Tihany Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2020. évi költségvetése teljesítésének jóváhagyásáról
Hatályos: 2021. 05. 29Tihany Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2020. évi költségvetése teljesítésének jóváhagyásáról
Tihany Község Önkormányzat Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti hatáskörében a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdése f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre és annak bizottságaira, az önkormányzatra, az önkormányzat költségvetési szerveire és a Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatalra.
2. § Az önkormányzat címrendje
- a) Tihany Község Önkormányzata
- b) Visszhang Óvoda
- c) Tihanyi Falugondnokság
- d) Németh László Művelődési Ház
- e) Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatal
3. § A Képviselő-testület az önkormányzat és intézmények 2020. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót az alábbiak szerint fogadja el címenként:
- a) cím:
- aa) Költségvetési bevételek teljesülése : 1 078 184 989 Ft,
- ab) Finanszírozási bevételek teljesülése: 793 458 628 Ft,
- ac) Költségvetési kiadások teljesülése : 649 278 531 Ft,
- ad) Finanszírozási kiadások 419 437 122 Ft,
- b) cím:
- ba) Költségvetési bevételek teljesülése: 3 061 Ft,
- bb) Finanszírozási bevétel teljesítése 51 369 451 Ft,
- bc) Kiadási főösszege: 50 755 387 Ft,
- c) cím:
- ca) Költségvetési bevételek teljesülése: 26 070 398 Ft,
- cb) Finanszírozási bevétel teljesítése 148 267 286 Ft,
- cc) Kiadási főösszege: 172 177 579 Ft,
- d) cím:
- da) Költségvetési bevételek teljesülése: 99 145 Ft,
- db) Finanszírozási bevétel teljesítése 23 687 898 Ft,
- dc) Kiadási főösszege: 23 174 704 Ft,
- e) cím:
- ea) Költségvetési bevételek teljesülése: 780 624 Ft,
- eb) Finanszírozási bevétel teljesítése 174 892 587Ft,
- ec) Kiadási főösszege: 173 021 924 Ft,
4. § Tihany Község Önkormányzata, költségvetési intézményeinek és a Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatalának 2020. évi bevételeit és kiadásait az 1. melléklet tartalmazza.
5. § Tihany Község Önkormányzat 2020. évi bevételeit és kiadásait a 2. melléklet tartalmazza.
6. § Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatalának 2020. évi bevételeit és kiadásait az 3. melléklet tartalmazza.
7. § A Németh László Művelődési Ház 2020. évi bevételeit és kiadásait a 4. melléklet tartalmazza.
8. § A Tihanyi Falugondnokság 2020. évi bevételeit és kiadásait az 5. melléklet tartalmazza.
9. § A Visszhang Óvoda 2020. évi bevételeit és kiadásait az 6. melléklet tartalmazza
10. § Tihany Község Önkormányzat 2020. évi kiadásait és bevételeit kiemelt előirányzatonként a 7. melléklet tartalmazza
11. § A Képviselő-testület a felújítási kiadásokat célonként a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.
12. § A Képviselő-testület a fejlesztési kiadásokat feladatonként a 9. melléklet szerint állapítja meg.
13. § (1) A Képviselő-testület Tihany Község Önkormányzat költségvetésének 2020. évi maradványát 808 968 820,- Ft összegben hagyja jóvá a 10. melléklet szerint,
(2) A Képviselő-testület Tihany Község Önkormányzat költségvetésének mérleg szerinti eredményét -216 188 073,- Ft összegben hagyja jóvá a 11. mellékletben foglaltak szerint.
14. § (1) A Képviselő-testület az általános, közneve4lési és szociális feladathoz kapcsolódó állami támogatások elszámolását a 12. mellékletnek,
(2) A Képviselő-testület a kiegészítő és egyéb kötött felhasználású támogatások költségvetési törvény előírásai szerinti elszámolását a 13. mellékletben,
(3) A Képviselő-testület a kötelezettségvállalással terhelt kiegészítő támogatások elszámolását a 14. mellékletben,
(4) A Képviselő-testület a gyermekétkeztetés elszámolását a 15. mellékletnek megfelelően hagyja jóvá.
15. § Tihany Község Önkormányzat 2020. évi felhalmozási és működési célú bevételeit és kiadásait mérlegszerűen az 16. melléklet tartalmazza.
16. § A Képviselő-testület az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat, kedvezményeket a 17. melléklet szerint állapítja meg.
17. § A Képviselő-testület az önkormányzat ingatlanvagyon bruttó értékét a 18. melléklet, vagyonkimutatását a 19. melléklet szerint állapítja meg.
18. § Képviselő-testület az Önkormányzat és az intézményeik 2020. évi záró pénzkészletét a 20. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.
19. § Ez a rendelet 2021. május 29-én lép hatályba.
1. melléklet
Tihany Község Önkormányzata, intézmények és a Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatalnak a 2020. évi költségvetésének teljesüléséről
Adatok forintban.
# | Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Teljesítés %-ban |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
01 | Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) | 247 478 500 | 243 974 500 | 241 893 066 | 99,15 |
02 | Normatív jutalmak (K1102) | 18 200 000 | 1 845 000 | 1 844 933 | 100,00 |
03 | Céljuttatás, projektprémium (K1103) | 0 | 15 700 030 | 15 527 870 | 98,90 |
04 | Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat (K1104) | 6 996 000 | 3 706 000 | 3 705 500 | 99,99 |
05 | Végkielégítés (K1105) | 0 | 2 078 000 | 2 077 200 | 99,96 |
06 | Jubileumi jutalom (K1106) | 10 200 000 | 7 702 000 | 7 700 150 | 99,98 |
07 | Béren kívüli juttatások (K1107) | 11 825 000 | 21 478 000 | 21 353 414 | 99,42 |
08 | Ruházati költségtérítés (K1108) | 0 | 50 000 | 33 750 | 67,50 |
09 | Közlekedési költségtérítés (K1109) | 4 705 000 | 4 952 590 | 4 739 336 | 95,69 |
10 | Egyéb költségtérítések (K1110) | 3 612 000 | 1 488 000 | 1 457 402 | 97,94 |
11 | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) | 2 615 000 | 8 963 500 | 8 737 868 | 97,48 |
12 | Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11) | 305 631 500 | 311 937 620 | 309 070 489 | 99,08 |
13 | Választott tisztségviselők juttatásai (K121) | 13 775 000 | 10 768 000 | 10 767 385 | 99,99 |
14 | Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) | 7 986 000 | 3 799 000 | 3 789 252 | 99,74 |
15 | Egyéb külső személyi juttatások (K123) | 4 069 000 | 3 560 700 | 3 547 253 | 99,62 |
16 | Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) | 25 830 000 | 18 127 700 | 18 103 890 | 99,87 |
17 | Személyi juttatások (=15+19) (K1) | 331 461 500 | 330 065 320 | 327 174 379 | 99,12 |
18 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2) | 58 513 000 | 57 497 299 | 57 433 928 | 99,89 |
19 | ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) | 0 | 0 | 50 036 836 | 0,00 |
20 | ebből: rehabilitációs hozzájárulás (K2) | 0 | 0 | 2 743 000 | 0,00 |
21 | ebből: táppénz hozzájárulás (K2) | 0 | 0 | 583 365 | 0,00 |
22 | ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) | 0 | 0 | 4 070 727 | 0,00 |
23 | Szakmai anyagok beszerzése (K311) | 2 749 300 | 2 135 544 | 1 858 525 | 87,03 |
24 | Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) | 54 035 000 | 50 138 255 | 49 018 025 | 97,77 |
25 | Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) | 56 784 300 | 52 273 799 | 50 876 550 | 97,33 |
26 | Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) | 6 576 000 | 5 959 000 | 5 946 580 | 99,79 |
27 | Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) | 3 850 000 | 4 182 000 | 3 995 011 | 95,53 |
28 | Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) | 10 426 000 | 10 141 000 | 9 941 591 | 98,03 |
29 | Közüzemi díjak (K331) | 35 250 000 | 30 806 000 | 29 515 620 | 95,81 |
30 | Vásárolt élelmezés (K332) | 30 000 | 0 | 0 | 0,00 |
31 | Bérleti és lízing díjak (>=38) (K333) | 5 655 000 | 5 335 085 | 5 334 397 | 99,99 |
32 | Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) | 53 237 000 | 11 069 176 | 10 005 205 | 90,39 |
33 | Közvetített szolgáltatások (>=41) (K335) | 5 000 000 | 11 406 000 | 11 405 451 | 100,00 |
34 | ebből: államháztartáson belül (K335) | 0 | 0 | 2 672 366 | 0,00 |
35 | Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) | 20 467 300 | 14 458 037 | 13 546 833 | 93,70 |
36 | Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337) | 30 851 500 | 33 627 300 | 33 044 166 | 98,27 |
37 | ebből: biztosítási díjak (K337) | 0 | 0 | 377 203 | 0,00 |
38 | Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33) | 150 490 800 | 106 701 598 | 102 851 672 | 96,39 |
39 | Kiküldetések kiadásai (K341) | 2 000 000 | 811 054 | 759 586 | 93,65 |
40 | Reklám- és propagandakiadások (K342) | 200 000 | 3 947 500 | 3 947 352 | 100,00 |
41 | Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34) | 2 200 000 | 4 758 554 | 4 706 938 | 98,92 |
42 | Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) | 44 674 000 | 40 116 137 | 36 748 202 | 91,60 |
43 | Fizetendő általános forgalmi adó (K352) | 19 800 000 | 2 437 000 | 1 937 000 | 79,48 |
44 | Egyéb dologi kiadások (K355) | 6 540 000 | 7 686 224 | 6 612 768 | 86,03 |
45 | Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35) | 71 014 000 | 50 239 361 | 45 297 970 | 90,16 |
46 | Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3) | 290 915 100 | 224 114 312 | 213 674 721 | 95,34 |
47 | Családi támogatások (=63+…+72) (K42) | 450 000 | 0 | 0 | 0,00 |
48 | Egyéb nem intézményi ellátások (>=101+…+119) (K48) | 15 953 000 | 8 178 000 | 8 177 732 | 100,00 |
49 | ebből: egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás (K48) | 0 | 0 | 342 635 | 0,00 |
50 | ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) | 0 | 0 | 7 677 500 | 0,00 |
51 | ebből: önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott más ellátás (K48) | 0 | 0 | 157 597 | 0,00 |
52 | Ellátottak pénzbeli juttatásai (=61+62+73+74+85+94+97+100) (K4) | 16 403 000 | 8 178 000 | 8 177 732 | 100,00 |
53 | A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) | 0 | 12 000 | 12 000 | 100,00 |
54 | Elvonások és befizetések (=123+124+125) (K502) | 0 | 12 000 | 12 000 | 100,00 |
55 | Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=151+…+160) (K506) | 7 940 000 | 7 722 000 | 6 446 763 | 83,49 |
56 | ebből: központi költségvetési szervek (K506) | 0 | 0 | 357 896 | 0,00 |
57 | ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506) | 0 | 0 | 4 322 368 | 0,00 |
58 | ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) | 0 | 0 | 1 766 499 | 0,00 |
59 | Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=179+…+188) (K512) | 100 335 000 | 107 947 000 | 107 946 059 | 100,00 |
60 | ebből: egyházi jogi személyek (K512) | 0 | 0 | 4 615 225 | 0,00 |
