Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2010. (IX.20.) önkormányzati rendelete

a Helyi Építési Szabályzatról

Hatályos: 2015. 06. 15- 2017. 05. 11

Sitke község Önkormányzata az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 13. § (1) bekezdése, a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. Törvény 8. § (1) és 16. § (1) bekezdése értelmében – az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló, többször módosított 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendeletben meghatározott rendelkezések figyelembevételével – a tervszerű településfejlesztés érdekében, a helyi építési szabályozásról a következő rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1. §[1]

(1) Jelen rendelet hatálya Sitke község igazgatási területére terjed ki. Kivételt képeznek azon területegységek, amelyekre önálló szabályozási terv és helyi építési szabályzat kerül jóváhagyásra.


(2) A Hunyadi út-Kossuth utca-363/2 hrsz árok-440 hrsz út-421hrsz árok által határolt tömb területére 004/2012 munkaszámú Akcióterv Kft által készített szabályozási tervlap előírásait kell alkalmazni, készítésének dátuma 2012 december.


(3)[2] A Dózsa György utca-Petőfi utca-0382/28 hrsz ingatlanok által határolt tömb területére SZT/M/1-2015 jelű Akcióterv Kft által készített szabályozási tervlap előírásait kell alkalmazni, készítésének dátuma 2015. május

A rendelet alkalmazása

2. §

(1)[3] A rendeletben foglalt előírásokat az SzT-1/M, SzT-2/M és SZT/M/1-2015 jelű Szabályozási tervvel együtt kell alkalmazni, melyek jelen rendelet 2.; 3.; és 4. sz. mellékletét képezik.


(2)   A község igazgatási területén területet felhasználni, létesítmények elhelyezésére építési telket, építési területet kialakítani és beépíteni, út és egyéb közlekedési, továbbá közműhálózatot és általában bármely építményt, építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni és lebontani, elmozdítani, a rendeltetését megváltoztatni és ezekre hatósági engedélyt adni csak az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló, többször módosított 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendeletben (továbbiakban: OTÉK) foglaltaknak, az egyéb országos hatályú rendelkezéseknek, a szabályozási terven és a jelen rendeletben meghatározott előírásoknak megfelelően szabad. 


(3) A jelen Helyi Építési Szabályzatban (továbbiakban: HÉSZ) szereplő, jogszabályra vonatkozó általános hivatkozásoknak megfelelő konkrét törvények, rendeletek, szakági előírások felsorolása az 1. sz. mellékletben található, amit a jogszabályi hatályosság szempontjából folyamatosan karban kell tartani.

Övezeti tagozódás

3. §


(1) A belterületi határvonal választja el a belterületbe tartozó területeket a külterületi földrészektől. A község belterületébe tartoznak a jelenleg 1-720 helyrajzi számmal jelölt ingatlanok. A belterületi határ tervezett módosítására az alábbi ingatlanok belterületbe vonása révén kerül sor:

a)    0382/5 hrsz. jelölt része lakóterület céljára;

b)    0348/5-6, 0349 hrsz. jelölt része lakóterület céljára;

c)    1206-1243 hrsz. lakóterület és út, céljára.


(2) Építési szempontból a község igazgatási területe

a) beépítésre szánt területekre és

b) beépítésre nem szánt területekre tagozódik.

Beépítésre szánt területek

4. §


(1) A beépítésre szánt területek a Szabályozási terven az övezet jelével és római számmal, mint sorszámmal jelölt területegységekre tagozódnak.


(2) A beépítésre szánt területen belül az alábbi terület-felhasználási egységeket különböztetjük meg:

a) lakóterület (kertvárosias és falusias), a L - I-XXIX. sorszámú területegységek;

b) vegyes terület (településközpont vegyes terület), a V - I-IX. sorszámú területegységek;

c) gazdasági terület (kereskedelmi, szolgáltató terület), a G - I-II. sorszámú területegységek;

d) különleges terület (sportpálya, szabadidős terület, temető stb.) a K - I-IV6. sorszámú területegységek


(3) A beépítésre szánt területek:

a) az eddig "belterület"-ként szerepeltetett területek (1-720 hrsz.), kivéve ezek közül a közlekedési és közmű-elhelyezési, a hírközlési-, a zöld- és az erdőterületeket,

b) az eddig "külterületi" besorolásban szereplő, de 3%-ot meghaladó beépítettségű (0199/1, 0213/8-/10 és 0286/1 hrsz.) területek (majorok és volt vasúti megállóhely),

c) lakótelkek kialakítására tervezett külterületi besorolású területek: 0348/5-/6 hrsz-ú ingatlanok és a 0349 hrsz. út közút felőli 50-100 m-es része, a 166 hrsz. út vonaláig, a 0382/5 Dózsa Gy. u. felőli, kb. 70 m széles része.

d) a zömében lakóépülettel már beépített, korábban zártkert besorolásba tartozó 1207, 1208, 1213, 1215, 1218, 1219, 1222, 1223, 1226, 1230, 1233, 1235, 1238, 1240, 1243 hrsz-ú ingatlanok, az SzT-2/M terven jelölt telekátalakítások feltételével.


(4) A beépítésre szánt területek növelési igényének kielégítése a vonatkozó jogszabályok betartásával és a mezőgazdasági rendeltetésű földrészletek védelmének figyelembevételével, a szükségletnek megfelelő ütemezéssel történhet.

Beépítésre nem szánt területek

5. §


(1) A 4. § (1) pontban nem szereplő területek beépítésre nem szánt területek.


(2) A beépítésre nem szánt területen belül az alábbi terület-felhasználási egységeket különböztetjük meg:

a) közlekedési és közműterület,

b) zöldterület,

c) erdőterület,

d) mezőgazdasági terület,

e) egyéb terület.


(3) Beépítésre nem szánt területen építmények, épületek az OTÉK 26-30/B §-ban, valamint a HÉSZ 6. § és 14. §-ban meghatározott feltételek szerint helyezhetők el.

Építmények elhelyezésének és területek kialakításának általános szabályai

6. §


(1) Az egyes építmények elhelyezésére szolgáló építési telkek vagy építési területek méreteit a jelen előírásoknak megfelelően, valamint a létesítményre (területre) vonatkozó általános érvényű hatósági előírások, az OTÉK együttes alkalmazásával kell kialakítani.


(2) A beépítésre szánt területek építési használatának megengedett felső határértékét és a zöldfelület előírt legkisebb mértékét az OTÉK 25. §-a határozza meg.


(3) Az építményeket csak úgy szabad elhelyezni, hogy azok együttesen feleljenek meg a településrendezési, a környezet-, a táj-, a természet- és műemlékvédelmi, továbbá a rendeltetési, az egészség-, a tűz-, a köz- és más biztonsági, az árvízvédelmi, az akadálymentességi követelményeknek, valamint a geológiai, éghajlati, illetőleg a terep, a talaj és a talajvíz fizikai, kémiai, hidrológiai adottságainak, illetőleg azokat ne befolyásolják károsan.


