Zalakomár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015 (V.28.) önkormányzati rendelete
Zalakomár Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról
Hatályos: 2018. 06. 01- 2024. 06. 25Zalakomár Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015 (V.28.) önkormányzati rendelete
Zalakomár Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról
Zalakomár Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdésében és 13. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a 62. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján és a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 28. § (1) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró, a Korm. rendelet 9. mellékletében meghatározott, a véleményezési eljárásban érdekelt államigazgatási szervek véleményének kikérésével, a következőket rendeli el:
Általános rendelkezések
A rendelet hatálya
1. § (1) Zalakomár közigazgatási területe a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni területrendezési szabályzat megállapításáról szóló törvény, az Országos területrendezési tervről szóló törvény(továbbiakban: Balaton-törvény, OTrT) hatálya alá tartozik.
(2) A rendelet (a továbbiakban: HÉSZ) területi hatálya Zalakomár Nagyközség közigazgatási területére (továbbiakban: a település) terjed ki.
(3) A rendelet hatálya alá tartozó területen építési munkát végezni az OTÉK és az egyéb általános érvényű törvényi és hatósági előírások, valamint a helyi építési szabályzat és a rajzi tervmellékletei rendelkezései szerint szabad.
(4) A rendelet szabályozási tervi mellékletei a következők:
a) 1. melléklet: SZ-1 jelű szabályozási terv – A közigazgatási terület külterületére,
b) 2. melléklet: SZ-2 jelű szabályozási terv – Központi belterületre,
c) 3. melléklet: SZ-3 jelű szabályozási terv – Ormánd puszta területére.
(5) A rendelet előírásainál a jogszabályokban meghatározott fogalmakon kívül a 4. mellékletben meghatározott fogalmak alkalmazandók.
Szabályozási elemek és alkalmazásuk
2. § (1) A szabályozási tervben alkalmazott kötelező szabályozási elemek az alábbiak:
a) meglévő és tervezett szabályozási vonal, [1]
b) szabályozási szélesség, kiszabályozott közterületi szélességek, vagy a földhivatali nyilvántartás szerinti közterületi szélesség és azok kótája,
c) kötelező megszüntető jel,
d) építési övezet, övezet határa és előírásai,
e) az építési-hely szöveges rendelkezése,
f) a telek be nem építhető része,
g) építési telken belüli védőövezet.
(2) A szabályozási terven alkalmazott irányadó szabályozási elemek: a javasolt vagy tervezett belterületi határ, a javasolt megszüntető jel. Az irányadó elemek változtathatók a szabályozási terv módosítása nélkül.
3. § (1) Az új közlekedési közterületek nyomvonala a terven ábrázolt úttengelytől 10,0-10,0 m-es sávban (az út szélességének változtatása nélkül) elmozdítható a rendezési terv módosítása nélkül, ha ezt a terepadottságok, a talajmechanikai állapotok, a forgalomtechnikai megoldások, vagy a tulajdonjogi rendezések külön-külön vagy együttesen indokolttá teszik, és a változtatás nem teszi lehetetlenné az övezetre, vagy építési övezetre előírt minimális telekméretek betartását, az új közlekedési közterület hálózati vonalvezetését. A változtatás részeként a tervben meghatározott minimális közterületi szélesség, nem csökkenthető.
(2) Építési övezetek, övezetek határai az aktuális tulajdonviszonyok figyelembe vételével változtathatók, amennyiben a telekhatár rendezés és telekegyesítés során létrejövő telkek az egyéb hatályos jogszabályoknak, és jelen rendelkezésekben foglaltaknak megfelelnek. Az érintett telkek közül a nagyobb telekterülettel rendelkező telek legfeljebb 15%-ig érvényesíthető. Egy adott terület esetében az építési övezeti határ, övezeti határ korrigálását a rendelet hatályba lépését követő egy alkalommal lehet érvényesíteni, telekegyesítést, telekhatár-rendezést követően.
Közterület alakításra vonatkozó előírások
4. § (1) A település közterületein felszín felett elsődlegesen elhelyezhető:
a) hirdető, reklám berendezés, a közlekedésbiztonság betartása mellett, legfeljebb 0,5m2 felülettel,
b) közúti tömegközlekedéssel kapcsolatos építmények, várakozóhelyek és tartozékaik, hulladékgyűjtő edényzet,
c) közmű műtárgyak,
d) köztisztasággal kapcsolatos építmények,
e) szobor, díszkút, szakrális emlék,
f) távbeszélőfülke,
g) közlekedési zöldfelület, útsorfa,
h) közparkolók.
(2) A felszín feletti berendezések, utcabútorok csak a terület tulajdonosa és kezelője hozzájárulásával helyezhetők el, amennyiben a gyalogos és gépjárműforgalom biztonsága sértetlen marad, biztosított az akadálymentes útmenti 0,5m széles biztonsági sáv, akadálymentes legalább 1,5m széles járdaszakasz, vagy gyalogos sáv.
(3) A település közterületein felszín alatt elsődlegesen nyomvonalas közművezetékek helyezhetők el.
(4) A közterületeket csak a használat érdekében legszükségesebb nagyságú burkolt felületekkel szabad ellátni. A burkolatlan felületeket, ahol ezt műszaki okok és a közlekedés forgalomtechnikai igénye nem akadályozzák, zöldfelületként kell kialakítani, a következők szerint:
a) egyoldali fasor telepítendő 10m- 14m közötti szélességű lakóutcákban, egyéb kiszolgáló utakon,
b) kétoldali fasor telepítendő a 14m széles, vagy 14m-nél szélesebb közterületeken,
c) közkertek, közlekedési zöldfelületek jelképes, 80%-ban áttört átlátható, legfeljebb 1,35m magas kerítéssel keríthetők körbe a közlekedés biztonságának megtartása mellett.
(5) Beépítésre szánt területeket kiszolgáló magán és közutak telkén belül útfásításra csak a tájra jellemző honos fa- és cserjefajok használhatók. [2]
(6) Vegyeshasználatú utca meglévő közterületi szélessége nem csökkenthető. A közterületen belül felületet kell biztosítani a vegyes-közlekedés számára csapadékvíz elvezető szereppel, a felszín feletti tűzcsapok létesítésére és a biztonsági sáv zöldfelületi kialakítása számára.
(7) A belterületen a kapubehajtókat egységes műszaki paraméterekkel, az útburkolathoz és járdához illeszkedő anyaghasználattal, a felszínivíz-elvezetés rendszeréhez igazodóan kell kialakítani, az út hálózati szerepkörétől függetlenül. A közterületi kapubehajtó csak tulajdonosi és útkezelői hozzájárulással valósítható meg.
Az épített környezet és a településkép alakítására vonatkozó előírások
5. § (1) A lakó és vegyes építési övezetekben az utcára oromfalas megjelenésű épület-részek homlokzati szélessége legfeljebb 9,0 m lehet, ennél szélesebb közterület felöli homlokzati hossz tetőformálása sátortetővel, vagy az utcával párhuzamos nyeregtetővel épülhet. [3]
(2) A lakó és vegyes építési övezetekben a saroktelken, oldalhatáron álló épületnek utcaképet formáló homlokzattal kell rendelkeznie, közterület felé tűzfalas nem lehet. [4]
(3) A lakó és vegyes építési övezetekben tetőtér-beépítés esetén csak egy szintes tetőtér alakítható ki, ez által csak egy soros tetőablak (álló vagy síkban fekvő) létesíthető. Közterület felöli homlokzaton, tetőtérben új erkély, új zárterkély nem létesíthető. [5]
(4) A lakó és vegyes építési övezetekben a főépületek, illetve az utcaképet meghatározó épületek és építmények tetőfedési anyagaként cserép, vagy hasonló esztétikai értékű korszerű pikkelyes fedőanyag, felületkezelt fémlemezfedés, nemes anyagú fémlemezfedés (pl.: zink, sárgaréz, vörösréz), természetes és eternit palafedés alkalmazandó. A település főútjai mentén műanyag-hullámlemez, felületkezelés nélküli fémlemezfedés és fekete, piros, kék, sárga bitumenes-zsindely nem alkalmazható. [6]
(5) Pince, terepszint alatti építmény létesítése, felújítása, bővítése, átalakítása csak saját telken belül történhet, új, önállóan kialakított térszín alatti építmény a közterületet legfeljebb 3,0 m-re közelítheti meg.
6. § (1) A település főutjai mentén kialakult településrészen az utcaképet formáló épületek lezárására, az utca felöl látható homlokzati irányoknál magastető alkalmazandó. A magastető kialakításánál egy telken és egy épületen belül legfeljebb 2 féle tetőhajlás alkalmazható, összetett, tornyokkal tagolt tető nem létesíthető. Ettől eltérni csak a szakrális épületek tetőformálásánál lehet. [7]
(2) A központi belterületen az illeszkedés szabályai szerint az új épület a meglévő beépítéséhez igazodóan, a kialakult építési vonalra helyezendő. Az utcai homlokvonalhoz, vagy az előkerthez kapcsolódóan csak a fő rendeltetés épülete építhető. Szomszédos összevont telek esetén sem létesíthető a fő rendeltetésű épület helyén, melléképület, pajta, gépszín, istálló, takarmánytároló a telek homlokvonalától számított 20m-en belül.