61 | ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K512) | 0 | 0 | 69 500 000 | 0,00 |
62 | ebből: egyéb civil szervezetek (K512) | 0 | 0 | 819 234 | 0,00 |
63 | ebből: önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K512) | 0 | 0 | 32 200 000 | 0,00 |
64 | ebből: egyéb vállalkozások (K512) | 0 | 0 | 811 600 | 0,00 |
65 | Tartalékok (K513) | 619 546 228 | 1 168 280 798 | 0 | 0,00 |
66 | Egyéb működési célú kiadások (=121+126+127+128+139+150+161+163+175+176+177+178+189) (K5) | 727 821 228 | 1 283 961 798 | 114 404 822 | 8,91 |
67 | Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=193) (K62) | 1 562 073 095 | 108 233 547 | 108 232 395 | 100,00 |
68 | Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63) | 0 | 254 130 | 254 130 | 100,00 |
69 | Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) | 9 228 500 | 33 628 635 | 33 231 344 | 98,82 |
70 | Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) | 1 701 500 | 27 717 603 | 27 553 401 | 99,41 |
71 | Beruházások (=191+192+194+…+198) (K6) | 1 573 003 095 | 169 833 915 | 169 271 270 | 99,67 |
72 | Ingatlanok felújítása (K71) | 176 320 300 | 115 731 957 | 115 730 499 | 100,00 |
73 | Egyéb tárgyi eszközök felújítása (K73) | 5 150 000 | 0 | 0 | 0,00 |
74 | Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) | 5 661 000 | 31 248 334 | 31 247 233 | 100,00 |
75 | Felújítások (=200+...+203) (K7) | 187 131 300 | 146 980 291 | 146 977 732 | 100,00 |
76 | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (=242+…+252) (K86) | 3 000 000 | 11 787 695 | 11 786 695 | 99,99 |
77 | ebből: önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K86) | 0 | 0 | 11 786 695 | 0,00 |
78 | Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre (=256+…+265) (K89) | 13 500 000 | 19 506 846 | 19 506 846 | 100,00 |
79 | ebből: egyházi jogi személyek (K89) | 0 | 0 | 6 006 846 | 0,00 |
80 | ebből: egyéb civil szervezetek (K89) | 0 | 0 | 11 000 000 | 0,00 |
81 | ebből: önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K89) | 0 | 0 | 2 500 000 | 0,00 |
82 | Egyéb felhalmozási célú kiadások (=205+206+217+228+239+241+253+254+255) (K8) | 16 500 000 | 31 294 541 | 31 293 541 | 100,00 |
83 | Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+199+204+266) (K1-K8) | 3 201 748 223 | 2 251 925 476 | 1 068 408 125 | 47,44 |
84 | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) | 6 430 277 | 35 919 419 | 35 919 419 | 100,00 |
85 | Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) | 424 929 500 | 383 886 500 | 383 517 703 | 99,90 |
86 | Pénzügyi lízing kiadásai (K917) | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
87 | Belföldi finanszírozás kiadásai (=06+19+…+25+28) (K91) | 431 359 777 | 419 805 919 | 419 437 122 | 99,91 |
88 | Finanszírozási kiadások (=29+37+38+39) (K9) | 431 359 777 | 419 805 919 | 419 437 122 | 99,91 |
89 | Költségvetési és finanszírozási kiadások összesen | 2 271 742 451 | 2 606 244 921 | 1 794 457 994 | 68,85 |
90 | Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) | -394 387 000 | -391 798 884 | -391 780 656 | 100,00 |
91 | Kiadások összesen | 1 877 355 451 | 2 214 446 037 | 1 402 677 338 | 63,34 |
92 | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) | 125 274 574 | 88 038 201 | 88 038 201 | 100,00 |
93 | Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112) | 27 289 550 | 31 173 400 | 31 173 400 | 100,00 |
94 | Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) | 6 392 790 | 6 845 110 | 6 845 110 | 100,00 |
95 | Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (03+04) (B113) | 6 392 790 | 6 845 110 | 6 845 110 | 100,00 |
96 | Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) | 1 800 000 | 3 510 275 | 3 510 275 | 100,00 |
97 | Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) | 0 | 51 055 830 | 51 055 830 | 100,00 |
98 | Elszámolásból származó bevételek (B116) | 952 867 | 1 942 990 | 1 942 990 | 100,00 |
99 | Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+06+07+08) (B11) | 161 709 781 | 182 565 806 | 182 565 806 | 100,00 |
100 | Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=35+…+44) (B16) | 105 023 350 | 96 141 888 | 96 141 888 | 100,00 |
101 | ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B16) | 0 | 0 | 24 967 389 | 0,00 |
102 | ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B16) | 0 | 0 | 2 757 590 | 0,00 |
103 | ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) | 0 | 0 | 8 217 200 | 0,00 |
104 | ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) | 0 | 0 | 1 493 394 | 0,00 |
105 | ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B16) | 0 | 0 | 58 706 315 | 0,00 |
106 | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+...+12+23+34) (B1) | 266 733 131 | 278 707 694 | 278 707 694 | 100,00 |
107 | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (B21) | 0 | 16 236 762 | 16 236 762 | 100,00 |
108 | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=71+…+80) (B25) | 1 325 779 395 | 360 494 906 | 360 494 906 | 100,00 |
109 | ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B25) | 0 | 0 | 117 211 730 | 0,00 |
110 | ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B25) | 0 | 0 | 243 283 176 | 0,00 |
111 | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=46+47+48+59+70) (B2) | 1 325 779 395 | 376 731 668 | 376 731 668 | 100,00 |
112 | Vagyoni tipusú adók (=110+…+115) (B34) | 193 000 000 | 210 596 000 | 201 657 433 | 95,76 |
113 | ebből: építményadó (B34) | 0 | 0 | 136 802 809 | 0,00 |
114 | ebből: telekadó (B34) | 0 | 0 | 64 854 624 | 0,00 |
115 | Értékesítési és forgalmi adók (=117+…+136) (B351) | 95 000 000 | 105 708 000 | 100 772 329 | 95,33 |
116 | ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) | 0 | 0 | 100 772 329 | 0,00 |
117 | Gépjárműadók (=143+…+146) (B354) | 6 500 000 | 5 319 | 5 319 | 100,00 |
118 | ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része (B354) | 0 | 0 | 5 319 | 0,00 |
119 | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (=148+…+163) (B355) | 75 500 000 | 8 943 000 | 7 881 319 | 88,13 |
120 | ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó (B355) | 0 | 0 | 7 881 319 | 0,00 |
121 | Termékek és szolgáltatások adói (=116+137+141+142+147) (B35) | 177 000 000 | 114 656 319 | 108 658 967 | 94,77 |
122 | Egyéb közhatalmi bevételek (>=166+…+183) (B36) | 3 500 000 | 10 858 000 | 6 816 010 | 62,77 |
123 | ebből: igazgatási szolgáltatási díjak (B36) | 0 | 0 | 4 855 000 | 0,00 |
124 | ebből: egyéb bírság (B36) | 0 | 0 | 353 189 | 0,00 |
125 | ebből: önkormányzat által beszedett talajterhelési díj (B36) | 0 | 0 | 550 920 | 0,00 |
126 | Közhatalmi bevételek (=93+94+104+109+164+165) (B3) | 373 500 000 | 336 110 319 | 317 132 410 | 94,35 |
127 | Szolgáltatások ellenértéke (>=187+188) (B402) | 65 135 000 | 79 054 000 | 66 301 324 | 83,87 |
128 | ebből:tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel (B402) | 0 | 0 | 43 084 732 | 0,00 |
129 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke (>=190) (B403) | 6 400 000 | 12 051 000 | 10 926 697 | 90,67 |
130 | Ellátási díjak (B405) | 12 918 000 | 12 918 000 | 8 054 827 | 62,35 |
131 | Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) | 18 642 500 | 25 540 500 | 21 451 105 | 83,99 |
132 | Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (>=205+206) (B4082) | 0 | 1 004 | 438 | 43,63 |
133 | Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=201+204) (B408) | 0 | 1 004 | 438 | 43,63 |
134 | Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411) | 150 000 | 3 104 563 | 3 104 140 | 99,99 |
135 | Működési bevételek (=185+186+189+191+198+…+200+207+215+216+217) (B4) | 103 245 500 | 132 669 067 | 109 838 531 | 82,79 |
136 | Ingatlanok értékesítése (>=224) (B52) | 0 | 6 734 000 | 6 733 760 | 100,00 |
137 | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése (B53) | 0 | 1 200 000 | 1 200 000 | 100,00 |
138 | Felhalmozási bevételek (=221+223+225+226+228) (B5) | 0 | 7 934 000 | 7 933 760 | 100,00 |
139 | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=234+…+242) (B64) | 0 | 26 000 000 | 12 000 000 | 46,15 |
140 | ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B64) | 0 | 0 | 12 000 000 | 0,00 |
141 | Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (=244+…+254) (B65) | 0 | 452 000 | 451 610 | 99,91 |
142 | ebből: háztartások (B65) | 0 | 0 | 301 610 | 0,00 |
143 | ebből: egyéb vállalkozások (B65) | 0 | 0 | 150 000 | 0,00 |
144 | Működési célú átvett pénzeszközök (=230+...+233+243) (B6) | 0 | 26 452 000 | 12 451 610 | 47,07 |
145 | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=260+…+268) (B74) | 0 | 17 738 000 | 442 544 | 2,49 |
146 | ebből: háztartások (B74) | 0 | 0 | 442 544 | 0,00 |
147 | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=270+…+280) (B75) | 1 920 000 | 3 344 000 | 1 900 000 | 56,82 |
148 | ebből: egyéb civil szervezetek (B75) | 0 | 0 | 1 900 000 | 0,00 |
149 | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=256+…+259+269) (B7) | 1 920 000 | 21 082 000 | 2 342 544 | 11,11 |
150 | Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+229+255+281) (B1-B7) | 2 071 178 026 | 1 179 686 748 | 1 105 138 217 | 93,68 |
151 | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól (B8111) | 387 000 000 | 306 850 000 | 6 850 000 | 2,23 |
152 | Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03) (B811) | 387 000 000 | 306 850 000 | 6 850 000 | 2,23 |
153 | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) | 750 000 474 | 766 738 317 | 766 738 317 | 100,00 |
154 | Maradvány igénybevétele (=12+13) (B813) | 750 000 474 | 766 738 317 | 766 738 317 | 100,00 |
155 | Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) | 0 | 34 569 830 | 34 569 830 | 100,00 |
156 | Központi, irányító szervi támogatás (B816) | 424 929 500 | 383 886 500 | 383 517 703 | 99,90 |
157 | Belföldi finanszírozás bevételei (=04+11+14+…+19+22) (B81) | 1 561 929 974 | 1 492 044 647 | 1 191 675 850 | 79,87 |
158 | Finanszírozási bevételek (=23+29+30+31) (B8) | 1 561 929 974 | 1 492 044 647 | 1 191 675 850 | 79,87 |
159 | Költségvetési és finanszírozási bevételek összesen | 2 271 742 451 | 2 606 244 921 | 2 562 822 721 | 98,33 |
160 | Központi, irányító szervi támogatás (B816) | -394 387 000 | -391 798 884 | -391 780 656 | 100,00 |
161 | Bevételek összesen | 1 877 355 451 | 2 214 446 037 | 2 171 042 065 | 98,04 |
2. melléklet
Tihany Község Önkormányzat 2020. évi költségvetésének teljesüléséről
Adatok forintban.
