Tihany Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2020. évi költségvetése teljesítésének jóváhagyásáról

Hatályos: 2021. 05. 29

Tihany Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete

az Önkormányzat 2020. évi költségvetése teljesítésének jóváhagyásáról

Tihany Község Önkormányzat Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti hatáskörében a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdése f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A rendelet hatálya kiterjed a Képviselő-testületre és annak bizottságaira, az önkormányzatra, az önkormányzat költségvetési szerveire és a Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatalra.

2. § Az önkormányzat címrendje

  • a) Tihany Község Önkormányzata
  • b) Visszhang Óvoda
  • c) Tihanyi Falugondnokság
  • d) Németh László Művelődési Ház
  • e) Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatal

3. § A Képviselő-testület az önkormányzat és intézmények 2020. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót az alábbiak szerint fogadja el címenként:

  • a) cím:
    • aa) Költségvetési bevételek teljesülése : 1 078 184 989 Ft,
    • ab) Finanszírozási bevételek teljesülése: 793 458 628 Ft,
    • ac) Költségvetési kiadások teljesülése : 649 278 531 Ft,
    • ad) Finanszírozási kiadások 419 437 122 Ft,
  • b) cím:
    • ba) Költségvetési bevételek teljesülése: 3 061 Ft,
    • bb) Finanszírozási bevétel teljesítése 51 369 451 Ft,
    • bc) Kiadási főösszege: 50 755 387 Ft,
  • c) cím:
    • ca) Költségvetési bevételek teljesülése: 26 070 398 Ft,
    • cb) Finanszírozási bevétel teljesítése 148 267 286 Ft,
    • cc) Kiadási főösszege: 172 177 579 Ft,
  • d) cím:
    • da) Költségvetési bevételek teljesülése: 99 145 Ft,
    • db) Finanszírozási bevétel teljesítése 23 687 898 Ft,
    • dc) Kiadási főösszege: 23 174 704 Ft,
  • e) cím:
    • ea) Költségvetési bevételek teljesülése: 780 624 Ft,
    • eb) Finanszírozási bevétel teljesítése 174 892 587Ft,
    • ec) Kiadási főösszege: 173 021 924 Ft,

4. § Tihany Község Önkormányzata, költségvetési intézményeinek és a Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatalának 2020. évi bevételeit és kiadásait az 1. melléklet tartalmazza.

5. § Tihany Község Önkormányzat 2020. évi bevételeit és kiadásait a 2. melléklet tartalmazza.

6. § Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatalának 2020. évi bevételeit és kiadásait az 3. melléklet tartalmazza.

7. § A Németh László Művelődési Ház 2020. évi bevételeit és kiadásait a 4. melléklet tartalmazza.

8. § A Tihanyi Falugondnokság 2020. évi bevételeit és kiadásait az 5. melléklet tartalmazza.

9. § A Visszhang Óvoda 2020. évi bevételeit és kiadásait az 6. melléklet tartalmazza

10. § Tihany Község Önkormányzat 2020. évi kiadásait és bevételeit kiemelt előirányzatonként a 7. melléklet tartalmazza

11. § A Képviselő-testület a felújítási kiadásokat célonként a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.

12. § A Képviselő-testület a fejlesztési kiadásokat feladatonként a 9. melléklet szerint állapítja meg.

13. § (1) A Képviselő-testület Tihany Község Önkormányzat költségvetésének 2020. évi maradványát 808 968 820,- Ft összegben hagyja jóvá a 10. melléklet szerint,

(2) A Képviselő-testület Tihany Község Önkormányzat költségvetésének mérleg szerinti eredményét -216 188 073,- Ft összegben hagyja jóvá a 11. mellékletben foglaltak szerint.

14. § (1) A Képviselő-testület az általános, közneve4lési és szociális feladathoz kapcsolódó állami támogatások elszámolását a 12. mellékletnek,

(2) A Képviselő-testület a kiegészítő és egyéb kötött felhasználású támogatások költségvetési törvény előírásai szerinti elszámolását a 13. mellékletben,

(3) A Képviselő-testület a kötelezettségvállalással terhelt kiegészítő támogatások elszámolását a 14. mellékletben,

(4) A Képviselő-testület a gyermekétkeztetés elszámolását a 15. mellékletnek megfelelően hagyja jóvá.

