Paszab Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2019 (XII.18..) önkormányzati rendelete

Egységes szerkezetben

Hatályos: 2020. 01. 01- 2020. 02. 15

A  K É P V I S E L Ő – T E S T Ü L E T

Paszab Község Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 33.§ (7) bekezdésében, 48.§ (4) bekezdésében, 132.§ (4) bekezdés d) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján  az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében  meghatározott   feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet



Általános rendelkezések



1.§



(1) A rendelet célja, hogy megállapítsa az önkormányzat által a helyi sajátosságoknak megfelelő, a szociális rászorultságtól függő pénzbeli, valamint természetben biztosított szociális  támogatások formáit, szervezeti kereteit, az eljárási és jogosultsági szabályokat, valamint az igénybevétel módját, feltételeit



(2) E rendelet hatálya kiterjed Paszab község közigazgatási területén lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező, a Sztv 3.§-ában meghatározott személyekre.



(3) A Sztv-ben meghatározott feltétel szerint a rendelet hatálya a község területén tartózkodó hajléktalan személyekre, valamint a Sztv. 7.§ (1) bekezdése szerinti rászorulókra is  kiterjed.



(4) Az e rendeletben meghatározott szociális feladat-és hatásköröket

     a) Paszab Község Önkormányzatának Képviselő-testülete.

     b) Paszab Község Polgármestere

     gyakorolja. 

Paszab Község önkormányzata által nyújtott települési támogatások


2.§


 A szociális rászorultságtól függő ellátások formái:


     a) rendkívüli települési támogatás


      b) Települési támogatások

            ba) lakásfenntartási kiadások támogatása

            bb) temetési költségekhez biztosított települési támogatás

            bc) gyógyszer támogatás

            bd) köztemetés

Eljárási szabályok


3. §


Az önkormányzat saját hatáskörében nyújtott ellátásaira – az e rendeletben foglalt kivételekkel – a Szt-ben, valamint a pénzbeli és természetben nyújtott ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006.(III.27.) Korm. rendeletben foglaltak megfelelően irányadóak.

4. §


(1)A pénzbeli és természetben nyújtott települési ellátások iránti kérelmet, ha magasabb szintű jogszabály vagy e rendelet másként nem rendelkezik év közben folyamatosan az erre rendszeresített formanyomtatvány kitöltésével a Közös Önkormányzati Hivatalban személyesen, vagy postai úton lehet benyújtani.


(2) A kérelemhez csatolni kell a kérelmező és a család vagy háztartás tagjainak jövedelméről szóló igazolásokat, melynek irányadó időszakára a Szt-ben meghatározottakat kell figyelembe venni.



(3) A jövedelem igazolható:


   a) munkabérből származó jövedelem esetén, a munkáltató által kiállított igazolással (amennyiben az adott hónapban 13. havi munkabér, illetve más jogcímen egy-egy többletjuttatás is kifizetésre került, annak összegét a havi munkabértől elkülönítve kell feltüntetni);

   b) munka elvesztése nyomán kapott ellátás esetén a az ellátást megállapító hatóság által kiállított igazolással;

   c) nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátás esetén, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által a tárgyév elején megküldött elszámolási lappal, vagy a megelőző hónapban kifizetett ellátás igazoló szelvényével és a nyugdíjas igazolvány fénymásolatával;

   d) családtámogatási ellátások esetén a kérelem benyújtását megelőző hónapban folyósított ellátás igazoló szelvényével vagy a kifizető szerv igazolásával;

   e) őstermelők esetén a bevételről vezetett dokumentum fénymásolatával, illetve a NAV által kiállított igazolással, továbbá támogatás esetén a támogatás összegéről szóló igazolással;

   f) vállalkozásból származó jövedelem esetén a NAV igazolásával, továbbá az adóbevallással nem lezárt időszakra vonatkozóan az egy havi átlagjövedelemről szóló könyvelői igazolással, ennek hiányában az érintett nyilatkozatával;

   g) alkalmi munka esetén a havi átlagos nettó jövedelemre vonatkozó nyilatkozattal és az alkalmi munkavállalói könyv fénymásolatával;

