Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete

Badacsonytomaj Város Önkormányzata 2020. évi zárszámadásáról

Hatályos: 2021. 05. 27

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2021. (V. 27.) önkormányzati rendelete

Badacsonytomaj Város Önkormányzata 2020. évi zárszámadásáról

2021.05.27.

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti hatáskörében a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021.(I.29.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A rendelet hatálya kiterjed Badacsonytomaj Város Önkormányzatára.

2. § Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat 2020. évi zárszámadását 2.939.971.890,-Ft konszolidált bevétellel és 1.891.408.266,-Ft konszolidált kiadással állapítja meg.

3. § A rendelet mellékletei az alábbiak szerint épülnek fel:

a) az önkormányzat egységes rovatrendszerét a rendelet 1. melléklete;

b) a kiadások feladatonkénti bontását a rendelet 2. melléklete;

c) a teljesített kiadások alakulását a rendelet 3. melléklete;

d) a bevételeket jogcímenkénti bontásban a rendelet 4. melléklete;

e) a befolyt bevételeket a rendelet 5. melléklete;

f) az önkormányzat és intézménye engedélyezett létszámkeretét a rendelet 6. melléklete;

g) az önkormányzat felhalmozási kiadásait, beruházások és felújítások kiadásait beruházásonként és felújításonként a rendelet 7. melléklet;

h) az önkormányzat költségvetési tartalékát a rendelet 8. melléklete;

i) az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a rendelet 9. melléklete;

j) a finanszírozási bevételek és kiadások működési és felhalmozási cél szerinti tagolását a rendelet 10. melléklete;

k) önkormányzat által adott közvetett támogatások részletezését a rendelet 11. melléklete tartalmazza;

l) az önkormányzat 2020. évi működési célú pénzeszközátadását, lakossági támogatását a rendelet 12. melléklete;

m) az önkormányzat 2020. évi működési célú támogatások bevételeit a rendelet 13. melléklete;

n) az önkormányzat helyi adóbevételeinek és közhatalmi bevételeinek részletezését a rendelet 14. melléklete;

o) az önkormányzat pénzmaradvány kimutatását a rendelet 15. melléklete;

p) az önkormányzat eredmény kimutatását a rendelet 16. melléklete;

q) az önkormányzat vagyonának kimutatását a rendelet 17. melléklete tartalmazza.

4. § Ez a rendelet 2021. május 27-én lép hatályba.

1. melléklet

Badacsonytomaj Város Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek( teljesítés)

Megnevezés:

Badacsonytomaji
KÖH

Kulturális Intézmény

Önkormányzat

Mindösszesen:

K1. Személyi juttatások

70 735 653

14 880 144

53 706 566

139 322 363

K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

12 019 865

2 436 496

9 287 922

23 744 283

K3. Dologi kiadások

20 918 783

29 216 599

197 557 520

247 692 902

K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

7 228 226

7 228 226

K5. Egyéb működési célú kiadások

25 798 867

13 756 056

187 129 008

226 683 931

K6. Beruházási kiadások

988 643

719 596

282 544 407

284 252 646

K7. Felújítások

-

-

97 884 090

97 884 090

K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások

-

-

855 136 014

855 136 014

K1-8. Költségvetési kiadások

130 461 811

61 008 891

1 690 473 753

1 881 944 455

K9. Finanszírozási kiadások

-

-

171 273 811

171 273 811

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

130 461 811

61 008 891

1 861 747 564

2 053 218 266

B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

27 989 675

-

344 075 735

372 065 410

B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

-

-

285 846 276

285 846 276

B3. Közhatalmi bevételek

3 000

-

200 935 712

200 938 712

B4. Működési bevételek

2 814 639

8 869 803

87 874 074

99 558 516

B5. Felhalmozási bevételek

-

-

588 795

588 795

B6. Működési célú átvett pénzeszközök

-

-

200 000

200 000

B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

-

-

178 243 424

178 243 424

B1-7. Költségvetési bevételek

30 807 314

8 869 803

1 097 764 016

1 137 441 133

B8. Finanszírozási bevételek

130 496 667

78 135 776

1 755 708 314

1 964 340 757

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

161 303 981

87 005 579

2 853 472 330

3 101 781 890

2. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása Kiadások kormányzati funkciónként ( Ft)
ÖNKORMÁNYZATI ÖSSZESEN ELŐIRÁNYZATOK

Rovatszám

Rovat megnevezése

011130 Önkormányzati igazgatási tevékenység

082044 Könyvtári szolgáltatások

082063 Múzeumi
kiállítási tevékenység

082092 Közművelődés- hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása

018010 Önkormányzatok elszámolásai központi ktgvetéssel

018030 Támogatásic.
Finanszírozási műveletek

041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

064010 Közvilágítás

066020 Város község gazdálkodási egyéb szolgáltatások

072111 Háziorvosi alapellátás

072311 Fogorvosi alapellátás

074031 Család és nővédelmi egészségügyi gondozás

047320 Turizmusfejlesztési támogatások és tevékenységek

096015
Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

074040 Fertőző megbetegedések megelőzése, járványügyi ellátás

062020 Településfejlesztési projektek és támogatásuk

107060 Egyéb szociális és
p.beni ellátások

ÖSSZESEN

K1101

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

66 759 702

1 673 250

9 579 997

489 180

4 878 304

4 523 681

87 904 114

K1102

Normatív jutalmak

150 000

80 500

230 500

K1103

Céljuttatás, projektprémium

-

K1104

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

1 590 000

1 590 000

K1105

Végkielégítés

-

K1106

Jubileumi jutalom

1 090 800

1 090 800

K1107

Béren kívüli juttatások

2 995 363

72 000

192 000

120 000

96 000

3 475 363

K1108

Ruházati költségtérítés

-

K1109

Közlekedési költségtérítés

1 018 707

45 060

1 063 767

K1110

Egyéb költségtérítések

294 747

294 747

K1111

Lakhatási támogatások

-

K1112

Szociális támogatások

-

K1113

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatása

375 127

18 521

1 921 347

500 000

525 297

3 340 292

K1113

ebből:biztosítási díjak

-

K11

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

74 274 446

1 763 771

-

11 738 404

-

-

489 180

-

5 578 804

-

-

5 144 978

-

-

-

-

98 989 583

K121

Választott tisztségviselők juttatásai

22 658 880

22 658 880

K122

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

-

K123

Egyéb külső személyi juttatások

5 310 342

1 377 969

1 364 964

9 620 625

17 673 900

K12

Külső személyi juttatások

27 969 222

-

-

1 377 969

-

-

-

-

1 364 964

-

-

-

9 620 625

-

-

-

40 332 780

K1

Személyi juttatások összesen

102 243 668

1 763 771

-

13 116 373

-

-

489 180

-

6 943 768

-

-

5 144 978

9 620 625

-

-

-

139 322 363

K2

szociális hozzájárulási adó

16 743 467

295 327

2 046 569

42 807

1 151 369

861 628

1 915 650

23 056 817

K2

rehabilitációs hozzájárulás

-

K2

korkedvezmény-biztosítási járulék

-

K2

egészségügyi hozzájárulás

-

K2

táppénz hozzájárulás

65 887

65 887

K2

munkaadót a foglalkoztatottak részére történő kifizetésekkel kapcsolatban terhelő más járulék

494 579

10 800

83 800

18 000

14 400

621 579

K2

jellegű kötelezettségek
munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó

-

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

17 303 933

306 127

-

2 130 369

-

-

42 807

-

1 169 369

-

-

876 028

1 915 650

-

-

-

23 744 283

K311

Szakmai anyagok beszerzése

746 306

69 343

27 073

42 909

85 633

22 190

66 079

3 094 822

4 154 355

K312

Üzemeltetési anyagok beszerzése

4 390 438

18 103

57 299

258 534

148 153

69 827

52 556

286 584

5 281 494

K313

Árubeszerzés

-

K31

Készletbeszerzés

5 136 744

87 446

57 299

285 607

-

-

-

-

191 062

155 460

22 190

118 635

-

-

3 381 406

-

9 435 849

K321

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

2 590 348

76 997

83 345

289 097

121 785

12 137

26 576

3 200 285

K322

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

835 687

36 346

32 925

90 929

91 906

38 715

48 736

1 175 244

K32

Kommunikációs szolgáltatások

3 426 035

113 343

116 270

380 026

-

-

-

-

-

213 691

50 852

75 312

-

-

-

-

4 375 529

K331

Közüzemi díjak

1 370 022

725 358

87 968

822 502

13 240 629

3 948 740

955 626

892 115

14 624

22 057 584

K332

Vásárolt élelmezés

577 912

17 684 148

18 262 060

K333

Bérleti és lízing díjak

2 620 476

1 490 000

4 110 476

K333

ebből: a közszféra és a magánszféra együttműködésén (PPP) alapuló szerződéses konstrukció

-

K334

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

3 067 941

440 490

79 903

231 166

3 496 969

736 374

70 000

400 994

8 523 837

K335

Közvetített szolgáltatások

935 668

117 763

620 043

9 569

2 094

1 685 137

K335

ebből: államháztartáson belül

372 605

117 763

215 755

706 123

K336

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

10 047 387

584 856

20 702 573

7 200 000

10 150 000

48 684 816

K337

Egyéb szolgáltatások

9 470 304

87 080

54 298

654 462

4 231 402

45 275

37 764

4 156

14 584 741

K337

ebből: biztosítási díjak

1 600 465

44 340

25 080

15 000

21 800

1 706 685

K33

Szolgáltatási kiadások

25 469 234

1 252 928

222 169

1 708 130

117 763

584 856

-

16 737 598

32 859 608

8 280 470

403 088

929 879

10 150 000

17 684 148

1 494 156

14 624

-

117 908 651

K341

Kiküldetések kiadásai

374 200

38 558

41 092

453 850

K342

Reklám- és propagandakiadások

2 579 663

21 394 037

518 110

57 500

24 549 310

K34

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

2 953 863

-

-

21 432 595

-

-

-

-

559 202

-

-

-

-

-

57 500

-

25 003 160

K351

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

6 347 755

285 170

92 399

2 669 069

31 796

4 151 688

6 892 233

348 363

124 147

267 261

2 092 500

4 774 721

1 256 469

3 948

1 058 944

30 396 463

K352

Fizetendő általános forgalmi adó

505 000

47 877 933

48 382 933

K353

Kamatkiadások

4 766

7

4 773

K353

ebből: államháztartáson belül

4 437

4 437

K353

ebből: fedezeti ügyletek kamatkiadásai

-

K354

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

-

K354

ebből: valuta, deviza eszközök realizált árfolyamvesztesége

-

K354

ebből: hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok árfolyamkülönbözete