(4) Az egyes telkeken belül az építmények elhelyezésére szánt terület határát - az alkalmazandó beépítési mód, az előírt elő-, oldal- és hátsókert figyelembe vételével - az SzT-1/M és SzT-2/M jelű Szabályozási terv jelöli.


(5) A Szabályozási terven elérően van jelölve a csak telekalakítás (megosztás, összevonás) feltételével kialakuló építési hely.


(6) Ahol a Szabályozási terv zártsorú beépítést ír elő, illetve engedélyez, az épületeket, épületszerkezeteket az összeépíthetőség és a tűzszakasz-határolás feltételeinek megfelelően kell kialakítani. Pince az oldalhatártól 3 m-en belül nem létesíthető.


(7) Állattartás céljára szolgáló épület, helyiség és melléképítmény építési telken történő elhelyezésénél, kialakításánál egyidejűleg be kell tartani az állattartással és környezetvédelemmel kapcsolatos helyi önkormányzati rendelet, ennek hiányában az egészségügyi szakhatóság eseti előírásait (védőtávolság, tartható állatok száma, egyéb építési feltételek) is.


(8) A lakóterületek védelme érdekében a Településszerkezeti terven feltüntetett ZI illetve ZII jelölésű zónán belül csak az állattartással és környezetvédelemmel kapcsolatos helyi önkormányzati rendelet, ennek hiányában az egészségügyi és környezetvédelmi szakhatóság által egyedileg meghatározott tevékenység folytatható illetve korlátozott rendeltetésű építmények helyezhetők el:

a)    a ZI jelű, a lakóterület határától mért 250 m távolságon belüli I. védelmi zónában csak a lakóterületen is engedélyezett mértékű zavaró hatással járó gazdasági, mezőgazdasági  tevékenység, állattartás folytatható, illetve ezek céljára szolgáló építmény létesíthető.

b)    a ZII jelű, a lakóterület határától mért 500 m távolságon belüli II. védelmi zónában csak nem jelentős mértékű zavaró hatással (zaj, szag, por) járó gazdasági, mezőgazdasági tevékenység, állattartás folytatható, illetve ezek céljára szolgáló építmény létesíthető.


(9) Az építmények elhelyezése (tervezett terület felhasználás) során az országos közutak jelenleg lakott területen kívüli szakaszai mellett figyelembe kell venni a közúti közlekedésről szóló törvényből fakadó korlátozásokat, illetve az csak az útkezelővel egyeztetett és jóváhagyott feltételek, valamint a vonatkozó védőtávolságok figyelembe vételével történhet.

Lakóterületek kialakítása és lakóépületek elhelyezése

7. §


(1)   Sitke község területén lakóterületnek minősített területeket falusias és kertvárosias lakóterületi építési övezetekbe soroljuk.


(2)   A falusias lakóterületi építési övezetekbe tartozó területeken a telkek csak legalább részleges közművesítettség esetén építhetők be. A megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség 0,5 a zöldfelület legkisebb aránya 40 %. A telekalakítás és beépítés feltételeit (elhelyezhető építmények, beépítési mód, építési telek legkisebb területe, legnagyobb beépítettsége, legkisebb, legnagyobb építménymagasság) az alábbiak, illetve az OTÉK előírásai alapján kell megállapítani:

a) Lf-O-K          szabályozási jelű, falusias lakóterületi építési övezethez tartozó területeken lakótelkes, oldalhatáron álló és a kialakulthoz igazodó, azt meg nem haladó építménymagasságú lakóépületek helyezhetők el, előkert nélkül, vagy a kialakult előkert mélységgel. Az építési telek legkisebb területe 800 m2, legnagyobb beépítettsége 30 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Kossuth L. utca páros oldala a 156-164 hrsz. között,

- a Kossuth L. utca páratlan oldala az Ady E. utcától a községhatárig,

- az Ady E. utca páros oldala a 252-260 hrsz. között,

- a Dózsa Gy utca nyugati oldala a 700-711 hrsz. között,

- a József A. utca páratlan oldala a 442-459 hrsz. között,

- a Hegyalja utca mindkét oldala.

b) Lf-O-Z-K       szabályozási jelű, falusias lakóterületi építési övezethez tartozó területeken lakótelkes, a szabályozási terv jelölése szerint részben oldalhatáron álló, részben zártsorú és a kialakulthoz igazodó, azt meg nem haladó építménymagasságú lakóépületek helyezhetők el, előkert nélkül. Az építési telek legkisebb területe 800 m2, legnagyobb beépítettsége 30 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Kossuth L. utca páros oldala az 56-103 hrsz. között, kivéve a 74-77 hrsz. ingatlanokat,

- a Kossuth L. utca páratlan oldala és Ady E. utca páratlan oldala a 272-356 hrsz. között,

- a József A. utca páros oldala az 564-642 hrsz-ig és páratlan oldala a 466-543 hrsz. között.

c) Lf-O-4,5        szabályozási jelű, falusias lakóterületi építési övezethez tartozó területeken lakótelkes, oldalhatáron álló és max. 4,5 m építménymagasságú lakóépületek helyezhetők el, előkert nélkül, vagy a Szabályozási terven feltüntetett méretű előkerttel. Az építési telek legkisebb területe 900 m2, legnagyobb beépítettsége 30 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Kossuth L. utca folytatásában a 167-170 hrsz. között,

- az Ady E. utca folytatásában a 270-278 hrsz. között,

- a József A. utca folytatásában a 422-439 hrsz. között,

- a „D” utcában a 466/2-540 hrsz. között kialakításra tervezett telkek.

d)[4] Lf-Sz-4,5     szabályozási jelű, falusias lakóterületi építési övezethez tartozó területeken lakótelkes, szabadon álló és max. 4,5 m építménymagasságú lakóépületek helyezhetők el, a Szabályozási terven feltüntetett előkerttel. Az építési telek legkisebb területe 900 m2, legnagyobb beépítettsége 30 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Dózsa Gy. utca keleti oldalán 9/1-16 hrsz és 712-722 hrsz. között

- az Ady E. utca páros oldala a 261-264 hrsz. között.


