Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2005. (I. 29.) önkormányzati rendelete
a község Szabályozási Tervének jóváhagyásáról és Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról
Hatályos: 2022. 03. 10- 2023. 02. 01Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2005. (I. 29.) önkormányzati rendelete
a község Szabályozási Tervének jóváhagyásáról és Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról
A Község Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7. § (3) bekezdés c.) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya
1. § (1) Jelen rendelet hatálya a község igazgatási területére terjed ki.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott területen területet felhasználni, építési telket, vagy területet kialakítani, a földrészleteken építési tevékenységet folytatni, rendeltetést megváltoztatni, ilyen célra hatósági engedélyt adni az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (továbbiakban: OTÉK) előírásainak, valamint jelen szabályzatban foglaltaknak megfelelően szabad.
(3)1 Jelen szabályzat az alábbi mellékletekkel együtt érvényes:
1. 2számú melléklet: 3A PÉCSÉPTERV STÚDIÓ dokumentációjának4 SZ-1 jelű és SZ-2 jelű 1:10000, illetve 1:4000 léptékű szabályozási tervlapjai, valamint a 452/2005 számú dokumentáció SZ-1 jelű tervlapja, a 431/2008 számú dokumentáció SZ-1 és SZ-2 tervlapjai, a 493/2011 számú dokumentáció SZ-2 tervlapja 5, az 511/2012 számú dokumentáció SZ-1 tervlapja, valamint a 3/2015. (III.06.) számú rendelettel jóváhagyott 539-2014 számú dokumentáció SZ-2 jelű tervlapja.
2.6 számú melléklet: Az egyes övezetekre vonatkozó övezeti előírásokat tartalmazó táblázat.
Fogalom meghatározás
2. § Jelen szabályzat alkalmazása során az alább felsorolt fogalmakon kívül az 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ában, illetve az OTÉK 1. számú mellékletében meghatározott fogalomértelmezéseket kell használni:7 4. „K” kialakult állapot: Kialakult állapot azt jelenti, hogy a terület kialakult rendezettsége megfelelő, új építés, vagy bővítés esetén a beépítés hagyományos rendjét kell betartani. A kialakult állapotra vonatkozó előírást kell használni az épületnek az övezeti előírásokban „K” betűvel meghatározott jellemzőivel kapcsolatban. Amennyiben az alkalmazható jellemzők nem magától értetődőek, azokat elvi engedély keretében kell tisztázni. A jellemzőket az építési hatóság határozza meg az önkormányzati-, annak hiányában a megyei főépítész állásfoglalásának figyelembevételével. 85. Építménymagasság: az épület valamennyi, külső és belső, sík vagy kiterített íves homlokzati felülete összegének (F) valamennyi, e felületek vízszintesen mért hosszának összegével (L) való osztásából (F/L) eredő érték. Az építménymagasság megállapítása során. a) az egyes homlokzati vetületi-felületeket az adott felületi síknak és a legfelső teljes építményszint záró szerkezetének metszésvonala vagy érintővonala és a síknak a rendezett tereppel való metszésvonala közötti magassággal kell megállapítani, legfeljebb 6,0 m magasságú két oromfal kivételével, amelyek nem az építmény hosszoldalán állnak, b) Az egyes homlokzatfelületekhez hozzá kell számítani – a kémény, a tetőszerelvények, a 0,5 m2-t meg nem haladó felületű padlásvilágító ablak és az 1,0 m2-t meg nem haladó felületű reklámhordozók kivételével – mindazoknak az építményrészeknek (attikafal, torony, kupola, tető, tetőrész vagy egyéb építményrész) a felületét, amelyek az a) pont szerinti metszésvonalra vagy érintővonalra az építmény irányában legfeljebb 6 m magasságig emelkedő 45o alatt vont sík fölé emelkednek, ezen építményrészeknek az illető homlokzat felületi síkjára ugyancsak 45o alatt vont – az előzővel párhuzamos síkkal történő vetítéssel meghatározott magasságával, c) A négy oldalról körülhatárolt légakna, légudvar, belső udvar homlokzatfelületeit, valamint a loggiák belső oldalfelületeit és azok vízszintesen mért hosszait figyelmen kívül kell hagyni, d) Az egy telken álló több épület magasságát külön-külön kell figyelembe venni. Az épület egy homlokzatának magasságát a hozzá tartozó F/L érték alapján kell megállapítani. 96. a „telek zöldfelületként kötelezően megtartandó része” az építési teleknek olyan parkosításra alkalmas növényzettel fedett része, ahol épület és építmény – a telek közmű-ellátására szolgáló terepszint alatti vezetékek és műtárgyak kivételével - nem helyezhető el, és térburkolat még gépjármű-elhelyezés céljára sem létesíthető.
