Szigetújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2001. (II. 22.) önkormányzati rendelete

a helyi környezet védelmének szabályairól

Hatályos: 2022. 03. 02- 2022. 10. 27

Szigetújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2001. (II. 22.) önkormányzati rendelete

a helyi környezet védelmének szabályairól

2022.03.02.

Szigetújfalu Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV t. 16. § (1) bekezdésében, az 1995. évi LIII. Tv. 46. § (1) c.) pontjában kapott felhatalmazás alapján Szigetújfalu tiszta, esztétikus képének, valamint a környezet rendjének és tisztaságának kialakítása, fenntartása és védelme érdekében – a helyi körülményeket figyelembe véve – az alábbi rendeletet alkotja:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § (1) Alapfogalmak:

a) hulladék: bármely az 1. számú melléklet szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy, vagy anyag, melytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles,

b) köztisztasággal összefüggő tevékenység: az egyes ingatlanok – ezen belül különösen a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (üdülés, pihenés, szállás stb. céljára) szolgáló más épületek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló más épületek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségek és a hozzájuk tartozó területek -, valamint a közterületek tisztántartása,

c) települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenység: a települési szilárd hulladék kezelése, ártalmatlanítása és hasznosítása,

d) közterület: az ingatlan-nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészlet (közút, járda, tér, közpark), továbbá a település közhasznú zöldterülete, intézményterületek közhasználatra megnyitott része,

e) települési szilárd hulladék: a háztartási hulladék (szemét) és az egyéb szilárd hulladék,

f) háztartási hulladék: a lakásban és az üdülés, pihenés céljára használt egyéb helyiségben, valamint a lakók közös használatára szolgáló helyiségekben és területeken keletkezett szilárd hulladék, így pl. a salak (beleértve a központi fűtésből keletkezett salakot is), a rongy, a söpredék, hamu, korom, edény, eszköz, ablaküveg, papír, konyhai hulladék (ideértve a műanyag konzervdobozt, üveget), a kerti és gazdasági hulladék, falomb, nyesedék, valamint a lakásban folytatott vállalkozási tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék, ha a naponta keletkező mennyisége nem haladja meg a 25 litert,

g) egyéb szilárd hulladék: a lakásban és az emberi tartózkodásra szolgáló más helyiségekben felhalmozódott szilárd hulladék( nagyobb mértékű berendezési tárgy, lom , bútor, ágybetét, háztartási berendezés és készülék stb., az azokhoz tartozó területeken, illetőleg a közterületeken keletkezett szilárd hulladék ,szemét), a vállalkozási tevékenységből származó nem háztartási hulladék, mely nem minősül veszélyes hulladéknak sem.

h) veszélyes hulladék: az a hulladék, amely vagy amelynek bármely összetevője, illetve kialakulási terméke, a 102/1996.(VII.12.) Kormányrendeletben meghatározott veszélyességi jellemzők valamelyikével rendelkezik és a veszélyes összetevő olyan koncentrációban van jelen, hogy ezáltal az élővilágra, az emberi életre és egészségre, a környezet bármely elemére veszélyt jelent, illetve nem megfelelő tárolása és kezelése esetében károsító hatást fejt ki,

i) köztisztasági szolgáltatás: megbízás, illetve megrendelés alapján a közterületek tisztántartása, a települési szilárd hulladék kezelése, valamint a hulladék ártalmatlanítási és hasznosítási tevékenység,

j) gyűjtés: a hulladék rendezett összeszedése, válogatása a további elszállítás érdekében,

k) begyűjtés: a hulladéknak a hulladék birtokosaitól való átvétele a hulladék birtokosa vagy a begyűjtő telephelyén, továbbá a begyűjtő helyeken (gyűjtőpontokon, hulladékgyűjtő udvaron, tároló-, kezelőtelepen) és a további kezelés érdekében történő összegyűjtés, válogatás a begyűjtő telephelyén,

l) szállítás: a hulladék telephelyen kívüli mozgatása, beleértve a szállítmányozást és a fuvarozást is,

m) tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek rendszeres tisztítása, hó- és síkosság mentesítése, illetőleg pormentesítése,

n) kezelés: a települési szilárd hulladék összegyűjtése, átmeneti tárolása és a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása,

