Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017 (XII.29.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
Hatályos: 2017. 12. 29Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017 (XII.29.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
2017-12-29-tól
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének
13/2017. (XII.29.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
Sajópetri Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6/A. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A.§ (6) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítész, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Örökségvédelmi Osztály, a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 9/2017 (VIII. 16.) önkormányzati rendelet szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
I. FEJEZET
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
A rendelet célja:
1. §
A település sajátos településképének védelme és alakítása
a) a helyi építészeti örökség területi és egyedi védelmének (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás, illetve a védelem megszüntetés szabályozásával,
b) a településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával,
c) a településképi követelmények szabályozásával,
d) a településkép-védelmi szakmai konzultációval,
e) a településképi követelmények megvalósítását biztosító sajátos jogintézmények (telepü-lésrendezési kötelezések: helyrehozatali kötelezettség; településképi véleményezési eljárás, településképi bejelentési eljárás, közterület-alakítás, településképi követelmé-nyek: területi és egyedi építészeti követelmény) rögzítésével,
f) a településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával,
g) településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.
A helyi védelem célja:
2. §
- A helyi védelem célja a település kialakult képe és történelme szempontjából meghatározó építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása.
- a védett helyi építészeti örökség fenntartása, használata és bemutatása,
- a védett helyi építészeti örökség veszélyeztetésének, megrongálásának, vagy megsemmisítésének megakadályozása.
A településképi szempontból meghatározó területek kijelölésének célja:
3. §
- A település és a környék arculatát meghatározó építmények együttesének kijelölése, az épített környezet összefüggő, azonos karakterű részeinek kijelölése
- A terület szerkezetének, telekstruktúrájának, utcavonal vezetésének, beépítésének védelme, a hagyományt őrző építészeti arculat megőrzése, a jellegzetes településszerkezet történelmi folyamatosságának dokumentálása
- A kialakult beépítettség, szintszám, anyaghasználat, színhasználat, melléképületek, építmények megjelenésének, használatának szabályozása a korszerű építési technológiák mellett
A rendelet hatálya
4. §
- A rendelet területi hatálya Sajópetri község teljes közigazgatási területére terjed ki.
- A rendelet tárgyi hatálya Sajópetri településkép védelmére terjed ki.
- A rendelet személyi hatálya minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetre kiterjed.
Értelmező rendelkezések
5. §
(1) A rendelet alkalmazásában használt fogalmak jegyzéke és magyarázata:
- Eredeti állapot:Az eredeti építéskori állapot vagy az a későbbi állapot, amelyet az értékvizsgálat a védelem elrendezésekor védendő értékként határozott meg.
- Helyi védett egyedi érték: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított helyi jelentőséggel bíró épület, építmény, amely a hagyományos településkép és jellemzőkarakter megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, művészeti, vagy a használati mód szempontjából jelentős alkotás. A védett épület, építmény fogalmába beletartozik annak minden alkotórésze, ideértve a kiegészítő, díszítő elemeket is.
- Helyi értékvédelmi területek:
A helyi értékvédelmi terület olyan területi védelem, amely az épített környezet egyes összefüggő részeire, valamint az ahhoz kapcsolódó térre, utcára, utcaszakaszra terjed ki, és a megjelenésével a településrész és a környezete arculatát meghatározó építmények együttest alkotnak, és melyeket a Rendelet védetté nyilvánított. A helyi értékvédelmi területi védelem magába foglalja a településszerkezet, a településkép elemeit, formáit, a jellegzetes építési anyagokat, a terület meghatározó színvilágát, valamint kiterjed a városképi jelentőségű közterületek felületeire is. Magába foglalja továbbá az utcahálózat, telekszerkezet, beépítési mód, a jellegzetes építési vonal védelmét is.
- Védett műtárgy: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított műszaki alkotás, műtárgy, pl. az emlékmű, szobor, síremlék, utcabútorzat, díszkút, kerítés, híd, torony.
- Településképi szempontból meghatározó terület: jellegzetes, értékes, települési hagyományt őrző, településkaraktert meghatározó, lehatárolható településrész
- Településkarakter: az épített és természeti környezet településképi jellemzőinek összessége, így a természetes környezet, a település megjelenése a tájban, a településszerkezet, a jellegzetes épülettípus, a tömegformálás, a homlokzati kialakítás, az anyaghasználat és növényzet.
- Értékvizsgálat: a helyi védelem alá helyezést megalapozó, szakember által készített történeti, esztétikai, műszaki vizsgálati munkarész.
- Illeszkedés elve: környező meglévő építmények paramétereit, karakterét, elhelyezkedését figyelembe vevő, a település egészének arányrendszerét szem előtt tartó, anyaghasználatában és színezésében környezetéhez alkalmazkodó tervezői metódus.
- környezetre jellemző kialakítás: a telektömb területén jellemző, meghatározó előfordulástól kismértékben legfeljebb attól 20 %-ban eltérő kialakítás
- Reklám: Olyan tájékoztató jellegű, információt nyújtó, kommunikációs tevékenység, amely a célközönség befolyásolásával hívja fel a figyelmet termékekre, gazdasági, szolgáltatási és egyéb tevékenyégekre, azok igénybevételére, valamint a társadalmi célok és a politikai nézetek megismerésére.Ide nem értve:
- a cégtáblát, üzletfeliratot, a vállalkozás használatában álló ingatlanon elhelyezett, a vállalkozást népszerűsítő egyéb feliratot és más grafikai megjelenést
- az üzlethelyiség portáljában – kirakatában – elhelyezett gazdasági reklámot
- a járművön elhelyezett gazdasági reklámot
- a tulajdonos által az ingatlanán elhelyezett, annak elidegenítésére vonatkozó ajánlati felhívást – hirdetést - valamint a helyi önkormányzat által lakossági apróhirdetések közzétételének megkönnyítése céljából biztosított táblán vagy egyéb felületen elhelyezett kisméretű hirdetéseket.
11. Reklámhordozó: reklám közzétételére és elhelyezésére szolgáló mechanikus vagy elektromos kiegészítővel ellátott, sík vagy térbeli, önállóan telepített vagy építményhez rögzített hírdetőberendezés szerkezete.
- Plakát: a gazdasági reklámnak, valamint a választási kampányeszköznek nem minősülő falragasz vagy felirat, mérettől és hordozóanyagtól függetlenül
- Utcabútor: az utasváró, a kioszk, a közművelődési célú hirdetőoszlop és az információs vagy más célú berendezés
- Információs jelző: az út/utca-mutató szerkezet, útirány-jelző tábla (pl. temetőhöz, telephelyhez).
- Sajátos építmény: többnyire épületnek nem minősülő, közlekedési, hírközlési, közmű- és energiaellátási, vízellátási és vízgazdálkodási, sajátos technológiájú építmények, amelyek létesítésekor - az építményekre, építési tevékenységekre vonatkozó általános érvényű településrendezési és építési követelményrendszeren túlmenően - eltérő, vagy sajátos, csak arra a rendeltetésű építményre jellemző, kiegészítő követelmények megállapítására és kielégítésére van szükség.
- Köztulajdonban álló ingatlan: közterületnek nem minősülő ingatlan, amely a Magyar Állam, a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzat jogi személyiséggel rendelkező társulása, fejlesztési tanács, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat jogi személyiségű társulása, költségvetési szerv vagy közalapítvány kizárólagos vagy vegyes tulajdonában áll.
- Magántulajdonban álló ingatlan: olyan ingatlan, amely nem minősül köztulajdonban álló ingatlannak vagy közterületnek.
- Magánterület: magántulajdonban álló ingatlan és a köztulajdonban álló ingatlan
- Közterület: közhasználatra szolgáló minden állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván ill. a Magyar Állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában álló, közforgalom elől el nem zárt magánút
II. FEJEZET
A HELYI VÉDELEM
A helyi védelem feladata:
6. §
(1) Sajópetri Község Önkormányzatának (továbbiakban: Önkormányzat) feladata a helyi védelem alá helyezhető építészeti örökség
a) meghatározása, - felkutatása, számbavétele, forráskutatása - dokumentálása és a közvéleménnyel való megismertetése,
b) védetté nyilvánítása, nyilvántartása
c) a védett értékek fennmaradásának, helyreállításának, karbantartásának és hasznosításá-nak elősegítése, az értékek károsodásának megelőzéséhez, a károsodás csökkentéséhez és elhárításához, esetleges megsemmisülés esetén az újjáépítéshez történő segítség-nyújtás,
d) a műemlék- és a helyi építészeti örökség védelme egymásra épülő kapcsolatának biztosítása,
e) az általános környezetkultúra, építészeti kultúra szemléletformáló terjesztésének és az erre való nevelésének támogatása,
f) a saját tulajdonú védett értékek károsodásának megelőzése, elhárítása, illetve helyre-állítása, a bekövetkezett károsodás csökkentése vagy megszüntetése, újjáépítése.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feladatokat a városi főépítész irányítja.
