Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 35/2004 (IX.10.) önkormányzati rendelete
Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről
Hatályos: 2017. 10. 01- 2017. 12. 30Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 35/2004 (IX.10.) önkormányzati rendelete
Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről
2017-10-01-tól 2017-12-31-ig
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a módosított 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében, a módosított 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében, és a módosított 1999. évi LXIX. törvény 1. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében, tekintettel a 66/1999. (VIII. 13.) FVM rendeletben foglaltakra az alábbi rendeltet alkotja:
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. §
(1) E rendelet célja Debrecen Megyei Jogú Város (a továbbiakban: város) városképe, történelme, identitása szempontjából meghatározó épített értékek védelme, a város építészeti örökségének, arculatának a jövő nemzedékek számára való megtartása, védett értékeinek fenntartása és jó karbantartottságának biztosítása - különösen azon esetekben, amelyeket a műemlék védelemre vonatkozó jogszabályok nem védenek, de helyi védelemre érdemesek -, továbbá a helyi védelem érdekében az általános környezetkultúra, építészeti kultúra szemléletformáló terjesztésének, és az erre való nevelésnek támogatása.
(2) E rendelet hatálya Debrecen közigazgatási területén az építészeti örökség mindazon elemére kiterjed, amely külön jogszabály alapján nem áll védelem alatt, és melyet Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) épített környezetének értékeként védetté nyilvánít (a továbbiakban: helyi védelem).
(3) A város épített értékei – tulajdonformára való tekintet nélkül – a város kulturális kincsének részei, ezért fenntartásuk, méltó használatuk és bemutatásuk közérdek.
(4) Helyi értékvédelem feladata a városkép védelme, a különleges oltalmat érdemlő építészeti, építészettörténeti, régészeti, várostörténeti, kultúrtörténeti, művészeti, ipartörténeti szempontból védelemre érdemes területek, épületegyüttesek, épületek, építészeti elemek, köztéri alkotások.
a./ felkutatása, számbavétele, forráskutatása, dokumentálása és a közvéleménnyel való megismertetése,
b./ a védett értékek fennmaradásának, helyreállításának és karbantartásának, hasznosításának elősegítése, az értékek károsodásának megelőzése, elhárítása.
c./ a műemlékvédelem és a helyi építészeti örökség védelme egymásra épülő kapcsolatának biztosítása,
d./ az általános környezetkultúra, építészeti kultúra szemléletformáló terjesztésének, és az erre való nevelésének támogatása.
(5) Az (1) és a (4) bekezdésben megfogalmazott célok érvényesítése és feladatok ellátása érdekében az Önkormányzat rendeletével a város épített értékeit védettség alá helyezheti.
(6) A településfejlesztésben a településrendezési tervek elkészítésekor a helyi védelem követelményeit az épített környezet egészének alakítása és védelme, a műemlékvédelem és az arányos városfejlesztés érdekében e rendelet célkitűzésével összhangban kell érvényesíteni.
2. §
(1) A helyi védelem lehet:
- Helyi területi védelem (HT), melynek hatálya kiterjed:
-a város táji környezetére,
-a város karakterére (településkép elemei, formái, anyagai, színvilága és azok együttese),
-olyan városrészre (térre, utcára, utcaszakaszra), ahol a város arculatát meghatározó építmények együttest alkotnak,
-a helyileg védett építmény környezetére,
-a hagyományoknak megfelelő, az óváros hangulatát megőrző lakókörnyezet fenntartására
(1. sz. melléklet).
- Helyi egyedi védelem (HE), melynek hatálya kiterjed:
-a 2. sz. mellékletben felsorolt építményekre, és a hozzájuk tartozó földrészlet egészére,
melyek védelmét az 1. §-ban meghatározott célok és feladatok teljesítése érdekében az Önkormányzat elrendeli.
(2) A helyi területi védelem alá tartozó, a város olyan összefüggő részéről, – annak területi határáról, követelményeiről, szabályairól – amely jellegzetes településszerkezet és morfológia történelmi folyamatosságát képviseli értékvizsgálat alapján, – figyelemmel e rendeletre is – helyi építési szabályzatban és szabályozási tervben kell rendelkezni. A 2. sz. mellékletben fel nem sorolt helyi egyedi védelem alá tartozó építmények helyi védelem alá helyezését az e rendeletben meghatározott eljárással egyedileg kell lefolytatni.