-

K354

ebből: deviza kötelezettségek realizált árfolyamvesztesége

-

K355

Egyéb dologi kiadások

10 390 637

1 650

7 491

1 685 766

100 000

12 185 544

K35

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

16 743 158

285 170

94 049

3 181 567

31 796

-

-

4 151 688

56 455 932

348 363

124 147

267 261

2 192 500

4 774 721

1 256 469

3 948

1 058 944

90 969 713

K3

Dologi kiadások

53 729 034

1 738 887

489 787

26 987 925

149 559

584 856

-

20 889 286

90 065 804

8 997 984

600 277

1 391 087

12 342 500

22 458 869

6 189 531

18 572

1 058 944

247 692 902

K41

Társadalombiztosítási ellátások

-

K42

családi pótlék

-

K42

anyasági támogatás

-

K42

gyermekgondozási segély

-

K42

gyermeknevelési támogatás

-

K42

gyermekek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése

-

K42

életkezdési támogatás

-

K42

otthonteremtési támogatás

-

K42

pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások

-

K42

gyermektartásdíj megelőlegezése

-

K42

GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása

-

K42

endszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők pénzbeli támogatása [Gyvt. 20/A. §]

-

K42

kiegészítő gyermekvédelmi támogatás és a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás pótléka [Gyvt.
20/B.´§]

-

K42

óvodáztatási támogatás [Gyvt. 20/C. §]

-

K42

helyi megállapítású rendkívüli gyermekvédelmi támogatás [Gyvt. 21. §]

-

K42

rendkívüli gyermekvédelmi támogatás [Gyvt. 18. § (5) bek.]

-

K42

természetben nyújtott gyermekvédelmi támogatás [Gyvt. 20/C. § (4) bek.]

-

K42

Családi támogatások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K43

életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak pénzbeli kárpótlása

-

K43

az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás

-

K43

kárpótlási életjáradék

-

K43

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K44

mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása

-

K44

mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása

-

K44

megváltozott munkaképességűek illetve egészségkárosodottak keresetkiegészítése

-

K44

cukorbetegek támogatása

-

K44

helyi megállapítású ápolási díj [Szoctv. 43/B. §]

-

K44

helyi megállapítású közgyógyellátás [Szoctv.50. § (3) bek.]

-

K44

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K45

foglalkoztatást helyettesítő támogatás [Szoctv. 35. § (1) bek.]

-

K45

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K46

hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez

-

K46

lakbértámogatás

-

K46

lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 38. § (1) bek. a) és b) pontok]

-

K46

adósságcsökkentési támogatás [Szoctv. 55/A. § 1. bek. b) pont]

-

K46

természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás [Szoctv. 47. § (1) bek. b) pont]

-

K46

adósságkezelési szolgáltatás keretében gáz-vagy áram fogyasztást mérő készülék biztosítása

-

K46

[Szoctv. 55/A. § (3) bek.]
Lakhatással kapcsolatos ellátások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K47

állami gondozottak pénzbeli juttatásai

-

K47

oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai

-

K47

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K48

időskorúak járadéka [Szoctv. 32/B. § (1) bek.]

-

K48

rendszeres szociális segély [Szoctv. 37. § (1) bek. a) - d) pontok]

-

K48

átmeneti segély [Szoctv. 45. §]

-

K48

temetési segély [Szoctv. 46. §]

-

K48

egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás

3 922 016

3 922 016

K48

természetben nyújtott rendszeres szociális segély [Szoctv. 47. § (1) bek. a) pont]

-

K48

Települési támogatás [Szoctv.45. §]

3 296 210

3 296 210

K48

temetési segély [Szoctv. 47. § (1) bek. d) pont}

-

K48

köztemetés [Szoctv. 48. §]

-

K48

rászorultságtól függõ normatív kedvezmények [Gyvt. 151. § (5) bek.]

-

K48

önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott pénzügyi ellátás

-

K48

önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott

10 000

10 000

K48

természetbeni ellátás
Egyéb nem intézményi ellátások

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

7 228 226

7 228 226

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

7 228 226

7 228 226

K501

Nemzetközi kötelezettségek

-

K501

ebből: Európai Unió

-

K502

Elvonások és befizetések

1 582 492

39 554 923

41 137 415

K503

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

-

K504

központi költségvetési szervek részére

-

K504

központi kezelésű előirányzatok részére

-

K504

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

-

K504

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

-

K504

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

-

K504

elkülönített állami pénzalapok részére

-

K504

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

-

K504

társulások és költségvetési szerveik részére

-

K504

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

-

K504

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

-

K504

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K505

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K506

központi költségvetési szervek részére

475 000

46 721 769

46 721 769

K506

társulások és költségvetési szerveik részére

51 425 000

51 425 000

K506

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

-

K506

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

-

K506

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

-

-

-

-

-

98 621 769

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

98 621 769

K507

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

-

K507

ebből: állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok tartozásai miatti kifizetések

-

K508

egyházi jogi személyek részére

-

K508

egyéb civil szervezetek részére

-

K508

háztartások részére

-

K508

pénzügyi vállalkozások részére

-

K508

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

-

K508

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

-

K508

egyéb vállalkozások részére

-

K508

Európai Unió részére

-

K508

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

-

K508

egyéb külföldiek részére

-

K508

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K509

Árkiegészítések, ártámogatások

-

K510

Kamattámogatások

-

K512

egyházi jogi személyek részére

-

K512

egyéb civil szervezetek részére

400 000

17 002 497

3 667 000

21 069 497

K512

háztartások részére

2 000 000

2 000 000

K512

pénzügyi vállalkozások részére

-

K512

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

-

K512

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

62 129 350

62 129 350

K512

egyéb vállalkozások részére

1 725 900

1 725 900

K512

Európai Unió részére

-

K512

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

-

K512

egyéb külföldiek részére

-

K512

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

2 400 000

-

-

-

-

-

-

-

80 857 747

-

-

-

-

-

-

3 667 000

-

86 924 747

K512

Tartalékok-általános

-

K512

Tartalékok-cél

-

K5

Egyéb működési célú kiadások

2 400 000

-

-

-

1 582 492

138 176 692

-

-

80 857 747

-

-

-

-

-

-

3 667 000

-

226 683 931

K61

Immateriális javak beszerzése, létesítése

18 640 000

18 640 000

K62

Ingatlanok beszerzése, létesítése

204 384 360

204 384 360

K62

ebből: termőföld-vásárlás kiadásai

-

K63

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

433 439

433 439

K64

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

607 473

40 630

528 106

33 839 656

86 772

460 862

35 563 499

K65

Részesedések beszerzése

-

K66

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

-

K67

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

197 615

10 970

139 890

24 735 012

23 428

124 433

25 231 348

K6 Beruházások 1 238 527 51 600 - 667 996 - - - - 281 599 028 110 200 - - - - 585 295 - 284 252 646

K71

Ingatlanok felújítása

88 410 435

88 410 435

K72

Informatikai eszközök felújítása

-

K73

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

-

K74

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

9 473 655

9 473 655

K7

Felújítások

-

-

-

-

-

-

-

-

97 884 090

-

-

-

-

-

-

-

97 884 090

K81

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

-

K82

központi költségvetési szervek részére

-

K82

központi kezelésű előirányzatok részére

-

K82

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

-

K82

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

-

K82

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

-

K82

elkülönített állami pénzalapok részére

-

K82

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

-

K82

társulások és költségvetési szerveik részére

-

K82

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

-

K82

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

-

K82

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

-

K83

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

-

K84

központi költségvetési szervek részére

1 314 159

1 314 159

K84

központi kezelésű előirányzatok részére

-

K84

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

853 821 855

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

1 314 159

-

853 821 855

855 136 014

K85

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

-

K85

ebből: állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok tartozásai miatti kifizetések

-

K86

egyházi jogi személyek részére

-

K86

egyéb civil szervezetek részére

-

K86

háztartások részére

-

K86

pénzügyi vállalkozások részére

-

K86

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

-

K86

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

-

K86

egyéb vállalkozások részére

-

K86

Európai Unió részére

-

K86

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

-

K86

egyéb külföldiek részére

-

K86

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

-

-

K87

Lakástámogatás

-

K89

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

K8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

-

-

-

-

1 314 159

-

-

-

-

-

-

853 821 855

-

-

-

-

855 136 014

K1-K8

Költségvetési kiadások

176 915 162

3 860 385

489 787

42 902 663

1 732 051

140 075 707

531 987

20 889 286

558 519 806

9 108 184

600 277

7 412 093

877 700 630

22 458 869

6 774 826

3 685 572

8 287 170

1 881 944 455

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

-

K9111

ebből: pénzügyi vállalkozás

-

K9111

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

-

K9112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

-

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

-

K9113

ebből: pénzügyi vállalkozás

-

K9113

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

-

K911

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

-

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

-

K9121

ebből: befektetési jegyek

-

K9121

ebből: kárpótlási jegyek

-

K9122

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

-

K9122

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

-

K9123

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

-

K9124

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

-

K9124

ebből: kárpótlási jegyek

-

K9124

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

-

K912

Belföldi értékpapírok kiadásai

-

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

-

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

9 463 811

9 463 811

K915

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

161 810 000

161 810 000

K916

Pénzeszközök betétként elhelyezése

-

K917

Pénzügyi lízing kiadásai

-

K918

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

-

K91

Belföldi finanszírozás kiadásai

-

-

-

-

9 463 811

161 810 000

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

171 273 811

K921

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

-

K922

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

-

K923

Külföldi értékpapírok beváltása

-

K923

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

-

K924

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

-

K924

ebből: nemzetközi fejlesztési szervezetek

-

K924

ebből: más kormányok

-

K924

ebből: külföldi pénzintézetek

-

K924

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

-

K92

Külföldi finanszírozás kiadásai

-

K93

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

-

K9

Finanszírozási kiadások

-

-

-

-

9 463 811

161 810 000

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

171 273 811

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

176 915 162

3 860 385

489 787

42 902 663

11 195 862

301 885 707

531 987

20 889 286

558 519 806

9 108 184

600 277

7 412 093

877 700 630

22 458 869

6 774 826

3 685 572

8 287 170

2 053 218 266

3. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
Kiadások (Ft)
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Rovat megnevezése

Rovatszám

eredeti ei.

módosított ei.

