Zók Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018. (VII.12..) önkormányzati rendelete

Zók Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(VII.12.) számú önkormányzati rendelete a településkép védelméről

Hatályos: 2018. 07. 12

Zók Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(VII.12.) számú önkormányzati rendelete a településkép védelméről[1]



Zók Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12.§ (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CXXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2)-(3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 43/A. § (7) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró

  • Baranya Megyei Kormányhivatal Állami Főépítészének,
  • a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnak,
  • a Miniszterelnökség Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága,
  • a Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya,
  • a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint
  • a partnerségi rendelet szerinti résztvevők

véleményének kikérésével a következőket rendeli el:


I. Fejezet

Általános rendelkezések


1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása


1. § E rendelet célja Zók Község településképének, épített környezetének megőrzése érdekében a helyi építészeti értékvédelemmel, a településképi követelményekkel és a településkép-érvényesítési eszközökkel kapcsolatos szabályok megállapítása.


2. § E rendelet területi hatálya Zók Község közigazgatási területére terjed ki.


3. § E rendelet előírásait Zók Község Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete által elfogadott településrendezési eszközökkel együtt kell alkalmazni.


2. Értelmező rendelkezések


4. § E rendelet alkalmazásában:

  1. Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%-nál nagyobb mértékben nem korlátozott.
  2. Cégtábla: A cég nevét és székhelyét feltüntető tábla.
  3. Címtábla: Az intézmény, vállalkozás nevét, vagy egyéb adatait feltüntető tábla.
  4. Fényreklám: tartószerkezeten elhelyezett, reklám megjelenítésére alkalmas led panel, videófal, monitor.
  5. Hirdető-berendezés: hirdetések, reklámok elhelyezésére szolgáló, fixen rögzített vagy mozgó, közterületről érzékelhető szerkezet, mely képi, illetve hang effektusok megjelenítésére, valamint információk tárolására is alkalmas.
  6. Információs célú berendezés: az önkormányzati hirdetőtábla, az információs vitrin, az
  7. Óriásreklám: az A0 (841x1189 mm) méretet meghaladó méretű, hirdetések elhelyezésére alkalmas közterületről látható építmény.
  8. Pasztellszín: a színek világos, kis telítettségű árnyalatai, melyek között  előnyben kell részesíteni a meleg árnyalatokat, mint a bézs, narancs, sárga, barna, vörös árnyalatai.
  9. Rikító szín: nagy telítettségű, élénk, erőteljes, figyelemfelkeltő színek.
  10. Védett érték: helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény, építményrész, egyéb elem.



II. Fejezet

A helyi védelem


3. A helyi védelem célja


5. § (1) A helyi védelem célja Zók Község településképe és történelme szempontjából meghatározó, hagyományt őrző építészeti örökségeinek védelme, a jövő nemzedékek számára történő megóvása.

  1. A helyi értékvédelem feladata a különleges oltalmat igénylő értékek számbavétele, meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, valamint a nyilvánossággal történő megismertetése.


4. A helyi védelem fajtái


6. §      (1) A helyi védelem területi vagy egyedi védelem lehet.

  1. A helyi egyedi védelem a jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatot, településkaraktert meghatározó valamely
  1. építményre, építményrészletre vagy az alkalmazott anyaghasználatra, tömegformálásra, homlokzati kialakításra,
  2. táj- és kertépítészeti alkotásra, egyedi tájértékre, növényzetre,
  3. szoborra, képzőművészeti alkotásra, utcabútorra,
  4. az a)-c) ponthoz kapcsolódóan az érintett földrészlet, telek egészére vagy egy részére terjedhet ki.
  1. Az egyedi védelem alatt álló épített értékek listáját a 4. sz. melléklet tartalmazza.


5. A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai


7. § (1) A helyi építészeti örökség értékeinek feltárása, számbavétele, védetté nyilvánítása, fenntartása, fejlesztése, őrzése, védelmének biztosítása a települési önkormányzat feladata.

  1. A helyi védelem alá helyezést vagy annak megszüntetését bármely természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet - írásban - a polgármesternél kezdeményezheti.
  2. A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
  1. a védelemre javasolt érték megnevezését,
  1. egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát,
  2. területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,
  1. a védelem jellegével kapcsolatos javaslatot,
  2. a kezdeményezés rövid indokolását,
  3. a védendő érték fotódokumentációját, helyszínrajzát,
  4. a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét
  1. A helyi védelem megszüntetésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
  1. a védelem alatt álló érték megnevezését,
  1. egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát,
  2. területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,
  1. a védelem törlésével kapcsolatos javaslat rövid indokolását,
  2. a védett érték felmérési és fotódokumentációját,
  3. a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.
  1. A védelem megszűnik, ha
  1. a helyi védett érték helyrehozhatatlanul megsemmisül;
  2. a helyi védett érték magasabb jogszabályi védettséget kap;
  3. a Képviselő-testület a helyi védelmet megszünteti.
  1. A helyi védelem alá helyezésről, annak módosításáról, vagy megszüntetéséről értesíteni kell:
  1. az érintett ingatlan tulajdonosát (tulajdonosait) postai úton,
  2. műalkotás esetén az élő alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját,
  3. az illetékes építésügyi hatóságot,
  4. a kezdeményezőket.


8. § A helyi védelem alá helyezést elrendelő, vagy azt megszüntető önkormányzati rendelet hatályba lépésétől számított 15 napon belül a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem jogi jellegként való feljegyzését.


9. § (1) A helyi egyedi védelem alá helyezett építmény, közterülettel határos építményrészlet, alkotás, utcabútor csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amelynek a védelem tárgyának megnevezése mellett a következő szöveget kell tartalmaznia: „Zók Község Önkormányzata által védetté nyilvánított helyi érték - évszám”. A tábla anyaga kő, fa, vagy fém.

