Zók Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (XII.4..) önkormányzati rendelete

Zók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. (XII. 04.) Önkormányzati rendelete Zók Község Önkormányzata és szervei Szervezeti és működési szabályzatáról

Hatályos: 2014. 12. 04

Zók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. (XII. 04.)

Önkormányzati rendelete Zók Község Önkormányzata és szervei

Szervezeti és működési szabályzatáról


Bevezető


A helyi önállóságot anyagilag – szervezetileg – jogilag biztosító önkormányzat-barát környezetben a helyi önkormányzatok fokozatosan képessé válhatnak arra, hogy a településen önfejlődési folyamatokat indítsanak el, s közmegelégedésére hatékonyan igazodjanak a helyi sajátosságok és igények sokszínűségéhez, önkormányzati minőségükben és önállóságukkal kapcsolódjanak az országos közfeladatok helyi érdekű megvalósításához.

A helyi önkormányzatok széles feladat- és hatáskörükben eljárva kifejezik a helyi közakaratot, megjelenítik a helyi érdekeket.

Mindezeket alapul véve és szem előtt tartva Zók Község Önkormányzata önállóan, szabadon, demokratikus módon, széleskörű nyilvánosságot teremtve intézi a település közügyeit, gondoskodik a közszolgáltatásokról, a helyi hatalom önkormányzati típusú gyakorlásáról.


Az önkormányzat képviselőtestületének célja Szervezeti és Működési Szabályzatának megalkotásával, hogy:


  • biztosítsa a széles nyilvánosságon alapuló demokratikus hatalomgyakorlás alapvető feltételeit és megalkossa a törvényi keretek között annak főbb szabályait,
  • megteremtse Zók település gazdasági – kulturális – oktatási felemelkedésének lehetőségét,
  • kialakítsa az önkormányzatiság megteremtését biztosító helyi szervezeteit és intézményeit
  • megteremtse Zók érdekeit szolgáló önkormányzati és államigazgatási munka feltételeit, az önkormányzati döntések során az egységes elvek, s eljárás szerinti előkészítést.


Zók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 53. § (1) bekezdésében, valamint a 143. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Zók Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és szerveinek Szervezeti és Működési Szabályzatáról a következőket rendeli el:


I. fejezet

Általános rendelkezések


1. §


A Képviselő-testület és szervei számára a jogszabályban foglalt feladat- és hatásköri, szervezeti és működési előírásokat a jelen SZMSZ figyelembevételével kell alkalmazni.


Az Önkormányzat megnevezése, székhelye, jelképei

2. §

(1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Zók Község Önkormányzata

(2) Az önkormányzat székhelye: Zók

      Pontos címe: 7671 Zók, Arany János u.13. Telefon/Fax: 73/472-264.

(3) Az önkormányzati jogok gyakorlásával felruházott szervezet:

      Zók Község Önkormányzat Képviselőtestülete.

(4) Illetékességi területe: Zók község közigazgatási területe.



3. §


(1) Az önkormányzat jelképei: a címer, a zászló és a pecsét.


(2) Az önkormányzat a község címeréről, zászlajáról, és azok használatáról 5/1999. (XII. 05.) számú rendeletet alkotott.


(3) Az önkormányzat

címere:    csücskös-talpú pajzs arany kontúrral. A pajzson arany, Book Antiqua típusu betűkkel a ZÓK felirat, melyet vékony fekete kontúr vesz körül. A pajzs kék mezejében zöld halom, ezüst pólyával vágva. A halom kiemelkedő középső részén arany, madár alakú edény.

zászlaja:   téglalap alakú 200 x 100 cm nagyságú, az alapszín kék, melyre középen van hímezve a címer és a felirat. A címer és a felirat sárgája a zászlón arany, és a címer fehérje ezüst.


4. §


(1) Az önkormányzat, a polgármester és a jegyző hivatalos kör alakú pecsétjén a közepén a Magyarország címere van, a köríven pedig:

- Zók Község Képviselőtestülete Baranya Megye

- Zók község Polgármestere Baranya Megye

- Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője

felirat olvasható.


(3)     Közös Önkormányzati Hivatalának:

a)   hivatalos megnevezése: Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal, (továbbiakban: KÖH)

b)   hivatalos rövidített megnevezése: Bicsérdi KÖH.


(4)     Az önkormányzat jelképeinek színes grafikáját e rendelet 1. melléklete tartalmazza.



Az Önkormányzat feladatai, hatáskörei

5. §


(1)     Az Önkormányzat feladat- és hatáskörei a Képviselő-testületet illetik. Az önkormányzati feladatokat a képviselő-testület és szervei (bizottságok, polgármester, jegyző, KÖH) látják el. A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásához utasítást adhat.


(2)     A képviselő-testület által átruházott hatáskörök tovább nem ruházhatók.


6. §


(1)     Az Önkormányzat ellátja a törvényben meghatározott kötelező és az általa önként vállalt feladatokat.


(2)     Az önkormányzat kötelezően ellátandó feladatait költségvetési szervein, gazdálkodó- és nonprofit szervezetein keresztül látja el.


(3)     Az Önkormányzat kötelező feladatain túl, önként is vállalhatja más feladat ellátását Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 10. § (2) bekezdésében meghatározottak fennállása esetén, amennyiben

a)   az átvállalt feladat olyan közfeladat, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe, vagy azt a feladat címzettjétől átvállalja,

b)   rendelkezésére állnak a feladat ellátásához szükséges anyagi, személyi és tárgyi feltételek, valamint alaptevékenységéhez kapcsolódó eszközök gazdaságos működtetése indokolttá teszi.


(4)     Az Önkormányzat által önként vállalt feladatok felsorolását, valamint az önkormányzat alaptevékenységébe tartozó szakfeladatok meghatározását e rendelet 3. melléklete tartalmazza.


II. fejezet

A Képviselő-testület működése

 

A Képviselő-testület tagjai

7. §


(1)     A Képviselő-testület tagjai a települési képviselők, valamint a megválasztott polgármester.


(2)     A Képviselő-testület tagjainak száma 5 fő.


(3)     A Képviselők névsorát jelen rendelet 2. függeléke tartalmazza. A változásokat a KÖH 5 munkanapon belül átvezeti.

 


A Képviselő-testület ülése

8. §


(1)     A Képviselő-testület az általa elfogadott éves munkatervben meghatározottak szerint tartja rendes üléseit. Ettől eltérni a Képviselő-testület minősített többséggel hozott határozata szerint lehet.


(2)     A Képviselő-testület az ülését a KÖH tartja. Ez alól kivétel a közmeghallgatás. A Képviselő-testület ettől eltérhet.


A Képviselő-testület ülésének nyilvánossága

9. §


(1)     A Képviselő-testület ülése nyilvános.


(2)     A Képviselő-testület a Mötv. 46. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben zárt ülést tart, illetőleg tarthat.[1]


A Képviselő-testületi ülés összehívása

10. §


(1)     A Képviselő-testület üléseit a polgármester, távollétében az alpolgármester írásbeli meghívóval hívja össze.


(2)     A polgármesteri és az alpolgármesteri tisztségek egyidejű betöltetlensége, illetőleg akadályoztatásuk esetén a Képviselő-testület összehívásával és vezetésével kapcsolatos feladatokat az Ügyrendi Bizottság elnöke látja el.