teljesítés

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

13 608 032

14 742 032

13 293 625

Normatív jutalmak

K1102

200 000

200 000

80 500

Céljuttatás, projektprémium

K1103

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

Végkielégítés

K1105

-

Jubileumi jutalom

K1106

Béren kívüli juttatások

K1107

391 000

391 000

312 000

Ruházati költségtérítés

K1108

Közlekedési költségtérítés

K1109

70 000

70 000

13 500

Egyéb költségtérítések

K1110

Lakhatási támogatások

K1111

Szociális támogatások

K1112

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

1 603 300

1 469 300

1 052 130

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

15 872 332

16 872 332

14 751 755

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

23 117 000

25 577 000

22 658 880

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

Egyéb külső személyi juttatások

K123

31 092 989

32 875 079

16 295 931

Külső személyi juttatások

K12

54 209 989

58 452 079

38 954 811

Személyi juttatások

K1

70 082 321

75 324 411

53 706 566

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

16 477 322

16 903 322

9 287 922

Szakmai anyagok beszerzése

K311

1 054 864

3 820 864

3 417 105

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

2 736 000

2 775 173

2 371 494

Árubeszerzés

K313

Készletbeszerzés

K31

3 790 864

6 596 037

5 788 599

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

556 000

556 000

397 726

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

1 430 000

1 430 000

568 238

Kommunikációs szolgáltatások

K32

1 986 000

1 986 000

965 964

Közüzemi díjak

K331

15 613 860

20 767 053

19 156 827

Vásárolt élelmezés

K332

22 960 000

23 060 000

18 262 060

Bérleti és lízing díjak

K333

8 700 000

8 454 166

4 110 476

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

7 650 000

7 244 796

5 490 605

Közvetített szolgáltatások

K335

2 000 000

2 101 370

1 681 272

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

129 373 621

131 052 321

45 185 726

Egyéb szolgáltatások

K337

11 582 590

11 646 373

9 683 741

Szolgáltatási kiadások

K33

197 880 071

204 326 079

103 570 707

Kiküldetések kiadásai

K341

200 000

200 000

41 092

Reklám- és propagandakiadások

K342

9 821 025

8 686 325

3 155 273

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

10 021 025

8 886 325

3 196 365

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

54 324 826

55 368 937

24 246 654

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

48 377 934

62 775 096

47 877 933

Kamatkiadások

K353

300 000

310 000

4 766

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

Egyéb dologi kiadások

K355

9 150 000

15 150 000

11 906 532

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

112 152 760

133 604 033

84 035 885

Dologi kiadások

K3

325 830 720

355 398 474

197 557 520

Társadalombiztosítási ellátások

K41

Családi támogatások

K42

-

-

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

11 731 000

13 616 950

7 228 226

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

11 731 000

13 616 950

7 228 226

Nemzetközi kötelezettségek

K501

Elvonások és befizetések

K502

-

1 709 001

1 582 492

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

96 503 960

100 082 960

98 621 769

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

3 000 000

3 000 000

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

Kamattámogatások

K510

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K512

79 815 111

91 932 591

86 924 747

Tartalékok

K513

184 963 993

269 330 290

-

Egyéb működési célú kiadások

K5

364 283 064

466 054 842

187 129 008

Működési költségvetés előirányzat csoport

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

89 694 298

90 594 298

18 640 000

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

1 710 029 679

948 698 815

204 384 360

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

27 297 680

57 557 470

34 590 215

Részesedések beszerzése

K65

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

459 814 822

452 787 641

24 929 832

Beruházások

K6

2 286 836 479

1 549 638 224

282 544 407

Ingatlanok felújítása

K71

427 475 380

478 714 380

88 410 435

Informatikai eszközök felújítása

K72

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

-

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

101 021 190

114 856 190

9 473 655

Felújítások

K7

528 496 570

593 570 570

97 884 090

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

-

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

-

855 136 014

855 136 014

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

-

Lakástámogatás

K87

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

-

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

-

855 136 014

855 136 014

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési kiadások

K1-K8

3 603 737 476

3 925 642 807

1 690 473 753

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9113

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

K9124

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

10 790 800

10 790 800

9 463 811

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

161 810 482

161 810 482

161 810 000

Pénzeszközök betétként elhelyezése

K916

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

172 601 282

172 601 282

171 273 811

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

K924

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

-

-

-

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

Finanszírozási kiadások

K9

172 601 282

172 601 282

171 273 811

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

3 776 338 758

4 098 244 089

1 861 747 564

Kiadások (Ft)

KÖLTSÉGVETÉSI SZERV ELŐIRÁNYZATAI Kulturális Intézmény Közös Hivatal

Rovat megnevezése

Rovatszám

eredeti ei.

módosított ei.

teljesítés

eredeti ei.

módosított ei.

teljesítés

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

14 343 000

14 090 000

11 253 247

69 669 747

65 722 747

63 357 242

Normatív jutalmak

K1102

-

-

5 000 000

150 000

Céljuttatás, projektprémium

K1103

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

3 750 000

3 750 000

1 590 000

Végkielégítés

K1105

Jubileumi jutalom

K1106

-

-

1 090 800

1 090 800

1 090 800

Béren kívüli juttatások

K1107

576 000

576 000

264 000

3 800 000

3 300 000

2 899 363

Ruházati költségtérítés

K1108

Közlekedési költségtérítés

K1109

40 000

190 000

45 060

1 715 000

1 715 000

1 005 207

Egyéb költségtérítések

K1110

20 000

20 000

2 200 000

1 700 000

294 747

Lakhatási támogatások

K1111

Szociális támogatások

K1112

200 000

200 000

-

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

4 128 000

4 128 000

1 939 868

2 970 770

2 970 770

348 294

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

19 107 000

19 004 000

13 502 175

85 396 317

85 449 317

70 735 653

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

Egyéb külső személyi juttatások

K123

1 200 000

1 400 000

1 377 969

300 000

300 000

-

Külső személyi juttatások

K12

1 200 000

1 400 000

1 377 969

300 000

300 000

-

Személyi juttatások

K1

20 307 000

20 404 000

14 880 144

85 696 317

85 749 317

70 735 653

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

3 622 000

3 622 000

2 436 496

15 017 840

15 017 840

12 019 865

Szakmai anyagok beszerzése

K311

600 000

600 000

96 416

350 000

850 000

640 834

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

425 000

425 000

333 936

4 000 000

3 600 000

2 576 064

Árubeszerzés

K313

Készletbeszerzés

K31

1 025 000

1 025 000

430 352

4 350 000

4 450 000

3 216 898

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

600 000

613 000

449 439

2 800 000

2 950 000

2 353 120

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

290 000

290 000

160 200

600 000

632 547

446 806

Kommunikációs szolgáltatások

K32

890 000

903 000

609 639

3 400 000

3 582 547

2 799 926

Közüzemi díjak

K331

3 320 000

3 446 375

1 635 828

3 400 000

3 423 845

1 264 929

Vásárolt élelmezés

K332

Bérleti és lízing díjak

K333

200 000

200 000

-

100 000

100 000

-

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

625 000

910 956

751 559

3 000 000

2 573 701

2 281 673

Közvetített szolgáltatások

K335

70 000

70 000

3 865

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

160 000

160 000

-

3 500 000

3 980 000

3 499 090

Egyéb szolgáltatások

K337

1 720 000

1 720 000

795 840

4 900 000

4 705 035

4 105 160

Szolgáltatási kiadások

K33

6 025 000

6 437 331

3 183 227

14 970 000

14 852 581

11 154 717

Kiküldetések kiadásai

K341

175 000

175 000

38 558

300 000

600 000

374 200

Reklám- és propagandakiadások

K342

32 215 000

32 628 408

21 394 037

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

32 390 000

32 803 408

21 432 595

300 000

600 000

374 200

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

9 861 000

9 727 079

3 046 638

4 300 000

4 288 388

3 103 171

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

900 000

900 000

505 000

10 000

10 000

-

Kamatkiadások

K353

10 000

10 000

7

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

Egyéb dologi kiadások

K355

110 000

2 555 146

9 141

900 000

4 853 284

269 871

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

10 881 000

13 192 225

3 560 786

5 210 000

9 151 672

3 373 042

Dologi kiadások

K3

51 211 000

54 360 964

29 216 599

28 230 000

32 636 800

20 918 783

Társadalombiztosítási ellátások

K41

Családi támogatások

K42

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

-

-

-

-

-

-

Nemzetközi kötelezettségek

K501

Elvonások és befizetések

K502

-

13 756 056

13 756 056

-

25 798 867

25 798 867

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

Kamattámogatások

K510

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K511

Tartalékok-általános

K512

Egyéb működési célú kiadások

K5

-

13 756 056

13 756 056

-

25 798 867

25 798 867

Működési költségvetés előirányzat csoport
Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

-

-

300 000

700 000

433 439

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

700 000

794 425

568 736

900 000

1 132 000

404 548

Részesedések beszerzése

K65

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

189 000

214 495

150 860

330 000

438 000

150 656

Beruházások

K6

889 000

1 008 920

719 596

1 530 000

2 270 000

988 643

Ingatlanok felújítása

K71

Informatikai eszközök felújítása

K72

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

Felújítások

K7

-

-

-

-

-

-

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

Lakástámogatás

K87

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K88

Egyéb felhalmozási célú kiadások
Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

K8

-

-

-

-

-

-

Költségvetési kiadások

K1-K8

76 029 000

93 151 940

61 008 891

130 474 157

161 472 824

130 461 811

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9113

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

K9124

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

Pénzeszközök betétként elhelyezése

K916

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

K924

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai Finanszírozási kiadások

K93
K9

-

-

-

-

-

-

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

76 029 000

93 151 940

61 008 891

130 474 157

161 472 824

130 461 811

Kiadások (Ft)
ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovatszám

eredeti ei.

módosított ei.

