Zalaegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2007. (II.9.) önkormányzati rendelete

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2007.(II.9.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Hatályos: 2020. 03. 14- 2021. 03. 11

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, valamint az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) és d) pontjában, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 53. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Szervezeti és Működési Szabályzatáról a következőket rendeli el:[1]


Általános rendelkezések[2]


Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata önállóan, szabadon,  demokratikus módon, széleskörű nyilvánosságot teremtve intézi a város ügyeit, gyakorolja az önkormányzati jogokat, gondoskodik a helyi közszolgáltatásokról,  a helyi  közhatalom  önkormányzati  típusú gyakorlásáról.


[3]Az önkormányzat, annak választott testülete, bizottságai, tisztségviselői és hivatala, valamint a településrészi önkormányzatok testületei a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.), valamint jelen rendelet alapján működnek.


1. § (1) Az önkormányzat elnevezése: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata


(2)[4] Az önkormányzat képviselő-testületének teljes megjelölése:

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése


(2a)[5] Az önkormányzat képviselő-testületének rövid megjelölése:

                                               Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése


(3)[6] Az önkormányzat hivatala: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala


(4)[7] Az önkormányzat székhelye:         8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 17-19.

     Az önkormányzat telephelyei:          8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3-5.

                                                           8900 Zalaegerszeg, Ady utca 15.


(5)[8] Az önkormányzat illetékességi területe: Zalaegerszeg megyei jogú város közigazgatási területe


(5a)[9] Az önkormányzat jelzőszámait, azonosító adatait és kormányzati funkcióit a 2. melléklet tartalmazza.


(6)[10] Az önkormányzat hivatalos honlapja:  www.zalaegerszeg.hu


(7)[11] Az önkormányzat hivatalos lapja: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közlönye

2. § (1) Zalaegerszeg város címerében a csücskös aljú zöld pajzstalp közepén, a pajzs kék mezejében álló, vezeklő ruhás Bűnbánó Magdolna alakja ezüst színű, fejét arany glória övezi. Kinyújtott jobb kezében ezüst színű babérkoszorút tart védően a zöld dombon a pajzs kék mezejében álló ezüst színű vár fölé. Bal kezében, bal vállára támasztott ezüst színű keresztet tart maga előtt. A zöld pajzstalpon a fő alak lábánál vezeklést jelképező ezüst színű háromágú ostor fekszik.


(2) Zalaegerszeg város zászlaja téglalap alakú, halványkék színű, közepén a város címere. A címer alatt ívesen arany betűkkel "ZALAEGERSZEG" felirat látható. A zászló anyaga selyem, rajta a címer és a felirat kézi hímzésű. A zászlót ezüst zsinórszegély és kék bojt díszíti.


(3) A zászló álló és fekvő alakzatban készül, felfüggesztett és szárra erősített használatra. A zászló méretei álló alakzatban 200 cm x 100 cm, fekvő alakzatban 210 cm x 105 cm. Mindkét alakzatban a címer mérete 45 cm x 56 cm, a felirat betűinek nagysága 8 cm. A városi zászlóból egy álló alakzatú példányt a Polgármesteri Hivatalban meg kell őrizni.


(4) A (3) bekezdésben előírt méretektől eltérő nagyságú zászló előállításánál az arányokat meg kell tartani. 

3. § (1) Zalaegerszeg város bélyegzője kör alakú, középen a város címerének méretarányos, vonalas rajzával, körülötte az önkormányzat elnevezésével.


(2) A körbélyegző készülhet díszkivitelben és hivatali használatra.


(3) A körbélyegző az ország címerével együtt, továbbá államigazgatási, hatósági ügyintézés során nem alkalmazható.


(4) A városi körbélyegző használatára a polgármester, az alpolgármester(ek), a jegyző, aljegyző és a polgármester eseti írásbeli felhatalmazása alapján önkormányzati képviselő jogosult  önkormányzati ügyekben.

4. § A város napja Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá nyilvánításának évfordulója tiszteletére minden év május 13-a.

5. § (1)[12] A közgyűlés létszáma 18 fő.


(2)[13] A közgyűlés tagjainak névsorát a 2. függelék, a bizottsági tagok névsorát a 3. függelék tartalmazza. A rendelet függelékeinek aktualizálásáról a jegyző gondoskodik.   

I. fejezet

A helyi önkormányzás általános szabályai

Az önkormányzati jogok


6. § (1) Az önkormányzat olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét.


(2) A kizárólagos önkormányzati tulajdoni részesedéssel működő gazdasági társaság esetében a legfőbb szerv kizárólagos hatáskörét a közgyűlés gyakorolja.


(3) Nem kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság esetében a társaság legfőbb szervének kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben a polgármester jár el, de előtte kikéri a Tulajdonosi Tanácsadó Testület véleményét. 


(4)[1] A kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság vezető tisztségviselői tekintetében  a munkáltatói jogokat a közgyűlés gyakorolja.



[1] A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 4. §-a mód.

7. § (1) [1]


(2) A közgyűlés együttműködhet a városi önkormányzat vonzáskörzetébe tartozó települések képviselő-testületeivel társulás  vagy külön megállapodás alapján



[1]    Hatályon kívül helyezte a 26/2012. (V.12.) önk. rend. 17.§ (2) bek.

II. fejezet


A közgyűlés feladata és hatásköre


8. § (1)[14] Az önkormányzat ellátja a törvényben meghatározott kötelező és az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket. 


(2)[15] Az önkormányzat által a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatokat törvény állapítja meg.


(3) Az önkormányzat a törvényben meghatározott kötelező feladatain túlmenően – a közgyűlés vagy a helyi népszavazás döntésével - önként vállalhatja minden olyan helyi közügy önálló megoldását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önkormányzat az önként vállalt helyi közügy feladatellátásának mértékét és módját a feladatvállalást tartalmazó döntésében - önkormányzati rendeletben vagy közgyűlési határozatban - esetenként határozza meg. Az önként vállalt helyi közügyek finanszírozását az önkormányzat költségvetési rendelete tartalmazza. Az önkormányzat helyi közügyek, valamint helyben biztosítható közfeladatok körében önként vállalt feladatai különösen:[16]

  1. [17]a települési támogatásról és a gyermekvédelmi ellátásokról szóló önkormányzati rendeletben meghatározott önkéntes feladatvállalás útján nyújtott ellátások biztosítása,
  2. [18]
  3. a lakások bérletéről, valamint elidegenítésükről szóló önkormányzati rendelet alapján a lakásgazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátása,
  4. [19]a Fiatal Családok Otthonáról és az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló önkormányzati rendeletekben foglaltak szerint a lakáshoz jutás támogatása,külön önkormányzati rendelet alapján a nehéz helyzetbe került természetes személyek lakáshitel-törlesztésének támogatása,
  5. [20]
  6. [21]külön önkormányzati rendeletek alapján a közterületi rend és tisztaság védelméről való gondoskodás, valamint a közösségi együttélés alapvető szabályainak meghatározása,
  7. a törvényben megjelölt kötelezően ellátandó sportigazgatási feladatokon túlmenően Zalaegerszeg Megyei Jogú Város sportjáról szóló önkormányzati rendeletben foglaltak szerint gondoskodás a sportszervezési feladatokról, a városkörnyéki diáksport tevékenység segítése és támogatása,
  8.  külön megállapodás alapján közreműködés az ifjúsági bűnmegelőzés hatékonyságának fejlesztésében,
  9. külön önkormányzati határozat alapján közreműködés a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumban, a városi drog prevenciós programok koordinálásában, a tevékenység anyagi támogatásában,
  10. a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány és külön önkormányzati határozatok útján a felsőfokú oktatás kialakításának elősegítése és működésének támogatása,
  11. [22]a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány útján a felsőfokú oktatás működésének támogatása,
  12.  külön önkormányzati rendeletek alapján művészeti és tanulmányi ösztöndíj rendszer működtetése, 
  13. a Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház fenntartásával az előadó-művészeti tevékenység feltételeinek megteremtése,
  14. [23]a költségvetésről szóló rendelet, valamint bizottsági és közgyűlési határozatok alapján intézmények, egyesületek, alapítványok, civil szervezetek, stb. támogatása,
  15. a „Nemzedékek kézfogásáról” szóló önkormányzati rendeletben foglaltak szerint az újszülött gyermekek, a házasságot kötő fiatal párok és az alacsony nyugdíjjal rendelkezők támogatása,
  16. az Egerszeg Kártyáról szóló önkormányzati rendeletben foglaltak szerint városi rendezvényekre, létesítményekbe történő kedvezményes belépés biztosítása,
  17. külön önkormányzati rendeletek alapján kitüntető címek, valamint Zalaegerszeg Város Tiszteletbeli Polgára cím adományozása,
  18. [24]a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ családi szertartások és rendezvények lebonyolítását végző irodájának fenntartásával egyes polgári szertartások és családi események méltó megrendezése és megünneplése,
  19. [25]közszolgáltatási szerződés alapján a helyi közösségi közlekedés biztosítása,
  20. [26]külön önkormányzati határozatok alapján az ökováros koncepció megvalósítása, valamint külön önkormányzati rendeletek alapján a környezet védelméről való gondoskodás,
  21. külön önkormányzati rendelet alapján gondoskodás a helyi jelentőségű természeti értékek védelméről,
  22. külön önkormányzati rendelet alapján gondoskodás az épített környezet helyi védelméről, valamint a védett építmények felújításának és a díszkivilágítás kiépítésének támogatásáról,
  23. külön önkormányzati rendelet alapján a társasházi és lakásszövetkezeti lakóépületek felújításának támogatása,
  24. [27]külön önkormányzati rendelet alapján helyi építészeti-műszaki tervtanács működtetése szakmai tanácsadó testületként az épített környezettel kapcsolatos értékvédelem ellátása érdekében,
  25. a településfejlesztés keretében külön önkormányzati határozatokban és a mindenkori költségvetési rendeletben meghatározottak szerint önkormányzati beruházások megvalósítása,
  26. külön önkormányzati rendeletek alapján a városban megvalósuló beruházások támogatása, vállalkozásfejlesztési és befektetés-támogató program működtetése,
  27. külön önkormányzati határozatok és rendelet alapján a város-rehabilitációs program megvalósítása,
  28. külön önkormányzati határozatok alapján az Új Deák Ferenc Városépítő Program megvalósítása,
  29. [28]
  30. [29]külön önkormányzati határozat alapján gondoskodás a Települési Értéktár Bizottság feladatainak ellátásáról.  


(3a)[30] A városi önkormányzat a közbiztonság helyi feladatairól a mindenkori költségvetési rendeletében meghatározott társadalmi szervezettel, továbbá a helyi közbiztonság erősítésében segítséget nyújtó egyéb szervezettel a közöttük fennálló együttműködési megállapodás keretében gondoskodik.


(4)[31] A közgyűlés át nem ruházható feladat- és hatásköreit törvény állapítja meg.


(5) A Közgyűlés a Nyugat-Balaton és Zala folyó Medence Nagytérség Települési Szilárd Hulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására létrehozott Önkormányzati Társulás (rövidített neve: ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás) – a továbbiakban Társulás – célját képező projekt keretében az ISPA/KA támogatással létrejövő vagyon- és eszközrendszerrel kapcsolatosan az önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás ellátására irányuló feladatkörét, valamint a Társulás célját képező projekt keretében az ISPA/KA támogatással létrejövő vagyon- és eszközrendszerrel megvalósuló települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás regionális szintű végzése céljából kizárólag egyszemélyes gazdálkodó szervezet alapítására és vezetőjének kinevezésére irányuló hatáskörét a Társulásra átruházza. Az önkormányzati közfeladat fentiek szerinti átruházása a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás ellátására irányuló már meglévő helyi közszolgáltatási szerződéseket azok hatálya alatt nem érinti.


(6)[32] A Közgyűlés felhatalmazása alapján a Zalaegerszeg és környéke csatornahálózat és szennyvíztisztító-telep fejlesztésére létrehozott Önkormányzati Társulás az önkormányzatok tulajdonában álló szennyvízközmű vagyon önkormányzati fejlesztése során – a vagyon műszaki és gazdaságossági szempontból egységes működtetése érdekében – szakmailag koordinál, gazdasági és műszaki felügyeletet gyakorol.


A közgyűlés alakuló ülése[33]


8/A. § (1) A közgyűlés alakuló ülését a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben meghatározottak szerint tartja meg. [34]A közgyűlés alakuló ülésének összehívása esetén a rendes ülés összehívására vonatkozó általános szabályoktól el lehet térni.


(2) A Helyi Választási Bizottság Elnöke tájékoztatást ad a polgármester, valamint az önkormányzati képviselők választásának eredményéről.


(3) A polgármester és az önkormányzati képviselők esküjének szövegét a Helyi Választási Bizottság Elnöke olvassa elő.


(4) A polgármester az alakuló vagy az azt követő ülésen benyújtja azokat az előterjesztéseket, amelyeket a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény és jelen rendelet meghatároz.


(5) Az alpolgármesterek megválasztására titkos szavazással kerül sor a 22. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint.


(6) Az alpolgármesterek, valamint a bizottságok nem önkormányzati képviselő tagjai esküjének szövegét a polgármester olvassa elő.

A közgyűlés működése


9. § (1) A közgyűlés féléves munkaterv alapján működik, amely tartalmazza a közgyűlés nyári és téli szünetének idejét is.  A munkatervi javaslatot a polgármester terjeszti a közgyűlés elé.


(2) A munkaterv tartalmazza a testületi ülések tervezett időpontját, napirendjét, a napirendi pontok előadóit, az előkészítésben részt vevő szervek vagy  személyek megjelölését és az  előterjesztések  elkészítésének határidejét.


(3) A polgármester  biztosítja a közgyűlés és a bizottságok munkatervei közötti összhang  megteremtését,  továbbá tájékoztatást ad a munkatervbe nem került javaslatokról.

10. §  A  munkaterv  összeállításához minden év november 15-ig és május 15-ig javaslatot  kell kérni:

a)    a közgyűlés tagjaitól,

b)    a közgyűlés bizottságaitól,

c)    a jegyzőtől,

d)    a hivatal belső szervezeti egységeinek vezetőitől,

A közgyűlés ülése


11. § (1) A közgyűlés általában öt hetente, csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel tartja rendes ülését.


(1a)[1] A közgyűlés a munkatervében meghatározottak szerint ülésezik, de évente legalább hat rendes ülést tart.


(2)   1.) A közgyűlésre a képviselőkön kívül tanácskozási joggal  a teljes anyag megküldésével meg kell hívni:

a) a jegyzőt,

b) az aljegyzőt,

c)[2] a nemzetiségi önkormányzat elnökét,

d) a könyvvizsgálót

e)[3] a nem a közgyűlés tagjai közül választott alpolgármestert.

2.) A  közgyűlésre a  képviselőkön kívül tanácskozási joggal meghívó megküldésével  meg kell hívni:

a)    a város díszpolgárait

b)    a városi egyéni választókerületben megválasztott, illetve a városban lakóhellyel  rendelkező országgyűlési képviselőt,

            c)   a megyei közgyűlés elnökét

d) a napirendi pontok tárgya szerint illetékes szerv képviselőjét, valamint az érintett magánszemélyt,

e)  a polgármesteri hivatal belső szervezeti egységeinek vezetőit,

f)[4] a megyei kormányhivatal vezetőjét,

g)[5] a zalaegerszegi járási hivatal vezetőjét,

h)[6] a 38/A. §-ban meghatározott tanácskozási joggal rendelkező szervezetek képviselőit.


(3) A tanácskozási joggal meghívottak a napirendi ponthoz egy alkalommal, legfeljebb három percig szólhatnak hozzá.


(4)  A közgyűlésre  tanácskozási  jog  nélkül  meghívást kapnak a sajtó képviselői, valamint a parlamenti pártok helyi szervezetei – a meghívó megküldésével.



[1] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 3. § (1) bek. iktatta be.

[2] A 26/2012. (V.11.) önk. rendelet 2. § mód.

[3]  A 32/2010. (X.15.) rendelet 2. § iktatta be.

[4]  A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 2. § iktatta be.

[5] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 3. § (2) bek. iktatta be.

[6] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 3. § (2) bek. iktatta be.

12. § (1)[35] A közgyűlés ülését a polgármester hívja össze. A meghívót és az írásos előterjesztéseket a polgármester az ülés előtt legalább öt nappal küldi ki. A polgármester akadályoztatása esetén e hatáskörét a közgyűlés tagjai közül választott általános helyettes alpolgármester gyakorolja. A polgármesteri és az általános helyettes alpolgármesteri tisztség egyidejű betöltetlensége, a tartós akadályoztatásuk esetén a közgyűlés tagjai közül választott másik alpolgármester jogosult az ülés összehívására.


(2)[36] A meghívó tartalmazza a közgyűlés helyét és idejét, a munkatervben szereplő és a javasolt napirendi pontokat, a napirendi pontok előterjesztőit, a napirend zárt ülés keretében való tárgyalásáról szóló javaslatot.


(3)[37]


(4) A meghívón a javasolt napirendi pontokat a következő sorrendben kell feltüntetni:

a)[38]          jelentés a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról,

b)           a jóváhagyott költségvetés módosítását érintő előterjesztések,

c)           rendeletek,

d)           vagyoni ügyek,

e)           testületi hatáskörbe tartozó egyedi ügyek,

f)            zárt ülés tartását igénylő ügyek,

g)           az interpellációs bejelentésekre válasz,

h)           interpellációs bejelentések, kérdések,

i)            egyebek

E sorrendtől a polgármester indokolt esetben eltérhet.

