Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 32/2001. (X.27.) önkormányzati rendelete

a helyi jelentőségű természeti értékek védelméről

Hatályos: 2007. 12. 29- 2010. 09. 24

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 32/2001. (X.27.) önkormányzati rendelete

a helyi jelentőségű természeti értékek védelméről

2007.12.29.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. tv. 24. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a természeti értékek védelme érdekében a következő rendeletet alkotja.

Általános rendelkezések

1. § A rendelet célja, hogy a természetvédelmi törvénnyel összhangban védelmet biztosítson a természeti értékeknek az országosan is védett egyedi fajok nagyobb előfordulási helyeinek természeti területté nyilvánításával, valamint helyi jelentőségük miatt arra érdemes növény és állatfajok, természeti tájak, élő vizek természetes állapotának megőrzésével biztosítsa azok megmaradását, védelmét.

2. § Jelen rendelet hatálya kiterjed a rendeletben megjelölt, országosan védett természeti értékeknek helyi egyedeire, illetve a helyi természeti értékekre, valamint ezek tulajdonosaira, kezelőire, használóira.

3. § A természeti értékek és terület kiemelt oltalma a védetté nyilvánítással jön létre.

4. § (1) Védetté nyilvánításra bárki javaslatot tehet.

(2) A védetté nyilvánításhoz szükséges előkészítő eljárást a jegyző folytatja.

5. § (1) Ha valamely védelemre tervezett terület jelentős károsodásának veszélye áll fenn, a jegyző - az érdekelt hatóságok véleményének kikérése mellett - a területet azonnal végrehajtható határozattal, egy alkalommal ideiglenesen védetté nyilváníthatja.

(2) A határozatban előírhatja a terület kezelésével, a természeti értékek megóvásával kapcsolatos kötelezettségeket, továbbá a veszélyeztető tevékenység folytatását korlátozhatja, felfüggesztheti, illetve megtilthatja.

(3) Az ideiglenes védettség a végleges védettséget kimondó jogszabály hatálybalépéséig, de legfeljebb 3 hónapig tartható fenn.

6. § (1) A helyi természetvédelmi területek védettségét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni, és erről az ingatlantulajdonosokat értesíteni kell.

(2) A helyi jelentőségű védett természeti területen az igazgatóságot követően Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatát elővásárlási jog illeti meg. Az elővásárlás jogát az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni.

7. § (1) A helyileg védett természeti területen a jogszabályokban meghatározott előírások teljesítése érdekében a jegyző az érintetteket kötelezheti az eredeti állapot helyreállítására, különösen a károsodott természeti érték és terület, továbbá a védett természeti érték és terület helyreállítására.

(2) A helyi védettségű természeti területen a jegyző korlátozhatja, felfüggesztheti vagy megtilthatja a védett természeti értéket és területet károsító vagy súlyosan veszélyeztető tevékenységet.

(3) A jogszabályokban meghatározott eljárások, korlátozások megszegőivel szemben a jegyző természetvédelmi bírságot szab ki a 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet alapján.

(4) 1A természetvédelmi bírság teljes összegében a környezetvédelmi alap természetvédelmi részének bevételét képezi.

8. § A védett természeti területekre kezelési tervet kell készíteni. A kezelési tervet a jegyző készíti el jelen rendelet hatálybalépését követő egy éven belül.

9. § (1) A helyi védettség alá tartozó természetvédelmi területen természetvédelmi érdekből elrendelt mező- és erdőgazdasági korlátozás, illetve tilalom esetén, vagy a termelésszerkezet jelentős megváltoztatásának előírása következtében a tulajdonos tényleges kárát meg kell téríteni.

(2) A tulajdonos, vagyonkezelő, használó köteles tűrni a természetvédelmi hatóságnak a védett természeti érték és terület oltalma, tudományos megismerése, bemutatása érdekében végzett tevékenységét, így különösen a természetvédelmi érték megközelítését, bemutatását, őrzését, állapotának ellenőrzését, és a hatósági tájékoztató, valamint eligazító táblák elhelyezését.

(3) A tulajdonos, vagyonkezelő, használó köteles tűrni, hogy a természetvédelmi hatóság a természeti érték oltalma, tudományos megismerése érdekében ingatlanát időlegesen használja, arra használati jogot szerezzen, vagy tulajdonjogát egyébként korlátozza.

(4) A (2)-(3) bekezdésekben meghatározott tevékenységekkel okozott tényleges kárt meg kell téríteni.

(5) A kártalanításra a mindenkori költségvetésben fedezetet kell biztosítani.

A védetté nyilvánítás helyi és területi megjelölése és indoklása

10. §2 Az országosan védett növény- és állatfajok gyakori előfordulási helyei, illetve a helyi természeti értékek előfordulási helyei alapján helyi védettség alá kerülnek az alábbi területek:

- Csácsi arborétum
- Deák téri park
- platánsorok ( Platán sor, Landorhegyi út, Zrínyi út, Bíró M. út)
- Dózsa-liget
- Göcsej-Palatinus Étterem és Panzió kertje
- szenterzsébethegyi gesztenyfa
- olai temetőben lévő hársfa
- olai vasútállomásnál lévő hársfák
- botfai vadgesztenyesor
- Azáleás-völgy
- 20145 hrsz.-ú ingatlanon lévő hársfa
- Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 3. sz. alatti hársfa

11. § (1) A Csácsi arborétum helyi természetvédelmi terület.

(2) A védetté nyilvánítás célja az arborétum területén található változatos erdei élőhelyen a jelenlegi természetközeli állapotok fenntartása, az ott lévő természeti értékek megőrzése, a kialakított dendrológiai gyűjtemény hosszú távú fenntartása és a lakosság pihenését, kikapcsolódását szolgáló helyszín biztosítása.

