Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2006 (II.24.) önkormányzati rendelete
a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról, valamint a távhőszolgáltatás egyes kérdéseiről
Hatályos: 2009. 11. 01- 2010. 05. 14Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2006 (II.24.) önkormányzati rendelete
a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról, valamint a távhőszolgáltatás egyes kérdéseiről
2009-11-01-tól 2010-05-14-ig
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat
Közgyűlése az 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, az 1990. évi
LXXXVII. törvényben, a 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.) 6. §-a,
valamint a 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tszt. vhr.)
alapján a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról
valamint a távhőszolgáltatás egyes kérdéseiről a következő rendeletet alkotja:
I. FEJEZET
Általános
rendelkezések
A rendelet
hatálya
1. §
A rendelet hatálya kiterjed Debrecen
Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő felhasználási helyeket távhővel
ellátó közüzemre (a továbbiakban: távhőszolgáltató), valamint a
távhőszolgáltatást igénybe vevő felhasználókra és díjfizetőkre.
Általános
szabályok
2. §
A Tszt., és
a jelen rendelet alkalmazása szempontjából:
a) Az
alapdíj a távhőszolgáltatás folyamatos igénybevételének lehetőségéért és a
távhőszolgáltatás igénybevételéért fizetendő, 1 MW-ra megállapított éves díj,
vagy lakossági használati melegvíz- készítés esetén 1 lakás egységre
megállapított havi díj.
b) A hődíj a felhasználó által vételezett (felhasznált) hőmennyiség
után fizetendő, 1 GJ-ra megállapított díj.
c) Lakossági
(háztartási) célú távhőszolgáltatási díjat kell alkalmazni a
távhőszolgáltatással ellátott lakásra, valamint a lakóépületben és a lakást is
magában foglaló vegyes célra használt épületben lévő, a lakások
rendeltetésszerű használatára szolgáló és e rendeltetésének megfelelően
használt épületrészekre. A lakások rendeltetésszerű használatára szolgáló
épületrészek különösen: a kapualj, a lépcsőház, a folyosó a mosókonyha, a
szárítóhelyiség, a közös fürdőszoba, a közös mosdó, a közös WC, a gyermekkocsi-
és kerékpártároló helyiség, a gépkocsi tároló, a központi berendezések
helyiségei, a közös pince- és padlástér.
d) Nem
lakossági (háztartási) célú távhőszolgáltatási díjat kell alkalmazni a c) pont
hatálya alá nem tartozó, távhőszolgáltatással ellátott épületekre,
épületrészekre.
e) Vitás esetben azt, hogy az épület
vagy az épületrész a c), vagy az d) pont hatálya alá tartozik-e, a
távhőszolgáltató a felhasználó által beszerzett hiteles tulajdoni lap,
használatbavételi engedély vagy az építésügyi hatóság által kiadott hatósági
bizonyítvány alapján állapítja meg.
3. §
A
rendeletben hivatkozott jogszabályok és a rendelet alkalmazásában
a) a hőközpont alkotórészének
minősülnek a hőközponthoz tartozó technológiai berendezések: a jelző-,
ellenőrző-, tágulási-, biztonsági vezetékek és a tágulási tartály,
b) a
felhasználó és a távhőszolgáltató közötti jogviszonyban külön-külön
felhasználónak kell tekinteni azt a felhasználót, amelynek távhővel való
ellátása több különböző felhasználási helyen valósul meg.
Felhasználói
közösség
4. §
(1) Az egy hőátadó egységről
ellátott épület(ek)ben lévő épületrészek (lakások és a nem lakás céljára
szolgáló helyiségek) tulajdonosai, bérlői, használói összessége alkot egy
felhasználói közösséget. A felhasználói közösség, vagy annak tagjai
díjfizetésre kötelezettek.
(2) A felhasználói közösségnek
megbízottat kell felhatalmaznia a távhőszolgáltató felé történő képviseletre:
a) a
szerződéskötés,
b) a
szerződésmódosítás,
c) a
szolgáltatási paraméterek igénylése,
d) a
távhőszolgáltatás megkezdése vagy befejezése,
e) a
vételezett távhő díja szétosztási módjának meghatározása, illetve
megváltoztatása céljából.
(3) Felhasználói közösség
megbízottját – eltérő megállapodás hiányában – az egy hőátadó egységről
ellátott díjfizetésre kötelezettek 50 %-a + 1 fő választja.
(4) A felhasználói közösség
megbízottja által a (2) bekezdésben foglalt kérdésekben hozott döntések és
annak következményei érvényesek a felhasználói közösség minden tagjára.
Távhőszolgáltatási
díj
5. §
(1) A
távhőszolgáltatásért a felhasználó, illetőleg a díjfizető alapdíjat és hődíjat
(a továbbiakban együtt: távhőszolgáltatási díj) köteles fizetni. A lakossági
célú távhőszolgáltatásért az e rendelet 1. sz. mellékletében feltüntetett
legmagasabb távhőszolgáltatási díjakat kell fizetni.
(2) Ha több személy
tulajdonában lévő, hőközponti mérés szerinti távhőszolgáltatásban részesülő
épület távhőszolgáltatási díjait egy összegben egyenlítik ki, a felhasználó
képviselője a távhőszolgáltató részére köteles írásban nyilatkozni a nem
lakossági célú távhőellátásként igénybe vett távhőszolgáltatás arányáról. A
nyilatkozatot a bejelentésben szereplő adatok változása esetén is meg kell
tenni. A nyilatkozat tartalmáért a nyilatkozattevő felelősséggel tartozik. A
nyilatkozat elmulasztása esetén – a nyilatkozat megtételét követő mérőleolvasás
időpontjáig – a távhőszolgáltató jogosult a nem lakossági célú
távhőszolgáltatási díjakat alkalmazni.
(3) A távhőszolgáltatási díjak
nem tartalmazzák a felhasználói berendezések feltöltéséhez, üzemeltetéséhez,
továbbá a használati melegvíz-szolgáltatáshoz felhasznált közműves ivóvíz víz-
és csatorna díját. A közműves ivóvíz megvásárlása, ha a vízmérő a felhasználó nevén
van nyilvántartva az érintett ingatlan(ok) tulajdonosainak feladata, úgyszintén
az ezzel kapcsolatos költségek szétosztása és elszámolása az egy szolgáltatói
hőközponthoz tartozó ingatlanok tulajdonosai (tulajdonosi közösségei) között.
Abban az esetben, ha a vízmérő a szolgáltató nevén van nyilvántartva a közműves
ivóvíz megvásárlásával és elvezetésével, valamint a szétosztásával kapcsolatos
költségeket a felhasználó a szolgáltatónak megtéríti.
(4) A díjakat a
távhőszolgáltató által kiállított számlán feltüntetett, a számla keltétől
számított 8 naptári napnál nem rövidebb fizetési határidő lejártáig kell
megfizetni.
(5)
Amennyiben
a vízfelmelegítéshez a közműves ivóvizet a szolgáltató bocsátja a felhasználó
rendelkezésére, abban az esetben a víz- és csatornadíjat a távhőszolgáltató
jogosult a felhasználónak, díjfizetőnek továbbszámláznia a használati melegvíz
hődíjfizetésének módja szerint.
(6) Az (1) bekezdés szerint fizetendő
díjakat, a 2.sz. mellékletben foglalt számítási előírások alkalmazásával kell
megállapítani.
Az alapdíj
alkalmazása és fizetése
6. §
(1) Az
alapdíj
a)
lakossági
felhasználók esetén az egy hőközpontról vagy hőfogadó állomásról egy
elszámolási hőmennyiségmérőn keresztül vételező felhasználók (díjfizetők)
összessége használatában álló helyiségekbe beépített hőleadók névleges
hőteljesítményének (MW) összessége, illetve
b)
lakossági
felhasználók esetén a használati melegvíz szolgáltatást igénybevevő
lakásegységek száma
után naptári évre
fizetendő éves díj (Ft/MW/év), vagy havonként fizetendő díj (Ft/db/hó).
(2) Ha a Tszt. 44. § (1) bekezdésében
foglaltaknak megfelelően díjszétosztás történik, továbbá épületrészenkénti
mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén (Tszt. 43. § (5) bekezdés) a díjfizető,
illetőleg a felhasználó az alapdíjat a tulajdonát képező épületrészre
légtérfogat-arányosan jutó hőteljesítmény (MW) után fizeti.
(3) Amennyiben
az (1) bekezdés szerinti távhőszolgáltatás
a) csak
fűtési célú, fűtési alapdíjat,
b) csak
vízfelmelegítés-szolgáltatás célú, vízfelmelegítési alapdíjat,
kell fizetni.
(4) A távhőszolgáltatási díjfizetési
kötelezettség szempontjából az ellátott épületrészen (lakáson, az egy önálló
rendeltetési egységet képező, nem lakás céljára szolgáló helyiségeken),
valamint a közös használatra szolgáló helyiségeken belül az egyes helyiségek
ellátottsági különbsége nem vehető figyelembe.
(5) A
felhasználó, illetőleg a díjfizető az alapdíj 1/12 részét a tárgyhónapban, a hó
első napját követően, előre fizeti a távhőszolgáltatónak.
(6) Ha a felhasználó tulajdonában vagy kezelésében
lévő felhasználói berendezések hibája vagy alkalmatlansága miatt nem
teljesíthető a szolgáltatás, a felhasználónak az adott szolgáltatásra vonatkozó
alapdíjat meg kell fizetnie.
(7) Ha a
felhasználó év közben köt vagy mond fel általános közüzemi szerződést, a
szerződéskötés, illetőleg felmondás évében a naptári évre számított alapdíjnak
csak az arányos részét kell megfizetnie.
(8) A felhasználó a
közüzemi szerződésben meghatározott hőteljesítménynek megfelelő éves alapdíját
akkor is köteles a távhőszolgáltató részére megfizetni, ha távhőt nem
vételezett. Meg kell fizetni az alapdíjat akkor is, ha a távhőszolgáltató a Tszt.
51. § (3) bekezdésének a) és b) pontjaiban szabályozott jogaival élve a
távhőszolgáltatást felfüggesztette, továbbá a szerződés megszűnéséig abban az
esetben is, ha a távhőszolgáltató a közüzemi szerződést a Tszt. 38. § (7)
bekezdése alapján felmondta.
A hődíj elszámolása és fizetése hőközponti mérés szerinti távhőszolgáltatás
esetén
7. §
(1) A hődíjat a közüzemi szerződés
szerinti lakossági felhasználó az ellátását szolgáló hőközpontban felszerelt, a
távhőszolgáltató tulajdonában lévő hitelesített hőmennyiség-mérővel mért
hőmennyiség után, a hőmennyiségmérők leolvasására és az elszámoló számla
benyújtását követően - melyre egyéb megállapodás hiányában évente egy
alkalommal kerül sor - fizeti. A közbenső időszakban a távhőszolgáltató
részszámlázásos módszert alkalmaz, részfizetésként a felhasználói közösség
tervezett hőfelhasználásának megfelelő éves hőmennyiség hődíjának arányos
részét fizetik, havonta.
(2) Ha a felhasználói közösség a távhőszolgáltatási
díj díjfizetők közötti szétosztását nem kéri, a hőközpontban mért fogyasztás
hődíját egy összegben fizeti.
(3) Ha a felhasználói közösség a távhőszolgáltatási díj díjfizetők
közötti szétosztását kéri, a hőközpontban mért fogyasztás hődíját a felhasználó
(megbízottja) és a távhőszolgáltató közötti megállapodásban foglalt szétosztási
arányoknak megfelelően, megállapodás hiányában az épületben lévő épületrészek
légtérfogata (légm3) arányában kell a díjfizetőknek megfizetni.
(4) A (3) bekezdés esetén a
felhasználói közösség megbízottja kezdeményezheti a távhőszolgáltatónál a hődíj
szétosztási arányainak megváltoztatását, a távhőszolgáltató a módosított (új)
arányok szerinti szétosztást legkésőbb a bejelentés hónapját követő második
hónaptól kezdődően teljesíti.
(5) Ha a felhasználó ellátása a távhőszolgáltató tulajdonában lévő
hőközpontból történik, hőközponti hőmennyiségmérés szerinti távhőszolgáltatás
esetén a távhőszolgáltató a hőközpontban mért hőmennyiségből a (6) bekezdésben
foglaltak szerint külön-külön határozza meg és elkülönítve számlázza a fűtési
célra és a használati melegvíz-szolgáltatási célra felhasznált hőmennyiséget.
Az így meghatározott hőmennyiségeket a távhőszolgáltató a felhasználó igényének
megfelelően a (2) vagy a (3) bekezdés alapján számolja el.