(3)     A Képviselő-testületi ülés meghívójának tartalmaznia kell az ülés helyének és napjának, kezdési időpontjának, a tervezett napirend tárgyának és előadójának megjelölését, valamint azt, hogy a napirendeket, mely bizottságok tárgyalják meg, illetve mely tanácsnokok véleményezik.


(4)     A polgármester a Képviselő-testület munkaterv szerinti ülésének helyéről, időpontjáról és a napirendi pontokról az ülést megelőzően legalább 7 nappal korábban küld meghívót. 


A Képviselő-testületi ülés időtartama, meghosszabbítása

11. §


(1)     A Képviselő-testület munkatervében meghatározott testületi ülés – szerdai napokon – 16 órakor kezdődik, és maximum 20 óráig tarthat.


(2)     Ha 16 órát követően, 20 perc várakozási idő után a levezető elnök megállapítja, hogy a Képviselő-testület nem határozatképes, az ülést bezárja, illetőleg elhalasztja.


(3)     A képviselők a jelenléti íven regisztrálják részvételüket az ülésen.


(4)     Az ülés egy órával meghosszabbítható, a testület e kérdésben minősített többséggel dönt.


A Képviselő-testületi ülésre meghívottak köre

12. §


A Képviselő-testület ülésére az alábbi személyeket, szervezeteket kell meghívni:

a)       a képviselőket,

b)      a tisztségviselőket (polgármester, alpolgármester(ek), jegyző, aljegyző),

c)       a nemzetiségi önkormányzatok elnökeit,

d)      Baranya Megyei Kormányhivatal vezetőjét,

e)       az önkormányzat által alapított egyszemélyes és többségi tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatóit,

f)       a napirendben érintett intézményvezetőket,

g)       az érdekképviseleti szervek képviselőit, az őket érintő kérdésekben,

h)       az önkormányzat által meghatározott önszerveződő közösségek képviselőit, tevékenységi körüket érintő kérdésben.


Rendkívüli testületi ülés

13. §


(1)     A Képviselő-testület éves munkatervében nem meghatározott testületi ülést (továbbiakban: rendkívüli ülés).


(2)     A polgármesternek össze kell hívnia a Képviselő-testület ülését:

a)      a települési képviselők legalább egynegyedének írásbeli indítványára, annak átvételétől számított 15. napon belüli időpontra;

b)      a Képviselő-testület bizottságának határozatba foglalt indítványra, az indítvány átvételétől számított 15 napon belüli időpontra

c)      Baranya Megyei Kormányhivatal vezetőjének indítványára, annak beérkezésétől számított 15 napon belüli időpontra


(3)     Rendkívüli ülést a polgármester saját döntése szerint is összehívhat.


(4)     A rendkívüli ülés összehívására és levezetésére az e rendeletben foglalt eltérésekkel a rendes ülés szabályait kell alkalmazni.


(5)     A rendkívüli ülés napját és az ülés kezdetének időpontját a polgármester határozza meg.


(6)     A rendkívüli Képviselő-testületi ülésen csak a meghívóban szereplő napirendek tárgyalhatók.


(7)     A rendkívüli ülésre szóló meghívót legalább 24 órával az ülés előtt kézbesíteni kell a képviselők részére.


Az ülés vezetése

14. §


(1)     A Képviselő-testület ülését a polgármester (levezető elnök) vezeti, távollétében a meghatározott helyettesítés rendje szerint alpolgármester, az alpolgármester akadályoztatása esetén az Ügyrendi Bizottság elnöke (levezető elnök) vezeti.


(2)     Az ülés megnyitásakor a levezető elnök megállapítja a megjelentek számát, az ülés határozatképességét, majd

a)      javaslatot tesz a napirendi pontokra, azok sorrendjére,

b)      beszámol a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

c)      beszámol az elmúlt Képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb eseményekről,

d)      napirendi pontonként megnyitja, vezeti, lezárja és összefoglalja a vitát,

e)      napirendi pontonként szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, berekeszti az ülést.


Napirendek meghatározása

15. §


(1)     A polgármester az adott ülés napirendi pontjainak tervezésénél figyelembe veszi a Munkatervben arra az ülésre meghatározott napirendeket, a korábbi üléseken tett napirendi javaslatokat, továbbá a KÖH javaslatait.


(2)     A polgármester a napirendek összeállítása során az alábbi tárgyalási sorrendet veszi figyelembe:

  • Polgármesteri beszámoló a két ülés között eltelt időszak munkájáról, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról (1. napirendként),
  • A fellebbezések,
  • A zárt testületi ülést igénylő előterjesztések;
  • A rendeletalkotásra irányuló előterjesztések;
  • A határozati javaslatot tartalmazó előterjesztések;


(3)     A Képviselő-testület a „Bizottságok beszámolói és tagcserék, kérdések, bejelentések, valamint interpellációk” című állandó napirendi pontot

a)     valamennyi rendes képviselő-testületi ülésen megtárgyalja,

b)     minden esetben utolsó egyebek napirendként.


(4)     Az olyan napirendeket, melyekhez meghívott előadó vagy vendég várható, 16.00 és 16.30 óra közötti időtartamban kell napirendre tűzni.


(5)     A (2) bekezdésben meghatározott sorrendtől a Képviselő-testület minősített többséggel hozott döntéssel eltérhet.


(6)     A levezető elnök a javasolt napirend ismertetésével nyitja meg a tanácskozást. A napirendekről a Képviselő-testület egyszerű többséggel határoz.


(7)     Minősített többséggel vehető napirendre a meghívóban nem szereplő, illetőleg bizottság által meg nem tárgyalt előterjesztés.


(8)     A Képviselő-testület a napirendek sorrendjének meghatározásáról történt döntést követően azon egyszerű többséggel változtathat.


(9)     A szavazás során a napirendről levett előterjesztéseket a Képviselő-testület egyszerű többséggel hozott döntése alapján a meghatározott időpontban tartandó ülés elé kell terjeszteni. Ha időpontról a Képviselő-testület külön nem döntött, azt a polgármester határozza meg.


(10)   Azon napirendi pont javaslatokat, melyeket legalább a képviselők egynegyede aláírásával támogat, az általuk meghatározott ülésre be kell terjeszteni.


(11)   Zók Díszpolgára, Zók Tiszteletbeli Polgára, Zók Mecénása kitüntető címek odaítélésére vonatkozó, továbbá a köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célok meghatározására vonatkozó előterjesztést a képviselő-testület tárgyalja meg.


(12)   Az egyszemélyes és a többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok Felügyelő Bizottsága által javasolt előterjesztést az általa kért időpontra a Képviselő-testületi ülésen napirendre kell tűzni.


(13)   Az egyszemélyes és a többségi önkormányzat tulajdonú gazdasági társaságok Felügyelő Bizottságai a gazdasági társaságot érintő napirendi pontokat megtárgyalják, és ezt a Képviselő-testület napirendtervezetében is szerepeltetni kell.


Sürgősségi indítvány

16. §


(1)     Sürgősségi indítványt a polgármester, bármely bizottság, a tanácsnok, illetőleg a képviselők terjeszthetnek elő.


(2)     A sürgősség tárgyában a Képviselő-testület minősített többséggel határoz.


(3)     A sürgősség elfogadása azt jelenti, hogy az indítványt a Képviselő-testület első napirendként tárgyalja.


