Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 28/2021. (V. 13.) önkormányzati rendeletének indokolása

a 2020. évi zárszámadásról

Hatályos: 2021. 05. 14

a 2020. évi zárszámadásról

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A 2020. évi költségvetési rendelet hatályba lépését követően a szokásos módon megkezdődtek a szakági feladatok ellátásához szükséges beszerzések, szerződéskötések előkészületei, az éves feladatok ütemezése. A költségvetés végrehajtásának szokásos módja azonban jelentősen megváltozott azzal, hogy sajnos Magyarországot is elérte a Covid-19 világjárvány. A veszélyhelyzet kihirdetését, 2020. március 11-ét követően - mely az önkormányzat szinte minden intézményét érintette, - az óvodák, bölcsődék bezártak, majd ügyeleti színtű nyitva tartást biztosítottak, a kulturális intézmények nem fogadhattak látogatókat, nézőket, elmaradtak a tervezett rendezvények. A helyzet a nyári időszakban némileg normalizálódott, azonban a járvány őszi, második hulláma miatt újra intézményi zárások következtek. A szociális intézmények feladatai ugyanakkor megsokszorozódtak. A pandémia gazdasági következményei, a költségvetést érintő hatása tavasszal azonnali intézkedést igényelt, ugyanis egyrészről a védekezés többletfeladatot jelentett, melyhez többlet forrás biztosítása vált szükségessé, más részről elmaradtak a tervezett bevételek, főként a gépjármű adó teljes, az idegenforgalmi adó részleges kiesésével és a gazdasági visszaesés okozta adóbevétel elmaradásával kellett számolni.

A fentiekre tekintettel első lépésként 50 millió Ft keret összeg létrehozására került sor a védekezési feladatokhoz, elsősorban az elmaradt rendezvények, programok előirányzatának átcsoportosításával, és áttekintésre kerültek a szakosztályi működési és fejlesztési feladatok egyaránt. A halasztható feladatok köre meghatározásra került, ezeknél a beszerzések felfüggesztésre kerültek, kötelezettségvállalás nem történt.

A gépjárműadó önkormányzatnál maradó 40 %-ának a központi gazdaságvédelmi alapba történő befizetési kötelezettsége éves szinten az önkormányzatnál 280 millió Ft bevétel kiesést jelentetett. Az ingyenes parkolás, a kedvezményes bérleti díjak, az idegenforgalmi adó beszedési kötelezettségének elengedése további bevétel elmaradást jelentett, amit még tetézett, hogy a vállalkozások adófeltöltési kötelezettsége is megszűnt 2020. évben. A járvány hatásaként egymilliárd forintot meghaladó prognosztizált költségvetési hiány problémáját kellett kezelni az év közepén. A költségvetés II. negyedéves módosítása során az előzetesen meghatározott halasztható feladatok előirányzatának zárolásával elmaradó bevételek pótlására céltartalék képzésére került sor, ami a IV. negyedéves módosításkor fedezetet biztosított az egyes bevételi jogcímek már pontosabban látható elmaradásainak kompenzációjához.

A fentiekből következően az év során kiemelt figyelmet kellett fordítani a bevételek alakulására, a rájuk ható tényezőkre, ezek következményeire, és a kiadások bevételek üteméhez igazodó teljesítésére. Mindezen intézkedések biztosították, hogy a megkötött szerződésekből, egyéb kötelezettségvállalásokból keletkezett fizetési kötelezettségének az önkormányzat eleget tudott tenni, intézményei gazdálkodásához a szükséges mértékben zökkenőmentes volt a pénzellátás, az évet likviditási probléma nélkül sikerült zárni.

Bevételek alakulása

Az önkormányzat költségvetési és finanszírozási bevételei 2020. évben 49.717.069 E Ft összegben, a módosított előirányzathoz viszonyítva 71,5 %-ban teljesültek. Az önkormányzatnál a módosított előirányzattól való elmaradás 29,6%-os, a költségvetési szerveknél 4,6 %-os volt. A működési célú bevételek összességében kis mértékben, a felhalmozási bevételek azonban lényegesen elmaradtak az előirányzatoktól. A felhalmozási célra átvett pénzeszközöknél, néhány projekthez kapcsolódóan alacsonyabb volt a teljesítés aránya a tervezettnél, valamint a nettó finanszírozású projektek esetében az Áfa visszaigénylés tervezett előirányzata sem teljesült a kiadások alacsony volta miatt.

A szociális és igazgatási feladatoknál 15.097 E Ft összegű bevétel volt az év során, ami a módosított előirányzathoz viszonyítva 152,4 %-os teljesítésnek felel meg, a többlet teljesítést az eredményezte, hogy igazgatási bírságból és a köztemetések megtérítéséből nem tervezett bevétel realizálódott.

Egerszeg kártya értékesítésből 9.232 E Ft bevétel származott, 8.175 db új Egerszeg kártya igénylésére került sor. Az Egerszeg Kártya elektronikus úton történő igénylésének lehetőségével sokan éltek, már 5.250 db kártyát online rendeltek az ügyfelek.

Kiszabott igazgatási bírságokból 749 E Ft bevétel keletkezett.

A köztemetések kiadásainak megtérítéséből származó 5.064 E Ft, és a korábbi években jogtalanul felvett segélyek visszafizetéséből befolyt 50 E Ft működési bevételt jelentett az önkormányzat számára.

A humánigazgatási feladatoknál 89.050 E Ft összegű teljesítéssel a tervezett bevételek 100,4 %-a folyt be az év során.

A körzeti orvosi ügyelet fenntartásához hozzájáruló községek a 2020. évre megállapított 41.101 E Ft fizetési kötelezettséget maradéktalanul teljesítették. A Fogyatékkal Élők Integrált Intézményének üzemeltetője a Magyar Református Egyház a megállapodás alapján kiszámlázott bérleti díj összegét megfizette. A járványügyi védekezésre 16.267 E Ft befizetés érkezett.

Államháztartáson kívülről működési célú pénzeszközként a MOL Nyrt. utalt 2.000 E Ft-ot a „Befektetés a jövőbe” ösztöndíj céljára. A „Zalaegerszeg Tehetségbarát Önkormányzat” címhez 1.500 E Ft támogatás érkezett a Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Kft-től, melyből 700 E Ft-ot a 2021. évi Zegasztár rendezvényhez tervezünk felhasználni.

Államháztartáson kívülről felhalmozási célú pénzeszközként a Windoor Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. fizetett be 1.651 E Ft-ot, a mi a kaszaházi sportpálya építés önrészét fedezi, valamint a Tourinform iroda felújításához 19.955 E Ft-ot pályázaton nyert önkormányzatunk.

A humánigazgatási ágazat költségvetéséből 2019. évben nyújtott támogatások elszámolása során több esetben visszafizetési kötelezettség került megállapításra a célnak nem megfelelő felhasználás, vagy program elmaradása miatt, ezek bevételként jelentek meg az érintett költségvetési sorokon.

A főépítészi feladatoknál egy jogcímhez kapcsolódott tervezett bevétel. A belterületbe vonással kapcsolatosan az önkormányzatnál felmerült költségek összegét az érintett ingatlan tulajdonosok megtérítették az önkormányzat részére, ez 4.539 E Ft bevételt eredményezett.

A városüzemelési feladatoknál az 465.489 E Ft módosított előirányzatból 469.182 E Ft összegű bevétel teljesült, ami 100,8 %-os arányt jelentett.

A működési bevételek között az előirányzott összeggel azonos mértékben, illetve azt meghaladóan teljesült a Gébárti fürdőlétesítmények üzemeltetéséből származó bevétel, a ZG3 kút üzemeltetéséből, a Gébárti kemping és a fedett fürdő földhasználati díj, a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. által az eszközpark használata után fizetett bérleti díj és az önkormányzati tulajdonú erdők ápolásához kapcsolódó bevétel. Az Aquapark üzemeltetésével kapcsolatos bevétel előirányzata év közben a várható teljesítéshez igazodóan két alkalommal csökkentésre került bruttó 39.370 E Ft-tal, az időjárás és a vírushelyzet együttes hatása miatt. A parkolási közszolgáltatás bevételi előirányzatát is év közben szükséges volt csökkenteni, mivel a pandémia miatt kihirdetett veszélyhelyzet időszakában, központi jogszabály alapján ingyenes volt a parkolás több hónapon keresztül. Az eredeti előirányzatként tervezett összeghez képest 97.765 E Ft-tal kevesebb bevétel folyt be. A fa értékesítésből és a kishaszonbérletből és haszonbérleti szerződésekből származó bevétel elmaradt a tervezett mértéktől. Kisebb összegű bevételek voltak még állategészségügyi feladathoz kapcsolódóan, kéményseprői díjból, áramdíj elszámolásból. Közhatalmi bevételként környezetvédelmi bírságból 2.529 E Ft bevétel származott.

Államháztartáson belülről felhalmozási célú támogatásként pályázat alapján kapott önkormányzatunk NKA támogatást, a kiutalt 7.000 E Ft a Bajcsy-Zsilinszky tér rekonstrukciójához kapcsolódott.

Államháztartáson kívülről felhalmozási célú támogatásként kellett megjeleníteni 1.720 E Ft-ot, amit magánerős útépítésekhez fizettek be a lakosok, ezen összeg hozzájárult a Báthory u. 12. sz. ingatlan előtti járdaépítéshez, az Öregszívhegyi u.17. sz. ingatlan előtti szegélyépítéshez és a Levendulakertnél történő útépítéséhez.

A Városépítészeti feladatok címen szerepelnek a kiemelt, nagy összegű projektekkel kapcsolatos támogatások és előző évi maradványok, a 30.892.546 E Ft összegű teljesítés a módosított előirányzathoz viszonyítva 78,2 %-os teljesítésnek felel meg. A teljesítés zömét a Modern Városok Program keretében megvalósuló feladatok tárgyévi finanszírozása és a TOP projektekhez kapcsolódóan elnyert és kiutalt támogatások jelentik.

A Modern Városok Program keretében megvalósuló

a Mindszenty projekthez további 1.988.270 E Ft

az uszoda fejlesztéséhez további 3.995.000 E Ft

a közúthálózat és kapcsolódó tereinek fejlesztése projekthez 1.125.000 E Ft

kiutalására került sor.

Az elmúlt években indult európai uniós forrásból finanszírozott projekthez az alábbi összegek kiutalása történt meg 2020. évben:

KEHOP Zalaegerszeg keleti vízbázisról ellátott települések

ivóvízminőségének javítása projekthez 1.162.012 E Ft

TOP-6.8.2-15-ZL1-2016-00001 A vállalkozások igényeire

alapuló foglalkoztatás-fejlesztési program 299 E Ft

TOP 6.5.15-ZL1-2016-00003 Zalaegerszegi Ady Endre Általános

Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

- többletenergiát az oktatásra 3.994 E Ft

TOP-6.1.4--16-ZL1-2017-00002 Göcseji Múzeum épületének

felújítása és kiállító tereinek fejlesztése 60.190 E Ft

TOP-6.5.1-16-ZL1-2017-00001 Liszt F. tagiskola energetikai

korszerűsítése 75.990 E Ft

TOP-6.5.1-16-ZL1-2017-00006 Dózsa Gy. tagiskola energetikai

korszerűsítése 49.333 E Ft

TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-01185 Interaktív történelmi séták

Zalaegerszegen 10.000 E Ft

Hazai forrásból az „Infrastrukturális fejlesztések Zalaegerszegen” projekthez kapott önkormányzatunk még 75.000 E Ft támogatást. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázat alapján 7.000 E Ft-tal támogatta a Rákóczi szobor elhelyezését és a környezetének kialakítását.

A „Zöld busz mintaprojekthez” a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft-től érkezett 56.000 E Ft támogatás államháztartáson kívülről származó átvett pénzeszközként.

Az intézményi működési bevételek között legnagyobb tétel az Észak-zalai Víz- és csatornamű Zrt-vel, mint víziközmű üzemeltetővel megkötött üzemeltetési szerződés értelmében fizetett használati díj. A HD az önkormányzat ívóvíz, illetve szennyvíz vagyonára vonatkozó 2020. évi felújítási és pótlási terv megvalósításához nyújtott fedezetet, mely kifizetésekhez levonható Áfa is kapcsolódott. A HD és az Áfa együttes összege a szennyvíz vagyonnál 420.045 E Ft, az ívóvíz vagyonnál 196.599 E Ft. A nettó finanszírozású projektekhez – Inkubátorház bővítése, Északi Ipari park feltárása, Mindszenty Múzeum, uszoda fejlesztés, üzemcsarnok építése - kapcsolódóan a teljesített kifizetések után visszaigényelhető Áfa is jelentős összeget tett ki. A Modern Városok Program projektjeihez kapcsolódóan az átmenetileg szabad pénzeszközök hasznosításából 121.361 E Ft kamat bevétel is származott.

A Vagyonkezelési feladatoknál a 1.566.595 E Ft bevétel 96,2 %-os teljesítést jelentett a módosított előirányzathoz viszonyítva. Az ingatlaneladásokból a tervezett 128.946 E Ft bevételből 130.745 E Ft teljesült. A tervezett bevétel teljesítéséhez hozzájárult, hogy több ügylet (Mártírok u. 50., Azáleás u. 24508/1 hrsz., Budai völgy 697/21 hrsz.) pénzügyi részteljesítése 2020-ra húzódott, így ezen szerződések teljes összege a végső vételár rész megfizetésekor a 2020-as gazdasági év bevételeiként realizálódott. Nagyobb tétel volt még a Kölcsey u. 2985 hrsz-ú építési telek, az É-i ipari parki 15464/3 hrsz-ú iparterület, a Kossut L. u. 4-6.szám alatti II. emeleti irodák értékesítése. Több kisebb összegű, nem tervezett adásvétel is történt.

Külön tételként jelenik meg a ZALAZONE terület értékesítése, melyből az önkormányzatnak 817.573 E Ft bevétele származott.

A működési bevételek között az előirányzott összeggel azonos mértékben teljesült a LÉSZ Kft. bérleményüzemeltetési bevétele, a Vásárcsarnok által fizetett helypénz és helybiztosítási díj. A megkötött szerződések alapján 100 %-ban teljesült a volt laktanyával kapcsolatos bevétel, a stadion bérleti díj, a tesztpálya területének bérletéből, a Munkásszálló, valamint az inkubátorház bérbeadásából tervezett díjbevétel.

Előirányzatot meghaladó volt a teljesítés az egyéb, nem lakáscélú ingatlanhasznosítás bevételéből, ami bérleti díjból és közüzemi díjak továbbszámlázásából származott. Legnagyobb tételei a Bazitai Tv-tornyon lévő antennák bérleti díjából és kötbér bevételből származtak. Zala-Müllex Kft. az által fizetendő használati díj 89,7 %-át fizette meg, a IV. negyedévi elszámolás 2021. év elején történt meg.

A lakásalapba helyezendő bevételeket és az abból teljesített kiadásokat külön fejezetben mutatjuk be.

A jogi és igazgatási feladatok körében 86.248 E Ft összeggel a tervezett bevételek 108,9 %-a teljesült az év során. A közterület használati díj és önkormányzat kezelésében lévő ingatlanok hasznosításából származó bevétel jól alakult, kismértékben meghaladta a módosított előirányzatot. A közterület-felügyeleti bírságból befolyt bevétel és a közterületi reklám célú bérbeadásából származó bevétel is magasabb összegben realizálódott a tervezettnél.

A közbeszerzési eljárásokhoz és jogi feladatokhoz kapcsolódóan 350 E Ft folyt be, ami végrehajtási költség megtérítéséből, talált tárgyak értékesítéséből, illetve regisztrációs díjak visszautalásából származott.

Kisebb összegű bevétel származott még közterületen hagyott gépjárművek értékesítéséből.