   h) tartásdíj esetén a ténylegesen felvett tartásdíjról szóló irattal (elismervény, postai feladóvevény, stb.) és a szülők közötti egyezséget tartalmazó közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal, illetve a tartásdíj megállapításáról szóló jogerős bírói ítélettel, állam által megelőlegezett gyermektartásdíjról a gyámhivatal határozatával;

   i) ösztöndíjról a felsőoktatási intézmény igazolásával;

   j) a munkaügyi kirendeltség igazolása arról, hogy a támogatást igénylő személy és nagykorú családtagja regisztrált álláskereső és támogatásban nem részesül;

  k) az a)-j) pontokba nem tartozó jövedelmek esetén egyéb, a jövedelem típusának megfelelő igazolással;

  l) amennyiben a c), d) és i) pontban meghatározott ellátások folyószámlára kerülnek átutalásra, úgy a jövedelem a bankszámlakivonattal is igazolható.


(4) Önálló jövedelemmel nem rendelkező, s nappali rendszerű iskolai képzésben nem részesülő nagykorú személyek esetében a rendszeres ellátásra irányuló kérelem alkalmával igazolni kell, hogy a kérelmező, illetve vele együtt élő családtagja regisztrált álláskereső.


(5) A beadott kérelemben foglaltakat az elbíráló szerv a rendelkezésére álló nyilvántartások alapján jogosult ellenőrizni. (lakcímnyilvántartás, gépjármű nyilvántartás, stb..)


5. §


(1) A havi rendszerességgel nyújtott pénzbeli ellátásokat utólag, minden hónap ötödik napjáig kell folyósítani. A kifizetés történhet postai úton, illetve a jogosult kérelme alapján annak bankszámlájára


(2)A nem havi rendszerességgel nyújtott pénzbeli ellátás kifizetése, a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került személy kérelmére vagy hivatalból  házipénztárból is kifizethető. Erről a határozatban rendelkezni kell.


(3)Amennyiben a kérelmező életkörülményei azt igazolják, a megállapított támogatás biztosítása a Családsegítő Szolgálat családgondozója útján - közreműködésével is történhet. Ez esetben a pénz felhasználásáról a családgondozó köteles elszámolni.


(4) A havi rendszerességgel nyújtott települési támogatás bármely okból történő megszüntetése esetén a jogosultságot – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – a határozathozatal hónapjának utolsó napjával kell megszüntetni.


(5) Ha a havi rendszerességgel nyújtott települési támogatásra jogosult az ellátás folyósítása alatt Paszabról elköltözik, a jogosultságot a lakcímváltozás hónapjának utolsó napjával  kell megszüntetni.

6 §


(1) A települési támogatás iránti kérelem benyújtója, illetve az ellátás jogosultja a támogatásra való jogosultság egyéb feltételeként köteles biztosítani lakókörnyezete rendezettségét az alábbiak szerint:

 

   a) az általa életvitelszerűen lakott ingatlant tisztán tartani, rendeltetésszerűen használni,

   b) az ingatlanhoz tartozó udvart, kertet gondozni, tisztán tartani, folyamatosan gaz- és gyommentesíteni, annak legalább egy részén konyhakerti növényeket termelni,

   c) az ingatlanról a szemetet és lomot elszállíttatni,

   d) az ingatlan előtti járdát- annak hiányában az ingatlan mentén 1,5 m széles sávot – tisztán tartani, szeméttől, gyomtól, télen hótól, síkosságtól folyamatosan mentesíteni,

   e) az ingatlannal érintkező közterületet és gyepes árkot az útpadkáig, de legfeljebb 5 m szélességben gondozni, tisztán tartani és kaszálni,

   f) gondoskodni az ingatlan rágcsálóktól, kártevőktől való mentesítéséről,

   g )az ingatlanhoz tartozó kerítésének állagát megőrizni oly módon, hogy azon keresztül háziállat elkószálni ne tudjon.

   h) ingatlanán tartott, fellelhető eb/ebek összeírási-bejelentési kötelezettségének köteles eleget tenni, s az ebek veszettség elleni kötelező védőoltását és egyedi azonosítóval (chip) történő jelölését teljesíteni, - s azt igazolni tudja.


