Táplánszentkereszt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2010. (X. 25.) önkormányzati rendelete

helyi kitüntetés alapításáról és adományozásáról

Hatályos: 2010. 10. 25

Táplánszentkereszt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2010. (X. 25.) önkormányzati rendelete

helyi kitüntetés alapításáról és adományozásáról

2010.10.25.

Táplánszentkereszt Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1. § (6) és 16. § (1) bekezdése által adott felhatalmazással élve, a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 7. § (1) bekezdésében foglaltakra, a településért tevékenykedő állampolgárok, közösségek munkájának elismerésére kitüntetést alapít, amely megnevezésére és adományozása rendjének meghatározására a következő rendeletet alkotja.

Általános rendelkezések

1. § (1) E rendelet célja, hogy az Önkormányzat méltó módon elismerje és a község megbecsülését kifejezze mindazok iránt, akik:

a) a község fejlesztésében kiemelkedően munkálkodtak, tudományos, művészeti munkásságuk során maradandót alkottak,

b) tevékenységükkel a község gazdálkodásának, az itt élők életkörülményeinek javítását szolgálták,

c) kiemelkedő helyi közéleti tevékenységet végeztek,

d) tevékenységükkel Táplánszentkereszt község hazai és nemzetközi hírnevét öregbítették, kiemelkedően támogatták a község kultúrájának fejlődését, életkörülményeinek javítását.

(2) Ezek elismerésére Táplánszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbi kitüntetést alapítja: „Táplánszentkereszt Községért” kitüntető cím.

2. § (1) „Táplánszentkereszt Községért” kitüntető cím adományozható azoknak a természetes személyeknek, szervezeteknek, egyesületeknek, civil közösségeknek, gazdasági és egyéb társaságoknak, akik/amelyek Táplánszentkereszt Községért kiemelkedő jelentőségű munkát, tevékenységet végeztek, illetőleg hozzájárultak a Község országos vagy nemzetközi hírnevének elmélyítéséhez.

(2) „Táplánszentkereszt Községért” kitüntető cím naptári évenként legfeljebb egy adható.

(3) A „Táplánszentkereszt Községért” kitüntető cím adományozásával elhunyt személy emléke is megtisztelhető. A poszthumusz kitüntető cím átvételére a legközelebbi hozzátartozó jogosult.

(4) A kitüntető címet a képviselő-testület ünnepélyes keretek között adományozza és adja át az adományozásról szóló Táplánszentkereszt Község címerével díszített oklevéllel és „Táplánszentkereszt Községért” feliratot tartalmazó kisplasztikával.

(5) A kitüntető cím erkölcsi elismerés, amely Táplánszentkereszt község tiszteletét és háláját fejezi ki.

Javaslattétel, adományozás rendje

3. § (1) A kitüntető cím adományozására javaslatot tehetnek a képviselő-testület tagjai, az önkormányzati intézmények vezetői, a község társadalmi szervezetei, egyesületei, gazdasági és egyéb társaságai, valamint a közcélokat szolgáló alapítványok.

(2) A kitüntetésre vonatkozó javaslatot minden év augusztus 31. napjáig a polgármester részére kell előterjeszteni.

(3) A javaslattételi eljárás kihirdetéséről és lebonyolításáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik.

(4) A kitüntetési javaslatokat a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé.

(5) A kitüntető cím odaítéléséről a képviselő-testület át nem ruházható hatáskörben, minősített többséggel, zárt ülés keretében dönt minden év szeptember 30. napjáig.

(6) A kitüntetéssel járó oklevelet és kisplasztikát ünnepélyes keretek között a polgármester adja át minden év októberében, a községegyesítés emléknapján. Az oklevelet a polgármester és az alpolgármester írják alá. A kisplasztikán szerepelni kell a címnek és a díjazott nevének.

(7) Az elismerésben részesített személyek az elismerő oklevélen túl, tárgyi ajándékban részesülnek.

(8) A kitüntetéssel adományozható pénzjutalom összegéről a képviselőtestület éves költségvetésében határoz.

4. § (1) A kitüntető címmel összefüggő kiadásokat az önkormányzat költségvetésében biztosítani kell.

(2) A kitüntetésekről a Polgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet.

(3) Poszthumusz kitüntetés adományozása pénzjutalommal nem jár.

(4) A kitüntető címet a képviselő-testület visszavonhatja attól, aki annak viselésére méltatlanná válik.

Záró rendelkezések

5. § (1) E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.

(2) Első alkalomból a kitüntetés 2011. októberében kerül átadásra.