A helyi védelem alá helyezés szabályai:
7. §
(1) A helyi védetté nyilvánítással kapcsolatos eljárás hivatalból, vagy a védelem alá helyezés iránti írásbeli kérelem alapján indulhat, mely kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani.
(2) A kérelemhez mellékelni kell
- a védendő érték megnevezését és rendeltetését, vagy körülhatárolását
- a védendő érték pontos helyét, utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész pontos megjelölésével,
- a védendő érték rövid leírását,
- a kezdeményezés indokát,
- a kezdeményező nevét, személyes adatait, lakcímét, telefonos és elektronikus elérhetőségét,
- Amennyiben a kezdeményezés hiánypótlásra szorul, és azt az erre vonatkozó felhívás ellenére a kérelmező 15 munkanapon belül nem egészíti ki, a kezdeményezés nem kerül megvizsgálásra, melyről a kezdeményezőt értesíteni kell.
(3) A helyi építészeti értékek egyedi védelme és az egyes területi védelem fajták védetté nyilvánításának kérelméhez - ha az nem áll rendelkezésre- az Önkormányzat elkészítteti az értékvizsgálatot, az alábbi tartalom szerint:
- a védendő értékek megnevezése, szükség esetén körül határolása, térképi ábrázolással,
- a pontos hely, utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész megjelölése,
- a védendő érték leírása, dokumentálása (irodalom, fotók), egyéb adatok, tervek
- a védendő érték fotódokumentációja,
- a védetté nyilvánítás indokolása.
(4) A védettség elrendeléséről a Képviselő-testület dönt.
8. §
(1) A helyi védelem megszüntetésével kapcsolatos eljárás hivatalból, vagy a védelem megszüntetése iránti írásbeli kérelem alapján indulhat, melyet a polgármesterhez kell benyújtani.
(2) Helyi védettség megszüntetése akkor kezdeményezhető, ha a védettséget alátámasztó indokok már nem állnak fenn. Az értékvizsgálati eljárást a benyújtott dokumentumok alapján le kell folytatni.
(3) Helyi védelem megszüntetésére irányuló kérelmet lehet benyújtani, amennyiben
a) műszakilag indokoltható,
b) életveszély-elhárítása miatt,
c) a védett elemet országos védelmi kategóriába emelték.
(4) A helyi védelem megszüntetésére irányuló kérelemhez mellékelni kell
a) a védett elem teljes körű műszaki felmérését, mely magában foglalja alaprajzokat, metszeteket, homlokzatok dokumentációját, a védett elem minden irányú fényképes dokumentációját,
b) amennyiben szükséges, a történeti kutatás megtörténtét igazoló dokumentumot.
(5) A helyi védelem megszüntetése nem járhat a települési arculat kedvezőtlen irányú válto-zásával.
(6) A helyi védelem megszüntetéséhez jelen rendelet módosítása szükséges, mely módosítás előfeltételeként a vonatkozó jogszabályokban előírt egyeztetési eljárásokat le kell folytatni.
(7) A védettség megszüntetéséről a Képviselő-testület dönt.
Testületi döntéssel összefüggő feladatok:
9. §
(1) Az előzetes értékvizsgálat elkészíttetéséről az Önkormányzat gondoskodik.
(2) A védetté nyilvánítással kapcsolatos javaslatot az értékvizsgálat elkészülte után 8 napon belül a partnerségi rendeletben megfogalmazott előírások szerint partnerségi egyeztetésre kell bocsátani.
(3) A partnerségi egyeztetés időtartama alatt a javaslat és az értékvizsgálat megtekintését a településen biztosítani kell. A kezdeményezéssel kapcsolatosan a partnerségi rendelet szabályai szerint írásos észrevételt lehet tenni.
- A helyi védettség alá helyezési, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindítá-sáról az érdekelteket 5 munkanapon belül az Önkormányzatnak értesítenie kell.
(5) A rendelet szempontjából érdekeltnek kell tekinteni:
- az érintett ingatlan tulajdonosát, haszonélvezőjét és használóját,
- a kezdeményezőt.
(6) A helyi egyedi védelemre vonatkozó kezdeményezés esetén az értesítést az érdekeltnek írásban kézbesíteni kell. Amennyiben az érdekeltek felkutatása aránytalan nehézségekbe ütközne, úgy az értesítésük a helyben szokásos módon is történhet
10. §
(1) Egyes értékes, hagyományt őrző építészeti arculatú és sajátos megjelenésű építészeti örökséget az önkormányzat a 7-9. §-ban foglalt eljárás lefolytatásával helyi védett egyedi értékké nyilvánítja.
(2) A helyi védelem elrendeléséről és megszüntetéséről értesíteni kell:
- az ingatlan
aa) tulajdonosát,
ab) haszonélvezőjét, használóját a tulajdonos útján,
- az illetékes földügyi hatóságot,
- az illetékes építésügyi hatóságot,
- illetékes állami főépítészt
- az érdekelt közműveket,
- a kezdeményezőt.
(3) A helyi védelemre vonatkozó ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek tartalmaznia kell, hogy az ingatlan a rendelet alapján helyi védelem alá vont érték.
(4) A késedelmes bejegyzés, vagy annak esetleges elmaradása a védettség tényét nem érinti.
11. §
(1) A helyi védettség alá helyezett értékekről a jegyző nyilvántartást vezet, amelyet közzé kell tenni az önkormányzat honlapján.
(2) A helyi védettség alá helyezett értékek nyilvántartása a rendelet melléklete képezi.
(3) A helyi védettség alá helyezett értékek nyilvántartásának a védelem szakszerű, rövid indokolására és fotódokumentációjára vonatkozó elemeit a rendelet függelékét képező adatlapokkal kell rögzíteni.
A védett értékek megjelölése
12. §
(1) A helyi védelem alatt álló védett építészeti értéket „helyi védett érték” feliratú egységes táblával kell megjelölni.
(2) Az egységesen kialakított tábla tartalmazza, Sajópetri Község Önkormányzata által védetté nyilvánított rendelet, a védetté nyilvánítás évét.
(3) A tábla elhelyezését a tulajdonos tűrni köteles.
(4) A tábla elkészíttetéséről a jegyző, az elhelyezéséről és eltávolításáról a főépítész gondosko-dik.
(5) A tábla fenntartása és karbantartása a tulajdonos feladata.
Az egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek
13. §
(1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos alapvető kötelezettsége.
(2) A tulajdonos kötelezettsége kiterjed a védelem alá helyezett érték minden alkotóelemére és részletére, függetlenül attól, hogy azok a rendeltetésszerű használathoz szükségesek-e vagy sem.
(3) A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökséget az adott védett értéken végzett építési tevékenység nem veszélyeztetheti, településképi vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja, és a használat nem veszélyeztetheti az adott építészeti örökség fennmaradását.
(4) A tulajdonos kötelezettsége:
- jókarbantartás, állapot- és állagmegóvás, amely kiterjed a védett érték minden alkotóelemére és részletére;
- a védett érték fenntartása és megőrzése, melyet elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani;
- építési tevékenység (korszerűsítés, átalakítás, bővítés, részleges bontás) során a védett érték jellemzőinek, karakterének megőrzése.
(5) Védett értéket érintő felújítási, helyreállítási, színezési, bővítési vagy bontási munkálatokat megkezdeni és végezni, annak rendeltetését megváltoztatni csak a főépítész szakmai ajánlása szerint lehet.
(6) A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését a rendeltetésnek megfelelő használat-tal kell biztosítani.
(7) Amennyiben a rendeltetéstől eltérő használat a védett érték állagának romlásához vagy meg-semmisüléséhez vezetne, úgy e használat a hatályos jogszabályok keretei között korlátoz-ható.
A helyi egyedi védelem meghatározása
14. §
- Egyes értékes, hagyományt őrző építészeti arculatú és sajátos megjelenésű építészeti örökség elemet az önkormányzat helyi védett egyedi értékké nyilvánítja.
- A helyi egyedi védelem építészeti értékeinek jegyzékét a 1. melléklet tartalmazza.
III. FEJEZET
A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK
A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása
11. §
- A sajátos településszerkezet, a településkarakter, a tájképi elemek és egyéb helyi adottságok alapján az önkormányzat a településképi szempontból meghatározó területeket állapít meg.
- A település belterületén az épített környezet településképi szempontból meghatározó területe a településarculati kézikönyvben lehatárolt
- történeti, átalakuló és településközponti településrész területe.
- a védett műemlék épülete és annak ex-lege műemléki környezete
településképi szempontból kiemelt területeit.