A pénzügyi lebonyolítás címen 13.684.124 E Ft bevétel realizálódott, ez a módosított előirányzathoz viszonyítva 55,4 %-os teljesítést jelentett. Az önkormányzat meghatározó bevételét képező költségvetési támogatások a pótelőirányzatokkal korrigált összegben, 100 %-os teljesítéssel kerültek kiutalásra. Az eredeti előirányzat az év során három alkalommal került módosításra a lemondások, illetve pótigénylési lehetőségek során, illetve a havonta fizetett különféle pótlékok finanszírozásának figyelembevételével több alkalommal, így az állami hozzájárulások előirányzata 2.739.861 E Ft-ról év végére 4.760.938 E Ft-ra nőtt. A változás fő jogcímei az alábbiak voltak:

februári kiegészítő felmérés : 108.759 E Ft

májusi lemondás és pótigénylés: -140.052 E Ft

októberi lemondás és pótigénylés: - 14.728 E Ft

önkormányzat általános működésének és ágazati

feladatainak támogatása 386.314 E Ft

kiegészítő állami támogatások 1.639.653 E Ft

felhalmozási célú költségvetési támogatások 28.453 E Ft

2019. évi állami támogatások elszámolásából 12.678 E Ft

Összes növekmény: 2.021.077 E Ft

Az önkormányzat működéséhez és ágazati feladatainak ellátásához kapcsolódóan az év során három alkalommal volt lehetőség módosítani az állami hozzájárulások igénylését. A februári kiegészítő felmérés során korrigálásra került a hivatal működtetéséhez kapott állami hozzájárulás, mivel az eredeti költségvetésben a költségvetési törvény alapján a 2019. évi normatívával számítódott a támogatás, a 2020. évi fajlagos összeg növekedett, ebből 109.143 E Ft többlet származott. A család- és gyermekjóléti szolgálat, illetve a központ állami támogatás eredeti előirányzata azonos volt a 2019. évivel, ami 2020. márciusától változott a kiegészítő felmérés alapján a feladat ellátásra társult önkormányzatok számától és lakosságszámától függően. A Nagypáli közös hivatalhoz tartozó önkormányzatok száma 9-ről 8-ra csökkent, és a járáshoz tartozó lakosságszám is csökkent, ezek együttes hatásaként - az emelt összegű normatíva ellenére - 384 E Ft-tal kevesebb állami hozzájárulással számolhattunk 2020. évre.

Az állami támogatások májusi lemondása és pótigénylése során a veszélyhelyzet miatti csökkenő igénybevétel hatására az étkeztetés jogcímen mutatószámokról kellett lemondani. A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatásából és az üzemeltetési támogatásból 114.348 E Ft visszavonásra került. A bölcsődei ellátásban mutatószám csökkenés nem volt, mivel a beíratott gyermekek után lehetett a veszélyhelyzet ideje alatt a támogatást igényelni, ennek ellenére az üzemeltetési támogatás központilag csökkentésre került 34.957 E Ft-tal. Kisebb pontosítás volt az óvodai létszámban, és a mesterpedagógusok kiegészítő támogatásában, így együttesen 140.052 E Ft-tal csökkent az állami támogatás a májusi lemondást követően.

Az állami támogatások októberi lemondása és pótigénylése során is mutatószámokról kellett lemondani egyrészt a veszélyhelyzet miatti csökkenő igénybevétel miatt, másrészt az óvodások száma ősztől 91 fővel csökkent, így 4 óvodai csoport megszűntetésére került sor. Az idősek részére nyújtott szakosított szociális ellátásoknál az ellátotti létszám csökkenése az elismert szakmai dolgozói létszámban 4 fős csökkenést eredményezett. Minimális csökkenés volt még a gyermekétkeztetés igénybevételénél. A bölcsődei, a szociális intézményi és a gyermekétkeztetési üzemeltetési támogatások központilag kismértékben emelkedtek, így az állami támogatás az októberi lemondást követően együttesen 14.728 E Ft-tal csökkent.

Az önkormányzat általános működésének és ágazati feladatainak támogatása jogcímeinél az év során igénylés vagy kormány határozat alapján kapott támogatásokat az önkormányzat az alábbi jogcímeken:

- 2019. évről áthúzódó és a 2020. évi bérkompenzáció 9.703 E Ft

- a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének kompenzációja

a 305/2020.(VI.30.) Korm.határozat alapján 143.812 E Ft

- szociális ágazati összevont pótlék 136.693 E Ft

- szociális ágazatban egészségügyi végzettséghez kötött

munkakörben foglalkoztatottak egészségügyi kiegészítő pótléka 3.485 E Ft

- kulturális illetménypótlék 66.760 E Ft

- bölcsődei pótlék emelkedés többletköltségeire az

51/2020.(III.30.) Korm.rendelet alapján 25.861 E Ft

összesen: 386.314 E Ft

A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai között négy jogcímen kapott támogatást a város:

A 2005/2020. (XII.24.) Korm.határozat alapján Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása jogcímen 1.380.000 E Ft érkezett, mely maradványként a 2021. évi költségvetésben kerül felhasználásra.

A 2005/2020. (XII.24.) Korm.határozat alapján Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata kötelező feladatainak támogatása jogcímen 228.649 E Ft érkezett, mely összeget a Zalavíz Zrt -nél ázsiós tőkeemelésre használhat fel az önkormányzat 2021. évben.

A „Tisztítsuk meg az országot” projekt keretében illegális hulladéklerakó felszámolásához kapott 18.901 E Ft támogatást önkormányzatunk.

Az önkormányzat vissza nem térítendő támogatást igényelhetett a II. és III. negyedévben az illetékességi területén bevallott, de meg nem fizetett idegenforgalmi adó összegével egyező összegben. Ilyen címen 12.103 E Ft kiegészítő támogatás kiutalása történt meg.

Felhalmozási célú önkormányzati támogatásként érkezett együttesen 28.453 E Ft. Vis maior támogatásként 18.531 E Ft, ez a 2019. évi pályázaton elnyert összegből az elszámolást követően még fennmaradó különbözet volt. A járásszékhely múzeumok szakmai támogatására 4.000 E Ft, az önkormányzati étkeztetések fejlesztésének támogatására 5.922 E Ft kiutalása történt az év végén, mindkét támogatás felhasználására 2021. évben kerül sor.

Állami támogatásként kellett megjeleníteni a 2019. évi költségvetési beszámolóban kimutatott, 2019. évi állami hozzájárulások elszámolásából a tényleges mutatószámok alapján az önkormányzatot még megillető összeget, 12. 678 E Ft-ot.

Az önkormányzat közhatalmi bevételei körében a legjelentősebb tétel a helyi adókból származó bevétel. Az adóbevételeknél a túlfizetésként jelentkező összegeket a számviteli szabályok szerint a kötelezettség jellegű sajátos elszámolások között kell elszámolni, év végével nem lehet tényleges bevételként megjeleníteni, ezért az egyes adónemeknél a pénzügyi teljesítésként kimutatható összeg kevesebb, mint a ténylegesen befolyt összeg.

A helyi adókból és a talajterhelési díjból tervezett bevételek eredeti előirányzata 6.092.000 E Ft volt, ezt szükséges volt csökkenteni az év során jogszabályi változások és a pandémiás helyzet miatt 488.000 E Ft-tal. A Magyarország 2020. évi központi költségvetésének a veszélyhelyzettel összefüggő eltérő szabályairól szóló 92/2020. (IV.6.) Korm. rendelet 4. §-a alapján 2020. évben beszedett gépjárműadó nem illeti meg a települési önkormányzatot, az a Járvány Elleni Védekezési Alap fejezet bevételét képezi. A hivatkozott kormányrendelet alapján a 2020. évre tervezett gépjármű adó teljes előirányzatát le kellett csökkenteni, ez 280.000 E Ft bevétel kiesést jelentett önkormányzatunknál.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló 140/2020. (IV.21.) Korm. rendelet 5. §-a rendelkezett az idegenforgalmi adó felfüggesztéséről, április 26-tól az év végéig az eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót az adó alanyának nem kellett megfizetni, így mintegy 8 millió Ft-tal elmarad a tervezett adóbevétel.

A helyi iparűzési adó vonatkozásában évközi törvénymódosítás 2020. évben megszüntette a december 20-i adóelőleg feltöltési kötelezettséget, amellyel a költségvetés készítésekor még számolhattunk. Ez az összeg az elmúlt években 500-600 millió Ft között mozgott. A ténylegesen várható összegre tekintettel 200.000 E Ft-tal csökkentésre került a bevétel eredeti előirányzata.

Az önkormányzat legnagyobb saját bevételét jelentő helyi iparűzési adóból az éves bevétel 4.566.323 E Ft volt, korrigálva a 75.917 E Ft túlfizetéssel 4.490.406 E Ft volt a ténylegesen elszámolható bevétel, ez a módosított előirányzathoz viszonyítva 99,8 %-os teljesítésnek felel meg. Az év végéig 8.063 fő adózó 8.396 db bevallása került feldolgozásra, ebből 842 db záró adóbevallásnak minősült. A feldolgozás során az alábbi főbb tendenciák voltak megfigyelhetők:

- A bevallást benyújtó adózók száma az előző év hasonló időszakához képest lényegesen nem változott.

- Az adómentes adóalap 1.554.415 E Ft volt az előző évi 1.457.736 E Ft-tal szemben, amit 1.754 adóalany vett igénybe.

- A helyi adókról szóló törvény alapján az ideiglenes jelleggel megfizetett helyi iparűzési adó az állandó jelleggel fizetendő helyi iparűzési adóból levonható, melynek összege 5.789 E Ft volt, ez 13 %-kal alacsonyabb, mint a 2018. évben levont összeg.

- A 2019. évi bevallásban a helyi iparűzési adóból levonható belföldi útdíj, a külföldi útdíj és az úthasználati díj együttes összege 672.793 E Ft adókiesését jelentett önkormányzatunknak, ami 60.637 E Ft-tal magasabb az előző évi adatnál.

- A helyi iparűzési adó számláról az év során 144.150 E Ft került visszatérítésre a zárási összesítő adatai szerint 858 fő adózó részére. A visszatérítést kérő adózók száma 12 %-kal (89 fő), a visszatérítendő összeg pedig 23.809 E Ft-tal (14 %) csökkent.

Az önkormányzat második legnagyobb saját bevételét jelentő építményadóból 1.098.133 E Ft-ot fizettek be, a túlfizetéssel korrigált teljesítés 1.097.917 E Ft volt, az éves előirányzat 103,1 %-a. Az elmúlt évben az adózók által bevallott összes terület 1.119.069 m². A helyi adókról szóló törvény alapján mentesültek a kizárólag háziorvosi tevékenység végzésére használt ingatlanok (593 m²), az állattartásra, növénytermesztésre használt ingatlanok (24.722 m²). Az építményadó rendeletünk alapján 2020. évben 39 adótárgyra adott ki az adóosztály építményadó mentességet 32.612 m² területre összesen 29.352 E Ft összegben. A benyújtott építményadó bevallások alapján az adótárgyak szerint 448 db lakás, 2 üdülő, 2.030 kereskedelmi egység, 72 szállásépület és 1.470 egyéb nem lakás céljára szolgáló épület került adóztatás alá. Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvény 2020. július 15-étől az adórendszer egyszerűsítése érdekében megszüntette a reklámhordozókat terhelő építményadó fizetési kötelezettséget, ezáltal 2020. július 15-étől 19.983 E Ft adókötelezettséget törölni kellett.

A gépjárműadó megállapítása a 2004. évtől hatályos jogszabály szerint a Belügyminisztérium Központi Gépjármű Nyilvántartás adatszolgáltatása alapján történt. A 2020. január 1-i állapot szerinti adatszolgáltatás alapján 32.503 db gépjármű került át az adóztatás nyilvántartásába az előző évi 31.599 db-bal szemben. 2014. január 1-jétől az önkormányzathoz befolyt gépjármű adó 60 %-a a központi költségvetés részére került átutalásra negyedévenként. Az évközi jogszabály változás miatt a 2020. évben beszedett gépjárműadó nem illette meg a települési önkormányzatot, az a Járvány Elleni Védekezési Alap fejezet bevételét képezte. A rendelet hatálybalépéséig beszedett adó átengedett összegét a központi költségvetés javára be kellett fizetni. 2021. évtől az adóigazgatási feladatokat gépjárműadó tekintetében a NAV gyakorolja.

Idegenforgalmi adó tekintetében az év végéig 14.228 E Ft bevétel keletkezett, ez az éves tervezett összeg 109,4 %-a. Az eredeti előirányzattól való elmaradás oka a vírushelyzet miatti idegenforgalmi adó befizetésének 2020. április 26-tól történő felfüggesztése volt. 2020. évben 65 szállásadó 77 szálláshely vonatkozásában teljesített havonta idegenforgalmi adóbevallást. Szálláshely szolgáltatóként 5 új adózó kezdte meg működését, 9 szálláshely esetében a szállásadó záró bevallást nyújtott be a szálláhely szolgáltatás megszüntetése miatt. Az önkormányzat illetékességi területén eltöltött vendégéjszaka száma 118.838 db volt, ami 12 %-os növekedést mutat az előző évhez képest, emellett az adómentes vendégéjszakák aránya is csökkent az előző évi 31%-ról 30 %-ra. Az április 26. és december 31. közötti időszakra bevallott, de meg nem fizetett idegenforgalmi adó összegével megegyező összegben vissza nem térítendő támogatás igénylésére volt lehetőség, a II. negyedév után 4.118 E Ft a III. negyedév után 7.985 E Ft, és a IV. negyedév után a kincstár részére benyújtott 2020. évi beszámoló keretében 10.320 E Ft támogatásra volt jogosult önkormányzatunk.

A magánszemélyek kommunális adójáról szóló önkormányzati rendelet szerint a magánszemélyt abban az esetben terheli adófizetési kötelezettség a lakása után, ha Zalaegerszegen nem rendelkezik állandó lakóhellyel. Az év végéig 22.927 E Ft bevétel realizálódott, ami az előirányzathoz viszonyítva 109,2 %-os teljesítést jelentett. Az ingatlan nyilvántartás felülvizsgálata alapján kiküldött felhívásokra 256 adózó adott be bejelentést 222 db adótárgyra vonatkozóan. 2020. évi lakcím módosítások, ingatlan elidegenítése és vagyoni értékű jog megszűntetése miatt 125 db záró bejelentés került feldolgozásra.

A talajterhelési díj bevétel 5.952 E Ft volt 2020. évben, ez 119,1 %-os teljesítést jelentett. A díjfizetésre kötelezettek száma folyamatosan csökken, a Zalavíz Zrt. adatközlése szerint 996 főről 977 főre változott, így az adónemből származó bevétel is kevesebb az előző évinél.

Az adókhoz kapcsolódó bírságokból és késedelmi pótlék címén 26.471 E Ft, termőföld bérbeadásából származó bevétel után fizetett személyi jövedelemadóból 63 E Ft folyt be.

A Deák Ferenc Könyvtár részére az általános forgalmi adó visszatérüléséig megelőlegezett, előző évben biztosított 19.000 E Ft visszafizetése megtörtént. 2016. év végén a Göcseji Múzeum részére a régészeti bevételek drasztikus visszaesése miatt a fenntartó 55,5 millió Ft kölcsönt nyújtott az intézmény folyamatos működőképességének biztosítása érdekében. A 2020. évben előírt 16.350 E Ft összegű fizetési kötelezettségét az intézmény teljesítette.

A 2019. évi zárszámadási rendeletben a szabad maradvány terhére jóváhagyott intézményi befizetések – részben a mutatószámok miatti eltérések, nagyobb részben fenntartói döntés alapján, a járványügyi helyzet miatt önkormányzati tartalékba helyezés céljából - 128.505 E Ft összegben teljesültek. Az előirányzott összegben szintén teljesült a Szociális Társulás 2019. évi maradványának terhére megállapított, az igényelt és a tényleges mutatószámok közti eltérések miatti befizetési kötelezettség.

A működési bevételek között meg kell említeni, hogy jól alakult az önkormányzat pénzeszközeinek hasznosításából származó kamatbevétel. A költségvetési számlán átmenetileg szabad pénzeszközök értékpapírba történő befektetéséből 27.772 E Ft kamat realizálódott. Az általános forgalmi adó visszaigényléséből az előirányzattól kismértékben elmaradó volt a teljesítés. Nyugdíjasházi adományként 12.400 E Ft befizetése történt meg, mely összeg 35 %-át, 4.340 E Ft-ot az önkormányzat az otthonházi lakások felújítására fordíthatja, a maradék összeg a Gondozási Központ részére átadásra került. A vagyonbiztosítás alapján káreseményeket követően megítélt kártérítésekből 5.569 E Ft bevétel származott.

A dolgozói lakásépítés és vásárláshoz nyújtott kölcsönökből 2.470 E Ft törlesztés volt az év során.

A 2019. évi maradványok igénybevételének teljesítése az előirányzott összeggel megegyezően megtörtént, mivel a számviteli szabályoknak megfelelően a teljes jóváhagyott összeget a tényleges felhasználástól függetlenül igénybevételként meg kell jeleníteni.