Vita vezetése

17. §


(1)     A levezető elnök minden napirendet külön-külön nyit meg. Az előterjesztő kiegészítése után először a bizottságok, majd a tanácsnokok véleményét kéri. Ezt követően a levezető elnök megnyitja a vitát.


(2)     A vita során – a jelentkezések sorrendjének figyelembevételével – a képviselők, a tanácskozási joggal meghívottak, illetve rendelkezők szólhatnak a tárgyhoz.


(3)     Egy képviselő, egy adott napirendhez két alkalommal szólhat hozzá, hozzászólásonként maximum 3 perc időtartamban. A levezető elnök, mérlegelést követően további egyszeri maximum 3 perc hozzászólási lehetőséget biztosíthat. További hozzászólásra csak a Képviselő-testület döntése alapján van lehetőség.


(4)     A hozzászólás során a képviselői kérdésre a kérdezett választ köteles adni. A választ követően a képviselő folytathatja hozzászólását.


(5)     A „Bizottságok beszámolói és tagcserék, kérdések, bejelentések, valamint interpellációk” című állandó napirendi pont keretében egy képviselő két alkalommal szólhat hozzá, hozzászólásonként maximum 3 perc időtartamban. Ezen felül a frakcióvezetők további 1 alkalommal hozzászólhatnak.


(6)     A levezető elnök ügyel arra, hogy a képviselők lehetőleg felváltva kapjanak szót.


(7)     A KÖH szakemberei a szakterületüket érintő napirendi pontoknál tanácskozási joggal rendelkeznek.


(8)     A Képviselő-testület vita közben - egyszerű többséggel - a tanácskozási joggal nem rendelkezőknek is szót adhat, maximum 3 perces hozzászólásra.


A Képviselő-testületi ülés rendjének fenntartása

18. §


(1)     A Képviselő-testületi ülésen jelenlévő személyek kötelesek a tanácskozás méltóságát tiszteletben tartani, – olyan jellegű tetszést, vagy nem tetszést, amely zavarhatja mások hozzászólását, nem nyilváníthatnak ki – kötelesek a részükre kijelölt székeken helyet foglalni.


(2)     A levezető elnök köteles gondoskodni a Képviselő-testület ülése rendjének fenntartásáról. A rend fenntartása érdekében a levezető elnök:

a)   Képviselő általi rendzavarás esetén:

aa)    figyelmezteti, majd ismétlődő esetben megvonja a szót attól a képviselőtől, aki a tárgytól eltér, már elhangzottakat indokolatlanul ismétel.

ab)    figyelmezteti, majd ismétlődő esetben megvonja a szót attól a képviselőtől, aki nem helyi érdekű ügyekben szól hozzá.

ac)    rendre utasítja, majd ismétlődő esetben megvonja a szót attól a képviselőtől, aki a Képviselő-testület tekintélyéhez méltatlan kifejezést vagy, másokat sértő fogalmazást használ,

ad)    figyelmezteti, majd ismétlődő esetben rendreutasítja azt a képviselőt, aki olyan magatartást tanúsít, mellyel zavarja a Képviselő-testület munkáját;

b)   Egyéb rendzavarás esetén a levezető elnök:

A képviselő-testületi ülésén jelenlévő meghívottakat vagy más megjelenteket a tanácskozás rendjének bármilyen módon történő megzavarása esetén rendreutasíthatja. Amennyiben a rendzavarás folytatódik, vagy újra megismétlődik, a rendbontókat az ülésterem elhagyására kötelezheti.


(3)     A levezető elnök tanácskozás folytatását lehetetlenné tevő rendzavarás esetén az ülést határozott időre félbeszakíthatja.


(4)     A levezető elnöknek az (2)-(3) bekezdésekben foglalt, a rend fenntartása érdekében tett, indokolt intézkedéseiről a Képviselő-testület nem nyit vitát, azokkal kapcsolatban felszólalásnak helye nincs.


Tanácskozási jog

19. §


(1)     A Képviselő-testületi ülésen tanácskozási joga van – mely jelenti szavazati jog nélkül a vitában való részvétel jogát (hozzászólás)

a)      jegyzőnek, az aljegyzőnek,

b)      a hivatal szakembereinek, a szakterületüket érintő napirendi pontoknál,

c)      nemzetiségi önkormányzatok elnökeinek,

d)      pályázóknak,

e)      adott napirendi pontnál a napirend előadójának, az ahhoz meghívott személynek,

f)       annak, akinek a testület egyszerű többséggel tanácskozási jogot adott,

g)      Képviselő-testület által meghatározott önszerveződő közösségek képviselőinek tevékenységi körükben, a Képviselő-testület, valamint a bizottsági üléseken,

h)      könyvvizsgálónak.


(2)     A tanácskozási jog nem érinti a költségvetés tárgyalását, mert annak során a Képviselő-testület egyedi döntéssel határozza meg, hogy kinek biztosít tanácskozási jogot.


Személyes megszólíttatás

20. §


(1)     A vitában elhangzó személyes tartalmú megjegyzésre az érintett képviselőnek joga van a napirendi pont lezárása után legfeljebb 1 perc időtartamban észrevételt tenni.


(2)     Ha a levezető elnök ezt nem veszi figyelembe, az érintett képviselő kívánságára e tárgyban a Képviselő-testület vita nélkül egyszerű többséggel határoz.


(3)     Viszontválasznak helye nincs.


Ügyrendi javaslat

21. §


(1)     Az ügyrendi javaslat: a Képviselő-testületi ülés vezetésével, rendjével összefüggő, a tárgyalt napirendi pontot érdemben nem érintő, eljárási kérdésekre vonatkozó javaslat.


(2)     A képviselők az ülés során bármikor tehetnek ügyrendi javaslatot, és részükre soron kívül szót kell adni.


(3)     Az Ügyrendi javaslat két részből áll. Az első rész, melynek időtartama 30 másodperc a javaslat ismertetése, második rész annak indokolása 30 másodperc időtartamban Ha az első részből nem válik nyilvánvalóvá a felszólaló javaslata, a levezető elnök megvonja a szót.


(4)     Az ügyrendi javaslatról a Képviselő-testület vita nélkül dönt.



Előterjesztések

22. §


(1)     Az előterjesztés lehet:

a)      javaslat (rendelet-tervezet, vagy határozati javaslat),

b)      beszámoló,

c)      jogszabályban kötelezően meghatározott formátum.


(2)     Az előterjesztéseket írásban kell előterjeszteni.


(3)     Az előterjesztést – papíralapú és elektronikus formában – a KÖH-ben kell leadni a Képviselő-testületi ülést megelőző második hét csütörtökig.


(4)     A Képviselő-testület ülésén önálló napirendi pontként olyan előterjesztés tárgyalható, amely egyébként megfelel az előterjesztésekkel szemben támasztott általános követelményeknek.


(5)     Az előterjesztésekkel kapcsolatos követelményeket, valamint az előterjesztések benyújtásának rendjét e rendelet melléklete tartalmazza.


(6)     Az előterjesztéseket a polgármester által meghatározott személyek, illetve intézmények részére kell megküldeni:

a)      az előterjesztéseket csak elektronikus úton kell elérhetővé tenni, kivétel a b) pont;

b)      az előterjesztéseket 1-1 kinyomtatott formában a képviselők részére meg kell küldeni.