(3)  A kertvárosias lakóterületi építési övezetekbe tartozó területeken a telkek csak legalább részleges közművesítettség esetén építhetők be. A szennyvíz elhelyezését átmenetileg a 16. § (5) bekezdés szerint kell megvalósítani. A megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség 0,6 a zöldfelület legkisebb aránya 50%. A telekalakítás és beépítés feltételeit (elhelyezhető építmények, beépítési mód, építési telek legkisebb területe, legnagyobb beépítettsége, legkisebb, legnagyobb építménymagasság) az alábbiak, illetve az OTÉK előírásai alapján kell megállapítani:

a) Lke-O-K       szabályozási jelű, kertvárosias lakóterületi építési övezethez tartozó területeken lakótelkes, oldalhatáron álló és a kialakulthoz igazodó, azt meg nem haladó építménymagasságú lakóépületek helyezhetők el, előkert nélkül, vagy a Szabályozási terven feltüntetett méretű előkerttel. Az építési telek legkisebb területe 550 m2, legnagyobb beépítettsége 30 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Dózsa Gy. utca a 691-699 hrsz. között,

- a Zrínyi M. utca mindkét oldala,

- a Hunyadi J. utca mindkét oldala,

- a Vadkert utca északi oldala a 610/5-618/10 hrsz. között.

b) Lke-O-4,5     szabályozási jelű, kertvárosias lakóterületi építési övezethez tartozó területeken lakótelkes, oldalhatáron álló és max. 4,5 m építménymagasságú lakóépületek helyezhetők el, a Szabályozási terven feltüntetett méretű előkerttel. Az építési telek legkisebb területe 700 m2, legnagyobb beépítettsége 30 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Vadkert utca déli oldala a 601/2-626 hrsz. között,

- a Kertészkert utca déli oldala az 581-587 hrsz. között,

- a „B” utca mindkét oldala,

- az „F” utca keleti oldala.

c) Lke-Sz-4,5    szabályozási jelű, kertvárosias lakóterületi építési övezethez tartozó területeken lakótelkes, szabadon álló és max. 4,5 m építménymagasságú lakóépületek helyezhetők el, a Szabályozási terven feltüntetett méretű előkerttel. Az építési telek legkisebb területe 700 m2, legnagyobb beépítettsége 20 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Vadkert utca északi oldala a 609-610/6 hrsz. között,

- a Vadkert utca déli oldala a 604/1-607 hrsz. között,

- a Kertészkert utca keleti oldala az 564-566 hrsz-ból alakítandó és 579-580 hrsz. telkek,

- a Kertészkert utca déli és „C” utca nyugati oldala az 588, 618/1-626 és 624, 628 hrsz-ból alakítandó telkek.

d) Lke-Sz-6,0    szabályozási jelű, kertvárosias lakóterületi építési övezethez tartozó területeken lakótelkes, szabadon álló és max. 6,0 m építménymagasságú lakóépületek helyezhetők el, a Szabályozási terven feltüntetett méretű előkerttel. Az építési telek legkisebb területe 700 m2, legnagyobb beépítettsége 20 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Vadkert utca déli oldala a 631/2-651 hrsz. között.

e) Lke-Ikr-6,0    szabályozási jelű, kertvárosias lakóterületi építési övezethez tartozó területeken lakótelkes, ikresen csatlakozó és max. 6,0 m építménymagasságú lakóépületek helyezhetők el. a Szabályozási terven feltüntetett méretű előkerttel. Az építési telek legkisebb területe 700 m2, legnagyobb beépítettsége 30 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Vadkert utca északi oldala a 618/11-618/17 hrsz. között.

f) Lke-K-K        szabályozási jelű, kertvárosias lakóterületi építési övezethez tartozó területeken lakótelkes, a kialakult vegyes beépítés szerinti és a kialakulthoz igazodó, a magasabb szomszédos épület utcai homlokzatmagasságát meg nem haladó utcai homlokzatmagasságú (lásd 1. sz. melléklet!), de legfeljebb 5,0 m építménymagasságú lakóépületek helyezhetők el, előkert nélküli beépítéssel. Az építési telek legkisebb területe 550 m2, legnagyobb beépítettsége 30 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- József A. utca északi oldala az 558-561 hrsz. között.

Vegyes területek kialakítása

8. §


(1)   Sitke községben településközpont vegyes terület kategóriába soroljuk a község központi részét képező Petőfi S. utcai, a Kossuth L. utca 1-19, 2-8. és Hunyadi J. utca 1. szám alatti ingatlanokat.

 (2)  A településközpont vegyes területen a megengedett legnagyobb szintterületsűrűség 2,4; a legnagyobb beépítettség 30 % lehet; az előírt legkisebb zöldfelület 20 %. A telekalakítás és beépítés feltételeit (elhelyezhető építmények, beépítési mód, építési telek legkisebb területe, legkisebb, legnagyobb építménymagasság) az alábbiak, illetve az OTÉK előírásai alapján kell megállapítani:

a) Vt-O-K          szabályozási jelű, településközpont vegyes területi építési övezethez tartozó területeken egyedi telkes, oldalhatáron álló és a kialakulthoz igazodó, a magasabb szomszédos épület utcai homlokzatmagasságát meg nem haladó utcai homlokzatmagasságú, de legfeljebb 5,0 m építménymagasságú lakóépületek és legfeljebb 6,0 m építménymagasságú intézményépületek helyezhetők el, előkert nélküli beépítéssel. Az építési telek legkisebb területe 550 m2 lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Petőfi S. és a Kossuth L. utca keleti oldala a 39-56 hrsz. között,

- a Kossuth L. utca nyugati oldala a 383-395 hrsz. között.

b) Vt-O-Z-K      szabályozási jelű, településközpont vegyes területi építési övezethez tartozó területeken egyedi telkes, a Szabályozási terv jelölése szerint részben oldalhatáron álló, részben zártsorú és a kialakulthoz igazodó, a magasabb szomszédos épület utcai homlokzatmagasságát meg nem haladó utcai homlokzatmagasságú, de legfeljebb 5,0 m építménymagasságú lakóépületek és legfeljebb 6,0 m építménymagasságú intézményépületek helyezhetők el, előkert nélküli beépítéssel. Az építési telek legkisebb területe 550 m2 lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Petőfi S. utca keleti oldala a 27-38 hrsz. között,

- a Petőfi S. utca nyugati oldala az 1-16 hrsz. között.

c) Vt-Sz-K        szabályozási jelű, településközpont vegyes területi építési övezethez tartozó területeken egyedi telkes, szabadon álló és a kialakulthoz igazodó, a magasabb szomszédos épület utcai homlokzatmagasságát meg nem haladó utcai homlokzatmagasságú, de legfeljebb 5,0 m építménymagasságú lakóépületek és legfeljebb 6,0 m építménymagasságú intézményépületek helyezhetők el, a Szabályozási terven feltüntetett méretű előkerttel. Az építési telek legkisebb területe 600 m2 lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Petőfi S. utca a 22-24 hrsz. között,

- a Kossuth L. utca déli oldala a 360-379 hrsz. ingatlanokból kialakítandó építési telkek,

- A Hunyadi J. utca 380/1 hrsz.

d)[5] Vt-O-40-K-550 szabályozási jelű, településközpont vegyes területi építési övezethez tartozó területeken egyedi telkes, oldalhatárosan álló és a kialakulthoz igazodó, azt meg nem haladó építménymagasságú lakó- és intézményi épületek helyezhetők el, legalább 5 m előkert megtartása mellett. A beépítettség legnagyobb mértéke 40 %. Az építési telek legkisebb területe 550 m2 lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a Kossuth utca tervezett 380/9 hrsz ingatlana.

