Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 42/2018. (XII.21.) önkormányzati rendelete
az egészségügyi alapellátási körzetekről
Hatályos: 2021. 10. 29- 2021. 11. 19Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 42/2018. (XII.21..) önkormányzati rendelete
az egészségügyi alapellátási körzetekről
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi ellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (5) bekezdés 9. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az egészségügyi ellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró alapellátásért felelős országos módszertani intézet véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
1. A rendelet célja és hatálya
1. § E rendelet célja, hogy megállapítsa a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosban kialakított körzetek felnőtt-háziorvosi, házi gyermekorvosi, felnőtt- és gyermek-fogorvosi, alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti, védőnői, iskola-egészségügyi ellátásának jellegét, az egyes körzetekhez tartozó közterületek elosztását.
2. § E rendelet hatálya Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros közigazgatási területére (a továbbiakban: ellátási terület) terjed ki.
2. Az egészségügyi alapellátás körzetei
3. § (1) Az ellátási területen 45 felnőtt háziorvosi körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.
(2) Az 1-től 45-ig terjedő felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó közterületek felsorolását és a rendelés helyét a rendelet 1. melléklete tartalmazza.
4. § (1) Az ellátási területen 10 házi gyermekorvosi körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.
(2) A 46-tól 55-ig terjedő házi gyermekorvosi körzetekhez tartozó közterületek felsorolását és a rendelés helyét a rendelet 2. melléklete tartalmazza.
5. § (1) Az ellátási területen 16 felnőtt - fogorvosi körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.
(2) Az 1-től 16-ig terjedő felnőtt - fogorvosi körzetekhez tartozó közterületeket és a rendelés helyét a rendelet 3. melléklete tartalmazza.
6. § (1) Az ellátási területen 2 ifjúsági - fogorvosi körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.
(2) Az ifjúsági - fogorvosi körzetekhez tartozó közterületeket és a rendelés helyét a rendelet 4. melléklete tartalmazza.
7. § (1) Az ellátási területen 4 gyermek - fogorvosi körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.
(2) Az 1-től 4-ig terjedő gyermek - fogorvosi körzetekhez tartozó közterületeket és a rendelés helyét a rendelet 5. melléklete tartalmazza.
8. § (1) Az ellátási területen 18 területi védőnői körzet működik területi ellátási kötelezettséggel
(2) Az 1-től 18-ig terjedő védőnői körzetekhez tartozó közterületek felsorolását a rendelet 6. melléklete tartalmazza.
9. § (1) Az ellátási területen az iskola-egészségügyi ellátás biztosítására 4 iskola orvosi körzet működik.
(2) Az iskola-egészségügyi ellátáshoz tartozó nevelési-oktatási intézmények jegyzékét a Rendelet 7. melléklete [2] tartalmazza.
3. Egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás
10. § (1) A felnőtt háziorvosi alapellátáshoz kapcsoló 24 órás ügyeleti alapellátás az InterAmbulance Zrt.- vel kötött közreműködői szerződés alapján biztosított.
(2) A házi gyermekorvosi alapellátáshoz kapcsoló 24 órás ügyeleti alapellátás a Heim Pál Gyermekkórházzal kötött közreműködői szerződés alapján biztosított.
(3) A fogászati alapellátáshoz kapcsoló 24 órás ügyeleti alapellátás a Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetével kötött szerződés alapján biztosított.
(4) Az (1)-(3) bekezdésekben meghatározott ügyeleti ellátások tekintetében Budapest Főváros VIII. kerületének közigazgatási területe egy körzetet alkot.
4. Záró rendelkezések
11. § E rendelet 2019. január 1. napján lép hatályba.
12. § Hatályát veszti a háziorvosi körzetekről szóló 25/2002. (VI.21.) önkormányzati rendelet.
1. melléklet
1. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28.
Körzet jellege: háziorvosi
1a. Bezerédj utca 3-19
1b. Csokonai utca 12 - 14
1c. Kiss József utca 8-14, 15-21
1d. János Pál Pápa tér 1, 12
1e. Népszínház utca 12 – 22
1f. Szilágyi utca 2-4
2. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: háziorvosi
2a. Auróra utca 3-41
2b. Déri Miksa utca 10, 15
2c. Fecske utca 3-45, 34-38
2d. József utca 55-61, 34-54
2e. Nagy Fuvaros utca 23- 27, 18-28
2f. Népszínház utca 28/a,b
2g. Tolnai Lajos utca 27, 40-44
3. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: háziorvosi
3a. Alföldi utca 9-13, 16-20
3b. Festetics György utca 7-13, 2-6
3c. Fiumei út 1-25, 8-20
3d. Kerepesi út 1-5
3e. II János Pál Pápa tér 18, 19, 20, 21, 23, 25
3f. Légszesz utca 2-8
3g. Lóvásár utca 1-7
3h. Mosonyi utca 1
3i. Teleki László tér 16, 19, 21, 22, 23, 24
4. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: háziorvosi
4a. Auróra utca 6-32
4b. Déri Miksa utca 16-18
4c. Fecske utca 8-22
4d. Kis Fuvaros utca 11, 2-10
4e. Nagy Fuvaros utca 2-16, 3-7
4f. Népszínház utca 23-27, 33- 47
5. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: háziorvosi
5a. Bezerédj utca 4-16
5b. Csokonai utca 4-10
5c. József körút 2
5d. Kiss József utca 5-11, 2-6
5e. Luther utca 1/a,b,c
5f. Rákóczi út 47-57/a,b,c
6. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: háziorvosi
6a. Alföldi utca 3-5, 10-14
6b. Bauer Sándor utca 4-6
6c. Homok utca végig
6d. Kis Fuvaros utca 1-9/a,b,c
6e. János Pál Pápa tér 14, 15, 16, 17
6f. Kun utca 3-11, 2-10
6g. Mátyás tér 15, 16, 17
6h. Népszínház utca 40-46, 49-59
7. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: háziorvosi
7a. Baross tér végig
7b. Berzsenyi utca végig
7c. Festetics György utca 3-5
7d. Fiumei út 4-6
7e. Kenyérmező utca 3-3/a, 2-8
7f. Kerepesi út 2
7g. II János Pál Pápa tér 22, 24
7h. Luther utca 4-6
7i. Mosonyi utca 5-7, 6-12
7j. Rákóczi út 59-75
7k. Verseny utca 1-3
8. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: háziorvosi
8a. Bacsó Béla utca 3-29, 2-28
8b. József körút 8-28
8c. Népszínház utca 11-21
8d. Víg utca 1-15, 2-16
9. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: háziorvosi
9a. Auróra utca 4
9b. Bérkocsis utca 41
9c. Kiss József utca 16
9d. János Pál Pápa tér 2, 4, 6, 10, 11, 13
9e. Népszínház utca 24, 26, 30-38, 29, 31
9f. Szilágyi utca 1-5
9g. Vay Ádám utca végig
10. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: háziorvosi
10a. Bauer Sándor utca 3-19,10-14
10b. Kun utca 12
10c. Mátyás tér 10,11, 12, 13,14
10d. Szerdahelyi utca 2-20
10e. Teleki László tér 3, 4, 5, 6, 7, 8-9, 10
11. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: háziorvosi
11a. Bacsó Béla utca 31
11b. Bérkocsis utca 12-30,19-25
11c. Déri Miksa utca 6, 9, 11
11d. József körút 30-32
11e. Mindszenty József tér végig
11f. Rákóczi tér 10,11
11g. Scheiber Sándor utca 4
11h. Tolnai Lajos utca 1- 11, 21, 25, 29, 37, 8, 16,18-22, 24-30, 36
11i. Vásár utca 2- 4
11j. Víg utca 18- 32
12. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Kálvária tér 18. Körzet jellege: háziorvosi
12a. Baross utca 101, 101/a, 103
12b. Dankó utca 10-44, 29, 33, 35
12c. Diószegi Sámuel utca 21, 32-44
12d. Dugonics utca 2-12/a,b
12e. Kálvária tér 2, 3, 4, 5, 6
12f. Kálvária utca 3-13,4-28 19,23,
12g. Karácsony Sándor utca 2/b-10
12h. Kőris utca 5-15
12i. Lujza utca 27-29, 38
12j. Sárkány utca végig
13. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Kálvária tér 18. Körzet jellege: háziorvosi
13a. Baross utca 92 – 118, 124- 128
13b. József utca 37- 47
13c. Kálvária tér 16, 17, 17/a, 18, 19, 20, 21, 22, 23
13d. Karácsony Sándor utca 3-35
13e. Korányi Sándor utca 3/b, 4- 12
13f. Koszorú utca 26-30, 25-29
13g. Leonardo da Vinci utca 2/b, 4
13h. Lovassy László utca 1-5, 4- 6
13i. Magdolna utca 13, 19, 21, 25, 29-33, 26-30
13j. Mátyás tér 2, 4
13k. Orczy tér 4
13l. Orczy út 1
13m. Szigetvári utca végig
13n. Szűz utca 3- 7
13o. Tavaszmező utca 1-21, 2-22
14. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Kálvária tér 18. Körzet jellege: háziorvosi
14a. Baross utca 86-90
14b. Csobánc utca 4-8
14c. Diószegi Sámuel utca 1-17, 25
14d. Dugonics utca 3-15, 23-25, 14-16
14e. Kálvária tér 8, 9, 10, 11
14f. Kőris utca 6 - 14
14g. Orczy út 45
14h. Szeszgyár utca végig
14i. Visi Imre utca 4-14
15. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Kálvária tér 18. Körzet jellege: háziorvosi
15a. Baross utca 89-93, 105- 135, 120,122
15b. Csobánc utca 5-11
15c. Füvészkert utca végig
15d. Illés utca 4-36, 15-23
15e. Kálvária tér 13, 14
15f. Kálvária utca 15, 17, 21, 21/a, 25 - 29
15g. Korányi Sándor utca 16-30
15h. Kőris utca 2, 3/b, 4/a
15i. Leonardo da Vinci utca 6
15j. Losonci tér 2, 3, 4
15k. Ludovika tér 2
15l. Práter utca 69-75
15m. Tömő utca 56-64
16. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Kálvária tér 18. Körzet jellege: háziorvosi
16a. Dobozi utca végig
16b. Karácsony Sándor utca 14-26
16c. Lujza utca 15-25, 18-36
16d. Magdolna utca 4, 6/a,b, 15, 17, 22, 24, 35-51, 34-44
17. orvosi körzet Rendelő helye: 1087 Budapest, Hungária krt. 30/A. Körzet jellege: háziorvosi
17a. Ciprus utca végig
17b. Fiumei út 22-28
17c. Hungária krt. 2-24
17d. Lokomotív utca végig
17e. Lóvásár utca 4
17f. Osztály utca 20-28
17g. Salgótarjáni út végig
17h. Sport utca végig
17i. Stróbl Alajos utca 3-7/c
17j. Százados út 20-32, 15-65
17k. Szemafor utca végig
17l. Törökbecse utca végig
17m. Tbiliszi tér végig
18. orvosi körzet Rendelő helye: 1087 Budapest, Hungária krt. 30/A. Körzet jellege: háziorvosi
18a. Asztalos Sándor utca végig
18b. Hős utca végig
18c. Hungária körút 26-34
18d. Kerepesi út 7-9, 21-33, 37
18e. Kőbányai út 16-22, 31
18f. Könyves Kálmán körút 84
18g. Osztály utca 2-18
18h. Stróbl Alajos utca 7/d-l, 11
18i. Százados út 3-13, 4,6,14
18j. Szörény utca végig
18k. Tisztes utca végig
19. orvosi körzet Rendelő helye: 1085 Budapest, József krt. 36. Körzet jellege: háziorvosi
19a. Baross utca 56-68
19b. Harminckettesek tere 6
19c. Horváth Mihály tér 14-16
19d. József körút 46-50
19e. József utca 1-35
19f. Német utca 15-27
19g. Őr utca végig
19h. Rigó utca végig
20. orvosi körzet A körzet felosztásra került.
