Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése 5/2021. (V.7.) önkormányzati rendelete
A Zala Megyei Önkormányzat 2020. évi gazdálkodásának zárszámadásáról, a maradvány megállapításáról
Hatályos: 2021. 05. 08Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése 5/2021. (V. 7.) önkormányzati rendelete
A Zala Megyei Önkormányzat 2020. évi gazdálkodásának zárszámadásáról, a maradvány megállapításáról
A Zala Megyei Közgyűlés Elnöke a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm. rendelet, valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 91. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja:
I.
ZÁRSZÁMADÁS
1. § (1) A Zala Megyei Közgyűlés Elnöke a 2020. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást elfogadja.
(2) A Zala Megyei Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat) és a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal (továbbiakban: Hivatal) 2020. évi költségvetési bevételei: 615.409 e Ft
Ebből: felhalmozási célú bevételek: 154.050 e Ft
működési célú bevételek: 461.359 e Ft
Finanszírozási célú bevételek: 352.575 e Ft
Az Önkormányzat és a Hivatal 2020. évi bevételei összesen:
967.984 e Ft
azaz: kilencszázhatvanhétmillió-kilencszáznyolcvannégyezer forint.
(3) Az Önkormányzat és a Hivatal 2020. évi költségvetési kiadásai: 434.417 e Ft
Ebből: felhalmozási célú kiadások: 21.654 e Ft
működési célú kiadások: 412.763 e Ft
Finanszírozási célú kiadások: 9.776 e Ft
Az Önkormányzat és a Hivatal 2020. évi kiadásai összesen:
444.193 e Ft
azaz: négyszáznegyvennégymillió-egyszázkilencvenháromezer forint.
(4) A bevételi főösszeget - bevételi nemenkénti, és forrásonkénti bontásban - az e rendelet részét képező 1. melléklet, a bevételi főösszegen belüli bevételeket bevételi nemenként a 6. és 7. mellékletek tartalmazzák.
(5) A kiadási főösszeget - kiemelt előirányzatonként - e rendelet részét képező 1. melléklet, valamint 6. és 7. mellékletek tartalmazzák.
(6) A bevételeken és kiadásokon belül a működési és felhalmozási célú bevételeket és kiadásokat mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten a 2. és 2/a. mellékletek tartalmazzák.
(7) A kötelező feladatokhoz kapcsolódó bevételeket és kiadásokat a 8. melléklet, az önként vállalt feladatokhoz kapcsolódó bevételeket és kiadásokat a 9. melléklet tartalmazza.
(8) Az európai uniós támogatással megvalósuló projektek bevételeit és kiadásait a 10. melléklet tartalmazza.
2. § (1) Az Önkormányzat és Hivatal vagyonleltár szerinti vagyona összesítve 2020. december 31-i állapot szerint 755.515 e Ft, melyet mérleg szerinti részletezésben e rendelet 11., 11/a., 11/b. 11/c. és 11/d. melléklete sorol fel.
(2) Az Önkormányzat és Hivatal nullára leírt, használatban lévő vagyonát 2020. december 31-i állapot szerint 165.279 e Ft-tal e rendelet 11. melléklete tartalmazza.
3. § (1) A 2020. december 31-i adósság állomány 0 e Ft.
4. § (1) Az Önkormányzat gazdasági társaságokban lévő befektetés állománya 2020. december 31-én 3.000 e Ft, melyet e rendelet 12. melléklete tartalmazza.
5. § (1) Az Önkormányzat többéves kihatással járó döntéseit célok szerint, évenkénti bontásban a 13. melléklet tartalmazza.
6. § (1) Az Önkormányzat 2020. évben nem nyújtott közvetett támogatást.
7. § (1) A mérleg főösszege 755.515 e Ft, a mérleget, a maradvány kimutatását és az eredmény kimutatását a kiegészítő mellékletekkel együtt e rendelet 14., 14/a., 14/b. melléklete tartalmazza, a közzététel ennek megfelelően történik.
II.
MARADVÁNY
8. § (1) A 2020. évi költségvetés maradványának összege 523.791 e Ft.
- az Önkormányzat maradványa 512.227 e Ft
ebből pályázati támogatások maradványa 316.183 e Ft
- a Hivatal maradványa 11.564 e Ft
ebből pályázati támogatások maradványa 3.187 e Ft
(2) A maradványt részletesen e rendelet 15. és 15/a. mellékletei tartalmazzák.
9. §
1. melléklet
2. melléklet
2/a. melléklet
3. melléklet
4. melléklet
5. melléklet
6. melléklet
7. melléklet
8. melléklet
9. melléklet
10. melléklet
11. melléklet
11/a. melléklet
11/b. melléklet
11/c. melléklet
11/d. melléklet
12. melléklet
13. melléklet
14. melléklet
14/a. melléklet
14/b. melléklet
15. melléklet
15/a. melléklet
16. melléklet
10. § (1) Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet
üres cím
1. A Zala Megyei Önkormányzat 2020. évi költségvetésének pénzügyi mérlege | |||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Ezer Ft-ban | |||||||||
BEVÉTELEK | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | KIADÁSOK | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | ||
1. | Működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 261 741 | 425 325 | 316 219 | 1. | Személyi juttatások | 211 212 | 216 212 | 189 326 |
Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása | 244 400 | 244 400 | 244 400 | ||||||
Működési célú kv-i tám. és kiegészítő támogatások | 0 | 13 472 | 13 472 | 2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hj.adó | 37 384 | 38 291 | 31 626 | |
Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 17 341 | 167 453 | 58 347 | ||||||
(Önk. működési támogatása nélkül) | 3. | Dologi kiadások | 218 217 | 290 286 | 142 670 | ||||
2. | Működési bevételek | 0 | 5 165 | 5 165 | 4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 0 | 0 | 0 |
Egyéb működési bevételek | 0 | 5 045 | 5 045 | ||||||
Kiszámlázott ÁFA bevételek | 0 | 120 | 120 | 5. | Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | 58 758 | 70 833 | 49 141 | |
Kamatbevételek | 0 | 0 | 0 | ||||||
6. | Beruházások | 21 368 | 165 226 | 8 655 | |||||
3. | Működési célú átvett pénzeszközök | 33 082 | 144 918 | 139 975 | |||||
7. | Felújítások | 14 000 | 13 000 | 12 999 | |||||
4. | Felhalmozási célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 0 | 150 158 | 150 158 | |||||
8. | Egyéb felhalmozási célú kiadások | 15 000 | 15 000 | 0 | |||||
5. | Felhalmozási bevételek | 1 700 | 3 887 | 3 888 | |||||
Tárgyi eszközök értékesítése | 1 700 | 3 887 | 3 888 | 9. | Általános tartalék | 10 000 | 68 090 | 0 | |
Részesedések értékesítése | 0 | 0 | 0 | ||||||
10. | Működési céltartalék | 27 808 | 189 319 | 0 | |||||
6. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | 4 | 4 | |||||
11. | Céltartalék | 6 000 | 6 000 | 0 | |||||
Pénzforgalom nélküli kiadások (9+10+11) | 43 808 | 263 409 | 0 | ||||||
Költségvetési bevételek | 296 523 | 729 457 | 615 409 | Költségvetési kiadások | 619 747 | 1 072 257 | 434 417 | ||
Költségvetési hiány: | -323 224 | -342 800 | 180 992 | ||||||
12. | Finanszírozási kiadások | 9 776 | 9 776 | 9 776 | |||||
7. | Finanszírozási bevételek | 333 000 | 352 576 | 352 575 | ÁHT-n belüli megelőlegezések visszafizetése | 9 776 | 9 776 | 9 776 | |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele | 333 000 | 342 800 | 342 799 | ||||||
Államháztartáson belüli megelőlegezések | 0 | 9 776 | 9 776 | ||||||
Finanszírozási bevételek | 333 000 | 352 576 | 352 575 | Finanszírozási kiadások | 9 776 | 9 776 | 9 776 | ||
Bevételek és kiadások különbözete (hiány) | 0 | 0 | 0 | ||||||
Ebből: Felhalmozási többlet | 0 | 0 | 0 | ||||||
Működési hiány | 0 | 0 | 0 | ||||||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 629 523 | 1 082 033 | 967 984 | KIADÁSOK ÖSSZESEN | 629 523 | 1 082 033 | 444 193 |
2. melléklet
üres cím
1. A Zala Megyei Önkormányzat működési bevételeinek és kiadásainak alakulása 2020. évben | |||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Ezer Ft-ban | |||||||||
BEVÉTELEK | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | KIADÁSOK | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | ||
Működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 261 741 | 425 325 | 316 219 | Személyi juttatások | 211 212 | 216 212 | 189 326 | ||
Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása | 244 400 | 244 400 | 244 400 | ||||||
Működési célú kv-i tám. és kiegészítő támogatások | 0 | 13 472 | 13 472 | Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hj.adó | 37 384 | 38 291 | 31 626 | ||
Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 17 341 | 167 453 | 58 347 | ||||||
(Önk. működési támogatása nélkül) | Dologi kiadások | 218 217 | 290 286 | 142 670 | |||||
Működési bevételek | 0 | 5 165 | 5 165 | Ellátottak pénzbeni juttatásai | 0 | 0 | 0 | ||
Egyéb működési bevételek | 0 | 5 045 | 5 045 | ||||||
Kiszámlázott ÁFA bevételek | 0 | 120 | 120 | Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | 58 758 | 70 833 | 49 141 | ||
Kamatbevételek | 0 | 0 | 0 | ||||||
Általános működési tartalék | 10 000 | 68 090 | 0 | ||||||
Működési célú átvett pénzeszközök | 33 082 | 144 918 | 139 975 | ||||||
Működési céltartalék | 27 808 | 189 319 | 0 | ||||||
Pénzforgalom nélküli kiadások (tartalékok) | 37 808 | 257 409 | 0 | ||||||
Költségvetési bevételek összesen | 294 823 | 575 408 | 461 359 | Költségvetési kiadások összesen | 563 379 | 873 031 | 412 763 | ||
Költségvetési hiány/többlet: | -268 556 | -297 623 | 48 596 | ||||||
Finanszírozási bevételek | 333 000 | 352 576 | 352 575 | Finanszírozási kiadások | 9 776 | 9 776 | 9 776 | ||
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele | 333 000 | 342 800 | 342 799 | ÁHT-n belüli megelőlegezések visszafizetése | 9 776 | 9 776 | 9 776 | ||
Államháztartáson belüli megelőlegezések | 0 | 9 776 | 9 776 | ||||||
Finanszírozási bevételek | 333 000 | 352 576 | 352 575 | Finanszírozási kiadások | 9 776 | 9 776 | 9 776 | ||
Bevételek és kiadások különbözete (hiány/többlet) | 54 668 | 45 177 | 391 395 | ||||||
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 627 823 | 927 984 | 813 934 | MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 573 155 | 882 807 | 422 539 |
2. A Zala Megyei Önkormányzat felhalmozási bevételeinek és kiadásainak alakulása 2020. évben | |||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Ezer Ft-ban | |||||||||
BEVÉTELEK | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | KIADÁSOK | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | ||
Felhalmozási célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 0 | 150 158 | 150 158 | Beruházások | 21 368 | 165 226 | 8 655 | ||
Felhalmozási bevételek | 1 700 | 3 887 | 3 888 | Felújítások | 14 000 | 13 000 | 12 999 | ||
Tárgyi eszközök értékesítése | 1 700 | 3 887 | 3 888 | ||||||
Részesedések értékesítése | 0 | 0 | 0 | Egyéb felhalmozási célú kiadások | 15 000 | 15 000 | 0 | ||
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | 4 | 4 | Felhalmozási általános tartalék | 0 | 0 | 0 | ||
Felhalmozási céltartalék | 6 000 | 6 000 | 0 | ||||||
Pénzforgalom nélküli kiadások (tartalékok) | 6 000 | 6 000 | 0 | ||||||
Költségvetési bevételek összesen | 1 700 | 154 049 | 154 050 | Költségvetési kiadások összesen | 56 368 | 199 226 | 21 654 | ||
Költségvetési hiány/többlet: | -54 668 | -45 177 | 132 396 | Finanszírozási kiadások | 0 | 0 | 0 | ||
Felhalmozási hitel visszafizetése | 0 | 0 | 0 | ||||||
Maradvány igénybevétele | 0 | 0 | 0 | ||||||
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele | 0 | 0 | 0 | ||||||
Finanszírozási bevételek | 0 | 0 | 0 | Finanszírozási kiadások | 0 | 0 | 0 | ||
Bevételek és kiadások különbözete (hiány/többlet) | -54 668 | -45 177 | 132 396 | ||||||
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 1 700 | 154 049 | 154 050 | FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 56 368 | 199 226 | 21 654 | ||
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 627 823 | 927 984 | 813 934 | MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 573 155 | 882 807 | 422 539 | ||
ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEI MINDÖSSZESEN | 629 523 | 1 082 033 | 967 984 | ÖNKORMÁNYZAT KIADÁSAI MINDÖSSZESEN | 629 523 | 1 082 033 | 444 193 |
3. melléklet
üres cím
1. Kimutatás a Zala Megyei Önkormányzat 2020. évi költségvetési támogatásáról | ||||
---|---|---|---|---|
Ezer Ft-ban | ||||
Megnevezés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | |
1. | Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása | 244 400 | 244 400 | 244 400 |
Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása | 244 400 | 244 400 | 244 400 | |
2. | Működési célú kv-i támogatások és kiegészítő támogatások | 0 | 13 472 | 13 472 |
Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása | 0 | 0 | 0 | |
A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak kompenzációja | 0 | 0 | 0 | |
Megyei önkormányzatok rendkívüli támogatása | 0 | 13 472 | 13 472 | |
Összesen | 244 400 | 257 872 | 257 872 |
4. melléklet
üres cím
1. Az önkormányzat 2020. évi támogatásainak és átvett pénzeszközeinek részletezése | |||
---|---|---|---|
Ezer Ft-ban | |||
Feladat | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés |
I. Zala Megyei Önkormányzat | |||
Működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 16 169 | 165 908 | 56 834 |
TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 631 | 631 | 0 |
EFOP 1.6.3-17-2017-00004 "Zala megyei felzárkózás-politikai együttműködés" című pályázat | 15 538 | 15 538 | 12 180 |
TOP-3.1.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken – Kerékpárút-fejlesztés Zalasárszeg és Galambok között | 0 | 13 418 | 13 418 |
TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00001 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti és Rédics között | 0 | 64 659 | 0 |
TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti városában | 0 | 53 762 | 13 335 |
capCROSSplan című pályázat hazai társfinanszírozása | 0 | 3 122 | 3 123 |
CO-EMEP című pályázat hazai társfinanszírozása | 0 | 2 712 | 2 712 |
Riverside című pályázat hazai társfinanszírozása | 0 | 4 462 | 4 462 |
HUNG-2020 "Zalai Kincskereső - 2021" című pályázat | 0 | 3 462 | 3 462 |
"A térségi jelentőségű kerékpárutak tervezése - Zala Megye" megvalósítása | 0 | 1 842 | 1 842 |
"Kábítószerügyi egyeztető fórumok támogatása" | 0 | 2 300 | 2 300 |
Működési célú átvett pénzeszközök | 33 082 | 144 918 | 139 975 |
ZM Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonpr. KFT támogatásának elszámolása | 432 | 4 082 | 4 082 |
INTERREG Duna Transznacionális Program DTP1-147-2.2 INSiGHTS című pályázat (Pons Danubii EGTC Szlovák vezető partner) | 3 578 | 4 007 | 4 007 |
IronCurtainCycling című pályázat ERFA támogatás (Szlovén Minisztérium) | 6 606 | 16 795 | 16 795 |
Guide2Visit című pályázat ERFA támogatás | 13 399 | 30 503 | 30 503 |
RURES című pályázat ERFA támogatás | 9 067 | 9 067 | 4 123 |
ATHU116 WomEn-Puls című pályázat ERFA támogatása | 0 | 2 452 | 2 453 |
capCROSSplan című pályázat ERFA támogatása | 0 | 24 208 | 24 208 |
CO-EMEP című pályázat ERFA támogatása | 0 | 20 212 | 20 212 |
Riverside című pályázat ERFA támogatása | 0 | 33 592 | 33 592 |
II. Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | |||
Működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 1 172 | 1 545 | 1 513 |
Időközi választások | 188 | 561 | 561 |
Zala Megyei Kormányhivataltól GINOP pályázat bérköltség támogatására | 984 | 984 | 952 |
Működési bevételek összesen | 50 423 | 312 371 | 198 322 |
I. Zala Megyei Önkormányzat | |||
Felhalmozási célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 0 | 150 158 | 150 158 |
Megyeháza felújítási támogatás elszámolása | 0 | 0 | 0 |
"A térségi jelentőségű kerékpárutak tervezése - Zala Megye" megvalósítása | 0 | 150 158 | 150 158 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | 4 | 4 |
Dolgozóknak adott lakásépítési kölcsön visszatérülése | 0 | 4 | 4 |
Felhalmozási bevételek összesen | 0 | 150 162 | 150 162 |