(3) 3Az érintett ingatlanok jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, a helyrajzi számait, a védett területen lévő természetes, illetve természetközeli növénytársulásokat és azokon, mint élőhelyeken élő állatvilágot, valamint a védelmükre vonatozó kezelés terv irányelveit az 1. sz. melléklet tartalmazza.

12. § (1) A Deák téri park védett természeti terület.

(2) A védetté nyilvánítás célja a park területén található dendrológiai értékek, különösen a idős, hatalmas fák védelme.

(3) 4Az érintett ingatlan jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, helyrajzi számát, a védett területen lévő természetes, illetve természetközeli növénytársulásokat, valamint a védelmükre vonatozó kezelés tervét a 2. sz. melléklet tartalmazza.

13. § (1) Védett természeti értékek a Platán soron, a Landorhegyi úton, a Zrínyi úton és a Bíró M. úton található platánsorok.

(2) A védetté nyilvánítás célja a vegetációs időszakban jelentős esztétikai értéket jelentő fák védelme.

(3) 5Az érintett ingatlanok jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, helyrajzi számát, valamint a platánsorok védelmére vonatozó kezelés tervét a 3. sz. melléklet tartalmazza.

14. § (1) A Dózsa-liget védett természeti terület.

(2) A védetté nyilvánítás célja a park területének növény- és állatvilágának védelme.

(3) 6Az érintett ingatlan jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, helyrajzi számát, a védett területen lévő természetes, illetve természetközeli növénytársulásokat, valamint a védelmükre vonatozó kezelés tervét a 4. sz. melléklet tartalmazza.

15. §7 (1) A Göcsej-Palatinus Étterem és Panzió kertje védett természeti terület.

(2) A védetté nyilvánítás célja a kertben található dendrológiai értékek védelme.

(3) Az érintett ingatlan jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, helyrajzi számát, a védett területen lévő természetes, illetve természetközeli növénytársulásokat, valamint a védelmükre vonatozó kezelés tervét az 5. sz. melléklet tartalmazza.

16. § (1) Védett természeti érték a szenterzsébethegyi gesztenyfa.

(2) A védetté nyilvánítás célja az idős korával jelentős botanikai, agrártörténeti és esztétikai értéket képviselő gesztenyefa hosszútávú védelme.

(3) 8Az érintett ingatlan jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, helyrajzi számát, valamint a gesztenyefa védelmére vonatozó kezelés tervét a 6. sz. melléklet tartalmazza.

17. § (1) Védett természeti érték az olai temetőben lévő hársfa.

(2) A védetté nyilvánítás célja az idős korával jelentős botanikai és esztétikai értéket képviselő hársfa hosszútávú védelme.

(3) 9Az érintett ingatlan jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját,helyrajzi számát, valamint a hársfa védelmére vonatozó kezelés tervét a 7. sz. melléklet tartalmazza.

18. § (1) Védett természeti értékek az olai vasútállomásnál lévő hársfák.

(2) A védetté nyilvánítás célja az idős korával jelentős botanikai és esztétikai értéket képviselő hársfák hosszútávú védelme.

(3) 10Az érintett ingatlan jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, helyrajzi számát, valamint a hársfák védelmére vonatozó kezelés tervét a 8. sz. melléklet tartalmazza.

19. § (1) Védett természeti érték a botfai (Botfa u., Várberki u.) vadgesztenyesor.

(2) A védetté nyilvánítás célja az idős korával jelentős botanikai és esztétikai értéket képviselő vadgesztenyefák hosszútávú védelme.

(3) 11Az érintett ingatlan jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, helyrajzi számát, valamint a vadgesztenyefák védelmére vonatozó kezelés tervét a 9. sz. melléklet tartalmazza.

20. §12 (1) Védett természeti érték a Zalaegerszeg -Csács 20145 hrsz-ú területen lévő hársfa.

(2) A védetté nyilvánítás célja az idős korával jelentős botanikai és esztétikai értéket képviselő hársfa hosszútávú védelme.

(3) Az érintett ingatlan jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, helyrajzi számát, valamint a hársfa védelmére vonatozó kezelés tervét a 10. sz. melléklet tartalmazza.

21. §13 (1) Védett természeti érték a Zalaegerszeg 3135/10 hrsz-ú területen lévő hársfa.

(2) A védetté nyilvánítás célja az idős korával jelentős botanikai és esztétikai értéket képviselő hársfa hosszútávú védelme.

(3) Az érintett ingatlan jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, helyrajzi számát, valamint a hársfa védelmére vonatozó kezelés tervét a 11. sz. melléklet tartalmazza.

22. §14 (1) Az Azáleás-völgy helyi természetvédelmi terület.

(2) A védetté nyilvánítás célja a völgy területén a jelenlegi természetközeli állapotok fenntartása, az ott lévő természeti értékek megőrzése, a kialakított dendrológiai gyűjtemény hosszú távú fenntartása és a lakosság pihenését, kikapcsolódását szolgáló helyszín biztosítása.

(3) Az érintett ingatlan meghatározását, jellegét, kiterjedését, a védetté nyilvánítás indokát, természetvédelmi célját, a védett területen lévő természetes, illetve természetközeli növénytársulásokat, valamint a védelmükre vonatozó kezelés tervét a 12. sz. melléklet tartalmazza.

Záró rendelkezések

23. §15 (1) Jelen rendelet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata hivatalos lapjában való kihirdetést követő napon lép hatályba.

(2) Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a 17/1993. (VI. 4.) számú rendelet hatályát veszti.