A | B | C | D | E | F | |
1 | Sor szám | Megnevezés | 2020. évi | 2020. IV.n.évi | teljesítés | Teljesítés %-ban |
tervadatok | módosított ei. | |||||
2 | I. | Bevételek | ||||
3 | A. | Működési bevételek | ||||
4 | 1. | Önkormányzatok működési támogatása (1.1+1.2) | 266 733 131 | 277 950 104 | 277 950 104 | 100,00 |
5 | 1.1. | Önkormányzatok működési támogatása | 161 709 781 | 182 565 806 | 182 565 806 | 100,00 |
6 | Helyi önkormányzatok működési általános támogatása | 125 274 575 | 88 038 201 | 88 038 201 | 100,00 | |
7 | Egyes köznevelési feladatok támogatása | 27 289 550 | 31 173 400 | 31 173 400 | 100,00 | |
8 | Szociális gyermekjóléti feladatok támogatása | 6 392 790 | 6 845 110 | 6 845 110 | 100,00 | |
9 | Kulturális feladatok támogatása | 1 800 000 | 3 510 275 | 3 510 275 | 100,00 | |
10 | Működési célú kiegészítő támogatás | 0 | 51 055 830 | 51 055 830 | 100,00 | |
11 | Elazámolásból származó bevétel | 952 867 | 1 942 990 | 1 942 990 | 100,00 | |
12 | 1.2 | Egyéb működési célú támogatások bev-ei áh. belülről | 105 023 350 | 95 384 298 | 95 384 298 | 100,00 |
13 | 2. | Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3+2.4) | 373 500 000 | 336 110 319 | 317 132 410 | 94,35 |
14 | 2.1. | Vagyoni típusú adók | 193 000 000 | 210 596 000 | 201 657 433 | 95,76 |
15 | 2.2. | Egyéb áruhasználati és szolg.adók | 75 500 000 | 8 943 000 | 7 881 319 | 88,13 |
16 | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | 75 500 000 | 8 943 000 | 7 881 319 | 88,13 | |
17 | 2.3. | Értékesítési és forgalmi adók | 95 000 000 | 105 708 000 | 100 772 329 | 95,33 |
18 | 2.4. | Gépjárműadó | 6 500 000 | 5 319 | 5 319 | 100,00 |
19 | 2.5. | Egyéb közhatalmi bevételek | 3 500 000 | 10 858 000 | 6 816 010 | 62,77 |
20 | 3. | Működési bevételek | 70 168 500 | 98 386 500 | 83 642 893 | 85,01 |
21 | Szolgáltatások ellenértéke | 52 000 000 | 65 919 000 | 54 901 089 | 83,29 | |
22 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | 6 400 000 | 12 051 000 | 10 926 697 | 90,67 | |
23 | Ellátási díjak | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
24 | Kiszámlázott ÁFA | 11 618 500 | 18 516 500 | 15 916 096 | 85,96 | |
25 | Biztosító által fizetett kártérítés | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
26 | Kamatbevételek | 0 | 1 000 | 434 | 43,40 | |
27 | Egyéb működési bevételek | 150 000 | 1 899 000 | 1 898 577 | 99,98 | |
28 | 4. | Működési célú átvett pénzeszköz | 0 | 26 452 000 | 12 451 610 | 47,07 |
29 | Működési célú visszatér. Kölcsön | 0 | 26 452 000 | 12 451 610 | 47,07 | |
30 | MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTEL (1+2+3) | 710 401 631 | 738 898 923 | 691 177 017 | 93,54 | |
31 | B. | Felhalmozási bevételek | 1 327 699 395 | 405 747 668 | 387 007 972 | 95,38 |
32 | 1. | Ingatlan értékesítés | 0 | 6 734 000 | 6 733 760 | 100,00 |
33 | 2. | Egyéb tárgyi eszköz értékesítés | 0 | 1 200 000 | 1 200 000 | 100,00 |
34 | 3. | Felhalmozási célú átvett pénzeszköz | 1 920 000 | 21 082 000 | 2 342 544 | 11,11 |
35 | 4. | Egyéb felhalmozási célú tám. bev. áh. belülről | 1 325 779 395 | 376 731 668 | 376 731 668 | 100,00 |
36 | FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTEL | 1 327 699 395 | 405 747 668 | 387 007 972 | 95,38 | |
37 | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 2 038 101 026 | 1 144 646 591 | 1 078 184 989 | 94,19 | |
38 | C. | Finanszírozási bevételek | 1 137 000 474 | 1 093 458 628 | 793 458 628 | 72,56 |
39 | Hosszú lejáratú hitelek felvételei | 387 000 000 | 306 850 000 | 6 850 000 | 2,23 | |
40 | Belföldi értékpapír beváltás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
41 | Államháztartáson belüli megelőlegezés | 0 | 34 569 830 | 34 569 830 | 100,00 | |
42 | Előző év kv-i maradványának igénybevétele | 750 000 474 | 752 038 798 | 752 038 798 | 100,00 | |
43 | BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN | 3 175 101 500 | 2 238 105 219 | 1 871 643 617 | 83,63 | |
44 | Központi, irányító szervi támogatás (-) | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
45 | BEVÉTEL MINDÖSSZESEN | 3 175 101 500 | 2 238 105 219 | 1 871 643 617 | 83,63 | |
46 | II. | Kiadások | ||||
47 | A. | Működési kiadások | ||||
48 | 1. | Személyi juttatások (1.1+1.2) | 43 969 000 | 37 891 000 | 37 886 686 | 99,99 |
49 | 1.1. | Foglalkoztatottak személyi juttatásai | 23 315 000 | 21 830 000 | 21 827 245 | 99,99 |
50 | Törvény szerinti illetmények | 20 229 000 | 18 058 000 | 18 057 118 | 100,00 | |
51 | Jutalom | 1 350 000 | 0 | 0 | 0,00 | |
52 | Céljuttatás | 0 | 515 000 | 515 000 | 100,00 | |
53 | Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
54 | Jubileumi jutalom | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
55 | Béren kívüli juttatás | 770 000 | 1 867 000 | 1 866 848 | 99,99 | |
56 | Közlekedési költségtérítés | 210 000 | 0 | 0 | 0,00 | |
57 | Egyéb költségtérítések | 620 000 | 55 000 | 54 138 | 98,43 | |
58 | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | 136 000 | 1 335 000 | 1 334 141 | 99,94 | |
59 | 1.2 | Külső személyi juttatás | 20 654 000 | 16 061 000 | 16 059 441 | 99,99 |
60 | Választott tisztségviselők juttatása | 13 775 000 | 10 768 000 | 10 767 385 | 99,99 | |
61 | Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony | 3 070 000 | 1 848 000 | 1 847 300 | 99,96 | |
62 | Egyéb külső személyi juttatás | 3 809 000 | 3 445 000 | 3 444 756 | 99,99 | |
63 | 2. | Munkaadót terhelő járulékok | 10 261 000 | 8 906 000 | 8 905 947 | 100,00 |
64 | 3. | Dologi kiadások és különféle befizetések | 175 969 100 | 134 775 500 | 134 049 430 | 99,46 |
65 | 3.1. | Dologi kiadások (3.1.1+3.1.2+3.1.3+3.1.4+3.1.5) | 124 830 100 | 102 064 500 | 102 035 697 | 99,97 |
66 | 3.1.1. | Készletbeszerzés | 11 294 300 | 11 435 400 | 11 411 344 | 99,79 |
67 | 3.1.2. | Kommunikációs szolgáltatás | 9 409 000 | 8 944 000 | 8 943 675 | 100,00 |
68 | 3.1.3. | Szolgáltatási kiadások | 103 646 800 | 77 497 600 | 77 493 482 | 99,99 |
69 | Közüzemi díjak | 27 250 000 | 23 201 000 | 23 200 705 | 100,00 | |
70 | Vásárolt élelmiszer | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
71 | Bérleti és lízing díjak | 3 815 000 | 3 311 000 | 3 310 312 | 99,98 | |
72 | Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások | 32 835 000 | 6 904 000 | 6 903 472 | 99,99 | |
73 | Közvetített szolgáltatások | 5 000 000 | 11 406 000 | 11 405 451 | 100,00 | |
74 | Szakmai tev.segítő szolgáltatás | 16 255 300 | 9 708 300 | 9 727 348 | 100,20 | |
75 | Egyéb szolgáltatás | 18 491 500 | 22 947 300 | 22 946 194 | 100,00 | |
76 | 3.1.4. | Kiküldetés, reklám, propaganda | 480 000 | 4 187 500 | 4 187 196 | 99,99 |
77 | Kiküldetés kiadásai | 280 000 | 240 000 | 239 844 | 99,94 | |
78 | Reklámkiadások | 200 000 | 3 947 500 | 3 947 352 | 100,00 | |
79 | 3.1.5. | Különféle befizetések és dologi kiadások | 51 139 000 | 32 711 000 | 32 013 733 | 97,87 |
80 | Működési célú ÁFA | 26 789 000 | 23 996 000 | 23 989 410 | 99,97 | |
81 | Fizetendő ÁFA | 19 800 000 | 1 632 000 | 1 632 000 | 100,00 | |
82 | Kamatkiadások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
83 | Egyéb dologi kiadás | 4 550 000 | 7 083 000 | 6 392 323 | 90,25 | |
84 | 3.2. | Ellátottak pénzbeli juttatása | 16 403 000 | 8 178 000 | 8 177 732 | 100,00 |
85 | Családi támogatások | 450 000 | 0 | 0 | 0,00 | |
86 | Települési támogatás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
87 | Egyéb nem intézményi ellátás | 15 953 000 | 8 178 000 | 8 177 732 | 100,00 | |
88 | 4. | Egyéb működési célú kiadás | 106 417 000 | 113 823 000 | 113 821 228 | 100,00 |
89 | Helyi önkormányzatok befizetései | 0 | 12 000 | 12 000 | 100,00 | |
90 | Egyéb működési célú támogatás áh. belülre | 6 082 000 | 5 864 000 | 5 863 169 | 99,99 | |
91 | Működési célú visszat. Támogatások, kölcsönök | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
92 | Egyéb működési célú támogatás áh. kívülre | 100 335 000 | 107 947 000 | 107 946 059 | 100,00 | |
93 | Egyéb támogatások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
94 | 5. | Működési tartalék | 619 546 228 | 1 000 000 000 | 0 | 0,00 |
95 | MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZ. | 972 565 328 | 1 303 573 500 | 302 841 023 | 23,23 | |
96 | B. | Felhalmozási kiadások | 1 771 176 395 | 346 445 002 | 346 437 508 | 100,00 |
97 | 1. | Beruházások | 1 567 545 095 | 168 170 170 | 168 166 235 | 100,00 |
98 | 2. | Felújítások | 187 131 300 | 146 980 291 | 146 977 732 | 100,00 |
99 | 3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök áh. kívülre | 16 500 000 | 31 294 541 | 31 293 541 | 100,00 |
100 | 4. | Fejlesztési célú tartalék | 0 | 168 280 798 | 0 | 0,00 |
101 | FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁS | 1 771 176 395 | 514 725 800 | 346 437 508 | 67,31 | |
102 | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 2 743 741 723 | 1 818 299 300 | 649 278 531 | 35,71 | |
103 | C. | Finanszírozási kiadások | 431 359 777 | 419 805 919 | 419 437 122 | 99,91 |
104 | 1. | Központi, irányítószervi támogatás folyósítása | 424 929 500 | 383 886 500 | 383 517 703 | 99,90 |
105 | 1.1. | Központi, irányítószervi tám. Közös Hivatal | 168 544 000 | 166 100 000 | 166 073 230 | 99,98 |
106 | 1.2. | Központi, irányítószervi tám. Intézmények | 256 385 500 | 217 786 500 | 217 444 473 | 99,84 |
107 | 2. | Államháztartáson belüli megelőleg. visszafizetése | 6 430 277 | 35 919 419 | 35 919 419 | 100,00 |
108 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN | 3 175 101 500 | 2 238 105 219 | 1 068 715 653 | 47,75 | |
109 | Központi, irányítószervi támogatás folyósítása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
110 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN | 3 175 101 500 | 2 238 105 219 | 1 068 715 653 | 47,75 |
3. melléklet
Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatal 2020. évi bevételeiről és kiadásairól
Adatok forintban.
A | B | C | D | E | F | |
1 | Sor- | Megnevezés | 2020. évi terv | módosított ei. | teljesítés | Teljesítés %-ban |
2 | I. | Bevételek | ||||
3 | A. | Működési bevételek | ||||
4 | 1. | Önkormányzatok működési támogatása (1.1+1.2) | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
5 | 1.1. | Önkormányzatok működési támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
6 | Helyi önkormányzatok működési általános támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
7 | Egyes köznevelési feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
8 | Szociális gyermekjóléti feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
9 | Kulturális feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
10 | Működési célú központosított előirányzat | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
11 | 1.2 | Egyéb működési célú támog. bev-ei áh. Belülről | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
12 | 2. | Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3) | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
13 | 2.1. | Vagyoni típusú adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
14 | 2.2. | Termékek és szolgáltatások adói | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
15 | Értékesítési és forgalmi adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
16 | Gépjárműadó | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
17 | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
18 | 2.3. | Egyéb közhatalmi bevételek | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
19 | 3. | Működési bevételek | 0 | 780 624 | 780 624 | 100,00 |
20 | Szolgáltatások ellenértéke | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
21 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
22 | Ellátási díjak | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
23 | Kiszámlázott ÁFA | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
24 | Kamatbevételek | 0 | 1 | 1 | 100,00 | |
25 | Egyéb működési bevételek | 0 | 780 623 | 780 623 | 100,00 | |
26 | MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTEL (1+2+3) | 0 | 780 624 | 780 624 | 100,00 | |
27 | B. | Felhalmozási bevételek | ||||
28 | 1. | Egyéb felhalmozási célú tám. bev. áh. belülről | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
29 | FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTEL | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
30 | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 0 | 780 624 | 780 624 | 100,00 | |
31 | C. | Finanszírozási bevételek | 168 544 000 | 174 919 357 | 174 892 587 | 99,98 |
32 | Központi, irányító szervi támogatás | 168 544 000 | 166 100 000 | 166 073 230 | 99,98 | |
33 | Központi, irányítószervi tám. Közös Hivatal | 168 544 000 | 166 100 000 | 166 073 230 | 99,98 | |
34 | Előző év kv-i maradványának igénybevétele | 0 | 8 819 357 | 8 819 357 | 100,00 | |
35 | BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN | 168 544 000 | 175 699 981 | 174 892 587 | 99,54 | |
36 | II. | Kiadások | ||||
37 | A. | Működési kiadások | ||||
38 | 1. | Személyi juttatások (1.1+1.2) | 141 736 000 | 145 977 790 | 143 831 836 | 98,53 |
39 | 1.1. | Foglalkoztatottak személyi juttatásai | 137 520 000 | 144 247 790 | 142 116 274 | 98,52 |
40 | Törvény szerinti illetmények | 112 539 000 | 106 013 000 | 104 516 880 | 98,59 | |
41 | Jutalom | 5 600 000 | 1 845 000 | 1 844 933 | 100,00 | |
42 | Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra | 4 396 000 | 3 706 000 | 3 705 500 | 99,99 | |
43 | Cáljuttatás | 0 | 13 652 000 | 13 480 404 | 98,74 | |
44 | Jubileumi jutalom | 5 705 000 | 1 516 000 | 1 516 000 | 100,00 | |
45 | Béren kívüli juttatás | 4 705 000 | 7 542 000 | 7 432 669 | 98,55 | |
46 | Ruházati költségtérítés | 0 | 50 000 | 33 750 | 67,50 | |
47 | Közlekedési költségtérítés | 3 283 000 | 3 366 590 | 3 197 590 | 94,98 | |
48 | Egyéb költségtérítések | 1 232 000 | 661 200 | 654 360 | 98,97 | |
49 | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | 60 000 | 5 896 000 | 5 734 188 | 97,26 | |
50 | 1.2 | Külső személyi juttatás | 4 216 000 | 1 730 000 | 1 715 562 | 99,17 |
51 | Választott tisztségviselők juttatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
52 | Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony | 4 216 000 | 1 700 000 | 1 693 172 | 99,60 | |
53 | Egyéb külső személyi juttatás | 0 | 30 000 | 22 390 | 74,63 | |
54 | 2. | Munkaadót terhelő járulékok | 24 263 000 | 24 160 000 | 24 125 719 | 99,86 |
55 | 3. | Dologi kiadások és különféle befizetések | 2 545 000 | 5 562 191 | 5 064 369 | 91,05 |
56 | 3.1. | Dologi kiadások (3.1.1+3.1.2+3.1.3+3.1.4+3.1.5) | 2 449 000 | 5 345 791 | 4 849 251 | 90,71 |
57 | 3.1.1. | Készletbeszerzés | 0 | 179 000 | 177 963 | 99,42 |
58 | 3.1.2. | Informatikai szolgáltatás | 97 000 | 97 000 | 95 826 | 98,79 |
59 | 3.1.3. | Szolgáltatási kiadások | 822 000 | 4 541 737 | 4 090 406 | 90,06 |
60 | Közüzemi díjak | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
61 | Bérleti és lízing díjak | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
62 | Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
63 | Közvetített szolgáltatások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
64 | Szakmai tev.segítő szolgáltatás | 72 000 | 3 398 737 | 2 948 400 | 86,75 | |
65 | Egyéb szolgáltatás | 750 000 | 1 143 000 | 1 142 006 | 99,91 | |
66 | 3.1.4. | Kiküldetés, reklám, propaganda | 1 530 000 | 528 054 | 485 056 | 91,86 |
67 | Kiküldetés kiadásai | 1 530 000 | 528 054 | 485 056 | 91,86 | |
68 | Reklámkiadások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
69 | 3.1.5. | Különféle befizetések és dologi kiadások | 96 000 | 216 400 | 215 118 | 99,41 |
70 | Működési célú ÁFA | 96 000 | 211 000 | 210 002 | 99,53 | |
71 | Fizetendő ÁFA | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
72 | Egyéb dologi kiadás | 0 | 5 400 | 5 116 | 94,74 | |
73 | 3.2. | Ellátottak pénzbeli juttatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
74 | Családi támogatások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
75 | Betegséggel kapcsolatos ellátások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
76 | Fogalkoztatással, munkanélküléséggel kapcsolatos ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
77 | Lakhatással kapcsolatos ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
78 | Egyéb nem intézményi ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
79 | 4. | Egyéb működési célú kiadás | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
80 | Egyéb működési célú támogatás áh. belülre | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
81 | Egyéb működési célú támogatás áh. kívülre | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
82 | 5. | Működési tartalék | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
83 | MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN | 168 544 000 | 175 699 981 | 173 021 924 | 98,48 | |
84 | B. | Felhalmozási kiadások | ||||
85 | 1. | Beruházások | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
86 | 2. | Felújítások | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
87 | 3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök áh. kívülre | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
88 | FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
89 | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 168 544 000 | 175 699 981 | 173 021 924 | 98,48 | |
90 | C. | Finanszírozási kiadások | ||||
91 | 1. | Központi, irányítószervi támogatás folyósítása | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
94 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN | 168 544 000 | 175 699 981 | 173 021 924 | 98,48 |
4. melléklet
Németh László Művelődési Ház 2020. évi költségvetésének teljesüléséről
Adatok forintban.