Mindösszesen | 50 423 | 462 533 | 348 484 |
5. melléklet
üres cím
1. Az önkormányzat 2020. évi tartalékának részletezése | ||
---|---|---|
Ezer Ft-ban | ||
Feladat | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat |
Általános tartalék | ||
Működési általános tartalék | 10 000 | 68 090 |
Felhalmozási általános tartalék | 0 | 0 |
Általános tartalék összesen | 10 000 | 68 090 |
Működési céltartalék | ||
ATHU116 WomEn-Puls című pályázat hazai társfinanszírozása | 2 927 | 2 927 |
ATHU116 WomEn-Puls című pályázat ERFA támogatása | 24 881 | 24 881 |
TOP-3.1.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken – Kerékpárút-fejlesztés Zalasárszeg és Galambok között | 0 | 3 168 |
TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00001 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti és Rédics között | 0 | 54 306 |
TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti városában | 0 | 40 367 |
capCROSSplan című pályázat hazai társfinanszírozása | 0 | 1 869 |
capCROSSplan című pályázat ERFA támogatása | 0 | 13 558 |
CO-EMEP című pályázat hazai társfinanszírozása | 0 | 1 939 |
CO-EMEP című pályázat ERFA támogatása | 0 | 13 639 |
Riverside című pályázat hazai társfinanszírozása | 0 | 3 895 |
Riverside című pályázat ERFA támogatása | 0 | 28 770 |
Működési céltartalék összesen | 27 808 | 189 319 |
Fejlesztési céltartalék | ||
Tárgyi eszközök elhasználódásának pótlása | 6 000 | 6 000 |
Fejlesztési céltartalék összesen | 6 000 | 6 000 |
Tartalék összesen | 43 808 | 263 409 |
6. melléklet
üres cím
1. Cím neve, száma | Zala Megyei Önkormányzat | ||||
Alcím neve, száma | |||||
Előirányzat-csoport | Kiemelt előirányzat | Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés |
száma | |||||
A | B | C | D | E | F |
Ezer Ft-ban | |||||
Bevételek | |||||
1. | Működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 260 569 | 423 780 | 314 706 | |
1. | Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása | 244 400 | 244 400 | 244 400 | |
2. | Működési célú kv-i tám. és kiegészítő támogatások | 0 | 13 472 | 13 472 | |
3. | Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 16 169 | 165 908 | 56 834 | |
(Önk. működési támogatása nélkül) | |||||
2. | Működési bevételek | 0 | 4 961 | 4 961 | |
1. | Egyéb működési bevételek | 0 | 4 887 | 4 887 | |
2. | Kiszámlázott ÁFA bevételek | 0 | 74 | 74 | |
3. | Kamatbevételek | 0 | 0 | 0 | |
3. | Működési célú átvett pénzeszközök | 33 082 | 144 918 | 139 975 | |
4. | Felhalmozási célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 0 | 150 158 | 150 158 | |
5. | Felhalmozási bevételek | 1 700 | 3 875 | 3 876 | |
1. | Tárgyi eszközök értékesítése | 1700 | 3 875 | 3 876 | |
2. | Részesedések értékesítése | 0 | 0 | 0 | |
6. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | 4 | 4 | |
7. | Finanszírozási bevételek | 295 000 | 312 466 | 312 466 | |
1. | Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele | 295 000 | 302 690 | 302 690 | |
2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | 0 | 9 776 | 9 776 | |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 590 351 | 1 040 162 | 926 146 | ||
Kiadások | |||||
8. | Működési kiadások | 385 001 | 470 668 | 289 597 | |
1. | Személyi juttatások | 110 225 | 111 510 | 97 832 | |
2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó | 19 791 | 20 116 | 16 384 | |
3. | Dologi kiadások | 209 835 | 281 817 | 139 826 | |
4. | Ellátottak pénzbeni juttatásai | 0 | 0 | 0 | |
5. | Egyéb működési célú kiadások (tartalékok nélkül) | 45 150 | 57 225 | 35 555 | |
9. | Felhalmozási kiadások | 49 368 | 192 226 | 21 654 | |
1. | Beruházások | 20 368 | 164 226 | 8 655 | |
2. | Felújítások | 14 000 | 13 000 | 12 999 | |
3. | Egyéb felhalmozási célú kiadások | 15 000 | 15 000 | 0 | |
10. | Tartalékok | 43 808 | 263 409 | 0 | |
1. | Általános tartalék | 10 000 | 68 090 | 0 | |
2. | Működési céltartalék | 27 808 | 189 319 | 0 | |
3. | Fejlesztési céltartalék | 6 000 | 6 000 | 0 | |
11. | Finanszírozási kiadások | 9 776 | 9 776 | 9 776 | |
1. | ÁHT-n belüli megelőlegezések visszafizetése | 9 776 | 9 776 | 9 776 | |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | 487 953 | 936 079 | 321 027 | ||
Teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma (fő) | 11 | 8 | 8 | ||
Ebből: főállású jogviszonyban foglalkoztatott tisztségviselők létszáma (fő) | 3 | 3 | 3 | ||
társadalmi megbízatású jogviszonyban foglalkoztatottak létszáma (fő) | 1 | 1 | 1 | ||
CETC EGTC Stratégiai Központban foglalkoztatott munkavállalók létszáma (fő) | 1 | 0 | 0 | ||
TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalk.paktum megval.c. pályázat | 2 | 2 | 2 | ||
EFOP 1.6.3-17-2017-00004 című pályázat | 2 | 0 | 0 | ||
Landsupport című pályázat | 2 | 2 | 2 |
7. melléklet
üres cím
1. Cím neve, száma | Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | ||||
Alcím neve, száma | |||||
Előirányzat-csoport | Kiemelt előirányzat | Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés |
száma | |||||
A | B | C | D | E | F |
Ezer Ft-ban | |||||
Bevételek | |||||
1. | Működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 1 172 | 1 545 | 1 513 | |
1. | Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 1 172 | 1 545 | 1 513 | |
2. | Működési bevételek | 0 | 204 | 204 | |
1. | Egyéb működési bevételek | 0 | 158 | 158 | |
2. | Kiszámlázott ÁFA bevételek | 0 | 46 | 46 | |
3. | Működési célú átvett pénzeszközök | 0 | 0 | 0 | |
4. | Felhalmozási célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 0 | 0 | 0 | |
5. | Felhalmozási bevételek | 0 | 12 | 12 | |
1. | Tárgyi eszközök értékesítése | 0 | 12 | 12 | |
6. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | 0 | 0 | |
7. | Finanszírozási bevételek | 140 398 | 144 193 | 133 001 | |
1. | Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele | 38 000 | 40 110 | 40 109 | |
2. | Irányító szervi támogatás | 102 398 | 104 083 | 92 892 | |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 141 570 | 145 954 | 134 730 | ||
Kiadások | |||||
8. | Működési kiadások | 140 570 | 144 954 | 123 166 | |
1. | Személyi juttatások | 100 987 | 104 702 | 91 494 | |
2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hj. adó | 17 593 | 18 175 | 15 242 | |
3. | Dologi kiadások | 8 382 | 8 469 | 2 844 | |
4. | Egyéb működési célú kiadások | 13 608 | 13 608 | 13 586 | |
9. | Felhalmozási kiadások | 1 000 | 1 000 | 0 | |
1. | Beruházások | 1 000 | 1 000 | 0 | |
KIADÁSOK ÖSSZESEN | 141 570 | 145 954 | 123 166 | ||
Teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma (fő) | 23 | 22 | 14 | ||
Ebből részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma (fő) | 0 | 0 | 0 |
8. melléklet
üres cím
1. A Zala Megyei Önkormányzat és a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | ||||
---|---|---|---|---|
2020. évi kötelező feladatainak bevételei és kiadásai | ||||
Ezer Ft-ban | ||||
Kiadási jogcímek | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | |
I. | Zala Megyei Önkormányzat | |||
Működési kiadások | ||||
1. | Önkormányzati igazgatás | 130 349 | 136 209 | 102 177 |
Közgyűlés és bizottságai személyi kiadások | 83 299 | 84 159 | 75 755 | |
Dologi és egyéb kiadások | 35 050 | 35 050 | 13 930 | |
Informatikai kiadások | 8 000 | 13 000 | 10 508 | |
Megyei kitüntetések, jutalmak | 4 000 | 4 000 | 1 984 | |
Központi költségvetéssel kapcsolatos befizetések | 0 | 0 | 0 | |
2. | Területfejlesztési feladatok | 22 118 | 35 650 | 24 244 |
Területfejlesztéssel kapcsolatos kiadások | 5 000 | 2 510 | 0 | |
Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége tagdíj | 833 | 833 | 833 | |
M9 Térségi Fejlesztési Tanács tagdíj | 50 | 50 | 0 | |
Balaton Fejlesztési Tanács tagdíj | 285 | 285 | 285 | |