  1. A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.
  2. A helyi védettség tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb a védettséggel összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a helyi védelem alatt álló építményen, vagy annak környezetében. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.


6. A helyi védelem alatt álló értékek nyilvántartása


10. § (1) A helyi védelem alá helyezett értékekről (a továbbiakban: védett érték) az önkormányzat nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.

  1. A nyilvántartás tartalmazza:
  1. a védett érték megnevezését,
  2. a védett érték nyilvántartási számát,
  3. a védett érték azonosító adatait (alkotó megnevezése),
  4. a védelem típusát,
  5. a védett érték helymeghatározásának adatait, - területi védelem esetén a védett terület lehatárolását, (utca, házszám, helyrajzi szám),
  6. a védelem rövid indokolását az értékvizsgálat alapján,
  7. a védett értékhez fűződő korlátozásokat,
  8. a védett érték állapotfelmérésének adatait,
  9. a helyreállítási javaslatot,
  10. a védett értékhez kapcsolódó támogatásokat,
  11. a védett értékkel kapcsolatos intézkedéseket (tulajdoni lapon jogi jelleg feltüntetése, törlése).
  1. A nyilvántartás naprakész vezetéséről a jegyző gondoskodik.


7. A védettséghez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek


11. § (1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelezettsége.

  1. A védett érték megfelelő fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.
  2. A közterületen álló védett növényzet esetenként szükséges növényvédelméről, rendszeres fenntartásáról az önkormányzat köteles gondoskodni, szakértő bevonásával.


8. A helyi védelemmel érintett ingatlanok költségviselése


12. § (1) A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos jó karban tartási feladatokon túlmenő, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást adhat.

  1. A támogatás mértékét az önkormányzat Képviselő-testülete évente a költségvetésben határozza meg.
  2. Az (1) bekezdés szerinti önkormányzati támogatás csak az esetben nyújtható, ha:
  1. a védett értéket a tulajdonos megfelelő módon fenntartja (karbantartja), azt neki felróható módon nem károsítja,
  2. a karbantartással és az építéssel összefüggő előírásokat és szabályokat maradéktalanul betartja,
  3. a tényleges munka szabályszerűen kerül elvégzésre.


III. Fejezet

Településképi szempontból meghatározó területek


9. Zók Község településkép szempontjából meghatározó területei


13. § (1) Az önkormányzat a településkép szempontjából meghatározó területekként jelöli ki Zók Község teljes közigazgatási területét:

  1. Falusias karakterű belterület,
  2. Külterület,
  3. Zártkert;
  4. Örökségvédelmi területek: régészeti lelőhelyek és régészeti érdekű területek.
  5. Táj- és természetvédelmi területek: országos jelentőségű védett természeti terület, a Duna-Dráva Nemzeti Park; Natura 2000 terület (a Pécsi-sík elnevezésű, HUDD 20066 jelű, kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület); országos ökológiai hálózat övezete (ökológiai folyosó); tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezete.
  1. A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását az 1. számú melléklet, a táj- és természetvédelmi területek lehatárolását az 2. sz. melléklet, az örökségvédelemmel érintett területek felsorolását a 3. sz. melléklet tartalmazza.


IV. Fejezet

Településképi követelmények


10. Településképi szempontból meghatározó területeken az építmények anyaghasználatára vonatkozó építészeti követelmények


14. § (1) A község közigazgatási területén az épületek külső megjelenésében kerülendők a feltűnő, tájidegen építési elemek, a harsány, rikító színek.

  1. A homlokzatok burkoló anyaga – a gazdasági területek kivételével – nagyelemes fém és műanyag hullám- illetve trapézlemez burkolat nem lehet.
  2. A harsány színű, faluképbe nem illő tetőfedő anyag alkalmazása nem engedhető meg.
  3. Homlokzatokon és tetőhéjazatként zavaró fényhatást okozó, tükröződő felületek nem alkalmazhatók.
  4. Az épületek homlokzatainak, nyílászáróinak színezésére rikító színek használata településkép-védelmi szempontból nem megengedett.
  5. Az ingatlanok kerítéseinek színezésére rikító színek nem alkalmazhatók.


11. Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények


11.1 Falusias karakterű belterület

15. § (1) A településkép védelme érdekében új lakóépületek telepítésénél a meglevő beépítéshez és építészeti kialakításhoz kell illeszkedni.

  1. A területen földszint vagy földszint + tetőtér beépítésű épület helyezhető el. Tetőtér csak egyszintesen építhető be.
  2. Udvari épületek elhelyezése:
  1. Oldalhatáron álló lakóépület esetén a lakóépülettel azonos oldalhatárra, azzal építészeti egységet alkotva építendő. Az olyan saroktelkek esetében, ahol a lakóépület az utca felé néző oldalhatáron áll, gazdasági épület, garázs a másik oldalhatárra építendő, a szomszéd telken létesítendő hasonló funkcióval ikresítve. Gerincmagassága a lakóépületét nem haladhatja meg.
  2. Szabadonálló lakóépület esetén a lakóépület takarásában, azzal építészeti egységet alkotva építendő. Gerincmagassága a lakóépületét nem haladhatja meg.
  3. Újonnan épülő gazdasági épület és a lakóépülettől különálló garázs az utcafrontra nem telepíthető.
  1. Terepszint alatti építmény csak az építési helyen belül emelkedhet ki a terepszintből.
  2. Terepszint alatti építmény földalatti részei sem nyúlhatnak a szomszédos ingatlanok alá.


