Hangony Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2002. (VI. 25.) önkormányzati rendelete

Hangony Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről

Hatályos: 2020. 11. 19

Hangony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2002. (VI. 25.) önkormányzati rendelete

Hangony Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről

2020.11.19.

Hangony Község Önkormányzatának Képviselő-Testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben kapott felhatalmazás alapján az építés helyi rendjének biztosítása érdekében az alábbi rendeletet alkotja.

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. §

A rendelet hatálya

Jelen rendelet hatálya Hangony község közigazgatási területére terjed ki.

2. § (1) A jelen rendelet tartalmazza a Helyi Építési Szabályzatot, valamint a hozzá 1. sz. és 2. sz. mellékletként tartozó Külterületi és Belterületi Szabályozási Tervet.

(2) Az 1. §-ban meghatározott területen belül területet felhasználni, továbbá telket alakítani, rendeltetését megváltoztatni, és ezekre hatósági engedélyt adni, az általános hatósági előírások (OTÉK, szabványok) és jelen rendelet, valamint a Helyi Építési Szabályzat, Településszerkezeti Terv és a Szabályozási Terv együttes alkalmazásával szabad.

(3) A közigazgatási terület területfelhasználásának szabályozását és az egyes területfelhasználási egységek funkcionális meghatározását a Külterületi Szabályozás Terv tartalmazza.

3. §

Közigazgatási és belterületi határ

(1) A település bel- és külterületének határvonalát a szabályozási terv jelöli.
(2) Közigazgatási határmódosítást nem tervez a Képviselő-Testület.
(3) Belterületi határmódosítás az alábbi területen fog történni.
- Petőfi Sándor u. déli részén, a 0114 hrsz. ingatlan keleti valamint a 0108/1 hrsz. terület északi része az árokig, lakóterület céljára.

4. §

Építéshatósági eljárások

(1) A jelen rendelt hatálya alá eső területen az engedélyköteles munkák körét az egyes építményekkel, építési munkákkal, tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokra vonatkozó 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet 9. §-a tartalmazza.
(2) Építési engedély csak a Településszerkezeti Tervben, a Településrendezési Szabályzatban, a Szabályozási Tervben, valamint a Helyi Építési Szabályzatban megadott előírások magtartása mellett adható ki.
(3) A külterületen forgalmi út mellett 5,0 m2-es, a település belterületén 1,0 m2-es reklámfelület elhelyezése építési engedély köteles.

5. §

Szabályozási Terv elemei és a módosítás szabályai

(1) A Szabályozási Terv az alábbi kötelező és irányadó elemeket tartalmazza.
(2) Kötelező szabályozási elemek:
1. a közterületek és egyéb területfelhasználási egységek határvonalai (szabályozási vonal)
2. az eltérő területfelhasználási egységek határvonalai,
3. a Szabályozási Tervben meghatározott területfelhasználási kategória, területfelhasználási besorolás, valamint övezeti besorolás,
4. a legnagyobb beépítettség mértéke,
5. a megengedett építménymagasság felső határa,
6. a minimális telekméret,
7. kötelező beépítési mód,
8. kötelező építési vonalak,
(3) Irányadó szabályozási elemek:
- Az azonos övezeten belüli telekosztás és telekhatárok.
(4) A szabályozás elemei az alábbiak szerint módosíthatók:
a) A kötelező szabályozási elemek módosításához a Településszerkezeti Terv, a Szabályozási Terv és a Helyi Építési Szabályzat egyidejű módosítása szükséges.
b) Az irányadó szabályozási elemek módosítása – az a) pontban meghatározottak módosítása nélkül – akkor lehetséges, ha az egyéb előírásokban meghatározott valamennyi feltétel teljesítésre kerül:
- A meglévő telekhatárok megváltoztatásához (összevonás, telekalakítás, melyet kötelező szabályozási vonal és telekterület korlátozás nem tilt), településrendezési tervet nem kell módosítani, de az övezeti szabályozás kötelező elemeit be kell tartani.
II. Fejezet

A beépítésre szánt területek, övezetek felhasználásának, beépítésének

feltételei és szabályai

6. § (1) A beépítésre szánt területek határait a bel- és külterületi szabályozási terv tartalmazza.

(2) A beépítésre szánt területek építési használatuk szerint az alábbiak:

- lakóterületek
- vegyes területek (településközp. vegyes terület, központi vegyes terület)
- gazdasági területek (kereskedelmi gazd. ter., ipari gazd. terület)
- különleges területek

7. §

Lakóterületek

(1) Kertvárosi lakóterület
KEL

O – K

30

4,5

550

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
a) Meglévő telekstruktúra esetén a beépíthető legkisebb telekterület: 550 m2
b) Beépítési mód: - oldalhatáron álló
Meglévő beépítés esetén a kialakult beépítési módot kell alkalmazni.
Az oldalhatáron álló beépítési övezetekben a 14,0 m-nél keskenyebb telkek is beépíthetők, amennyiben az OTÉK előírásai szerinti oldalkert, illetve az épületek közötti tűzvédelmi távolság betartható.
c) A beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
Meglévő, beépített utcasornál az építménymagasságot a kialakult helyzetnek megfelelően kell meghatározni.
e) A beépítés feltétele a részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókert szabályozása:
Új telekosztásnál az előkert mélysége min. 5 m.
Oldal- és hátsókert az OTÉK 35. § és 36. § előírásai szerint.
KEL

O – K

30

4,5

K

jelű építési övezet
KEL

O – K

30

6,0

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
a) A kialakítandó legkisebb telekterület: kialakult teleknagyság
b) Meglévő telekstruktúra esetén a beépíthető legkisebb telekterület: 550 m2
c) Beépítési mód: - oldalhatáron álló
Meglévő beépítés esetén a kialakult beépítési módot kell alkalmazni.
Az oldalhatáron álló beépítési övezetekben a 14,0 m-nél keskenyebb telkek is beépíthetők, amennyiben az OTÉK előírásai szerinti oldalkert, illetve az épületek közötti tűzvédelmi távolság betartható
d) A beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
e) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m illetve 6,0.
Meglévő, beépített utcasornál az építménymagasságot a kialakult helyzetnek megfelelően kell meghatározni.
f) A beépítés feltétele a részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
g) Elő-, oldal- és hátsókert szabályozása:
Elő-, oldal- és hátsókertek előírásai OTÉK 35. § és 36. § alapján.
Meglévő beépítés esetén az előkertek megállapításánál az utcákban kialakult helyzet szerint kell dönteni.
(2) Falusias lakóterület
FL