15. § Tihany Község Önkormányzat 2020. évi felhalmozási és működési célú bevételeit és kiadásait mérlegszerűen az 16. melléklet tartalmazza.

16. § A Képviselő-testület az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat, kedvezményeket a 17. melléklet szerint állapítja meg.

17. § A Képviselő-testület az önkormányzat ingatlanvagyon bruttó értékét a 18. melléklet, vagyonkimutatását a 19. melléklet szerint állapítja meg.

18. § Képviselő-testület az Önkormányzat és az intézményeik 2020. évi záró pénzkészletét a 20. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.

19. § Ez a rendelet 2021. május 29-én lép hatályba.

1. melléklet

Tihany Község Önkormányzata, intézmények és a Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatalnak a 2020. évi költségvetésének teljesüléséről

Adatok forintban.

#

Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

Teljesítés %-ban

2

3

4

5

6

7

01

Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101)

247 478 500

243 974 500

241 893 066

99,15

02

Normatív jutalmak (K1102)

18 200 000

1 845 000

1 844 933

100,00

03

Céljuttatás, projektprémium (K1103)

0

15 700 030

15 527 870

98,90

04

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra, túlszolgálat (K1104)

6 996 000

3 706 000

3 705 500

99,99

05

Végkielégítés (K1105)

0

2 078 000

2 077 200

99,96

06

Jubileumi jutalom (K1106)

10 200 000

7 702 000

7 700 150

99,98

07

Béren kívüli juttatások (K1107)

11 825 000

21 478 000

21 353 414

99,42

08

Ruházati költségtérítés (K1108)

0

50 000

33 750

67,50

09

Közlekedési költségtérítés (K1109)

4 705 000

4 952 590

4 739 336

95,69

10

Egyéb költségtérítések (K1110)

3 612 000

1 488 000

1 457 402

97,94

11

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113)

2 615 000

8 963 500

8 737 868

97,48

12

Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11)

305 631 500

311 937 620

309 070 489

99,08

13

Választott tisztségviselők juttatásai (K121)

13 775 000

10 768 000

10 767 385

99,99

14

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122)

7 986 000

3 799 000

3 789 252

99,74

15

Egyéb külső személyi juttatások (K123)

4 069 000

3 560 700

3 547 253

99,62

16

Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12)

25 830 000

18 127 700

18 103 890

99,87

17

Személyi juttatások (=15+19) (K1)

331 461 500

330 065 320

327 174 379

99,12

18

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2)

58 513 000

57 497 299

57 433 928

99,89

19

ebből: szociális hozzájárulási adó (K2)

0

0

50 036 836

0,00

20

ebből: rehabilitációs hozzájárulás (K2)

0

0

2 743 000

0,00

21

ebből: táppénz hozzájárulás (K2)

0

0

583 365

0,00

22

ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2)

0

0

4 070 727

0,00

23

Szakmai anyagok beszerzése (K311)

2 749 300

2 135 544

1 858 525

87,03

24

Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312)

54 035 000

50 138 255

49 018 025

97,77

25

Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31)

56 784 300

52 273 799

50 876 550

97,33

26

Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321)

6 576 000

5 959 000

5 946 580

99,79

27

Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322)

3 850 000

4 182 000

3 995 011

95,53

28

Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32)

10 426 000

10 141 000

9 941 591

98,03

29

Közüzemi díjak (K331)

35 250 000

30 806 000

29 515 620

95,81

30

Vásárolt élelmezés (K332)

30 000

0

0

0,00

31

Bérleti és lízing díjak (>=38) (K333)

5 655 000

5 335 085

5 334 397

99,99

32

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334)

53 237 000

11 069 176

10 005 205

90,39

33

Közvetített szolgáltatások (>=41) (K335)

5 000 000

11 406 000

11 405 451

100,00

34

ebből: államháztartáson belül (K335)

0

0

2 672 366

0,00

35

Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336)

20 467 300

14 458 037

13 546 833

93,70

36

Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337)

30 851 500

33 627 300

33 044 166

98,27

37

ebből: biztosítási díjak (K337)

0

0

377 203

0,00

38

Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33)

150 490 800

106 701 598

102 851 672

96,39

39

Kiküldetések kiadásai (K341)

2 000 000

811 054

759 586

93,65

40

Reklám- és propagandakiadások (K342)

200 000

3 947 500

3 947 352

100,00

41

Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34)