16. § (1) Tetőidom és hajlásszög: magastető 35-42 fok hajlásszöggel, a tetőidom az utcában kialakult állapothoz igazodjon, ennek hiányában a fő tetőgerinc az oldalhatárral párhuzamos legyen.

  1. Az utcai homlokzaton csonkakonty kialakítása lehetséges.
  2. Tetőhéjalás: elsősorban égetett agyagcserép, vagy a felületében és színében ahhoz hasonló egyéb tetőfedő anyag.
  3. Épületszélesség: legfeljebb 9 m.
  4. A tetőhéjazat cseréje esetén, egy tetőfelületen többféle anyagú, színű tetőhéjazat - kivéve a gyárilag színárnyalatos kivitelűt - nem helyezhető el.
  5. A homlokzat felújításnak a közterületről látható épülethomlokzat egészére ki kell terjednie.
  6. Homlokzat színezése során a fehér, a tört-fehér, ill. pasztellszínek alkalmazhatók.
  7. Kerítés kialakítása:
  1. Az utcafronti kerítés épített jellegű, áttört, vagy tömör, 1,5-1,8 m magas kerítés a településen hagyományos építőanyagok, formák és díszítések felhasználásával.
  2. A temető területét legalább 1,8 m, de legfeljebb 2,0 m magas tömör, falazott jellegű kerítéssel, vagy hasonló magasságú élősövénnyel körül kell keríteni.
  1. A közterületen elhelyezhető építményekkel szembeni elvárások a következők:
  1. Árusítópavilon magastetős kialakítással, hagyományos építőanyagok felhasználásával létesíthető.
  2. A közúti közlekedéssel kapcsolatos várakozóhelyek a település teljes területén egységes kialakítással, hagyományos építőanyagok felhasználásával létesíthetők.



11.2 Külterület

17. § (1) A településképi szempontból meghatározó területen épületet, építményt úgy kell elhelyezni, hogy telepítésével, műszaki megoldásaival alkalmazkodjon a természetes terepadottságokhoz.

  1. A területen elhelyezhető gazdasági épület földszintes kialakítású lehet.
  2. Terepszint alatti építmények közterületet, idegen telket, meglévő építményeket hatásterületükkel nem veszélyeztethetnek.


18. § (1) A településképi szempontból meghatározó területen az épületek külső megjelenítéséhez hagyományos építőanyagokat, valamint a táj építési hagyományait követő színezést kell használni.

  1. Erdőterületen az épületek a táj építési hagyományainak megfelelően egyszerű tömegű, 30-45 fok hajlásszögű magastetővel fedett kialakításúak legyenek. Keresztszárny építhető.
  2. A területen magas és lapos tetővel kialakított épülettömeg egyaránt alkalmazható.
  3. Épületcsoportnál azonos tetőalakítást kell alkalmazni.
  4. Telekösszevonás, telekhatár-rendezés során, a korábbi telekhatárokon kialakult cserjés, fás mezsgyék (mint természetközeli állapotú biotop sávok) megtartandók.


11.3 Zártkert

19. § (1) A területen elhelyezhető gazdasági épület földszintes kialakítású lehet.

  1. Terepszint alatti létesítmények közterület, vagy idegen telek alá nem nyúlhatnak, azokat, és a meglévő építményeket hatásterületükkel nem érinthetik.


20. § (1) Az épületek külső megjelenítéséhez hagyományos építőanyagokat, valamint a táj építési hagyományait követő színezést kell használni.

  1. Az épületek a táj építési hagyományainak megfelelően egyszerű tömegű, 30-45 fok hajlásszögű magastetővel fedett kialakításúak legyenek. Keresztszárny építhető.
  2. A kiemelten védett régészeti lelőhely területén az épületek a táj építési hagyományainak megfelelően egyszerű tömegű, 35-45 fok hajlásszögű tetővel fedett kialakításúak lehetnek.
  3. A területen hagyományos zártkerti művelést, illetve gyepművelést kell folytatni, gyümölcsfa ültethető. Az erdősödést meg kell akadályozni.
  4. A történetileg kialakult és zömmel máig fennmaradt mezsgyehatárok megtartandók.


12. A zöldfelület kialakításának követelményei


21. § (1) A telkek területének burkolatlan, be nem épített részét zöldfelületként kell kialakítani.

  1. A településképi szempontból meghatározó területeken a telepítendő növényfajok kiválasztásakor a tájban honos, a termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajokat kell telepíteni.
  2. A településképi szempontból meghatározó területen a 7. sz. mellékletben szereplő növényfajok nem alkalmazhatók.


22. § (1) A 16 m közterületi szélességet elérő közlekedési területeken legalább egyoldali (K-Ny irányú úttengely esetén a déli, É-D irányú úttengely esetén a nyugati oldalon) fásított sávot kell létesíteni. Az előírás kül- és belterületre egyaránt vonatkozik.

  1. Fásítás, fasor kialakítása, a pótlásra előírt faj kiválasztása során helyben honos fajokat kell alkalmazni, a 7. sz. mellékletben felsorolt fafajok kizárásával.
  2. Közlekedési nyomvonalak mellé legalább 2,20 m törzsmagasságú, lehetőleg kétszer iskolázott sorfa minőségű faiskolai anyag telepíthető. Fasoroknál a minimális telepítési tőtávolság, és az épülethomlokzatoktól való minimális telepítési távolság 4,0 m. Ezen túlmenően épületek homlokzata előtt a benapozás biztosítására is figyelemmel kell lenni.


13. Táj- és természetvédelmi területekre vonatkozó építészeti követelmények


23. § (1) Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetében új épület építése a tájba illesztés fokozott figyelembe vételével történhet, a kialakult tájhasználat, telekstruktúra, a hagyományos beépítési módok megőrzése mellett.