A | B | C | D | E | F | |
1 | Sor- | Megnevezés | 2020. évi tervadatok | módosított ei. | teljesítés | Teljesítés %-ban |
2 | I. | Bevételek | ||||
3 | A. | Működési bevételek | ||||
4 | 1. | Önkormányzatok működési támogatása (1.1+1.2) | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
5 | 1.1. | Önkormányzatok működési támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
6 | Helyi önkormányzatok működési általános támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
7 | Egyes köznevelési feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
8 | Szociális gyermekjóléti feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
9 | Kulturális feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
10 | Működési célú központosított előirányzat | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
11 | 1.2 | Egyéb működési célú támogatások bev-ei áh. belülről | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
12 | 2. | Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3) | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
13 | 2.1. | Vagyoni típusú adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
14 | 2.2. | Termékek és szolgáltatások adói | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
15 | Értékesítési és forgalmi adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
16 | Gépjárműadó | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
17 | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
18 | 2.3. | Egyéb közhatalmi bevételek | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
19 | 3. | Működési bevételek | 35 000 | 112 335 | 99 145 | 88,26 |
20 | Szolgáltatások ellenértéke | 35 000 | 35 000 | 21 810 | 62,31 | |
21 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
22 | Ellátási díjak | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
23 | Kiszámlázott ÁFA | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
24 | Kamatbevételek | 0 | 1 | 1 | 100,00 | |
25 | Egyéb működési bevételek | 0 | 77 334 | 77 334 | 100,00 | |
26 | MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTEL (1+2+3) | 35 000 | 112 335 | 99 145 | 88,26 | |
27 | B. | Felhalmozási bevételek | ||||
28 | 1. | Egyéb felhalmozási célú tám. bev. áh. belülről | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
29 | FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTEL | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
30 | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 35 000 | 112 335 | 99 145 | 88,26 | |
31 | C. | Finanszírozási bevételek | 28 869 000 | 23 979 384 | 23 687 898 | 98,78 |
32 | Központi, irányító szervi támogatás | 28 869 000 | 23 000 000 | 22 708 514 | 98,73 | |
33 | Központi, irányítószervi tám. | 28 869 000 | 23 000 000 | 22 708 514 | 98,73 | |
34 | Előző év költégvetési maradványának igénybevétele | 0 | 979 384 | 979 384 | 100,00 | |
35 | BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN | 28 904 000 | 24 091 719 | 23 687 898 | 98,32 | |
36 | II. | Kiadások | ||||
37 | A. | Működési kiadások | ||||
38 | 1. | Személyi juttatások (1.1+1.2) | 15 977 000 | 16 179 030 | 16 140 370 | 99,76 |
39 | 1.1. | Foglalkoztatottak személyi juttatásai | 15 217 000 | 15 920 330 | 15 883 900 | 99,77 |
40 | Törvény szerinti illetmények | 13 045 000 | 12 245 000 | 12 215 471 | 99,76 | |
41 | Jutalom | 1 280 000 | 0 | 0 | 0,00 | |
42 | Céljuttatás | 0 | 303 030 | 303 030 | 100,00 | |
43 | Végkielégítés | 0 | 2 078 000 | 2 077 200 | 99,96 | |
44 | Jubileumi jutalom | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
45 | Béren kívüli juttatás | 600 000 | 915 000 | 913 043 | 99,79 | |
46 | Közlekedési költségtérítés | 92 000 | 92 000 | 91 200 | 99,13 | |
47 | Egyéb költségtérítések | 200 000 | 71 800 | 69 176 | 96,35 | |
48 | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | 0 | 215 500 | 214 780 | 99,67 | |
49 | 1.2 | Külső személyi juttatás | 760 000 | 258 700 | 256 470 | 99,14 |
50 | Választott tisztségviselők juttatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
51 | Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony | 700 000 | 195 000 | 192 780 | 98,86 | |
52 | Egyéb külső személyi juttatás | 60 000 | 63 700 | 63 690 | 99,98 | |
53 | 2. | Munkaadót terhelő járulékok | 2 510 000 | 2 691 299 | 2 691 299 | 100,00 |
54 | 3. | Dologi kiadások és különféle befizetések | 10 417 000 | 4 792 645 | 3 916 462 | 81,72 |
55 | 3.1. | Dologi kiadások (3.1.1+3.1.2+3.1.3+3.1.4+3.1.5) | 8 065 000 | 4 109 821 | 3 263 092 | 79,40 |
56 | 3.1.1. | Készletbeszerzés | 1 610 000 | 1 058 500 | 1 004 419 | 94,89 |
57 | 3.1.2. | Informatikai szolgáltatás | 400 000 | 900 000 | 480 842 | 53,43 |
58 | 3.1.3. | Szolgáltatási kiadások | 5 995 000 | 2 111 261 | 1 363 871 | 64,60 |
59 | Közüzemi díjak | 1 100 000 | 500 000 | 480 842 | 96,17 | |
60 | Vásárolt élelmezés | 30 000 | 0 | 0 | 0,00 | |
61 | Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások | 3 670 000 | 873 261 | 181 875 | 20,83 | |
62 | Közvetített szolgáltatások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
63 | Szakmai tev.segítő szolgáltatás | 800 000 | 40 000 | 38 000 | 95,00 | |
64 | Egyéb szolgáltatás | 395 000 | 698 000 | 663 154 | 95,01 | |
65 | 3.1.4. | Kiküldetés, reklám, propaganda | 60 000 | 40 000 | 31 712 | 79,28 |
66 | Kiküldetés kiadásai | 60 000 | 40 000 | 31 712 | 79,28 | |
67 | Reklámkiadások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
68 | 3.1.5. | Különféle befizetések és dologi kiadások | 2 352 000 | 682 824 | 653 370 | 95,69 |
69 | Működési célú ÁFA | 922 000 | 650 000 | 623 713 | 95,96 | |
70 | Fizetendő ÁFA | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
91 | Egyéb dologi kiadás | 1 430 000 | 32 824 | 29 657 | 90,35 | |
72 | 3.2. | Ellátottak pénzbeli juttatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
73 | Családi támogatások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
74 | Betegséggel kapcsolatos ellátások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
75 | Fogalkoztatással, munkanélküléséggel kapcsolatos ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
76 | Lakhatással kapcsolatos ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
77 | Egyéb nem intézményi ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
78 | 4. | Egyéb működési célú kiadás | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
79 | Egyéb működési célú támogatás áh. belülre | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
80 | Egyéb működési célú támogatás áh. kívülre | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
81 | 5. | Működési tartalék | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
82 | MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN | 28 904 000 | 23 662 974 | 22 748 131 | 96,13 | |
83 | B. | Felhalmozási kiadások | ||||
84 | 1. | Beruházások | 0 | 428 745 | 426 573 | 99,49 |
85 | 2. | Felújítások | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
86 | 3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök áh. kívülre | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
87 | 4. | Lakástámogatás | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
88 | FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN | 0 | 428 745 | 426 573 | 99,49 | |
89 | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 28 904 000 | 24 091 719 | 23 174 704 | 96,19 | |
90 | C. | Finanszírozási kiadások | ||||
91 | 1. | Központi, irányítószervi támogatás folyósítása | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
92 | 1.1. | Központi, irányítószervi tám. | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
93 | 2. | Pénzügyi lízing kiadásai | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
94 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN | 28 904 000 | 24 091 719 | 23 174 704 | 96,19 |
5. melléklet
Tihanyi Falugondnokság 2020. évi költségvetésének teljesüléséről
Adatok forintban.
