Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011 (II.25..) önkormányzati rendelete

az épített környezet helyi védelméről

Hatályos: 2013. 04. 30- 2016. 05. 01

a módosításáról szóló 17/2013. (IV.29.),  9/2013. (II.28.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetben


Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57.§ (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 57.§ (2) bekezdésében, valamint a 66/1999. (VIII.13.) FVM rendelet 4.§ - ban meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja.

1. Általános rendelkezések


1.§  (1)   E rendelet célja Balatonalmádi Város településképe és történelme szempontjából meghatározó műemléki védettséget nem élvező épített értékek, valamint a település építészeti örökségének, jellemző karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

(2)   A település épített értékei – tulajdonformára való tekintet nélkül – a nemzet kulturális kincsének részei, ezért megóvásuk, fenntartásuk, jelentőségükhöz méltó használatuk és megfelelő bemutatásuk közérdek.

(3)   A helyi értékvédelem feladata különösen:

a)    a különleges oltalmat igénylő településszerkezeti, településképi, táji, építészeti, néprajzi, településtörténeti, régészeti, művészeti, ipartörténeti szempontból védelemre érdemes:

aa)  településkarakter, településszerkezetek,

ab)  épületegyüttesek, épületek és épületrészek, építmények, építményhez tartozó földrészlet és annak jellegzetes növényzete,

ac)  településkép, utcaképek és látványok,

ad)  műtárgyak, szobrok, emlékművek, síremlékek, utcabútorok,

továbbiakban együtt védett értékek – körének számbavétele és meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, megőrzése, megőriztetése és a lakossággal történő megismertetése.

b)    a védett értékek károsodásának megelőzése, fenntartásuk, illetve megújulásuk elősegítése.

(4)   Az (1) és (2) bekezdésben megfogalmazott célok érvényesítése érdekében Balatonalmádi Város Önkormányzat Képviselő-testülete rendeletével a megóvandó épített értékeit helyi védettség alá helyezi.

2. Értelmező rendelkezések


2.§  E rendelet alkalmazása során:

a) helyi értékvédelmi terület (he): a Képviselő-testület által védetté nyilvánított

településszerkezet, utcahálózat, telekszerkezet, beépítési mód, építési vonal, épülettömegek, sziluett együttese.

b) helyi védett utcakép, térfal (heu): a Képviselő-testület által védetté nyilvánított utcaszakasz, térfal, ahol a közterületre néző épületek tömege, megjelenése, beépítési módja, ritmusa védett.

c) helyi védett épület, építmény (H1): a Képviselő-testület által védetté nyilvánított olyan épület, építmény, amely a hagyományos településkép megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, régészeti, művészeti vagy ipartörténeti szempontból jelentős alkotás. A rendelet alkalmazása szempontjából védettnek minősülhet az a telek, annak használati módja is, amelyen a védett épület, építmény áll.

d) helyi védett épületrész (H2): a Képviselő-testület által védetté nyilvánított olyan épület elem, amely egészében nem védett építményen, építményben helyezkedik el. Védett épületrész az épület tömege, homlokzata, tetőzete, portálja, lépcsőháza, díszítményei, anyaghasználata, színezése illetve különleges tartószerkezete, az épülethez kapcsolódó kerítés.

e) védett műtárgy (H3): a Képviselő-testület által védetté nyilvánított a c.) és d.) pontok alatt fel nem sorolt építmény, műtárgy – különösen emlékmű, szobor, síremlék (sírkő), utcabútorzat, díszkút, támfal.

f) értékvizsgálat: a megfelelő szakképzettséggel rendelkező személyek (építész, településmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök), szervezetek által készített olyan szakvizsgálat, amely feltárja és meghatározza a ténylegesen meglévő, illetve a település szempontjából annak minősülő értéket, amely védelemre érdemes, valamint a korábbi rendelettel védetté nyilvánított épületek értékelését is elvégzi. A vizsgálatnak tartalmaznia kell a védelemre javasolt érték esztétikai, történeti, valamint műszaki, illetve környezeti jellemzőit. Az értékvizsgálat lehet a településrendezési terv részeként készülő örökségvédelmi hatástanulmány, s ennek örökségvédelmi adatlapja, de lehet önálló munkarész is.

