Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2014. (XII.17.) önkormányzati rendelete

a közterületek használatáról

Hatályos: 2014. 12. 17

Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. (Mötv.) törvény 42. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazásra tekintettel a közterületek használatának szabályozása érdekében a következő rendeletet alkotja meg:

Általános rendelkezések


1.§. A közterület elsősorban a község közösségét szolgáló olyan belterületi földrészlet, melynek egy-egy meghatározott részére a 4. §-ban felsoroltak részére csak időlegesen és fontos közérdekből vagy méltányolandó magánérdekből – kérelemre – e rendeletben szabályozott módon és díj ellenében a szükséges mértékben és időtartamra adható engedély.


A rendelet hatálya


2.§. E rendelet hatálya Vácrátót Község közigazgatási területén kiterjed:

a./ az ingatlan-nyilvántartás helyrajzi számmutatójában közterületként (pl. közút, járda, tér, közpark) nyilvántartott belterületi földrészletekre továbbá

b./ a belterületi földrészletek, illetőleg építmények közhasználatra átadott, be nem kerített részére (a korábbiak együtt: közterület),

c/ a természetes- és jogi személyekre, valamint a jogi személyiség nélküli társaságokra, szervezetekre.

A közterület-használati engedély


4.§. (1) A közterület rendeltetésétől eltérő használatához (a továbbiakban közterület-használat) engedély szükséges.

(2) Közterület-használati engedélyt kell beszerezni.

a./ árusító- és egyéb fülke (pl. élelmiszer, cukorka, gyümölcs, virág, hírlap árusítására szolgáló pavilon) elhelyezésére

b./  a közműberuházáshoz kapcsolódó felvonulási épületek elhelyezésére,

c./ önálló hirdető-berendezés elhelyezésére,

d./ építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag és törmelék, továbbá konténer elhelyezésére,

e./ mozgóárusításra

f./ útlezárást igénylő filmforgatásra és televízió felvételre,

g./ kereskedelmi-vendéglátó helyiség előkertjének céljára,

h./ kiállítás, alkalmi vásár (búcsú), sport- és kulturális rendezvények, mutatványos tevékenység, belépődíjas rendezvények céljára,

i./ üzemképtelen, a közúti közlekedésben való részvételre alkalmatlan járművek tárolására.

j./közüzemi üzemzavar (víz, csatorna, távfűtés, elektromos, gáz stb.) elhárításához, ha az igénybevétel a 72 órát meghaladja,

k./ a közvetlenül közterületre történő kereskedelmi-, vendéglátó értékesítés vagy kiszolgálás, illetve szolgáltatási tevékenység esetén az érintett egység előtti közterület részére.

l /házaló kereskedelemre, adománygyűjtésre.

(3) A közterület használat

a./ határidő nélkül, visszavonásig vagy

b./ határozott időre, illetőleg feltétel bekövetkeztéig engedélyezhető.


5.§. A közterület-használati engedély kiadására irányuló eljárás önkormányzati hatósági ügy. Az első fokú eljárás lefolytatása Vácrátót Község Polgármesterének (továbbiakban: polgármester) hatáskörébe tartozik. A polgármester illetékessége Vácrátót Község közigazgatási területére terjed ki.


A szakhatóság közreműködése


6.§ (1) Építmények elhelyezése esetén műemlék jellegű, vagy műemléki környezetet érintő területen közterület-használati engedély megadásához a műemléki hatóság hozzájárulása is szükséges.

(2) A szakhatóság hozzájárulását a közterület-használatot kérelmező szerzi be.

(3) A közterület-használati engedély megadásához előzetes vélemény szükséges,

a./ az országos főútvonal-hálózatot érintő közterület-használatának engedélyezéséhez, az út kezelőjétől,

b./ a közvetlen fogyasztásra kerülő élelmiszer-árusítás engedélyezéséhez az illetékes Állami Népegészségügyi- és Tisztiorvosi Szolgálattól.

Az engedély iránti kérelem


7.§ (1) A közterület-használati engedélyt annak kell kérnie, aki a közterületet használni kívánja.

(2) Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell:

a./ az engedélyt kérő nevét és állandó lakóhelyének címét,

b./ a közterület-használat célját és időtartamát,

c./ a közterület-használat helyének, módjának és mértékének pontos meghatározását, a kérelmező által készített helyszínrajzot,

d./ a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat (pl. vállalkozói, őstermelői igazolvány) ismertetését.

Az engedély megadása


8.§ Az engedély megadása során figyelembe kell venni a helyi építési szabályzatot, a településrendezési tervet, a községképi és műemlékvédelmi, a környezetvédelmi továbbá a közreműködő szakhatóság hozzájárulásában előírt követelményeket.


9.§ A község közterületein legfeljebb 6 m2 beépített alapterületű alapozás nélküli pavilon létesítésére adható ideiglenes engedély. Pavilonok létesítése csak a Képviselő-testület által jóváhagyott beépítési terv szerint engedélyezhető.