(3) A védett környezet a helyileg védett értékkel szomszédos azon ingatlanokra terjed ki, amelyek a védett érték érvényesülése érdekében megtartandók, ezek körét az egyedi védelmi eljárásban esetenként kell meghatározni.
(4) E rendelet hatálya alá tartozó védett értékek esetében a jegyző folyamatosan köteles vizsgálni, hogy melyek javasolhatók a műemléki védettségre. A javaslat megtételéről az Önkormányzat dönt.
(5) Ha egy helyi védettség alatt álló értéket műemléki védettség alá helyeznek, a műemléki védettség közzétételével egyidejűleg a helyi védettség megszűnik.
(6) Ha egy védett érték műemléki védettsége megszűnik, a jegyző köteles megvizsgálni a helyi védettség alá helyezés lehetőségét.
VÉDETTÉ NYILVÁNÍTÁS ÉS ANNAK MEGSZÜNTETÉSE
3. §
(1) A helyi védettség alá helyezésről, illetve annak megszüntetéséről az Önkormányzat rendelettel, míg annak elutasításáról határozattal dönt.
(2) A helyi védetté nyilvánításra, illetve annak megszüntetésére hivatalból, vagy bármely szervezet, illetve állampolgár írásban benyújtott kezdeményezése alapján kerülhet sor.
Helyi védettségre vonatkozó javaslatot tartalmazó településrendezési terv elfogadása (módosítása) egyben a helyi védettség alá helyezésre irányuló kezdeményezésnek minősül.
(3) A jegyzőnél benyújtható kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
-a helyi védelemre javasolt érték megnevezését, leírását, ismertetését,
-a védelem rövid indokolását,
-a védendő érték (pl.: épület, vagy építmény) helyének ingatlan-nyilvántartási azonosítására vonatkozó adatait (utca, házszám, helyrajzi szám, épület ill. telekrész megjelölését, tulajdonos, használó),
-a védendő érték felmérési terveit, korábbi építési fázisainak fellelhető archív dokumentumait (ezen anyagokat a jegyző is elkészíttetheti, ha a többi anyag alátámasztja a kezdeményezés megalapozottságát)
-a védendő terület esetében, annak pontos körülhatárolását tartalmazó adatokat,
-a védendő érték fényképét,
-valamint a kezdeményező nevét, és címét.
4. §
(1) A helyi védetté nyilvánítással kapcsolatos előzetes egyeztetést és eljárást a Polgármesteri Hivatal folytatja le.
(2) Az eljárással felmerülő költségeket a kezdeményező köteles megelőlegezni.
Az Önkormányzat helyi védelmet elrendelő döntését követő 15 napon belül a megelőlegezett költségeket a kezdeményező részére vissza kell téríteni.
[1](3) A védetté nyilvánítást vagy annak megszüntetését megelőzően értékvizsgálatot kell végezni a főépítész és a védendő érték jellegétől függően, megfelelő szakirányú szakképesítéssel rendelkező (műemlékvédelmi, régészeti, természetvédelmi, urbanisztikai, kertészeti stb.) szakértő bevonásával.
(4) Az előkészítés során a védelem alá helyezendő védett értékről részletes dokumentációt kell készíteni a 3. § (3) bekezdés szerinti tartalommal, amelyhez csatolni kell az értékvizsgálat során keletkező szakvéleményeket.
[2](5) A helyi védelem alá helyezési, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket (tulajdonos, használó, kezdeményező) értesíteni kell az alábbiak szerint:
a) az egyedi értékre vonatkozó kezdeményezés esetén az értesítést az érdekeltnek írásban kell kézbesíteni,
b) területi védelemmel kapcsolatos kezdeményezés esetén az értesítés kizárólag a helyben szokásos módon történhet,
c) a használó értesítése a tulajdonos útján történik,
d) amennyiben az érdekeltek felkutatása aránytalan nehézségekbe ütközne, értesítésük a helyben szokás módon történik.
(6) A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek 30 napon belül észrevételt tehetnek.
[3](7) A védetté nyilvánítást, vagy a védettség megszüntetését kezdeményező közgyűlési előterjesztésben ismertetni kell a megalapozó szakvéleményeket és csatolni kell az érdekeltek írásos észrevételeit, valamint a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság állásfoglalását.