Előterjesztők

23. §


(1)     Előterjesztés megtételére jogosult

a)      települési képviselő,

b)      tisztségviselő,

c)      Képviselő-testület bizottsága,

d)      nemzetiségi önkormányzatok elnökei,

e)      intézményvezetők,

f)       jegyző által megbízott közszolgálati tisztviselők,

g)      önkormányzati gazdasági társaság vezetője és felügyelő bizottságának elnöke,

h)      esetenként, akit a Képviselő-testület felkér

i)       önkormányzati feladatot megállapodás alapján ellátó szervezetek képviselője

j)       önkormányzati részvétellel vagy támogatással működő alapítvány képviselője.


(2)     Amennyiben az előterjesztő tisztségviselő, a KÖH közszolgálati tisztviselői közül az előterjesztés előadójaként más személy is megnevezhető. Ebben az esetben a megnevezett személy gyakorolja az előterjesztő jogait, és kötelezettségeit, de a módosító, kiegészítő indítványokról csak az eredeti előterjesztő dönthet.


(3)     Amennyiben az előterjesztő a polgármester, úgy az ülést e rendelet szerint meghatározott alpolgármester vezeti.


(4)     Az előterjesztő Képviselő-testület munkatervben nem szereplő, a meghívóban feltüntetett előterjesztést visszavonhatja. Azt a Képviselő-testület minősített többséggel napirenden tarthatja.


Módosító indítvány

24.§


(1)     Módosító indítványt az adott napirendnél a szavazás megkezdéséig – írásban - lehet benyújtani a levezető elnökhöz. A képviselő kérésére módosító javaslatát a kivetítőn kell megjelentetni. Az ehhez szükséges technikai feltételeket a képviselő-testület ülésén a jegyző biztosítja.


(2)     A módosító indítványnak tartalmaznia kell a napirend címét, a módosító indítvány szövegét, valamint az indítvány benyújtójának aláírását. Az indítványban az eredeti határozati javaslatot nem kell megismételni.


(3)     Módosító indítvány esetében a testület minősített többséggel eltérhet a javaslattól.


(4)     Képviselő-testületi ülésenként egyszer, valamennyi képviselő kérhet 5 perc ún. „olvasási” szünetet. Kérés esetén ezt a levezető elnök elrendeli.


Vita lezárása

25. §


(1)     Ha a napirendhez több hozzászóló nincs, a levezető elnök a vitát lezárja.


(2)     Bármelyik képviselő javasolhatja a vita lezárását, melyről a Képviselő-testület - vita nélkül - egyszerű többséggel határoz.


(3)     A vita lezárása után szót kell adni:

a)      legfeljebb 3 percben, akik a felszólalási szándékukat a vitazárás előtt jelezték és hozzászólási lehetőségüket még nem használták fel,

b)      zárszóként legfeljebb 2 percben az előterjesztőnek.

c)      A vitában elhangzó személyes tartalmú megjegyzésre az érintett képviselőnek joga van a napirendi pont lezárása után legfeljebb 1 perc időtartamban észrevételt tenni.


A Képviselő-testületi döntés meghozatalának módjai

Nyílt szavazás

26. §


(1)     A Képviselő-testület a döntéseit (határozat, rendelet) általában nyílt szavazással hozza.


(2)     A nyílt szavazás kézfelemeléssel történik.


(3)     A szavazatok megszámlálásáról a jegyző gondoskodik.


(4)     A szavazatok összeszámlálása után a levezető elnök megállapítja a javaslat mellett, majd ellene szavazók, végül a szavazástól tartózkodók számát.



Névszerinti szavazás

27. §


(1)     Bármely képviselő javasolhat névszerinti szavazást, erről a Képviselő-testület vita nélkül egyszerű többséggel dönt. Ugyanazon döntési javaslat esetében egy alkalommal lehet névszerinti szavazást elrendelni.


(2)     Név szerinti szavazást tartani ügyrendi kérdésben nem lehet.


(3)     Név szerinti szavazásnál a jegyző ABC - sorrendben felolvassa a képviselők név-sorát, a képviselők felállva, "igen"-nel, vagy "nem"-mel szavazhatnak.


(4)     A jegyző a szavazatokat a névsorban feltünteti, összeszámolja az eredményt, és azt átadja a levezető elnöknek, aki kihirdeti az eredményt.


(5)     A névszerinti szavazáshoz igénybevett, külön hitelesített névsort a jegyzőkönyvhöz kell csatolni.

Titkos szavazás

28. §


(1)     A Képviselő-testület jogszabályban kötelezően előírt esetben titkos szavazást tart.


(2)     Bármely képviselő javaslatára minősített szótöbbséggel hozott határozata szerint a Képviselő-testület titkos szavazást tarthat azokban az ügyekben is, amelyekben zárt ülést tarthat, vagy köteles tartani.


(3)     A titkos szavazás lebonyolításában az Ügyrendi Bizottság elnöke és két tagja vesz részt (továbbiakban: szavazatszámláló bizottság). Az elnököt távollétében a bizottság alelnöke, annak távollétében annak tagja helyettesíti.


(4)     A titkos szavazás szavazólapon történik. A szavazás lebonyolításának technikai feltételeit a jegyző biztosítja.


(5)     A szavazatszámláló bizottság a szavazásról jegyzőkönyvet készít. A jegyzőkönyvet a bizottság tagjai és a jegyzőkönyvvezető írják alá.


(6)     A szavazás eredményéről a bizottság elnöke beszámol a Képviselő-testület részére.


(7)     A titkos szavazással hozott határozatot már a nyilvános ülésen kell ismertetni.


Határozathozatal

29. §


(1)     A Képviselő-testület a vita lezárása, a zárszó után szavaz a határozati javaslatról.


(2)     A Képviselő-testület akkor határozatképes, ha az ülésen a megválasztott képviselők több mint fele jelen van.


(3)     A határozatképtelen testületi ülést 8 napon belül ugyanazon napirendek megtárgyalására újra össze kell hívni.


(4)     Obstrukciós határozatképtelenség esetén az adott napirend tárgyalását el kell halasztani.


(5)     Képviselő-testület a határozatait általában egyszerű szótöbbséggel (a jelenlévő települési képviselők több mint felének "igen" szavazata) hozza.


(6)     A levezető elnök az előterjesztésben szereplő és a módosító indítványokat - amennyiben legalább egy példányban, írásban rendelkezésre áll, továbbá a jegyző nem tett törvényességi észrevételt, - egyenként bocsátja szavazásra.


(7)     A levezető elnök elsőként a módosító indítványokat, majd az előterjesztésben szereplő határozati javaslatokat, végül a módosításokkal teljes határozati javaslatot teszi fel szavazásra.


(8)     A szavazás számszerű eredményének megállapítása után a levezető elnök kihirdeti a döntést.


(9)     A döntést követően ugyanabban a kérdésben bármely képviselő új szavazást kezdeményezhet. Erről a képviselő-testület minősített többséggel dönt. A szavazás egy alkalommal ismételhető meg.


Határozathozatal személyi kérdésben

30. §


(1)     A Képviselő-testület valamennyi személyi kérdés esetében (választás, kinevezés, vezetői megbízás) minősített többséggel dönt.


(2)     Több jelölt esetén – ha közülük többen is megkapták a minősített többséget – a legtöbb szavazattal támogatott jelölt személyét fogadja el.


