Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2003. (XI.17.) önkormányzati rendelete

a közterület-használatról és a falukép védelméről

Hatályos: 2004. 01. 01

Sitke Község Önkormányzati Képviselő-testülete az 1990. évi LXV.tv.16.§-ában kapott felhatalmazás alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi LXXVIII. törvény ( továbbiakban: törvény) 54.§.ában, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) Korm. számú rendeletben   valamint a közúti igazgatásról szóló 1988.évi I. törvény és az 1/1975.(II.5.) KPM - BM. számú együttes rendeletben ( továbbiakban . KRESZ ) foglaltakra figyelemmel  az alábbi rendeletet alkotja:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK


A rendelet célja


1.§


A rendelet megalkotásának célja az, hogy a törvény 54.§-ában foglalt rendelkezésekre figyelemmel Sitke Község közterületeinek a rendeltetéstől eltérő célra való használatát szabályozza. A rendelet megalkotása során a képviselő-testületet a közterületek célszerű használatának biztosítása, a falukép védelmére és a közrend megóvására irányuló törekvés vezérelte.


A rendelet hatálya


2.§


(1) A rendelet hatálya kiterjed minden olyan magánszemélyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra, akik közterületet rendeltetéstől eltérő célra használnak.


(2) A rendelet hatálya minden olyan közterületnek minősülő földterületre kiterjed, amely Sitke közigazgatási területén található.


(3)[1] A rendelet hatálya nem terjed ki a tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszközök közutak melletti elhelyezésének részletes szabályairól szóló 421/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet szerinti tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszközökre.

Értelmező rendelkezések


3.§


A rendelet alkalmazása során:

a) Zöldterület: a parkok, sétányok, sportpályák, játszóterek, út menti zöldsávok, vendégjárdák füvesített részei, a közterületi fák és a virágosított területek     

b) Üzemen kívül helyezett jármű: minden olyan hatósági jelzéssel nem rendelkező jármű, amely a forgalomban csak külön engedéllyel, jelzéssel vehet részt.

c) Üzemképtelen jármű: baleset következtében károsodott és elhagyott – a balesettől számított 8 napon belül el nem szállított – jármű illetve műszaki állapotánál fogva közlekedésre alkalmatlan jármű.

d) Közúti közlekedési szolgáltatásra használt jármű tárolása: közúton vagy más közterületen gépjárművel a folyamatos rakodáshoz, az okmánykezeléshez, illetve indulás és érkezés után a szállásépületek (kivéve a gépjármű vezetőjének lakása vagy tartózkodási helye ) környékén a vezető pihenő ideje alatti tartózkodáshoz szükséges időn túli egyhelyben maradás

e) Napvédő ponyva, előtető által elfoglalt terület: nyitott állapotban a talajszintre vetített  alapterület


A közterületek használata


4.§


(1) A közterületeket elsősorban rendeltetésüknek megfelelően, a rájuk vonatkozó ha tósági előírások és engedélyek szerint lehet használni. Ez a használati jog bárkit megillet.


(2) A közterületeket rendeltetésüktől eltérő célra – jogszabályban meghatározott eseteket kivéve – kizárólag az e rendeletben meghatározott feltételekkel szabad használni.


(3) Az Önkormányzat a rendeletek helyben szokásos kihirdetésén túl köteles a közterület-használati díjakat elektronikus formában és módosításukat követően nyomtatott formában is közzétenni. közterület rendeltetéstől eltérő célra való használatára irányuló eljárás kérelem minimális adattartalmára vonatkozó tájékoztatót pedig elektronikus formában közzétenni.

5.§


(1)[2] A közterület rendeltetéstől eltérő célra való használata végleges önkormányzati hatósági engedély ( továbbiakban: engedély ) illetve közterület bontása esetén kezelői hozzájárulás birtokában történhet.


(2) Az engedélyt illetve a kezelői hozzájárulásokat a polgármester ( továbbiakban engedélyező ) adja ki.


(3)Amennyiben  a közterület-használat olyan tevékenység végzésére vagy olyan     építmény elhelyezésére irányul, amelyhez egyéb hatósági engedély is szükséges,     úgy az engedélyt illetve a kezelői hozzájárulást a hatósági eljárással együtt kell kiadni.


(4) Az engedély illetve a kezelői hozzájárulás tartalmazza a használat céljára, időtartamára, a közterület-használat díjára, a használó jogaira és kötelezettségeire vonatkozó előírásokat, valamint a rendeletben meghatározott egyéb feltételeket.


