Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 11.) önkormányzati rendeletének indokolása
A 2/2021. (II. 19.) számú Jászdózsa Község 2021. évi költségvetésének megállapításáról szóló rendelet módosításáról
Hatályos: 2022. 02. 16A 2/2021. (II. 19.) számú Jászdózsa Község 2021. évi költségvetésének megállapításáról szóló rendelet módosításáról
Végső előterjesztői indokolás
A 2021. évi költségvetés 2021. november 19-én kihirdetett II. módosítása óta születtek olyan testületi döntések, illetve történtek olyan nem várt események, melyek előre nem tervezhető módon hatást gyakorolnak az éves gazdálkodásra és utólag át kell vezetni a település költségvetési rendeletén.
Jelen módosítás az önkormányzat mellett minden intézményt érint.
Az Óvodai intézmény esetében a bérelemek közötti változásokat, valamint a dologi kiadásokon belül, a belső átcsoportosításokat rendeztük.
A Polgármesteri Hivatal, esetében olyan módosítások kerültek végrehajtásra, melyek alapvetően nem változtat az intézmény működési lehetőségein. Az előirányzat módosítás oka, hogy év közben szükség van a kiemelt előirányzatok között belső átcsoportosításokat végrehajtani, és ezeket rendezni szükséges a költségvetési rendeletben is.
Az Erdős Alapszolgáltatási Központ költségvetésében a fentebb már említett hasonló, és a működési feltételeket alapvetően nem befolyásoló előirányzat módosítások lettek végrehajtva. Ezeken kívül központi kiegészítő támogatást kapott az intézmény a szociális ágazati pótlékok finanszírozására. Ez az összeg az intézmény részére átadásra került, mert felhasználásával el kell majd számolni.
Az Önkormányzat költségvetési számadatai esetében is hasonló módon az intézményekéhez szükséges az előre nem tervezhető bérkompenzáció és ágazati pótlékok rendezése, valamint a kiemelt előirányzatok közötti, az intézményeknél említett okok miatti belső átcsoportosítások kezelése.
A fentiek mellett pályázati támogatások átvezetése is megtörtént.