Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete

a közterület elnevezés és a házszámozás rendjéről

Hatályos: 2015. 03. 11

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő - testületének

5/2013.(II.15.)

rendelete

a közterület elnevezés és a házszámozás rendjéről

(Egységes szerkezetben a 11/2015.(III.10.) önkormányzati rendelettel)


Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő - testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. §. (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a közterület elnevezés és a házszámozás rendjéről a következőket rendeli el:


I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet hatálya, célja


1. § (1) A rendelet célja, hogy a településünk házszámozásának egységes rendjét biztosítsa, ennek során érvényesítse a helyi sajátosságokat, illetve az igazgatási, földrajzi, történelmi szempontokat.

(2)   A rendelet hatálya Badacsonytomaj Város közigazgatási területre terjed ki.

(3) Badacsonytomaj város közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületnevet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet.


2. Értelmező rendelkezések

2. § A rendelet alkalmazása szempontjából:

(1)       Közterület: a közhasználatra szolgáló minden olyan állami, vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat, ideértve a közterületnek közútként szolgáló és a magánterületnek a közforgalom számára a tulajdonos (használó) által megnyitott és kijelölt részét, továbbá az a magánterület, amelyet azonos feltételekkel bárki használhat.

(2)   A közterület elnevezése: a közterület nevéből és a közterület közlekedési vonatkozású meghatározásából (út, utca, tér, park, köz, sor, sétány stb.) áll.

(3) Építési telek: a város belterületén az ingatlan-nyilvántartásban önálló helyrajzi számmal (alszámmal) rendelkező, vagy megosztás folytán újonnan keletkező ilyenné váló beépíthető lakó-, és üdülőtelek.

(4) Önálló épület: az utcai számozás szerint főépületnek minősülő lakó, üdülő, gazdasági, vagy egyéb rendeltetésű épület.

(5) Önálló lakás: az önálló helyrajzi számmal ellátott ingatlanon lévő többlakásos épület (sorház). Ide nem értve a társasházakban (üdülőkben) lévő önálló lakásokat, üdülőegységeket, ahol az egyes lakások, üdülőegységek számozása a társasházakban (üdülőkben) az épület szintjeinek megfelelően szintenként történik.

(6) Házszám: az építési teleknek, önálló épületnek, és a többlakásos épületben lévő egyes lakásoknak a házsorban elfoglalt egyedi számmal történő megjelölése.



II. FEJEZET

A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

3. A közterületek elnevezésének általános szabályai

3. § (1) Minden közterületet el kell nevezni. A közterületek nevének megállapítása és megváltoztatása Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő - testületének hatáskörébe tartozik.

(2) Az újonnan létesített közterület nevét a létrejöttét követő egy éven belül kell megállapítani.

(3) Közterület elnevezését a megállapításától számított 10 éven belül nem lehet megváltoztatni.

(4) A lakótelepek épületei közötti szervízutakat, továbbá a mezőgazdasági célú és lakónépességet nem érintő dűlőutakat nem szükséges elnevezni.

(5) Ha egy közterület a városrendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagozódik, egységes utcaként megszűnik, az elkülönült utcarész(ek)nek – az elkülönüléstől számított egy éven belül - más nevet kell adni.

(6) Az elnevezett utca természetes folytatásaként nyíló új útszakasz általában külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett utca nevét veszi fel.

4. § (1) A közterület elnevezésénél figyelemmel kell lenni Badacsonytomaj város jellegére, történelmére, hagyományaira, földrajzi sajátosságaira. Az elnevezés lehetőleg utaljon a közterületnek a városon belüli elhelyezkedésére, és helytörténeti vonatkozásaira.

(2) A város közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet.

(3) Közterületet személyről, tárgyról, állatról, növényről, történelmi eseményről, földrajzi névről vagy fogalomról lehet elnevezni.

5. § (1) A közterület elnevezése során törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető, a magyar nyelvhelyesség szabályainak megfelelő legyen.

(2) Élő személyről közterületet elnevezni nem lehet. 

(3) A személyről történő elnevezés során törekedni kell arra, hogy az elnevezés olyan személynek állítson emléket, aki

a) a társadalmi élet bármely területén kimagasló érdemeket szerzett és

b) élete, munkássága valamely módon Badacsonytomaj városhoz kötődik.


4. A közterületek elnevezésének eljárási szabályai


6. § (1) A közterület nevének megállapítása, vagy megváltoztatása Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő - testülete hatáskörébe tartozik.

(2) A közterületnév megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:

a) a polgármester,

b) a Képviselő - testület bizottsága,

c) a helyi önkormányzat képviselője,

d) Badacsonytomaj város közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgár,

e) Badacsonytomaj város közigazgatási területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező

jogi személy. 

(3) [1]A javaslatokat a képviselő - testület Pénzügyi-, Ügyrendi és Szociális Bizottsága véleményezi.

7. § (1) Az elnevezésre vonatkozó előterjesztést annak benyújtása előtt 8 napra helyben szokásos módon közzé kell tenni. Az elnevezéssel kapcsolatban benyújtott észrevételeket is a Képviselő - testület elé kell terjeszteni.

(2) Az érintett lakosságot be kell vonni a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályai során.