13. § (1)[1] A polgármester indokolt esetben rendkívüli közgyűlést hívhat össze. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben meghatározott esetekben a közgyűlést tizenöt napon belüli időpontra össze kell hívnia a polgármesternek a közgyűlés indokának, időpontjának, helyszínének és napirendjének meghatározásával. Ha a polgármester a kormányhivatal közgyűlés összehívására tett javaslatának és indítványának tizenöt napon belül nem tesz eleget, a közgyűlést a kormányhivatal hívja össze.


(2) Rendkívüli ülés összehívása esetén az összehívásra vonatkozó formai követelmények mellőzhetők.



[1]  A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 4. § mód.

14. §[1] A közgyűlés időpontjáról, helyéről és tervezett napirendjéről a polgármester legalább három nappal az ülés előtt a sajtó útján és a meghívónak az önkormányzat honlapján való közzétételével értesíti a lakosságot.



[1]  A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 5. § mód.

15. § (1) Az előterjesztéseket írásban  kell  elkészíteni.  A közgyűlés napirendjébe önálló napirendi pontként felvehető

a) a rendelettervezet

b) a határozati javaslat

c) a jelentés

d) a tájékoztató

e) az interpellációk és kérdések

f) egyebek


(2) Az írásbeli előterjesztés főbb elemei:

a) az előterjesztő megjelölése, 

b) a tárgy pontos megnevezése,

c) az előkészítésben részt vevő bizottságok és más szervezetek megnevezése, 

d) ha a témakör már korábban is szerepelt napirenden, az erre történő utalás,

e) a határozati javaslat ezen túlmenően tartalmazza a határozat tervezetét – esetleg több    változatban is -, felelősét és a végrehajtás határidejét,

f)[39] a rendelet tervezete és indokolása.


(3) Előterjesztés benyújtására jogosultak:

a) a polgármester,

b) az alpolgármester(ek),

c) a közgyűlés tagjai,

d) a bizottságok,

e) a jegyző, aljegyző,

f) a polgármester vagy a közgyűlés által felkért személy vagy szervezet,

(4)[40] A közgyűlés hatáskörébe tartozó választást, kinevezést, vezetői megbízást – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – az ágazatilag illetékes bizottság készíti elő. Az előkészítés során a jelölteket, a pályázókat a bizottság meghallgathatja, több jelölt, pályázó esetén sorrendet állíthat fel. A bizottság dönt a benyújtott pályázatok érvényességének vagy érvénytelenségének megállapításáról. A javaslatot a polgármester terjeszti a közgyűlés elé.



A közgyűlés vezetése


16. § (1) A közgyűlés ülései – a zárt ülés kivételével - nyilvánosak. A hallgatóság a képviselőknek fenntartott helyen kívül foglal helyet. Az ülés rendjének zavarása esetén az elnök a hallgatóságot vagy annak egy részét az ülésről kiutasíthatja.


(2)[1] A közgyűlés zárt ülést tart vagy zárt ülést rendelhet el a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben meghatározott esetekben.


(3)[2] A zárt ülésen a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben meghatározott személyek vehetnek részt.


(4)[3] A közérdekű adat és közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét zárt ülés tartása esetén is biztosítani kell. A zárt ülésen hozott közgyűlési döntés is nyilvános.


(5)[4] A zárt ülés jegyzőkönyvébe a (3) bekezdésben meghatározott személyek tekinthetnek be azzal, hogy a zárt ülésre meghívott, valamint a nemzetiségi önkormányzat elnöke a zárt ülés jegyzőkönyvének kizárólag azon részébe tekinthet be, melyre meghívást kapott vagy melyen részt vehetett.



[1] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 6. § mód.

[2] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 6. § mód.

[3] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 6. § mód.

[4] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 6. § mód.

17. § (1)[41] A közgyűlés ülését a polgármester vezeti, akadályoztatása esetén e hatáskörét a közgyűlés tagjai közül választott általános helyettes alpolgármester gyakorolja. A polgármesteri és a közgyűlés tagjai közül választott általános helyettes alpolgármesteri tisztség egyidejű betöltetlensége, a tartós akadályoztatásuk esetén a közgyűlés tagjai közül választott másik alpolgármester jogosult az ülés vezetésére.


(2) Az ülés megnyitásakor, valamint határozathozatal előtt a levezető elnök számszerűen  megállapítja a határozatképességet, melyet az ülés teljes időszaka alatt köteles figyelemmel kísérni. Az ülés akkor határozatképes, ha a képviselőknek több mint fele jelen van. Ha a közgyűlés nem határozatképes, az elnök megkísérli a határozatképesség helyreállítását. Ha ez nem vezet eredményre, az elnök megállapítja a hiányzó képviselők névsorát, és az ülést határozott időtartamra felfüggeszti. Ha ennek letelte után sem válik határozatképessé a közgyűlés, akkor az ülést berekeszti. Jelenlévőnek kell tekinteni a képviselőt, ha a szavazópultja bekapcsolt állapotban van. [42]A betöltetlen képviselői helyet és a kizárt önkormányzati képviselőt a határozatképesség szempontjából betöltöttnek, valamint jelenlévőnek kell tekinteni.


(3)[43] A határozatképtelenség miatt elmaradt közgyűlést  a polgármester az összehívásra vonatkozó formai követelmények mellőzésével nyolc napon belüli időpontra újból összehívja.


(4) Az előző bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni akkor is, ha az ülés menet közben válik határozatképtelenné.


(5) A levezető elnök az ülés vezetése körében

a)    a bejelentkezés sorrendjében szót ad,

b)    azt a felszólalót, aki eltér a tárgytól, felszólítja, hogy térjen a tárgyra, egyidejűleg figyelmezteti az eredménytelen felszólítás következményeire,

c)    azt a hozzászólót, aki az üléshez nem illő, vagy a közgyűlés tekintélyét, illetőleg másokat sértő kijelentést tesz, vagy kifejezést használ, felszólítja, hogy tartózkodjék ettől,

d)  rendre utasítja azt a hozzászólót, aki a tanácskozás rendjére és a szavazásra vonatkozó   szabályokat megszegi, valamint a hozzászólásra rendelkezésre álló időkeretet túllépi, egyidejűleg figyelmezteti az esetleges második rendre utasítás következményeire,

e)  egyidejűleg megvonja a szót attól a felszólalótól, akit beszéde során harmadszor szólít fel arra, hogy térjen a tárgyra vagy másodszor utasít rendre. Akitől a szót megvonták, ugyanabban az ügyben nem szólalhat fel újra,

f)     javasolhatja napirendi pontok  összevont tárgyalását,

g)    kezdeményezheti a vita lezárását,

h)    szünetet rendelhet el,

i)     a hallgatóság soraiból kiutasíthatja azt, aki a közgyűléshez méltatlan  magatartást tanúsít,

j)     tartós rendzavarás miatt felfüggesztheti az ülést.

18. § (1) A polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére, melyhez a képviselők és a jegyző módosító indítványt terjeszthetnek elő. A napirendről a közgyűlés vita nélkül határoz.


(2) Az ülés során indokolt esetben a polgármester indítványára a közgyűlés a napirendi pontok tárgyalási sorrendjét módosíthatja. A napirendi pontok tárgyalási sorrendjének módosításáról a közgyűlés vita nélkül határoz.

19. § (1)[1] A polgármester írásban tájékoztatást ad a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról és az „Egyebek” napirendi pont keretében szóban vagy írásban az előző ülést követően tett fontosabb intézkedésekről.


(2)[2] Minősített többség szükséges törvényben meghatározott esetekben, valamint a meghívó napirendi tárgysorában nem szereplő előterjesztések napirendre tűzéséhez és tárgyalásához.


(3)[3] A javaslat elfogadásához az egyszerű többséget igénylő javaslat esetén a jelen levő képviselők, minősített többséget igénylő javaslat esetén a megválasztott képviselők több mint felének igen szavazata szükséges. Ennek hiányában a közgyűlés a javaslatot elutasította.


(4) A polgármester az egyes előterjesztésekről külön-külön nyit vitát.


(5) Az írásbeli előterjesztést az előadó a vita előtt szóban - legfeljebb öt percben - kiegészítheti.


(6) A hozzászólás időtartama legfeljebb öt perc, ismételt hozzászólás esetén három perc. További hozzászólást - legfeljebb egy percben - csak a levezető elnök engedélyezhet.


(7)[4] A vita lezárása után a napirendi pont előadója válaszol a hozzászólásokra, összefoglalja a vitában elhangzottakat.


(8) Az előterjesztést az előterjesztő visszavonhatja.


(9) Az elnök az összefoglaló után az előterjesztésben szereplő és a vitában elhangzott határozati javaslatokat egyenként bocsátja szavazásra. Előbb a vitában elhangzott módosító indítványokról, majd a határozati javaslat egészéről dönt a közgyűlés.


(10) Ha a jegyző törvényességi észrevételt kíván tenni, neki az elnök a szavazás előtt szót ad.



[1]  A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 5. § mód.

[2] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 4. § mód.

[3] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 8. § mód.

[4]  A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 11. § (2) bek. mód.

20. § (1) A képviselő eljárási kérdésben legfeljebb egy percben, egy napirendi pont tárgyalása során egyszer, soron kívül ügyrendi javaslatot terjeszthet elő, amit kézfelemeléssel jelez. Erre képviselőcsoportonként egy képviselő legfeljebb egyperces észrevételt tehet, egyébként a közgyűlés a javaslatról vita nélkül határoz.


(2) A közgyűlés - képviselői javaslatra - előzetesen vagy a napirend tárgyalása közben bármely napirendi pont időkeretben történő tárgyalását határozhatja el. Az erre vonatkozó javaslat ügyrendi javaslatnak minősül.


(3) Bármely képviselőcsoport vezetőjének kérésére a levezető elnök – a napirendi pont tárgyalása közben – egy alkalommal tárgyalási szünetet rendelhet el. A szünet időtartama - az elnök döntésétől függően - legfeljebb 15 perc lehet. Tárgyalási szünet elrendelését minden képviselőcsoport ülésenként egy alkalommal kérheti.

Határozathozatal


21. § (1) Határozathozatal során a szavazásra feltett kérdésekről külön-külön kell szavazni. A szavazás eredményének megállapításánál a szavazásban részt nem vevő képviselőt - a kizárt képviselőt kivéve - távollevőnek kell tekinteni. Ha a képviselő a szavazásban nem kíván részt venni, a szavazópultját még a szavazás megkezdése előtt köteles kikapcsolni.


(2) Először a módosító javaslatokról kell szavazni, majd az alternatív javaslatokról és ezt követően kerül sor a végszavazásra. A javaslattevőnek a módosító javaslatokat szószerint ismertetni kell vagy írásban  át kell adni a polgármesternek.


(3) Ha a határozati javaslatnak több pontja van, azokról külön egyenként vagy együttesen lehet szavazni. Ha a határozat egyes pontjairól külön történik szavazás, ez esetben a végszavazás mellőzhető.


(4)[1] Kettő vagy annál több döntési lehetőség esetén

a)    ha egyik javaslat sem kapta meg a szükséges többséget, az előterjesztést le kell venni napirendről,

b)    ha több javaslat is megkapta a szükséges többséget, második fordulót kell elrendelni,

c)    a második fordulóban valamennyi szükséges többséget kapott javaslatról kell szavazni,

d)    ha a második fordulóban egynél több javaslat is megkapja, vagy egy javaslat sem kapja meg a szükséges többséget, az előterjesztést le kell venni napirendről.


(5)[2] Ha a közgyűlés a határozati javaslaton belül több javaslatot fogadhat el, és a lehetségesnél több javaslat is megkapta a szükséges többséget, második fordulót kell elrendelni. A második fordulóban a szükséges többséget kapott valamennyi javaslatról kell szavazni. Ha a második fordulóban az elfogadható számú javaslatnál több is megkapta a szükséges többséget, akkor az elfogadható számú, legtöbb szavazatot kapott javaslatokat kell elfogadottnak tekinteni.


(6)[3] A közgyűlés másodfokú döntésében bizottság által hozott elsőfokú határozat esetén a bizottsági döntésben résztvevő tag, valamint polgármester által hozott elsőfokú határozat esetén a polgármester nem vehet részt.



[1] A 3/2014. (II.07.) önk. rend. 2. § mód.

[2] A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 12. §-a mód.

[3] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 5. § iktatta be.

22. § (1) A közgyűlés nyílt szavazással vagy titkos szavazással hozza meg döntését.


(2) A nyílt szavazás kézfelemeléssel, illetve szavazógép felhasználásával vagy név szerinti szavazással történik.


(3) Titkos szavazásra, a törvényben meghatározott eseteken túlmenően, a közgyűlés eseti döntése alapján kerülhet sor.[1] A titkos szavazást az Ügyrendi-,Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság jelenlevő tagjai bonyolítják le, urna és szavazólap felhasználásával. A szavazás eredményének megállapításáról külön jegyzőkönyv készül.


(4) Név szerinti szavazás elrendeléséről, a törvényben meghatározott eseteken túlmenően, a közgyűlés esetenként dönt.[2] A név szerinti szavazás során  a jegyző egyenként olvassa a települési képviselők nevét, akik igennel, nemmel vagy “tartózkodom” nyilatkozattal szavaznak. A szavazás eredményét a jegyzőkönyvben külön rögzíteni kell.



[1] A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 13. § (1) bek. mód.

[2] A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 13. § (2) bek. mód.

23. § (1) A közgyűlési határozat tartalmi elemei:

  a) a döntés szöveges része,

            b) a végrehajtás határideje,

            c) a végrehajtásért felelős személy megjelölése,


(2) A közgyűlés alakszerű határozat nélkül a  szavazati arány rögzítésével dönt:

a) a feladat meghatározást nem tartalmazó előterjesztések elfogadásáról;

b) önkormányzati rendelet alkotásáról, módosításáról;

c) interpellációra adott válasz elfogadásáról, ha azt az interpelláló képviselő nem fogadta el;

d) a napirend elfogadásáról.


(3)[44] A közgyűlés határozatait Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közlönyében és az önkormányzat hivatalos honlapján kell közzétenni.


(4)[45] A közgyűlési határozat teljes megjelölése:

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének …/…. (……) határozata

A határozatok sorszámát évenként egytől kezdődően folyamatosan, növekvő sorrendben kell meghatározni. A határozat sorszámát arab számmal, a határozat elfogadásának évét arab számmal, zárójelben a határozat elfogadásának hónapját római számmal és napját arab számmal kell jelölni. A teljes megjelölésnek a határozat címét is magában kell foglalnia.


(5)[46] A közgyűlési határozat rövid megjelölése:

ZMJVÖK …/…. (……..) határozata

A határozat sorszámát arab számmal, a határozat elfogadásának évét arab számmal, zárójelben a határozat elfogadásának hónapját római számmal és napját arab számmal kell jelölni


(6)[47] A közgyűlési határozatokról nyilvántartást kell vezetni, melyről a jegyző gondoskodik.

Önkormányzati rendeletalkotás


24. § A közgyűlés rendeletet alkothat a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján annak végrehajtására.

25. §. A rendelet alkotását kezdeményezheti a közgyűlés tagja, bizottsága, a jegyző és az aljegyző.

26. §[48] (1) Rendelettervezetet a polgármester, az alpolgármesterek, a közgyűlés tagjai és bizottságai, a jegyző és az aljegyző terjeszthetnek elő.


(2) A rendelettervezethez előterjesztett módosító javaslatot a polgármesternek vagy a levezető elnöknek írásban kell benyújtani legkésőbb a rendelettervezet részletes vitájának lezárását megelőzően.


(3) A rendelettervezet szakmai előkészítésének feladatait a jegyző látja el. A jogalkotásról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően kell elvégezni a szabályozás előzetes hatásvizsgálatát és a törvény által meghatározott tartalommal kell a jogszabály tervezetéhez indokolást csatolni.


(4) Ha jogszabály valamely szervezet vagy személy számára kifejezetten jogot biztosít arra, hogy a rendelet tervezetét véleményezhesse, a rendelet előkészítője köteles gondoskodni arról, hogy az érintett szerv vagy személy e jogával élhessen.


(5) A jegyző gondoskodik a jogalkotásról szóló törvényben meghatározottak szerint a rendeletek utólagos hatásvizsgálatának szükség szerinti, valamint a rendeletek tartalmi felülvizsgálatának folyamatos lefolytatásáról.     


(6) Ha a rendelettervezet rendeletet kíván módosítani vagy hatályon kívül helyezni, akkor a rendelettervezet címében ezt jelezni kell.


(7) A rendelettervezetet a bizottsági elnökökkel történt egyeztetés során kijelölt bizottságok megtárgyalják. Minden rendelettervezetet a közgyűlésnek történő benyújtás előtt az Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság jogi szempontból véleményez.


(7a)[49] Valamennyi rendelet tervezet csak az Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság állásfoglalásával nyújtható be a közgyűlésnek. A költségvetési és a zárszámadási rendelet tervezete csak a Pénzügyi Bizottság és a Gazdasági Bizottság, az építési szabályzat és a parkoló rendelet tervezete csak a Műszaki Bizottság, az ösztöndíjakról szóló rendeletek tervezete csak a Humánigazgatási Bizottság, a vagyonrendelet tervezete csak a Gazdasági Bizottság, a szociális és egészségügyi tárgyú rendeletek, valamint a lakásrendelet tervezete csak a Szociális, Lakás és Egészségügyi Bizottság állásfoglalásával nyújtható be a közgyűlésnek.