O – 1

30

4,5

900

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
a) A kialakítandó legkisebb telekterület: 900 m2
b) Beépítési mód:
- oldalhatáron álló
- szabadon álló (szélső telek esetén)
c) A beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
e) A beépítés feltétele a részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókert szabályozása:
Az előkert mérete 5,0 m lehet.
Az építési hatóság 5,0 m-nél nagyobb előkertet is engedélyezhet. A Zöldmező utcából nyíló tervezett lakóutcákban a magasfeszültségű vezeték védőtávolságának betartása miatt nagyobb előkertet kell kialakítani.
FL

O – K

30

4,5

K

jelű építési övezet
FL

O – K

30

4,5

800

jelű építési övezet
FL

O – K

30

6,0

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
a) A kialakítandó legkisebb telekterület: a kialakult teleknagyság
b) Meglévő telekstruktúra esetén a beépíthető legkisebb telekterület: 800 m2
c) Beépítési mód:
- oldalhatáron álló
- szabadon álló (szélső telek esetén)
Meglévő beépítés esetén a kialakult beépítési módot kell alkalmazni.
Az oldalhatáron álló beépítési övezetekben a 14,0 m-nél keskenyebb telkek is beépíthetők, amennyiben az OTÉK előírásai szerinti oldalkert, illetve az épületek közötti tűzvédelmi távolság betartható.
d) A beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
e) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m , illetve 6,0.
Meglévő, beépített utcasornál az építménymagasságot a kialakult helyzetnek megfelelően kell meghatározni.
f) A beépítés feltétele a részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
g) Elő-, oldal- és hátsókert szabályozása:
Elő-, oldal- és hátsókertek előírásai OTÉK 35. § és 36. § alapján.
Meglévő beépítés esetén az előkertek megállapításánál az utcákban kialakult helyzet szerint kell dönteni.
Amennyiben a telek mélysége az 50,0 m-t meghaladja, s ha a terület nem áll sem településszerkezeti, sem helyi védelem alatt, az építési hatóság 5,0 m-nél nagyobb előkert is engedélyezhető.
h) A nagyobb mélységű telkeknél a szabályozási terven meghatároztuk és jelöltük a kert és a lakótelek határát, amely a telek beépítettségétől függően 50- 80 m lehet. A beépítettség mindig az ingatlan lakótelek részére vonatkozik (lsd. a szabályozási terven lévő ábrát).

8. §

Vegyes területek

(1) Településközpont vegyes területek
A településközpont vegyes területén elhelyezhető:
- Lakóépület,
- igazgatási épület,
- kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely épület,
- egyéb szórakoztató közösségi épület,
- egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület
TV1

SZ

30

6,0

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Körjegyzőségi hivatal, gyógyszertár, üzletek:
a) Telekterület: meglévő kialakult állapot
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m lehet.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásoknál az adottságokat kell figyelembe venni.
TV2

SZ

30

9,0

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Általános iskola:
a) Telekterület: meglévő kialakult állapot
b) Beépítési mód: -szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség, szennyvízhálózat hiányában zárt szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az OTÉK 35. § és 36. §-a tartalmazza.
TV3

O - K

30

4,5

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Rendőrség és szolgálati lakás:
a) Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő teleknagyság
b) Beépítési mód: - oldalhatáron álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
TV4

SZ

30

4,5

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Söröző, büfé:
a) Telekterület: meglévő kialakult állapot
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m lehet.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
TV5

O - K

30

4,5

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Élelmiszerbolt, italbolt:
a) Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő teleknagyság
b) Beépítési mód: - oldalhatáron álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
TV6

SZ - K

30

4,5

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Óvoda:
a) Telekterület: meglévő kialakult állapot
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
TV7

SZ - K

30

4,5

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Művelődési ház:
a) Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő teleknagyság
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
TV8

O-SZ-K

30

6,0

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Posta, ifjúsági ház:
a) Telekterület: meglévő kialakult állapot
b) Beépítési mód: - oldalhatáron álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
TV9

O - K

30

6,0

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Civil ház:
a) Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő teleknagyság
b) Beépítési mód: - oldalhatáron álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
TV10

SZ

30

K

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Római katolikus templom:
a) Telekterület: meglévő kialakult állapot
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: kialakult
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
- Takarékszövetkezet:
a) Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő telekterület
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 40%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
TV12

O-SZ-K

30

4,5

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Kocsma, kisközért:
a) Telekterület: meglévő kialakult állapot
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt rendszerű szennyvíztárolót kell építeni.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza
TV13

SZ-K

30

4,5

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
-Orvosi rendelő:
a) Kialakítandó telekterület: meglévő
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség (szennyvízcsatorna hiányában zárt szennyvíztároló).
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
TV14

SZ-K

30

4,5

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- ABC áruház, bisztró:
a) Kialakítandó telekterület: meglévő
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség (szennyvízcsatorna hiányában zárt szennyvíztároló).
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.

9. §

Gazdasági területek

A település területén a gazdasági területek jellegük szerint – kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területek és ipari gazdasági területek – alakíthatók ki.
(1) Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület:
A területen elhelyezhető:
- Mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület.
- A gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, használó és a személyzet számára szolgáló lakások.
- Igazgatási, egyéb irodaépület.
- Üzemanyagtöltő
- Sportépítmény
KG1

O - K

30

6,0

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Volt termelőszövetkezet irodaháza:
a) Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő
b) Beépítési mód: - oldalhatáron álló, kialakult állapot
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legkisebb építménymagasság: 6,0 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség (szennyvízcsatorna hiányában zárt szennyvíztároló).
f) A zöldfelület legkisebb mértéke min. 30%.
g) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
KG2

SZ

30

4,5

K

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Gázcsere-telep, tűzoltószertár, tervezett gazdasági terület:
a) A kialakult telekterület vehető figyelembe.
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legkisebb építménymagasság: 4,5 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség (szennyvízcsatorna hiányában zárt szennyvíztároló).
f) A zöldfelület legkisebb mértéke: 40%.
g) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
KG3

SZ

30

6,0

4000

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Tüzép telep:
a) Kialakítandó legkisebb telekterület: 4000 m2
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legkisebb építménymagasság: 6,0 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség (szennyvízcsatorna hiányában zárt szennyvíztároló).
f) A zöldfelület legkisebb mértéke: 50%.
g) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
KG4