10.§. Közterület-használati engedély nem adható:

a./ olyan járdaszakaszokra, ahol a tervezett létesítmény a gyalogosközlekedést, vagy az úttestre lépő gyalogos észlelését akadályozza,

b./ épület homlokzatától 3 méteren belül pavilon elhelyezésére,

c./ olyan tevékenység gyakorlásához, amely környezetére káros hatással lenne, a közbiztonságot vagy az egészséget veszélyeztetné, vagy

d./ ha egyéb jogszabály az engedély kiadását nem teszi lehetővé.

e./ MTA ÖK Ökológiai és Botanikai Intézet és Nemzeti Botanikus Kert (Alkotmány út 2-4.) előtti parkoló teljes területére (kivéve kiemelt árusító-sziget területe)


11.§. (1) Az engedélynek tartalmaznia kell:

a./ az engedélyes nevét és állandó lakóhelyének címét,

b./ a közterület-használat célját és időtartamát, vagy azt, hogy az engedély milyen feltétel bekövetkeztéig érvényes,

c./ közterület-használat helyének, módjának, mértékének és feltételeinek pontos meghatározását,

d./ az engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatóság hozzájárulásában foglalt előírásokat,

e./ az engedély megszüntetése vagy visszavonása esetére az eredeti állapot kártalanítás nélküli helyreállítására vonatkozó kötelezettségek előírását,

f./ közterület-használati díj fizetési kötelezettség esetén a díj mértékét és fizetésének módját.

(2) Az anyagok és szerkezetek tárolásával kapcsolatos engedélyben azt is ki kell kötni, hogy a tárolás csak a munka-, baleset-, és egészségvédelmi jogszabályokban előírt módon történhet.

(3) A közterület-használati engedélyben elő kell írni, hogy a használó köteles az igénybe vett területet és környezetét tisztán tartani, a göngyöleg és a szemét elszállításáról saját költségén gondoskodni.

(4) Az engedély megadása vagy megtagadása ügyében hozott határozatot közölni kell:

a./ kérelmezővel,

b./ az eljárásban közreműködő szakhatósággal.


Az engedély érvénye


12.§. (1) Az engedély

a./ meghatározott idő elteltéig,

b./ megállapított feltétel bekövetkeztéig, illetőleg

c./ visszavonásig érvényes.

(2) A közterület-használati engedély érvényét veszti, ha a közterületen folytatott tevékenységre jogosító okirat érvénye megszűnik.

(3) A meghatározott időre szóló engedély érvénye az engedélyezett időtartam lejárta előtt benyújtott kérelemre meghosszabbítható, illetőleg meghatározott időszakra szüneteltethető. Az engedélyes az érvényes közterület-használati engedélyét köteles a használat időszaka alatt a helyszínen tartani és azt az ellenőrzés során bemutatni.


A közterület-használati díj mértéke, megfizetésének módja és a mentességek


13.§. (1) Az engedélyes a közterület használatért díjat köteles fizetni.

(2) Az engedélyes a közterület-használati díjat a közterület tényleges használatára, illetőleg a közterületen lévő létesítmény üzemeltetésére tekintet nélkül köteles megfizetni.

(3) A közterület-használati díj Vácrátót Község Önkormányzatát illeti meg.

(4) Közterület-használati díj mértékét a Képviselő-testülete állapítja meg. A díj mértékét az 1. számú melléklet tartalmazza, melyet évente felül kell vizsgálni.


14.§. (1) A közterület-használati engedélyben részesülő az engedély időtartamára eső közterület-használati díjat – legfeljebb 1 éves időtartamra – az engedély megadásának időpontjában köteles megfizetni.

(2) A létesítményekkel elfoglalt közterületek nagyságának meghatározásánál a létesítmény teljes alapterületét kell figyelembe venni. A díjkötelezettség megállapításánál minden töredék-négyzetméter teljes négyzetméternek számít.

(3) A mozgóbolti (önjáró vagy gépjárművel vontatott, az üzlet feltételeinek megfelelő) árusítás esetén a megállás helyét meg kell jelölni és a díj számítása ennek alapján történik.


15.§. Mentesítés vagy engedély adható a díj megfizetése alól az alábbi esetekben:

a./ ha az engedélyben részesülő igazolja, hogy elháríthatatlan külső körülmények egy hétnél hosszabb ideig akadályozták a közterület használatában,

b./ közterület használata, ha életveszély elhárításának céljából veszik igénybe, díjmentes.

A közterület-használat megszüntetése és az engedély megvonása


16.§. (1) A közterület-használat közérdekből bármikor megszüntethető.

(2) Meg kell vonni az engedélyt, ha az engedélyes a közterületet nem az engedélyezett célra és módon használja, vagy a díjfizetési kötelezettségének az esedékesség időpontjáig nem tesz eleget, továbbá ha a szakhatóság által kiadott engedély időtartama lejár, vagy az engedély a szakhatóság által visszavonásra kerül.