(6)
A távhőszolgáltató a fűtési célú és a használati
melegvíz-készítés céljára felhasznált hőmennyiséget – minden olyan hónapban,
amikor fűtési- és használati melegvíz-szolgáltatási célú hőfelhasználás
egyaránt történik – külön-külön köteles meghatározni és számlázni a TKSZ.
18.2.1. és 18.3.4. pontjai szerint. Csak fűtési- vagy csak használati
melegvíz-szolgáltatási célú távhőszolgáltatás esetén a hőközpontban mért
hőmennyiség azonos az adott szolgáltatási célra felhasznált – a TKSZ. 18.2.1.,
illetve a 18.3.4. pontjai szerint megállapított – hőmennyiséggel.
(7) Ha a felhasználói közösség
megbízottja a fűtésre és a használati melegvíz-készítéshez felhasznált
hőmennyiség szétosztására nem közöl külön-külön arányokat, a távhőszolgáltató
mindkét hőmennyiség szétosztására a megadott arányt alkalmazza.
(8) A (3) bekezdés szerinti
díjszétosztás esetén az épületrészre vonatkozóan a felhasználói közösség
megbízottja által megadott, ennek hiányában a megállapított díjszétosztási
arányt, illetőleg arányokat a távhőszolgáltató köteles a számlán feltüntetni.
(9)
A
közüzemi szerződésről, annak a díjszétosztás módjára, arányaira vonatkozó
rendelkezéseiről és ezek változásáról a felhasználói közösség megbízottja
köteles a díjfizetőket tájékoztatni. A díjfizető kérésére a távhőszolgáltató
ügyfélszolgálata köteles a közüzemi szerződésről, a díjszétosztás módjáról és
az adott díjfizetőre vonatkozó díjszétosztási arányról a díjfizetőnek
tájékoztatást adni.
A hődíj elszámolása és fizetése épületrészenkénti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén
8. §
(1) A hődíjat az egyes épületrészekben
felszerelt hiteles hőmennyiségmérővel teljes körűen (a fűtési és a használati
melegvíz-szolgáltatás célú hőmennyiségre kiterjedően) mért hőmennyiség után a
(2) bekezdésben foglaltak szerint a felhasználó, a felhasználókat ellátó
hőközpontban mért hőmennyiség, és az egyes épületrészekben mért hőmennyiségek
összessége közötti különbözet után a tulajdonosi közösség a (3) bekezdésben
foglaltak szerint fizeti.
(2) A hőmennyiségmérők leolvasására és az
elszámoló számla benyújtására évente egy alkalommal kerül sor. A közbenső
időszakban a távhőszolgáltató részszámlázásos módszert alkalmaz. Az
épületrészek felhasználói részfizetésként havonta, a felhasználói közösség
tervezett hőfelhasználásnak megfelelő éves hőmennyiség hődíjának arányos részét
fizetik.
(3) A hőközpontban mért hőmennyiség és az
épületrészekben mért hőmennyiségek összessége közötti különbözet hődíját a (2)
bekezdés szerinti elszámoló számlákkal egyidejűleg kibocsátott számla alapján,
a TKSZ. 20.2. pontjában foglaltaknak megfelelően az épület tulajdonosának,
illetve a tulajdonosi közösségnek kell megfizetnie.
(4) Az elszámoló számla alapját képező időszakban
történt árváltozás esetén a távhőszolgáltató a hőfelhasználást és annak díját a
számlán megosztja. Ennek alapja a felhasználóktól beszerzett, továbbá a
hőközpontban leolvasott, az árváltozás időpontjának megfelelő mérőállás. Az új
díjat az előbbi mérőállásokat követő hőfelhasználásra kell alkalmazni. Az
elszámoló számlában az egy éves teljes időszakot kell elszámolni a közbenső
mérőállás és az alkalmazandó árak figyelembe vételével. Bejelentett mérőállás-adat hiányában a
távhőszolgáltató az épületrész hőfelhasználását a hőközpontban mért
hőfelhasználás arányai szerint osztja meg.
(5) Felhasználó-változás esetén a korábbi és az új
felhasználó a mérőállást és a változás időpontját közösen írásban rögzíti és 15
napon belül a távhőszolgáltató rendelkezésére bocsátja. Ennek alapján a
távhőszolgáltató elszámoló számlát készít a korábbi felhasználó részére,
legkésőbb a felhasználó-változás és a mérőleolvasási adat bejelentését követő
második hónapban.
(6) Ha az épületrészben elhelyezett
hőmennyiségmérő adatainak leolvasása a felhasználó érdekkörében felmerült okból
meghiúsul, a távhőszolgáltató jogosult az elszámolás alapját képező
hőmennyiséget a TKSZ. 23.1. pontja szerint meghatározni.
(7) Amennyiben az egy hőközpontból ellátott
épületrészek valamelyikében nincs felszerelve hőmennyiségmérő, akkor az
épületrészekben elhelyezett mellék hőmennyiségmérők mért értékeit 8% szekunder
hálózati hőveszteséggel kell megnövelni.
Csatlakozási díj
9.
§
*(1) Új vagy növekvő távhőigénnyel jelentkező
felhasználási hely tulajdonosától az igényének kielégítését szolgáló
hőteljesítmény rendelkezésre állásához szükséges szolgáltatói tulajdonú
berendezések létesítése, bővítése, átalakítása céljából a távhőszolgáltató
csatlakozási díjat kérhet.
*(2) A csatlakozási díj magában foglalja
a távhőtermelő és a távhőszolgáltató megállapodásában szereplő fejlesztési
költségeket is.
(3) A távhőszolgáltató üzletpolitikai okból eltekinthet a csatlakozási
díj megfizetésétől, illetőleg annak összegét mérsékelheti.
*(4) A bejelentett új vagy növekvő
távhőteljesítmény-igény kielégítésére, a fizetendő csatlakozási díj
megfizetésére az igénybejelentőnek és a távhőszolgáltatónak egymással külön
szerződést kell kötnie.
(5) A
csatlakozási díj mértékét e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.
A díjtételek
megváltoztatása
10. §
(1) Az
energiahordozók árával összefüggő beszállítói árváltozás hatályba lépése esetén
távhőszolgáltató jogosult kezdeményezni szolgáltatási díjtételeinek módosítását
a 2.számú melléklet szerint.
(2) Az (1)
bekezdésben nem érintett költségváltozások miatti szolgáltatási díjtételek
módosítását a távhőszolgáltató jogosult kezdeményezni évente egy alkalommal az
előző időszakra vonatkozó ipari (élelmiszeripar nélkül ) belföldi értékesítési
árindexszel azonos mértékben.
(3) Ezen
rendelet 2. számú melléklete alapján megállapított díjakat a közgyűlési
jóváhagyás követően, de az alkalmazást megelőzően közzé kell tenni az
Önkormányzat közlönyében.
(4) A
legmagasabb hatósági ár változása automatikus szerződésmódosítást jelent, az új
ár minden külön intézkedés nélkül az eddig megkötött érvényes szerződések
részévé válik.
A
felszámítható nyereség mértéke
11. §
A
távhőszolgáltató az alapdíjban a tárgyi eszközök bruttó kronologikus értékének
legfeljebb 8 %-át, a hődíjban az energia költségek legfeljebb 8%-át számíthatja
fel nyereségként.
Díjvisszatérítés
és pótdíjfizetés
*12. §
hatályon
kívül helyezve
II.FEJEZET
Szolgáltatási
feltételek
Előzetes
tájékoztatás, igénybejelentés
*13. §
Az előzetes tájékoztatást kérő érdekelt kérelmének
tartalmaznia kell a TKSZ 4.1. pontjában felsorolt adatokat, valamint a TKSZ
2.1.3. pontjában foglaltaknak megfelelően a távhőmennyiség mérésének helyét.
A közüzemi
szerződés tartalma
14. §
(1) A távhőszolgáltatási közüzemi
szerződésnek a TKSZ. 9. és 10. pontjaiban foglaltakon túl tartalmaznia kell
annak a személynek a nevét, címét és elérhetőségét, akivel a távhőszolgáltató a
felhasználó megbízottjaként az üzemvitellel, a fűtési célú távhőszolgáltatás
megkezdésével, befejezésével, az épület belső átlaghőmérsékletével (fűtési
igényével) összefüggő kapcsolatot tarthatja.
(2) A szolgáltatás
igénybevételével létrejött közüzemi szerződésre e rendelet, továbbá a
távhőszolgáltató üzletszabályzatának rendelkezései vonatkoznak.
Bekapcsolás
15.
§
(1) A
távhőszolgáltatónak a Tszt. 54. § (4)-(5) bekezdése szerinti üzembe helyezési-
és bekapcsolási eljárásban való közreműködéséért díj az egyéb felhasználó
számára sem számítható fel.
(2) A Tszt. 54. § (5) bekezdése szerinti
bekapcsolás során a távhőszolgáltató a hőközponti mérőeszközök esetében a
hőmennyiségmérő-kör elemeit (integrátor, vízmérő és hőérzékelő pár) és a
használati melegvíz felhasználást mérő hőközponti vízmérőt a mérőeszköz e célra
kialakított helyén illetéktelen beavatkozás, leszerelés megakadályozása
céljából zárjeggyel köteles ellátni.
(3) A mérőműszerek szükséges adatainak és a
zárjegyek számainak feltüntetésével a távhőszolgáltató üzletszabályzata
szerinti jegyzőkönyvet köteles kiállítani.
(4) A (2) – (3) bekezdés épületrészenkénti mérés
esetén az épületrészek hőmennyiségmérőire is vonatkozik.
Vételezés
16. §
A távhőszolgáltató – a TKSZ 12.1. pontjában
foglaltak alkalmazásával – a szolgáltatói berendezések üzletszabályzatban
meghatározott csatlakozási feltételei szerinti, az adott területre vonatkozó, a
külső hőmérséklet változását követő primer előremenő hőhordozó közeg
hőmérséklet-változásának (menetrendnek) megfelelően olyan mennyiségű távhőt
köteles szolgáltatni, amennyi a felhasználói berendezések üzemképes és
biztonságos állapota mellett a felhasználó igénye szerint a közüzemi
szerződésben rögzített szolgáltatási célok kielégítéséhez szükséges.
17.
§
Ha a felhasználónak a hőhordozó közegre
rendkívüli esemény bekövetkezése miatt szüksége van, a szolgáltató tényleges
költségeinek megfizetése ellenében és a távhőszolgáltató közreműködésével azt a
szükséges mértékben igénybe veheti.
18.
§
(1) Amennyiben a felhasználó a fűtési célú
távhőszolgáltatás megkezdésével, befejezésével, a szolgáltatás mértékével
kapcsolatos igényét nem adja meg, és a felhasználók az előzőekről egyhangú
megállapodásra nem jutnak, illetve erről egyhangúlag nem rendelkeznek, a
távhőszolgáltató – ha a felhasználói berendezés állapota ezt lehetővé teszi – a
következők szerint szolgáltat:
a) a fűtési célú távhőszolgáltatást
a fűtési időszakban a hőközponti fűtésszabályozó működtetésével folyamatosan
teljesíti,
b) a használati
melegvíz-szolgáltatási célú távhőszolgáltatást folyamatosan teljesíti.
(2) Az
(1) bekezdés a) pontja esetében a távhőszolgáltató annyi hőmennyiséget
szolgáltat, amennyi az üzemképes felhasználói berendezések rendeltetésszerű
működése mellett:
a) lakószobákban, irodahelyiségekben átlagosan +
22°C,
b) a lakószobának nem
minősülő, illetőleg a nem lakás céljára szolgáló helyiségekben átlagosan a
szabványban++ rögzített tervezői előírásokban meghatározott belső hőmérséklet
eléréséhez szükséges.
(3) Az (1)
bekezdés b) pontja esetében használati melegvíz-szolgáltatási célú
távhőszolgáltatás keretében a távhőszolgáltató annyi hőmennyiséget szolgáltat,
amennyi az üzemképes felhasználói berendezések rendeltetésszerű működése
mellett, folyamatos vételezésnél, a kifolyóknál mérve, legalább + 40°C
használati melegvíz-hőmérséklet eléréséhez szükséges.
Szüneteltetés, korlátozás
19.
§
(1) A távhőszolgáltató a Tszt. 40. §-a
szerint jogosult a távhőszolgáltatást szüneteltetni. A távhő vételezés
szüneteltetését a felhasználó a tulajdonában, üzemeltetésében lévő felhasználói
berendezések terv szerinti karbantartásának, felújításának idejére vagy
váratlan meghibásodás miatt szükséges fenntartási munka elvégzése idejére
jogosult igényelni.