(3) Az építési övezetekben a közterületi telekhatáron álló intézményi épületeken csak fényszennyezést nem okozó díszkivilágítás létesíthető. Az épületvilágítás nem okozhat káprázást, nem korlátozhatja a szomszédos és a szemközti épületek, valamint a közterületek rendeltetésszerű használatát. [8]
7. § (1) Az utcafronti kerítés legalább 60%-ban áttört legyen, legfeljebb 2,0 m magasságig (faléc, farács, fémháló kitöltő mezővel) tömör lábazatos kialakítással, vagy lábazat nélül készülhet. A tömör lábazat magassága legfeljebb 0,8 m lehet. Anyaghasználatban és a tömör felület magasságában a szomszédos 3-3 telekhez kell igazodni.
(2) Az utcafronti kerítés anyaga felületkezelés nélküli, natúr fémlemez, natúr alumínium lemez, hullámlemez és cementlap, nyers beton felületű tömör fal, felületkezelés nélküli zsalukő nem lehet. [9]
(3) 12m-nél keskenyebb közterületek saroktelkein az útkereszteződéseknél a telek sarokpontjától számított 6-6 m-en belül - a belátási háromszögbe eső szakaszon - a kerítéseket 80%-ban, 0,6m feletti teljes magasságukban átláthatóan kell kialakítani, a csomópont beláthatósága az átláthatóságot akadályozó növényzet ültetésével nem korlátozható, sem telken belül, sem közterületen.
(4) A szabályozási terven „településkép védelmi területként” lehatárolt területen belül az építési engedélyezési terv részeként látványterv készítendő. [10]
(5) A szabályozási terven jelölt „beültetési kötelezettséggel érintett” telken belüli zöldfelületen háromszintes, gyep, cserje és lombkorona szintet jelentő növényzet telepítendő. A beültetési kötelezettségű felület minden megkezdett 150m2-én 1db közepes lombtömeget növesztő lombos fa, 40 db lombhullató vagy örökzöld cserje és gyep vagy talajtakaró együttesen ültetendő.
(6) A szabályozási terv az országos művi értékvédelemmel érintett ingatlant feltünteti, melyre a magasabb szintű jogszabályi előírások érvényesítendők.
A táj és a természeti környezet védelmére vonatkozó előírások
8. § (1) Természeti értékkel rendelkező területen épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények és berendezések elhelyezését, méretét, formáját és funkcióját, (amennyiben arról külön kezelési és fenntartási útmutató nem rendelkezik) a tervezés során egyedileg úgy kell meghatározni, hogy a természeti értékek megóvása mellett egyben a táj jellegéhez is igazodjon. Védett természeti területen a területhasználat és az építés a vonatkozó természetvédelmi jogszabályok (országos hatókörű jogszabályok, helyi természetvédelmi értékvédelmi rendelet), kezelési tervek előírásainak betartásával, a természetvédelmi hatóság hozzájárulásával történhet.
(2) A területhasználat és építés során biztosítani kell a védett növények és állatok élőhelyeit, az élőhelyek megmaradását, kapcsolatát az ökológiai folyosókhoz, az országos ökológiai hálózathoz. Területet felhasználni csak úgy szabad, hogy a területhasználat a természeti értéket jelentő életközösségek életfolyamatait és élőhely-viszonyait, a biológiai sokféleséget ne károsítsa, illetve a természeti értékeket ne veszélyeztesse.
(3) A felszíni vizek mederrendezésénél a természetes vízparti vegetációnak, a természetes élőhelyeknek a védelmét a kivitelezés és a végleges területfelhasználás során egyaránt biztosítani kell. A természetközeli állapotú mederszakasszal rendelkező felszíni vízfolyás rendezése csak tájrehabilitációs terv alapján, azzal megalapozott vízjogi engedély szerint történhet.
(4) A környezeti értékeknek, a környezet minőségének védelme érdekében - a zavaró mértékben légszennyező, illetve zajterhelő környezeti hatások ellen, valamint a tájképromboló, településkép romboló területhasználat elleni védelem érdekében a közterület felé megnyíló zavaró látványok takarására, továbbá az értékes élőhelyek összekapcsolására – a telkeknek legalább a szabályozási terven jelölt részén többszintes telepítésű zöldfelület kialakítása szükséges.
(5) Az országos ökológiai hálózat és tájképvédelmi terület határán belül a Balaton-törvényben meghatározott csarnok jellegű épület nem helyezhető el.
(6) A védelmi övezetek szabályozási előírásait és a Balaton-törvényben rögzített szabályok, fejezetek előírásait be kell tartani.
A környezet védelmének általános előírásai
9. § (1) A közigazgatási területen levegő-, víz- és talajszennyező, jelentős környezetterheléssel járó tevékenység nem folytatható.
(2) A területhasználat és az építés során, a vonatkozó környezetvédelmi jogszabályokban és jelen rendeletben előírtakat kell figyelembe venni.
(3) A vonatkozó környezetvédelmi jogszabály alapján környezetvédelmi engedély, illetve egységes környezethasználati engedély köteles létesítmények építési engedélyezése a környezetvédelmi engedély, illetve egységes környezethasználati engedély előírásainak figyelembe vételével történik.
(4) Új területhasználat és építés esetén a környezeti adottságok, továbbá a változással várható környezeti hatások vizsgálata és a vizsgálatok értékelése szükséges a környezetvédelmi megfelelőség igazolására.
A föld és a talaj védelmének általános előírásai
10. § (1) Az építési munkák során a termőföld védelméről, a talaj felső, humuszos termőrétegének összegyűjtéséről, megfelelő kezeléséről és a jogszabályban előírt újrahasznosításáról az építtető köteles gondoskodni.
(2) A földmozgatással járó munkavégzések során:
a) a felső humuszos réteget külön kell letermelni és deponálni,
b) a földmozgatás, majd a végleges elhelyezés során a külön tárolt humuszos szintet a kiporzás ellen védeni kell,
c) az építési tevékenység befejezésekor a humuszos feltalajt a letermeléssel érintet telken, helyben kell legfelső rétegként elteríteni,
d) a feleslegben maradó humuszos feltalajt a területről elszállítani csak a talajvédelmi hatóság nyilatkozata alapján szabad.
(3) A humuszvagyon védelmének biztosítása érdekében az építési tevékenységgel nem járó termőföldet érintő tereprendezéshez a talajvédelmi hatóság engedélye szükséges.
(4) A telkek terepfelszíne kizárólag oly módon alakítható, hogy a talaj erózióvédelme, a terület gyommentesen tartása, a rézsűk állékonysága és a felszíni vizek elvezetése a telek területén belül biztosítható legyen.
(5) Az építési terület kialakítása, építési munka végzése során a környezetet károsító anyagokat a terület-előkészítés részeként el kell távolítani, feltöltés nem tartalmazhat környezetet károsító anyagokat.
(6) Telken vagy közterületen szennyezett talaj átmenetileg sem tárolható, az esetleges talajszennyezés kitermelése után a folyamatos elszállításáról a terület tulajdonosa köteles gondoskodni. Új épületet elhelyezni, meglévő épület rendeltetését megváltoztatni csak az esetleges talajszennyezettség megszüntetése után szabad.
A vizek védelmének általános előírásai
11. § (1) A település közigazgatási területén szennyvizet szikkasztani ideiglenes jelleggel sem szabad. Ha a szennyvíz közcsatornába nem vezethető, zárt szennyvíztároló vagy egyedi szennyvíztisztító berendezés létesíthető, ahol az övezeti előírás ezt lehetővé teszi.
(2) A vonatkozó jogszabályi előírások értelmében a befogadóba a csapadékvíz csak tisztán vagy a vízjogi engedélyben előírt minőségben kerülhet. A szennyeződésmentes csapadékvíz a létesítmények zöldfelületein elszivárogtatható, vagy közvetlenül a befogadóba vezethető.
(3) A vízfolyások és tavak természetes és természetközeli állapotú partjait - a vizes élőhelyek védelme érdekében - meg kell őrizni. A vízépítési munkálatok során a természetkímélő megoldásokat kell alkalmazni. A mederrendezés vízjogi létesítési engedély alapján történhet.
(4) Terepszint alatti építmények, építményrészek elhelyezésével a felszín alatti vizek mozgása nem akadályozható, illetve a kialakult természetes viszonyok károsan nem befolyásolhatók. A felszín alatti vizekkel érintkező térszín alatti építés esetén a felszín alatti talajvíz szakszerű elvezetéséről gondoskodni kell.
(5) A felszíni vizek elvezetésének módját - legalább az együttesen kezelendő területekre kiterjedően - a terep rendezésére, a felszíni és szivárgó rendszer kialakítására, valamint a növénytelepítésre vonatkozó tervek alapján kell meghatározni.
(6) A felszíni vízelvezető rendszert a beépítésre szánt területeken a közhasználatú terület kialakításának részeként, a beépítésre nem szánt területeken az azokat feltáró úthálózat részeként, a talajvédelmi előírásoknak, és a vízjogi létesítési engedélyben meghatározottaknak megfelelően kell megvalósítani.
Levegőtisztaság-védelem általános előírásai
12. § (1) Új, légszennyező környezeti emisszióval járó, szagos-bűzös létesítmények csak az erre lehetőséget adó építési övezetben, a védendő területhasználatú területek jó környezet-minőségének fennmaradását szolgáló védelmi intézkedéseket biztosítva, a vonatkozó jogszabályok, valamint a közegészségügyi-, a környezetvédelmi- és az építési hatóság előírásai, a környezetvédelmi engedélyben és jelen rendeletben foglaltak szerint helyezhető el.
(2) A potenciálisan diffúz légszennyezést okozó anyagokat szabadtéren tárolni, illetve szállítani, az épített környezet, a jó környezetminőség védelme érdekében csak a felporzást megakadályozó felülettakarás, és egyéb hatékony technológia megoldás (pl. felületnedvesítés) alkalmazásával lehet.