| A | B | C | D | E | F |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sor- | Megnevezés | 2020. évi terv | módosított ei. | teljesítés | Teljesítés %-ban |
2 | I. | Bevételek | ||||
3 | A. | Működési bevételek | ||||
4 | 1. | Önkormányzatok működési támogatása (1.1+1.2) | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
5 | 1.1. | Önkormányzatok működési támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
6 | Helyi önkormányzatok működési általános támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
7 | Egyes köznevelési feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
8 | Szociális gyermekjóléti feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
9 | Kulturális feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
10 | Működési célú központosított előirányzat | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
11 | 1.2 | Egyéb működési célú támogatások bev-ei áh. belülről | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
12 | 2. | Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3) | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
13 | 2.1. | Vagyoni típusú adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
14 | 2.2. | Termékek és szolgáltatások adói | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
15 | Értékesítési és forgalmi adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
16 | Gépjárműadó | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
17 | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
18 | 2.3. | Egyéb közhatalmi bevételek | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
19 | 3. | Működési bevételek | 33 042 000 | 34 144 137 | 26 070 398 | 76,35 |
20 | Szolgáltatások ellenértéke | 13 100 000 | 13 100 000 | 11 378 425 | 86,86 | |
21 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
22 | Ellátási díjak | 12 918 000 | 12 918 000 | 8 054 827 | 62,35 | |
23 | Kiszámlázott ÁFA | 7 024 000 | 7 024 000 | 5 535 009 | 78,80 | |
24 | Kamatbevételek | 0 | 1 | 1 | 100,00 | |
25 | Egyéb működési bevételek | 0 | 1 102 136 | 1 102 136 | 100,00 | |
26 | MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTEL (1+2+3) | 33 042 000 | 34 144 137 | 26 070 398 | 76,35 | |
27 | B. | Felhalmozási bevételek | ||||
28 | 1. | Egyéb felhalmozási célú tám. bev. áh. belülről | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
29 | FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTEL | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
30 | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 33 042 000 | 34 144 137 | 26 070 398 | 76,35 | |
31 | C. | Finanszírozási bevételek | 168 153 000 | 148 267 709 | 148 267 286 | 100,00 |
32 | Központi, irányító szervi támogatás | 168 153 000 | 145 326 000 | 145 325 577 | 100,00 | |
33 | Központi, irányítószervi tám. | 168 153 000 | 145 326 000 | 145 325 577 | 100,00 | |
34 | Előző év költégvetési maradványának igénybevétele | 0 | 2 941 709 | 2 941 709 | 100,00 | |
35 | BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN | 201 195 000 | 182 411 846 | 174 337 684 | 95,57 | |
36 | II. | Kiadások | ||||
37 | A. | Működési kiadások | ||||
38 | 1. | Személyi juttatások (1.1+1.2) | 88 263 000 | 90 181 000 | 89 748 947 | 99,52 |
39 | 1.1. | Foglalkoztatottak személyi juttatásai | 88 263 000 | 90 113 000 | 89 684 207 | 99,52 |
40 | Törvény szerinti illetmények | 69 197 000 | 76 070 000 | 75 694 350 | 99,51 | |
41 | Jutalom | 6 970 000 | 0 | 0 | 0,00 | |
42 | Céljuttatás | 0 | 1 143 000 | 1 142 856 | 99,99 | |
43 | Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra | 2 500 000 | 0 | 0 | 0,00 | |
44 | Jubileumi jutalom | 2 257 000 | 2 257 000 | 2 256 100 | 99,96 | |
45 | Béren kívüli juttatás | 4 050 000 | 8 704 000 | 8 701 966 | 99,98 | |
46 | Közlekedési költségtérítés | 170 000 | 382 000 | 338 547 | 88,62 | |
47 | Egyéb költségtérítések | 1 100 000 | 440 000 | 437 616 | 99,46 | |
48 | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | 2 019 000 | 1 117 000 | 1 112 772 | 99,62 | |
49 | 1.2 | Külső személyi juttatás | 0 | 68 000 | 64 740 | 95,21 |
50 | Választott tisztségviselők juttatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
51 | Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony | 0 | 56 000 | 56 000 | 100,00 | |
52 | Egyéb külső személyi juttatás | 0 | 12 000 | 8 740 | 72,83 | |
53 | 2. | Munkaadót terhelő járulékok | 14 579 000 | 15 240 000 | 15 239 702 | 100,00 |
54 | 3. | Dologi kiadások és különféle befizetések | 93 369 000 | 74 106 846 | 66 126 774 | 89,23 |
55 | 3.1. | Dologi kiadások (3.1.1+3.1.2+3.1.3+3.1.4+3.1.5) | 77 682 000 | 58 282 709 | 54 477 869 | 93,47 |
56 | 3.1.1. | Készletbeszerzés | 41 665 000 | 38 001 709 | 36 689 752 | 96,55 |
57 | 3.1.2. | Informatikai szolgáltatás | 200 000 | 50 000 | 39 000 | 78,00 |
58 | 3.1.3. | Szolgáltatási kiadások | 35 787 000 | 20 081 000 | 17 749 117 | 88,39 |
59 | Közüzemi díjak | 5 400 000 | 5 500 000 | 4 537 135 | 82,49 | |
60 | Vásárolt élelmiszerek | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
61 | Bérleti és lízing díjak | 1 840 000 | 2 024 085 | 2 024 085 | 100,00 | |
62 | Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások | 15 132 000 | 3 291 915 | 2 919 858 | 88,70 | |
63 | Közvetített szolgáltatások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
64 | Szakmai tev.segítő szolgáltatás | 3 150 000 | 1 000 000 | 548 485 | 54,85 | |
65 | Egyéb szolgáltatás | 10 265 000 | 8 265 000 | 7 719 554 | 93,40 | |
66 | 3.1.4. | Kiküldetés, reklám, propaganda | 30 000 | 0 | 0 | 0,00 |
67 | Kiküldetés kiadásai | 30 000 | 0 | 0 | 0,00 | |
68 | Reklámkiadások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
69 | 3.1.5. | Különféle befizetések és dologi kiadások | 15 687 000 | 15 824 137 | 11 648 905 | 73,61 |
70 | Működési célú ÁFA | 15 127 000 | 14 459 137 | 11 160 592 | 77,19 | |
71 | Fizetendő ÁFA | 0 | 805 000 | 305 000 | 37,89 | |
72 | Egyéb dologi kiadás | 560 000 | 560 000 | 183 313 | 32,73 | |
73 | 3.2. | Ellátottak pénzbeli juttatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
74 | Családi támogatások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
75 | Betegséggel kapcsolatos ellátások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
76 | Fogalkoztatással, munkanélküléséggel kapcsolatos ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
77 | Lakhatással kapcsolatos ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
78 | Egyéb nem intézményi ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
79 | 4. | Egyéb működési célú kiadás | 1 858 000 | 1 858 000 | 583 594 | 31,41 |
80 | Egyéb működési célú támogatás áh. belülre | 1 858 000 | 1 858 000 | 583 594 | 31,41 | |
81 | Egyéb működési célú támogatás áh. kívülre | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
82 | 5. | Működési tartalék | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
83 | MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN | 198 069 000 | 181 385 846 | 171 699 017 | 94,66 | |
84 | B. | Felhalmozási kiadások | 3 126 000 | 1 026 000 | 478 562 | 46,64 |
85 | 1. | Beruházások | 3 126 000 | 1 026 000 | 478 562 | 46,64 |
86 | 2. | Felújítások | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
87 | 3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök áh. kívülre | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
88 | 4. | Lakástámogatás | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
89 | FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN | 3 126 000 | 1 026 000 | 478 562 | 46,64 | |
90 | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 201 195 000 | 182 411 846 | 172 177 579 | 94,39 | |
91 | C. | Finanszírozási kiadások | ||||
92 | 1. | Központi, irányítószervi támogatás folyósítása | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
93 | 1.1. | Központi, irányítószervi tám. | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
94 | 2. | Pénzügyi lízing kiadásai | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
95 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN | 201 195 000 | 182 411 846 | 172 177 579 | 94,39 |
6. melléklet
Visszhang Óvoda 2020. évi költségvetésének teljesüléséről
Adatok forintban.
| A | B | C | D | E | F |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sor- | Megnevezés | 2020. évi terv | módosított ei. | teljesítés | Teljesítés %-ban |
2 | I. | Bevételek | ||||
3 | A. | Működési bevételek | ||||
4 | 1. | Önkormányzatok működési támogatása (1.1+1.2) | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
5 | 1.1. | Önkormányzatok működési támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
6 | Helyi önkormányzatok működési általános támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
7 | Egyes köznevelési feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
8 | Szociális gyermekjóléti feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
9 | Kulturális feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
10 | Működési célú központosított előirányzat | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
11 | 1.2 | Egyéb működési célú támogatások bev-ei áh. belülről | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
12 | 2. | Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3) | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
13 | 2.1. | Vagyoni típusú adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
14 | 2.2. | Termékek és szolgáltatások adói | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
15 | Értékesítési és forgalmi adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
16 | Gépjárműadó | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
17 | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
18 | 2.3. | Egyéb közhatalmi bevételek | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
19 | 3. | Működési bevételek | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
20 | Szolgáltatások ellenértéke | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
21 | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
22 | Ellátási díjak | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
23 | Kiszámlázott ÁFA | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
24 | Kamatbevételek | 0 | 1 | 1 | 100,00 | |
25 | Egyéb működési bevételek | 0 | 3 060 | 3 060 | 100,00 | |
26 | MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTEL (1+2+3) | 0 | 3 061 | 3 061 | 100,00 | |
27 | B. | Felhalmozási bevételek | ||||
28 | 1. | Egyéb felhalmozási célú tám. bev. áh. belülről | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
29 | FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTEL | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
30 | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 0 | 3 061 | 3 061 | 100,00 | |
31 | C. | Finanszírozási bevételek | 53 363 500 | 51 419 569 | 51 369 451 | 99,90 |
32 | Központi, irányító szervi támogatás | 59 363 500 | 49 460 500 | 49 410 382 | 99,90 | |
33 | Központi, irányítószervi tám. | 59 363 500 | 49 460 500 | 49 410 382 | 99,90 | |
34 | Előző év költégvetési maradványának igénybevétele | 0 | 1 959 069 | 1 959 069 | 100,00 | |
35 | BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN | 59 363 500 | 51 422 630 | 51 369 451 | 99,90 | |
36 | II. | Kiadások | ||||
37 | A. | Működési kiadások | ||||
38 | 1. | Személyi juttatások (1.1+1.2) | 41 516 500 | 39 836 500 | 39 566 540 | 99,32 |
39 | 1.1. | Foglalkoztatottak személyi juttatásai | 41 316 500 | 39 826 500 | 39 558 863 | 99,33 |
40 | Törvény szerinti illetmények | 32 468 500 | 31 588 500 | 31 409 247 | 99,43 | |
41 | Jutalom | 3 000 000 | 0 | 0 | 0,00 | |
42 | Céljuttatás | 0 | 87 000 | 86 580 | 99,52 | |
43 | Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra | 100 000 | 0 | 0 | 0,00 | |
44 | Jubileumi jutalom | 2 238 000 | 3 929 000 | 3 928 050 | 99,98 | |
45 | Béren kívüli juttatás | 1 700 000 | 2 450 000 | 2 438 888 | 99,55 | |
46 | Közlekedési költségtérítés | 950 000 | 1 112 000 | 1 111 999 | 100,00 | |
47 | Egyéb költségtérítések | 460 000 | 260 000 | 242 112 | 93,12 | |
48 | Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | 400 000 | 400 000 | 341 987 | 85,50 | |
49 | 1.2 | Külső személyi juttatás | 200 000 | 10 000 | 7 677 | 76,77 |
50 | Választott tisztségviselők juttatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
51 | Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
52 | Egyéb külső személyi juttatás | 200 000 | 10 000 | 7 677 | 76,77 | |
53 | 2. | Munkaadót terhelő járulékok | 6 900 000 | 6 500 000 | 6 471 261 | 99,56 |
54 | 3. | Dologi kiadások és különféle befizetések | 8 615 000 | 4 877 130 | 4 517 686 | 92,63 |
55 | 3.1. | Dologi kiadások (3.1.1+3.1.2+3.1.3+3.1.4+3.1.5) | 6 875 000 | 4 072 130 | 3 750 842 | 92,11 |
56 | 3.1.1. | Készletbeszerzés | 2 215 000 | 1 599 130 | 1 593 072 | 99,62 |
57 | 3.1.2. | Informatikai szolgáltatás | 320 000 | 0 | 0 | 0,00 |
58 | 3.1.3. | Szolgáltatási kiadások | 4 240 000 | 2 470 000 | 2 154 796 | 87,24 |
59 | Közüzemi díjak | 1 500 000 | 1 605 000 | 1 296 938 | 80,81 | |
60 | Bérleti és lízing díjak | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
61 | Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások | 1 600 000 | 0 | 0 | 0,00 | |
62 | Közvetített szolgáltatások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
63 | Szakmai tev.segítő szolgáltatás | 190 000 | 291 000 | 284 600 | 97,80 | |
64 | Egyéb szolgáltatás | 950 000 | 574 000 | 573 258 | 99,87 | |
65 | 3.1.4. | Kiküldetés, reklám, propaganda | 100 000 | 3 000 | 2 974 | 99,13 |
66 | Kiküldetés kiadásai | 100 000 | 3 000 | 2 974 | 99,13 | |
67 | Reklámkiadások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
68 | 3.1.5. | Különféle befizetések és dologi kiadások | 1 740 000 | 805 000 | 766 844 | 95,26 |
69 | Működési célú ÁFA | 1 740 000 | 800 000 | 764 485 | 95,56 | |
70 | Fizetendő ÁFA | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
71 | Egyéb dologi kiadás | 0 | 5 000 | 2 359 | 47,18 | |
72 | 3.2. | Ellátottak pénzbeli juttatása | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
73 | Családi támogatások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
74 | Betegséggel kapcsolatos ellátások | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
75 | Fogalkoztatással, munkanélküléséggel kapcsolatos ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
76 | Lakhatással kapcsolatos ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
77 | Egyéb nem intézményi ellátás | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
78 | 4. | Egyéb működési célú kiadás | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
79 | Egyéb működési célú támogatás áh. belülre | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
80 | Egyéb működési célú támogatás áh. kívülre | 0 | 0 | 0 | 0,00 | |
81 | 5. | Működési tartalék | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
82 | MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN | 57 031 500 | 51 213 630 | 50 555 487 | 98,71 | |
83 | B. | Felhalmozási kiadások | 2 332 000 | 209 000 | 199 900 | 95,65 |
84 | 1. | Beruházások | 2 332 000 | 209 000 | 199 900 | 95,65 |
85 | 2. | Felújítások | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
86 | 3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök áh. kívülre | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
87 | 4. | Lakástámogatás | 0 | 0 | 0 | 0,00 |
88 | FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN | 2 332 000 | 209 000 | 199 900 | 95,65 | |
89 | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 59 363 500 | 51 422 630 | 50 755 387 | 98,70 | |
90 | C. | Finanszírozási kiadások | ||||
91 | 1. | Központi, irányítószervi támogatás folyósítása | 0 | 0 | 0,00 | |
92 | 1.1. | Központi, irányítószervi tám. | 0 | 0 | 0,00 | |
93 | 2. | Pénzügyi lízing kiadásai | 0 | 0 | 0,00 | |
94 | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN | 59 363 500 | 51 422 630 | 50 755 387 | 98,70 |
7. melléklet
Tihany Község Önkormányzat 2020. évi költségvetésének teljesüléséről
Adatok forintban.