(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek teljesítésére a kérelmezőt, illetve a jogosultat megfelelő, de legalább öt napos határidő tűzésével – az elvégzendő tevékenységek konkrét megjelölésével – fel kell szólítani. Amennyiben a kérelmező, vagy a jogosult a feltételeknek felszólítás ellenére sem tesz eleget, a kérelmet el kell utasítani, vagy a már megállapított támogatást meg kell szüntetni.


(3) A lakókörnyezet rendezettségének vizsgálata során jegyzőkönyv készül.


(4) Nem állapítható meg települési támogatás olyan személy részére, akinek, vagy vele közös háztartásban élő személynek a kérelem benyújtásakor az önkormányzat felé egy évet meghaladó lejárt határidejű adóhátraléka áll fenn. Jelen rendelkezés alkalmazásakor rendezettnek minősül a tartozás, ha annak megfizetésére a kötelezett fizetési könnyítést kapott.


(5) A települési támogatás iránti kérelemhez csatolni kell a kérelmező lakókörnyezet rendezettségére vonatkozó jegyzőkönyvet.


(6)  Nem nyújtható havi rendszerességgel települési támogatás annak, akinek a háztartásában az együtt élő személyek tulajdonában, üzemeltetésében illetve a használatában egynél több gépkocsi van, függetlenül annak forgalmi értékétől.

II. Fejezet



Rendkívüli települési támogatás


7.§


(1) A létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, illetve időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzdő személy részére, a nem várt többletkiadásai céljára, vagy valamely – elsősorban önhibáján kivüli okra visszavezethetően - kieső jövedelmének részbeni pótlására rendkívüli települési támogatás állapítható meg, feltéve, hogy családjukban az egy főre jutó havi nettó jövedelem a nyugdíjminimum 250 %-át, egyedül élő esetén a  300 %-át nem haladja meg és vagyona a család tagjainak nincs.


(2)A támogatás egyszeri összege nem lehet kevesebb 5.000 -Ft-nál, de alkalmanként a maximum10.000- Ft-ot nem haladhatja meg.


(3) A támogatás összege háztartásonként évente összesen a nyugdíjminimum 200 %-át nem haladhatja meg.


(4)A rendkívüli települési támogatás pénzbeli ellátás helyett természetbeni szociális ellátás formájában is nyújtható.


(5) A rendkívüli települési támogatások elbírálásával kapcsolatos hatósági jogkört a Polgármester gyakorolja.


(6) A kérelmeket a rendelet 2. mellékletében meghatározott, a képviselő-testület által rendszeresített nyomtatványon lehet benyújtani, melyek elérhetőek a Közös Önkormányzati Hivatalban.

8. §.


                                                                        Települési támogatás


Lakásfenntartási kiadások támogatás


(1) Az önkormányzat települési támogatás keretében a szociálisan rászoruló háztartások részére, a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, továbbá létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került személynek adhat lakásfenntartási támogatást. Az önkormányzat települési támogatásként a háztartás tagjai által lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos meghatározott rendszeres kiadásaik viseléséhez támogatást nyújt, a képviselő-testület 2020. évben a lakásfenntartási kiadások támogatása jogcímen a települési támogatást csak 2020. december 31. napjáig állapítja meg.


 (2) Lakásfenntartási támogatásra jogosult az a személy, akinek háztartásában:


   a)Amennyiben az egy főre eső nettó havi jövedelem a nyugdíjminimum 200%-át nem haladja meg, úgy a támogatás összege háztartásonként: 4.000. –Ft/hó.

   b) Amennyiben az egy főre eső nettó jövedelem a 100.000.-Ft-ot nem haladja meg, úgy a támogatás összege háztartásonként: 3.000.-Ft/hó.

   c) a háztartás tagjai egyikének sincs vagyona, továbbá

   d) a lakókörnyezetét rendben tartja.

9. §


(1) Lakásfenntartási támogatás ugyanazon lakásra csak egy jogosultnak állapítható meg függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától.


(2) Külön lakásnak kell tekinteni a jogerős bírói határozattal megosztott lakás lakrészeit.


(3) A megállapított jogosultsági időtartam alatt a jogosult, vagy háztartásának tagja részére újabb lakásfenntartási támogatást – a háztartás szerkezetében történt változást, illetve elköltözést kivéve – ugyanarra a lakásra nem lehet megállapítani.