A hazai forrásból megvalósuló projektekhez kiutalt támogatásokból és az év közben szabad pénzeszközökből volt lehetőség államkötvény vásárlására, a meglévő állományból a kifizetésekhez igazodóan volt év közben beváltás is, a Mindszenty projekthez 1.663.600 E Ft, az uszoda fejlesztéshez 2.320.000 E Ft, az Alsóerdei projekthez 599.580 E Ft és az „Infrastrukturális fejlesztések Zalaegerszegen” projekthez 207.500 E Ft, összesen 4.790.680 E Ft összegben. Az adóbevételekből átmenetileg szabad pénzeszközökből vásárolt értékpapírból 989.360 E Ft értékben történt visszaváltás a kifizetések teljesítéséhez.

Az építéshatósági feladatoknál építésügyi bírságból 325 E Ft bevétel származott.

A Polgármesteri Kabinet tervezett bevételeinek 100,4 %-a valósult meg 33.741 E Ft összeggel. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2.000 E Ft-tal járult hozzá a városban tervezett országos járműipari és logisztikai konferencia költségeihez, mivel azonban a rendezvény elmaradt az elmúlt évben, a támogatást a klímakonferencia megrendezéséhez használta fel az önkormányzat. Szintén az Innovációs és Technológiai Minisztérium nyújtott 7.000 E Ft támogatást az Országos Vadpörkölt és Borfesztivál megrendezéséhez és 4.000 E Ft-ot a „Zalaegerszeg egy a természettel” projekthez. A pandémia miatt az őszi fesztivál elmaradt, a támogatás 2021. évben történő felhasználását az önkormányzat kérelmére a támogató engedélyezte. Kisebb összegű bevétel származott a nyújtott támogatások elszámolását követő visszafizetési kötelezettségekből a polgármesteri keret, a településrészi önkormányzatok és a monográfia sorokon.

Kiadások alakulása:

Az önkormányzat 2020. évi kiadásai 38.282.624 E Ft összegben teljesültek, ami összességében a módosított előirányzathoz viszonyítva 55,1 %-os teljesítést jelent, ezen belül az önkormányzat teljesítése 50,4 %-os, a költségvetési szerveké pedig 88,6 %-os volt.

Az eredeti előirányzatok mind a működési, mind a felhalmozási célú kiadásoknál az év során különböző tényezők hatására többször változtak, bevételek növekedése, illetve költségvetési sorok közötti átcsoportosítások átvezetése miatt.

Az évközi módosításra különböző források biztosítottak lehetőséget, melyek közül ki kell emelni:

utólagos igénylésű és pályázat alapján kapott állami hozzájárulásokat,

a különféle pályázatokon nyert pénzeszközöket,

költségvetési szervek saját bevételeit,

2019. évi jóváhagyott maradvány – eredeti költségvetésben tervezett összegén felüli részének – igénybevételét.

A következőkben címenkénti bontásban mutatjuk be a működési kiadások teljesítését, a teljesítést befolyásoló tényezőket, majd külön fejezetben a beruházási és felújítási kiadások alakulását, valamint a költségvetési szervek gazdálkodását.

Szociális és igazgatási feladatok

A költségvetés az év során e cím alatt szereplő feladatokra 127.293 E Ft-ot biztosított, aminek a felhasználása 95.815 E Ft összeggel, 75,3 %-ban megtörtént.

Szociális támogatások:

A költségvetés a szociális támogatások fedezetére 75.250 E Ft-ot biztosított, aminek a felhasználása 79,5 %-ban megtörtént.

A támogatási rendszerben kiemelt fontosságú a családok lakhatási költségeinek csökkentése volt. Az év során 510 család részesült lakásfenntartási segélyben, továbbra is ez az a támogatási forma, ami a lakosság legszélesebb rétegének nyújtott segítséget. A felhasznált önkormányzati forrás 25.286 E Ft volt, melyből 7.614 E Ft a Lakásalapból került biztosításra 157 fő önkormányzati bérlakásban élő számára. Az egyedül élő, öregségi, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülők esetében a jogosultság jövedelmi határát a nyugdíjminimum 25 %-ával megemelte az önkormányzat tavasszal, ennek hatása azonban hosszabb idő után jelentkezik.

Az egy évre megállapított támogatás összege az egyedül élők számára havi 6.000 Ft, a többszemélyes háztartásban élőknek 4.500 Ft. Egyszemélyes háztartásban 242 fő, az ellátottak 47 %-a él. Arányuk némileg csökkent az elmúlt évhez képest.

A jogosultak 31 %-a (230 fő) folyamatosan újra igényelte a támogatást, melynek folyósítása célzottan történt, hiszen közvetlenül a szolgáltatókhoz, a LÉSZ Kft-hez, vagy a társasházhoz utaltuk. Szilárd tüzelővel a jogosultak 12 %-a fűt. Ők a tüzelő megvásárlásához egyösszegű pénzkifizetéssel megkapták a segély éves összegét. Előre fizetős mérő feltöltését 22 család számára tette lehetővé a támogatás.

Átlagosan havi 4.550 Ft gyógyszertámogatást vehetett igénybe 222 olyan zalaegerszegi polgár, aki alacsony jövedelméhez viszonyítva számottevő - legalább 5.000 Ft/hó – gyógyszerköltséggel bírt. Az egy évre megállapított támogatás legalacsonyabb havi összege 3.000 Ft, a legmagasabb 10.000 Ft volt. Előbbit a jogosultak 57 %-a kapta. A 70 éven felüliek az összes jogosult 67 %-át teszik ki. Ők alacsonyabb gyógyszerköltség esetén is részesültek havi 3.000 Ft összegű segélyben. A támogatást természetben, utalvány formájában biztosította önkormányzatunk, ami két kivétellel valamennyi városi gyógyszertárban felhasználható. Az utalvánnyal átlagosan havi 4.550 Ft gyógyszerköltség megfizetése alól mentesültek a jogosultak. Az ellátottak száma az előző évihez viszonyítva 35 fővel csökkent. 2020. októberétől a gyógyszertámogatás nyugdíjasok esetében alkalmazható jövedelmi értékhatárának a nyugdíjminimum 15 %-ával történő emelésére került sor, hatása azonban majd csak a következő évtől érzékelhető. Továbbra is magas volt az elutasított kérelmek száma (44), melynek oka döntően az elvártnál alacsonyabb gyógyszerköltség.

A gyógyászati segédeszköz támogatással a szakorvos által rendelt eszköz beteg által fizetendő térítési díjának 80 százalékát vállalta át az önkormányzat attól a szociálisan rászorulótól, aki megfelelt a gyógyszertámogatás jövedelmi és vagyoni feltételeinek. Az elmúlt évben mindössze egy személy igényelt támogatást alvásterápiás készülék vásárlásához. A hozzájárulás a megítélhető legmagasabb összeg, 114.000 Ft volt.

A szociális krízisalap támogatás azoknak a válsághelyzeteknek a kezelésére szolgált, melybe önhibán kívül került az érintett család, és amit maga, ill. közvetlen környezete segítségével megoldani nem tudott. A segély megállapítható több hónapra, de legfeljebb félévre, vagy eseti jelleggel egyösszegű kifizetésként. A rendszeres támogatás legmagasabb havi összege 28.500 Ft, az eseti éves adható összege nem haladhatja meg a nyugdíjminimum 700 %-át, a 199.500 Ft-ot. A hatáskörrel rendelkező Szociális, Lakás és Egészségügyi Bizottság rendszeres ellátásként egy személynek két alkalommal 3-3 hónapra, 11.000 Ft/hó segély folyósításáról döntött. Egy alkalomra szóló kifizetéssel 18 fő részesült átlagosan 99.000 Ft támogatásban. A megoldani kívánt krízishelyzetek változatosak. A legtöbb esetben rezsi, lakbér, étkezési térítési díj hátralékra, máskor a nyári tábor, a fogszabályozás, vagy temetési költség megfizetéséhez állapított meg a bizottság egyösszegű támogatást. Öt igénylő kérelmét nem találta megalapozottnak. Az elutasítás ellen egy fellebbezés érkezett, melyet a II. fokon eljáró közgyűlés elutasított. Öt beadvány ügyében eljárás megszüntetésre került sor, mivel 3 esetben a kérelmet visszavonták, 2 igénylő pedig nem teljesítette a kért hiánypótlást.

Lakhatási krízisalap támogatásra nem jelentkezett igény.

Megélhetési támogatásban azok az aktív korú, állás nélküliek részesültek, akiknek az elhelyezkedési esélyei korlátozottak, mert munkaképesség-csökkenésük eléri a 40, egészségkárosodásuk a 30 százalékot és jövedelmi, vagyoni helyzetük alapján rászorulók voltak. Az ellátásban részesülők száma nem változott, 18 főnek folyósítottuk támogatást.

A nehéz anyagi körülmények között élő fiatalok a továbbtanuláshoz Bursa Hungarica ösztöndíjat igényelhettek. Az elmúlt években négy alkalommal is sor került az ösztöndíj jövedelmi feltételének emelésére. Tavaly a rászorultság egy főre jutó jövedelmi határa a nyugdíjminimum 250 százalékáról, 71 250 Ft-ról annak 300 százalékára, 85.500 Ft-ra nőtt, a szociális rászorultság vagyoni értékhatára a nyugdíjminimum harmincszorosáról annak ötvenszeresére, az ösztöndíj havi legmagasabb összege pedig 10 000 Ft-ról 15 000 Ft-ra emelkedett. Az elmúlt évben havonta - az előző évi 33 fővel szemben - 25 fiatal részesült mintegy 8.400 Ft támogatásban, amit 5.000 Ft-tal kiegészített a minisztérium. Az ösztöndíjat elnyert fiatalok 21 %-a már az előző fordulóban is részesült az ösztöndíjban.

A kedvezményben részesülők a gyermeket nevelő családok legalacsonyabb jövedelmű rétegét képezik, ezért önkormányzatunk a karácsonyi ünnepekre tekintettel a tavalyi 8.550 Ft-tal szemben gyermekenként 11.400 Ft összegű egyszeri nevelési juttatást folyósított. A 276 gyermek jogán kiutalt önkormányzati forrás 3.146 E Ft-ot tett ki.

A gyermekétkeztetési támogatás a gyermek által igénybe vett étkezési napokra 250 Ft-tal járult hozzá a térítési díj kifizetéséhez. A térítési díjhoz az előző évi 57 gyermekkel szemben havonta mindössze 29 gyermeknek folyósítottuk az ellátást, a kifizetett hozzájárulás 1.178 E Ft volt. Az érintett családok az év során átlagosan 30 E Ft díj megfizetése alól mentesültek.

Temetési segélyt az előző évi 40 fővel szemben 48 alacsony jövedelmű zalaegerszegi lakos igényelt. A juttatás átlagos összege 35.160 Ft volt.

A halálesetek számának a koronavírus okozta növekedése miatt köztemetés elrendelésére az előző évi 28 esettel szemben 40 alkalommal került sor. Az elhaltak közül más település lakosának eltemettetése ügyében 15 alkalommal intézkedtünk, ugyanis a szociális törvény értelmében köztemetést a bejelentett lakóhely szerinti önkormányzat polgármestere rendelhet el. Teljes mértékben 20 köztemetés költsége térült meg az év végéig. Egy esetben a hozzátartozót a költség megfizetése alól szociális helyzetére tekintettel mentesítettük.

A szilárd tüzelő beszerzéséhez tűzifa támogatást 30 alkalommal állapítottunk meg olyan rászorulónak, aki koránál, egészségi állapotánál fogva nem képes kereső tevékenységgel előteremteni annak fedezetét. Közülük 5 személy az év során két alkalommal is igénybe vette a segítséget.

Átmeneti megélhetési problémákhoz, váratlanul felmerülő kiadásokhoz az első fokon eljáró polgármester 76 felnőtt és 3 gyermek részére állapított meg átmeneti segélyt. Az elutasított kérelmek száma 34 volt. A döntés indoka a legtöbb ügyben a rendkívüli élethelyzet igazolásának hiánya, valamint a rászorultság jövedelmi feltételét meghaladó jövedelem. Jogorvoslattal két esetben éltek. A másodfokon eljáró közgyűlés a polgármester döntését helyben hagyta.

Az első lakáshoz jutók önkormányzati kamatmentes kölcsönét igénylők körében 3 személy nyújtott be pályázatot, ebből 1 elutasításra került. 2019-ről 2 pályázati támogatás kifizetése húzódott át 2020-ra 2.400 E Ft összegben, továbbá 1.200 E Ft kifizetés történt egy igénylő részére. Egy megítélt támogatás kifizetése 2021. évre húzódott át.

A családok otthonteremtési kedvezménye kamatmentes kölcsönére az elszámolt gyermekkedvezmény 2 gyermek után 600 E Ft volt.

A helyi védelmi igazgatási kiadásokra 500 E Ft állt rendelkezésre, amelyből nem volt felhasználás.

Egerszeg Kártya kompenzációként a szolgáltatásokat nyújtó részére (Egerszegi Sport és Turizmus Kft., Volánbusz Zrt., ZTE KK Kft., ZTE FC Zrt., Hevesi Sándor Színház, Kvártélyház Kft.), valamint a kártyák megszemélyesítésére, postaköltségre, új kártyák igénylésére, online igénylő rendszer, fizetési terminál, pénztárgép működtetésének költségeire 17.944 E Ft került kifizetésre. Az év során emellett a rendelkezésre álló előirányzatból 1.502 E Ft leszervezése történt a Keresztury VMK és a Deák Ferenc Könyvtár részére az általuk nyújtott jegyár kedvezmények kompenzálására.

A „Nemzedékek kézfogása” elnevezésű önkormányzati támogatás keretében ifjú házasok támogatásában 173 pár, Zalaegerszegi újszülöttek támogatásában 426 fő, nyugdíjasok támogatásában 23 fő részesült, mindösszesen 15.010 E Ft összeggel.

A „Lakhatásért” Közalapítvány részére pályázatai megvalósításához 3.000 E Ft önkormányzati támogatás átutalására került sor.

Humánigazgatási feladatok módosított működési kiadási előirányzata 1.012.951 E Ft, teljesítése 968.369 E Ft volt, ez 95,6 %-os teljesítési arányt jelentett.

Oktatási feladatok:

A „Zalaegerszegi Szakképzési Centrum részére támogatás szakképzési ösztöndíj céljára” költségvetési soron a 2020. gazdasági évben előirányzatként 12.000 E Ft állt rendelkezésre, amely Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum között létrejött megállapodás alapján került felhasználásra. Az Önkormányzat a támogatást a 2019/2020. tanév II. félévében és a 2020/2021. tanév I. félévében a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Zalaegerszeg Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő, meghatározott helyi hiányszakmát oktató, szakképző iskolai képzést biztosító feladatellátási helyén (tagintézményében) tanulmányaikat hiányszakmában folytató, zalaegerszegi lakóhellyel rendelkező tanulók támogatásához, továbbá a támogatást nyújtó és a támogatást igénybe vevő között 2017. április 1-jétől határozatlan időtartamra létrejött Együttműködési Megállapodásban meghatározott adminisztratív terhek miatt felmerülő költségek fedezésére biztosította.

Az „intézmények és civil szervezetek támogatása, rendezvényeik finanszírozása” költségvetési soron szereplő 3.000 E Ft előirányzat terhére az önkormányzat összesen 125 E Ft-ot biztosított egyedi támogatási kérelmek alapján a város terültén működő intézmények és civil szervezetek részére. Ezt az alacsony teljesítést a veszélyhelyzet indokolta, mivel rendezvények megtartására az év nagy részében nem volt lehetőség.

2020-ban a veszélyhelyzetre való tekintettel nem került megrendezésre az önkormányzat évtizedekre visszanyúló hagyománya, a Díszoklevéllel és a Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel kitüntetett nyugdíjas pedagógusok köszöntése. Azok számára, akik tavasszal kérték a diszoklevél kiállítását és jogosultak voltak rá, postai úton megküldtük az oklevelet, valamint kiutaltuk számukra (21 fő) a nettó 35 E Ft-ot, így e költségvetési sorról mindösszesen 975 E Ft-ot használtunk fel.

Zalaegerszegi Felsőfokú Oktatásért Közalapítvány támogatására 45.000 E Ft-ot biztosított a Közgyűlés, melyet a Közalapítvány működési kiadásainak teljesítésére fordított.

Egyedi megállapodás alapján Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a Zalaegerszegi Tankerületi Központ részére 5.000 E Ft támogatást nyújtott „Támogatás a Zalaegerszegi Tankerületi Központ részére a Zrínyi matematikai verseny lebonyolítására”. A program jellegéből adódóan a támogatás kiutalása egy összegben történt meg az év elején, azonban a koronavírus világjárvány miatt a verseny elmaradt, a Tankerület a támogatást visszautalta.