o) ártalmatlanítás: a települési szilárd hulladéknak a kijelölt lerakóhelyen, ill. létesítményben történő – hasznosítás nélküli – elhelyezése,

p) hasznosítás: a települési szilárd hulladékból a hasznosítható másodnyersanyagok (fém, üveg, papír, rongy, műanyag,stb.) kiválogatása, továbbá a hulladék feldolgozásával, komposztálásával, illetőleg elégetésével vagy más technológiai megoldásokkal (esetleges ezek együttes alkalmazásával) új termékek, tüzelőanyag, hő- és villamos energia stb. előállítása,

(2) A helyi rendelet hatálya kiterjed Szigetújfalu közigazgatási területére, minden természetes és jogi személyre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik állandó vagy ideiglenes jelleggel a község területén laknak, tartózkodnak, átutaznak, illetve tevékenykednek.

(3) E rendeletet kell alkalmazni:

a) települési szilárd hulladékokkal, a háztartási hulladékokkal, azok kezelésével és ártalmatlanításával, a közterületek tisztántartásával, a köztisztasági szolgáltatásokkal összefüggő tevékenységre, továbbá

b) a közterületek rendjével, a környezet tisztaságával kapcsolatos tevékenységre (csapadékvíz-elvezetése, zöldterületek fenntartása és karbantartása),

c) a környezetkárosodás csökkentésének településre vonatkozó feladataira (zajvédelem).

II. Fejezet

Köztisztasági feladatok

Az ingatlanok és közterületek tisztántartása

2. § (1) Az egyes ingatlanok tisztántartásáról és ingatlan tulajdonosa, kezelője, az ingatlan használója (haszonélvező, használó, bérlő, albérlő, szívességi használó) köteles gondoskodni.

(2) Az ingatlan tulajdonosának az ingatlanán kötelessége továbbá a rendszeres rovar- és rágcsáló irtásról való gondoskodás.

(3) Az ingatlantulajdonos, használó kötelezettsége az ingatlana előtti járdaszakasz, árok, padka, (szilárd burkolat nélküli út esetén az út tengelyéig terjedő terület is) tisztántartása, karbantartása (gyomtalanítás, kaszálás, hibás járdaszakasz javítása, síkosságmentesítése). A gondozatlan járdaszakasz vagy nyílt árok tisztítását, kaszálását az önkormányzat az ingatlan tulajdonosa terhére elvégzi, vagy elvégezteti.

(4) Az önkormányzat köteles az árkok tisztításából származó földet a bejelentéstől számított 3 munkanapon belül elszállítani.

(5) A háztartási hulladék elszállításáról – díjazás ellenében – Szigetújfalu Önkormányzata gondoskodik – közszolgáltatási szerződés keretében. Ezen szolgáltatás igénybevétele kötelező, melyért térítési díjat kell fizetni. A térítési díj külön önkormányzati rendeletben kerül meghatározásra.

(6) 7

(7) Hulladékgyűjtésre kizárólag az önkormányzat által megbízott szervezet jogosult, a Környezetvédelmi Felügyelőség és az ÁNTSZ engedélye, előírásai szerint. Hulladék végleges elhelyezése csak a kijelölt, engedélyes lerakóhelyen lehetséges.

(8) A nem háztartási hulladékok, valamint vállalkozási tevékenységből származó hulladékok elszállításáról az arra jogosult szervezet révén a tulajdonos, használó, ill üzemeltető köteles gondoskodni. AZ ELÉGETÉSE TILOS!

(9) Bármilyen háztartási, ipari hulladék vagy szemét elhelyezése csak az arra kijelölt hatóságilag engedélyezett hulladéklerakó telepen történhet.

(10) A veszélyes hulladék gyűjtéséről, biztonságos átmeneti tárolásáról és engedélyezett lerakóba szállításáról, elhelyezéséről a hulladéktermelőnek, birtokosának kell gondoskodnia.

(11) A község közigazgatási területén meglévő engedéllyel rendelkező, veszélyes hulladék (szennyvíziszap, veszélyes hulladékok) kezelésével foglalkozó vállalkozó köteles lehetővé tenni a szakhatóságok rendszeres, illetve szúrópróbaszerű ellenőrzését. A meglévő engedélyek lejárta esetében annak meghosszabbítása csak teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálat után, annak eredményétől függően kérelmezhető, önkormányzati hozzájárulás mellett.