8. § A közterület elnevezésével kapcsolatos döntést a helyben szokásos módon közzé kell tenni, továbbá a döntésről értesíteni kell az Okmányirodát, az illetékes földhivatalt, a helyi rendőrkapitányságot, postahivatalt, tűzoltóságot, mentőállomást, a közmű-szolgáltatókat és a cégbíróságot.

9.§ A közterület elnevezésének megváltozása esetén a régi elnevezést feltüntető névtáblákat, a változásról szóló döntést követő egy évig, piros átlós vonallal áthúzva az eredeti helyén kell hagyni. Az új elnevezést feltüntető névtáblákat közvetlenül a régi fölött vagy alatt kell elhelyezni.



III. FEJEZET

A HÁZSZÁM MEGÁLLAPÍTÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK


10. § (1)          A névvel ellátott közterületeken — kül - és belterületen egyaránt — házszámmal kell ellátni az ingatlanokat. Az egymástól elkülönülő közterületen több ingatlan azonos számmal nem jelölhető.

(2)   Az épületekre csak az 1. számú mellékletben meghatározott méretű és tartalmú házszámtábla helyezhető el. A házszámtábla az épületnek az érintett közterületen belüli sorszámát, valamint a közterület nevét, és Badacsonytomaj Város címerét tartalmazza.

(3)   Az ingatlanok számozását úgy kell elvégezni, hogy a számok a város központjától kifelé haladva növekedjenek és az utca bal oldalán a páratlan, jobb oldalán a páros számok legyenek. Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, az érintett közterület számozását a magasabb rendű közút irányából kell megkezdeni. Ahol erre lehetőség van, az utca azon részén kell folytatni a házszámozást, ahol már kialakult az ingatlanok számozása.

(4)   Saroktelek esetében csak annak az oldalnak kell házszámot adni, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejárat van.

(5)   Tömbtelken kialakított többszintes épületeknél minden lépcsőházat önálló házszámmal kell ellátni.

(6)   Terek házszámozása a tér közepén állva az óramutató járásával megegyezően alakítandó ki.

(7)   Az ingatlanok számozásánál kisegítő jelzésként - amennyiben ez szükséges - alátörés és betűk is alkalmazhatók.

11. § (1)          A házszámokat és azok változásait hivatalból, illetve annak a személynek a kérelmére, akinek ehhez jogos érdeke fűződik, a Polgármester állapítja meg. A polgármester határozata alapján azok, akik az érintett ingatlanra vonatkozóan lakcímmel rendelkeznek, kötelesek megváltozott lakcímüket 30 napon belül hivatalos okmányaikon átvezettetni, illetve az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni.

(2)   Az ingatlan házszámának megváltoztatása különösen akkor indokolt, ha:

a)  az ingatlan házszáma a hivatalos nyilvántartásában nem szerepel, csak helyrajzi számmal meghatározott,

b)  több ingatlan azonos utcanévvel és azonos házszámmal szerepel a hivatalos nyilvántartásban,

c)  az ingatlan egyedi számszerű megjelölése nem a kialakult növekvő számsorban található,

d) ingatlan megosztására, vagy összevonására kerül sor.

(3)   A kialakult számozás után megosztott ingatlanok eredeti (alátörés nélküli) sorszáma megszűnik, s az újonnan kialakított telkek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában /a /b /c stb. alátörést kap.

(4)   A kialakult számozás után egyesített ingatlanok megtartják az eredeti sorszámukat.

(5) A házszám megállapításáról szóló határozatot az érintett ingatlannal rendelkezni jogosultakon túl közölni kell a 8. §-ban meghatározott szervekkel, valamint az ingatlannal közvetlenül határos ingatlan tulajdonosaival.

12. § (1)          A házszámtáblát az ingatlanon lévő kerítésre, vagy házfalra, az utcáról jól látható módon kell elhelyezni.

(2)   Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlant a megfelelő házszámtáblával ellátni. A házszámtáblát az önkormányzat térítésmentesen biztosítja az ingatlan tulajdonosoknak. A házszámtábla kihelyezéséről, szükséges cseréjéről, megrongálódása esetén pótlásáról és karbantartásáról a tulajdonos saját költségén köteles gondoskodni.

(3)   A polgármesteri hivatalban vezetett házszámtábla nyilvántartással nem egyező, vagy nem a megfelelő módon felszerelt házszámtáblák elcserélését a Polgármester a tulajdonosok terhére elrendelheti.

(4)   A házszámozásra vonatkozó eljárási rendre a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

V. FEJEZET

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

13. § (1) Ez a rendelet 2013. március 1. napján lép hatályba, azzal, hogy a rendeletet a hatályba lépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) Jelen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a házszámtáblák elhelyezésének rendjéről szóló 9/2008. (V.13.) önkormányzati rendelet hatályát veszíti.


Krisztin N. László     dr.Weller–Jakus Tamás

 polgármester                               jegyző



Jelen rendelet Badacsonytomaj városában 2013. február 15. napján kihirdetésre került.



                               dr. Weller–Jakus Tamás

                                                       jegyző





[1]

Módosította a 11/2015.(III.10.) ör. 1. §-a. Hatályos 2015.03.11.