6.§


Nem adható ki közterület-használati engedély az alábbi esetekben:

a) üzlettel nem rendelkező kereskedők részére árusítás céljára a műemléki környezet területére kivéve az ünnepek előtti 1 hónap időtartamú, az ünnephez kapcsolódó árusításokat (fenyőfa, koszorú, szilveszteri kellékek stb.);

b) zajos, bűzös, robbanásveszélyes tevékenység gyakorlására;

c) szeszesital forgalmazásra , kivéve a vendéglátóipari előkertekben történő vagy a  külön jogszabály alapján engedélyezett alkalmi árusítást;

d) közterületi sátorgarázs létesítésére;

e) üzemképtelen vagy üzemen kívül helyezett járművek tárolására;

f) elárusító helyek és üzletek környékén áru és göngyöleg tárolására;

g) tüzelőanyag 48 órán túli tárolására

h) a közlekedés biztonságát veszélyeztető anyagok tárolására (a veszélyességre a  Közútkezelő KHT, a közlekedési hatóság vagy a közterület-felügyelet  állásfoglalása az irányadó)

i) közúti közlekedési szolgáltatást végző járművek tárolására a 16.§.(1) bekezdésében foglaltak kivételével

j) faluképbe nem illő, a közízlést sértő tárgyakra, berendezésekre

k) a lakosság nyugalmát vagy a közerkölcsöt sértő tevékenység végzésérel

l)[3] az engedélyt kérő ügyfélnek a tárgyévet megelőző időszakból nyilvántartott közterület-használati díj tartozása van,

m)[4]a reklámhordozó nem felel meg Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről szóló 16/2017. (XII.19.) önkormányzati rendeletében foglalt követelményeknek.


7.§


(1) A közterület nem rendeltetésszerű használatára az 5.§-ban meghatározott engedély nélkül az alább felsorolt esetekben van lehetőség:

a) építőanyag, tüzelőanyag 48 órát meg nem haladó tárolására, ha az a közlekedést valamint a személyi és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti;

b) kirakatszekrény, hirdetőberendezés, cég és címtábla, portál elhelyezése,   amennyiben 10 cm-nél nem nyúlik be jobban a közterületbe;

c) köztisztasággal kapcsolatos tárgyak elhelyezése

d) Magyar Posta RT. levélszekrényeinek elhelyezése

e) őstermelői igazolvánnyal rendelkező őstermelők részére saját terményeik árusítására saját ingatlanuk előtt


(2) Az (1) bekezdésben felsorolt közterület használatok esetén a közterület helyreállításának kötelezettsége a használót terheli.

7/A.§


(1) Az Önkormányzat a tulajdonában álló közterületek filmforgatási célú használatát jelen rendelet mellékletében meghatározott díj ellenében biztosítja.


(2) A forgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható, valamint a rendkívüli természeti események esetén az Önkormányzat öt napon belül köteles újra biztosítani a közterület-használatot.


(3) Mentes a közterület-használati díj megfizetése alól az a filmforgatás, amely közérdekű célokat szolgál, különösen az oktatási, tudományos vagy ismeretterjesztő témájú, vagy filmművészeti állami felsőoktatási képzés keretében készülő alkotás, továbbá a község turisztikai marketingjét kiemelkedően segítő szakanyag.


(4)[5] A kérelmező és a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság közötti, filmalkotás forgatására vonatkozó közterület-használatot rendező hatósági szerződés jóváhagyása a polgármester hatásköre.

8.§[6]


(1) A közterület rendeltetéstől eltérő célra való használatára irányuló eljárás kérelemre indul. A kérelmet a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Gazdasági és Városfejlesztési Irodájához (továbbiakban: Iroda) kell benyújtani.


(2) Az engedélyezési eljárás során egyebekben az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy az Ör. és az Ákr. rendelkezéseiben megfogalmazott feltételek fennállása esetén jogszabály lehetővé teheti vagy előírhatja az Ákr 92. § (1) bekezdése szerinti hatósági szerződés megkötését.


A közterület használati díj


9.§


(1) A közterület rendeltetéstől eltérő célú használatáért – a 7.§-ban meghatározott   eseteket kivéve – díjat kell fizetni. A díj összegét, megfizetésének módját és  határidejét az engedély tartalmazza.


(2) A díj összegét – a közterület használat időtartama és a használat jogcíme szerint  - a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.


(3) A díj összegének megállapításánál minden megkezdett hónap, nap ill. m2 egésznek számít a reklámtáblákat kivéve. A létesítmény által elfoglalt terület nagysága  a létesítmény alapterülete és a használathoz szükséges csatlakozó terület méretének összege. Reklámtábla esetén a díjat a reklámfelület alapján kell megállapítani. Több oldalas reklámtábla esetén a díjat a reklámfelületek összege után a tényleges m2 alapján kell megfizetni de  a minimálisan megfizetendő  díj 1 m2 nagyságra vonatkozik.