g) védelem megszüntetését alátámasztó szakvélemény: a megfelelő szakképzettséggel rendelkező személyek (építész, településmérnök, statikus, műemlékvédelmi szakmérnök), szervezetek által készített olyan szakvizsgálat, amely a védelem alatt álló épület, építmény vizsgálatát követően részletezi annak állagában, esztétikai megjelenésében, szerkezetében végbement folyamatokat, és annak eredményét, mely alapján a védelem oka már nem áll fenn. 

h.)   védett érték károsodása: minden olyan esemény, beavatkozás, amely a védett érték teljes vagy részleges megsemmisülését, karakterének előnytelen megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését eredményezi. 

3. HELYI VÉDETTSÉG KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE


3.§    (1)    A helyi védettség alá helyezésről, illetve annak megszűnéséről a Képviselő-testület rendelettel dönt. 
(2) A védett értékek jegyzékét a rendelet 1.melléklete tartalmazza.
(3)    A helyi védettség alá helyezést, illetve annak megszüntetését bármely természetes, jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet vagy hivatalból az önkormányzat kezdeményezheti, továbbá a  településrendezési terv keretében készített örökségvédelmi hatástanulmány is javaslatot tehet. 
(4)    A védelemre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell: 
a)    a védendő  érték/terület megnevezését, szükség esetén körülhatárolását, 
b)    azonosító adatokat (területhatár, utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész, emelet, ajtó),
c)    a védelem indoklását
d)    értékvizsgálatot.
(5)    A védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell: 
a)    a védelem alól törlendő érték/terület megnevezését, szükség esetén körülhatárolását, 
b)    azonosító adatokat (területhatár, utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész, emelet, ajtó),
c)    a védelem megszüntetésének okait,
d)    a védelem megszüntetését alátámasztó szakvéleményt.
(6)    A védelem megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha 
a)    a védetté nyilvánított helyi érték megsemmisül;
b)    a védett terület, ill érték a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elveszítette;
c)    a védelem tárgya a védelemmel összefüggő szakmai ismérveknek már nem felel meg;
d)    a védett érték magasabb védettséget kap. A helyi védelem az állami védelem hatályba lépésének napján külön intézkedés nélkül hatályát veszti.

4.§    (1)    A helyi védelem elrendelése, védelem megszüntetésével kapcsolatos döntés előkészítéséről a városi főépítész gondoskodik. 
(2)    Amennyiben az értékvizsgálat, vagy védelem megszüntetését alátámasztó szakvélemény nem a településrendezési terv részeként, hanem önálló munkarészként készül, ahhoz csatolni kell: 
a)     a döntést előkészítő települési főépítész szakvéleményét,
b)    a területileg illetékes kulturális örökségvédelmi szakhatóság támogató véleményét,
c)    valamint - a testületi döntés segítéséhez - beszerezhető még az érdekeltek (érintett ingatlanok tulajdonosai, érintett helyi, szakmai, társadalmi szervek, egyesülések) álláspontját.
(3)    A helyi védettség alá helyezés, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket értesíteni kell: 
 (4)    A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek az értesítést követően 30 napon belül írásban észrevételt tehetnek. 
(5)    A kifüggesztés időtartama alatt a javaslat és az értékvizsgálat, védelem megszüntetését alátámasztó szakvélemény megtekintését a településen biztosítani kell.