(2) A váratlan meghibásodásról, a
meghibásodás okáról és a hiba kijavításának kezdetéről a felhasználó és a
távhőszolgáltató egymást 8 órán belül kötelesek tájékoztatni és a hibát a
műszakilag lehetséges legrövidebb időn belül megszüntetni.
20.
§
(1) A távhőtermelőnél
vagy a távhőszolgáltató hőtermelő létesítményénél országos tüzelőanyag-hiány
miatt fellépő termeléskiesésről, a korlátozás szükséges mértékéről és területi
kiterjedéséről a távhőszolgáltató köteles haladéktalanul tájékoztatni a
jegyzőt, továbbá a korlátozással érintett felhasználókat.
(2) A távhőszolgáltatás korlátozását környezetvédelmi okból - ha a korlátozás oka más
eszközökkel nem szüntethető meg, és az önkéntes korlátozás sem eredményes, a
szolgáltató rendeli el. A korlátozás elrendeléséről a távhőszolgáltató értesíti
a felhasználókat.
(3) A távhőszolgáltatás korlátozásának
sorrendje és az egyes fokozatokba
tartozó felhasználói csoportok:
1. fokozat: egyéb
felhasználók [kivéve a korlátozási fokozatba sorolás megállapításakor
meghatározott létesítményeket] hőközpontjaiban a használati
melegvíz-szolgáltatási célú távhőellátás felfüggesztése és a fűtési célú
hőfelhasználás 50%-os korlátozása,
2. fokozat: a lakossági felhasználókat ellátó hőközpontokban a használati
melegvíz szolgáltatási célú távhőszolgáltatás felfüggesztése,
3. fokozat: a lakossági felhasználók fűtési célú távhőszolgáltatásának
20%-os csökkentése,
4. fokozat: az 1-3
fokozatba tartozó valamennyi felhasználó részére a távhőszolgáltatás szükséges
mértékű arányos csökkentése.
Nem, illetve csak
végső esetben korlátozhatók az egészségügyi és szociális alapszolgáltatást
ellátó közintézmények.
(4) A
távhőszolgáltató a korlátozási sorrendtervezetet úgy köteles elkészíteni, hogy
a korlátozással elérhető legyen a közüzemi szerződések teljesítéséhez szükséges
hőmennyiség legalább 25%-os csökkentése.
(5) A távhőszolgáltatás korlátozási
sorrendjét e rendelet 4. számú melléklete tartalmazza. A közgyűlés által
megállapított korlátozási sorrend szerinti fokozatba sorolásról a
felhasználókat a távhőszolgáltató tájékoztatja
21. §
(1) A korlátozási fokozatba soroláshoz a
távhőszolgáltató a felhasználóktól a hőfelhasználásuk sajátosságaira vonatkozó
adatokat kérhet.
(2) A korlátozás - annak okától függően -
lehet általános, amikor az minden felhasználó hőigényét érinti, és lehet
részleges, amely esetben a korlátozás
csak a távhőszolgáltató által távhővel ellátott egyes területrészekre
terjed ki.
(3) A távhőszolgáltató a tervezett fokozatba
sorolást az érintett felhasználók rendelkezésére bocsátja, akik arról 15 napon
belül véleményt nyilváníthatnak.
(4) A korlátozási tervezet elkészítésénél
figyelemmel kell lenni a távhőtermelőkre vonatkozó lehetséges korlátozásra is.
Felhasználói
berendezés működtetése, fenntartása, átalakítása
22. §
A felhasználó
a távhővel ellátott felhasználási helyen a felhasználói berendezések
átalakítását köteles a távhőszolgáltatónak előzetesen írásban bejelenteni (Tszt.
54. § (6) bekezdés).
23.
§
(1) A
22. § szerinti bejelentést meg kell tenni abban az esetben is, ha a
felhasználó, díjfizető olyan építészeti, vagy épületgépészeti átalakítást kíván
végezni, amely a távhővel ellátott felhasználási hely díjfizetés alapját képező
légtérfogatát, illetőleg a hőteljesítmény igényét növeli. A megnövekedett távhőigény
kielégítéséről a felhasználónak a távhőszolgáltatóval előzetesen meg kell
állapodnia.
(2) Az átalakításról arra jogosult által
készített olyan tervet kell a távhőszolgáltatóhoz benyújtani, amely figyelembe
veszi az épületet ellátó hőközpont műszaki adottságait, tartalmazza az épület
megváltozott hőszükségletével kapcsolatos számításokat. Az átalakítás
befejezését írásban be kell jelenteni a távhőszolgáltatónak.
(3) A munkálatok elvégzése után a felhasználási hely ellátására érvényben
lévő közüzemi szerződést a megnövekedett légtérfogatnak, illetve hőteljesítmény
igénynek megfelelően, épületrészenkénti díjszétosztás esetén a díjfizetőkre és
a hődíj új szétosztási arányaira is kiterjedően módosítani kell.
Mérés
24.
§
Új felhasználó csatlakozása esetén
felhasználói hőközpontot kell létesíteni a mérés helyétől függetlenül.
25.
§
(1) Hőközponti
mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén a hőmennyiségmérés helye a felhasználói
hőközpont primer hőfogadó egysége, amelybe a mérőeszközt a forgalmazó, vagy
szállító által megadott, a mérő hitelesítési engedélyében előírt beépítési
követelmények betartásával kell beszerelni.
(2) A hőfogadó állomáson hiteles
hőmennyiségmérést, illetőleg a költségmegosztást szolgáló egyéb mérőműszereket
az alkalmazott mérőeszközre vonatkozó beépítési követelmények betartásával kell
felszerelni.
(3) Épületrészenkénti mérés szerinti
távhőszolgáltatás esetén a hőmennyiségmérőt
az épületen belül elhelyezve, a mérőre vonatkozó beépítési követelmények
betartásával úgy kell felszerelni, hogy az az adott épületrész egészének
hőfelhasználását mérje.
(4) Az illetéktelen beavatkozás és
leszerelés megakadályozása érdekében a 15. § (2)-(4) bekezdését az
épületrészenkénti mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén értelemszerűen
alkalmazni kell.
A közüzemi szerződés felmondása
26. §
(1) A
közüzemi szerződést a felhasználási hely egészére kiterjedően lehet felmondani.
A felhasználási helyen a távhő igénybevételi lehetőségének végleges
megszüntetése szükséges, továbbá ezzel egyidejűleg a korábbi fűtési célú
távhőellátással azonos, összkomfortos komfortfokozatot biztosító hőellátást
kell megvalósítani.
(2) A
felhasználó a közüzemi szerződés felmondása iránti szándékát írásban köteles a
távhőszolgáltatónak bejelenteni. A távhőszolgáltató 15 napon belül köteles a
felmondás feltételeiről, az előírt eljárásról a felhasználót írásban
tájékoztatni.
(3) Amennyiben
a felhasználási helyet magában foglaló ingatlannak több tulajdonosa van
(társasház, szövetkezeti ingatlan, a Ptk. 139. §-a szerinti közös tulajdon) a felhasználó
köteles biztosítani a Tszt. 38. § (2) bekezdés a)
pontjában foglaltaknak megfelelő hozzájárulások meglétét és erről köteles a
távhőszolgáltató részére nyilatkozatot tenni.
(4) A Tszt. 38. § (2) bekezdés c) pontjában
foglaltak a szolgáltató tulajdonában lévő felhasználói hőközpont
megszüntetésének költségeire is vonatkoznak, ide nem értve a berendezések
selejtezésével összefüggő, a szolgáltatónál jelentkező vagyoni veszteséget.
27.
§
*(1) Ha a felhasználási helyen valamely
épületrész távhőellátását kívánják megszüntetni, a közüzemi szerződés
módosítására van szükség.
A
közüzemi szerződés módosítása iránti igényt a felhasználó (képviselője) írásban
jelenti be a távhőszolgáltatónak. A távhőszolgáltató 15 napon belül köteles a
módosítás feltételeiről, az előírt eljárásról a felhasználót írásban
tájékoztatni. A felhasználó képviselője köteles nyilatkozatot tenni a Tszt. 38.
§ (5) bekezdés a) pontjában előírt tulajdonostársi hozzájárulások meglétéről.
(2) A szerződés
(1) bekezdés szerinti módosítása iránti igény, más megállapodás hiányában, az
épületrész (lakás, nem lakás céljára szolgáló helyiség) egészére, továbbá mind
a fűtési célú, mind a használati melegvíz-szolgáltatási célú hőellátás
megszüntetésére vonatkozik.
(3) A Tszt. 38. § (5)
bekezdés d) pontja szerinti költségviselési kötelezettség a szolgáltató
tulajdonában lévő felhasználói hőközpont átalakításának költségeire is
vonatkozik.
(4) Épületrész leválása esetén az érintett
épületrészben meg kell szüntetni a távhő igénybevételének lehetőségét. A
hőleadó berendezéseket le kell választani az épület felhasználói rendszeréről
és az átmenő vezetékeket hőszigeteléssel kell ellátni. Ezzel egyidőben az
épület üzemben maradó felhasználói berendezésein – beleértve a hőközpontot is –
az annak megfelelő működését biztosító, a leválasztás miatt szükséges
átalakításokat, beszabályozásokat is el kell végezni. Az előzőek
megvalósításához szükséges munkálatokat az ingatlantulajdonos tulajdonában lévő
felhasználói berendezéseken a felhasználó köteles elvégeztetni. A
távhőszolgáltató tulajdonát képező felhasználói hőközpontban az épületrész
leválása miatt szükséges átalakítást a felhasználó költségére a távhőszolgáltató
végzi el.
(5) A (4) bekezdésben foglalt munkálatokról
a felhasználó arra jogosult által készített tervet és műszaki leírást köteles a
távhőszolgáltató rendelkezésére bocsátani, amelyeknek az épület teljes fűtési
rendszerére ki kell terjednie. Az épület üzemben maradó fűtési rendszerét –
beleértve a hőközpontot is – érintően a tervnek tartalmaznia kell a
megváltozott hőszükséglet mértékére vonatkozó számításokat, a leválasztás miatt
szükséges átalakításokat, a beszabályozási tervet. Amennyiben a terv szerint az
átalakítás jogszabályba, műszaki előírásba ütközik, vagy más felhasználó,
díjfizető részére való szolgáltatást akadályozza, a távhőszolgáltató 15 napon
belül írásban közli álláspontját a felhasználóval.
*(6) A
felhasználó, illetőleg a díjfizető díjfizetési kötelezettsége a Tszt. 38. § (6)
bekezdésében foglaltak teljesítése esetén szűnik meg.
(7) Épületrész
leválása miatt keletkezett elégtelen szolgáltatás alapján a távhőszolgáltatóval
szemben igény nem érvényesíthető. Az elégtelen szolgáltatás és az épületrész
leválása közötti okozati összefüggést a távhőszolgáltatónak kell bizonyítania.
Szerződésszegés
28.
§
(1) Amenyiben a lakossági felhasználóval
szemben a Tszt. 49. § (2) bekezdésének b)-e) pontjaiban leírt szerződésszegés
miatt a távhőszolgáltatás felfüggeszthető lenne, a távhőszolgáltató csökkentett
szolgáltatásként a felhasználási hely közüzemi szerződés szerinti fűtési célú
hőellátásához szükséges hőmennyiség legalább 50%-át köteles biztosítani. A
használati melegvíz-szolgáltatási célú távhőszolgáltatás teljes mértékben
megszüntethető.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak az adott
felhasználási helyen közfeladatként oktatási-, egészségügyi-, valamint
szociális alapszolgáltatást folytató egyéb felhasználóra is vonatkoznak.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak nem
érintik a távhőszolgáltató jogosultságát a közüzemi szerződés felmondására a Tszt.
51. § (3) bekezdés b)-c) pontjaiban foglalt, valamint a (4) bekezdésben
meghatározott esetekben.
(4) A távhőszolgáltató jogosult olyan műszaki
megoldásokat alkalmazni, amelyek az (1) bekezdés szerinti csökkentett
szolgáltatást az épületrészben lehetővé teszik akkor, ha a szerződésszegést az
egyes épületrészek díjfizetői követik el.
(5) Amennyiben
a távhőszolgáltató a felhasználó szerződésszegése miatt a szolgáltatás
felfüggesztésére, vagy az (1)-(2) és (4) bekezdés szerinti csökkentésére
jogosult, az ennek végrehajtásához szükséges munkálatokat a felhasználói
berendezéseken is jogosult elvégezni, az ingatlantulajdonos pedig ennek
tűrésére köteles.