Gazdasági területek kialakítása

9. §


(1)   Gazdasági területen belül a kereskedelmi, szolgáltató terület nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyezésére szolgál. A területen elhelyezhető még a tulajdonos, használó és személyzet számára szolgáló lakóépület (lakások), igazgatási, egyéb irodaépület, parkolóház, üzemanyagtöltő, sportépítmény.


(2)   Ebbe a terület-felhasználási egységbe soroljuk a három major területét (0199/1, 0286/1, 545, 553 hrsz.), a volt vasúti megállóhely területét (0213/8-0213/10 hrsz.), a kastély területét (555 hrsz.) valamint a József A. utca déli oldali ingatlanoktól délre lévő területet (463/9-/11 hrsz.)


 (3)  A gazdasági területen a megengedett legnagyobb szintterületsűrűség 0,6; a legnagyobb beépítettség 30 % lehet, az előírt legkisebb zöldfelület 40 %. A telekalakítás és beépítés feltételeit (elhelyezhető építmények, beépítési mód, építési telek legkisebb területe, legnagyobb beépítettsége, legkisebb, legnagyobb építménymagasság) az alábbiak, illetve az OTÉK előírásai alapján kell megállapítani:

a) Gk-Sz-K       szabályozási jelű, kereskedelmi, szolgáltató területi építési övezethez tartozó területen egyedi telkes, szabadon álló és a kialakulthoz igazodó, azt meg nem haladó építménymagasságú gazdasági tevékenységi célú épületek helyezhetők el. Az építési telek legkisebb területe 3000 m2, legnagyobb beépítettsége 30 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a József A. utca déli oldala a 541-555 hrsz. között.

b) Gk-Sz-6,0     szabályozási jelű, kereskedelmi, szolgáltató területi építési övezethez tartozó területen egyedi telkes, szabadon álló és max. 6,0 m építménymagasságú gazdasági tevékenységi célú épületek helyezhetők el. Az építési telek legkisebb területe 3000 m2, legnagyobb beépítettsége 30 % lehet. Ebbe az övezetbe tartozik:

- a „D” utca északi oldala a 463/9-463/11 hrsz. között.

Különleges terület

10. §

(1) Különleges területbe tartoznak a temetők, a nagy kiterjedésű sportolási célú területek, a tervezett szennyvíztisztító területe és a nyilvántartott bányák.

(2) A község területén lévő három temető (396, 688, 689 hrsz.) a község igényeinek megfelelő. Későbbi bővítésre (új temető létesítésére) a 035/29-035/32 hrsz. ingatlanok területe került kijelölésre.

(3) A Dózsa Gy. utca végén lévő, volt evangélikus temető (1402 hrsz.) kegyeleti parkká nyilvánítandó és védettségéről gondoskodni kell.

(4)   Sitke igazgatási területét érintően négy bányatelek szerepel a nyilvántartásban:

a)   "Sitke-I. kavics"

b)   "Sitke-II. alginit, kavics"

c)   "Sitke-III. kavics"

d)   "Gérce-I. alginit, kavics"


(5)   Bányászati tevékenységet Sitke közigazgatási területén, illetve annak környezetében csak úgy szabad végezni, hogy a természeti értékek és környezet nem károsodhat. A bányanyitás engedélyezési eljárását megelőzően az ezt igazoló hatásvizsgálatokat a Községi Önkormányzatnak be kell mutatni. A bányászattal érintett területeken az ásványanyag kitermelésének – több szakaszban történő kitermelés esetén az egyes szakaszok – befejezését követően a terület rekultivációjáról gondoskodni kell. A rekultiváció módját e célra készült tervdokumentációban kell bemutatni a jogszabályi előírások szerint engedélyeztetni. A tevékenységgel összefüggésben esetlegesen okozott károk megtérítésére valamint a rekultiváció megvalósítására megfelelő garanciát kell igazolni.

 

(6)   A község területén működő 0218/2 és 0222/1 hrsz. fekália telep üzemelése – az érvényes engedély lejártát követően – környezeti hatástanulmány és műszaki védelem függvénye, de legkésőbb a község szennyvíz-csatorna hálózatának üzembe helyezését követő 12 hónapig tartható fenn. Rekultivációjáról a kezelője erdőtelepítéssel köteles gondoskodni.

 

(7)   Szennyvíztisztító létesül a 08/13 hrsz. területen. A szennyvíztisztító műtárgyat és üzemelési technológiáját úgy kell megtervezni és kivitelezni, hogy semmilyen szennyező anyag a környezetbe ki ne kerülhessen, a közeli lakóterületekre zavaró hatást (bűz) ne gyakorolhasson.

 

(8)[6] Különleges területen a megengedett legnagyobb szintterület sűrűség 0,6. A telekalakítás és beépítés feltételeit (elhelyezhető építmények, beépítési mód, építési telek legkisebb területe, legnagyobb beépítettsége, legkisebb, legnagyobb építménymagasság) az alábbiak, illetve az OTÉK előírásai alapján kell megállapítani:

 

a) Kt-Sz-4,5 szabályozási jelű, temető területen, szabadon álló beépítéssel max. 4,5 m építménymagasságú épületek helyezhetők el. Az építménymagasság kiszámításánál az épülethez emelt, 10 m2 bruttó alapterületnél nem nagyobb torony nem számít be, de annak legnagyobb magassága legfeljebb 10 m lehet. A kialakult ingatlan tovább nem osztható, legnagyobb beépítettsége 10 % lehet. A legkisebb zöldfelület 30%.

 

b) Ks-Sz-6,0 szabályozási jelű, sportolási célú területen, szabadon álló beépítéssel max. 6,0 m építménymagasságú, a sportpálya, sportrepülőtér üzemelését szolgáló épületek, építmények helyezhetők el. Az építési telek legnagyobb beépítettsége 10 %, a sportpályák által elfoglalható terület aránya 70 % lehet, a legkisebb zöldfelület 20 %.

 

c) Ksz-Sz-4,5 szabályozási jelű, szennyvíztisztító területen, szabadon álló beépítéssel max. 4,5 m építménymagasságú, a technológiához szükséges épületek, építmények helyezhetők el. Az építési telek legnagyobb beépítettsége 30 % lehet. A legkisebb zöldfelület 30%.

Közlekedési területek kialakítása és közlekedési létesítmények elhelyezése

11. §


(1) A közlekedési területek a közúti közlekedés – országos mellékutak, helyi gyűjtőutak, kiszolgáló, kerékpáros, gyalogos utak és mezőgazdasági utak, illetve közcélú parkolók – területeiből tevődnek össze.

