Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 52/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelete
a 2014. évi átmeneti gazdálkodásáról
Hatályos: 2013. 12. 19- 2013. 12. 31Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 52/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete
a 2014. évi átmeneti gazdálkodásáról
2013-12-19-tól 2014-02-12-ig
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 25. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) A képviselő–testület felhatalmazza a polgármestert, hogy 2014. január 1-jétől a hatályban lévő jogszabályok, határozatok, szerződések, megállapodások alapján az Önkormányzatot megillető bevételeket szedje be és az esedékes kiadásokat, az e rendeletben foglaltak szerint teljesítse.
(2) A költségvetési szervek kötelesek a tevékenységi körükbe tartozó bevételeik folyamatos előírására és beszedésére.
(3) A polgármester jogosult a jogerős bírósági ítéletek, ellenőrző szervek határozatai szerinti kötelezettségek teljesítésére, azzal, hogy a 2014. évi költségvetés elfogadásával egyidejűleg a kifizetésekről utólag beszámol.
2. § (1) A költségvetési szervek, a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok feladatellátásának és zavartalan működésének biztosítása érdekében a 2014. évi költségvetés elfogadásáig a személyi juttatásokra havonként a következő költségvetési kiadásokat teljesíthetik:
a) személyi juttatásokra és járulékaira, ezen belül a rendszeres személyi juttatásokra, munkavégzéshez kapcsolódó túlórákra, helyettesítésekre, költségtérítésekre – cafetéria kivételével -, valamint az egyéb – megbízási jogviszonyra - érvényes munkaszerződésekben foglaltakra vonatkozóan a szabályzatok és a magasabb szintű jogszabályok előírásai szerint,
b) az átmeneti időszakban csak a képviselő-testület jóváhagyásával fizethető jutalom, köthető új megbízási szerződés,
c) a tisztségviselők illetményei, költségtérítései,
d) a képviselők, bizottsági tagok díjazása, juttatásai a vonatkozó önkormányzati rendeletben szabályozottak szerint,
e) 2014. évre áthúzódó kiadásokra a feladattal terhelt pénzmaradvány terhére.
(2) Az Önkormányzat, a költségvetési szervek és a Polgármesteri Hivatal feladatellátásának és zavartalan működésének biztosítása érdekében a 2014. évi költségvetés elfogadásáig a dologi kiadásokra a következő költségvetési kiadásokat teljesíthetik:
- a 2013. évről áthúzódó kötelezettségvállalásokat és a 2014. évre előre vállalt kötelezettségeket,
- a működéshez feltétlenül szükséges meglévő eszközök cseréje céljából beszerzett kisértékű tárgyi eszközöket,
- a 2014. január 1-jén munkaviszonyt létesítők esetén a munkakörökhöz kötelezően előírt munkaruha-védőruha, egyenruha beszerzést,
- a munkavégzéshez kötelezően előírt BKV bérlet beszerzést.
(3) A költségvetési szervek - a (2) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel - a következő mértékben teljesíthetik a dologi költségvetési kiadásokat:
a) a Józsefvárosi Közterület-felügyelet és Városüzemeltetési Szolgálat havonta a 2013. évi feladatváltozásaival szintezett összeg 1/12-ed része 80%-ának,
b) a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ a 2013. és a 2014. évi feladatváltozásaival szintezett összeg 1/12 része 80%-ának,
c) a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék, a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat havonta a 2013. évi eredeti költségvetés előirányzata 1/12-ed résznek,
d) a Józsefvárosi Parkolási-üzemeltetési Szolgálat a 2013. évi feladatváltozásaival szintezett összeg 1/12-ed része 80%-ának, valamint a 2014. évre előre vállalt kötelezettségek időarányos összegének,
e) a Katica Bölcsőde és Napközi Otthonos Óvoda a napközi otthonos óvoda feladatellátásra a (2) bekezdésben foglaltak teljesítéséhez szükséges összeg erejéig, a bölcsődei feladatellátásra havonta a 2013. évi eredeti költségvetés előirányzata 1/12-ed részének,
f) a Józsefvárosi Intézményműködtető Központ saját szervezetének működtetésére a 2013. évi eredeti költségvetés előirányzata 1/12-ed részének,
g) a Józsefvárosi Intézményműködtető Központ az óvodák működtetésére és az étkeztetésre havonta az óvodák 2013. évi eredeti költségvetés előirányzata 1/12-ed részének,
h) a Józsefvárosi Intézményműködtető Központ az iskolák működtetésére és az étkeztetésre havonta az iskolák 2013. évi eredeti költségvetés előirányzata 1/12-ed részének,
i) a Polgármesteri Hivatal havonta a 2013. évi eredeti előirányzat 1/12-ed része 80%-ának - kivéve a működtetést és informatikai feladatokat, melyre havonta a 2013. évi eredeti költségvetés előirányzata 1/12-ed része 90%-ának
megfelelő összeg erejéig.