3. § (1) Szigetújfalu Község Önkormányzata gondoskodik a község területén a tulajdonában lévő:

- közutak, a hozzá tartozó műtárgyak, buszvárók, vasútállomások környékén,
- terek, sétányok, parkok, szabad strandok,
- átereszek,
- autóparkoló helyek,
- temető,
- dunaparti területeken
keletkezett szemét, hulladék eltakarításáról, tisztántartásáról (kivéve a más által bérelt területeket).
(2) Az ingatlanok, üzletek, vendéglátóipari egységek, elárusítóhelyek előtt lévő járdaszakasz folyamatos tisztántartásáról, a hó eltakarításáról, a síkos járdaszakasz (járda hiányában egy méter széles területsáv, járda melletti zöld sáv esetén az úttestig terjedő teljes terület) hintéséről, gyomtalanításáról, karbantartásáról (fűkaszálás, hibás járdaszakasz kijavítása, stb), a gyalogos közlekedést akadályozó gallyak eltávolításáról a tulajdonos/használó köteles gondoskodni. A járdaszakasz tisztántartásakor a környezetkárosító anyagok használata tilos. Közintézmények esetében a fentiekről az intézmény vezetője gondoskodik. Az ingatlan tulajdonosa/használója köteles a járdaszakasz melletti átereszeknek, árkoknak, csatornanyílásoknak hótól, jégtől, gyomtól és más lefolyást gátló egyéb anyagoktól való megtisztításáról gondoskodni.
(3) A közutakra tilos olyan anyagot kihelyezni, mely az út rendeltetésszerű használatát akadályozza vagy állagát rontja.
(4) Közterületen szennyező anyagot (szemetet, hulladékot, trágyát, rongyot stb.) csak biztonságosan zárt módon, a KRESZ előírásainak megfelelően szabad szállítani.
(5) Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásakor, ill. szállítása közben a közterület beszennyeződik, annak előidézője köteles a közterületet azonnal megtisztítani.
(6) 11 Tilos a közterületen
a) üzemképtelen,
b) hatósági jelzéssel nem rendelkező,
c) érvényes műszaki engedéllyel nem rendelkező
járművek 10 napnál hosszabb ideig történő tárolása.
(6) Tilos állati tetemet közterületen elhagyni!

4. § (1) közintézményekben, üzemekben, vendéglátó- szórakozó helyeken és minden más nagyobb tömeg befogadására alkalmas nyilvános helyen az illemhelyek előírásszerű tisztántartásáról a tulajdonos köteles gondoskodni. Vízöblítéses illemhelyek előterében folyóvizes kézmosó helyet kell fenntartani, szappant és kézszárításra alkalmas eszközt kell biztosítani.

(2) Az illemhelyek, latrinák gödrét szükség szerint kell üríteni és annak anyagát elszállítani a szakhatóságok által előírt módon, az általuk kijelölt helyre.

5. § Szigetújfalu Község Önkormányzata évente településtisztasági napokat (lomtalanítást) szervez. A településtisztasági napok alatt a lakosság által kirakott minden olyan hulladékot – az építési törmelék, a veszélyes- és mérgező anyagok, valamint a gazdasági tevékenységből származó hulladékok kivételével -, melyek évközben a szeméttároló edényekben nem helyezhető el, a közzétett időpontban, díjmentesen az önkormányzat elszállítatja.

Az ingatlantulajdonosok feladata az ingatlanokkal kapcsolatban

6. § (1) A község területén lévő ingatlanok tulajdonosai, használói kötelesek ingatlanukat megművelni, ill. rendben tartani, gyomtól, gaztól, szeméttől megtisztítani.

(2) A község területén működő kereskedelmi egységek, vendéglátó-ipari és szolgáltató létesítmények külső és belső nagytakarítását (a környezet rendezését) az üzemeltetők kötelesek minden év április 30-ig elvégezni, rendben tartásukról pedig folyamatosan gondoskodni. Kötelesek továbbá a homlokzat, az épület szerkezeti egységeinek (előtető, portál, ernyőszerkezet, cégtábla stb.) jó karbantartásáról gondoskodni.