2 200 000

4 758 554

4 706 938

98,92

42

Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351)

44 674 000

40 116 137

36 748 202

91,60

43

Fizetendő általános forgalmi adó (K352)

19 800 000

2 437 000

1 937 000

79,48

44

Egyéb dologi kiadások (K355)

6 540 000

7 686 224

6 612 768

86,03

45

Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35)

71 014 000

50 239 361

45 297 970

90,16

46

Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3)

290 915 100

224 114 312

213 674 721

95,34

47

Családi támogatások (=63+…+72) (K42)

450 000

0

0

0,00

48

Egyéb nem intézményi ellátások (>=101+…+119) (K48)

15 953 000

8 178 000

8 177 732

100,00

49

ebből: egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás (K48)

0

0

342 635

0,00

50

ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48)

0

0

7 677 500

0,00

51

ebből: önkormányzat által saját hatáskörben (nem szociális és gyermekvédelmi előírások alapján) adott más ellátás (K48)

0

0

157 597

0,00

52

Ellátottak pénzbeli juttatásai (=61+62+73+74+85+94+97+100) (K4)

16 403 000

8 178 000

8 177 732

100,00

53

A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021)

0

12 000

12 000

100,00

54

Elvonások és befizetések (=123+124+125) (K502)

0

12 000

12 000

100,00

55

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=151+…+160) (K506)

7 940 000

7 722 000

6 446 763

83,49

56

ebből: központi költségvetési szervek (K506)

0

0

357 896

0,00

57

ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (K506)

0

0

4 322 368

0,00

58

ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506)

0

0

1 766 499

0,00

59

Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=179+…+188) (K512)

100 335 000

107 947 000

107 946 059

100,00

60

ebből: egyházi jogi személyek (K512)

0

0

4 615 225

0,00

61

ebből: nonprofit gazdasági társaságok (K512)

0

0

69 500 000

0,00

62

ebből: egyéb civil szervezetek (K512)

0

0

819 234

0,00

63

ebből: önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K512)

0

0

32 200 000

0,00

64

ebből: egyéb vállalkozások (K512)

0

0

811 600

0,00

65

Tartalékok (K513)

619 546 228

1 168 280 798

0

0,00

66

Egyéb működési célú kiadások (=121+126+127+128+139+150+161+163+175+176+177+178+189) (K5)

727 821 228

1 283 961 798

114 404 822

8,91

67

Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=193) (K62)

1 562 073 095

108 233 547

108 232 395

100,00

68

Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63)

0

254 130

254 130

100,00

69

Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64)

9 228 500

33 628 635

33 231 344

98,82

70

Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67)

1 701 500

27 717 603

27 553 401

99,41

71

Beruházások (=191+192+194+…+198) (K6)

1 573 003 095

169 833 915

169 271 270

99,67

72

Ingatlanok felújítása (K71)

176 320 300

115 731 957

115 730 499

100,00

73

Egyéb tárgyi eszközök felújítása (K73)

5 150 000

0

0

0,00

74

Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74)

5 661 000

31 248 334

31 247 233

100,00

75

Felújítások (=200+...+203) (K7)

187 131 300

146 980 291

146 977 732

100,00

76

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása államháztartáson kívülre (=242+…+252) (K86)

3 000 000

11 787 695

11 786 695

99,99

77

ebből: önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K86)

0

0

11 786 695

0,00

78

Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre (=256+…+265) (K89)

13 500 000

19 506 846

19 506 846

100,00

79

ebből: egyházi jogi személyek (K89)

0

0

6 006 846

0,00

80

ebből: egyéb civil szervezetek (K89)

0

0

11 000 000

0,00

81

ebből: önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K89)

0

0

2 500 000

0,00

82

Egyéb felhalmozási célú kiadások (=205+206+217+228+239+241+253+254+255) (K8)

16 500 000

31 294 541

31 293 541

100,00

83

Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+199+204+266) (K1-K8)

3 201 748 223

2 251 925 476

1 068 408 125

47,44

84

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914)

6 430 277

35 919 419

35 919 419

100,00

85

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915)

424 929 500

383 886 500

383 517 703

99,90

86

Pénzügyi lízing kiadásai (K917)

0

0

0

0,00

87

Belföldi finanszírozás kiadásai (=06+19+…+25+28) (K91)