5.§    (1)    A helyi védettség elrendeléséről és megszüntetéséről értesíteni kell: 
a)    az érdekelteket,
b)    az illetékes Földhivatalt,
c)    az illetékes építésügyi hatóságot,
d)     a Veszprémi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi szakigazgatási szervét.
(2)    A helyi védelem alá helyezés tényét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. A helyi védelem megszüntetését követően a védelmet az ingatlan-nyilvántartásból törölni kell.
(3)    Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésről a Jegyző gondoskodik. A bejegyzés elmaradása a védettség hatályát nem érinti. 

4. IDEIGLENES VÉDETTSÉG


6.§    (1)    Az Önkormányzat képviselőtestülete a védelemre javasolt épített értékeket - a védetté nyilvánítás előkészítésének megindításával egyidejűleg soron kívül legfeljebb egy éves időtartamra rendelettel ideiglenes védelem alá helyezheti.
(2)    Az ideiglenes védelem alatt álló értékekre a helyi védelem alatt álló értékekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
(3)    Az ideiglenes védelem megszűnik az intézkedésben megjelölt időtartam elteltével, illetve a védetté nyilvánításról szóló rendelet hatálybalépésével.
(4)    Amennyiben a védetté nyilvánítás előkészítése során megállapítást nyer, hogy a védetté nyilvánítás nem indokolt az ideiglenes védettséget meg kell szüntetni.
(5)    Az ideiglenes védettség elrendeléséről az 5§. (1) bekezdésben felsoroltakat értesíteni kell.

5. HELYI VÉDETT MŰVI ÉRTÉKEKRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK


7.§    (1)    A védett épület, építmény minden alkotórészét – ideértve a hozzá tartozó kiegészítő, külső és belső díszelemeket is, továbbá esetenként a használat módját – védelem illeti.
(2) A helyi védett épületek bővítése felújítása, (homlokzatvakolás, színezés, nyílászáró csere, tető felújítás, tetőtér beépítés) során az eredeti épület anyaghasználatát, léptékét és formavilágát alkalmazó, vagy ahhoz alkalmazkodó építészeti megoldások engedélyezhetők. Az épületeken, építményeken végzett bármilyen építési munka esetén örökségvédelmi nyilvántartó lap iránymutatásai szerint kell eljárni. 
(3)    A helyi védelem alatt álló építmények helyreállításánál, átalakításánál és bővítésénél 
a)    az épület jellegzetes tömegét, tömegkapcsolatait eredeti formában és arányban kell fenntartani: bővítés esetén a meglévő és új épülettömegek arányai, formái és anyaghasználatai illeszkedjenek egymáshoz;
b)    az épületnek a közterületről látható homlokzatán meg kell tartani, érintetlenül kell hagyni, illetve szükség esetén az eredeti állapotnak megfelelően vissza kell állítani:
ba)    a homlokzat felületképzését;
bb)    a homlokzat díszítő elemeit;
bc)    a nyílászárók keretezését, azok jellegzetes szerkezete, az ablakok osztását;
bd)    a tornácok kialakítását;
be)    a lábazatot, a lábazati párkányt;
c)    az alaprajzi elrendezés – különösen a fő tartószerkezetek, főfalak, belső elrendezés elemei -, valamint a meghatározó építészeti részletek és szerkezetek megőrzendők;
d)    új parapet-konvektor vagy klímaberendezés, parabolaantenna közterületről is látható egysége nem helyezhető el. 
(4)    A védett értéket érintő építési munkák engedélyezése előtt a tervtanács véleményét be kell kérni. A tervtanácsi kérelemhez csatolni kell a hatályos jogszabályokban előírt példányszámú tervdokumentáció további egy sorozatát, valamint az alábbi mellékleteket: 
a)    a védett érték beavatkozással érintett részének felmérési dokumentációját, 
b)    az anyaghasználatra, színezésre és az építési technológiára vonatkozó részletes műszaki ismertetést,
c)    a munkák által érintett építményrészek, ornamentális és figurális díszítések, belső dekoratív falfestések, és a környezet jelenlegi állapotának fénykép dokumentációját,
d)    a zöldterületet érintő munkák esetén kertfelmérési rajzot és növényjegyzéket, valamint a kialakításra vonatkozó kertépítészeti tervet. 
(5)    A védett épület belső korszerűsítését, átalakítását, esetleg bővítését az eredeti szerkezet és belső értékek tiszteletben tartásával kell megoldani.
(6)    Helyi védett épület bontására csak a teljes műszaki avultság esetén kerülhet sor, ha a védelemben részesülő építészeti érték károsodása olyan mértékű, hogy a károsodás műszaki eszközökkel nem állítható helyre. A védett épület, épületrész bontására csak a védettség megszüntetését követően kerülhet sor.