  1. A homlokzatok színeként pasztellszínek alkalmazandók. A harsány, rikító színek használatát kerülni kell.
  2. Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetében közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a természetvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával – beleértve a felszín alatti vonalvezetést is – kell elhelyezni.


14. Helyi védelem alá helyezett értékekre vonatkozó építészeti követelmények


24. § (1) Helyi védettségű épületen végzett bármilyen építési munka esetén a hagyományos homlokzati és tömegarányok, párkány- és gerincmagasságok, nyílásrendek, a nyílások osztása, a homlokzati tagozatok megőrzendők.

  1. Helyi védettségű épület úgy bővíthető, hogy az eredeti épület tömegformája, homlokzati kialakítása, utcaképi szerepe ne változzon, illetve gondosan mérlegelt kompromisszum árán a legkisebb kárt szenvedje.
  2. Az épület bővítése az épület mögött, fésűs beépítés esetén az oldalhatár mentén hosszirányban, illetve ha a telekszélesség lehetővé teszi, udvari keresztszárnnyal is lehetséges az utcai homlokzattól legalább 5 m-rel hátrahúzva. A keresztszárny szélessége a főépület szélességét nem haladhatja meg, és csak azzal azonos hajlásszögű és anyagú, szimmetrikus nyeregtetővel fedhető.
  3. A belső átalakításokat az eredeti szerkezet és belső értékek tiszteletben tartásával kell megoldani.
  4. Közterületre néző homlokzatra nem helyezhető ki gázkészülék égéstermék kivezetése, parabola antenna, illetve klímaberendezés.
  5. Reklámcélú építmény, reklámhordozó, reklámnak minősülő falfestés, felirat, plakát helyi egyedi védelem alatt álló épületen, illetve az előtte levő közterületen nem helyezhető el.
  6. Védett részérték az új épületbe visszaépítendő, védett kerítés megtartandó.
  7. Helyi védettségű épület bontására csak a műszaki és erkölcsi avultság beálltával kerülhet sor, a védettség 7.§ szerinti megszüntetését követően.


15. Egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények


25. § (1) A tervezett lakóépületek és intézmények homlokzatára szerelt gépészeti kapcsolószekrények és a dobozok helyét és a színét, az épület stílusához, a homlokzat színéhez igazodva lehet kiválasztani. A berendezések a közmű üzemeltetők előírásainak figyelembe vételével az épületek alárendelt homlokzatára szerelhetők, illetve építhetők a kerítésbe.

  1. Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény nem építhető.
  2. Klímaberendezés kültéri egysége, elektronikus hírközlési építmények és berendezései (antennák, antennatartó szerkezetek, stb.) valamint távközlési, adatátviteli berendezés kültéri egysége lakóterületen lévő utcai homlokzaton, tetőfelületen, valamint szomszédos, beépíthető ingatlanra néző tetőfelületen nem helyezhető el, kivéve műszaki szükségszerűség.


16. Felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények elhelyezésére vonatkozó közös szabályok


26. § (1) A településképi szempontból meghatározó területen a felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények a településképi és tájképvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett helyezhetők el.

  1. Belterületen, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a villamos-energia ellátás hálózatai föld feletti vezetésűek, új villamos-energia elosztási, közvilágítási vezetékeket és az elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, illetve közös tartóoszlopra kell feszíteni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot lehetőleg földkábelbe fektetve kell építeni.
  2. Jelentősebb energiaigény növekedés esetén a tervezett transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan a környezetbe illesztve kell kijelölni.
  3. A közművezetékek elhelyezésénél, átalakításánál elsőbbséget kell biztosítani a fasorok, a közcélú növényzet elhelyezhetőségének.
  4. Közművezeték, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél az esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.
  5. Közterületen lámpákkal káprázást, vakítást, ártó fényhatást okozni nem szabad, ingatlan használatát korlátozni tilos.
  6. A fényszennyezés elkerülésének érdekében a kültéri világítás a tényleges használat idejéhez igazítandó, illetve 22 óra, vagy éjfél után közvilágítás fénye csökkenthető.


17. Vezeték nélküli elektronikus hírközlési sajátos építmények elhelyezésére vonatkozó szabályok


27. § A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére nem alkalmas területek az alábbiak:

  1. belterület,
  2. országos ökológiai hálózat övezete,
  3. tájképvédelmi terület,
  4. Natura 2000 terület.


28. § A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére alkalmas területek – a környezetbe illesztés feltételeivel – az alábbiak:

  1. elsősorban a meglévő antennatartó-szerkezet igénybevételével,
  2. egyéb, védelem alatt nem álló terület.


18. Reklámra, reklámhordozóra, cég- és címtáblára vonatkozó általános településképi követelmények


29. § (1) A település reklámok, reklámhordozók, cég-, címtáblák és cégérek csak a jelen rendeletben előírt célra és módon, településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően helyezhető el, a 104/2017.(IV.28.) Korm.rendelet 1. és 2. mellékletei által meghatározott területfelhasználású területen és módon.

  1. A település területén csak a környezet arculatához illeszkedő, esztétikus hirdető-berendezés, egyéb reklámhordozó, tájékoztató (információs) rendszer helyezhető el, az e rendelet szerinti településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően.
  2. Az elhasználódott, felújítandó, aktualitását vesztett reklámhordozót, reklámtartóberendezést, hirdető-berendezést, tájékoztató (információs) rendszert, cég-, címtáblát, cégért a tulajdonosnak 30 napon belül el kell távolítania. Felújítást követően az új településképi előírások szerint helyezhetők el.