(2) A község területén közlekedési célra területet felhasználni, közlekedési létesítményt elhelyezni, megépíteni, korszerűsíteni, és forgalomba helyezni csak az OTÉK, a hatályos jogszabályok, valamint jelen rendelet előírásai szerint szabad.

(3) Az utak hierarchiája, tervezési osztályba sorolása:

Út

megnevezése

Út kategória / kezelő

ÚT 2-1.115 sz. terv. osztály

Tervezési sebesség

Építési terület

/szab. szélesség/

Védőtávolság

8404 j. ök. út


összekötő út /

állami út

K.V.B.


70 km/h


30 m

50-50 m

8404 j. ök. út

Kossuth L. u.

gyűjtő út /

állami út

B.IV.b.B.

50 km/h

22-30 m

-

84138 j. bek. út

József A. és Hunyadi J. u.

gyűjtő út /

állami út

B.V.c.C.

40 km/h

22-25 m

-

Helyi utak


kiszolgáló út /

önkormányzat

B.VI.d.C.

30 km/h

12-22 m

-














    (4) A község közigazgatási területét érintő országos közutak lakott területen kívüli (beépítésre nem szánt területen lévő) szakaszai mentén az út tengelyétől mért 50-50 m sávokat kell biztosítani. A sávon belül létesítmény csak az út kezelőjének előzetes állásfoglalása és a közlekedési hatóság hozzájárulása esetén helyezhető el a külön jogszabályokban előírt feltételek szerint.


    (5) A község területén a közutak és közterületek számára az OTÉK 26. § /2/ bekezdésében meghatározott, a Szabályozási tervlapokon (SzT-1/M, SzT-2/M) jelölt, alább felsorolt építési területeket kell biztosítani. A szabályozási szélességen belül csak a közút létesítményei, csomópontjai, műtárgyai, tartozékai, környezetvédelmi berendezései és közművek létesíthetők, illetve növényzet telepíthető. A gyalogos közlekedés számára az út-keresztmetszetekben megfelelő gyalogjárdákat, illetve gyalogutakat kell biztosítani.

- Országos mellékutak:

          8404 sz. Sárvár - Pápa összekötő út átkelési szakaszán (Kossuth L. u.):        30 m

                        Kossuth L. u. kialakult, folyamatos beépítésű szakaszán:                  22 m

          84138 sz. bekötőút belterületi szakaszán (József A. u. - Hunyadi J. u.):         22 m

- További helyi gyűjtőutak:

          József A. u., Dózsa Gy. u., Petőfi S. u. szabályozási szélessége:                   22 m

- Kiszolgáló utak:

          Vadkert u., Kertészkert u., Ady E. u., Zrínyi M. u. és a kialakításra

          tervezett új utcák szabályozási szélessége:                                                      14 m


A gyalogos közlekedés számára az út-keresztmetszetekben megfelelő gyalogjárdákat, illetve gyalogutakat kell biztosítani.

- Kerékpáros - gyalogos út :

kerékpáros út készül a 8404. sz. közút mellett a Vadkert utcától a Hunyadi J. utcáig, amelynek szabályozási szélessége:                                                                                3 m

kerékpáros turisztikai út készül a volt vasúti pályatest vonalában, a 0221, 0213/8 hrsz. területen, amelynek szabályozási szélessége:                                                               6 m

gyalogos út készül a Vadkert u. folytatásában és a Kertészkert u. és József A. u. között, amelyeknek szabályozási szélessége:                                                           3m

- Mezőgazdasági utak:

              a.) hálózati szerepkörrel rendelkező mezőgazdasági utak:

                     07, 012/1, 012/7, 031/1, 047, 048, 061, 063, 065, 066, 067, 070, 071, 085, 087/1-2, 0156, 0182, 0192, 0196, 0197, 0223, 0257, 0262, 0267, 0290, 0295, 0315, 0316, 0323/2, 0357, 0369/16-17, 0370/2, 0372, 0396, 0397, 0401 hrsz. utak építési szélessége: 12 m

              b.) hálózati szerepkörrel nem rendelkező mezőgazdasági utak:

                     03, 05, 035/3, 035/16, 045, 051, 060, 061, 067, 074, 079, 080, 081/1, 082, 085, 090, 0148, 0165/6, 0170, 0173/2, 0180/6, 0183, 0202, 0211, 0248, 0250, 0251/1, 0253, 0255, 0274, 0284/1-2, 0297, 0309, 0345, 0348/3, 0358/2, 0358/4, 0362 hrsz. utak építési szélessége:  8-12 m


(6) Csomópont kialakítása szükséges az alábbi helyeken:

       a) 8404 sz. ök. út - 84138 sz. ök. út (0223 hrsz. - 0235 hrsz.) új csatlakozása,

       b) 8404 sz. ök. út - 84138 sz. ök. út (Hunyadi J. u.) - 398/2 hrsz. út csatlakozása,

       c) 84138 sz. bekötőút (Hunyadi J. u., József A. u.) – Hegyalja u. – „B” u. kereszteződése.


(7)   Az útépítés, útkorszerűsítés, útfelújítás csak a dokumentációban lévő ÚT-1, ÚT-2, tervlapon valamint a HÉSZ mellékletét képező ÚT-3 és ÚT-4 jelű minta-keresztszelvényeken javasolt keresztmetszeti kialakítás szerint történhet. Az OTÉK útkategóriára vonatkozó előírásaitól eltérően szabályozott közlekedési területek esetén ebből adódóan kártérítési igény nem érvényesíthető. Az út kialakításának megtervezése során különös figyelmet kell fordítani a közlekedés által keltett káros környezeti hatások (zaj, rezgés, levegőszennyezés stb.) csökkentésére.


(8) Építési telket kialakítani csak úgy lehet, ha annak megközelítése önkormányzati közúton, közforgalom elől el nem zárt magánúton, vagy közforgalom elől elzárt magánúton biztosítható.


(9) Az ingatlan útcsatlakozások, kapubejárók kialakítása csak a vonatkozó ágazati szabályozások és az érintett útkezelő előírásai szerint történhet.


(10) Az OTÉK-ben meghatározott parkolási igényt elsődlegesen a saját telken, illetve a közterületek közlekedésre szánt területe egy részének, vagy a közforgalom céljára átadott magánút területe egy részének felhasználásával, - az út kezelőjének hozzájárulásával - kell kielégíteni.


(11) Az útkereszteződésekben a rálátási háromszöget a közlekedés biztonsága érdekében szabadon kell hagyni, ezen a területen semmiféle, a rálátást korlátozó létesítmény nem helyezhető el, növényzet nem telepíthető. A telektömbök utcasarkai, amennyiben épület ezt nem zárja ki, 3-3 m oldalhosszúságú háromszögekkel lesarkítandók.