(3) A kereskedelmi, vendéglátó-ipari és szolgáltató létesítmények üzemeltetői a kirakatot kötelesek tisztán tartani és a kirakatokat az üzlet profiljának, jellegének megfelelően áru bemutatására használni.

A közterület rendje

7. § (1) Közterületen anyagot lerakni és tárolni, közterületet elfoglalni, illetve a rendeltetéstől eltérő módon használni csak hozzájárulás alapján és – ennek keretei közt – lehet.

(2) A közterület-használati hozzájárulás kiadásánál ügyelni kell arra, hogy a közterületen lévő berendezések, felszerelési tárgyak, fák, növények szabadon maradjanak és ne rongálódjanak. A kiadott hozzájárulásban meg kell határozni az esetleges helyreállítás módját, idejét és a költségviselési kötelezettséget, beleértve a környezetszennyezés megszüntetését is.

(3) A közterületek, sportolás céljára szolgáló területek beszennyezése tilos. A köztisztaság megóvása és a balesetek elkerülése végett az említett területeken a szemetet, hulladékot, szennyező vagy egészségre ártalmas anyagot kiönteni, elszórni, kiengedni vagy eldobni nem szabad.

(4) Közterületen plakátok hirdetmények stb. elhelyezése csak hozzájárulással történhet. Az önkormányzat által meghatározott kauciós összeg, 10.000 Ft befizetése után helyezhető ki a hirdetmény. A fenti összeget a befizető a hirdetmények, plakátok leszedése után visszakapja.

(5) Közterületen csak max. 1,5 t teherbírású, nem légfékes üzemű gépjárművek parkolhatnak. Az ettől nagyobb gépjárművek parkolása csak saját ingatlanon vagy kijelölt parkolóhelyen történhet. Ez jelenleg a VITÉP 95 Kft. (2319 Szigetújfalu, Fő út 1.) telephelyén lehetséges (a függelékben meghatározottak szerint).

(6) Élelmiszer, zöldség-gyümölcs nem állandó épületben történő árusítása, a nagy forgalú utaktól és kereszteződésektől, vasútállomásoktól számított 10 m-en belül nem engedélyezhető.

III. Fejezet

A levegő védelme Szigetújfalu területén

8. § Szigetújfalu az országos levegő-minőségvédelmi besorolás szempontjából védett, II. kategóriába tartozik.

A háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó szabályok

9. § (1) Az egyedi fűtéssel rendelkező lakóházakban a megfelelően karbantartott tüzelőberendezésekben csak az arra a berendezésre engedélyezett tüzelőanyagot szabad elégetni.

(2) A fűtőberendezésben egészségre káros égésterméket kibocsátó anyagot (különösen ipari hulladékot, műanyagot, gumit, vegyszert, festéket stb.) égetni tilos.

Tarlóégetésre vonatkozó szabályok

10. §1

Avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok

11. §2

11/A. §3 (1) Avar és kerti hulladék megsemmisítése elsősorban komposztálással történhet.

(2) Avar és kerti hulladék égetése céljából tűzgyújtás és égetés közterületen és ingatlanon belül február 15-től április 30-ig, valamint szeptember 1-től december 15-ig, szélmentes időben megengedett, hétköznap 6-8 óra, 19-21 óra között, hétvégeken szombaton 6-9 óra között. Minden más célú tűzgyújtás, égetés tilos. Szabadtéren tartós füstölés (1 órát meghaladó) nem megengedett.

(3) Szeles időben, továbbá a nyári (május 1-től augusztus 31-ig) és téli (december 16-tól február 14-ig) időszakban avar- és kerti hulladék égetése céljából tűzgyújtás szabad térben nem megengedett. A tűzvédelmi szabályok szigorúan betartandók.

(4) Égetni csak megfelelően kialakított helyen, a vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztető módon lehet. Az égetést végző személy a tűzrakó helyen az égetést befejezve köteles gondoskodni a tűz (parázs) oltásáról.