Az önkormányzat 2020. évben is biztosította alternatív napközbeni ellátás keretében a nyári napközis tábort a zalaegerszegi általános iskolai korosztálynak. A nyári napközis tábor feladatainak ellátására rendelkezésre álló pénzügyi forrás felosztása az egyes szervezetek által ellátott feladatok figyelembe vételével került sor. A „nyári táboroztatás” költségvetési soron rendelkezésre álló 8.500 E Ft a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ és a Zalaegerszegi Gazdasági Ellátó Szervezet részére intézményfinanszírozás keretében került leszervezésre.

Ifjúsági feladatok:

Városi Diáknapok programsorozatból a rendezvények nagy részben a veszélyhelyzet kihirdetése okán elmaradtak. Terveztük a hagyományos őszi városi diák-önkormányzati képzést, valamint a Városi Diákparlamentet és a ZVDÖK választást, a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal munkáját, a 11. évi Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal Pikniket, azonban ezeket a programokat a járvány miatt el kellett halasztani.

A Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány által bonyolított városi felsőoktatási ösztöndíj támogatások az alábbiak szerint alakultak:

zalaegerszegi lakóhellyel rendelkező nappali tagozatos hallgató pályázó, aki a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Zalaegerszegi Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézetében az első diploma megszerzése érdekében BSc/BA képzésben végzi tanulmányait, a két félév tekintetében 35 fő pályázott, akik részesültek ösztöndíjban is.

zalaegerszegi lakóhellyel rendelkező nappali tagozatos hallgató pályázó, aki Zalaegerszeg város közigazgatási területén működő bármely államilag elismert felsőoktatási intézményben (BGE GKZ, PTE ETK ZKK) az első diploma megszerzése érdekében BSc/BA, vagy MSc/MA képzésben végzi tanulmányait a két félév tekintetében 165 fő pályázott, ösztöndíjban részesült 164 fő.

A „Befektetés a jövőbe” Zalaegerszegi Felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjra összesen a két félév tekintetében 3.825 E Ft kifizetés történt a benyújtott és elbírált pályázatok alapján. A 2019/2020. tanév második (tavaszi) félévében a 81 főből 73 fő pályázata felelt meg a rendelet előírásainak. A 2020/2021. tanév első (őszi) félévében a pályázó 83 főből ösztöndíjban részesült 80 fő.

Kulturális feladatok:

A kulturális ágazat költségvetésében külön előirányzaton szerepeltek a városi nagy rendezvények. 2020-ban a koronavírus járvány következtében a tervezettek közül csupán két eseményt rendezett meg az önkormányzat, a Magyar Kultúra Napját és a Városi Farsangot.

2020-ban 12 alanyi jogon támogatott kulturális egyesület, alapítvány kapott összesen 5.000 E Ft támogatást, a peremkerületi kulturális tevékenységet 9 szervezet látta el, amelyhez az önkormányzat 3.275 E Ft-ot biztosított.

Külön soron kaptak támogatást éves működésükhöz az alábbi szervezetek:

Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar: 4.000 E Ft

Zalai Táncegyüttes: 2.000 E Ft

Pannon Írók Társasága (Pannon Tükör kulturális folyóirat kiadása): 5.000 E Ft

Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület: 1.800 E Ft

Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány: 2.000 E Ft

Honvéd Klub: 400 E Ft

’47-es Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület: 200 E Ft.

Egészségügyi feladatok:

A fogorvosi alapellátás támogatása előirányzat a városban területi ellátási kötelezettséggel működő vegyes fogorvosi körzetekben, valamint az iskolafogászati körzetekben a fogorvosi rendelők fenntartásával összefüggő kiadások, valamint a tevékenység végzéséhez szükséges eszközök beszerzéséhez szolgált forrásul. A támogatással érintett vegyes- és iskolafogászati körzetek száma 23 volt, a támogatás előirányzata 11.500 E Ft volt. Egy fogorvosi körzet nem kapta meg a 2020. évi támogatást, mivel megszűnt a feladat ellátási szerződésünk vele.

A fogászati ügyelet támogatását Zalaegerszeg Megyei Jogú Város lakossága részére a heti pihenő- és munkaszüneti napokon, valamint rendelési időn kívüli időszakra megszervezett sürgősségi fogorvosi feladatok ellátása érdekében biztosította az önkormányzat a kedvezményezett egészségügyi szolgáltató részére.

A koronavírus világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa által tervezett 2020. évi programok – az Alzheimer Világnap alkalmából tartott rendezvény kivételével - elmaradtak.

A járványügyi védekezés előirányzatról kerültek kifizetésre a koronavírus okozta járványügyi veszélyhelyzetben a védekezés költségei, melyek az alábbiak voltak:

Textil maszkok beszerzése minden zalaegerszegi lakosnak, a csomagolásukhoz steril tasakok, borítékok, etikett címkék vásárlása, valamint a kisérőlevél nyomdai költsége,

önkormányzati tesztelések költségei,

orvosi rendelők, intézmények, közterületek fertőtlenítése költségei,

sebészi és FFP2 maszkok, arcvédő pajzsok, valamint gumikesztyűk beszerzése költségei,

intézményeink (Egészségügyi Alapellátás, Gondozási Központ, Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ) járványügyi védekezésének támogatása.

Sportfeladatok:

A 2020. évben kialakult veszélyhelyzet következtében a bajnoki rendszerek, DO rendezvények felfüggesztése, szüneteltetése kevés sportágban tette lehetővé, hogy kiemelkedő eredmények szülessenek. Igazán értékelhető teljesítmény e területen nem volt az év során. Nemcsak a versenyrendszerek, hanem a sportegyesületek által rendezett események lebonyolítása is szünetelt, így ezek támogatására sem került sor. A versenysport szakosztályok életben maradásához elengedhetetlen volt az önkormányzat – bár az eddigiekhez mérten többségében 50 %-kal csökkentett – kiemelt támogatása, mely hozzájárult a jelentős anyagi terhek megoldásához. A városkörnyéki diáksportjának szervezése során együttműködtünk a Zalaegerszegi Tankerülettel, melyben csak úgy, mint a városi DO-k esetében csak a költségvetés elkészítéséig jutottunk, nem rendezhettük meg az iskolák felmenő rendszerű DO versenyeit egy sportágban, illetve korcsoportban sem.

Az úszásoktatás támogatására 663 E Ft került felhasználásra az év folyamán.

Főépítészi feladatok:

A működési költségekre a rendelkezésre álló 9.026 E Ft-ból 2.903 E Ft került felhasználásra, főbb tételei területrendezési és egyéb eljárások költségei, belterületbe vonással kapcsolatos kiadások, a Tervtanács működtetésére fordított kiadások voltak.

A főépítészi feladatok sor terhére Jánkahegyi kőkereszt védetté nyilvánításához és az Ady u. 64. szám alatti épület védettségének alátámasztására értékvizsgálatokat készítettünk 241 E Ft értékben. Az állami főépítész diákoknak meghirdetett rajzpályázatához rajzeszközök vásárlására került sor 19 E Ft értékben a nyertesek díjazására. A módosított településképi rendelet tervlapjainak fóliázására 11 E Ft-ot költöttünk.

Az önkormányzati tervtanács 2020-ban négyszer ülésezett, első két alkalommal a pandémia miatt e-mailben történt a tanácskozás, két alkalommal a járványhelyzet enyhülésével személyes részvétellel történt az ülés megtartása.

Városüzemelési feladatok:

A működési kiadásokra 2.188.647 E Ft állt rendelkezésre, melynek teljesítése 1.830.942 E Ft-tal 83,7 %-os volt.

A parkfenntartás sor terhére került kiegyenlítésre a köztéri padok javítása, kis értékű padok, virágládák, fa hulladékgyűjtők beszerzése. A 18.320 E Ft-os módosított előirányzatból az év végéig 77,8 %-os teljesítés történt.

A VG Kft. parkfenntartás szerződéses munkái soron rendelkezésre álló előirányzat terhére a Városgazdálkodási Kft. és az önkormányzat között létrejött határozatlan idejű szerződésben foglaltak alapján történt a parkfenntartási feladatok ellátása. A szerződés keretein belül valósult meg a város közparkjainak, településrészeinek, a Gébárti Szabadidőközpontnak, valamint a Parkerdő és Biológusparknak a fenntartása, a kiadás 225.972 E Ft-ot tett ki.

Belterületi fás szárú növények fenntartási munkái a körzeti erdőterv szakmai előírásainak megfelelően, az Erdészeti Hatóság felügyelete mellett történtek. A módosított 11.769 E Ft előirányzat teljesítése 64,1 % volt.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata bejegyzett erdőgazdálkodóként 2010. évtől mintegy 200 ha erdőterületen folytat szakszerű erdőgazdálkodást. Az erdészet szakirányítási feladatokhoz szükséges eszközök, védőfelszerelések beszerzését, valamint az erdőgazdálkodási szakreferens ezen munka jogszabályi előírásainak megfelelő ellátásához szükséges képzésének díját finanszíroztuk, az év végéig 96,3 %-os teljesüléssel.

A fatelepítéssel kapcsolatos működési kiadások előirányzat terhére végeztettük el 2020. évben a faültetéseket, a teljesítés 98,2 % volt.

Játszóterek fenntartása, karbantartása, továbbá játszótér fenntartás a városrészekben, valamint játszótéri eszközök felülvizsgálata, tiltó táblák előirányzatok terhére keretszerződést kötött az önkormányzat a LÉSZ Kft-vel a mintegy 80 db játszótér állapotfelmérésére, valamint az eszközök karbantartására vonatkozóan. A játszóterek fenntartása, karbantartása soron év végéig a felhasználás 90,5 %-os volt. A játszótéri eszközök felülvizsgálatára vonatkozóan a módosított előirányzat 100 %-a volt a teljesítés.

Kontakt Kft-vel szegélyezési munkák, tuskómarási munkálatok, speciális szennyeződésmentesítés, továbbá köztéri bútorok mosása, fertőtlenítése feladatokra került sor szerződéskötésre.

Zöldterületi Stratégia feladataira rendelkezésre álló forrás 2020. évi Cselekvési Tervnek megfelelően felhasználásra került.

Városüzemelési feladatokhoz kapcsolódó közfoglalkoztatás Kontakt Kft. részére, továbbá közfoglalkoztatás anyag-és eszközigény biztosítása sorokon a közcélú foglalkoztatás megvalósítására 19.500 E Ft támogatást nyújtott az önkormányzat a Kontakt Kft. részére. Ezen összegből városüzemelési feladatokhoz kapcsolódó közfeladatokat - elsősorban külterületi utak kaszálását, külterületi ingatlanok gyommentesítését, bozótírtásokat stb. - végezték el. A közfoglalkoztatási anyag- és eszközigény biztosítása soron felmerülő anyagköltségek, javítási költségek és a munkavégzéshez kapcsolódó gépalkatrészek beszerzési költségeinek fedezetére 2.535 E Ft támogatást nyújtott az önkormányzat.

Köztisztasági szerződéses munkák sor terhére került kiegyenlítésre a lom és az őszi lombhulladék gyűjtés lebonyolítása, a karácsonyfa elszállítása, a közterületre kihelyezett nyesedék begyűjtése, az illegális hulladéklerakások felszámolása, valamint a temetőkben keletkező hulladékok gyűjtését szolgáló konténerek ürítése. 2020. évben összesen 22.563 E Ft kifizetése történt meg, a teljesítés 29,1 %-os volt, a teljesítés 2021. évre is áthúzódott.

VG. Kft. köztisztaság szerződéses munkák (közterületek takarítása, kommunális hulladék szállítása, elhelyezése) előirányzat terhére a városi közutak, járdák, terek, buszvárók tisztántartási feladatait látta el az önkormányzat részére a Városgazdálkodási Kft. A teljesítés az előirányzaton az év végéig 99,7 %-os.

A köztemetők üzemeltetésére, fenntartására kegyeleti közszolgáltatási szerződést kötött az önkormányzat a Városgazdálkodási Kft-vel, mely 2013. január 1. napjától 2027. december 31. napjáig hatályos. A 27.911 E Ft összegű előirányzatból 24.818 E Ft felhasználása történt meg.

Állategészségügyi ellátás, továbbá gyepmesteri tevékenység ellátásához eszköz és munkaruha biztosítása sor terhére 2 fő gyepmester került alkalmazásra, ezzel megoldott a 24 órás szolgálat, továbbá az eszközfejlesztés is folyamatos.

Aquapark üzemeltetés, továbbá Gébárti fürdőlétesítmények üzemeltetése sorokon rendelkezésre álló források felhasználásával 2020. évben is elláttuk a fürdőlétesítmények üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, a számlák határidőben kiegyenlítésre kerültek.

Árvízvédelmi létesítmények fenntartása keretében a város üzemeltetésében lévő, mintegy 7,5 km hosszúságú árvízvédelmi töltés és hat záportározó létesítmény fenntartási munkáinak elvégzése történt. Az árvízvédelmi műtárgyak (zsilipek, csapóajtós csőátereszek) és tartozékok karbantartására a Városgazdálkodási Kft-vel bruttó 15.000 E Ft összeggel egy éves időtartamra jött létre szerződés 2021. március 31. napjáig. A szerződésben rögzített gyakoriságú kaszálási munkák megtörténtek, a műtárgyak karbantartását folyamatosan végezte a vállalkozó.

Helyi utak, hidak fenntartása soron a módosított előirányzat 158.491 E Ft teljes egésze lekötésre került, mivel az út- és járdaellenőri szolgálat működtetése mellett egyéb, előre nem tervezhető kisebb javításokra is az előirányzat biztosított fedezetet, felhasználása az év folyamán folyamatos volt. A helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló 5/2004. (I.28.) GKM rendelet előírásainak betartása érdekében három éves időtartamú szerződés került megkötésre a Zala-Depo Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft-vel (jogutód ZALA-MÜLLEX Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft) az utak és járdák útellenőrzési és útjavítási feladatok ellátására.

Utak, járdák, lépcsők, támfalak hibaelhárítás, sürgősségi feladatok előirányzat terhére az évközben felmerülő azonnal megoldandó hibaelhárítási, sürgősségi feladatokat végeztettük el 33.195 E Ft összegben.

A helyi közösségi közlekedés veszteség-finanszírozásaként 385.622 E Ft került kifizetésre.

A városüzemeltetési feladatoknál jelentős összegű kötelezettségvállalással terhelt maradvány képződött, a megrendelt, szerződéssel lekötött munkák egy részének pénzügyi teljesítése 2021. évre húzódott át, így ezen összegek a 2021. évi eredeti előirányzatokban a megfelelő sorokon visszatervezésre kerültek.

Városépítészeti feladatoknál a kiadások jelentős részét a felhalmozási célú kiadások képviselik, részletes indokolását külön fejezet tartalmazza. A működési kiadásokra 32.335 E Ft módosított előirányzat állt rendelkezésre, ebből 18.777 E Ft került felhasználásra, ebből az ünnepi díszvilágítás szerelése, egyéb létesítményi működési kiadások és a beruházásokhoz, stratégiai fejlesztési feladatokhoz kapcsolódó dologi kiadások kerültek kifizetésre.

Vagyonkezelési feladatok működési kiadásaira a jóváhagyott 61.379 E Ft-ból 29.484 E Ft felhasználás történt 2020. évben.

Az önkormányzat által kezelt ingatlanok közös költség, közüzemi díjak sor terhére kerültek kifizetésre az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok, helyiségek működtetésével (beleértve az ideiglenesen vagy akár hosszabb ideje üresen álló ingatlanokat is) összefüggésben felmerült áram-, gáz és vízdíjak, egyéb, pl. társasházi közös költségek. A költségvetési sor éves tervezett 7.556 E Ft-os kerete 7.056 E Ft-ra módosult az év során, ebből a teljesítés 95 %-os volt.

A helyiséggazdálkodás kiadásai sor módosított 300 E Ft-os előirányzatán alacsony szintű, 12,7 %-os felhasználás történt, mivel a sor eseti jellegű, nem tervezett kiadások fedezetéül szolgált.

A reptér működési kiadásai költségvetési soron elkülönített 5.199 E Ft keretösszegből 92 %-os volt a teljesítés a Gratis Kft.-vel a reptér 2021. december 31-ig történő üzemeltetésére kötött koncessziós szerződés alapján.

Az önkormányzati ingatlanok állagmegóvása, vagyonvédelme sor 4.118 E Ft-os előirányzat teljesítés 79,6 %-os volt. Az önkormányzati ingatlanok eseti jelleggel felmerülő karbantartási feladatainak, illetve jellemzően hasznosításra váró ingatlanokra kötött távfelügyeleti, vagyonvédelmi szerződések kiadásainak elszámolása történt a sor terhére.