19. Cég- és címtáblára vonatkozó településképi követelmények


30. § (1) Épületek homlokzataira kerülő cég- és címtábla épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.

  1. Új épület létesítésénél, meglévő épületek átalakításánál vagy homlokzatának felújításakor a közterülettől látható felületen cég-, címtáblát, cégért úgy lehet elhelyezni, hogy az épület architektúráját ne változtassa meg.
  2. Az épületeken elhelyezhető cégérek szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.
  3. Táblaszerűen kialakított cégér felülete nem haladhatja meg az 1,0 m²-t. Műemléki környezetben, műemléképületen, helyi értékvédelmi területen táblaszerűen kialakított cégér legnagyobb magassági vagy szélességi mérete nem haladhatja meg a 0,5 m-t és összfelülete nem lehet 1,0 m²-nél nagyobb.


20. Reklámra, reklámhordozóra vonatkozó településképi követelmények


31. § (1) A0-ás (841x1189 mm), illetve ezt meghaladó ívméretű óriásreklám a település közigazgatási területén nem helyezhető el.

  1. A település területén az épületek tetőzetén reklámhordozók, fényreklámok nem helyezhetők el.
  2. Épülethomlokzaton reklám, reklámhordozó felület, gépjárműforgalmat nem zavaró elhelyezéssel és mérettel helyezhető el.
  3. Plakát, falragasz az épületek közterület felé néző homlokzatain nem helyezhető el.
  4. Reklámcélú védőháló, illetve ponyva – az építés, felújítás ideje alatt, de legfeljebb 6 hónapos időtartamra - épületállványon elhelyezhető, amennyiben azt más jogszabály nem tiltja. A felületen továbbá az építkezésre vonatkozó tájékoztatás, épületterv, látványterv tüntethető fel.
  5. Építési reklámháló kihelyezése az építési tevékenység időtartamára településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően lehetséges


32. § (1) Az épületeken elhelyezhető reklámhordozó szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.

  1. Fényreklám kialakítására vonatkozó előírások:
  1. a reklámok csak alacsony fényintenzitásúak lehetnek,
  2. nem alakítható ki villogó effektussal, illetve
  3. a lakások rendeltetésszerű használatát nem zavarhatja.
  1. Belterületen 1,0 m²-es nagyságot meghaladó reklám, reklámhordozó szerkezet nem helyezhető el, és nem engedélyezhető 1,0 m² felületet meghaladó reklámjellegű homlokzatfestés sem.


21. Információs vagy más célú berendezések elhelyezésére vonatkozó településképi követelmények


33. § (1) Legfeljebb 1,0 x 1,5 m felületű, önkormányzat által kifüggesztett hirdetéseket, információkat tartalmazó hirdető vitrin közterületen elhelyezhető.

  1. Közvilágítási oszlopokon, oszloponként 1 db, maximum A1-es ívméretű, (840x597mm), nem világító kialakítású információs berendezés elhelyezhető.
  2. Üzlethelyiségenként legfeljebb egy db álló A1-es méretű kétoldalas vagy fordított „V” alakú mobil reklámtábla helyezhető el a közterületen, mely az üzlet kirakatától maximum 1,5 méterre állhat, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.


V. Fejezet

A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció


22. Rendelkezés a szakmai konzultációról


34. § (1) A településkép védelme érdekében a település főépítésze - alkalmazása hiányában a polgármester -  szakmai konzultációt biztosít a településképi követelményekről.

  1. Az építtetőnek vagy meghatalmazottjának az építés megkezdése előtt szakmai konzultációt kell kérni, ha:
  1. Ha a tervezett építési tevékenység a lakóépület egyszerű bejelentéséről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó, ún. „egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység” alapján történő új lakóépület építése, illetve meglévő épület bővítése történik.
  2. Lakóépület magastetőtől (25-45°) eltérő tetőkialakítása esetén
  3. Fennmaradási engedélyezési eljárásokhoz készített építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban.
  4. Új elektronikus hírközlési építmény elhelyezése esetén:
  1. műtárgynak minősülő antenna szerkezetnél, ha annak bármelyirányú mérete a bruttó 6 m-t meghaladja,
  2. antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelésénél, ha az antenna bármelyirányú mérete a 4,0 m-t meghaladja.
  1. A szakmai konzultáció iránti kérelmet a polgármesternek címezve kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell:
  1. az építtető vagy kérelmező nevét, címét, telefonos elérhetőségét,
  2. a tervezett építési tevékenység helyét, az érintett telek helyrajzi számát, az építési tevékenység rövid leírását, az építési munka jellegétől függően indokolt esetben rajzi munkarészek csatolását.
  1. A polgármester a kérelmezőt a konzultáció időpontjáról postai úton, vagy e-mailben értesíti.
  2. A szakmai konzultáció díj és illetékmentes.



VI. Fejezet

A településképi véleményezési eljárás


23. A településképi véleményezési eljárás alkalmazási köre


35. § (1) Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni az alábbi esetekben:

  1. új építmény építési engedélyezési eljárását megelőzően,
  2. meglévő építmény bővítésére, valamint a településképet érintő átalakítására irányuló építési, fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően, amelynél a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendelet szerinti területi építészeti-műszaki tervtanácsnak nincs hatásköre, és amennyiben összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt nem kezdeményezett az építtető.
  1. Településképi véleményezési eljárás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 26.§ szerint folytatható le.


36. § A polgármester véleménye a 34. §-ban meghatározott esetekben az önkormányzati főépítész szakmai álláspontján alapul.


24. A településképi véleményezés szempontjai


37. § (1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

  1. A településképi véleményezési eljárás a Korm. rendeletben foglaltak szerint kerül lefolytatásra.


25. A településképi véleményezési eljárás szabályai


38. § (1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatási iránti kérelmet az e rendelet 5. sz. mellékletében foglalt mintának megfelelően kell benyújtani.