Sor- | Megnevezés | Eredeti | Módosít. | Teljesítés | Telj. |
szám | előir. | előir. | % | ||
I. | Bevételek | ||||
A. | Működési bevételek | ||||
1. | Működési támogatások ÁH. belülről (1.1+1.2) | 266 733 131 | 277 950 104 | 277 950 104 | 100,0 |
1.1 | Önkormányzatok működési támogatása | 161 709 781 | 182 565 806 | 182 565 806 | 100,0 |
1.2 | Egyéb működési célú támogatások bev-ei áh. belülről | 105 023 350 | 95 384 298 | 95 384 298 | 100,0 |
2. | Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3) | 373 500 000 | 336 110 319 | 317 132 410 | 94,4 |
2.1 | Vagyoni típusú adók | 193 000 000 | 210 596 000 | 201 657 433 | 95,8 |
2.2 | Értékesítési és forgalmi adók | 95 000 000 | 105 708 000 | 100 772 329 | 95,3 |
2.3 | Gépjárműadók | 6 500 000 | 5 319 | 5 319 | 100,0 |
2.4 | Egyéb áruhasználati és forgalmi adók | 75 500 000 | 8 943 000 | 7 881 319 | 88,1 |
2.5 | Egyéb közhatalmi bevételek | 3 500 000 | 10 858 000 | 6 816 010 | 62,8 |
3. | Működési bevételek | 70 168 500 | 98 386 500 | 83 642 893 | 85,0 |
4. | Működési célú átvett pénzeszközök | 0 | 26 452 000 | 12 451 610 | 47,1 |
KÖLTSÉGVETÉSI MŰKÖDÉSI BEVÉTEL (1+2+3) | 710 401 631 | 738 898 923 | 691 177 017 | 93,5 | |
B. | Felhalmozási bevételek | ||||
1. | Egyéb tárgyi eszköz értékesítés | 0 | 1 200 000 | 1 200 000 | 100,0 |
2. | Ingatlan értékesítés | 0 | 6 734 000 | 6 733 760 | 100,0 |
3. | Részesedések értékesítése | 0 | 0 | 0 | 0,0 |
4. | Felhalmozási célú támogatások ÁH. Belül | 1 325 779 395 | 376 731 668 | 376 731 668 | 100,0 |
5. | Felhalmozási célú átvett pénzeszköz | 1 920 000 | 21 082 000 | 2 342 544 | 11,1 |
KÖLTSÉGVETÉSI FELHALMOZÁSI BEVÉTEL | 1 327 699 395 | 405 747 668 | 387 007 972 | 95,4 | |
C. | Finanszírozási bevételek | ||||
1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | 0 | 34 569 830 | 34 569 830 | 100,0 |
2. | Hosszú lejáratú hitelek felvétele | 387 000 000 | 306 850 000 | 6 850 000 | 2,2 |
3. | Rövidlejáratú hitelek felvétele | 0 | 0 | 0 | 0,0 |
4. | Belföldi értékpapírok beváltása | 0 | 0 | 0 | 0,0 |
5. | Befektetési célú belföldi értékpapír | 0 | 0 | 0 | 0,0 |
6. | Előző év költégvetési maradványának igénybevétele | 750 000 074 | 752 038 798 | 752 038 798 | 100,0 |
I. | BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN | 3 175 101 100 | ############ | 1 871 643 617 | 83,6 |
II. | Kiadások | ||||
A. | Működési kiadások | ||||
1. | Személyi juttatások (1.1+1.2) | 43 969 000 | 37 891 000 | 37 886 686 | 100,0 |
1.1 | Foglalkoztatottak személyi juttatásai | 23 315 000 | 21 830 000 | 21 827 245 | 100,0 |
1.2 | Külső személyi juttatás | 20 654 000 | 16 061 000 | 16 059 441 | 100,0 |
2. | Munkaadót terhelő járulékok | 10 261 000 | 8 906 000 | 8 905 947 | 100,0 |
3. | Dologi kiadások és különféle befizetések | 175 969 100 | 134 775 500 | 134 049 430 | 99,5 |
4. | Ellátottak pénzbeli juttatása | 16 403 000 | 8 178 000 | 8 177 732 | 100,0 |
5. | Egyéb működési célú kiadás | 106 417 000 | 113 823 000 | 113 821 228 | 100,0 |
6. | Működési tartalék | 619 546 228 | 1 168 280 798 | 0 | 0,0 |
KÖLTSÉVETÉSI MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZ. | 972 565 328 | ############ | 302 841 023 | 20,6 | |
B. | Felhalmozási kiadások | ||||
1. | Beruházások | 1 567 545 095 | 168 170 170 | 168 166 235 | 100,0 |
2. | Felújítások | 187 131 300 | 146 980 291 | 146 977 732 | 100,0 |
3. | Egyéb, felhalmozási célú kiadás | 16 500 000 | 31 294 541 | 31 293 541 | 100,0 |
KÖLTSÉGVETÉSI FELHALMOZÁSI KIADÁS | 1 771 176 395 | 346 445 002 | 346 437 508 | 100,0 | |
C. | Finanszírozási kiadások | ||||
1. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök visszafizetése | 0 | 0 | 0 | 0,0 |
2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | 6 430 277 | 35 919 419 | 35 919 419 | 100,0 |
3. | Központi, irányítószervi támogatás folyósítása | 424 929 500 | 383 886 500 | 383 517 703 | 99,9 |
4. | Hosszú lejáratú hitel törlesztés | 0 | 0 | 0 | 0,0 |
5. | Pénzügyi lízing kiadásai | 0 | 0 | 0 | 0,0 |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK | 431 359 777 | 419 805 919 | 419 437 122 | 99,9 | |
II. | KIADÁSOK MINDÖSSZESEN | 3 175 101 500 | 2 238 105 219 | 1 068 715 653 | 47,8 |
8. melléklet
Tihany Község Önkormányzat és intézményei 2020. évi felújítási kiadásairól
Adatok forintban.
| A | B | C | D | E | F |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sor-szám | Megnevezés | eredeti előirányzat | módosított előirányzat | teljesítés | telj. % |
2 | 1 | Aranyház utca szegély építés | 2 540 000 | 0 | 0 | 0,00 |
3 | 2 | Közvilágítás felújítás | 2 540 000 | 0 | 0 | 0,00 |
4 | 3 | Csokonai u. 38. felújítása | 500 000 | 0 | 0 | 0,00 |
5 | 4 | Illyés ház légkábel | 5 500 000 | 0 | 0 | 0,00 |
6 | 5 | Iskola felújítás tenderterv | 1 500 000 | 0 | 0 | 0,00 |
7 | 6 | Egészségház beázás felújítás | 1 000 000 | 0 | 0 | 0,00 |
8 | 7 | Hivatal belső festése, ajtók festése | 6 000 000 | 0 | 0 | 0,00 |
9 | 8 | Hivatal külső festése, nyílászárók festése | 4 000 000 | 0 | 0 | 0,00 |
10 | 9 | Strandpályázat hajóállomás (várható támogatás 10 795 000) | 10 795 000 | 10 731 500 | 10 731 500 | 100,00 |
11 | 10 | Sajkod strand (várható támogatás 37 325 300) | 37 325 300 | 37 281 879 | 37 279 320 | 99,99 |
12 | 11 | Somos strand (várható támogatás 9 652 000) | 9 652 000 | 9 588 500 | 9 588 500 | 100,00 |
13 | 12 | Gödrös strand (várható támogatás 99 684 000) | 99 684 000 | 87 945 734 | 87 945 734 | 100,00 |
14 | 13 | Pisky sétány növényzet | 4 000 000 | 0 | 0 | 0,00 |
15 | 14 | Kossuth u. nyilvános WC felújítás tenderterv | 650 000 | 0 | 0 | 0,00 |
16 | 15 | Hivatal fűtésének korzserűsítése | 550 000 | 0 | 0 | 0,00 |
17 | 16 | Parsztudvar felmérési tervezés | 895 000 | 698 500 | 698 500 | 100,00 |
18 | 17 | Hivatal bejárati ajtó | 0 | 300 000 | 300 000 | 100,00 |
19 | 18 | Iskola tető felújítás | 0 | 434 178 | 434 178 | 100,00 |
20 | Felújítási kiadások összesen: | 187 131 300 | 146 980 291 | 146 977 732 | 99,99 |
9. melléklet
Tihany Község Önkormányzat és intézményei 2020. évi fejlesztési kiadásairól
Adatok forintban.
1 | Sorszám | Feladat megnevezése | eredeti előirányzat | módosított előirányzat | teljesítés | telj. % |
előir. | ||||||
2 | I. Beruházások | |||||
3 | 1 | TOP 3.1.1-15 Tihany közlekedésfejlesztése (Major u. Visszhang domb várható támogatás 60 000 000) | 60 000 000 | 40 172 878 | 40 172 878 | 100,00 |
4 | 2 | GINOP 7.1.9-17 Tihany turisztikai attraktivitásának fejlesztése (várható támogatás 559 500 000) | 559 500 000 | 59 690 000 | 59 690 000 | 100,00 |
5 | 3 | TOP 1.4.1-19. VE1 Bölcsödei szolgáltatás infrastruktúrális hátterének megteremtése Tihanyban (várható támogatás) | 112 823 095 | 2 107 335 | 2 107 335 | 100,00 |
6 | 4 | Alsókopaszhegyi utca terveztetése, kivitelezése (várható támogatás 36 000 000) | 40 000 000 | 0 | 0 | 0,00 |
7 | 5 | Kecskeköröm utca Árpád utca közvilágítás bővítés | 2 000 000 | 2 837 587 | 2 833 652 | 99,86 |
8 | 6 | TOP 1.4.1 Óvodai szolgáltatás fejlesztés (várható támogatás 400 000 000) | 400 000 000 | 10 013 920 | 10 013 920 | 100,00 |
9 | 7 | Óvoda-bölcsöde épületében lakások kivitelezése | 387 000 000 | 7 430 281 | 7 430 281 | 100,00 |
10 | 8 | Irattár tervezés | 1 500 000 | 0 | 0 | 0,00 |
11 | 9 | Somos strand gyalogátkelőhely tervezés (engedélyezési és kiviteli tervek) | 1 000 000 | 0 | 0 | 0,00 |
12 | 10 | Óvodai udvari játék létesítése | 1 100 000 | 0 | 0 | 0,00 |
13 | 11 | Kenderföld utca csapadékcsatorna tervezés | 250 000 | 0 | 0 | 0,00 |
14 | 12 | AMAROK gépkocsi beszerzése (várható támogatás 1 920 000) | 2 920 000 | 2 920 000 | 2 920 000 | 100,00 |
15 | 13 | Hírközl. Hálózat terv | 0 | 1 016 000 | 1 016 000 | 100,00 |
16 | 14 | 487/4 hrsz szennyvíz bekötés | 0 | 425 000 | 425 000 | 100,00 |
17 | 15 | 055/1 053/1 hrsz-ú ingatlan vétel | 0 | 10 000 | 10 000 | 100,00 |
18 | 16 | Szőlő u. Major u. légvezeték hálózat | 0 | 3 078 649 | 3 078 649 | 100,00 |
19 | 17 | Mulcsozó | 0 | 825 500 | 825 500 | 100,00 |
20 | 18 | Településfejlesztési projekt hangláda vás. | 0 | 635 000 | 635 000 | 100,00 |
21 | 19 | Parkoló automaták | 0 | 18 491 200 | 18 491 200 | 100,00 |
22 | 20 | Ford busz + üzembe helyezés | 0 | 12 036 190 | 12 036 190 | 100,00 |
23 | 21 | Gyalogátkelőhely figyelmeztető berendezés Limnológiánál | 0 | 734 060 | 734 060 | 100,00 |
24 | Építés beruházás, és nagyértékű eszközbeszerzés összesen: | 1 568 093 095 | 162 423 600 | 162 419 665 | 99,99 | |
25 | 22 | Falugondnokság eszközbeszerzés | 1 475 000 | 1 026 000 | 478 562 | 46,64 |
26 | 23 | Védőnői szolgálat kisértékű eszközök beszerzése | 254 000 | 377 985 | 377 985 | 100,00 |
27 | 24 | Óvoda kiértékű eszközbeszerzés | 1 232 000 | 209 000 | 199 900 | 95,64 |
28 | 25 | Munkahelyi étkeztetés kisértékű eszközbeszerzés | 1 651 000 | 0 | 0 | 0,00 |
29 | 26 | Ifjúsági szálló eszközbeszerzés | 298 000 | 610 415 | 610 415 | 100,00 |
30 | 27 | Műv. Ház eszközbeszerzés | 0 | 428 745 | 426 573 | 99,49 |
31 | 28 | Igazgatás eszközbeszerzés | 0 | 572 262 | 572 262 | 100,00 |
32 | 29 | Önk. Vagyongazd. Eszközbeszerzés | 0 | 363 440 | 363 440 | 100,00 |
33 | 30 | Háziorvosi szolgálat | 0 | 2 418 850 | 2 418 850 | 100,00 |
34 | 31 | Város községgazd. Szemetesek | 0 | 498 348 | 498 348 | 100,00 |
35 | 32 | Településfejl. Projekt eszközök | 0 | 905 270 | 905 270 | 100,00 |
36 | Kisértékű eszközbeszerzés összesen: | 4 910 000 | 7 410 315 | 6 851 605 | 92,46 | |
37 | Beruházási kiadások összesen: | 1 573 003 095 | 169 833 915 | 169 271 270 | 99,66 | |
38 | II. Felhalm. célú támogatási kiadás | |||||
39 | 33 | Felhalmozási célú támogatások, kölcsönök nyújtása | 16 500 000 | 31 294 541 | 31 293 541 | 99,99 |
40 | Felhalm. célú támogatási kiadás összesen | 16 500 000 | 31 294 541 | 31 293 541 | 99,99 | |
41 | Fejlesztési kiadások összesen | 1 589 503 095 | 201 128 456 | 200 564 811 | 99,71 |
10. melléklet
Maradványkimutatás
Adatok forintban.