- Az épített környezet településképi szempontból meghatározó területének lehatárolását a 2. melléklet tartalmazza.
- A településképi jelentőségű, meghatározó útvonalak ismertetését a 3. melléklet tartalmazza.
- A település egyéb területei az (3)-(4) bekezdésbe nem sorolt területek.
IV. FEJEZET
TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK
Általános építészeti követelmények, az illeszkedésre vonatkozó rendelkezések
12.§.
- Az illeszkedés szabályait kell alkalmazni minden a rendeletben nem szabályozott esetben.
- Illeszkedőnek tekinthető az épület, amennyiben
- a környezetéhez igazodik,
- a település építészeti karakterét megőrzi,
- a meglévő formakultúrát megtartja,
- léptékhelyes épülettömeget eredményez, és
- a környezetét figyelembe vevő építési anyagot és színezést alkalmaz.
- A település közigazgatási területén a használaton kívüli, romos, felhagyott épület felújítását, bontását az Önkormányzat kezdeményezésére az illetékes hatóság kötelezési eljárás keretében elrendelheti
a) a településkép védelmében,
- a közbiztonság védelmében,
- az életet, egészséget, vagyonbiztonságot veszélyeztető állapotok elhárításának érdekében,
- az épület szomszédjainak védelme érdekében, vagy
- az egyes területek leromlásának megakadályozása céljából.
- Építmények elhelyezésénél a lehető legnagyobb összefüggő zöldfelület kialakítására kell törekedni, a zöldfelületek kialakításánál a táji – és termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajok telepíthetők. A telepítésre javasolt és telepítésre nem javasolt növényfajták felsorolását a 4. függelék tartalmazza.
Építmények anyaghasználatra vonatkozó általános építészeti követelmények
13.§.
- Az egyéb területek - lakó (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó terület) karakterű - építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
- Anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól (vakolt felületek) eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés.
- a hagyományos tetőfedés színeitől eltérő élénk színhasználat tilos.
- Az egyéb területek – mezőgazdasági jellegű ipari területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
- Homlokzat, szín: Az építményeken tilos az élénk, erős homlokzati színezés, kivéve az építményeken megjelenő céglogókat.
A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények
14. §
- Kötelező területi építészeti követelmények a kijelölt – történeti, átalakuló és településközponti karakterű – településképi szempontból meghatározó területeken:
- Beépítési mód: A helyi építési szabályzat szerint, a történelmileg kialakult, jellemzően oldalhatáron álló beépítési móddal. Új építésű intézmény esetén adottságtól függő - a szomszédos beépítés és a funkciók által meghatározott - beépítési mód alkalmazására kerülhet sor.
- A község egyes telkeinek történeti beépítési módja a településkarakter egyik meghatározó eleme. Azokon a telkeken, ahol a telek szélessége lehetővé tette mindkét oldalon épület elhelyezését –2 db főépület vagy főépület és melléképület (nyárikonyha) – és ez a beépítés máig fennmaradt, ott új épület építésénél igény esetén mód van ennek a beépítési módnak a fenntartására.
- Beépítési mód: A helyi építési szabályzat szerint, a történelmileg kialakult, jellemzően oldalhatáron álló beépítési móddal. Új építésű intézmény esetén adottságtól függő - a szomszédos beépítés és a funkciók által meghatározott - beépítési mód alkalmazására kerülhet sor.
ab) Melléképület építésénél a kialakult állapot szerint, az illeszkedés szabályaira figyelemmel, a szabályozott beépítési módtól eltérő, más beépítési mód is alkalmazható.
ac) Melléképítmények közül - közmű becsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy, hulladéktartály tároló, kerti építmény az oldalkertben is elhelyezhető.
b) Jellemző szintszám, vagy az épület legmagasabb pontja: földszintes, tetőtér-beépítéses 4,50 méter építménymagassággal;
- A magastető
ca) építése egységes, teljes épületegyüttest magába foglaló módon történhet,
cb) építése esetén önálló álló tetőablak nem építhető, kizárólag a homlokzattal egybeépített, a homlokzatszélesség 1/3 részét meg nem haladó tetőfelépítmény létesíthető
cc) építése esetén Mansard tető nem engedélyezhető,
cd) építése esetén a tetőszerkezetnek 30-40° között kell lenni,
ce) lapostető nem létesíthető lakóépületek főépülete
esetében.
d) színhasználat: a környezetre jellemző világos pasztellszínek alkalmazhatók (kivéve kék, zöld, piros, lila), az élénk, harsány színeket kerülni kell. A homlokzat teljes felületén kell a színezést elvégezni;
e) A közterületi terv készítésénél figyelembe kell venni:
da) a közterület-alakítási tervben, legalább utcaszakaszonként egységes megjelenést biztosító fajösszetételű fasorokat kell használni,
db) csak a környezetbe illő, stílusban nem idegen elemek, és építmények helyezhetők el
f) Kerítés-kialakítás: Az utcára jellemző anyagú és arányú, épített lábazatos, oszlopos kialakítással, vakolt, kő vagy tégla felülettel, a kerítésmezők fém vagy fa-anyagú áttört kivitelben készüljenek. Lábazati magasságban ill. teljes magasságban igazodni kell a környezetben lévő kerítésmagasságokhoz, a teljes magasság max. 2,0 m lehet. Utcai kerítésen 1 db max. 4,0 m-es gépkocsi behajtó nagykapu, és 1 db max. 1,50 m-es személyi kiskapu nyitható.
g) Cégérek: Utcai homlokzaton a cégérek, cégtáblák elhelyezése a nyílászárók rendszeréhez igazodóan, összhangban történjen.
- Tiltó és megengedő egyedi építészeti követelmények a kijelölt – történeti, átalakuló és településközponti karakterű – településképi szempontból meghatározó területeken:
- Anyag-, színhasználat: Építményeken, kerítéseken a vakolt és a szépen öregedő természetes anyagok alkalmazása megengedett. A történelmileg kialakult világos (szürke, okker, barna, fehér) színektől eltérő élénk, harsány színek alkalmazása nem megengedett.
- Tömegformálás: A közterület felöli oldalon felújítás, átalakítás során a meglévő építmény tömegkontúrját tilos meghaladni. Új épületnél a szomszédos épületekhez való igazodást figyelembe kell venni.
- Homlokzatképzés: A meglévő épületeken tilos átalakítani vagy megszüntetni a történelmileg kialakult homlokzati architektúrát és homlokzattagolást, részletképzést, tagozatokat, díszeket. Tilos annak a homlokzati nyílásrendnek, nyílásosztásnak a megtartása, amely történeti architektúrát szüntetett meg. Az épületek utcai homlokzatán műszaki berendezések (riasztó, tv-antenna, parabola) elhelyezése, égéstermék kivezetése tilos.
- Zöldfelületek: utcai telekhatár előtt és a telekhatártól mért 3,0 m-en belül tilos tájidegen fás szárú növények, allergén és invazív fajok telepítése.
Az egyéb területekre vonatkozó építészeti követelmények
15. §
- Az egyéb területek - új építésű és átépült családi házas területek - helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek építményeire vonatkozó tiltó rendelkezések:
- az épület, építmény építési korára jellemző anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás és az élénk, erős homlokzati színezés tilos,
- a hagyományos tetőfedés szineitől eltérő élénk színhasználat tilos.
- Az egyéb területek - intézményi területek - helyi védelemmel íem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek építményeire vonatkozó tiltó rendelkezések:
- az épület, építmény építési korára jellemző anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás és az élénk, erős homlokzati színezés tilos,
- a hagyományos tetőfedés színeit61 eltérő élénk színhasználat tilos.
- Az egyéb területek - gazdasági területek - helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek építményein tilos az élénk, erős homlokzati színezés, kivéve az építményeken megjelenő céglogókat.
- Az egyéb területek helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek építményeire vonatkozó tiltó rendelkezések:
- az épület, építmény építési korára jellemző anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás és az élénk, erős homlokzati színezés tilos,
- a hagyományos tetőfedés színeitől eltérő élénk színhasználat tilos.
- Az egyéb területek - külterületi mezőgazdasági és egyéb beépítésre nem szánt területek helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek építményeire vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
- meredek domboldali adottság esetén tilos az építményt a domb tetején és annak közelében elhelyezni.
- építményeken tilos az erős, élénk, kontrasztos színá anyagok használata. Tilos a túlzottan tagolt, elaprózott homlokzatképzés, a tobzódó tömeg- és formai kialakítás.
- nem alkalmazható az élénk, erős színű tetőfedés.
- tilos az erős, élénk színű tömör fémlemez kerítés építése.