21. orvosi körzet Rendelő helye: 1085 Budapest, József krt. 36. Körzet jellege: háziorvosi
21a. Csepreghy utca 1-3
21b. József körút 34-44, 65-87
21c. Mária utca 38-56
21d. Pál utca 2-6, 3- 5
21e. Szentkirályi utca 47-51
21f. Üllői út 30-38, 66-70
22. orvosi körzet Rendelő helye: 1085 Budapest, József krt. 36. Körzet jellege: háziorvosi
22a. Baross utca 41-45
22b. Csepreghy utca 2-4
22c. Harminckettesek tere 2, 3, 4
22d. József körút 55-63, 52-68
22e. Kisfaludy utca 5-13
22f. Nap utca 4-10
23. orvosi körzet Rendelő helye: 1085 Budapest, József krt. 36. Körzet jellege: háziorvosi
23a. Baross utca 59-69
23b. József körút 70-78
23c. Kisfaludy utca 15-27, 6-28/a,b
23d. Kis Stáció utca 1-5
23e. Nap utca 3-19, 12-24
23f. Práter utca 2-20/B, 1-9
23g. Vajdahunyad utca 7-27
24. orvosi körzet Rendelő helye: 1085 Budapest, József krt. 36. Körzet jellege: háziorvosi
24a. Apáthy utca 8/a,b
24b. Bókay János utca 48-56
24c. Corvin köz végig
24d. Déri Miksa 3, 5
24e. Futó utca 4-18
24f. Hock János utca 2-10, 3, 7
24g. Horváth Mihály tér 1-7, 2-12
24h. József körút 80-86
24i. József utca 4-28
24j. Kisfaludy utca 40
24k. Leonardo da Vinci utca 43-45, 44-50
24l. Német utca 2-10, 5-13
24m. Práter utca 11-23, 22-26
24n. Rákóczi tér 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
24o. Salétrom utca 5-9, 2/a- 10
24p. Üllői út 40-58
24q. Vajdahunyad utca 31-45, 2-30
24r. Víg utca 23-43
25. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/b. Körzet jellege: háziorvosi
25a. Bókay János utca 31- 53
25b. Losonci tér 1, 5
25c. Práter utca 52, 63-67
25d. Szigony utca 4-10
25e. Tömő utca 14-20
26. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/b. Körzet jellege: háziorvosi
26a. Losonci tér 6, 7
26b. Práter utca 56-60, 51-59
26c. Szigony utca 2, 2/a,b, 27-33
27. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/b. Körzet jellege: háziorvosi
27a. Apáthy István utca 12-16
27b. Balassa utca 1-11
27c. Illés utca 25
27d. Jázmin utca 10, 16
27e. Lósy Imre utca végig
27f. Molnár Ferenc tér 3
27g. Szigony utca 16/b-34
27h. Tömő utca 23/a-c, 28-54, 31-41
28. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/b. Körzet jellege: háziorvosi
28a. Hock János utca 5
28b. Leonardo da Vinci utca 24-42
28c. Nagy Templom utca 2-32
28d. Nap utca 35-41, 38-42
28e. Práter utca 34-40
28f. Tömő utca 1-5, 4-8
29. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/b. Körzet jellege: háziorvosi
29a. Corvin sétány végig
29b. Futó utca 22-46, 31-55
29c. Nagy Templom utca 3-33
29d. Nap utca 29, 31
29e. Práter utca 25-35, 28-32
29f. Üllői út 60-64
30. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/b. Körzet jellege: háziorvosi
30a. Leonardo da Vinci köz 1
30b. Leonardo da Vinci utca 8-16, 15-31, 41
30c. Práter utca 37- 49, 49/a,b
30d. Szigony utca 39
30e. Tömő utca 17, 19, 21
31. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/b. Körzet jellege: háziorvosi
31a. Baross utca 70-84, 75-87/a
31b. Horváth Mihály tér 11
31c. Leonardo da Vinci utca 1, 1/b
31d. Szigony utca 1-9
31e. Szűz utca 9
32. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/b. Körzet jellege: háziorvosi
32a. Futó utca 1 -29/a
32b. Hock János utca 9-11, 12,13
32c. Kis Stáció utca 7-11
32d. Leonardo da Vinci utca 3-11
32e. Nap utca 21-25, 26-36
32f. Práter utca 44-50
32g. Szigony utca 11-15
33. orvosi körzet Rendelő helye: 1088 Budapest, Mikszáth tér 4. Körzet jellege: háziorvosi
33a. Baross utca 30-52, 47
33b. Illés utca 38
33c. József körút 47-53
33d. Krúdy Gyula utca 1- 17
33e. Lőrinc pap tér 2, 3
33f. Mária utca 29, 30-34
33g. Mikszáth Kálmán tér 4, 6
34. orvosi körzet Rendelő helye: 1088 Budapest, Mikszáth tér 4. Körzet jellege: háziorvosi
34a. Bródy Sándor utca 2-12, 11-21
34b. Horánszky utca 14-26, 1-27
34c. Krúdy Gyula utca 4-6
34d. Mikszáth Kálmán tér 2, 3
34e. Múzeum körút 4-12
34f. Szentkirályi utca 22-38
35. orvosi körzet Rendelő helye: 1088 Budapest, Mikszáth tér 4. Körzet jellege: háziorvosi
35a. Békési utca 3
35b. Gutenberg tér 3, 4
35c. József körút 19-45
35d. Kölcsey utca 2, 4
35e. Puskin utca 1-19
35f. Rökk Szilárd utca 1-13, 2-8
35g. Scheiber Sándor utca 3
35h. Somogyi Béla utca 22-24
35i. Trefort utca 2, 4
36. orvosi körzet Rendelő helye: 1088 Budapest, Mikszáth tér 4. Körzet jellege: háziorvosi Dr.
36a. Bródy Sándor utca 23- 27
36b. Horánszky utca 2-12
36c. Krúdy Gyula utca 12- 20
36d. Mária utca 2-22, 3/a,b-23
36e. Rökk Szilárd utca 15-21
37. orvosi körzet Rendelő helye: 1088 Budapest, Mikszáth tér 4. Körzet jellege: háziorvosi
37a. Bródy Sándor utca 14-32
37b. Puskin utca 2-24
37c. Rákóczi út 19-25
37d. Szentkirályi utca 1-17, 2-18
37e. Trefort utca 3
37f. Vas utca 3-13, 17-21
38. orvosi körzet Rendelő helye: 1088 Budapest, Mikszáth tér 4. Körzet jellege: háziorvosi
37g. Bródy Sándor utca 36-46
37h. Gutenberg tér 2
37i. Gyulai Pál utca 3-13
37j. Kőfaragó utca 1- 13
37k. Rákóczi út 1- 17, 27/a, 27/b, 29
37l. Stáhly utca 1, 2/a
37m. Vas utca 2/a,b,c -18, 15/a,b
39. orvosi körzet Rendelő helye: 1088 Budapest, Mikszáth tér 4. Körzet jellege: háziorvosi
39a. Blaha Lujza tér 1-3
39b. Gyulai Pál utca 6-16
39c. József körút 3-17
39d. Kőfaragó utca 8-12
39e. Somogyi Béla utca 5-21, 4-20
39f. Stáhly utca 5- 15
40. orvosi körzet Rendelő helye: 1088 Budapest, Mikszáth tér 4. Körzet jellege: háziorvosi
40a. Baross utca 1- 29, 4-10
40b. Bródy Sándor utca 9
40c. Mikszáth Kálmán tér 1
40d. Múzeum utca 3- 17
40e. Ötpacsirta utca 2, 3, 4, 5
40f. Reviczky utca 1, 2, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 11
40g. Szentkirályi utca 21-39
40h. Üllői út 2-24
41. orvosi körzet Rendelő helye: 1089 Budapest, Orczy út 31. Körzet jellege: háziorvosi
41a. Bíró Lajos utca 1-23, 2-26
41b. Delej utca 32-46, 51, 51/I-IX.