SZ

30

6,0

3000

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Tervezett kereskedelmi szolgáltató gazdasági terület (071/1 hrsz. külterületen, ózdi forgalmi út mellett:
a) Kialakítandó legkisebb telekterület: 3000 m2
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legkisebb építménymagasság: 6,0 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt szennyvíztároló alakítandó ki.
f) A zöldfelület legkisebb mértéke: 40%.
g) A terepszint alatti építmények az épület beépített alapterületét 20%-kal haladhatja meg.
h) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
(2) Ipari gazdasági területek:
(1) Az ipari terület olyan gazdasági célú ipari építmények elhelyezésére szolgál, amelyek más beépítésre szánt területen nem helyezhetők el.
(2) Az ipari terület lehet:
- jelentős mértékű zavaró hatású terület,
- egyéb terület.
(3) A jelentős mértékű zavaró hatású ipari terület a különlegesen veszélyes (pl. tűz-, robbanás- fertőzőveszélyes), bűzös vagy nagy zajjal járó gazdasági tevékenységhez szükséges építmények elhelyezésére szolgál.
(4) Az egyéb ipari terület elsősorban az ipari, az energiaszolgáltatási és a településgazdálkodás építményei elhelyezésére szolgál.
IG1

SZ

30

6,0

1500

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Meglévő iparterület (456/1 hrsz.):
a) Meglévő iparterület esetében a kialakult telekterület vehető figyelembe.
b) Kialakítható legkisebb telekterület: 1500 m2
c) Beépítési mód: - szabadon álló
d) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30% lehet
e) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
f) Beépítés feltétele legalább részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt szennyvíztároló alakítandó ki.
g) A zöldfelület legkisebb mértéke: 40%.
h) A terepszint alatti építmények az épület beépített alapterületét 20%-kal haladhatja meg.
i) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
IG2

SZ

30

6,0

5000

jelű építési övezet előírásai az alábbiak:
- Tervezett iparterület (013 hrsz. külterületen, Ady E. út mellett):
a) Kialakítható legkisebb telekterület: 5500 m2
b) Beépítési mód: - szabadon álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30% lehet
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
e) Beépítés feltétele legalább részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt szennyvíztároló alakítandó ki.
f) A zöldfelület legkisebb mértéke: 40%.
g) A terepszint alatti építmények az épület beépített alapterületét 20%-kal haladhatja meg.
h) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
Gip3

SZ

30

7,5

5000

jelű építési övezet, melynek előírásai az alábbiak:
tervezett iparterület, külterületen a 049/1 hrsz.-ú ingatlanon.
a) Kialakítható legkisebb telekterület: 5000 m 2
b) Beépítési mód: szabadonálló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke 30 % lehet.
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 7,5 m.
e) Beépítés feltétele legalább részleges közművesítettség. Szennyvízcsatorna hiányában zárt szennyvíztároló alakítandó ki.
f) Zöldfelület legkisebb mértéke: 40 %
g) A 049/1 hrsz.-ú ipari telephely délkeleti telekhatáránál a Mocsolyás tanya felől a telken belül 10,0 m-es védőerdősávot kell telepíteni, területén beültetési kötelezettséggel.

10. §

Különleges területek (OTÉK 24. §)

(1) – Különleges területek a tervezési területen az alábbiak:
1. Határőrség területe (KÜ-HA)
2. Bányaterület (KÜ-B)
3. Szennyvízürítő telep (KÜ-SZ)
4. Kommunális hulladéklerakó-hely (KÜ-H)
5. Vízmű területe (KÜ-VT)
6. Zöldfelületi intézmények területe
- Temetők: KÜ-T
- Sportpálya: KÜ-SP
7. Mezőgazdasági üzemi terület (KÜ-Mg)
8. Különleges idegenforgalmi terület (KÜ-I)
(2) A különleges területek övezeti előírásai:
1. Határőrség területe:
KÜ-HA

SZ(O)

30

6,0

K

a) Telekterület: meglévő
b) Beépítési mód:
- szabadon álló
- oldalhatáron álló
c) Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
d) Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
e) Beépítés feltétele: részleges közművesítettség.
f) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírások az OTÉK 35. § és 36. §- a tartalmazza.
2. Bányaterület: KÜ-B
Külterületen a Tsz. major mellett homokbánya.
3. Szennyvízürítő telep (volt bánya): KÜ-SZ
4. Kommunális hulladéklerakó-hely: KÜ-H
A településtől DK-i irányban, a Pere-völgyben. 1993-tól üzemel.
Befogadóképessége: 40000 m3 .
5. Vízmű területe: belterületen: KÜ-VT
6. Zöldfelületi intézmények területei:
6.1. Temetők: KÜ-TE
a) A temető bővítése: 1030 hrsz. terület igénybevételével.
b) Legnagyobb beépítettség: 3%
c) Építménymagasság legnagyobb értéke: 4,5 m.
6.2. Sportpálya: KÜ-SP
a) Telek területe: meglévő telekterület
b) Beépítési mód: csak kiszolgáló épület (öltöző, lelátó) építhető.
c) Legnagyobb beépítettség: 5% lehet
d) Legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
7. Mezőgazdasági üzemi terület: KÜ-Mg
a) Alakítható legkisebb telekterület: 1000 m 2 ;
b) Alkalmazható beépítési mód: szabadonálló;
c) Telekre vonatkoztatott legnagyobb beépítettség: 40%;
d) Telekre vonatkoztatott megengedett épületmagasság: 7,5 m ;
e) Minimálisan alakítandó zöldfelület: 40%;
f) Az övezeten belül elhelyezhető lakóépület, mező- és erdőgazdálkodási (üzemi) építmény.
g) Egy építési telken belül csak egy lakóépület építhető, melyben legfeljebb két önálló rendeltetési egység (lakás) helyezhető el.
h) Beépítés feltétele: legalább részleges közművesítettség.
i) Országos jelentőségű tájképvédelmi területen, illetve más természetvédelem alatt álló területek szomszédságában az épületeket, építményeket természetes hatást keltő, hagyományos tömegformálással, tájba illő módon kell kialakítani.
8. Mezőgazdasági üzemi terület: KÜ-Mg-2
a) Alakítható legkisebb telekterület: 1500 m2;
b) Alkalmazható beépítési mód: szabadonálló;
c) Telekre vonatkoztatott legnagyobb beépítettség: 30%;
d) Telekre vonatkoztatott megengedett építménymagasság: 6,0 m;
e) Minimálisan alakítandó zöldfelület: 55%;
f) Az övezeten belül elhelyezhető lakóépület, mező- és erdőgazdálkodási (üzemi) építmény.
g) Egy építési telken belül csak egy lakóépület építhető, melyben legfeljebb két önálló rendeltetési egység (lakás) helyezhető el.
h) Beépítés feltétele: legalább részleges közművesítettség.
9. Különleges idegenforgalmi terület: KÜ-I övezet
Az övezet több, önálló rendeltetési egységet magában foglaló, 6,5 m-es építménymagasságot meg nem haladó, jellemzően idegenforgalmi és lakó funkciójú, ezen belül a falusi turizmust kiszolgáló funkciójú épületek elhelyezésére szolgál.
a) Alakítható legkisebb telekterület: 1000 m2;
b) Alkalmazható beépítési mód: szabadonálló (kialakult);
c) Telekre vonatkoztatott legnagyobb beépítettség: 30 %;
d) Telekre vonatkoztatott megengedett építménymagasság: 6,5 m;
e) Minimálisan alakítandó zöldfelület: 40 %;
f) Az övezetben elhelyezhető:
fa) lakóépület,
fb) kereskedelmi szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület,
fc) sportépítmény,
fd) mező- és erdőgazdasági (nem nagyüzemi) építmény.
g) Beépítés feltétele: legalább részleges közművesítettség;
h) Országos jelentőségű tájképvédelmi területen, illetve más természetvédelem alatt álló területek szomszédságában az épületeket, építményeket természetes hatást keltő, hagyományos tömegformálás, tájba illő módon kell kialakítani.
III. Fejezet

TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉGEK ÖVEZETI SZABÁLYOZÁSA

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

11. §

Közlekedési területek és létesítmények

(1) A közlekedési területeket és létesítményeit, azok szabályozási szélességit és védőtávolságait a Szabályozási Terv ábrázolja.
(2) Az utak szabályozási szélességgel meghatározott területsávjai mentén létesítményt elhelyezni csak a területsáv megtartásával szabad.
(3) A (2) bekezdés szerinti területsávba eső meglévő épületeken végezhető mindennemű építési tevékenység – csak a területsáv kialakulásának várható idejét, az épületnek a területsávban elfoglalt helyét, az épület sajátosságait (eszmei és gazdasági értékét) mérlegelve, az illetékes közlekedési szakhatóság állásfoglalásának figyelembevételével – engedélyezhető.
(4) A közlekedési területek körébe a következő közlekedési létesítmények tartoznak:
1. Forgalmi út K1
Ózd – Domaháza
Dózsa Gy. u., Rákóczi u., Szőnyi M. u.
Szabályozási szélessége: 18- 20 m között változik
2. Gyűjtő út K2
Rákóczi utca, Dózsa Gy. utcától északra eső része
Szabályozási szélessége: 12,0- 20,0 m között
3. Lakóutak K3
(belterületi utcák)
4. Vegyesforgalmi utak K4
5. Mezőgazdasági út K5
A 052 hrsz.-ú és a 086 hrsz.-ú mezőgazdasági út szabályzási szélességét legalább a csomópont és az ipari telephely bejárata közötti szakaszán 10,0 m szélességben kell biztosítani a várható forgalom miatt (jelenleg ez megközelítően 4,0 m ).

12. §

Zöldterületek

(1) A zöldterületek szabályozását kül- és belterületi Szabályozási Terv tartalmazza.
(2) A belterületi zöldterületek funkcionális tagozódása:
KP – közpark
1. meglévő: Jubileumi park (365 hrsz.)
2. tervezett: mellette lévő terület a park bővítéseként (366/2 hrsz.)
ZT – közterületi zöldfelület, köztér, díszpark

13. §

Erdőterületek

(1) Az erdővel kapcsolatos alapvető jogszabályi előírásokat az 1996. évi LIV. törvény az erdőről és az erdő védelméről, valamint a végrehajtására kiadott 31/2000. (VI. 26.) FVM rendelettel módosított 29/1997. (IV. 30.) FM rendelet tartalmazza.
(2) A településrendezési tervben erdőterület megszüntetését, funkcióváltását nem terveztük.
(3) Belterületen a 758 hrsz. ingatlanon a lakóterület és a Hangony-patak között valamint a Dózsa Gy. utcák csatlakozásánál, a meglévő árok és külterületi út közötti területen védőerdő telepítését javasoljuk.

14. §

Mezőgazdasági rendeltetésű területek

(1) A mezőgazdasági terület a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás építményei elhelyezése céljára szolgáló terület.
(2) A mezőgazdasági rendeltetésű területet más célokra felhasználni nem lehet, azaz rendeltetésének megfelelő hasznosítást kell folytatni.
(3) A mezőgazdasági rendeltetésű terület a külterületnek a Szabályozási Terven mezőgazdasági területként (M) szabályozott része.
(4) A mezőgazdasági rendeltetésű terület a következő övezetekre tagozódik:
M1 – szántó
M2 – rét, legelő
M3 – zártkert
M4 – gyümölcsös
MK – belterületi kert
MT – tanyák területe
MG – Tsz. major területe
(5) A mezőgazdasági rendeltetésű területen elhelyezhetők az M – K belterületi kert kivételével az alábbi létesítmények:
1. A mezőgazdasági terület a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és –tárolás építményei elhelyezése céljára szolgáló terület.
2. A területen:
- a 720 m2-t el nem érő területű telken építményt elhelyezni nem szabad,
- a 720- 1500 m2 területnagyságú telken – a nádas, a gyep és a szántó művelési ágban nyilvántartott kivételével – 3%-os beépítettséggel egy gazdasági épület és terepszint alatti építmény (pince),
- az 1500 m2-t meghaladó területű telken építmény 3%-os beépítettséggel
helyezhető el.
3. Lakóépület szőlő, gyümölcsös és kert művelési ág esetén 3000 m2 , egyéb művelési ág esetén 6000 m2 telekterület felett helyezhető el, és az a 2. pont 3. bekezdésében megengedett beépítettség felét nem haladhatja meg. A különálló lakóépület építménymagassága legfeljebb 7,5 m lehet.
4. Ha a telek területe nem éri el az építmény elhelyezhetőségéhez szükséges területnagyságot, úgy a tulajdonosok megállapodása alapján a közvetlenül szomszédos telkek együttes területe szerint számított, egy közös építmény helyezhető el.
(6) Lakóépület nem helyezhető el:
- infrastrukturális nyomvonalak védőtávolságán belül,
- vízgazdálkodási területen,
- talajvízszennyezésre túlérzékeny területeken,
- védőtávolságokban,
- belterületi kertekben.