A szabályozás elemei
3. §10
Az építés engedélyezésének sajátos feltételei
4. § (1) Az építési engedélyezési eljárásba az alábbi esetekben szakhatóságként be kell vonni a területileg illetékes első fokú
a) örökségvédelmi hatóságot: a jelen szabályzat mellékletében felsorolt nyilvántartott régészeti lelőhelyen belüli építkezés esetén, a kijelölt műemléki környezeten belüli építkezés esetén.
b) természetvédelmi hatóságot védett természeti területen, illetve ökológiai hálózatban és természeti területeken területhasználat megváltoztatásához, közmű és közút építéséhez.
c) vízügyi hatóság a vízgazdálkodási területen és sérülékeny vízbázis területén történő építés esetén.
(2) Mélyfekvésű, magas vízállású területeken való építésnél talajmechanikai szakvéleményt kell csatolni az építési engedélyezési tervhez.
Terület-használat rendszere
5. § (1)11 Az 1. § (1) bekezdésben lehatárolt területen - az OTÉK szerint – az alábbi megnevezésű, és jelű terület-felhasználási egységek találhatók. Beépítésre szánt területek: falusias lakóterület Lf, kereskedelmi gazdasági Gksz, ipari gazdasági terület Gip, különleges falusias terület Kf, különleges temetői terület Kt, különleges sportterület Ksp, különleges bányászati terület Kb. Beépítésre nem szánt területek: közúti közlekedési terület KÖu, kötöttpályás közlekedési terület KÖk, védelmi erdőterület Ev, gazdasági erdőterület Eg, általános mezőgazdasági terület Má, korlátozott mezőgazdasági terület Mko, kertes mezőgazdasági terület Mke, zöldterület Z, vízgazdálkodási terület V.
(2) A terület-felhasználási egységek területe – amennyiben annak több felhasználási módú, vagy építési feltételű része van – övezetekre, illetve építési övezetekre tagolódik.
(3) Az övezetek, építési övezetek területe telkekre, építési telkekre és ezek megközelítését biztosító kiszolgáló köz-, illetve magánutakra bontható.
BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK Általános szabályok
6. § (1)12 A terület-felhasználási egységeken belül 150 m-t meg nem haladó hosszúságú kiszolgáló út alakítható ki.
(2)13
(3)14 Az út számára történő terület átadásból származó területcsökkenés nem érinti a telek eredeti beépíthetőségére megállapított bruttó beépíthetőség nagyságát.
(4)15
(5)16 Lakó és vegyes területen az épületet a teleknek a közterület felöli 70 méteres sávjában kell elhelyezni. Az építési telkek szabályozási tervben jelölt be nem építhető része, valamint a telek homlokvonalától 70 m-nél távolabb eső része a beépítettség és a zöldfelületi arány számítása során nem vehető figyelembe.
(6) Kialakult környezetben az előkert méretét környezetében meglévőhöz alkalmazkodóan kell biztosítani.
(7) A beépítésre szánt területen – az OTÉK 32. §-ában felsorolt építményeket kivéve – 17csak legalább a részleges közművesítettség kiépítése esetén szabad.
(8) Szintalatti beépítés nem haladhatja meg az adott építési övezetre megengedett beépítés kétszeresét.