41c. Orczy út 9, 25-27, 24- 42
41d. Reguly Antal utca 2-22
41e. Rozgonyi utca 2-6
41f. Vajda Péter utca 1-13, 4, 6
42. orvosi körzet Rendelő helye: 1089 Budapest, Orczy út 31. Körzet jellege: háziorvosi
42a. Diószegi Sámuel utca 2-28
42b. Kőris utca 17-37, 16-30
42c. Orczy út 29-43
42d. Visi Imre utca 1-11
43. orvosi körzet Rendelő helye: 1089 Budapest, Orczy út 31. Körzet jellege: háziorvosi
43a. Bíró Lajos utca 25-69, 28-68
43b. Bláthy Ottó utca 6-8, 19-33, 24-40
43c. Delej utca 31-47
43d. Orczy út 11-23
43e. Reguly Antal utca 24-64
43f. Rezső utca 5-7
43g. Vajda Péter utca 25-43
43h. Villám utca 16-36, 23-47
44. orvosi körzet Rendelő helye: 1089 Budapest, Orczy út 31. Körzet jellege: háziorvosi
44a. Benyovszky Móric utca végig
44b. Bláthy Ottó utca 1-17, 10-22
44c. Delej utca 1-29, 6-28, 51/X-XXIV lph., 51/a
44d. Diószegi Sámuel utca 50-54
44e. Elnök utca végig
44f. Györffy István utca 1, 4-24
44g. Orczy út 7, 4-22
44h. Reguly Antal utca 1-55
44i. Szenes Iván tér 2,4,6,7
44j. Magyarok Nagyasszonya tér 3,4,5,6,7,8,9,10
44k. Vajda Péter utca 10-15
44l. Villám utca 1-21, 2, 2/a,b - 14
45. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: háziorvosi
45a. Dankó utca 3-17
45b. Koszorú utca 3-23, 4-24
45c. Lujza utca 1-7, 2-16
45d. Magdolna utca 10-20
45e. Mátyás tér 1, 3-5/a,b, 7, 9, 12
45f. Szerdahelyi utca 1-19
2. melléklet
46. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: házi-gyermekorvosi
46a. Bacsó Béla utca 3-31
46b. Baross utca 56-96
46c. Bérkocsis utca 7-27, 6-20, 39-41
46d. Csokonai utca végig
46e. Déri Miksa utca 1-11, 2-6, 12-18
46f. Harminckettesek tere 5, 6, 7, 8, 9
46g. Horváth Mihály tér 10-18,11-19
46h. József körút 30-50
46i. József utca 1-61, 2-56
46j. Kiss József utca végig
46k. II János Pál Pápa tér 1-17
46l. Kun utca 1-7
46m. Lovassy László utca 1-7, 2-6
46n. Luther utca 1/a,b,c
46o. Magdolna utca 1-3, 2-8
46p. Mindszenty József tér végig
46q. Nagy Fuvaros utca végig
46r. Német utca 2-14, 5-27
46s. Őr utca végig
46t. Rákóczi tér végig
46u. Rákóczi út 39-57/a,b,c
46v. Rigó utca végig
46w. Salétrom utca végig
46x. Szilágyi utca végig
46y. Szűz utca végig, Tavaszmező utca végig, Tolnai Lajos utca végig, Vásár utca végig,
46z. Vay Ádám utca végig, Víg utca 19-43, 18-36
47. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: házi-gyermekorvosi
47a. Alföldi utca 2-12
47b. Auróra utca 3-25, 4-36, 37-41
47c. Bacsó Béla utca 4-28,34,38,40,41,45,47,53,55,57
47d. Bezerédj utca végig
47e. Baross utca 98-134
47f. Dobozi utca végig
47g. Fiumei út 20-28, 27-31
47h. József körút 2-28
47i. Kálvária tér 16, 17, 17/a, 18, 19, 20, 21, 22, 23
47j. Karácsony Sándor utca végig
47k. II. János Pál Pápa tér 23, 25
47l. Lujza utca végig
47m. Magdolna utca 39-53, 34-48
47n. Népszínház utca 1-59, 2-38
47o. Scheiber Sándor utca 3, 4, 5
47p. Teleki László tér 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10
48. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: házi-gyermekorvosi
48a. Alföldi utca 1-15, 14-20
48b. Asztalos Sándor utca végig
48c. Baross tér 1-9, 2-10, 11/a-c
48d. Bérkocsis utca 22-36, 29-37
48e. Berzsenyi utca végig
48f. Ciprus utca végig
48g. Fecske utca végig
48h. Festetics György utca végig
48i. Fiumei út 1-25, 2-16
48j. Gázláng végig
48k. Hős utca végig
48l. Hungária körút 2-34
48m. Kenyérmező utca végig
48n. Kerepesi út végig
48o. Kőbányai út 16-22, 31
48p. Könyves Kálmán körút 3-87, 84, 86
48q. II János Pál Pápa tér 2-28
48r. Kun utca 9- 13, 2-12
48s. Légszesz utca végig
48t. Lokomotív utca végig
48u. Lóvásár utca 4
48v. Luther utca 4-6
48w. Mosonyi utca végig, Népszínház utca 40-46, Osztály utca végig, Rákóczi út 59-75, Salgótarjáni út végig, Sport utca végig, Stróbl Alajos utca végig, Százados út végig, Szemafor utca végig
48x. Szörény utca 5-7, Teleki László tér 16-24, 19, 21, 23, Tisztes utca 4, 7, Törökbecse utca végig
48y. Tbiliszi tér végig, Verseny utca páratlan oldal
49. orvosi körzet Rendelő helye: 1084 Budapest, Auróra utca 22-28. Körzet jellege: házi-gyermekorvosi A körzet felosztásra került.
50. orvosi körzet Rendelő helye: 1088 Budapest, Gutenberg tér 3. Körzet jellege: házi-gyermekorvosi A körzet beolvadásra került az 51. orvosi körzetbe.
51. orvosi körzet Rendelő helye: 1088 Budapest, Gutenberg tér 3. Körzet jellege: házi-gyermekorvosi
51a. Baross utca 1-49, 2-54
51b. Békési utca végig
51c. Bródy Sándor utca 1-27, 2-48,
51d. Csepreghy utca végig
51e. Gutenberg tér 1, 2, 3, 4
51f. Gyulai Pál utca végig
51g. Horánszky utca végig
51h. József körút 1-85
51i. Kőfaragó utca végig
51j. Kölcsey utca végig
51k. Krúdy Gyula utca végig
51l. Lőrinc pap tér végig
51m. Mária utca 1-41, 2-38
51n. Mikszáth Kálmán tér 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
51o. Múzeum körút 2-18
51p. Múzeum utca végig
51q. Ötpacsirta utca 1, 2, 3, 5
51r. Pál utca végig
51s. Puskin utca végig
51t. Rákóczi út 3-29
51u. Reviczky utca végig
51v. Rökk Szilárd utca végig
51w. Scheiber Sándor utca 1, 3, Somogyi Béla utca végig, Stáhly utca végig, Szentkirályi utca 1-51, 2-80
51x. Trefort utca végig, Üllői út 2-36, Vas utca végig
52. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/a. Körzet jellege: házi-gyermekorvosi
52a. Baross utca 59- 135
52b. Corvin köz végig
52c. Delej utca végig
52d. Elnök utca végig
52e. Futó utca 1-29, 2-20
52f. Golgota tér végig
52g. Győrffy István utca végig
52h. Harminckettesek tere 1, 2, 3, 4
52i. Hock János utca végig
52j. Horváth Mihály tér 1 2, 3, 4, 5, 6
52k. József körút 52-86
52l. Kálvária tér 1-11, 2-12
52m. Kálvária utca 1-11, 2-12
52n. Kisfaludy utca végig
52o. Kis Stáció utca végig
52p. Könyves Kálmán körút 40-82
52q. Leonardo da Vinci köz végig
52r. Nap utca 1-25, 2- 42
52s. Práter utca 1-19, 2-26
52t. Szigony utca 1-5, 2 /a,b
52u. Üllői út 38-52
52v. Vajdahunyad utca 1-47, 2-34
53. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/a. Körzet jellege: házi-gyermekorvosi
53a. Apáthy István utca végig
53b. Balassa utca végig
53c. Bókay János utca végig
53d. Füvészkert utca végig
53e. Illés utca végig
53f. Jázmin utca végig
53g. Losonci tér végig
53h. Lósy Imre utca 3
53i. Magyarok Nagyasszonya tér végig
53j. Molnár Ferenc tér végig
53k. Orczy út páros oldal
53l. Práter utca 52-60, 51-75
53m. Reguly Antal utca végig
53n. Szenes Iván tér végig
53o. Szigony utca 2-34, 17-41
53p. Tömő utca 11-41, 22-64
53q. Üllői út 76-82
53r. Vajda Péter utca végig
53s. Villám utca végig
54. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/a. Körzet jellege: házi-gyermekorvosi
54a. Benyovszky Móric utca végig
54b. Bíró Lajos utca végig
54c. Bláthy Ottó utca végig
54d. Csobánc utca végig
54e. Diószegi Sámuel utca végig
54f. Dugonics utca végig
54g. Kálvária utca 13- 29, 14- 28
54h. Korányi Sándor utca végig
54i. Ludovika tér végig
54j. Orczy út 1-45
54k. Rozgonyi utca végig
54l. Sárkány utca végig
54m. Szeszgyár utca végig
54n. Visi Imre utca végig
55. orvosi körzet Rendelő helye: 1083 Budapest, Szigony utca 2/a. Körzet jellege: házi-gyermekorvosi
55a. Auróra utca 29, 31, 35
55b. Bauer Sándor utca végig
55c. Dankó utca végig
55d. Déri Miksa utca 10, 15
55e. Futó utca 22-54, 31-57
55f. Homok utca végig
55g. Kisfuvaros utca végig
55h. Koszorú utca végig
55i. Kőris utca végig
55j. Leonardo da Vinci utca végig
55k. Magdolna utca 13-37, 10-32
55l. Mátyás tér végig
55m. Nagy Templom utca végig
55n. Nap utca 27-41
55o. Orczy tér 4
55p. Práter utca 28-50, 21-49, 49/a,b
55q. Szerdahelyi utca végig
55r. Szigetvári utca végig
55s. Szigony utca 7-15
55t. Tömő utca 1-9, 2-20
55u. Üllői út 54-74, 84-102
55v. Vajdahunyad utca 36-58
55w. Víg utca 1-17, 2-16
3. melléklet
1. számú felnőtt fogorvosi körzet
1a. Alföldi utca 9-13, 16-20
1b. Auróra utca 6-10, 14-16
1c. Bezerédj utca 3, 5, 9, 11, 13, 19
1d. Csokonai utca 12
1e. Déri Miksa utca 16-18
1f. Fecske utca 8-22
1g. Festetics utca 2-6, 7-13
1h. Fiumei út 1-25, 8-20
1i. II János Pál Pápa tér 1, 18, 19, 20, 21,23
1j. Kerepesi út 1-5
1k. Kis Fuvaros utca 4-10, 11
1l. Kiss József utca 8-14, 15-21
1m. Légszesz utca 2-8
1n. Lóvásár utca 1-3
1o. Mosonyi utca 1
1p. Nagy Fuvaros utca 3-7, 2-16, 15
1q. Népszínház utca 12-22, 23-27, 33-47
1r. Szilágyi utca 2-4
1s. Teleki László tér 16, 19, 20, 21, 22, 23, 24
2. számú felnőtt fogorvosi körzet
2a. Auróra utca 3-21, 29-31, 35, 39-41
2b. Bauer Sándor utca 3-7, 10-14, 11-13,17-19
2c. Bezerédi utca 4-16
2d. Csokonai utca 1-7, 4-10
2e. Déri Miksa utca 10, 15
2f. Fecske utca 5-9, 15, 19, 21, 23, 35, 37, 45, 34-38
2g. József körút 2-6
2h. József utca 34-54, 55-61
2i. Kiss József utca 2-6, 5-11
2j. Kun utca 12
2k. Luther utca 1/A., B., C.