(8) Helyi védettség megszüntetése akkor kezdeményezhető, ha a védettséget alátámasztó indokok már nem állnak fenn.
(9) A védettséget megszüntetni akkor lehet, ha a (3) bekezdés alapján lefolytatott értékvizsgálati eljárás ezt támasztja alá.
[4] (10) A jegyző kezdeményezi a helyi védelem alá helyezés vagy annak megszüntetése tényének ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzését vagy törlését. A bejegyzés esetleges elmaradása a védettség hatályát nem érinti.
A VÉDETT ÉRTÉK MEGJELÖLÉSE
5. §
(1) A helyi védelem alatt álló értéket meg kell jelölni. A megjelölés táblával történik, melyen fel kell tüntetni a helyi védelem tényét és elrendelésének időpontját. („Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata védetté nyilvánította - dátum”)
(2) A tábla elhelyezéséről a jegyző gondoskodik, a tulajdonos a tábla elhelyezését tűrni köteles. A tábla megőrzése és karbantartása a tulajdonos feladata.
A VÉDETT ÉRTÉKEK NYILVÁNTARTÁSA
6. §
(1) A helyi védelem alatt álló értékekről külön nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás tartalmazza a védelem alá helyezési, illetőleg megszüntetési eljárás során keletkezett valamennyi iratot, valamint a közgyűlési előterjesztést, és a védelmet elrendelő közgyűlési rendeletet.
(2) A nyilvántartásba bárki betekinthet, naprakész vezetéséről a jegyző gondoskodik.
AZ EGYEDI VÉDETT ÉRTÉKEK FENNTARTÁSA
7. §
(1) A helyi védelem alatt álló értéknek a védelem céljának megfelelő folyamatos karbantartásáról, rendeltetésének megfelelő használatáról, illetve fenntartásáról a tulajdonos köteles gondoskodni. Ezen kötelezettségei teljesítéséhez kérheti az önkormányzat támogatását.
(2) A tulajdonos kötelezettsége kiterjed a védelem alá helyezett érték minden alkotó elemére, és részletére, függetlenül attól, hogy azok a rendeltetésszerű használathoz szükségesek-e, vagy sem.
(3) A használat és a fenntartás a helyi védelem alá helyezett érték anyagi és eszmei értékét nem veszélyeztetheti.
8. §
(1) Az Önkormányzat helyi védelem alatt álló értékek feltárásához, fenntartásához, karbantartásához, felújításához szükséges anyagi fedezet megteremtése érdekében éves költségvetésében meghatározott keretösszeget biztosíthat.
[5](2) Az (1) bekezdés szerinti keretösszeg felhasználásáról a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság javaslata alapján a polgármester dönt.
[6](3) Vissza nem térítendő támogatás nyerhető el pályázati úton az (1) bekezdésben meghatározottakhoz a polgármester döntése szerint. A pályázati feltételeket a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság évenként határozza meg.
(4) Az elnyert támogatásról szerződést kell kötni. A szerződés tartalmazza a megítélt összeg folyósításának módját, a felhasználás feltételeit, az elszámolás határidejét, az ellenőrzés szabályait.
A VÁROSKÉP VÉDELME
9. §
(1) Azokon a területeken, amelyeket a településrendezési terv erre kijelöl, meg kell őrizni Debrecen történelmileg kialakult utca- és térszerkezetét, légtérarányait, jellegzetes építészeti hangulatát, melyeket érvényre kell juttatni a helyi építési szabályzatban is.
(2) A településrendezési tervekben kell meghatározni, hogy a védett területeken milyen – elsődlegesen az ott jellemzően kialakult hagyományos megjelenésű – építő anyagok alkalmazhatók.
(3) A jegyző elrendelheti a védett területen, ill. annak egy összefüggő részén lévő valamennyi épület egyidejű kötelező karbantartását, felújítását, homlokzatának javítását.
[7](4) Védett területen meg kell őrizni az ott meglévő fasorokat, még fellelhető utcabútorokat.
A védett területeken – a szabályozási terv keretei között – nem építhetők, illetve nem helyezhetők el a város kialakult arculatát megbontó épületek, építmények, kerítések, utcaburkolatok, az egységes utcaképet megbontó, zavaró utcabútorok, közmű műtárgyak, közmű felépítmények (trafóházak, lámpaoszlopok, lámpatestek) sem a közterületen, sem a közterületről látható magánterületen.