(12) A belterület bővítés előfeltétele a külterületi útszakasz mellett a közvilágítás és a gyalogos közlekedést biztosító járda megléte, illetve kiépítése.

Zöldterületek kialakítása és zöldterületi létesítmények elhelyezése

12. §


(1) Zöldterületként kell kialakítani és fenntartani a közparkként és közkertként kijelölt területeket.


(2) A meglévő zöldfelületek folyamatos fenntartásáról, esetenkénti felújításáról az új zöldfelületek megvalósításáról gondoskodni kell, területük más célra nem használható fel.


(3) A község közterületein, utcáiban lévő értékes növényanyag védelméről, karbantartásáról, szükséges pótlásáról és cseréjéről gondoskodni kell. Az utcafásítás korszerűsítését, a zöldsávok kialakítását és karbantartását biztosítani kell.


(4) Az intézmények területén lévő értékes növényanyag védelmét az intézményektől meg kell követelni.


(5) Az új utcák kialakításánál tervezett módon meg kell valósítani az utcafásítást.


(6) A zöldfelületek kialakításánál, közterületi növényzettelepítéseknél, utcafásításoknál, fafajták kiválasztásánál figyelemmel kell lenni a gyalogos- és járműközlekedés biztonságos feltételeinek (rálátási háromszög, űrszelvény) biztosítására, az épületek, a közmű- és villamos vezetékek biztonságára, közvilágítás zavartalanságára, egyéb zavaró körülményekre (pl. allergén hatású növények mellőzése).


(7) Zöldterületen építményt elhelyezni az OTÉK 27. §-ban meghatározott feltételekkel lehet.

Erdőterület

13. §


(1) Az erdőterület erdő céljára szolgáló terület. Ide soroljuk az ingatlan-nyilvántartás szerint  erdő művelési ágba tartozó területeket.


(2) Erdőterületek más célú felhasználására csak indokolt esetekben és az erdészeti hatóság előzetes felhasználási engedélye birtokában kerülhet sor.


(3) Az erdőterületek növelését, a véderdők telepítését – a Településszerkezeti terven jelölt helyeken – a levegőtisztaság védelme és javítása érdekében szorgalmazni kell, illetve meg kell követelni.


(4) Erdőterületen építményt elhelyezni az OTÉK 28. §-ban meghatározott feltételekkel lehet.

Mezőgazdasági terület

14. §


(1) A mezőgazdasági terület a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és -tárolás építményei elhelyezése céljára szolgáló terület. Mezőgazdasági területbe tartoznak a település külterületén lévő földrészletek, kivéve a 4. § (1) pont szerinti beépítésre szánt területeket, a 12. § szerinti közlekedési területeket, a zöldterületeket, az erdőterületeket és az egyéb területeket (árkok, vízfolyások medre stb.)


(2) Mezőgazdasági területen építményt elhelyezni az OTÉK 29. §-ban foglalt feltételek betartása mellett és az alábbi szabályok szerint lehet:


a) A Településszerkezeti terven Mr jellel ellátott területegységeken (rét, legelő) belül táj- és környezetvédelmi okokból épület nem létesíthető.

b)[7] A Településszerkezeti terven Mk jellel ellátott mezőgazdasági területek kert, gyümölcsös, szőlő művelésre szánt területek. Ezeken a földrészleteken 720 m2 területméret alatt épület nem építhető. Az e feletti földrészleten legfeljebb 3 %-os beépítettséggel egy tájba illő, 4,0 m-nél nem nagyobb építménymagasságú gazdasági épület és terepszint alatti építmény (pince) építhető. Az Mk jelű területen birtokközpont létesíthető.

c) A területen meglévő épületek bővíthetők

ca) birtokközpont kialakítása esetén a birtokközpont előírásaira figyelemmel

cb) egyéb esetekben az övezeti előírások megtartása mellett.

d) A Településszerkezeti terven M jellel ellátott mezőgazdasági területek szántóföldi növénytermesztésre, legeltetésre és kaszáló hasznosításra és állattartásra szánt területek. Ezeken a földrészleteken 1 ha területméret alatt épület nem építhető. Az 1 ha feletti földrészleten legfeljebb 3 %-os beépítettséggel, egy csoportba rendezve helyezhetők el építmények. Az építmények csoportját legalább 10 m szélességű, többszintes védőfásítással kell körülvenni. A védőfásítást az építési engedélyben kötelezően elő kell írni és a használatba vételig a telepítést el kell végezni.

e) Állattartó telepet, környezetre zavaró hatású vagy nagy szállítási igénnyel járó mezőgazdasági létesítményt csak a Településszerkezeti tervben jelölt, lakóterületi védelmi zónán kívül, illetve – előzetes környezeti hatásvizsgálattal igazolt, az állattartásról és környezetvédelemről szóló helyi rendelet feltételeinek teljesülése esetén – lehet létesíteni.


(3) A termőföldön történő beruházások során be kell tartani a termőföldről szóló törvényben foglaltakat. A környező mezőgazdasági területek minőségében kár nem keletkezhet. Gondoskodni kell a termőréteg megmentéséről.


(4) A termőföldek más célú hasznosítására csak az indokolt szükségletnek megfelelő mértékben kerülhet sor. Termőföldet érintően építési engedélyt kiadni csak a vonatkozó rendeletek feltételei szerint, az illetékes földhivatal engedélyének birtokában lehet.


(5) A külterületi ingatlanok esetében a közút tengelyétől mért 50 m távolságon belül csak az útkezelő előzetes hozzájárulásával és kikötéseinek betartása mellett lehet építményt elhelyezni.


(6) A vízfolyások külterületi szakaszán a meder szélétől mért 50 m távolságon belül építmény nem helyezhető el, kivéve a vízgazdálkodást, árvízvédelmet és közlekedést szolgáló építmények. A vízvédelemre vonatkozó szabályokat szigorúan be kell tartani!

Kulturális örökségvédelem, helyi védelem

15. §


(1)   A régészeti lelőhelyek és a jövőben előkerülő régészeti leletek védelmét kulturális örökségvédelemről szóló törvényben foglaltak alapján biztosítani kell.


(2) Régészeti területen minden 30 cm mélységet meghaladó bolygatással, vagy végleges eltakarással járó tevékenység a kulturális örökségvédelemről szóló törvény előírásai szerint, és megelőző régészeti feltárások után végezhető.

Közműellátás, közműlétesítmények elhelyezése

16. §


(1)   A belterületen lévő, illetve tervezett közműlétesítmények elhelyezéséről a közműellátási tervek és a vonatkozó szakági előírások szerint kell gondoskodni.


(2)   A közműlétesítmények elhelyezésénél az OTÉK előírásait, valamint az ide vonatkozó szabványokat és előírásokat be kell tartani. A közműveket és a közműlétesítményeket közterületen kell elhelyezni. Amennyiben nem közterületen kerül elhelyezésre, az elhelyezéshez az érintett ingatlan tulajdonosának a hozzájárulása szükséges.


