Őriszentpéter Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V.27.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2020. évi gazdálkodásának zárszámadásáról maradvány megállapításáról

Hatályos: 2021. 05. 28

Őriszentpéter Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2020. évi gazdálkodásának zárszámadásáról maradvány megállapításáról

Őriszentpéter Város Polgármestere a 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörében eljárva, valamint az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a Képviselő-testület tagjai véleményének kikérésével következő rendeletet alkotja. Őriszentpéter Városi Önkormányzat Képviselő - testülete a módosított 1/2020.(II.15.) költségvetésének végrehajtásáról a következők szerint rendelkezik.

1. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2019. évi bevételeit és kiadásait az alábbiak szerint állapítja meg:
bevételi előirányzatainak főösszege: 613 975 310 Ft.
bevételi előirányzatainak módosított főösszege: 810 528 435 Ft.
bevételi előirányzatainak teljesítése: 751 984 616 Ft.
kiadási előirányzatainak főösszege: 613 975 310 Ft.
kiadási előirányzatainak módosított főösszege: 810 528 435 Ft.
kiadási előirányzatainak teljesítése: 647 885 348 Ft.
Ezen belül címenként bevételi főösszegek:

eredeti előir.

módosított el.

teljesítés

I.

Közös Önkormányzati Hivatal

1 317 000

2 600 254

2 585 406

II.

Önkormányzati feladatok

579 277 102

773 947 108

720 873 317

III.

Művelődési Ház

7 840 000

7 970 037

3 664 920

IV.

Önkormányzati Konyha

25 541 208

26 011 036

24 860 973

Ezen belül címenként kiadási főösszegek:

eredeti előir.

módosított el.

teljesítés

I.

Közös Önkormányzati Hivatal

141 600 000

148 140 398

146 200 329

II.

Önkormányzati feladatok

405 918 896

595 331 758

450 575 108

III.

Művelődési Ház

16 910 910

17 040 947

10 377 705

IV.

Önkormányzati Konyha

49 545 504

50 015 332

40 732 206

/2/ Az önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatait és azok teljesítési adatait a rendelet 1, 2, 3-as számú mellékletei tartalmazzák. Bevétel és kiadások teljesítésadatai csoportosítva önkormányzati szinten:

A./ BEVÉTELEK (Adatok ezer Ft-ban)

Működési bevételek

439 309 535

Közhatalmi bevételek

34 399 641

Intézményi működési bevételek

60 638 348

Működési célú pénzeszközátvételek

85 811 662

Állami támogatások

258 459 884

Felhalmozási bevételek

128 080 238

Felhalmozási bevételek

2 852 960

Felhalmozási állami támogatások

0

Felhalmozási célú pénzeszközátvételek

125 227 278

Finanszírozási műveletek bevétele

184 594 843

Előző évi maradvány, MÁK előleg

184 594 843

Bevételek összesen:

751 984 616

B./ KIADÁSOK (Adatok ezer Ft-ban)

Működési kiadások

406 615 233

Személyi juttatások

176 971 278

Munkaadói járulékok

29 518 011

Dologi kiadások

137 394 897

Átadott pe., támogatás

62 731 047

Felhalmozási kiadások

232 568 011

Intézményi beruházás, felújítás

133 351 015

Felhalmozási célú pénzeszközátadás

99 216 996

Finanszírozási műveletek kiadása

8 702 104

MÁK előleg

8 702 104

Kiadások összesen:

647 885 348

(2) Az Önkormányzat felújítási és felhalmozási kiadásokat az 4. számú mellékletben

foglaltak szerint hagyja jóvá.

Felhalmozási kiadások:

Eredeti előirányzat

175 828 781 Ft

Módosított előirányzat

238 419 995 Ft

Teljesítés

232 568 011 Ft

(3) Az Önkormányzat az általa adott közvetett támogatásokat a 11. sz. melléklet tartalmazza.

2. § A Képviselő-testület a 2020. évi önkormányzati szintű maradványát a 5. számú melléklet szerint 104.099.268 Ft-ban állapítja meg. Ebből szabad felhasználású maradvány mind a 104.099.268 Ft.

3. § A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi vagyonmérlegének főösszegét az alábbiak szerint határozza meg.

Eszközök

1 923 731 140 Ft

Források

1 923 731 140 Ft

A vagyonmérleg adatainak részletezése az 6. számú mellékletben található.
A Őriszentpéter Város Képviselő-testülete az Önkormányzat 2020. évi összevont mérleg szerinti eredményét -32 756 211 Ft-ban állapítja meg.
Az eredmény kimutatás adatainak részletezése az 12. számú mellékletben található.