Zaj- és rezgés elleni védelem általános előírásai
13. § Bármely zajt kibocsátó vagy rezgést okozó tevékenységgel járó területhasználat, építés csak abban az esetben megengedett, ha az általa okozott építési, közlekedési, illetve üzemi eredetű környezeti zaj, valamint a rezgésterhelés mértéke a hatályos jogszabályban az adott területhasználatú területre, az adott létesítmények körére megállapított határértékeket nem haladja meg. A területhasználat, az építés a zajvédelmi megfelelőség érdekében a területhasználó passzív akusztikai védelem kiépítésére, alkalmazására vagy a tevékenység, területhasználat beszüntetésére kötelezhető.
Hulladékgazdálkodás és ártalmatlanítás előírásai
14. § (1) Az ellenőrzött összetételű és minőségű építési törmelék - a talajvédelmi hatóság engedélyével - az építéshatóság által kijelölt területek feltöltéses tereprendezéséhez, rekultivációjához hasznosítható.
(2) A különleges kezelést igénylő lakossági hulladékok gyűjtése a szükséges hatósági engedélyek megléte esetén, lakossági hulladékudvar területén történhet. A hulladékudvar csak a védendő területek használatának zavarása nélkül, gazdasági építési övezetben üzemeltethető.
Veszélyeztetett területekre vonatkozó előírások
15. § (1) A belvízzel veszélyeztetett területeken a közterület kialakítása kapcsán a felszíni-vízelvezetés rendszerét létre kell hozni.
(2) A belvízzel veszélyeztetett területeken az építészeti terveket (engedélyezési terv, kiviteli terv) a talajmechanikai szakvélemény javaslatai alapján kell készíteni, a földszinti vezérszint magassága az eredeti terepszinthez képest legalább 0,60m magasra kerüljön.
Tilalmak, védőtávolságok és korlátozások
16. § (1) A nevelési, oktatási intézmény telkétől, továbbá egészségügyi intézmény, valamint élelmiszer előállítására, feldolgozására, fogyasztására, forgalmazására szolgáló épülettől 50 m-es távolságon belül állattartás céljára szolgáló épület, épületrész, építmény (pl.: istálló, trágyatároló) nem létesíthető.
(2) Közlekedési létesítmények védőtávolságai:
a) Az M7 gyorsforgalmi út mindkét oldalán 100m-100m.
b) A 7. számú elsőrendű főút külterületi szakasza mindkét oldalán, a szabályozási terv eltérő rendelkezése hiányában 100m-es védőtávolság tartandó, épület, kerítés védőtávolságon belül csak a közútkezelő hozzájárulásával létesíthető. A főút belterületi szakasza déli oldalán a lakótelkek határán zajgátló, vagy tömör kerítés létesítendő. A szabályozási terven a telek be nem építhető részeként jelölt 10m-es védősávon belül 3 szintes növényzet telepítendő.
c) Az országos úthálózat részét képező 7511 j. 7521 j., 6805 j., 6831 j., 68170 j. összekötő és bekötő utak külterületi szakaszának mindkét oldalán 50m-50m védőtávolság tartandó, épület, kerítés védőtávolságon belül csak a közútkezelő hozzájárulásával létesíthető.
d) Szerkezeti jelentőségű külterületi földutak védőzónája az úttengelytől számítottan 15m-15m. Kerítés a védőzónán belül az úttengelytől számítottan 10m-10m-en belül nem létesíthető, épület a kerítés vonalához 5m-nél közelebb nem építhető.
e) Egyéb külterületi földutak védőzónája az úttengelytől számítottan 10m-10m. Kerítés a védőzónán belül nem létesíthető. Épület a védőzóna határától 5m-nél közelebb nem építhető.
f) Balaton-törvényben szereplő tervezett mellékút külterületi szakaszának mindkét oldalán 50m-50m védőtávolság tartandó, épület, kerítés védőtávolságon belül csak a közútkezelő hozzájárulásával létesíthető.
(3) Családi szükségletet meghaladó állattartást szolgáló épületet - kivéve lovasturizmus céljait szolgáló - épületet a felszíni vizektől legkevesebb 200 m távolságra lehet elhelyezni.
(4) A szennyvíztisztító telep védőtávolságát a telepengedély kiadásában résztvevő szakhatóság állapítja meg. A védőtávolságon belül fertőzésveszélytől védendő tevékenység számára épület nem létesíthető (pl.: élelmiszer előállító-, gyártó-, csomagoló-, raktározó épület, gyógyszer előállító-, raktározó épület, szálláshely szolgáltatás, birtokközponthoz kapcsolódó falusi vendéglátás nem hozható létre).
(5) Az állattartó telep védőtávolságát, a vonatkozó jogszabályi előírások figyelembe vételével, a telepengedély kiadásakor az ügyben eljáró szakhatóságok véleményével összhangban kell megállapítani. A védőtávolságon belül fertőzésveszélytől védendő tevékenység számára épület nem létesíthető (pl.: élelmiszer előállító-, gyártó-, csomagoló-, raktározó épület, gyógyszer előállító-, raktározó épület, szálláshely szolgáltatás, birtokközponthoz kapcsolódó falusi vendéglátás nem hozható létre).
Közművekre vonatkozó általános előírások
17. § (1) A közműveket közterületen vagy szolgalmi jog bejegyzéssel ingatlanon (ingatlanokon) keresztül lehet vezetni, elhelyezni.
(2) A fejlesztésre kijelölt vegyes, gazdasági és lakó területeket teljes közművel kell ellátni.
(3) Szennyvíz-szikkasztás ideiglenes jelleggel sem engedélyezhető.
(4) A csapadékvíz elvezetésére a zárt és nyílt csapadékvíz – elvezető, szikkasztó hálózatot kell továbbfejleszteni, a vízelvezetési koncepcióban foglaltakat be kell tartani. A beépített, a beépítésre szánt területeket kiszolgáló burkolt út csak a vízelvezetés megoldásával együtt építhető.
(5) 20 gépkocsi férőhely befogadásánál több férőhelyes parkolót létesíteni, csak kiemelt szegéllyel és vízzáró burkolattal, hordalék- és olajfogó műtárggyal szabad. 20 férőhelynél nagyobb, telken belüli parkoló vízzáró burkolatáról, vagy 200m2-nél nagyobb vízzáró burkolattal ellátott manipulációs térről összegyűlő csapadékvizek a befogadóba (csapadékcsatorna, közterületi árok, vagy élővízfolyás) csak műtárgyon keresztül vezethetők. Az előtisztított csapadékvizek területen, telken tartása, öntözésre történő felhasználása biztosítható, a szomszédos telek használatának veszélyeztetése nélkül.
(6) Önálló, 6m-t meghaladó antennatartó szerkezet nem helyezhető el a falusias lakó építési övezetek és a vegyes építési övezetek területén.
Építési övezetek, övezetek közművesítettsége
18. § (1) A meglévő belterületen, ott ahol ez biztosítható, a falusias lakó, a településközponti vegyes, az intézményi vegyes, a kereskedelmi szolgáltató gazdasági, az egyéb ipari gazdasági és a beépítésre szánt különleges építési övezetek telkein a teljes közműellátás biztosítandó, ahol az energia ellátás, az ivóvíz, a szennyvízelvezetés és tisztítás, a közterületi csapadékvíz elvezetés, vagy szikkasztás együttesen közüzemi vagy közcélú szolgáltatással történik.
(2) Beépítésre nem szánt területen belüli birtokközpont telkén, valamint a mezőgazdasági területek mezőgazdasági üzemeiben, az Ormánd puszta és a Hunyadi utca vasúttól délre eső falusias lakóterületén, a különleges kastély és kastélypark területén, a különleges mezőgazdasági üzemi és a különleges szennyvíztisztító területén hiányos közműellátás biztosítandó. A villamos energia, az ivóvíz ellátás, a csapadékvíz elvezetés, a szennyvíztisztítás és elhelyezés együttesen, a vízügyi hatóság által engedélyezett korszerű szakszerű közműpótló alkalmazásával, talajszennyezés nélkül, környezetkímélő módon valósítandó meg.
Telekalakítás általános szabályai
19. § (1) A szabályozási tervben javasolt telekalakítások, telekosztások irányadó jellegűek, a kedvezőbb telekszerkezet, telekméret kialakításának eszközei.
(2) A szabályozási terven nem szereplő, de kialakult telekszerkezetet érintő telekosztás akkor valósítható meg, ha az érintett telkek területe, és beépítési mutatói (beépítettség mértéke, zöldfelületi fedettség, oldal és hátsókert mérete) a telekosztás után is megfelelnek az övezeti előírásoknak.
(3) Telekújraosztást igénylő, lakóövezetbe tartozó tömbökben a létrejövő tömbszinten újraosztott telkek akkor tekinthetők építési engedéllyel beépíthető telkeknek, ha a „telekalakítási terv” szerinti telek újraosztásra, a szabályozási terven lehatárolt módon sor került.
(4) Telekigényes közműlétesítmény, valamint ivóvíz ellátást szolgáló vízműkút számára telek bármely övezetben és bármely építési övezetben kialakítható. A telek nagyságára és beépíthetőségére, a környezetében lévő övezeti és építési övezeti rendelkezések nem értelmezendők. A közműlétesítmény telkének nagyságát és beépítettségét, építményeit a technológiai igények, külön jogszabályok és védőtávolságok határozzák meg.