(5) Az égetendő hulladék nem tartalmazhat ipari eredetű hulladékot (műanyagot, gumit, vegyszert, festéket, illetve ezek maradékait). Tilos védett természetvédelmi területen, véderdő, fás vagy fenyves erdő terültén tüzet gyújtani. Száraz nád és más vízi növényzet égetéséhez a vízfolyások területén hatósági engedély szükséges.

Porképző és bűzös anyagok kezelésére vonatkozó szabályok

12. § (1) Porképző vagy könnyen leporosodó anyagokat csak rögzített ponyvával, nedvesített állapotban szabad szállítani.

(2) Építésnél, tatarozásnál, bontásnál és az úttest felbontásánál keletkezett port, terjedésének megakadályozására vízzel kell nedvesíteni.

(3) Bűzös anyagot csak légmentesen lezárt tartállyal felszerelt járművön szabad szállítani.

(4) A községben keletkező por képződésének megakadályozása érdekében törekedni kell arra, hogy a fedetlen talajterületek növényzettel borítottak legyenek. Az építési területek végleges rendezését és parkosítását az építés befejezésével együtt kell biztosítani. A jegyző a kertészeti munkák elvégzését előírhatja.

Allergén növények elleni védekezési szabályok

13. § (1) A tulajdonos illetve a használó kötelessége az egyes ingatlanterületei, és az ingatlan előtti, közút tengelyéig terjedő közterületek gyom és allergiát okozó növényektől (főleg parlagfű) mentes gondozása. A parlagfű irtásáról folyamatosan, legkésőbb virágzás előtt az időjárástól függő gyakorisággal kell gondoskodni.

(2) A leggyakoribb allergiát okozó növények virágzási idejét a 2 sz. melléklet tartalmazza.

IV. Fejezet

A víz védelme Szigetújfalu területén

15. § (1) Tilos a meglévő élővízfolyásokat, vízelvezető árkokat eltorlaszolni, a víz természetes hozamát, lefolyását, a víz áramlásának viszonyait megváltoztatni, a vízelvezető árkok medrét szűkíteni, illetve feltölteni. A károkozó köteles az eredeti állapot visszaállítására, a károk megtérítésére. Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni az ingatlana előtti nyílt árok és annak műtárgyainak tisztántartásáról, csapadékvíz zavartalan eltávolításáról. Csapadékvíz ingatlanról történő kivezetése csak abban az esetben lehetséges, amennyiben az ingatlan előtt szikkasztóárok található.

(2) Kijelölt vízmű védőterületen csak a vízjogi engedélyben meghatározott tevékenység folytatható. Egyéb tevékenység esetén környezeti elemzés elvégzése szükséges, melyhez be kell szerezni a Környezetvédelmi Felügyelőség, az ÁNTSZ, VIZIG szakhatósági állásfoglalását. Be kell tartani a 123/1997.(VII.18.) Kormányrendelet előírásait.

(3) A vízfolyások rendezése során csak mérnökbiológiai módszereket lehet használni. A csapadékvíz elvezetést lehetőleg nyílt árkos módon kell megoldani, szikkasztani.

(4) Tilos a vizek fertőzése és káros szennyezése. Tilos a vízelvezető rendszerekbe veszélyes hulladékot, vegyszert, azok csomagolóanyagait, mérgező anyagokat, motorolaj származékokat bevezetni.

(5) Tilos belterületi csapadékvíz levezető rendszerekbe (árkokba) a fentieken kívül szennyvizet vagy egyéb más hulladékot juttatni, vagy a csapadékvizet bármilyen módon szennyezni. Minden olyan behatástól védeni kell a vízelvezető rendszereket, ahol a vizek öntisztulási képességei hátrányosan megváltoznak.

(6) 8

16. § (1) Tilos a meglévő ivóvíz vízellátást biztosító hálózatot veszélyeztetni, szabálytalan, engedély nélküli rákötéssel az ivóvizet szennyezni. Az ivóvízellátást biztosító létesítményeknél be kell tartani a 123/1997.(VII.18.) Kormányrendelet előírásait.

(2) Szennyvizet a meglévő szennyvízhálózatba kell elvezetni. Szennyvízcsatorna hiányában – annak elkészültéig – közműpótló zárt szennyvíztározóba kell vezetni a szennyvizet. (Vízzáróság biztosítása érdekében műanyag akna vagy vízzáró betonakna építése lehetséges) Zárt rendszerű szennyvíztározó építésénél, a tulajdonosnak igazolni kell annak vízzáróságát.