A helyi egyedi értékre vonatkozó építészeti követelmények
16. §
- Az egyedi védelemben részesített épületek telkén ill. közvetlen környezetében a változtatásokat, beavatkozásokat, a helyileg védett épület településképi megjelenésének és értékei érvényesülésének kell alárendelni.
- A helyileg védett építészeti értékek megőrzése érdekében az eredeti vagy ahhoz közel álló rendeltetésnek megfelelő használatot fenn kell tartani, vagy a közcélú hasznosítást kell biztosítani.
- A helyi védett egyedi értékre vonatkozó egyedi építészeti követelmények:
- Kötelező követelmények:
aa) A történelmileg kialakult tömegforma, az értéket képviselő homlokzatképzés, az építés korának megfelelő színezés megtartása
ab) A védett épület bővítése esetén az eredeti tömegforma, homlokzati kialakítás, utcaképi és településszerkezeti szerep nem változhat és a tervezett bővítés a meglevő épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen.
ac) A meglévő tetőforma és a héjazat anyaghasználatának megtartása
ad) A hiteles nyílászáró-osztás és díszítés megtartása
af) Az eredeti utcai kerítés megtartása, helyreállítása, új esetén az épülethez igazodó stílusú és anyaghasználatú kerítés építése
- Megengedő követelmények:
ba) Helyi védelem alatt álló építményt csak a helyi védettség megszüntetését követően lehet elbontani.
- A helyi védelem alatt álló építmény részlegesen bontható, ha a bontani kívánt építményrész építészeti értéket nem hordoz és a bontás a helyi védelem alatt álló építmény használata érdekében, a megalapozó építészeti értékek sérelme nélkül történhet meg.
- Tiltó követelmények:
ca) Tilos a védett épületek eredeti telkének megosztása vagy a szomszédos telekkel összevonása, telekalakítása.
cb) A helyi védettségű építészeti örökség jókarbantartása keretében nem végezhető olyan tevékenység, amely a védett építészeti érték fizikai sérülésével, roncsolásával, továbbá a védett építészeti érték megjelenésének megváltoztatásával jár.
- Az épület előtt a közterületen, valamint a telken belül, az épület mélységében tájidegen örökzöld növény telepítése
cd) A magastetőn nem építhető kiugró tömegű tetőfelépítmény, tetőablak
ce) Utcáról látható felületeken (homloksíkon, tetőfelületen) gépészeti, elektromos, hírközlési, riasztó műszaki berendezés elhelyezése tilos.
(4) A helyi védett műszaki alkotásokra, műtárgyakra vonatkozó követelmények:
- a védelem alatt álló emlékmű, szobor, feszület, kőkereszt karbantartása, javítása során törekedni kell az eredeti anyaghasználatra, a hiányzó részek korhű pótlására;
- a védett értéken való munkálatokba restaurátor szakember bevonása szükséges.
A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak
17. §
- Elsősorban alkalmas területek a hírközlési sajátos építmények elhelyezésére:
a) a hírközlés műtárgya (adótorony) a nem védett külterületen helyezhető el.
b) elektronikus hírközlési építményt elsősorban közterületen, meglévő hírközlési építmények közös eszközhasználatával, vagy más fizikai infrastruktúra elemeinek felhasználásával kell elhelyezni,
c) alkalmas területek a különleges közműterületek, közlekedési és közműterületek,
d) az elektronikus hírközlési építmény a legkisebb mértékben érintsen egyéb nem köztulajdonú ingatlant.
- Elsősorban alkalmas területek a villamosenergia-ellátási, közvilágítási, távközlési vezeték elhelyezésére:
- a hálózat felszíni vezetése a nem védett külterületen lehetséges.
- a településképi szempontból nem meghatározó (egyéb) belterületeken törekedni kell a föld feletti légvezetékek egyoldali közös oszlopsoron való elhelyezésére.
- utak, utcák rekonstrukciója, közművesítése, szilárd burkolása során a vezetékek földkábeles megoldását meg kell oldani.
- Elsősorban nem alkalmas területek az (1) és (2) bekezdésben ismertetett sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére:
- A településképi szempontból meghatározó területeken a teljes település ellátását biztosító felszíni villamosenergia-ellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak nem helyezhetők el.
- Helyi védett egyedi értékek látványát befolyásoló helyeken az (1)-(2) bekezdés szerinti sajátos építmények és műtárgyak nem helyezhetők el.
- A csapadékvíz elvezetésére szolgáló nyílt árokrendszerű felszíni vízelvezetést korszerűsítés, útépítés során zárt csapadékvíz-hálózatba kell átépíteni.
A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények
18. §
- Egyéb (nem védett, nem meghatározó) terület közterületein reklám kizárólag az utcabútorzaton (utasváró, kioszk, közművelődési célú hirdetőoszlop és információs vagy más célú berendezés) – meghatározásuk a 104/2017. (IV.28. Kormányrendelet szerint - helyezhető el max. 2,0 m2 felületen.
- A település településképi szempontból meghatározó területén lévő közterületen és magánterületen reklámhordozó és reklám a vonatkozó reklám törvény rendelkezései szerint nem helyezhető el.
- A településképi szempontból meghatározó terület közterületein és magáningatlanokon reklámhordozó és reklám nem helyezhető el.
- Egyéb (nem védett, nem meghatározó) terület közterületein reklám kizárólag az utcabútorzaton (utas-várón, hirdetőoszlopon) helyezhető el max. 2,0 m2 felületen.
- Jelzésekre (utca-mutatóra, irány-jelző táblára) reklámot tenni tilos.
- Reklámhordozók, reklámok elhelyezésére, a vonatkozó jogszabálytól való eltérési szabályok:
- Jelentős esemény (falunap, települési évforduló) hirdetése
- Tájékoztatás (konferencia, falugyűlés) esetén: reklám elhelyezhető méret-kikötés nélkül évi tizenkét naptári hét időszaka alatt.
- Építési reklámháló esetén: reklám elhelyezhető az építési tevékenység időtartama alatt, feltétele az építési napló-bejegyzés.
- A település területén a közterületen és a magánterületen elhelyezhető gazdasági célú reklámok elhelyezésének szabályait a „településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló” kormányrendelet határozza meg az önkormányzatok településszerkezeti tervének irányadó területi besorolása szerint.
Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények
19. §
- Az épület utcai homlokzatán és tetőfelületén klímaberendezés kültéri egységét elhelyezni tilos.
- Műholdas parabola-antenna az utcai fronton nem helyezhető el.
- Épület utcai homloksíkján síkból kiálló közmű-berendezés nem helyezhető el.
- Településképi szempontból meghatározó területen magas tetős épület esetén, táblás napelem vagy napkollektor a településképi jelentőségű út felé néző homlokzaton nem helyezhető el.
- Napelemcserép a tető teljes felületén alkalmazható, kivéve védett épületen.
- Napelem, napkollektor védett épületen nem helyezhető el.
- A fényszennyezés megakadályozása céljából - a karácsonyi díszkivilágítás kivételével - nem alkalmazható a hideg fehér fényű világítás, amely 500 nanométernél rövidebb hullámhosz-szúságú fényt tartalmaz, kizárólag 3000K alatti érték alkalmazható a kültéri világítás színhő-mérsékletére.
- Közterületen a fényt a szükséges helyre kell irányítani, a fény nem irányítható a gyalo-gosok, járművezetők szemébe, az épületek ablakai felé vagy az égbolt irányába. A közterületet egyenletesen és alacsony fényintenzitással kell megvilágítani.
(9) A fényeknek – még a díszvilágítás esetén is – lefelé kell irányulniuk.
V. FEJEZET
TELEPÜLÉSKÉP ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK
Településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció
20. §
- Kötelező a szakmai konzultáció minden egyszerűsített bejelentés alapján végezhető építési tevékenység, valamint a településképi értelemben meghatározó és kiemelt jelentőségű területeken végzett építési tevékenység megkezdése előtt, legyen az építési engedély köteles, egyszerű bejelentés köteles, vagy építési engedély és egyszerű bejelentés nélkül végezhető építési tevékenység.
- Igény esetén a főépítész bármely építési ügyben tájékoztatást és szakmai konzultációt biztosít. A szakmai konzultáció során a főépítész javaslatot tehet a településképi követelmények érvényesítésének módjára.
- A szakmai konzultációt és tájékoztatást az önkormányzati főépítész akadályoztatása esetén a polgármester látja el.
- A kérelemhez csatolni kell az elbíráláshoz szükséges mélységgel kidolgozott vázlatterv szintű tervdokumentációt, pontos anyag- és színhasználat megjelölésével.
- A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben rögzíteni kell a javaslatokat, és a főépítész vagy a polgármester nyilatkozatát.
- A településképi konzultáció, szakmai tájékoztatás díj- és illetékmentes.
A településképi véleményezési eljárás
20. §
- Az építési, összevont vagy fennmaradási engedélyhez kötött építési tevékenységet megelőzően a polgármester településképi véleményezési eljárást folytat le az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján.
