Tinnye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (IV. 30.) önkormányzati rendelete
a súlykorlátozással érintett helyi közutak behajtási rendjéről
Hatályos: 2025. 06. 01Tinnye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2025. (IV. 30.) önkormányzati rendelete
a súlykorlátozással érintett helyi közutak behajtási rendjéről
[1] Tinnye Község belterületi, önkormányzati tulajdonban lévő útjainak állagmegóvása érdekében az önkormányzat súlykorlátozást vezet be, mely súlykorlát fellett, az utat használók számára díjfizetési kötelezettség keletkezik. A befolyt bevételt az önkormányzat az utak karbantartására, felújítására fordítja.
[2] Tinnye Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló többszörösen módosított 1988. évi I. tv. 34. § (2) bekezdésében, valamint az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló többszörösen módosított 20/1984. (XII. 21.) KM. rendelet 2. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az alábbi rendeletet alkotja:
Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet célja a Tinnye Község Önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak állapotának védelme, az utak további romlásának megelőzése.
(2) A behajtási engedélyre befizetett összeget a település helyi közútjainak építésére, fenntartására és üzemeltetésére kell fordítani.
2. § (1) A rendelet személyi hatálya kiterjed minden gépjármű tulajdonosra, üzemeltetőre, használóra, aki a súlykorlátozással érintett 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművel, járműszerelvénnyel a (2) bekezdésben meghatározott önkormányzati utakra kíván behajtani.
(2) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed Tinnye Község belterületén a „7,5 t súlykorlátozás” és a vele együtt alkalmazott „kivéve engedéllyel” közúti jelzőtáblák hatálya alá tartozó útszakaszokra és közterületekre az alábbiak szerint, így ezen utakra kizárólag behajtási engedéllyel lehet behajtani.
(3) A rendelet tárgyi hatálya nem terjed ki a Tinnye Község belterületén lévő hidakra, amelyekre behajtási engedély birtokában is csak a hidakon elhelyezett megengedett tengelyterhelés alatti gépjárművekkel megengedett a behajtás.
(4) Azon gépjárművekre, amelyek az Önkormányzat beruházásainak megvalósítása céljából kívánnak a korlátozott forgalmi övezetbe behajtani, nem kell behajtási díjat fizetni, de behajtási engedélyt ezekre a gépjárművekre is meg kell kérni.
(5) A rendelet nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor a közútkezelő a kezelésében lévő főutakat, utakat bármely okból lezárja és a forgalomterelés csak tilalmi területen keresztül lehetséges.
(6) A behajtási engedélyek kiadásának, felhasználásának és felülvizsgálatának, valamint visszavonásának rendjét e rendelet szabályozza.
(7) A rendelet 1. számú melléklete tartalmazza a 7,5 tonnás zónával érintett utcák jegyzékét és a korlátozás nélküli területeket.
Az engedély kiadása
3. § (1) Az engedélyezési eljárás önkormányzati hatósági ügynek minősül. Az engedélyezési eljárásban az általános közigazgatási rendtartásól szóló 2016. évi CL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(2) Az engedélyezési eljárás illetékmentes.
(3) A képviselő-testület a behajtási engedélyek kiadására és használatuk jogosultságának felülvizsgálatára, az engedélyek esetleges visszavonására vonatkozó hatáskört a jegyzőre ruházza.
(4) A jegyzőnek az önkormányzati jogkörben hozott hatósági határozata ellen a képviselő-testülethez lehet illetékmentes fellebbezést benyújtani.
4. § (1) A behajtási engedélyt kiadó egyszerűsített határozat tartalmazza (4. számú melléklet):
a) mely járműre vonatkozik (forgalmi rendszámmal, illetve más azonosításra alkalmas módon),
b) a forgalmi engedélyben tulajdonosként, üzemeltetőként feltüntetett személy nevét és lakóhelyét, székhelyét,
c) az engedély érvényességi idejét,
d) azon önkormányzati út (utak) megnevezését, amelyre az engedély vonatkozik,
e) az e rendeletben foglalt – az engedély használatára vonatkozó előírások közül az adott járműre megállapított – szabályokat.
(2) Behajtási engedély iránti kérelem alól mentesítettek:
a) a megkülönböztető jelzést használó járművek,
b) az önkormányzat tulajdonában lévő gépjárművek,
c) kötelező hulladékszállítást végző gépjárművek,
d) helyi mezőgazdasági vállalkozók mezőgazdasági járművei.
Az engedély kiadásának feltételei
5. § (1) A behajtási engedély iránti kérelmet a gépjármű tulajdonosa, üzembentartója nyújthatja be, illetve annak az ingatlannak a tulajdonosa, akihez történik a szállítás.
(2) A behajtási engedély iránti kérelmet a 3. számú mellékletben foglalt kérelem nyomtatványon, legalább a behajtás időpontja előtt, legkésőbb 3 munkanappal kell benyújtani az önkormányzati Hivatalba. Aki a behajtási engedély iránti kérelmet 3 munkanapon belül nyújtja be, az a 2. számú mellékletben foglalt díjak kétszeresét köteles díjként megfizetni.
(3) Engedély egy adott gépjárműre adható ki az e rendeletben előírt feltételek fennállása esetén. Amennyiben egy kérelmező több járműre vonatkozóan kíván benyújtani engedély kiadása iránti kérelmet, úgy minden járműre külön engedélyt kell kiadni.