teljesítés

Törvény szerinti illetmények, munkabérek

K1101

97 620 779

94 554 779

87 904 114

Normatív jutalmak

K1102

200 000

5 200 000

230 500

Céljuttatás, projektprémium

K1103

-

-

-

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat

K1104

3 750 000

3 750 000

1 590 000

Végkielégítés

K1105

-

-

-

Jubileumi jutalom

K1106

1 090 800

1 090 800

1 090 800

Béren kívüli juttatások

K1107

4 767 000

4 267 000

3 475 363

Ruházati költségtérítés

K1108

-

-

-

Közlekedési költségtérítés

K1109

1 825 000

1 975 000

1 063 767

Egyéb költségtérítések

K1110

2 220 000

1 720 000

294 747

Lakhatási támogatások

K1111

-

-

-

Szociális támogatások

K1112

200 000

200 000

-

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

K1113

8 702 070

8 568 070

3 340 292

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

K11

120 375 649

121 325 649

98 989 583

Választott tisztségviselők juttatásai

K121

23 117 000

25 577 000

22 658 880

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások

K122

-

-

-

Egyéb külső személyi juttatások

K123

32 592 989

34 575 079

17 673 900

Külső személyi juttatások

K12

55 709 989

60 152 079

40 332 780

Személyi juttatások

K1

176 085 638

181 477 728

139 322 363

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

K2

35 117 162

35 543 162

23 744 283

Szakmai anyagok beszerzése

K311

2 004 864

5 270 864

4 154 355

Üzemeltetési anyagok beszerzése

K312

7 161 000

6 800 173

5 281 494

Árubeszerzés

K313

-

-

-

Készletbeszerzés

K31

9 165 864

12 071 037

9 435 849

Informatikai szolgáltatások igénybevétele

K321

3 956 000

4 119 000

3 200 285

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

K322

2 320 000

2 352 547

1 175 244

Kommunikációs szolgáltatások

K32

6 276 000

6 471 547

4 375 529

Közüzemi díjak

K331

22 333 860

27 637 273

22 057 584

Vásárolt élelmezés

K332

22 960 000

23 060 000

18 262 060

Bérleti és lízing díjak

K333

9 000 000

8 754 166

4 110 476

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

K334

11 275 000

10 729 453

8 523 837

Közvetített szolgáltatások

K335

2 070 000

2 171 370

1 685 137

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások

K336

133 033 621

135 192 321

48 684 816

Egyéb szolgáltatások

K337

18 202 590

18 071 408

14 584 741

Szolgáltatási kiadások

K33

218 875 071

225 615 991

117 908 651

Kiküldetések kiadásai

K341

675 000

975 000

453 850

Reklám- és propagandakiadások

K342

42 036 025

41 314 733

24 549 310

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

K34

42 711 025

42 289 733

25 003 160

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K351

68 485 826

69 384 404

30 396 463

Fizetendő általános forgalmi adó

K352

49 287 934

63 685 096

48 382 933

Kamatkiadások

K353

310 000

320 000

4 773

Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai

K354

-

-

-

Egyéb dologi kiadások

K355

10 160 000

22 558 430

12 185 544

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

K35

128 243 760

155 947 930

90 969 713

Dologi kiadások

K3

405 271 720

442 396 238

247 692 902

Társadalombiztosítási ellátások

K41

-

-

-

Családi támogatások

K42

-

-

-

Pénzbeli kárpótlások, kártérítések

K43

-

-

-

Betegséggel kapcsolatos (nem társadalombiztosítási) ellátások

K44

-

-

-

Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások

K45

-

-

-

Lakhatással kapcsolatos ellátások

K46

-

-

-

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

K47

-

-

-

Egyéb nem intézményi ellátások

K48

11 731 000

13 616 950

7 228 226

Ellátottak pénzbeli juttatásai

K4

11 731 000

13 616 950

7 228 226

Nemzetközi kötelezettségek

K501

-

-

-

Elvonások és befizetések

K502

-

41 263 924

41 137 415

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K503

-

-

-

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

-

-

-

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

-

-

-

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

96 503 960

100 082 960

98 621 769

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K507

-

-

-

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

3 000 000

3 000 000

-

Árkiegészítések, ártámogatások

K509

-

-

-

Kamattámogatások

K510

-

-

-

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K511

79 815 111

91 932 591

86 924 747

Tartalékok-általános

K512

184 963 993

269 330 290

-

Egyéb működési célú kiadások

K5

364 283 064

505 609 765

226 683 931

Működési költségvetés előirányzat csoport

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

89 694 298

90 594 298

18 640 000

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

1 710 029 679

948 698 815

204 384 360

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

300 000

700 000

433 439

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

28 897 680

59 483 895

35 563 499

Részesedések beszerzése

K65

-

-

-

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

-

-

-

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

460 333 822

453 440 136

25 231 348

Beruházások

K6

2 289 255 479

1 552 917 144

284 252 646

Ingatlanok felújítása

K71

427 475 380

478 714 380

88 410 435

Informatikai eszközök felújítása

K72

-

-

-

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

-

-

-

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

101 021 190

114 856 190

9 473 655

Felújítások

K7

528 496 570

593 570 570

97 884 090

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson belülre

K81

-

-

-

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

-

-

-

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

-

-

-

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

-

855 136 014

855 136 014

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés államháztartáson kívülre

K85

-

-

-

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

-

-

-

Lakástámogatás

K87

-

-

-

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K88

-

-

-

Egyéb felhalmozási célú kiadások

K8

-

855 136 014

855 136 014

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési kiadások

K1-K8

3 810 240 633

4 180 267 571

1 881 944 455

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9111

-

-

-

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

-

-

-

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9113

-

-

-

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

-

-

-

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

-

-

-

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

K9122

-

-

-

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9123

-

-

-

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

K9124

-

-

-

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

-

-

-

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

-

-

-

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

10 790 800

10 790 800

9 463 811

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

161 810 482

161 810 482

161 810 000

Pénzeszközök betétként elhelyezése

K916

-

-

-

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

-

-

-

Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai

K918

-

-

-

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

172 601 282

172 601 282

171 273 811

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

-

-

-

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

-

-

-

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

-

-

-

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

K924

-

-

-

Külföldi finanszírozás kiadásai

K92

-

-

-

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

K93

-

-

-

Finanszírozási kiadások

K9

172 601 282

172 601 282

171 273 811

KIADÁSOK ÖSSZESEN (K1-9)

3 982 841 915

4 352 868 853

2 053 218 266

4. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
Bevételek kormányzati funkciónként (Ft)

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B25

30 000 000

30 000 000

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B25

-

elkülönített állami pénzalapoktól

B25

-

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B25

-

társulások és költségvetési szerveiktől

B25

-

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B25

-

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B25

-

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

-

-

-

-

-

-

4 068 028

-

-

111 080 600

-

-

45 697 648

75 000 000

-

235 846 276

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

-

-

-

50 000 000

-

4 068 028

-

-

111 080 600

-

-

45 697 648

75 000 000

-

285 846 276

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

-

ebből: személyi jövedelemadó

B311

-

ebből: magánszemély jogviszonyának megszűnéséhez kapcsolódó egyes jövedelmek különadója

B311

-

ebből: termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni személyi jövedelemadó

B311

-

Társaságok jövedelemadói

B312

-

Jövedelemadók

B31

-

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

-

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

-

építményadó

B34

82 925 883

82 925 883

épület után fizetett idegenforgalmi adó

B34

-

magánszemélyek kommunális adója

B34

-

telekadó

B34

9 038 312

9 038 312

luxusadó

B34

-

cégautóadó

B34

-

közművezetékek adója

B34

-

öröklési és ajándékozási illeték

B34

-

Vagyoni tipusú adók

B34

91 964 195

91 964 195

Értékesítési és forgalmi adók

B351

103 698 063

103 698 063

ebből: állandó jeleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

103 698 063

103 698 063

ebből: ideiglenes jeleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

-

Fogyasztási adók

B352

-

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

-

Gépjárműadók

B354

-

ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része

B354

-

ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része

B354

-

ebből: külföldi gépjárművek adója

B354

-

ebből: gépjármű túlsúlydíj

B354

-

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

4 587 050

4 587 050

ebből: kulturális adó

B355

-

ebből: baleseti adó

B355

-

ebből: nukleáris létesítmények Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba történő kötelező befizetései

B355

-

ebből: környezetterhelési díj

B355

-

ebből: környezetvédelmi termékdíj

B355

-

ebből: bérfőzési szeszadó

B355

-

ebből: szerencsjáték szervezési díj

B355

-

ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó

B355

4 587 050

4 587 050

ebből: talajterhelési díj

B355

-

ebből: vizkészletjárulék

B355

-

ebből: állami vadászjegyek díja

B355

-

ebből: erdővédelmi járulék

B355

-

ebből: földvédelmi járulék

B355

-

ebből: halászati haszonbérleti díj

B355

-

ebből: korábbi évek megszünt adónemei áthúzódó fizetéseiből befolyt bevételek

B355

-

Termékek és szolgáltatások adói

B35

108 285 113

108 285 113

cégnyílvántartás bevételei

B36

-

eljárási illetékek

B36

-

igazgatási szolgáltatási díjak

B36

3 000

3 000

felügyeleti díjak

B36

-

ebrendészeti hozzájárulás

B36

-

mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény szerinti kárenyhítési hozzájárulás

B36

-

környezetvédelmi bírság

B36

-

természetvédelmi bírság

B36

-

műemlékvédelmi bírság

B36

-

építésügyi bírság

B36

-

szabálysértési pénz- és helyszíni mbírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része

B36

5 000

5 000

egyéb bírság

B36

352 247

352 247

egyé települési adók

B36

-

vagyoni típusú települési adók

B36

-

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

3 000

686 404

689 404

Közhatalmi bevételek

B3

3 000

-

-

-

-

-

-

-

-

-

200 935 712

200 938 712

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

-

Szolgáltatások ellenértéke

B402

6 420 366

31 803 912

9 871

7 597 646

45 831 795

ebből:tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel

B402

-

ebből: utak használata ellenében beszedett használati díj, pótdíj, elektronikus útdíj

B402

-

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

51 762

1 695 196

6 433

1 753 391

ebből: államháztartáson belül

B403

11 915

554 221

566 136

Tulajdonosi bevételek

B404

38 600 000

140 643

38 740 643

ebből: vadászati jog bérbeadásból származó bevétel

B404

-

ebből: önkormányzati vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel

B404

-

ebből: önkormányzati vagyon vagyonkezelésbe adásából származó bevétel

B404

-

ebből: állami többségi tulajdonú vállalkozástól kapott osztalék

B404

-

ebből: önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozástól kapott osztalék

B404

-

ebből: egyéb részesedések után kapott osztalék

B404

-

Ellátási díjak

B405

3 794 480

3 794 480

5. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
Bevételek (Ft)
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Rovat megnevezése

Rovatszám

eredeti ei.

módosított ei.