4. § Az Önkormányzat összevont pénzállománya 73.431.883 Ft-tal csökkent így év végén 107.449.355 Ft.

5. § Őriszentpéter Városi Önkormányzat több éves kihatással járó feladatainak előirányzatait éves bontásban a 7. számú melléklet tartalmazza.

6. § Az Önkormányzat befektetett, forgóeszközeinek, törzsvagyonának, korlátozottan forgalomképes, forgalomképtelen vagyontárgyainak, nullára leírt használatban lévő tárgyi eszközeinek vagyonkimutatását a 10. számú melléklet tartalmazza.

7. § Az Önkormányzat az adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalásának, hitelképességének felső határát a tárgyévben nem lépte át, adósságállományának lejárat, a Stabilitási tv. 3. §-a szerinti adósságot keletkeztető ügyletek, bel és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban a 8. számú melléklet tartalmazza. Az önkormányzat engedélyezett létszámkeretét 9. számú melléklet tartalmazza.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

A kihirdetésről a jegyző gondoskodik.
Őriszentpéter, 2021. május 27.
Őr Zoltán Tóth Jenő
polgármester jegyző
Záradék:
A rendelet a mai napon kihirdetésre került.
Őriszentpéter, 2021. május 27.
Tóth Jenő
jegyző

1. melléklet

Őriszentpéter Város Önkormányzata költségvetési előirányzatai és teljesítése 2020. költségvetési évben összevontan

mód. előir

teljesítés

%

Kiadások

eredeti előir

mód. előir

teljesítés

%

1 292 500

1 278 200

99

Személyi juttatások

97 270 429

97 862 429

97 373 009

99

482 000

481 452

100

Munkaadói járulékok

17 321 225

16 704 025

16 702 498

100

0

0

-

Dologi kiadások

24 388 246

26 834 169

25 385 047

95

0

0

-

Átadott pe., támogatás

2 270 100

3 860 347

3 860 347

100

0

0

-

1 774 500

1 759 652

99

Működési kiadások

141 250 000

145 260 970

143 320 901

99

0

0

-

Intézményi beruházás

350 000

2 879 428

2 879 428

100

0

0

-

Felhalmozási célú pénzeszközátadás

0

0

0

-

0

0

-

0

0

-

Felhalmozási kiadások

350 000

2 879 428

2 879 428

100

825 754

825 754

-

Finanszírozáso kiadások

0

0

0

-

825 754

825 754

-

Finanszírozási műveletek kiadása

0

0

0

-

2 600 254

2 585 406

99

Kiadások összesen:

141 600 000

148 140 398

146 200 329

99

mód. előir

teljesítés

%

Kiadások

eredeti előir

mód. előir

teljesítés

%

37 003 000

33 121 441

90

Személyi juttatások

53 596 809

63 631 282

61 308 363

96

81 334 000

32 230 868

40

Munkaadói járulékok

9 245 230

9 988 277

9 725 933

97

0

0

-

Dologi kiadások

90 871 900

96 725 998

82 759 113

86

85 811 662

85 811 662

100

Átadott pe., támogatás

76 941 176

181 438 228

58 870 700

32

258 459 884

258 459 884

100

462 608 546

409 623 855

89

Működési kiadások

230 655 115

351 783 785

212 664 109

60

2 852 960

2 852 960

-

Intézményi beruházás

75 963 781

135 545 869

129 991 899

96

0

0

-

Felhalmozási célú pénzeszközátadás

99 300 000

99 300 000

99 216 996

-

125 316 378

125 227 278

100

128 169 338

128 080 238

100

Felhalmozási kiadások

175 263 781

234 845 869

229 208 895

98

183 169 224

183 169 224

100

Finanszírozáso kiadások

0

8 702 104

8 702 104

100

183 169 224

183 169 224

100

Finanszírozási műveletek kiadása

0

8 702 104

8 702 104

100

773 947 108

720 873 317

93

Kiadások összesen:

405 918 896

595 331 758

450 575 108

76

mód. előir

teljesítés

%

Kiadások

eredeti előir

mód. előir

teljesítés

%

0

0

-

Személyi juttatások

9 197 600

8 997 600

4 869 150

54

7 840 000

3 534 883

45

Munkaadói járulékok

1 593 310

1 593 310

766 022

48

0

0

-

Dologi kiadások

5 905 000

5 850 339

4 357 835

74

0

0

-

Átadott pe., támogatás

0

0

0

-

0

0

-

7 840 000

3 534 883

45

Működési kiadások

16 695 910

16 441 249

9 993 007

61

0

0

-

Intézményi beruházás

215 000

599 698

384 698

64

0

0

-

Felhalmozási célú pénzeszközátadás

0

0

0

-

0

0

-

0

0

-

Felhalmozási kiadások

215 000

599 698

384 698

64

130 037

130 037

100

Finanszírozáso kiadások

0

0

0

-

130 037

130 037

100

Finanszírozási műveletek kiadása

0

0

0

-

7 970 037

3 664 920

46

Kiadások összesen:

16 910 910

17 040 947

10 377 705

61

mód. előir

teljesítés

%

Kiadások

eredeti előir

mód. előir

teljesítés

%

0

0

-

Személyi juttatások

14 059 500

14 170 500

13 420 756

95

25 541 208

24 391 145

95

Munkaadói járulékok

2 485 264

2 485 264

2 323 558

93

0

0

-

Dologi kiadások

33 000 740

33 264 568

24 892 902

75

0

0

-

Átadott pe., támogatás

0

0

0

-

0

0

-

0

0

0

25 541 208

24 391 145

95

Működési kiadások

49 545 504

49 920 332

40 637 216

81

0

0

-

Intézményi beruházás

0

95 000

94 990

100

0

0

-

Felhalmozási célú pénzeszközátadás

0

0

0

-

0

0

-

0

0

0

0

0

-

Felhalmozási kiadások

0

95 000

94 990

100

469 828

469 828

-

Finanszírozáso kiadások

0

0

0

-

469 828

469 828

-

Finanszírozási műveletek kiadása

0

0

0

-

26 011 036

24 860 973

96

Kiadások összesen:

49 545 504

50 015 332

40 732 206

81

mód. előir

teljesítés

%

Kiadások

eredeti előir

mód. előir

teljesítés

%

38 295 500

34 399 641

90

Személyi juttatások

174 124 338

184 661 811

176 971 278

96

115 197 208

60 638 348

53

Munkaadói járulékok

30 645 029

30 770 876

29 518 011

96

0

0

-

Dologi kiadások

154 165 886

162 675 074

137 394 897

84

85 811 662

85 811 662

100

Átadott pe., támogatás

79 211 276

185 298 575

62 731 047

34

258 459 884

258 459 884

100

0

0

0

497 764 254

439 309 535

88

Működési kiadások

438 146 529

563 406 336

406 615 233

72

2 852 960

2 852 960

-

Intézményi beruházás

76 528 781

139 119 995

133 351 015

96

0

0

-

Felhalmozási célú pénzeszközátadás

99 300 000

99 300 000

99 216 996

-

125 316 378

125 227 278

100

0

0

0

-

128 169 338

128 080 238

100

Felhalmozási kiadások

175 828 781

238 419 995

232 568 011

98

184 594 843

184 594 843

100

Finanszírozáso kiadások

0

8 702 104

8 702 104

100

184 594 843

184 594 843

100

Finanszírozási műveletek kiadása

0

8 702 104

8 702 104

100

810 528 435

751 984 616

93

Kiadások összesen:

613 975 310

810 528 435

647 885 348

80

2. melléklet

Őriszentpéter Város Önkormányzata 2020. évi költségvetési bevételeinek előirányzatai és teljesítése

Önkormányzati feladatok:

(adatok Ft-ban)

Megnevezés

2020. évi elöirányzatok

2020. évi mód.elöirány.

2020. évi teljesítés

%

Általános önkormányzati feladatok támogatása

144 158 030

172 211 907

172 211 907

100

Óvodai feladatellátás támogatása személyi és működési

33 479 350

35 616 875

35 616 875

100

Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása

38 115 236

39 089 196

39 089 196

100

Települési nyilvános könyvtárak feladat támogatása

1 800 000

2 301 380

2 301 380

100

Kiegészítő állami támogatások

-

9 173 006

9 173 006

100

Elszámolásból származó bevételek

-

67 520

67 520

100

Feladat finanszírozási támogatások összesen:

217 552 616

258 459 884

258 459 884

100

Munkaügyes támogatás közfoglalkoztatás

2 925 908

10 980 991

10 980 991

100

EFOP várható támogatás

13 812 000

20 840 954

20 840 954

100

Közös Hivatal takarításra átvett pénzeszköz

2 270 100

2 210 347

2 210 347

100

Közös Hivatal fenntartás támogatás kiegészítés

22 165 000

-

-

-

EFOP projekthez átvett önkormányzati kiegészítések

-

208 484

208 484

100

Kerékpár projekt támogatása

-

435 000

435 000

100

Működési célú pénzeszköz átvétel összesen önkormányzat:

41 173 008

34 675 776

34 675 776

100

Család és növédelem

4 228 700

6 411 000

6 411 000

100

Fizikóterápia ellátás

-

587 500

587 500

100

Háziorvosi szolgálat

16 068 000

16 730 100

16 730 100

100

Háziorvosi ügyeleti ellátás

6 050 000

6 077 300

6 077 300

100

NEAK átvett pénzeszköz

26 346 700

29 805 900

29 805 900

100

Fogorvosi szék vásárláshoz adott hozzájárulás

2 353 821

2 000 332

2 000 332

100

Pályázati támogatás civilek

6 153 133

1 957 358

1 957 358

100

Támogatás visszatérülés

-

89 100

-

-

MF Művelődési Ház felújítás

-

32 969 435

32 969 435

100

Interreg SIHU projekt bevétele

277 839

277 839

100

TOP Csapadékvíz elvezetés projekt bevétele

-

88 022 314

88 022 314

100

Felhalmozási célú pée. átvétel összesen önkormányzat:

8 506 954

125 316 378

125 227 278

100

Iparűzési adó

35 550 000

30 838 000

27 172 279

88

Magánszem. kommunális adója

4 540 000

4 674 000

4 673 227

100

Idegenforgalmi adó

4 510 000

1 323 000

1 108 100

84

Helyi adók összesen:

44 600 000

36 835 000

32 953 606

89

Pótlék, bírság

55 000

168 000

167 835

100

Gépjárműadó

3 620 000

-

-

-

Földbérlet

-

-

-

-

Talajterhelési díj

-

-

-

-

Átengedett adó összesen:

3 675 000

168 000

167 835

100

Fizikoterápia

2 765 251

2 714 339

2 714 339

100

Őrségi orvosi ügyelet

18 962 568

18 615 647

18 615 647

100

Társ Önkorm. működési finanszírozása

21 727 819

21 329 986

21 329 986

100

Intézményi étkeztetési bevétel

316 600

225 000

224 620

100

Ingatlankezelés és vagyonhasználati, koncessziós bevételek

6 050 000

60 384 000

28 171 629

47

Város- és községgazdálkodás szolgáltatás

2 450 000

1 098 000

1 097 150

100

Háziorvosi szolgálat

515 000

707 000

319 000

45

Fizikoterápiás szolgáltatás

295 000

365 000

364 288

100

Temetkezés és ehhez kapcsolódó szolgáltatás

30 000

45 000

45 000

100

Máshová nem sorolt egyéb szolgáltatás

24 286 900

16 500 000

-

-

Ügyelet, család és növédelem

1 500

10 000

9 600

96

Tanyagondnoki szolgálat

-

-

-

-

Áfa visszatérülés

-

1 999 000

1 999 000

100

Kamatbevételek

-

1 000

581

58

Intézményi működési bevétel

33 945 000

81 334 000

32 230 868

40

Áfa visszaigénylés

1 891 000

-

-

-

Kamatbevétel

1 000

-

-

-

Vagyon értékesítés bevétele

-

2 852 960

2 852 960

100

Pénzforgalom nélküli bev. – maradvány

179 858 005

172 966 273

172 966 273

100

MÁK finanszírozási előleg

-

10 202 951

10 202 951

100

BEVÉTEL MINDÖSSZESEN:

579 277 102

773 947 108

720 873 317

93

Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal

(adatok Ft-ban)

Megnevezés

2020. évi elöirányzatok

2020. évi mód.elöirány.

2020. évi teljesítés

%

Igazgatási szolgáltatás

985 000

1 292 500

1 278 200

99

Közhatalmi bevételek

985 000

1 292 500

1 278 200

99

Közvetített szolgáltatás

332 000

482 000

481 452

-

Intézményi működési bevételek:

332 000

482 000

481 452

100

Munkaügyes pénzeszköz átvétel

-

-

-

0

Működési célú pénzeszköz átvétel összesen KÖH:

-

-

-

0

Pénzforgalom nélküli bev. – pénzmaradvány

-

825 754

825 754

100

BEVÉTEL MINDÖSSZESEN:

1 317 000

2 600 254

2 585 406

99

Szikszay Edit Művelődési Ház

(adatok Ft-ban)

Megnevezés

2020. évi elöirányzatok

2020. évi mód.elöirány.

2020. évi teljesítés

%

Bérleti díj és egyéb szolgáltatási díj bevétel

7 840 000

7 636 000

3 331 250

44

Egyéb működési bevételek

-

204 000

203 633

100

Intézményi működési bevételek:

7 840 000

7 840 000

3 534 883

45

Pénzforgalom nélküli bev. – pénzmaradvány

-

130 037

130 037

100

BEVÉTEL MINDÖSSZESEN:

7 840 000

7 970 037

3 664 920

46

Őriszentpéteri Önkormányzati Konyha

(adatok Ft-ban)

Megnevezés

2020. évi elöirányzatok

2020. évi mód.elöirány.