A volt vasúti ingatlanok működési kiadásai sor 500 E Ft-os összegéből a MÁV-tól bérelt vasúti földterületek (tehermentesítő út, stadion által elfoglalt terület, Berzsenyi u. vasúti átjáró stb.) bérleti díjai kerültek kifizetésre.

A vagyongazdálkodási feladatok és szakértői díjak költségvetési sor 14.806 E Ft-os módosított előirányzatából a teljesítés 76,9 %-os volt. E sor szolgálta a különböző hatósági eljárásokkal kapcsolatban felmerülő költségek (értékbecslések, változási vázrajzok, kisajátítási dokumentációk, művelési ág változások, szakértői vélemények, tulajdoni lapok, térképkivonatok, stb.) finanszírozását.

Jogi és igazgatási feladatok kiadásai 237.579 E Ft összegben, a módosított előirányzathoz viszonyítva 88,9 %-ban teljesültek.

Az önkormányzat kezelésében lévő ingatlanok működési kiadásaira tervezett 31.093 E Ft módosított előirányzatból 2020. évben 26.859 E Ft került kifizetésre, ami 86,4 %-os felhasználást jelent.

A képviselők, bizottsági tagok és tisztségviselők díjazása, a kapcsolódó járulékfizetési kötelezettségek és a felmerült dologi kiadások 171.783 E Ft költséget jelentettek, amely 96 %-os teljesítés. A kiadások a képviselők, bizottsági tagok tiszteletdíján és annak járulékain túl a közgyűlések reprezentációs költségeit, dologi kiadásként az internet szolgáltatás, útiköltségtérítés és autópályamatricák díjait tartalmazták.

Közbeszerzési eljárásokkal és egyéb jogi feladatokkal kapcsolatos kiadásokra 17.129 E Ft módosított előirányzat volt biztosítva a költségvetésben, melyből az év végéig összesen 6.062 E Ft kifizetésre került sor az alábbiak szerint:

jogi tanácsadásra 1.880 E Ft

közbeszerzési hirdetmények ellenőrzési díja, illetve szerződés módosítási díjak 3.260 E Ft

EKR rendszerhasználati díj 334 E Ft

közbeszerzési bírság 500 E Ft

a többi kiadást fizetési meghagyásokra, kintlévőségek behajtásához kötődő végrehajtót megillető díjakra, követelés nyilvántartásba vétel díjára, ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díjaira, igazságügyi szakvélemény elkészítésére, ügygondnoki díjelőlegre fordítottuk.

A közbiztonsági feladatokra tervezett 2.500 E Ft előirányzatból a Polgárőrök Zalaegerszeg Biztonságáért Egyesület kapott 200 E Ft támogatást. Térfigyelő kamerarendszer I. félévi karbantartási díja 133 E Ft volt.

A „Rendért” Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesület és a Zalaegerszegi Városi Közbiztonsági Polgárőr Egyesület, valamint a Polgárőrök Zalaegerszeg Biztonságáért Egyesület részére az éves tervezett támogatási összeg kiutalása megállapodás alapján megtörtént.

Közterületen elhagyott üzemképtelen gépjárművek elszállítására 300 E Ft volt elkülönítve. Az önkormányzat telephelyére 9 gépjárművet kellett beszállítani közterületről, melyek költségei a felnyitással együtt 222 E Ft volt. A beszállított gépjármű kiváltásából 45 E Ft folyt be.

Pénzügyi lebonyolítás tételei a szakosztályokhoz közvetlenül nem kapcsolható kiadásokat, támogatásokat tartalmazzák, a módosított előirányzat 13.385.614 E Ft volt, a teljesítés 99,4 %-os arányt mutat. Legnagyobb tétele az átmenetileg szabad pénzeszközökből forgatási célú értékpapírok vásárlása volt.

Az önkormányzat irányítása alá tartozó Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ, Göcseji Múzeum és a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár részére a közalkalmazotti jogviszony átalakítása miatt felmerülő költségek fedezetére vissza nem térítendő támogatást adtunk.

A Zalaegerszegi Szociális Társulás irányítása alá került 2013. július l. napjától a Zalaegerszegi Gondozási Központ, finanszírozása a Társuláson keresztül, támogatásként jelenik meg, ez 2020. évben 502.036 E Ft kiadást jelentett az önkormányzat számára.

A különböző egyesületek és alapítványok támogatása az előirányzott összegekkel, a megkötött megállapodásoknak megfelelően történtek.

A városi strandfürdő és fedett uszoda működését 40.000 E Ft-tal támogatta az önkormányzat.

Az év során 11.979.890 E Ft összegben került sor Önkormányzati Magyar Államkötvény vásárlására, 3.696.660 E Ft az MVP keretében megvalósuló uszoda fejlesztéshez kiutalt támogatásból átmenetileg szabad pénzeszközökből, 6.793.870 E Ft a Mindszenty Múzeum és Zarándokközpont fejlesztése, zalaegerszegi "Mindszenty Út" megvalósítása MVP keretében kiutalt támogatásból átmenetileg szabad pénzeszközökből, 1.489.360 E Ft pedig az adóbevételekből került befektetésre.

A Polgármesteri Kabinet működési kiadásaira biztosított 508.220 E Ft módosított előirányzat felhasználása 80,6 %-os arányú volt.

A rendezvények, kommunikáció, reprezentáció sor terhére kabinet feladatköréhez kapcsolódó rendezvények és feladatok költségeit finanszírozta az önkormányzat, a jelentősebbek az alábbiak voltak:

Újévi köszöntő – Dísz téri rendezvény

Újévi fogadás

a város legnagyobb adózóinak köszöntése

sajtónapi rendezvény

ünnepi közgyűlés

„Év vendéglátóhelye” díj adományozása

bölcsődék, óvodások ajándékozása mikuláskor

szépkorúak köszöntése

óvodások részére foglalkoztató füzet

hirdetések, PR cikkek

portálra fotók készíttetése

ciklusértékelő kiadvány

Zalaegerszegért-díj díjai

vezetők vendégeinek fogadása, étkeztetése, szállása, ajándékok vásárlása

meghívók, képeslapok készíttetése

sajtó események

A turisztikai feladatok terhére elszámolt kiadások különféle turisztikai kiadványok, programajánlók készítéséhez, egyesületi tagdíj befizetéséhez, domain név és weboldal karbantartásához, Tourinform Iroda támogatásához, turisztikai útvonalak karbantartásához, idegenvezetéshez kapcsolódtak.

A nemzetközi kapcsolatok címen kerülnek elszámolásra a testvérvárosi delegációival kapcsolatos költségek, a napidíjak, fordítás.

A településrészi önkormányzatok rendelkezésére álló keretből a TRÖ-k döntéseinek megfelelően került sor a kifizetésekre, melynek döntő többsége intézmények, civil szervezetek támogatására, valamint közüzemi díjak kifizetésére irányult. A teljesítés minimális, 10,7 %-os volt a veszélyhelyzetben elmaradt rendezvények miatt.

Vállalkozásfejlesztési, befektetés támogató programok, közfoglalkoztatás és munkaerő kölcsönzés támogatására együttesen 125.977 E Ft-ot fordított az önkormányzat.

a Létesítményfenntartó Kft. működési támogatására 36.200 E Ft-ot, a városi újság kiadásának támogatására 42.000 E Ft-ot, a Zalaegerszegi TV és Rádió Kft. működési támogatására 70.000 E Ft-ot biztosított az önkormányzat.

Fejlesztési és felújítási kiadások:

A jogszabályban előírt bekerülési összeget meghaladó költségű beruházások, felújítások esetében a feladatokhoz kapcsolódóan közbeszerzési eljárások során kerültek a kivitelezők kiválasztásra. A közbeszerzési értékhatár alattiak esetén az önkormányzat beszerzési rendeletének megfelelően kerültek kiválasztásra a megvalósításban résztvevő kivitelezők, műszaki ellenőrök.

A 2020. évi tervezett fejlesztési és felújítási feladatok előirányzatait és azok pénzügyi teljesítését tételesen a 8. melléklet tartalmazza az egyes alcímekhez kapcsolódóan, ami nem minden esetben azonos a műszaki készültséggel, mivel több tételnél a cél megvalósult az elmúlt évben, azonban a pénzügyi teljesítés áthúzódott 2021. évre.

Az alábbiakban a fontosabb pénzügyileg is teljesített beruházásokat és felújításokat, illetve egyéb felhalmozási célú kiadásokat vesszük számba.

Főbb beruházások:

Csácsi ovifoci pálya előkészítése

Babits u. 2. vízmegállás megszüntetése

Platán sor 9. körüli csapadékcsatorna rekonstrukció

Ady utca csapadékvízátkötés

Rozmaring u. közvilágítás fejlesztése

Gógánhegyi közvilágítás bővítés

Bajcsy-Zsilinszky tér rekonstrukciója, országzászló elhelyezése

I-II. világháborús emlékmű áthelyezése és parkrendezés

Széna tér zártkerti fejlesztése

15465/19 hrsz-ú ingatlan szennyvízbekötése

Új köztemetőben locsolóvezeték kiépítése

Rákóczi szobor elhelyezése és téralakítás

Sportpark pályázattal megvalósuló pályák előkészítő és járulékos munkái

Ságod, közösségi ház padlástér hőszigetelés

Főbb felújítások:

Kosztolányi óvoda felújítása

Idősek Otthona terasz beázás megszüntetése

Gondozási Központ Kossuth L. utcai konyha szennyvízvezeték felújítása

Városi Hangverseny és Kiállítóterem beázásának megszüntetése

Keresztury ház külső fa korlát felújítása

Szent László utcai óvoda felújítása

városban található buszöblök fenntartási munkálatai

Ságodi Közösségi Ház ivóvízvezeték rekonstrukció

Erdész utcai buszmegálló felújítás

Nemzetőr utca parkoló szegély II. ütemének cseréje

Berzsenyi utca 26., 28-30. társasházakat összekötő járda felújítása

Zárda utca félpályás felújítás

Göcseji út 45. környezetének rekonstrukciója

Gógánvölgyi u. úthelyreállítás

Perlaki utca közműfejlesztés utáni úthelyreállítás

Fejlesztésekhez kapcsolódó útfelújítások

Ságodi Közösségi Ház felújítási munkái

Vásárcsarnok szabadtéri elárusító pavilonok beázásának megszüntetése

Termálmedence felújítása

Pénzeszköz átadással megvalósult fejlesztések, felújítások:

Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar támogatása zongora beszerzéshez

Göcseji Múzeum szakmai támogatása

Andráshidai Óvoda eszközfejlesztése

Landorhegyi óvoda eszközfejlesztés

Mikes Óvoda csoportszoba felújítás

Napsugár utcai valamint Űrhajós óvoda, bölcsőde intézményi fejlesztések

Petőfi Iskola intézményi fejlesztések támogatása

Tankerülettel közösen megvalósítandó felújítások

Csány László KSZK informatikai eszközök beszerzése

Tipegő bölcsőde fejlesztés

Bölcsődék felújítása

Botfai LSC létesítmény kerítés építés támogatása

Béke ligeti iskola játszótér fejlesztés

A Tanulókért és az Iskoláért Ady Alapítvány támogatása játszótérfejlesztéshez

Evangélikus egyházi fejlesztések támogatása

Olai templom előtti tér befejezése

Andráshidai Közösségi Ház csőtörés utáni helyreállítás

Munkáshotel kiegészítő munkák

Körforgalmi csomópont kialakítása a 76.sz. főút és az észak-déli ipari parki út kereszteződésében projektelem megépítése

Felhalmozási célú pénzeszköz átadás a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére

A lakásalappal kapcsolatos bevételek és kiadások:

A lakásalaphoz kapcsolódó bevételek és kiadások több soron szerepelnek a költségvetésben, ezeket összefoglalóan, a jobb áttekinthetőség érdekében az alábbiakban mutatjuk be:

A lakásalappal kapcsolatos bevételek:

6. mellékletben:

- kamatmentes hitelek és kölcsön törlesztése 6.229 E Ft

- Családok otthonteremtési kedvezménye kölcsön törlesztés 3.843 E Ft

- lakásalaphoz kapcsolódó bevételek (kamat, áfa visszaigénylés) 11.972 E Ft

- bérlakás értékesítés 19.883 E Ft

költségvetési bevételek: 41.927 E Ft

- finanszírozási bevételek

- lakásalap maradványának igénybevétele 120.537 E Ft

Bevételek összesen: 162.464 E Ft

A lakásalappal kapcsolatos kiadások:

8. mellékletben :

- Önkormányzat által nyújtott lakástámogatás első lakáshoz jutók részére 3.600 E Ft

- Családok otthonteremtési kedvezménye 600 E Ft

- Önkormányzat tulajdonában lévő mintegy 22 db bérlakás teljes vagy
részleges felújítása, korszerűsítése 48.584 E Ft

- TOP és egyéb pályázatok előkészítése a Lakásalapból 1.816 E Ft

- Lakásalappal kapcsolatos kiadások 181 E Ft

- Önkormányzati tulajdonú lakások iparosított technológiájú felújításához
pénzeszköz átadás LÉSZ Kft. részére 75 E Ft

- Városrehabilitáció II. ütem folytatása Lakásalapból 1.978 E Ft

- Önkormányzati bérlakásban élők lakásfenntartási segélye 7.614 E Ft

Kiadások összesen: 64.448 E Ft

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 3/2020. (II.06.) számú határozatával a 2020. évi költségvetésben a „TOP és egyéb pályázatok előkészítése a Lakásalapból” sor előirányzatát 10 millió Ft-ban állapította meg a Lakásalap átmenetileg szabad pénzeszközeinek bevonásával, visszapótlási kötelezettség mellett. Ennek alapján 2020. évben TOP és egyéb pályázatok előkészítése céljára 1.816 E Ft került felhasználásra a lakásalapból.

A környezetvédelmi alap bevételét képezte 2020. évben a talajterhelési díjból befolyt 5.954 E Ft és környezetvédelmi bírságból származó 2.529 E Ft, valamint a köztisztaság szerződéses munkái sor előirányzatából, önkormányzati forrásból 5.000 E Ft került átcsoportosításra az év során. Az alapból teljesített kiadások összesen 3.599 E Ft-ot tettek ki. A kiadások között nagyobb összeggel a „Víz világnapja” rendezvény megszervezése közösségi és lakossági akciókhoz tőzeg és növények biztosítása szerepeltek. Az önkormányzat környezettudatos nevelési módszerek elterjesztésére különböző előadásokat szervezett, hulladékgyűjtési akciókhoz védőkesztyűket és zsákokat vásárolt. Az alap 2020. évi felhasználásáról részletes tájékoztató készült a közgyűlés 2021. február 11-i ülésére, melyet a veszélyhelyzet miatt a polgármester fogadott el. Az alap maradványa a 2020. évi nyitó egyenlegből kiindulva a bevételek és kiadások elszámolását követően 23.867 E Ft volt az év végén.

A helyi építészeti értékek védelme alappal kapcsolatosan 713 E Ft kiadás volt az év során, a Mártírok u. 1. társasház felújításához nyújtott felhalmozási célú támogatás I. részleteként. Építésügyi bírságból 325 E Ft bevétel származott, így az év végi maradvány 6.513 E Ft volt.

2020. évben parkoló megváltásból 7.620 E Ft bevétel származott, ezzel kapcsolatos kiadás az év során nem volt.

Az idegenforgalmi adóból 2020. évben 14.228 E Ft bevétele volt az önkormányzatnak. A Zalaegerszegi Turisztikai Hivatal és Információs Iroda működtetéséhez biztosított 18.958 E Ft fenntartói támogatás egy részét fedezte az idegenforgalmi adóból származó bevétel.

Önkormányzat által irányított költségvetési szervek

A 2020. évi zárszámadás a Polgármesteri Hivatallal együtt 18 költségvetési szerv teljesítési adatait tartalmazza.

A 2020. évi bevételek előirányzatainak, teljesítésének és összetételének alakulását az alábbi táblázat foglalja össze:

adatok: E Ft-ban


Bevételek megnevezése

Eredeti előirányzat

Mód. előirányzat

Teljesítés


Teljesítés
%-a

Összege

Megoszlás
%-a

Összege

Megoszlás
%-a -a

Összege

Megoszlás
%-a -a

Működési célú támogatások áht-n belülről

618.155

7,9

1.203.778

14,3

1.203.557

14,5

100,0

Felhalmozási célú támogatások áht-n belülről

23.331

0,3

22.741

0,3

97,5

Működési bevételek

1.282.611

16,3

1.205.095

14,3

1.067.416

12,9

88,6

Felhalmozási bevételek

831

1.571

189,0

Működési célú átvett pénzeszközök

1.535

1.635

106,5

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

175

175

100,0

Maradvány igénybevétele

292.678

3,7

578.527

6,9

578.527

7,0

100,0

Központi, irányító szervi támogatás

5.662.575

72,1

5.420.381

64,2

5.420.381

65,3

100,0

Bevételek mindösszesen:

7.856.019

100,0

8.433.653

100,0

8.296.003

100,0

98,4

A működési célú támogatások, melyek az államháztartáson belülről érkeztek, az összes bevétel 14,5 %-át képezték, együttesen 1.203.557 E Ft összegben.