(3) A 42/2005. (X.28.) sz. önkormányzati rendelet 6. §-ával módosított rendelkezések 2005. november 1-jén lépnek hatályba, melyeket a hatályba lépése után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

(4) A 66/2007. (XII.28.) sz. önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2007. december 29-én lépnek hatályba.

1. melléklet

1. 1. A Csácsi arborétum természetvédelmi terület természeti értékei

1.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

A várostól keletre húzódó összefüggő erdőterület egy részét, a Csácsi arborétumot helyi védelem alá kell helyezni az ott lévő botanikai- dendrológiai- és zoológiai értékek miatt. Az erdő a zalai klimax erdőtársulások, a gyertyános-tölgyesek, bükkösök, jellemző, fajgazdag reprezentáns képviselője. A területen lévő forrás és környéke az 1996. évi LIII. törvény 23. § 2, és 3/b pontja alapján ex lege védelemben részesül.
Az itt található ökoszisztéma védelmében korlátozásokat kell elrendelni. Az értékes dendrológiai gyűjtemény kezelése, fejlesztése, fenntartása továbbra is az erdészet feladata.
A Csácsi arborétum egyúttal a város kedvelt kirándulóerdeje, így a rekreációs funkció további fenntartása, erősítése szükséges.
1.1.2. Növénytársulások:
A terület élőhelyeinek tipizálása az Európai Unió Habitat Direktívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissé válik.
E1 Franciaperjés dombvidéki rétek CORINE: 36.5, 38.2
Völgyek, tápanyagban gazdag talajok magasfűvű, fajgazdag kaszálórétjei
K3 Nyugat-délnyugat-dunántúli bükkösök és gyertyános tölgyesek
CORINE: 41.C222, 41.2A11
Magas, jó növekedésű, üde szubmontán erdők a Délnyugat-Dunántúlon
J3 Bokorfüzesek CORINE: 44.12
Vízfolyások mentén, azok szegélyein kialakult cserje nagyságú bokorerdők, ligeterdők
J5 Égerligetek CORINE: 44.31
Dombvidéki patakokat kísérő, de ritkán folyók magasabb árterén is megtalálható éger alkotta erdők
S5 Egyéb tájidegen fenyvesek CORINE: 83.3111
Luc- jegenye- vörös- duglász- simafenyővel létesített ültetvényszerű állományok, gyakran gyepszint nélkül.
U8 Folyóvizek CORINE: 24
Állandó, egyirányú, a magasabb térszinttől az alacsonyabb felé mozgó felszíni vizek
U9 Állóvizek CORINE: 22.1
Állandó egyirányú mozgással nem rendelkező felszíni vizek
1.1.3. Védett növényfajok

Név

Állomány

Természetvédelmi érték
Ft/pld.

Szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana)

20 tő

5 000.-

Szártalan kankalin (Primula vulgaris)

Többszáz tő

2 000.-

Farkasboroszlán (Daphne mezereum)

15tő

10 000.-

Ciklámen (Cyclamen purpurascens)

50 tő

5 000.-

Pirítógyökér (Tamus communis)

50 tő

2 000.-

Kétlevelű sarkvirág (Plathanthera bifolia)

10 tő

2 000.-

Tavaszi tőzike (leucojum vernum)

150 tő

2 000.-

Kardos madársisak (Cephalanthera longifolia)

10 tő

5 000.-

1. 2. A Csácsi arborétum természetvédelmi terület kezelésének irányelvei

A területen található természeti értékek hosszútávú fennmaradásához megfelelő kezelési tervet kell készíteni. A tervben az alábbi kezeléseket kell részletesen kidolgozni:
- erdők természetközeli, ökológiai szemléletű erdészeti kezelése
- természetes gyepek fenntartó kezelése (kaszálás, gyomtalanítás, bokorirtás, stb.)
- zavart, gyomos területek kezelése (kaszálás, fásítás, egyebek)
- tájidegen növényfajok spontán terjeszkedésének visszaszorítása (akác, aranyvessző)
- az értékes vizes élőhely, forrás környékének természetszerű fenntartása
Jelenlegi tulajdoni viszonyok:
Az erdők állami tulajdonban vannak.
Kezelő:
A Csácsi arborétum a Zalaerdő Rt 7. sz. Zalaegerszegi Erdészetének kezelésében van.
Tervezett tulajdoni viszonyok:
Az élőhely hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja.
Korlátozások:
Az erdőben az erdészeti tevékenységet meghatározó ütemtervezést az erdő hosszútávú fenntartásának szem előtt tartásával kell elkészíteni.

1. 3. A Csácsi arborétum természetvédelmi terület ingatlanának helyrajzi száma

Sor-szám

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

01039

Erdő

1.555.464

1291,04

Magyar Állam

2. melléklet

2. 1. Deák téri park természetvédelmi terület természeti értékei

2.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

A Deák téri park a Megyei Könyvtár, Megyei Bíróság, Sütő utca, Várkör utcák által határolt park.
A védelem célja: a park területén található dendrológiai értékek védelme, kiváltképp az itt található idős, hatalmas fák védelme, melyek a vegetációs időszakban jelentős esztétikai értéket képviselnek.
2.1.2. Növénytársulások:
A terület tipizálása az Európai Unió Habitat Direktívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissé válik.
P6M Kastélyparkok és arborétumok az egykori vegetáció nyomaival CORINE: 85.1
Urbánus környezetben parkok, arborétumok az egykori –általában ligeterdei, réti-vegetáció maradványaival, regenerálódásával.
2.1.3. Védett növényfajok
(A védelem helyi jelentőségű, a faj országosan törvényben nem védett)

Név

Állomány

Természetvédelmi érték
Ft/pld

Juharlevelű platán (Platanus x hybrida)

5 tő

-

2.16 2. Deák téri park természetvédelmi terület kezelési terve:

- A burkolatok felújításakor gondoskodni kell arról – ahol ez szükséges – hogy nagyobb földfelület maradjon szabadon a fák tövénél.
- A platánokról az elszáradt ágakat el kell távolítani, az ághelyeket védőkezelni kell.
A fák egyenkénti leírását és részletes kezelési tervét a közgyűlés által elfogadott kezelési terv tartalmazza.
Jelenlegi tulajdoni viszonyok: A terület Önkormányzati tulajdonban van.
Kezelő: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Tervezett tulajdoni viszonyok: A védett fasor hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja.