(4) Az Önkormányzat, az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok - a (2) bekezdés a) pontjában foglaltakra is figyelemmel - a következők szerint teljesíthetik a dologi kiadásokat:
a) a 11602 cím dologi kiadásaira havonta a 2013. évi eredeti előirányzat 1/12 részének 80%-ának,
b) a 11601 cím rendszeres dologi kiadásaira havonta a 2013. évi eredeti előirányzat 1/12 részének,
- a 11200 címcsoportba tartozó feladatokra a 2013. évi eredeti költségvetési előirányzat 1/12-ed részének,
- a 11101, a 11102, a 11103 címcsoportba tartozó feladatok esetében a 2013. évi feladatváltozásokkal csökkenetett 2013. évi előirányzat 1/12-ed részének,
- a 11300 címcsoportba tartozó feladatok esetében a kifizetések utáni tényleges postaköltségek összegének,
- a 11400 címcsoportba tartozó feladatok esetében havonta a 2013. évi feladatváltozások figyelembevételével a 2013. évi eredeti előirányzat 1/12-ed részének 80%-ának,
- a 11502 címcsoportba tartozó feladatok esetében havonta a 2013. évi eredeti előirányzat 1/12-ed részének 60%-ának,
- a 11603, a 11604, a 11605 címcsoportba tartozó feladatokra a szerződések/támogatási szerződések/megállapodásokban meghatározott összegének,
- a 11700 címcsoportba tartozó feladatok esetében a hiteltörlesztés és a kamatkiadásokon kívül havonta a 2013. évi eredeti előirányzat 1/12-ed része 65%-ának
megfelelő összeg erejéig.
3. § (1) A költségvetési szervek, a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat felhalmozási, felújítási kiadásokat a 2013. évről áthúzódó kötelezettségvállalásokra (feladattal terhelt pénzmaradvány) és a 2014. évre előre vállalt kötelezettségekre teljesíthetnek.
(2) A lakosságnak juttatott szociális jellegű ellátások kizárólag a jogszabályokban meghatározott összegben teljesíthetők.
(3) A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ pénzbeli juttatás címén az ellátottak részére kizárólag a jogszabályban meghatározott összeg erejéig teljesíthet kifizetést.
- § (1) A Józsefvárosi Gyermekekért Üdültetéséért Közhasznú Nonprofit Kft. működési költségére 2014. évi támogatási előlegként a 2013. évi 73.600,0 e Ft összeget tartalmazó támogatási szerződés melléklete szerinti összegben és ütemben jogosult.
(2) A JóHír Józsefvárosi Média, Rendezvény és Galéria Központ Nonprofit Kft. működési költségére 2014. január-február hónapra támogatási előlegként havonta 32.000,0 e Ft-ra jogosult.
(3) A Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft. működési költségére 2014. január-február hónapra támogatási előlegként havonta 22.000,0 e Ft-ra jogosult.