Pannon EGTC tagdíj | 150 | 330 | 330 | |
ZM. Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonpr. Kft támogatása | 13 800 | 27 800 | 21 800 | |
CETC EGTC Stratégiai Központjának működtetése | 2 000 | 2 000 | 996 | |
"A térségi jelentőségű kerékpárutak tervezése - Zala Megye" megvalósítása | 0 | 1 842 | 0 | |
3. | Pályázatok kiadásai | 150 039 | 199 756 | 131 747 |
Zala Megyei Önkormányzat részvételével zajló pályázatok előkészítése és megvalósítása | 35 515 | 41 172 | 11 491 | |
ebből Landsupport admin költség | 4 040 | |||
TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 26 384 | 26 384 | 16 729 | |
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00002 "Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Kisrécse és Zalasárszeg településeken" című pályázat | 1 744 | 1 744 | 0 | |
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00003 "Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Sármellék és Zalaszentgrót településeken" című pályázat | 2 934 | 2 934 | 2 222 | |
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00004 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti, Kerkateskánd, Szécsisziget, Csömödér településeken” című pályázat | 130 | 130 | 0 | |
TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00003 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti településen” című pályázat | 1 778 | 1 778 | 0 | |
TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00004 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Kisrécse és Nagykanizsa között” című pályázat | 1 743 | 1 743 | 0 | |
TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00005 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Keszthely, Hévíz és Hahót településeken” című pályázat | 1 009 | 1 009 | 51 | |
TOP kerékpárút pályázatokkal kapcsolatos elszámolás | 0 | 0 | 0 | |
IronCurtainCycling című pályázat | 6 304 | 6 304 | 5 034 | |
Guide2Visit című pályázat | 11 782 | 11 782 | 11 169 | |
RURES című pályázat | 4 589 | 4 589 | 2 827 | |
RURES című pályázat célfeladat | 4 831 | 4 831 | 4 458 | |
EFOP 1.6.3-17-2017-00004 "Zala megyei felzárkózás-politikai együttműködés" című pályázat | 18 206 | 18 206 | 15 830 | |
Landsupport című pályázat | 8 752 | 8 752 | 8 752 | |
ATHU116 WomEn-Puls című pályázat | 24 338 | 24 338 | 13 130 | |
TOP-3.1.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken – Kerékpárút-fejlesztés Zalasárszeg és Galambok között | 0 | 8 726 | 4 572 | |
TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00001 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti és Rédics között | 0 | 8 355 | 8 355 | |
TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti városában | 0 | 5 712 | 5 651 | |
capCROSSplan című pályázat | 0 | 7 280 | 3 567 | |
CO-EMEP című pályázat | 0 | 4 463 | 889 | |
Riverside című pályázat | 0 | 3 762 | 510 | |
HUNG-2020 "Zalai Kincskereső - 2021" című pályázat | 0 | 3 462 | 0 | |
"Kábítószerügyi egyeztető fórumok támogatása" | 0 | 2 300 | 0 | |
TOP-1.5.1-20-2020-00002 Zala Megye Területfejlesztési dokumentumainak elkészítése | 0 | 16 510 | 16 510 | |
4. | Sport kiadások | 200 | 200 | 0 |
Zala Megye Parasportnapja | 200 | 200 | 0 | |
5. | Nemzetiségi kiadások | 450 | 450 | 0 |
6. | Vagyongazdálkodással kapcsolatos kiadások | 15 500 | 15 659 | 7 253 |
Zalavári emlékpark fenntartása és üzemeltetési ktg-e | 2 000 | 2 000 | 523 | |
Megyeháza fenntartása | 12 000 | 12 000 | 5 071 | |
Biztosítási díjak | 1 500 | 1 659 | 1 659 | |
7. | Koordinációs feladatok | 60 700 | 60 585 | 24 154 |
Megyei Idősügyi Tanács elnökének kerete | 250 | 250 | 9 | |
Zala megye nemzetközi kapcsolatai, tagdíjak | 15 925 | 15 810 | 1 775 | |
Társadalmi egyeztetés: rendezvények és nyilvánosság | 10 000 | 10 000 | 10 000 | |
Civil szervezetekkel kapcsolatos koordinációs feladatok, rendezvények, kiadványok | 20 000 | 20 000 | 4 480 | |
Megyei Értéktár Bizottság működése | 150 | 150 | 0 | |
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő többlettámogatása | 14 375 | 14 375 | 7 890 | |
A. | Működési kiadások összesen | 379 356 | 448 509 | 289 575 |
Felhalmozási kiadások | ||||
1. | Önkormányzat felhalmozási kiadásai | 20 000 | 13 000 | 7 599 |
1 db személygépkocsi | 6 331 | |||
1 db laptop szoftverrel | 345 | |||
Kisértékű tárgyi eszközök | 923 | |||
2. | TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 114 | 114 | 114 |
Kisértékű tárgyi eszközök | 114 | |||
3. | IronCurtainCycling című pályázat felhalmozási kiadásai | 254 | 254 | 252 |
Kisértékű tárgyi eszközök | 252 | |||
4. | CO-EMEP című pályázat felhalmozási kiadása | 0 | 350 | 345 |
1 db laptop szoftverrel | 345 | |||
5. | Riverside című pályázat felhalmozási kiadása | 0 | 350 | 345 |
1 db laptop szoftverrel | 345 | |||
6. | "A térségi jelentőségű kerékpárutak tervezése - Zala Megye" megvalósítása | 0 | 150 158 | 0 |
B. | Felhalmozási kiadások összesen | 20 368 | 164 226 | 8 655 |
Felújítási kiadások | ||||
1. | Önkormányzat felújítási kiadásai | 14 000 | 13 000 | 12 999 |
C. | Felújítási kiadások összesen | 14 000 | 13 000 | 12 999 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
1. | Ágazati Operatív programok pályázatainak települési megvalósítása | 15 000 | 15 000 | 0 |
D. | Egyéb felhalmozási célú kiadások | 15 000 | 15 000 | 0 |
Tartalékok | ||||
1. | Általános tartalék | 10 000 | 68 090 | 0 |
2. | Működési céltartalék | 27 808 | 189 319 | 0 |
3. | Fejlesztési céltartalék | 6 000 | 6 000 | 0 |
E. | Tartalékok összesen | 43 808 | 263 409 | 0 |
Finanszírozási kiadások | ||||
1. | ÁHT-n belüli megelőlegezések visszafizetése (állami támogatás előlege) | 9 776 | 9 776 | 9 776 |
F. | Finanszírozási kiadások összesen | 9 776 | 9 776 | 9 776 |
I. Zala Megyei Önkormányzat kiadásai összesen (A+B+C+D+E+F) | 482 308 | 913 920 | 321 005 | |
II. | Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | |||
1. | Személyi jellegű kiadások és járulékok | 118 580 | 122 877 | 106 736 |
Hivatal személyi kiadásai | 118 250 | 122 174 | 106 062 | |
Ebből: | ||||
TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 4 723 | 4 852 | 4 818 | |
IronCurtainCycling című pályázat személyi kiadásai | 1 214 | 1 240 | 1 240 | |
Guide2Visit című pályázat személyi kiadásai | 3 981 | 5 394 | 5 394 | |
ATHU116 WomEn-Puls című pályázat személyi kiadásai | 3 194 | 3 448 | 3 444 | |
RURES című pályázat személyi kiadásai | 1 247 | 4 132 | 4 132 | |
Landsupport című pályázat személyi kiadásai | 4 208 | 6 418 | 6 418 | |
capCROSSplan című pályázat személyi kiadásai | 0 | 5 470 | 5 382 | |
CO-EMEP című pályázat személyi kiadásai | 0 | 2 693 | 2 684 | |
Riverside című pályázat személyi kiadásai | 0 | 1 561 | 1 010 | |
TOP-1.5.1-20-2020-00002 Zala Megye Területfejlesztési dokumentumainak elkészítése | 0 | 147 | 147 | |
Időközi választások | 188 | 561 | 532 | |
2019. évi megismételt önkormányzati választás személyi kiadásai | 142 | 142 | 142 | |
2. | Dologi kiadások és egyéb működési célú kiadások | 21 990 | 22 077 | 16 430 |
Hivatal dologi kiadásai | 5 000 | 5 216 | 2 744 | |
TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 317 | 317 | 100 | |
Pályázatatokkal kapcsolatos kiadások | 16 673 | 16 544 | 13 586 | |
3. | Felhalmozási kiadások | 1 000 | 1 000 | 0 |
Hivatal felhalmozási kiadásai | 1 000 | 1 000 | 0 | |
II. Zala Megyei Önkormányzati Hivatal kiadásai összesen | 141 570 | 145 954 | 123 166 | |
Kötelező feladatok kiadásai összesen (I+II) | 623 878 | 1 059 874 | 444 171 | |
Bevételi jogcímek | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | |
Kötelező feladatokhoz kapcsolódó bevételek | ||||
I. Zala Megyei Önkormányzat | ||||
Állami támogatás | 244 400 | 257 872 | 257 872 | |
Működési célú támogatások ÁHT-n belül és átvett pénzeszközök | 49 251 | 312 009 | 195 626 | |
