Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2023. (II. 23.) önkormányzati rendeletének indokolása
a településkép védelméről
Hatályos: 2023. 03. 01Balatonalmádi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2023. (II. 23.) önkormányzati rendeletének indokolása
2023.03.01.
a településkép védelméről
Végső előterjesztői indokolás
Balatonalmádi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 209/2022. (VI. 30.) önkormányzati határozatával döntött először a 26/2017. (XII.1.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatáról és - mert a módosítások kiterjedt köre szükségessé tette - az egyedi módosítások helyett a rendelet hatályon kívül helyezésével új rendelet alkotását határozta el, az akkor még hatályban lévő települési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos intézményekről szóló 314/2012.(XI.8) Korm. rendelet (a továbbiakban: 314-es Korm. rendelet) alapján. A 314-es Korm. rendelet 43/A. § (2) bekezdésének b) pontja értelmében a határozat alapján adatszolgáltatási kérelemmel fordultunk a 9. mellékletben szereplő államigazgatási szervekhez, hogy az új rendelet megalkotásához általuk birtokolt adatokat osszák meg.
2022. július 1. napjával hatályba lépett a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet), amely a korábbi 314-es Korm. rendelet idevágó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte.
A Képviselő-testület önkormányzati határozatával módosította a 209/2022. (VI. 30.) önkormányzati határozatát akként, hogy a 314-es Korm. rendelet helyett, a 2022. június 30. napjától hatályos településtervek a Korm. rendeletet alapján kezdje meg a településképi rendelet egyeztetési eljárását.