20. § (1) Jelentősen átépülő, „telekalakítási terv készítési kötelezéssel lehatárolt lakóövezetbe tartozó tömbökben az egyes telektömböket elválasztó, új kiszolgáló közutak és közhasználat elöl el nem zárt magánutak telekszélessége legalább 12m. Amennyiben az új kiszolgáló közút, vagy új közhasználat elöl el nem zárt magánút csak zsákutcaként alakítható ki, a zsákutca végén tűzoltó gépjármű számára tolatásmentes végforduló létesítésére alkalmas helyet kell biztosítani a telkek újraosztásánál.
(2) A meglévő telkek méretei a már kialakult lakó és vegyes terület-felhasználású, valamint a gazdasági kereskedelmi szolgáltató célú tömbökben eltérhetnek az egyes építési övezetekben előírt telek méreteitől, de új telket alakítani, telket megosztani csak az építési övezetben előírt minimális telekméreteknek megfelelően lehet. Ez alól azok a telkek a kivételek, amik a szabályozási terven, kialakult telektömbben, közterület szélesítéssel, szabályozással érintettek.
(3) Telekhatár rendezés révén kialakuló építési telkek legkisebb szélessége nem lehet kevesebb lakótelek esetében 10,0 m-nél, a telekosztás után kialakult telkek legkisebb szélessége az építési vonalon min. 12,0 m. Gazdasági rendeltetéssel használni kívánt új telkek legkisebb szélessége legalább 30m.
(4) Telekegyesítés esetén a falusias lakó építési övezetekben (Lf) az utcai telekszélesség maximált értéke az építési vonalon és az építési hely sávjában 40m lakófunkció esetén. Egészségügyi és szociális funkció esetén, az építési vonalon és az építési helyen mért telekszélesség legfeljebb 100m lehet.
21. § Az építési telkek megközelítésére szolgáló magánutat kialakítani gazdasági (kereskedelmi szolgáltató és egyéb ipari) és mezőgazdasági területen lehet és csak akkor, ha a magánút – az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között:
22. § (1) Az egyéb jogszabályoknak megfelelően kialakult telkek beépíthetők, kivéve:
a) A 10 m szélességet el nem érő kialakult, de be nem épített telkeket.
b) A köz-, vagy magánúti közvetlen gépjármű kapcsolattal nem rendelkező, kertként használt telket.
c) Valamint azok a telkek, amelyeken az épület körül a telepítési távolság nem biztosítható (az épületméret és telekméretből következően nem áll rendelkezésre a tényleges épületmagasságnak megfelelő oldalkert, vagy hátsókert).
d) A szabályozási terven mélyfekvésű területként jelölt telkek (Árpád utca északi telkei (318hrsz – 321hrsz), Rákóczi utca (1117hrsz) a vízrendezés megvalósításáig nem építhetők be.
(2) Azokon a területeken, ahol az építés feltételei terület-előkészítés, vízrendezés, elő-közművesítés, kiszolgáló út hiánya miatt nem biztosítottak, építési tevékenység csak a szükséges teendők elvégzése után, az építési feltételek rendelkezésre álltát követően kezdhető - végezhető.
(3) A területen csak az egyes építési övezetekben meghatározott rendeltetésű építmények és épületek helyezhetők el.
(4) A központi belterületen haszonállat tartására szolgáló épület, épületrész és trágyatároló a lakóépülettől biztosított legalább 15m-es védőtávolság (25m mély lakóudvar) megtartásával építhető, abban az esetben, ha az nem korlátozza a szomszédos telek lakóépülettel történő beépíthetőségét.
23. § (1) Épületet építeni csak az építési helyen belül lehet. Ha a telken meglévő épület egy része, építési helyen kívülre esik, az építési helyen kívüli épületrész annak tömegnövekedése nélkül felújítható, de újra nem építhető.
(2) Ahol a szabályozási terv konkrét építési helyet jelöl épület az építési hely nagyságáig helyezhető el. Az építési helyen a környezet használatát biztosító rendeltetés valósítható meg, elsősorban a természetvédelmi kezelési tervben meghatározott területen, természetvédelmi- bemutatási, kezelési- illetve erdészeti célból szabad építményt elhelyezni.
(3) Az építési hely, a beépítésre szánt területeken – amennyiben a szabályozási terv, illetve az építési övezet, övezet előírásai másként nem rendelkezik – a beépítési mód figyelembevételével a következő:
a) Az előkert mérete:
aa) a gyűjtőút és az országos mellékutak mentén újra épülő lakó célú beépítés esetén, az illeszkedés szabálya szerint a szomszédos 3-3 telek épületei által meghatározott építési vonalhoz kell igazodni.
ab) az egyéb kiszolgáló utak mentén a kötelező előkertet legalább 2-2 szomszédos telken álló főépület figyelembe vételével a kialakult állapotnak megfelelően kell megállapítani és a helyszínrajzon igazolni. Amennyiben ez egyértelműen nem állapítható meg, legalább 5.0 m-t kell biztosítani, de legfeljebb 7m-re lehet a beépítés vonalát az építési helyen belül hátrahúzni.
b) Az oldalkert szélessége:
ba) szabadon álló beépítési módnál: a szabályozási terv és szabályzat eltérő rendelkezésének hiányában, az építési övezetben megengedett legnagyobb épületmagasság fele, de legalább 3,0 méter,
bb) oldalhatáron álló beépítési módnál: már kialakult, beépített tömbben 18m alatti telekszélességnél, kialakult esetben az új épületet a beépülő telekhatártól legfeljebb 2m-re lehet elhelyezni. A szomszédos telkeken álló főépületek közötti távolságnak legalább 5m-nek, kialakult állapotnál legalább 3,5 méternek kell lennie, oldalkert felöli tűzfalképzés esetén, 3,0 m-nél kisebb nem lehet.
bc) oldalhatáron álló beépítési módnál: 18m-t meghaladó telekszélességnél az új épületet a építési helyen belül szabadon lehet elhelyezni. A szomszédos telkeken álló épületek közötti oldalkerti távolságnak legalább 6,0 méternek kell lennie, kialakult helyzetben, oldalkert felöli tűzfalképzés esetén, 4,5 m-nél kisebb nem lehet.
c) a hátsókert mélysége:
ca) a 40 m telekmélységet elérő és meghaladó telek esetén legalább 6,0 m a hátsókert,
cb) a 60 m-t meghaladó telekmélység esetén legalább 15,0 m,
cc) a 80 m-t meghaladó telekmélység esetén az építési hely mélysége legfeljebb 65m. Az építési hely határa és a hátsó telekhatár közötti telekrész hátsókertnek tekintendő.
(4) Egy telken elhelyezendő főépületek közötti távolságnak az övezetben megengedett legnagyobb épületmagasság értékének kell megfelelnie. Lakóövezetben a melléképület legnagyobb épületmagassága legfeljebb 6,0m lehet.
(5) A beépítésre nem szánt övezetek telkeinél az építési hely, az előkert, oldalkert, hátsókert fogalmak az OTÉK beépítésre szánt területeire vonatkozó fogalom meghatározásai alapján alkalmazandók. Beépítésre nem szánt övezetbe tartozó telken épület, a szabályozási terv egyéb rendelkezése hiányában, legalább 10m-es elő-, oldal-, és hátsókert megtartásával helyezhető el.
Zöldfelületek kialakításának általános szabályai
24. § (1) Intézményi vagy közösségi funkció esetén a vegyes építési övezetekben és a különleges építési övezetekben, valamint zöldterületi övezetekben új zöldfelület - a terület-felhasználás változás jellegétől függően - kertépítészeti terv alapján létesítendő.
(2) Az egyes ingatlanokon az építési övezetenként, övezetenként meghatározott zöldfelületeket - a lakóingatlanok kivételével - legkésőbb az épületek használatbavételéig ki kell alakítani.
(3) Beépítésre nem szánt területen, kivéve a közlekedési és közmű, valamint zöldterületi övezetekben, az új zöldfelületek fás szárú növényállományának legalább 50 %-t a tájban honos fa- és cserjefajok alkalmazásával kell kialakítani.
(4) Ha az építési helyen belüli építkezés miatt szükségessé válik a telken lévő díszfaállomány ritkítása, kivágása, az építkezés miatt kivágott fa pótlandó a kivágott fák törzsátmérőjével megegyező mértékben. A fák pótlásáról a legközelebbi őszig, vagy tavaszig, de egy éven belül, vagy az építkezés befejezése után a használatbavételi engedély megkéréséig gondoskodni kell, telken belül.
25. § (1) Az egyes építési övezetekre, övezetekre előírt legkisebb zöldfelületi arány számításánál növényzettel fedett területként csak a vízzáró burkolatú felületek nélküli, gyeppel, cserjékkel, fákkal, egyéb növényzettel betelepített, beépítetlen telekrészek vízszintes síkú területe vehető számításba.
(2) Gyephézagos burkolat, gyeprács (pl.: parkolók, járófelületek) felülete nem számítható be a zöldfelületi fedettségbe.
(3) A telek többszintes kialakítású zöldfelületi részének betelepítésénél több szintű növényállományt 150m2-ként 1db legalább közepes növekedésű lombos fa és 150m2-ként 40db 1-1,5m magasra növő cserje ültetésével kell megvalósítani. A telepítéshez csak a tájra jellemző honos fa- és cserjefajok használhatók.
(4) A telek többszintes kialakítású zöldfelületi részén belül legfeljebb 10%-os területi arányban, legfeljebb 7m szélességgel helyezhető el építmény (pl.: közmű alépítmény, közműpótló) és alakítható ki egyéb burkolt felület.
