Lenti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2021. (VIII. 25.) önkormányzati rendeletének indokolása

a lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről szóló 25/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2021. 08. 26

a lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről szóló 25/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelet módosításáról

Általános indokolás

A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 49. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az állam tulajdonából az önkormányzat tulajdonába került önkormányzati, illetőleg az állami lakásra, más személyt megelőző elővásárlási jog illeti meg

a) a bérlőt;

b) a bérlőtársakat egyenlő arányban;

c) a társbérlőt az általa kizárólagosan használt lakóterület arányában;

d) az a)-c) pontban felsoroltak hozzájárulásával, azok egyenes ági rokonát, valamint örökbe fogadott gyermekét.

Az önkormányzati lakások vételárának megállapítására vonatkozó szabályokat az Lt. 52. §-a az alábbiak szerint határozza meg:

az önkormányzati és az állami lakás vételárát - ha a lakást az e törvény alapján arra jogosult vásárolja meg - a hasonló adottságú lakások helyi forgalmi értéke alapján, különösen

a) az épület településen belüli fekvése;

b) az épületben lévő lakások száma, az épülethez tartozó földterület, a közös használatra szolgáló helyiségek és a közös használatra szolgáló területek nagysága;

c) az épület felszereltsége, műszaki állapota, építése, a felújítás óta eltelt idő;

d) a lakás alapterülete és komfortfokozata;

e) a lakottság ténye

figyelembevételével kell megállapítani.

A vételár megállapításakor a forgalmi értékből le kell vonni a bérlőnek a lakásra fordított és meg nem térített értéknövelő beruházásainak az értékét.

Az Lt. 54. § (1) bekezdésében ad felhatalmazást az önkormányzatoknak, hogy rendeletben határozzák meg az e törvény alapján elővásárlási joggal érintett lakások eladása esetén

a) a lakás vételárának mértékét;

b) a szerződés megkötésekor fizetendő vételárrészlet mértékét;

c) a részletfizetés időtartamát és a szerződéses kamat mértékét, illetőleg a kamatmentesség lehetőségét és feltételeit;

d) a vételárengedmény, illetőleg a vételárhátralék megfizetésére adott engedmény feltételeit és mértékét;

e) elővásárlás esetén az ajánlat tartalmát és az ajánlati kötöttség idejét.

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről szóló 25/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: ÖR.) jelenlegi szabályozása alapján az elővásárlási jog az Lt-ben foglaltakhoz képest szűkebb körben került meghatározásra, mivel kizárólag a képviselő-testület kijelölése alapján biztosítható az elővásárlási jog a határozatlan időre bérbe adott önkormányzati bérlakások esetében, továbbá az ÖR. az elővásárlási jog gyakorlását korlátozza akként, hogy az elővásárlási jogával a jogosult csak akkor élhet, ha a bérbeadóval szemben nincs lakbér- és közüzemi tartozása. Az ÖR. jelenleg hatályos rendelkezései nem tartalmazzák teljeskörűen azokat a körülményeket, amelyeket az önkormányzati lakások vételárának megállapításánál az önkormányzatnak kötelező jelleggel értékelnie kell.

Az önkormányzati bérlakások vételárának megállapításával kapcsolatosan az Alkotmánybíróság határozataiban kifejtette, hogy „az önkormányzat mint közhatalmi szerv és mint bérlakástulajdonos joga és felelőssége, hogy számos gazdasági, társadalmi körülmény figyelembevételével, az Lt.-ben foglalt keretek és felhatalmazás alapján bérlakásai vételárát megállapítsa. A vételárnak az Lt. rendelkezései szerint is tükröznie kell a forgalmi értéket, amely viszont eltérő mértékű az üres és a lakott lakás esetén. Az önkormányzati rendeletalkotás körébe tartozik annak a szabályozási módszernek a kialakítása, amely az üres, illetve a lakott lakás forgalmi értéke, így vételára közötti különbséget tükrözi.”

Fentiek figyelembevételével szükséges az ÖR-ben a hatályos jogszabályban foglalt feltételeknek történő megfelelés érdekében meghatározni az elővásárlásra jogosultak körét, az önkormányzati lakások vételárának megállapításánál figyelembe veendő körülményeket, a lakottság tényének forgalmi értéket csökkentő mértékét.

Szükséges továbbá az ÖR. bevezető részének és szerkezeti felépítésének módosítása a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendeletben foglaltaknak történő megfelelés érdekében.

Részletes indokolás

Az 1–4. §-hoz

A javaslat a módosító rendelkezéseket tartalmazza.

Az 5. §-hoz

A javaslat a hatályba lépésre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.