(8)[50] Az önkormányzati rendelet teljes megjelölése:

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének …/…. (…..) önkormányzati rendelete 

Az önkormányzati rendeletek sorszámát évenként egytől kezdődően folyamatosan, növekvő sorrendben kell meghatározni. A rendelet sorszámát arab számmal, a rendelet kihirdetésének évét arab számmal, zárójelben a rendelet kihirdetésének hónapját római számmal és napját arab számmal kell jelölni. A teljes megjelölésnek a rendelet címét is magában kell foglalnia.


(9)[51] Az önkormányzati rendelet rövid megjelölése:

ZMJVÖK …/…. (…...) ÖR.

Az önkormányzati rendelet sorszámát arab számmal, a rendelet kihirdetésének évét arab számmal, zárójelben a rendelet kihirdetésének hónapját római számmal és napját arab számmal kell jelölni.

27. §[52] (1) A rendeleteket a polgármester és a jegyző írja alá. A rendeletek kihirdetéséről Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közlönyében történő megjelentetés útján a jegyző gondoskodik.


(2)[53] A jegyző intézkedik a rendeletek hirdetőtáblán történő kifüggesztéséről, az önkormányzat hivatalos honlapján való megjelentetéséről, a Nemzeti Jogszabálytárban történő közzétételéről és a számítógépes hálózaton való elérhetőségéről, valamint a jegyző gondoskodik rendeletmódosítások esetén az egységes szerkezet átvezetéséről.


(2a)[54] A jegyző intézkedik a rendelet tervezetéhez tartozó, a megalkotását megelőzően rendelkezésre álló, végső előterjesztői indokolás Nemzeti Jogszabálytárban való közzététele iránt, kivéve, ha a jogszabály előkészítőjének az indokolásban kifejtett álláspontja alapján a közzététel mellőzhető.


(3) A rendeletekről nyilvántartást kell vezetni, melyről a jegyző gondoskodik.

Hivatalos lap[1]


28. § (1) A közgyűlés hivatalos lapja a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közlönye.


(2) A közlöny címlapján fel kell tüntetni:

a) Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közlönye címet,

b) a hivatalos lap megjelölést,

c) az évfolyamot és a lapszámot,

d) a megjelenés évét, hónapját, napját,

e) a város címerét,

f) a tartalomjegyzéket.


(3) A közlöny részei:

a) I. személyi rész,

b) II. a közgyűlés rendeletei,

c) III. a közgyűlés határozatai,

d) IV. egyéb közlemények, helyesbítés.


(4)[2] A közlöny személyi részében kell megjelentetni a személyi ügyekben hozott közgyűlési határozatokat.


(5) A közlöny II. részében kell kihirdetni a közgyűlés rendeleteit.


(6)[3] A közlöny III. részében kell megjelentetni a közgyűlés határozatait és a közgyűlés féléves munkatervét. A közgyűlés normatív határozatait – a saját és az általa irányított szervek tevékenységét és cselekvési programját, valamint az általa irányított szervek szervezetét és működését szabályozó határozatait – a polgármester és a jegyző írja alá, a közlönyben történő közzétételükről a jegyző gondoskodik.


(7)[4] A közlöny IV. részében lehet közzétenni különösen a közgyűlés által elfogadott tájékoztatókat, a közalapítványok módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratait, a polgármester és a jegyző közleményeit, az önkormányzati pályázati felhívásokat.


(8) A közlöny felelős kiadója a jegyző. A közlöny a közgyűlést követő 8 napon belül jelenik meg.


(9)[5] A közlönyt térítésmentesen meg kell küldeni:

  1. a települési képviselőknek,
  2. a megyei levéltárnak,
  3. a megyei könyvtárnak,
  4. a városi könyvtárnak,
    1. az Országos Széchenyi Könyvtárnak.


[1] A címet a 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 17. § (1) bek. iktatta be.

[2] A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 17. § (2) bek. mód.

[3] A 26/2012. (V.11.) önk. rend. 4. §  mód.

[4] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 9. § mód.

[5] A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 10. § (2) bek. mód.

Kérdés, interpelláció


29. § (1) A települési képviselők a testületi ülésen önkormányzati ügyekben a polgármesterhez, az alpolgármester(ek)hez, a jegyzőhöz, a bizottságok elnökeihez interpellációt intézhetnek. Az interpelláció olyan felszólalás, melynek tárgya szoros kapcsolatban kell, hogy álljon az önkormányzat hatáskörének ellátásával, illetőleg annak valamely - az önkormányzat irányítása alá tartozó - szervezet hatáskörébe kell tartoznia.


(2) Az interpelláló képviselő az interpellációt legfeljebb három percben szóban adja elő.


(3) Az interpellált az interpellációra legfeljebb öt percben válaszol.


(4) Az interpelláló képviselő legfeljebb kettő percben nyilatkozik, hogy a választ elfogadja-e vagy sem. Ha a választ nem fogadja el, a közgyűlés vita nélkül szavaz arról, hogy az interpellációra adott választ elfogadja-e.


(5)[55] Ha az interpelláció részletesebb vizsgálatot igényel, az interpellált legkésőbb 30 napon belül írásban érdemi választ ad.[56] Az interpellációra adott választ a soron következő közgyűlésen ismertetni kell. Ha az interpelláló a választ elfogadja, és nem kéri annak ismertetését, az interpellált a válasz felolvasásától eltekinthet.


(6)[57] Ha a közgyűlés az interpellációs választ nem fogadta el, az interpellációval kapcsolatban a hatáskörrel rendelkező bizottság állást foglal, amelyet a bizottság elnöke a következő közgyűlésen ismertet. A továbbiakban a (4) bekezdés szerint kell eljárni.


(7) Ha az interpellált szerint a közgyűlés az adott kérdésben korábban előterjesztett interpelláció kapcsán már állást foglalt, amennyiben az ügyben újabb körülmény nem merült fel, nem köteles az interpellációra válaszolni. Vita esetén az Ügyrendi Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság véleménye alapján a közgyűlés vita nélkül dönt arról, hogy az interpellációs felszólalás nem minősül-e ismételt interpellációnak.


(8) Ha az interpellált nincs jelen és az interpellációra adott válasszal mást bízott meg,  az interpelláló képviselő dönt arról, hogy a válaszadó személyét elfogadja-e. Ha nem, az interpellációt azon a következő ülésen mondhatja el, amelyen az interpellált jelen van.


(9) Ha az interpelláló két egymást követő ülésen sincs jelen, akkor a válaszadás mellőzhető.

30. § Az interpellációkra, kérdésekre a közgyűlés ülésén  az „ Egyebek” napirendi pont előtt van lehetőség.

31. § A települési képviselők a testületi ülésen a polgármesterhez, az alpolgármester(ek)hez, a jegyzőhöz, a bizottságok elnökeihez önkormányzati ügyekben, így különösen az önkormányzat vagy szervei, intézményei feladatkörébe tartozó szervezeti, működési, döntési, előkészítési jellegű ügyekben kérdést intézhetnek A kérdésre az interpellációra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a válasz elfogadásáról a testületnek nem kell szavazni. [58]A nemzetiségi önkormányzat elnöke a közgyűlés szerveitől felvilágosítást kérhet a nemzetiség helyzetét érintő, önkormányzati hatáskörbe tartozó ügyekben, melyre az ülésen vagy 30 napon belül írásban érdemi választ kell adni.

32. § Az olyan hozzászólást, amely nem felel meg a 29. § (1) bekezdésben, valamint a 31 . §-ban foglalt feltételeknek, a címzett nem köteles megválaszolni. Vita esetén az Ügyrendi-, Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző  Bizottság véleménye alapján a közgyűlés vita nélkül dönt arról, hogy a hozzászólás interpellációnak, vagy kérdésnek minősül-e. 

Jegyzőkönyv

33. § (1) A  közgyűlésről szó szerinti jegyzőkönyv és hangfelvétel készül. A közgyűlés zárt üléséről külön jegyzőkönyv és hangfelvétel készül.


(1a)[1] A közgyűlés üléséről készült jegyzőkönyvnek a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben meghatározottakon túl tartalmaznia kell a közgyűlés ülésének jellegét, kezdetét és végét, az előre bejelentett távolmaradó képviselők nevét, az elfogadott napirendi pontok előterjesztőit.


(2) A képviselő írásban is benyújthatja hozzászólását, amelyet kérésére a jegyzőkönyvhöz kell mellékelni.


(3) A jegyzőkönyvről, annak részeiről - zárt ülés jegyzőkönyve kivételével - a képviselő másolatot kérhet.


(4) A nyilvános ülésről készült jegyzőkönyv egy példányát a városi könyvtár számára meg kell küldeni.



[1] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 7. § iktatta be.

34. § (1)[1] A jegyzőkönyv eredeti példányához a jegyző mellékeli a meghívót, a jelenléti ívet, az írásos előterjesztéseket, valamint az elfogadott és aláírt önkormányzati rendeleteket.


(2) A jegyző a  testületi  ülés  jegyzőkönyveit  évente bekötteti.


(3) A jegyzőkönyvet a levezető elnök és a jegyző írja alá, ha az ülést többen vezették le, akkor valamennyien. A jegyző távolléte esetén a jegyzőkönyvet az aljegyző írja alá.



[1] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 8. § mód.

Helyi népszavazás,[59]

közmeghallgatás, városi gyűlés, városrészi tanácskozás


35. § (1)[60] Helyi népszavazást a választópolgárok 20 %-a kezdeményezhet, mely esetben a közgyűlés köteles elrendelni a helyi népszavazást.

(2) [61]


(3) A kezdeményezések hitelességének vizsgálatáról, az aláírások ellenőrzéséről a Helyi Választási Bizottság gondoskodik. 

36. § (1) A közmeghallgatás helyéről, idejéről a lakosságot a közgyűlésekhez hasonló módon,  nyolc nappal korábban kell értesíteni.


(2)[1] A helyi lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselői számára lehetővé kell tenni, hogy a helyi közügyeket érintő kérdéseiket és javaslataikat a közmeghallgatás előtt írásban, vagy elektronikus úton és öt munkanapon keresztül telefonon is feltehessék. A kérdésekre és javaslatokra a közmeghallgatáson vagy legkésőbb tizenöt napon belül választ kell adni.


(3) A közmeghallgatást a polgármester vezeti.


(4) A közmeghallgatásról jegyzőkönyv készül.



[1] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 9. § mód.

37. § (1)[1] A polgármester előre meghatározott közérdekű tárgykörben, illetőleg a jelentősebb döntések sokoldalú előkészítése érdekében - a választópolgárok és a társadalmi szerveződések közvetlen tájékoztatása céljából - városi gyűlést hívhat össze.


(2) A gyűlés helyéről, idejéről, az esetleges ismertetésre vagy tárgyalásra kerülő tárgykörökről a választópolgárokat a sajtó útján kell tájékoztatni a rendezvény előtt legalább 5 nappal.


(3) A gyűlést a polgármester vezeti. Erre meg kell hívni a képviselőket, a jegyzőt, a polgármesteri hivatal belső szervezeti egységeinek vezetőit.


(4) A gyűlésről feljegyzés készül, melynek elkészítéséről a jegyző gondoskodik.



[1] A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 20. §-a mód.

38. § (1)[1] A város egyes összefüggő területén élő választópolgárokat érintő, kiemelkedően fontos településfejlesztési és közszolgáltatási ügyekben - a helyi lakosság véleményének megismerése céljából - városrészi tanácskozás tartható.


(2)[2] A tanácskozás napirendjéről, helyéről és idejéről a választópolgárokat a sajtó útján kell tájékoztatni a rendezvény előtt legalább 5 nappal.


(3)[3] A városrészi tanácskozást a polgármester, a közgyűlés tagjai közül választott alpolgármester vagy a településrészi önkormányzat elnöke vezeti.


(4) A városrészi tanácskozásról az elhangzott vélemények, javaslatok állásfoglalások lényegét tartalmazó feljegyzés készül, ennek elkészítéséről a tanácskozás vezetője gondoskodik.



[1] A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 21. §-a mód.

[2] A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 21. §-a mód.

[3] A 32/2010. (X.15.) rendelet 5. § mód.

Tanácskozási jog biztosítása[1]

   

38/A. § (1) A közgyűlés a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Zala Megyei Építész Kamara és a Zala Megyei Orvosi Kamara képviselőjének a bizottságok, valamint a közgyűlés ülésén a tevékenységi körükbe tartozó kérdésekben állandó tanácskozási jogot biztosít.


(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szervezetek hozzáférését a nyílt ülésen tárgyalandó, a tevékenységi körükbe tartozó kérdésekkel kapcsolatos bizottsági és közgyűlési előterjesztésekhez biztosítani kell. A szervezetek az előterjesztések kapcsán írásos véleményt, javaslatot is megfogalmazhatnak, melyet legkésőbb a bizottsági ülést vagy a közgyűlést megelőző napon a jegyzőhöz kell eljuttatniuk. A véleményt, javaslatot az előterjesztés tárgyalásakor ismertetni kell, valamint a szervezetnek az ülésen jelen lévő képviselője számára biztosítani kell a tanácskozási jogot.



[1] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 10. § iktatta be.

III. fejezet


A települési képviselő

A települési képviselő jogai


39. § (1) A települési képviselőt a testületi munkában való részvételhez szükséges időtartamra a  munkahelyén fel kell menteni a munkavégzés alól. Az emiatt kiesett jövedelmét a közgyűlés téríti  meg,  amelynek alapján a települési képviselő társadalombiztosítási ellátásra is jogosult. A testületi munka alatt értendő a bizottságban való tevékenység is.


(2)[62] A közgyűlés az önkormányzati képviselőnek, a bizottsági elnöknek, a bizottság tagjának, valamint a tanácsnoknak megbízatása idejére havi tiszteletdíjat állapít meg. Az önkormányzati képviselő havi tiszteletdíja 200.000,-Ft, a bizottsági tag önkormányzati képviselő havi tiszteletdíja 250.000,-Ft, a bizottsági elnök és a tanácsnok havi tiszteletdíja 300.000,-Ft.


(2a)[63] A bizottság nem képviselő tagjának havi tiszteletdíja 80.000,-Ft.


(2b)[64] A képviselő és a bizottság nem képviselő tagja a közgyűléshez címzett, a polgármesterhez benyújtott írásos nyilatkozatával tiszteletdíjáról bármikor lemondhat. A lemondás történhet a tiszteletdíj folyósításának meghatározott időtartamára vagy a tiszteletdíj meghatározott hányadára is.


(3) A tiszteletdíj kifizetéséről a  jegyző gondoskodik minden hónap 10-ig.


(4)[65] Az Mötv. 32. § (2) bekezdés i)-k) pontjában meghatározott kötelezettségeit megszegő, így különösen a közgyűlési munkában és a bizottságok tevékenységében felróható okból részt nem vevő önkormányzati képviselő tiszteletdíját a közgyűlés a polgármester vagy a bizottság elnökének javaslata alapján legfeljebb 25 %-kal, maximum 12 havi időtartamra csökkentheti, ha az önkormányzati képviselő a tárgyi félév közgyűlésein, bizottsági ülésein lefolytatott szavazások több mint egyharmadán előzetes bejelentés nélkül nem vesz részt. Ismételt kötelezettségszegés esetén a csökkentés újra megállapítható. A bizottságok nem képviselő tagjának kötelezettségszegésére az önkormányzati képviselőre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.


(5) A polgármesteri hivatal köteles a települési képviselőt soron kívül fogadni, a képviselői munkához szükséges tájékoztatást, ügyviteli közreműködést megadni. A képviselő jogosult az önkormányzati ügyeket tartalmazó iratokba betekinteni, azokról jegyzetet, feljegyzést készíteni a hivatalban, a személyes adatok védelmére, az iratvédelemre és iratkezelésre vonatkozó szabályok betartásával.


(6) Az a képviselő, aki a közgyűlés eseti meghatalmazása alapján jár el, a testület bármely tagja kérésére, menetközben is köteles  tájékoztatást adni a feladatokról.


(7) A képviselőnek a közgyűlés képviseletében vagy megbízásából végzett tevékenységével összefüggő, általa előlegezett, számlával igazolt, szükséges költségét meg kell téríteni. A képviselői költségek kifizetését a polgármester engedélyezi.

A települési képviselő kötelességei


40. §  (1) A települési képviselő köteles tevékenyen részt venni a közgyűlés munkájában, a testületi ülésen és bizottsági tagsága esetén a bizottsági ülésen megjelenni, annak munkájában részt venni


(2) Írásban vagy szóban előzetesen köteles bejelenteni,  ha a közgyűlés vagy a bizottság ülésén nem tud részt venni, vagy egyéb megbízatásának teljesítésében akadályoztatva van.


(3) Felkérés vagy a közgyűlés döntése alapján köteles részt venni a közgyűlés előkészítésében, különböző vizsgálatokban, ellenőrzésekben.


(4)[66] A közgyűlés döntéshozatalából a Magyarország helyi önkormányzatiról szóló törvényben meghatározottak szerint kizárható az, akit vagy akinek a közeli hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. A képviselő köteles bejelenteni a személyes érintettséget. A személyes érintettségére vonatkozó bejelentési kötelezettségét elmulasztó képviselőt a levezető elnök jegyzőkönyvben rögzített módon figyelmezteti.