  1. A településképi véleményezési eljárás a Korm. rendelet 26/A §-ban foglaltak szerint kerül lefolytatásra.


VII. Fejezet

A településképi bejelentési eljárás


26. A településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre


39. § A Településképi bejelentési eljárást a polgármester folytatja le, az önkormányzati főépítész szakmai álláspontjára alapozva.


40. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt, építési engedély nélkül végezhető építési munkák közül:

  1. Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.
  2. Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása esetén.
  3. Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és - tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése esetén, amennyiben közterületről látható.
  1. A község teljes közigazgatási területére vonatkozóan településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:
  1. meglévő építmények rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén, valamint az önálló rendeltetési egységek számának változásakor, amennyiben az új rendeltetés szerinti területhasználata korábbi rendeltetéshez képest
  1. jelentősen megváltoztatja az ingatlanon belüli gépkocsi-forgalmat,
  2. többlet-parkolóhelyek kialakítását teszi szükségessé,
  3. amennyiben a meglévő lakó rendeltetés megváltoztatása történik, illetve lakórendeltetésre történő változás kerül kialakításra,
  4. érinti a közterület kialakítását, a közterületen lévő berendezéseket vagy növényzetet,
  5. érinti a kapcsolódó közterület közúti vagy gyalogos, kerékpáros forgalmát.
  1. védett épület közterületre néző homlokzatán történő színezés, új tetőhéjalás, nyílászáró csere esetén.
  2. településképet meghatározó területen az építmények homlokzatára, tetőfelületére, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára vagy támfalára rögzített
  1. kirakat kialakítása,
  2. reklám-felületet is tartalmazó előtető, napvédő ponyva elhelyezése esetén.
  1. helyi védelem alatt álló értéken cégér, üzletfelirat stb. elhelyezése tekintetében.


41. § Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendeletben szereplő általános településképi követelmények tekintetében a reklámok és reklámhordozók elhelyezésénél.


27. A településképi bejelentési eljárás véleményezésének szempontjai


42. § (1) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

  1. A településképi bejelentési eljárás lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki dokumentáció tartalma:
  1. megfelel-e a helyi építési szabályzatban és a településképi rendeletben foglalt előírásoknak,
  2. kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történt-e,
  3. a b) pont szerinti előírásoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e.
  1. Az építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:
  1. azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez,
  2. a külső megjelenés megfelel-e az e rendelet előírásainak
  3. összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,
  4. megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, burkolatát, műtárgyait, valamint növényzetét.
  1. A polgármester a tervezett építési tevékenységet a bejelentést követő 15 napon belül hatósági határozatban, a Korm. rendeletben megfogalmazott követelmények teljesülésétől függően a Korm. rendeletben foglaltak szerint tudomásul veszi vagy megtiltja.


28. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai


43. § (1) Az ügyfél a polgármesternél kezdeményezi a településképi bejelentési eljárást, – papíralapú – bejelentés formájában.

  1. Az eljárás megindításához szükséges bejelentőlapot a 6. sz. melléklet tartalmazza.
  2. A településképi bejelentési eljárás díj- és illetékmentes.


VIII. Fejezet  

A településképi kötelezés, a településkép-védelmi bírság


29. A településképi kötelezési eljárás


44. § (1) A polgármester kötelezési eljárást folytat le és szükség esetén kötelezést (az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására) bocsát ki

  1. a településképi bejelentési kötelezettség elmulasztása,
  2. a bejelentési dokumentációban foglaltaktól eltérő építési tevékenység megvalósítása,
  3. a polgármester településképi bejelentést elutasító döntése ellenére megvalósított, településképi bejelentéshez kötött építési tevékenység,
  4. a településképi követelmények megsértése

esetén.

  1. A településképi kötelezési eljárásban – a kötelezés jogerőre emelkedésétől számított legfeljebb 30 napos határidő kitűzésével – fel kell hívni az ingatlan tulajdonosát a kötelezés tárgyát képező állapot megszüntetésére.


30. A településkép-védelmi bírság


45. § (1) Az önkormányzat képviselő-testülete, amennyiben a kötelezésben foglalt határidő eredménytelenül telt el, az ingatlantulajdonossal szemben 10.000 forinttól 1.000.000 forintig terjedő, közigazgatási bírságnak minősülő településkép-védelmi bírság kiszabását rendeli el, melyet a kötelezési eljárást lefolytató polgármester szab ki.

  1. A településkép-védelmi bírság kiszabásánál az alábbi szempontokat kell mérlegelni:
  1. a jogsértéssel okozott hátrányt, ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával kapcsolatban felmerült költségeket, illetve a jogsértéssel elért előny mértékét,
  2. a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatóságát,
  3. a jogsértéssel érintettek körének nagyságát,
  4. a jogsértő állapot időtartamát,
  5. a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát,
  6. a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartását, valamint
  7. a jogsértést elkövető gazdasági súlyát.
  1. A településkép-védelmi bírság megfizetésének módja közvetlenül az Önkormányzat erre a célra szolgáló bankszámlájára történő befizetéssel.
  2. A bírság ismételten is kiszabható, a településképi követelmények teljesítéséig.


IX. Fejezet

Záró és átmeneti rendelkezések


31. Hatályba léptető rendelkezések


46. § (1) E rendelet 2018. július 12. napján lép hatályba.

  1. E rendeletet a hatályba lépését követően indult eljárásban kell alkalmazni.


32. Hatályon kívül helyező rendelkezések


47. § (1) Hatályát veszti Zók Község Önkormányzata Képviselő-testületének a reklámelhelyezésekről szóló 12/2017. (IX.28.) számú önkormányzati rendelete.