2. 3. Deák téri park természetvédelmi terület ingatlanának helyrajzi száma

Sor-szám

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

1.

3620

Park

0,35 ha

-

Zalaegerszeg MJV. Önkormányzat

3. melléklet17

3. 1. Platánsorok természetvédelmi területek természeti értékei

3.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

Platán sor:
A Platán sor Ola utca és Göcseji úti kereszteződés között útszakaszon az út két oldalán található platánfák (104/102 db).
Landorhegyi út:
A Landorhegyi úton a Platán sor és a Madách utcai kereszteződés között útszakaszon az út két oldalán található platánfák (58 db).
Zrínyi M. út:
A Zrínyi M. utca nyugati oldalán található platánfák (18 db).
Bíró Márton utca:
A Bíró M. utca keleti oldalán található platánfák (33 db).
A védelem célja: az út mellett álló hatalmas platánok a vegetációs időszakban jelentős esztétikai értéket jelentenek.
3.1.2. Növénytársulások:
A terület – mint élőhely - tipizálása az Európai Unió Habitat Direktívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissé válik.
S7M Facsoportok, erdősávok, fasorok CORINE: 84.1, 84.3
Urbánus környezetben védelmi, esztétikai céllal létesített
kis kiterjedésű, többnyire vonalas jellegű facsoportok
3.1.3. Védett növényfajok
(A védelem helyi jelentőségű, a faj országosan törvényben nem védett)

Név

Állomány

Természetvédelmi érték
Ft/pld

Juharlevelű platán (Platanus x hybrida)

Össz.: 315

-

3.2. A platánsorok kezelési terve
3.2.1. Platán sor
Ø Az elszáradt, beteg, tőkorhadt fákat az egyenkénti leírásnak megfelelően ki kell vágni.
Ø Az elszáradt ágakat évente, a lombfakadás előtt el kell távolítani..
Ø Gondoskodni kell a hiányzó fák pótlásáról.
Ø A kivágásra kerülő fákat azonnal pótolni kell.
Ø Ahol a fák összeérnek a lámpaoszloppal (ÉK-i oldal 40., 82. fa) gondoskodni kell a lámpaoszlop áthelyezéséről.
Ø Vizsgálandó a járda és a közút közötti zöldsáv állapota, a szabálytalan várakozásból – zöldsávon – keletkező károsodásokat meg kell szüntetni.
Ø A koronaalakítás miatt levágott ágak ághelyeit méhviasszal kell védőkezelni.
Ø Javasolt a fasor védettségét jelölő táblák elhelyezését.
Ø Az egyenkénti leírásban foglaltak szerint kell eljárni.
3.2.2. Landorhegyi utca:
Ø A száraz ágakat el kell távolítani a koronákból.
Ø Szükség szerint a koronákat alakítani kell.
Ø Az úttest és a járda közötti zöldsávot karban kell tartani.
Ø Azoknál a fáknál, ahol az autók lejárták a földet a gyökerekről, a talajt vissza kell tölteni és meg kell akadályozni a zöldsávon való parkolást.
Ø Aszályos időszakban a fák öntözéséről gondoskodni kell.
Ø A hiányzó és a kivágásra kerülő fákat pótolni kel.
Ø Javasolt a fasor megjelölése a Platánsor sarkánál és a Déryné, illetve a Madách utca torkolatánál.
3.2.3. Zrínyi utca
Ø A kivágandó fát a legrövidebb időn belül ki kell vágni.
Ø Az alászorult, elszáradt ágakat le kell vágni, a fennakadt száraz ágakat el kell távolítani.
Ø A levágott ágak helyeit méhviasszal kell kezelni.
Ø A fák tövétől a szennyeződéseket – törmelék, aszfalt – el kell távolítani.
Ø A rendelőintézet épületét elérő ágakat vissza kell vágni.
Ø A 16. és 17. fa közötti betonréteget el kell távolítani.
Ø A kórház kerítését át kellene helyezni.
Ø A zöldsávot meg kellene magasítani és jó minőségű földdel kellene feltölteni.
Ø A fák idős kora miatt 2-3 évente egészségi vizsgálatuk szükséges.
Ø Javasolt a védett érték táblával való megjelölését.
3.2.4. Bíró Márton utca:
Ø A száraz ágakat el kell távolítani a koronákból.
Ø Szükség szerint a koronákat alakítani kell.
Ø Az úttest és a járda közötti zöldsávot karban kell tartani..
Ø A házakra veszélyes gyökereket el kell távolítani.
Ø Javasolt a fasor megjelölése a Berzsenyi utcai torkolatnál, valamint a vasúti átjárónál.
A fák egyenkénti leírását és részletes kezelési tervét a közgyűlés által elfogadott kezelési terv tartalmazza.
Jelenlegi tulajdoni viszonyok: A területek önkormányzati tulajdonban vannak.
Kezelő: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Tervezett tulajdoni viszonyok: A védett fasorok hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja.

3. 3. Platán soron, Landorhegyi úton, Zrínyi úton ás a Bíró M. utcában található platánsorok természetvédelmi terület ingatlanainak helyrajzi számát, művelési ágát, területét, tulajdonosát tartalmazó jegyzék

Sor-szám

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

1.