2020. évi teljesítés

%

Konyhai intézményi bevételek

25 541 208

25 541 208

24 391 145

95

Intézményi működési bevételek:

25 541 208

25 541 208

24 391 145

95

Pénzforgalom nélküli bev. – pénzmaradvány

-

469 828

469 828

100

BEVÉTEL MINDÖSSZESEN:

25 541 208

26 011 036

24 860 973

96

(adatok Ft-ban)

ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTEL MINDÖSSZESEN:

613 975 310

810 528 435

751 984 616

93

3. melléklet

Az önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatai

adatok Ft-ban

Felhalm.

Felhalm.

Finansz.

Finansz.

Finansz.

Összesen

Összesen

Összesen

módosított

teljesítés

%

eredeti

módosított

teljesítés

%

eredeti

módosított

teljesítés

%

2 879 428

2 879 428

100

0

0

0

-

141 600 000

148 140 398

146 200 329

99

2 879 428

2 879 428

100

0

0

0

-

141 600 000

148 140 398

146 200 329

99

234 845 869

229 208 895

98

0

8 702 104

8 702 104

100

405 918 896

595 331 758

450 575 108

76

0

0

-

0

0

0

-

86 827 333

192 077 706

74 962 376

39

0

0

-

0

0

0

-

15 802 981

19 591 524

19 591 524

-

234 845 869

229 208 895

98

0

0

0

-

175 263 781

234 845 869

229 208 895

98

0

0

-

0

0

0

-

55 684 725

63 014 458

41 472 732

66

0

0

-

0

0

0

-

62 360 996

63 870 097

63 417 036

99

0

0

0

0

0

9 979 080

13 230 000

13 220 441

100

0

0

-

0

8 702 104

8 702 104

-

0

8 702 104

8 702 104

100

599 698

384 698

-

0

0

0

-

16 910 910

17 040 947

10 377 705

61

599 698

384 698

64

0

0

0

-

16 910 910

17 040 947

10 377 705

61

95 000

94 990

100

0

0

0

-

49 545 504

50 015 332

40 732 206

81

95 000

94 990

100

0

0

0

-

49 545 504

50 015 332

40 732 206

81

238419995

232568011

98

0

8 702 104

8 702 104

100

613 975 310

810 528 435

647 885 348

80

4. melléklet

Őriszentpéter Város Önkormányzat felhalmozási kiadásainak 2020. évi előirányzatai és teljesítése

Pénzeszközátadások

adatok Ft-ban

Sorsz.

Megnevezés

2020. évi

2020. évi

2020. évi

előirányzatok

mód. előir.

teljesítés

I.

Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal

0

0

0

II.

Önkormányzati feladatok

99 300 000

99 300 000

99 216 996

1.

Csapadékvíz elvezetés

96 300 000

96 300 000

96 300 000

2.

Cégalapítás

3 000 000

83 000

0

3.

Interreg SIHU projekt

0

2 917 000

2 916 996

III.

Katica Óvoda

0

0

0

IV.

Művelődési Ház és Városi könyvtár

0

0

0

V.

Őriszentpéteri Önkormányzati Konyha

0

0

0

Mindösszesen:

99 300 000

99 300 000

99 216 996

Felújítások

adatok Ft-ban

Sorsz.

Megnevezés

2020. évi

2020. évi

2020. évi

előirányzatok

mód. előir.

teljesítés

I.

Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal

0

0

0

II.

Önkormányzati feladatok

63 205 104

122 787 192

120 460 346

1.

Zöld Város projekt

34 896 800

37 018 889

37 018 889

2.

Vadászíti kiállítás projekt

8 679 160

8 679 160

8 679 158

3.

Útfelújítások

5 000 000

5 000 000

3 186 271

4.

Sportöltöző vizesblokk felújítás

1 500 000

0

5.

Magyar Falu program óvoda udvar

4 999 193

3 402 000

3 401 060

6.

Magyar Falu program út-járda felújítás

7 482 951

4 992 000

4 991 105

7.

Térkövezés, áteresz behelyezés

647 000

647 000

646 907

8.

Óvodai tetőfekújítás

0

2 198 000

2 197 789

9.

Csapadékvíz elvezetés új projekt

0

42 014 765

41 503 798

10.

Szennyvíz és vízműtelep rekonstrukció

0

18 835 378

18 835 369

III.

Művelődési Ház és Városi könyvtár

0

0

0

IV.

Őriszentpéteri Önkormányzati Konyha

0

0

0

Mindösszesen:

63 205 104

122 787 192

120 460 346

Beruházások

adatok Ft-ban

Sorsz.