teljesítés

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

147 964 031

135 488 204

135 488 204

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

45 633 250

47 331 680

47 331 680

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

35 945 558

38 822 998

38 822 998

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

2 727 180

4 529 901

4 529 901

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

B115

-

47 008 800

47 008 800

Elszámolásból származó bevételek

B116

-

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

232 270 019

273 181 583

273 181 583

Elvonások és befizetések bevételei

B12

-

41 554 923

39 554 923

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

28 497 330

29 672 330

31 339 229

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

260 767 349

344 408 836

344 075 735

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

Társaságok jövedelemadói

B312

Jövedelemadók

B31

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

Vagyoni tipusú adók

B34

99 000 000

99 000 000

91 964 195

Értékesítési és forgalmi adók

B351

85 000 000

85 000 000

103 698 063

Fogyasztási adók

B352

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

Gépjárműadók

B354

9 500 000

-

-

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

44 000 000

8 595 000

4 587 050

Termékek és szolgáltatások adói

B35

138 500 000

93 595 000

108 285 113

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

200 000

200 000

686 404

Közhatalmi bevételek

B3

237 700 000

192 795 000

200 935 712

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

Szolgáltatások ellenértéke

B402

31 966 000

31 966 000

35 418 278

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

2 000 000

2 000 000

1 745 661

Tulajdonosi bevételek

B404

-

38 600 000

38 740 643

Ellátási díjak

B405

5 270 000

5 270 000

3 794 480

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

1 963 000

1 963 000

2 480 562

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

Kamatbevételek

B408

100 000

100 000

5 976

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei (biztosító által fiz. Kártérítés)

B410

-

-

50 000

Egyéb működési bevételek

B411

2 568 000

5 638 474

Működési bevételek

B4

41 299 000

82 467 000

87 874 074

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B64

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

-

-

200 000

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

-

-

200 000

Működési költségvetés előirányzat csoport

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

-

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

50 000 000

50 000 000

50 000 000

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

1 452 885 339

1 563 965 939

235 846 276

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

1 502 885 339

1 613 965 939

285 846 276

Immateriális javak értékesítése

B51

Ingatlanok értékesítése

B52

-

-

588 795

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

Részesedések értékesítése

B54

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

Felhalmozási bevételek

B5

-

-

588 795

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B74

21 281 000

21 281 000

19 605 424

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

27 978 000

87 618 000

158 638 000

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

49 259 000

108 899 000

178 243 424

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési bevételek

B1-B7

2 091 910 688

2 342 535 775

1 097 764 016

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

1 682 928 070

1 745 886 352

1 745 886 352

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

Maradvány igénybevétele

B813

1 682 928 070

1 745 886 352

1 745 886 352

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

B814

1 500 000

9 821 862

9 821 962

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

Központi, irányító szervi támogatás

B815

Betétek megszüntetése

B817

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

1 684 428 070

1 755 708 214

1 755 708 314

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

B824

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

Finanszírozási bevételek

B8

1 684 428 070

1 755 708 214

1 755 708 314

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8)

3 776 338 758

4 098 243 989

2 853 472 330

Bevételek (Ft)

KÖLTSÉGVETÉSI SZERV ELŐIRÁNYZATAI Kulturális Intézmény

Közös Önkormányzati Hivatal

Rovat megnevezése

Rovatszám

eredeti ei.

módosított ei.

teljesítés

eredeti ei.

módosított ei.

teljesítés

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

Működési célú központosított előirányzatok

B115

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

B116

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

-

-

-

-

-

-

Elvonások és befizetések bevételei

B12

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

-

27 989 675

27 989 675

27 989 675

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

-

-

-

27 989 675

27 989 675

27 989 675

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

Társaságok jövedelemadói

B312

Jövedelemadók

B31

-

-

-

-

-

-

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

Vagyoni tipusú adók

B34

Értékesítési és forgalmi adók

B351

Fogyasztási adók

B352

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

Gépjárműadók

B354

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

Termékek és szolgáltatások adói

B35

-

-

-

-

-

-

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

-

-

3 000

Közhatalmi bevételek

B3

-

-

-

-

-

3 000

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

Szolgáltatások ellenértéke

B402

13 958 000

13 958 000

7 607 517

2 200 000

2 986 000

2 806 000

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

-

-

7 730

Tulajdonosi bevételek

B404

Ellátási díjak

B405

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

545 000

545 000

557 424

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek

B408

-

-

12

-

-

13

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

Egyéb működési bevételek

B411

-

513 164

704 850

-

-

896

Működési bevételek

B4

14 503 000

15 016 164

8 869 803

2 200 000

2 986 000

2 814 639

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B62

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

-

-

-

-

-

-

Működési költségvetés előirányzat csoport

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

Immateriális javak értékesítése

B51

Ingatlanok értékesítése

B52

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

Részesedések értékesítése

B54

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

Felhalmozási bevételek

B5

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B72

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B73

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési bevételek

B1-B7

14 503 000

15 016 164

8 869 803

30 189 675

30 975 675

30 807 314

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

-

16 662 776

16 662 776

-

30 159 667

30 159 667

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

Maradvány igénybevétele

B813

-

16 662 776

16 662 776

-

30 159 667

30 159 667

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

Központi, irányító szervi támogatás

B816

61 526 000

61 473 000

61 473 000

100 284 482

100 337 482

100 337 000

Betétek megszüntetése

B817

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

61 526 000

78 135 776

78 135 776

100 284 482

130 497 149

130 496 667

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

B824

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

Finanszírozási bevételek

B8

61 526 000

78 135 776

78 135 776

100 284 482

130 497 149

130 496 667

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8) 76 029 000 93 151 940 87 005 579 130 474 157 161 472 824 161 303 981
Bevételek (Ft)
ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI ELŐIRÁNYZATA MINDÖSSZESEN

Rovat megnevezése

Rovatszám

eredeti ei.

módosított ei.

teljesítés

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

B111

147 964 031

135 488 204

135 488 204

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

B112

45 633 250

47 331 680

47 331 680

Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

B113

35 945 558

38 822 998

38 822 998

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

B114

2 727 180

4 529 901

4 529 901

Működési célú központosított előirányzatok

B115

-

47 008 800

47 008 800

Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai

B116

-

-

-

Önkormányzatok működési támogatásai

B11

232 270 019

273 181 583

273 181 583

Elvonások és befizetések bevételei

B12

-

41 554 923

39 554 923

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B13

-

-

-

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B14

-

-

-

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B15

-

-

-

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

56 487 005

57 662 005

59 328 904

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

B1

288 757 024

372 398 511

372 065 410

Magánszemélyek jövedelemadói

B311

-

-

-

Társaságok jövedelemadói

B312

-

-

-

Jövedelemadók

B31

-

-

-

Szociális hozzájárulási adó és járulékok

B32

-

-

-

Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók

B33

-

-

-

Vagyoni tipusú adók

B34

99 000 000

99 000 000

91 964 195

Értékesítési és forgalmi adók

B351

85 000 000

85 000 000

103 698 063

Fogyasztási adók

B352

-

-

-

Pénzügyi monopóliumok nyereségét terhelő adók

B353

-

-

-

Gépjárműadók

B354

9 500 000

-

-

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

44 000 000

8 595 000

4 587 050

Termékek és szolgáltatások adói

B35

138 500 000

93 595 000

108 285 113

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

200 000

200 000

689 404

Közhatalmi bevételek

B3

237 700 000

192 795 000

200 938 712

Áru- és készletértékesítés ellenértéke

B401

-

-

-

Szolgáltatások ellenértéke

B402

48 124 000

48 910 000

45 831 795

Közvetített szolgáltatások értéke

B403

2 000 000

2 000 000

1 753 391

Tulajdonosi bevételek

B404

-

38 600 000

38 740 643

Ellátási díjak

B405

5 270 000

5 270 000

3 794 480

Kiszámlázott általános forgalmi adó

B406

2 508 000

2 508 000

3 037 986

Általános forgalmi adó visszatérítése

B407

-

-

-

Kamatbevételek

B408

100 000

100 000

6 001

Egyéb pénzügyi műveletek bevételei

B409

-

-

50 000

Biztosító által fizetett kártérítés

B410

-

2 568 000

5 638 474

Egyéb működési bevételek

B411

41 299 000

82 980 164

88 579 820

Működési bevételek

B4

99 301 000

182 936 164

187 432 590

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B61

-

-

-

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B62

-

-

-

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B63

-

-

200 000

Működési célú átvett pénzeszközök

B6

-

-

200 000

Működési költségvetés előirányzat csoport

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

B21

-

-

-

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson belülről

B22

-

-

-

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről

B23

50 000 000

50 000 000

50 000 000

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson belülről

B24

-

-

-

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

1 452 885 339

1 563 965 939

235 846 276

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

B2

1 502 885 339

1 613 965 939

285 846 276

Immateriális javak értékesítése

B51

-

-

-

Ingatlanok értékesítése

B52

-

-

588 795

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

B53

-

-

-

Részesedések értékesítése

B54

-

-

-

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

B55

-

-

-

Felhalmozási bevételek

B5

-

-

588 795

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések államháztartáson kívülről

B71

-

-

-

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

B72

21 281 000

21 281 000

19 605 424

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B73

27 978 000

87 618 000

158 638 000

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B7

49 259 000

108 899 000

178 243 424

Felhalmozási költségvetés előirányzat csoport

Költségvetési bevételek

B1-B7

2 136 603 363

2 388 527 614

1 137 441 133

költségvetési egyenleg MŰKÖDÉSI

költségvetési egyenleg FELHALMOZÁSI

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

-

-

-

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

-

-

-

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

-

-

-

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

-

-

-

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

-

-

-

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

-

-

-

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

-

-

-

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

-

-

-

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

-

-

-

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8131

1 682 928 070

1 792 708 795

1 792 708 795

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8131

-

-

-

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele MŰKÖDÉSRE

B8132

-

-

-

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele FELHALMOZÁSRA

B8132

-

-

-

Maradvány igénybevétele

B813

1 682 928 070

1 792 708 795

1 792 708 795

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

1 500 000

9 821 862

9 821 962

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

-

-

-

Központi, irányító szervi támogatás

B816

161 810 482

161 810 482

161 810 000

Betétek megszüntetése

B817

-

-

-

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

-

-

-

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

1 846 238 552

1 964 341 139

1 964 340 757

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

-

-

-

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

-

-

-

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

-

-

-

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

B824

-

-

-

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

-

-

-

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei

B83

-

-

-

Finanszírozási bevételek

B8

1 846 238 552

1 964 341 139

1 964 340 757

BEVÉTELEK ÖSSZESEN (B1-8) 3 982 841 915 4 352 868 753 3 101 781 890

6. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
Foglalkoztatottak létszáma (fő)

MEGNEVEZÉS

Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő)
ÖNKORMÁNYZAT

Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő) Közös Hivatal

Költségvetési engedélyezett létszámkeret (álláshely) (fő)
Kulturális Intézmény

MINDÖSSZESEN

főjegyző, jegyző, aljegyző, címzetes főjegyző, körjegyző

1

1

I. besorolási osztály összesen

4

4

II. besorolási osztály összesen

10

10

III. besorolási osztály összesen

0

KÖZTISZTVISELŐK, KORMÁNYTISZTVISELŐK ÖSSZESEN

0

17

0

17

igazgató (főigazgató), igazgatóhelyettes (főigazgató-helyettes)

0

főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető

2

2

főtanácsos, főmunkatárs, tanácsos, munkatárs

0

"A", "B" fizetési osztály összesen

1

1

"C", "D" fizetési osztály összesen

1

1

"E"-"J" fizetési osztály összesen

1

1

kutató, felsőoktatásban oktató

0

KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN

3

0

3

fizikai alkalmazott,

3

3

4

10

a költségvetési szerveknél foglalkoztatott egyéb munkavállaló (fizikai alkalmazott) ösztöndíjas foglalkoztatott

0

közfoglalkoztatott

1

1

EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN

4

3

4

11

polgármester, főpolgármester

1

1

helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja

5

5

alpolgármester, főpolgármester-helyettes,

1

1

megyei közgyűlés elnöke, alelnöke
VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN

7

0

0

7

KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE TARTOZÓ FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA MINDÖSSZESEN

14

20

4

38

prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII.

