Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (V.31.) önkormányzati rendelete

A köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről

Hatályos: 2014. 01. 01- 2014. 02. 12

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

9/2011. (V. 27.)

önkormányzati rendelete

a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről.


(Egységes szerkezetben a módosítására alkotott 3/2012.(I.27.), 14/2012.(VI.1.) és 10/2013. (V.31.) önkormányzati rendeletekkel.)


Zagyvarékas Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többszörösen módosított 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében, továbbá a temetőkről és a temetkezésről szóló módosított 1999. évi XLIII. tv. 40. § (2)-(3) és 41. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Zagyvarékas községi köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről az alábbi rendeletet alkotja.


Általános rendelkezések


  1. §


E rendelet célja, hogy érvényesüljön a tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak nyughelye előtt a tiszteletadás joga Zagyvarékas köztemetőjében, az elhunyt személyére, vallási, illetőleg lelkiismereti meggyőződésére, valamint faji csoporthoz tartozására, nemzeti – nemzetiségi hovatartozására, a halál okára vagy bármely más megkülönböztetésre tekintet nélkül.


2. §


A rendelet hatálya kiterjed a Zagyvarékas Község Önkormányzata tulajdonában lévő külterületi 011. hrsz. alatt nyilvántartott 2 ha. 8773 m2 nagyságú köztemetőre, valamint a temető fenntartásával és a temetésekkel kapcsolatos összes tevékenységre.


A köztemető fenntartása és üzemeltetése


3. §


(1) A köztemető fenntartásáról és üzemeltetéséről Zagyvarékas Község Önkormányzata gondoskodik.


(2) A temető fenntartásával és üzemeltetésével összefüggő feladatok ellátását a temetkezési szolgáltatást engedélyező hatóság ellenőrzi.


(3) A köztemető fenntartásához és üzemeltetéséhez szükséges pénzügyi fedezetet az önkormányzat éves költségvetésében biztosítja.


4. §


Az önkormányzat a temető fenntartásával kapcsolatban gondoskodik:


(1) a rendeltetésszerű használathoz szükséges alábbi építmények, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítményekről


a) a ravatalozó és egyéb helyiségek (hűtőkamra, öltöző) rendszeres karbantartásáról, szükség szerinti felújításáról, illetve tisztántartásáról,

b) a zöldterületek, az utak rendszeres karbantartásáról, az utak melletti fásításról,

c) vízvételi lehetőség (közkifolyó) folyamatos biztosításáról,

d) a temetőben keletkezett hulladék rendszeres gyűjtéséről és elszállításáról, a hulladéktároló karbantartásáról, szükség esetén annak felújításáról,

e) a temető kerítésének folyamatos karbantartásáról, javításáról,

f) az illemhely tisztán-, és karbantartásáról,

g) pihenőpadok elhelyezéséről, karbantartásáról.


(2) Az önkormányzat nem biztosit boncoló helyiség csoportot, mivel az számára nem kötelező.


(3) Az utak, az illemhely használata, a vízvételi lehetőség és a hulladék elhelyezése ingyenesen biztosított a temetőlátogatók számára.


5. §


(1) A temető üzemeltetésére vonatkozó részletes szabályokat a temetőkről és a temetkezésekről szóló törvény és végrehajtási rendeletei, valamint e rendelet és ennek mellékletét képező „SZABÁLYZAT” tartalmazza (1. sz. melléklet).


(2) Az önkormányzatot – mint fenntartót és üzemeltetőt – a temetői létesítmények, illetve az üzemeltető által biztosított szolgáltatások igénybevételéért az ezen rendelet 2. sz. mellékletének 2.) pontjában foglaltak szerinti díjazás illeti meg.


6. §


A kegyeleti jogok gyakorlása céljából az üzemeltető a köztemetőre vonatkozó nyilvántartó könyvet és sírbolt könyvet vezet.


A köztemető használatának szabályai


7. §


(1) A köztemetőben végzendő minden vállalkozási tevékenységet (sírjel, síremlék és tartozékai építése és felújítása, stb.) – kivéve a hozzátartozók részéről történő sírgondozást, a temetési hely növénnyel való beültetését és díszítését – a temető üzemeltetőjének be kell jelenteni.



(2) Az (1) bekezdésben meghatározott munkát vállalkozásszerűen végző köteles a munkavégzés időtartamára a 2. számú melléklet 1. pontjában foglaltak szerinti díjat a Polgármesteri Hivatal pénztárába a munkálatok megkezdése napján befizetni.


(3) Munka úgy végezhető, hogy az ne sértse a hozzátartozók és a látogatók kegyeleti érzéseit, ne akadályozza az elhunyt elbúcsúztatását, a temetési helyek látogatását.

A munkavégzés során a szomszédos temetési hely nem sérülhet, gondoskodni kell arról, hogy az eredeti állapota ne változzon.


                                              SZOCIÁLIS TEMETÉS ELLÁTÁSÁNAK TEMETŐI RENDJE


                                                                       7/A. §


(1) Szociális temetés céljára az e rendelet 3. mellékletében feltüntetett „Szociális parcella” területén lévő temetési helyek szolgálnak.