(5) A szabályozási terven jelölt, telekhatár menti fasorok és beültetési kötelezettséggel lehatárolt területek tájhonos növényfajokkal ültetendők be. [11]
Részletes övezeti előírások
II/A BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK
Beépítésre szánt építési övezetek előírásai
26. § A település területének beépített, illetőleg beépítésre szánt részei a következők:
a) Falusias lakó építési övezetek (Lf-O/1, Lf-O/2,),
b) Településközponti vegyes építési övezetek (Vt-O/1, Vt-O/2, Vt-Sz/3, Vt-SZ/4),
c) Intézményi vegyes építési övezetek (Vi-SZ/1, Vi-SZ/2),
d) Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági építési övezetek (Gksz-O/1, Gksz-O/2),
e) Egyéb ipari építési övezetek (Gip-SZ/1, Gip-SZ/2),
f) Különleges területek építési övezetei: mezőgazdasági üzemi (Kmü), térségi szennyvíztisztító (Kszv), kastély és kastélypark (Kk), sportterület (Ksp)
Falusias lakó építési övezet (Lf)
27. § (1) A falusias lakó építési övezetben elhelyezhető:
a) telkenként 1 db lakóépületben legfeljebb 2 lakás vagy 2 rendeltetési egység, telkenként 2 db lakóépület csak átmenő telken, vagy sarok telken létesíthető.
b) a 900m2-t meghaladó telken:
ba) a helyi lakosság ellátását szolgáló kiskereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó,
bb) hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális,
bc) szállás jellegű épület, épületrész építhető.
bd) A falusias lakóövezetben (Lf) a lakófunkciót nem zavaró hatású, a mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó épületek, építmények (pl.: terménytároló, pajta, gépszín, géptároló, állattartó épület, pince), egyéb gazdasági-, kisüzemi-, kisipari épület, kézműipari építmény) létesíthetők.
(2) A falusias lakó építési övezetben nem létesíthető:
a) üzemanyagtöltő állomás,
b) 6m-nél magasabb szélkerék.
(3) A telekbehajtó közterületi, műszaki megoldása csak tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulással valósítható meg és csak olyan lehet, ami nem lehetetleníti el a közterületen kiépített csapadékvíz-elvezető rendszert.
(4) Reklámhordozó csak épülethomlokzaton, vagy kerítésen engedélyezhető, legfeljebb A/1 méretben. [12]
(5) A falusias lakóterületen az elhelyezhető egyes rendeltetések együtt, vagy külön-külön létesíthetők. Telkenként 900m2-nél kisebb telekterületen legfeljebb 2db épületben, 900m2-t elérő és azt meghaladó telekterületen legfeljebb 3 db épületben helyezhetők el.
28. § (1) Az épületek a beépítési módnak megfelelő építési helyen belül helyezhetők el:
a) Építési helyen belül a lakófunkciójú, vagy lakossági forgalmat bonyolító épületnek (főépületnek), mindig az utca felöl kell elhelyezkednie, az utcaképet formáló módon. Melléképület, gazdasági épület, valamint szabadtéri manipulációs tér a telek homlokvonalához 15m-nél közelebb nem kerülhet.
b) Amennyiben a meglévő épület az építési hely területén kívülre is kiterjed, az épület esetleges bővítését már az építési helyen belül kell megoldani.
c) Amennyiben a meglévő épület épületmagassága, beépítettsége meghaladja az övezetre meghatározott határértékeket, az épület nem bővíthető, csak az új paraméterek betartásával építhető újjá.
(2) Az építési övezeti előírásnál magasabb, meglévő építmények kialakult állapotnak tekintendők. A meglévő épület bővítése esetén az épület magassága nem nőhet, a bővítmény épületmagassága az övezeti előírás szerinti értéket nem haladhatja meg.
(3) Az építési övezet beépítési paraméterei: k=a kialakult építési vonalhoz való illeszkedés
építési övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
Lf-O/1 |
900 |
14 |
O |
30 |
30 |
k |
40 |
Épm:4,5 |
Lf-O/2 |
500 |
12 |
O |
30 |
30 |
k |
40 |
Épm:4,5 |
Településközponti vegyes építési övezet (Vt)
29. § (1) Az építési övezetbe a kisvárosias, kistársasházas beépítési karaktert és a településközponti intézményi karaktert őrző telkek, valamint a jellemzően szabadon álló beépítési módú és a vegyes funkciójú telkek tartoznak. Az építési övezetben elhelyezhető:
a) lakóépület,
b) igazgatási, irodai, nevelési, oktatási épület, egészségügyi, szociális épület,
c) vallási, szakrális épület,
d) kulturális és sport célú épület,
e) kereskedelmi, vendéglátó és szolgáltató épület,
(2) Az építési övezetek területén üzemi, raktározó jellegű nagy gazdasági forgalmat keletkeztető gazdasági telephely, valamint a vonatkozó jogszabály alapján bejelentés köteles, vagy telepengedély köteles tevékenységet kiszolgáló épület, építmény, üzemanyagtöltő állomás nem létesíthető.
(3) Az építési övezet beépítési paraméterei:k= kialakult építési vonalhoz való illeszkedés, SZ= szabadon álló beépítési módú építési hely, Ikr= ikerházas beépítés építési helye, K = kialakult beépítési mérték, kialakult telekterület, V=vegyes vagy közösségi rendeltetésű épület esetén, L=kizárólag lakó rendeltetés esetén
építési övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség (m) |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
Vt-O/1 |
400 |
16 |
O |
V=45 L=30 |
0 |
k |
20 |
Épm: 5,5 |
Vt-O/2, |
800 |
16 |
O |
V=45 L=30 |
45 |
k |
25 |
Épm:5,5 |
Vt-Sz/3 |
800 |
15 |
SZ |
35 |
45 |
5 |
30 |
Épm: 5,0 |
Vt-SZ/4 |
K |
- |
SZ |
K |
K |
k |
10 |
Épm:K |
Vt-Sz/5 |
800 |
15 |
Ikr |
35 |
45 |
5 |
30 |
Épm: 5,0 |
Intézményi vegyes építési övezet (Vi)
30. § (1) Az építési övezetben az intézményi funkciók, igazgatás, oktatás, nevelés, kulturális tevékenység, egészségügyi, szociális és vallási szakrális tevékenység létesítményei építhetők, fejleszthetők, bővíthetők, építhetők újjá.
(2) Gyártó, összeszerelő, raktározó gazdasági rendeltetés nem létesíthető, ez alól kivétel az oktatási célt szolgáló összeszerelő gyártó tevékenység.
(3) Az építési övezethez tartozó telkek parkolója a telek homlokvonalához kapcsolódóan közterületen is megvalósítható.
(4) Az intézményi vegyes építési övezet beépítési paraméterei:
építési övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség (m) |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
Vi-SZ/1 |
2000 |
30 |
SZ |
35 |
35 |
10 |
40 |
Épm: 9,0 Pm:7,5 |
Vi-SZ/2 |
4000 |
40 |
SZ |
35 |
35 |
10 |
40 |
Épm: 6,0 m |
Gazdasági építési övezetek
31. § (1) Az új gazdasági telephelyek, a szabályozási terv eltérő rendelkezése hiányában, legalább 10 m-es előkert szabadon hagyásával építhetők be. Meglévő megújuló gazdasági telkek legkisebb előkert szélessége 5m. Telkenként legfeljebb egy helyen, legfeljebb 15m szélességben az előkert 0m, bejárat, kapubehajtó, portaépület, mérlegház létesítése érdekében.
(2) A tervezett szerviz utak, egyéb kiszolgáló utak legalább egyoldali fásítással alakítandók ki.
(3) A gazdasági forgalom (be- és kiszállítás teherforgalma) és a hivatásforgalom várakozó helyeit, parkolóit minden esetben telken belül kell megépíteni.
(4) Veszélyes hulladék kezelését, újrahasznosítását szolgáló gazdasági tevékenység számára szolgáló telephelyet csak az egyéb ipari gazdasági területen belül, az illetékes hatóságok, legalább a környezetvédelmi és közegészség-ügyi hatóság hozzájárulásával lehet kialakítani.
Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági övezetek (Gksz)
32. § (1) Környezetalakítási követelmények:
a) Telken belüli út burkolatának széle a szomszédos telekhatártól legalább 2m távolságra legyen. Az előkerti és az oldalkerti sávban legalább egy sorban kétszintes felületminőségű zöldfelületet, fa- és cserjebeültetést kell megvalósítani. Alapellátási tevékenységek esetén csak a parkoló-felület mentén kötelező fát telepíteni.
b) A telken belüli 5 db gépjárműnél nagyobb befogadóképességű felszíni várakozó, parkoló helyet fásítani kell. Minden megkezdett 4 db várakozó- (parkoló) hely után 1 db, nagy lombkoronát növelő, környezettűrő, túlkoros lombos fa telepítésével kell megoldani a fásítást, minimum 1 m2 termőföldterület biztosításával, amelyek 1 m2 alatti területei a telek zöldfelületébe nem számíthatók be.
c) Reklámhordozó csak épülethomlokzaton, vagy kerítésen engedélyezhető, legfeljebb A/1 méretben.
(2) A kereskedelmi, szolgáltató gazdasági építési övezetben elsősorban elhelyezhetők:
a) mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású egyéb gazdasági tevékenységi célú épület,
b) a gazdasági funkciójú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló legfeljebb 2db lakás létesíthető, de az összes bruttó alapterülete legfeljebb 200m2 lehet,
c) kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató funkciók létesítményei,
d) igazgatási, egyéb irodaépület,
e) közösségi, szórakoztató épületek,
f) üzemanyagtöltő állomás.