Megnevezés

2020. évi

2020. évi

2020. évi

előirányzatok

mód. előir.

teljesítés

I.

Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal

350 000

2 879 428

2 879 428

Eszközbeszerzések

350 000

2 879 428

2 879 428

II.

Önkormányzati feladatok

12 758 677

12 758 677

9 531 553

1.

Városgazdálkodás eszközbeszerezés

2 000 000

2 000 000

0

2.

Laptop vásárlás KT

767 820

767 820

734 880

3.

Bútorvásárlás

301 000

301 000

300 228

4.

Zöld Város projekt

274 955

274 955

0

5.

Pavilonok beszerzése

1 700 000

81 000

0

7.

Magyar Falu program fogorvosi eszköz beszerzés

6 764 902

6 764 902

6 694 615

8.

Vadászíti kiállítás projekt

950 000

950 000

182 840

9.

MF óvodai játszótéri eszközök

0

1 619 000

1 618 990

III.

Művelődési Ház és Városi könyvtár

215 000

599 698

384 698

Intézményi felhalmozási kiadás

215 000

599 698

384 698

IV.

Őriszentpéteri Önkormányzati Konyha

0

95 000

94 990

Konyha eszközbeszerzés

0

95 000

94 990

Mindösszesen:

13 323 677

16 332 803

12 890 669

Finanszírozási kiadások

adatok Ft-ban

Sorsz.

Megnevezés

2020. évi

2020. évi

2020. évi

előirányzatok

mód. előir.

teljesítés

I.

Őriszentpéteri Közös Önkormányzati Hivatal

0

0

0

II.

Önkormányzati feladatok

0

0

0

1.

Intézményi finanszírozási kiadások

0

0

0

III.

Művelődési Ház és Városi könyvtár

0

0

0

IV.

Őriszentpéteri Önkormányzati Konyha

0

0

0

Mindösszesen:

0

0

0

Felhalmozások mindösszesen

175 828 781

238 419 995

232 568 011

5. melléklet

MARADVÁNYKIMUTATÁS

Megnevezés

Összeg
(ezer Ft)

1

2

3

01.

Alaptevékenység költségvetési bevételei

567 389 773

02.

Alaptevékenység költségvetési kiadásai

639 183 244

I.

Alaptevékenységek költségvetési egyenlege

-71 793 471

03.

Alaptevékenység finanszírozási bevételei

353 581 916

04.

Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

177 689 177

II.

Alaptevékenységek finanszírozási egyenlege

175 892 739

A.)

Alaptevékenység maradványa

104 099 268

05.

Vállakozási tevékenység költségvetési bevételei

0

06.

Vállakozási tevékenység költségvetési kiadásai

0

III.

Vállakozási tevékenységek költségvetési egyenlege

0

07.

Vállakozási tevékenység finanszírozási bevételei

0

08.

Vállakozási tevékenység finanszírozási kiadásai

0

IV.

Vállakozási tevékenységek finanszírozási egyenlege

0

B.)

Vállakozási tevékenység maradványa

0

C.)

Összes maradvány

104 099 268

D.)

Alaptevékenység kötelezettséggel terhelt maradványa

0

E.)

Alaptevékenység szabad maradványa

104 099 268

F.)

Vállalkozási tevékenység kötelezettséggel terhelt maradványa

0

G.)

Vállalkozási tevékenység szabad maradványa

0

6. melléklet

MÉRLEG

Megnevezés

ELŐZŐ ÉV Ft

TÁRGYÉV
Ft

2

3

4

ESZKÖZÖK

A.) Befektetett eszközök összesen

1 710 502 201

1 741 429 201

I. Immateriális javak

3 373 130

1 855 180

II. Tárgyi eszközök

1 707 095 649

1 739 540 599

III. Befektetett pénzügyi eszközök

33 422

33 422

B.) Készletek

621 760

1 078 651

C.) Pénzeszközök

180 881 238

107 449 355

D.) Követelések

69 278 412

71 688 098

E.) Egyéb sajátos eszközoladali elszámolások

1 040 752

2 085 835

F.) Aktív időbeli elhatárolások

0

0

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

1 962 324 363

1 923 731 140

FORRÁSOK

G.) Saját tőke

1 674 430 323

1 641 674 112

H.) Kötelezettségek

34 776 229

22 928 861

I.) Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások

0

0

J.) Passzív időbeli elhatárolások

253 117 811

259 128 167

FORRÁSOK ÖSSZESEN 01/136

1 962 324 363

1 923 731 140

7. melléklet

Őriszentpéter Városi Önkormányzat több éves kihatással járó feladatainak előirányzata éves bontásban

a.) Őriszentpéter Városi Önkormányzat működési hozzájárulás fizetése

adatok Ft-ban


Sorsz.


