Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2006. (III.7.) önkormányzati rendelete
az önkormányzati pénzeszközökből és támogatásokból megvalósuló beszerzésekről
Hatályos: 2012. 11. 01- 2013. 04. 17Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2006. (III.7.) önkormányzati rendelete
az önkormányzati pénzeszközökből és támogatásokból megvalósuló beszerzésekről
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya
1. § (1)1 Ezen rendelet személyi hatálya alá tartoznak:
a) Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat),
b) az önkormányzat által alapított helyi önkormányzati költségvetési szervek, kivéve az önkormányzat által létrehozott társulásokat.
(2)2 A rendelet tárgyi hatálya – a (3) bekezdésében foglaltak kivételével - kiterjed aZalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetési rendeletében jóváhagyott
a) építési beruházásra,
b) árubeszerzésre,
c) szolgáltatás megrendelésre,
d) építési koncesszióra és
e) szolgáltatási koncesszióra,
együttesen: beszerzésekre (továbbiakban beszerzések).
(3)3 E rendelet hatálya nem terjed ki azon beszerzésekre, amelyek során a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban Kbt.) rendelkezéseit kell alkalmazni, illetve amely beszerzéseknél valamely jogszabály eltérő rendelkezéseket állapít meg.
(4) Az (1) bekezdésben meghatározott szervezetek és személyek az e rendelet hatálya alá tartozó beszerzéseik során kötelesek az e rendeletben foglaltak szerint eljárni.
Általános rendelkezések
2. § (1) E rendelet alkalmazásában:
a) Építési beruházás: olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya
Az Önkormányzat részéről nyújtott támogatásból megvalósuló beszerzések
3. § (1)9 Az Önkormányzat által nyújtott céljellegű, fejlesztési vagy működési célú támogatások esetén – értékhatárra vonatkozó korlátozás nélkül - a támogatás folyósítására vonatkozó megállapodásban rendelkezni kell arról, hogy a támogatott köteles a támogatással érintett beszerzéseknél a támogatás felhasználásáról elszámolni, megfelelve az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben foglaltaknak.
a) Az eseti támogatásban részesített támogatott köteles továbbá az elszámoláskor az alábbi dokumentumokat becsatolni az ellenőrzéshez:
A beszerzések előkészítése, jóváhagyása
4. § (1) A beszerzések szükségességéről és azok előirányzatairól a tárgyévi költségvetési rendelet megalkotásakor, illetve a költségvetési rendelet módosításakor a Közgyűlés dönt.
(2)10 A polgármester és a bizottságok – a költségvetés végrehajtása során – Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendeletében (továbbiakban: SZMSZ) meghatározott átruházott hatáskörök szerint járhatnak el.
A beszerzések lebonyolítása
5. § (1)11 Az e rendelet hatálya alá tartozó beszerzések esetén legalább három, lehetőleg helyi vállalkozótól kell írásban ajánlatot kérni. Az ajánlattételre felkérhető személyeket, szervezeteket a beszerző határozza meg.
(2) Az ajánlatkéréseknek tartalmazni kell az alábbi tartalmi elemeket:
a) a beszerzés tárgyát, mennyiségét,
b) a részletes műszaki követelmények meghatározását,
c) a szerződéses feltételeket (különös tekintettel a jótállásra, és a kötbérre vonatkozó kikötésekre),
d) teljesítés idejét és helyét,
e) pénzügyi teljesítés feltételeit és garanciáit.
f) Az elbírálás szempontrendszerét, a súlyszámokat és a pontozás módszerét.
g) Az ajánlatok érvényességi feltételeit
h) A tárgyalásra vonatkozó feltételeket
(3) Nem kell az (1) bekezdésekben foglalt szabályokat alkalmazni:
Az ajánlatok elbírálása
6. § (1) Az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül, de legfeljebb a benyújtási határidőt követő 30 napon belül el kell bírálni, indokolt esetben egy alkalommal további 30 nappal meg lehet hosszabbítani.
(2) Ha az ajánlatok elbírálása során bizonyos kérdések tisztázása szükséges, a beszerző az ajánlattevőtől felvilágosítást, illetve az ajánlatok pontosítását kérheti.