# | Megnevezés | Összeg |
1 | 2 | 3 |
01 | 01 Alaptevékenység költségvetési bevételei | 1 105 138 217 |
02 | 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai | 1 068 408 125 |
03 | I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) | 36 730 092 |
04 | 03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei | 1 191 675 850 |
05 | 04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai | 419 437 122 |
06 | II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) | 772 238 728 |
07 | A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) | 808 968 820 |
08 | C) Összes maradvány (=A+B) | 808 968 820 |
09 | D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa | 0 |
10 | E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) | 808 968 820 |
11. melléklet
Eredménykimutatás
Adatok forintban.
# | Megnevezés | Előző időszak | Módosítások (+/-) | Tárgyi időszak |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
01 | 01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek | 405 904 500 | 0 | 320 318 089 |
02 | 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei | 128 942 047 | 0 | 83 661 946 |
3 | 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei | 0 | 0 | 0 |
04 | I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03) | 534 846 547 | 0 | 403 980 035 |
5 | 06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 186 370 674 | 0 | 182 565 806 |
6 | 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 73 515 535 | 0 | 69 894 275 |
7 | 08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei | 31 119 938 | 0 | 10 322 434 |
8 | 09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek | 36 451 852 | 0 | 14 897 219 |
9 | III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09) | 327 457 999 | 0 | 277 679 734 |
10 | 10 Anyagköltség | 55 303 888 | 0 | 49 611 855 |
11 | 11 Igénybe vett szolgáltatások értéke | 155 246 628 | 0 | 106 094 750 |
12 | 12 Eladott áruk beszerzési értéke | 0 | 0 | 0 |
13 | 13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke | 14 988 481 | 0 | 11 405 451 |
14 | IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13) | 225 498 997 | 0 | 167 112 056 |
15 | 14 Bérköltség | 283 200 887 | 0 | 254 951 725 |
16 | 15 Személyi jellegű egyéb kifizetések | 67 022 252 | 0 | 57 859 028 |
17 | 16 Bérjárulékok | 71 802 378 | 0 | 54 396 539 |
18 | V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16) | 422 025 517 | 0 | 367 207 292 |
19 | VI Értékcsökkenési leírás | 100 313 799 | 0 | 107 951 647 |
20 | VII Egyéb ráfordítások | 351 657 293 | 0 | 255 577 285 |
21 | A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII) | -237 191 060 | 0 | -216 188 511 |
22 | 17 Kapott (járó) osztalék és részesedés | 0 | 0 | 0 |
23 | 18 Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek | 0 | 0 | 0 |
24 | 20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek | 481 | 0 | 438 |
25 | 21 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei (>=21a+21b) | 0 | 0 | 0 |
26 | VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21) | 481 | 0 | 438 |
27 | 22. Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteség | 500 000 | 0 | 0 |
28 | 24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások | 0 | 0 | 0 |
29 | IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26) | 500 000 | 0 | 0 |
30 | B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX) | -499 519 | 0 | 438 |
31 | C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B) | -237 690 579 | 0 | -216 188 073 |
12. melléklet
Az önkormányzatok általános, köznevelési és szociális feladataihoz kapcsolódó támogatások elszámolása
Adatok forintban.
# | Megnevezés | Költségvetési törvény alapján feladatátvétellel/feladatátadással korrigált támogatás | Támogatás évközi változása - Május 15. | Támogatás évközi változása - Október 1. | Tényleges támogatás | Évvégi eltérés (+,-) mutatószám szerinti támogatás (=6-(3+4+5)) | A 05. űrlap alapján a támogatási jogcímhez kapcsolódó kormányzati funkció szerinti kiadások összege | Az önkormányzat által az adott célra december 31-ig ténylegesen felhasznált összeg | Többlet-támogatás (ha a 7-6+9 >0, akkor 7-6+9; egyébként 0) | Visszafizetési kötelezettség (ha a 7-6+9 <0, akkor 7-6+9 abszolútértéke; egyébként 0) |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
1 | I.1. A települési önkormányzatok működésének támogatása (09 01 01 01 00) | 87 579 423 | 0 | 0 | 87 579 423 | 0 | 1 007 776 698 | 87 579 423 | 0 | 0 |
2 | III.3.Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
3 | II. A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása, a II.4. jogcím kivételével (09 01 02 00 00) | 27 289 550 | 1 981 850 | 0 | 29 668 100 | 396 700 | 50 833 937 | 29 668 100 | 396 700 | 0 |
4 | III.3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása 09 01 03 03 00 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 9 154 047 | 0 | 0 | 0 |
5 | III.5. a) és b) Intézményi gyermekétkeztetés támogatása (09 01 03 05 00) | 6 392 790 | 91 120 | 65 520 | 5 229 430 | -1 320 000 | 10 572 174 | 5 229 430 | 0 | 1 320 000 |
6 | Összesen | 121 261 763 | 2 072 970 | 65 520 | 122 476 953 | -923 300 | 1 142 959 899 | 122 476 953 | 396 700 | 1 320 000 |
13. melléklet
Tihany Község Önkormányzat a 2020. évben igénybe vett kiegészítő és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolása
Adatok forintban.
# | Megnevezés | A központi költségvetésből támogatásként rendelkezésre bocsátott összeg | Az önkormányzat által az adott célra ténylegesen felhasznált összeg | Az önkormányzat által fel nem használt, de a következő évben jogszerűen felhasználható összeg | Eltérés (=3-4-5) |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
1 | 2. melléklet 1.5 A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2019. évi kompenzációja | 228 528 | 228 528 | 0 | |
2 | 2. melléklet III.2.A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása | 0 | 0 | 0 | |
3 | 2. melléklet III.2.A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása | 1 800 000 | 1 800 000 | 0 | |
4 | 2. melléklet IV.3. Kulturális illetménypótlék | 1 126 335 | 1 126 335 | 0 | |
5 | 3 melléklet I.1.Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása | 811 600 | 811 600 | 0 | |
6 | 3. melléklet 1.9. A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatás | 1 200 150 | 1 200 150 | 0 | |
7 | 3. melléklet I.10. Települési önkormányzatok IFA-hoz kapcsolódó támogatása | 49 044 080 | 55 088 200 | -6 044 120 | |
8 | 3. melléklet I. Helyi önkormányzatok működési célú költségvetési támogatása összesen | 52 410 693 | 58 454 813 | -6 044 120 | |
9 | 23. cím Kiegészítő támogatás | 3 011 870 | 2 923 270 | 88 600 | |
10 | Mindösszesen (=36+37+...+41+51+58+59+…+87) | 57 222 563 | 63 178 083 | -5 955 520 |
14. melléklet
Az előző évek kötelezettségvállalással terhelt kiegészítő támogatásainak és egyéb kötött felhasználású támogatások maradványainak elszámolása
Adatok forintban.
Megnevezés | A központi költségvetésből rendelkezésre bocsátott összeg | Ebből 2019. évben az előirt határidőig ténylegesen felhasznált | Az önkormányzat 2020. vagy további écekben felhasználható támogatása | |
---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
2 | Önkormányzatok feladatainak 2016. évi döntés szerinti támogatása | 100 000 000 | 100 000 000 | 0 |
3 | Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések előirányzatból forráshiány miatt nem részesült pályázatok támogatása | 12 890 750 | 12 890 750 | 0 |
4 | 3.melléklet Belterületi utak, járdák , hidak felújítása | 16 236 762 | 0 | 16 236 762 |
5 | Összesen | 129 127 512 | 112 890 750 | 16 236 762 |
15. melléklet
Gyermekétkeztetés elszámolása
Adatok forintban.
# | Megnevezés | Összeg |
1 | 2 | 3 |
1 | III.5. a) és b) Intézményi gyermekétkeztetés támogatása | 5 229 430 |
2 | III.5. a) és b) Intézményi gyermekétkeztetés támogatása terhére elszámolt kiadások | 12 430 604 |
3 | Intézményi gyermekétkeztetési térítési díj bevételek összege | 1 858 430 |
4 | Az önkormányzat által elszámolható intézményi gyermekétkeztetési támogatás összege | 5 229 430 |
5 | A minimálbér és garantált bérminimum emelésre elszámolható összeg | 190 080 |
6 | Az önkormányzat által egyéb (szociális és köznevelési) támogatással szemben elszámolható összeg | 5 152 664 |
16. melléklet
Tihany Község Önkormányzat 2020. évi működési és felhalmozási bevételeiről és kiadásairól
Adatok forintban.
Sorsz | M E G N E V E Z É S | 2020. | Sorsz | M E G N E V E Z É S | 2020. |
BEVÉTELEK | KIADÁSOK | ||||
1. | Működési támogatások | 277 950 104 | 1. | Személyi juttatások | 37 886 686 |
2. | Közhatalmi bevételek | 317 132 410 | 2. | Munkaadókat terhelő járulékok | 8 905 947 |
3. | Működési bevételek | 83 642 893 | 3. | Dologi kiadások | 134 049 430 |
4. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | 34 569 830 | 4. | Ellátottak pénzbeli juttatása | 8 177 732 |
5. | Működési célú átvett pe. | 12 451 610 | 5. | Egyéb működési kiadások | 113 821 228 |
6. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz. | 35 919 419 | |||
7. | Értékpapír vásárlás | 0 | |||
8. | Irányítószervi támogatás | 383 517 703 | |||
Működési célú bevételek összesen: | 725 746 847 | Működési célú kiadások összesen | 722 278 145 | ||
Belföldi értékpapír és befektetési értékp. | |||||
Kv-i hiány belső finanszírozása pénzmaradványból | |||||
Összes működési bevétel: | 725 746 847 | Összes működési kiadás: | 722 278 145 | ||
1. | Egyéb felhalm. célú tám. bev. áh. belülről | 376 731 668 | 1. | Beruházások | 168 166 235 |
2. | Egyéb tárgyi eszköz értékesítés | 1 200 000 | 2. | Felújítások | 146 977 732 |
3. | Ingatlan értékesítés | 6 733 760 | 3. | Egyéb felhalmozási célú kiadás | 31 293 541 |
4. | Felhalmozási célú átvett pénzeszköz | 2 342 544 | 4. | Pénzügyi lízing kiadásai | 0 |
5. | Hosszú lejáratú hitel felvétele | 6 850 000 | |||
Felhalmozási célú bevételek összesen | 393 857 972 | Felhalmozási célú kiadások összesen | 346 437 508 | ||
Kv-i hiány belső finanszírozása Befektetési jegy beváltás | |||||
Kv-i hiány belső finanszírozása pénzmaradványból | |||||
Összes felhalmozási bevétel: | 393 857 972 | Összes felhalmozási kiadás: | 253 890 428 | ||
BEVÉTELEK | KIADÁSOK | ||||
Múködési célú bevételek összesen | 725 746 847 | Működési célú kiadások összesen | 722 278 145 | ||
Felhalmozási célú bevételek összesen | 393 857 972 | Felhalmozási célú kiadások összesen | 346 437 508 | ||
Kv-i bevételek összesen: | 1 119 604 819 | Kv-i kiadások összesen: | 1 068 715 653 | ||
Befektetési célú belf. Értékpapír | 0 | ||||
Maradvány igénybevétel | 752 038 798 | ||||
Összes bevétel | 1 871 643 617 | Összes kiadás | 1 068 715 653 |
17. melléklet
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások
Adatok forintban.