Lakóterület
7. § (1) A területek elsősorban lakóépületek elhelyezésére szolgálnak, de elhelyezhető más az OTÉK-ban meghatározott funkciójú épület, is az ott meghatározott feltételekkel – az üzemanyagtöltő állomás kivételével.
(2) Lakóterületen lakóépületet a közterülethez csatlakozó 20 m-en belül, állattartó és gazdasági épületet 20 méteren túl kell elhelyezni.
(3) Lakóterületen egy telken legfeljebb két lakás létesíthető.
(4)18 A lakóterület további övezeti előírásait a 2. mellékletben található táblázat tartalmazza.
Településközpont vegyes terület
8. §19
Gazdasági terület
9. § (1) A gazdasági területen az OTÉK-ban meghatározott funkciójú létesítményeken kívül mezőgazdasági üzemi épületek is elhelyezhetők.
(2) A gazdasági területnek két fajtája van a község területén a Gksz jelű kereskedelmi szolgáltató terület és a 20Gipe jelű egyéb ipari terület.
(3) A telkek új beépítése során – amennyiben a szabályozási tervben meghatározott építési hely ezt másként nem jelöli - legalább 10,0 m előkertet kell biztosítani.
(4)21 A gazdasági terület további övezeti előírásait 22a 2.23 mellékletben található táblázat tartalmazza.
(5)24 A Gipe jelű övezetben az építménymagasság 10 méter lehet, amelyet a funkcióhoz tartozó technológiai építmények (torony, siló stb.) legfeljebb 30 méter magasságig meghaladhatják, de azok területe a megengedett beépítettség mértékének 1/3-át nem léphetik túl.
(6)25 A Gipe jelű övezetben a beépítésre nem szánt területhez csatlakozó telekhatár mellett 5,0 m az oldalkert mérete.
Különleges terület
10. § (1)26 A különleges területnek 4 fajtája található a közigazgatási területen: Kt jelű temetői, Ks jelű sport, Kb jelű bányászati és Kf jelű falusias terület.
(2) Kt jelű különleges temetői területen épület csak a temetést szolgáló funkcióval létesíthető.
(3)27
(4) A Ks jelű különleges sport területen a sportolást kiszolgáló létesítmények helyezhetők el.
(5)28 A különleges területek további övezeti előírásait a 2. mellékletben található táblázat tartalmazza29.
(6)30 A Kf jelű különleges falusias terület elsősorban lakóépületek elhelyezésére szolgál, de elhelyezhető más, az OTÉK-ban a falusias lakóterületre meghatározott funkciójú épület is, az ott meghatározott feltételekkel - az üzemanyagtöltő állomás kivételével.31
(7)32 A Kf jelű területen a meglévő beépítés 25,0 m2-rel akkor is bővíthető egy alkalommal, ha ez a bővítés 40 %-nál nagyobb beépítettséget és 40 %-nál kisebb zöldfelületi arányt eredményez.
BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK Közlekedési és közműterület
11. § (1)33 A közlekedési és közmű terület a következő övezetekre oszlik: hálózati szerepű út övezete, kiszolgáló utak övezete, korlátozott közlekedési célú közterület övezete.
(2) Trafó, gáznyomás-szabályozó, közlekedési építmény a területen elhelyezhető.
Erdőterület
12. § (1) (1) A területen lévő erdők rendeltetésük szerint Eg jelű gazdasági erdők, Ev jelű védelmi erdők és Ee jelű parkerdők lehetnek.
Mezőgazdasági terület
13. § (1) (1) A mezőgazdasági területen belül az alábbi terület-felhasználási egységek találhatók: Má jelű általános mezőgazdasági terület, Mko jelű korlátozott használatú mezőgazdasági terület, Mke jelű kertes mezőgazdasági terület.
Má jelű általános mezőgazdasági terület (1) A területhez azok a mezőgazdasági területek tartoznak, amelyeknél az alapfunkciót érdemben nem korlátozzák környezet- és tájvédelmi, vagy ökológiai érdekek. (2)34 A területen lakóépület csak birtokközpont részeként helyezhető el az OTÉK 29. § (4) bekezdésének figyelembe vételével.