(5) A városkép védelme érdekében e rendelettel együtt kell alkalmazni a város hatályos közterület-használatának és igénybevételének szabályozásáról szóló rendeletét.
VÉDETT ÉRTÉKEKRE VONATKOZÓ ÉPÍTÉSÜGYI ELŐÍRÁSOK
[8]10. §
(1) A helyi védelem alatt álló épületet, illetve építményt (vagy annak védett részét) csak a védelem feloldását követően lehet elbontani.
(2) A bontási engedélyben egyes épületrészek, vagy tartozékok megőrzése, illetve azoknak a bontási helyen építendő új épületbe való beépítése, elhelyezése is előírható az elbontandó épület 4. § (3) bekezdésének megfelelő értékvizsgálatot követően.
(3) Az e rendelet 2. számú mellékletében szereplő védett értékek felújítása esetén, amennyiben a 4. § (3) bekezdésének megfelelő értékvizsgálat rendelkezésre áll, az eredeti állapotot kell visszaállítani, illetve azt harmonikusan továbbfejleszteni. A védelemben részesített építmények korszerűsíthetők, (bővíthetők), átalakíthatók, részlegesen elbonthatóak, funkciójuk megváltozhat, ezzel azonban védettségre okot adó értékeik nem csökkenthetők.
(4) A védelem alatt álló értékek megőrzése érdekében - a hatályos építési jogszabályok keretei között - az első fokú építésügyi hatóság kötelezheti a tulajdonost (használót) a védett értéket éktelenítő idegen részek eltávolítására, melynek költségei, - amennyiben az idegen részek a védetté nyilvánítást követően jöttek létre - a tulajdonost terhelik.
VEGYES RENDELKEZÉSEK
[9]11. §
Hatályon kívül helyezve
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
12. §
E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Debrecen építészeti örökségének helyi védelméről szóló 16/2001. (V. 24.) Kr. rendelet és az e rendeletet módosító 21/2002. (VII. 15.) Kr. rendelet, valamint a 28/2004. (VII. 12.) Kr. rendelet hatályát veszti.
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. Kósa Lajos sk.
jegyző polgármester
[10]1. sz. melléklet
„HT” helyi területi védelem
1. Debrecen Nagykörúton (Nyíl u.- Árpád tér - Rakovszky D. u. Benedek tér - Hajnal u. - Wesselényi u. - Petőfi tér - Erzsébet u. - Külsővásártér - Nyugati u. - Pesti u. - Böszörményi út - Füredi út - Hadházi u.) belüli területe és a Nagykörút külső oldalának területe egy telek mélységig;
2. A Nyíl utca és Apafi utcák közötti un. taksás telkek területe;
3. A városon áthaladó városképi jelentőségű utak (országos főutak, Bartók B. út, István út, Egyetem sgt., Ady E. sgt., Pallagi út, Kishegyesi út, Vágóhíd u., Diószegi út és Monostorpályi út belterületi szakasza, Hadházi út) két oldalának területe a közterület határától egy-egy telek mélységig, külterületen 100 m mélységig,
- Bem tér - park
- Csokonai síremlék - park
- Debrecen-Józsa Árpád kori emlékrom és klastrompark
- Déri tér - park
- Egyetem tér - park
- Honvédtemető - kegyeleti park
- Kálvin tér park és romkert
- Kossuth tér - park
- Liszt F. tér - park
- Nagyerdei park
- „Ördögárok”
15. Petőfi tér – park