Díjvisszatérítés és pótdíjfizetés
*28/A. §
(1) Ha a
távhőszolgáltató a felhasználóval szemben fennálló távhőszolgáltatási
kötelezettségének neki felróható okból vagy a Tszt. 40-41. §-ban foglaltak
megsértésével nem tesz eleget, az erre irányuló panasz bejelentésétől kezdve
köteles a közüzemi szerződésben meghatározott éves alapdíjnak a szüneteltetés
időtartamával arányos részét díjvisszatérítésként visszafizetni.
(2) Ha a felhasználó ellátását
biztosító hőközpontot a felhasználó vagy megbízottja üzemelteti és a
szerződésben lekötött legnagyobb hőteljesítményt 1 naptári napon belül
folyamatosan, 30 percnél hosszabb időtartamon keresztül túllépi (Tszt. 49. §
(2) bekezdés a) pont), a felhasználónak pótdíjat kell fizetnie. A
jogosulatlanul igénybevett többletteljesítmény után a pótdíj a közüzemi
szerződésben megállapított - felhasználóra vonatkozó - szerződött teljesítményt
meghaladóan igénybe vett többletteljesítményre jutó éves alapdíj 1/6-od része.
Ismételt túllépés esetén a teljesítmény túllépés pótdíját a szolgáltató
annyiszor számíthatja fel, ahány napon a jogosulatlan igénybevétel megtörtént.
(3) Ha a
felhasználó, illetőleg a díjfizető a Tszt. 49. § (2) bekezdésének c), d), és f)
pontjaiban szabályozott szerződésszegést, vagy egyéb módon szabálytalan
vételezést valósít meg, a szolgáltatás díján felül pótdíjat köteles fizetni. A
pótdíj mértéke a felhasználóra (díjfizetőre) vonatkozó éves alapdíj
háromszorosa.
(4) Szerződés nélküli távhőfogyasztás esetén
pótdíjként köteles a felhasználó megfizetni a vonatkozó elszámolási időszakra
megállapított vélelmezett felhasználás kétszeresének megfelelő fogyasztást,
fűtés esetén a hődíjat, használati melegvíz szolgáltatás esetén mind a hődíjat,
mind a készítéséhez felhasznált hidegvíz víz- és csatorna használati díját
megfizetni.
(5)
Amennyiben nem teljesülnek a Tszt. 49. § (2) bekezdés g) pontjában előírtak,
akkor az érintett épületrészre az alapdíj és az elszámolási időszak átlagos
külső hőmérsékletéből számított hődíj 60%-ának megfelelő pótdíjat kell elszámolni.
(6) A vélelmezett felhasználást a
távhőszolgáltató számítással köteles meghatározni, fűtés esetén a
felhasználónál beépített hőteljesítmény és a tényleges átlagos hőmérséklet
alapján, használati melegvíz szolgáltatás esetén pedig jelen rendelet 3. számú
mellékletében meghatározott vízmennyiségek alapján.
Egyéb rendelkezések
29.
§
*(1) A Tszt . 6. § (2) bekezdése c) pontjában előírtak teljesítése
érdekében az 5. számú mellékletben meghatározott területeket kijelöli, ahol
területfejlesztési, környezetvédelmi és levegő- tisztaságvédelmi szempontok
alapján célszerű a távhőszolgáltatás fejlesztése.
(2) A meglévő vagy létesítésre
engedélyezett távhővezeték-hálózat nyomvonalának 200 m-es körzetében az
épületek, létesítmények hőellátó-rendszerének megvalósításakor vizsgálni kell a
távhőszolgáltatással való hőenergia-ellátás lehetőségét.
*(3) hatályon kívül helyezve
*(4) A (3)
bekezdésben foglaltak mellett figyelemmel kell lenni az országos
településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.)
Kormányrendelet, és az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési
tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásról szóló
46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet előírásaira is.
(5) A (1)-(4) bekezdésben meghatározott
követelményeket az építésre, fennmaradásra, használati-mód változtatásra,
használatbavételi engedélyezésre irányuló építésügyi hatósági eljárás során az
engedélyező hatóságoknak, környezetvédelmi hatósági és szakhatósági jogkörében
egyaránt érvényesíteniük kell.
*29/A. §
(1) Amennyiben
az épület tulajdonosa vagy tulajdonosi közössége a Tszt. 38. § (2) és (4)
bekezdésében, az épületrész tulajdonosa pedig a Tszt. 38. § (5) bekezdésében
meghatározottak szerint a távhőszolgáltatási közüzemi szerződését felmondja, a
közüzemi szerződés megszűnését követő ötödik naptári év utolsó napjáig
széndioxid terhelési díjat köteles fizetni. Az épület tulajdonosa vagy
tulajdonosi közössége, illetve az épületrész tulajdonosa (a továbbiakban:
díjfizetésre kötelezettek) a széndioxid terhelési díjat évente, minden év május
31. napjáig köteles megfizetni az előző évre vonatkozóan.
(2) Széndioxid terhelési díjat a más hőellátás
igénybevétele és a távhőszolgáltatás igénybevétele közötti pozitív előjelű
széndioxidkibocsátás-különbözet után kell fizetni.
A széndioxid terhelési díj mértéke a széndioxid
kibocsátás különbözetének mennyisége után 15.-Ft/kg.
*29/B. §
(1) a) A széndioxid kibocsátást a díjfizetésre
kötelezettnek évente, minden év március 15. napjáig kell megállapítani és az
önkormányzati adóhatóság részére benyújtani.
b) A többlet
széndioxid kibocsátás megállapításához a távhőtermelő engedélyes, az előző év
távhő előállítására fordított tüzelőanyag fajlagos széndioxid kibocsátási
értékét (kg/GJ), az adóhatóság részére minden év március 15. napjáig
megküldi.
(2) A többlet széndioxid kibocsátás utáni
széndioxid terhelési díjat az önkormányzati adóhatóság veti ki a díjfizetésre
kötelezett az (1) bekezdés a) pontjában előírt bejelentése, illetve a hőtermelő
erőmű adatszolgáltatása alapján.
(3) A díjfizetésre kötelezettnek a széndioxid
kibocsátása számításánál a számlával vagy az azzal egy tekintet alá eső
okirattal igazolt energiahordozó felhasználási adatok alapján a felhasznált
energia mennyisége után „GJ” (gigajoule)-onként jelen rendelet 6. sz.
mellékletében meghatározottak szerint számított széndioxid kibocsátást kell
figyelembe venni.
*29/C. §
A
távhőszolgáltató köteles az önkormányzati adóhatóságnak bejelenteni a közüzemi
szerződés megszűnése és a Tszt. 38. § (5) bekezdése miatti módosítása esetén a
távhőszolgáltatásból kiváló díjfizetésre kötelezett személyét a szerződés
megszűnését, illetve módosítását követő 30 napon belül.
Záró rendelkezések
30.
§
A távhőszolgáltató jogosult e rendeletben
meghatározott áralkalmazási feltételeket és a 5. § (1) bekezdése szerinti
díjakat a rendelet hatályba lépésekor fennálló közüzemi szerződések
végrehajtása során is alkalmazni.
31. §
(1) Ez a
rendelet 2006. március 1. napján lép hatályba.
(2) Jelen rendelet előírásait a
hatálybalépésekor fennálló távhőszolgáltatási jogviszonyokra is alkalmazni
kell.
(3) Jelen rendelet hatálybalépésével
egyidejűleg a távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról szóló
22/1999. (VI. 30.) Kr., valamint az ezt módosító 29/2000.(VII. 14.) Kr.
rendelet 2. §-a és a 28/2003. (IX. 26.) Kr. rendelet 2. §-a és a 3. §-ának
„valamint a 22/1999. (VI. 30.) Kr. rendelet 4. sz. melléklete helyébe e
rendelet 2. sz. melléklete lép” szövegrésze, továbbá a távhőszolgáltatás egyes
kérdéseiről szóló (VI. 30.) Kr. sz.
rendelet, valamint az ezt módosító 29/2000.(VII. 14.) Kr. rendelet 1. §-a,
továbbá a villamosenergia–termelői engedéllyel nem rendelkező villamosmű által
közvetlenül vagy közvetve távhőszolgáltatási célra értékesített melegített víz
és gőz hatósági árainak megállapításáról és alkalmazásáról szóló (IV. 30.) Kr. rendelet, valamint az ezt
módosító 28/2003.(IX. 26.) Kr. rendelet 1. §-a és 3. §-ának „egyidejűleg a
12/2003. (IV. 30.) Kr. rendelet 2. sz. melléklete helyébe e rendelet 1. számú
melléklete lép” szövegrésze, és a 22/2004.(VII.
11.) Kr. rendelet hatályukat vesztik.
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. |
Kósa
Lajos sk. |
jegyző |
polgármester |
*1. számú melléklet
KIMUTATÁS
a
Debrecen Megyei Jogú Város területén érvényes legmagasabb hatósági
távhőszolgáltatási díjtételekről
|
|
|
|
mértékegység |
díjak |
Lakossági
felhasználók: |
|
|
Lakás |
|
|
Alapdíj: |
|
|
- fűtés |
Ft/MW/év |
10.780.500,00 |
- melegvíz |
Ft/db/hó |
609,00 |
Hődíj: |
|
|
- fűtés |
Ft/GJ |
3.067,00 |
- melegvíz |
Ft/m3 |
722,10 |
Közös
helyiség |
|
|
Alapdíj: |
|
|
- fűtés |
Ft/MW/év |
10.780.500,00 |
Hődíj: |
|
|
- fűtés |
Ft/GJ |
3.067,00 |
Garázs |
|
|
Alapdíj: |
|
|
- fűtés |
Ft/MW/év |
10.780.500,00 |
Hődíj: |
|
|
- fűtés |
Ft/GJ |
3.067,00 |
Pótvízdíj |
Ft/m3 |
645,00 |
Csatlakozási
díj: |
Ft/MW |
10.000.000,00 |
-
a díjak ÁFÁ-t nem tartalmaznak
Árképzésnél
figyelembe vett mennyiségek
Fűtési hőteljesítmény (MW) 127,643
Hőmennyiség (GJ) 1.339.186
Átlagos
fűtött légtér (fűtés) (lm3) 4.467.567
Átlagos fűtött légtér (melegvíz) (lm3) 4.505.520
Használati melegvíz mennyiség (m3) 1.295.000
Használati melegvízzel ellátott lakás (db) 31.483
HMV
fajlagos mutató (GJ/m3) 0,235479
Fűtési
fajlagos mutató (GJ/lm3) 0,211851
2.
számú melléklet
a 4/2006. (II. 24.)
rendelethez
A távhőszolgáltatási díjakat a következő
képletek alapján kell megállapítani:
a.) alapdíjra vonatkozó képlet
A1 = A0 + ADe + ADs
ahol:
A0 = a megelőző időszakban alkalmazott legmagasabb ár,
képletben:
A0 = ( T0 + Vh0 + S0 + N0
+ K0 ) / M0
ADe= A0 x { M0/M1 - 1 } + {(
T1 - T0 ) + ( Vh1 - Vh0 )} / M1
ADs = {( S1 - S0 ) + (N1 - N0
) - ( K1 - K0 )} / M1
S1 = S0 x ( w - 1 )
b.) hődíjra vonatkozó képlet:
H1 = H0 + HD
ahol:
H0 = a megelőző időszakban alkalmazott legmagasabb ár,
képletben:
H0 = ( Q0 + G0 + Vk0 + Z0
+ K0 ) / M0
HD = H0 x { M0/M1 - 1 } + {(
Q1 - Q0 ) + ( G1 - G0 ) + ( Vk1
+ Vk0 ) +
( Z1 - Z0 ) + ( K1 - K0 )} /
M1
Z = ( Q + G + Vk ) x z
Q = ( M x a x v ) + Pv
c.) A mennyiségi változások évente egy alkalommal az első esedékes
díjmódosításnál kerülnek alkalmazásra.
d.) jelölések
index 1: esedékesség időpontjára vonatkozó adat
index 0: megelőző időszakra vonatkozó adat
A: alapdíj
ADe: az alapdíjnak energia költség elemeit érintő változása
ADs: az alapdíjnak energiával nem összefüggő költségelemeit
érintő változása
T: a távhőszolgáltató által vásárolt távhő teljesítménydíja
K: az alapdíjat és hődíjat ellentétes előjellel, de ugyanolyan összegben
módosító tényező
Vh: a távhőszolgáltató kezelésében lévő hőfogadó
állomásokban, hőközpontokban felhasznált villamos energia költsége
S: energiával nem összefüggő költségelemek
N: tárgyi eszköz bruttó értékéből számított nyereség
w: az előző időszakra vonatkozó ipari (élelmiszeripar nélkül) belföldi
értékesítési árindex
M: mennyiség (lm3,
m3, MW, GJ, db)
H: hődíj
HD: a
hődíjnak energia költségelemeit érintő változása
Q: a távhőszolgáltató
által vásárolt energia költsége, ahol:
a : vásárolt
hőenergia ára
v : számítással
meghatározott hálózatveszteségi tényező
Pv: pótvíz költsége
G: a távhőszolgáltató
által előállított hő tüzelőanyag költsége
Vk: a
távhőszolgáltató rendszer hőhordozó közegének keringtetési munkája során
felmerülő villamos energia költsége
z: hődíjban
felszámítható nyereséghányad
Z: hődíj nyereség
Az oszthatóság és
kerekítés szabályai az egyes díjak tekintetében a következők:
(1) az éves
alapdíjnak 12-vel oszthatónak kell lennie úgy, hogy
-az alapdíjat MW
arányosan fizető fogyasztóknál az alapdíj egész szám,
-a lakossági
fogyasztók használati melegvíz alapdíja egész szám.