  1. Hatályát veszti Zók Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 13/2017. (IX.28.) számú önkormányzati rendelete.



                       Nagy Gábor                                                            Magdó Szilárd 

                      polgármester                                                                 jegyző


Záradék: A rendeletet a képviselőtestület 2018. július 11-én tartott ülésén fogadta el, kihirdetésére 2018. július 12-én került sor.



                                                                                                                Magdó Szilárd

                                                                                                                      jegyző


MELLÉKLETEK

  1. melléklet a 4/2018. (VII.12.) számú önkormányzati rendelethez


A településkép, tájkép - meghatározó területeinek lehatárolása:




  1. melléklet a 4/2018. (VII.12.) számú önkormányzati rendelethez


Táj- és természetvédelem alatt álló területek








  1. melléklet a 4/2018. (VII.12.) számú önkormányzati rendelethez


Örökségvédelemmel érintett területek

A település régészeti lelőhelyei és régészeti érdekű területei:


azonosító

település

lelőhely-szám

név

védelem

HRSZ

25261

Zók

1

Várhegy

kiemelten védett

522, 521, 520, 519, 518, 517, 516, 515, 514, 513, 512, 511, 510, 509, 508/1, 508/2, 507, 506, 039/3, 357, 358, 359, 360, 501, 502, 503, 027/9, 039/2, 523, 524, 525, 035/3, 393, 397, 396, 392, 048/1, 389/1, 389/2, 047, 046, 388, 387, 386, 385, 384, 383/2, 383/1, 381, 382, 043/3, 039/4, 305, 329, 330, 331, 332, 333, 334, 335, 336, 337, 338, 339, 340, 341/1, 341/2, 342, 343, 344, 345, 346, 347, 348, 349, 353, 354, 355, 356, 361, 362, 363, 364, 365, 366, 306, 307, 308, 309, 310, 311, 312, 313, 314, 316/1, 316/2, 317/1, 317/2, 318, 319, 320, 321, 322, 323, 324, 325, 326, 327, 328, 367, 368, 369, 372, 374, 376, 378, 380, 370, 304, 379, 377, 371, 373, 375, 351, 352, 301/1, 301/2, 302, 303, 350

25262

Zók

2

Bázdány u.

szakmai

0108/3, 0114/8, 0109

25263

Zók

3

Kenderföld

szakmai

03/5, 03/6, 03/8

30820

Zók

4

M6-os út nyomvonala, 50. lelőhely

szakmai

023/32, 023/30, 023/24, 023/31, 023/29, 023/28, 016, 023/33, 023/34, 023/35

88349

Zók

5

Melegmáj

szakmai

091/1, 091/2

88351

Zók

6

Pécsi-víz mellett

szakmai

029/1, 029/2, 036/4, 029/3, 031

88353

Zók

7

Ereszvényes-dűlő

szakmai

023/12, 023/13, 023/11, 023/9, 023/10

88355

Zók

8

Gál-dűlő

szakmai

023/21, 016, 023/12, 023/11, 023/23, 023/9, 023/10, 023/22

92921

Zók

9

Kenderföld 2.

szakmai

03/8, 0201/1, 0201/2, 0201/4, 0201/3

92923

Zók

10

Kenderföld 3.

szakmai

07/4, 07/2, 07/3

92925

Zók

11

Kenderföld 4.

szakmai

014, 09, 013/1, 023/4, 023/5, 2/12, 2/11, 2/10, 08





  1. melléklet a 4/2018. (VII.12.) számú önkormányzati rendelethez


Helyi egyedi védelem


H1 (az építmény, vagy együttes egészére vonatkozó) védettség


  1. Arany János u. 17.                 13 hrsz.                       gazdasági épület
  2. Arany János u. 27.                 18 hrsz.                       utcai kerítés
  3. Arany János u. 35.                 24 hrsz.                       utcai kerítés
  4. Arany János u. 39.                 29 hrsz.                       lakóépület
  5. Arany János u. 49.                 36 hrsz.                       gazdasági épület
  6. Arany János u. 50.                 79 hrsz.                       utcai kerítés
  7. Arany János u. 56.                 76 hrsz.                       lakóépület
  8. Arany János u. 70.                 67 hrsz.                       lakóépület
  9. Arany János u. 74.                 65 hrsz.                       lakó- és gazdasági épület
  10. Arany János u. 76.                 63 hrsz.                       lakóépület
  11. Arany János u.                                   83 hrsz.                       harangláb


  1. Pázdány u. 17.                                   219 hrsz.         gazdasági épület
  2. Pázdány u. 18.                                   210 hrsz.         lakóépület
  3. Pázdány u. 25.                                   213 hrsz.         lakóépület és utcai kerítés






  1. melléklet a             4/2018. (VII.12.) számú önkormányzati rendelethez                                                        

Településképi véleményezés – KÉRELEM


ZÓK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE 

ZÓK


K É R E L E M


1. Az építtető (tervező) neve, lakcíme:

    (továbbá meg lehet adni elektronikus levélcímet, telefax számot és telefonos elérhetőséget)

_______________________________________________________________________________

2. A kérelemmel érintett ingatlan címe, helyrajzi száma:

_______________________________________________________________________________

3. A tervezett építmények száma és rendeltetése:

_______________________________________________________________________________

4. Az ingatlan adatai:

    A telek területe: _____________________

    A telek HÉSz szerinti építési övezeti besorolása: ______________________________________

5. Az épület bruttó beépített alapterülete:

 _________________________________

6. Az építtető(k) neve, lakcíme (amennyiben a tervező a kérelmező):

_________________________________________________________________________

7. A kérelem tárgyával összefüggésben korábban keletkezett szakmai vélemények, hatósági döntések (határozatok, végzések) megnevezése, iktatószáma, kelte:

____________________________________________         _______________________

7. A kérelemhez csatolt mellékletek:

Építészeti-műszaki tervdokumentáció ________ pld

Építészeti-műszaki tervdokumentáció digitális adathordozón (cd, dvd) ________ db

Egyéb szakhatósági állásfoglalás ________ pld

Egyéb okirat ___________________________________________________________________

Alulírott építtető (tervező) kérem, hogy a mellékelt tervdokumentáció szerinti építményről településképi véleményt alkotni szíveskedjenek.


