Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2006. (III.7.) önkormányzati rendelete
az önkormányzati pénzeszközökből és támogatásokból megvalósuló beszerzésekről
Hatályos: 2006. 03. 08- 2009. 04. 23Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2006. (III.7.) önkormányzati rendelete
az önkormányzati pénzeszközökből és támogatásokból megvalósuló beszerzésekről
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya
1. § (1) Ezen rendelet személyi hatálya alá tartoznak:
a) Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat és az Örmény Kisebbségi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat), kivéve: a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvényben felsorolt helyi közszolgáltatás ellátása céljából Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése által alapított gazdasági társaság (2) bekezdésben meghatározott beszerzései esetén, ha az e célú alapítást a gazdasági társaság társasági szerződése (alapító okirata, alapszabálya) tartalmazza,
b) az önkormányzat által alapított helyi önkormányzati költségvetési szervek, kivéve az önkormányzat által létrehozott társulásokat.
(2) A rendelet tárgyi hatálya – a (3) bekezdésében foglaltak kivételével - kiterjed a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetési rendeletében jóváhagyott
a) építési beruházásokra,
b) árubeszerzésekre, és
c) szolgáltatás megrendelésekre
együttesen: beszerzésekre (továbbiakban beszerzések).
(3) E rendelet hatálya nem terjed ki azon beszerzésekre, amelyek során a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban Kbt.) rendelkezéseit kell alkalmazni, illetve amely beszerzéseknél valamely jogszabály eltérő rendelkezéseket állapít meg.
(4) Az (1) bekezdésben meghatározott szervezetek és személyek az e rendelet hatálya alá tartozó beszerzéseik során kötelesek az e rendeletben foglaltak szerint eljárni.
Általános rendelkezések
2. § (1) E rendelet alkalmazásában:
a) Építési beruházás: olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya
Az Önkormányzat részéről nyújtott támogatásból megvalósuló beszerzések
3. § (1) Az Önkormányzat által nyújtott céljellegű, fejlesztési vagy működési célú támogatások esetén – értékhatárra vonatkozó korlátozás nélkül - a támogatás folyósítására vonatkozó megállapodásban rendelkezni kell arról, hogy a támogatott köteles a támogatással érintett beszerzéseknél a támogatás felhasználásáról elszámolni, megfelelve az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben foglaltaknak. A támogatott köteles továbbá az elszámoláshoz az alábbi dokumentumokat becsatolni az ellenőrzéshez:
A beszerzések előkészítése, jóváhagyása
4. § (1) A beszerzések szükségességéről és azok előirányzatairól a tárgyévi költségvetési rendelet megalkotásakor, illetve a költségvetési rendelet módosításakor a Közgyűlés dönt.
(2) A polgármester és a bizottságok – a költségvetés végrehajtása során – Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló mindenkor hatályos önkormányzati rendeletben (továbbiakban: SZMSZ) meghatározott átruházott hatáskörök szerint járhatnak el.
A beszerzések lebonyolítása
5. § (1) Az e rendelet hatálya alá tartozó beszerzések esetén legalább három vállalkozótól kell írásban ajánlatot kérni.
Az ajánlatok elbírálása
6. § (1) Az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül, de legfeljebb a benyújtási határidőt követő 30 napon belül el kell bírálni, indokolt esetben egy alkalommal további 30 nappal meg lehet hosszabbítani.
(2) Ha az ajánlatok elbírálása során bizonyos kérdések tisztázása szükséges, a beszerző az ajánlattevőtől felvilágosítást, illetve az ajánlatok pontosítását kérheti.
(3) A beszerző valamennyi ajánlattevő bevonásával tárgyalást tarthat, ha a tárgyalástól a beszerzés gazdaságossága valamint az alkalmazott műszaki megoldás indokolja.
(4) Önkormányzati beszerzés esetén a nettó 7,5 millió forintot elérő vagy meghaladó építési beruházásra, valamint a nettó 4,0 millió forintot elérő vagy meghaladó árubeszerzésre és szolgáltatás megrendelésére vonatkozó ajánlatokat legalább 3 tagú munkacsoport bírálja el, és szavazattöbbséggel dönt. A munkacsoport akkor határozatképes, ha a tagok több mint fele jelen van.
Tájékoztató az eljárás eredményéről
7. § (1) Beszerző köteles az ajánlattevőt írásban tájékoztatni az ajánlatok elbírálásáról és a nyertes személyének kiválasztására vonatkozó beszerzői döntésről.
(2) Az eljárást eredménytelennek kell nyilvánítani, ha
a) nem érkezett ajánlat;
b) kizárólag érvénytelen ajánlatok érkeztek;
c) egyik ajánlattevő sem tett – különösen az ajánlatkérőnek rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel - megfelelő ajánlatot.
(3) A beszerző az eljárást a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása miatt eredménytelenné nyilváníthatja.
Szerződéskötés
8. § (1) A megvalósításra irányuló szerződéseket megkötni, illetve egyéb kötelezettséget vállalni, kifizetéseket teljesíteni csak a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet birtokában lehet.
(2) Eredményes eljárás esetén a nyertessel kell szerződést kötni az ajánlatkérésben meghatározott szerződéses feltételek szerint.
(3) A megkötött szerződésekre egyebekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.
Záró rendelkezések
9. § (1) Jelen rendelet 2006. március 8-án lép hatályba.
(2) Jelen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az önkormányzati pénzeszközökből megvalósuló beruházásokról szóló 6/2002. (III.8.) sz. rendelet, valamint a módosításáról rendelkező 22/2004. (IV.30.) számú rendelet hatályát veszti.
(3) Jelen rendeletet a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.