Ezen az előirányzaton jelenik meg:

A Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátás Intézmény 396.663 E Ft-ot vett át a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől.

A színházak állami támogatásának rendszere 2020-ban megváltozott. Az előző években intézményfinanszírozásként és TAO támogatásként tervezett összeg helyett az állam, mint társfinanszírozó, megállapodás alapján adott át a Hevesi Sándor Színháznak 288.500 E Ft-ot, a Griff Bábszínháznak pedig 65.000 E Ft-ot.

A Közgyűjteményi és Közművelődési Gazdasági Ellátó Szervezet (KKGESZ) működési célú támogatásértékű bevétele, amit a Göcseji Múzeumtól kap a pénzügyi-gazdasági feladatok elvégzésének ellentételezésére.

Az európai uniós pályázatokon, Nemzeti Kulturális Alap pályázatain elnyert összegek.

A felhalmozási célú támogatások az államháztartáson belülről a bevételek 0,3 %-át képezték, összege 22.741 E Ft. Tartalma többek között:

Keresztury VMK: a Kézművesek Házára és Keresztury VMK kamaratermének felújítására fordított összegek.

Göcseji Múzeum: járásszékhely múzeumok támogatása.

A működési bevételek 2020. évben 1.067.416 E Ft összegben teljesültek, mely az összes bevétel 12,9 %-át alkották. Az eredeti, év elején tervezett intézményi működési bevételnek csak a 83,2 %-a, a módosított előirányzatnak a 88,6 %-a realizálódott év végére.

A koronavírus–járvány miatti átmeneti intézményi bezárások, az elmaradt rendezvények mind hozzájárultak a 2020. eredeti költségvetésben tervezett működési bevételek alulteljesítéséhez.

A veszélyhelyzet ideje alatt a bölcsődék, óvodák és iskolák több alkalommal is zárva tartottak, ami az étkezési térítési díjak, bölcsődei gondozási díjak jelentős csökkenését eredményezte.

A Keresztury VMK működési bevétele az eredeti költségvetésben tervezetthez képest 33 %-os visszaesést mutat. A rendezvények döntő többsége elmaradt, egyes intézményegységek bezártak. A realizált bevétel az állandó bérlők befizetéseiből és a közvetített szolgáltatások továbbszámlázásából keletkezett.

A Tourinform Iroda realizált bevétele 10 %-kal maradt el a tervezett mértéktől 2020-ban, ami jellemzően könyvek, turizmus kártyák, térképek, népművészeti tárgyak eladásából, valamint jegyárusítás jutalékából keletkezett.

A Göcseji Múzeum a folyamatban lévő felújítási munkák, valamint a járvány miatt a múzeum épületében nem rendezhetett kiállítást, sem egyéb rendezvényt. A falumúzeum az idény nagyobb részében (május elejétől október végéig) nyitva volt, azonban csak egyéni látogatókat fogadott, nagyrendezvények tartására nem volt lehetőség. A bevételek elmaradása azonban összességében nem volt jelentős, ami a régészeti bevételek kedvező alakulásának köszönhető.

A színház és a bábszínház működési bevételei a bezárások miatt jelentősen alulmaradtak az eredetileg tervezetthez képest. A Hevesi Sándor Színház realizált működési bevétele az eredeti tervhez viszonyítva 34 %-os, a Griff Bábszínházé pedig 57 %-os elmaradást mutat.

A Városi Sportlétesítmény Gondnokság Intézményében a pandémia miatt bevételkiesést okozott a vendéglátó helyiségek zárva tartása, a létesítmények és földterület bérbeadásának elmaradása. Reklámfelület-értékesítésből is csökkent a bevétel, mert a bontások és áthelyezések miatt 2 partnercéggel megszűnt a szerződés. Az előző évekhez képest szintén bevételcsökkenést jelentett az Ostoros Károly munkacsarnok felújítása, ami miatt a munkacsarnokot egész évben nem tudták bérbe adni. A teljesített működési bevétel 34 %-kal maradt el az eredetileg tervezett mértéktől.

A Vásárcsarnok bevételeinek csökkenését eredményezte a járványügyi veszélyhelyzet miatt 2020. április, május, június és november hónapokban (4 alkalommal) elmaradt országos vásár visszatérített területhasználati díjai, mely a 2021. évre fizetett országos vásár területhasználati díjakból került jóváírásra. Ezen kívül jóváírásra került a kereskedők, árusok tárgyévi területhasználati és helybiztosítási díjaiból a járványügyi veszélyhelyzet alatt kieső időszak foglalási díja, mely szintén befolyásolta az éves működési bevételeket. Az illemhely üzemeltetés bevétele is lényegesen lecsökkent a piacot látogatók és a kereskedők elmaradása miatt. Ezen kívül a Munkácsy utcai parkolóövezetből származó bevételek az ott folyó beruházás miatt 2020. szeptember 1-től megszűntek.

A felhalmozási bevételek 1.571 E Ft összegben teljesültek, mely összeg használt tárgyi eszközök értékesítéséből származott.

A működési célú átvett pénzeszközök között az államháztartáson kívülről (alapítványoktól, civil szervezetekről, vállalkozásoktól) érkező bevételek, adományok szerepelnek, összege 1.635 E Ft, a felhalmozási célra átvett pénzeszközök összege pedig 175 E Ft volt.

A maradvány igénybevétele 578.527 E Ft. A költségvetési szervek a 2019. évi maradványukat a zárszámadási rendeletben foglaltak szerint tervezték vissza az alábbiak szerint:

- Eredeti költségvetésben bevont összeg áthúzódó és új feladatokra

255.939 E Ft

- Kötelezettségvállalással terhelt, vagy célra, feladatra kapott visszatervezett maradvány

186.753 E Ft

- A gyermekétkeztetés 2019. évi mutatószámainak elszámolásából adódó visszafizetési kötelezettség

11.215 E Ft

- Fenntartói döntés alapján, a járványügyi helyzet miatt elvonás, önkormányzati tartalékba helyezés

117.290 E Ft

A költségvetési szervek bevételeinek meghatározó részét továbbra is az önkormányzat központi, irányítószervi támogatása jelentette, ami a teljes költségvetés 65,3 %-a. 2020. évben Zalaegerszeg MJV Önkormányzata felügyelete alá tartozó költségvetési szerveknek biztosított irányítószervi támogatás összege 5.420.381 E Ft volt, melyből

állami támogatás

2.752.614 E Ft,

önkormányzati támogatás 2.667.767 E Ft volt.

Az állami támogatás az alábbi jogcímeken érkezett:

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

112.435 E Ft

Óvodák támogatása

1.091.049 E Ft

Bölcsődei ellátás támogatása

348.993 E Ft

Gyermekétkeztetés támogatása

430.785 E Ft

Rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének támogatása

391 E Ft

Család- és gyermekjóléti központ, szolgálat, valamint az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása

174.944 E Ft

Múzeum feladatainak támogatása

110.200 E Ft

Könyvtár feladatainak támogatása

135.000 E Ft

Megyei könyvtár kistelepülési könyvtári célú kiegészítő támogatása

175.534 E Ft

Közművelődési feladatok támogatása

34.796 E Ft

Szociális ágazati összevont pótlék

63.849 E Ft

Kulturális illetménypótlék

66.760 E Ft

Bérkompenzáció

7.878 E Ft

A költségvetés II. negyedévi módosítása során felmérésre került az intézmények körében, hogy a kihirdetett veszélyhelyzet miatti intézményi bezárások, egyes feladatok, rendezvények elmaradása mekkora költségcsökkenést eredményez. Az így megtakarított összeget, összesen 90.000 E Ft-ot az önkormányzat visszavonta a költségvetési szervektől és a járványügyi védekezésre fordította.

A 2020. évi intézményi kiadások összetételét, teljesítésének alakulását és megoszlását az alábbi táblázat tartalmazza:

adatok: E Ft-ban


Kiadások megnevezése

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés


Teljesítés
%-a

Összege

Megoszlás
%-a

Összege

Megoszlás
%-a

Összege

Megoszlás. %-a

Személyi juttatások

4.228.959

53,8

4.536.960

53,8

4.202.681

56,2

92,6

Munkaadókat terhelő járulékok és szoc. hj. adó

799.546

10,2

844.565

10,0

751.102

10,1

88,9

Dologi kiadások

2.557.631

32,5

2.548.940

30,2

2.148.139

28,7

84,3

Ellátottak pénzbeli juttatásai

1.000

5.188

0,1

4.597

0,1

88,6

Egyéb működési célú kiadások

61.212

0,8

191.152

2,3

185.334

2,5

96,9

Beruházások

163.545

2,1

236.882

2,8

134.665

1,8

56,8

Felújítások

44.126

0,6

69.966

0,8

47.040

0,6

67,2

Egyéb felhalmozási célú kiadások

Költségvetési kiadások összesen:

7.856.019

100,0

8.433.653

100,0

7.473.558

100,0

88,6

Személyi jellegű kiadások címén 4.202.681 E Ft került kifizetésre, ami a költségek legnagyobb részét, 56,2 %-át jelenti. A személyi kiadások emelkedését több tényező is befolyásolta:

- A minimálbér 149.000 Ft-ról 161.000 Ft-ra, a garantált bérminimum 195.000 Ft-ról 210.600 Ft-ra emelkedett 2020-ban.

- A szociális és bölcsődei pótlékok emelkedése.

- A védőnők bérfejlesztése.

- Az egészségügyi szakdolgozók egyszeri rendkívüli juttatása a veszélyhelyzet miatt.

- 2020. júliusától 10 %-os bérfejlesztésre került sor a pedagógusoknál, valamint jelentősen emelkedett az óvodavezetők vezetői pótlékának összege.

- A Keresztury VMK, a könyvtár és a múzeum elnyert uniós pályázatainak megvalósításához is kapcsolódnak személyi jellegű kifizetések, ami tovább növelte ennek a kiadásnemnek az összegét.

A munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2020-ban 751.102 E Ft volt, ami kiadások 10,1 %-át jelentette. Az előző évhez viszonyítva csökkenés tapasztalható, ami a szociális hozzájárulási adó 17,5 %-os mértékének 15,5 %-ra való mérséklése okozott.

Dologi kiadások címén 2.148.139 E Ft-ot költöttek a költségvetési szervek, ez a teljes kiadások 28,7 %-a.

A veszélyhelyzet miatt egyrészről csökkentek a dologi kiadások: a bezárt intézményekben csökkentek a közüzemi díjak, a rendezvények jelentős része elmaradt, a gyermekek és a felnőttek intézményben való étkezése jelentősen elmaradt a megszokott mértéktől.

A járvány ugyanakkor más jellegű költségek emelkedését okozta: megnőttek a takarítás költségei, a gyermekétkeztetésben többletkiadást jelentett az elviteles ebédek egyszer használatos dobozainak költsége, fertőtlenítőszerek, maszkok, kesztyűk, érintés nélküli hőmérők, egyéb védőeszközök beszerzésére került sor.

Ellátottak pénzbeli juttatásai címén 4.597 E Ft került kifizetésre a Család- és Gyermekjóléti Központban krízissegélyezésként, ami kiegészült még beiskolázási segéllyel, karácsonyi pénzjuttatással a rászoruló családok részére.

Az egyéb működési célú kiadások teljesítése 185.334 E Ft, a kiadások 2,5 %-a.

Főbb tételei az alábbiak:

A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár visszafizette az önkormányzatnak az előző évben Áfa megelőlegezésre nyújtott visszatérítendő önkormányzati támogatást 18.000 E Ft összegben.

A Göcseji Múzeum 16.350 E Ft-ot törlesztett a részére nyújtott önkormányzati kölcsönből.

A gyermekétkeztetés mutatószámainak elszámolásából adódó visszafizetések összege 11.215 E Ft volt.

A 2019. évi kötelezettségekkel nem terhelt maradványok beutalása az önkormányzati járványügyi tartalékba 117.290 E Ft összegben.

A beruházási kiadások tervezett előirányzatának 56,8 %-a, 134.665 E Ft teljesült. A nagyobb összegű beruházási tételek az alábbiak voltak:

Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék: számítógépek, ipari porszívó, mosógép, hűtő-fűtő klíma, bútorok, gyerekjátékok, szőnyegek, polcok, dobogó, íróasztal, hűtőszekrény, porszívó, ózongenerátorok, szenzoros automata szappanadagolók.

Keresztury VMK: projektor, mikrofonok, nyomtató, notebook.

Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár: a kistelepülési könyvtári ellátórendszer szükségletei által meghatározott immateriális javak, informatikai eszközök, valamint több település bútorbeszerzése valósult meg.

A felújítási kiadások tervezett előirányzatának 67,2 %-a, 47.040 E Ft teljesült. A nagyobb felújítások alábbiak voltak:

Keresztury VMK: a Kézművesek Háza, az Art Mozi valamint a Hangversenyterem felújítása.

Hevesi Sándor Színház: elkezdődött a vendéglakások felújítása.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának gazdálkodása

A költségvetési szervek összes bevételén belül a Polgármesteri Hivatal bevételei a következőképpen alakultak:

adatok E Ft-ban

Bevételek

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Tényleges teljesítés

Teljesítés
%-a

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

49.425

50.717

102,6

Működési bevételek

19.500

20.283

22.637

111,6

Felhalmozási bevételek

51

784

1537,3

Költségvetési bevételek összesen

19.500

69.759

74.138

106,3

Maradvány igénybevétele

47.667

84.221

84.221

100,0

Központi irányító szervi támogatás

1.598.108

1.615.265

1.615.265

100,0

Finanszírozási bevételek összesen

1.645.775

1.699.486

1.699.486

100,0

Bevételek mindösszesen

1.665.275

1.769.245

1.773.624

100,2

Működési célú támogatások államháztartáson belülről:

A Központi Statisztikai Hivataltól, a 2021. évi népszámlálásra kapott előleg.

A Zalaegerszeg és Környéke Csatornahálózat és Szennyvíztisztítótelep Fejlesztésére létrejött Önkormányzati Társulás részéről pénzeszköz átadás a társulási feladatok ellátására.

Munkaügyi központtól, közfoglalkoztatás támogatására kapott bevétel.

Működési bevételek:

munkahelyi étkeztetés bevétele,

az anyakönyvi eseményekhez kapcsolódó szolgáltatási díj bevétele,

biztosító által fizetett kártérítés,

bérbeadásból származó bevétel.

A fentieken túl a működési bevételek jelentős része a szolgáltatások továbbszámlázásából származott.

A Polgármesteri Hivatal 2019. évi maradványából (84.221 E Ft) a 2020. évi költségvetésben eredeti előirányzatként visszatervezésre került 47.667 E Ft, a fennmaradó összeg, azaz 36.554 E Ft pedig az II. negyedévi előirányzat módosításkor. Felhasználása a zárszámadási rendeletben foglaltaknak megfelelően történt. A kötelezettséggel nem terhelt, szabad maradványból 36.222 E Ft került befizetésre az önkormányzat járványügyi védekezési feladataira.

A Polgármesteri Hivatal bevételeinek legnagyobb részét – a többi költségvetési szervhez hasonlóan – a központi, irányító szervi támogatás jelenti, mely 2020-ban 1.615.265 E Ft, a teljes bevétel 91 %-a volt, amely biztosította a hivatal éves működését.

Kiadások:

A Polgármesteri Hivatal gazdálkodási körébe tartozó szakfeladatok 2020. évi eredeti kiadási előirányzata 1.665.275 E Ft volt, mely az év végére 1.769.245 E Ft-ra módosult. A kiadások 1.532.561 E Ft-os tényleges összege 86,6 %-os teljesítést mutat.

A kiadások alakulása:

adatok E Ft-ban

Kiadások

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Tényleges teljesítés

Teljesítés
%-a

Személyi juttatások

1.137.797

1.194.606

1.081.049

90,5

Munkaadókat terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó

226.811

235.808

195.921

83,1

Dologi kiadások

222.167

222.804

199.324

89,5

Egyéb működési célú kiadások

36.222

36.222

100,0

Beruházások

67.000

68.305

20.045

29,3

Felújítások

11.500

11.500

Költségvetési kiadások összesen

1.665.275

1.769.245

1.532.561

86,6

Személyi juttatásokra és az ehhez kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra jutó együttes módosított előirányzat 1.430.414 E Ft volt, a tényleges kiadás 1.276.970 E Ft-ban realizálódott, ez 89,3 %-os felhasználást jelent. Az e címeken szereplő kiadások az összes kiadás 83,3 %-át képviselik.