(5) Köteles a tudomására jutott állami és hivatali  titkot megőrizni.


(6) Köteles a közmeghallgatáson részt venni.


(7)[67] Az önkormányzati képviselő köteles az Mötv. szerint a vele szemben fennálló összeférhetetlenségi okot bejelenteni és megszüntetni, valamint az Mötv. szerinti méltatlansági okot bejelenteni.


(8)[68] Az önkormányzati képviselő megválasztásától, majd ezt követően minden év január 1-jétől számított 30 napon belül köteles az Mötv. szerint vagyonnyilatkozatot tenni. A képviselő saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, valamint gyermekének a vagyonnyilatkozatát. A vagyonnyilatkozatokat kettő példányban, személyenként külön-külön kell benyújtani zárt borítékban, a borítékon „Vagyonnyilatkozat” feltüntetésével a jegyzőnél az Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottsághoz címezve.

IV. fejezet


A közgyűlés bizottságai, albizottságai, a képviselő csoport


41. § (1)[69] A közgyűlés az alábbi bizottságokat hozza létre:

            a) Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság (13 tag)

            b) Pénzügyi Bizottság (13 tag)

            c) Gazdasági Bizottság (17 tag)

            d) Műszaki Bizottság (15 tag)

            e) Szociális, Lakás és Egészségügyi Bizottság (15 tag)

            f) Humánigazgatási Bizottság (17 tag)


(2)[70]

42. § (1)[71] A közgyűlés albizottságokat is alakíthat. Az albizottság részére döntési jog nem adható és hatáskör át nem ruházható. Az albizottságot csak az ágazatilag illetékes bizottság tagja vezetheti.


(2)[72] A közgyűlés az alábbi albizottságokat hozza létre:

            a) Lakásügyi Albizottság

            b) Ifjúsági és Sport Albizottság


(3) Az albizottságok részletes feladatait és működésük részletes szabályait az ágazatilag illetékes bizottságok állapítják meg.


(4)[73] A közgyűlés konzultatív, véleményező, javaslattevő tevékenységet végző testületként Idősügyi Tanácsot hozhat létre. A testület feladatait és a működés részletes szabályait a közgyűlés külön szabályzatban állapítja meg.

43. §[74]

44. § (1)[1] A bizottságok tagjaira bármely képviselő javaslatot tehet. Nem lehet bizottság elnöke vagy tagja, akit törvény kizár.


(2) A bizottság elnöke a bizottság ülésére szakértőt hívhat meg, aki az ülésen tanácskozási joggal vesz részt. Szakértő meghívására - a szakértő személyének megjelölésével vagy anélkül - a bizottság tagjai is tehetnek javaslatot, melyről a bizottság dönt.


(3) A bizottságok  ügyviteli  teendőinek  ellátásáról a jegyző a polgármesteri hivatal útján gondoskodik.



[1] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 11. § mód.

A bizottságok működése


45. § (1)[1] A bizottságok üléseit az elnök, akadályoztatása esetén az alelnök hívja össze és vezeti. Össze kell hívni a bizottságot a polgármester, vagy a tagok legalább 25 %-ának a témát is megjelölő indítványára az indítvány kézhezvételétől számított nyolc napon belül.


(2) A bizottság ülésének összehívására, működésére, nyilvánosságára, határozatképességére és határozathozatalára, döntésének végrehajtására, a bizottság tagjainak kizárására, a bizottság üléséről készített jegyzőkönyv tartalmára a közgyűlésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni a 46. §-ban meghatározott eltérésekkel.[2] Az előterjesztést tárgyaló bizottsági ülésekre meg kell hívni a közgyűlésre is meghívandó, az előterjesztés tárgya szerint illetékes szerv képviselőjét, valamint az érintett magánszemélyt.[3]


(3)  A bizottság a közgyűlés féléves munkatervéhez igazodóan tartja üléseit úgy, hogy a bizottsági ülés időpontja lehetőleg legalább hét nappal előzze meg a közgyűlést.


(4) A bizottság munkájához a polgármesteri hivatal köteles információkat, adatokat rendelkezésre bocsátani, a bizottság ülésére igény szerint előterjesztéseket készíteni.



[1] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 12. § (1) bek. mód.

[2] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 12. § (2) bek. mód.

[3] Kiegészítette a 2/2011. (II.11.) önk. rend. 13. §

46. § (1)[75] A bizottság ülését a bizottság elnöke készíti elő, hívja össze és vezeti. A bizottság elnöke engedélyezi a felszólalásokat, gondoskodik az üléseken a rend fenntartásáról, lebonyolítja a szavazást, kimondja a bizottság határozatát. A bizottsági ülésről készült jegyzőkönyvet a bizottság elnöke és egy tagja írja alá.


(2) A bizottságok döntéseikről 5 napon belül írásban tájékoztatják a polgármestert.


(3) A bizottság üléséről jegyzőkönyv készül, melyhez csatolni kell a megjelentek által aláírt jelenléti ívet vagy annak másolatát. A jegyzőkönyvek egy példányát a polgármesteri hivatalban kell őrizni.


(4) A bizottság elnökét az alelnök, mindkettő hiánya vagy akadályoztatása esetén az elnök által írásban kijelölt képviselő bizottsági tag helyettesíti a bizottság ülésén.


(5)[76] A bizottság döntéshozatalából való kizárásról az érintett bizottsági tag kezdeményezésére vagy bármely bizottsági tag javaslatára a bizottság dönt.


(6)[77] A bizottsági határozat megjelölése:

……..…….. Bizottság …/…. (……) határozata

A határozatok sorszámát évenként egytől kezdődően folyamatosan, növekvő sorrendben kell meghatározni bizottságonként. A határozat sorszámát arab számmal, a határozat elfogadásának évét arab számmal, zárójelben a határozat elfogadásának hónapját római számmal és napját arab számmal kell jelölni. A teljes megjelölésnek a határozat címét is magában kell foglalnia, mely rövid megjelölés esetén mellőzhető.

47. § (1) A közgyűlés bizottságai munkájukat összehangolják,  szükség  szerint egyes napirendeket közösen tárgyalnak meg.  


(2)[1] A közgyűlés bármely bizottsági ügyet magához vonhat és a bizottság döntését felülvizsgálhatja.


(3) A bizottságok közötti hatásköri összeütközés esetén a közgyűlés dönt.


(4) A közgyűlés bizottságai a közgyűlés működése idején két alkalommal beszámolnak végzett munkájukról, valamint minden év második közgyűlésén tájékoztatják a közgyűlést a megelőző évben átruházott hatáskörben hozott döntéseikről.



[1] A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 25. §-a mód.

A bizottságok feladatai


48. § Pénzügyi Bizottság

(1) Ellenőrzi

a) a közgyűlés pénzügyekkel összefüggő döntéseinek végrehajtását,

b) az  ágazatokra,  intézményekre és feladatokra  jutó  költségvetési előirányzatok és ezek terhére  vállalt kötelezettségek összhangját,

c) a meghatározott  célra  biztosított pénzeszközök felhasználását,

d)[78]   a pénzkezelési szabályzat megtartását, a bizonylati rend és a bizonylati fegyelem érvényesítését.

(2) Vizsgálja

a) a  polgármesteri  hivatalnak a testület pénzügyi jellegű döntései előkészítésére, illetőleg végrehajtására irányuló tevékenységét. Az önkormányzati érdek sérelmének észlelése esetén kezdeményezi a polgármester beavatkozó intézkedését. Szükség szerint  célvizsgálatokat  tarthat,

b) a költségvetési pót-előirányzati igények indokoltságát, figyelemmel kíséri az intézményi  belső  ellenőrzési rendszer működését,

c)[79] az adósságot keletkeztető kötelezettségvállalás indokait és gazdasági megalapozottságát, a maradvány felhasználását, visszatervezését,

d) az önkormányzat által vagy részvételével létrehozott közalapítványok gazdálkodását.

(3)  Véleményezi

a)[80]az éves költségvetési javaslatot, a féléves beszámolót, valamint az éves költségvetés teljesítéséről szóló zárszámadást,

b) a gazdasági program-, a vagyonhasznosítási és vagyongazdálkodási program tervezetét, valamint új helyi adó bevezetésével kapcsolatos elképzeléseket,

c) intézmény alapítása esetén a működési és fenntartási költségek indokoltságát,

d)[81]a kizárólagosan önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok éves beszámolóját és üzleti tervét,

e)önkormányzati intézmény alapítását,

f)[82] az önkormányzat bankszámlájának vezetésével kapcsolatos előterjesztéseket,      

g)[83] a kamatmentes visszafizetendő támogatás nyújtását, a garancia vagy kezességvállalást, valamint a jelzálogjog biztosítását tartalmazó előterjesztéseket,

h)[84] a kötvénykibocsátást és a hitelfelvételt.

(4)[85] Figyelemmel kíséri

a) legalább negyedévenként a költségvetés bevételi és kiadási oldalának alakulását,

b) a költségvetési bevételek alakulását, különös tekintettel a saját bevételekre, a vagyonváltozás (vagyonnövekedés, -csökkenés) alakulását, értékeli az azt előidéző okokat.

(5) Meghatározott  esetekben  részt  vesz  a polgármesteri hivatal  pénzügyi-ellenőrző szervezete  által  tartandó vizsgálatokban.

(6)[86] Megtárgyalja a könyvvizsgálói jelentést.

(7)[87] Átruházott hatáskörben intézkedik az önkormányzati biztos kijelölésére vonatkozó pályázat kiírásáról és dönt az önkormányzati biztos személyéről.

49. § Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság

(1)[1] A közgyűlés határozata alapján, továbbá a polgármester indítványára állást foglal:

a) abban a kérdésben, hogy a testület működése során megsértette –e jogszabály rendelkezését vagy saját szervezeti és működési szabályait,

b) más közgyűlési bizottságok között felmerült hatásköri vitában,

c)   vita esetén a közgyűlésen belüli szavazások, választások lebonyolításának rendjéről.

(2) Közreműködik a közbiztonság  helyi feladatainak megoldásában.

(3)[2] Javaslatot tesz a polgármester illetményére, illetményének emelésére, jutalmazására, illetőleg a polgármesterrel egyetértésben az alpolgármester(ek) illetményére, illetményének emelésére.

(4)[3] Ellátja

a) a titkos szavazással kapcsolatos feladatokat,

b) a polgármester, az alpolgármesterek és az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatának nyilvántartásával, ellenőrzésével és vizsgálatával kapcsolatos feladatokat,

c) a rendelet 1. mellékletében megjelölt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó – nem képviselői – megbízatások esetén a vagyonnyilatkozatok kezelését az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvény és a nem önkormányzati képviselői vagyonnyilatkozatokról szóló belső szabályzata alapján.

(5) Megvizsgálja a képviselők összeférhetetlenségi ügyeit és erről jelentést készít a közgyűlésnek.

(6)[4] Jogi szempontból véleményezi a közgyűlés elé kerülő rendelet tervezeteket, alapító okiratokat, megállapodásokat és szerződéseket.

(7) Dönt a  polgármester külföldi kiküldetése engedélyezéséről.

(8) Figyelemmel  kíséri a településrészi önkormányzatok törvényes működését,  és szükség esetén a    Jegyzőnél kezdeményezi a törvényes állapot helyreállítását.

(9)[5] Átruházott hatáskörben dönt a mindenkori költségvetési rendeletben meghatározott, a bizottság átruházott hatáskörébe utalt előirányzatok felosztásáról.



[1] A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 15. § (1) bek. mód.

[2] A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 26. §-a mód.

[3] A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 15. § (2) bek. mód.

[4] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 15. § mód.

[5] A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 15. § (3) bek. iktatta be.

50. §[88] Műszaki Bizottság

(1) Javaslataival  előkészíti  és  segíti  a közgyűlés,  a  polgármester és az alpolgármester(ek) városfejlesztéssel és üzemeltetéssel, környezetvédelemmel  kapcsolatos munkáját.

(2) Tevékenysége a hivatal városfejlesztési, műszaki, város-ellátási, illetve a lakás- és helyiséggazdálkodási feladatokat ellátó szerveinek gazdasági, tervezési és végrehajtási munkájához kapcsolódik.

(3)[89] Véleményezi

a) a településfejlesztéssel és a településrendezéssel kapcsolatos előterjesztéseket, 

b) a településüzemeltetéssel (így különösen a köztemető fenntartásával, a közvilágításról való gondoskodással,[90], a helyi közutak fenntartásával, a közparkok és egyéb közterületek fenntartásával, gépjárművek parkolásának biztosításával) kapcsolatos előterjesztéseket,

c) [91]


d) a lakás és helyiséggazdálkodással kapcsolatos előterjesztéseket,

e) a helyi környezet- és természetvédelemmel, a környezet-egészségüggyel, a köztisztasággal, a vízgazdálkodással és a vízkárelhárítással, a víziközmű-szolgáltatással, a hulladékgazdálkodással kapcsolatos előterjesztéseket,

            f) a helyi közösségi közlekedés biztosításával kapcsolatos előterjesztéseket.

(4) Közreműködik a városüzemeléssel kapcsolatos éves feladattervek összeállításában.

(5) Javaslatot tesz a közgyűlésnek:

a) [92]a közterületek nevének megállapítására vagy megváltoztatására, ellátja a közterületek elnevezésével kapcsolatos előkészítő feladatokat,

b) a beruházási céltartalék felhasználására,

c) a műszaki ágazat éves költségvetésére, az évközi módosításokra.

(6) [93]Részt vesz

a) a város komplex fejlesztési koncepciója kialakításában, figyelemmel a regionális és az országos              összefüggésekre,

b) a városépítésre, a közlekedésre, a vízügyre, a környezetvédelemre és a műemlékvédelemre  vonatkozó  elképzelések kidolgozásában,

c)    a fejlesztési koncepció megvalósításához szükséges területrendezési tervek biztosításában,

d)    a rendezési tervek előkészítésében, arról véleményt nyilvánít,

e)    a tervpályázatok  kiírásában  és  képviselteti  magát  a  pályázatot  elbíráló bizottságban,

f)     az éves fejlesztési  célok  kidolgozásában,

g)    a  feladatkörébe  tartozó  rendeletek előkészítésében,

h)    a  városüzemeléshez  kapcsolódó  helyi  rendeletek  és  közgyűlési határozatok előkészítésében.

(7)[94] Átruházott hatáskörben dönt

a)  a költségvetésben jóváhagyott előirányzaton belül az egyes feladatokhoz való lebontásról, a közbeszerzési törvényben, az önkormányzati pénzeszközökből megvalósuló beruházásokról szóló rendeletben és más jogszabályokban foglaltak figyelembe vételével,

b)[95] a környezetvédelemről szóló helyi rendelet alapján az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapból nyújtható támogatásokra vonatkozó nyilvános pályázatok pályázati feltételeiről, eljárási szabályairól és a meghirdetett pályázatok elbírálásáról, melyről a közgyűlést utólagosan évente tájékoztatja,

c)  a társasházi és lakásszövetkezeti lakóépületek felújításának önkormányzati támogatásáról szóló helyi rendelet alapján a pályázatok kiírásáról, a beérkezett pályázatok elbírálásáról, a támogatás odaítéléséről, melyekről a Közgyűlést utólagosan évente a zárszámadás elfogadásakor tájékoztatja,

d)[96] a mezőgazdasági rendeltetésű földterületek után fizetendő haszonbér,valamint a rekreációs célú földhasználati díj mértékének megállapításáról,

e)   a mindenkori költségvetési rendeletben meghatározott, a bizottság átruházott hatáskörébe utalt előirányzatok felosztásáról,

f)[97]  a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet alapján a védetté nyilvánított helyi építészeti értékek – területi védelem és egyedi védelem -, valamint a városközpontban műemléki környezetben lévő városképileg jelentős értéket képviselő építmények megóvásának, fennmaradásának, megőrzésének elősegítése, illetve a helyi védelemben részesült építészeti értékek, az országos védelem alatt álló értékek és egyéb művészeti értékek díszkivilágításának megvalósítása érdekében létrehozott pénzügyi alapból nyújtható támogatásokra vonatkozó pályázatok pályázati feltételeiről és a meghirdetett pályázatok elbírálásáról, melyről a közgyűlés előtt utólagosan évente a zárszámadással egyidejűleg beszámol,

g)[98] a Vásárcsarnok Gazdálkodási Szervezet szervezeti és működési szabályzatának és az intézmény tevékenységéről szóló beszámolójának jóváhagyásáról,

h)[99] a Vásárcsarnok Gazdálkodási Szervezet intézményvezetői beosztására vonatkozó pályázat kiírásáról,

i)[100]

 j)[101] a településrendezési eszköz tervezetének tárgyalásos eljárás vagy állami főépítészi eljárás keretében történő egyeztetése során beérkezett partnerségi vélemények elfogadásáról vagy el nem fogadásáról. 

(8)Véleményezi a beépítési terveket és a város arculatát meghatározó épületek, egyéb létesítmények terveit.

(9) Figyelemmel kíséri az épített és természeti környezet esztétikai megjelenésének, a  megvalósuló létesítmények minőségének alakulását és az ökológiai egyensúly megőrzésének biztosítását, szükség esetén ezek érdekében javaslatokat dolgoz ki.

(10) Javaslatot tesz pályázatok kiírására a bizottság feladatkörébe tartozó ügyekben.