- A településképi véleményezési eljárás lefolytatása az 4. melléklet szerinti tevékenység mellett kötelező:
- a helyi védett egyedi értéket érintő, és annak szomszédságában történő - építési engedély nélkül végezhető vagy egyszerű bejelentési eljáráshoz kötött építési tevékenység esetén is - minden olyan építési, átalakítási, felújítási, színezési munkákkal kapcsolatban, melyek a településképet befolyásolják
- a műemléki környezetben történő fenti munkálatok esetén
- rendeltetéstől függetlenül, a 300 m2 beépített területet meghaladó új épület, építmény esetén.
- szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel, emlékfal építése esetén, ha a talpazattal együtt magassága meghaladja a 3,0 m-t.
- 10,0 méternél nagyobb teljes magasságú, önálló antennatartó szerkezet és csatlakozó műtárgy építése esetén.
- A településképi véleményezési eljárás lefolytatásához szükséges kérelmet a rendelet 5. melléklete tartalmazza.
A településképi véleményezési eljárás részletes szabályai
21. §
- A kérelmező kérelmét papír alapon adja be, és a véleményezendő dokumentációt elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre (ÉTDR), melyhez hozzáférést biztosít a polgármester számára.
- A kérelemnek tartalmaznia kell az építtető/ kérelmező nevét, címét, a tervezett építési tevékenység helyét, az ingatlan helyrajzi számát.
- A kérelemhez csatolni kell az építésügyi hatósági eljáráshoz szükséges kidolgozottságú építészeti-műszaki tervdokumentációt.
- A településképi véleményezés során vizsgálni kell a településképi követelményeknek való megfelelést, tömeg-, héjazat-, anyag-, színhasználatot, homlokzatképzést, a telepítés környezetbe településképbe való illeszkedését, a helyi építészeti érték védelmének érvényesülését, a közterületet befolyásoló burkolat, műtárgy, növényzet, utcabútorzat, reklámhordozó, reklám, egyéb műszaki berendezések kialakítását.
- A polgármester a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül megküldi véleményét az építtetőnek/ kérelmezőnek, és elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre.
- A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés ellen lehet fellebbezni.
- Ha a polgármester az (5) bekezdésben foglalt határidőn belül nem nyilvánít véleményt, a hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.
- A településképi véleményezési eljárás díj- és illetékmentes.
A településképi bejelentési eljárás
22. §
- A (2) pont alatti építési engedély nélkül végezhető és az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységek esetében, reklámhordozók elhelyezéséhez, és rendeltetésváltozáshoz a polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján.
- Építési engedély nélkül végezhető tevékenységek körét a 6. melléklet tartalmazza
- A településképileg meghatározó lehatárolt területen ill. a településképileg meghatározó útvonalak - a településképileg meghatározó területen kívüli országos útvonal szakaszok - mentén az 2,0 m2-nél nagyobb reklámfelület létesítésének esetében a településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező.
- A település teljes területén az építési engedély nélkül végezhető tevékenységgel megvalósuló meglevő építmények rendeltetésének megváltoztatása esetében a településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező.
- A településképi bejelentési eljárás kérelmét a 7. melléklet tartalmazza.
A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai
23. §
- A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentő nevét, címét, a tervezett építési tevékenység reklámhordozó elhelyezés vagy rendeltetésváltozás helyét, a telek helyrajzi számát.
- A bejelentéshez csatolni kell a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló tervet és/vagy dokumentumokat.
- A településképi bejelentési eljárás során vizsgálni kell, hogy a tevékenység illeszkedik-e a településképbe, megfelel-e a településképi követelményeknek.
- A polgármester az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül meghozza a tudomásulvételről, vagy az megtiltásról szóló döntését, és írásban közli azt a bejelentővel.
- A polgármester önkormányzati hatósági döntésével szemben az érintett a települési önkormányzat képviselő-testületéhez fellebbezhet.
- A településképi bejelentési eljárás díj- és illetékmentes.
A településképi kötelezési eljárás
24. §
- A polgármester településképi kötelezési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében:
- a kötelező szakmai konzultáció elmulasztása esetén,
- a településképi véleményezési eljárás elmulasztása esetén,
- a településképi bejelentési eljárás elmulasztása esetén, vagy a bejelentés során meghozott döntés megszegésekor.
- A kötelezési eljárás hivatalból vagy kérelemre, bejelentésre indul, és a polgármester az eljárás lefolytatása után, szükség esetén településképi kötelezést ad ki a jogsértő állapot 90 napon belüli megszüntetésére.
A településképi bírság kiszabásának esetkörei és mértéke
25. §
- Amennyiben a kötelezett a kötelezésnek a megadott határidőig nem tesz eleget, a jogsértő állapot továbbra is fennmarad, úgy a polgármester pénzbírságot szab ki:
a.) első alkalommal 50.000,- Ft pénzbírságot,
b.) második alkalommal 100.000,-Ft pénzbírságot.
- A polgármester településképi kötelezés formájában az ingatlan tulajdonosát az épület, építmény vagy annak egy részének felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti.
- Az önkormányzat képviselő-testülete a (2) bekezdés szerinti településképi követelmények megszegése vagy végre nem hajtása esetére e magatartás elkövetőjével szemben 1.000.000,- Ftig terjedő bírság kiszabását rendelheti el.
- A településképi kötelezési eljárásban kiszabott bírságot az Önkormányzat bírságról szóló határozatában szereplő bankszámlaszámra kell megfizetni.
- A kiszabott és be nem fizetett bírság adó módjára behajtható.
VI. FEJEZET
ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER
A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése
26. §
(1) Az önkormányzati képviselő-testülete az évenként elfogadásra kerülő költségvetési rendeletében kialakíthatja a településképi követelmények érvényesítését segítő támogató és ösztönző rendszerét.
VII. FEJEZET
ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK
Hatálybaléptetés
27. §
(1) A rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.
Átmeneti rendelkezések
28. §
(1) E rendelet előírásait a hatálybalépést követően induló eljárásokban kell alkalmazni.
Hatályon kívül helyezendő rendelkezések
29. §
- A Helyi Építési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet településképi követelményeket, valamint az épített örökség védelméről szóló, a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról szóló és a településképi véleményezési ill. a településképi bejelentési eljárás sajátos jogintézményekről szóló önkormányzati rendelet előírásai 2017. december 31-ig alkalmazhatók.
- E településképi rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az egyéb önkormányzati rendeletben szereplő településképi támogatási és ösztönző rendszert nem lehet alkalmazni.
E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a település Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2007. (04.03.) rendelet 39. §-a hatályát veszti.
Sajópetri, 2017. december 29.
Debreczeni Balázs Nagy Katalin
polgármester jegyző
A rendeletet kihirdettem:
Sajópetri, 2017. december 29.
Nagy Katalin
jegyző
1. Melléklet
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
A helyi egyedi védelem építészeti értékei
- görög-katolikus templom és templomkert a görög-katolikus kápolnával és páros görög- katolikus keresztekkel
- római katolikus templom, a templom előtti rk. kereszttel
- Antal Imre közösségi ház
- volt katolikus iskola az udvarán lévő rk. kereszttel
Egyedi védelem közterületi értékei:
- Dózsa Gy. u. - Zöldfa u. sarkán lévő közpark
- a település területén lévő valamennyi műalkotás
Egyéb egyedi védelem értékei:
- a település keresztény vallási emlékei a Dózsa Gy. u - Szabadság u. keresztezésében, valamint a temetőkertben lévő kereszt.