- § A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert
- a 3. § (1) bekezdésében foglaltakon felül a projekteknek a támogatási szerződésben/megállapodásban vállaltak folytatatására, a 2013. évben költségvetési fedezettel rendelkező projektek megvalósításához a pályázati önrészek biztosítására a pénzmaradvány terhére, a pályázati pénzeszközök megelőlegezésére az átmenetileg szabad pénzeszköz terhére,
- a 2013. évi eredeti költségvetésben tervezett polgármesteri, alpolgármesteri keretek éves összege 80%-a 1/12 részének havonkénti biztosítására, mely elsősorban a tisztség ellátásához, a döntéshozatal elősegítéséhez szükséges tanácsadói és egyéb tevékenységek díjazására, továbbá önkormányzati érdekek figyelembevételével szabadon használható fel,
- a 2013. évi módosított költségvetésben tervezett bizottsági keretek éves összege 1/12 részének havonkénti biztosítására, mely kizárólag a bizottság munkájához, a döntéshozatal elősegítéséhez szükséges tanácsadói tevékenység díjazására fordítható,
- összeghatártól függetlenül a LÉLEK-Program pénzbeli adományainak befogadására és annak a program szerinti felhasználására,
- a hitel-, a kölcsön-, a váltó szerződésekben foglalt esedékes törlesztő részletek és kamatok fizetésére,
- a 2013. évi pénzmaradvány erejéig a társasházak pályázati felújítási támogatásainak kifizetésére,
- a 2014. január 1-jét követő társasházi pályázatok esetében kizárólag a gázszolgáltatásból kizárt, valamint az azonnali végrehajtást igénylő, életveszélyt megállapító határozattal rendelkező társasházak részére kötelezettségvállalásokra, a 2014. évi költségvetés terhére maximum 5.000,0 e Ft erejéig kifizetés teljesítésére,
- a 2013. évi módosított költségvetésben szereplő projektek megvalósításához az elfogadott tervek, szerződések alapján a fedezet biztosítására,
- igény esetén az intézmények és az önkormányzati lakóházak gázhálózatának felújításához szükséges kötelezettségvállalásokra a 2014. évi költségvetés terhére maximum 2.000,0 e Ft-ig, az intézmények és az önkormányzati lakóházak életveszély elhárítására maximum 5.000,0 e Ft-ig,
- a 2013. évi szabad pénzmaradvány terhére az e rendeletben meghatározott feladatokra a fedezet biztosítására.
6. § (1) A 3. § (1) bekezdésében és az 5. § a) pontjában meghatározottakon kívüli, a 2013. évben megindított közbeszerzési - beszerzési eljárás eredménytelensége esetén a kötelezettségvállalás megszűnik és a kötelezettséggel terhelt maradvány szabad pénzmaradványnak minősül.
(2) A 2013. évi szabad pénzmaradvány terhére a 2013. évben költségvetési fedezettel rendelkező, de meg nem kezdett, a Polgármesteri Hivatal esetében a vizesblokk felújítására, az önkormányzati feladatokon belül a Horváth Mihály tér felújítására a 2013. évben jóváhagyott előirányzatának maradványa terhéig kötelezettség vállalható.
(3) A (2) bekezdésben foglaltak kivételével a 2014. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet elfogadása előtt a 2014. évi költségvetés és a 2013. évi szabad pénzmaradvány terhére kötelezettség kizárólag a Képviselő–testület előzetes döntésével vállalható.
7. § A nemzetiségi önkormányzatok működtetéséhez, épületfenntartásához a 2013. évi eredeti előirányzat időarányos összegének 80%-a használható fel.
8. § E rendeletben nem szabályozott a 2014. évi költségvetést érintő gazdálkodási ügyben a Képviselő-testület egyedileg dönt.
9. § (1) Ez a rendelet 2014. január 1-jén lép hatályba és a 2014. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet hatályba lépésének napján megszűnik.
- A 2013. évi költségvetésről szóló 9/2013. (II.22.) önkormányzati rendelet 2. §, az 5. §-7. §-a, a 9.§-a, a 12. §-a, a 14.§-a, a 18. §-a, a 19. §-a, a 20. §-a, a 21. § (4) bekezdése a 2014. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet hatályba lépéséig hatályban marad.