(11) Együttműködik

a) a Gazdasági Bizottsággal a fejlesztési elképzelések, jelentősebb vállalkozások témáiban, önkormányzati tulajdon  elidegenítésével kapcsolatban,

b) ​[102]a Humánigazgatási Bizottsággal városesztétikai, műemlékvédelmi kérdésekben.

12)[103]

(13) Javaslataival előkészíti és segíti a közgyűlés, a polgármester és alpolgármester(ek) közlekedésfejlesztéssel és közlekedésbiztonsággal kapcsolatos munkáját.

(14) [104]

(15)  Közreműködik a közlekedést érintő éves feladattervek összeállításában.

(16)  Javaslatot tesz a közgyűlésnek a közlekedéssel kapcsolatos feladatok megoldására.

(17) Figyelemmel kíséri, előkészíti, koordinálja és ellenőrzi a gyalogos, kerékpáros, közúti, vasúti és légi közlekedési infrastruktúra fejlesztésével, fenntartásával, valamint a forgalomszervezéssel, közlekedésbiztonsággal kapcsolatos feladatok ellátását.

(18)   Részt vesz

a) a tömegközlekedésre vonatkozó elképzelések kidolgozásában és azok megvalósításában,

b) a közlekedéshez kapcsolódó rendeletek és közgyűlési határozatok előkészítésében.

(19) Együttműködik a Gazdasági Bizottsággal a fejlesztési és fenntartási elképzelésekkel kapcsolatban.

51. § Humánigazgatási Bizottság[105]

​(1) Javaslatot tesz

a) [106]a feladatkörébe tartozó intézmények városi feladatainak meghatározása,

b) intézmények alapítására, megszüntetésére és szervezeti átalakítására,

c) [107]a feladatkörébe tartozó intézmények fejlesztésére, felújítására,

d) [108]

e) [109]a bizottság feladatköréhez kapcsolódó alapítványok támogatására,

f) a városi ünnepi rendezvényekre vonatkozóan,

g) a sportágazat éves költségvetésére, az évközi módosításokra,

h) a sportlétesítmények felújítására, fejlesztésére,

i) az önkormányzati tulajdonban lévő sportlétesítmények üzemeltetésére.

(2)[110] Véleményezi

a) [111]a közintézmények elnevezésével, alapításával, megszüntetésével és szervezeti átalakításával kapcsolatos előterjesztéseket,

b) az óvodai ellátással, a közneveléssel kapcsolatos előterjesztéseket,

c)[112]a kulturális feladatokkal (így különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosításával, az előadó-művészeti szervezetekkel, a kulturális örökség helyi védelmével, a helyi közgyűjteményi és közművelődési tevékenységgel) kapcsolatos előterjesztéseket,

d) a sport és ifjúsági ügyekkel kapcsolatos előterjesztéseket.

(3) Képviseli az önkormányzatot a feladatkörét érintő érdekképviseleti szervezetekkel való kapcsolatokban.

(4)[113] A Bizottság átruházott hatáskörei:

1.       az óvodák heti és éves nyitva tartásának meghatározása az adott nevelési évre vonatkozóan,

2.       az óvodai csoportszámok meghatározása az adott nevelési évre vonatkozó beiratkozás után,

3.       [114]

4.       jóváhagyja a múzeumi küldetésnyilatkozatot és az önkormányzati muzeális intézmény szervezeti és működési szabályzatát, meghatározza és jóváhagyja az önkormányzati muzeális intézmény éves és középtávú feladatait, így különösen stratégiai tervét, munkatervét és beszámolóját, fejlesztési és beruházási feladatait, értékeli az önkormányzati muzeális intézmény teljesítményét,[115]jóváhagyja a múzeumi digitalizálási stratégiát,

5.       meghatározza és jóváhagyja a megyei és városi könyvtár feladatait és használati szabályzatát, jóváhagyja szervezeti és működési szabályzatát, küldetésnyilatkozatát és minőségpolitikáját, jóváhagyja a könyvtár fejlesztésére vonatkozó terveket, szakértők közreműködésével értékeli a könyvtár szakmai tevékenységét, jóváhagyja a könyvtár stratégiai tervét, munkatervét és beszámolóját,

6.       meghatározza és jóváhagyja az önkormányzati közművelődési intézmény használati szabályait, működésének módját, valamint az önkormányzati közművelődési intézmény feladatait, jóváhagyja az önkormányzati közművelődési intézmény szervezeti és működési szabályzatát, éves munkatervét[116], jóváhagyja

az önkormányzati közművelődési intézmény beszámolóját, értékeli az önkormányzati közművelődési intézmény munkáját,

7.[117]     pályázatot ír ki az önkormányzat fenntartásában működő és a bizottság feladatkörébe tartozó költségvetési szervek intézményvezetői beosztására,

8.       a mindenkori költségvetési rendeletben meghatározott, a bizottság átruházott hatáskörébe utalt előirányzatok felosztásáról való döntés,

9.       döntés az ágazati költségvetésen belül célfeladatokra elkülönített pénzeszközök intézményekre és tevékenységekre való bontásáról,

10.     a műterem és szakember lakások bérlőinek kijelölése,

11.     az óvodák felvételi körzetének megállapítása

12.     jóváhagyja az önkormányzati előadó-művészeti intézmények szervezeti és működési szabályzatát, műsortervét és éves munkatervét, valamint beszámolóját,

13.     a „Befektetés a jövőbe” Zalaegerszegi Felsőoktatási Ösztöndíjról szóló önkormányzati rendelet alapján közzéteszi a pályázati kiírást, dönt a felsőoktatási ösztöndíjról, intézkedik a felsőoktatási ösztöndíj folyósításának megszüntetéséről és a jogosulatlanul felvett ösztöndíj visszafizettetéséről,

14.     a Pécsi Tudományegyetem zalaegerszegi kollégiumi férőhelyei elnyerésének pályázati rendjéről szóló önkormányzati rendelet alapján közzéteszi a pályázati kiírást, elbírálja a pályázatokat és dönt a pályázók rangsoráról,

15.     [118]

16.     Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíjáról szóló önkormányzati rendelet alapján közzéteszi a pályázati kiírást, elbírálja a pályázatokat, dönt a nyertes pályázatokról és az ösztöndíj mértékéről, időtartamáról, ellátja a beszámoltatással kapcsolatos feladatokat,

17.     Zalaegerszeg Megyei Jogú Város sportjáról szóló önkormányzati rendeletben meghatározottaknak megfelelően kérelem vagy pályázati kiírás alapján dönt a támogatottak köréről és a támogatás összegéről,

18.     megadja az egyetértést a köznevelési intézmények szervezeti és működési szabályzata, házirendje, valamint pedagógiai programja azon rendelkezéseinek érvénybelépéséhez, amelyekből a fenntartóra, a működtetőre többletkötelezettség hárul,

19.     jóváhagyja az önkormányzat fenntartásában működő köznevelési intézmények beszámolóját és továbbképzési programját, valamint értékeli tevékenységüket,

20.     [119]

21.     jóváhagyja a gazdasági ellátó szervezetek szervezeti és működési szabályzatát, beszámolóját,

22.     [120]

23.     dönt az óvodába történő jelentkezés módjáról, az óvodai általános felvételi időpontról, valamint az erről való döntés és jogorvoslat benyújtásának határidejéről szóló hirdetmény közzétételéről,

24.     véleményezi az önkormányzat által fenntartott óvodák vezetőinek adott nevelési évre elkészített munkatervi javaslatát,

25.     ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, eseti bizottság megszervezéséről dönthet,

26.[121]   a fenntartó megkeresésére véleményt alkot a fenntartó vagyonkezelésében lévő , az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanban működő köznevelési intézmények megszüntetésével, átszervezésével, feladatának megváltoztatásával, nevének megállapításával, vezetőjének megbízásával és megbízásának visszavonásával kapcsolatban,

27.[122]   dönt az önkormányzat közigazgatási területén működő iskolák intézményi tanácsába történő delegálásról,

28.     az Oktatási Hivatal megkeresésére egyetértést gyakorol a köznevelés-fejlesztési terv elkészítésekor.

(5) Távlati fejlesztési terveket, működési, működtetési koncepciókat dolgoz ki.

(6) Az önkormányzat, a polgármester, a bizottság és az albizottság kezdeményezésére megtárgyalja az aktuális ügyeket.

(7) Működési körébe tartozó ügyekben önállóan kezdeményez előterjesztéseket az önkormányzat számára.

(8) Összehangolja a közgyűlés ifjúsággal kapcsolatos feladatait.

(9)[123] Közreműködik a városi ifjúsági ünnepségek és rendezvények megszervezésében, a helyi verseny és élsport, a diáksport, a szabadidősport feltételeinek biztosításában.

(10) Pályázatokat írhat ki az oktatási és ifjúsági terület támogatására, valamint közösségi, közművelődési pályázatokat ír ki és dönt azok elbírálásáról.

(11) Előkészíti az országos és a regionális pályázatokon való részvételt.

(12) Részt vesz a város felsőoktatás-fejlesztési koncepciójának megvalósításában.

(13) Véleményezi a város közterületein felállítandó, elhelyezésre kerülő képzőművészeti, iparművészeti alkotásokat, emléktáblákat, emlékműveket.

(14)[124] Ellátja a Települési Értéktár Bizottság hatáskörébe tartozó feladatokat.

(15) Feladata a város sportja helyzetének elemzése és az ezzel kapcsolatos közgyűlési döntések előkészítése.

(16) Meghatározza

a) a helyi testnevelési és sportfeladatokat,

b) a helyi testnevelési és sportfeladatok fejlesztési célkitűzéseit.

(17) [125]

(18)[126]

(19) Részt vesz

a)[127]

b) a feladatkörébe tartozó helyi rendelet előkészítésében, módosításában.

(20) [128]

(21) Részt vesz a város nemzetközi sportkapcsolatainak, sporttalálkozóinak szervezésében.

(22) A helyi sportfeladatok ellátása érdekében együttműködik a megyei és országos sportszervekkel, sportban érdekelt társadalmi és gazdasági szervezetekkel.

52. § [1]



[1] Hatályon kívül helyezte a 32/2010. (X.15.) rendelet 17. § (2) bek.

53. § [1]



[1] Hatályon kívül helyezte a 32/2010. (X.15.) rendelet 17. § (2) bek.

54. § Gazdasági Bizottság

(1) [129]Kezdeményezi önkormányzati fejlesztési célokra szolgáló pénzeszközök képzését és előkészíti     azok felhasználását

(2) Kezdeményezi és előkészíti az önkormányzat gazdasági vállalkozásait.

(3) Javaslatot tesz

a) [130]

b) az  önkormányzati  vagyon  hasznosítására,

c) a  közgyűlésnek  hitelek felvételére

d) [131] a testvérvárosi és nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére, figyelemmel kíséri azok alakulását,

e) [132] a város idegenforgalmának fejlesztése érdekében, közreműködik a turizmus feltételeinek biztosításában.

(4)  Véleményezi:

a)[133] a helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos előterjesztéseket,

b)[134] az éves költségvetési javaslatot, a féléves beszámolót, valamint az éves költségvetés teljesítéséről szóló zárszámadást,

c)[135] az önkormányzat gazdasági programját, az önkormányzati vagyon hasznosítására vonatkozó közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervet, az önkormányzat pénzügyi-gazdasági terveit,

d)[136] a 100%-os önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok éves beszámolóját és üzleti tervét,

e)[137] önkormányzati intézmény és gazdasági társaság alapítását,

f)[138] az önkormányzat bankszámlájának vezetésével kapcsolatos előterjesztéseket,      

g)[139] a kamatmentes visszafizetendő támogatás nyújtását, a garancia vagy kezességvállalást, valamint a jelzálogjog biztosítást tartalmazó előterjesztéseket,

h)[140] a kötvénykibocsátást és a hitelfelvételt,

i)[141] az önkormányzati vagyon hasznosítására és tulajdonjogának átruházására vonatkozó előterjesztéseket,

j)   az önkormányzati vagyon  hasznosítására vonatkozó koncepciót,

k)   minden egyéb a közgyűlés elé kerülő előterjesztést, amelynek gazdasági-pénzügyi kihatása van,

l)[142]

m)   önkormányzati társulás létrehozását, társuláshoz, érdekképviseleti szervhez való csatlakozását, amennyiben ezek a város költségvetési  gazdálkodását érintik,

n)   intézményalapítás esetén a működtetés-fenntartás költségvetési igényét, s az önkormányzat felügyeleti jogkörébe tartozó más  intézmények  részére  nyújtandó támogatást,

o)    ZMJV Önkormányzata vagyonpolitikai koncepcióját érintő előterjesztéseket, illetve beszámolókat,

p)    az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló önkormányzati rendelettel összefüggő, annak módosításával kapcsolatos előterjesztéseket,

q)    Zalaegerszeg város területét és ZMJV Önkormányzata működését érintő informatikai fejlesztésekkel kapcsolatos koncepciókat, előterjesztéseket és beszámolókat.

(5)[143] Átruházott hatáskörben dönt:

a)[144] a Zalaegerszegi Turisztikai Hivatal és Információs Iroda szervezeti és működési szabályzatának, valamint beszámolójának jóváhagyásáról,

b)[145] a Zalaegerszegi Turisztikai Hivatal és Információs Iroda intézményvezetői beosztására vonatkozó pályázat kiírásáról,

c)[146] a közgyűlés által jóváhagyott határozott időre szóló vagyonhasznosítási szerződések változatlan feltételekkel történő meghosszabbításáról,

d)[147] önkormányzati tulajdonú vagyontárgyra vonatkozó hasznosítási szerződések esetében a vonatkozó jogosultság átadásához, átruházásához vagy cseréjéhez való önkormányzati hozzájárulásról,

e) a mindenkori költségvetési rendeletben meghatározott, a bizottság átruházott hatáskörébe utalt előirányzatok felosztásáról,

f)[148] a Kontakt Nonprofit Kft. támogatott munkaerő kölcsönzés eljárási szabályainak módosításáról.

55. §[149] Szociális, Lakás és Egészségügyi Bizottság

(1)[150] Közreműködik az önkormányzat szociálpolitikával, gyermekvédelemmel, egészségüggyel, lakásgazdálkodással és esélyegyenlőséggel kapcsolatos feladatainak megoldásában.

(2) Javaslataival előkészíti és segíti a közgyűlés, a polgármester és az alpolgármester(ek) szociálpolitikai, egészségügyi és lakásügyi feladatokkal kapcsolatos munkáját.

(3)[151] Véleményezi

a) az egészségügyi alapellátással, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatásokkal kapcsolatos előterjesztéseket,

b) a szociális és gyermekjóléti szolgáltatásokkal, valamint a szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos előterjesztéseket,

c) a lakásgazdálkodással és a lakástámogatással kapcsolatos előterjesztéseket,

d) az önkormányzat területén hajléktalanná vált személyek ellátásával kapcsolatos előterjesztéseket,

e) a helyi közfoglalkoztatással kapcsolatos előterjesztéseket,

            f) a nemzetiségi ügyekkel kapcsolatos előterjesztéseket.

(4)[152] Átruházott hatáskörben dönt:

a)[153]az ágazati költségvetésen belül célfeladatokra elkülönített pénzeszközök intézményekre és tevékenységekre való bontásáról,

b)[154]azokban a kérdésekben, amelyeket a települési támogatásról és gyermekvédelmi ellátásokról  szóló, a szociális szolgáltatásokról  és személyes gondoskodást nyújtó  gyermekjóléti ellátásokról szóló, a lakások bérletéről, valamint elidegenítésükről szóló továbbá  a Fiatal Családok Otthonáról szóló önkormányzati rendeletek hatáskörébe utalnak,

c)az egészségügyi, a szociális valamint a gyermekjóléti tevékenységet végző intézmények, szervezetek pénzügyi támogatásával kapcsolatos  pályázatok kiírásáról és azok elbírálásáról,

    d)[155] az önkormányzat fenntartásában működő szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és egészségügyi intézmények intézményvezetői beosztására vonatkozó pályázat kiírásáról,

e)[156] a mindenkori költségvetési rendeletben meghatározott, a bizottság átruházott hatáskörébe utalt előirányzatok felosztásáról,

f)[157] az önkormányzat fenntartásában működő szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és egészségügyi intézmények szervezeti és működési szabályzatának, szakmai programjának, házirendjének és beszámolójának jóváhagyásáról,

g)[158][159]

(5) Javaslatot tesz

a) a szociális és gyermekjóléti intézmények, egészségügyi szolgálatok feladatainak meghatározására,

b) intézmény alapítására, megszüntetésére és szervezeti átalakításra,

c) az ágazathoz tartozó intézmények fejlesztésére, felújítására,

d) [160] az orvosi (általános, gyermek, fogorvosi, iskola) és a védőnői körzetek területének meghatározására,

e) [161] a külön erre a célra létrehozott munkacsoport előzetes véleménye alapján a megüresedett, valamint az újonnan létrehozott háziorvosi körzetek ellátására kiírt pályázatok elbírálására.

(6) [162]

(7) Képviseli az önkormányzatot a feladatkörét érintő érdekképviseleti szervezetekkel való kapcsolatokban.

(8) [163] Meghatározza az ágazat éves fejlesztési céljait, továbbá a távlati fejlesztési terveket. Részt vesz a város egészségtervének, szociális szolgáltatástervezési és idősügyi koncepciójának, valamint a helyi esélyegyenlőségi programjának kidolgozásában.