(3) Az építési övezet beépítési paraméterei: K= kialakult telekterület, telekszélesség
építési övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség (m) |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
Gksz-SZ/1 |
2 000 |
K |
SZ |
35 |
20 |
5 |
25 |
Épm: 7,5 |
Gksz-SZ/2 |
K/ 4500 |
30 |
SZ |
40 |
30 |
15 |
20 |
Épm: 9,5 |
Egyéb ipari építési övezet (Gip)
33. § (1) Az építési övezet „nem jelentős zavaró hatású”, környezetet nem terhelő gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyezésére szolgál. Az építési övezet területén elhelyezhető:
a) mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület,
b) a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló legfeljebb 2 lakás, de az összes bruttó alapterülete legfeljebb 200m2 lehet,
c) raktárépületek,
d) nagykereskedelmi épület, építmény,
e) parkolóház, üzemanyagtöltő,
f) egyéb irodaépület,
g) sportcélú építmény,
h) A hivatásforgalom és a gazdasági forgalom parkolói.
(2) Új beépítésre szánt, vagy jelentős mértékben átépítésre kerülő ipari célú területek esetében a területre vonatkozó helyi építési szabályzat elfogadása után, a beépíthetőség feltételeként, a telkeket az előírásoknak megfelelő építési telekké, telekké kell alakítani. Telekosztás révén létrejövő új telekszerkezetben minden teleknek biztosítani kell közvetlen gépjármű-kiszolgálást legalább 14m széles magánútról vagy közútról.
(3) Az építési övezet beépítési paraméterei:
építési övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség (m) |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
Gip-SZ/1 |
900 |
30 |
SZ |
35 |
20 |
10 |
25 |
Épm: 7,5 |
Gip-SZ/2 |
5000 |
30 |
SZ |
40 |
30 |
10 |
25 |
Épm: 9,5 |
Különleges kastély és kastélypark építési övezete (Kk)
34. § (1) A Kk jelű - különleges kastély és kastélypark építési övezet előírásai az alábbiak:
a) Az építési övezet elsősorban idegenforgalmi, rekreációs célú, közhasználat számára részlegesen megnyitott jellegű terület, ahol rezidenciális célú, valamint a szabadidős tevékenységekhez (pl. jóléti tóhoz kapcsolódó tevékenység) kapcsolódó épületek, létesítmények, a pihenést, a testedzést szolgáló létesítmények, építmények, vendéglátás épületei, a terület fenntartását biztosító kint lakás épülete, építményei helyezhetők el.
b) Az építési övezetben tó, dísztó, híd kialakítható.
c) Az építési övezet zöldfelületén parkoló, burkolt felület, gyalog- és kerékpárút létesíthető.
d) Az építési övezetben növénytelepítés kizárólag honos, a termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajokkal történhet, a meglévő kastélypark történeti jellegéhez igazodóan.
e) A kialakítandó legkisebb zöldfelület mértékébe a tó vízfelülete 75%-kal beszámítható.
(2) Az építési övezet részletes előírásai az alábbiak: K/10* = a kastély kialakult épületmagassághoz igazodó, de az új épületek/épületrészek épületmagassága legfeljebb 10m
építési övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség (m) |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
Kk |
10 000 |
- |
SZ |
15 |
15 |
20 |
75 |
Épm: K/10* |
Különleges mezőgazdasági üzemi építési övezet (Kmü)
35. § (1) A meglévő mezőgazdasági üzem területén a növénytermesztést és állattenyésztést szolgáló épületek és építmények, valamint a folyamatos felügyeletet biztosító szolgálati lakás létesíthetők. (pl.: terménytárolók, silók, istállók, fejőház, gépszín, gépjavító, zártrendszerű trágyatárolók, zártrendszerű közművek, közműpótlók, üvegházak, hűtőházak, irodai - szociális épületrész.)
(2) A hivatásforgalom, valamint a termény be és kiszállításának teherforgalmi parkolói is telken belül létesítendők.
(3) Az építési övezetben 1 önálló lakóépület építhető az állandó felügyeletet biztosító személyzet (tulajdonos) számára a közegészségügyi előírások, a területre vonatkozó védőtávolságok figyelembe vételével.
(4) Az építési övezet beépítési paraméterei:* amennyiben a technológia indokolja technológiai építmények magassága ettől eltérhet
építési övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség (m) |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
Kmü |
10 000 |
50 |
SZ |
30 |
30 |
10 |
40 |
Épm: 7,5 * |
Különleges szennyvíztisztító telep építési övezete (Kszv)
36. § (1) Az építési övezetben a szennyvíztisztító telep épületei, technológiai építményei, 1m-t meghaladó földművei helyezhetők el.
(2) Az épületek, létesítmények körül a telekhatárok mentén, az elő-, oldal-, és hátsókertben legalább 5m szélességben fasor telepítendő.
(3) Az építési övezet beépítési paraméterei:
építési övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség (m) |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
Kszv |
900 |
- |
SZ |
40 |
45 |
10 |
40 |
Épm: 7,5 |
Különleges terület sportpálya építési övezete (Ksp)
37. § (1) Az építési övezetben a nagy zöldfelületet igénylő sportterületek építményei helyezhetők el:
a) kizárólag a pihenést, testedzést szolgáló épületek építmények (pl.: sportpálya, öltözőépület, szertár, lelátó, a terület fenntartásához, gondozásához szükséges épület),
b) a terület használatához szükséges fásított parkolók.
(2) Az építési övezetben technikai sportok pályái nem létesíthetők.
(3) Az építési övezet részletes előírásai az alábbiak:
építési övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség (m) |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
Ksp |
5000 |
- |
SZ |
20 |
5 |
5 |
70 |
Épm: 6,0 |
II/B BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK
Beépítésre nem szánt övezetek előírásai
38. § A település területének beépítésre nem szánt részei a következők:
a) Közúti közlekedési övezet (KÖu-1, KÖu-2, KÖu-3, KÖu-4, KÖz),
b) Kötöttpályás közlekedési övezet (KÖk)
c) Telekigényes közmű övezet (KÖ-km),
d) Zöldterület közkerti övezete (Zkk),
e) Erdő övezetek (Ev, Eg),
f) Általános mezőgazdasági övezetek (Má-á, Má-kh ),
g) Vízgazdálkodási övezet (V),
h) Különleges beépítésre nem szánt övezetek (Kb-t, Kb-ke, Kb-b, Kb-hl, Kb-rep)
Közúti közlekedési övezet (KÖu)
39. § (1) A közutak telekjogilag meglévő közterületi szélességén, vagy szabályozási terven kiszabályozott szabályozási szélességén belül a közlekedési létesítmények, a közművek vonalas létesítményei és berendezései, környezetvédelmi létesítmények, utcabútorok helyezendők el, utcafásítás telepítendő.
(2) A közlekedési területek övezetei és rendeltetése:
a) KÖu-1 jelű országos gyorsforgalmi út és főút övezete, melynek közterületi szélessége a kialakult állapot szerint tartandó meg.
b) KÖu-2 jelű országos mellékút és települési gyűjtőút övezete, melynek közterületi szélessége kialakult. A kialakulttól eltérő szélességekről a szabályozási terv rendelkezik.
c) KÖu-3 jelű kiszolgáló, lakóút övezete, a kialakult közterületi szélesség őrzendő meg, a szabályozási terven meghatározott helyeken, az új lakóutak 12m-14m közötti szélességgel alakítandók ki.
d) KÖu-4 jelű egyéb közlekedési közterületek övezete, ahol a vegyes használatú utak legkisebb szélessége 7,0m, a kerékpárutak a kialakult közterületi szélességen belül a szabvány szerint alakítandók ki. Kerékpárutak és a földekre kivezető mezőgazdasági utak legalább 4,0m szélességben alakítandók ki.
e) KÖu-5 jelű szerkezeti jelentőségű külterületi földút, ahol kialakult közterületi szélesség megtartandó.
f) KÖz jelű övezetben közlekedési területet kísérő fásított zöldfelület hozható létre, az övezetben épület nem létesíthető.
(3) Az utak, az övezeti besorolás által meghatározott igényszint szerint (forgalmi sávok száma szélessége, szétválasztott használat, vegyes használat, csapadékvíz elvezetés megoldása, közművesítés, közterület fásítása) építendők ki, újítandók fel.
(4) A kialakult, földhivatali nyilvántartásban szereplő szabályozási szélességek megtartandók. A beépítésre nem szánt területeken az utak védőterületén belül létesítményt elhelyezni csak a közút kezelőjének hozzájárulásával és az útügyi hatóság engedélyével szabad.
40. § (1) A közterületek terepszint alatti felhasználásánál, így a közművezetékek elhelyezésénél, átalakításánál- megfelelő szabályozási szélesség esetén - biztosítani kell a közterületi fák, fasorok elhelyezhetőségét, fennmaradását.
(2) Az ingatlanok normatívák szerinti parkoló igényét telken belül kell biztosítani. Ettől eltérni a kialakult településközponti vegyes építési övezetekben lehet, amennyiben a telekszerkezet, telekterület és a beépítés nem teszi lehetővé a telken belüli parkoló létesítést, viszont a közterületi szélesség alkalmas a parkoló felületének befogadására.
Kötöttpályás közlekedési, vasúti övezet (KÖk)
41. § (1) Az övezetbe a kötöttpályás közlekedéshez kapcsolódó vasúti pályák, műszaki létesítmények, technikai berendezések, közlekedési létesítmények, a csapadékvíz elvezető rendszer létesítményei és az épületek telkei tartoznak.
(2) Az övezet beépítettsége 3%-os mértékig növelhető.
Telekigényes közmű övezet (KÖ-km)
42. § (1) Az övezetben a telekigényes közüzemi közműellátás létesítményei helyezhetők el, (gázfogadó, közüzemi víztározó, hidroglóbusz, szennyvízátemelő, házas trafó, elektronikus hírközlés átjátszó adótornya).