Minősített többség

31. §


Minősített többség (a megválasztott képviselők több mint felének igen szavazata) szükséges a Mötv. 50. §-ában[2] kötelezően előírtakon kívül:

a)   azon ügyekben való döntéshez, amit törvény a Képviselő-testület át nem ruházható hatáskörébe utal[3]

b)   az éves költségvetés 5%-át meghaladó hitelfelvételhez, a kötvénykibocsátáshoz, továbbá a közösségi célú alapítvány és alapítványi forrás átvételéhez, és átadásához;

c)   véleménynyilvánításhoz olyan ügyben, amelyben törvény az érdekelt önkormányzat álláspontjának a kikérését írja elő;

d)   az éves költségvetés 1%-át meghaladó forgalmi értékű tulajdon elidegenítéséhez vagy beruházásához;

e)   tisztségviselő fegyelmi és anyagi felelősségének megállapításához;

f)    sürgősségi indítvány elfogadásához;

g)   bizottsági tárgyalás nélküli, valamint a meghívóban nem szereplő előterjesztés napirendre tűzéséhez;

h)   a napirendben történt határozathozatalt követően, a napirendek megváltoztatásához;

i)    a Képviselő-testületi ülés időtartamának meghosszabbításához;

j)    az előterjesztés visszavonása után, annak napirenden tartásához;

k)   az Önkormányzati vagyon tulajdonjogának, használati jogának ingyenes vagy kedvezményes átengedéséhez, illetve vagyon tulajdonjogának ingyenes vagy kedvezményes megszerzéséhez, vagyontárgy felajánlásának elfogadásához.

l)    a Képviselő-testületi ülés időpontjának munkatervtől történő eltéréséhez.

m)  a titkos szavazás elrendeléséhez, azokban az ügyekben, amelyekben zárt ülést tarthat vagy köteles tartani.

n)   a új szavazás elrendeléséhez.

o)   a képviselő kizárásához


Személyes érintettség

32. §


(1)     A polgármester, illetőleg a képviselő köteles bejelenteni a személyes érintettséget.


(2)     A Képviselő-testületi döntés hozatalából kizárható az, akit, vagy akinek közeli hozzátartozóját az ügy személyesen érinti.


(3)     A kizárásról az érintett képviselő kezdeményezésére vagy bármely képviselő javaslatára a Képviselő-testület minősített többséggel dönt.


(4)     A kizárt képviselőt a határozatképesség szempontjából jelenlévőnek kell tekinteni.


Határozat-nyilvántartás

33. §


(1)     A Képviselő-testület határozatait külön-külön – a naptári év elejétől kezdődően – folyamatos sorszámmal és évszámmal kell ellátni.


(2)     A Képviselő-testület határozatainak nyilvántartását a KÖH vezeti.


(3)     A határozatokat a Képviselő-testületi ülésről készült jegyzőkönyv elkészítését követő 5 munkanapon belül el kell küldeni a végrehajtásért felelős személynek, vagy szervnek.


(4)     Azokban az esetekben, amikor az előterjesztés (beszámoló) elfogadása mellett további feladat nincs meghatározva, nem kell sem a végrehajtásért felelős személyt, sem a végrehajtási határidőt feltüntetni.


(5)     Amennyiben a testületi határozatot a polgármester az előírt határidőre nem tudja végrehajtani, a határidő lejártát megelőzően, vagy a határidő lejártát követő első rendes ülésen köteles kérni a Képviselő-testülettől a határidő módosítását.


Társadalmi egyeztetés

34. §


(1)     Az előterjesztők által előkészített önkormányzati rendelet-tervezeteket és azok indoklását (továbbiakban: rendelet-tervezet), természetes személyek, nem állami és nem önkormányzati szervek, szervezetek véleményezhetik (továbbiakban: társadalmi egyezetés).


(2)     Nem kell társadalmi egyeztetésre bocsátani:

a)   A költségvetésről és a költségvetés módosításáról, valamint a költségvetés végrehajtásáról, az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerv adatszolgáltatásáról, az általa elismert tartozásállományról, valamint az önkormányzati biztos kirendeléséről, az önkormányzat követeléseinek lemondásáról, mérsékléséről, elengedéséről, átütemezéséről, részletfizetés engedélyezéséről, részletfizetés felfüggesztéséről, részletfizetés átütemezéséről, továbbá az önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról szóló rendeletek tervezeteit.

b)   A helyi adóról, más fizetési kötelezettségekről és az önkormányzati támogatásokról szóló rendeletek tervezeteit,

c)   A képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendelet tervezeteit,

d)   Polgármester döntése szerint, azt a rendelet-tervezetet, melynek sürgős elfogadásához, kiemelkedő közérdek fűződik


(3)     A társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelet-tervezetet legkésőbb, az azt tárgyaló képviselő-testületi ülés összehívásával egyidejűleg közzé kell tenni a www.zok.hu honlapon (továbbiakban: honlap).


(4)     A társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelet-tervezetről az (1) bekezdésben meghatározott személyek és szervezetek a honlapon megadott elektronikus levélcímen keresztül nyilváníthatnak véleményt. A vélemények elküldésére a képviselő-testületi ülést megelőző második nap 16.00 óráig van lehetőség.


(5)     Nem kell figyelembe venni az elkésett, közerkölcsöt sértő, névtelenül, vagy nyilvánvalóan álnéven beérkezett véleményeket, valamint azokat, melyek nem kapcsolódnak a rendelet-tervezet szabályozási tárgykörébe.


(6)     A beérkezett véleményekről az előterjesztő összefoglaló tájékoztatást ad a rendelet-tervezet képviselő-testületi tárgyalása során. A beérkezett véleményekkel kapcsolatban az előterjesztőnek válaszadási kötelezettsége nincs.


(7)     Az Önkormányzat a beérkezett véleményeket, a véleményező nevét és elektronikus levélcímét e rendelet végrehajtása érdekében kezelheti. A véleményező adatainak kezeléséhez szükséges hozzájárulást az adatkezelés tekintetében megadottnak kell tekinteni. E tényre és a véleményező adatait érintő adatkezelés szabályaira a vélemény megadása előtt a véleményező figyelmét fel kell hívni. A beérkezett véleményeket, valamint a véleményező nevét és elektronikus levélcímét legkésőbb a rendelet hatályba lépésétől számított – amennyiben a rendelet ezen időn belül nem lépett hatályba, úgy a vélemény beérkezését követő – három hónapon belül törölni kell.



Rendeletalkotás

35. §


(1)     Önkormányzati rendelet alkotását kezdeményezhetik:

a)   Képviselő-testület tagjai,

b)   a Képviselő-testület bizottságai,

c)   nemzetiségi önkormányzat,

d)   a jegyző, aljegyző,

e)   a Hivatal


(2)     A javaslatot a jegyzőhöz kell írásban benyújtani.


(3)     Az elfogadott önkormányzati rendeletet a polgármester és a jegyző írja alá.


(4)     A rendeleteket külön-külön a naptári év elejétől kezdődően folyamatos sorszámmal és évszámmal kell ellátni.


(5)     Az elfogadott rendeletek hiteles szövegét, a jegyző a kihirdeti.


Közmeghallgatás

36. §


(1)     A Képviselő-testület évente egy közmeghallgatást tart, amelyen a választópolgárok, a helyben érdekelt társadalmi szervezetek képviselői közérdekű kérdést, javaslatot tehetnek.


(2)     A közmeghallgatás időpontjáról és helyéről meghívót 15 nappal korábban kell közzétenni

,

(3)     Az (1) bekezdésben foglalt személyek hozzászólási szándékukat írásban a levezető elnöknek jelezhetik.