Évek


Összege

1.

2020

-

b.) Őriszentpéter Városi Önkormányzat felhalmozási célú támogatásmegelőlegező hitel felvétele és visszafizetése évenkénti bontásban

Bevételek összesen:


Sorsz.


Évek


Összege

1.

2020

-

Kiadások összesen:

adatok ezer Ft-ban


Sorsz.


Évek


Összege

1.

2020

-

Összesen:

-

Őriszentpéter Város Önkormányzata 2020. költségvetési évben nem adott kölcsönt.

8. melléklet

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29. § (3) bekezdés, valamint Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló CXCIV. törvény 45. § (1) bekezdés a.) pontja alapján az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi összes fizetési kötelezettsége, az adósságot keletkeztető ügylet futamidejének végéig egyik évben sem haladja meg az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-át.

adatok Ft-ban

Megnevezés

2020.

2021.

2022.

2023

További évek

Az Önkormányzat adott évi saját bevételeinek 50%-a

24 881 652

18 927 500

19 500 000

19 850 000

146 720 000

adatok Ft-ban

Adósságot keletkeztető ügyletekből, és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek

futamidő kezdete

2020.

2021.

2022.

2023

További évek

Összesen:

0

0

0

0

0

9. melléklet

Őriszentpéter Város Önkormányzati Képviselő-testülete engedélyezett létszámkerete

adatok főben

Ssz.

Megnevezés

Közös Hivatal 2020

Önkorm. felad. 2020

Műv.Ház. 2020

Konyha 2020

Összesen

1.

Köztisztviselő

24

1

0

0

25

2.

fizikai állomány közalkalmazott

0

3

0

0

3

3.

szakmai állomány közalkalmazott

0

4

1

5

10

4.

fizikai állomány MT

0

0

1

0

1

5.

szakmai állomány MT

0

0

0

0

0

ÖSSZESEN

24

8

2

5

39

10. melléklet

Vagyonkimutatás 2020 ŐRISZENTPÉTER

adatok ezer Ft-ban

megnevezés

2020. év

EBBŐL forgamlomképtelen tőrzsvagyon

EBBŐL korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

EBBŐL üzleti vagyon

ESZKÖZÖK

1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke (111-ből,112-ből)

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálatban lévő eszközök állománya

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálaton kívűli eszközök állománya

2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke (111-ből, 112-ből)

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálatban lévő eszközök állománya

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálaton kívűli eszközök állománya

3. Vagyoni értékű jogok (111-ből,112-ből)

432

432

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálatban lévő eszközök állománya

240

240

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálaton kívűli eszközök állománya

4. Szellemi termékek (111-ből, 112-ből)

56 452

56 452

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálatban lévő eszközök állománya

51 357

51 357

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálaton kívűli eszközök állománya

5. Immateriális javakra adott előlegek (1181.,1182.)

6. Immateriális javak értékhelyesbítése (119.)

I. Immateriális javak összesen

56 884

-

56 884

-

1. Ingatlanok és kapcsolodó vagyoni értékű jogok (121.,122-ből)

2 413 894

661 512

1 586 545

165 837

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálatban lévő eszközök állománya

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálaton kívűli eszközök állománya

2. Gépek, berendezések és felszereltségek 1311.,1312-ből)

85 537

85 537

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálatban lévő eszközök állománya

43 650

43 650

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálaton kívűli eszközök állománya

3. Járművek (1321.,1322-ből)

22 292

22 292

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálatban lévő eszközök állománya

9 554

9 554

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálaton kívűli eszközök állománya

4. Tenyésállatok (141.,142-ből)

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálatban lévő eszközök állománya

EBBŐL a "0"-ra leírt, de hazsnálaton kívűli eszközök állománya

5. Beruházások, felújítások (122-ből,127.,1312-ből,1317-ből.,1322-ből,1327.,142-147-ből,147.)

6. Beruházásra adott előlegek (128.,1318.,1328.,148.1598.,1599)

7. Állami készletek , tartalékok (1591.,1592.)

Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (129.,1319.,1329.,149.)

II. Tárgyi eszközök összesen

2 521 723

661 512

1 694 374

165 837

1. Tartós részesedés (1711.,1751.)

33

33

Ebből-tartós társulási részesedés (1711-ből, 1751ből)

2.Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (172-174.,1752.)

3. Tartósan adott kölcsön (191-194-ből.,1981-ből)

4. Hosszú lejáratú betétek (178.,1988.)

Ebből 4/a Hosszú lejáratú betétek bekerülési (könyv szerinti) értéke (178)

4/b Hosszú lejáratú betétek elszámolt értékvesztése (1988)

5. Egyéb hosszú lejáratú követelések (195-ből, 1982-ből)

6. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (179.)

