Zók Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (VIII.28..) önkormányzati rendelete

A közterületek elnevezésének, elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól

Hatályos: 2014. 08. 28

Zók Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2014.(VIII.28.) számú önkormányzati rendelete a  közterületek elnevezésének, elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól 

Zók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 51. § (5) bekezdésében,  143. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

Általános rendelkezések   

1.§ (1) A rendelet célja, hogy egységesen szabályozza Zók község közigazgatási területén a közterület elnevezését, az utcanév- és házszámtábla elhelyezésének rendjét.

(2) A község közigazgatási területén közterületet elnevezni, közterületek elnevezését megváltoztatni, házszámot megállapítani, módosítani e rendelet szabályai szerint lehet.

A közterület elnevezésének szabályai

2. § (1) Minden belterületi utcát el kell nevezni és minden külterületi utcát és magánutat el lehet nevezni.

(2) A szerviz-utakat, továbbá a mezőgazdasági célú és lakónépességet nem érintő dűlő utakat nem szükséges elnevezni.

(3) Az elnevezett utca természetes folytatásaként nyíló új útszakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett utca nevét veszi fel.

(4) Elágazó, több ágú utcákat áganként kell elnevezni

(5) Meglévő közterületnevet az új elnevezéseknél nem lehet felhasználni.

(6) A közterület elnevezése a közterület nevéből és a közterület közlekedési, funkcionális vonatkozású meghatározásából

a) beépített vagy beépítésre szánt területen: út, utca, tér, park, köz, sor, sétány, völgy, vagy

b) a beépítésre nem szánt területen: dűlő, út áll.

3.§ (1) A közterület elnevezése során törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető, a magyar nyelvhelyesség szabályainak megfelelő legyen.

(2) Élő személyről közterületet elnevezni nem lehet. Erre legkorábban a személy halálát követő 20 év múltán kerülhet sor.

(3) A személyről történő elnevezés során törekedni kell arra, hogy az elnevezés olyan személynek állítson emléket:

a) akinek közismert tevékenysége a társadalmi haladást, a nemzet szellemi, anyagi gyarapodását szolgálta, és személye közmegbecsülésnek örvend, vagy

b) aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, és ez által személyének emléke megőrzésre méltó, vagy

c) akinek Zók település életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Zók település fejlődéséhez.

(4) A személyről történő elnevezés esetén az utcanév előtagjának meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel.

(5) Kizárólag családi nevet alkalmazni csak akkor szabad, ha a névadó személyiség csak így ismert, illetőleg az elnevezés egy családról történik.

(6) Ha a névadó személy foglalkozása, hivatása, vagy egyéb ismertető jegye szorosan kapcsolódik a személynévhez, akkor ez az utcanévben is feltüntethető.

4.§ (1) A település közterületeinek elnevezéséről neveiről közterületnév-jegyzéket kell vezetni.

(2) A közterületnév-jegyzék tartalmazza:

a) a közterületnév elő- és utótagját,

b) az elnevezés időpontját,

c) az elnevezést megállapító szerv nevét és határozatának számát.

(3) A megszűnt közterület nevét a közterületnév-jegyzékben továbbra is fel kell tüntetni, jelölve a megszűnés okát, és idejét.

(4) A közterületnév-jegyzék nyilvános, abba bárki betekinthet.

5.§ (1) A közterület elnevezésére, az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés írásban az önkormányzathoz nyújtható be.  

(2) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a kezdeményezés okát (mire irányul: új elnevezésre vagy elnevezés megváltoztatására)

b) az elnevezés megváltoztatásának szükségességét,

c) a javasolt elnevezés indokát,

d) a javasolt elnevezés községhez kötődését,

e) utalást a helytörténeti vagy egyéb vonatkozásra.

(3) A közterületnév megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti

a) a polgármester,

b) helyi önkormányzati képviselő,

c) a község közigazgatási területén bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgár, vagy

d) a település közigazgatási területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.

(4) A kezdeményezés szerint javasolt elnevezést lakossági véleményezésre 8 napra közzé kell tenni az önkormányzat hirdetőtábláján, majd ezt követően a kezdeményezést, a közzététel ideje alatt beérkezett javaslatokkal együtt a képviselőtestület soron következő ülésére kell előterjeszteni.

(5) A közterület elnevezés és megváltoztatás előkészítő munkáit az önkormányzat polgármestere látja el.

(6) A közterület elnevezésével kapcsolatos képviselő-testületi döntést, a döntés meghozatalát követő 15 napon belül a helyben szokásos módon közzé kell tenni, továbbá a döntésről értesíteni kell az Okmányirodát, a Levéltárat, az illetékes ingatlanügyi hatóságot, a helyi rendőrkapitányságot, postahivatalt, tűzoltóságot, mentőállomást, a közmű-szolgáltatókat és a cégbíróságot.