2l. Mátyás tér 13, 14
2m. Nagy Fuvaros utca 18-26, 23-27
2n. Népszínház utca 4, 6-8, 28/A., B.
2o. Rákóczi út 41-57/A., B., C.
2p. Szerdahelyi utca 2-18
2q. Teleki László tér 3-9, 4-10
2r. Tolnai Lajos utca 40-44
3. számú felnőtt fogorvosi körzet
3a. Alföldi utca 3-5, 6-8-10
3b. Auróra utca 4
3c. Baross tér 1, 2, 3, 4, 4-5, 6, 9-10-11
3d. Bauer Sándor utca 4-6
3e. Berzsenyi utca 3-5, 2/b-8, 13
3f. Bérkocsis utca 41
3g. Festetics utca 3-5
3h. Fiumei út 4-6
3i. Homok utca 4-10, 3-9
3j. II. János Pál Pápa tér 2-6,10,11, 12,13, 22-30,14., 15., 16., 17
3k. Kerepesi út 2
3l. Kenyérmező utca 3, 3/A, 2-8
3m. Kisfuvaros utca 2, 3, 4, 5, 7, 9, 9/A.,B.,C.
3n. Kiss József utca 16
3o. Kun utca 3-11, 2-4, 10
3p. Luther utca 4-6
3q. Mátyás tér 15, 16, 17, 18
3r. Mosonyi u. 6-10-12.
3s. Népszínház utca 24-26,30-38,29-31, 40-46, 49-59
3t. Rákóczi út 59-75.
3u. Szilágyi utca 1-5
3v. Vay Ádám utca 1-5, 2-8
3w. Verseny u. 1, 3
4. számú felnőtt fogorvosi körzet
4a. Bacsó Béla utca 31, 45
4b. Baross utca 98, 100,102, 106, 110, 118
4c. Bérkocsis utca 12, 16-18, 26-30
4d. Dankó utca 3, 7-17
4e. Déri Miksa utca 6, 9-11
4f. József körút 30, 32
4g. Karácsony Sándor utca 5-7, 11-27, 31-33
4h. Kálvária tér 16,17, 17/A.,18, 19, 20, 21, 22, 23
4i. Koszorú utca 3-29, 4-28,
4j. Lujza utca 1-5, 2-16, 19-25, 29-31
4k. Magdolna utca 10-20, 21, 25, 26, 29-33,
4l. Mátyás tér 1, 3-5/A. B., 7, 8, 9, 10, 11, 12
4m. Mindszenty József tér végig
4n. Orczy tér 4
4o. Rákóczi tér 10, 11
4p. Scheiber Sándor utca 4
4q. Szerdahelyi utca 1-19
4r. Szigetvári utca 1, 4, 5, 6/A.,10, 10/A.
4s. Tolnai Lajos utca 3-5, 8, 11, 16, 18, 21, 24, 25, 29, 36, 37
4t. Vásár utca 2, 4, 11
4u. Vígh utca 18-36
5. számú felnőtt fogorvosi körzet
5a. Csobánc utca 4-6-8
5b. Dankó utca 10-42, 31-35
5c. Diószegi Sámuel utca 1, 5-9/A. B., 13, 17/A., 25, 34-44
5d. Dugonics utca 2-6, 3-7,11-15, 14-16, 23-25
5e. Karácsony Sándor utca 2/B-10
5f. Kálvária tér 3, 4, 5, 6, 8, 9, 10, 11
5g. Kálvária utca 3-5, 6-10,14-28
5h. Kőris utca 5-15, 6 - 14
5i. Lujza utca 27-29, 38
5j. Orczy út 45
5k. Sárkány utca. 1-13, 2-14
5l. Szeszgyár utca 2/B., 6-12, 5-9, 11
5m. Visi Imre utca 4 - 14
6. számú felnőtt fogorvosi körzet
6a. Baross utca 111-119/A., 120- 122,121-123
6b. Corvin köz 2-6, 5
6c. Futó utca 4-18
6d. Füvészkert utca 4-6-8, 9
6e. Hock János utca 2-10, 3, 7
6f. Horváth Mihály tér 1-7, 2-12
6g. Illés utca 4-36, 15-23
6h. József körút 80-86
6i. Kálvária tér 13, 14
6j. Kálvária utca 15-23
6k. Kisfaludy utca 32-40
6l. Kőris utca 2, 3/B, 4/A
6m. Losonci tér 2, 3
6n. Práter utca 11-23, 22-26, 69-75
6o. Rákóczi tér 2-8, 3-7
6p. Salétrom utca 5-9, 2/A-10
6q. Tömő utca 56-62
6r. Üllői út 40-58
6s. Vajdahunyad utca 2-58, 31-45
7. számú felnőtt fogorvosi körzet
7a. Bacsó Béla utca 3-25, 2-22
7b. Baross utca 41-45
7c. Csepreghy utca 2-4
7d. Dobozi utca 1-49
7e. Harminckettesek tere 2-3-4
7f. József körút 8-28, 55-63, 52-68
7g. Karácsony Sándor utca 14-26
7h. Kisfaludy utca 5-13
7i. Lujza utca 35-51, 34-44
7j. Magdolna utca 35-51, 34-44
7k. Nap utca 4-10
7l. Népszínház utca 11-21
7m. Víg utca 1-15, 2-16
8. számú felnőtt fogorvosi körzet
8a. Baross utca 1- 7, 2 - 10, 11-21, 20-28, 29, 66-68, 86-96, 101-103, 125-129-129/A.
8b. Bródy Sándor utca 9
8c. Harminckettesek tere 6-6/D.
8d. Horváth Mihály tér 14-16
8e. József körút 46-50
8f. József utca 1-33, 37, 41, 47
8g. Losonci tér 4
8h. Lovassy László utca 1, 5, 2 - 6
8i. Magdolna utca 4, 6
8j. Mátyás tér 2, 3, 4, 6
8k. Mikszáth Kálmán tér 1
8l. Múzeum utca 3-5, 9-11, 15, 15/A,17
8m. Német utca 15-45 15-27
8n. Ötpacsirta utca 2
8o. Őr utca 2-10, 3-9
8p. Reviczky utca 1, 5-9, 6
8q. Rigó utca 5, 2-16
8r. Szentkirályi utca 21-23, 27-35, 39
8s. Szűz utca 3, 5, 7
8t. Tavaszmező utca 1-7, 2-10, 15-21, 20, 22/A.
8u. Üllői út 2-6, 14-24
9. számú felnőtt fogorvosi körzet
9a. Apáthy István utca 8/A., B., 12, 16
9b. Balassa utca 1, 5-9, 11
9c. Baross utca 89-93,103 A.,B.,105-109,112,124 -128, 131-133
9d. Bókay János utca 36-56
9e. Csobánc utca 7-11
9f. Illés utca 25
9g. Déri Miksa utca 3
9h. Jázmin utca 10
9i. József körút 34-44
9j. József utca 4-6, 10-14, 26-28, 32-54, 31-41
9k. Korányi Sándor utca 3/B.,4, 8-12,16- 20, 28-30
9l. Leonardo da Vinci utca 2/B., 4-6, 43, 44-50
9m. Lósy Imre utca végig
9n. Ludovika tér 1
9o. Magdolna utca 10/a-18, 13, 19, 22-24, 32
9p. Molnár Ferenc tér 3
9q. Német utca 2-14, 5-13
9r. Orczy út 1
9s. Szigony utca 16,16/B., 28, 34
9t. Tömő utca 20,23/A-C., 28, 30
9u. Üllői út 66-70
9v. Víg utca 23-43
10. számú felnőtt fogorvosi körzet
10a. Békési utca 3
10b. Bródy Sándor utca 14-32
10c. Ciprus utca 12
10d. Fiumei út 22-28
10e. Gutenberg tér 3, 4
10f. Hungária körút 2-8, 10-24
10g. József körút 19-45
10h. Kölcsey Ferenc utca 2,4
10i. Lokomotív utca 1-7, 2-4
10j. Lóvásár utca 4
10k. Osztály utca 20-26
10l. Puskin utca 1-19, 2-24
10m. Rákóczi út 19-25
10n. Rökk Szilárd utca 1 -13, 2-8
10o. Salgótarjáni utca 1-19, 6, 10-14
10p. Scheiber Sándor utca 3
10q. Somogyi Béla utca 22-24
10r. Sport utca 2, 15
10s. Stróbl Alajos utca 3-7/C.
10t. Százados út 20-32, 15-65
10u. Szemafor utca 1-9, 2-8
10v. Szentkirályi utca 1-17, 2-18
10w. Tbiliszi tér 1, 5, 2-8
10x. Törökbecse utca 1
10y. Trefort utca 2, 3, 4
10z. Üllői út 90, 94-98, Vas utca 3-13, 17-19
11. számú felnőtt fogorvosi körzet
11a. Asztalos Sándor utca 1, 7, 8, 63/A.
