Mesztegnyő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2022. (V. 12.) önkormányzati rendeletének indokolása

Mesztegnyő helyi építési szabályzatáról

Hatályos: 2022. 06. 11
Mesztegnyő helyi építési szabályzatáról
Általános indokolás
Mesztegnyő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 120/2017. (IV.19.) határozatával úgy döntött, hogy a 123/2006. (IV.25.) határozatával jóváhagyott, jelenleg hatályos településszerkezeti terv, valamint a 9/2006. (IV.26.) rendeletével elfogadott HÉSZ és szabályozási tervek helyett – a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) előírásai alapján – új rendeletet készíttet.
Az új rendelet elkészítésére a Virányi Építész Stúdió Kft. kapott megbízást.
Az új helyi építési szabályzat az építési törvényben meghatározottaknak megfelelően a település sajátosságait figyelembe véve határozza meg az építés helyi rendjét, a telkekre vonatkozó helyi építési követelményeket, jogokat, kötelezettségeket.
A helyi építési szabályzat tartalmi követelményét és felépítését a Kormányrendelet 5. melléklete szabályozza. A helyi építési szabályzat együtt alkalmazandó a mellékleteivel.
A fentiekre való tekintettel elkészítésre került a Mesztegnyő helyi építési szabályzatáról szóló rendelet tervezete.
Előzetes hatásvizsgálat
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 17. §-a alapján a jogszabály előkészítője előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felméri a szabályozás várható következményeit. Az előzetes hatásvizsgálat eredményéről önkormányzati rendelet esetén a helyi önkormányzat képviselő-testületét tájékoztatni kell.
A tervezett jogszabály jelentősnek ítélt hatásai:
- társadalmi hatása: a rendelet tervezetben foglaltak szabályozzák az építés helyi rendjét.
- gazdasági, költségvetési hatása: a rendelet tervezetben foglaltaknak gazdasági, költségvetési hatása nincs.
- környezeti, egészségi következménye: a rendelet tervezetben foglaltak biztosítják a település közigazgatási területén a környezet védelmét, valamint biztosítják a lakosság egészséges környezethez való jogát.
- adminisztratív terheket befolyásoló hatása: a rendelet tervezet az adminisztratív terheket kis mértékben növeli.
- a jogszabály megalkotásának szükségessége, elmaradásának várható következménye: a rendelet tervezet megalkotását az indokolja, hogy a korábbi szabályozás több vonatkozásban eltér a hatályos magasabb szintű jogszabályoktól, így az jogsértő. A rendelet megalkotásának elmaradása esetén továbbra is a törvénysértő rendelkezések maradnának hatályban.
- a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: a rendelet megalkotása a meglévő szervezeti, személyi, tárgyi és pénzügyi feltételekkel alkalmazható, további feltételek biztosítását nem igényli, a szükséges feltételek rendelkezésre állnak.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
A rendelet hatályáról, alkalmazásáról, mellékleteiről rendelkezik.
A 2. §-hoz
A szabályozási tervek elemeire és alkalmazásukra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 3. §-hoz
A rendelet értelmező rendelkezéseit tartalmazza.
A 4. §-hoz
A közterület kialakítására vonatkozó előírásokat tartalmazza.
Az 5. §-hoz
Az épített környezet védelmére vonatkozó előírásokat tartalmazza.
A 6. §-hoz és a 7. §-hoz
A természeti és táji környezet védelmére vonatkozó előírásokat tartalmazza.
A 8. §-hoz
A naperőmű létesítése céljából korlátozottan igénybe vehető terület övezete által érintett területekre vonatkozó előírásokat tartalmazza.
A 9. §-hoz
A környezet védelmének általános előírásairól rendelkezik.
A 10. §-hoz
A levegővédelemről rendelkezik.
A 11. §-hoz
A föld- és a talajvédelemről rendelkezik.
A 12. §-hoz
A felszíni és felszín alatti vizek védelméről rendelkezik.
A 13. §-hoz
A zaj- és rezgésvédelemről rendelkezik.
A 14. §-hoz
A hulladékgazdálkodásról rendelkezik.
A 15. §-hoz
A veszélyeztetett területekre vonatkozó előírásokat tartalmazza.
A 16. §-hoz
Az egyes sajátos jogintézményekkel kapcsolatos előírásokat tartalmazza.
A 17. §-hoz
A közművesítésre és az elektronikus hírközlésre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
A 18. §-hoz
A közműellátás mértékéről rendelkezik.
A 19. §-hoz
A vízellátásról rendelkezik.
A 20. §-hoz
A szennyvízelvezetésről rendelkezik.
A 21. §-hoz
A felszíni vízrendezésről és a csapadékvíz-elvezetésről rendelkezik.
A 22. §-hoz
A villamosenergia-ellátásról rendelkezik.
A 23. §-hoz
A földgázellátásról rendelkezik.
A 24. §-hoz
A vezetékes elektronikus hírközlésről rendelkezik.
A 25. §-hoz
A vezeték nélküli elektronikus hírközlésről rendelkezik.
A 26. §-hoz
A telekalakítás szabályairól rendelkezik.
A 27. §-hoz
Az építés szabályairól rendelkezik.
A 28. §-hoz
Az állattartás céljára szolgáló építményekről rendelkezik.
A 29. §-hoz
A katasztrófavédelmi osztályba sorolás alapán meghatározott elégséges védelmi szint követelményeiről rendelkezik.
A 30. §-hoz
A településszerkezetre és a területfelhasználásra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 31. §-hoz
A beépítésre szánt területekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 32. §-hoz
A falusias lakóterületre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 33. §-hoz
A településközpont területre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 34. §-hoz
A kereskedelmi, szolgáltató területekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 35. §-hoz
Az általános gazdasági területre vonatkozó rendelkezéséket tartalmaz.
A 36. §-hoz
A beépítésre szánt különleges területre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 37. §-hoz
A beépítésre nem szánt területekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 38. §-hoz
A közlekedési és közműterületre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 39. §-hoz
A zöldterületre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 40. §-hoz
Az erdőterületre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.
A 41. §-hoz
A mezőgazdasági területre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
A 42. §-hoz
A kertes mezőgazdasági területre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
A 43. §-hoz
A belterületi kert mezőgazdasági területre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
A 44. §-hoz
Az általános mezőgazdasági területre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
A 45. §-hoz
A korlátozott használatú mezőgazdasági területre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
A 46. §-hoz
A gyümölcsös mezőgazdasági területre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
A 47. §-hoz
A vízgazdálkodási területre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
A 48. §-hoz
A természetközeli területre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
A 49. §-hoz
A beépítésre nem szánt különleges területre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
Az 50. §-hoz
Hatályba léptető rendelkezést tartalmaz.
Az 51. §-hoz
Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
Az 52. §-hoz
A rendelet alkalmazására vonatkozó rendelkezést tartalmaz.