Platán sor: 4407

Park/fasor

Terület nélkül védett

-

Zalaegerszeg MJV. Önkormányzat

2.

48/77

Park/fasor

Terület nélkül védett

-

Zalaegerszeg MJV. Önkormányzat

3.

1183

Park/fasor

Terület nélkül védett

-

Zalaegerszeg MJV. Önkormányzat

4.

2748

Park/fasor

Terület nélkül védett

-

Zalaegerszeg MJV. Önkormányzat

4. melléklet18

4. 1. Dózsa liget természetvédelmi terület természeti értékei

4.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

A Dózsa liget a Zrínyi M. utca, Hunyadi u., és a Kosztolányi D. utcák által határolt park.
A védelem célja: a park területének növény- és állatvilágának védelme, kiváltképp az itt található idős, hatalmas fák védelme, melyek a vegetációs időszakban jelentős esztétikai értéket képviselnek.
4.1.2. Növénytársulások:
A terület – mint élőhely - tipizálása az Európai Unió Habitat Direktívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissé válik.
S7M Facsoportok, erdősávok, fasorok CORINE: 84.1, 84.3
Urbánus környezetben védelmi, esztétikai céllal létesítettkis kiterjedésű, többnyire vonalas jellegű facsoportok
P6M Kastélyparkok és arborétumok az egykori vegetáció nyomaival CORINE: 85.1
Urbánus környezetben parkok, arborétumok az egykori –általában ligeterdei, réti-vegetáció maradványaival, regenerálódásával.
4.1.3. Védett növényfajok
(A védelem helyi jelentőségű, a fajok országosan törvényben nem védettek)

Név

Állomány

Természetvédelmi érték
Ft/pld

Platánlevelű juhar

2 tő

-

Juharlevelű platán (Platanus x hybrida)

5 tő

-

4.2. Dózsa liget természetvédelmi terület kezelési terve
- A beteg, elöregedett fák kivágása szükséges.
- A park felújítására kertészeti tervet kell készíteni.
- A fokozottan védett, értékesebb fafajok javára az azokat veszélyeztető fákat el kell távolítani.
A liget közepén lévő platánfa tőkorhadását védőkezelni kell. Esetleges megtámasztását meg kell fontolni és meg kell terveztetni.
- A letört, levágott ághelyeket védőkezelni kell.
- Javasolt a védett érték táblával való megjelölése.
A fák egyenkénti leírását és részletes kezelési tervét a közgyűlés által elfogadott kezelési terv tartalmazza.
Jelenlegi tulajdoni viszonyok: A terület önkormányzati tulajdonban van.
Kezelő: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Tervezett tulajdoni viszonyok:
A védett fák hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja.

4. 3. Dózsa liget természetvédelmi terület ingatlanának helyrajzi száma, művelési ága, területe, tulajdonosa

Sor-szám

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

1.

1553/1

Park

1 ha 0325 m2

-

Zalaegerszeg MJV. Önkormányzat

5. melléklet19

5. 1. Göcsej-Palatinus Étterem és Panzió kertje természetvédelmi terület természeti értékei

5.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

A Zrínyi út, Kosztolányi út által határolt udvar/park.
A védelem célja: a kert területén található dendrológiai értékek védelme, kiváltképp az itt található idős, hatalmas fa védelme, melyek a vegetációs időszakban jelentős esztétikai értéket képvisel.
5.1.2. Növénytársulások:
A terület – mint élőhely - tipizálása az Európai Unió Habitat Direktívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissé válik.
P6M Kastélyparkok és arborétumok az egykori vegetáció nyomaival CORINE: 85.1
Urbánus környezetben parkok, arborétumok az egykori –általában ligeterdei, réti-vegetáció maradványaival, regenerálódásával.
5.1.3. Védett növényfajok
(A védelem helyi jelentőségű, a faj országosan törvényben nem védett)

Név

Állomány

Természetvédelmi érték
Ft/pld

Juharlevelű platán (Platanus x hybrida)

1 tő

-

5. 2. Göcsej-Palatinus Étterem és Panzió kertje természetvédelmi terület kezelési terve

Ø A törzsön lévő korhadt részt ki kell tisztítani és fakezelő viasszal le kell kezelni.
Ø Az épületet veszélyeztető ágakat vissza kell vágni.
Ø A száraz ágakat lombfakadás előtt el kell távolítani.
Ø A gyökfő környékén a terepet rendezni kell.
Ø Megtámasztását statikus szakértővel meg kell terveztetni.
Ø Javasololt a védettséget jelző tábla elhelyezése.
Jelenlegi tulajdoni viszonyok: A terület magántulajdonban van, tulajdonosa Pálfi László Zeg.
Kezelő: tulajdonos
Tervezett tulajdoni viszonyok: A védett fák hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja.

5. 3. Göcsej-Palatinus Étterem és Panzió kertje természetvédelmi terület ingatlanának helyrajzi száma, művelési ága, területe, tulajdonosa

Sor-szám

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

1.

1552

Park

1 ha alatt

-

Pálfi László Zeg.