2. Melléklet
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
Az épített környezet településképi szempontból meghatározó területei
a történeti településrész egyutcás soros elrendezésű fésűs beépítésű területe a Kossuth L- u. és a Petőfi S. u. Kossuth L.u - Tomcsányi I. u. közötti kétoldali soros elrendezésű fésűs beépítésű útifalu területe
3. Melléklet
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
Településképi jelentőségű meghatározó útvonalak
utcaképi védelmet kell fenntartani a Dózsa Gy. u., Szabadság u. Petőfi u. helyi értékként nyilvántartott terület kétoldali beépítését
4. Melléklet
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
Településképi véleményezési eljárás lefolytatása alá tartozó tevékenyégek
Településképi véleményezési eljárás | ||||
ESETEI - építmény építésére, bővítésére irányuló építési, összevont, fennmaradási engedélyezési eljárásokat megelőzően, amennyiben az építési tevékenység településképet érint - | A polgármesteri VÉLEMÉNY megalapozásának | |||
TERÜLET | LÉTESÍTMÉNY | MÓDJA: | ||
I. | II. | III. | ||
A | A település egyes- alábbiakban felsorolt - területeihez kötődő településképi véleményezési eljárás | |||
1. | Védett helyi művi értékkel érintett vagy azzal szomszédos ingatlan esetén, helyi értékvédelemmel érintett területen, műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen | építmények | - g önkormányzati főépítész közreműködésével. | |
2 | A településképi szempontból jelentős útvonalak és a mellettük fekvő, az úthoz csatlakozó teleksor területén. | |||
3. | Településképi jelentőségű meghatározó területek esetében | |||
4. | A SZT szerinti településközpont vegyes területen | |||
5. | Az országos közutak mentén elhelyezkedő - SZT -ben - közlekedési, közműépítési területnek jelölt telkeken és a vele szomszédos telkeken/építési telkeken | |||
7. | A SZT szerinti különleges területen | |||
8 | A SZT szerinti gazdasági területen településképi szempontból jelentős utak melletti, ahhoz csatlakozó teleksor területén | - önkormányzati főépítész közreműködésével. | ||
B | Az egész település területén egyes - alábbiakban felsorolt - építményekhez kötődő településképi eljárás | |||||||
1. | a./ | kettő vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - településképet érintő - homlokzatának megváltoztatása | önkormányzati főépítész közreműködésével | |||||
b./ | az OTÉK vagy a HÉSz szerint csak kivételesen engedélyezhető építmények | |||||||
c./ | szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel ha annak a talapzatával együtt mért magassága meghaladja a 6,0 m-t | helyi építészeti - műszaki tervtanács, annak hiányában önkormányzati főépítész közreműködésével | ||||||
d./ | emlékfal építése, amelynek talapzatával együtt mért magassága meghaladja a 3,0 m-t | tervtanács, annak hiányában önkormányzati főépítész közreműködésével | ||||||
e./ | 10 méternél nagyobb teljes magasságú, önálló antennatartó szerkezet és csatlakozó műtárgy | |||||||
Településképi véleményezési eljárás | ||||||||
ESETEI - építmény építésére, bővítésére irányuló építési, összevont, fennmaradási engedélyezési eljárásokat megelőzően, amennyiben az építési tevékenység településképet érint - | A polgármesteri VÉLEMÉNY megalapozásának | |||||||
TERÜLET | LÉTESÍTMÉNY | MÓDJA: | ||||||
I. | II. | III. | ||||||
C | A település egyes területein, egyes építményekhez kötődő településképi véleményezési eljárás | |||||||
1. | A kertes mezőgazdasági jelű övezetek területén | a./ | 90 m² szintterület fölötti építmények és | önkormányzati főépítész közreműködésével | ||||
b./ | a lakó funkciót is magukba foglaló épületek | |||||||
2. | A település látványvédelemmel érintett kiemelt térségi övezeteiben | a./ | 90 m² szintterület fölötti építmények és | |||||
b./ | a lakó funkciót is magukba foglaló épületek | |||||||
3. | A település beépítésre nem szánt területein | a./ | 10 méternél nagyobb beépítési magasságú építmények | önkormányzati főépítész közreműködésével | ||||
b./ | 250 m2-nél nagyobb beépített alapterületű építmények | |||||||
4. | A vasútvonal mentén | a./ | zajgátló építmények | |||||
5. Melléklet
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
Településképi véleményezési eljárás lefolytatás megindításának kérelme
Kérelmező tölti ki | Kérelem - Településképi véleményezési eljárás lefolytatásához | ||||||
A Kérelem az ..../2017.(.. . .. .) Ö.r. ............4. mellékletének ..................pontja alapján kerül benyújtásra | |||||||
I. Építtető adatai (kötelező) | Tervező adatai | ||||||
Név: | Tervező: | ||||||
Lakcím vagy székhely: | |||||||
Levelezési cím: | Levelezési cím: | ||||||
Kapcsolattartó: | Tervezői jogosultság sz.: | ||||||
Tel./e-mail: | Tel./e-mail: | ||||||
Kérelmező: | Építtető; Ingatlan tulajdonosa | ||||||
II. Építési helyszín adatai - az ingatlan adatai | |||||||
Ingatlan címe: | Hrsz.: | ||||||
Igen | Nem | Igen | Nem | ||||
Területi védelem | | | Közterület | | | ||
Helyi egyedi védelem | | | Önk. tul. v. kezelés | | | ||
III. Építési tevékenység | |||||||
a) rövid leírása: | |||||||
b)a tervezett épület(ek) részletes adatai: | |||||||
ba) telken létesítendő épületek száma: | db | be) tervezett építménymagasság: | m | ||||
bb) telek területe: | m2 | bf) tervezett szintterületi mutató: | m2/m2 | ||||
bc) telek tervezett beépítettsége: | % | bg) parkolóhelyek, garázsok száma: | db | ||||
bd) zöldfelület tervezett mértéke: | % | bh) közművesítettség: | |||||
bi) az épület(ek) rendeltetése (több rendeltetési egység esetén az egyes rendeltetési egységek elnevezései /lakások, üdülő, szállás, stb./ és darabszámuk felsorolása): | |||||||
IV. Az ÉTDR tárhelyre feltöltött építészeti-műszaki tervdokumentáció | |||
ÉTDR azonosítója: | Az ÉTDR tárhelyre feltöltött építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalma | ||
a) helyszínrajzi elrendezés ábrázolása, a szomszédos beépítés bemutatása, védettség lehatárolása, terepviszonyok megjelenítése szintvonalakkal | | ||
b) településképet befolyásoló tömegformálás, homlokzatkialakítás, utcakép, illeszkedés ábrázolása (lehet makett, fotómontázs, digitális megjelenítés is) | | ||
c) reklámelhelyezés ábrázolása | | ||
d) rendeltetés meghatározása | | ||
e) rövid műszaki leírás a különböző védettségek bemutatásával, a telepítésről és az építészeti kialakításról | | ||
f) egyéb (nem kötelező): | |||
Alulírott, az I. pontban megjelölt kérelmező a II. pontban megjelölt ingatlanon a III. pont szerinti - építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység településképi követelményének tisztázása céljából kérem a településképi véleményezési eljárás lefolytatását.
--------------------- , 20.... ...................... hónap ...... nap
……………………………………
Kérelmező aláírása
6. Melléklet
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
Településképi bejelentési eljárás lefolytatása alá tartozó tevékenyégek
Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni | |||
I. az alábbi engedély nélkül végezhető ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK közül | II. az alábbi TERÜLETEKEN, illetve. ESETEKBEN: | ||
A | Bontási tevékenységek esetében | ||
1. | építményt, építményrészt érintő bontás tudomásulvételéhez kötött, vagy bontás tudomásul vétele nélkül végezhető bontási tevékenység esetén | a./ | védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon minden esetben, |
b./ | településképi meghatározó területen, ha a tervezett építési tevékenység utcaképet, településképet érint. | ||
B | az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló jogszabályban meghatározott alábbi építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek esetén - amennyiben a tervezett építési tevékenység utcaképet, településképet érint - | ||
1. | Építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve zártsorú vagy ikres beépítésű építmény esetén, ha e tevékenységek a csatlakozó építmény alapozását vagy tartószerkezetét is érintik | a./ | védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, és műemléki környezetben |
b./ | településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és területek esetében | ||
c./ | kettő vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész település területén | ||
2. | Meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása | a./ | védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, és műemléki környezetben, |
b./ | településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és területek esetében, | ||
c./ | kettő vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész település területén | ||