(4)     A jelzés tartalmazza a hozzászólni kívánó személy és/vagy az általa képviselt szervezet nevét címét, valamint a kérdés, vagy a hozzászólás témájának megjelölését.


(5)     Egy személy egy témában maximálisan 5 perc időtartamban szólhat hozzá.


(6)     A kérdező által feltett kérdésre a választ a polgármester, az érintett képviselő vagy a polgármester által kijelölt személy helyben, vagy ha arra nincs lehetőség, 15 napon belül írásban adja meg.


(7)     A közmeghallgatásról 15 napon belül jegyzőkönyvet kell készíteni, mely tartalmazza a hozzászólásokat, feltett kérdéseket valamint az azokra adott válaszok lényegét. A jegyzőkönyv elkészítéséről a jegyző gondoskodik.


(8)     A közmeghallgatás összehívására és lefolytatására egyebekben a Képviselő-testületi ülésekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, kivételt képez a Közmeghallgatás helye, mert azt a Képviselő-testület a Faluházban tartja.


A jegyzőkönyv

37. §


(1)     A Képviselő-testület üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, melynek tartalmaznia kell Mötv 52. § (1) bekezdésében meghatározottakat. Erről a jegyző gondoskodik.


(2)     A jegyzőkönyvet a polgármester és a jegyző írja alá.


(3)     A jegyzőkönyvet, az ülést követő 15 napon belül a jegyző köteles megküldeni a Baranya Megyei Kormányhivatal részére az NJT-én keresztül.


(4)     A zárt ülésről külön jegyzőkönyvet kell készíteni.


(5)     A Képviselő-testület nyilvános üléseiről készült jegyzőkönyvekbe a választópolgárok a 36. §-ban szabályozott módon betekinthetnek.


(6)     A jegyzőkönyv eredeti példányát a KÖH az előterjesztésekkel, kiosztós anyagokkal együtt évente bekötteti.


(7)     A Képviselő-testület nyilvános üléseiről és zárt ülésről kizárólag hangfelvételt a KÖH készíthet.


(8)     A KÖH a Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvének elkészülte után az ülésről készült hanganyagot összegyűjti, és megőrzi, valamint a Megyei Levéltár részére minden év január 31-ig, illetve a levéltár külön intézkedése szerint megküldi.


(9)     A Képviselő-testület tagjának írásbeli kérésére, a hangfelvétel alapján szó szerinti jegyzőkönyvet, jegyzőkönyvrészletet kell készíteni.


Helyben szokásos kihirdetés

38. §


(1)     A Képviselő-testület rendeletét a jegyző a KÖH hirdetőtábláján – 15 napra történő kifüggesztéssel – hirdeti ki. A rendelet kihirdetésének tényét a rendeletre záradékként rá kell vezetni. Ugyanez az eljárás az egyéb önkormányzati hivatalos hirdetmények közzétételénél is.


(2)     Az SZMSZ szempontjából egyéb önkormányzati hivatalos hirdetmény: a Képviselő-testület és bizottságainak határozatai, tájékoztatói, nyilvános üléseinek előterjesztései, valamint ezen ülések jegyzőkönyvei, továbbá a polgármester és a KÖH tájékoztatói.


(3)     A jegyző a rendeleteket, és az egyéb önkormányzati hivatalos hirdetményeket a KÖH hirdetőtáblájára történő kifüggesztéssel egy időben megjelenteti az önkormányzat hivatalos honlapján (www.zok.hu).


(4)     Az egyéb önkormányzati hivatalos hirdetményeket vagy a róluk szóló tájékoztatót lehetőség szerint meg kell jelentetni

a)   az önkormányzat szolgáltató lapjában (Hírlap),

b)   a KÖH külső hirdetőtábláin.


(5)     Az egyéb önkormányzati hivatalos hirdetmények elhelyezése céljából az Önkormányzat 1 db külső hirdetőtáblát üzemeltet a községben a Faluház előtt.  


(6)     A hirdetőtáblák üzemeltetéséről a jegyző gondoskodik.


(7)     Az egyházak, valamint a civil szervezetek hirdetményeit a polgármester jóváhagyása esetén lehet elhelyezni a hivatal hirdetőtábláin.


(8)     Ezeken a hirdetőtáblákon az e §-ban foglaltakon kívüli hirdetést elhelyezni TILOS!



III. fejezet

Települési képviselő

 

Települési képviselők jogállása

39. §


(1)     A képviselők jogait és kötelezettségeit a Mötv. 32-34.§-a határozza meg.


(2)     A képviselő a Képviselő-testület ülésén meghatározott személyektől önkormányzati ügyekben felvilágosítást kérhet, amely lehet interpelláció, vagy képviselői kérdés.


(3)     A képviselő Képviselő-testületi ülésen kívül is, írásbeli tájékoztatást kérhet a jegyzőtől, amely hozzásegíti a helyes döntés kialakításához.


(4)     A képviselő munkájának ellátásához szükséges ügyviteli segítséget, adminisztrációt, gépelést a KÖH biztosítja.


(5)     A képviselő írásban vagy szóban köteles előre a polgármester részére bejelenteni, hogy a Képviselő-testület ülésén való részvételben akadályoztatva lesz. Ha mindezt utólag jelenti be, ezt igazolnia kell.


(6)     A polgármester, az alpolgármester és a képviselők, valamint a nem képviselő bizottsági tagok esküjének szövegét a Mötv. törvény tartalmazza.


Interpelláció

40. §


(1)     Bármely képviselő az önkormányzat feladat –és hatáskörébe tartozó ügyben a polgármesterhez, az alpolgármesterhez, az állandó bizottságok elnökeihez, a tanácsnokhoz, valamint a jegyzőhöz interpellációt intézhet.


(2)     Interpellációval a Képviselő-testület csak rendes ülésen, ülésenként legfeljebb 30 perc időtartamban foglalkozik a „Bizottságok beszámolói, tagcserék, kérdések, bejelentések, interpellációk” napirend keretében. A 30 perces időtartam lejárta miatt elmaradt interpelláció/k/ a következő rendes ülésen tűzhetők napirendre, amennyiben azt az interpelláló képviselő – a Képviselő-testületi ülésen tett szóbeli nyilatkozatával – napirenden kívánja tartani.


(4)     Az interpelláció teljes szövegét legkésőbb az ülést megelőző 5 munkanappal előbb írásban kell benyújtani a címzetthez és a polgármesterhez. Lehetőséget kell adni az ülésen szóban történő előadásra. Az 5 munkanapos határidő elmulasztása esetén az interpelláció, nem tárgyalható. Amennyiben a benyújtó képviselő továbbra is fenntartja szándékát, úgy az interpellációt ismételten be kell nyújtani.


(5)     Az interpelláció ideje legfeljebb 3 perc, az interpellációra adott válasz elfogadásáról szóló nyilatkozat időtartama legfeljebb 1 perc.


(6)     Az interpellációra az ülésen szóban, vagy legkésőbb 15 napon belül írásban érdemi választ kell adni, és azt el kell juttatni minden képviselőhöz.


(7)     Amennyiben az interpellációra adott választ az interpelláló nem fogadta el, az interpelláció elfogadásáról a Képviselő-testület vita nélkül egyszerű többséggel határoz.