8.§    (1)    Helyi védelem alatt álló műtárgyak, keresztek, emlékek felújítása során az eredeti anyaghasználatot és formai elemeket kell követni. 
(2)    A szabályozási tervben Kk-t jellel jelölt temetőkben minden 100 évnél idősebb kereszt, emlék helyi védelem alatt áll, amelyekre a helyi védett műtárgyakra vonatkozó védelmi előírások alkalmazandók. 

9.§ Az utcakép védettség alatt álló területen az utcavonalas beépítés, az épületek ritmusa, tetőidom, tetőforma védendő, meglévő épület felújítása, új épület építése során a kialakult állapothoz kell alkalmazkodni. E védett területeken meglévő épület bontása esetén új épület csak a védett térfalhoz, utcaképhez illeszkedően - amennyiben a korábbi épület az utcaképhez illeszkedett - úgy az elbontott épülettel megegyező tömegben és beépítési móddal építhető.



6. MŰVI VÉDETTSÉG ALATT ÁLLÓ TERÜLETRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK


10.§    (1)    Helyi értékvédelmi területen a területrész szerkezetének, úthálózatának, telekosztás jellege, a telkek mérete megőrzendő, azok megváltoztatását célzó vagy eredményező tevékenység csak a szabályozási terv és a HÉSZ alapján végezhető.
(2)    Helyi értékvédelmi területen új építményeket a jellegzetes településkép, valamint az épített és természetes környezet egységes megjelenését biztosító módon kell építeni, a meglévőket erre tekintettel kell használni, illetve fenntartani.
(3)    Helyi értékvédelmi területen a közterületek kialakítását, burkolatát, bútorzatát a kialakult környezeti kép jellegzetességeinek és karakterének megtartásával, azokkal összhangban kell kialakítani. 
(4)    A védett területen, a védelemmel érintett ingatlanon, csak olyan építési munka, illetve olyan állapot fennmaradása engedélyezhető, amely nem érinti hátrányosan a védett érték megjelenését, karakterét, eszmei (történeti, helytörténeti) értékét, a védett építményhez tartozó földrészlet jellegzetes növényzete egészségét.
(5)    A helyi értékvédelmi területekre vonatkozó részletes előírásokat a HÉSZ 50-52.§ tartalmazza.


7. A VÉDETT ÉRTÉKEK FENNTARTÁSA, HASZNOSÍTÁSA


11.§    (1)    A védett értékek jókarbantartása, állapotuk megóvása a tulajdonos kötelessége. 
(2)    A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését – egyebek között – a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani. 
(3)    Amennyiben a rendeltetéstől eltérő használat a védett érték állagának romlásához vagy megsemmisüléséhez vezetne, úgy e használatot – a hatályos jogszabályok keretei között – az illetékes építésügyi hatóság korlátozza, illetve megtiltja. 


8. A VÉDETT ÉPÍTMÉNYEK FENNTARTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA


12.§ (1) Az Önkormányzat a védetté nyilvánított helyi építészeti értékek megóvásának, fennmaradásának, megőrzésének elősegítésére az Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjában (továbbiakban: Alap) biztosít forrást, melynek értéke építményenként a 300.000,-Ft- ot nem haladhatja meg. 