[11]2. sz. melléklet
„HE” helyi egyedi védelem
Cím: | Hrsz: | |
1. | Ajtó u. 1. sz. | 7515 |
2. | Ajtó u. 23. sz. | 7353 |
3. | Ajtó u. 28. sz. | 20548 |
4. | Arany J. u. 10. sz. | 9156 |
5. | Arany J. u. 11. sz. | 9108 |
6. | Arany J. u. 20. sz. | 9151 |
7. | Arany J. u. 2-4. sz. | 9160, 9159 |
8. | Arany J. u. 47. sz. | 9140 |
9. | Arany J. u. 48. sz. | 9196 |
10. | Arany J. u. 50. sz. | 9198 |
11. | Arany J. u. 54. sz. | 9200 |
12. | Arany J. u. 57. sz. | 9135 |
13. | Arany J. u. 6. sz. | 9158 |
14. | Árpád téri templom | 5880 |
15. | Az ATOMKI terven jelölt épületei | 21066/1/2/3 |
16. | Bajcsy Zs. u. 33. sz. | 8572 |
17. | Bajcsy Zs. u. 35-37. sz. | 8571, 8570 |
18. | Bajcsy Zs. u. 51. sz. | 8593 |
19. | Bajcsy Zs. u. 64. sz. | 8674 |
20. | Bajcsy Zs. u. 6-8. sz. | 8721, 8722 |
21. | Bajcsy Zs. u. 75. sz. | 8623 |
22. | Bajcsy Zs. u. 1-3-5. sz. | 8528 |
23. | Batthyány u. 16. sz. | 8896 |
24. | Batthyány u. 2. sz. | 8889 |
25. | Batthyány u. 20. sz. | 8898/1 |
26. | Batthyány u. 4. sz. | 8890 |
27. | Batthyány u. 6. sz. | 8891 |
28. | Batthyány u. 8. sz. | 8892/1 |
29. | Bem tér 25. sz. | 20563 |
30. | Bem tér 27. sz. | 20535 |
31. | Bem tér 9. sz. | 20415/1 |
32. | Bessenyei u. 14. sz. | 20946 |
33. | Bessenyei u. 4. sz. | 20941 |
34. | hatályon kívül helyezve | |
35. | Bethlen u. 7. sz. (OTI épülete) | 83120 |
36. | Borsos villa | 20182 |
37. | hatályon kívül helyezve | |
38. | Borz u. 5. sz. | 8051 |
39. | Böszörményi úti ref. templom (csak a templom) | 20009 |
40. | Csanak u. 7. sz. Csanak-villa | 20955/1 |
41. | Csanak u. 8-10. sz. | 20963 |
Cím: | Hrsz: | |
42. | hatályon kívül helyezve | |
43. | Csapó. u. 29. sz. (Szakközépiskola) | 8466 |
44. | Csapó u. 48.51. sz. | 6892/1 |
45. | Csillag u. 20. sz. | 6623 |
46. | Csillag u. 22. sz. | 6622 |
47. | Csillag u. 69. sz. | 6659 |
48. | Csokonai u. 38. sz. | 8203 |
49. | Csokonai u. 40. sz. | 8204 |
50. | Csokonai u. 42. sz. | 8205 |
51. | Csokonai u. 46. sz. | 8207 |
52. | Darabos u. 19. sz. | 7641 |
53. | Darabos u. 33. sz. Ady lakás | 7634 |
54. | Darabos u. 39. sz | 7631 |
55. | Darabos u. 41. sz | 7630 |
56. | Darabos u. 43. sz. | 7629 |
57. | Darabos u. 45. sz. | 7628 |
58. | Déri tér (volt Nemzeti Bank) | 8313 |
59. | Domb u. 12. sz. | 6891 |
60. | Domb u. 14. sz. | 6897 |
61. | Dombos-tanya templomrom | 02498/1/2 |
62. | hatályon kívül helyezve | |
63. | Egyetem téri templom | 22246 |
64. | Egymalom u. 2. sz. | 7552 |
65. | Egymalom u. 3/a. sz. | 7555 |
66. | Egymalom u. 3/b. sz. | 7556 |
67. | Eymalom u. 4. sz. | 7549 |
68. | Egymalom u. 5. sz. | 7557 |
69. | Egymalom u. 6. sz. | 7548 |
70. | Ember P. u. 12. sz. | 20871 |
71. | Ember P. u. 15. sz. telekmegosztás utáni telkek | 20853/1; /2 |
72. | Erzsébet u. 33. sz. | 9431 |
73. | Faraktár u. 113. sz. rk. templom | 1253 |
74. | Fűvészkert u. 2. sz. (Iskola) | 8320 |
75. | Fűvészkert u. 6. sz. | 8317 |