15. §

Közműterületek, közműlétesítmények

(1) A közműlétesítmények elhelyezésére vonatkozóan az OTÉK előírásait, az MSZ 7487 szabványt, valamint a megfelelő ágazati szabványokat és előírásokat be kell tartani. A tervezett létesítmények elhelyezésénél a közművezetékekre és a műtárgyakra vonatkozó előírásokat, védőtávolságokat biztosítani kell.
(2) A meglévő és a tervezett közművezetékek és műtárgyak:
Ivóvízhálózat: A település nagy részén kiépült (70-80%).
Szennyvízelvezetés: Jelenleg nem megoldott. Későbbiekben a hálózat kiépítésével kell számolni. A B.-A.-Z. megyei szennyvíz-elhelyezési koncepció terv alapján a település minden területére kiterjedő, egységes községi szennyvízelvezető rendszer van előirányozva, központi átemeléssel Szentsimon, Bolyok városrészeken át Ózdra.
Csapadékvíz-elvezetés: Nyílt árok rendszerrel történik, befogadó a Hangony-patak.
Gázellátás: A településen kiépült a gázhálózat.
Hírközlés: A vezetékes telefont a MATÁV üzemelteti. Mobil adótorony nincs, de a vételi lehetőség jó.
Villamos energia ellátás: A településen kiépült.
(3)
(4)
(5) A közmű gerincvezetékeket a telken belüli feltáró utak szabályozási szélességén belül kell vezetni, az optimális fásítási lehetőség biztosítása érdekében, területtakarékos elrendezéssel.
(6) A vízvezeték hálózatra föld feletti tűzcsapokat kell szerelni.
(7) Amennyiben a községben lévő vízművet tartalékként fenn kívánja a település tartani, annak a 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet szerinti védőterületét biztosítani kell.
IV. Fejezet

AZ ÉPÍTETT ÉS TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELME

16. §

A védett és védőterületekkel összefüggő általános szabályok

(1) Azokon a területeken, ahol a meglévő létesítmény üzemeléséhez előírt védőtávolság a területegységen belül nem biztosítható, ott további szennyezést okozó, a meglévő szennyezettséget növelő tevékenység nem engedélyezhető.
(2) Az engedélyezési tervben fel kell tüntetni a tervezett építmény környezetében lévő, védőtávolság biztosítását igénylő létesítményeket.
(3) A védőterületek beépítésének vagy egyéb módon történő felhasználásának feltételeit a káros hatás mértéke, a helyi adottságok és az illetékes szakhatóságok véleménye lapján az építésügyi hatóság állapítja meg.
(4) A 20 kW magasfeszültségű vezeték védőtávolságát be kell tartani. Ez az oszloptól mért 6,5- 6,5 m távolság mindkét oldalon.
(5) A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága által megadott – a község kül- és belterületén lévő – természeti területek természetvédelmi szempontból fontos értéket képviselnek. A tervezett fejlesztéseknél ezeket a területeket figyelembe kell venni. (1. sz. melléklet)

17. §

Épített érték védelme

18. §

Régészeti lelőhelyek védelme

(1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatósága a tervhez kapcsolódó beruházások során érintett ismert régészeti lelőhelyek pontosabb kiterjedésének meghatározását, valamint veszélyeztetett részeinek feltárását szükségesnek tartja.
(2) Az esetlegesen előkerülő, még ismeretlen régészeti lelőhelyek feltárása anyagi terheinek viselése tekintetében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatósága az 1997. évi CXL. törvény 35. §. 3. pontjában meghatározottak tartja irányadónak. Ez alapján a régészeti lelőhelyek maghatározása, feltárása, leletanyagának elhelyezése és konzerválása céljából igényt tart a régészeti lelőhelyeket veszélyeztető beruházók anyagi támogatására. (A szakmailag szükséges méretű megelőző feltárás, dokumentálás, elsődleges leletkonzerválás teljes és a leletelhelyezés rendkívüli költségit a fejlesztések, beruházások költségeiből kell fedezni, oly módon, hogy a tervezés során a teljes bekerülési költség legalább 9 ezrelékét erre a célra kell biztosítani. (1997. évi CXL. törvény 35. § (3) bekezdés)).
(3) A közigazgatási területen nyilvántartott régészeti lelőhelyeket a II. sz. melléklet tartalmazza.

18/A. § A Hangony 048/2 helyrajzi számú ingatlant érintően új régészeti lelőhely került kijelölésre.

A Településrendezési Terv módosítását követően a területen tervezett beruházás engedélyezési folyamatába szükséges bevonni a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Építési és Örökségvédelmi Osztályát. Várhatóan szükségessé válik a régészeti lelőhely tervezett földmunkái által érintett terület földmunkákat megelőző, előzetes feltárása. A régészeti feltárás módját (teljes felületű megelőző feltárás, régészeti megfigyelés és annak keretében végezhető bontómunka) a tervezett beruházás engedélyes és kiviteli terveinek ismeretében határozzák meg.
(1) Hangony község egységes szerkezetű Külterületi Szabályozási terve módosul a jelen rendelet 1 számú melléklete szerint.
Rajzszám: T-2/M-1
(2) A Szabályozási Tervben a módosítással nem érintett területrészek szabályozása változatlanul érvényben marad.

19. §

Az élővilág és a táj védelme

(1) A területre előírt zöldfelületi fedettség, védőfásítás kialakítását és módját az építmények engedélyezési tervében – egyedi előírás hiányában az OTÉK 25. §-ában foglalt táblázat szerint – kell igazolni.
(2) Az építési engedélyben elő kell írni a szabályozás szerinti növénytelepítést és a védelmi célú fásítást, melyet az építményekkel egy időben kell megvalósítani.
(3) Meglévő zöldfelületek rekonstrukciójára engedély csak kertészeti kiviteli terv alapján adható.
(4) Az építmények elhelyezése és használata során a természetes élőhelyek védelmét, továbbá a területen átvezető vonulási útvonalakat „zöldfolyosók” fenntartásával kell biztosítani.
(5) Az erdőként, közparkként és közterületek zöldfelületként jelölt területre fatelepítési és beültetési kötelezettséget be kell tartani. A meglévő és tervezett közpark növénytelepítését mielőbb el kell kezdeni.
(6)
(7) A természetvédelmi törvény útmutatásait be kell tartani.