0

törvény alapján foglalkoztatott prémiumévesek prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII.

0

törvény alapján foglalkoztatott különleges foglalkoztatási állományba helyezettek létszámaösztöndíjas foglalkoztatottak (Pftv, illetve Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X.

0

28.) Korm. rendelet)
munkaerőpiactól tartósan távol lévő személyek

0

KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE NEM TARTOZÓ
FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA AZ IDŐSZAK VÉGÉN ÖSSZESEN

0

0

0

0

7. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
Általános- és céltartalékok (Ft)

Rovat megnevezése

Rovatszám

ÖNKORMÁNYZAT

Közös HIVATAL

KULTURÁLIS INTÉZMÉNY

MINDÖSSZESEN

eredeti ei.

módosított ei.

eredeti ei.

módosított ei.

eredeti ei.

módosított ei.

eredeti ei.

módosított ei.

Általános tartalékok

K513

184 963 993

269 330 290

-

-

-

-

184 963 993

269 330 290

Céltartalékok-

K513

-

-

-

-

-

-

8. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
Általános- és céltartalékok (Ft)

Rovat megnevezése

Rovatszám

ÖNKORMÁNYZAT

Közös HIVATAL

KULTURÁLIS INTÉZMÉNY

MINDÖSSZESEN

eredeti ei.

módosított ei.

eredeti ei.

módosított ei.

eredeti ei.

módosított ei.

eredeti ei.

módosított ei.

Általános tartalékok

K513

184 963 993

269 330 290

-

-

-

-

184 963 993

269 330 290

Céltartalékok-

K513

-

-

-

-

-

-

9. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
A költségvetési év azon fejlesztései, amelyek megvalósításához a Gst. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése vált szükségessé ( Ft)
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK 9. melléklet

Rovat megnevezése

Rovatszám

kiadási eredeti előirányzat

kiadási módosított előirányzat

teljesített kiadás

ebből teljesített kiadás fedezete-saját forrás

ebből teljesített kiadás fedezete-adósságot keletkeztető ügylet

adósságot keletkeztető ügylet fajtája

adósságot keletkeztető ügylet fajtája

adósságot keletkeztető ügylet rovatszáma (B8)

adósságot keletkeztető ügylet kezdő időpontja

adósságot keletkeztető ügylet lejárati időpontja

adósságot keletkeztető ügylet- várható visszatérítendő összege (kamattal) leáratig mindösszesen

hitel/lízing/kölcsön/ért ékpapír

bel- vagy külföldi irányú kötelezettség

Immateriális javak beszerzése, létesítése

K61

89 694 298

90 594 298

18 640 000

0

0

0

0

0

0

0

Ingatlanok beszerzése, létesítése

K62

1 710 029 679

948 698 815

204 384 360

0

0

0

0

0

0

0

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése

K63

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése

K64

27 297 680

57 557 470

34 590 215

0

0

0

0

0

0

0

Részesedések beszerzése

K65

Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások

K66

0

0

0

0

0

0

0

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K67

459 814 822

452 787 641

24 929 832

0

0

0

0

0

0

0

Beruházások

K6

2 286 836 479

1 549 638 224

282 544 407

-

0

0

0

0

0

0

0

Ingatlanok felújítása

K71

427 475 380

478 714 380

88 410 435

0

0

0

0

0

0

0

Informatikai eszközök felújítása

K72

0

0

0

0

0

0

0

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

K73

-

0

0

0

0

0

0

0

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó

K74

101 021 190

114 856 190

9 473 655

0

0

0

0

0

0

0

Felújítások K7 528 496 570 593 570 570 97 884 090 - 0 0 0 0 0 0 0
Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
A Gst. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a kezesség érvényesíthetőségéig, és a Gst. 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételek (Ft)
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Rovat megnevezése

Rovat-szám

adósságot keletkeztető ügylet kezdő időpontja

adósságot keletkeztető
ügylet lejárati időpontja

adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek

saját bevételek 2016.

saját bevételek 2017.

saját bevételek 2018.

saját bevételek 2019.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

ebből: pénzügyi vállalkozás

B8111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

ebből: pénzügyi vállalkozás

B8113

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

ebből: befektetési jegyek

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

ebből: kárpótlási jegyek

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

B824

ebből: nemzetközi fejlesztési szervezetek

B824

ebből: más kormányok

B824

ebből: külföldi pénzintézetek

B824

Külföldi finanszírozás bevételei

B82

Rovat megnevezése

Rovat-szám

353/2011. (XII. 30.) Korm. Rendelet értelmében az önkormányzat saját bevételének minősül

1. a helyi adóból származó bevétel,

2. az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel,

3. az osztalék, a koncessziós díj és a hozambevétel,

4. a tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel,

5. bírság-, pótlék- és díjbevétel, valamint

6. a kezességvállalással kapcsolatos megtérülés.

ÖSSZESEN:

10. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
A költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási bevételek és kiadások működési és felhalmozási cél szerinti tagolásban (Ft)
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovatszám

eredeti ei.
ködési célú

eredeti ei.
Felhalmozási célú

módosított ei.
Működési célú

módosított ei.
Felhalmozá si célú

Teljesítés Működési célú

Teljesítés
Felhalmozás i célú

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9111

ebből: pénzügyi vállalkozás

K9111

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

K9111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

K9112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

K9113

ebből: pénzügyi vállalkozás

K9113

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

K9113

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

K911

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9121

ebből: befektetési jegyek

K9121

ebből: kárpótlási jegyek

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása

K9122

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

K9123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása

K9124

ebből: kárpótlási jegyek

K9124

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

K9124

Belföldi értékpapírok kiadásai

K912

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

K914

10 790 800

10 790 800

9 463 811

Pénzeszközök betétként elhelyezése

K916

Pénzügyi lízing kiadásai

K917

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása

K915

161 810 482

161 810 482

161 810 000

Belföldi finanszírozás kiadásai

K91

172 601 282

-

172 601 282

-

171 273 811

-

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

K921

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

K922

Külföldi értékpapírok beváltása

K923

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

K923

Külföldi hitelek, kölcsönök törlesztése

K924

ebből: nemzetközi fejlesztési szervezetek

K924

ebből: más kormányok

K924

ebből: külföldi pénzintézetek

K924

ebből: fedezeti ügyletek nettó kiadásai

K924

Külföldi finanszírozás kiadásai K92 - - - - - -

Megnevezés

Rovatszám

eredeti ei.
Működési célú

eredeti ei.
Felhalmozási célú

módosított ei.
Működési célú

módosított ei.
Felhalmozá si célú

Teljesítés Működési célú

Teljesítés
Felhalmozás i célú

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8111

ebből: pénzügyi vállalkozás

B8111

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

B8112

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele

B8113

ebből: pénzügyi vállalkozás

B8113

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

B811

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8121

ebből: befektetési jegyek

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8122

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B8123

ebből: kárpótlási jegyek

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása

B8124

Belföldi értékpapírok bevételei

B812

Maradvány igénybevétel

B813

1 682 928 070

1 745 886 352

1 745 886 352

Államháztartáson belüli megelőlegezések

B814

1 500 000

9 821 962

9 821 962

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése

B815

Betétek megszüntetése

B817

Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei

B818

ebből: tulajdonosi kölcsönök visszatérülése

B818

Belföldi finanszírozás bevételei

B81

1 684 428 070

-

1 755 708 314

-

1 755 708 314

-

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B821

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

B822

Külföldi értékpapírok kibocsátása

B823

Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele

B824

ebből: nemzetközi fejlesztési szervezetek

B824

ebből: más kormányok

B824

ebből: külföldi pénzintézetek

B824

Külföldi finanszírozás bevételei B82 - - - - - -

11. melléklet

Önkormányzat 2020. évi Zárszámadása A közvetett támogatások ( Ft)

Rovat megnevezése

Rovatsz ám

tervezett elvárt bevétel

közvetett támogatás

várható bevétel

az ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege

B405

0

0

0

a lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege

B72

0

0

0

építményadó

B34

0

épület után fizetett idegenforgalmi adó

B34

magánszemélyek kommunális adója

B34

telekadó

B34

Gépjárműadók

B354

Értékesítési és forgalmi adók

B351

Egyéb Közhatalmi bevételek

B36

a helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként

B3, B7

0

0

0

B402

B5

a helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott
kedvezmény, mentesség összege

B4, B5

0

0

0

az egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege

12. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása Támogatások, kölcsönök nyújtása és törlesztése ( Ft)
ÖNKORMÁNYZATI ELŐIRÁNYZATOK