(3) Köteles az ingatlantulajdonos a szennyvízcsatornára rákötni, amennyiben az ingatlan szennyvízcsatornára ráköthető. Ez alól méltányossági, szociális okokból határozott időre csak a jegyző adhat felmentést. Méltányosságként kell figyelembe venni azt a tényt, ha az ingatlanon engedéllyel zárt szennyvíztároló van, az bizonyítottan zárt módon épült meg, és 10 évnél nem régebbi.

(4) Tilos a szennyvizet kilocsolni.

(5) A közműpótló zárt szennyvíztározóból kiemelt szennyvizet a fogadására kialakított és a hatóságok által engedélyezett telepen kell elhelyezni.

(6) A szennyvízcsatornába csak a 3. Számú mellékletben közölt határértéket nem meghaladó károsító anyagot tartalmazó szennyvíz vezethető. Amennyiben a szennyvíz határértéket meghaladóan tartalmaz károsító anyagokat – előkezelő létesítése szükséges a kibocsájtó telephelyén.

V. Fejezet

Zöldterületek fenntartása és kezelése

19. § (1) A község területén lévő zöldterületek, valamint növényzet ápolásáról és az idényszerű növényvédelmi munkálatok elvégzéséről a tulajdonosok kötelesek gondoskodni.

(2) Kisüzemi mezőgazdasági területeken végzett vegyszeres kezeléseket táblán kell feltüntetni. A táblán jelölni kell a vegyszerkezelés idejét, „Vigyázat permetezve!” feliratot, a vegyszerrel történt permetezés és az élelmezésügyi várakozási idő napjainak számát.

(3) A község területén lévő közhasználatú parkok építéséről, felújításáról, fenntartásáról, gondozásáról és ápolásáról az önkormányzat gondoskodik.

(4) A zöldfelületek létesítésénél törekedni kell az őshonos fafajok telepítésére, és a növénytakaró intenzív, többszintes (cserje, bokor, fa) megvalósítására.

20. § (1) Tilos a közlekedési tiltótáblákkal jelzett közparkok területére gépkocsival behajtani és parkolni!

(2) Tilos az élő fára plakát kiragasztása és kiszegezése!

(3) Tilos a közhasználatú, valamint a természetvédelmi területeken és az egyéb zöldterületen a hasznos állatok, a védett madarak bármilyen eszközzel való zavarása, fészkek rongálása, a tojások és fiókák kiszedése és irtása.

(4) A játszóteret és a hozzá tartozó zöldterületeket a 14 éven aluli gyerekek használhatják, illetve azok zavarása nélkül a 14 éven felüli gyerekek is használhatják. 6 éven aluli gyermek a játszóteret csak kísérő felügyeletében használhatja.

(5) Tilos a közhasználatú és egyéb zöldterületen, valamennyi közkifolyónál, kútnál járművet mosni.

21. § (1) 9Tilos a közterületen, külterületen a fákat indokolatlanul, a fa pusztulását elősegítő módon megcsonkítani. Tilos a növények olyan módon való gyűjtése, károsítása, amely a faj vagy fajta káros megváltoztatásához, illetőleg kipusztulásához vezethet. Fakivágási engedélyt indokolt esetekben (kiöregedett fák esetében, balesetveszély elhárítása céljából), vagy minőségi cseréhez az önkormányzat adhat ki akkor, ha az más szakhatóság hatáskörébe nem tartozik. Amennyiben az érintett területen egyéb szakhatóság is illetékes, a hozzájárulásuk a fakivágáshoz minden esetben kötelező (Duna-parti területen: KÖVIZIG, BKV területen: BKV hozzájárulás, Fő út, Vasút út, komphoz vezető út mentén: PEMÁK hozzájárulása stb.). Minden esetben a fakivágási engedélynek tartalmaznia kell, hogy ki jogosult a fakivágásra. Az lehet szakképzett vállalkozó vagy az ingatlantulajdonos, mint kérelmező. Fakivágás után új facsemeték telepítése minden esetben kötelező, melyet a kérelmezőnek kell megtennie, az engedélyben megszabott határidő belül.