Egyéb működési bevételek és áfabevételek | 0 | 4 961 | 4 961 | |
Felhalmozási célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 0 | 150 158 | 150 158 | |
Felhalmozási bevételek | 1 700 | 3 875 | 3 876 | |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele | 287 245 | 294 935 | 294 935 | |
Finanszírozási bevételek (állami támogatás előlege) | 0 | 9 776 | 9 776 | |
I. Zala Megyei Önkormányzat bevételei összesen | 582 596 | 1 033 586 | 917 204 | |
II. Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | ||||
Működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belülről | 1 172 | 1 513 | 1 513 | |
Egyéb működési bevételek és áfabevételek | 0 | 204 | 204 | |
Felhalmozási bevételek | 0 | 12 | 12 | |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele | 38 000 | 40 110 | 40 109 | |
II. Zala Megyei Önkormányzati Hivatal bevételei összesen | 39 172 | 41 839 | 41 838 | |
Kötelező feladatokhoz kapcsolódó bevételek összesen (I+II) | 621 768 | 1 075 425 | 959 042 |
9. melléklet
üres cím
1. A Zala Megyei Önkormányzat | ||||
---|---|---|---|---|
2020. évi önként vállalat feladatainak bevételei és kiadásai | ||||
Ezer Ft-ban | ||||
Kiadási jogcímek | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | |
Zala Megyei Önkormányzat | ||||
1. | Lakásépítési alap számlához kapcsolódó kiadások | |||
Dologi kiadások | 20 | 24 | 22 | |
2. | Gyerektábor magyar diákok részére | 5 625 | 5 625 | 0 |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | 5 645 | 5 649 | 22 | |
Önként vállalt feladatok kiadásai összesen | 5 645 | 5 649 | 22 | |
Bevételi jogcímek | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | |
Zala Megyei Önkormányzat | ||||
1. | Egyéb működési bevételek és áfabevételek | 0 | 0 | 0 |
2. | Kamatbevételek | 0 | 0 | 0 |
3. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | 4 | 4 |
Dolgozóknak adott lakásépítési kölcsön visszatérülése | 0 | 4 | 4 | |
4. | Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele | 7 701 | 7 755 | 7 755 |
Zala Megyei Önkormányzat bevételei összesen (1+2+3+4) | 7 701 | 7 759 | 7 759 | |
Önként vállalt feladatokhoz kapcsolódó bevételek összesen | 7 701 | 7 759 | 7 759 |
10. melléklet
üres cím
1. Európai uniós támogatással megvalósuló programok bevételei, kiadásai | |||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Ezer Ft-ban | |||||||||||||||||||||||||
Sor-szám | Az intézmény és az európai uniós forrással támogatott programok megnevezése | BEVÉTELEK | KIADÁSOK | ||||||||||||||||||||||
2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | 2020. évi eredeti előirányzat | 2020. évi módosított előirányzat | 2020. évi teljesítés | ||||||||||||||||||||
Összesen | Önrész | támogatás | Egyéb forrás | Összesen | Önrész | támogatás | Egyéb forrás | Összesen | Önrész | támogatás | Egyéb forrás | Összesen | Működési | Felhal-mozási | Összesen | Működési | Felhal-mozási | Összesen | Működési | Felhal-mozási | |||||
Európai uniós | Egyéb | Európai uniós | Egyéb | Európai uniós | Egyéb | ||||||||||||||||||||
1. | Zala Megyei Önkormányzat | 132 314 | 3 087 | 48 819 | 0 | 80 408 | 404 886 | 4 613 | 290 027 | 10 296 | 99 950 | 275 269 | 3 290 | 174 826 | 10 297 | 86 856 | 114 892 | 114 524 | 368 | 170 400 | 169 332 | 1 068 | 125 352 | 124 296 | 1 056 |
TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 26 498 | 0 | 631 | 0 | 25 867 | 26 498 | 0 | 631 | 0 | 25 867 | 16 843 | 0 | 0 | 0 | 16 843 | 26 498 | 26 384 | 114 | 26 498 | 26 384 | 114 | 16 843 | 16 729 | 114 | |
INTERREG Duna Transznacionális Program DTP1-147-2.2 INSiGHTS című pályázat | 3 578 | 0 | 3 578 | 0 | 0 | 4 007 | 0 | 4 007 | 0 | 0 | 4 007 | 0 | 4 007 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00002 "Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Kisrécse és Zalasárszeg településeken" című pályázat | 1 744 | 0 | 0 | 0 | 1 744 | 1 744 | 0 | 0 | 0 | 1 744 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 744 | 1 744 | 0 | 1 744 | 1 744 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00003 "Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Sármellék és Zalaszentgrót településeken" című pályázat | 2 934 | 0 | 0 | 0 | 2 934 | 2 934 | 0 | 0 | 0 | 2 934 | 2 222 | 0 | 0 | 0 | 2 222 | 2 934 | 2 934 | 0 | 2 934 | 2 934 | 0 | 2 222 | 2 222 | 0 | |
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00004 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti, Kerkateskánd, Szécsisziget, Csömödér településeken” című pályázat | 130 | 0 | 0 | 0 | 130 | 130 | 0 | 0 | 0 | 130 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 130 | 130 | 0 | 130 | 130 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00003 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti településen” című pályázat | 1 778 | 0 | 0 | 0 | 1 778 | 1 778 | 0 | 0 | 0 | 1 778 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 778 | 1 778 | 0 | 1 778 | 1 778 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00004 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Kisrécse és Nagykanizsa között” című pályázat | 1 743 | 0 | 0 | 0 | 1 743 | 1 743 | 0 | 0 | 0 | 1 743 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 743 | 1 743 | 0 | 1 743 | 1 743 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00005 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Keszthely, Hévíz és Hahót településeken” című pályázat | 1 009 | 0 | 0 | 0 | 1 009 | 1 009 | 0 | 0 | 0 | 1 009 | 51 | 0 | 0 | 0 | 51 | 1 009 | 1 009 | 0 | 1 009 | 1 009 | 0 | 51 | 51 | 0 | |
EFOP 1.6.3-17-2017-00004 "Zala megyei felzárkózás-politikai együttműködés" című pályázat | 18 206 | 0 | 15 538 | 0 | 2 668 | 18 206 | 0 | 15 538 | 0 | 2 668 | 15 830 | 0 | 12 180 | 0 | 3 650 | 18 206 | 18 206 | 0 | 18 206 | 18 206 | 0 | 15 830 | 15 830 | 0 | |
IronCurtainCycling című pályázat | 7 772 | 389 | 6 606 | 0 | 777 | 17 965 | 390 | 16 795 | 0 | 780 | 17 121 | 326 | 16 795 | 0 | 0 | 6 558 | 6 304 | 254 | 6 558 | 6 304 | 254 | 5 286 | 5 034 | 252 | |
Guide2Visit című pályázat | 15 763 | 788 | 13 399 | 0 | 1 576 | 33 080 | 859 | 30 503 | 0 | 1 718 | 31 331 | 828 | 30 503 | 0 | 0 | 11 782 | 11 782 | 0 | 11 782 | 11 782 | 0 | 11 169 | 11 169 | 0 | |
RURES című pályázat | 10 667 | 533 | 9 067 | 0 | 1 067 | 13 552 | 678 | 9 067 | 0 | 3 807 | 11 417 | 571 | 4 123 | 0 | 6 723 | 9 420 | 9 420 | 0 | 9 420 | 9 420 | 0 | 7 285 | 7 285 | 0 | |
Landsupport című pályázat | 12 960 | 0 | 0 | 0 | 12 960 | 15 170 | 0 | 0 | 0 | 15 170 | 15 170 | 0 | 0 | 0 | 15 170 | 8 752 | 8 752 | 0 | 8 752 | 8 752 | 0 | 8 752 | 8 752 | 0 | |
Landsupport című pályázat admin ktg. | 4 040 | 0 | 0 | 0 | 4 040 | 4 040 | 4 040 | 0 | |||||||||||||||||
ATHU116 WomEn-Puls című pályázat | 27 532 | 1 377 | 0 | 0 | 26 155 | 27 786 | 1 389 | 2 452 | 0 | 23 945 | 16 574 | 829 | 2 453 | 0 | 13 292 | 24 338 | 24 338 | 0 | 24 338 | 24 338 | 0 | 13 130 | 13 130 | 0 | |
TOP-3.1.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken – Kerékpárút-fejlesztés Zalasárszeg és Galambok között | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 13 418 | 0 | 13 418 | 0 | 0 | 13 418 | 0 | 13 418 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 8 726 | 8 726 | 0 | 4 572 | 4 572 | 0 | |
TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00001 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti és Rédics között | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 65 842 | 0 | 65 842 | 0 | 0 | 8 355 | 0 | 8 355 | 0 | 0 | 0 | 8 355 | 8 355 | 0 | 8 355 | 8 355 | 0 | |||
TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti városában | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 53 762 | 0 | 53 762 | 0 | 0 | 13 335 | 0 | 13 335 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 5 712 | 5 712 | 0 | 5 651 | 5 651 | 0 | |