20. §

A föld védelme

(1) Építmények létesítése, illetve az építési terület előkészítése során a termőföld védelméről, összegyűjtéséről, megfelelő kezeléséről és újrahasznosításáról az építtetőnek kell gondoskodnia.
(2) Az építmény terepszint alatti és feletti helyiségeit úgy kell kialakítani, hogy a használatukkal összefüggésben keletkező folyékony települési és veszélyes hulladék a talajba ne kerülhessen.
(3) A gépjármű-közlekedés területén és a parkolókban a gépjárművekből származó szennyezés közvetlen talajba jutásának megakadályozására csak szilárd burkolat létesítése engedélyezhető.
(4) A különböző területfelhasználások zöldfelületeit legalább az övezeti szabályozásban megadott mértékig növényzettel kell betelepíteni.
(5) A beépítésre szánt területeken, valamint a tereprendezéssel, vízrendezéssel érintett részeken a humuszos termőréteg megmentéséről gondoskodni kell. A humuszos termőréteget az építési munkák megkezdésekor le kell szedni és külön depóban kell elhelyezni. Az építés befejezése után a deponált humuszos termőréteget az építménnyel igénybe nem vett csatlakozó terület talajára el kell teríteni.
(6) A csapadékvíz elvezetéséről úgy kell gondoskodni, hogy az a környező termőföldeken belvizet, pangóvizet ne okozhasson.
(7) A kivitelezés és üzemeltetés során biztosítani kell, hogy a káros környezeti hatások a csatlakozó termőföld minőségében kárt ne okozzanak.
(8) A talaj, a talajvíz és rétegvizek védelme érdekében a szennyvizek szikkasztása még átmenetileg sem engedhető meg.
(9) A csatornázatlan területeken a szennyvízcsatorna-hálózat megépítéséig átmeneti közműpótló berendezésként – szigorúan ellenőrzötten kivitelezett – zárt, vízzáró szennyvíztározó medencék létesítése engedélyezhető. A zárt szennyvíztározó medencékből az összegyűjtött szennyvizet a kijelölt szennyvízleürítő helyre kell szállítani.
(10) A csapadékvíz elvező árkokba történt esetleges szennyvízrákötéseket, valamint a felhagyott kutakba történt esetleges szennyvíz-bevezetéseket meg kell szüntetni.
(11) A vállalkozási területen keletkező ipari szennyvizeket a telken belül kell előtisztítani (olaj-, zsír-, hordalékfogó stb.). A szennyvizet csak a hatóságok által előírt mértékű előtisztítás után szabad a közcsatornába bevezetni.
(12) A magasabban fekvő területekről lefolyó csapadékvizek ellen a beépített területeket övárkok létesítésével kell védeni. Az övárkok belterületi nyílt árkokba csatlakozása előtt hordalékfogók telepítése szükséges.
(13) A rendelkezésre álló anyagi lehetőségek figyelembevételével törekedni kell a keletkező szennyvizek elvezetésének mielőbbi megnyugtató megoldására. Közműpótló berendezésként csak szigorúan, ellenőrizhetően kivitelezett, zárt szennyvíztározó medencék használata fogadható el. Az összegyűjtött szennyvizek kijelölt szennyvízleürítő helyre történő elszállításáról gondoskodni kell.

21. §

A levegőtisztaság védelme

(1) A 21/1986. (VI. 2.) MT rendelet, a 3/1988. (VI. 10.) KVM rendelet szerint a VÉDETT I. területi kategóriába tartozik Hangony teljes bel- és külterülete.
(2) A területen kizárólag olyan tevékenység folytatható, és olyan építmények helyezhetők el, amelyek légszennyezési anyagkibocsátása – környezetterhelése – az adott terület védettségi kategóriájára vonatkozó követelményeket teljesíti, környezetterhelést nem okoz.
(3) A levegő tisztaságának védelméről szóló hatályos rendeletek – 4/1986. (VI. 02.) számú OKTH rendelkezés szerint a VÉDETT I. levegőtisztaság-védelmi kategóriára az MSZ 21584/1990. „A környezet levegőtisztasági követelményei” című szabvány imissziós határértékeit biztosítani kell
(4) A jelenleg érvényes jogszabály szerint mezőgazdasági termelés során keletkező növényi hulladék nyílttéri, valamint hagyományos energiatermelő berendezésben történő égetése a nem védett illetve helyi védelem alatt álló területeken a nádas és más vízinövények égetése, a tarlóégetés csak a 21/2001. (II. 14.) Korm. rendeletben szabályozott módon lehetséges.
(5) Az állattartást az önkormányzat állattartási szabályairól szóló rendelete tartalmazza.

22. §

Vizek védelme

(1) A települést érintően vízminőség-védelmi szempontból kiemelten fontos a szennyvízelvezetések megnyugtató megoldása.
(1) A község belterületét érintő vízfolyások vízminőségét fokozottan védeni kell.
(2) Az élő- és talajvizek sem közvetlenül, sem közvetve nem szennyezhetők.
(3) A csapadékvizek befogadóba vezetését biztosítani kell.
(4) A patakok medrét a kezelőnek rendszeresen karban kell tartania.
(5) A Hangony-patak partélétől számított 6-6 m széles, a többi patak esetében min. 3,0-3,0 m széles kezelői sávban épület, építmény, kerítés nem helyezhető el, azt a fenntartási munkák számára szabadon kell hagyni. (44/1999. (III. 18.) Korm. rendelet.)
(6) Az ivóvízvezetékek közegészségügyi védősávjára vonatkozó 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendeletben foglaltakat be kell tartani.
(7) A 33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet szerint a jóváhagyásra kerülő új vagy módosított településrendezési tervekben fel kell tüntetni a területek szennyeződés-érzékenységi besorolását is. Az említett rendelet értelmében Hangony a települési soros listán „B” érzékenységi besorolást kapott.
A rendelethez tartozó 2/2. számú melléklet 2. pontja értelmében azonban kérelemre, adott területekre vonatkozóan ettől elérő érzékenységi besorolás is megállapítható.
(9) A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. Törvényben, valamint a vízhasználatok, csapadékvíz-elvezetés, szennyvíz-elhelyezés és –kezelés rendjét szabályozó jogszabályokban előírtakat kell figyelembe venni.
(10) A mély fekvésű területek, utcák, terek rendezett csapadékvíz-elvezetését, a kialakított nyíltárkok rendszeres karbantartásával biztosítani kell.