431 359 777

419 805 919

419 437 122

99,91

88

Finanszírozási kiadások (=29+37+38+39) (K9)

431 359 777

419 805 919

419 437 122

99,91

89

Költségvetési és finanszírozási kiadások összesen

2 271 742 451

2 606 244 921

1 794 457 994

68,85

90

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915)

-394 387 000

-391 798 884

-391 780 656

100,00

91

Kiadások összesen

1 877 355 451

2 214 446 037

1 402 677 338

63,34

92

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111)

125 274 574

88 038 201

88 038 201

100,00

93

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112)

27 289 550

31 173 400

31 173 400

100,00

94

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132)

6 392 790

6 845 110

6 845 110

100,00

95

Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (03+04) (B113)

6 392 790

6 845 110

6 845 110

100,00

96

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114)

1 800 000

3 510 275

3 510 275

100,00

97

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115)

0

51 055 830

51 055 830

100,00

98

Elszámolásból származó bevételek (B116)

952 867

1 942 990

1 942 990

100,00

99

Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+06+07+08) (B11)

161 709 781

182 565 806

182 565 806

100,00

100

Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=35+…+44) (B16)

105 023 350

96 141 888

96 141 888

100,00

101

ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B16)

0

0

24 967 389

0,00

102

ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B16)

0

0

2 757 590

0,00

103

ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16)

0

0

8 217 200

0,00

104

ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16)

0

0

1 493 394

0,00

105

ebből: helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik (B16)

0

0

58 706 315

0,00

106

Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+...+12+23+34) (B1)

266 733 131

278 707 694

278 707 694

100,00

107

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások (B21)

0

16 236 762

16 236 762

100,00

108

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=71+…+80) (B25)

1 325 779 395

360 494 906

360 494 906

100,00

109

ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B25)

0

0

117 211 730

0,00

110

ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B25)

0

0

243 283 176

0,00

111

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=46+47+48+59+70) (B2)

1 325 779 395

376 731 668

376 731 668

100,00

112

Vagyoni tipusú adók (=110+…+115) (B34)

193 000 000

210 596 000

201 657 433

95,76

113

ebből: építményadó (B34)

0

0

136 802 809

0,00

114

ebből: telekadó (B34)

0

0

64 854 624

0,00

115

Értékesítési és forgalmi adók (=117+…+136) (B351)

95 000 000

105 708 000

100 772 329

95,33

116

ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351)

0

0

100 772 329

0,00

117

Gépjárműadók (=143+…+146) (B354)

6 500 000

5 319

5 319

100,00

118

ebből: belföldi gépjárművek adójának a helyi önkormányzatot megillető része (B354)

0

0

5 319

0,00

119

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (=148+…+163) (B355)

75 500 000

8 943 000

7 881 319

88,13

120

ebből: tartózkodás után fizetett idegenforgalmi adó (B355)

0

0

7 881 319

0,00

121

Termékek és szolgáltatások adói (=116+137+141+142+147) (B35)

177 000 000

114 656 319

108 658 967

94,77

122

Egyéb közhatalmi bevételek (>=166+…+183) (B36)

3 500 000

10 858 000

6 816 010

62,77

123

ebből: igazgatási szolgáltatási díjak (B36)

0

0

4 855 000

0,00

124

ebből: egyéb bírság (B36)

0

0

353 189

0,00

125

ebből: önkormányzat által beszedett talajterhelési díj (B36)

0

0

550 920

0,00

126

Közhatalmi bevételek (=93+94+104+109+164+165) (B3)

373 500 000

336 110 319

317 132 410

94,35

127

Szolgáltatások ellenértéke (>=187+188) (B402)

65 135 000

79 054 000

66 301 324

83,87

128

ebből:tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel (B402)

0

0

43 084 732

0,00

129

Közvetített szolgáltatások ellenértéke (>=190) (B403)

6 400 000

12 051 000

10 926 697

90,67

130

Ellátási díjak (B405)

12 918 000

12 918 000

8 054 827

62,35

131

Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406)

18 642 500

25 540 500

21 451 105

83,99

132

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (>=205+206) (B4082)

0

1 004

438

43,63

133

Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=201+204) (B408)

0

1 004

438

43,63

134

Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411)

150 000

3 104 563

3 104 140

99,99

135

Működési bevételek (=185+186+189+191+198+…+200+207+215+216+217) (B4)