capCROSSplan című pályázat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 27 968 | 638 | 24 208 | 3 122 | 0 | 27 778 | 447 | 24 208 | 3 123 | 0 | 0 | 0 | 0 | 7 280 | 7 280 | 0 | 3 567 | 3 567 | 0 | |
CO-EMEP című pályázat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 23 299 | 375 | 20 212 | 2 712 | 0 | 23 120 | 196 | 20 212 | 2 712 | 0 | 0 | 0 | 0 | 4 813 | 4 463 | 350 | 1 234 | 889 | 345 | |
Riverside című pályázat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 38 338 | 284 | 33 592 | 4 462 | 0 | 38 147 | 93 | 33 592 | 4 462 | 0 | 0 | 0 | 0 | 4 112 | 3 762 | 350 | 855 | 510 | 345 | |
TOP-1.5.1-20-2020-00002 Zala Megye Területfejlesztési dokumentumainak elkészítése | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 16 657 | 0 | 0 | 0 | 16 657 | 16 510 | 0 | 0 | 0 | 16 510 | 0 | 0 | 0 | 16 510 | 16 510 | 0 | 16 510 | 16 510 | 0 | |
2. | Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | 5 040 | 0 | 0 | 0 | 5 040 | 5 169 | 0 | 0 | 0 | 5 169 | 5 065 | 0 | 0 | 0 | 5 065 | 18 884 | 18 884 | 0 | 35 672 | 35 672 | 0 | 34 769 | 34 769 | 0 |
TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 5 040 | 0 | 0 | 0 | 5 040 | 5 169 | 0 | 0 | 0 | 5 169 | 4 918 | 0 | 0 | 0 | 4 918 | 5 040 | 5 040 | 0 | 5 169 | 5 169 | 0 | 4 918 | 4 918 | 0 | |
IronCurtainCycling című pályázat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 214 | 1 214 | 0 | 1 240 | 1 240 | 0 | 1 240 | 1 240 | 0 | |
Guide2Visit című pályázat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 3 981 | 3 981 | 0 | 5 394 | 5 394 | 0 | 5 394 | 5 394 | 0 | |
ATHU116 WomEn-Puls című pályázat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 3 194 | 3 194 | 0 | 3 448 | 3 448 | 0 | 3 444 | 3 444 | 0 | |
RURES című pályázat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 247 | 1 247 | 0 | 4 132 | 4 132 | 0 | 4 132 | 4 132 | 0 | |
Landsupport című pályázat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 4 208 | 4 208 | 0 | 6 418 | 6 418 | 0 | 6 418 | 6 418 | 0 | |
capCROSSplan című pályázat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 5 470 | 5 470 | 0 | 5 382 | 5 382 | 0 | |
CO-EMEP című pályázat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 2 693 | 2 693 | 0 | 2 684 | 2 684 | 0 | |
Riverside című pályázat | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 561 | 1 561 | 0 | 1 010 | 1 010 | 0 | |
TOP-1.5.1-20-2020-00002 Zala Megye Területfejlesztési dokumentumainak elkészítése | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 147 | 0 | 0 | 0 | 147 | 0 | 0 | 0 | 147 | 147 | 0 | 147 | 147 | 0 | |
Összesen | 137 354 | 3 087 | 48 819 | 0 | 80 408 | 410 055 | 4 613 | 290 027 | 10 296 | 105 119 | 280 334 | 3 290 | 174 826 | 10 297 | 91 921 | 133 776 | 133 408 | 368 | 206 072 | 205 004 | 1 068 | 160 121 | 159 065 | 1 056 |
11. melléklet
üres cím
1. Kimutatás a Zala Megyei Önkormányzat és a Zalai Megyei Önkormányzati Hivatal | ||
---|---|---|
2020. december 31-i nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközeinek állományáról | ||
ezer Ft-ban | ||
Megnevezés | Bruttó érték | Nettó érték |
I. Immateriális javak | 96 596 | 9 114 |
Zala Megyei Önkormányzat | 92 931 | 9 114 |
ebből: teljesen 0-ra leírt | 78 532 | 0 |
Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | 3 665 | 0 |
ebből: teljesen 0-ra leírt | 3 665 | 0 |
II. Tárgyi eszközök | ||
1. Ingatlanok és ing.kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 194 157 | 143 129 |
Zala Megyei Önkormányzat | 194 157 | 143 129 |
ebből: teljesen 0-ra leírt | 0 | 0 |
Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | 0 | 0 |
ebből: teljesen 0-ra leírt | 0 | 0 |
2. Gépek, berendezések, járművek | 129 663 | 24 488 |
Zala Megyei Önkormányzat | 111 725 | 23 563 |
ebből: teljesen 0-ra leírt | 66 068 | 0 |
Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | 17 938 | 925 |
ebből: teljesen 0-ra leírt | 17 014 | 0 |
III. Befektetett pénzügyi eszközök | ||
1. Tartós részesedések | 3 000 | |
Zala Megyei Önkormányzat | 3 000 | |
A./ Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök | 420 416 | 179 731 |
Ebből összesen 0-ra leírt | 165 279 | 0 |
2. Kimutatás | |||
---|---|---|---|
a Zala Megyei Önkormányzat és a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | |||
2020. december 31-i nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök és egyéb eszközök, | |||
valamint a kötelezettségek és egyéb passzív elszámolások állományáról | |||
Ezer Ft-ban | |||
Megnevezés | Zala Megyei Önkormányzat | Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | Összesen |
I. Készletek | 0 | 0 | 0 |
II. Értékpapírok | 0 | 0 | 0 |
B./ Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök | 0 | 0 | 0 |
I. Lekötött bankbetétek | 0 | 0 | 0 |
II. Pénztárak, csekkek betétkönyvek | 107 | 81 | 188 |
III. Forintszámlák | 369 048 | 11 483 | 380 531 |
IV. Devizaszámlák | 149 649 | 0 | 149 649 |
C./ Pénzeszközök | 518 804 | 11 564 | 530 368 |
D./ Követelések | 45 262 | 487 | 45 749 |
E./ Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások | -306 | -27 | -333 |
F./ Aktív időbeli elhatárolások | 0 | 0 | 0 |
Eszközök összesen befektetett eszközök nélkül | 563 760 | 12 024 | 575 784 |
H./ Kötelezettségek | 9 934 | 91 | 10 025 |
J./ Passzív időbeli elhatárolások | 174 534 | 5 532 | 180 066 |
Források összesen saját tőke nélkül | 184 468 | 5 623 | 190 091 |
3. KIMUTATÁS | |||||
---|---|---|---|---|---|
a Zala Megyei Önkormányzat KORLÁTOZOTTAN FORGALOMKÉPES nemzeti vagyont képező ingatlanvagyonának | |||||
2020. december 31-i állapotáról | |||||
Ezer Ft-ban | |||||
Intézmény megnevezése | Ingatlan címe: | Hrsz. | Funkciója | Bruttó érték 2020.12.31-én | Nettó érték 2020.12.31-én |
Zala Megyei Önkormányzat | Zeg, Kosztolányi u. 10. | 2404 | Megyeháza | 72 609 | 53 862 |
Mindösszesen: | 72 609 | 53 862 |
4. KIMUTATÁS | |||||
---|---|---|---|---|---|
a Zala Megyei Önkormányzat FORGALOMKÉPTELEN nemzeti vagyont képező ingatlanvagyonának 2020. december 31-i állapotáról | |||||
Ezer Ft-ban | |||||
Intézmény megnevezése | Ingatlan címe: | Hrsz. | Funkciója | Bruttó érték 2020.12.31-én | Nettó érték 2020.12.31-én |
Zala Megyei Önkormányzat | Zalavár | 083/6 | Romrekonstrukcó Zalavár | 4 700 | 1 951 |
Zalavár | 083/6 | Emlékoszlop táblával | 40 | 12 | |
Zalavár | 083/6 | Zászlótartó oszlop | 28 | 9 | |
Zalavár | 083/6 | Parkoló | 400 | 87 | |
Zalavár | 083/9 | Zalavár Milleniumi emlékmű | 73 611 | 54 427 | |
Zalavár | 083/9 | Zalavár Életfa szobor | 7 023 | 5 036 | |
Zalavár | 083/9 | Zalavár térburkolat | 4 314 | 3 096 | |
Zalavár | 083/8 | Zalavár emlékpark vizesblokk | 8 704 | 6 332 | |
Zalavár | 083/6 | Zalavár hálózati csatlakozás | 5 000 | 4 069 | |
Zalavár | 083/6 | Zalavár Szent István kápolna | 6 990 | 4 206 | |
Zalavár | 083/6 | Zalavár telek | 52 | 52 | |
Zalavár | 083/6 | Zalavár közpark | 301 | 301 | |
Mindösszesen: | 111 163 | 79 578 |
5. KIMUTATÁS | |||||
---|---|---|---|---|---|
a Zala Megyei Önkormányzat FORGALOMKÉPES nemzeti vagyont képező ingatlanvagyonának | |||||
2020. december 31-i állapotáról | |||||
Ezer Ft-ban | |||||
Intézmény megnevezése | Ingatlan címe: | Hrsz. | Funkciója | Bruttó érték 2020.12.31-én | Nettó érték 2020.12.31-én |
Zala Megyei Önkormányzat | Csesztreg | 829 | kerékpáros pihenőhely | 2 596 | 2 422 |
Kistolmács | 136/6 | kerékpáros pihenőhely | 2 596 | 2 422 | |
Lenti | 3576 | kerékpáros pihenőhely | 2 596 | 2 422 | |
Páka | 331/2 | kerékpáros pihenőhely | 2 597 | 2 423 | |
Mindösszesen: | 10 385 | 9 689 |
12. melléklet
üres cím
1. K i m u t a t á s | ||||
---|---|---|---|---|
a Zala Megyei Önkormányzat | ||||
gazdasági társaságokban lévő befektetéseiről 2020. december 31-én | ||||