[164](9) Folyamatosan figyelemmel kíséri

a) az egészségügyi alapellátás, valamint a szociális és gyermekjóléti alap-, és szakellátások működését,

b) [165]hátrányos helyzetben élő társadalmi csoportok szociális helyzetét, élet- és lakáskörülményeit.

[166](10) Kezdeményezheti új szociális és gyermekvédelmi támogatási formák bevezetését.

(11)[167] A munkanélküliség csökkentése, kezelése érdekében együttműködik az állami foglalkoztatási szervvel, intézkedéseket kezdeményezhet közmunkaprogramok beindítására, működtetésére, álláshelyek létrehozására, az önkormányzat foglalkoztatási pályázatokon történő részvételére.

(12)[168]

(13)[169] Elemzi és értékeli a város esélyegyenlőségi programjának végrehajtását, a város területén élő nemzetiségek társadalmi helyzetét, jogainak érvényesülését, kapcsolatot tart a nemzetiségi önkormányzattal.

56. § [170]

Önkormányzati képviselőcsoport


57. § (1) A közgyűlésen ugyanazon jelölő szervezet jelöltjeként mandátumot szerzett képviselők tevékenységük összehangolására legalább 2 főből álló képviselőcsoportot hozhatnak létre.


(2) A képviselőcsoport működési szabályait az önkormányzati törvény és jelen rendelet keretei között önállóan határozza meg.


(3) A képviselő csak egy képviselőcsoportnak lehet tagja.

58. § (1) A képviselőcsoport megalakulását az alakuló ülésen, későbbi megalakulása esetén az azt követő közgyűlésen jelenti be.


(2) A bejelentés tartalmazza:

            a) a képviselőcsoport elnevezését,

            b) a megválasztott vezető, vezető-helyettes nevét,

            c) a képviselőcsoport névsorát.


(3) A képviselőcsoport megszűnését, a kizárt képviselő nevét a képviselőcsoporton belüli személyi változást a képviselőcsoport vezetője, a kilépést a képviselő jelenti be a soron következő közgyűlésen.

59. §[1] A polgármester a közgyűlések előkészítése, a jelentősebb önkormányzati ügyek egyeztetése céljából kezdeményezheti a bizottsági elnökök vagy a képviselőcsoportok vezetőinek összehívását, mely egyeztetésekre tanácskozási joggal meg kell hívni a képviselőcsoporttal nem rendelkező jelölő szervezet jelöltjeként mandátumot szerzett települési képviselőt.



[1] A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 20. § (1) bek. mód.

V. fejezet


Településrészi önkormányzat


60. § (1)[171] A közgyűlés valamely településrész sajátos érdekeinek képviseletére településrészi önkormányzatot hozhat létre települési képviselőkből és más, az adott településrészen élő választópolgárokból. A megalakítható településrészi önkormányzatok felsorolását az 5. melléklet tartalmazza.


(2) [172]


(3)[173] A településrészi önkormányzat létesítését a részönkormányzat létrehozásában és működésében érdekelt, a településrészen helyben lakó választópolgárok településrészi gyűlésen vagy az érintett választópolgárok 4 %-nak aláírásával kezdeményezhetik. A településrészi gyűlés akkor  határozatképes,  ha  azon  az  érintett  választópolgárok  legalább 2 %-a részt vesz. [174]A településrészi önkormányzat létesítésének kezdeményezésére az adott településrész önkormányzati képviselőjének értesítése mellett kerülhet sor.


(4)[175] A településrészi önkormányzati testület nem képviselő tagjaira jelöltet állíthat:

           a)[176] a településrészi gyűlés egyszerű többséggel,

           b) írásban legalább az érintett választópolgárok 2 %-a.


(5) Településrészi önkormányzat vezetője csak olyan települési képviselő lehet, akinek egyéni választókerülete a településrészi önkormányzat területére esik. A településrészi önkormányzat vezetője a testület elnöke.


(6) A településrészi önkormányzat létesítésének a kezdeményezését, valamint a településrészi önkormányzati testület tagjaira vonatkozó javaslatot - az érintett képviselő(k) véleményének kikérése után - az Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság terjeszti a közgyűlés elé.


(7) Az előterjesztésnek tartalmaznia kell a településrészi önkormányzat kérelmezők által megjelölt működési területét.


(8) A közgyűlés a településrészi önkormányzati testület vezetőjét és tagjait az (5) bekezdés alapján nyílt szavazással minősített többséggel választja meg.


(9)[177] A településrészi önkormányzatok létszáma 3-11 fő.

61. § (1) A településrészi önkormányzat testületi formában működik. Összehívására, határozatképességére, a szavazás módjára, a határozathozatalra, a nyílt és zárt ülésre, valamint a kizárásra a bizottságra vonatkozó szabályok irányadók.


(2)[1] A településrészi önkormányzatok üléseikről jegyzőkönyvet készítenek, mely tartalmára a bizottságokra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A jegyzőkönyvek két példányát az ülést követően megküldik a polgármesternek.


(3) A településrészi önkormányzatok testületük működési szabályait - jelen rendelet bizottságokra vonatkozó rendelkezéseinek figyelembe vételével - maguk határozzák meg.



[1] A 3/2014. (II.07.) önk. rend. 4. § (1) bek. mód.

62. § (1) A településrészi önkormányzatok feladat- és hatáskörüket testületi üléseiken gyakorolják.


(2) A településrészi önkormányzatok testületét véleményezési jog illeti meg a területüket érintő alábbiakban felsorolt közgyűlési hatáskörbe tartozó ügyekben:

-   köztemető fenntartása a településrészi önkormányzat területén,

-   intézmény alapítása, megszüntetése, átszervezése a településrészi önkormányzat területén,

-   közszolgáltatási díjak  megállapítása,

-   közrend, közbiztonság helyzete,

-   Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának módosítása,          

-   éves költségvetési rendelet elfogadása,

-   a településrészi önkormányzat területét is érintő közszolgáltatás átszervezésével, lényeges módosításával kapcsolatos javaslatok,

-   új önkormányzati rendelet,

-   az adott településrészt érintő vagyongazdálkodási ügyek,

-   a településrészt érintő helyijárati autóbusz tömegközlekedésre vonatkozó módosítások, különös tekintettel a menetrendi változásokra[178].


(3) A településrészi önkormányzatok testületeit egyetértési jog illeti meg a területüket érintő alábbiakban felsorolt ügyekben:

a) a településrészen közterület elnevezése, név megváltoztatása,

b) emlékmű állítása.


(4) Azokban az ügyekben, amelyekben a településrészi önkormányzatok testületét véleményezési, illetőleg egyetértési jog illeti meg, az előterjesztő a döntést megelőzően köteles a településrészi önkormányzat véleményét, illetve egyetértését kikérni. A településrészi önkormányzat elnöke a településrészi önkormányzat állásfoglalásáról legkésőbb a napirend tárgyalása során tájékoztatja a közgyűlést. Amennyiben a településrészi önkormányzat az ügyben nem foglal állást, úgy kell tekinteni, mintha a javaslattal egyetértene.


(5)[179] A településrészi önkormányzatok rendelkezésére álló pénzügyi keretösszeget a költségvetésről szóló önkormányzati rendelet tartalmazza. A keretösszegen belül az egyes településrészi önkormányzatok azonos mértékű összegre jogosultak azzal a kivétellel, hogy Zalabesenyő városrész Településrészi Önkormányzatát, Botfa városrész Településrészi Önkormányzatát, Páterdomb városrész Településrészi Önkormányzatát másfélszeres mértékű, Andráshida városrész Településrészi Önkormányzatát, Csács városrész Településrészi Önkormányzatát, Landorhegy városrész Településrészi Önkormányzatát háromszoros mértékű, Kertváros városrész Településrészi Önkormányzatát pedig ötszörös mértékű összeg illeti meg.


(5a)[180] A településrészi önkormányzat testületi határozatban dönt a rendelkezésére álló pénzösszeg felhasználásáról. A határozat végrehajtása az önkormányzat költségvetési, pénzügyi-gazdálkodási szabályainak megfelelően történik.

63. § (1) A településrészi önkormányzatok a választási ciklus utolsó évében  beszámolnak a közgyűlésnek végzett munkájukról.


(2)[181] A közgyűlés az Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság javaslatára megvonja a pénzügyi támogatást attól a településrészi önkormányzattól, amelyik az ülésről készült jegyzőkönyvvel igazoltan az előző naptári évben legalább egy ülést nem tartott.

VI.  fejezet


Nemzetiségi önkormányzat[182]


64. § (1)[183] A városi önkormányzat és hivatala a helyi nemzetiségi önkormányzatok részére biztosítja az önkormányzati működés személyi és tárgyi feltételeit, szakmai segítséget nyújt, továbbá gondoskodik a működéssel kapcsolatos gazdálkodási és adminisztratív végrehajtási feladatok ellátásáról a 3. és 6. mellékletben található, a nemzetiségek jogairól szóló törvény alapján megkötött együttműködési megállapodásokban foglaltak szerint.


(2) A nemzetiségi önkormányzat működésének biztosítása céljából a városi önkormányzat által átadott vagyontárgyakat a 4. melléklet tartalmazza. 

VII. fejezet


Polgármester, alpolgármester(ek), tanácsnok, jegyző, aljegyző


A polgármester feladat és hatásköre


65. §  (1)[1] A polgármester átruházott hatáskörei:

a)[2] Működési kiadásokra vonatkozóan az egyes [3]feladatok között a jóváhagyott előirányzatokon belül engedélyezhet átcsoportosítást. Új feladatokra csak a források egyidejű megjelölésével, illetve az általános tartalék 50 %-os felhasználásáig.

b)[4] Felhalmozási célú előirányzatok esetében a közgyűlés által már jóváhagyott fejlesztési feladatok és felújítási célok előirányzatai között átcsoportosításokat engedélyezhet, esetenként 10 millió forintos összeghatárig.

c)[5] A költségvetési cél megvalósítása érdekében indokolt esetben jogosult a működési                                            kiadási és felhalmozási célú előirányzatok közötti átcsoportosítások engedélyezésére.

d)[6] A közgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül is vállalhat pénzügyi kötelezettséget, a forrás egyidejű megjelölésével, a költségvetésben nem szereplő feladatokra évente a tárgyévi költségvetés főösszegének legfeljebb 0,5 %-áig. 

e)  Dönt bármely testületi döntés pénzügyi-gazdasági kihatásainak végrehajtásáról.

 f)[7] Hatósági jogkörben igazolást ad ki a személytaxi-szolgáltatást folytató kérelmezők részére.

g)[8]  Polgármesteri keret terhére történő kötelezettségvállalás, figyelembe véve az alpolgármester(ek) javaslatá(ai)t is.

 h)  [9] Dönt a gazdálkodás során keletkezett, valamint a központi költségvetésből  fejlesztési, beruházási céllal nyújtott támogatásokból származó átmenetileg szabad pénzeszközök állampapír vásárlással történő hasznosításáról, valamint az önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek nem állampapírban történő lekötéséről a Tulajdonosi Tanácsadó Testület tagjai véleményének kikérése után. Kiemelt szempont a biztonság és az elérhető hozam nagysága.

i)[10] [11]Saját hatáskörében engedélyezheti a mindenkori éves költségvetési törvényben meghatározott értékhatárt el nem érő kisösszegű követelés törlését, amennyiben az önkéntes teljesítésre történő felszólítás harmadszorra is eredménytelen volt, továbbá az államháztartás számviteléről szóló 4/2013.(I.11.) Korm. rendeletben meghatározott behajthatatlan követelés törlését.

        j)[12] Dönt a költségvetésben jóváhagyott előirányzaton belül az épített környezet esztétikai  megjelenésének javítása érdekében meghirdetett nyilvános pályázatok pályázati feltételeiről és eljárási szabályairól, valamint elbírálja – az általa felkért munkacsoport előzetes javaslatának figyelembevételével - a meghirdetett pályázatokat, melyről a közgyűlést utólagosan évente tájékoztatja.

l)[13] Jóváhagyja a közbeszerzési szabályzatot, az éves közbeszerzési tervet, dönt azok esetleges módosításáról, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a közbeszerzési eljárás felelősségi rendjének megfelelően döntést hoz a közbeszerzési eljárásban az ajánlatkéréstől a szerződéskötésig, dönt az Önkormányzat részéről központosított közbeszerzésekhez történő csatlakozásról, az önkormányzati pénzeszközökből és támogatásokból megvalósuló beszerzésekről szóló önkormányzati rendeletben foglaltak alapján eljár az önkormányzati és a több intézményre kiterjedő beszerzések esetén.

 m)[14][15] [16] Ellátja azokat a feladat- és hatásköröket, amelyeket a települési támogatásról és a gyermekvédelmi ellátásokról szóló, a szociális szolgáltatásokról és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló, a lakások bérletéről, valamint elidegenítésükről szóló; a Fiatal Családok Otthonáról szóló, az első lakáshoz jutók önkormányzati támogatásáról szóló,[17] a nehéz helyzetbe került természetes személyek lakáshitel-törlesztésének támogatásáról szóló, a „Nemzedékek kézfogása” elnevezéssel az újszülött gyermekek, a házasságot kötő fiatal párok és az alacsony nyugdíjjal rendelkezők támogatásáról szóló, a városi címer és zászló használatának rendjéről szóló, valamint a fás szárú növények telepítéséről szóló önkormányzati rendeletek a hatáskörébe utalnak.

n)[18] Gondoskodik a kegyeleti közszolgáltatási szerződés megkötéséről, szükség szerinti módosításáról és megszüntetéséről, elfogadja az üzemeltetés, valamint a temetkezési szolgáltatás költségeinek megosztására vonatkozó számviteli szabályzatot.

o) Jóváhagyja a közműves vízellátás körében a települési közműves vízszolgáltatás korlátozására vonatkozó tervet és megállapítja a vízfogyasztás rendjét.

p) Gondoskodik a helyi vízrendezésről és vízkárelhárításról, az árvíz–és belvízelvezetésről, jogszabályban meghatározott esetekben a vízminőségi kárelhárításról, a vizek kártételei elleni védelem érdekében ellátja:

pa) a legfeljebb két település érdekében álló védőművek fenntartását, fejlesztését és azon a védekezést

pb)    a település belterületén a patakok, csatornák áradásai, továbbá a csapadék- és egyéb vizek által okozott kártételek megelőzését – kül-és belterületi védőművek építésével – a védőművek fenntartását, fejlesztését és azokon a  védekezést

pc)     a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggő – külön jogszabályban meghatározott – feladatokat.

r)[19]                                                                                                           

s) Jóváhagyja a közszolgáltatási szerződésben szabályozott egyszerűsített menetrendi módosítást,

t)[20] Gondoskodik az intézményvezetői beosztásra kiírt pályázatról véleményt alkotó szakmai bizottság tagjainak felkéréséről.

u)[21] Engedélyezi óvodák esetében a jogszabályban meghatározott maximálisan felvehető létszámtól való eltérést.

v)[22] Hatósági jogkörben dönt a víziközműre történő utólagos csatlakozásért fizetendő hozzájárulás összegéről és a megfizetés módjáról.

w)[23] Dönt az államháztartáson kívüli forrás végleges átvételéről – az alapítványi forrás kivételével – ,melyről a költségvetési rendelet módosításai keretében utólagosan tájékoztatja a közgyűlést.

x)[24] Dönt a közgyűlés által jóváhagyott felújítási-pótlási terven belüli átcsoportosítás és a vis maior körülmények bekövetkezése esetén annak módosításáról.

y)[25] Hozzájárul a közkifolyóknak nem háztartási célú vízhasználatra történő rendszeres igénybevételéhez, valamint előzetesen hozzájárul a közterületi vízvételi hely áthelyezéséhez vagy megszüntetéséhez.

z)[26]           az egészségügyi alapellátásáról szóló önkormányzati rendelet hatálya alá tartozó előszerződés és feladat ellátási szerződés, valamint a gépjármű várakozóhelyek megváltásáról szóló önkormányzati rendelet hatálya alá tartozó szerződés és megállapodás megkötése.



[1] A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 39. § (2) bek. mód.

[2] A 26/2012. (V.11.) sz. rendelet 11. §-a mód.

[3] A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 21. § (2) bek. mód.

[4] A 26/2012. (V.11.) sz. rendelet 11. §-a mód.

[5] A 26/2012. (V.11.) sz. rendelet 11. §-a mód.

[6] A 26/2012. (V.11.) sz. rendelet 11. §-a mód.

[7] A 31/2015. (IX.25.) önk. rend. 1. § iktatta be.

[8] A 3/2014. (II.07.) önk. rend. 5. § (1) bek. mód.

[9] Az 5/2018. (II.08.) önk. rend 11. §-a mód.

[10] A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 8.§ (1) bek. mód.

[11] A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 21. § (1) bek. mód.

[12] A 48/2015.(XII.22.) önk.rend 1.§ iktatta be.

[13] A 3/2014. (II.07.) önk. rend. 5. § (1) bek. mód.

[14] A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 8.§ (2) bek. mód.

[15] A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 21. § (1) bek. mód.

[16] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 23. § (2) bek. mód.

[17] A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 21. § (2) bek. mód.

[18] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 14. § mód.

[19] A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 21. § (2) bek. mód.

[20] A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 21. § (2) bek. iktatta be.

[21] A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 20. § (1) bek. mód.

[22] A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 16. § (1) bek. mód.

[23] A 3/2014. (II.07.) önk. rend. 5. § (2) bek. iktatta be.