3. | Az épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása | a./ | védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, és műemléki környezetben, |
b./ | településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és területek esetében, | ||
c./ | kettő vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész település területén | ||
4. | Kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m2 alapterületet | a./ | védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, és műemléki környezetben, |
b./ | településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és területek esetében, | ||
c./ | az országos közutak mentén elhelyezkedő - a SZTben - közlekedési, közműépítési területnek jelölt telkeken és a vele szomszédos telkeken/építési telkeken | ||
5. | Nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, átalakítása, felújítása, valamint bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 100 m3 térfogatot és 4,5 m gerincmagasságot | a./ | védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, és műemléki környezetben |
b./ | településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és területek esetében | ||
Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni | |||
I. az alábbi engedély nélkül végezhető ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK közül | II. az alábbi TERÜLETEKEN, illetve. ESETEKBEN: | ||
6. | Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása | a./ | az országos vagy helyi védettség alatt álló építményeken, illetve területeken, valamint azok környezetében |
b./ | településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és területek esetében | ||
c./ | az országos közutak mentén elhelyezkedő - a SZTben - közlekedési, közműépítési területnek jelölt telkeken és a vele szomszédos telkeken/építési telkeken | ||
7. | Kerítés, kerti építmény, tereplépcső, járda és lejtő, háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, valamint zöldségverem építése, építménynek minősülő növénytámasz, növényt felfuttató rács építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése | a./ | védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon és műemléki környezetben |
b./ | településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és területek esetében | ||
8. | Napenergia-kollektor, szellőző-, klíma-, riasztóberendezés, villámhárító-berendezés, áru- és pénzautomata, kerékpártartó, zászlótartó (továbbá egyéb műszaki berendezés, mint pl.: parabolaantenna, légkondicionáló egység, napelem) építményen vagy építményben való elhelyezése | a./ | védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon és műemléki környezetben |
b./ | településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és területek esetében | ||
c./ | kettő vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész település területén | ||
9. | Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és -tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése. | a./ | védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon és műemléki környezetben |
10. | Épületben az önálló rendeltetési egységek számának változása | a./ | a település egész közigazgatási területén. |
11. | Megfelelőség-igazolással – vagy 2013. július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal – rendelkező építményszerkezetű és legfeljebb 180 napig fennálló
(sátorszerkezetek),
szerinti – állvány jellegű építmény építése. | a./ | védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon és műemléki környezetben |
C | Építési engedélyezési eljáráshoz nem kötött, építési tevékenységnek minősülő egyéb tevékenység | ||
1. | Közterületen bérleti szerződés keretében végzett, építési tevékenységnek minősülő vendéglátó ipari üzleti előkert létesítése | a./ | fokozott védelmet élvező közterületeken. |
2. | Zajgátló építmények | a./ | a vasút- és a főútvonalak mentén. |
3. | Utasváró fülke építése | a./ | a település egész közigazgatási területén. |
Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni | |
I. az alábbi engedély nélkül végezhető ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK közül | II. az alábbi TERÜLETEKEN, illetve. ESETEKBEN: |
D | Építési engedélyhez nem kötött - reklámok elhelyezése tekintetében: | ||
1. | A településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és területek esetében valamint az országos vagy helyi védettség alatt álló építmények, illetve területek környezetében az 1 m2-nél nagyobb hirdetőberendezések elhelyezése reklámhordozó berendezés, reklámfelület létesítése (kivéve a címtáblák, megállító táblák, reklámhordozó berendezésre kihelyezett cserélhető hirdetmények, a reklámberendezéshez nem kötött reklámozási tevékenységek és a kirakat-belső berendezések létesítése) esetében; | ||
2. | a település táj és természetvédelemmel érintett kiemelt térségi övezeteiben állandó vagy mobil tartószerkezettel rendelkező, önálló megjelenésű hirdető felület létesítése esetében | ||
E | Építmények rendeltetésének (rendeltetés módjának) megváltoztatása esetében: | ||
1. | Építési engedélyhez nem kötött tevékenységgel megvalósuló, meglévő építmények rendeltetésének (rendeltetés módjának) megváltoztatása esetén | a./ | a település egész közigazgatási területén |
7. Melléklet
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
Településképi bejelentési eljárás lefolytatás megindításának kéreleme
Kérelmező tölti ki | Kérelem, Településképi bejelentési eljárás lefolytatásához | ||||
A Kérelem az ..../2017.(.. . .. .) 6. mellékletének ..................pontja alapján kerül benyújtásra | |||||
1. Bejelentő adatai (kötelező) | Tervevező adatai (értelem szerűen) | ||||
Név: | Tervező: | ||||
Lakcím vagy székhely: | Tervező szervezet: | ||||
Levelezési cím: | Levelezési cím: | ||||
Kapcsolattartó: | Tervezői jogosultság sz.: | ||||
Tel./e-mail: | Tel./e-mail: | ||||
2. A bejelentés tárgyának helye - az ingatlan adatai | |||||
Ingatlan címe: | Hrsz.: | ||||
Igen | Nem | Igen | Nem | ||
Területi védelem | | | Közterület | | |
Helyi egyedi védelem | | | Önk. tul. v. kezelés | | |
3. A bejelentés tárgya | 4. A bejelentéssel kérelmezett időtartam | ||||
Építési tevékenység | | Építési tevékenység | |||
Reklámelhelyezés | | Hirdető berendezés | |||
Rendeltetés változás | | Rendeltetés változás | |||
Rövid leírása: | |||||
5. A bejelentéshez mellékelt dokumentáció tartalma | 2 pld-ban |
Műszaki leírás (telepítésről, építészeti kialakításról) | |
Helyszínrajz szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével: | |
Alaprajzok: | |
Homlokzatok: | |
Utcaképi vázlat, színterv, látványterv (Fotó dokumentáció): | |
Egyéb (nem kötelező) | |
Alulírott, az 1. pontban megjelölt kérelmező a 2. pontban megjelölt ingatlanon a 3. pont szerinti hatósági engedélyhez nem kötött - építési tevékenységet /reklám elhelyezést/ rendeltetés változtatás tevékenységet településképi követelmények tisztázása céljából településképi eljárásra a mai napon bejelentem.
A bejelentési kérelem kitöltésével tudomásul veszem, hogy a tervezett tevékenység a bejelentés alapján megkezdhető, amennyiben ahhoz más hatósági engedély nem szükséges és a polgármester a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül hatósági határozatban – feltétel meghatározásával vagy anélkül – tudomásul veszi.
A polgármester a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül hatósági határozatban megtilthatja az építési tevékenységet, reklámhordozó elhelyezését vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és – a megtiltás indokainak ismertetése mellett – figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire.
…………….., 20.... ...................... hónap ...... nap
................................................
a kérelmező aláírása
1. Függelék
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
régészeti területek
település neve | helyrajzi szám | védettség jogi jellege | Törzsszám [Azonosító] | védett örökségi érték neve |
Sajópetri | 010 | régészeti lelőhely | 43845 | |
Sajópetri | 011/5 | régészeti lelőhely | 43845 | |
Sajópetri | 013 | régészeti lelőhely | 47048 | |
Sajópetri | 014 | régészeti lelőhely | 47048 | |
Sajópetri | 015 | régészeti lelőhely | 47048 | |
Sajópetri | 016/2 | régészeti lelőhely | 16285 | |
Sajópetri | 016/3 | régészeti lelőhely | 16285 | |
Sajópetri | 016/4 | régészeti lelőhely | 16285 | |
Sajópetri | 016/5 | régészeti lelőhely | 16285 16285 | |
Sajópetri | 016/7 | régészeti lelőhely | 47048 | |
Sajópetri | 017 | régészeti lelőhely | 47048 | |
Sajópetri | 024/2 | régészeti lelőhely | 47709 | |
Sajópetri | 04/1 | régészeti lelőhely | 43845 | |
Sajópetri | 04/10 | régészeti lelőhely | 43844 | |
Sajópetri | 04/11 | régészeti lelőhely | 43844 | |