(4) Az engedély kiadásának feltétele, hogy az alábbi méltányolható érdekek valamelyike fennálljon:
a) A járművel a kérelemben megjelölt ingatlanhoz, vagy onnan árut szállítanak, és az áru be- és kirakodása másként nem, vagy csak aránytalanul nagy nehézségek árán oldható meg.
b) A gépjármű hatósági bizonyítványában feltüntetett lakcím, illetve székhely, telephely helyi cím és a gépjármű tulajdonosa, használója a gépjárművet a kérelemben megjelölt saját ingatlanán belül – garázsban, udvaron – helyezi el.
c) A jármű behajtásához közérdek fűződik.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott feltétel valamelyikének fennállását a kérelmezőnek kérelme benyújtásakor megfelelően igazolni kell.
(6) Az (5) bekezdés szerinti igazolás akkor megfelelő, ha a kérelmező a (4) bekezdésben foglalt tényekre vonatkozó eredeti okiratot a kérelem benyújtásakor az ügyben eljáró ügyintézőnek bemutatja, vagy a kérelemhez az eredeti okiratok hitelesített másolatát csatolja. A (4) bekezdés c.) pontjában meghatározott közérdek fennállását – lehetőség szerint – okirattal akkor kell bizonyítani, ha az nem tekinthető köztudomású ténynek.
6. § A behajtási engedély a meghatározott díj befizetésének igazolásával adható ki. A díjat a Kérelmező az engedély kiadása előtt, egy összegben köteles megfizetni. A befizetés történhet a költségvetési számlára átutalással, illetve csekken.
7. § (1) Tinnye Község közigazgatási területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozók esetén behajtási díjat nem kell fizetni, amennyiben a vállalkozónak nincsen helyi adó tartozása.
(2) A közútkezelői engedély másra át nem ruházható.
(3) Abban az esetben, ha az éves behajtási engedély jogosultja a behajtási engedéllyel rendelkező, tulajdonában álló gépjárművét év közben értékesíti, a behajtási engedély átruházható a behajtási engedély jogosultjának tulajdonába kerülő, azonos összetömegű gépjárműre. Az értékesítés tényét adás-vételi szerződéssel szükséges igazolni.
8. § (1) Az engedély kiadása iránti kérelemben pontosan meg kell jelölni:
a) a kérelmező nevét, lakcímét, illetve székhelyét, telephelyét,
b) az érintett utcát, utcákat vagy útszakaszt, területet, amelyre vonatkozóan a kérelmező az engedély kiadását kéri,
c) a megközelítendő ingatlan pontos meghatározását, utca, házszám esetleg helyrajzi számát,
d) a kérelemben utalni kell az 5. § (4) bekezdésében meghatározott valamely feltétel fennállására és azt röviden meg kell indokolni,
e) azt az időtartamot, amelyre vonatkozóan a behajtási engedélyt kéri.
f) a kérelemben fel kell tüntetni a gépjármű hatósági jelzését (forgalmi rendszámát). Amennyiben a járművet – a vonatkozó jogszabályok szerint – nem kell ellátni hatósági jelzéssel, úgy azt más azonosításra alkalmas módon kell meghatározni. A kérelem elbírálásához szükséges adat a járműnek a megengedett legnagyobb össztömege és az, hogy a jármű a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 3.) KPM-BM együttes rendelet 1. számú függelékének II. számú, a közúti járművekkel kapcsolatos fogalomtára szerint mely járműkategóriába tartozik.
(2) A kérelem melléklete a gépjármű forgalmi engedélyének másolata.
Az engedély érvényességi ideje
9. § (1) Az engedély a kiadás napjától kezdődően a határozatban megjelölt és az engedélyben jelzett időpontig érvényes. Az engedély érvényességének legrövidebb időtartama 1 nap, leghosszabb időtartama 1 év.
(2) Az engedély az (1) bekezdésben meghatározott érvényességi időn belül érvénytelenné válik, ha az engedély kiadásának az e rendeletben meghatározott feltételei már nem állnak fenn. Erről az engedély kiadóját - az engedély egyidejű visszaszolgáltatásával – haladéktalanul értesíteni kell.
Az engedély díja
10. § A behajtási engedélyért jelen rendelet 2. számú mellékeltében foglalt díjat kell fizetni.
Az engedély felülvizsgálata, ellenőrzése és visszavonása
11. § (1) A közúti forgalomban résztvevő jármű vezetője a közútkezelői engedélyt a jármű első szélvédőjének bal alsó sarkában, kívülről jól látható módon köteles elhelyezni.
(2) Az engedély ellenőrzésére jogosult szervek (rendőrség, az önkormányzat vagy az önkormányzati hivatal ezen feladattal meghatalmazott munkatársa) kezdeményezésére a jegyző az érvényes engedélyeket felülvizsgálhatja, és amennyiben az indokolt, határozatával visszavonhatja.
(3) Az (1) bekezdés szerint jogkört a jegyző akkor gyakorolhatja, ha az engedély birtokosa az engedély használatának e rendeletben foglalt szabályait időszakonként visszatérően, vagy súlyosan megszegi.
Az engedély használata
12. § Az engedély csak az abban meghatározott járművel történő behajtásra használható fel, más járműre nem érvényes.
Átmeneti rendelkezés
13. § A 2025. évben az 1. számú mellékletben foglalt éves úthasználati díj időarányosan fizetendő meg.
Különös szabályok
14. § (1) Egyedi elbírálás alapján kizárólag éves díj megfizetése mellett, a behajtási engedély kiadható olyan vállalkozás számára is, amely az adott időszakon belül több járművel hajt végre behajtási engedélyhez kötött tevékenységet.
(2) A (2) bekezdésben meghatározott engedély a vállalkozás nevére szól és maximum 5 db forgalmi rendszámra adható ki.
Záró rendelkezések
15. § Ez a rendelet 2025. június 1-jén lép hatályba.