(2) Az övezetben elhelyezendő épületekre vonatkozó beépítési paraméterek:
övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség (m) |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
KÖ-km |
10 |
- |
SZ |
5 |
35 |
5 |
35 |
Épm: 5,0 |
Zöldterület közkerti övezet (Zkk)
43. § (1) A zöldterület a belterület beépítésre nem szánt, jellemzően kialakított, növényzettel fedett, közkerti része, amely közhasználatú, rekreációs szerepet is betöltő, díszkertként is funkcionáló köztér.
(2) Az övezetben megengedett legnagyobb beépítettség 3%, amennyiben a közkert telke eléri és meghaladja a 7500m2-t, a legnagyobb épületmagasság 3,5 m.
(3) Az övezetben:
a) a dísz- és pihenőkert funkciójához tartozó kerti építmények, mint utca-bútorok, köztéri szobrok, díszkutak, árnyékolók,
b) játszótéri építmények,
c) a pihenést, a játékot szolgáló építmények,
d) a terület használatához és fenntartásához szükséges egyéb építmények,
helyezhetők el.
(4) Az övezet telkeit legalább 70%-os növényzeti fedettséggel kell megtartani.
(5) Közkertet szaktervezővel készített kertépítészeti kiviteli tervek alapján kell kialakítani, felújítani,
(6) Az övezetben, különösen a gyermek játszószerek esetén csak a használók testi épségét nem veszélyeztető, a vonatkozó előírásoknak megfelelő kialakítású, anyaghasználatú kerti építmények helyezhetők el.
Erdő övezetek (Ev, Eg)
44. § (1) Az erdő elsődleges rendeltetését az erdészeti hatóság a körzeti erdőtervben állapítja meg. Az erdőgazdasági övezetekben minden engedélyköteles építési munka (erdei épület, olyan kilátó, aminek a terepcsatlakozástól mért legfelső pontja a 6m-t meghaladja), területhasználat-módosítás csak az erdők védelmével, létesítésével, kezelésével, használatával összefüggő országos hatályú jogszabályok előírásai alapján történhet.
(2) Az erdőterületek övezetei az Eg jelű gazdasági rendeltetésű, és az Ev jelű védelmi rendeltetésű erdőövezetek.
(3) Az Ev jelű erdők övezetének telkei nem építhetők be, kivéve a természetvédelmi kezelési tervben meghatározott területeken, természetvédelmi bemutatási, kezelési illetve erdészeti célból. Az Ev jelű övezetben elhelyezhető építmények, a máshol és másként nem létesíthető:
a) nyomvonal jellegű építmények és műtárgyaik,
b) a kutatást és az ismeretterjesztést szolgáló, épületnek nem minősülő építmények,
c) a honvédelmet és belbiztonságot szolgáló műtárgyak.
(4) Az Eg jelű övezetben elsősorban az erdőgazdasági termelés, vadgazdálkodás és természetvédelem építményei helyezhetők el, 10 ha-t meghaladó földrészleten, legfeljebb 0,3%-os beépítettséggel, legfeljebb 7,5 m-es épületmagassággal. Az övezetben lakóépület nem építhető, más jellegű, nem erdőgazdasági célú épület nem helyezhető el.
(5) A véderdők kivételével kerítést létesíteni csak természetvédelmi, vízgazdálkodási, erdőgazdálkodási célból szabad.
(6) Az erdőtervezett erdők fenntartásáról és kezeléséről - az erdőgazdálkodó elképzeléseinek figyelembe vételével - az érvényes erdőterv rendelkezik.
Mezőgazdasági övezetek (Má-á, Má – kh)
45. § (1) A mezőgazdasági övezetekbe tartozó telkeken a Balaton-törvény M-1 térségi övezeteinek előírásait be kell tartani.
(2) Az övezetekben a termőföld igénybe vételével történő építési tevékenység esetén a területen található humuszvagyon védelméről, letermeléséről, átmeneti deponálásáról és az újbóli felhasználásáról a terület tulajdonosának, vagy az építtetőnek gondoskodni kell.
(3) Az övezetekben elhelyezhető épületek földszinti padlószintje az eredeti terephez képest 1,5 m-nél nagyobb mértékben nem emelhető ki.
(4) A mezőgazdasági terület az alábbi általános mezőgazdasági övezetekre tagolódik:
a) Az Má-á jelű általános mezőgazdasági övezet, az Má-gf általános mezőgazdasági terület Balaton-törvény szerinti gazdasági fejlesztési területe, ahol a szántóföldi és gyep- (rét, legelő) művelés a jellemző és a műveléssel összefüggő épület, vagy építmény helyezhető el,
b) az Má-kh jelű általános korlátozott használatú mezőgazdasági övezet és az Má-ef általános mezőgazdasági terület Balaton-törvény szerinti erdő fejlesztési területe az országos ökológiai hálózat ökológiai folyosóként meghatározott területe, valamint az országos ökológiai hálózat magterületként meghatározott területe, ahol a gazdálkodási és az általános építési feltételeket a vonatkozó magasabb rendű tervek, az OTrT és a Balaton-törvény előírásai határozzák meg, ahol csarnok jellegű épület és reklám célú építmény nem helyezhető el.
(5) Az Má jelű övezetben elhelyezhető építmények: a mezőgazdasági termeléshez (növénytermesztés és feldolgozás, állattartás és feldolgozás, halászat) szükséges gazdasági célú építmények (pl. állattartó épületek, terménytárolók, szárítók, gépjárműtárolók, gépjavítók, trágyatárolók), természetvédelmi kezelést bemutató építmény, épület, valamint látogatói központ, turisztikai célú hasznosítás építményei.
(6) A beépítésre nem szánt mezőgazdasági területek övezeteinek építési paraméterei: A lakóépület alapterülete nem haladhatja meg a telek beépíthető területének felét. Országos jelentőségű védett természeti területen – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén – szántó művelési ágban építmény nem helyezhető el (Btv. 25. § c) pont). Az országos ökológiai hálózat ökológiai folyosóként és magterületként meghatározott övezetében (valamint a térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetben) birtokközpont nem létesíthető. (Btv. 39. § (2) bek.)
Mezőgazdasági területek övezetei: |
Má-á, |
Má-á |
Má-kh |
Má-kh |
|
Művelési ág szerint: |
szántó |
gyep |
szántó |
||
A kialakítható legkisebb |
telekterület (m2) |
3000 |
3 000 |
3000 |
|
telekszélesség (m) |
50 |
50 |
50 |
||
Beépíthető legkisebb telekterület |
gazdasági és lakóépület |
200.000 |
50.000 |
- |
|
Beépítés módja |
SZ |
SZ |
- |
||
Beépítettség megengedett legnagyobb mértéke |
0,3 |
1 |
- |
||
A megengedett épületmagasság |
gazdasági épület (m) |
7,5 |
7,5 |
- |
|
lakóépület (m) |
5,0 |
5,0 |
- |
||
Beépíthetőség közműellátási feltétele |
hiányosan |
hiányosan |
- |
||
Zöldfelület legkisebb mértéke (%) |
80 |
80 |
- |
||
Előkert megengedett legkisebb mértéke |
10,0 |
10,0 |
- |
||
Oldalkert megengedett legkisebb mértéke |
10,0 |
10,0 |
- |
||
Hátsókert megengedett legkisebb mértéke |
15,0 |
15,0 |
- |
Vízgazdálkodási övezet (V)
46. § (1) A vízgazdálkodással kapcsolatos területek az alábbiak:
a) a vízfolyások (csatorna, árok, patak) és álló vizek (tó, tározó), így a Kis-Balaton II. ütemének telke, illetve medre a fenntartásra is alkalmas parti sávval
b) vízmű-létesítmények - kút, és körülkerített védőterületei,
c) vízgazdálkodással kapcsolatos egyéb építmények, gátőrház, szivattyúház telke és építményei.
(2) Az övezetben csak a vízgazdálkodással kapcsolatos építmények, a régészeti lelőhelyek leletmentését és bemutatását szolgáló, a horgászturizmust szolgáló esőbeálló jellegű építmény, és legalább 5 ha egybefüggő gyepterületen hagyományos istálló épület helyezhetők el.
(3) A területen építményeket elhelyezni csak a vízgazdálkodási szempontok figyelembevételével – külön jogszabályban foglaltak szerint – lehet. A vízgazdálkodási övezeteket érintő bármilyen építési munkát folytatni, területet hasznosítani csak vízjogi létesítési engedély alapján lehet. A vízi-létesítményi épületek nagyságát (beépítési mód, alapterület, épületmagasság) az épületben kialakítandó technológia igénye határozza meg, de a megengedett legnagyobb beépítettség legfeljebb 5% lehet épület építése esetén.
(4) A vízfolyások fenntartási sávja a külterületen csak gyepterületként alakítható ki.
(5) A területen jelentős földmunkát végezni, művelési ágat változtatni a vonatkozó rendelkezések előírásainak megfelelően, valamint az alábbiak figyelembe vételével csak úgy szabad, hogy a beavatkozás:
a) a biztonságos felszíni vízelvezetést ne veszélyeztesse, illetve szolgálja,
b) segítse elő a csapadékvizek tárolását, a vízhiányos időszakra való visszatartását,
c) biztosítsa a meglévő élőhelyek védelmét és újak kialakulását.
Különleges beépítésre nem szánt sport és mezőgazdasági kisgép repülőtér (Kb-rep)
47. § (1) A tényleges igénybevétel a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélye alapján történhet. Az engedély írja elő a repülőtér használatának feltételeit, amelyek a közlekedésbiztonságot, a település beépítésre szánt területeinek védelmét szolgálják. A repülőtér használata a szomszédos területek meglévő építési és használati lehetőségeit nem korlátozhatja.