(2)    Az Alapból felhasználható éves előirányzatot a Képviselő- testület hagyja jóvá.


9. AZ ALAP FELHASZNÁLÁSA


    13.§    (1) Az Alapból nyújtandó támogatás pályázat alapján nyerhető el. A Képviselő-testület minden év április 30-ig pályázatot ír ki, meghatározza a pályázati feltételeket. A kérelmek beérkezésük sorrendjében kerülnek elbírálásra, a támogatás odaítéléséről a Képviselő-testület dönt.  
 (2)    A pályázatot a jegyzőhöz kell benyújtani. 
(3)    A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell :
a)    Amennyiben a munka építési engedély köteles: az építési engedélyezési tervdokumentációt és a jogerős építési engedélyt 
b)    Amennyiben a munka nem engedélyköteles:
ba)    A tervezett felújítás részletes leírását 
bb)    Helyszínrajzot 
bc)    Az ingatlan tulajdoni lapját
c)    A megvalósítást szolgáló tételes költségvetést
d)    A megpályázott munka elkészülésének határidejét
e)    A megpályázott összeg megjelölését, a felhasználásának tervezett módját és határidejét
f)    Előzetes kötelezettségvállalást arra, hogy a támogatás elnyerése esetén a kapott összeget a pályázati feltételek szerint használja fel.
(4)    Csak azok a pályázatok részesíthetők támogatásban, amelyeket a munkák megkezdése előtt nyújtanak be és a felújítás költsége részletes kalkulációval igazolható, hitelt érdemlően alátámasztott.
(5)    A támogatás odaítélését követően a pályázat nyertesével megállapodást kell kötni, mely tartalmazza a megítélt összeg folyósításának módját, a felhasználás feltételeit, az elszámolás határidejét, az ellenőrzés szabályait.
(6)    Az Alap védett épületek felújítása mellett tájékoztató füzetek, kiadványok, megjelentetésére, kiállítások szervezésére, védettség tényét megjelölő táblák elhelyezésére, népszerűsítő előadások megtartására és a védett érték megmentését elősegítő pályázati források lehívására is felhasználható.


10. A VÉDETT ÉRTÉKEK NYILVÁNTARTÁSA 


14.§    (1)    A helyi védettség alá helyezett értékekről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás nyilvános, abba bárki betekinthet.
(2)    A nyilvántartás tartalmazza a védett érték: 
a)    megnevezését, jelenlegi és egykori rendeltetését,
b)    pontos helyét (utca, házszám, helyrajzi szám),
c)    tulajdonos, kezelő, (bérlő) nevét, címét,
d)    helyszínrajzát,
e)    fotódokumentációját,
f)    minden a védelem alá helyezés során keletkezett ügyiratot, 
g)    a védelem alapjául szolgáló értékvédelmi javaslatot, örökségvédelmi adatlapot,
h)    az eredeti tervdokumentáció másolatát – ha ez rendelkezésre áll,
i)    a védett érték felmérési terveit – amennyiben ezek beszerezhetők, illetve előállíthatók, 
j)    minden egyéb adatot, amely a megőrzendő érték szempontjából a védelemmel összefüggésben a nyilvántartást vezető indokoltnak tart. (pl. védett értékeket érintő beavatkozás hatósági intézkedéseinek másolatát, milyen támogatást kapott).
(3)    A nyilvántartás vezetéséről a Jegyző a Főépítész közreműködésével gondoskodik.  

11. A védett értékek megjelölése


15.§       (1)            A helyi egyedi védelem alatt álló épületet, építményt, természeti értéket – annak értékeit nem sértő módon – az e célra rendszeresített egységes táblával kell megjelölni, a következő felirattal:


Balatonalmádi

Védett helyi érték

(+logo)


(2)   A tábla elhelyezéséről, karbantartásáról, pótlásáról a -  a Főépítész közreműködésével – a Polgármester gondoskodik.