(3) A közterület-használati engedély a jegyző engedélye nélkül másra nem ruházható át. Ha az engedélyes a közterület használatát meg kívánja szüntetni, köteles azt a szándékát az engedélyező hatóságnak bejelenteni.

(4) Ha az engedély érvényét veszti, vagy visszavonásra került, az engedélyes saját költségén köteles az eredeti állapotot – minden kártalanítási igény nélkül – helyreállítani. Ez a kötelezettség terheli az engedélyest építmények elhelyezése esetén is. Az engedélyben a kártalanítási igény kizárását, a későbbi átalakítás vagy lebontás kötelezettségének elrendelését és az építmény ideiglenes jellegét elő kell írni.

(5) Ha a közterület-használat a (2) vagy a (3) bekezdésben említett módon szűnik meg, a már esedékessé vált és befizetett közterület-használati díjat visszakövetelni nem lehet.


A közterület engedély nélküli használatának jogkövetkezményei


17.§. (1) A közterült használata engedélyhez kötött, de engedély nélküli használata esetén a használó az engedélyező hatóság felhívására köteles a használatot megszüntetni és a közterület eredeti állapotát saját költségén – minden kártalanítási igény nélkül – a megadott határidőn belül helyreállítani.

(2) Az a jogosulatlan közterület-használó, aki a megadott határidőn belül nem szünteti meg a jogosulatlan közterület-használatot, az egyéb jogkövetkezményeken túl az Önkormányzat a jogosulatlan közterület használót 3-szoros közterület-használati díj megfizetésére kötelezheti.

(3) Ha a közterületet engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő módon használó az engedélyezés feltételeinek megfelel – kérelmére – a hatóság a közterület-használatot a továbbiakban engedélyezheti. Ezzel azonban a használó nem mentesül a (2) bekezdésben említett következmények alól.

Járművek tárolása


18.§. (1) Kamion, autóbusz, vontatótraktor, mezőgazdasági munkaeszköz, munkagép, 3,5 t összsúlyt meghaladó tehergépkocsi, pótkocsi, valamint utánfutó és lakókocsi közterületen nem tárolható.

(2) Tárolásnak minősül, ha a jármű 22.00 és 6.00 között egy óránál hosszabb ideig folyamatosan közterületen áll. Pótkocsi, utánfutó, kamion és munkagép, valamint mezőgazdasági munkaeszköz 6.00 és 22.00 óra között sem tartható közterületen.

(3) A Vácrátóti Kirendeltség a rendezési tervekkel összhangban önkormányzati területen is engedélyezheti tároló hely kialakítását.


19.§. (1) Üzemképtelen (rendszám nélküli gépkocsik, roncsok) a közúti közlekedésben való részvételére alkalmatlan járművet főútvonalon, járdán, zöldterületen nem, egyéb közterületen engedély nélkül legfeljebb 30 napig lehet tárolni. A tiltott helyen tárolt jármű elszállításáról saját költségén a tulajdonos köteles gondoskodni.

(2) Ha a tulajdonos nem tesz eleget elszállítási kötelezettségének, vagy ismeretlen, a Vácrátóti Kirendeltség jogosult a jármű - kijelölt helyre történő - elszállítását elrendelni.

Az elszállítást megelőzően az elszállítást elrendelő és a megbízott elszállító képviselői a helyszínen kötelesek a jármű helyzetét, leírását, felszereltségét és a járműben található tárgyakat jegyzőkönyvben rögzíteni, azokról fényképet készíteni.

(3) Kijelölt helyen a tárolás a tulajdonos költségére és kockázatvállalására történik. A tárolás során keletkezett károkért felelősség a tárolt eszköz tulajdonosát terheli.

(4) Ha a tulajdonos kiléte megállapítható, úgy a Vácrátóti Kirendeltség köteles a tulajdonost írásban felszólítani a jármű 30 napon belül történő kiváltására, elszállítására és költségének megfizetésére.

Vegyes rendelkezések


20.§. (1) A közterület használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásba a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. Törvény (továbbiakban: Ket) rendelkezéseit az e rendeletbe foglalt kiegészítésekkel kell alkalmazni.

(2) Aki a rendeletben foglaltakat megszegi, az a 17.§ (2) bekezdésében foglalt díj megfizetésére kötelezhető.

A rendelet hatálybalépése


21.§. (1) E rendelet a kihirdetése napján lép életbe.

(2) A rendelet hatályba lépését megelőzően kiadott jogerős közterület-használati engedélyek érvényességének lejártáig az azokban foglalt feltételek szerint kell eljárni. Határozott időre kiadott közterület-használati engedélyek érvényességének meghosszabbításakor a rendelet hatályba lépését követően annak rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) A rendelet kihirdetéséről a helyben szokásos módon a jegyző gondoskodik.

(4) Jelen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének a közterületek használatáról szóló többször módosított 6/1995. (XI.28.) számú rendelete.


Vácrátót, 2014. december 16.


               Spiegelhalter László                                      dr Törőcsik Edit

   polgármester                                                          jegyző


Mellékletek