*(2)
az alkalmazott
melegvíz hődíjakat kéttizedes pontossággal kell meghatározni úgy, hogy 30-al
osztható legyen.
(3) a mérés szerinti
hődíjakat és a csapadékvíz díjakat egész számra kell kerekíteni.
*3. számú melléklet
a 4/2006. (II. 24.) rendelethez
A vélelmezett felhasználás alapjául szolgáló
átalány szerinti havi vízmennyiség
A használati melegvízdíj megállapításakor
a lakás teljes alapterülete alapján a következő táblázatban meghatározott
alapterületi értékhez tartozó vízmennyiséget kell figyelembe venni:
Lakás teljes alapterülete |
normatív |
m² |
víz m³ |
-28 |
6 |
28, 1-35 |
9 |
35, 1-44 |
11 |
44, 1-53 |
14 |
53, 1-62 |
17 |
62,
1-70 |
20 |
70, 1-85 |
23 |
85, 1- |
27 |
4. számú melléklet
a
4/2006. (II. 24.) rendelethez
A
távhőszolgáltatás körzetenkénti korlátozási sorrendje
A
TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS KORLÁTOZÁSA
A
távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény és annak Debrecen Megyei
Jogú Város területén történő végrehajtása érdekében kiadott jelen rendelet 20.
§-a és 21. §-a alapján a távhőszolgáltatás korlátozását az alábbiak szerint
kell végrehajtani.
Magasabb korlátozási fokozat alkalmazása
esetén egyidejűleg az alacsonyabb korlátozási fokozatokba tartozó korlátozást
is végre kell hajtani.
A korlátozás megvalósításának módja
fokozatonként és a helyi adottságok figyelembevételével különböző lehet, pl.:
primer tömegáram korlátozás, a melegvíz-szolgáltatási célú hőellátás kizárása,
a fűtési szabályozók beállítása, stb.
A korlátozási tervet egyéb felhasználók esetén
évente, a lakossági felhasználók esetében pedig három évenként kell
felülvizsgálni és szükség szerint pontosítani.
Az egyes korlátozási fokozatokba tartozó
felhasználói csoportok számát, azok csúcshőigényét és a korlátozható
hőteljesítményt körzetenkénti bontásban a függelék tartalmazza.
A korlátozás végrehajtásához rendelkezésre
álló maximális időtartamot részletes bontásban szintén a függelék tartalmazza.
Amennyiben a korlátozás elrendelésére munkaszüneti
napon kerül sor, a végrehajtás időtartama 24 órával meghosszabbodik.
A
távhőkorlátozási ütemterv egyes fokozataiban korlátozható hőteljesítmény
a csúcshőigények alapján került meghatározásra.
A korlátozható
hőteljesítmény a korlátozási időszak külső napi átlaghőmérsékletének
függvényében változik, de arányaiban (%-ában) a rendeletben előírt mértékű.
A korlátozás magasabb
fokozatának elrendelése esetén (2 - 3 - 4 fokozat), tekintettel az érintett
felhasználói kör nagyságára a távhőszolgáltató a felhasználókat a
tömegkommunikációs eszközök (rádió, televízió, napilapok) igénybevétele útján
értesíti.
5. számú melléklet
a
4/2006. (II. 24.) rendelethez
Területfejlesztési,
környezetvédelmi és levegő-tisztaságvédelmi szempontok alapján
távhőszolgáltatás fejlesztésére kijelölt területek
A távhőfejlesztésre kijelölt
területek meghatározása utcákkal behatárolva
1. Debrecen északi része:
1.) Doberdó - Kartács - Komlóssy - Martonfalvi - Poroszlay - Bolyai
- Mikszáth Gyöngyösi - Thomas M. - Egyetem sgt. - Füredi - Dózsa Gy. -
Hortobágy Böszörményi utcák által határolt terület
2.) DE nagyerdei campus a DEOEC I. és II.
telephelyével együtt
3.) Kassai - Laktanya - Táncsics -
Lugosi - Hadházi - Baksay utcák által határolt terület
4.) Csemete - Honvéd - Darabos -
Thaly K. - Péterfia - Hunyadi - Mester utcák által határolt terület
5.) Egyetem sgt. 11-13. sz. ingatlan területe
6.) Ibolya utca 3. ingatlan területe
7.)
Böszörményi út 68. ingatlan területe
8.) Füredi út
98. ingatlan
területe
9.)
Böszörményi út 148-150. intézményi terület
10.) Bem tér
18/a. ingatlan
területe
11.) Kassai út
25/b. ingatlan területe
12.) A
Nagyerdei körút által határolt terület
13.) Egyetem
tér 2. és Egyetem sugárút 75. ingatlanok területe
14.) Komlóssy
út 45-47. ingatlan területe
15.)
Böszörményi út 138. ingatlan
területe
16.)
Böszörményi út 6. ingatlan területe
17.)
Böszörményi út 46-56., Hősök útja 1-3. ingatlanok
területe
18.)
Böszörményi út 2-4. ingatlan
területe
19.) Füredi út
69. ingatlan területe
2. Debrecen keleti része:
1.) Hajnal - Dobozi - Virág - Dembinszky- Ótemető - nyíregyházi
vasútvonal Munkácsy utcák által határolt terület
2.) Bocskai
tér
3.) Senyei O. - Árpád tér -
Csapó - Pacsirta - Monostor - Berek utcák által határolt terület
4.) Faraktár - nyíregyházi
vasútvonal - Vágóhíd - Hajnal utcák által határolt terület
5.) Budai
Ézsaiás u. 8/a. ingatlan
területe
6.) Szabó K.
u. 3-5. ingatlan területe
7.) Vágóhíd u.
2. sz. ingatlan területe
8.) Vágóhíd -
nyíregyházi vasútvonal - Wesselényi utcák által határolt terület
3. Debrecen belvárosi része:
1.) Erzsébet -
Petőfi tér - Ispotály - Salétrom utcák által határolt terület
2.) Mester - Hunyadi - Péterfia
- Kálvin tér - Piac - Erzsébet - Nyugati tehermentesítő utcák által határolt
terület
3.) Petőfi tér - Piac - Kálvin tér - Péterfia - Egymalom - Rákóczi -
Csapó - Berek - Kígyó - Méliusz tér - Kossuth - Kandia - Szent Anna -
Wesselényi utcák által határolt terület
4.) Tervezett
Nyugati tehermentesítő út nyugati oldala
4. Debrecen nyugati része:
1.) Déli sor -
István - Szoboszlói - Salétrom utcák által határolt terület
2.) Kishegyesi
- István - Déli sor - Tócó csatorna által határolt terület
3.) Dorottya -
Bartók - Pesti - Kishegyesi utcák által határolt terület
5. Debrecen déli része:
1.) Repülőtéri
lakótelep
2.) Repülőtér
üzemi területen kívüli "Ipari és Intézményi" terület
3.) Repülőtér
üzemi terület
4.) Repülőtér
és állomás között található - un. Majorsági - terület
5.) Ghilányi -
Bégány - Epreskert utcák által határolt terület
*6. számú melléklet
Széndioxid
terhelési díj megállapítás alapjául szolgáló széndioxid kibocsátás számítása:
1. A
széndioxid terhelési díj fizetésére kötelezett a távhőtermelés széndioxid
kibocsátásának és az általa felhasznált tüzelőanyag 213/2006. (X. 27.) Korm.
rendelet (a továbbiakban Kormányrendelet) 5. mellékletében meghatározott
széndioxid kibocsátás különbözete alapján köteles az adóhatóság által
megállapított díjat megfizetni.
2. A
díjfizetésre kötelezett a széndioxid kibocsátását az általa felhasznált
tüzelőanyag kormányrendeletben meghatározott normatíva alapján határozza meg:
a) Az
éves tüzelőanyag felhasználását a Kormányrendeletben meghatározott, az adott
tüzelőanyaghoz tartozó feltüntetett fűtőértékkel megszorozza, majd az így
kapott „MJ” (megajoule) értéket 1000-el osztva, „GJ” értékre számítja.
Qtüzelőanyag
= (G tüzelőanyag x
H tüzelőanyag )/1000
[GJ]
b) Az a) bekezdés szerint hőenergia mennyiségre
átszámított éves tüzelőanyag felhasználását megszorozza az adott tüzelőanyaghoz
tartozó kibocsátási tényezővel. Az így kapott érték az általa kibocsátott
széndioxid éves értéke „kg” egységben.
GCO2 = Qtüzelőanyag x
KCO2 [kg]
c) Az Adóhatóságnak a 2. pont b) bekezdés szerint
meghatározott éves kibocsátott széndioxid mennyiségből le kell vonni a
Debreceni Erőműben ugyanilyen mennyiségű hőenergia megtermelése esetén
kibocsátott széndioxid mennyiséget, melyet a 29/B. § (1) b) szerinti
adatszolgáltatás alapján kell megállapítani.
GCO2különbözet =
GCO2 – (Qtüzelőanyag x
erőmű fajlagos kibocsátása) [kg]
ahol:
Qtüzelőanyag
: a díjfizetésre kötelezett éves hőfelhasználása
Gtüzelőanyag
: a díjfizetésre kötelezett éves tüzelőanyag felhasználása
Htüzelőanyag
: a díjfizetésre kötelezett által felhasznált tüzelőanyag fűtőértéke
GCO2: a díjfizetésre kötelezett éves
széndioxid kibocsátása
KCO2: a díjfizetésre kötelezett által felhasznált
tüzelőanyaghoz tartozó kibocsátási tényező a
213/2006. (X. 27.) Kormányrendelet
szerint
GCO2 különbözet : a díjfizetésre kötelezett adóalapjául
szolgáló többlet széndioxid kibocsátás
Függelékek:
1. sz. függelék: Kimutatás a felhasználói korlátozás alá nem eső egészségügyi –
és szociális létesítményekről
2. sz. függelék: Kimutatás a felhasználói korlátozás 1.
fokozatába sorolt üzemi és egyéb létesítményeket ellátó hőközpontokról
3. sz. függelék: Kimutatás a felhasználói korlátozás 2.
fokozatába sorolt lakossági HMV termelői hőközpontokról
4. sz. függelék: Kimutatás a felhasználói korlátozás 3.
fokozatába sorolt lakóépületeket ellátó hőközpontokról
1.
számú függelék
KIMUTATÁS
A felhasználói korlátozás
alá nem eső egészségügyi,
és szociális
létesítményekről
Holló J. u.
9. Óvoda - Bölcsöde
Petőfi tér
25. ANTSZ Rendelő
Varga u. 1.
Orvosi rendelő + lakások
Sas u. 2.
Orvosi rendelő + lakások
Szent A. u.
13. Fogászati rendelő
Víztorony
u. 11. Orvosi rendelő
Karácsony
Gy. u. 4-6. Óvoda-Bölcsőde
Gáborjáni
u. 4. Bölcsőde
Burgundia
u. 24. Orvosi rendelő
Blaháné u.
10-16. Orvosi rendelő + Rendőrségi óvoda + lakások
Csapó u.
98. Orvosi rendelő + lakások
Perényi u.
1. Orvosi rendelő + irodák
Bethlen u. 11-17. Kenézy Gyula Rend. int.
Darabos u.
20. Orvosi rendelő
Bethlen u.
36-38. Gyermek fogászat
Bethlen u.
42-44. Nőgyógyászat
Hajó u. 1.
Óvoda - Bölcsöde
Ibolya u.
25. Orvosi rendelő
Ibolya u.
22. Reménysugár Csecsemőotthon
Ibolya u.