III. Befektetett pénzügyi eszközök összesen

33

33

-

-

A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

2 578 640

661 545

1 751 258

165 837

B) Készletek összesen

1 079

1 079

C) Pénzeszközök öszesen

107 449

107 449

D) Követelések összesen

71 688

71 688

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

2 758 856

841 761

1 751 258

165 837

az önkormányzatok tulajdonában levő, a jogszabály alapján érték nélkül nyilvántartott eszközök állománya (használatban lévő kis értékű immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek a szakmai nyilvántartásokban szereplő képzőművészeti alkotások, régészeti leletek, lép- és hangarchívumok, gyűjtemények, kulturális javak

függő követelések állománya

biztos (jövőbeni) követelések

48 820

48 820

FORRÁSOK

H) Kötelezettségek

22 929

22 929

a mérlegben értékkel nem szereplő kötelezettségek, ideértve a kezesség-, illetve garanciavállalással föggő kötelezettségek.

függő kötelezettségek

11. melléklet

Őriszentpéter Városi Önkormányzat 2020. évi közvetett támogatásai

adatok Ft-ban

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított

Teljesítés

%

1.

Helyi adókhoz kapcsolódó kedvezmények

5 994 000

4 281 460

4 281 460

100

2.

Szociális étkeztetés térítési díj

1 807 500

4 727 467

4 727 467

100

3.

Tanulói térítési díj

7 854 100

3 800 261

3 800 261

100

Összesen

15 655 600

12 809 188

12 809 188

100

12. melléklet

EREDMÉNYKIMUTATÁS

Megnevezés

ELŐZŐ ÉV
(Ft)

TÁRGYÉV
(Ft)

2

3

4

01.

Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

44 091 464

37 279 731

02.

Eszközök és szolgáltatások nettó eredményszemléletű bevételei

47 297 368

34 998 742

03.

Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

9 428 243

15 583 076

I.

Tevékenység nettó eredményszemléletű bevételei

100 817 075

87 861 549

04.

Saját termelésű készletek állományváltozása

0

0

05.

Saját előállítású eszközök aktívált értéke

0

0

II.

Aktívált saját teljesítmények értéke

0

0

06.

Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

250 383 631

258 459 884

07.

Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

96 852 434

85 811 662

08.

Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei

20 531 605

119 857 936

09.

Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

782 867

4 405 455

III.

Eredményszemléletű bevételek

368 550 537

468 534 937

10.

Anyagköltség

36 530 951

32 888 043

11.

Igénybe vett szolgáltatások értéke

91 373 158

84 937 429

12.

Eladott áruk beszerzési értéke

0

0

13.

Eladottt közvetített szolgáltatások értéke

0

0

IV.

Anyagjellegű ráfordítások

127 904 109

117 825 472

14.

Bérköltség

141 100 733

127 621 604

15.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

54 476 597

50 173 457

16.

Bérjárulékok

36 099 135

29 335 242

V.

Személyi jellegű ráfordítások

231 676 465

207 130 303

VI.

Értékcsökkenési leírás

63 476 811

70 553 210

VII.

Egyéb ráfordítások

163 643 601

193 644 294

A)

TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE

-117 333 374

-32 756 793

17.

Kapott (járó) osztalék és részesedés

0

0

18.

Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek

0

0

19.

Befektetett pénzügyi eszközökből származó eredményszemléletű
bevételek árfolyamnyereségek

0

0

20.

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű
bevételek

691

582

21.

Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei

0

0

21a.

- ebből lekötött bankbetétek árfolyamnyeresége

0

0

21b.

- ebből egyéb pénzeszközök árfolyamnyereség

0

0

VIII.

Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei

691

582

22.

Részesedésekből származó ráfordítások árfolyamvesztesége

0

0

23.

Befektetet pénzügyi eszközökbőll származó ráfordítások
árfolyamvesztesége

0

0

24.

Fizetendő kamatok és és kamatjellegű ráfordítások

0

0

25.

Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése

0

0

25a.

- ebből lekötött bankbetétek értékvesztése

0

0

25b.

- ebből Kincstáron kívüli számlák értékvesztése

0

0

26.

Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai

0

0

26a.

- ebből lekötött bankbetétek árfolyamvesztesége

0

0

26b.

- ebből Kincstáron kívüli számlák árfolyamvesztesége

0

0

IX.

Pénzügyiműveletek ráfordításai

0

0

B)

PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE

691

582

C)

MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY

-117 332 683

-32 756 211