6. melléklet

6. 1. Szenterzsébethegyi szelídgesztenyefa természeti értéke

6.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

A gesztenyefa Szenterzsébethegy Szőlőhegyi utcában egy kisparcellás gyümölcsösben helyezkedik el.
A védelem célja: az idős gesztenyefa hosszútávú védelme, melyek idős korával jelentős botanikai, agrártörténeti és esztétikai értéket képvisel.
6.1.2. Növénytársulások:
A fa és a terület – mint élőhely - tipizálása az Európai Unió Habitat Direktívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissé válik.
P5 Gesztenyeligetek CORINE: 85.1
Mesterségesen létesített, gyér záródású, xerifil és mezofil gyepekkel mozaikos szelídgesztenyések
6.1.3. Védett növényfajok
(A védelem helyi jelentőségű, a faj országosan törvényben nem védett)

Név

Állomány

Természetvédelmi érték
Ft/pld

Gesztenye (Castanea sativa)

1 tő

-

6.2. 20 Szenterzsébethegyi szelídgesztenyefa egyedi természeti érték kezelési terve
Ø Az elszáradt, letört ágakat el kell távolítani a koronából.
Ø A letört, levágott ágak helyeit méhviasszal védőkezelni kell.
Ø A törzs körül a területet ki kell tisztítani, a nem odavaló növényeket el kell távolítani.
Ø Szükséges lenne a K-i oldalán lévő út nyomvonalának módosítása, mert a gyökerekről a talaj teljesen lekopott.
Ø Esetleges pusztulása esetén tanufának konzerválva fenntartandó.
Ø Javasoljuk a körülkerítését az esetleg leszakadó nagyobb ágak balesetveszélyessége miatt.
Ø Javasolt a védett érték táblával való megjelölését.
Jelenlegi tulajdoni viszonyok: A terület magántulajdonban van, tulajdonosok Horváth Miklós, Horváth Alajos, Rózsa Vilmosné helyi lakosok.
Kezelő: Tulajdonosok
Tervezett tulajdoni viszonyok: A védett fa hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja.

6. 3. Szenterzsébethegyi szelídgesztenyefa egyedi természetvédelmi érték ingatlanának helyrajzi számos jegyzéke

Sor-szám

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

1.

28071

kert

671

-

Rózsa Vilmosné Zeg, Kodály u. 9.

2.

28072

kert

652

-

Horváth Miklós Zeg, Ady u. 49.

3.

28073

kert

781

-

Horváth Alajos Zeg, Kovács K. t. 4.

7. melléklet

7. 1. Olai temetői hársfa természeti értéke

7.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

A védett fa az Olai temetőben található.
A védelem célja: az idős hárs hosszútávú védelme, mely idős korával jelentős botanikai és esztétikai értéket képvisel.
7.1.2. Növénytársulások:
A terület – mint élőhely - tipizálása az Európai Unió Habitat Direktívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissé válik.
S7M Facsoportok, erdősávok, fasorok CORINE: 84.1, 84.3
Urbánus környezetben védelmi, esztétikai céllal létesített
kis kiterjedésű, többnyire vonalas jellegű facsoportok
7.1.3. Védett növényfajok
(A védelem helyi jelentőségű, a faj országosan törvényben nem védett)

Név

Állomány

Természetvédelmi érték
Ft/pld

Kislevelű hárs (Tilia cordata)

1 tő

-

7.2. 21 Olai temetői hársfa egyedi természeti érték kezelési terve
Ø A sebfelületet évenként viasszal kell védőkezelni, az esetleg korhadt réteget el kell távolítani.
Ø A korona megerősítését a statikus szakértő által elkészített terv alapján el kell végezni.
Ø A kápolna fölé hajló és az épület állagát veszélyeztető ágakat szakszerűen el kell távolítani.
Ø Évente, lombfakadás előtt a fát meg kell vizsgálni és az elszáradt ágakat el kell távolítani.
Ø A fáról virág gyűjtése nem engedélyezhető.
Ø Javasolt a védett érték táblával való megjelölése.
Jelenlegi tulajdoni viszonyok: Jézus Szíve Plébánia Zeg.
Kezelő: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Tervezett tulajdoni viszonyok:
A védett fa hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja

7. 3. Olai temetői hársfa egyedi természeti érték ingatlanának helyrajzi száma

Sor-szám

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

1.

4420

(temető)

Terület nélkül védett

-

Jézus Szíve Plébánia Zeg.

8. melléklet

8. 1. Olai állomásnál lévő hársfák természeti értékei

8.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

A védett fák az Olai állomási felvételi épület mellett helyezkednek el.
A védelem célja: az idős hársak hosszútávú védelme, melyek idős korukkal jelentős botanikai és esztétikai értéket képviselnek.
8.1.2. Növénytársulások:
A terület – mint élőhely - tipizálása az Európai Unió Habitat Direktívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissé válik.
S7M Facsoportok, erdősávok, fasorok CORINE: 84.1, 84.3
Urbánus környezetben védelmi, esztétikai céllal létesített
kis kiterjedésű, többnyire vonalas jellegű facsoportok
8.1.3. Védett növényfajok
(A védelem helyi jelentőségű, a faj országosan törvényben nem védett)

Név

Állomány

Természetvédelmi érték
Ft/pld

Kislevelű hárs (Tilia cordata)

2 tő

-

8.22 2. Olai állomásnál lévő hársfák egyedi természeti érték kezelési terve

Ø A fákon lévő sérüléseket ki kell tisztítani.
Ø Javasoljuk a védett érték táblával való megjelölését.
Jelenlegi tulajdoni viszonyok: MÁV Szombathelyi Üzemigazgatósága
Kezelő: MÁV Szombathelyi Üzemigazgatósága
Tervezett tulajdoni viszonyok: A védett fák hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja.
A fákon lévő sérüléseket ki kell tisztítani.
Javasoljuk a védett érték táblával való megjelölését.

8. 3. Olai állomásnál lévő hársfák egyedi természeti érték ingatlanának helyrajzi száma

Sor-szám

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

1.