76. | Halápi Csárda | 0316/8 |
77. | Hatvan u. 1. sz. | 8310 |
78. | Hatvan u. 21. sz. | 8257 |
79. | Hatvan u. 24. sz. | 8552 |
80. | Hatvan u. 25. sz. | 8255 |
81. | Hatvan u. 27. sz. | 8254 |
82. | Hatvan u. 30. sz. | 8555 |
83. | Hatvan u. 58. sz. | 8602 |
84. | Hatvan u. 6. sz. | 8533 |
85. | Homokkerti református templom | 13301 |
86. | Iparkamara u. 10. sz. (Társasházat terv.) | 9639 |
87. | Iparkamara u. 12. sz. | 9638 |
88. | Iparkamara u. 14. sz. | 9736 |
Cím: | Hrsz: | |
89. | Iparkamara u. 2-4. sz. | 9642 |
91. | Iparkamara u. 6. sz. | 9641/1/2 |
92. | hatályon kívül helyezve | |
93. | Iskola u. 8. sz. | 9266 |
94. | Jókai u. 35. sz. | 8059 |
95. | Kálvin tér 8. sz. | 8401 |
96. | Kar u. 25. sz. Oláh Gábor szülőháza | 7868 |
97. | Kar u. 37. sz. | 7877 |
98. | Kerekes telepi református templom | 13302 |
99. | Kétmalom u. 11. sz. | 20557 |
100. | hatályon kívül helyezve | |
101. | Kígyó u. 42. sz. (OMVH védettségre felt.) | 6771 |
102. | Kígyó u. 47. sz. | 6818 |
103. | KLTE tanári lakások | 22246 |
104. | Komáromi Csipkés Gy. téri ref. templom | 1315 |
105. | Komlóssy út 20. sz. | 21017 |
106. | Komlóssy út 21. sz. | 20956 |
107. | Kossuth u. 11. sz. | 9008 |
108. | Kossuth u. 15. sz. | 9006 |
109. | Kossuth u. 17. sz. | 9004 |
110. | Kossuth u. 19. sz. | 8889 |
111. | Kossuth u. 20. sz. (Rendőrkapitányság) | 8493 |
112. | Kossuth u. 35. sz. (Dóczy Gimn régi épülete) | 8876 |
113. | Kossuth u. 3-5- sz. | 9012, 9011 |
114. | Kossuth u. 37. sz. | 7797 |
115. | Kossuth u. 7. sz. | 9010 |
116. | Kossuth u. 8. sz. | 8511 |
117. | Kossuth u. 9. sz. | 9009 |
118. | Kossuth u. 23. sz. | 8887 |
119. | Külsővásártér 3. sz. | 9128/1 |
120. | Külsővásártér 6. sz. | 9131 |
121. | Leány u. 2. sz. | 7202 |
122. | Lórántffy u. 42. sz. (OMVH védettségre felt.) | 6768 |
123. | Lórántffy u. 46. sz. (OMVH védettségre felt.) | 6766 |
124. | Mátyás kir. u. 23. református templom | 4223/2 |
125. | Mátyás kir. u. iskola épülete | 4831/1 |
126. | Medgyessy sétány 1. sz. | 22325 |
127. | Medgyessy sétány 2. sz. | 22326 |
128. | Medgyessy sétány u. 3. sz. | 22327 |
130. | hatályon kívül helyezve | |
131. | Mester u. 21. sz. (csak utcai homlokzat) | 7794/6 |
132. | Mester u. 22. sz. | 8101 |
133. | Mester u. 24. sz. | 8100 |
134. | Mester u. 26. sz. | 8079 |
135. | Mester u. 27. sz. | 7797 |
Cím: | Hrsz: | |
136. | Mester u. 29. sz. | 7798 |
137. | Mester u. 31. sz. | 7799 |
138. | Mester u. 36. sz. | 8070 |
139. | Hatályon kívül helyezve | |
140. | Meszena u. 19. sz. | 7107 |
141. | Mikes K. u. rk. templom | 5415 |
142. | Miklós u. 19. sz. | 9176 |
143. | Miklós u. 20. sz. | 9248 |
144. | Miklós u. 3. sz. | 9168 |
145. | Miklós u. 30. sz. | 9225 |
146. | Miklós u. 33. sz. | 9220/1 |
147. | Miklós u. 41. sz. (csak az egységes tömegű utcai főépület) | 9216 |
148. | Miklós u. 50. sz. | 9427 |
149. | Miklós u. 51. sz. (egységes tömegű utcai épületrész) | 9211 |