(3) A beszerző valamennyi ajánlattevő bevonásával tárgyalást tarthat, ha a tárgyalástól a beszerzés gazdaságossága valamint az alkalmazott műszaki megoldás indokolja.
(4)17 A 2. § (5) bekezdése szerinti beszerzések esetén az ajánlatokat a polgármester és az érintett intézményvezető, vagy intézményvezetők részvételével létrehozott munkacsoport bírálja el, és szavazattöbbséggel dönt a nyertes ajánlattevő személyéről. A munkacsoport munkájában részt vevő intézményvezetőt, vagy intézményvezetőket a polgármester kéri fel. A szerződést a nyertes ajánlattevővel az intézmények kötik meg.
(5)18 Önkormányzati beszerzés esetén a nettó 7,5 millió forintot elérő vagy meghaladó építési beruházásra és építési koncesszióra, valamint a nettó 4,0 millió forintot elérő vagy meghaladó árubeszerzésre, szolgáltatás megrendelésre és szolgáltatási koncesszióra vonatkozó ajánlatokat legalább 3 tagú munkacsoport bírálja el, és szavazattöbbséggel hozza meg a döntést előkészítő javaslatát. A munkacsoport akkor határozatképes, ha a tagok több mint fele jelen van.
Tájékoztató az eljárás eredményéről
7. § (1) Beszerző köteles az ajánlattevőt írásban tájékoztatni az ajánlatok elbírálásáról és a nyertes személyének kiválasztására vonatkozó beszerzői döntésről.
(2) Az eljárást eredménytelennek kell nyilvánítani, ha
a) nem érkezett ajánlat;
b) kizárólag érvénytelen ajánlatok érkeztek;
c) egyik ajánlattevő sem tett – különösen az ajánlatkérőnek rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel - megfelelő ajánlatot.
(3) A beszerző az eljárást a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása miatt eredménytelenné nyilváníthatja.
Szerződéskötés
8. § (1) A megvalósításra irányuló szerződéseket megkötni, illetve egyéb kötelezettséget vállalni, kifizetéseket teljesíteni csak a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet birtokában lehet.
(2) Eredményes eljárás esetén a nyertessel kell szerződést kötni az ajánlatkérésben meghatározott szerződéses feltételek szerint.
(3) A megkötött szerződésekre egyebekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.
Záró rendelkezések
9. § (1) Jelen rendelet 2006. március 8-án lép hatályba.
(2) Jelen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az önkormányzati pénzeszközökből megvalósuló beruházásokról szóló 6/2002. (III.8.) sz. rendelet, valamint a módosításáról rendelkező 22/2004. (IV.30.) számú rendelet hatályát veszti.
(3) Jelen rendeletet a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.
(4) A 14/2009. (IV.24.) sz. önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2009. április 24-én lépnek hatályba.
(5) Az 57/2009. (XII.23.) sz. önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2009. december 23-án lépnek hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépése után indult beszerzések esetében kell alkalmazni.
(6) A 47/2012. (X.31.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2012. november 1. napján lépnek hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 1. § mód.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 1. § mód.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 1. § mód.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 2. § (1) bek. iktatta be.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 2. § (1) bek. iktatta be.
A 14/2009. (IV.24.) sz. rendelet 1. §-a iktatta be és a következő bek-ek számozását megváltoztatta. A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 2. § (2) bek. mód.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 2. § (3) bek. mód.
Az 57/2009. (XII.23.) sz. rendelet 1. §-a iktatta be.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 3. § mód.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 4. § mód.
Az 57/2009. (XII.23.) sz. rendelet 2. § (1) bek. mód. A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 5. § (1) bek. mód.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 5. § (2) bek. mód.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 5. § (2) bek. mód.
Hatályon kívül helyezte az 57/2009. (XII.23.) sz. rendelet 4. § (2) bek.
Az 57/2009. (XII.23.) sz. rendelet 2. § (2) bek. mód. A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 5. § (2) bek. mód.
A 14/2009. (IV.24.) sz. rendelet 2. §-a iktatta be.
Az 57/2009. (XII.23.) sz. rendelet 3. §-a iktatta be és ezzel egyidejűleg az eredeti (4)-(7) bek-ek számozását (5)-(8) bek-ekre változtatta.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 6. § mód.
A 47/2012. (X.31.) önk. rend. 6. § mód.