24. Gyermek rehab. intézet
Füredi u. 42. Orvosi rendelő
Ibolya u.
19. Orvosi rendelő + lakások
Ősz u. 1.
Óvoda - Bölcsöde
Jerikó u.
21-23. Egészségügyi Centrum
Jerikó u.
27. Orvosi rendelő
Lehel u.
22. Orvosi ügyelet
Károlyi M.
u. 6. Bölcsőde
Böszörményi
u. 148. KIFONI
Görgey u.
5. Bölcsőde
Margit tér
7. Bölcsőde
Angylföld
tér 1. Orvosi rendelő
Angyalföld
tér 3. Bölcsőde
Kishegyesi
u. 88. Terápiás Ház
Nagyerdei
krt. 98. DE-DEOEC (Klinikák)
2.
számú függelék
KIMUTATÁS
A felhasználói korlátozás 1.fokozatába sorolt
üzemi - és egyéb létesítményeket ellátó
hőközpontokról
Barna u. 15. Magyar Közút Kht.
Piac u. 81. MKB Bank Rt.
Petőfi tér 9. Civis Hotels Rt.
Petőfi tér 9. Ügyvédi munkaközösség
Petőfi tér 10. HBm-i Kereskedelmi és
Iparkamara
Petőfi tér
1/c Magyar Posta Zrt.
Petőfi tér
10. Közületi blokk
Petőfi tér
10. Üzletek
Petőfi tér
10. SÉF-2000 Kft.
Petőfi tér
10. HÉLIKER Zrt.
Petőfi tér
10. Cívis Ház Rt.
Petőfi tér
10. Városi TV studió
Petőfi tér
10. Városi TV szerkesztőség
Iparkamara
u. 1. Városi Bíróság
Iparkamara
u. 1. HBm. Büntetés Végrehajtási Intézet
Petőfi tér
23. UPC Magyarország Kft.
Piac u. 74.
Üzletek fűtés és klíma
Vármegyeháza
u. 1. Magyar Államkincstár HBm. Igazgatóság
Piac u. 54.
HBm. Önkormányzat
Vármegyeháza
u. 5. Hajdúterv Kft.
Vármegyeháza
u. 7. Gyer. és Ifj.v. Int.
Varga u.
5-7. Péchy Mihály Műszaki Középiskola
Szent A. u. 17. Csokonai Gimn.
Tímár u. 1.
Deák Ferenc kollégium
Petőfi tér
8. Erdey Grúz Tibor Vegyipari Kollégium
Piac u. 52.
Kereskedelmi és Hitel Bank Rt.
Piac u. 42-48. HBm. Önkormányzat
Piac u. 42-48. Adó és Pénzügyi ell.
garázsok
Piac u. 32. Inter - Európa Bank Rt.
Piac u. 32. Interosport Kft. üzlet
Piac u. 34-36. Skála Debrecen Kft.
Piac u. 38. közületek
Piac u. 45. OTP fiók egy része
Piac u. 51. Citibank Rt.
Piac u. 49-51. Generali-Ingatlan Zrt.
Arany J u. 3. Oroszországi Főderáció Db.-i
Főkonzulátus
Batthyány u. 1. üzletek
Piac u. 57. KDB Bank Rt.
Piac u. 61. Tanépszer General Kft. Üzletház
Piac u. 79. Cívis Ház Rt. Irodaház
Miklós u.
1. Apolló mozi
Széchenyi
u. 24. Főügyészség
Széchenyi
u. 24. Ítélőtábla
Piac u. 28.
Magyar Rádió studió
Piac u. 24-26. Lorinvest Kft.étterem
Piac u. 26. T Mobil Magyarország Rt.
Piac u. 28. Mix-Grill étterem
Piac u. 28
Pince üzletház
Piac u. 26-28. üzletek
Piac u. 22-24. Puszta 93 Kft. étterem
Piac u. 22-24. Belvárosi étterem
Piac u. 22-24. Ifjúsági központ
Piac u. 22-24. + Kossuth 1-3. üzletek
Piac u. 20. Városháza étterem
Piac u. 20.
Polgármesteri Hiv.
Dósa nádor
tér 4-6. Minőségvizsgáló
Dósa nádor
tér 2-4. ANTSZ
Kossuth u.
8. üzletek közössége
Piac u. 18.
Máv Zrt. Igazgatóság
Piac u. 16.
Paletta
Dósa nádor
tér 10. Inform Média Kft.
Halköz 2..
HUNÉP üzletház
Piac u.
11-15. Cívis Hotels Rt. szálloda
Piac u. 11-15. Rosmann Üzletház
Piac u. 11-15. Fodrászipari Szöv.
Bajcsy-Zs. u. 3. Red-Line Kft.
Piac u.
11-15. Bartók terem
Piac u.
11-15. Víg mozi
Piac u. 15. Zafir Hause Kft. (Matanza)
Csapó u. 2. Csillag csemege
Csapó u. 2. Douglas Kft. Illatszer üzlet
Csapó u. 4-6. Üzletek
Vár u. 4. Erstebank Rt.
Vár u. 1. Kodály Z. Szakk. isk.
Vár u. 3. Simonffy E. ált. isk.
Piac u. 8. Bethlen G. Közgazdasági Szk.
isk.
Piac u. 8. Megyei Könyvtár
Vár u. 6/c. Külkereskedelmi Bank Rt
Vár u. 6/a. Budapest Bank Rt
Vár u. 8. Üzletek (szolg. hkp-ban)
Vár u. 10/c. Üzletek
Vár u. 10.
General Biztosító Rt.
Vár u. 10. Raiffaisen Bank Rt.
Vár u. 14/b. Karát üzlet
Vár u. 14/b. Szmirnoff étterem
Kálvin tér 11. Új Városháza
Vár u. 11.
Fanny Line kft.
Vár u. 7. K&H Biztosító Rt.
Kálvin tér
1. Kálvin téri üzletház
Szabó K. u.
1. Energo-Holding Kft.
Híd u. 2. E.ON TITÁSZ Zrt.
Szabó K. u. 3-5. Petőfi Sándor Ált. Isk.
Budai É. u. 8. Baross Gábor Szakképző Int.
Budai É. u. 8. Baross Gábor Szakképző Int.
tanműhely
Vágóhíd u. 2. DILK Kft. telephelye
Szombathi I. u. 12. Tóth Árpád Gimn.
Sumen u. 1-3. Gulyás Pál kollégium
Szent A. u. 31. WILBERTZ Mérnökiroda
Kossuth u. 41. E.ON TITÁSZ Zrt.
Kossuth u. 35. Dóczi G. Református Gimn.
Kossuth u. 35. DE Gyak. Ált. Isk.
Kossuth u. 44. Bányai J. Ált. Isk.
Bocskai tér 1. Benedek Elek Ált. Isk.
Munkácsi u. 4. Bocskai I. Ált. Isk.
Víztorony u. 11. ABC, Presszó
Víztorony u. 11. Szervíz épület
Víztorony u. 11. Könyvtár
Víztorony u. 11. ABIGÉL Többcélú Int.
Víztorony u. 3. Brassai Sámuel Szak. Isk.
Gáborjáni
u. 4. Brassai Sámuel Kisiskola
Ótemető u.
2-4. DE Műszaki Főiskolai Kar
Blaháné u.
17. KFRTF Kollégium
Kossuth u.
20. HBm. Rendőrfőkapitányság
Monti e. u.
3. Valcer Táncstúdió
Monti e. u.
7. Gyermek Könyvtár
Blaháné u.
1. Fűvészkert étterem
Blaháné u.
2. DKV Közlekedési Rt.
Kossuth u.
12-14. Megyei Földhivatal
Kossuth u.
10. Csokonai Színház
Liszt
Ferenc tér 3. Ady Endre Gimn.
Burgundia
u. 1. Beregszászi P. Szaképző Isk.
Csapó u.
33-35. Erdey Grúz T. Vegyipari Isk.
Csapó u.
110. Héliker Zrt.
Kassai út
25. Povolny F. Szakképző int.
Kassai út
26. Debreceni Egyetem Campus épületei
Kassai út
28. FŐNIX Rendezvénycsarnok
Kassai út
30-32. Hódos Imre Sportcsarnok
Tüzér u. 4.
Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
Zákány u. 5. Hunyadi J. Ált. isk.
Oláh G. u.
5. Debreceni Sportcentrum Kht. épületei
Oláh G. u.
3. Viktória Étterem
Ady E.
sgrt. 1. Nagyerdei Kulturpark Kht.
Pallagi út 5 sz. Erdő - Term Nagyerdő
Gyógyszálló Kft.
Nagyerdei park 1. Debreceni Gyógyfürdő Kft.
Rákóczi u. 2-22. Vásárcsarnok
Hunyadi u. 17. Ált. isk.
Péterfia u. 5-7. KFRTF Főiskola
Hunyadi u. 13. Nyugdíjbiztosítási
Igazgatóság
Péterfia u. 4. Társas Irodaház
Kálvin tér
13. Vojtina Bábszínház
Péterfia u.
2. SZIRTÉP Kft.
Péterfia u.
18. Debrecen 2000 Kft. (Pláza)
Kálvin tér
16. Református Kollégium
Darabos u.
9-11. Megyei Eü. pénztár
Hunyadi u. 1-3. Kölcsey hidegen. központ
Hunyadi u. 1-3. Kölcsey Kong. központ
Hunyadi u. 1-3. Kölcsey Szálloda épület
Hunyadi u. 1-3. Kölcsey Irodaépület
Déri tér 1. Déri Múzeum
Bethlen u. 5-7. M. Telekom Rt (új épület)
Hatvan u. 15. MNB
Múzeum u. 3. Magyar Posta Zrt.
Bethlen u. 1. M. Telekom Rt.
(régi épület)
Piac u.
1-3. Unió Áruház
Hatvan u.
2-4. OTP Rt.
Piac u. 7-9. OTP Rt.
Thali K. u.
10-12. Óvoda
Pallagi út
3. Nagyerdei Óvoda
Hatvan u.
8-10. TIVIZIG
Hatvan u.
12-14. Debreceni Vízmű Rt.
Hatvan u.
16. TIKÖFE Székház
Hunyadi u. 10. Könyvesbolt
Hunyadi u. 4. Geodézia
Hunyadi u. 10. Lilla bár
Hunyadi u. 2. Héliker Zrt.
Egyetem sugárút 13. UNI-HOTEL
Mester u. 1. Route 66 Söröző
Hajó u. 18-20. Arany J. Ált. Isk.
Dózsa Gy. u. 2. Vénkerti Ált. Isk.
Vénkert u. 2. Keresk. és Vendégl. Szak.
Isk.
Böszörményi u. 6. Alföldi nyomda Rt.
Gyergyó u. 10. Üzletház
Böszörményi u. 23-25. Diószegi S. Szak.
Isk.
Böszörményi u. 27. HADÉP Kft.
Sínai M. u. 6. Vénkerti Ált. Isk.
Sínai M. u.
4. Óvoda és Kisiskola
Füredi u. 44. Tipp-Topp Kft.
Füredi u.
44. Debreceni Egyetem
Dózsa Gy.
u. 20. Domus Lánc Kft.
Borsos tér
1. Irodalmi Múzeum
Ibolya u. 3. Ibolya u.-i Ált. Isk.
Ibolya u. 23. Üzletek
Böszörményi u. 68. Capillano Kft. Étterem +
konyha
Füredi u. 98. Medicor telephely
Jerikó u. 13. Héliker Zrt.
Jerikó u. 1-11. Üzletház
Füredi u. 51. Ibero T. Rex Kft.
Füredi u.
39. Tiszántúli Ref. Egyház
Füredi u.
43. OTP Rt.
Füredi u. 27. Malompark - Piac épület
Füredi u. 27. Malompark
Füredi u. 59. Üzletház
Sétakert u. 1-3. Könnyűipari Szk. Isk.
Thomas Mann u. 16. Dienes L. Eü. Szak. Isk.
Lehel u. 22. Gyógyszertár
Lehel u. 18. Óvoda
Jerikó u.
17-19. UNOK Iskola
Thomas Mann
u. 49. DAB Székház
Thomas Mann u. 45. Nyugdijas ház
Egyetem tér
2. Debreceni Egyetem
Komlóssy u.
45. Debreceni Egyetem
Ötvenhatosok
tere 6. DHZrt. épület
Ötvenhatosok
tere 6/a. Délibáb Áruház Ing. Rt.
Bólyai u.
29. Bólyai Általános Iskola
Civis u.
18. DHZrt. épület
Civis u.
18. Posta
Böszörményi
u. 150. Árpád Vezér Ált. Isk.