(3) Utak alatt a közművek elhelyezésénél a távlati összes közmű elhelyezési lehetőségét mindig figyelembe kell venni. A csak távlatban várható közmű számára a legkedvezőbb nyomvonalú fektetési helyet szabadon kell hagyni.


(4) Vízhálózat bővítésnél az üzemelés biztonsági és vízminőség védelmi szempontok miatt körvezetékeket kell kialakítani.


(5) Épületet a közműves vízellátásba bekötni csak akkor szabad, ha a szennyvíz elhelyezését ideiglenes közműpótló zárt (vízzáró) tároló biztosítja a szennyvíz elhelyezését az ártalmatlanító telepre történő szállításig. A szennyvízcsatorna megépítését követően kizárólag a közcsatornába vezethető el a szennyvíz. A szennyvízgyűjtőket – tisztítást követően – meg kell szüntetni.


(6) A község belterületén az utak mentén a csapadékvíz elvezetését és folyamatos továbbvezetését a minta-keresztszelvények szerinti szakaszokon zárt csapadékvíz-csatornával, másutt a befogadóig kiépített és folyamatosan karbantartott árkok és átereszek segítségével biztosítani kell. A fejlesztési területek felhasználásával párhuzamosan gondoskodni kell a csapadékvíz-elvezető hálózat kapacitásának bővítéséről.


(7) Új telekalakítások, jelentősebb fejlesztések tervezése kezdetén tisztázni kell a közműellátás kapacitásának feltételeit, a lehetséges műszaki megoldását, illetve annak tulajdonjogi helyzetét. A község belterületén az utak mentén a csapadékvíz elvezetését és folyamatos továbbvezetését a befogadóig kiépített és folyamatosan karbantartott árkok és átereszek segítségével biztosítani kell

Környezetvédelmi előírások

17. §


(1) A vízminőség védelme érdekében meg kell akadályozni, hogy szennyező anyagok, szennyvizek a község területén lévő élővízfolyásokba, használaton kívüli kutakba kerülhessenek. Fokozott szigorúsággal kell megkövetelni a mezőgazdasági eredetű szennyvizek kezelésére, illetve a műtrágyák és növény védőszerek tárolására és felhasználására vonatkozó előírások betartását.


(2) Az élővízfolyások mentén 50 m távolságon belül állattartás, trágya- és hulladéktárolás nem folytatható, hígtrágya- és szennyvízgyűjtő nem létesíthető. Ebben a sávban csak szelektív permetet, növényvédelmi szereket szabad használni, amelyeknek minősítését csak növényvédelmi szakember végezheti. Gyom irtószer az övezetben nem alkalmazható. Szerves és műtrágya is csak különös gondossággal használható. E területeket lehetőség szerint gyepesíteni kell, illetve fenn kell tartani a kialakult természetes növénykultúrát.


(3) A levegőtisztaság védelmi szempontból a vonatkozó rendelet(ek) által megengedett levegőminőségi normákat kell figyelembe venni. Káros légszennyezést okozó létesítmény a község belterületén és környezetében nem helyezhető el.


(4) Zajvédelmi szempontból a község igazgatási területén megengedett zajkibocsátási határérték nappal 50 dB, éjszaka 40 dB.


(5) A település területén keletkező kommunális szilárd hulladékok elhelyezése szervezett szemétszállítással, a jogszabályi előírásoknak megfelelően műszaki védelemmel rendelkező lerakóhelyen kell biztosítani.


(6) A település területén bármilyen tevékenység csak a vonatkozó jogszabály(ok)ban rögzített, a védelmi kategóriának megfelelő határértékek betartásával folytatható. A gazdasági, mezőgazdasági területek lakóterületek felé eső részén a Településszerkezeti terven és Szabályozási terven jelölt helyeken és megadott szélességű több szintű növényzetből (fák, cserjék) kialakított véderdő sávokat kell telepíteni.


(7) A lakóterületek védelme érdekében, az azok határától mért

a) 250 m-es – a Településszerkezeti terven ZI jelű – zónán belül csak a lakóterületre megengedett határértékeket meg nem haladó,

b) 500 m-es – a Településszerkezeti terven ZII jelű – zónán belül csak a környezetvédelmi helyi rendelet szerinti határértékeket meg nem haladó kibocsátású tevékenység végezhető, illetve az állattartásról szóló helyi rendelet szerinti számú haszonállat tartható az előírt feltételek betartása mellett.

Táj- és természetvédelmi előírások

18. §


(1) A község igazgatási területén az élővilág-, táj- és természetvédelem kötelezően kiterjed valamennyi természeti értékre és területre, tájra, továbbá a velük kapcsolatos minden tevékenységre.


(2) Védetté nyilvánítás esetén – illetve az ezeket érintő ügyekben – így a természet védelméről szóló törvény előírásait, valamint a tájvédelmi szakhatósági hatáskörbe tartozó engedélyezési eljárásról szóló rendelet vonatkozó előírásait kell figyelembe venni.


(3) Vas megye Területrendezési terve által meghatározott övezetekben a következő korlátozásokat kell betartani:

a) Az ökológiai (zöld) folyosó övezete nem minősíthető beépítésre szánt területté.

b) A tájképvédelmi terület övezetben a tájképet jelentősen megváltoztató építmények terveihez külön jogszabályban meghatározott látványtervet kell készíteni.

c) A tájképvédelmi terület övezetbe tartozó területen a tájképet zavaró építmények nem létesíthetők, területfelhasználási módok nem alkalmazhatók.

d) A tájképvédelmi terület övezetben csak a tájba harmonikusan illeszkedő, hagyományos építési anyagokból (kő, tégla, cserép, fa), a helyi építészeti jellegnek megfelelő, legfeljebb 6 m építménymagasságú, 20 m homlokzati hosszúságot meg nem haladó építmények létesíthetők.

e) A tájképvédelmi terület övezetben bányászati tevékenységet a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni.

f) A vízeróziónak kitett területen az eróziót csökkentő használati módokat kell alkalmazni (növényzet: gyep, szőlő, erdő telepítése) az érintett kül- és belterületen egyaránt.

g) Természeti terület övezetben új külszíni művelésű bánya nem nyitható.

Záró rendelkezések

19. §


(1) E rendeletben foglaltak megszegőivel szemben az építési és a szabálysértési jogszabályokban meghatározott eljárásnak van helye.

(2) Jelen önkormányzati rendelet 2010. október 25-én lép hatályba. Hatályba lépésével egyidejűleg 19/2004. (09. 22.) sz. önkormányzati rendelet hatályát veszti.


Sitke, 2010. szeptember 17.