adatok ezer Ft-ban | ||||
Megnevezés | 2020. január 1-i nyitó állomány | Növeke-dések | Csökke-nések | 2020. dec. 31-i záró állomány |
Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft | 3 000 | 3 000 | ||
Ö s s z e s e n | 3 000 | 0 | 0 | 3 000 |
13. melléklet
üres cím
1. A Zala Megyei Önkormányzat és a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségei | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
célok szerint, évenkénti bontásban | |||||||
Ezer Ft-ban | |||||||
Ssz. | Kötelezettség jogcíme | Köt. váll. éve | Összesen (D+E+F+G)) | ||||
2020. | 2021. | 2022. | 2023. | ||||
A | B | C | D | E | F | G | H |
I. Működési célú kötelezettségvállalás | 108 592 | 168 907 | 38 979 | 4 000 | 320 478 | ||
A) Zala Megyei Önkormányzat | 84 689 | 141 362 | 29 063 | 4 000 | 259 114 | ||
1. | A Zala Megyei Közgyűlés 13/2007. (VI. 26.) ÖR számú rendelete a megyei kitüntető cím, valamint díjak alapításáról és adományozásáról | 2007. | 1 984 | 4 000 | 4 000 | 4 000 | 13 984 |
2. | TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 2016. | 16 729 | 20 013 | 0 | 0 | 36 742 |
3. | Landsupport című pályázat | 2018. | 12 792 | 20 121 | 0 | 0 | 32 913 |
4. | ATHU116 Women-Puls című pályázat | 2019. | 13 130 | 28 112 | 8 018 | 0 | 49 260 |
5. | TOP-3.1.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken – Kerékpárút-fejlesztés Zalasárszeg és Galambok között | 2020. | 4 572 | 7 110 | 1 737 | 0 | 13 419 |
6. | TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00001 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti és Rédics között | 2020. | 8 355 | 6 314 | 0 | 0 | 14 669 |
7. | TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti városában | 2020. | 5 651 | 5 208 | 0 | 0 | 10 859 |
8. | capCROSSplan című pályázat | 2020. | 3 567 | 10 413 | 2 420 | 0 | 16 400 |
9. | CO-EMEP című pályázat | 2020. | 889 | 13 491 | 1 073 | 0 | 15 453 |
10. | Riverside című pályázat | 2020. | 510 | 22 140 | 11 815 | 0 | 34 465 |
11. | TOP-1.5.1-20-2020-00002 Zala Megye Területfejlesztési dokumentumainak elkészítése | 2020. | 16 510 | 2 598 | 0 | 0 | 19 108 |
12. | "A térségi jelentőségű kerékpárutak tervezése - Zala Megye" megvalósítása | 2020. | 0 | 1 842 | 0 | 0 | 1 842 |
B) Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | 23 903 | 27 545 | 9 916 | 0 | 61 364 | ||
1. | TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 2016. | 4 818 | 3 187 | 0 | 0 | 8 005 |
2. | ATHU116 Women-Puls című pályázat | 2019. | 3 444 | 4 073 | 914 | 0 | 8 431 |
3. | Landsupport című pályázat | 2019. | 6 418 | 829 | 0 | 0 | 7 247 |
4. | capCROSSplan című pályázat | 2020. | 5 382 | 7 032 | 3 530 | 0 | 15 944 |
5. | CO-EMEP című pályázat | 2020. | 2 684 | 7 043 | 1 875 | 0 | 11 602 |
6. | Riverside című pályázat | 2020. | 1 010 | 5 041 | 3 597 | 0 | 9 648 |
7. | TOP-1.5.1-20-2020-00002 Zala Megye Területfejlesztési dokumentumainak elkészítése | 2020. | 147 | 340 | 0 | 0 | 487 |
II. Felhalmozási célú kötelezettségvállalás | 804 | 150 188 | 0 | 0 | 150 992 | ||
A) Beruházás Zala Megyei Önkormányzat | 804 | 150 188 | 0 | 0 | 150 992 | ||
1. | TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 2016. | 114 | 0 | 0 | 0 | 114 |
2. | CO-EMEP című pályázat | 2020. | 345 | 15 | 0 | 0 | 360 |
3. | Riverside című pályázat | 2020. | 345 | 15 | 0 | 0 | 360 |
4. | "A térségi jelentőségű kerékpárutak tervezése - Zala Megye" megvalósítása | 2020. | 0 | 150 158 | 0 | 0 | 150 158 |
B) Felújítás | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
C) Felhalmozási célú pénzeszközátadások | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
D) Hosszú lejáratú kötelezettségek | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | ||
Összesen | 109 396 | 319 095 | 38 979 | 4 000 | 471 470 |
14. melléklet
üres cím
1. MÉRLEG | ||
---|---|---|
ezer Ft-ban | ||
Megnevezés | Előző év | Tárgyév |
Eszközök | ||
I. Immateriális javak | 13 866 | 9 114 |
II. Tárgyi eszközök | 170 948 | 167 617 |
III. Befektetett pénzügyi eszközök | 3 000 | 3 000 |
IV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | 0 | 0 |
A. Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök összesen | 187 814 | 179 731 |
I. Készletek | 0 | 0 |
II. Értékpapírok | 0 | 0 |
B. Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök összesen | 0 | 0 |
I. Lekötött bankbetétek | 0 | 0 |
II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek | 134 | 188 |
III. Forintszámlák | 201 050 | 380 531 |
IV. Devizaszámlák | 143 142 | 149 649 |
C. Pénzeszközök | 344 326 | 530 368 |
I. Költségvetési évben esedékes követelések | 0 | 0 |
II. Költségvetési évet követően esedékes követelések | 25 504 | 45 095 |
III. Követelés jellegű sajátos elszámolások | 1 871 | 654 |
D. Követelések | 27 375 | 45 749 |
I. Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása | 0 | 0 |
II. Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása | -109 | -333 |
III. Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások | 0 | 0 |
E. Egyéb sajátos elszámolások | -109 | -333 |
F. Aktív időbeli elhatárolások | 0 | 0 |
Eszközök összesen | 559 406 | 755 515 |
Források | ||
I. Nemzeti vagyon induláskori értéke | 317 924 | 317 924 |
II. Nemzeti vagyon változásai | 0 | 0 |
III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 214 872 | 214 872 |
IV. Felhalmozott eredmény | 1 344 | -788 |
V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása | 0 | 0 |
VI. Mérleg szerinti eredmény | -2 132 | 33 416 |
G. Saját tőke | 532 008 | 565 424 |
I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | 500 | 13 |
II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | 12 319 | 10 012 |
III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | 0 | 0 |
H. Kötelezettségek | 12 819 | 10 025 |
I. Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások | 0 | 0 |
J. Passzív időbeli elhatárolások | 14 579 | 180 066 |
Források összesen | 559 406 | 755 515 |
2. 2020. évi eredménykimutatás | ||
---|---|---|
Ezer Ft-ban | ||
Megnevezés | Tárgyév | |
1 | Közhatalmi eredményszemléletű bevételek | 0 |
2 | Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei | 158 |
3 | Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei | 0 |
I | Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) | 158 |
4 | Saját termelésű készletek állományváltozása | 0 |
5 | Saját előállítású eszközök aktivált értéke | 0 |
II | Aktivált saját teljesítmények értéke (=±04+05) | 0 |
6 | Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 350 764 |
7 | Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 200 890 |
8 | Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 0 |
9 | Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek | 3 888 |
III | Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) | 555 542 |
10 | Anyagköltség | 4 975 |
11 | Igénybe vett szolgáltatások értéke | 94 151 |
12 | Eladott áruk beszerzési értéke | 51 |
13 | Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke | 10 935 |
IV | Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) | 110 112 |
14 | Bérköltség | 103 777 |
15 | Személyi jellegű egyéb kifizetések | 83 104 |
16 | Bérjárulékok | 32 373 |
V | Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) | 219 254 |
VI | Értékcsökkenési leírás | 25 155 |
VII | Egyéb ráfordítások | 177 286 |
A) | TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) | 23 893 |
17 | Kapott (járó) osztalék és részesedés | 0 |
18 | Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek, árf.nyereségek | 0 |
19 | Befektetett pénzügyi eszközökből származó eredményszem.bev, árf.nyereségek | 0 |
20 | Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek | 0 |
21 | Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei (>=21a+21b) | 9 586 |