Dologi kiadásokra 222.804 E Ft módosított előirányzat állt rendelkezésre, a teljesítés mértéke 89,5 %-os, mely összegszerűen 199.324 E Ft volt.

A dologi jellegű kiadások az összes kiadás 13 %-át tették ki.

Néhány tétel kiemelve:

üzemeltetési anyagok,

informatikai szolgáltatások,

egyéb kommunikációs szolgáltatások,

közüzemi díjak,

karbantartás, kisjavítási szolgáltatások,

szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások.

Tervezési alapegységenként:

munkahelyi étkeztetés

önkormányzat igazgatási tevékenysége

informatikai dologi kiadások

anyakönyvi eseményekhez kapcsolódó kiadások

Ady u. 15. számú épület költségei

közbeszerzések lebonyolítása

alsóerdei vendégház működési költségei

építéshatóság működési költségei (február 28-ig)

adóigazgatási tevékenység dologi működési kiadásai

közterület-felügyelet dologi működési költségei.

A Covid-19 járvány következtében új feladat lett a fertőtlenítőszerek és védőeszközök beszerzése. A pandémia miatt 2020. évben összesen 2.578 E Ft-ot költött a hivatal fertőtlenítőszerekre és eszközökre, illetve a kiegészítő napközbeni takarításra.

Egyéb működési célú kiadás módosított előirányzata 36.222 E Ft, mely megegyezik a kötelezettséggel nem terhelt szabad maradvány összegével, ami a pandémia miatt elvonásra került.

Beruházások, felújítások finanszírozására – beleértve azok ÁFA vonzatát is – összesen 79.805 E Ft előirányzat állt rendelkezésre, melyből az év végéig 20.045 E Ft került felhasználásra.

Az alábbi beruházási célú feladatok teljesültek:

Informatikai célú beruházások: szoftverek, levelezőszerver, szavazórendszer, notebook-ok, tablet, számítógépek, monitorok, nyomtató, szavazópult.

Önkormányzati társulástól használt gépkocsi beszerzésére került sor.

Bútorok beszerzése: fiókos konténer, falipolc, íróasztalok, irattartó szekrény, vitrin asztal, forgószékek.

Eszközbeszerzés keretében tárgyi eszközök: mobiltelefonok, mikrohullámú sütők, hűtőszekrény, alumínium létrák, LCD televízió és hozzá tartozó állvány, háti permetező, lombszívó, szenzoros fertőtlenítő adagolók állvánnyal, ózongenerátor vásárlására került sor.

Felújítás jellegű kifizetés nem volt 2020-ban a Polgármesteri Hivatalban.

A 2. §-hoz

Maradvány alakulása:

A számviteli szabályok alapján a maradvány a költségvetési bevételek és kiadások, illetve a finanszírozási bevételek és kiadások egyenlegeként kerül megállapításra alaptevékenység és vállalkozási tevékenység szerinti megbontásban. Az önkormányzat 2020. évi összes maradványa 11.434.445 E Ft, amit részletesen a 12. és 13. mellékletek tartalmaznak.

Az alaptevékenység maradványának összege 11.434.445 E Ft, ebből a költségvetési szerveké 822.445 E Ft, az önkormányzaté a lakásalappal együtt 10.612.000 E Ft. Vállalkozási tevékenység maradványa nem volt 2020. évben, mivel sem a költségvetési szervek, sem az önkormányzat nem folytatott vállalkozási tevékenységet.

Forrását tekintve a bevételi elmaradás: 19.798.270 E Ft

a kiadási megtakarítás: 31.232.715 E Ft

A számviteli nyilvántartások alapján az önkormányzat és költségvetési szervei kötelezettségvállalással terhelt maradvány 6.495.620 E Ft, a szabad maradványának összege 4.938.825 E Ft.

Az önkormányzatnál a jóváhagyásra javasolt maradvány 10.612.000 E Ft, melyből 98.016 E Ft a Lakásalap maradványa. A kötelezettségvállalással terhelt maradvány 6.446.554 E Ft, áthúzódó működési és felhalmozási kiadások teljesítéséhez biztosít forrást a 2021-es gazdasági év során és a költségvetési rendelet elfogadásakor visszatervezésre került. A kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány 4.165.446 E Ft, melyből 4.101.971 E Ft visszatervezése már a 2021. évi eredeti költségvetés elfogadásakor, megtörtént áthúzódó - TOP, MVP és egyéb projektek, célra, feladatra kapott támogatásokhoz kapcsolódó kiadásokra -, illetve új feladatok finanszírozásához. A szabad maradványból még fennmaradó összeg 63.475 E Ft, mely összegből a 2020. decemberében befolyt bevételek után 2021. januárban esedékes általános forgalmi adó befizetés fedezetére 28.798 E Ft-ot, parkolómegváltás bevételéből 6.000 Ft-ot parkolóépítésre, az elkülönített alapok maradványának korrekciójára 64 E Ft-ot szükséges visszatervezni, az ezen felül megmaradó 28.613 E Ft-tal pedig a 2021. évi elmaradó bevételek pótlására képzett céltartalék előirányzatát javasoljuk megnövelni.

A költségvetési szervek jóváhagyásra javasolt maradványa 822.445 E Ft, ebből a kötelezettségvállalással terhelt rész 49.066 E Ft, a szabad maradvány 773.379 E Ft.

A kötelezettségvállalással terhelt maradványban a decemberi, de még kifizetésre nem került szállítói kötelezettségek (közüzemi díjak, szolgáltatások, anyagbeszerzések), a 2020. december 31-ig megkötött szerződések, illetve megrendelt és visszaigazolt, illetve teljesített, de pénzügyileg nem realizált tételek szerepelnek.

A kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány a képződött maradvány 94 %-a, ebből 332.170 E Ft-ot az eredeti költségvetésekben a hiány finanszírozására a költségvetési szervek bevontak, ezzel teremtve meg az egyensúlyt a bevételek és kiadások között. A célra, feladatra kapott pénzeszközök összege 158.813 E Ft, ami tartalmazza a Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátás Intézményénél az Egészségbiztosítási Alaptól átvett pénzeszközök maradványát 71.290 E Ft-ot, valamint azokat az összegeket, melyek különböző pályázatok alapján érkeztek az intézmények számláira és terhére kötelezettségvállalás december 31-ig nem történt, ugyanakkor felhasználása kötött, elszámolási kötelezettséggel terhelt, ténylegesen nem tekinthető szabad felhasználású maradványnak. Pályázatokhoz kapcsolódó elkülönített számlákon lévő maradványból 157.508 E Ft nem volt év végéig kötelezettségvállalással terhelt.A Zalaegerszegi Gazdasági Ellátó Szervezet esetében 32.201 E Ft, a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék esetében 2.928 E Ft, a Zalaegerszegi Belvárosi I.sz. Óvoda esetében 2.037 E Ft, a Zalaegerszegi Belvárosi II.sz. Óvoda esetében 3.287 E Ft, a Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda esetében 4.754 E Ft és a Zalaegerszegi Landorhegyi Óvoda esetében 2.050 E Ft elvonást javaslunk az iskolai, az óvodai illetve a bölcsődei gyermekétkeztetés tényleges bevételei és kiadásai alapján, valamint az állami és az önkormányzati támogatások elszámolását követően.

A ténylegesen szabadon felhasználható maradvány 77.631 E Ft, amit az érintett intézmények a maradvány 14. mellékletben részletezettek szerinti jóváhagyását követően a 2021. évi feladataik ellátására fordíthatnak.

A 3. §-hoz

A vagyon alakulása:

Az önkormányzat vagyonának alakulását és összetételét az eszköz oldalról vizsgálva a következő táblázatban mutatjuk be:

Adatok: E Ft-ban



Megnevezés

Állomány
2019. XII. 31-én

Állomány
2020. XII. 31-én

Változás
2020. évben

A/I. Immateriális javak

75.494

89.942

14.448

A/II. Tárgyi eszközök

122.407.867

130.797.903

8.390.036

- ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

114.345.473

116.883.176

2.537.703

- gépek, berendezések, felszerelések, járművek

2.124.295

2.011.177

-113.118

- beruházások, felújítások

5.938.099

11.903.550

5.965.451

A/III. Befektetett pénzügyi eszközök

1.469.813

1.482.142

12.329

A/IV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök

184.563

180.745

-3.818

A/Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök összesen:

124.137.737

132.550.732

8.412.995

B/I. Készletek

21.410

21.153

- 257

B/II. Értékpapírok

9.267.000

15.466.850

6.199.850

B Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök

9.288.410

15.488.003

6.199.593

C/ Pénzeszközök

15.927.732

10.382.677

-5.545.055

D/ Követelések

4.414.377

4.462.043

47.666

E/ Egyéb sajátos elszámolások

-46.826

-41.068

5.758

F/ Aktív időbeli elhatárolások

41.694

121.915

80.221

Eszközök összesen:

153.763.124

162.964.302

9.201.178

Összességében az önkormányzat vagyona 9.201.178 E Ft-tal, 6 %-kal nőtt 2020. évben. A nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök állománya – ezen belül a beruházások, felújítások –, valamint az értékpapírok állománya növekedett jelentősen. Csökkenés a pénzeszközök állományában volt jelentős, emellett a gépek, berendezések, felszerelések, járművek, a koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök és a készletek állománya csökkent kismértékben.

Az immateriális javak, tárgyi eszközök, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök teljes (0-ig) leírt állományának év végi bruttó értéke 2.585.154 E Ft, részletesen a 20. mellékletben mutatjuk be.

A mérlegben nem szereplő eszközök értéke a – 22. mellékletben bemutatottak szerint – 12.124.963 E Ft, melyben a képzőművészeti alkotások, régészeti leletek, gyűjtemények és kulturális javak mennyisége és értéke nem változott lényegesen az év során. Növekedés a „0”-ra leírt, de használatban lévő eszközök mennyiségében és értékében volt – 558.438 E Ft -. A legnagyobb tételt jelentő, 01-02. számlacsoportban nyilvántartott eszközök értéke is nőtt 570.680 E Ft-tal. Ebben a számlacsoportban tartjuk nyilván a szakképző intézményekhez és az iskolákhoz kapcsolódó vagyont, melyet az önkormányzat a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum, illetve a Zalaegerszegi Tankerületi Központ vagyonkezelésébe adott, azonban, mint államháztartáson belül átadott vagyon a számviteli szabályok szerint a vagyonkezelő mérlegében szerepelnek 9.531.423 E Ft értékkel. A növekedés pályázati támogatásból és önkormányzati forrásból az iskolákban elvégzett beruházások, felújítások évközi üzembehelyezésének, és vagyonkezelésbe adásának, illetve a selejtezések átvezetésének egyenlege eredményezte.

Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök:

1. Az immateriális javak körében növelő tételként jelent meg az önkormányzatnál a „Történelmi séták Zalaegerszegen” projekt keretében beszerzett VR szemüvegekhez szükséges szoftver, TOP pályázat keretében mobil applikáció és webes alkalmazás, rendezési tervek módosítása, a költségvetési szerveknél szoftverek vásárlása. Csökkentő tétel az elszámolt értékcsökkenés és régi programok selejtezése volt. Összességében 14.448 E Ft-tal növekedett az állomány év végére.

2. A tárgyi eszközök állományi értéke a két időpont között jelentősen – 8.390.036 E Ft-tal – növekedett. A változást eredményező főbb tételeket az alábbiakban voltak:

- Az ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok állománya 2.537.703 E Ft-tal növekedett. Növelő tételként jelent meg a város tulajdonában lévő ingatlanokon végrehajtott felújítások értéke, valamint több nagy értékű beruházás üzembe helyezése. Ki kell emelni a Kvártélyház homlokzatának felújítását, az Inkubátorház bővítését, az Északi Ipari Parki közműépítéseket és a városi uszoda kültéri medence építését. A város több pontján út- és járdaépítések, parkoló-építések és felújítások, játszótérfejlesztések, parkosítások valósultak meg. Az intézményekben történő nagyobb beruházások, felújítások számviteli értéke átadásra került az érintett költségvetési szervek, mint vagyongazdálkodók részére, náluk jelentett vagyon növekedést, ezek közül jelentősebbek az Art mozi közösségi térré alakítása és a VMK előtti tér átépítése voltak.

Az intézményekben is voltak jelentős saját költségvetésből megvalósított beruházások és felújítások, melyek növelték az év végi állományt, ezeket ismertettük a költségvetési szervek gazdálkodásáról szóló fejezetben. Az önkormányzatnál pályázati támogatással megvalósuló intézményi fejlesztések, felújítások térítésmentesen átadásra kerültek az érintett intézmények részére, ezek közül ki kell emelni a fentiekben már említett VMK előtti tér teljes felújítását és az Art mozi közösségi térré alakítását. A Keresztury VMK-nál az alsóerdei projekttel érintett területek átadása az önkormányzat számára nagyobb összeggel csökkentette az állományt.

- A gépek, berendezések, felszerelések, járművek körében az új beszerzések és az elszámolt értékcsökkenés, a selejtezések, valamint a térítésmentes átadás, vagyonkezelésbe adás egyenlegeként 113.118 E Ft-tal csökkent az év végi állomány. A növekedésben az önkormányzatnál legnagyobb tételt a Zalavíz ivóvíz és szennyvíz felújítások terhére létesített gépek, az Északi Ipari Park projekt keretében víz- és szennyvíz infrastruktúra kiépítése, az uszoda kültéri medencéjéhez beszerzett eszközök, 2 db elektromos autó vásárlása jelentették. Ezen kívül erdészeti eszközök, projektek keretében beszerzett gépek, berendezések, parkok, játszóterek új eszközeinek beszerzése jelentett növekedést. A költségvetési szerveknél az alapfeladatok ellátásához szükséges eszközök, konyhai gépek, bútorok, takarító és számítástechnikai eszközök, telefonok vásárlására került sor. A járványügyi védekezéshez kapcsolódóan fertőtlenítő adagoló állványok, érintésmentes lázmérők és ózongenerátorok beszerzésére is sor került.

A járművek állománya növekedett a Polgármesteri Hivatalban és a Zegesz-nél vásárolt gépjárművek miatt, ugyanakkor a Zegesz-nél a lecserélt gépjárművet és a Hevesi Sándor Színházban is egy gépjárművet értékesítettek, ezek az állományból kivezetésre kerültek.

Az elszámolt értékcsökkenés és a használhatatlanná vált eszközök selejtezése miatti csökkenés meghaladta az összes növekedést, ezért az állományi érték csökkent az év során.

- A beruházások, felújítások állománya növekedett a legjelentősebb mértékben – 5.965.451 E Ft-tal - az előző év végi értékhez képest. Az önkormányzatnál több olyan nagyobb volumenű beruházás munkálatai vannak folyamatban, melyek hosszú előkészítő munka után 2018-2020. években indulhattak el, így a befejezetlen beruházások állománya év végén még jelentős volt.

3. A befektetett pénzügyi eszközök állományában összesen 12.329 E Ft növekedés volt 2020. évben, mivel 3.000 E Ft törzstőkével megalapításra került a Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft., és a ZTE Kosárlabdaklub Kft-nél értékvesztés visszaírására került sor 9.329 E Ft értékben követelés megtérülése miatt.

4. A koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök állományában kismértékű csökkenés volt (-3.818 E Ft) az elszámolt értékcsökkenés miatt.

A nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök állománya 6.199.593 E Ft-tal növekedett A készletek állománya minimálisan változott, a forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állományában volt jelentős, 6.199.850 E Ft növekedés. A hazai forrással megvalósuló projektekhez kiutalt támogatások átmenetileg szabad összegéből állampapírt vásárolhatott az önkormányzat. 2020. évben a Mindszenty projekthez és az uszoda fejlesztéshez érkezett MVP-s támogatásból, valamint az adóbevételből együttesen 11.979.890 E Ft összegben történt vásárlás, a projekteknél teljesített kifizetésekhez 4.790.680 E Ft, az adóbevételekből vásárol értékpapírból a teljesítendő költségvetési kifizetésekhez 989.360 E Ft értékben beváltás vált szükségessé az év során, a kettő egyenlege eredményezte az állomány növekedését.