(3)   A tulajdonos a tábla elhelyezését tűrni köteles.

(4)   Védett utcakép, látvány esetén a védettség tényét az Önkormányzat a környezethez igazodó, a védettség tényét és okát, valamint a védettséggel összefüggő egyéb információt tartalmazó táblával megjelölheti.



16.§ E rendelet 2011. április 01- jén  lép hatályba.



Balatonalmádi, 2011. február 24.





                        Keszey János sk.                                                  Ujlakiné Dr. Pék Éva sk.

                            polgármester                                                                      jegyző



Kiadmány hiteléül:


Balatonalmádi, 2013. 04. 29.



            Kovács Piroska Rózsa

          jegyzői jogkört gyakorló aljegyző

                                1. melléklet a  6/2011. (II25.) önkormányzati rendelethez[1]




I. Védett értékek jegyzéke




1. BELTERÜLET


A

B

C

D

E

F

1

Ssz

Cím

Ház sz.

Hrsz

Funkció

Megjegyzés

2

1.

Fogoly utca

8.

154/14

Pince

-

3

2.

Martinovics utca

16.

4454

Nyaraló

Kurcz-villa

4

3.

Veszprémi utca

29.

887/2

Lakóépület

-

5

4.

Bartók Béla utca

20.

156/10

Nyaraló

-

6

5.

Rekettye utca

11-13.

374/10

Régi pince

-

7

6.

Baross G. utca – Kossuth L. utca sarok

-

366/1-3

Hősi emlékmű

-

8

7.

Vöröshegyi utca

17.

356/5

Présház

-

9

8.

Töltés utca

14/b.

4368/6

Üdülőépület

átépítés alatt

Kis Jancsi villa / Szalay villa /1891

10

9.

Szent Imre herceg utca

21.

4469

Nyaraló

Lengei villa

11

10.

Mikszáth K.-Dankó P.u.

14.

4380

Nyaraló

-

12

11.

Mikszáth K. utca

10.

4382/1

Nyaraló

-

13

12.

Töltés -Kilátóhegyi utca

5-7.

4483

Nyaraló

Rigó villa

14

13.

Pinkóczi – Kompolthy utca

4.

4589

Nyaraló

Perczel villa II.

15

14.

Pinkóczi utca

12.

4583/3

Nyaraló

Perczel villa I.

16

15.

Kompolthy út

16.

4476/2

Nyaraló

-

17

16.

Pinkóczi út

59.

4663/6

Nyaraló

Duda Bella villa ?

18

17.

Arany János utca

6.

2151

Nyaraló

Az Arany János utca teljes utcakép-védelme javasolható.

19

18.

Szabadság utca

39.

1015

Nyaraló

Csajági villa

20

19.

Veszprémi utca

20.

4793

Nyaraló

-

21

20.

Bajcsy-Zsilinszky utca

60.

2108

Zeneiskola

Volt Községháza

22

21.

Baross Gábor utca

62.

4443/1

Fatornácos villa, nyaraló

-

23

22.

Martinovics utca

8.

4448

Fatornácos villa, lakóház

-

24

23.

Martinovics utca

6.

4447

Fatornácos villa, lakóház

-

25

24.

Martinovics utca

4.

4446

Fatornácos villa

-










               

35.

Káptalan utca

2.

3084

Nyaraló

-

               

49.

Baross G. utca

22.

2176

Közösségi ház volt, ma nyaraló

Bermüller villa, Magda lak 1910

26

25.

Baross Gábor utca

61.

2105

Fatornácos villa, nyaraló

Országos védelemre javasolt, a védelem kimondásáig átmenetileg helyi védett. Brenner villa, Borbála lak

27

26.

Komjáth A. köz

2.

4441

Fatornácos villa

Jákói villa

28

27.

Baross G. utca

64.