(4)[7] A díj összegét a kiadott engedély véglegessé válását követő 8 napon belül kell megfizetni.


(5) Az engedélyező a közterület használat díját mérsékelheti vagy elengedheti, ha a közterületet jótékonysági célú, sport , kulturális vagy egyházi rendezvény céljából veszik igénybe, vagy a közterület használat községi közérdeket szolgál.


(6) Amennyiben a közterület  használat jogcíme a mellékletben nem szerepel, úgy a folytatni kívánt tevékenységhez hasonló jellegű használatra megállapított díjat kell megfizetni.


(7) A mellékletben szereplő közterület-használati díjakat a Rockfesztivál rendezvényen nem kell alkalmazni.

A közterület használat időtartama


10.§


(1) Közterület használati engedély határozott időre adható, melynek legrövidebb időtartama 1 nap, leghosszabb időtartama 1 év. Egy éven túli használatra csak az engedély meghosszabbításával van lehetőség.


(2) Az engedély a közterület használat engedélyezett időtartamának lejárta előtt  meghosszabbítható, ha azt kizáró körülmények nem állnak fenn. A meghosszabbításra az engedély kiadásának szabályait kell alkalmazni. Nincs helye meghosszabbításnak, ha a közterület használati engedély visszavonására irányuló eljárás indult.


11.§


Vissza kell vonni az engedélyt, ha az engedélyes

a) a közterület használati jogot másnak átengedte, vagy

b) a közterületet nem az engedélyezett célra, az engedélyben meghatározott módon és időtartamban használja, vagy az engedélyben foglalttól eltérő nagyságú vagy másik területet foglal el, vagy

c) a közterület használat díját az előírt határidőre nem fizette meg.


A visszavonásra akkor kerülhet sor, ha a szabálytalanság észlelése után annak megszüntetésére az engedélyest írásban felszólították. Különösen nagy balesetveszély vagy életveszély esetén a felszólítás mellőzhető.


11/A.§[8]


Az engedélyt vissza lehet vonni, vagy hatályát fel lehet függeszteni, ha a közterület-használat jogának gyakorlása az Önkormányzat, vagy intézményei beruházását akadályozza vagy korlátozza. Ebben az esetben a közterület-használati díj időarányos részét vissza kell téríteni. Az engedélyest az akadályozás vagy korlátozás tudomásra jutását követően haladéktalanul értesíteni kell az eljárás megindításáról. Amennyiben a végrehajtás késedelme jelentős vagy helyrehozhatatlan kárral járna, az engedélyt visszavonó vagy hatályát felfüggesztő határozatot fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá lehet nyilvánítani. A közterület-használati engedély visszavonása vagy hatályának felfüggesztése polgári jogi igényt nem dönt el.


12.§


Különösen indokolt esetben ( pl. munkaszüneti nap) a közterület használatát a polgármester a helyszínen engedélyezheti, ha a rendeltetéstől eltérő célú használatot a rendelet nem tiltja. Az engedélyezett időtartam ebben az esetben nem haladhatja meg a 48 órát. A díjat készpénzben nyugta ellenében kell átvenni, a használat jog-szerűségét a nyugta igazolja.

A közterületek védelme, használatának egyéb szabályai


13.§


(1) A közterületek használóinak kötelessége a közterületek védelme, a közterületi berendezési tárgyak megóvása és kíméletes használata. Tilos az elhelyezett berendezések rongálása, elcsúfítása, szennyezése.


(2) Gépjárművel a zöldterületekre ráhajtani, ott várakozni tilos.


(3) Tilos a közterületeken a virágok leszedése, a fák és egyéb növények csonkolása.


(4) A zöldterületeken állatot legeltetni illetve kutyát futtatni az állattartási rendeletben foglalt feltételekkel lehet. 


(5) A gyermekek részére kialakított játszóterekre kutyát bevinni tilos.


(6) Tilos a közterületen – a szemétszállítási napok kivételével- huzamosabb ideig szemétgyűjtő edényt tárolni.


14.§


A közterületet nem rendeltetésszerű célra használók kötelesek a közterülethasználati engedélyt maguknál tartani és ellenőrzés esetén felmutatni.

Hirdető berendezések, falragaszok elhelyezése


15.§


(1) Épületek falán vagy kerítésen hirdetőberendezést elhelyezni csak az épület tulajdonosának hozzájárulásával szabad úgy, hogy az megfeleljen a faluképi követelményeknek és a közlekedés biztonságát ne veszélyeztesse.


(2) Műemléki környezetben csak a műszaki iroda által jóváhagyott illetve előírt hirdetőberendezések létesíthetők.


(3) Tilos hirdetményt vagy reklámot elhelyezni közúti jelzésen, annak tartó oszlopán vagy bármely más olyan berendezésen, amely a forgalom szabályozására szolgál.