[24] A 20/2014. (VI.27.) önk. rend. 1. §-a iktatta be.

[25] A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 12. § iktatta be.

[26] A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 16. § (2) bek. iktatta be.


(2) Az (1) bekezdés a), b), c) és d) pontjában foglalt előirányzat-módosításokat az önkormányzat költségvetési rendeletében foglalt határidők betartásával jóváhagyás végett a közgyűlés elé terjeszti.


(3)[184] A polgármester gyakorolja a munkáltatói jogokat a jegyző és az aljegyző tekintetében, valamint gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az alpolgármesterek és az önkormányzati intézményvezetők tekintetében.


(4)[185] A polgármester dönt az Arany János Tehetséggondozó Programban való részvételhez szükséges támogató nyilatkozat kiadásáról, valamint az önkormányzat jogi képviseletének ellátásáról.


(5)[1] A polgármester átruházott hatáskörben egyetértési jogot gyakorol az önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szervek magasabb vezetői megbízása esetén, amennyiben nem a fenntartó a munkáltatói jogkör gyakorlója.



[1] A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 16. § (3) bek. mód.


(6) [1]



[1] A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 14.§ (2) bek. helyezte hatályon kívül.

age: AR-SA'>[1] A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 14.§ (2) bek. helyezte hatályon kívül.


(7)[186] Jóváhagyja a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv és a kijelölt gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét rögzítő munkamegosztási megállapodását.


(8)[187] Jognyilatkozatok megtétele és szerződések, megállapodások megkötése az önkormányzat, mint ügyfél és fél nevében az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló, a közterületek használatáról szóló, valamint Zalaegerszeg vállakozásfejlesztési és befektetés–támogató programjáról szóló önkormányzati rendeletben foglaltaknak megfelelően.


(9)[1] A polgármester látja el a közgyűlés által átruházott hatáskörben a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 3. § (2) bekezdésében, 14. § (1) bekezdés a) pontjában és (5) bekezdésében, 15. §-ában, 29. § (4d) és (9) bekezdésében, 31. §-ában, 33. § (2) bekezdésében, 33/D. §-ában, 34-35. §-ában, 43. § (1) bekezdésében és 45. § (1) bekezdésében meghatározott helyi közútkezelői feladatokat.



[1] A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 16. § (4) bek. mód.


(9a)[188] Amennyiben a közgyűlés – határozatképtelenség vagy határozathozatal hiánya miatt – két egymást követő alkalommal ugyanazon ügyben nem hozott döntést, a polgármester a közgyűlés törvényben át nem ruházható hatásköreként meghatározott ügyek kivételével minden más ügyben döntést hozhat. A polgármester a döntéséről a közgyűlést a következő ülésen tájékoztatja.


(9b)[189] A polgármester a közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett - a közgyűlés törvényben át nem ruházható hatásköreként meghatározott ügyek kivételével - dönthet a két ülés közötti időszakban felmerülő, halaszthatatlan, a közgyűlés hatáskörébe tartozó alábbi ügyekben: az önkormányzat vagy intézményei által, vagy az önkormányzat közreműködésével benyújtandó pályázatokkal kapcsolatos valamennyi kérdésben.


(9c)[190] A polgármester az önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározott kiadási előirányzatok keretein belül, a jelen rendeletben és a költségvetési rendeletben meghatározott szabályok alapján és értékhatárig dönt a forrásfelhasználásról, döntéséről tájékoztatja a közgyűlést.


(10) Egyetértési jogot gyakorol a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek kinevezése, felmentése, vezetői megbízása, vezetői megbízás visszavonása, jutalmazása tekintetében.


(11) Dönt a külföldi kiküldetés engedélyezéséről.


(12) A polgármester a bizottságokkal együtt egy előterjesztés keretében tájékoztatja a közgyűlést a megelőző évben átruházott hatáskörben hozott döntéseiről.

Az alpolgármester(ek)


66. § (1)[191] A közgyűlés legfeljebb három főállású alpolgármestert választhat. A közgyűlés legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg.

                                                                                            

(2) Az alpolgármester(ek) általános és egyedi ügyekre kiterjedő feladatait a polgármester határozza meg. Az alpolgármester(ek) nem egyedi ügyekre kiterjedő feladatairól a polgármester tájékoztatja a közgyűlést.

A tanácsnok


67. §[1] A közgyűlés a polgármesternek vagy bármely önkormányzati képviselőnek a javaslatára az önkormányzati képviselők közül tanácsnokot, tanácsnokokat választ. A tanácsnok tevékenységéről rendszeresen tájékoztatja a polgármestert, valamint munkájáról évente beszámol a közgyűlésnek.



[1] A 31/2015. (IX.25.) önk. rend. 2. § mód.

A jegyző feladata és hatásköre


68. §[1] A jegyzőt pályázat alapján a polgármester nevezi ki határozatlan időre.



[1] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 15. § mód.

69. §[1] A jegyző tekintetében a munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.



[1] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 16. § mód.

70. § (1) A jegyző a polgármester irányításával gondoskodik az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról, ennek keretében:

a)   előkészíti a közgyűlés és a bizottságok elé kerülő előterjesztéseket,

b)   ellátja a közgyűlés és a bizottságok szervezési és ügyviteli tevékenységével kapcsolatos feladatokat,

c)   a közgyűlés elé kerülő rendelet tervezetek, határozati javaslatok törvényességi vizsgálatát elvégzi,

d)   tanácskozási joggal részt vesz a közgyűlés és a bizottságok ülésén, rendszeresen részt vesz az Ügyrendi, Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság ülésein,

e)   a közgyűlésen az előterjesztés vitájában - a szavazás előtt - törvényességi észrevételt köteles tenni, amennyiben a szavazás eredményeként jogszabályt sértő döntés születhet, továbbá köteles jelezni a bizottságnak és a polgármesternek, ha döntésüknél jogszabálysértést észlel,

f)[192]gondoskodik a közgyűlés és a bizottságok üléseinek jegyzőkönyvei elkészítéséről és a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős szervnek való megküldéséről,

g)   évente beszámol a közgyűlésnek a hivatal munkájáról.


(2) A jegyző önkormányzati rendelet alkotással kapcsolatos feladatai:

a)   kezdeményezheti rendelet alkotását,

b)   elvégzi a rendelet szakmai előkészítésével kapcsolatos feladatokat,

c)   gondoskodik a rendeletek kihirdetéséről, nyilvántartásáról és a rendeletek hatályos szövegének naprakészségéről.


(3) A jegyző egyéb feladatai:

a)   vezeti a polgármesteri hivatalt, szervezi annak munkáját,

b)[193]  gyakorolja a munkáltatói jogokat a polgármesteri hivatal köztisztviselői és munkavállalói tekintetében, továbbá gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző tekintetében; kinevezéshez, bérezéshez, vezetői kinevezéshez, felmentéshez és jutalmazáshoz a polgármester által meghatározott körben a polgármester egyetértése szükséges,

c)   gondoskodik a hivatal működéséhez szükséges dologi, technikai és személyi feltételek biztosításáról,

d)   gondoskodik a hivatal dolgozóinak rendszeres szakmai továbbképzéséről,

e)   döntésre előkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket,

f)[194]   dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, valamint dönt a hatáskörébe utalt önkormányzati és önkormányzati hatósági ügyekben,

g)   dönt a polgármester által átadott hatósági ügyekben,

h)   a saját hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét.


(4)[195] A jegyző a közgyűlés által átruházott hatáskörben

a) [196]ellátja a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 12. § (5) bekezdésében, 36. § (1) és (2) bekezdésében, 37. § (2) és (3) bekezdésében, 39. §-ában, 41. § (2) bekezdésében, 42. § (3) bekezdésében és 42/A. § (1) bekezdésében meghatározott helyi közútkezelői feladatokat,

b) eljár a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztása, megszegése jogkövetkezményeiről szóló önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben.

71. § A jegyző köteles a közgyűlés tagjai által a hivatal és saját működésével kapcsolatban kért adatokat, információkat megadni.

Az aljegyző


72. § (1)[1] A polgármester pályázat alapján határozatlan időre nevezi ki a jegyző javaslatára az aljegyzőt a jegyző helyettesítésére és a jegyző által meghatározott feladatok ellátására.


(2) Feladatkörét a jegyző határozza meg, melyről tájékoztatja a közgyűlést.


(3)[2] A jegyzői és az aljegyzői tisztség egyidejű betöltetlensége, illetve tartós akadályoztatásuk esetén – legfeljebb hat hónap időtartamra – a jegyzői feladatok ellátására a polgármester jelöli ki a képesítési feltételeknek megfelelő vezetői megbízással rendelkező köztisztviselőt.



[1] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 17. § (1) bek. mód.

[2] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 17. § (2) bek. iktatta be.

VIII. fejezet


 Az önkormányzat hivatala


73. §[1] A közgyűlés az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására polgármesteri hivatalt hoz létre. A hivatal szervezeti felépítését és működésének részletes szabályait a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza.



[1] A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 18. § mód.

73/A. §[197] (1) Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése közterület-felügyeletet hoz létre és működtet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala csoportszintű belső szervezeti egységeként.


(2) A közterület-felügyelet feladatkörébe tartozik a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendeletben a feladatkörébe utalt intézkedések megtétele.


(3) A közterület-felügyelő az egyenruhája bal felső karján Zalaegerszeg város címerét karjelzésként viseli.

74. § (1) A hivatalt a jegyző vezeti.


(2) A hivatal igény és szükség szerint köteles adatokat szolgáltatni, jelentést készíteni a közgyűlésnek és a bizottságoknak.

IX. fejezet


Az önkormányzat gazdasági alapjai


Az önkormányzat vagyona


75. § [1]A helyi önkormányzat vagyona a tulajdonából és a helyi önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogokból áll, amelyek az önkormányzati feladatok és célok ellátását szolgálják. Az önkormányzat vagyonáról, a vagyonnal való gazdálkodás és a vagyonhasznosítás szabályairól  külön önkormányzati rendelet rendelkezik.



[1] A 26/2012. (V.11.) önk. rend. 13.§-a mód.

Az önkormányzat költségvetése


76. §[198] (1) A közgyűlés az önkormányzat költségvetését rendeletben állapítja meg. A költségvetés összeállításnak részletes szabályait az államháztartásról szóló törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet és az önkormányzat költségvetése tervezési és zárszámadása elkészítési rendjéről szóló belső szabályzat, a finanszírozás rendjét és az állami hozzájárulás mértékét az állami költségvetési törvény határozza meg.


(2)[199]


(3) A jegyző készíti elő az önkormányzat költségvetési rendeletének tervezetét, melyet egyeztetés céljából megküld a költségvetési szervek vezetői részére. A beérkezett írásos véleményekkel együtt a költségvetési rendelet tervezetét valamennyi bizottság és a helyi nemzetiségi önkormányzat megtárgyalja.


(4) A polgármester terjeszti a közgyűlés elé a bizottságok és a helyi nemzetiségi önkormányzat által megtárgyalt, a könyvvizsgáló írásos jelentését csatoltan tartalmazó költségvetési rendelet tervezetet.


(5)[200] Az éves költségvetési rendelet módosításának szabályait az államháztartásról szóló törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet, az önkormányzati költségvetési rendelet, valamint az önkormányzat költségvetése tervezési és zárszámadása elkészítési rendjéről szóló belső szabályzat tartalmazza.

(6) A zárszámadási rendelet tervezetének elkészítésére az államháztartásról szóló törvényben, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendeletben és az önkormányzat költségvetése tervezési és zárszámadása elkészítési rendjéről szóló belső szabályzatban foglaltak az irányadók.

Az önkormányzati gazdálkodás főbb szabályai



77. § (1) Az önkormányzat gazdálkodási feladatait a hivatal látja el. E körben különösen[201]

a)[202][203] jogszabályokban előírt módon és időben elkészíti az éves költségvetési beszámolót, az időközi költségvetési jelentést, az időközi mérlegjelentést és gyorsjelentést.

b)    Beszedi az önkormányzat saját bevételeit.

c)[204]  

d)    Gondoskodik az önkormányzat által létrehozott és működtetett intézmények pénzellátásáról, az úgynevezett városi kincstári finanszírozási technika működtetése révén.

e)[205]   Biztosítja az önkormányzat pénzforgalmi és eredmény szemléletű könyvvitelének szabályszerű vezetését, kialakítja számlarendjét, kötelező irányelveket határoz meg az önkormányzat egységes számviteli rendjének kialakításához.

f)     Biztosítja az önkormányzat törzsvagyonának elkülönített nyilvántartását.

g)    Elkészíti az önkormányzat éves vagyonkimutatását, és azt csatolja az év végi költségvetési beszámolóhoz.

h)    Az önkormányzat költségvetési számláját kezelő pénzintézeten keresztül gondoskodik az önkormányzat tartozásainak és az önkormányzat intézményei működési kiadásainak a kiegyenlítéséről, illetve teljesítéséről.


(2)[206]

Az önkormányzat gazdálkodásának ellenőrzése


78. §[207] (1) Az önkormányzat gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi.


(2) Az önkormányzatnak nyújtott európai uniós és az ahhoz kapcsolódó költségvetési támogatások felhasználását a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben meghatározott szervezetek is ellenőrizhetik.


(3) A jegyző köteles – a jogszabályok alapján meghatározott – belső kontrollrendszert működtetni, amely biztosítja az önkormányzat rendelkezésére álló források szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását.


(4) A jegyző köteles gondoskodni – a belső kontrollrendszeren belül - a belső ellenőrzés működtetéséről az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók és a nemzetközi belső ellenőrzési standardok figyelembevételével. Az önkormányzat belső ellenőrzése keretében gondoskodni kell a felügyelt költségvetési szervek ellenőrzéséről is.


(5)[208] Az önkormányzatra vonatkozó éves ellenőrzési tervet, továbbá a felügyelt költségvetési szervek és a kormányzati szektoron belül a költségvetési alszektorba sorolt korlátolt felelősségű gazdásági társaságok saját éves belső ellenőrzési tervét a közgyűlés az előző év december 31-ig hagyja jóvá.


(6) Az önkormányzat teljes gazdálkodási területére kiterjedő pénzügyi ellenőrzést a Pénzügyi Bizottság a 48. §-ban foglaltak szerint látja el.


(7)[209] A jegyző az önkormányzat gazdálkodásának belső ellenőrzéséről az Ellenőrzési Osztály útján gondoskodik.”

Tulajdonosi tanácsadó testület és a Beszerzési Testület összetétele és feladatai[1]


79. § (1) A tulajdonosi tanácsadó testület tagjai:

a) polgármester

b) a polgármester által kijelölt alpolgármester

c) Pénzügyi Bizottság elnöke

d) Gazdasági Bizottság elnöke

e) Ügyrendi- , Jogi és Vagyonnyilatkozatot Ellenőrző Bizottság elnöke


(2) A tulajdonosi tanácsadó testület a közgyűlés által jóváhagyott ügyrend szerint működik, állásfoglalását legalább 3 tag egyetértésével hozza és üléséről jegyzőkönyvet készít.

A tulajdonosi tanácsadó testület közreműködésével hozott döntésekről a polgármester a közgyűlést rendszeresen tájékoztatja.


(3) A tulajdonosi tanácsadó testület a polgármester felkérésére a közgyűlés, illetve a polgármester hatáskörébe tartozó tulajdonosi ügyekben véleményt nyilvánít.


(4)[2] A tulajdonosi tanácsadó testület ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni a közgyűlési képviselőcsoportok képviselőit.



[1] A címet a 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 34. §-a mód.

[2] A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 24. § (2) bek. iktatta be.

80. § (1) A közgyűlés a közbeszerzési eljárások előkészítése, lefolytatása és ellenőrzése érdekében 5 tagú Beszerzési Testületet hoz létre önkormányzati képviselőkből, külső szakértőkből és a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőiből.


(2)[210] A Beszerzési Testület tagjait a közgyűlés a megbízatásának időtartamára választja meg azzal, hogy a Beszerzési Testület az új közgyűlés alakuló üléséig ellátja feladatait. A Beszerzési Testület új tagjait a közgyűlés alakuló ülésén meg kell választani.


(3) A Beszerzési Testület működési szabályait maga állapítja meg.

X. fejezet


A közgyűlés és a hivatal reprezentációja, valamint a külföldi kiküldetés és

költségtérítési átalány


81. § (1) Reprezentációnak minősül:

a)   A hivatalos tárgyalásokon ellenérték nélkül felszolgált étel, ital, illetőleg az  ezen  felül  nyújtott természetbeni ellátás  (szállás, utazás) értéke,

b)   a testületi és bizottsági üléseken felszolgált kávé és üdítő,

c)   a  vásárolt  tárgy  ellenérték  nélküli átadása (ajándékozás),

d)   a nemzeti ünnepekhez, évfordulókhoz, társadalmi eseményekhez, egyéb rendezvényekhez kapcsolódó munkahelyi megemlékezés költsége (ingyenesen felszolgált étel, ital, dolgozó részére nyújtott ajándék, terembérlet, művészek fellépti díja, stb.)


(2) A költségvetésben  reprezentációs  előirányzat az (1) bekezdésben  rögzített módon tervezhető.


(3) A külföldi kiküldetések alkalmával a devizában fizetendő napidíj a legalább 8 órát meghaladó kinntartózkodás esetén 40 EURO, illetőleg más valutanemben történő felvétel esetén ennek napi árfolyama szerint számított összeg. A napidíjat a 4 órát meghaladó, de 8 órát el nem érő kinntartózkodás esetén 50 %-kal, teljes ellátás biztosítása esetén 70 %-kal csökkenteni kell.