Mko jelű korlátozott használatú mezőgazdasági terület (3) A területhez azok a mezőgazdasági területek tartoznak, amelyeknél az alapfunkció mellett a környezet- és tájvédelmi, valamint ökológiai érdekek is jelentős szerepet játszanak. (4) A terület földrészletein a legeltetéses állattartást, valamint a 35tájékoztatást szolgáló, és a terület fenntartásához szükséges építmények és épületek helyezhetők el. (5) A területen belül a művelési ág nem módosítható szántóra, szőlőre, gyümölcsösre.
Mke jelű kertes mezőgazdasági terület (6) A terület földrészletein lakás és állattartó épület nem helyezhető el. (7) A területen a szőlő- és gyümölcstermesztéssel, ezek feldolgozásával és tárolásával, kapcsolatos épületek helyezhetők el.
A mezőgazdasági területek közös előírásai (8) Az OTÉK által értelmezett mezőgazdasági birtokközpont beépített területe nem haladhatja meg a birtoktest területének 1,5 %-át. (9) Mezőgazdasági területen építési helyet kialakítani, és azon épületet elhelyezni csak albetétben lehatárolt, művelésből kivont telekrészen lehet. (10)36 A mezőgazdasági területek további övezeti előírásait a 2. mellékletben található táblázat tartalmazza.
Zöldterület
14. § (1) A terület fásított és részben más növénnyel betelepített járműforgalom elöl elzárt közterület.
(2) A területen belül a zöldfelületnek 75 %-ot, lombkorona fedettségnek 30 %-ot el kell érni. Épület legfeljebb 2 %-os beépítettséggel és 4,5 m építménymagassággal helyezhető el.
(3)37 A területen telekosztás nem létesíthető.
Vízgazdálkodási terület
15. § (1) A V jelű vízgazdálkodási terület a vízművek, az állandó vízfolyások és állóvizek, területét és partját, valamint a hullámtereket és vízjárta területeket foglalja magába.
(2)38 A terület az alábbi övezetekre van felosztva: 39Vá jelű általános vízgazdálkodási övezet, Ve jelű hullámtéri erdő övezet, Vü jelű hullámtéri üdülő övezet, Vki jelű kikötői övezet.
(3)40
(4) A hullámtérben engedély birtokában is csak az építtető kockázatára épülhet bármely építmény. Az árvízzel, vagy árvízvédelemmel kapcsolatos károkért kártérítés nem követelhető.
(5) Árvízvédelmi érdekből építési tilalom vonatkozik az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán a lábvonaltól számított 10-10 méteres sávra.
(6)41 A védtöltés lábától számított 60 méteres hullámtéri és 110 méteres mentett oldali sávban kutat, pincét vagy más mélyalapozású létesítményt építeni tilos.
(7) Az Duna partjától (telekhatárától) számított 10,0 m szélességben a Holt-Duna partjától 3,0 m széles sávban épületet, vagy kerítést létesíteni nem szabad és a karbantartás céljára szolgalmat kell biztosítani.
(8) A hullámtéri erdő övezetben a hullámtérre vonatkozó szabályokon kívül a véderdőre vonatkozókat is figyelembe kell venni.
(9) A 42Vü jelű hullámtéri üdülő övezetben az árvizek okozta károkozás tudomásul vétele mellett legfeljebb egy üdülőegységet magában foglaló üdülőépületek 43felújíthatók, korszerűsíthetők.