Kelt: _________________-, ______- év ______________hó ______nap


         _____________________________

             aláírás (kérelmező)

  1. melléklet a             4/2018. (VII.12.) számú önkormányzati rendelethez                                 


Településképi bejelentési tervdokumentáció – Bejelentés


ZÓK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE 

ZÓK


K É R E L E M


1. Az építtető (tervező) neve, lakcíme:

    (továbbá meg lehet adni elektronikus levélcímet, telefax számot és telefonos elérhetőséget)

________________________________________________________________________________

2. A kérelemmel érintett ingatlan címe, helyrajzi száma:

________________________________________________________________________________

3. A tervezett építmények száma és rendeltetése:

________________________________________________________________________________

4. Az ingatlan adatai:

    A telek HÉSz szerinti építési övezeti besorolása: _______________________________________

5. Az építtető(k) neve, lakcíme (amennyiben a tervező a kérelmező):

________________________________________________________________________________

6. A kérelem tárgyával összefüggésben korábban keletkezett szakmai vélemények, hatósági döntések (határozatok, végzések) megnevezése, iktatószáma, kelte:

____________________________________________         _______________________ 

7. A kérelemhez csatolt mellékletek:

Építészeti-műszaki tervdokumentáció ________ pld

Építészeti-műszaki tervdokumentáció digitális adathordozón (cd, dvd) ________ db

Egyéb szakhatósági állásfoglalás _________ pld

Egyéb okirat ____________________________________________________________________

Alulírott építtető (tervező) kérem, hogy a mellékelt tervdokumentáció szerinti tevékenység településképi bejelentését tudomásul venni szíveskedjenek.


Kelt: _________________-, ______- év ______________hó ______nap


         ______________________________

             aláírás (kérelmező)



  1. melléklet a 4/2018. (VII.12.) számú önkormányzati rendelethez


Kerülendő, inváziós növényfajok

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság adatszolgáltatása alapján


Magyar név

Tudományos név

fehér akác

Robinia pseudoacacia

mirigyes bálványfa

Ailanthus altissima

keskenylevelű ezüstfa

Elaeagnus angustifolia

zöld juhar

Acer negundo

amerikai kőris

Fraxinus americana

kései meggy

Prunus serotina

kanadai nyár

Populus x canadensis

nyugati ostorfa

Celtis occidentalis

cserjés gyalogakác

Amorpha fruticosa

kisvirágú nebáncsvirág

Impatiens parviflora

bíbor nebáncsvirág

Impatiens grandiflora

japánkeserűfű-fajok

Fallopia spp.

magas aranyvessző

Solidago gigantea

kanadai aranyvessző

Solidago canadensis

közönséges selyemkóró

Solidago canadensis

ürömlevelű parlagfű

Ambrosia artemisiiflora

arany ribiszke

Ribes aureum

adventív szőlőfajok

Vitis-hibridek

vadszőlőfajok

Parthenocissus spp.

süntök

Echinocystis lobata

észak-amerikai őszirózsák

Aster spp.

magas kúpvirág

Rudbeckia laciniata

vadcsicsóka

Helianthus tuberosus s. l.

olasz szerbtövis

Xanthium strumaium subsp. italicum

amerikai karmazsinbogyó/amerikai alkörmös

Phytholacca americana



Magyar név

Tudományos név

kínai karmazsinbogyó/kínai alkörmös

Phytholacca esculenta

japán komló

Humulus japonicus

átoktüske

Cenchrus incertus

nem hazai tündérrózsa fajok


kanadai átokhínár

Elodea canadensis

aprólevelűátokhínár/vékonylevelű átokhínár

Elodea nuttallii

moszatpáfrányfajok

Azolla mexicana, Azolla filiculoides

borfa/ tengerparti seprűcserje

Baccharis halimifolia

karolinai tündérhínár

Cabomba caroliniana

közönséges vízijácint

Eichhornia crassipes

perzsa medvetalp

Heracleum persicum

kaukázusi medvetalp

Heracleum mantegazzianum

Szosznovszkij-medvetalp

Heracleum sosnowskyi

hévízi gázló

Hydrocotyle ranunculoides

nagy fodros-átokhínár

Lagarosiphon major

nagyvirágú tóalma

Ludwigia grandiflora

sárgavirágú tóalma

Ludwigia peploides

sárga lápbuzogány

Lysichiton americanus

közönséges süllőhínár

Myriophyllum aquaticum

felemáslevelű süllőhínár

Myriophyllum heterophyllum

keserű hamisüröm

Parthenium hysterophorus

ördögfarok keserűfű

Persicaria perfoliata

kudzu nyílgyökér

Pueraria montana

aligátorfű

Alternanthera philoxeroides

óriásrebarbara

Gunnera tinctoria

tollborzfű

Pennisetum setaceum


Alternanthera philoxeroides


[1][2]

Megjegyzés: a kék betűs szöveg a hatályos Zók Község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 6/2008. (IV.03.) sz. rendeletből átemelt előírások

Mellékletek