(2) Az övezetben a megengedett legnagyobb beépítettség 5% lehet. A megengedett legnagyobb épületmagasság 7,5m.
(3) A kifutópálya csak füvesített lehet.
Különleges beépítésre nem szánt bányaterület övezete (Kb-B)
48. § (1) Az övezet a hatályos bányatelek területén, a bányaművelés és az ezzel közvetlenül összefüggő tevékenység céljára, kijelölt része.
(2) Az övezetben elhelyezhető építmények
a) a bányaüzemeltetéshez szükséges gazdasági épületek,
b) a bányaüzemeltetéshez szükséges irodai és szociális igényeket kiszolgáló épületek
c) a kitermeléshez, a kitermelt anyag kezeléséhez, szállításához (aprítás, osztályozás, rakodás, szállítószalag, stb.) szükséges építmények
d) a felszíni és felszín alatti vizek elvezetését, előírt kezelését szolgáló közműlétesítmények
zajgátló dombok, fasorok, erdők.
(3) Az övezet megengedett legnagyobb beépítettsége 0,1%.
(4) Az ökológiai rehabilitációval érintett területen építési tevékenység nem folytatható.
Különleges beépítésre nem szánt temető övezete (Kb-t)
49. § (1) Az építési övezetben a humán temetkezés céljait szolgáló és az azt kiegészítő funkciójú épületek létesíthetők.(pl.: ravatalozó, kápolna, kripta, szerszámtároló, kereskedelmi létesítmény, őrző-, szociális épület, kőfaragó, szemétgyűjtés kezelés építményei és a kiszolgáláshoz szükséges legalább 10fh-es parkoló felületek).
(2) A temető telekhatárai mentén védőfásítás létesítendő.
(3) A temető építési övezetének beépítési paraméterei:
építési övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség (m) |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
Kb-t |
25 000 |
50 |
SZ |
3 |
30 |
15 |
40 |
5,0m |
Különleges beépítésre nem szánt terület kegyeleti park övezete (Kb-ke)
50. § (1) Az övezetben a kialakult meglévő beépítés nem növelhető, csak kerti építmények létesíthetők, csak kerti bútorok helyezhetők el.
(2) A helyi értékvédelemre javasolt temetőkápolna és a kápolnához vezető kálvária jó műszaki állapota megőrzendő, arányrendszere, anyaghasználata, beépítési karaktere nem változtatható meg. [13]
(3) Az övezet részletes előírásai:
övezet |
telekalakítás |
építmények elhelyezése |
építmények, épületek |
|||||
legkisebb kialakítható |
beépítési mód |
legnagyobb beépítettség (%) |
legkisebb előkert (m) |
legkisebb zöldfelület (%) |
legnagyobb épületmagasság, párkánymagasság (m) |
|||
terület |
szélesség (m) |
terepszint felett |
terepszint alatt |
|||||
Kb-ke |
Kialakult |
- |
SZ |
0 |
- |
- |
75 |
- |
Különleges beépítésre nem szánt terület hulladéklerakó övezete (Kb-hl)
51. § A volt hulladéklerakó övezetében a hulladéklerakó bezárását és rekultivációját végre kell hajtani. Az övezetben épület, építmény nem építhető.
Záró rendelkezések
Hatályba léptető rendelkezések
52. § (1) Ez a rendelet 2015. év június hó 27. napján lép hatályba.
(2) E rendelet előírásait a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.
Hatályon kívül helyező rendelkezések
53. § Hatályukat vesztik a 7/2000. (V. 3.) önkormányzati rendelettel jóváhagyott helyi építési szabályzat és mellékleteit képező szabályozási tervek.
1. függelék a 14/2015. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
1. |
Temető kápolna, a kiskomáromi településrészen |
Kossuth Lajos utcáról nyilik |
472hrsz |
2. |
Sommsich-kastély |
Ormándpuszta |
0349hrsz |
3. |
Harangláb |
Fő utca 24. |
hrsz |
4. |
Felső-töllösi kápolna |
Galamboki útelágazás |
041/2hrsz |
2. függelék a 14/2015. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
1. Balaton-felvidéki Nemzeti Park területébe eső védett területek:
1.1. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számai (2. számú melléklet szerint):
1.2. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területének ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számai és erdőgazdasági üzemtervi jelei (4. számú melléklet szerint)
2. Zalakomári madárrezervátum természetvédelmi terület:
3. Európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű terület (Natura 2000 terület):
3.1. Különleges madárvédelmi területek és kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület: Kis-Balaton (HUBF30003 jelű terület az 1. és 3. melléklet alapján)
3.2. Kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület: Csörnyeberek
4. Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékébe bejegyzett hazai védett vizek és vadvízterületek (Ramsari-területek):
és vadvízterületek kihirdetéséről 119/2011. (XII. 15.) VM rendelet )
5. Védelemre tervezett területek:
6. Helyi védett természeti terület:
7. Országos jelentőségű természeti érték:
8. Tájértékek: (tajertektar.hu nyilvántartása alapján, nem jóváhagyott tájértékek):
1. kápolna előtti feszület-041/1 |
2. gémeskút-0375 |
3. szobor-251 |
4. gémeskút-0204/2 |
5. temető kápolna-472 |
6. gémeskút-0488/13 |
7. feszület-0100/1 |
8. feszület-0180/9 |
9. gémeskút-0181/6 |
10. gémeskút-0221/239 |
11. gémeskút-0208/11 |
12. szobor-0289/1 |
13. kastély történeti kertje-0349 |
14. gémeskút-0208/15 |
15. gémeskút-0174/1 |
16. feszület 0386/35 |
17. szobor-72/2 |
18. Smidt emlékmű 0441/2 |
19.gémeskút-0348/1 |
20. vaskereszt 1303 |
21. kőkereszt 1219/6 |
22.feszület 0565/8 |
23.gémeskút 0488/13 |
24.gémeskút 0488/13 |
3. függelék a 14/2015. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
Építési övezet, övezet jele: |
Érintett térségi övezet: |
Lf-O/1 |
SZ-1, U-1 |
Lf-O/2 |
SZ-1, U-1 |
Lf-3/bk |
SZ-1, U-1 |
Vt-O/1, |
SZ-1, U-1 |
Vt-O/2 |
SZ-1, U-1 |
Vt-Sz/3 |
SZ-1, U-1 |
Vt-SZ/4 |
SZ-1, U-1 |
Vi-SZ/1 |
SZ-1, U-1 |
Vi-SZ/2 |
SZ-1, U-1 |
Gksz-O/1 |
SZ-1, U-2 |
Gksz-O/2 |
SZ-1, U-2 |
Gip-SZ/1 |
SZ-1, U-2 |
Gip-SZ/2 |
SZ-1, U-2 |
Kmü |
U-2, SZ-1, M-1 |
Kszv |
M-1 |
Kk |
U-1,SZ-1, |
Ksp |
U-1, SZ-1 |
KÖ-km |
SZ-1, U-1 |
Zkk |
SZ-1, U-1 |
Zbk |
SZ-1, U-1 |
Ev |
E-1, E-3, SZ-1, T-1, Ö-1, Ö-2, |
Eg |
E-1, E-3, H-1, SZ-1, Ö-1, Ö-2, Ö-3, T-1 |
Má-á |
M-1, T-1, L-1, R-2, SZ-1, H-1 |
Má-kh |
M-1, SZ-1, Ö-1, Ö-2, Ö-3 |
Má-rep |
M-1 |
V |
F-1 |
Kb-t |
U-1, Ö-2, SZ-1, M-1, |
Kb-ke |
M-1 |
Kb-b |
T-1, L-1, R-2, SZ-1, M-1, A-1. |
Kb-hl |
M-1 |
4. függelék a 14/2015. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
4.melléklet a 14/2015. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
1. Átmenő telek: az építési telek két, egymással szemben lévő, közterületi telekhatárral rendelkezik.
2. Főépület: a telek rendeltetése szempontjából meghatározó, utcaképet formáló épület,
3. Melléképület: a főépület rendeltetésszerű használatát kiegészítő épület, építmény.
4. Kertépítészeti terv: önálló kertépítészeti létesítmény (közpark, közkert, szabadidőpark, kegyeleti park) engedélyezési szintű tervdokumentációja, melynek favédelmi tervet, kertrendezési tervet, növénykiültetési tervet (fás növények és évelők csoportjainak jelölésével), finom tereprendezési tervet (M 1:200); a tervezett kerti építmények terveit (M 1:100) és az e munkarészekhez tartozó műleírásokat kell tartalmaznia.
5. Kialakult, beépített tömb, terület: a belterületen, a beépítésre szánt területeken a telektömbben 75%-ban beépültek a telkek a földhivatali nyilvántartás szerint.
6. Szerkezeti jelentőségű külterületi földút: a közúti úthálózattal kapcsolatot biztosító földút, ami szervezi és gyűjti a mezőgazdasági területekre irányuló forgalmat.
7. Terepszint alatti beépítettség: az épület alatti pinceszint és a terepszint alatti építmények bruttó alapterületének együttese.
1.melléklet a 14/2015. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
1. melléklet: Sz-1 jelű Szabályozási terv a közigazgatási terület külterületére
2. melléklet a 14/2015. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
2. melléklet: Sz-2 jelű Szabályozási terv a központi belterületre
3. melléklet a 14/2015. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
3. melléklet: Sz-3 jelű Szabályozási terv Ormánd puszta területére