(10)44
(11)45 A Vü jelű hullámtéri46 üdülő övezetben a vízgazdálkodási terület egészére vonatkozó szabályokon kívül az alábbi szabályokat is be kell tartani.
a) A területen a más jogszabályokban megengedett funkciójú épületek helyezhetők el, legfeljebb az OTÉK 6. § (1) b) szerint megengedett beépítettséggel 47és legfeljebb 4,5 m építménymagassággal.
b)48 A Holtág melletti 5 m-es sávban a vegetációt eredeti állapotában kell megőrizni.
c) Építmény vízellátása csak akkor 49létesíthető, ha a keletkező szennyvíz elhelyezésére felúszásra méretezett, árvíz, vagy belvíz esetén is zárt szennyvíztározó létesül.
d)50
(12)51 A Vki jelű övezet a vízgazdálkodási terület kikötő céljára használt része. Területén a kikötői funkcióhoz kapcsolódó létesítmények helyezhetők el 5 %-ot meg nem haladó beépítettséggel.
ÉRTÉKVÉDELEM Régészeti védelem
16. §52
Építészeti örökség védelem
17. § (1) Az építészeti örökség értékei országos, vagy helyi jelentőséggel bírhatnak. A védelem alatt álló értékeket a szabályozási terv ábrázolja és a HÉSZ 531. sz. függeléke felsorolja.
(2)54
(3)55
(4) A helyi egyedi védelem kiterjedhet az építmény teljes külső megjelenésére (H1), vagy az építmény valamely részértékére (H2).
(5) Az egyedileg védett építmények jegyzékét és a védett elemek leírását, illetve a felújítás, vagy az átalakítás korrekciós javaslatát az 561. számú függelék tartalmazza.
(6) A szabályozási tervben jelölt helyi értékvédelmi területen az általános érvényű szabályokon kívül még az alábbiakat kell betartani.
a) Az új épületek, vagy épületbővítések helyét, tömegét és annak arányait az épület környezetében lévő, hagyományosan kialakult (fésűs vagy hajlított, keresztcsűrös, halmazos) beépítési formához kell igazítani, amit 57a második szomszédot is bemutató utcaképpel, vagy fotómontázzsal kell igazolni.
b) Az épületeket kontyolás nélküli magastetővel kell ellátni, a tető lejtésszögét 37-45° között kell megválasztani. Fésűs beépítésnél az épület, épületszárny és a ráépített tető szélessége nem haladhatja meg a 7,0 m-t, a gerincmagassága pedig a 8,0 m-t. A hajlított ház utcai szárnyának szélessége nem haladhatja meg a 9,0 m-t, gerincmagassága pedig a 10,0 m-t.
c) Az épületek tetőhéjalásához cserepet kell használni, a homlokzati kialakításuk simított vakolattal, telihézagolt nyerstéglával, lábazati részen kővel is történhet.
d) A homlokzat színezését a területen lévő, helyi védelem alatt álló épületekkel összhangban kell elvégezni.
e)58 Nem helyezhető el az utcai homlokzaton égéstermék kivezető, vagy mesterséges szellőzés, hűtés kültéri egysége.
f) Nem létesíthető fém kémény.
g) Nem létesíthető a tető síkjából kiugró tetőablak.
h)59
i) A kialakult keresztcsűrös, valamint hátsókerti beépítés – a telek szélességétől függetlenül – fenntartható, felújítható és tömegén belül korszerűsíthető. Ez a beépítési rend új építés esetén is létrehozható.
j) Az utcai homlokzaton erkély, loggia nem létesíthető.
k)60
l) Könnyűszerkezetes, valamint acél, fa szerkezetű épület nem létesíthető, csak a hagyományos építőanyagok alkalmazhatók.
(7) Védett építmény bontására a védettség megszüntetését követően kerülhet sor.
(8)61
A KÖRNYEZET É S TERMÉSZET VÉDELME Általános követelmények
18. §62
Speciális eljárási szabályok
19. §63
ZÖLDFELÜLETEK
20. § (1) A telek területének burkolatlan és be nem épített részét zöldfelületként kell kialakítani.
(2)64
(3)65
(4)66
(5)67
(6)68
(7)69
(8) A telekre előírt zöldfelület legalább 1/3-át egybefüggően kell kialakítani.
20/A. §70 TÁJKÉPVÉDELEM (1) A településen a tájképet jelentősen megváltoztató építmények terveihez külön jogszabályban meghatározott látványtervet is kell készíteni.