(2) Magánterületen diófák és fenyőfák, valamint az egyéb védett fafajok kivágása engedélyhez kötött, az engedélyben új telepítés végrehajtása előírható.

22. § (1) A telek határánál csak olyan növényzet telepíthető, mely a szomszéd építményeinek és kerítésének karbantartását nem akadályozza, állagát nem rontja.

(2) Köteles minden tulajdonos, üzemeltető a tulajdonában lévő területen a közlekedést akadályozó (járda és úttest fölé nyúló) faágak, bokrok gondozását, nyesését elvégezni.

A növényzet telepítési távolságra vonatkozó előírások

23. § A legkisebb ültetési (telepítési) távolság az ingatlan határától: (belterületen)

- szőlő, valamint 3 m-nél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb bokor (élő sövény) esetében 0,5 méter ,
- 3 méternél magasabbra nem növő gyümölcs- és egyéb fa, valamint gyümölcs és egyéb bokor (élő sövény) esetében 2,0 m
VI. Fejezet

Zajvédelem szabályozásáról

24. § (1) Szigetújfalu lakóövezetét szombaton, illetve a munkaszüneti napot megelőző nap 18. órájától, hétfő illetve a munkaszüneti napot követő munkanap 6 óráig csendes övezetté nyilvánítja.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott helyen és időben tilos minden, a pihenést zavaró, átlagostól nagyobb zajt okozó gépet üzemeltetni, elletve tevékenységet folytatni. (így különösen fűnyírót, betonkeverőt üzemeltetni, fém, - fa, - kő csiszolást, vágási munkákat folytatni.

(3) 5

(4) 5

VII. Fejezet

Környezetvédelmi ellenőrzés

25. § (1) A települési önkormányzat gondoskodik a települési környezetvédelmi programban foglalt feladatok végrehajtásáról, figyelemmel kíséri az azokban foglalt feladatok megoldását és a programot szükség szerint – de legalább 2 évente – felülvizsgálja. Az állampolgároknak joga, hogy környezetveszélyeztetés, környezetkárosítás vagy környezetszennyezés esetén az önkormányzat és a környezetvédelmi hatóság figyelmét erre felhívja.

(2) Az önkormányzat a közterület-felügyelő számára hatósági jogkört, egyenruhát biztosít.

(3) A környezetvédelmi rendeletben felsoroltak ellenőrzésekor a hivatal dolgozóit a közterület-felügyelő kíséri a helyszínre.

(4) A közterület-felügyelő a végzett ellenőrzésekről beszámolni köteles évente egy alkalommal a Képviselő-testületnek.

(5) A pontosabb helyszín megjelölése érdekében, valamint a rossz házszámozásból eredő pereskedések elkerülése végett minden ingatlantulajdonos köteles a házszámot, ill. üres telek esetén a helyrajzi számot olvasható módon feltüntetni.

VIII. Fejezet

Záró rendelkezések

26. § A helyi környezetvédelmi rendelet kihirdetése napján lép hatályba, mellyel egyidejűleg a 8//1999.(10.04.) számú, Allergiát okozó gyomnövények elterjedésének visszaszorításáról szóló önkormányzati rendelet érvényét veszti. A helyi környezetvédelmi rendelet a polgármesteri hivatal helyiségeiben kifüggesztve, a sajtóban (Újfalui Trombitás) kerül ismertetésre.

27. § Külön rendelet szerint kiszabott közigazgatási, illetve helyszíni bírság nem mentesít a büntetőjogi, továbbá a kártérítési felelősség alól, valamint a tevékenység korlátozására, felfüggesztésére, tiltására, illetőleg a megfelelő védekezés kialakítására, a természetes vagy korábbi környezet helyreállítására vonatkozó kötelezettség teljesítése alól. Kötelezés esetén a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. CXL. törvény alapján kiszabható végrehajtási bírság.

28. §4

29. § (1) A jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

(2) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1

Hatályon kívül helyezte 4/2015. (III.27.) ÖR.

2

Hatályon kívül helyezte 18/2020. (XI.30.) ÖR.

3

A 11/A. §-t a Szigetújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2022. (III. 1.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.

4

Hatályon kívül helyezte 13/2016. (IX.1.) ÖR.