11b. Baross utca 70-84, 75-87/A.
11c. Futó utca 3-29/A.
11d. Hock J u. 9-11, 12, 13
11e. Horváth Mihály tér 11
11f. Hős u. 1, 1/B., 1/D., 3, 4-4/F., 6
11g. Hungária körút 32-34
11h. Kerepesi út 7-9, 21-33, 37
11i. Kis Stáció utca 7-11
11j. Kőbányai út 18-22, 31
11k. Leonardo da Vinci utca 1- 7
11l. Nap utca 21-15, 26-36
11m. Osztály u. 2 -6, 10 - 18
11n. Práter utca 44-50
11o. Stróbl Alajos utca 7/D-L., 11
11p. Százados út 3, 4
11q. Szigony utca 1-15
11r. Szörény utca 5-7
11s. Szűz utca 9
11t. Tisztes utca 4
12. számú felnőtt fogorvosi körzet
12a. Baross utca 56-64, 59-69
12b. Futó utca 22 -28, 34-46, 33, 37-41, 49-53
12c. Illés utca 38, 38/A.,B.
12d. József körút 70-78
12e. Kisfaludy utca 3-29, 6,10-30
12f. Kis Stáció utca 1-5
12g. Leonardo da Vinci köz 1
12h. Leonardo da Vinci utca 8-14, 15/A.,B.,C., 19-29
12i. Nagy Templom utca 5,11,15-25, 29
12j. Nap utca 3-19, 18-24, 29, 31
12k. Práter utca 1-19, 2-20, 25-29, 28, 32, 33, 37-41, 45, 49, 49/A.,B.
12l. Szigony utca 39
12m. Tömő utca 17- 21
12n. Üllői út 60- 64
12o. Vajdahunyad utca 3-27
13. számú felnőtt fogorvosi körzet
13a. Bródy Sándor utca 23, 27
13b. Csepreghy utca 1-3,
13c. Diószegi Sámuel utca 2-28
13d. Horánszky utca 2-12
13e. József körút 65-87
13f. Könyves Kálmán körút 44(szálló R-Z)
13g. Kőris utca 17-37, 16, 18, 24-30
13h. Krúdy utca 12-20
13i. Mária utca 2-22, 3-25, 38-56
13j. Orczy út 29 - 33, 37-43
13k. Pál utca 2-6, 3-5
13l. Rökk Szilárd utca 15-2l
13m. Szentkirályi utca 47-51
13n. Üllői út 30-36, 78/B., 80-82
13o. Visi Imre utca 7-11
14. számú felnőtt fogorvosi körzet
14a. Bíró Lajos utca 25-69, 28-68
14b. Blaha Lujza tér 1-3
14c. Bláthy Ottó utca 6-8, 19-33, 24-40
14d. Bródy Sándor utca 2-10, 13-19
14e. Delej utca 31-47
14f. Gyulai Pál utca 6-16
14g. Hock János utca 5
14h. Horánszky utca 1-3, 7-13, 14-16, 17-19, 20-26, 23-27
14i. József körút 3-17
14j. Kőfaragó utca 8-12
14k. Krúdy utca 4-6
14l. Leonardo da Vinci utca 24-26, 30-34, 38-42, 31-41
14m. Mikszáth Kálmán tér 2, 3
14n. Múzeum körút 4-10
14o. Nagy Templom utca 2-8, 12/B., 16-24, 30-32
14p. Nap utca 35-41, 42
14q. Orczy út 11-23, 30
14r. Práter utca 34-40
14s. Reguly Antal utca 24-64
14t. Rezső utca 5, 7
14u. Somogyi Béla utca 5-21, 4-20
14v. Stáhly utca 5-15
14w. Szentkirályi utca 22-38
14x. Tömő utca 4-8, 5
14y. Vajda Péter utca 25-43
14z. Villám utca 16-36, 23-47
15. számú felnőtt fogorvosi körzet
15a. Baross utca 30-44, 47, 48-52, 88
15b. Bíró Lajos utca 1-21, 2-26
15c. Bókay János utca 31-37, 43-47, 53
15d. Delej utca 32-46, 51,51/I-IX. lph.
15e. József körút 47-53
15f. Krúdy u 2, 3-17
15g. Losonci tér 1, 5
15h. Lőrinc pap tér 2, 3
15i. Mária utca 29, 30-34
15j. Mikszáth Kálmán tér 4
15k. Orczy út 9, 21-27, 24-28, 32-42, 44-48
15l. Práter utca 52, 63-67
15m. Reguly Antal utca 2-22
15n. Rozgonyi utca 2-6
15o. Szigony utca 4-10
15p. Tömő utca 16-18
15q. Vajda Péter utca 1-23, 4, 4/A., 6, 12
16. számú felnőtt fogorvosi körzet
16a. Benyovszky utca 1-43, 2- 52
16b. Bláthy Ottó utca 1-17, 10-22
16c. Bródy Sándor utca 36 - 42,46
16d. Delej utca 1-29, 6-28, 51/X-XXIV.lph., 51/A. lph.
16e. Elnök utca 1-11, 2-24
16f. Gutenberg tér 2
16g. Györffy István utca 1, 4-24
16h. Gyulai Pál utca 3-13
16i. Könyves Kálmán körút 40, 44 (szálló L-P), 48-52, 84, 86
16j. Kőfaragó utca 1-13
16k. Losonci tér 6, 7
16l. Orczy út 5-7, 8-22
16m. Práter utca 56-60, 51, 55 - 59
16n. Rákóczi út 3-13, 17, 27, 27/A., 27/B., 29
16o. Reguly Antal utca 1-53
16p. Szenes Iván tér 2,4,6,7
16q. Magyarok Nagyasszonya tér 3,4,5,6,7,8,9,10
16r. Stáhly utca 1, 2/A.
16s. Szigony utca 2, 2/A.,B., 27-33
16t. Üllői út 84-92, 100, 102
16u. Vajda Péter utca 10-15
16v. Vas utca 2-14, 15., 15/A.,B.,18
16w. Villám utca 1-21, 2 -14
4. melléklet
1. számú ifjúsági fogorvosi körzet
1a. Auróra utca 4, 6-10, 14-16, 3-21, 29-31, 35, 39-41, Alföldi utca 3-5, 9-13, 6-8-10, 16-20, Bezerédj utca 3, 4-16, 5, 9, 11, 13, 19, Bauer Sándor utca 3-7, 4-6, 10-14, 11-13,17-19
1b. Baross tér 1, 2, 3, 4, 4-5, 6, 9-10-11, Bérkocsis utca 41,12, 16-18, 26-30, 19-25, 29-31., Berzsenyi utca 3-5, 2/B-8, 13, Bacsó Béla utca 3-25, 2-22,31, 45, Baross utca 66-68, 86-102, 89-93, 101-133, 106, 110, 112, 118-128, Csobánc utca 4-8, 7-11, Csokonai utca 1-7, 4-12, Dankó utca 3, 7-17, 10-42, 31-35, Déri Miksa utca 6, 9-11, 10, 15, 16-18, Diószegi Sámuel utca 1, 5-9/A. B, 13, 17/A, 25, 34-44, Dobozi utca 1-49, Dugonics utca 2-6, 3-7, 11-15, 23-25,14-16,, Fecske utca 5-9, 8-22, 15, 19-23, 35, 37, 34-38, 45, Festetics György utca 3-13, 2-6, Fiumei út 1-25, 4-20
1c. Füvészkert utca 4-8, 9, Harminckettesek tere 6-6/D, Homok utca 4-10, 3-9, Horváth Mihály tér 14-16
1d. Illés utca 4-36, 15-23, János Pál Pápa tér 1, 2-6, 10,11, 12,13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21,23, 22-30, József körút 2- 32, 46-50, József utca 1-33, 34-54, 37, 41, 47, 55-61
1e. Karácsony Sándor utca 5-7, 11- 27, 31-33, 2/B-10, 14-26, Kálvária tér 3-6, 8, 9, 10, 11,13,14, 16,17, 17/A.,18, 19, 20, 21, 22, 23, Kálvária utca 3-5, 6-10, 14-28, 15-23,
1f. Kenyérmező utca 3, 3/A., 2-8, Kerepesi út 1-5, 2, Kis Fuvaros utca 2 - 10, 3-11
1g. Kiss József utca 5-11, 2-16, 15-21, Korányi Sándor utca 3/B., 4, 8-12, 16- 20, 28-30
1h. Koszorú utca 3-29, 4-28, Kőris utca 2 – 14, 3 - 15, Kun utca 3-11, 2-4, 10, 12
1i. Leonardo da Vinci u. 2/B., 4-8.,
1j. Légszesz utca 2-8, Losonci tér 2, 3, 4,
1k. Lovassy László utca 1, 5, 2 - 6
1l. Lóvásár utca 1-3, Ludovika tér 1, Lujza utca 1-5, 2-16, 15-29, 18-38
1m. Luther utca 1/A., B., C., 4-6
1n. Magdolna utca 4, 6, 10-20, 21, 25, 29-33, 20, 26,10/A-18,13, 19, 22-24, 32, 35-51, 34-44
1o. Mátyás tér 1, 2, 3, 4, 5/A. B., 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18
1p. Mindszenty József tér végig
1q. Mosonyi utca 1, 6-12
1r. Nagy Fuvaros utca 3-7, 2-26, 15, 23-27
1s. Német utca 14-45, Népszínház utca 4-8, 11-59, 12- 46
1t. Orczy út 1, 45, Őr utca 2-10, 3-9, Práter utca 69-75, Rákóczi tér 10, 11, Rákóczi út 41-75
1u. Rigó utca 5, 2-16, Sárkány utca 1-13, 2-14, Scheiber Sándor utca 4, Szerdahelyi utca 1-19, 2-18, Szeszgyár utca 2/B., 6-12, 5-11, Szigetvári utca 1, 4, 5, 6/A., 10, 10/A., Szilágyi utca 1-5, 2-4
1v. Szűz utca 3 - 7, Tavaszmező utca 2-10, 20, 22/A., 1- 7, 15-21, Teleki László tér 3-9, 4-10,16, 19- 23, 20-24, Tolnai Lajos utca 3-5, 11, 21, 25, 29, 37, 8, 16, 18, 24, 36, 40-44, Tömő utca 56-62,
1w. Vay Ádám utca 1-5,
1x. Vásár utca 2, 4, 1, 2, 4-8,