20/B. §71 VÍZMINŐSÉG VÉDELEM (1) A szabályozási tervben jelölt VB övezeten belül a felszín alatti vizek védelme érdekében a szennyvizek gyűjtését, elvezetését és kezelését a vonatkozó vízügyi jogszabályok szerint kell megoldani.
GÉPJÁRMŰVEK ELHELYEZÉSE
21. § (1) Az építmények által keltett gépkocsi elhelyezési igényt az OTÉK szerint kell kiszámolni és a (2) bekezdésben meghatározott esetek kivételével kielégítésüket az építmény telkén kell biztosítani.
(2) A parkolási igény kielégítésére - a lakás és szállásférőhely által keltett igény kivételével – az utak területe is figyelembe vehető, a tulajdonos hozzájárulásával.
KÖZMŰVESÍTÉS HÍRKÖZLÉS
22. § (1)72
(2)73
(3)74
(4) Fém kémény, füstkivezető nyílás az épületek utcai homlokzatán nem helyezhetők el.
(5) A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról minden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell. A vízfolyásba csak az első fokon eljáró vízügyi hatóság hozzájárulásával és feltételeinek betartásával szabad csapadékvizet bevezetni
TELEKALAKÍTÁS
23. §75
BELTERÜLET LEHATÁROLÁSA
24. § (1) A belterület határát a szabályozási terv jelöli.
(2) A rendezési tervi célok megvalósítása érdekében a beépítésre szánt területek, a település fejlődése által megkívánt ütemben, belterületbe vonhatók.
SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEK
25. § (1) A településkép javítása érdekében helyrehozatali kötelezettség rendelhető el a helyi értékvédelmi és a településképileg jelentős területen.
(2) Településrendezési kötelezés: az építési telkeken lévő utcai épület bontását követő 3 éven belül a telek beépítését meg kell kezdeni.
ZÁRÓ RENDELKEZÉS
26. § (1) (1) A rendelet kihirdetését követő 30-ik napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépését követően folyamatba tett ügyekben kell alkalmazni.
2. melléklet az 1/2005. (I. 29.) önkormányzati rendelethez77
Az egyes övezetekre vonatkozó övezeti előírásokat tartalmazó táblázat |
|||||||
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
|
övezet jele |
beépítési módja |
legkisebb |
legkisebb telekszélessége (m) |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb zöldfelületi |
legnagyobb építmény-magassága (m) |
|
telekterület (m2) |
aránya (%) |
||||||
1. |
Lf |
O, K |
800 |
16 |
30 |
40 |
4,5 |
2. |
Gksz |
SZ |
2500 |
30 |
40 |
30 |
7,5 |
3. |
Gipe |
SZ |
5000 |
50 |
50 |
25 |
10 |
4. |
Kt |
SZ |
2000(K) |
30(K) |
10(K) |
40 |
4,5(K) |
5. |
Kb |
SZ |
2000(K) |
30(K) |
10(K) |
40 |
4,5(K) |
6. |
Ks |
SZ |
2000(K) |
30(K) |
20 |
40 |
7,5 |
7. |
Kf |
K |
500 |
16 |
40 |
40 |
7,5 |
8. |
Má |
SZ |
10000 |
50 |
1,5 |
- |
7,5 |
9. |
Mko |
Sz |
10000 |
50 |
1,5 |
- |
7,5 |
10. |
Mk |
K |
1500 |
20 |
3 |
- |
3,5 |
3. melléklet az 1/2005. (I. 29.) önkormányzati rendelethez