                 (:  Morgós István  :)                                            (:  Dr. Szijártó Valéria  :)

                      polgármester                                                                    jegyző


Kihirdetve: Sitke, 2010. szeptember 20.




(:  Dr. Szijártó Valéria  :)

jegyző

1. sz. melléklet


Fogalom meghatározás

Homlokzatmagasság: a homlokzathoz csatlakozó, véglegesen rendezett terepszint (járdaszint) és a homlokzat függőleges síkja meghosszabbításának a tető felső síkjával alkotott metszésvonala közötti átlagos magasság.

1. sz. függelék


A HÉSZ-ben hivatkozásként említett, érvényben lévő jogszabályok:


- 19. § (2)   az 1996. évi LII. törvény ill. a 166/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet

- 4. § (4)   a 1994. évi LV. tv. (1), (3) és (4) bekezdése

- 6. § (9)   az 1988. évi I. törvény

- 14. § (3)  a 1994. évi LV. tv. 70. § (1) és (2) bekezdése

- 14. § (4)  a 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 27. § (5) g) pontja

- 15. § (1) és (2)          a 2001. évi LXIV. törvény

- 18. § (3) a 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet, a 14/2001. (V. 9.) KöM-EüM-FVM  együttes rendelet, a 10/2001. (IV. 19.) és a 17/2001. (VIII. 3.) KöM rendelet

- 19. § (2)  az 1996. évi LIII. törvény ill. a 166/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet

- 19. § (3)  Vas Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 3/2008 (II. 15.) sz. rendelete

2.sz. függelék


Értékvédelem


(1)   A községben lévő és a műemlékvédelem szempontjából nyilvántartott építmények védettségi foka:

       M Műemlék

-    8059 Petőfi S. u. 24. R. k. templom, román kori alapokon barokk (1770 körül), mellékoltáron román kori timpanon-kő (13. sz.), Nagysitke 8. hrsz.                                                      50021/1953 Műemléki védett környezete: 1, 2, 7-10, 25, 28, 30/2, 32, 33, 0382/4, 0382/5 hrsz.

-    8057 József A. u. 1. volt Felsőbüki Nagy-kastély, késő középkori eredetű barokk (1730 körül), átalakítva romantikus stílusban (1851), a kerítés kapuépítménye romantikus, Kissitke 555. hrsz. 50041/1958 Műemléki védett környezete: 545, 555, 556, 1163-1166, 1282, 0234/2 hrsz.

-    8058 József A. u. 1. Krisztus-szobor, barokk (1734), Kissitke 556. hrsz.   50041/1958 Műemléki védett környezete: 545, 555, 556, 560, 561, 564-568 hrsz.

-    8060 Temető előtt kegyoszlop, ún. Török-emlék, gótikus (15. sz.), Kissitke 398/1. hrsz.            50041/1958 Műemléki védett környezete: 396, 398/1, 398/2, 399, 688, 689 hrsz.

-    10157 József A. u. eleje R. k. kálvária-kápolna, neogótikus (1871), a kerítőfalban stációfülkék, Kissitke 0232 hrsz.                                                                                                        9055/1988 Műemléki védett környezete: 0232, 0233, 0234/3 hrsz.


(2) A település területén lévő, a szabályozási terven jelölt, nyilvántartott régészeti lelőhelyek:

  • lh. 3 a Nagysimonyi felé vezető közút keleti oldalán, a 0348/5 hrsz. ingatlant érinti;
  • lh. 4 a Hercseg-tetőn az 1027-1032, 1034-1036, 1038, 1040, 1041, 1044-1047, 1014/2-4, 1050/1, 1051, 1053-1055, 1056/1-2, 1059, 1060, 1112/1,3,5, 1125-1131, 1132/1, 1133-1135, 1136/1,2, 1137/1, 1141 hrsz. ingatlanokat érinti;
  • lh. 5 a Hegyaljai utca keleti oldalán a 496, 498-504, 08/8 hrsz. ingatlanokat érinti.


(3) A falukép szempontjából jellegzetes, történeti, építészeti, kulturális szempontból jelentősebb, helyi védelemre javasolt területek: Kissitkén a Felsőbüki Nagy-kastély környezete a majori épületekkel együtt, a Kálvária-domb és a József A. utca északi oldala a Kertészkert utcai fal vonalában lezárva, az SzT-2/M tervlapon jelölt terület.

Helyi védelemre javasolt épületek, építmények:

Kissitkén a József A. u. 3. (545 hrsz.), József A. u. 4. (566-568 hrsz.), József A. u. 8-10. (571-572 hrsz.) a kastélyhoz tartozó egykori gazdasági, majori épületek, József A. u. 5. (541 hrsz.), József A. u. 18. (575 hrsz.), József A. u. 32. (619 hrsz.), József A. u. 54. (643 hrsz.) lakóépületek és a Kertészkert utcai kőkerítés (588-605 hrsz.).

Nagysitkén a Petőfi S. u. 22. (9 hrsz.) r.k. plébánia, Petőfi S. u. 29. (33 hrsz.) iskola, Petőfi S. u. (25 hrsz.) Nepomuki Szent János-szobor, Dózsa Gy. u. 7. (700 hrsz.), Dózsa Gy. u. 23. (709 hrsz.), régi temető (396 hrsz.) kőkereszt, r. k. temető (688 hrsz.) kőkereszt, Kossuth L. u. kőkereszt.

Külterületen a Kálvária-dombi (0227 hrsz.) kőkereszt, Öreghegy (1641 hrsz.) kőkereszt, Hercseghegy (1141 hrsz.) kőkereszt.


(4) Helyi védelemre javasolt táji, természeti érték:

a) a Hercseg felső kúpja,

b) a Cinca-patak láprétje,

c) a Lánka-patak két oldalán lévő patakvölgy,

d) a „Királyné gyertyája” élőhelye a Cser erdőben,

e) a Petőfi S. utcai hársfák.

[1]

A rendelet szövegét a 2/2013. (I.22.) önkormányzati rendelet 1.§-a módosította. Hatályos: 2013.03.10-től

[2]

A rendelet szövegébe iktatta a 11/2015. (V.27.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatályos: 2015.06.15-től

[3]

A rendelet szövegét a 11/2015. (V.27.) önkormányzati rendelet 1.§-a módosította. Hatályos: 2015.06.15-től

[4]

A rendelet szövegét a 11/2015. (V.27.) önkormányzati rendelet 2.§-a módosította. Hatályos: 2015.06.15-től

[5]

A rendelet szövegét a 2/2013 (I.22.) önkormányzati rendelet 2.§-a módosította. Hatályos: 2013.03.10-től

[6]

A rendelet szövegét a 2/2013. (I.22.) önkormányzati rendelet 3.§-a módosította. Hatályos: 2013.03.10-től

[7]

A rendelet szövegét a 11/2015. (V.27.) önkormányzati rendelet 3.§-a módosította. Hatályos: 2015.06.15-től