Doberdó u.
1/A. Héliker Zrt.
Békéssy B.
u. 12. Csokonai Gimnázium
Görgey u.
22. DHZrt. épület
Görgey u.
7. Óvoda
Déli sor 4.
MÁV RT. Pályagazd. Főn.
Derék u.
48. SÉF-2000 Kft. Presszó
Derék u.
33. Debreceni Jégcsarnok Kft.
Margit tér
19. DH-Szerviz Kft. uszoda
Holló L. sétány
8. Holló emlékház
Holló L.
sétány 6. Medgyessy F. Gimn.
Margit tér 19. II.sz. Iskola
Margit tér
19. I.sz. Iskola
Margit tér
19. Iskola-tornaterem
Margit tér
19. Iskola konyha
Margit tér
19. I-II. Óvodák
Tócóskert
tér 4. Héliker Zrt.
Angyalföld
tér 17. Héliker Zrt.
István u.
59. Magyar Posta Zrt.
Kishegyesi
u. 44. Söröző
Angyalföld tér 7. Vörösmarty M. Ált. Isk.
Angyalföld tér 4. Kazinczy F. Ált. Isk.
Kishegyesi u. 44. Héliker Zrt.
Angyalföld tér 13-14. Gyógyszertár
Kishegyesi u. 13. TESCO bővítés
Kishegyesi u. 13-17. Elektro World Áruház
Angyalföld tér 3. Óvoda
3.
számú függelék
KIMUTATÁS
A felhasználói korlátozás 2. fokozatába sorolt
lakossági HMV termelői hőközpontokról
Boldogfalva
u. 15-17.
Petőfi tér
1-4 sz.
Petőfi tér
9. (Barna u.-i HMV blokk)
Ispotály u.
3.
Petőfi tér
10.
Iparkamara
u. 2-4.
Piac u. 74.
Piac u. 68.
Vármegyeháza
u. 10.
Piac u. 58.
Jászai u.
9.
Jászai M.
tér 6.
Piac u. 34-36.
Arany J u. 4.
Piac u. 41.
Piac u. 26-28.
Piac u. 22-24.
Sas u. 2.
Csapó u. 1.
Piac u. 19.
Bajcsy-Zs. u. 3-5.
Csapó u. 2.
Csapó u. 4-6.
Kálvin tér üzletház
Teleki u.
38.
Teleki u.
24.
Teleki u.
21.
Haláp u. 6.
Haláp u. 4.
Szent Anna u. 34.
Dienes J.
u. 27.
Dienes J.
u. 25.
Víztorony
u. 11.
Mata J. u.
1.
Monti e. u.
3.
Blaháné u.
3.
Csapó u.
37.
Csapó u.
78.
Senyei O. u. 39-41.
Hunyadi u. 9-11.
Múzeum u. 4.
Hatvan u. 1.
Piac u. 1-3.
Hatvan u. 2-4.
Piac u. 7-9.
Hatvan u. 6.
Hunyadi u. 12.
Bethlen u. 47-49.
Egyetem sugárút 11/A
Mester
u.7-9.
Hajó u.
2-4.
Mester u.
3-5.
Hajó u.
6-8.
Hajó u.
10-12.
Hajó u.
14-16.
Bethlen u. 36-38.
Bethlen u. 42-44.
Bethlen u. 48-50.
Csemete u.
1.
Csemete u.
3.
Csemete u.
5.
Csemete u.
7.
Gyergyó u.
2-10. üzletház
Gyergyó u.
9.
Gyergyó u. 3.
Hortobágy u. 7.
Hortobágy u. 9.
Hortobágy u. 11.
Hortobágy u. 5.
Hortobágy u. 3.
Hortobágy u. 1.
Hortobágy
u. 13.
Hortobágy
u. 17.
Domokos L.
u. 6.
Domokos L.
u. 8.
Domokos L.
u. 1-3.
Domokos L.
u. 5-7.
Domokos L.
u. 9-11.
Domokos L.
u. 13-15.
Domokos L.
u. 20-22.
Domokos L.
u. 24-26.
Domokos L.
u. 28-30.
Domokos L.
u. 32-34.
Sínai M. u.
29-31.
Sínai M. u.
33-35.
Sínai M. u.
25.
Füredi u.
50.
Füredi u.
60.
Füredi u.
62.
Böszörményi
u. 33.
Sínai M. u.
17-21.
Sínai M. u.
13-15.
Sínai M. u.
9-11.
Sínai M. u.
1-7.
Dózsa Gy.
u. 12.
Ibolya u.
5-13.
Ibolya u.
19.
Ibolya u.
23.
Böszörményi
u. 68.
Lehel u. 4-6.
Lehel u. 2.
Füredi u. 49.
Füredi u.
45.
Füredi u.
41.
Lehel u. 8.
I.sz.
Jerikó u.
27/A II.sz.
Thomas Mann
u. 45.
Ötvenhatosok
tere 6.
Ötvenhatosok
tere 7.
Ötvenhatosok
tere 8.
Böszörményi
u. 81.
Böszörményi
u. 93.
Borbíró tér
2.
Civis u. 2.
Civis u. 4.
Civis u. 6.
Civis u. 8.
Civis u.
10.
Civis u.
12.
Civis u.
14.
Civis u.
16.
Civis u.
18.
Borbíró tér
5.
Borbíró tér
6.
Borbíró tér
8.
Civis u. 3.
Károlyi M. u. 5.
Károlyi M. u. 3.
Károlyi M. u. 1.
Civis u. 5.
Civis u. 7.
Civis u. 9.
Civis u. 11.
Civis u. 13.
Civis u. 15.
Civis u. 17.
Martonfalvi u. 10.
Görgey u. 2.
Görgey u. 4.
Görgey u. 6.
Görgey u. 8.
Görgey u. 10.
Görgey u. 12.
Görgey u. 14.
Görgey u. 16.
Görgey u. 18.
Görgey u. 20.
Görgey u. 9.
Görgey u. 11.
Kartács u. 6.
Kartács u. 4.
Kartács u. 2.
Békéssy B. u. 10.
Békéssy B. u. 8.
Böszörményi u. 103.
Böszörményi u. 105.
Böszörményi u. 111.
Böszörményi u. 115.
Böszörményi
u. 119.
Doberdó u.
3.
Doberdó u.
9.
Derék u.
253.
Derék u.
233.
Derék u.
203.
Derék u.
165.
Derék u.
155.
Derék u.
131.
Derék u.
105.
Derék u.
73.
Derék u.
51.
Egressy B.
tér 5.
István u.
97. II.sz.
Derék u.
106. I.sz.
István u.
27. IV.sz.
Derék u. 24. III.sz.
|
|
4. számú függelék |
|
KIMUTATÁS
|
|
A
felhasználói korlátozás 3. fokozatába sorolt lakóépületeket ellátó
hőközpontokról |
Boldogfalva
u. 15-17.
Petőfi tér
1-4 sz.
Piac u. 71 sz.
Piac u. 73 sz.
Piac u. 75 sz.
Piac u. 77 sz.
Piac u. 81 sz.
Petőfi tér 10. Lakóépület 22 em.
Petőfi tér
16-19.
Holló J. u.
5-7.
Petőfi tér
20-21.
Iparkamara
u. 2-4. Lakóépület
Piac u.
70-72.
Holló J. u. 2-4.
Piac u. 68.
Vármegyeháza u. 11.
Vármegyeháza u. 10.
Piac u. 56.
Piac u. 58. lakóépület
Szent A. u. 8.
Szent A. u.
10-12.
Jászai u.
9.
Piac u. 40.
Jászai M.
tér 2-4.
Jászai M.
tér 1-3-5.
Jászai M.
tér 6.
Piac u. 30. lakások
Piac u. 34-36. lakások
Piac u. 43.
lakások
Piac u. 45-47. lakások
Arany J u. 4.
Piac u. 41.
lakások
Piac u. 26. lakások
Piac u. 28. lakások
Kossuth u. 3-17. hkp blokk
Kossuth u. 3. Lakások
Kossuth u. 5. lakások
Kossuth u. 7. lakások
Kossuth u. 9. lakások
Kossuth u. 11. lakások
Kossuth u. 13. lakások
Kossuth u. 15. lakások
Batthyány u. 1. lakások
Piac u. 22-24. + Kossuth 3/a. lakások
Csapó u. 1.
Piac u. 17 sz.
Piac u. 19 sz.
Piac u. 21-23 sz.
Bajcsy-Zs. u. 3-5.
Csapó u. 2. lakások
Piac u. 10. lakások
Csapó u. 4-6. lakások
Teleki u. 38.
Teleki u.
24.
Teleki u.
8.
Sumen u. 24
Haláp u. 9.
Wesselényi u. 37.
Haláp u. 10.
Vígkedvű M. u. 12.
Teleki u. 9.
Sumen u. 12.
Vígkedvű M. u. 15.
Szombathi I. u. 5.
Szent A. u. 34-38.
Kandia u. 13.
Kandia u. 9.
Kandia u. 5.
Kandia u. 3.
Kandia u. 1.
Klaipeda u. 16.
Klaipeda u. 12.
Klaipeda u.
8.
Klaipeda u.
4.
Kossuth u.
45.
Kossuth u. 47.
Szent A. u. 32.
Dienes J. u. 27.
Dienes J. u. 25.
Víztorony u. 17.
Fényes udvar 5.
Fényes udvar 7.
Fényes udvar 10.
Fényes udvar 12.
Fényes udvar 13.
Fényes udvar 15.
Fényes udvar 17.
Fényes udvar 1.
Fényes udvar 2.
Fényes udvar 3.
Karácsony György u. 11.
Karácsony György u. 9.
Karácsony György u. 7.
Karácsony György u. 5.
Karácsony György u. 3.
Karácsony György u. 1.
Boka Károly u. 3.
Boka Károly u. 9.
Boka Károly u. 11.
Monti e. u. 5/a.
Monti e. u.
5/c.
Burgundia
u. 18.
Burgundia
u. 22.
Kossuth u.
36.
Kossuth u.
38.
Blaháné u.
3.
Csapó u.
37.
Burgundia
u. 4.
Csapó u.
72.
Csapó u.
76.
Csapó u.
75.
Csapó u.
79.
Csapó u.
83.
Csapó u.
85.
Monostor u.
8.
Csapó u.
80.
Csapó u.
84.
Csapó u.
88.
Csapó u.
92.
Csapó u.
96.
Csapó u.
102.
Csapó u.
106.
Senyei O.
u. 39.
Hunyadi u. 9-11.
Múzeum u. 4.
Piac u. 1-3. lakások
Hatvan u. 2-4. Lakások
Piac u. 7-9. Lakások
Hatvan u.
6.
Darabos u.
4.
Darabos u.
6.
Darabos u.
8.
Darabos u.
10.
Darabos u.
12.
Darabos u.
14.
Darabos u.
16.
Darabos u.
18.
Hunyadi u. 12.
Hunyadi u. 2-4.
Bethlen u. 27-29.
Bethlen u. 31.
Bethlen u. 33.
Bethlen u. 35.
Bethlen u. 37.
Bethlen u. 39.
Bethlen u. 41.
Bethlen u. 43.
Bethlen u. 47-49. Tiszti ház
Egyetem
sugárút 11/A
Hajó u.
2-4.
Mester u.
3-5.
Hajó u.
6-8.
Hajó u.
10-12.
Hajó u. 14-16.
Bethlen u. 36-38. lakások
Bethlen u. 42-44. lakások
Bethlen u. 48-50.
Bethlen u. 52-56.
Csemete u. 1.
Csemete u.
3.
Csemete u.
5.
Csemete u.
7.
Gyergyó u. 9.
Gyergyó u. 3.
Hortobágy u. 7.
Hortobágy u. 9.
Hortobágy u. 11.
Hortobágy u. 5.
Hortobágy u. 3.
Hortobágy u. 1.
Hortobágy
u. 13.
Hortobágy
u. 17.
Domokos L. u. 6.
Domokos L.
u. 8.
Domokos L.
u. 1-3.
Domokos L.
u. 5-7.
Domokos L.
u. 9-11.
Domokos L.
u. 13-15.
Domokos L.
u. 20-22.
Domokos L.
u. 24-26.
Domokos L.
u. 28-30.
Domokos L.
u. 32-34.
Sínai M. u.
29-31.
Sínai M. u.
33-35.
Sínai M. u.
25.
Füredi u.
50.
Füredi u.
60.
Füredi u.
64.
Böszörményi
u. 33.
Sínai M. u.
19.
Sínai M. u.
13-15.
Sínai M. u.
9-11.
Sínai M. u.
1-7.