10. §


(1) A kérelemhez csatolni kell:

a kérelmező nyilatkozatát a lakásban tartózkodás jogcíméről, valamint a háztartás vagyoni, jövedelmi helyzetéről;


(2) A segélykérelmek elbírálásával kapcsolatos hatósági jogkört a Polgármester gyakorolja.


(3) A támogatás iránti kérelmet az 1. melléklet szerinti, a képviselő-testület által rendszeresített formanyomtatványon lehet benyújtani, mely elérhető a közös önkormányzati hivatalban.


Temetési költségekhez biztosított települési támogatás


11. §.


(1) A temetési költségekhez való hozzájárulásként, települési támogatásban részesíthető az az állandó lakcímmel rendelkező paszabi lakos, aki az elhunyt személy eltemettetéséről a paszabi köztemetőben gondoskodott


(2) A temetési költségekhez biztosított települési támogatás összege egységesen, függetlenül a temetési költségek nagyságától 15.000.-Ft.


(3) Egy elhunyt esetén csak egy eltemettetőnek állapítható meg a temetési támogatás.


(4)  A kérelemhez csatolni kell:

       a) a kérelmező és családja kereseti-jövedelmi igazolásait

       b) az eltemettetés költségeiről szóló, a kérelmező nevére szóló eredeti számlákat

       c) a halotti anyakönyvi kivonat másolatát.


(5 ) A támogatás megállapítása esetén annak összegét, s tényét a számlára rá kell vezetni.


(6) A segélykérelmek elbírálásával kapcsolatos hatósági jogkört a Képviselő Testület

     helyett a Polgármester gyakorolja.


(7)A segély iránti kérelmet a 3. melléklet szerinti, a képviselő-testület által rendszeresített formanyomtatványon lehet benyújtani, mely elérhető a Közös Önkormányzati Hivatalban.

Gyógyszer támogatás



12. §


 (1) Önkormányzati települési támogatásként gyógyszertámogatás annak a kérelmezőnek nyújtható, akinek családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem, családban élő esetén a nyugdíjminimum 200 %-át, egyedül élő estén annak 250%-át nem haladja meg és a havi rendszeres gyógyszerfogyasztás költsége, vagy gyógyászati segédeszközének térítési díja a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 25%-át meghaladja. 


(2) A támogatás összege személyenként évente a 30.000,-Ft-ot nem haladhatja meg.


(3) Elsősorban annak indokolt gyógyszertámogatást megállapítani, aki közgyógyellátásra nem jogosult. Ezt a kérelmező a Járási Hivatal 30 napnál nem régebbi jogerős elutasító határozatával igazolja.


(4) A kérelemhez csatolni kell a kérelem benyújtását közvetlenül megelőző három hónapban felírt rendszeres gyógyszerekről és azok egy havi költségéről a háziorvos – amennyiben az általa használt szoftver arra lehetőséget biztosít -  számítógépes igazolását, ennek hiányában a háziorvos által a felírt gyógyszerekről kiállított igazolást, aminek a bekerülési költségét a gyógyszertár leigazolta.. Gyógyászati segédeszköz esetén a szakorvosi javaslatot és az árajánlatot vagy számlát..


 (5) A támogatott kötelezhető arra, hogy a támogatás felhasználásáról a nevére,  vagy TAJ számára kiállított gyógyszertári számlával, vagy igazolással elszámoljon. Annak a kérelmezőnek, aki a részére előírt elszámolási kötelezettségének nem tett eleget a támogatás biztosítása az előírt határidő leteltét követő hónap utolsó napjával megszüntetésre kerül, s egy éven belül újabb támogatás nem állapítható meg részére


 (6) A segélykérelmek elbírálásával kapcsolatos hatósági jogkört a Képviselő Testület helyett  a Polgármester gyakorolja.


(7) A segély iránti kérelmet a 4. melléklet szerinti, a képviselő-testület által rendszeresített formanyomtatványon lehet benyújtani, mely elérhető a Közös Önkormányzati Hivatalban.