23. §

A területek zaj- és rezgésvédelme

Zajvédelmi szempontból a módosított 12/1983. (V. 12.) MT rendelet 4. § (1) bekezdésben foglaltak az irányadók. E szerint „A zaj- és rezgésvédelmi követelményeket a területrendezési tervekben érvényre kell juttatni. A környezetbe zajt, ill. rezgést kibocsátó és a zajtól, ill. rezgéstől védendő létesítményeket úgy kell tervezni, egymáshoz viszonyítva elhelyezni, hogy a zaj és rezgés ne haladja meg a megengedett zaj-, ill. rezgésterhelési határértékeket.” Ezen határértékeket a 4/1984. (I. 23.) EüM rendelet 1-4. sz. mellékletei tartalmazzák.

24. §

Kommunális hulladék elhelyezése

(1) A kommunális hulladék elhelyezése Hangony külterületén, a Petre-völgyben történik. A lerakóhely 40000 m3 nagyságú.
(2) A mód. 102/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet és a Hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. Törvény előírásait be kell tartani, ennek értelmében az üzemelő hulladéklerakó teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatát a törvény hatálybalépésétől számított két éven belül el kell végezni, és a felülvizsgálat dokumentációit a Környezetvédelmi Felügyelőségnek be kell nyújtani.
(3) A hulladék elhelyezésével kapcsolatban az alábbiakat kell figyelembe venni:
- Tilos a hulladékok illegális lerakása és égetése.
- Tilos a veszélyes hulladékot a kommunális hulladék közé juttatni.
- A veszélyes hulladékok – melyek körét a mód. 102/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet 2. sz. melléklete határozza meg – környezetszennyezést kizáró módon és szelektíven történő gyűjtéséről és ártalmatlanításáról a hulladék tulajdonosának (beleértve a lakosságot is) kell gondoskodni.
- A veszélyes hulladékok kezelésre való átadása esetén meg kell győződni az átvevő kezelésére vonatkozó jogosultságáról.
(4) A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LII. Törvényben foglaltakat illetve ezen törvénnyel összhangban a Nemzeti Környezetvédelmi célállapotokat és előírásokat figyelembe kell venni.
(5) 2002. január 1-jén hatályba lép a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet, ezzel egyidejűleg a veszélyes hulladékokról szóló mód. 102/1996. (VII. 12.) Korm. rendelet hatályát veszti.

25. §

Sajátos jogintézmények

Azokat a területrészeket, amelyek a szabályozás közúthoz tartozó területként jelöl, az építési telek kialakítása során útként kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni.

26. §

Egyéb rendelkezések

(1) A szabályozási terven jelölt 013 hrsz. területen lévő ipari gazdasági területre szabályozási tervet kell készíteni, a részletes program ismeretében.
(2) Jelentősebb környezeti hatású beruházások esetén az engedélyezési eljárásba minden esetben be kell vonni a környezetvédelmi hatóságot.
(3) Termőföld más célú hasznosítása előtt minden esetben szükséges az illetékes földhivatal engedélye. A végleges, más célú hasznosítás előtt kérelem, vázrajz, területkimutatással lehet a körzeti földhivataltól kérni az engedélyt, míg az időleges más célú hasznosítás esetén a fentiekhez csatolni kell a rekultivációs tervet, melyet agronómiailag indokolni kell. (1994. évi LV. tv-ben foglaltakat kell figyelembe venni.)
(4) El kell készíteni a település kül- és belterületének csapadékvíz-elvezetési valamint a belterületi szennyvízhálózatának kiviteli terveit.
V. Fejezet

27. §

Záró rendelkezések

(1) A jelen helyi építési szabályzat és a mellékeltét képező kül- és belterületi szabályozási terv 2002. július 1. napján lép hatályba.
(2) A jelen helyi építési szabályzat jóváhagyásával Hangony község egyszerűsített összevont rendezési terve (Tsz. 003/90) hatályát veszti, kivételt képez a „Hangonyi-tó körüli terület szabályozási terve és ennek helyi építési szabályzata”.
(3) A belterületbe vonással és a művelés alóli kivonással ütemezetten igénybe vehető fejlesztési területeket a tényleges igénybevételt megelőző átmeneti időszakban a földtörvény vonatkozó előírásai szerint a jelenlegi használati módjuknak megfelelően kell művelni, hasznosítani.
(4) Jelen helyi építési szabályzat előírásait a hatályba lépést követően a még el nem bírált, folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. sz. melléklet