A | B | C | D | E | |
1 | Sor-szám | Bevételi jogcím | Intézmények | Kedvezmény nélkül | Kedvezmények |
2 | elérhető | összege | |||
3 | bevétel | ||||
4 | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. |
5 | 2. | Vagyoni típusú adók után | 201 971 810 | 314 377 | |
6 | Építményadó után | 137 117 186 | 314 377 | ||
7 | Telekadó után | 64 854 624 | 0 | ||
8 | 3. | Értékesítési és fogalmi adók | 100 772 329 | 0 | |
9 | 4. | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók után | 7 881 319 | 0 | |
10 | 5. | Egyéb közhatalmi bevételek | 6 816 010 | 0 | |
13 | 6. | Szolgáltatások ellenértéke Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevétel (bérleti díj) | 95 807 256 | 0 | |
15 | Összesen : | 508 880 693 | 761 243 |
18. melléklet
Ingatlanvagyon bruttó értéke 2020.
Adatok forintban.
1 | Önkormányzati ingatlanvagyon | Állomány 2019. dec. 31-én | Forgalom(átvezetések 2020. év) | Állomány 2020. dec. 31-én |
2 | Forgalomképes | 1 295 212 | 37 806 | 1 333 018 |
3 | Korlátozottan forgalomképes | 1 226 883 | 6 614 | 1 233 497 |
4 | Forgalomképtelen | 5 485 852 | 205 969 | 5 691 821 |
5 | Összesen: | 8 007 947 | 250 389 | 8 258 336 |
19. melléklet
Vagyonkimutatás
Adatok forintban.
Megnevezés | Előző időszak | Tárgyi időszak | Változás %-ban | |
1 | 2 | 4 | 5 | |
ESZKÖZÖK | ||||
1 | A/I/2 Szellemi termékek | 1 041 256 | 285 556 | 120,6 |
2 | A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) | 1 041 256 | 285 556 | 120,60 |
3 | A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 7 044 027 647 | 7 206 048 855 | 98,49 |
4 | A/II/1/1. Forgalomképtelen ingatlanok | 4 926 378 250 | 5 036 155 852 | 102,23 |
5 | A/II/1/2. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok | 946 681 026 | 929 941 284 | 98,23 |
6 | A/II/1/3. Forgalomképes ingatlanok | 1 170 968 371 | 1 239 951 719 | 105,89 |
7 | A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 54 104 516 | 69 841 941 | 129,09 |
8 | A/II/2 /1. Forgalomképtelen gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 52 952 523 | 69 333 628 | 130,94 |
9 | A/II/2 /2. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 1 151 993 | 508 313 | 44,12 |
10 | A/II/2 /3. Forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 0 | 0 | 0,00 |
11 | A/II/3 Tenyészállatok | 0 | 0 | 0,00 |
12 | A/II/4 Beruházások, felújítások | 151 762 526 | 110 556 802 | 72,85 |
A/II/4/1 Forgalomképtelen eszköz létesítésére irányuló beruházások, felújítások | 151 762 526 | 110 556 802 | 72,85 | |
13 | A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése | 0 | 0 | 0,00 |
14 | A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) | 7 249 894 689 | 7 386 447 598 | 101,88 |
15 | A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) | 31 190 000 | 30 190 000 | 96,79 |
16 | A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) | 0 | 0 | 0,00 |
17 | A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) | 7 281 125 945 | 7 416 923 154 | 101,87 |
18 | B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) | 491 394 | 1 779 734 | 362,18 |
19 | B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) | 0 | 0 | 0,00 |
20 | B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) | 491 394 | 1 779 734 | 362,18 |
21 | C/I Hosszú lejáratú betétek | 0 | 0 | 0,00 |
22 | C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek | 298 325 | 255 190 | 85,54 |
23 | C/III Forintszámlák | 767 215 503 | 724 599 189 | 94,45 |
24 | C/IV Devizaszámlák | 0 | 0 | 0,00 |
25 | C/V Idegen pénzeszközök | 0 | 0 | 0,00 |
26 | C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/V) | 767 513 828 | 724 854 379 | 94,44 |
27 | D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről | 0 | 0 | 0,00 |
28 | D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről | 0 | 0 | 0,00 |
29 | D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre | 22 105 808 | 18 976 518 | 85,84 |
30 | D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre | 18 062 919 | 16 017 050 | 88,67 |
31 | D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre | 0 | 0 | 0,00 |
32 | D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre | 26 000 000 | 14 000 000 | 53,85 |
33 | D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felh. célú átvett pénzeszközre | 6 908 576 | 18 739 095 | 89,36 |
34 | D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre | 0 | 0 | 0,00 |
35 | D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) | 73 077 303 | 67 732 663 | 92,69 |
36 | D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről | 0 | 0 | 0,00 |
37 | D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről | 0 | 0 | 0,00 |
38 | D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre | 41 061 612 | 49 161 179 | 119,72 |
39 | D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre | 0 | 0 | 0,00 |
40 | D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre | 0 | 0 | 0,00 |
41 | D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre | 0 | 0 | 0,00 |
42 | D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre | 1 429 588 | 943 196 | 65,98 |
43 | D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre | 0 | 0 | 0,00 |
44 | D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) | 42 491 200 | 50 104 375 | 117,92 |
45 | D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/7) | 459 644 | 104 025 528 | 0,00 |
46 | D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) | 116 028 147 | 221 862 566 | 191,21 |
47 | E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZ. | 8 904 509 | -14 687 762 | -164,95 |
48 | F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) | 0 | 0 | 0,00 |
49 | ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) | 8 174 063 823 | 8 350 732 071 | 102,16 |
50 | FORRÁSOK | |||
51 | G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke | 7 805 942 795 | 7 805 942 795 | 100,00 |
52 | G/II Nemzeti vagyon változásai | -2 916 705 | -3 858 021 | 132,27 |
53 | G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 153 654 467 | 153 654 467 | 100,00 |
54 | G/IV Felhalmozott eredmény | -580 184 139 | -817 874 718 | 83,13 |
55 | G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása | 0 | 0 | 0,00 |
56 | G/VI Mérleg szerinti eredmény | -237 690 579 | -216 188 073 | 7,91 |
57 | G) SAJÁT TŐKE (=G/I+…+G/VI) | 7 138 805 839 | 6 921 676 450 | 96,96 |
58 | H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra | 0 | 0 | 0,00 |
59 | H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra | 0 | 0 | 0,00 |
60 | H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 690 500 | 720 530 | 104,35 |
61 | H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira | 0 | 0 | 0,00 |
62 | H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra | 0 | 0 | 0,00 |
63 | H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra | 0 | 0 | 0,00 |
64 | H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra | 0 | 0 | 0,00 |
65 | H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra | 0 | 0 | 0,00 |
66 | H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra | 0 | 0 | 0,00 |
67 | H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…H/I/9) | 690 500 | 720 530 | 104,35 |
68 | H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra | 0 | 0 | 0,00 |
69 | H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra | 0 | 0 | 0,00 |
70 | H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra | 0 | 0 | 0,00 |
71 | H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira | 0 | 0 | 0,00 |
72 | H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra | 0 | 0 | 0,00 |
73 | H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra | 0 | 0 | 0,00 |
74 | H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra | 0 | 0 | 0,00 |
75 | H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felh. célú kiadásokra | 0 | 0 | 0,00 |
76 | H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra | 6 430 277 | 11 930 688 | 185,54 |
77 | H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére | 6 430 277 | 5 080 688 | 101,83 |
78 | H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére | 0 | 0 | 0,00 |
79 | H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira | 0 | 6 850 000 | 0,00 |
80 | H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…H/II/9) | 6 430 277 | 11 930 688 | 185,54 |
81 | H/III/1 Kapott előlegek | 6 749 892 | 8 006 280 | 118,61 |
82 | H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása | 0 | 0 | 0,00 |
83 | H/III/3 Más szervezetet megillető bev. elsz. | 50 000 | 50 000 | 100,00 |
84 | H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár) | 0 | 0 | 0,00 |
85 | H/III/5 Nemzeti vagyonba tart.bef.eszk.kel kapcsolatos kötelezettség jellegű sajátos elsz. | 2 916 705 | 3 858 021 | 132,27 |
86 | H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása | 0 | 0 | 0,00 |
87 | H/III/8 Letétre,megőrzésre átvett pénzeszközök,biztosítékok | 3 866 297 | 14 178 114 | 101,96 |
88 | H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H)/III/1+…+H)/III/7) | 13 562 679 | 26 092 415 | 192,38 |
89 | H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) | 20 703 671 | 38 743 633 | 187,13 |
90 | I) EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK | 0 | 0 | 0,00 |
91 | J) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK | 0 | 0 | 0,00 |
92 | K/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása | 41 537 949 | 68 237 172 | 0,00 |
93 | K/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása | 43 629 607 | 26 228 592 | 174,34 |
94 | K/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek | 929 386 757 | 1 295 846 224 | 164,87 |
95 | K) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=K/1+K/2+K/3) | 1 014 554 313 | 1 390 311 988 | 164,87 |
96 | FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J+K) | 8 174 063 823 | 8 350 732 071 | 102,16 |
20. melléklet
Tárgyidőszaki pénzforgalom levezetése
Adatok forintban.
1 | Megnevezés | Önkormányzat | Közös Hivatal | Műv. Ház | Falugondnokság | Óvoda |
2 | A. 32-33. számlák nyitó tárgyidőszaki egyenlege összesen | 760 807 210 | 2 574 048 | 990 239 | 2 491 954 | 650 377 |
3 | 32. számlák nyitó tárgyidőszaki egyenlege (+32) | 63 970 | 0 | 132 285 | 74 150 | 27 920 |
4 | 33. számlák nyitó tárgyidőszaki egyenlege /+(331-3318)+(332-3328)/ | 760 743 240 | 2 574 048 | 857 954 | 2 417 804 | 622 457 |
5 | B. Korrekciós tételek összesen: | -39 679 697 | -908 170 | -448 055 | -1 147 380 | -476 147 |
6 | Kiadások nyilvántartási ellenszámla tárgyidőszaki egyenlege (-003) | -1 068 715 653 | -173 021 924 | -23 174 704 | -172 177 579 | -50 755 387 |
7 | Bevételek nyilvántartási ellenszámla tárgyidőszaki egyenlege (+005) | 1 871 643 617 | 175 673 211 | 23 787 043 | 174 337 684 | 51 372 512 |
8 | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele teljesítése tárgyidőszaki egyenlege (-0981313) | -752 038 798 | -8 819 357 | -979 384 | -2 941 709 | -1 959 069 |
Adott előlegekhez kapcsolódó előzetesen felszámított le nem vonható ÁFA tárgyidőszaki forgalma (+/-36413) | 2 657 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Adott előlegek számla tárgyidőszaki forgalma összesen (+/-3651 | 103 805 884 | -240 000 | 0 | 0 | 0 | |
Beruházásokra, felújításokra adott előlegek tárgyidőszaki forgalma (+/-36512) | 103 779 685 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Készletekre adott előlegek tárgyidőszaki forgalma (+/-36513) | 9 843 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
Foglalkoztatottaknak adott előlegek tárgyidőszaki forgalma (+/-36515) | 0 | -240 000 | 0 | 0 | 0 | |
Túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések tárgyidőszaki forgalma összesen((+/-36516) | 16 356 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
9 | Forgótőke számla tárgyidőszaki forgalma (+/-3654) | 0 | 0 | 0 | 0 | |
10 | Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások tárgyidőszaki forgalma összesen (+/-366) | -1 651 258 | -5 019 900 | 60 795 | 365 776 | -865 797 |
11 | December havi illetmények, munkabérek elszámolása számla tárgyidőszaki forgalma (+/-3661) | -936 458 | -5 019 900 | 60 795 | 365 776 | -865 797 |
Utalványok, bérletek és más hasonló készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai tárgyidőszaki forgalma (+-3662) | -714 800 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
12 | Kapott előlegek tárgyidőszaki forgalma (+/-3671) | -1 276 603 | 0 | 20 215 | 0 | 0 |
13 | Túlfizetések, téves és visszajáró befizetések tárgyidőszaki forgalma (+/-36711) | -1 366 082 | 0 | 0 | 0 | 0 |
14 | Egyéb kapott előlegek tárgyidőszaki forgalma (+/-36712) | 89 479 | 0 | 20 215 | 0 | 0 |
Letétre, megőrzésre fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok tárgyidőszaki forgalma (+/-3678) | -10 311 817 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
15 | C. 32-33. számlák számított tárgyidőszaki záró egyenlege (A+B) | 72 127 513 | 1 665 878 | 542 184 | 1 344 574 | 174 230 |
16 | D. 32-33. számlák főkönyvi kivonat szerinti záró tárgyidőszaki egyenlege /+32+(331-3318)+)332-3328)/ | 721 127 513 | 1 665 878 | 542 184 | 1 344 574 | 174 230 |
17 | - bankszámlákon: | 721 076 433 | 1 665 878 | 503 709 | 1 254 904 | 98 265 |
18 | - házipénztárban: | 51 080 | 0 | 38 475 | 89 670 | 75 965 |