(4)[1] Évente egy  alkalommal a  polgármester önálló napirendi pontként írásos tájékoztatót készít a közgyűlés részére a nemzetközi kapcsolatok alakulásáról.



[1] A 3/2014. (II.07.) önk. rend. 7. § mód.

XI. fejezet


Záró rendelkezések


82. §[211]


83. § (1) Jelen rendelet 2007. február 9-én lép hatályba.

(2) Ezen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a szervezeti és működési szabályzatról szóló  39/1999.( XII.27.) számú önkormányzati rendelet valamint az azt módosító  27/2000. (V.12.), 33/2000. (VII.14.), 37/2000. (IX.15.), 39/2000. (X.20.), 8/2001.( II.2.) 22/2001. ( VII.13.), 26/2001.( X.26.), 34/2001.( XI.30.), 3/2002.(II.1.), 29/2002.( XI.7.), 31/2002.(XI.29.), 10/2003.(III.7.), 15/2003.(IV.11.) 32/2003.(X.22.), 15/2004.( III.5.) 1/2005. (II.01.), 1/2006. (II.03.), 42/2006. (X.12.), 43/2006. (XI.24.) számú önkormányzati rendeletek  hatályukat vesztik.

(3) A 38/2007. (IX.21.) sz. önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2007. szeptember 21-én lépnek hatályba.

(4) A 45/2007. (XI.30.) sz. önkormányzati rendelet 12. § (2) bekezdésével módosított rendelkezések 2008. január 1-jén lépnek hatályba.

(5) A 64/2007. (XII.28.) sz. önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2007. december 29-én lépnek hatályba.

(6) A 21/2008. (V.30.) sz. önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2008. május 31-én lépnek hatályba.

(7) A 32/2008. (IX.19.) sz. önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2008. szeptember 19-én lépnek hatályba.

(8) Az 1/2009. (II.13.) sz. önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2009. március 1-jén lépnek hatályba.

(9) A 8/2009. (III.20.) sz. önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2009. március 20-án lépnek hatályba.

(10) A 20/2009. (V.29.) sz. önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2009. május 30-án lépnek hatályba.

(11) A 23/2009. (VI.30.) sz. önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2009. július 1-jén lépnek hatályba.

(12) A 32/2010. (X.15.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2010. október 15. napján lépnek hatályba azzal, hogy a jelen rendelet módosított 39. § (2) bekezdés a.) pontját 2010. október 3. napjától kell alkalmazni.

(13) A 44/2010. (XI.26.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2010. november 27. napján lépnek hatályba.

(14) A 2/2011. (II.11.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2011. február 12. napján lépnek hatályba.

(15) A 21/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2011. június 30. napján lépnek hatályba.

(16) A 13/2012. (III.14.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2012. április 1. napján lépnek hatályba.

(17) A 17/2012. (IV.20.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2012. április 21. napján lépnek hatályba.

(18) A 26/2012. (V.11.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2012. május 12. napján lépnek hatályba.

(19) A 30/2012. (VI.29.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2012. június 30. napján lépnek hatályba.

(20) A 65/2012. (XII.27.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2013. január 1. napján lépnek hatályba.

(21) A 14/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2013. április 18. napján lépnek hatályba.

(22) A 3/2014. (II.07.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2014. március 1. napján lépnek hatályba.

(23) A 8/2014. (III.13.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2014. április 1. napján lépnek hatályba.

(24) A 9/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2014. május 15. napján lépnek hatályba.

(25) A 20/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2014. július 1. napján lépnek hatályba.

(26) A 28/2014. (X.24.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2014. október 24. napján lépnek hatályba azzal, hogy az önkormányzati képviselő havi tiszteletdíjára vonatkozó rendelkezést 2014. október 12. napjától kell alkalmazni.

(27) A 32/2014. (XII.23.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2014. december 23. napján lépnek hatályba.

(28) A 4/2015. (II.13.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2015. február 14. napján lépnek hatályba.

(29) A 9/2015. (III.13.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2015. március 13. napján lépnek hatályba.

(30) A 31/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2015. szeptember 26. napján lépnek hatályba.

(31) A 48/2015. (XII.22.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2015. december 23. napján lépnek hatályba.

(32) A 5/2017. (II.13.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2017. február 14. napján lépnek hatályba, rendelkezéseit 2017. január 1. napjától kell alkalmazni.

(33) A 12/2017. (IV.18.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2017. április 19. napján lépnek hatályba.

(34) A 22/2017. (IX.22.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2017. szeptember 23. napján lépnek hatályba.

(35) A 28/2017. (X.27.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2017. október 28. napján lépnek hatályba.

(36) Az 5/2018. (II.08.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2018. február 9. napján lépnek hatályba.

(37) A 25/2019. (VIII.13.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2019. augusztus 14. napján lépnek hatályba.

(38) A 32/2019. (X.25.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2019. október 25. napján lépnek hatályba azzal, hogy az önkormányzati képviselő, valamint a bizottság nem képviselő tagja havi tiszteletdíjára vonatkozó rendelkezést 2019. október 13. napjától kell alkalmazni.

(39) A 40/2019. (XII.16.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2019. december 17. napján lépnek hatályba.​

(40) A 2/2020. (II.10.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2020. február 11. napján lépnek hatályba.

(41) A 6/2020. (III.13.) önkormányzati rendelettel módosított rendelkezések 2020. március 14. napján lépnek hatályba.



                 Dr. Kovács Gábor sk.                                                                 Dr. Gyimesi Endre sk.

                          jegyző                                                                                         polgármester


[1]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. mód.

[2]

 A 25/2019. (VIII.13.) önk. rend. 2. § mód.

[3]

 A 28/2014. (X.24.) önk. rend. 1. § mód.

[4]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 1. § (1) bek. mód.

[5]

 A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 1. § (2) bek. iktatta be.

[6]

  A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 2. § mód.

[7]

  A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 2. § mód.

[8]

  A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 2. § mód.

[9]

 A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 1. § mód.

[10]

A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

[11]

A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

[12]

A 32/2010. (X.15.) rendelet 1. § mód.

[13]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 2. § mód.

[14]

 A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 3. § (1) bek. mód.

[15]

 A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 3. § (1) bek. mód.

[16]

 A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 3. § (2) bek. mód.

[17]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 1.§ (1) bek. mód.

[18]

Hatályon kívül helyezte a 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 23. § (2) bek.

[19]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 3. § mód.

[20]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 14.§ (2) bek. helyezte hatályon kívül.

[21]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 1.§ (1) bek. mód.

[22]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 3. § mód.

[23]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 1. § mód.

[24]

A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 3. § (3) bek. mód.

[25]

A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 3. § (3) bek. mód.

[26]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 1.§ (1) bek. mód.

[27]

A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 3. § (3) bek. mód.

[28]

Hatályon kívül helyezte a 40/2019. (XII.16.) önk rend. 21. § (2) bek.

[29]

A 3/2014. (II.07.) önk. rend. 1. § iktatta be.

[30]

 A 21/2011. (VI.29.) önk. rend. 1. § (1) bek. iktatta be.

[31]

A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 3. § (5) bek. mód.

[32]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 1.§ (2) bek. mód.

[33]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 2. § iktatta be.

[34]

A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 4. § iktatta be.

[35]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 4. § mód.

[36]

  A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 3. § mód.

[37]

  Hatályon kívül helyezte a 2/2011. (II.11.) önk. rend. 26. § (2) bek.

[38]

  A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 6. § (2) bek. mód.

[39]

  A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 8. § (1) bek. iktatta be.

[40]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 2.§ mód.

[41]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 5. § mód.

[42]

A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 7. § iktatta be.

[43]

  A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 10. §-a a (3)-(5) bek-ek számozását megváltoztatta.

[44]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 6. § mód.

[45]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 6. § mód.

[46]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 6. § mód.

[47]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 7. § iktatta be.

[48]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 8. § mód.

[49]

A 32/2019. (X.25.) önk. rend. 1. § mód.

[50]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 7. § mód.

[51]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 7. § mód.

[52]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 9. § mód.

[53]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 8. § (1) bek. mód.

[54]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 8. § (2) bek. iktatta be.

[55]

A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 18. §-a mód.

[56]

A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 5. § mód.

[57]

A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 18. §-a mód.

[58]

A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 6. § mód.

[59]

A népi kezdeményezés kifejezést a 22/2017.(IX.22.) önk. rend. 1. §- a törölte

[60]

A 28/2017.(X.27.) önk. rend. 1.§ mód.

[61]

A 22/2017.(IX.22.) önk. rend. 1.§ helyezte hatályon kívül

[62]

A 32/2019. (X.25.) önk. rend. 2. § (1) bek. mód.

[63]

A 32/2019. (X.25.) önk. rend. 2. § (2) bek. mód.

[64]

A 28/2014. (X.24.) önk. rend. 3. § (2) bek. iktatta be.

[65]

A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 7. § mód.

[66]

A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 10. § mód.

[67]

A 28/2014. (X.24.) önk. rend. 4. § mód.

[68]

A 28/2014. (X.24.) önk. rend. 4. § mód.

[69]

A 32/2019. (X.25.) önk. rend. 3. § mód.

[70]

Hatályon kívül helyezte a 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 21. § (2) bek.

[71]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 12. § mód.

[72]

A 32/2019. (X.25.) önk. rend. 4. § mód.

[73]

A 17/2012. (IV.20.) önk. rend. 1. § iktatta be.

[74]

Hatályon kívül helyezte a 9/2015. (III.13.) önk. rend. 1. §

[75]

A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 11. § mód.

[76]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 13. § mód.

[77]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 9. § iktatta be.

[78]

Beillesztette a 26/2012. (V.11.) önk. rend. 7.§ (1) bek.

[79]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 10. § (1) bek. mód.

[80]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 10. § (2) bek. mód.

[81]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 14. § (1) bek. mód.

[82]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 14. § iktatta be.

[83]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 14. § iktatta be.

[84]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 14. § iktatta be.

[85]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 14. § (2) bek. mód.

[86]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 3.§ (2) bek. mód.

[87]

A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 12. § (2) bek. mód.

[88]

A § címét a 28/2014. (X.24.) önk. rend. 8. § (1) bek. mód.

[89]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 16. § (1) bek. mód.

[90]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 14.§ (2) bek. helyezte hatályon kívül.

[91]

Hatályon kívül helyezte a 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 16. § (2) bek.

[92]

A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 8. § mód.

[93]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 23. § (2) bek. mód.

[94]

A 23/2009. (VI.30.) sz. rendelet 1. §-a mód.

[95]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 16. § (1) bek. mód.

[96]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 4.§ (1) bek. mód.

[97]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 11. § mód.

[98]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 16. § (2) bek. iktatta be.

[99]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 16. § (2) bek. iktatta be.

[100]

Hatályon kívül helyezte a 40/2019. (XII.16.) önk rend. 21. § (2) bek.

[101]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 4.§ (2) bek. iktatta be.

[102]

A 32/2019. (X.25.) önk. rend. 5. § mód.

[103]

Hatályon kívül helyezte a 23/2009. (VI.30.) sz. rendelet 1. § (1) bek.

[104]

Hatályon kívül helyezte a 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 23. § (2) bek.

[105]

A 32/2019. (X.25.) önk. rend. 6. § mód.

[106]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 17. § (1) bek. mód.

[107]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 17. § (1) bek. mód.

[108]

Hatályon kívül helyezte a 2/2011. (II.11.) önk. rend. 26. § (2) bek.

[109]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 17. § (1) bek. mód.

[110]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 17. § (1) bek. mód.

[111]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 12. § (1) bek. mód.

[112]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 12. § (1) bek. mód.

[113]

A 3/2014. (II.07.) önk. rend. 3. § (1) bek. mód.

[114]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 14.§ (2) bek. helyezte hatályon kívül.

[115]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 5.§ (1) bek. egészítette ki.

[116]

A 40/2019. (XII.16.) önk rend. 21. § (2) bek. mód.

[117]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 12. § (2) bek. mód.

[118]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 14.§ (2) bek. helyezte hatályon kívül.

[119]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 14.§ (2) bek. helyezte hatályon kívül.

[120]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 14.§ (2) bek. helyezte hatályon kívül.

[121]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 5.§ (2) bek. mód.

[122]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 5.§ (2) bek. mód.

[123]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 17. § (4) bek. mód.

[124]

A 3/2014. (II.07.) önk. rend. 3. § (2) bek. mód.

[125]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 14.§ (2) bek. helyezte hatályon kívül.

[126]

Hatályon kívül helyezte a 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 23. § (2) bek.

[127]

Hatályon kívül helyezte a 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 21. § (2) bek.

[128]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 14.§ (2) bek. helyezte hatályon kívül.

[129]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (1) bek. mód.

[130]

Hatályon kívül helyezte a 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 21. § (2) bek.

[131]

A 32/2010. (X.15.) rendelet 12. § iktatta be.

[132]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 18. § (1) bek. iktatta be.

[133]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (2) bek. mód.

[134]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 13. § mód.

[135]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (2) bek. mód.

[136]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (2) bek. mód.

[137]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (2) bek. mód.

[138]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (2) bek. mód.

[139]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (2) bek. mód.

[140]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (2) bek. mód.

[141]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (2) bek. mód.

[142]

Hatályon kívül helyezte a 26/2012. (V.11.) önk. rend. 17.§ (2) bek.

[143]

A 2/2011. (II.11. ) önk. rend. 18. § (2) bek. mód.

[144]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (3) bek. mód.

[145]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (3) bek. mód.

[146]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (3) bek. mód.

[147]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 18. § (3) bek. mód.

[148]

A 9/2015. (III.13.) önk. rend. 2. § mód.

[149]

 A § címét a 28/2014. (X.24.) önk. rend. 10. § mód.

[150]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 19. § (1) bek. mód.

[151]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 19. § (1) bek. mód.

[152]

A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 28. §-a mód.

[153]

A 26/2012. (V.11.) önk. rend. 9.§ (1) bek. mód.

[154]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 7.§ mód.

[155]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 19. § (2) bek. mód.

[156]

A 23/2009. (VI.30.) sz. rendelet 1. § (6) bek. iktatta be.

[157]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 19. § (3) bek. iktatta be.

[158]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 19. § (3) bek. iktatta be.

[159]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 14.§ (2) bek. helyezte hatályon kívül.

[160]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 19. § (2) bek. mód.

[161]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 19. § (3) bek. iktatta be.

[162]

Hatályon kívül helyezte a 14/2013. (IV.13.) önk. rend. 23. § (2) bek.

[163]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 19. § (4) bek. mód.

[164]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 20. § (2) bek. mód.

[165]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 20. § (2) bek. mód.

[166]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 20. § (3) bek. mód.

[167]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 19. § (4) bek. mód.

[168]

Hatályon kívül helyezte a 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 23. § (2) bek.

[169]

A 26/2012. (V.11.) rendelet 9. § (2) bek. mód.

[170]

Hatályon kívül helyezte a 32/2010. (X.15.) rendelet 17. § (2) bek.

[171]

A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 9. § (1) bek. mód.

[172]

Hatályon kívül helyezte a 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 16. § (2) bek.

[173]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 20. § (2) bek. mód.

[174]

A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 9. § (2) bek. mód.

[175]

A 2/2011. (II.11.) önk. rend. 20. § (2) bek. mód.

[176]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 14. § mód.

[177]

A 32/2010. (X.15.) rendelet 14. § mód.

[178]

A 21/2008. (V.30.) sz. rendelet 29. §-a iktatta be.

[179]

A 2/2020. (II.10.) önk. rend. 10. § mód.

[180]

A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 10. § (2) bek. iktatta be.

[181]

A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 11. § mód.

[182]

A 26/2012. (V.11.) önk. rend. 10.§-a mód.

[183]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 15. § mód.

[191]

A 32/2019. (X.25.) önk. rend. 7. § mód.

[192]

A 28/2014. (X.24.) önk. rend. 12. § mód.

[192]

A 26/2012. (V.11.) önk. rend. 12. § mód.

[193]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 21. § (1) bek. mód.

[194]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 21. § (1) bek. mód.

[195]

A 14/2013. (IV.17.) önk. rend. 21. § (2) bek. iktatta be.

[196]

A 40/2019. (XII.16.) önk. rend. 17. § mód.

[197]

A 6/2020. (III.13.) önk. rend. 1. § iktatta be.

[198]

A 26/2012. (V.11.) önk. rend. 14. §-a mód.

[199]

Hatályon kívül helyezte a 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 16. § (2) bek.

[200]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 9.§ mód.

[201]

A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 19. § mód.

[202]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 10.§ mód.

[203]

A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 19. § mód.

[204]

Hatályon kívül helyezte a 2/2011. (II.11.) önk. rend. 26. § (2) bek.

[205]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 10.§ mód.

[206]

Hatályon kívül helyezte a 26/2012. (V.11.) önk. rend. 17. § (2) bek.

[207]

A 65/2012. (XII.27.) önk. rend. 20. § mód.

[208]

A 40/2019. (XII.16.) önk rend. 18. § mód.

[209]

A 12/2017.(IV.18.) önk. rend. 11.§ mód.

[210]

A 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 13. § mód.

[211]

Hatályon kívül helyezte a 32/2014. (XII.23.) önk. rend. 16. § (2) bek.