Megnevezés

Rovat-szám

Teljesítés

központi költségvetési szervek részére

K504

központi kezelésű előirányzatok részére

K504

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K504

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K504

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K504

elkülönített állami pénzalapok részére

K504

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

társulások és költségvetési szerveik részére

K504

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K504

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K504

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K504

-

központi költségvetési szervek részére

K505

központi kezelésű előirányzatok részére

K505

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K505

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K505

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K505

elkülönített állami pénzalapok részére

K505

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

társulások és költségvetési szerveik részére

K505

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K505

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K505

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K505

-

központi költségvetési szervek részére

K506

475 000

központi kezelésű előirányzatok részére

K506

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K506

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K506

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K506

elkülönített állami pénzalapok részére

K506

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

46 721 769

társulások és költségvetési szerveik részére

K506

51 425 000

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K506

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K506

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre

K506

98 621 769

egyházi jogi személyek részére

K508

egyéb civil szervezetek részére

K508

háztartások részére

K508

pénzügyi vállalkozások részére

K508

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K508

egyéb vállalkozások részére

K508

Európai Unió részére

K508

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K508

egyéb külföldiek részére

K508

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K508

-

egyházi jogi személyek részére

K512

egyéb civil szervezetek részére

K512

21 069 497

háztartások részére

K512

2 000 000

pénzügyi vállalkozások részére

K512

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K512

62 129 350

egyéb vállalkozások részére

K512

1 725 900

Európai Unió részére

K512

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K512

egyéb külföldiek részére

K512

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

K512

86 924 747

központi költségvetési szervek részére

K82

központi kezelésű előirányzatok részére

K82

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K82

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K82

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K82

elkülönített állami pénzalapok részére

K82

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K82

társulások és költségvetési szerveik részére

K82

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K82

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K82

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson belülre

K82

-

központi költségvetési szervek részére

K83

központi kezelésű előirányzatok részére

K83

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K83

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K83

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K83

elkülönített állami pénzalapok részére

K83

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K83

társulások és költségvetési szerveik részére

K83

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K83

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K83

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése államháztartáson belülre

K83

-

központi költségvetési szervek részére

K84

1 314 159

központi kezelésű előirányzatok részére

K84

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása részére

K84

853 821 855

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok részére

K84

társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére

K84

elkülönített állami pénzalapok részére

K84

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K84

társulások és költségvetési szerveik részére

K84

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveik részére

K84

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveik részére

K84

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülre

K84

855 136 014

egyházi jogi személyek részére

K86

egyéb civil szervezetek részére

K86

háztartások részére

K86

pénzügyi vállalkozások részére

K86

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K86

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K86

egyéb vállalkozások részére

K86

Európai Unió részére

K86

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K86

egyéb külföldiek részére

K86

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre

K86

-

egyházi jogi személyek részére

K89

egyéb civil szervezetek részére

K89

háztartások részére

K89

pénzügyi vállalkozások részére

K89

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K89

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások részére

K89

egyéb vállalkozások részére

K89

Európai Unió részére

K89

kormányok és nemzetközi szervezetek részére

K89

egyéb külföldiek részére

K89

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre

K89

-

13. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása Támogatások, kölcsönök bevételei (Ft)

Megnevezés

Rovat-szám

Teljesítés

központi költségvetési szervektől

B14

központi kezelésű előirányzatoktól

B14

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B14

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B14

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B14

elkülönített állami pénzalapoktól

B14

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B14

társulások és költségvetési szerveiktől

B14

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B14

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson

B14

-

belülről

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson

B15

-

belülről
központi költségvetési szervektől

B16

központi kezelésű előirányzatoktól

B16

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B16

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B16

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B16

19 380 420

elkülönített állami pénzalapoktól

B16

879 387

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B16

7 128 731

társulások és költségvetési szerveiktől

B16

3 950 691

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B16

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B16

31 339 229

központi költségvetési szervektől

B23

központi kezelésű előirányzatoktól

B23

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B23

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B23

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B23

elkülönített állami pénzalapoktól

B23

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B23

50 000 000

társulások és költségvetési szerveiktől

B23

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B23

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele államháztartáson

B24

-

belülről
központi költségvetési szervektől

B25

központi kezelésű előirányzatoktól

B25

fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozásától

B25

205 846 276

egyéb fejezeti kezelésű előirányzatoktól

B25

30 000 000

társadalombiztosítás pénzügyi alapjaitól

B25

elkülönített állami pénzalapoktól

B25

helyi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B25

társulások és költségvetési szerveiktől

B25

nemzetiségi önkormányzatok és költségvetési szerveiktől

B25

térségi fejlesztési tanácsok és költségvetési szerveiktől

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

B25

235 846 276

egyházi jogi személyektől

B64

egyéb civil szervezetektől

B64

háztartásoktól

B64

pénzügyi vállalkozásoktól

B64

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól

B64

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól

B64

egyéb vállalkozásoktól

B64

Európai Uniótól

B64

kormányok és nemzetközi szervezetektől

B64

egyéb külföldiektől

B64

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson

B64

-

kívülről Nonprofit GT

B65

egyéb civil szervezetektől

B65

200 000

háztartásoktól

B65

pénzügyi vállalkozásoktól

B65

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól

B65

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól

B65

egyéb vállalkozásoktól

B65

Európai Uniótól

B65

kormányok és nemzetközi szervezetektől

B65

egyéb külföldiektől

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök

B65

200 000

egyházi jogi személyektől

B74

egyéb civil szervezetektől

B74

háztartásoktól

B74

1 032 360

pénzügyi vállalkozásoktól

B74

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól

B74

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól

B74

18 573 064

egyéb vállalkozásoktól

B74

Európai Uniótól

B74

kormányok és nemzetközi szervezetektől

B74

egyéb külföldiektől

B74

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson

B74

19 605 424

kívülről
egyházi jogi személyektől

B75

egyéb civil szervezetektől

B75

142 440 000

háztartásoktól

B75

16 198 000

pénzügyi vállalkozásoktól

B75

állami többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól

B75

önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozásoktól

B75

egyéb vállalkozásoktól

B75

Európai Uniótól

B75

kormányok és nemzetközi szervezetektől

B75

egyéb külföldiektől

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

B75

158 638 000

14. melléklet

Önkormányzat 2020. évi Zárszámadása
Helyi adó és egyéb közhatalmi bevételek ( Ft)

Megnevezés

Rovatszám

teljesítés

építményadó

B34

82 925 883

épület után fizetett idegenforgalmi adó

B34

-

magánszemélyek kommunális adója

B34

-

telekadó

B34

9 038 312

Vagyoni tipusú adók

B34

91 964 195

Értékesítési és forgalmi adók

B351

103 698 063

ebből: állandó jeleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

103 698 063

ebből: ideiglenes jeleggel végzett tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó

B351

-

Gépjárműadók

B354

-

ebből: belföldi gépjárművek adójának a központi költségvetést megillető része

B354

ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része

B354

-

ebből: külföldi gépjárművek adója

B354

-

ebből: gépjármű túlsúlydíj

B354

-

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

B355

4 587 050

ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó

B355

4 587 050

ebből: talajterhelési díj

B355

Termékek és szolgáltatások adói

B35

108 285 113

eljárási illetékek

B36

-

igazgatási szolgáltatási díjak

B36

-

felügyeleti díjak

B36

-

ebrendészeti hozzájárulás

B36

-

környezetvédelmi bírság

B36

-

természetvédelmi bírság

B36

-

műemlékvédelmi bírság

B36

-

építésügyi bírság

B36

-

szabálysértési pénz- és helyszíni mbírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot

B36

5 000

egyéb települési adók

B36

vagyoni típusú települési adók

B36

egyéb bírság

B36

352 247

Egyéb közhatalmi bevételek

B36

686 404

15. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
A helyi önkormányzat pénzmaradvány kimutatása (Ft)

Megnevezés

Badacsonytomaj
Város
Önkormányzat

Közös Hivatal

Kulturális
Intézmény

Összesen

01 Alaptevékenység költségvetési bevételei

1 097 764 016

30 807 314

8 869 803

1 137 441 133

02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai

1 690 473 753

130 461 811

61 008 891

1 881 944 455

I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02)

-592 709 737

-99 654 497

-52 139 088

-744 503 322

03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei

1 755 708 314

130 496 667

78 135 776

1 964 340 757

04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

171 273 811

171 273 811

II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04)

1 584 434 503

130 496 667

78 135 776

1 793 066 946

A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II)

991 724 766

30 842 170

25 996 688

1 048 563 624

05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

0

0

0

0

06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

0

0

0

0

III Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06)

0

0

0

0

07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

0

0

0

0

08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai

0

0

0

0

IV Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08)

0

0

0

0

B) Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV)

0

0

0

0

C) Összes maradvány (=A+B)

991 724 766

30 842 170

25 996 688

1 048 563 624

D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

934 468 049

230 525

174 157

934 872 731

E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D)

57 256 717

30 611 645

25 822 531

113 690 893

F) Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség
(=B*0,1)

0

0

0

0

G) Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F)

0

0

0

0

Ebből irányító szerv által elvonásra kerül

0

0

16. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
A helyi önkormányzat eredménykimutatása (Ft)
ÖNKORMÁNYZAT

Megnevezés

Előző időszak
(2019. év)

Módosítások

Tárgyi időszak
(2020. év)

01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

244 745 555

223 722 713

02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

41 060 883

39 459 887

03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

461 000

38 740 643

I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03)

286 267 438

0

301 923 243

06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

258 509 433

273 181 583

07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

27 342 949

31 539 229

08 Felhalmozási c. támogatások eredményszemléletű bevétele

876 905 615

1 778 853 472

09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

50 724 441

89 603 173

III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08)
(11=08+09+10)

1 213 482 438

0

2 173 177 457

10 Anyagköltség

4 747 075

5 805 792

11 Igénybe vett szolgáltatások értéke

134 859 081

106 527 530

12 Eladott áruk beszerzési értéke

13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke

1 139 979

1 579 902

IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13)

140 746 135

0

113 913 224

14 Bérköltség

17 766 534

11 638 610

15 Személyi jellegű egyéb kifizetések

53 214 485

43 112 726

16 Bérjárulékok

12 042 037

8 736 378

V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16)

83 023 056

0

63 487 714

VI Értékcsökkenési leírás

99 848 599

117 022 037

VII Egyéb ráfordítások

540 472 046

1 366 939 891

A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII)
(23=04±07+11-(16+20+21+22))

635 660 040

813 737 834

17 Kapott (járó) osztalék és részesedés

0

18 Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek

0

19 Befektetett pénzügyi eszközökből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek

0

20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

16 114

5 976

VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei
(=17+18+19+20+21)

16 114

5 976

22 Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek

0

24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások

10 831

4 766

IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26)

10 831

0

4 766

B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX)

5 283

0

1 210

C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) (41=±35±40)

635 665 323

813 739 044

A helyi önkormányzat eredménykimutatása (Ft)

KÖLTSÉGVETÉSI SZERV

Közös Hivatal

Kulturális Intézmény

Megnevezés

Előző időszak
2019. év

Módosítások

Tárgyi időszak
2020. év

Előző időszak
2019. év

Módosítások

Tárgyi időszak
2020. év

01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

3 000

02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

2 913 865

2 899 865

12 417 879

7 557 981

03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03)
(04=01+02+03)