Utca névtáblák

6. § (1)  Az utca nevét a tájékozódást jól segítő utca-névtáblákon kell feltüntetni.

(2) Az utca-névtábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata, kivéve a külterületi ingatlanok és magánutak esetén, ahol az utca-névtábla elhelyezésének költsége a kérelmező(ke)t terhelik.

(3) A névtáblát az utcák elején, és az útkereszteződés minden oldalán ki kell helyezni.

(4) A megváltozott utcanevek tábláit a tájékozódás zavartalansága érdekében az elnevezéstől számított egy évig eredeti helyükön kell hagyni, és piros színű, átlós áthúzással kell ellátni. Az új utca-névtáblát az áthúzott régi tábla mellé kell felszerelni. A régi utca-névtáblát egy év múltán az elhelyező szervnek kell eltávolítani.

Házszám meghatározása

7.§ (1) A névvel ellátott közterületeken az ingatlanokat (épületeket, belterületen lévő építési telkeket) a közterületről jól látható táblán feltüntetett számmal kell ellátni. Az utcában több ingatlan azonos számmal nem jelölhető. Ha egy ingatlan több közterülettel is érintkezik, csak egy utcára kell megállapítani a házszámot.

(2) Az ingatlanok számozását úgy kell elvégezni, hogy a számok a településközponttól kifelé haladva növekedjenek és a közterület jobb oldalán lévő ingatlanokat páratlan, bal oldalán lévő ingatlanokat páros számmal kell ellátni. Ha a közterület teret érint, akkor a számozás az óramutató járásával megegyezően történik. Egyoldalas beépítésű utcában a számozás folyamatos.

(3) Az ingatlanok számozására arab számokat kell használni.

(4) Saroktelek esetében csak arra az utcára kell házszámot adni, amelyen a gyalogos közlekedésre alkalmas kapubejárat van.

(5) Tömbtelken kialakított többszintes épületnél minden lépcsőházat önálló számmal kell ellátni.

(6) Egy teleknek több házszámot adni nem lehet.

8.§ (1) Az ingatlan házszámát megváltoztatni csak abban az esetben lehet ha:

a)      az ingatlan házszáma a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban nem szerepel, csak helyrajzi számmal meghatározott, vagy,

b)      több ingatlan azonos utcanév és azonos házszámmal szerepel a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban, vagy,

c)      az ingatlan utca házsorában elfoglalt egyedi számszaki megjelölése nem a kialakult növekvő számsorban található, vagy,

d)     ingatlan megosztására, vagy ingatlanok egyesítésére került sor.

(2) A házszám megváltoztatására  irányuló eljárás hivatalból, vagy annak a személynek a kérelmére indul, akinek a házszám változtatásához jogos érdeke fűződik.

(3) Telekmegosztás után a megosztott ingatlanok eredeti (alátörés nélküli) házszáma megszűnik, s az újonnan kialakított telek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában a latin ábécé nagybetűivel (szám/A/B/C) alátörést kap.

(4) Telekegyesítés után keletkezett ingatlan az egyesített ingatlanok legkisebb sorszámát tartja meg.

(5) A házszámozást új utca esetén annak ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetését követő döntés megérkezésétől számított 30 napon belül el kell végezni.

A házszámtábla kihelyezés szabályai

9.§ (1) A házszámtáblát a házzal szemben állva közterületről, illetve a magánútról jól látható helyen, a házfalra vagy az utcai kerítésre kell elhelyezni.

(2) Az ingatlan tulajdonosa köteles az ingatlant a megfelelő házszámtáblával ellátni. A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerinti cseréjéről, pótlásáról a tulajdonos saját költségén köteles gondoskodni. A tábla kihelyezését a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését követő 30 naptári napon belül, a szükséges cserét 15 naptári napon belül köteles a tulajdonos elvégezni.

(3) A házszámtáblán a ház számozásán kívül a közterület neve is szerepelhet, más szót vagy szöveget szerepeltetni tilos.

Záró rendelkezés

10.§ (1) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

 (2) E rendelet a hatálybalépést megelőző szabályok alapján megállapított közterület elnevezések és házszámok érvényességét nem érinti.


Nagy Gábor                                                                                          Magdó Szilárd

polgármester                                                                                                jegyző

                       

Záradék:


A rendelet kihirdetve: 2014. augusztus 28.


                                                                                                                      Magdó Szilárd

jegyző