(8)     Ha az interpellációra adott választ a Képviselő-testület sem fogadta el, további vizsgálat és javaslattétel céljából a polgármester a kérdést az illetékes bizottság elé utalja.


(9)     Az interpellációra adott írásbeli válasz, valamint az interpelláló – legkésőbb az ülést megelőző két munkanappal előbb tett – írásbeli nyilatkozata ismeretében a soron következő Képviselő-testületi ülésen az interpelláció elfogadásáról a Képviselő-testület vita nélkül, egyszerű többséggel határoz. Az írásbeli nyilatkozatot a polgármesternek kell megküldeni.


(10)   Visszavontnak kell tekinteni azt az interpellációt, amelynek megtárgyalásánál az interpelláló képviselő nincs jelen és a megtárgyalás elnapolását nem kérte.


Képviselői kérdés

41. §


(1)     Bármely képviselő a testületi ülésen a polgármestertől, az alpolgármestertől, az állandó bizottságok elnökeitől, a tanácsnokoktól, valamint a jegyzőtől a hatáskörükbe tartozó ügyekben felvilágosítást kérhet.


(2)     Erről a kérdezett az ülésen, vagy legkésőbb 15 napon belül írásban érdemi választ köteles adni.


(3)     A képviselői kérdésekre, az interpellációra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a kérdéseket két munkanappal a testületi ülés előtt a polgármesternél kell írásban benyújtani, továbbá a Képviselő-testület a válasz elfogadásáról nem szavaz.


Önálló képviselői indítvány

42. §


(1)     Bármely képviselőnek joga van önálló képviselői indítvány előterjesztésére, az előterjesztésre vonatkozó előírások szabályainak figyelembe vételével.


(2)     Az indítványnak az indoklást is tartalmaznia kell.


(3)     Az indítványt a benyújtástól számított 30 napon belül, de legkésőbb a benyújtástól számított 2. képviselő-testületi ülésen napirendre kell tűzni.


IV. fejezet

KÉPVISELŐ-TESTÜLET BIZOTTSÁGA

Állandó bizottságok

43.§


(1)     A Képviselő-testület a következő állandó bizottságot hozta létre:

Ügyrendi Bizottság (ÜB) /3 fő/;


 (2)    Az állandó bizottságok tagjainak nevét jelen rendelet függeléke tartalmazza, a változást a 5 munkanapon belül KÖH átvezeti.


Ideiglenes bizottság

44.§


(1)     A Képviselő-testület egy konkrét feladat ellátására ideiglenes bizottságot hozhat létre.


(2)     Az ideiglenes bizottság tagjainak megválasztására ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az állandó bizottságra.


(3)     Az ideiglenes bizottság megszűnik, amennyiben a létrehozásának alapjául szolgáló ok, vagy feladat megszűnik, az időpont, vagy esemény bekövetkezik.


(4)     A megszűnésről a Képviselő-testület a következő ülésén a "Bizottságok beszámolói és bizottsági tagcserék, kérdések, bejelentések" című napirend keretében, egyszerű többséget igénylő határozattal dönt.


Bizottsági működés főbb szabályai

45. §


(1)     A bizottságok nem képviselő tagjainak eskütételét lehetőleg a megválasztó, vagy az azt követő első Képviselő-testületi ülés keretében kell megtartani. A bizottságok munkájában a nem képviselő bizottsági tagok csak eskütétel után vehetnek részt.


(2)     A bizottságok szervezeti és működési rendjüket – saját SZMSZ - maguk állapítják meg.


(3)     A bizottságok az üléseik időpontját a Képviselő-testület üléseihez igazodva határozzák meg.


(4)     A bizottság elnöke felelős azért, hogy a bizottság üléseiről készített jegyzőkönyvek, illetve a bizottság működése során hozott határozatok szövege a Hivatal részére a bizottság ülésétől számított 5 munkanapon belül le legyen adva.


(5)     Abban az esetben, ha a bizottság véleményt nyilvánít, a bizottság vélemény-nyilvánításához minden esetben egyszerű többség szükséges


(8)     A bizottság a bizottsági elnök állandó helyettesítésére, az elnök munkájának segítése céljából alelnököt választ.


Bizottsági feladatok

46. §


(1) A bizottság feladatai: Az ügyrendi bizottság vizsgálja a képviselők, bizottsági külső tagok összeférhetetlensége megállapítására irányuló kezdeményezést. Szükség esetén az összeférhetetlenség megállapítására előterjesztést nyújt be a képviselőtestületnek.


(2) Nyilvántartja, ellenőrzi a képviselőtestület tisztségviselőinek és képviselőinek vagyonnyilatkozatát.


(3) Véleményezik a Képviselő-testületi ülés feladatkörüket érintő napirendi pontjainak előterjesztéseit;


(4) Elősegítik a lakosság közreműködését az önkormányzati feladatok végrehajtásában;


(5) A Képviselő-testület a bizottságra minősített többséggel hatáskört ruházhat át, illetőleg azt visszavonhatja. Az átruházott hatáskörben eljáró bizottság határozata ellen jogorvoslattal a Képviselő-testülethez lehet fordulni;


V. fejezet

A tisztségviselők

 

Polgármester

47. §


(1) A polgármester társadalmi megbízatásban látja el feladatait.


(2) A polgármester tagja a képviselő-testületnek, a képviselő-testület határozatképessége, döntéshozatala, működése szempontjából települési képviselőnek tekintendő. A polgármester a megválasztását követően esküt tesz a képviselő-testület előtt.


(3) A polgármester tekintetében a képviselő-testület gyakorolja a munkáltatói jogokat, munkabérét a jogszabály keretei között határozza meg. A polgármester az államigazgatási tevékenységéért a közszolgálati szabályok szerint felelős.


(4) A polgármesternek a képviselőtestület működésével összefüggő különös feladatai:

a.) segíti a képviselők munkáját,

b.) összehívja és vezeti a testület üléseit,

c.) képviseli az önkormányzatot,

d.) szervezi a településfejlesztést és a közszolgáltatásokat,

e.) biztosítja a demokratikus helyi hatalomgyakorlás, a közakarat érvényesülését.

f.) A polgármester, ha a képviselő-testület döntését az önkormányzat érdekeit sértőnek tartja, ugyanazon ügyben egy alkalommal kezdeményezheti a döntés ismételt megtárgyalását. A kezdeményezést az ülést követő három napon belül nyújthatja be, a képviselő-testület a benyújtás napjától számított tizenöt napon belül dönt.


(5) A polgármester a jogszabályban és az SZMSZ-ben már tárgyalt hatáskörén túlmenően:

a.) dönt az éves költségvetés 5 %-át meg nem haladó – éven belüli – hitelügyletekről,

b.) dönt az éven belül áthidaló hitel (munkabérelőleg) felvételéről, amely a jegyző ellenjegyzésével nyújtható be,

c.) dönt a költségvetési tartalék 20 %-áig terjedő felhasználásáról,

d.) megállapodást köt az éves költségvetés 10 %-áig terjedő vagyonügyletben,

e.) fogadja az önkormányzattal kapcsolatban álló külföldi partnerek képviselőit, és a velük való tárgyalás során előzetes megállapodásokat köt,

f.) véleményt nyilvánít a település életét érintő kérdésekben,

g.) nyilatkozik a sajtónak, a hírközlő szerveknek,

h.) a dolgozókkal kapcsolatos egyes munkáltatói jogok tekintetében egyetértési jogot gyakorol,

i.) irányítja az önkormányzat külügyi tevékenységét,

j.) ellátja a honvédelmi és polgári védelmi feladatokat,

k.) az előző pontban meghatározott feladatának végrehajtásához szükséges költségek és kiadások fedezetét a helyi költségvetésben kell biztosítani.