Természeti területek adatfelvételi lapja

03/a, c

erdő

03/b

gyep

09/b

gyep

010

kivett

011/a-c

gyep

012

kivett

013/a, c

gyep

013/b

kivett

014

kivett

016/8a, c, d

gyep

016/8b

kivett

021/7a, b

gyep

021/7d

kivett

043

kivett

044

kivett

045/1

kivett

045/2

kivett

046/1a, d, f

gyep

046/1c

kivett

047

kivett

052

kivett

060/a, c

kivett

060/b, d

gyep

082/2b, c, f

gyep

082/2d

kivett

080/1

gyep

088

kivett

089

kivett

090/8

erdő

090/9

erdő

090/10a

erdő

090/10b

legelő

090/15a

legelő

090/80

erdő

091/8a

erdő

091/8b

gyep

091/9a, c

gyep

091/9b

erdő

091/14

erdő

091/20

erdő

091/21

gyep

091/22

erdő

091/28

gyep

091/29

erdő

091/40

kivett

091/41-44, 46

gyep

091/45

erdő

091/49

kivett

091/51

gyep

091/52a

gyep

091/53a

gyep

091/55

kivett

091/60a, c

gyep

091/60d

erdő

091/61

gyep

091/62

kivett

091/63

gyep

091/64

gyep

091/70a

erdő

091/70b

gyep

091/71

gyep

093

kivett

094/4

gyep

094/7

erdő

094/9

gyep

095

kivett

096/4a, b

kivett

096/11a

erdő

096/11b

gyep

096/12a-c

gyep

096/14

erdő

096/15-16

gyep

096/17

kivett

0107

kivett

0112/16

gyep

0116/1

erdő

0116/2b, h

erdő

0116/2c, f

gyep

0116/2g

gyep

0121/3

erdő

021/7-8

gyep

0121/9a, c

erdő

0121/9b

kivett

0121/10a, b, f

gyep

0121/10c, d

kivett

0121/12

gyep

0121/15

gyep

0121/16

gyep

0121/17b

gyep

0122/2

kivett

0122/3a

erdő

0122/3b

kivett

0122/4

gyep

0122/5a, c

gyep

0122/5b

kivett

0123/5-7

gyep

0123/10a

erdő

0123/10b

kivett

0123/12

erdő

0123/14-17

gyep

0125/2

kivett

0125/19

erdő

0125/21

gyep

0125/22

erdő

0125/24-26

gyep

0125/28-29

gyep

0126

kivett

0130

kivett

0131/2-6

gyep

0131/8-10

gyep

0131/12-15

gyep

0131/16-17

gyep

0131/19-20

gyep

0133/1-3

kivett

0134/12-18

gyep

0135/1

kivett

0138

erdő

0141/11

erdő (kivett?)

0141/14

gyep

04146/1

gyep

04146/5

kivett

04146/6

erdő

04146/8

erdő

05086

kivett

05087

gyep

05088

gyep

05089/a

erdő

05089/b

gyep

05102

gyep

05107

erdő

2. sz. melléklet

A vonatkozó irat által érintett területen található régészeti lelőhelyek jegyzéke1

Megnevezés2

Elhelyezkedés3

Jelleg4

Korhatározás5

A lh. ismert állapota6

Hivatkozás7

Javaslat a lelőhely kezelésére8

Lampadja dűlő

Hangony községtől D-re lévő Tsz istállóktól K-i irányba kb. 500 m-re fekszik.

telepnyom (felszíni)

ismeretlen

HOM Rég. Ad. 158-68.

1997. évi CXL. Törvény rendelekezései értelmében a földmunkákkal járó beruházásokkal a nyilvántartott régészeti lelőhelyeket lehetőség szerint el kell kerülni.

Rengetegláb dűlő

A községtől 3 km-re DNY-ra, a hangonyi halastótól ÉK-re 5-8 m-re kiemelkedő dombháton

telepnyom (felszíni)

HOM Rég. Ad. 158-68.

Homokbánya

Hangony községtől K-re, a Hangony patak és az Ózd felé vezető műút közötti nagy kiterjedésű lankás dombvonulaton, a műúttól kb. 200 m-re

telep

koravaskor, római kor

HOM Rég. Ad. 158-68., 155-68., 156-68., 157-68.

Ált. iskola

Hangony község belterületén, azá ált. iskola melletti régi épület

faragott kő

ismeretlen kor

HOM Rég. Ad. 159-68.

Pálos Kolostorrom

Felső Hangony legészakibb részén földút vezet Ny-i irányba a Karóhegyes és Gólyabérc elnevezésű hegyek aljában

kolostor

HOM Rég. Ad. 154-68.

Birinyivár

A lelőhely egy ÉD-i fekvésű, 363 tszf. Magasságú hegyl platóján fekszik

földvár

ismeretlen kor

HOM Rég. Ad. 2326-93.

Pogányvár

A lelőhely egy KNy-i irányú, 388 tszf. Magasságú hegy platóján fekszik

földvár

ismeretlen kor

HOM Rég. Ad. 2326-93.

1Amennyiben szükséges térképmelléklettel

2 A vonatkozó dokumentum által érintett területen található régészeti lelőhely megnevezése

3 A régészeti lelőhely elhelyezkedésének leírása

4 Az adott régészeti lelőhely jellege (település, temető, szórvány, stb.)

5 A régészeti lelőhelyen található leletek korhatározása

6 A régészeti lelőhely állapotára vonatkozó adatok (bolygatott, részben elpusztult, veszélyeztetett, stb.)

7Az ismertetett adatok forrása (HOM Rég. Ad., irodalmi hivatkozások, egyéb)

8 A régészeti lelőhely kezelésére tett javaslat (feltárásra javasolt, eredeti állapotban való megőrzése javasolt)

1. melléklet

Hangony Község Településrendezési Terve - Szabályozási Terv (a Közigazgatási Területre)
null
null

2. melléklet

Hangony Község Településrendezési Terve - Szabályozási Terv (Belterület)
null
null

3. melléklet

Hangony Község Településrendezési Terv módosítása a 049/1 hrsz.-ú külterületi ingatlanra
null

4. melléklet

5. melléklet

6. melléklet

TÁJIDEGEN (INVÁZÍV) FAJOK JEGYZÉKE
A következő fajok telepítése tájvédelmi szempontból nem javasolt:
- alkörmös - Phytolacca americana
- amerikai kőris - Fraxinus pennsylvanica
- ártéri japánkeserűfű - Reynoutria japonica
- átoktüske - Cenchrus incertus
- bálványfa - Ailanthus altissima
- betyárkóró - Erigeron canadensis
- bíbor nenyúljhozzám - Impatiens grandulifera
- borzas kúpvirág - Rudbeckia hirta
- csicsóka - Helianthus tuberosus
- egynyári seprence - Stenactis annua
- fehér akác - Robinia pseudoacacia
- gyalogakác - Amorpha fruticosa
- japán komló - Humulus scandens
- kanadai aranyvessző - Solidago canadensis
- kaukázusi medvetalp - Heracleum mantegazzianum
- keresztlapu - Erechtites hieraciifolia
- kései meggy - Padus serotina
- keskenylevelű ezüstfa - Eleagnus angustifolia
- kisvirágú nenyúljhozzám - Impatiens parviflora
- magas aranyvessző - Solidago gigantea
- magas kúpvirág - Rudbeckia laciniata
- nyugati ostorfa - Celtis occidentalis
- óriás japánkeserűfű - Reynoutria sachalinensis
- őszirózsák – Aster spp.
- parlagfű - Ambrosia elatior
- parti szőlő - Vitis vulpina
- selyemkóró - Asclepias syriaca
- sokvirágú napraforgó - Helianthus decapetalus
- süntök - Echinocystis lobata
- sziklai szőlő - Vitis rupestris
- vadszőlő fajok (legfeljebb takarónövényként egyedi elbírálás alapján)- Parthenocissus spp.
- zöld juhar -Acer negundo

7. melléklet

8. melléklet