1y. Verseny utca 1, 3,
1z. Víg utca 1-15, 2-36, Visi Imre utca 4 - 14
2. számú ifjúsági fogorvosi körzet
2a. Apáthy István utca 8/A., B., 12, 16, Asztalos Sándor utca 1, 7, 8, 63A., Balassa utca 1, 5-11
2b. Baross utca 1 - 5, 2-10, 11-21, 20-28, 29, 41-45, 56-64, 59-69, 20, 22, 24, 26, 28, 28/A, 28/B., 29, 30, 30-44, 47, 48-52, 88, 70-84, 75-87/A., Benyovszky Móric utca 1-43, 2 - 52
2c. Bókay János utca 31-37, 36-56, 43-47, 53, Békési utca 3, Bíró Lajos utca 1-21., 2-26, 25-69, 28-68, Blaha Lujza tér 1-3, Bláthy Ottó utca 1-33, 6-40, 19-33,Bródy Sándor utca 2-10, 9, 14-32, 13-19, 23, 27, 36 - 42, 46
2d. Ciprus utca 12, Corvin köz 2-6, 5, Csepreghy utca 1-3, 2-4, Delej utca 1-47, 6-28, 32-46, 51/X-XXIV.lph., 51/A lph., 51, 51/I-IX.lph., Déri Miksa utca 3, Diószegi Sámuel utca 2-28, Elnök utca 1-11, 2-24, Fiumei út 22-28, Futó utca 3-29/A., 4-18, 24-28, 34-46, 33, 37-41, 49-53, 40-54, Gutenberg tér 2, 3, 4, Györffy István utca 1, 4-24, Gyulai Pál utca 3-13, 6-16, Harminckettesek tere 2, 3, 4
2e. Hock János utca 2-12, 3 -13, Horánszky utca 2-16, 20-26, 1-3, 7-13, Horváth Mihály tér 1-7, 2-12, 11, Hős utca 1, 1/B., 1/D., 3, 4-4F., 6, Hungária körút 2-24, 32-34, Illés utca 38, 38/A.,B., 25
2f. Jázmin utca 10, József körút 3- 87, 34-44, 52- 86, József utca 4-6, 10-14, 26-28, Kerepesi út 7-9, 21-33, 37, Kisfaludy utca 5-13, 32-40, 3-27,6,10-12,14,16,18, Kis Stáció utca 1- 11, Kölcsey Ferenc utca 2, 4, Kőbányai út 18-22, 31, Könyves Kálmán körút 40, 44 (szálló R-Z), 44 (szálló L-P), 48-52, Kőfaragó utca 1-13, 8-12, Kőris utca 17-37, 16, 18, 24-30, Krúdy utca 2-6, 3-17, 12-20,
2g. Leonardo da Vinci köz 1, Leonardo da Vinci utca 1-7, 8-14, 15 - 43, 24-26, 30-34, 38-50, Lokomotív utca 1-7, 2-4, Losonci tér 1, 5, 6, 7, Lóvásár utca 4, Lósy Imre utca végig, Lőrinc pap tér 2, 3, Mária utca 2-22, 3 /A., 3/B-25, 29, 30-34, 38-56, Mikszáth Kálmán tér 1, 2, 3,4
2h. Molnár Ferenc tér 3, Múzeum körút 4-10, Múzeum utca 3-5, 9-11, 15 - 17, Nagy Templom utca 2-8, 12/B., 16-24, 30-32, 5, 11, 15-25, 29, Nap utca 4-10, 18-36, 3-25, 29, 31, 35-42, Német utca 2-14, 5-13
2i. Orczy út 30, 9 - 23, 21-27, 24-28, 32-42, 44-48,11-23,29, 31, 33, 37-43, 5-7., 8-22, Osztály utca 2 - 6, 10, 12,12/A.,B., 20-26,, Ötpacsirta utca 2, Pál utca 2-6, 3-5
2j. Práter utca 2-20/B., 1-19, 11-23., 22-26, 34-40, 52, 63-67, 25-29, 28, 32,33,56-60, 51, 55,57,59, 37-41, 45, 49, 49/A.,B,44-50, Puskin utca 1-19, 2-24, Rákóczi tér 2-8, 3-7, Rákóczi út 3-13,17 - 29, Reguly Antal utca 2-64,1-53, Reviczky utca 1, 5 – 9, 6, Szenes Iván tér 2,4,6,7
2k. Magyarok Nagyasszonya tér 3,4,5,6,7,8,9,10, Rezső utca 5-7, Rozgonyi utca 2-6, Rökk Szilárd utca l- 21, 2-8, Salétrom utca 2/A-10, 5-9, Salgótarjáni út 1-19, 6, 10- 18, Scheiber Sándor utca 3
2l. Somogyi Béla utca 4-24, 5-21, Sport utca 2, 15, Stáhly utca 1, 2/A., 5-15, Stróbl Alajos utca 3-7/C , 7/D-L., 11, Százados út 3, 4, 15-65, 20-32, Szentkirályi utca 1-35, 2-18, 22-38, 39, 47-51
2m. Szemafor utca 1-9, 2-8, Szigony utca 2 -10, 1-15, 16,16/B., 27-33, 28, 34, 39
2n. Szörény utca 5-7
2o. Szűz utca 9
2p. Tbiliszi tér 1, 5, 2-8
2q. Tisztes utca 4
2r. Tömő utca 4-8, 5, 16-20,17 - 23/A-C., 28 -38, 31-41
2s. Törökbecse utca 1
2t. Trefort utca 3, 3, 4
2u. Üllői út 2- 6, 14-24, 30-36, 40-70, 78/B., 80-102
2v. Vajdahunyad utca 3-27, 31-45, 2-58
2w. Vajda Péter utca 1-23, 4, 4/A., 6, 12, 25-43,10-15
2x. Vas utca 3-19, 2 -14
2y. Villám utca 1-47, 2-36
2z. Visi Imre utca 7-11, Víg utca 23-43
5. melléklet
1. számú gyermek fogorvosi körzet
1a. Alföldi utca 3-5, 9-13, 6-10, 16-20, Auróra utca 4-10, 14-16, 3-21, 29-31, 35, 39-41, Bacsó Béla utca 3-25, 2-22, 31, 45, Bauer Sándor utca 4-6, 10-14, 3-7,11-13, 17-19, Baross tér 1, 2, 3, 4, 4-5, 6, 9, 10, 11, Berzsenyi utca 3-5, 2/B-8, 13, Bezerédj utca 3, 5, 9- 13, 19 ,4-16
1b. Bérkocsis utca 12, 16-18, 26-30, 19-25, 29-31, 41, Csokonai utca 1-7, 4-12, Dankó utca 3, 7-17, Déri Miksa utca 6, 9-11, 10, 16-18, 15, Fecske utca 5-9, 8-22, 15, 19 -23, 34-38, 35, 37, 45
1c. Fiumei út 1-25, 4-20, Festetics utca 3-13, 2-6, Homok utca 4-10, 3-9
1d. II János Pál Pápa tér 1, 2-6, 10,11, 12,13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 23, 22-30, József körút 2- 32, József utca 55-61, 34-54, Kenyérmező utca 3, 3/A., 2-8, Kerepesi út 1-5, 2
1e. Kis Fuvaros utca 2-10, 3 -11,
1f. Kiss József utca 2-16, 5-11,15-21, Koszorú utca 3-23, 4 -24
1g. Kun utca 3-11, 2-4, 10, 12,
1h. Légszesz utca 2-8,
1i. Lóvásár utca 1-3, Lujza utca 1-5, 2-16
1j. Luther utca 1/A., B., C., 4-6,
1k. Magdolna utca 10-20,
1l. Mátyás tér 13, 14, 15, 16, 17, 18
1m. Mindszenty József tér végig,
1n. Mosonyi utca 1, 6-12,
1o. Nagy Fuvaros utca 3-7, 2-26, 15, 23-27
1p. Népszínház utca 12-22, 23-27, 33-47, 28/A., B, 4., 6-8, 40-46., 49-59, 24-26.,30-38.,29-31, 11-21,
1q. Rákóczi tér 10, 11,
1r. Rákóczi út 41-75,
1s. Scheiber Sándor utca 4,
1t. Szerdahelyi utca 2-18, 1-19
1u. Szilágyi utca 2-4, 1-5,,
1v. Teleki tér 3-9, 4-10, 16, 19, 21, 23, 20-24
1w. Tolnai Lajos utca 3-5, 11, 21, 25, 29, 37, 8, 16, 18, 24, 36, 40-44,
1x. Vay Ádám utca 1-5, 2-8
1y. Vásár utca 2, 4, 11
1z. Verseny utca 1, 3, Víg utca 1-15, 2-36
2. számú gyermek fogorvosi körzet
2a. Baross utca 86-102, 89-133, 106, 110, 112, 118 - 128
2b. Csobánc utca 4 -8, 7-11
2c. Dankó utca 10-42, 31-35
2d. Diószegi Sámuel utca 1, 5-9/A. B., 13, 17/A., 25, 34-44
2e. Dobozi utca 1-49
2f. Dugonics utca 2-6, 3-7, 11-15, 23-25,14-16
2g. Füvészkert utca 4, 6, 8, 9
2h. Illés utca 4-36, 15-23
2i. József utca 37, 41, 47
2j. Karácsony Sándor utca 2/B-10, 5-7, 14-26, 11- 27, 31-33
2k. Kálvária tér 3, 4, 5, 6, 8, 9, 10, 11,13, 14, 16,17, 17/A.,18, 19, 20, 21, 22, 23
2l. Kálvária utca 3-5, 6 -10, 15-23, 14-28
2m. Kőris utca 2, 3/B - 15, 4/A, 6 -14,
2n. Korányi Sándor utca 3/B., 4, 8-12,16-20, 28-30
2o. Koszorú utca 26-28, 25-29
2p. Leonardo da Vinci utca 2/B., 4-8
2q. Losonci tér 2, 3, 4
2r. Lovassy László utca 1, 2, 4, 5, 6
2s. Ludovika tér 1
2t. Lujza utca 15-29, 18-38
2u. Magdolna utca 4, 6, 10/a-26, 13, 19, 21, 25, 29-51, 32- 44
2v. Mátyás tér 2, 3, 4, 6
2w. Orczy út 1, 45
2x. Práter utca 69-75
2y. Sárkány utca 1-13, 2-14
2z. Szeszgyár utca 2/B., 6-12, 5-11, Szigetvári utca 1,4, 5, 6/A., 10, 10/A., Szűz utca 3, 5, 7, Tavaszmező utca 2-10, 20, 22/A., 1-7, 15-21, Tömő utca 56-62, Visi Imre utca 4 - 14
3. számú gyermek fogorvosi körzet
3a. Apáthy István utca 8/A., B.