096/1 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16/1 |
16/2 |
16/3 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
212 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
30 |
31 |
32 |
34 |
35 |
36 |
37 |
37 |
37 |
38 |
39 |
40 |
41 |
42 |
43 |
44 |
45 |
47 |
48 |
49 |
51 |
52 |
270/10 |
272/1 |
274 |
275 |
276 |
277 |
278 |
279 |
280 |
281 |
283 |
284 |
285 |
286 |
286 |
287 |
288 |
289 |
29 |
290 |
291 |
292/1 |
292/2 |
293 |
294 |
295 |
296 |
297 |
298 |
299 |
300 |
301 |
454 |
454 |
455 |
456 |
457 |
458 |
459 |
460 |
461 |
462 |
463 |
464 |
465 |
466 |
467 |
468 |
469 |
470 |
471 |
472 |
473 |
474 |
475 |
476 |
477 |
478 |
479 |
480 |
481 |
482 |
483 |
484 |
485 |
486 |
489/2 |
489/3 |
491 |
492 |
493 |
494 |
21 |
495 |
495/1 |
496 |
497 |
498 |
498 |
499 |
500 |
501 |
502 |
502 |
503 |
504 |
505 |
506 |
507 |
508 |
509 |
510 |
511 |
513 |
514 |
515 |
516 |
517/1 |
518 |
519 |
520 |
521 |
522 |
522 |
522 |
523 |
524 |
525 |
526/1 |
526/2 |
527 |
528 |
529 |
530 |
531 |
532 |
534 |
535 |
536 |
537 |
538 |
539 |
540 |
541 |
542 |
544 |
545 |
546 |
571 |
572 |
573 |
656 |
657 |
658 |
659 |
660 |
661 |
662 |
663 |
664 |
665 |
666 |
667 |
668 |
669 |
670 |
670 |
674 |
675 |
676 |
677 |
677 |
678 |
679 |
680 |
681 |
682 |
683 |
684 |
686 |
687 |
688 |
689 |
690 |
691 |
692 |
693 |
694 |
695 |
696 |
697 |
697 |
698 |
699 |
700 |
701 |
702 |
703 |
704 |
705 |
707 |
708/1 |
708/2 |
709 |
709 |
710 |
711 |
712 |
713 |
714 |
715 |
716 |
717 |
718 |
719 |
720 |
721 |
723 |
826 |
827 |
828 |
829 |
830 |
831 |
832 |
833 |
834 |
835 |
836 |
837 |
838 |
839 |
840 |
843/2 |
843/4 |
843/5 |
844 |
845 |
846/1 |
846/2 |
849 |
850 |
851 |
852 |
853 |
854 |
855 |
856 |
857 |
858 |
859 |
860 |
861 |
862 |
863 |
864 |
865 |
866 |
867 |
868 |
869 |
870 |
871 |
872 |
873 |
874 |
875 |
876 |
877 |
878 |
879 |
880 |
880 |
881 |
882 |
884 |
885 |
886 |
887 |
888 |
889 |
890 |
891 |
892 |
893 |
894 |
895 |
895 |
896 |
897 |
898/1 |
898/2 |
899 |
900/1 |
900/2 |
901 |
902/1 |
902/2 |
903/1 |
903/2 |
904/1 |
904/2 |
905 |
906 |
951 |
1074 |
1075 |
1076 |
1092 |
1093 |
1094 |
1095 |
1096/2 |
1098 |
1099 |
1100 |
1102 |
1103 |
1104 |
1105 |
1106 |
1107 |
1108 |
1109 |
1110 |
1111 |
1112 |
1113 |
1114 |
1115 |
1116 |
1117 |
1118 |
1119 |
1120 |
1121 |
1122 |
1123 |
1124 |
1125 |
1126 |
1127 |
1128 |
1129 |
1130 |
1131 |
1132 |
1133 |
1134 |
1135 |
1136 |
1137 |
1138 |
1139 |
1140 |
1141 |
1142 |
1143 |
1144 |
1145 |
1146 |
1147 |
1148 |
1149 |
1150 |
1151 |
1152 |
1153 |
1154 |
1155 |
1156 |
1157 |
1158 |
1159 |
1160 |
1161 |
1162 |
1163 |
1164 |
1165 |
1166 |
1167 |
1168 |
1169 |
1170 |
1171 |
1172 |
1173 |
1174 |
1175 |
1176 |
1177 |
1178 |
1179 |
1180 |
Módosította a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 2.§-a.