2 913 865

2 902 865

12 417 879

7 557 981

04 Saját termelésű készletek állományváltozása

05 Saját előállítású eszközök aktivált értéke

II Aktivált saját teljesítmények értéke (=±04+05) (07=±05+06)

06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

97 634 831

100 337 000

69 790 728

61 473 000

07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

47 376 250

23 081 829

400 000

08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei

09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

5 071

896

589 881

704 850

III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08)
(11=08+09+10)

145 016 152

0

123 419 725

70 780 609

62 177 850

10 Anyagköltség

2 916 869

3 227 765

1 094 506

446 342

11 Igénybe vett szolgáltatások értéke

14 289 736

14 152 004

40 674 512

25 083 496

12 Eladott áruk beszerzési értéke

13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke

3 865

3 865

IV Anyagjellegű ráfordítások (=09+10+11+12) (16=12+...+15)

17 210 470

17 383 634

41 769 018

25 529 838

14 Bérköltség

76 130 456

64 803 875

16 603 875

12 200 266

15 Személyi jellegű egyéb kifizetések

10 505 322

5 638 411

1 798 588

3 626 897

16 Bérjárulékok

16 349 730

11 989 841

3 409 794

2 756 053

V Személyi jellegű ráfordítások (=13+14+15) (20=17+...+19)

102 985 508

82 432 127

21 812 257

18 583 216

VI Értékcsökkenési leírás

1 170 819

1 248 144

1 048 919

911 459

VII Egyéb ráfordítások

8 431 376

29 289 681

11 332 225

16 895 678

A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII)
(23=04±07+11-(16+20+21+22))

18 131 844

-4 030 996

7 236 069

7 815 640

17 Kapott (járó) osztalék és részesedés

18 Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek

19 Befektetett pénzügyi eszközökből származó eredményszemléletű bevételek, árfolyamnyereségek

20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

22

13

8

12

VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei
(=16+17+18) (28=24+...+26)

22

0

13

8

12

22 Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek

24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások

7

26 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai (>=26a) (31>=32)

26a - ebből: árfolyamveszteség

IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=19+20+21) (33=29+...+31)

7

B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) (34=28-33)

22

13

8

5

C) SZOKÁSOS EREDMÉNY (=±A±B) (35=±23±34)

22 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei

23 Különféle rendkívüli eredményszemléletű bevételek

X Rendkívüli eredményszemléletű bevételek (=22+23) (=36+37)

XI Rendkívüli ráfordítások

D) RENDKÍVÜLI EREDMÉNY(=X-XI) (40=38-39)

0

E) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±C±D) (41=±35±40)

18 131 866

-4 030 983

7 236 077

7 815 645

17. melléklet

Önkormányzat 2020. évi zárszámadása
A helyi önkormányzat mérlege (Ft)
ÖNKORMÁNYZAT

Megnevezés

Előző időszak
(2019. év)

Módosítások

Tárgyi időszak
(2020. év)

ESZKÖZÖK

A/I/1 Vagyoni értékű jogok

61 427 180

71 587 459

A/I/2 Szellemi termékek

451 463

196 918

A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése

A/I Immateriális javak

61 878 643

71 784 377

A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

3 292 860 330

3 877 785 333

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

63 870 459

65 618 683

A/II/3 Tenyészállatok

A/II/4 Beruházások, felújítások

461 028 929

30 457 544

A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

A/II Tárgyi eszközök

3 817 759 718

0

3 973 861 560

A/III/1 Tartós részesedések

46 050 000

46 050 000

A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

A/III Befektetett pénzügyi eszközök

46 050 000

46 050 000

A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése

A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK

3 925 688 361

0

4 091 695 937

B/I/1 Vásárolt készletek

B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek

B/I/3 Egyéb készletek

B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek

B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok

B/I Készletek

B/II/1 Nem tartós részesedések

B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek

B/II/2b - ebből: kincstárjegyek

B/II/2c - ebből: államkötvények

B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

B/II/2e - ebből: befektetési jegyek

B/II Értékpapírok

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK

C/I Hosszú lejáratú betétek

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

C/III Forintszámlák

1 776 064 905

1 014 143 004

C/IV Devizaszámlák

C/V Idegen pénzeszközök

C) PÉNZESZKÖZÖK

1 776 064 905

1 014 143 004

D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre

28 241 201

39 463 171

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre

6 016 660

4 694 268

D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre

1 699 342

1 110 547

D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre

D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre

18 657 064

18 040

D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre

D/I Költségvetési évben esedékes követelések

54 614 267

0

45 286 026

D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

50 000 000

D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre

D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre

D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre

D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre

D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre

8 709 620

7 751 620

D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre

D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések

58 709 620

0

7 751 620

D/III/1 Adott előlegek

1 643 090

225 000

D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek

D/III/1b - ebből: beruházásokra adott előlegek

D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek

D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

1 518 090

100 000

D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásokra adott előlegek

125 000

125 000

D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása

D/III/4 Forgótőke elszámolása

150 000

100 000

D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása

D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások

1 793 090

0

325 000

D) KÖVETELÉSEK

115 116 977

0

53 362 646

E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

201 262 990

237 944 104

F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása

F/3 Halasztott ráfordítások

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

6 018 133 233

0

5 397 145 691

FORRÁSOK

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

4 440 734 280

4 440 734 280

G/II Nemzeti vagyon változásai

11 729 102

11 729 102

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

177 148 368

177 148 368

G/IV Felhalmozott eredmény

-1 015 206 029

-379 540 706

G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása

G/VI Mérleg szerinti eredmény

635 665 323

813 739 044

G) SAJÁT TŐKE

4 250 071 044

0

5 063 810 088

H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

99 090

2 879 375

H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

17 698 954

3 936 490

H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

1 590 000

H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra

H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra

23 152 100

H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

53 322 823

H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra

H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra

33 674

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

71 120 867

0

31 591 639

H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra

H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra

H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra

H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra

H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra

9 290 800

9 615 277

H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

9 290 800

0

9 615 277

H/III/1 Kapott előlegek

30 487 319

16 909 847

H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

434 324

423 443

H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár)

H/III/5 Vagyonkezelésbe vett eszközökkel kapcsolatos visszapótlási kötelezettség elszámolása

H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

H/III/7 Munkáltató által korengedményes nyugdíjhoz megfizetett hozzájárulás elszámolása

H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok

1 050 000

5 772 773

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

31 971 643

23 106 063

H) KÖTELEZETTSÉGEK

112 383 310

0

64 312 979

I) EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

J) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

K/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

K/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

7 007 759

4 720 700

K/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek

1 648 671 120

264 301 924

K) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

1 655 678 879

0

269 022 624

FORRÁSOK ÖSSZESEN

6 018 133 233

0

5 397 145 691

A helyi önkormányzat mérlege (Ft)

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Kulturális Intézmény

Közös Hivatal

Megnevezés

Előző időszak
(2019. év)

Módosítások

Tárgyi időszak
(2020. év)

Előző időszak
(2019. év)

Módosítás ok

Tárgyi időszak
(2020. év)

ESZKÖZÖK

A/I/1 Vagyoni értékű jogok

A/I/2 Szellemi termékek

A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése

A/I Immateriális javak

A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

1 533 447

1 190 724

1 404 663

994 506

A/II/3 Tenyészállatok

A/II/4 Beruházások, felújítások

94 425

0

A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

A/II Tárgyi eszközök

1 627 872

0

1 190 724

1 404 663

0

994 506

A/III/1 Tartós részesedések

A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése

A/III Befektetett pénzügyi eszközök

A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése

A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK

1 627 872

1 190 724

1 404 663

994 506

B/I/1 Vásárolt készletek

B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek

B/I/3 Egyéb készletek

B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek

B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok

B/I Készletek

B/II/1 Nem tartós részesedések

B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek

B/II/2b - ebből: kincstárjegyek

B/II/2c - ebből: államkötvények

B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei

B/II/2e - ebből: befektetési jegyek

B/II Értékpapírok

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK

C/I Hosszú lejáratú betétek

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

C/III Forintszámlák

16 607 896

25 711 403

30 117 116

30 837 062

C/IV Devizaszámlák

C/V Idegen pénzeszközök

C) PÉNZESZKÖZÖK

16 607 896

25 711 403

30 117 116

30 837 062

D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

4 907 846

0

D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre

105 760

105 760

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre

68 536

19 000

191 142

277 277

D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre

D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre

D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre

D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre

D/I Költségvetési évben esedékes követelések

68 536

19 000

5 204 748

383 037

D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre

D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre

D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre

D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre

D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre

D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre

D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések

D/III/1 Adott előlegek

54 880

0

42 551

0

D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek

D/III/1b - ebből: beruházásokra adott előlegek

D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek

D/III/1d - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

54 880

42 551

D/III/1e - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek

D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása

D/III/4 Forgótőke elszámolása

D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása

D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások

54 880

0

42 551

0

D) KÖVETELÉSEK

123 416

19 000

5 247 299

383 037

E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

-57 511

175 350

-205

4 903

F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása

F/3 Halasztott ráfordítások

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

18 301 673

27 096 477

36 768 873

32 219 508

FORRÁSOK

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

9 775 113

9 775 113

G/II Nemzeti vagyon változásai

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

4 310 953

4 310 953

7 309 160

7 309 160

G/IV Felhalmozott eredmény

-4 559 735

2 676 342

3 770 763

21 902 629

G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása

G/VI Mérleg szerinti eredmény

7 236 077

7 815 645

18 131 866

-4 030 983

G) SAJÁT TŐKE

16 762 408

24 578 053

29 211 789

25 180 806

H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

341 654

174 157

425 516

230 525

H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra

H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra

119 920

H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra

H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

461 574

174 157

425 516

230 525

H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra

H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra

H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra

H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra

H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra

H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

H/III/1 Kapott előlegek

H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár)

H/III/5 Vagyonkezelésbe vett eszközökkel kapcsolatos visszapótlási kötelezettség elszámolása

H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

H/III/7 Munkáltató által korengedményes nyugdíjhoz megfizetett hozzájárulás elszámolása

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

H) KÖTELEZETTSÉGEK

461 574

174 157

425 516

230 525

I) EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

J) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

K/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

K/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

1 077 691

2 344 267

7 131 568

6 808 177

K/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek

K) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

1 077 691

2 344 267

7 131 568

6 808 177

FORRÁSOK ÖSSZESEN

18 301 673

27 096 477

36 768 873

32 219 508