A pénzeszközök állományában 5.545.055 E Ft csökkenés volt az év során. Az önkormányzat év elején jelentős összegű pénzeszközzel rendelkezett a kiemelt projektekhez kapcsolódó elkülönített számlákon. Az év során újabb jelentős összegű támogatások már nem érkeztek a TOP-os projektekhez, a kapcsolódó kiadások azonban a projektek előrehaladásával már nagy összegeket tettek ki 2020. évben, így csökkent a pénzeszközök állománya. Az év végén is jelentős összeg volt a folyamatban lévő projektek elkülönített számláin, mivel az EU-s projektek esetében az átmenetileg szabad pénzeszközök állampapír vásárlásával történő hasznosítására nincs lehetőség. A pénzeszközök állományában a költségvetési szerveknél kismértékű növekedés volt tapasztalható.

A követelések állománya kis mértékben, 47.666 E Ft-tal növekedett az év során. Továbbra is legnagyobb összegű követelések a helyi adókkal kapcsolatban állnak fenn, ugyanis az ASP adórendszer szabálya szerint a következő év márciusi adóelőírást is meg kell jeleníteni a költségvetési évet követően esedékes követelésként. Az adott előlegek állománya is jelentős, zömét a beruházásokra, felújításokra adott előlegek adják, mivel több folyamatban lévő nagyberuházáshoz kapcsolódott előleg kifizetés. Emellett jogtalanul felvett segélyek, kiszámlázott bérleti díj tartozások, különféle meg nem fizetett bírságok szerepelnek az év végi állományban. Az adott kölcsönök állományában kismértékű csökkenés történt a törlesztések összegének és az újonnan kiadott kölcsönök összegének különbözeteként.

Az egyéb sajátos elszámolások állománya 5.758 E Ft-tal növekedett. A záró állományban a számviteli szabályok alapján kell szerepeltetni az előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó és a fizetendő forgalmi adó tárgyidőszaki állományának egyenlegét.

Az aktív időbeli elhatárolások állománya 80.221 E Ft-tal növekedett, az év végi állományban az önkormányzatnál az állampapírokhoz kapcsolódó felhalmozott kamat elszámolása szerepel, ami 102.454 E Ft az előző évi 37.472 E Ft-tal szemben, a többi növekmény az intézményekben volt, nagy része 2020. évre vonatkozó bértámogatás, ami 2021. évben realizálódott.

A vagyonkimutatás összhangban áll az önkormányzati ingatlanvagyon-kataszterben és az éves költségvetési beszámoló könyvviteli mérlegében kimutatott, megfeleltethető adatokkal.

A 4. §-hoz

A létszám alakulása

A 2020. évi eredeti és módosított létszámot, valamint az átlagos statisztikai létszámot költségvetési szervenként a 24. melléklet tartalmazza.

Az önkormányzat és költségvetési szervei módosított létszáma 1.119 fő, az év során összességében a módosított létszám előirányzat nem változott, azonban az önkormányzatnál és a költségvetési szerveknél a létszámokban voltak módosulások.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata létszámelőirányzata 5 főről 6 főre módosult. A változás oka volt, hogy az előző önkormányzati ciklusban 3 fő alpolgármester közül 1 fő társadalmi megbízatású alpolgármesterként látta el feladatát, ezért a létszámban nem kellett figyelembe venni. Jelenleg a 3 fő alpolgármester főállású státuszban kerül foglalkoztatásra, ezért a létszámba beszámításba került.

A Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ létszáma 6 fővel nőtt. Az emelést a folyamatban lévő Uniós pályázatok által megkívánt Munka Törvénykönyve alá eső munkavállalók foglalkoztatása indokolta. A létszámemelés kizárólag a pályázatok szakmai megvalósítási idejére vonatkozik.

A Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátási Intézményben 4 fővel nőtt a létszám. Nyugdíjba vonult 2 fő háziorvos, a helyettesítés idejére az asszisztensnők az intézmény állományába kerültek, ezért 2 fő asszisztensi létszámbővítésére került sor.

A XII. számú házi gyermekorvosi körzetben a házigyermekorvos halála miatt az addig általa ellátott szolgáltatást a Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátás biztosítja. A házi gyermekorvosi feladatok ellátásához az intézménynek kellett biztosítani a személyi és tárgyi feltételeket, amelynek keretében szükség volt 1 fő körzeti ápoló foglalkoztatására.

Az intézménynél régóta felmerült probléma az adminisztratív munkaerő hiánya volt. A pandémiás helyzet következtében sok olyan feladat adódott, amely azonnali intézkedést, vagy hosszabb távú adminisztrációs tevékenységet követelt meg. A fentiek miatt szükségessé vált

1 fő adminisztratív munkaerő foglalkoztatása.

A 2020/2021. nevelési évben Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesterének 124/2020. (V.13.) határozata alapján az indítható óvodai csoportok számát csökkentette a korábbi 69-ről 65-re, ami óvodai egységenként 2 fő óvónő és 1 fő dajka létszámcsökkenést jelentett.

A Zalaegerszegi Landorhegyi Óvodában a különleges bánásmódot igényló gyermeket számának növekedése volt tapasztalható, ezért a létszámcsökkentéssel érintett 1 fő dajkát az intézmény pedagógiai asszisztens munkakörben foglalkoztatta tovább.

Az 5. §-hoz

Közvetett támogatások nyújtásának összegét a 25. melléklet tartalmazza részletesen. A kimutatás elkészítéséhez a 2020. évi – az adókedvezmények és mentességek esetében a 2019. évi – adatok álltak rendelkezésre.

Az ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének méltányossági alapon történő elengedése jogcímen nem volt közvetett támogatás. A lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönöknél a „Bébi kedvezmény” igénybevételéből eredően volt az önkormányzati rendeletben foglaltak szerint elengedés 8 gyermekhez kapcsolódóan 2.400 E Ft összegben.

A helyi iparűzési adónál az önkormányzati rendelet alapján biztosított kedvezmények összege növekedett az előző évhez képest, az előző évi 19.155 E Ft-tal szemben 28.328 E Ft volt. Az építményadó esetében is jelentős a csökkenés az előző időszakhoz képest, 42.388 E Ft-ról 29.352 E Ft-ra változott a kedvezmény összege, az építményadó rendeletünk alapján az előző évi 147 adótárggyal szemben 39 adótárgyra (32.612 m2 területre) adtunk mentességet. Méltányosság címén a helyi iparűzési adóhoz, a talajterhelési díjhoz, a magánszemélyek kommunális adójához, valamint késedelmi pótlékhoz és bírsághoz kapcsolódóan az elengedett tartozások szerepelnek 9.303 E Ft összeggel. A helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény összege az előző évivel közel azonos 51.056 E Ft, ami az önkormányzat vagyonrendelete által megállapítható kedvezményes bérleti díj alkalmazásából adódik, és zömében civil szervezetek és egyesületek részére biztosítja az önkormányzat.

A 6. §-hoz

Az önkormányzat több éves kihatással járó kötelezettségeit – az év végén fennálló hiteleket és kezességvállalásokat - a 26. mellékletben foglaltuk össze.

Az önkormányzat 2020. év végén hat, együttesen 1.658.820 E Ft összegű hitelszerződés után 1.423.867 E Ft hitelállománnyal, valamint egy 450.000 E Ft összegű lízingszerződés alapján 350.000 E Ft összegű, még fennálló lízingkötelezettséggel rendelkezett. A hitelállomány a 104.051 E Ft -os 2020. évi törlesztés és a 115.158 E Ft hitelfelvétel egyenlegekénk 11.107 E Ft-tal növekedett. A lízingszerződésből 25.000 E Ft került törlesztésre így 375.000 E Ft-ról 350.000 E Ft-ra csökkent az évvégi kötelezettség.

A közgyűlés 2013. évben a „Zalaegerszeg belváros közlekedési rendszerének komplett átalakítása I. ütem” fejlesztési feladatra 300.000 E Ft hitel felvételéről döntött. A Dísz tér komplex felújítása, a belvárost tehermentesítő úthoz kapcsolódó területvásárlás, illetve a Kosztolányi utca kétirányúsításának előkészítő munkáinak (területek, ingatlanok vásárlása, kártalanítás) finanszírozásához összesen 211.638 E Ft hitel igénybevételére került sor A törlesztést 2018. év második felében kellett megkezdeni, 2020. évben 10.451 E Ft törlesztéssel év végén a hitelállomány 185.510 E Ft volt.

A „közvilágítás energiatakarékos átalakítása” címen 173.892 E Ft keretösszegű hitelszerződéssel rendelkezett az önkormányzat, melyből ténylegesen 7.182 E Ft igénybevétel történt. Törlesztése 2016. évben megkezdődött, a 2020. évi 1.200 E Ft összegű tőketörlesztések hatására az év végi állomány 1.182 E Ft volt.

A kormányzati beruházásban megvalósuló járműipari tesztpálya létrehozása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztériummal kötött együttműködési megállapodásban vállalta az önkormányzat, hogy a szükséges ingatlanokat és azok közművesítését biztosítja. Az ingatlanvásárláshoz még szükséges 950 millió Ft-ot a közgyűlés döntése alapján hitel felvételével biztosította. A hitel törlesztését 2018. IV. negyedévben kellett megkezdeni, 2020. évben 52.400 E Ft törlesztés teljesítésével az évvégi hitelállomány 832.100 E Ft-ra csökkent.

A közgyűlés az 55/2017. (IV.13.) számú közgyűlési határozat III. pontjában döntött arról, hogy a Területi Operatív Program keretében tervezett projektek megvalósítása érdekében a többletfeladatok és a nem támogatott munkarészek finanszírozásához fejlesztési hitelt vesz fel. A kormányzati engedélyeztetést követően 100 millió Ft keretösszegű hitelszerződés megkötésére került sor, melyből 2017-2019. években 99.917 E Ft felvétel történt. A hitel törlesztését 2019. utolsó negyedévében kellett megkezdeni, 2020. évben 10.000 E Ft tőke törlesztés történt, így az állomány év végén 87.417 E Ft volt.

A Vizslaparki u. 48. szám alatti ingatlan munkaerő-piaci mobilitást elősegítő munkásszállássá történő átalakításához pályázati támogatást nyert el önkormányzatunk, a szükséges 40 %-os önrész a közgyűlés 54/2017.(IV.13.) számú határozata alapján hitel felvételével volt biztosítható. A kormányzati engedélyeztetést követően 240 millió Ft összegű hitelszerződés került megkötésre 2017. évben, hitel felvétele 2018. évben 65.796 E Ft összegben, 2019. évben 174.204 E Ft összegben vált szükségessé, így a teljes hitel igénybevételre került. 2019. IV. negyedévben a törlesztést is meg kellett kezdeni, 2020. évben 30.000 E Ft került visszafizetésre, így a hitel állománya az év végén 202.500 E Ft volt.

A TOP program keretében megvalósuló projektek nem támogatott munkarészei és többletfeladatai finanszírozásához 2019-ben a kormányzati engedélyezés után 150.000 E Ft fejlesztési hitelszerződés megkötésére került sor, 2020. évben hitel igénybevétele összesen 115.158 E Ft összegben vált szükségessé az alábbi feladatokhoz:

TOP-6.1.1-16-ZL1-2017-00001 Üzemcsarnok építés a Zalaegerszeg

4815/6 hrsz-ú ingatlanon 46.000 E Ft

a TOP-6.5.1-16-ZL1-2017-00005 Zalaegerszegi Petőfi Sándor

Székhelyiskola energetikai korszerűsítése 20.267 E Ft

a TOP-6.5.1-16-ZL1-2017-00001 Zalaegerszegi Liszt Ferenc

tagiskola energetikai korszerűsítése 9.376 E Ft

a TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00089 TOP CLLD Kulcsprojekt

- Art Mozi közösségi és rendezvény térré alakítása céljára 39.515 E Ft

A 7. §-hoz

Az Európai uniós források felhasználásával megvalósult projektek 2020. évi bevételeinek és kiadásainak alakulását a 27. mellékletben foglaltuk össze. A Területi Operatív Program 2016. és 2017. évben induló projektjeinél több esetekben megtörtént a kivitelezés, a műszaki átadás és a használatba vétel is, a 2020. évi költségvetésben a projektmenedzsment költségeinek elszámolása miatt szerepeltek még kisebb összegekkel.

A többi projekt előrehaladása széles skálán mozog a kivitelezés és a vállalkozási szerződés megkötésén át egészen a kivitelezési munkáig.

Az uniós projektekhez folyósított támogatás 2020. évben az önkormányzatnál 1.210.586 E Ft, a költségvetési szerveknél 187.776 E Ft volt, a kapcsolódó kifizetések 5.409.640 E Ft-ot, illetve 99.314 E Ft-ot tettek ki.

A kiutalt, még fel nem használt pénzeszközök az egyes projektszámlákon egyenlegként jelentek meg az év végén – az önkormányzatnál 3.671.614 E Ft, a költségvetési szerveknél 158.769 E Ft - és maradványként visszatervezésre kerültek a 2021. évi költségvetésben.

A 8. §-hoz

Az önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek eredmény kimutatását a 28. mellékletben mutatjuk be. A mérleg szerinti eredmény a tevékenységek eredményéből és a pénzügyi műveletek eredményéből áll. A mérleg szerinti eredmény önkormányzati szinten 610.850 E Ft volt, ezen belül mind a tevékenységek eredménye -379.396 E Ft -, mind a pénzügyi műveletek eredménye - 231.454 E Ft - pozitív egyenleget mutat. Az eredmény alakulására ható tényezők az alábbiak voltak:

1. A tevékenységek eredménye a tevékenység nettó eredményszemléletű bevételeinek, az egyéb eredményszemléletű bevételeinek és a ráfordításoknak (anyagjellegű, személyi jellegű és egyéb ráfordítások, értékcsökkenési leírás) a különbözetéből származik. Költségvetési szerveknél és magánál az önkormányzatnál is a figyelembe vehető ráfordítások általában meghaladják a tevékenység nettó eredményszemléletű bevételeit és az egyéb eredményszemléletű bevételeket, így a tevékenység eredménye általában negatív összeget mutat. Több költségvetési szervnél elnyert támogatásokból kiutalt, de 2020. évben fel nem használt bevételek az eredményszemléletű bevételek összegét növelték, így a tevékenység eredménye is pozitív egyenleget mutat. Az önkormányzatnál az egyéb eredményszemléletű bevételek között pedig a különféle pályázatokon elnyert nagy összegű működési és felhalmozási célú támogatások, és az év végén kiutalt egyedi kormányzati támogatások miatt a bevételek 180.721 E Ft-tal meghaladták a ráfordításokat.

2. A pénzügyi műveletek eredménye az önkormányzatnál és a költségvetési szerveknél is pozitív egyenleget mutat. A költségvetési szerveknél a pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételeit a kapott kamatok jelentették, a ráfordítások között egy intézménynél jelentkezett kamatkiadás. A pénzügyi műveletek eredménye 1.419 E Ft volt. Az önkormányzatnál a pénzügyi műveletek bevételeiben a kapott kamatok és a mérlegfordulónapi értékelés során megállapított árfolyamnyereségből származó eredményszemléletű bevételek jelentek meg, míg ráfordításként kellett elszámolni a részesedéseknél egy gazdasági értékvesztés visszaírását (ZTE Kosárlabda Klub Kft.) és a fizetendő kamatokat. A kapott kamatok az átmenetileg szabad pénzeszközök befektetése miatt jól alakultak, jelentősen meghaladták a ráfordításokat, így a pénzügyi műveletek eredménye 230.035 E Ft volt.

A 9. §-hoz

A 29. melléklet részletesen tartalmazza a működési célú támogatásként rendelkezésre álló pénzeszközök felhasználását. A költségvetési szervek, civil szervezetek, gazdasági társaságok és alapítványok bizottsági döntések alapján, vagy polgármesteri hatáskörben – az alapítványok minden esetben közgyűlési döntést követően – részesültek támogatásban. A kapott támogatásokkal – néhány kivétellel – a támogatott szervezetek határidőre elszámoltak, a támogatásból fel nem használt összegeket visszafizették az önkormányzat részére. Az elmaradt elszámolások benyújtására az érintettek felszólítása minden esetben megtörtént.

A 10. §-hoz

A rendelet hatálybalépésének időpontját tartalmazza.

A Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2020. (III. 13.) IM rendelet 20. § (3)-(4) bekezdése alapján az indokolást a rendelet kihirdetését követően a Nemzeti Jogszabálytárban közzé kell tenni.

Az 1–29. melléklethez

A zárszámadásról szóló önkormányzati rendelet mellékletei a 2020. év gazdálkodási eseményeinek adatait, a pénzeszközök változásait és a mérlegadatokat tartalmazzák.