21a | -ebből: lekötött bankbetétek mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamnyeresége | 0 |
21b | -ebből: egyéb pénzeszközök és sajátos elszámolások mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamnyeresége | 3 834 |
VIII | Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21) | 9 586 |
22 | Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteségek | 0 |
23 | Befektetett pénzügyi eszközökből (értékpapírokból, kölcsönökből)származó ráfordítások, árfolyamveszteségek | 0 |
24 | Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások | 0 |
25 | Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékevesztése | 0 |
25a | -ebből: lekötött bankbetétek értékvesztése | 0 |
25b | -ebből: Kincstáron kívüli forint-és devizaszámlák értékevesztése | 0 |
26 | Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai (>=26a+26b) | 63 |
26a | -ebből: lekötött bankbetétek mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamvesztesége | 0 |
26b | -ebből: egyéb pénzeszközök és sajátos elszámolások mérlegfordulónapi értékelése során megállapított (nem realizált) árfolyamvesztesége | 0 |
IX | Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26) | 63 |
B) | PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) | 9 523 |
C) | MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) | 33 416 |
3. 2020. évi maradványkimutatás | ||
---|---|---|
Ezer Ft-ban | ||
Megnevezés | Tárgyév | |
1 | Alaptevékenység költségvetési bevételei | 615 409 |
2 | Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 434 417 |
I | Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) | 180 992 |
3 | Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 445 467 |
4 | Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 102 668 |
II | Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) | 342 799 |
A | Alaptevékenység maradványa (=±I±II) | 523 791 |
5 | Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei | 0 |
6 | Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai | 0 |
III | Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege (=05-06) | 0 |
7 | Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei | 0 |
8 | Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai | 0 |
IV | Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege (=07-08) | 0 |
B | Vállalkozási tevékenység maradványa (=±III±IV) | 0 |
C | Összes maradvány (=A+B) | 523 791 |
D | Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa | 315 117 |
E | Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) | 208 674 |
F | Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség (=B*0,09) | 0 |
G | Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa (=B-F) | 0 |
15. melléklet
üres cím
1. Kimutatás | |||
---|---|---|---|
a 2020. évi maradvány jóváhagyásáról | |||
Ezer Ft-ban | |||
Megnevezés | Zala Megyei Önkormányzat | Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | Összesen |
Alaptevékenység költségvetési bevételei | 613 680 | 1 729 | 615 409 |
Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 311 251 | 123 166 | 434 417 |
Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) | 302 429 | -121 437 | 180 992 |
Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 312 466 | 133 001 | 445 467 |
Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 102 668 | 0 | 102 668 |
Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) | 209 798 | 133 001 | 342 799 |
Alaptevékenység 2020. évi maradványa | 512 227 | 11 564 | 523 791 |
Ebből pályázati támogatások maradványa | 311 930 | 3 187 | 315 117 |
Következő évekre vonatkozó maradvány | 23 830 | 0 | 23 830 |
2021. évi eredeti költségvetésben kiadásokra visszatervezve (-) | 512 736 | 10 000 | 522 736 |
2021. évi további szükséges előirányzat módosítás pénzmaradvánnyal | -509 | 1 564 | 1 055 |
2. Az önkormányzat és a hivatal 2020. évi költségvetési maradványának részletezése feladatonként | |
---|---|
Ezer Ft-ban | |
Feladat | 2020. évi teljesítés |
I. Zala Megyei Önkormányzat | |
TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 9 026 |
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00002 "Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Kisrécse és Zalasárszeg településeken" című pályázat | 3 514 |
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00003 "Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Sármellék és Zalaszentgrót településeken" című pályázat | 908 |
TOP-1.2.1-15-ZA1-2016-00004 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti, Kerkateskánd, Szécsisziget, Csömödér településeken” című pályázat | 215 |
TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00003 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti településen” című pályázat | 2 014 |
TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00004 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Kisrécse és Nagykanizsa között” című pályázat | 4 949 |
TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00005 „Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Keszthely, Hévíz és Hahót településeken” című pályázat | 6 546 |
TOP-3.1.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken – Kerékpárút-fejlesztés Zalasárszeg és Galambok között | 7 322 |
TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00001 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti és Rédics között | 0 |
TOP-1.2.1-15-ZA2-2019-00002 Zala Kétkeréken - Kerékpárút-fejlesztés Lenti városában | 0 |
INTERREG Duna Transznacionális Program DTP1-147-2.2 INSiGHTS című pályázat hazai társfinanszírozás | 0 |
IronCurtainCycling című pályázat hazai társfinanszírozás | 310 |
Guide2Visit című pályázat hazai társfinanszírozása | 111 |
RURES című pályázat hazai társfinanszírozása | 1 |
EFOP 1.6.3-17-2017-00004 "Zala megyei felzárkózás-politikai együttműködés" című pályázat | 0 |
Landsupport című pályázat | 0 |
ATHU116 WomEn-Puls című pályázat hazai társfinanszírozása | 4 048 |
ATHU116 WomEn-Puls című pályázat ERFA támogatása | 34 411 |
capCROSSplan című pályázat hazai társfinanszírozása | 2 249 |
capCROSSplan című pályázat ERFA támogatása | 16 789 |
CO-EMEP című pályázat hazai társfinanszírozása | 2 298 |
CO-EMEP című pályázat ERFA támogatása | 16 689 |
Riverside című pályázat hazai társfinanszírozása | 4 276 |
Riverside című pályázat ERFA támogatása | 32 007 |
HUNG-2020 "Zalai Kincskereső - 2021" című pályázat | 3 462 |
"Kábítószerügyi egyeztető fórumok támogatása" | 2 300 |
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő többlettámogatása | 6 485 |
"A térségi jelentőségű kerékpárutak tervezése - Zala Megye" megvalósítása | 152 000 |
Önkormányzat pályázatokkal kapcsolatos maradványa | 311 930 |
Önkormányzat egyéb feladatainak maradványa | 200 297 |
Önkormányzat maradványa összesen | 512 227 |
II. Zala Megyei Önkormányzati Hivatal | |
TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Zalai innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása című pályázat | 3 187 |
Hivatal pályázatokkal kapcsolatos maradványa | 3 187 |
Hivatal egyéb feladatainak maradványa | 8 377 |
Hivatal maradványa összesen | 11 564 |
16. melléklet
üres cím
1. Kimutatás
a pénzeszközök 2020. évi változásáról
Ezer Ft-ban
Megnevezés Zala Megyei Önkormányzat Zala Megyei Önkormányzati Hivatal Összesen
2. Nyitó pénzkészlet 2020. január 1-én 304 217 40 109 344 326
3. Kiadások (intézményfinanszírozással együtt) 413 919 123 166 537 085
4. Bevételek (intézményfinanszírozással együtt) 926 146 134 730 1 060 876
5. Előző évi maradvány igénybevétele 302 690 40 109 342 799
6. Igénybevett szolgáltatásokra adott előlegek 1 216 0 1 216
7. Árfolyamnyereség/veszteség 3 834 0 3 834
8. Záró pénzkészlet 2020. december 31-én 518 804 11 564 530 368
(1-2+3-4+5+6)