(6) A polgármesternek a bizottságok működésével összefüggő főbb feladatai:

a.) indítványozhatja a bizottság összehívását,

b.) felfüggesztheti a bizottság döntésének a végrehajtását, ha az ellentétes a képviselőtestület határozatával, vagy sérti az önkormányzat érdekeit. a felfüggesztett döntésről a képviselőtestület a következő ülésén határoz.

c.) bizottsági döntéshozatal esetén dönt a bizottság elnökének kizárásáról, ha az ügy a bizottság elnökét vagy hozzátartozóját személyesen érinti.


Alpolgármester

48. §


(1)     A Képviselő-testület a polgármester helyettesítésére, illetőleg munkájának segítésére, a polgármester javaslatára saját tagjai közül alpolgármestert választ.


(2)     A megválasztott alpolgármester társadalmi megbízatásban látja el feladatát.


(3)     A polgármester határozza meg az alpolgármester feladatait, kijelöli az őt helyettesítő személyt. Ezekről a Képviselő-testületet tájékoztatja.


Jegyző

49. §


(1)     Ellátja a Képviselő-testület, a bizottságok, valamint a KÖH működésével kapcsolatos feladatait.

(2)     A képviselő-testület vagy szerveinek jogszabálysértő döntését, működését észleli, köteles azt részükre jelezni.

(3)     Felügyel a KÖH tevékenységének törvényességére, ennek körében ellenőrzi a KÖH hatósági tevékenységét, szükség esetén funkcionális, eseti és célvizsgálatot rendel el. Felelős a belső ellenőrzés megszervezéséért és működéséért.

(4)     Gondoskodik az SZMSZ függelékeinek folyamatos naprakész vezetéséről.

(5)     Felügyeli a KÖH iratkezelését.

Aljegyző

50. §


(1) A jegyzőt akadályoztatása esetén az aljegyző helyettesíti.

(2) A jegyző és az aljegyző együttes távolléte esetén a jegyző által megbízott köztisztviselő látja el a jegyzői feladatokat.

(3) A jegyzői és az aljegyzői tisztség egyidejű betöltetlensége, illetve tartós akadályoztatásuk esetére, a polgármester- legfeljebb hat hónap időtartamra – a képesítési és alkalmazási feltételeknek megfelelő köztisztviselőt nevez ki a jegyzői feladatok ellátására.


VII. fejezet

A Közös Önkormányzati Hivatal

51. §


(1)     A Közös Önkormányzati Hivatal működésének szabályait, eljárási rendjét, és működésének szabályait a KÖH Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza, amelyet a fenntartó önkormányzatok képviselő-testületei hagynak jóvá.

(2)       A KÖH tagozódása: A Hivatal belső szervezeti egységei:

            a) Hivatali székhely: Bicsérd, Alkotmány tér 3.  - a jegyző közvetlen vezetésével

            b) Bodai Kirendeltség: Boda, Petőfi u. 28.  - a kirendeltség-vezető vezetésével

            c) Bükkösdi Kirendeltség: Bükkösd, Kossuth utca 48.  - az aljegyző vezetésével

(3)     Az Önkormányzat működésével kapcsolatos, jogszabályban meghatározott belső szabályzatokat a polgármester átruházott hatáskörben hagyja jóvá.


VIII. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


52. §


(1) A rendelet kihirdetésének napját és módját az SZMSZ eredeti példányán fel kell tüntetni.

(2) Az SZMSZ mellékleteinek és fügelékeinek folyamatos vezetéséről, kiegészítéséről a jegyző gondoskodik.

(3) Az SZMSZ-t a KÖH hirdetőbáláján, mindenki számára hozzáférhető helyen és módon kell kifüggeszteni.

(4) Az SZMSZ egy-egy példányát el kell helyezni a könyvtárban és a KÖH-ben.

(5) E rendelet 2014. december 04. napján lép hatályba. Ezzel egyidejűleg Zók Község Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2003.(IV.24.) számú rendelete hatályát veszti.


                            Nagy Gábor                                                      Magdó Szilárd

                           polgármester                                                            jegyző

Záradék:

A rendeletet a képviselőtestület a 2014. december 03-i ülésén fogadta el. Kihirdetve: 2014. december 4.



      Magdó Szilárd

                        jegyző

[1]

  A Mötv 46 (2)A képviselő-testület

a) zárt ülést tart önkormányzati hatósági, összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén;

b) zárt ülést tart az érintett kérésére választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, annak visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor;

c) zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés esetén, továbbá az általa kiírt pályázat feltételeinek meghatározásakor, a pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás az önkormányzat vagy más érintett üzleti érdekét sértené.



[2]

Mötv 50. § Minősített többség szükséges a 42. § 1., 2., 5., 6., 7. pontjában foglalt, továbbá a törvényben és a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott ügyek eldöntéséhez, az önkormányzati képviselő kizárásához, az összeférhetetlenség, valamint a méltatlanság megállapításához, a képviselői megbízatás megszűnéséről való döntéshez, valamint a 46. § (2) bekezdés c) pontja szerinti zárt ülés elrendeléséhez.

Mötv. 46. § (2) bek. c) a Képviselő-testület zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés esetén, továbbá az általa kiírt pályázat feltételeinek meghatározásakor, a pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás az önkormányzat vagy más érintett üzleti érdekét sértené.


[3]

42. § A képviselő-testület hatásköréből nem ruházható át:

1. a rendeletalkotás;

2. szervezetének kialakítása és működésének meghatározása, a törvény által hatáskörébe utalt választás, kinevezés, vezetői megbízás;

3. a helyi népszavazás elrendelése, kitüntetések és elismerő címek alapítása;

4. a gazdasági program, a hitelfelvétel, a kötvénykibocsátás, a kölcsönfelvétel vagy más adósságot keletkeztető kötelezettségvállalás, államháztartáson kívüli forrás átvétele, átadása;

5. önkormányzati társulás létrehozása, megszüntetése, abból történő kiválás, a társulási megállapodás módosítása, társuláshoz, érdekképviseleti szervezethez való csatlakozás, abból történő kiválás;

6. megállapodás külföldi önkormányzattal való együttműködésről, nemzetközi önkormányzati szervezethez való csatlakozás, abból történő kiválás;

7. intézmény alapítása, átszervezése, megszüntetése;

8. közterület elnevezése, köztéri szobor, műalkotás állítása;

9. eljárás kezdeményezése az Alkotmánybíróságnál;

10. a bíróságok ülnökeinek megválasztása;

11. állásfoglalás intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti;

12. a települési képviselő, polgármester méltatlansági és a vagyonnyilatkozati eljárással kapcsolatos, továbbá összeférhetetlenségi ügyében való döntés;

13. az önkormányzati képviselői megbízatás megszűnéséről való döntés, ha a képviselő egy éven át nem vesz részt a képviselő-testület ülésén;

14. a településfejlesztési eszközök és a településszerkezeti terv jóváhagyása;

15. területszervezési kezdeményezés;  és amit törvény a képviselő-testület át nem ruházható hatáskörébe utal.