Sajópetri | 04/12 | régészeti lelőhely | 43844 | |
Sajópetri | 04/13 | régészeti lelőhely | 43844 | |
Sajópetri | 04/14 | régészeti lelőhely | 43844 | |
Sajópetri | 04/15 | régészeti lelőhely | 43844 | |
Sajópetri | 04/16 | régészeti lelőhely | 43844 | |
Sajópetri | 04/17 | régészeti lelőhely | 43844 | |
Sajópetri | 04/18 | régészeti lelőhely | 43844 | |
Sajópetri | 04/8 | régészeti lelőhely | 43844 | |
Sajópetri | 04/9 | régészeti lelőhely | 43844 | |
Sajópetri | 08/2 | régészeti lelőhely | 16285 | |
Sajópetri | 08/6 | régészeti lelőhely | 16285 | |
Sajópetri | 09 | régészeti lelőhely | 16285 43845 | Második-dűlő |
2. Függelék
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
természetvédelemmel érintett területek
ökológiai folyosó
3. Függelék
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
Veszélyes növények jegyzéke
Magyar név | Tudományos név |
Borfa, tengerparti seprűcserje | Baccharis halimifolia |
Kaliforniai tündérhínár | Cabomba caroliniana |
Vízijácint | Eichhornia crassipes |
Perzsa medvetalp | Heracleum persicum |
Sosnowsky-medvetalp | Heracleum sosnowskyi |
Hévízi gázló | Hydrocotyle ranunculoides |
Fodros átokhínár | Lagarosiphon major |
Nagyvirágú tóalma | Ludwigia grandiflora |
Sárgavirágú tóalma | Ludwigia peploides |
Sárga lápbuzogány | Lysichiton americanus |
Közönséges süllőhínár | Myriophyllum aquaticum |
Keserű hamisüröm | Parthenium hysterophorus |
Ördögfarok keserűfű | Persicaria perfoliata |
Kudzu nyílgyökér | Pueraria montana var. lobata |
Várhatóan 2017-ben az alábbi fajokkal fog bővülni a lista:
Magyar név | Tudományos név |
Közönséges selyemkóró | Asclepias syriaca |
Vékonylevelű átokhínár | Elodea nuttallii |
Bíbor nebáncsvirág | Impatiens glandulifera |
Felemáslevelű süllőhínár | Myriophyllum heterophyllum |
Kaukázusi medvetalp | Heracleum mantegazzianum |
Óriásrebarbara | Gunnera tinctoria |
Tollborzfű | Pennisetum setaceum |
Alternanthera philoxeroides | |
Microstegium vimineum |
Inváziós és termőhely-idegen növényfajok jegyzéke
1. Fásszárú inváziós és termőhely-idegen növényfajok:
Magyar név | Tudományos név |
akác | Robinia pseudo-acacia |
amerikai kőris | Fraxinus americana |
bálványfa | Ailanthus altissima |
keskenylevelű ezüstfa | Elaeagnus angustifolia |
fekete fenyő | Pinus nigra |
erdei fenyő | Pinus silvestris |
gyalogakác | Amorpha fruticosa |
kései meggy | Prunus serotina |
zöld juhar | Acer negundo |
2. Lágyszárú inváziós növényfajok:
Magyar név | Tudományos név |
alkörmös | Phytolacca americana |
japánkeserűfű fajok | Fallopia spp. |
kanadai aranyvessző | Solidago canadensis |
magas aranyvessző | Solidago gigantea |
parlagfű | Ambrosia artemisifolia |
selyemkóró | Asclepias syriaca |
süntök | Echinocystis lobata |
Telepítésre nem támogatható növények jegyzéke
Magyar név | Tudományos név |
zöld juhar | Acer negundo |
bálványfa | Ailanthus altissima |
parlagfű | Ambrosia artemisiifolia |
gyalogakác | Amorpha fruticosa |
selyemkóró | Asclepias syriaca |
lándzsáslevelű őszirózsa | Aster lanceolatus |
kopasz őszirózsa | Aster novi-belgii |
fűzlevelű őszirózsa | Aster x salignus |
kerti seprűfű | Bassia scoparia |
nyugati ostorfa | Celtis occidentalis |
süntök | Echinocystis lobata |
keskenylevelű ezüstfa | Elaeagnus angustifolia |
kanadai átokhínár | Elodea canadensis |
japánkeserűfű fajok | Fallopia spp. |
amerikai kőris | Fraxinus pennsylvanica |
csicsóka | Helianthus tuberosus |
parlagi ligetszépe | Oenothera biennis |
közönséges vadszőlő | Parthenocissus inserta |
tapadó vadszőlő | Parthenocissus quinquefolia |
alkörmös | Phytolacca americana |
karmazsinbogyó | Phytolacca esculenta |
kései meggy | Prunus serotina |
akác | Robinia pseudoacacia |
magas kúpvirág | Rudbeckia laciniata |
kanadai aranyvessző | Solidago canadensis |
magas aranyvessző | Solidago gigantea |
4. Függelék
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
Fásításra, növénytelepítésre javasolt őshonos növények jegyzéke
Lombos fafajok
tudományos (latin) elnevezés | magyar elnevezés |
Acer campestre | mezei juhar |
Acer platanoides | korai juhar |
Acer pseudoplatanus | hegyi juhar, jávorfa |
Acer tataricum | tatár juhar, feketegyűrű juhar |
Alnus glutinosa (allergén) | enyves éger, mézgás éger, berekfa |
Alnus incana | hamvas éger |
Betula pendula (allergén) | közönséges nyír, bibircses nyír |
Betula pubescens | szőrös nyír, pelyhes nyír |
Carpinus betulus | közönséges gyertyán |
Cerasus avium (Prunus avium) | vadcseresznye, madárcseresznye |
Cerasus mahaleb (Prunus mahaleb) | sarjmeggy, török meggy |
Fagus sylvatica | közönséges bükk |
Fraxinus angustifolia ssp. pannonica | magyar kőris |
Fraxinus excelsior | magas kőris |
Fraxinus ornus | virágos kőris, mannakőris |
Juglans regia | közönséges dió |
Malus sylvestris | vadalma |
Padus avium | zelnicemeggy, májusfa |
Populus alba * | fehér nyár, ezüst nyár |
Populus canescens * | szürke nyár |
Populus nigra * | fekete nyár, topolyafa, csomoros nyár |
Populus tremula | rezgő nyár |
Pyrus pyraster | vadkörte, vackor |
Quercus cerris | csertölgy, cserfa |
Quercus petraea (Q. sessiliflora) | kocsánytalan tölgy |
Quercus pubescens | molyhos tölgy |
Quercus robur (Q. pedunculata) | kocsányos tölgy, mocsártölgy |
Salix alba (allergén) | fehér fűz, ezüst fűz |
Salix fragilis | törékeny fűz, csörege fűz |
Sorbus aria | lisztes berkenye |
Sorbus aucuparia | madárberkenye |
Sorbus domestica | házi berkenye, fojtóska |
Sorbus torminalis | barkóca berkenye, barkócafa |
Tilia cordata (T. parviflora) | kislevelű hárs |
Tilia platyphyllos (T. grandifolia) | nagylevelű hárs |
Ulmus glabra (U. montana, U. scabra) | hegyi szil |
Ulmus laevis | vénic szil, lobogós szil, vénicfa |
Ulmus minor (Ulmus campestris) | mezei szil, simalevelű mezei szil |
Tűlevelű fajok (fenyők)
tudományos (latin) név | magyar elnevezés |
Juniperus communis | közönséges boróka, gyalogfenyő |
Lombos cserjék
tudományos (latin) név | magyar elnevezés |
Colutea arborescens | pukkanó dudafürt |
Cornus mas | húsos som |
Cornus sanguinea | veresgyűrű som |
Crataegus laevigata (C. oxyacantha) | kétbibés galagonya |
Crataegus monogyna | egybibés galagonya |
Euonymus europaeus | csíkos kecskerágó |
Euonymus verrucosus | bibircses kecskerágó |
Frangula alnus (Rhamnus frangula) | kutyabenge |
Hippophae rhamnoides | homoktövis |
Lonicera xylosteum | ükörke lonc, ükörke |
Prunus spinosa | kökény |
Rhamnus catharticus | varjútövis (benge) |
Ribes uva-crispa | - |
Rosa canina | gyepűrózsa |
Salix caprea | kecskefűz |
Salix cinerea | rekettyefűz, hamvas fűz |
Salix purpurea | csigolyafűz |
Salix viminalis | kosárkötő fűz |
Sambucus nigra | fekete bodza |
Sambucus racemosa** | fürtös bodza |
Spirea salicifolia | fűzlevelű gyöngyvessző |
Staphylea pinnata | mogyorós hólyagfa |
Viburnum lantana | ostorménfa |
Viburnum opulus | kányabangita |
* nem „szöszös”, hím egyedek telepítése javasolt csak
** 500 m felett javasolható a telepítése
Allergén növényfajok telepítése kizárólag külterületen, belterülettől és beépítésre szánt területtől nagy távolságra javasolható.
5. Függelék
Sajópetri Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(XII.29.) önkormányzati rendeletéhez
A fényszennyezés elkerülését szolgáló szabályozás javaslata
- El kell kerülni a hideg fehér fényű világítást, amely 500 nanométernél rövidebb hullámhosszúságú fényt tartalmaz: Ennek megfelelően 3000K alatti érték javasolt a kültéri világítás színhőmérsékletére.
- A világítótestek ernyőzése olyan legyen, hogy a fényt oda irányítsa, ahol arra szükség van: Megfelelő ernyőzés esetén a kibocsátott fényt nem látjuk közvetlenül. A megfelelően irányított fény nem jut a gyalogosok, járművezetők szemébe, az épületek ablakai felé vagy éppen az égbolt irányába. A fényeknek – még a díszvilágítás esetén is – lefelé kell irányulniuk. Így például a talajszintbe épített fényvetőket, melyek felfelé sugároznak, el kell kerülni.
- Az utcákat amennyire csak lehet egyenletesen, és amennyire csak lehet alacsony intenzitással világítsuk meg: Vidéki utakon a 0,3 cd/m² fénysűrűség elegendő, amely kb. 4 lux megvilágítással elérhető. Ez az EU útvilágítási szabványoknak (EN13201) megfelelő legalacsonyabb útosztály. Az EU szabványok gyakran sokszor erősebb megvilágítást ajánlanak, mint ami jelenleg a legtöbb európai településen megvalósult.
- Igazítsák a kültéri világítást a tényleges használat idejéhez. Este 10 óra, vagy éjfél után jóval kevesebb fényre van szükség, ennek megfelelően az közvilágítás fénye csökkenthető. A megvilágítási szintek akár 50-80%-os csökkentése is lehetséges. A nem közcélú világítást teljesen ki kell kapcsolni, ha nincs arra közvetlen szükség.