(2) A szociális temetés iránti  igény a temető üzemeltetőjénél jelenthető be. Az eltemettetésre kötelezettnek az igénybejelentés során nyilatkoznia kell, hogy koporsós vagy hamvasztásos temetésre kerül sor.


(3) A szociális temetés előkészítése és lefolytatása során valamennyi tevékenység úgy végezhető, hogy:

  • az ne sértsea hozzátartozók és a temető látogatók érzéseit,
  • ne akadályozza a temetési helyek látogatását,
  • a temető létesítményeiben, felszereléseiben kárt ne okozzon,
  • a szomszédos sírhelyek ne sérüljenek, ne szennyeződjenek.”



8. §


A köztemető használatára vonatkozó egyéb előírásokat e rendelet mellékletét képező „SZABÁLYZAT” tartalmazza. (1. számú melléklet).




 Temetési helyek és a temetési hely gazdálkodás szabályai


9. §


(1) A temetési helyek elhelyezkedésére vonatkozó térképet a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza. A térképről készült másolatot a temető bejáratánál ki kell függeszteni.


(2) A köztemető sírhely táblákra, a táblákon belül sorokra tagozódik.


(3) A római számmal jelölt sírhely táblákat folyószámmal ellátott sorokra, a sorokat pedig sorszámokkal sírhelyekre kell felosztani.


(4) A sírhelyeket a temetés alatt álló sírhely táblákban – fő szabályként – folytatólagos sorrendben kell felhasználni, amennyiben az eltemettetőnek vagy az elhaltnak nincs a temetőben meglévő temetési hely feletti rendelkezési joga.


(5) A hozzátartozó kérésére – indokolt esetben – a (4) bekezdésben foglaltaktól el lehet térni.


(6) A betelt sírhelytáblákat az utolsó temetés után le kell zárni. A lezárt sírhelytáblákban csak urna helyezhető el.


(7) A lezárt sírhelytáblákba a (6) bekezdés alapján a sírhelyre  rátemetni csak a következő nyugvási időre szóló sírhely megváltási díj megfizetése ellenében lehet.



10. §



(1) A köztemetőben az alábbi temetési helyek állnak rendelkezésre:


  • koporsós temetési helyek,
  • hamvasztásos temetési helyek (urnakeretben lévő urnasírhely),
  • sírbolt helyek.


(2) A temetési helyek méretei:


  1. egyes sírhely
    • hossza 2 m
    • szélessége 1 m
    • mélysége 2 m


  1. kettős sírhely
  • hossza 2 m
  • szélessége 2 m
  • mélysége 2 m


  1. urnasírhely
  • hossza 80 cm
  • szélessége 60 cm
  • mélysége minimum 50 cm


  1. 4 személyes sírbolt
  • hossza 2,7 m
  • szélessége 3,6 m
  • mélysége 2 m


  1. urnafalban lévő urnafülke
  • hossza 36 cm
  • szélessége 36 cm
  • mélysége 35 cm



A sírhelyek egymástól való távolsága 50 cm. A sírhelyeken elhelyezett sírjelek (síremlékek) maximális magassága a Helyi Építési Szabályzattal összhangban 3 m, hossza és szélessége megegyezik a sírhely méretével.



3) A temethető urnák száma:

  1. egy urnafülkében     1 db urna;
  2. egy urnasírhelyen     2 db urna;
  3. egy egyes sírhelyben –kivéve a szociális sírhelyet-a koporsón kívül 4 db urna,
  4. kettős sírhely 1-1 részébe az egyes sírhelyeknek megfelelő számú urna helyezhető el.

A b), c), d) pont szerinti urna elhelyezés a sírhely használati idejét nem hosszabbítja meg.”



(4) A temetési helyek feletti rendelkezési jog időtartama:


  1. egyes sírhely esetén 25 év illetőleg az utolsó koporsós rátemetés napjától számított 25 év,
  2. kettős sírhely esetén az utolsó koporsós temetés napjától számított 25 év,
  3. urnasírhely esetén 25 év,
  4. sírbolt esetén 60 év.
  5. szociális urnasírhely esetén 10 év



(5)[1],[2] A temetési helyek feletti rendelkezési jogért fizetendő díjak:

                                                                                                                     

    

                           

A temetési helyek feletti rendelkezési jogért fizetendő megváltási, újraváltási díjak:

                                                                                                                     

    

                                                                              I. osztályú                    II. osztályú


a) egyes sírhely díja                                              5.500.- Ft                         2.750.- Ft                              

b) kettős sírhely díja                                            11.000.- Ft                        5.500.-Ft       


c) az a)-b) pont szerinti temetési helyen elhelyezett urna                             5.500.-Ft


d) urnasírhely díja                                                 5.500.- Ft         


e) 4 személyes sírbolt díja                                     33.000.- Ft      


f) urnafalban lévő urnasírhely díja

fa) fehér színű műgyantából készült                    40.000.- Ft     

fb) szürke színű műkőből készült                        33.000.- Ft                      

                                          


(6) A szociális temetési helyek első használati idejének lejártát követő újraváltási díjai:

  1. egyes sírhely: 5.500.- Ft
  2. urnasírhely:    5.500.- Ft



     (7) Az (5)-(6) bekezdés szerinti díjtételek az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.