Budapest, 2013. december 19.
Rimán Edina s. k. dr. Kocsis Máté s. k. jegyző polgármester
A 2014. ÉVI ÁTMENETI GAZDÁLKODÁSRÓL SZÓLÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
INDOKOLÁSA
1. §
Felhatalmazást kap a Polgármester az Önkormányzat bevételeinek beszedésére és a jogszabályban előírt kiadások teljesítésére az érvényes szerződések, megállapodások alapján.
A költségvetési szervek kötelesek a költségvetési szerv feladatkörében ellátott szolgáltatások ellenértékének, a térítési díjaknak a beszedésére, mely egyben az átmeneti időszakban a kiadásaikat is finanszírozza a fenntartói támogatáson kívül.
A Polgármester felhatalmazást kap az ellenőrző szervezetek határozataiban, bírósági végzésben meghatározott fizetési kötelezettségek teljesítésére a mulasztás elkerülése érdekében.
2. §
A költségvetési szervekre általánosan, a működési kiadások tejesítésére vonatkozó szabályozás jelenik meg, milyen korlátozással, mennyi kiadás teljesíthető az átmeneti időszakban.
Költségvetési szervekre konkrétan határozza meg, hogy a dologi működési kiadásokra milyen korlátozás érvényesül, mennyi összeg fordítható a kiadásokra.
Önkormányzati feladatellátásra vonatkozóan címrendenként, cím csoportonként határozza meg, hogy milyen és mennyi kifizetés teljesíthető az átmeneti időszakban.
3.§
A költségvetési szervekre és az önkormányzati feladatellátásra vonatkozóan szabályozza, hogy a felújításokra, felhalmozásokra kizárólag az áthúzódó kötelezettségvállalásokra, valamint a Képviselő-testület által előző években vállalt, de a 2014. évet érintő kötelezettségvállalásokra teljesíthető kiadás.
A szociális jellegű kiadások az átmeneti időszakban csak a jogszabályokban meghatározottak szerint fizethetők ki.
4.§
Az Önkormányzat nonprofit gazdasági társaságainak támogatási előlegét határozza meg az átmeneti időszakban, ami a működőképességet, feladatellátást biztosítja.
5. §
Felhatalmazást ad a Polgármesternek az előző években benyújtott, de még le nem zárult pályázatok önrészének biztosítására, valamint a hitelek, váltó törlesztésére, a kamatok fizetésére.
Meghatározza a tisztségviselők és bizottságok kereteinek átmeneti összegét.
Felhatalmazza a Polgármestert a LÉLEK-Program adományainak elfogadására és adomány program szerinti felhasználására.
Meghatározásra kerül, hogy az átmeneti időszakban a társasházaknak milyen támogatás, kölcsön, mennyi összeg erejéig adható, valamint mennyi összeg használható fel életveszély elhárításra, gázhálózat cserére.
Felhatalmazza a Polgármestert a projektekhez szükséges források biztosítására, a 2013. évi szabad pénzmaradvány terhére az önkormányzati rendeletben meghatározott feladatokra történő biztosítását.
6.§
A 2013. évi feladattal terhelt pénzmaradvány szabad pénzmaradvánnyá történő válásának szabályait tartalmazza, valamint azokat az eseteket, hogy a szabad pénzmaradványra mely feladatok esetében vállalható kötelezettség. Meghatározásra kerül, hogy a 2013. évi szabad pénzmaradvány felhasználásáról, valamint a 2014. évi költségvetés terhére történő előzetes kötelezettség vállalásokról az önkormányzati rendeletben szabályozottakon kívül kizárólag a Képviselő-testület dönthet.
7.§
Nemzetiségi önkormányzatok működési kiadásaira felhasználható összeget szabályozza.
8. §
A Képviselő-testület hatáskörének meghatározása azokban az ügyekben, amelyek az átmeneti gazdálkodásról szóló önkormányzati rendeletben nem kerültek szabályozásra.
9. §
Hatályba léptető és hatályát vesztő rendelkezések.