Dózsa Gy.
u. 12.
Ibolya u.
5-13.
Böszörményi
u. 68. Főépület (lakások)
Lehel u. 4-6.
Lehel u. 2.
Füredi u. 49.
Füredi u.
45.
Füredi u.
41.
Lehel u.
10.
Lehel u. 14.
Jerikó u. 15.
Jerikó u. 8-10.
Jerikó u. 6.
Jerikó u. 2.
Füredi u. 67.
Füredi u. 71.
Füredi u. 75.
Böszörményi u. 41.
Böszörményi u. 49.
Jerikó u. 12-14.
Menyhárt J. tér 4.
Jerikó u. 16-18.
Jerikó u. 20.
Jerikó u. 36.
Jerikó u. 34.
Jerikó u. 32.
Jerikó u. 30.
Jerikó u. 28.
Jerikó u. 26.
Jerikó u. 24.
Jerikó u. 22.
Menyhárt J. tér 8.
Menyhárt J. tér 9.
Ötvenhatosok tere 4.
Böszörményi u. 69.
Böszörményi u. 61.
Jerikó u. 25.
Lehel u. 24.
Lehel u. 20.
Ötvenhatosok tere 7.
Ötvenhatosok tere 8.
Böszörményi u. 81.
Böszörményi
u. 93.
Borbíró tér
2.
Civis u. 2.
Civis u. 4.
Civis u. 6.
Civis u. 8.
Civis u.
10.
Civis u.
12.
Civis u.
14.
Civis u.
16.
Borbíró tér
5.
Borbíró tér
6.
Borbíró tér
8.
Civis u. 3.
Károlyi M. u. 5.
Károlyi M. u. 3.
Károlyi M. u. 1.
Civis u. 5.
Civis u. 7.
Civis u. 9.
Civis u. 11.
Civis u. 13.
Civis u. 15.
Civis u. 17.
Martonfalvi u. 8.
Martonfalvi u. 2.
Mikszáth u. 75.
Mikszáth u. 81.
Mikszáth u. 85.
Békéssy u. 1.
Békéssy u. 5.
Komlóssy u. 96.
Martonfalvi u. 14.
Martonfalvi
u. 18.
Martonfalvi
u. 22.
Komlóssy u.
78.
Komlóssy u.
82.
Görgey u.
2.
Görgey u.
4.
Görgey u.
6.
Görgey u.
8.
Görgey u.
10.
Görgey u.
12.
Görgey u.
14.
Görgey u.
16.
Görgey u.
18.
Görgey u.
20.
Görgey u.
9.
Görgey u.
11.
Kartács u.
6.
Kartács u.
4.
Kartács u.
2.
Békéssy B.
u. 10.
Békéssy B.
u. 8.
Böszörményi
u. 103.
Böszörményi
u. 105.
Böszörményi
u. 111.
Böszörményi
u. 115.
Böszörményi
u. 119.
Doberdó u.
3.
Doberdó u.
9.
Derék u.
253.
Derék u.
259.
Derék u.
243.
Sárvári Pál
u. 100.
Derék u.
233.
Derék u.
237.
Derék u.
225.
Derék u.
217.
Derék u.
203.
Derék u.
211.
Derék u. 193.
Derék u.
189.
Derék u.
165.
Derék u.
171.
Derék u.
179.
Sárvári Pál
u. 12.
Derék u.
155.
Derék u.
149.
Sárvári Pál
u. 3.
Sárvári Pál
u. 9.
Derék u.
131.
Derék u.
129.
Derék u.
141.
Derék u.
143.
Derék u.
105.
Derék u.
95.
Derék u.
115.
Derék u.
119.
Derék u.
73.
Derék u.
67.
Derék u.
79.
Derék u.
89.
Derék u.
51.
Derék u.
43.
Derék u.
57.
Derék u.
59.
Egressy B. tér 5.
Egressy B. tér 10.
Egressy B.
tér 13.
István u.
105.
István u.
113.
István u.
117.
István u.
121.
István u.
125.
István u.
131.
István u.
135.
Vincellér
u. 2.
Tócóskert
tér 3.
Tócóskert
tér 2.
Tócóskert
tér 1.
István u.
95.
István u.
93.
István u.
91.
István u.
87.
István u.
81.
István u.
77.
István u.
73.
István u.
69.
István u.
65.
István u.
61.
Derék u.
110.
Derék u.
120.
Derék u.
126.
Derék u.
130.
Derék u.
134.
Derék u.
138.
Derék u.
142.
Vincellér u. 6.
Vincellér u. 4.
Tócóskert tér 8.
Tócóskert tér 7.
Tócóskert tér 6.
Tócóskert tér 5.
Derék u. 104.
Derék u.
102.
Derék u.
100.
Derék u.
96.
Derék u.
92.
Derék u.
88.
Derék u.
84.
Derék u.
80.
Derék u.
74.
Derék u.
70.
István u.
27/d.
István u.
29/c.
István u.
31/b.
István u.
33.
István u.
37.
István u.
41.
István u.
47.
István u.
51.
István u.
53.
István u.
55.
István u.
25.
István u.
23.
István u.
21.
István u.
19.
István u.
15/b.
Kishegyesi
u. 8.
Kishegyesi
u. 20.
Kishegyesi
u. 32.
Kishegyesi
u. 36.
Kishegyesi
u. 38.
Kishegyesi
u. 40.
Kishegyesi
u. 42.
Derék u.
28.
Derék u.
38.
Derék u.
42.
Derék u.
48.
Derék u.
52.
Derék u.
56.
Derék u.
60.
Derék u.
64.
Derék u.
66.
Derék u.
68.
Angyalföld
tér 11.
Angyalföld
tér 10.
Angyalföld
tér 16.
Angyalföld
tér 15.
Derék u.
22.
Derék u.
20.
Derék u.
18.
Derék u.
16.
Derék u.
10.
Kishegyesi
u. 68.
Kishegyesi
u. 64.
Kishegyesi
u. 56.
Kishegyesi
u. 50.
Kishegyesi
u. 48.
Kishegyesi
u. 46.
*5. számú függelék
|
|||
|
|
|
|
1.Tüzelőanyag
megnevezése |
2.Tüzelőanyag kódjele |
3. Fűtőérték |
4.Kibocsátási tényező |
(LAIR) |
MJ/kg MJ/gnm3 |
kg CO2/GJ |
|
1. Szilárd tüzelőanyagok |
|||
1.1 Hazai feketeszén |
17 |
24 |
94,6 |
1.2 Import feketeszén |
18 |
26 |
94,6 |
1.3 Hazai barnaszén |
12 |
12 |
96,1 |
1.4 Import barnaszén |
19 |
16 |
94,6 |
1.5 Lignit |
13 |
7 |
113,2 |
1.6 Koksz |
51 |
29,8 |
108,17 |
1.7 Petrolkoksz |
52 |
35 |
100,8 |
1.8 Tűzifa és fahulladék* |
15 |
16 |
(109,63) |
1.9 Biobrikett és egyéb bio tüzelőanyagok* |
16 |
16 |
(109,63) |
1.1.0 Brikett |
53 |
21 |
94,6 |
2. Cseppfolyós tüzelőanyagok |
|||
2.1 Tüzelőolajok |
|||
2.1.2 TÜ 5/20 tüzelőolaj |
60 |
42 |
74,07 |
2.1.2 Erőművi tüzelőolaj |
61 |
42 |
74,07 |
2.1.3 Gázturbina olaj (GTO) |
61 |
42 |
74,07 |
2.2 Fűtőolajok |
|||
2.2.1 FA 60/80 extra könnyű fűtőolaj |
70 |
41 |
77,37 |
2.2.2 FA 60/120 fűtőolaj |
71 |
41 |
77,37 |
2.2.3 FA 60/130 fűtőolaj |
72 |
41 |
77,37 |
2.2.4 F 60/130 fűtőolaj |
73 |
41 |
77,37 |
2.2.5 F 90/160 fűtőolaj |
74 |
40 |
77,37 |
2.2.6 F 100/200 nehéz fűtőolaj |
75 |
39,5 |
77,37 |
2.2.7 FA 90/160 kis kéntartalmú fűtőolaj |
76 |
40 |
77,37 |
2.2.8 FA 100/200 nehéz fűtőolaj |
77 |
39,5 |
77,37 |
2.3 Egyéb cseppfolyós tüzelőanyagok |
|||
2.3.1 Benzin |
90 |
44 |
69,3 |
2.3.2 Dízelolaj |
90 |
42 |
74,07 |
3 Gáznemű tüzelőanyagok |
|||
3.1 Földgáz |
31 |
34 |
56,1 |
3.2 PB-gáz |
35 |
45,7 |
63,07 |
3.3 LPG |
37 |
45,7 |
63,07 |
3.4 Kamragáz (kokszolásból) |
33 |
17 |
47,67 |
3.5 Kohógáz |
34 |
3,12 |
242 |
3.6 Biogáz* |
36 |
22,65 |
(54,9) |
3.7 Csökkentett metántartalmú földgáz (inert
gáz) |
38 |
16,29 |
56,1 |
*
Ezeket a számításokban 0 kibocsátással kell figyelembe venni |
* módosította a az 56/2007.
(XII. 22.) Ö.r. Hatályos 2008. január 1-jétől.
* módosította a
az 56/2007. (XII. 22.) Ö.r. Hatályos 2008. január 1-jétől.
* módosította a
az 56/2007. (XII. 22.) Ö.r. Hatályos 2008. január 1-jétől.
* hatályon kívül
helyezte a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatálytalan 2007. január 1-jétől.
* módosította a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatályos
2007. január 1-jétől
+ Lásd: MSZ
04-140-2/1991.
* módosította a 43/2006. (XII.
15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől.
* módosította a 43/2006. (XII.
15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől.
* kiegészítette a 43/2006. (XII.
15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől.
* módosította a 32/2009. (X. 22.) Ö.r. Hatályos 2009.
november 1-jétől.
* hatályon
kívül helyezte a 32/2009. (X. 22.) Ö.r. Hatálytalan 2009. november 1-jétől.
* módosította a
32/2009. (X. 22.) Ö.r. Hatályos 2009. november 1-jétől.
* kiegészítette a
32/2009. (X. 22.) Ö.r. Hatályos 2009. november 1-jétől.
* kiegészítette
a 32/2009. (X. 22.) Ö.r. Hatályos 2009. november 1-jétől.
* kiegészítette
a 32/2009. (X. 22.) Ö.r. Hatályos 2009. november 1-jétől
* módosította a 32/2009. (X. 22.) Ö.r. Hatályos 2009. november 1-jétől..
* módosította a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatályos
2007. január 1-jétől.
* módosította a 30/2008. (VI. 27.) Ö.r. Hatályos 2008.
július 1-jétől.
* kiegészítette a 32/2009. (X. 22.) Ö.r. Hatályos 2009. november 1-jétől.
* kiegészítette
a 32/2009. (X. 22.) Ö.r. Hatályos 2009. november 1-jétől
* módosította
a az 56/2007. (XII. 22.) Ö.r. Hatályos 2008. január 1-jétől.
* módosította
a az 56/2007. (XII. 22.) Ö.r. Hatályos 2008. január 1-jétől.
* hatályon
kívül helyezte a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatálytalan 2007. január
1-jétől.
* módosította a 43/2006.
(XII. 15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől
+ Lásd: MSZ 04-140-2/1991.
* módosította
a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől.
* módosította
a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől.
* kiegészítette
a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől.
* módosította a 33/2008. (IX. 30.) Ö.r. Hatályos 2008. október 1-jétől.
* módosította a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől.
* módosította a 30/2008.
(VI. 27.) Ö.r. Hatályos 2008. július 1-jétől.
* módosította
a az 56/2007. (XII. 22.) Ö.r. Hatályos 2008. január 1-jétől.
* módosította
a az 56/2007. (XII. 22.) Ö.r. Hatályos 2008. január 1-jétől.
* hatályon
kívül helyezte a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatálytalan 2007. január
1-jétől.
* módosította a 43/2006.
(XII. 15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől
+ Lásd: MSZ 04-140-2/1991.
* módosította
a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől.
* módosította
a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől.
* kiegészítette
a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől.
* módosította a 33/2008. (IX. 30.) Ö.r. Hatályos 2008. október 1-jétől.
* módosította a 43/2006. (XII. 15.) rendelet. Hatályos 2007. január 1-jétől.
* módosította a 30/2008.
(VI. 27.) Ö.r. Hatályos 2008. július 1-jétől.
módosította a az 56/2007. (XII. 22.) Ö.r. Hatályos 2008. január 1-jétől.