A sírhelyek gondozása


11. §


(1)  A megváltott temetési helyek gondozása, gyomtalanítása, fenntartása, felújítása, a temetési hely felett rendelkezési jogosultsággal bíró kötelezettsége.

(2) A temetési helyek gondozása során a következő körültekintő gondossággal kell eljárni:

a)  a tevékenység ne sértse mások kegyeleti érzéseit;

b) a tevékenység mások sir-gondozási tevékenységét ne akadályozza;

c) a tevékenység az utakon való közlekedést ne akadályozza;

d) a tevékenység búcsúztatás alatt ne zavarja a szertartást;

e) a keletkező növényi hulladékot a kijelölt gyűjtőedényekben kell elhelyezni (az építési, bontási  hulladékot a vállalkozó köteles a temetőből elszállítani);

f) tilos a sírhelyek környékét felásni, a talajt elhordani, vagy sir felöltésre használni.


(3) A temetési helyen legfeljebb olyan növény ültethető, amelynek fejlődése során a gyökérzete a szomszédos temetési helyek és a sírhely sorok közötti utak vagy más temetői létesítmények állapotát, állagát nem veszélyezteti (használatát nem korlátozza), valamint a növekedése során a temetési hely alapterületét nem haladja meg.


(4) Az állékonyságot, az életet és a biztonságos használatot veszélyeztető állapot (a továbbiakban: közvetlen veszély) fennállása esetén az üzemeltető köteles felhívni a temetési hely felett rendelkezni jogosultat a közvetlen veszély elhárítására. A felhívást a temető hirdetőtábláján is ki kell függeszteni.


(5) Amennyiben a temetési hely felett rendelkezni jogosult nem tesz eleget az (1) – (4) bekezdésben foglalt előírásoknak, úgy a temető üzemeltetője – határidő kitűzésével – felhívja a szükséges munkálatok elvégzésére vagy szabályellenes tevékenységének abbahagyására. A felhívás eredménytelensége esetén a szükséges munkálatokat az üzemeltető a rendelkezési jogosult költségére elvégzi (elvégezteti).


A temetési hely, sírbolt felnyitásának szabályai


12. §


A sir nyitás a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. végrehajtásáról rendelkező 145/1999. (X.1.) Korm.r. előírásai alapján történhet.


Temetkezési szolgáltatás


13. §


(1) A köztemetőben temetkezési szolgáltatást bárki végezhet, aki a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. 30-33. § - ában előirt feltételekkel rendelkezik.


(2) A temetési szolgáltatást végző térítés ellenében veheti igénybe a temető létesítményét, infrastruktúráját. A térítés mértékét e rendelet 2. számú mellékletének 2. pontja tartalmazza.


(3) A temetési szolgáltatók kötelesek egymással egyeztetni a temetések időpontjában. Ehhez elsősorban a hozzátartozók kérését kell figyelembe venni. A ravatalozót és annak teljes berendezését – amely az üzemeltető tulajdona -  (drapéria, bútorzat, kegyeleti kellékek, stb.) kötelesek a szolgáltatók rendeltetésszerűen használni és a rendelet 2. számú mellékletében meghatározott díjat a Polgármesteri Hivatal pénztárába a temetést követő munkanapon befizetni.








Záró rendelkezések

14. §


A köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről szóló 9/2011. (V.27.) önkormányzati rendelet 14. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:



(1)[3],[4]


(2)[5]


(3)[6]


(4) Ezen rendelet 2011. június 1. napján lép hatályba


(5) Ezen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a köztemető fenntartásáról és a temetkezés rendjéről szóló 19/2009. (IX.11.) önkormányzati rendelet hatályát veszti.



15. §


Ezen rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK. irányelvbe ütköző rendelkezést nem tartalmaz.


Kelt: Zagyvarékas Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011.május 26-i ülésén.



Jánosi József sk.                                       Jenesné Paróczai Erika sk.

                     polgármester                                                jegyző




Záradék:

Ezen rendelet 2011. május 27-n kihirdetésre került



                                                                                              Jenesné Paróczai Erika sk.

                                                                                                                 jegyző








[1] Módosította: 14/2012.(VI.1.) önkormányzati rendelet 1.§ (1) bekezdése. Hatályos: 2012.VI.1-től.

[2] Módosította: 10/2013.(V.31.) önkormányzati rendelet 1.§. Hatályos: 2013.VI.1-től

[3] Módosította: a 3/2012. (I.27.) önkormányzati rendelet 4. §-a. Hatályos: 2012. április 15-től.

[4] Hatályon kívül helyezte a 30/2012. (XII.14.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan: 2012. XII.14-től

[5] Hatályon kívül helyezte a 3/2012. (XII.14.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdésének a) pontja. Hatálytalan: 2012. április 15-től

[6] Hatályon kívül helyezte a 3/2012. (XII.14.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdésének a) pontja. Hatálytalan: 2012. április 15-től