Köztemetés



13. §


(1) A polgármester az eltemettetésre köteles személyt a terhére megállapítható köztemeté költségének megtérítési kötelezettsége alól :

   

  •  teljes egészében (100 %-ban) mentesíti, ha  saját maga ellátására is képtelen, súlyos, fokozott ápolásra szorul és vagyona sem neki, sem a családtagjainak nincs, továbbá ha az elhunyt személy után hagyatéki vagyon nem maradt, illetve az nem olyan mértékű, amely a köztemetés költségeit fedezné.



(2) A közköltségen történő temetés alkalmával az önkormányzat köteles az elhunyt részére polgári, illetve egyházi szertartás keretében a legszerényebb árfekvésű kegyeleti kellékek felhasználásával a méltó végtisztességet megadni.


(3) Az elhunyt személy közköltségen történő eltemettetésére leghamarabb a haláleset bekövetkeztét követő 5. munkanapon kerülhet sor a jogszabályi feltételek meglétének vizsgálatát és a bizonyítási eljárás lefolytatását követően.


(4) A megfizetésre egyetemlegesen kötelezhető hozzátartozók esetén az (1) bekezdésben meghatározott feltételek meglétét külön-külön kell vizsgálni.


(5) A köztemetés költségeinek megfizetése alóli mentesítés tárgyában a hatósági jogkört a    polgármester gyakorolja.


(6) A köztemetés költségét az önkormányzat az elhunyt tulajdonában lévő ingatlanára jelzálogjogot jegyeztet be, az illetékes földhivatalnál.


III. Fejezet


Szociális alapszolgáltatások


14.§


Személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatások:

  a)  Az alapszolgáltatások formái:

  1. szociális étkeztetés
  2. családsegítés

Szociális étkeztetés


15.§


(1) Az étkeztetés keretében azoknak a szociális rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, aki azt önmaguknak, és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani.


(2)   Az  (1) bekezdésben meghatározottak szerint nem képes biztosítani a legalább napi egyszeri étkeztetést az, aki:

a)   a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte , vagy

          b)   az a) pontban meghatározott életkort nem érte el, de egészségkárosodását   

             megállapították, vagy fogyatékossági támogatásban részesül, vagy  

c)   hajléktalan, vagy

d)  szenvedélybetegségben szenved.


(3.) A  kérelmező a (2.) bekezdésben meghatározott feltételeket a következő képen igazolhatja:

          a.) életkorát: személyazonosító okmány

          b.) egészségkárosodás mértékét: orvosi szakvélemény

          c.) fogyatékossági támogatás: a jogosultságot megállapító határozat

          d.) hajléktalanság: személyazonosító okmány

          e.) szenvedélybetegség: személyes nyilatkozat


(4) Az Önkormányzat e feladatát az önkormányzat által fenntartott és működtetett konyha keretein belül látja el.

Családsegítés


16.§


A családsegítő szolgálatban nyújtott általános és speciális segítő szolgáltatás olyan személyes szolgáltatás, amely a szociális munka eszközeinek és módszereinek felhasználásával hozzájárul az egyének, a családok, valamint a különböző közösségi csoportok jólétéhez és fejlődéséhez, továbbá a szociális környezetükhöz való alkalmazkodáshoz.


A családsegítő szolgálat ellátja a szociális törvényben rögzített feladatait.

A speciális szolgáltatások keretében a szociálisan rászorult egyének, csoportok számára önálló szolgáltatást biztosít, programokat szervez.


A családsegítő szolgálat az egyén és család számára nyújtott szolgáltatás térítésmentes.


A családsegítő szolgálatot az önkormányzatunk a Ibrány Város és Térsége Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat keretein belül látja el.


17. §


Az ellátás megszüntetésének, ill. megszűnésének eseteire a szociális törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.



IV.Fejezet


Záró rendelkezés


 Átmeneti és hatályba léptető rendelkezések


18. §


(1) Ez a rendelet 2020. január 01-én lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépését követően induló ügyekben  kell alkalmazni.



(2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a 8/2018.(XII.7.)  önkormányzati rendelet hatályát veszti.





Paszab, 2019. december 17.




                                   Tajthy Péter                                                   Szabó Zoltán

                                   polgármester                                                      jegyző




A rendelet kihirdetve: Paszab, 2019. december 18.


                                                                                                       Szabó Zoltán

                                                                                                            jegyző