Módosította a 3/2015. (III. 06.) önkormányzati rendelet 2.§-a.
Módosította a 12/2008. (X. 15.) önkormányzati rendelet 1.§-a.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 1.§-a.
Módosította a 12/2012. (XI. 27.) önkormányzati rendelet 1.§-a.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 1.§-a.
Módosította a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 10.§ a) pontja.
Módosította a 3/2015. (III. 06.) önkormányzati rendelet 3.§-a.
Módosította a 2/2022. (III. 09.) önkormányzati rendelet 2.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 10.§ b) pontja.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 3.§-a.
Módosította a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 4.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 4.§ (1) bekezdése.
Módosította a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 4.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 4.§ (1) bekezdése.
Módosította a 12/2008. (X. 15.) önkormányzati rendelet 2.§-a.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 4.§ (2) bekezdése.
Módosította a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 5.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 5.§-a.
Módosította a 12/2012. (XI. 27.) önkormányzati rendelet 2.§-a.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 6.§-a.
Módosította a 12/2012. (XI. 27.) önkormányzati rendelet 2.§-a.
Módosította a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 6.§-a.
Kiegészítette a 12/2012. (XI. 27.) önkormányzati rendelet 2.§-a.
Kiegészítette a 12/2012. (XI. 27.) önkormányzati rendelet 2.§-a.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 7.§ (1) bekezdése.
Hatályon kívül helyezte a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 10.§ c) pontja.
Módosította a 3/2015. (III. 06.) önkormányzati rendelet 4.§-a.
Módosította a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 7.§-a.
Kiegészítette a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 7.§ (2) bekezdése.
Módosította a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 7.§-a.
Kiegészítette a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 7.§ (2) bekezdése.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 8.§-a.
Módosította a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 8.§-a.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 9.§-a.
Módosította a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 8.§-a.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 10.§-a.
Módosította a 10/2006. (X. 16.) önkormányzati rendelet 1.§-a.
Módosította a 3/2015. (III. 06.) önkormányzati rendelet 5.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 11.§ (1) bekezdése.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 11.§ (2) bekezdése.
Módosította a 3/2015. (III. 06.) önkormányzati rendelet 5.§-a.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 11.§ (2) bekezdése.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 11.§ (1) bekezdése.
Kiegészítette a 10/2006. (X. 16.) önkormányzati rendelet 2.§-a.
Módosította a 3/2015. (III. 06.) önkormányzati rendelet 5.§-a.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 11.§ (2) bekezdése.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 11.§ (2) bekezdése.
Módosította a 3/2015. (III. 06.) önkormányzati rendelet 5.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 11.§ (2) bekezdése.
Kiegészítette a 3/2015. (III. 06.) önkormányzati rendelet 6.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 10.§ d) pontja.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 13.§ (2) bekezdése.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 13.§ (1) bekezdése.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 13.§ (1) bekezdése.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 13.§ (2) bekezdése.
Módosította a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 13.§ (2) bekezdése.
Módosította a 10/2006. (X. 16.) önkormányzati rendelet 3.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 13.§ (2) bekezdése.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 13.§ (2) bekezdése.
Hatályon kívül helyezte a 12/2008. (X. 15.) önkormányzati rendelet 3.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 14.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 14.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 15.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 15.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 15.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 15.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 15.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 15.§-a.
Kiegészítette a 3/2015. (III. 06.) önkormányzati rendelet 7.§-a.
Kiegészítette a 3/2015. (III. 06.) önkormányzati rendelet 8.§-a.
Hatályon kívül helyezte a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 10.§ e) pontja.
Hatályon kívül helyezte a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 10.§ e) pontja.
Hatályon kívül helyezte a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 10.§ e) pontja.
Hatályon kívül helyezte a 11/2011. (X. 22.) önkormányzati rendelet 16.§-a.
Módosította a 10/2006. (X. 16.) önkormányzati rendelet 4.§-a.
Módosította a 6/2018. (IV. 27.) önkormányzati rendelet 9.§-a.