6581/1

MÁV terület

Terület nélkül védett

-

MÁV Szombathelyi Üzemigazgatósága

9. melléklet

9. 1. Botfai (Botfa u. Várberki u.) vadgesztenyesor természeti értékei

9.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

Botfa utca: A településrészhez vezető közút baloldali árokpartján, a településrész közvetlen közelében 14 db, közel 100 éves, 80-100 cm átmérőjű vadgesztenyefa áll. Koronájuk a gombabetegségek és a kártevők miatt helyenként beteg, sérült. Törzsük ép, néhány helyen odvas.
Várberki utca: Az utca jobb oldalán, a kastélypark előtt 12 db fa áll. Telepítésük a Botfa utcaiakkal egyidejűleg történt. Egészségi állapotuk is hasonló.
A védelem célja: a fák méretüknél, koruknál fogva magas eszmei értéket képviselnek. A védelem alá helyezés után intenzív kezelésben részesülnek, a fák 20-60%-os egészségi állapotban megőrizhetők lesznek.
9.1.2. Növénytársulások:
A terület – mint élőhely - tipizálása az Európai Unió Habitat Direktívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissé válik.
S7M Facsoportok, erdősávok, fasorok CORINE: 84.1, 84.3
Urbánus környezetben védelmi, esztétikai céllal létesített
kis kiterjedésű, többnyire vonalas jellegű facsoportok
9.1.3. Védett növényfajok
(A védelem helyi jelentőségű, a faj országosan törvényben nem védett)

Név

Állomány

Természetvédelmi érték
Ft/pld

közönséges vadgesztenye (aesculus hippocastum)

26 tő

-

9.23 2. A botfai vadgesztenyesor egyedi természeti érték kezelési terve

Ø A súlyosan károsodott, veszélyes fákat ki kell vágni.
Ø A koronákból a száraz ágakat el kell távolítani.
Ø Alászorultság miatt javaslom a koronák alakítását.
Ø A biológiai károsítók elleni növényvédelmi munkákat el kell végezni, hogy nyár végére a fák ne veszítsék el asszimilációs felületüket.
Ø A fák alatt az avart össze kell gyűjteni, illetve az útpadka zöld felületét rendszeresen kaszálni kell.
Ø Javasolt a fasorok megjelölését.
Jelenlegi tulajdoni viszonyok:
Botfa utca: állami kezelésű út mentén közlekedési terület része
Várberki utca: önkormányzati kezelésű út mentén közlekedési terület része.
Kezelő: utak kezelői
Tervezett tulajdoni viszonyok: A védett fák hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja.

9. 3. Botfai vadgesztenyesor egyedi természeti érték ingatlanának helyrajzi száma

Sor-szám

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

1.

01082/4
01082/5
01082/6

közút
árok
árok

Terület nélkül védett

-

Magyar Állam
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata

10. melléklet24

10. 1. Zalaegerszeg-Csács 20145 hrsz-ú területen hársfa természeti értéke

10.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

A védett fa a Zalaegerszeg-Csács 20145 hrsz-ú területen található.
A védelem célja: az idős hárs hosszútávú védelme, mely idős korával jelentős botanikai és esztétikai értéket képvisel.
10.1.2. Növénytársulások:
A terület – mint élőhely - tipizálása az Európai Unió Habitat Direktívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissé válik.
S7M Facsoportok, erdősávok, fasorok CORINE: 84.1, 84.3
Urbánus környezetben védelmi, esztétikai céllal létesített
kis kiterjedésű, többnyire vonalas jellegű facsoportok
10.1.3. Védett növényfajok
(A védelem helyi jelentőségű, a faj országosan törvényben nem védett)

Név

Állomány

Természetvédelmi érték
Ft/pld

Kislevelű hárs (Tilia cordata)

1 tő

-

10.2. Zalaegerszeg-Csács 20145 hrsz-ú területen lévő hársfa egyedi természeti érték kezelési terve
A területen található természeti értékek hosszútávú fennmaradásához megfelelő kezelési tervet kell készíteni:
Ø A visszavágott ágak sebterületét viasszal védőkezelni kell.
Ø A villamos távvezetéknél lévő ágakat vissza kell vágni.
Ø Évente lombfakadás előtt a fát meg kell vizsgálni és az esetleg elszáradt ágakat el kell távolítani.
Ø A fáról virág gyűjtése nem engedélyezhető.
Ø Javasolt a védett érték táblával való megjelölése.
Jelenlegi tulajdoni viszonyok: Gyuk Teréz 8900 Zalaegerszeg, Jókai u. 8.
Gyuk Balázs 8900 Zalaegerszeg, Jókai u. 8.
Kezelő: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Tervezett tulajdoni viszonyok:
A védett fa hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja.

10. 3. Zalaegerszeg-Csács 20145 hrsz-ú területen lévő hársfa egyedi természeti érték ingatlanának helyrajzi száma, művelési ága, területe, tulajdonosa

Sor-szám

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

1.

20145

(gyümölcsös)

Terület nélkül védett

-

Gyuk Teréz
Gyuk Balázs
8900 Zalaegerszeg
Jókai u. 8.

11. melléklet25

11. 1. Zalaegerszeg 3135/10 hrsz-ú területen lévő hársfa természeti értéke

11.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

A védett fa a Zalaegerszeg 3135/10 hrsz-ú területen található.
A védelem célja: az idős hárs hosszútávú védelme, mely idős korával jelentős botanikai és esztétikai értéket képvisel.
11.1.2. Növénytársulások:
A terület – mint élőhely - tipizálása az Európai Unió Habitat Direktívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissé válik.
S7M Facsoportok, erdősávok, fasorok CORINE: 84.1, 84.3
Urbánus környezetben védelmi, esztétikai céllal létesített
kis kiterjedésű, többnyire vonalas jellegű facsoportok
11.1.3. Védett növényfajok
(A védelem helyi jelentőségű, a faj országosan törvényben nem védett)

Név

Állomány

Természetvédelmi érték
Ft/pld

Kislevelű hárs (Tilia cordata)

1 tő

-

11.2. Zalaegerszeg 3135/10 hrsz-ú területen lévő hársfa egyedi természeti érték kezelési terve
Ø A letört, korhadt ághelyet ki kell tisztítani és védőkezelni kell.
Ø A támasztógyökerekről a betonburkolat el kell távolítani.
Ø Évente lombfakadás előtt a fát meg kell vizsgálni és az esetleg elszáradt ágakat el kell távolítani.
Ø A fáról virág gyűjtése nem engedélyezhető.
Ø Javaslom a védett érték táblával való megjelölését.
Jelenlegi tulajdoni viszonyok: Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 3. szám alatti ingatlan tulajdonosai
Kezelő: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Tervezett tulajdoni viszonyok:
A védett fa hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja.