150. | Múzeum u. 2. sz. | 8321 |
151. | Nádor u. 4. sz. Joszt-ház | 21244 |
152. | Nagyerdei krt. 64. sz. | 20948 |
153. | Nagyerdei krt. 68. sz. | 20968 |
154. | Nap u. 1. sz. | 8817 |
155. | Nap u. 6. sz. | 6434 |
156. | ||
157. | Pallag (volt gazdasági akadémia) | 66066 |
158. | Pallagi úti víztorony | 22335 |
159. | Pásti u. 4. sz. | 8546 |
160. | Péterfia u. 13. sz. (csak utcai épületrész) | 7576 |
161. | Péterfia u. 19. sz. (csak utcai épületrész) | 7567 |
162. | Péterfia u. 29. sz. | 7552 |
163. | Péterfia u. 35. sz. | 7544 |
164. | Péterfia u. 39. sz. | 7540 |
165. | Péterfia u. 41. sz. | 7537 |
166. | Péterfia u. 42-44. sz. | 7623 |
167. | Péterfia u. 43. sz. | 7536 |
168. | Péterfia u. 45. sz. | 7535 |
169. | Péterfia u. 47. sz. | 7532 |
170. | Péterfia u. 48. sz. | 7647/1 |
171. | Péterfia u. 25. sz. (csak utcai és az ezzel egységet alkotó emeletes udvari épületrészek) | 7562 |
172. | Péterfia u. 50. sz | 7649 |
173. | Piac u. 10. sz. | 8415 |
174. | Piac u. 12-14. sz. | 8416 |
175. | Piac u. 21. sz. | 8715 |
176. | Piac u. 30. sz. | 9017 |
177. | Piac u. 43. sz. | 9065 |
178. | Piac u. 75. sz. | 9279/1 |
179. | Piac u. 17. sz. | 8717 |
180. | Piac u. 19. sz. | 8716 |
181. | hatályon kívül helyezve | |
182. | Piac u. 26. sz. | 9014 |
Cím: | Hrsz: | |
183. | Piac u. 31. sz. | 8745 |
184. | Piac u. 32. sz. | 9018 |
185. | Piac u. 38. sz. | 9060 |
186. | hatályon kívül helyezve | |
187. | hatályon kívül helyezve | |
188. | Piac u. 53. sz. | 9160 |
189. | Piac u. 55. sz. | 9161 |
190. | Piac u. 57. sz. | 9162 |
191. | Piac u. 58. sz. | 9708 |
192. | Piac u. 59. sz. | 9163 |
193. | Piac u. 61. sz. | 9164 |
194. | Piac u. 63. sz. | 9165 |
195. | Piac u. 65. sz. | 9166 |
196. | Piac u. 68. sz. | 9703 |
197. | Piac u. 69. sz. | 9276 |
198. | Piac u. 71. sz. | 9277 |
199. | Piac u. 73. sz. | 9278/1 |
200. | Piac u. 77. sz. | 9280/1 |
201. | Piac u. 79. sz. | 9281/1 |
202. | Piac u. 81. sz. | 9282 |
203. | Poroszlay út 10. sz. | 21141 |
204. | Rákóczi u. 11. sz. | 8450 |
205. | Rákóczi u. 15. sz. | 8448 |
206. | Rákóczi u. 17. sz. | 8447 |
207. | Rákóczi u. 19. sz. | 8446 |
208. | Rákóczi u. 21. sz. | 8445 |
209. | Rákóczi u. 25. sz. | 8443 |
210. | Rákóczi u. 60. sz. | 7534 |
211. | Rákóczi u. 62. sz. | 7533 |
212. | Rákóczi u. 65. sz. | 7391 |
213. | Rákóczi u. 68. sz. | 7525 |
214. | Rákóczi u. 7. sz. | 8453 |
215. | Rákóczi u. 9. sz. | 8451 |
216. | Sas u. 3. sz. Ady lakás | 8505 |
217. | Sennyei O. u. 20. sz. | 7039 |
218. | hatályon kívül helyezve | |
219. | Simonffy u. 21. sz. | 8693 |
220. | Simonyi út 1. sz. | 20863 |
221. | hatályon kívül helyezve | |
222. | Simonyi út 21. sz. | 20899 |
223. | Simonyi út 22. sz. | 20935/6 |
224. | Simonyi út 23. sz. | 20900 |
225. | Simonyi út 25. sz. | 20901 |
226. | Simonyi út 31. sz. | 20906 |
227. | Simonyi út 33. sz. | 20907 |
228. | Simonyi út 38. sz. | 20917 |
229. | Simonyi út 4. sz. | 21038 |