3b. Asztalos Sándor utca 1, 7, 8, 63A.
3c. Baross utca 41-45, 56- 68, 59-69
3d. Bókay János utca 31-37, 36-56, 43-47, 53
3e. Ciprus utca 12
3f. Corvin köz 2-6, 5
3g. Csepreghy utca 1-3, 2-4
3h. Déri Miksa utca 3
3i. Fiumei út 22-28
3j. Futó utca 4-18, 22-28, 34-46, 33, 37-41, 49-53
3k. Harminckettesek tere 2, 3, 4, 6, 6/D.
3l. Hock János utca 2-10, 3-7
3m. Horváth Mihály tér 1-7, 2-16
3n. Hős utca 1, 1/B., 1/D., 3, 4-4F., 6
3o. Hungária körút 2-24, 32-34
3p. Illés utca 38, 38/A.,B.
3q. József körút 34-86, 55- 87
3r. József utca 4-6, 1-33, 10-14, 26-28
3s. Kerepesi út 7-9, 21-33, 37
3t. Kisfaludy utca 3-29, 6, 10- 40
3u. Kis Stáció utca 1-5
3v. Kőbányai út 18-22, 31
3w. Leonardo da Vinci utca 24-26, 30-34, 38-50, 31-43
3x. Lokomotív utca 1-7, 2-4
3y. Losonci tér 1, 5, 6, 7
3z. Lóvásár utca 4, Mária utca 38-56, Nagy Templom utca 2 -8, 12/B., 16-24, 30-32, 5, 11, 15-25, 29, Nap utca 3-19, 4-10, 18-24, 35-40,42, 29, 31, Német utca 2-14, 5-13, 15-45, Osztály utca 2 - 6, 10 - 26, Őr utca 2-10, 3-9, Pál utca 2-6, 3-5, Práter u. 2-20/B., 1-19, 11-23, 22-26, 25-29, 28, 32,33, 34-40, 52, 63-67, 56-60, 51, 55,57, 59, Rákóczi tér 2-8, 3-7, Rigó utca 5, 2-16, Salétrom utca 5-9, 2/A-10, Salgótarjáni út 1-19, 6, 10-14., Sport utca 2, 15, Stróbl Alajos utca, 3-7/C., 7/D-L., 11,, Százados út 3, 4, 20-32, 15-65, Szemafor utca 1-9, 2-8, Szentkirályi utca 47-51, Szigony utca 2 -10, 27-33, Szörény utca 5-7, Tbiliszi tér 1, 5, 2-8, Tisztes utca 4, Tömő utca 4-8, 5, 16-18, Törökbecse utca 1, Üllői út 30-36, 40-70, 90, 94-98, Vajdahunyad utca 3-27, 31-45, 2-58, Víg utca 23-43
4. számú gyermek fogorvosi körzet
4a. Apáthy István utca 12, 16
4b. Balassa utca 1, 5-9,11
4c. Baross utca 1 - 5, 2 - 10, 11-21, 20-28, 30-44, 47, 48-52, 88, 29, 70-84, 75-87/A.
4d. Blaha Lujza tér 1-3
4e. Bláthy Ottó utca 6-8, 10-40, 1-33
4f. Benyovszky Móric utca 1-43, 2 - 52
4g. Békési utca 3
4h. Bíró Lajos utca 1-21, 2-68, 25-69
4i. Bródy Sándor utca 2-10, 14-32, 9, 13-19, 23, 27, 36 - 42, 46
4j. Delej utca 1- 47, 51, 51/I-IX.lph., 51/X-XXIV.lph., 51/A lph., 6-28, 32-46
4k. Diószegi Sámuel utca 2-28
4l. Elnök utca 1-11, 2-24
4m. Futó utca 3-29/A.
4n. Gutenberg tér 2, 3, 4
4o. Györffy István utca 1, 4-24
4p. Gyulai Pál utca 3-13, 6-16
4q. Hock János utca 9-13, 12
4r. Horváth Mihály tér 11
4s. Horánszky utca 2-16, 1-3, 20-26, 7-13
4t. Illés utca 25
4u. Jázmin utca 10
4v. József körút 3-53
4w. Kis Stáció utca 7-11
4x. Kölcsey utca 2, 4
4y. Kőfaragó utca 1-13, 8-12
4z. Kőris utca 17-37, 16, 18, 24-30, Könyves Kálmán körút 40, 44 (szálló R-Z), 44 (szálló L-P), 48-52, 84., 86, Krúdy utca 2-6, 3-17, 12-20, Leonardo da Vinci köz 1, Leonardo da Vinci utca 1 -7, 8-14, 15/A,B - 29, Lósy Imre utca végig, Lőrinc pap tér 2, 3, Mária utca 2-22, 3/A - 25, 29, 30-34, Mikszáth Kálmán tér 1, 2, 3, 4, Molnár Ferenc tér 3, Múzeum körút 4-10, Múzeum utca 3-5, 9-11, 15, 15/A.,17, Nap utca 21-25, 26-36, Orczy út 5-23, 8-30, 21-33, 32-48, 37-43, Ötpacsirta utca 2, Práter utca 37-41, 45, 49, 49/A.,B., 44-50, Puskin utca 1-19, 2-24, Rákóczi út 3-13,17-29, Reguly Antal utca 2-64, 1-53, Reviczky utca 1, 5, 6, 7, 9, Szenes Iván tér 2,4,6,7, Magyarok Nagyasszonya tér 3,4,5,6,7,8,9,10, Rezső utca 5-7, Rozgonyi utca 2-6, Rökk Szilárd utca l - 21, 2-8, Scheiber Sándor utca 3, Somogyi Béla utca 5-21, 4-24, Stáhly utca 1, 2/A., 5-15, Szentkirályi utca 1-19, 2-18, 21-35, 22-38, 39, Szigony utca 1-15, 16, 16/B., 28, 34, 39, Szűz utca 9, Tömő utca 17 - 23/A-C., 20, 28 - 54, 31-41, Trefort utca 2, 3, 4, Üllői út 2- 6, 14-24, 78/B-92, 100-102, Vajda Péter utca 1-23, 4, 4/A., 6, 12, 10-15, 25-43, Vas utca 3-19, 2/A., B.,C -14, 18, Villám utca 1-47, 2 - 36, Visi Imre utca 7-11
6. melléklet
1. számú védőnői körzet
1a. Apáthy utca 1-3, 2-18
1b. Balassa utca 1-11, 6-8
1c. Békési utca 1-3
1d. Bokay János utca 31-53, 34-56
1e. Bródy Sándor utca 11-27
1f. Corvin sétány 6-8, 7-9
1g. Gutenberg tér 3,4
1h. Harminckettesek tere 1-9, 2-6
1i. Horánszky utca 1-27, 2-26
1j. Illés utca 26-40
1k. Jázmin utca 1, 2-16
1l. József körút 31/B – 53
1m. Kölcsey utca 1-3, 2-6
1n. Lőrinc pap tér 2, 3
1o. Mária utca 1-23, 2-28
1p. Mikszáth Kálmán tér 1, 2, 3, 4
1q. Práter utca 51-59
1r. Rákóczi tér 1-9, 2-12
1s. Rökk Szilárd utca 1-21, 2-24
1t. Salétrom utca 1-9
1u. Scheiber Sándor utca 1-3, 2-4
1v. Szentkirályi utca 22-38
1w. Szigony utca 16-38, 17-41
1x. Tömő utca 11-41, 28-30
1y. Üllői út 76-82
2. számú védőnői körzet
2a. Baross utca 1-49, 2-52
2b. Bródy Sándor utca 1-9, 2-10
2c. Csepreghy utca 1-5, 2-4
2d. József körút 55-85
2e. Krúdy utca 1-27, 2-26
2f. Mária utca 25-49, 30-56
2g. Múzeum körút 2-10
2h. Múzeum utca 1-17, 2-18
2i. Ötpacsirta utca 1-5, 2-4
2j. Pál utca 1-5, 2-6
2k. Puskin utca 1-19, 2-24
2l. Rákóczi út 1-17
2m. Reviczky utca 1-11, 2-8
2n. Szentkirályi utca 19-51, 40-48
2o. Trefort utca 1-5, 2-6
2p. Üllői út 2-36
3. számú védőnői körzet
3a. Bacsó Béla utca 1-27, 2-24
3b. Bródy Sándor utca 14-46
3c. Gutenberg tér 2
3d. Gyulai Pál utca 1-17, 2-18
3e. József körút 7-31/A, 2-86
3f. Kőfaragó utca 1-17, 2-14
3g. Rákóczi út 19-29
3h. Somogyi Béla utca 1-23, 2-24
3i. Stáhly utca 1-15, 2-14
3j. Szentkirályi utca 1-17, 2-20
3k. Vas utca 1-19, 2-18
3l. Víg utca 1-17, 2-16
4. számú védőnői körzet
4a. Bauer Sándor utca 1-19, 2-16
4b. Baross utca 70-126
4c. Dobozi utca 1-21, 23-53
4d. Horváth Mihály tér 10-16, 11-17
4e. Kálvária tér 16 - 18, 19- 23
4f. Lokomotív utca 1-5
4g. Salgótarjáni utca7-21, 10
4h. Szemafor utca 3
4i. Tbiliszi tér 1-7, 2-6
4j. Teleki László tér 3-7, 4-10
5. számú védőnői körzet
5a. Auróra utca 1-41, 2-36
5b. Bérkocsis utca 10-40, 15-41
5c. Déri Miksa utca 10- 18, 15
5d. Fecske utca 1-47, 2-40
5e. Koszorú utca 1-31, 2-32
5f. Magdolna utca 10-32, 13-37
5g. Mátyás tér 1 -17, 2-18
5h. Mindszenty József tér 1-2
5i. Tolnai Lajos utca 1-43, 2-46
5j. Vásár utca 1, 2-4
6. számú védőnői körzet
6a. Dankó utca 1-35, 2-44
6b. Homok utca 1-11, 2-12
6c. Kis Fuvaros utca 1-13, 2-14
6d. Magdolna utca 10-32, 13-37
6e. Szerdahelyi utca 1-19, 2-20
6f. Szigetvári utca 1-17, 2-16
7. számú védőnői körzet
7a. Bezerédj utca 1-21, 2-20
7b. Csokonai utca 2-16
7c. Kiss József utca 1-21, 2-20
7d. II János Pál pápa tér 1 – 13
7e. Luther utca 1/A,B,C
7f. Nagy Fuvaros utca 1-27, 2/B-26
7g. Népszínház utca 1-59
7h. Rákóczi út 41-75
7i. Szilágyi utca 1-7, 2-6
7j. Vay Ádám utca 3-5, 4-8
8. számú védőnői körzet
8a. Asztalos Sándor utca 1-15, 2-16
8b. Brüll Alfréd utca végig
8c. Ciprus utca 1-15, 2-14
8d. Hős utca 1-11, 2-8
8e. Hungária körút 2-32
8f. Osztály utca 2-28
8g. Önkéntes utca végig
8h. Pazeller Jakab utca végig
8i. Sport utca 2
8j. Strázsa utca végig