11. 3 Zalaegerszeg 3135/10 hrsz-ú területen lévő hársfa egyedi természeti érték ingatlanának helyrajzi száma, művelési ága, területe, tulajdonosa

Sor-szám

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

1.

3135/10

Terület nélkül védett

-

Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 3. szám alatti ingatlan tulajdonosai

12. melléklet26

12.1. Az Azáleás-völgy természetvédelmi terület természeti értékei

12.1.1. A terület rövid jellemzése, a védelem alá helyezés indokai

A Várostól délre húzódó összefüggő erdőterület egy részét, az Azáleás-völgyet helyi védelem alá kell helyezni az ott lévő botanikai- és dendrológiai értékek miatt. Az itt található ökoszisztéma védelmében, egyúttal a ma is nagyszámban fellelhető védett fajok élőhelyének védelme érdekében művelési korlátozásokat kell eszközölni.
Az Azáleás-völgy egyúttal a város kedvelt kirándulóerdeje, így a rekreációs funkció további fenntartása, erősítése szükséges.
12.1.2. Növénytársulások:
A terület élőhelyeinek tipizálása az Európai Unió Habitat Direktrívájában megfogalmazottak alapján, a hazai viszonyokra kidolgozott Nemzeti Biodiverzitás-Monitorozó Rendszer (Á-NÉR) kategóriáinak megfelelően, miáltal a területjellemzés EU kompatibilissá válik.
E1 Franciaperjés dombvidéki rétek CORINE: 36.5, 38.2
Völgyek, tápanyagban gazdag talajok magasfűvű, fajgazdag kaszálórétjei
K3 Nyugat-délnyugat-dunántúli bükkösök és gyertyános tölgyesek
CORINE: 41.C222, 41.2A11
Magas, jó növekedésű, üde szubmontán erdők a Délnyugat-Dunántúlon
S5 Egyéb tájidegen fenyvesek CORINE: 83.3111
Luc- jegenye- vörös- duglász- simafenyővel létesített ültetvényszerű állományok, gyakran gyepszint nélkül.
12.1.3. Védett növényfajok

Név

Természetvédelmi érték
Ft/pld

Kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum)

10 000.-

Turbánliliom (Lilium martagon)

2 000.-

Széleslevelű nőszőfű (Epipactis hellborine)

5 000.-

Fehér zászpa (Veratrum album)

2 000.-

Kárpáti safrány (Crocos heuffelianus)

10 000.-

12.2. Az Azáleás-völgy természetvédelmi terület kezelési terve

A védett érték kezelése szakmailag jól megoldott. Javasolt a védett érték megjelölése, valamint ismertető tábla elhelyezése.
Jelenlegi tulajdoni viszonyok:
Tulajdonos: Magyar Állam, tulajdonosi jogának gyakorlója az FVM Miniszter, amelyet a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet útján lát el
Kezelő:
A terület a Zalaerdő Zrt. kezelésében van.
Tervezett tulajdoni viszonyok:
Az élőhely hosszútávú fennmaradását a jelenlegi kezelő biztosíthatja.
Korlátozások:
Az erdőrészletben az erdészeti tevékenységet meghatározó ütemezést az erdőrészlet hosszútávú fenntartásának szem előtt tartásával kell végezni.

12.3. Az Azáleás-völgy természetvédelmi terület ingatlanainak helyrajzi számos jegyzéke, művelési ága, területe, tulajdonosa

Helyrajzi szám

Művelési ág

Terület (m2)

Termőhelyi értékszám
(aranyk.)

Tulajdonos

0159/15 (19 J, K, L, O, P, Q,
21 E, F, G, H, J, I erdőtervi jelű erdőrészletek)

Erdő

24 ha

196,4

Magyar Állam

1

A 42/2005. (X.28.) sz. rendelet 6. §-a mód.

2

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 1. §-a módosította.

3

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 2. §-a módosította.

4

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 3. §-a módosította.

5

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 4. §-a módosította.

6

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 5. §-a módosította.

7

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 6. §-a módosította.

8

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 7. §-a módosította.

9

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 8. §-a módosította.

10

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 9. §-a módosította.

11

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 10. §-a módosította.

12

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 11. §-a módosította.

13

A 66/2007. (XII:28.) sz. önk. rend. 12. §-a iktatta be.

14

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 13. §-a iktatta be.

15

Számozását a 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 11. §-a módosította.

16

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 14. §-a módosította.

17

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 15.§-a módosította.

18

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 16. §-a módosította.

19

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 17. §-a módosította.

20

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 18. §-a módosította.

21

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 19. §-a módosította.

22

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 20. §-a módosította.

23

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 21. §-a módosította.

24

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk. rend. 22. §-a iktatta be

25

A 66/2007. (XII.28.) sz. önk rend. 23. §-a iktatta be.

26

A 66/2007. ( XII.28.) sz. önk. rend. 24.§-a iktatta be.