Cím: | Hrsz: | |
230. | Simonyi út 6. sz. | 21037 |
231. | Simonyi út 8. sz. | 21036 |
232. | Szalkai u. 10. sz. | 9243 |
233. | Szalkai u. 8. sz. | 9244 |
234. | Szappanos u. 5. sz. | 2129 |
235. | Széchenyi u. 17. sz. | 8756 |
236. | Széchenyi u. 37. sz. | 8793/1 |
237. | Széchenyi u. 39. sz. | 8792 |
238. | Széchenyi u. 41. sz. | 8791 |
239. | Széchenyi u. 42. sz. | 9119 |
240. | Széchenyi u. 43. sz. | 8790 |
241. | Széchenyi u. 48. sz. | 9122 |
242. | Széchenyi u. 50. sz. | 9123 |
243. | Széchenyi u. 52. sz. | 9199 |
244. | Széchenyi u. 53. sz. | 8785 |
245. | Széchenyi u. 58. sz. | 9126 |
246. | Széchenyi u. Gépipari Szakközépiskola | 9442 |
247. | Széchenyi u. Siket-némák Intézete | 9443 |
248. | Szent A. u. – Csokonai Gimnázium épülete | 9754 |
249. | Szent A. u. 10-12. sz. | 9056 |
250. | Szent A. u. 18. sz. | 8881 |
251. | Szent A. u. 27. sz. | 9572/10 |
252. | Szent A. u. 28. sz. | 8877/2 |
253. | Szent A. u. 29. sz. | 9760/1 |
254. | Szent A. u. 48. sz. | 8862/2 |
255. | Szent A. u. 50. sz. | 8860 |
256. | Szent A. u. 57. sz. | 9862 |
257. | Szent Anna u. 9. sz. | 9716 |
258. | Szív u. 13. sz. | 9418 |
259. | Szív u. 15. sz. | 9417 |
260. | Tanító u. 16. sz. | 8069/2 |
261. | Török Bálint u. 15. sz. | 9238 |
262. | Török Bálint u. 2. sz. | 9264 |
263. | Vágóhíd u. 2. sz. Dohánybeváltó | 10003 |
264. | Vágóhíd u. Dohánygyár (a raktárépület kivételével) | 10003 |
265. | Vár u. 12. sz. | 8401 |
266. | Varga u. 10. sz. | 9748 |
267. | Varga u. 12. sz. | 9747 |
268. | Varga u. 2. sz. | 9752/1 |
269. | Varga u. 3. sz. | 9719 |
270. | Varga u. 37. sz. | 9636/1 |
271. | Varga u. 4. sz. | 9751 |
272. | Varga u. 6. sz. | 9750 |
273. | Varga u. 7. sz. | 9721 |
274. | Varga u. 8. sz. | 9749 |
274/A | Petőfi tér, Nagyállomás B épület | 15008 |
Helyi egyedi védelem alatt álló emlékművek, síremlékek:
275. Perényi utcán a Fazekas Mihály – Diószegi Sámuel emlékmű
276. Kossuth tér, Kossuth emlékmű
277. Köztemetőben a Sesztina síremlék
278. Köztemetőben a Simonffy S. és neje síremlék
módosította a 19/2009. (VII. 10.) Ö.r. Hatályos 2009. július 10-től.
módosította a 19/2009. (VII. 10.) Ö.r. Hatályos 2009. július 10-től.
módosította a 7/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2011. február 19-től.
módosította a 10/2010. (II. 23.) Ö.r. Hatályos 2010. március 1-jétől.
módosította a 7/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2011. február 19-től.
módosította a 7/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2011. február 19-től.
módosította a 10/2010. (II. 23.) Ö.r. Hatályos 2010. március 1-jétől.
hatályon kívül helyezte DMJV 24/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelete. Hatálytalan 2012. április 30-tól.
módosította a 10/2010. (II. 23.) Ö.r. Hatályos 2010. március 1-jétől.
módosította DMJV 31/2015. (IX. 24.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2015. szeptember 28-tól.