8k. Stróbl Alajos utca 1-9, 2-24
8l. Százados út 1-65, 2-32
8m. Szörényi út 5-7
8n. Tisztes utca végig
8o. Törökbecse utca 1-25
9. számú védőnői körzet
9a. Alföldi utca 1-15, 14-20
9b. Baross tér 1-3-7-9, 4-5, 2-6-8
9c. Berzsenyi utca 1-7, 2-8
9d. Festetics György utca 1-13, 2-10
9e. Fiumei út 1-25, 4-16
9f. Gázláng utca 1
9g. II. János Pál pápa tér 18 -26
9h. Kenyérmező utca 1-7, 2-8
9i. Kerepesi út 1-9, 2-8
9j. Kőbányai út 18-22, 19-35
9k. Könyves Kálmán körút 42-84
9l. Kun utca 2-12, 9-13
9m. Légszesz utca 2-8
9n. Luther utca 4-6
9o. Mosonyi utca 1-9, 2-12
9p. Rákóczi út 41-75
9q. Teleki László tér 16- 24
9r. Verseny utca 1-3
10. számú védőnői körzet
10a. Bacsó Béla utca 31
10b. Déri Miksa utca 1-11, 2-6
10c. József utca 1-61, 2-60
10d. Lovassy L. utca 1-7, 2-6
10e. Magdolna utca 1-3, 2-8
10f. Német utca 1-27, 2-20
10g. Őr utca 1-12, 2-12
10h. Rigó utca 1-5, 4-16
10i. Salétrom utca 2-12
10j. Szűz utca 3-11, 2-4
10k. Tavaszmező utca 1-21, 2-22
10l. Víg utca 19-43, 18-36
11. számú védőnői körzet
11a. Alföldi utca 2-12
11b. II. János Pál pápa tér 14-17
11c. Karácsony Sándor utca 7-33, 2/B/C-26
11d. Kun utca 1-7
11e. Lujza utca 1/B-29, 2/B-38
11f. Magdolna utca 39-53, 34-54
11g. Népszínház utca 12-46
12. számú védőnői körzet
12a. Csobánc utca 1-11, 2-12
12b. Kőris utca 1-37, 2-36
12c. Orczy út 29-45
12d. Orczy tér 4/A-C
12e. Práter utca 61-77
12f. Szeszgyár utca 1-13, 2-12
12g. Visi Imre utca 1-15, 2-16
13. számú védőnői körzet
13a. Corvin sétány 1/5A,B,C,D; 2/4 A,B,C,D
13b. Futó utca 22-56
13c. Leonardo da Vinci utca 19-47, 22-52
13d. Nagy Templom utca 1-31, 2-36
13e. Nap utca 27-41
13f. Práter utca 21-49, 28-50
13g. Tömő utca 1-9, 2-20
13h. Szigony utca 1-15
13i. Üllői út 54-74
Vajdahunyad utca 36-58
14. számú védőnői körzet
14a. Diószegi Sámuel utca 13-27, 10-50
14b. Dugonics utca 1-27, 2-18
14c. Kálvária utca 13-27, 14-28
14d. Korányi Sándor utca 2-30
14e. Ludovika tér 2-6
14f. Rozgonyi utca 2-6
14g. Sárkány utca 1-15, 2-16
15. számú védőnői körzet
15a. Baross utca 59-135
15b. Diószegi Sámuel utca 1-9/B
15c. Horváth Mihály tér 2 -6
15d. Kálvária tér 1 -15
15e. Kálvária utca 1-11, 2-12
15f. Szigony utca 2/A,B
16. számú védőnői körzet
16a. Benyovszky Móric utca 1-49, 2-56
16b. Bíró Lajos utca 1-61, 2-68
16c. Bláthy Ottó utca 1-41, 2-44
16d. Delej utca 1-51, 2-42
16e. Elnök utca 1-13, 2-24
16f. Golgota utca 2-6
16g. Györffy István utca 1-3, 2-20
16h. Orczy út 1-27, 6-48
16i. Reguly Antal utca 1-53, 2-58
16j. Rezső tér 1-21, 2-16
16k. Üllői út 84-102
16l. Vajda Péter utca 2-12, 1-49
16m. Villám utca 1-43, 2-26
17. számú védőnői körzet
17a. Corvin köz 1-5, 2-6
17b. Futó utca 1-29, 2-20
17c. Hock János utca 1-13, 2-12
17d. Kisfaludy utca 1-39, 2-40
17e. Kis Stáció utca 1-15, 2-14
17f. Leonardo da Vinci utca 1-17, 2-20
17g. Leonardo da Vinci köz 1
17h. Nap utca 1-25, 2-42
17i. Práter utca 1-19, 2-26
17j. Üllői út 40-52
17k. Vajdahunyad utca 1-43, 2-32
18. számú védőnői körzet
18a. Füvészkert utca 1-9, 2-10
18b. Illés utca 2-24
18c. Losonci tér 1-7, 2-6
18d. Losonci utca 1
18e. Molnár Ferenc tér 1-3, 2-4
18f. Práter utca 52-60
18g. Szigony utca 4-14
18h. Tömő utca 32-64
7. mellékletIskola-egészségügyi ellátás
1. számú terület
1a. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános iskola és Gimnázium – 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8.
1b. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium – 1088 Budapest, Trefort utca 8.
1c. Józsefvárosi Óvodák Mesepalota Tagóvodája – 1085 Budapest, Somogyi Béla utca 9-15.
1d. Józsefvárosi Óvodák Pitypang Tagóvodája – 1087 Budapest, Százados út 14.
1e. Józsefvárosi Óvodák Napsugár Tagóvodája – 1086 Budapest, Dankó utca 31.
1f. Józsefvárosi Óvodák Tündérkert Tagóvodája – 1081 Budapest, Kun utca 3.
1g. Józsefvárosi Óvodák Virágkoszorú Tagóvodája – 1083 Budapest, Baross utca 91.
1h. Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda – 1081 Budapest, Bezerédj utca 16/a.
1i. Józsefvárosi Óvodák Várunk Rád Tagóvodája – 1086 Budapest, Csobánc utca5.
1j. Józsefvárosi Óvodák TÁ-TI-KA Tagóvodája– 1088 Budapest, Rákóczi út 15.
2. számú terület
2a. Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium és Technikum – 1084 Budapest, Rákóczi tér 4.
2b. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Széchenyi I. Kereskedelmi Technikum – 1088 Budapest, Vas utca 9-11.
2c. Semmelweis Egyetem Bókay János Többcélú Szakképző Intézménye - 1086 Budapest, Csobánc utca 1.
2d. Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet és Általános Iskola – 1084 Budapest, Tolnay Lajos utca 11-15.
2e. Molnár-Ferenc Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – 1085 Budapest, Somogyi Béla utca 9-15.
2f. Deák Diák Általános Iskola – 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 4.
3. számú terület
3a. Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola - 1082 Budapest, Üllői út 76.
3b. Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – 1083 Budapest, Práter utca 11.
3c. Szent Benedek Technikum, Szakképző Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bp.-i Tagintézménye– 1083 Budapest, Práter utca 11.
3d. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Szász Ferenc Kereskedelmi Technikum és Szakképző Iskola- 1087 Budapest, Szörény utca 2-4.
3e. Budapest VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola – 1084 Budapest, Német utca 14.
3f. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola – 1089 Budapest, Vajda Péter utca 25-31.
3g. Józsefvárosi Óvodák Katica Tagóvodája – 1089 Budapest, Vajda Péter utca 35-39.
3h. Józsefvárosi Óvodák Százszorszép Tagóvodája – 1084 Budapest, Szűz utca 2.
4. számú terület
4a. Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium - 1086 Budapest, Bauer Sándor utca 6-8.
4b. Kövessi Erzsébet Baptista Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Szakiskola – 1089 Budapest, Dugonics utca 17-21.
4c. Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium és Technikum– 1081 Budapest, Bezerédj utca 16/A.
4d. Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium – 1085 Budapest, Horánszky utca 11.
4e. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Szily Kálmán Műszaki Technikum és Kollégiuma – 1064 Budapest, Tolnai Lajos utca 4-10.
4f. Budapesti Komplex Szakképző Centrum Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikum – 1087 Budapest, Mosonyi utca 6.
4g. Budapesti Komplex Szakképző Centrum Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolája-1089 Budapest, Elnök u. 3.
4h. Józsefvárosi Óvodák székhelyóvoda – 1084 Budapest, Tolnai Lajos utca 7-9.
4i. Losonci Téri Általános Iskola – 1083 Budapest, Losonci tér 1.