(4) Önkormányzati tulajdonú intézményeken választási hirdetések elhelyezése tilos.


(5) Trafóházakra, nyomásszabályozó állomásokra, távközlési berendezésekre és kandeláberekre falragasz  nem helyezhető el.


(6) Az elavult hirdetések eltávolításáról a hirdető szervezeteknek illetve a berendezések tulajdonosainak kell gondoskodnia. A hirdető berendezések karbantartását azok tulajdonosa köteles végezni úgy, hogy azok állapota a faluképi követelményeket kielégítse.


Közúti közlekedési szolgáltatásban használt járművek tárolásának szabályai


16.§


(1)A közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988.(XII.20.) MT. rendelet 7.§.(4) bekezdésében meghatározott rendelkezések alapján a gépjármű közúton való tárolására engedélyt kivételesen indokolt esetben a polgármester adhat. Más közterületen közúti közlekedési szolgáltatásban használt gépjármű tárolására engedély nem adható, azon ilyen gépjármű tárolása tilos.


(2) Tilos a közúti közlekedési szolgáltatásban használt gépjárművek, pótkocsik, nyerges vontatók, autóbuszok közterületen történő mosása, szerelése, javítása, kivéve, ha az menet közben keletkezett műszaki hiba elhárítására szolgál.


Üzemképtelen és üzemen kívül helyezett járművek elszállítás, tárolása


17.§


(1) Üzemképtelen jármű vagy munkagép közterületen nem tárolható. Az üzembentartó köteles az üzemképtelenné vált járművet a közterületről haladéktalanul eltávolítani.


(2) Ha a jármű csupán azért üzemképtelen, mert hatósági engedéllyel vagy jelzéssel nem rendelkezik, úgy azt mellékútvonalon vagy parkolóban legfeljebb 30 napig lehet tárolni.


(3) Baleset folytán megsérült és elhagyott járművet az út kezelője is eltávolíthat, amennyiben az a forgalmat akadályozza, vagy elhelyezkedése folytán baleseti veszélyt jelent, erről azonban a rendőrkapitányságot értesíteni kell.


A közterület bontása


18.§


(1) A közterület felbontásához, annak területén, alatta vagy felette építmény vagy más létesítmény elhelyezéséhez –  a közutat és tartozékait kivéve - a közterület tulajdonosának hozzájárulása szükséges. A tulajdonos önkormányzat hozzájárulásában feltételeket írhat elő.


(2)[9]

19.§ [10]


Záró, átmeneti és hatályba léptető rendelkezések


20.§


(1) E rendelet 2004. január 1-én lép hatályba, ezzel egyidejűleg Sitke község Önkormányzatának 5/1991.(VI.19.) számú rendeletének 1-8.§-ai hatályukat vesztik.


Sitke, 2003. november 7.


                             Domján Lászlóné                                                                         dr. Szijártó Valéria

                               polgármester                                                                                       jegyző


Kihirdetve 2003.november 17-én


                                                                                                                                dr. Szijártó Valéria
                                                                                                                                         jegyző 

[1]

A rendelet szövegét a 3/2018 (II.13.) önkormányzati rendelet 1 §-a iktatta be. Hatályos: 2018.02.14-től

[2]

A rendelet szövegét a 3/2018 (II.13.) önkormányzati rendelet 5 §-a módosította. Hatályos: 2018.02.14-től

[3]

A rendelet szövegét a 3/2018 (II.13.) önkormányzati rendelet 2 §-a iktatta be. Hatályos: 2018.02.14-től

[4]

A rendelet szövegét a 3/2018 (II.13.) önkormányzati rendelet 2 §-a iktatta be. Hatályos: 2018.02.14-től

[5]

A rendelet szövegét a 3/2018 (II.13.) önkormányzati rendelet 5 §-a módosította. Hatályos: 2018.02.14-től

[6]

A rendelet szövegét a 3/2018 (II.13.) önkormányzati rendelet 3 §-a módosította. Hatályos: 2018.02.14-től

[7]

A rendelet szövegét a 3/2018 (II.13.) önkormányzati rendelet 5 §-a módosította. Hatályos: 2018.02.14-től

[8]

A rendelet szövegét a 3/2018 (II.13.) önkormányzati rendelet 4 §-a iktatta be. Hatályos: 2018.02.14-től

[9]

Hatályon kívül helyezte a 3/2018 (II.13.) önkormányzati rendelet 6 §-a. Hatálytalan: 2018.02.14-től

[10]

Hatályon kívül helyezte a 3/2018 (II.13.) önkormányzati rendelet 6 §-a. Hatálytalan: 2018.02.14-től

Mellékletek