4768

Szent Margit kápolna

1884.

29

28.

Park utca

10.

2127

Nyaraló

-

30

29.

Széchenyi sétány

7.

2059

Postás üdülő

-

31

30.

Bajcsy-Zsilinszky utca

30.

2023

Általános iskola

Országos védelemre javasolt, a védelem kimondásáig átmenetileg helyi védett.

32

31.

Bajcsy-Zsilinszky utca

29-31.

2017

Óvoda

Kánya villa

33

32.

Bajcsy-Zsilinszky utca

50.

2096

Panzió

1905 (Almádi Fürdő Rt első szállodája, 1886)

34

33.

Bajcsy-Zsilinszky utca

31.

1091

Terike nyaraló / Becsák villa

1900 előtti


35

34.

Dr. Óvári F. utca

48.

2344

Régi villa

-

36

37

36.

Kőrisfa utca

15.

3073, 3069

Boldogasszony kápolna

-

38

37.

Deák Ferenc utca

4.

4185/3

Lakóépület

kertje is védendő

39

38.

Deák Ferenc utca

1.

Nyaraló

Nyaraló

-

40

39.

Óvári F. utca

47.

2230

Szent Imre R. kat. templom + Szt Jobb kápolna

-

41

40.

Arany János utca

1.

2157

Nyaraló

Az Arany János utca teljes utcakép-védelme javasolható.

42

41.

Óvári F. utca

54.

2347/2

Lakatlan

Pápai Irgalmas nővérek nyaralója 1932

43

42.

Óvári F. utca


20.

2321

Nyaraló

Wlaszaty villa,

vagy Buzeczky villa

44

43.

József Attila utca

59.

2238

Nyaraló

Napsugár

45

44.

József Attila utca

55.

2242

vöröskő ház

Keszler villa

46

45.

Dr. Óvári F. utca

23.

2205/6

Lakóépület

Ireneon ház

47

46.

Kossuth L. utca

4.

2187/1

Lakóépület

-

48

47.

Kossuth L. utca

5.

4250

Szecessziós villa

-

49

48.

Baross G. utca

24.

2174

Református templom

-

50

51

50.

Arany János utca

5.

2159

Nyaraló

Az Arany János utca teljes utcakép-védelme javasolható.

52

51.

Arany János utca

12.

2148

Nyaraló

Az Arany János utca teljes utcakép-védelme javasolható.

53

52.

Arany János utca

9.

2161

Lakóépület

Arany János utca teljes utcakép-védelme javasolható.

54

53.

Bajcsy-Zsilinszky utca

14.

1653

„Kakas csárda”

Véghely villa 1884 előtti

55

54.

Véghely D. u. -Öregpark

-

1637/4

Liget kávéház

1928 Balatonalmádi Fürdő és Építő Rt.

56

55.

Széchenyi sétány

5.

2058

Szeőke villa, Mária lak

1927

57

56.

Neptun utca

1-3.

1626/1

BYC klubház volt

a telken van egy Györgyi Dénes épület

58

57.

Mészöly G.- Csók István utca

5.

2546

Nyaraló

Bagolyvár

59

58.

Öreg-hegyi utca

17.

5275

régi üdülőépület

Hudecz ház

60

59.

Szigeti J. utca

32.

2960

Nyaraló

A régi káptalanfüredi iskola

61

60.

Bajcsy-Zsilinszky utca

25.

2007

Evangélikus templom

-

62

61.

-

-

-

Vasúti töltés támfala, mint ipari emlékmű a megszüntetett Balatonalmádi-Győr vasútvonalon

Országos védelemre javasolt, a védelem kimondásáig átmenetileg helyi védett.

63

62.

Baross Gábor utca

43.

2113

A pékség beltéri kemencéje, mint ipari műemlék.

Országos védelemre javasolt, a védelem kimondásáig átmenetileg helyi védett.


2.KÜLTERÜLET


A

B

C

D

E

F

1

Ssz

Cím

Ház sz.

Hrsz

Funkció

Megjegyzés

2

1.

Pinkóczy utca

15.

033/7

lakóház

-

3

2.

Bartók Béla utca

-

10127

présház

Jelenleg nyaraló

4

3.

Vödörvölgyi utca

34.

026/1

Ravatalozó kápolna

1909

5

4.

Öreg-hegy

-

10879, 11030, 10880

présház, lakóház

védendő az épület és a környezete

6

5.

Sátorhegy-Bagóhegy

-

10401

présház

-

7

6.

Remetevölgy

-

025/30

Pince - présház

Jelenleg lakóépület


3. ÉPÍTMÉNYEK


A

B

C

D

E

F

1

Ssz

Cím

Ház sz.

Hrsz

Funkció

Megjegyzés

2

1.

Köztársaság u. - Thököly u.- Temető

1.

28, 29

Vöröskő síremlékek


3

2.

Veszprémi utca


716/12

kőkereszt


4

3.

Pinkóczy – Fehérkereszt utca sarok

29.

4625

fehér kőkereszt

1857

5

4.

Pinkóczy -Vessző utca sarok



kőkereszt

1887

6

5.

Pinkóczy temető



vöröskő síremlékek+kereszt

1907

7

6.

Kilátóhegyi utca


4489

Óvári (Wesselényi) lelátó

















1.függelék Ab 6/2011. (II.25.) önkormányzati rendelethez





Örökségvédelmi NYILVÁNTARTÓ LAPOK





ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY BALATONALMÁDI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉHEZ


01/2005

ÖRÖKSÉGVÉDELMI NYILVÁNTARTÓ LAP

H01


Cím:   

utca: Fogoly utca

házszám: 8.

Hrsz: 154/14.


Az épület/épületcsoport megnevezése:

Pince


Védelem módja:

H1

Tulajdonos:



Az épület eredeti rendeltetése:

pince

Az épület jelenlegi rendeltetése:

Pince

H01_02



Az adatfelvétel időpontja:

2004. május


Az épület és környezetének leírása:

Kétszintes, egyszerű tömegű, egytraktusos présház épület, az enyhén lejtős terepet kihasználva épült. Építési ideje nem ismert, környezetében előfordul, hogy gyakran több száz éves pincékre építenek rá egy felső szintet. A pince bejárata az alsó szinten az épület hossztengelyében helyezkedik el, a felső szint bejárata pedig az épület oldalán. Ez a megoldás a Balatonfelvidéki német présházakra emlékeztet, ahol az épület hosszoldalán van a bejárat, abból az egyik irányba a szoba, másik irányba pedig a présház és pince nyílik. A pincebejárat feletti ablak aszimmetrikus elhelyezkedése valószínűleg átalakítás következménye. Az épület korábban nádfedésű lehetett, ma palafedés van rajta.


H01_03H01_05


A telken lévő egyéb melléképületek/építmények:

-

H01_07


Változtatási javaslatok:

Az épület felújítása során célszerű lenne a pincebejárat szerinti ablakot a tengelybe áthelyezni, megfontolandó az épülethez jobban illeszkedő osztású ablak beépítése.  Az oromfalon utólag épített szellőző szintén cserére szorul. A hegyen hagyományosan jelen lévő kisebb szellőzők mintájára.

Az épület homlokzati vakolása során a talajvíz elleni szigetelésről is gondoskodni kell. Az épület színezése kizárólag fehér, vagy pasztell sárga színvilágú legyen A nyílászárók zöld színe megfelelő.

A tető esetében célszerű lenne az épület jellegéhez jobban illeszkedő nád fedés visszaépítése.


Völgyzugoly Műhely Kft, www.vzm.hu











[1]

Módosította a 9/2013. (II.28.) Ör. Hatályos 2013. 03.01. napjától.