103 245 500

132 669 067

109 838 531

82,79

136

Ingatlanok értékesítése (>=224) (B52)

0

6 734 000

6 733 760

100,00

137

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése (B53)

0

1 200 000

1 200 000

100,00

138

Felhalmozási bevételek (=221+223+225+226+228) (B5)

0

7 934 000

7 933 760

100,00

139

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=234+…+242) (B64)

0

26 000 000

12 000 000

46,15

140

ebből:önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (B64)

0

0

12 000 000

0,00

141

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök (=244+…+254) (B65)

0

452 000

451 610

99,91

142

ebből: háztartások (B65)

0

0

301 610

0,00

143

ebből: egyéb vállalkozások (B65)

0

0

150 000

0,00

144

Működési célú átvett pénzeszközök (=230+...+233+243) (B6)

0

26 452 000

12 451 610

47,07

145

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=260+…+268) (B74)

0

17 738 000

442 544

2,49

146

ebből: háztartások (B74)

0

0

442 544

0,00

147

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=270+…+280) (B75)

1 920 000

3 344 000

1 900 000

56,82

148

ebből: egyéb civil szervezetek (B75)

0

0

1 900 000

0,00

149

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=256+…+259+269) (B7)

1 920 000

21 082 000

2 342 544

11,11

150

Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+229+255+281) (B1-B7)

2 071 178 026

1 179 686 748

1 105 138 217

93,68

151

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól (B8111)

387 000 000

306 850 000

6 850 000

2,23

152

Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól (=01+02+03) (B811)

387 000 000

306 850 000

6 850 000

2,23

153

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131)

750 000 474

766 738 317

766 738 317

100,00

154

Maradvány igénybevétele (=12+13) (B813)

750 000 474

766 738 317

766 738 317

100,00

155

Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814)

0

34 569 830

34 569 830

100,00

156

Központi, irányító szervi támogatás (B816)

424 929 500

383 886 500

383 517 703

99,90

157

Belföldi finanszírozás bevételei (=04+11+14+…+19+22) (B81)

1 561 929 974

1 492 044 647

1 191 675 850

79,87

158

Finanszírozási bevételek (=23+29+30+31) (B8)

1 561 929 974

1 492 044 647

1 191 675 850

79,87

159

Költségvetési és finanszírozási bevételek összesen

2 271 742 451

2 606 244 921

2 562 822 721

98,33

160

Központi, irányító szervi támogatás (B816)

-394 387 000

-391 798 884

-391 780 656

100,00

161

Bevételek összesen

1 877 355 451

2 214 446 037

2 171 042 065

98,04

2. melléklet

Tihany Község Önkormányzat 2020. évi költségvetésének teljesüléséről

Adatok forintban.

A

B

C

D

E

F

1

Sor szám

Megnevezés

2020. évi

2020. IV.n.évi

teljesítés

Teljesítés %-ban

tervadatok

módosított ei.

2

I.

Bevételek

3

A.

Működési bevételek

4

1.

Önkormányzatok működési támogatása (1.1+1.2)

266 733 131

277 950 104

277 950 104

100,00

5

1.1.

Önkormányzatok működési támogatása

161 709 781

182 565 806

182 565 806

100,00

6

Helyi önkormányzatok működési általános támogatása

125 274 575

88 038 201

88 038 201

100,00

7

Egyes köznevelési feladatok támogatása

27 289 550

31 173 400

31 173 400

100,00

8

Szociális gyermekjóléti feladatok támogatása

6 392 790

6 845 110

6 845 110

100,00

9

Kulturális feladatok támogatása

1 800 000

3 510 275

3 510 275

100,00

10

Működési célú kiegészítő támogatás

0

51 055 830

51 055 830

100,00

11

Elazámolásból származó bevétel

952 867

1 942 990

1 942 990

100,00

12

1.2

Egyéb működési célú támogatások bev-ei áh. belülről

105 023 350

95 384 298

95 384 298

100,00

13

2.

Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3+2.4)

373 500 000

336 110 319

317 132 410

94,35

14

2.1.

Vagyoni típusú adók

193 000 000

210 596 000

201 657 433

95,76

15

2.2.

Egyéb áruhasználati és szolg.adók

75 500 000

8 943 000

7 881 319

88,13

16

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

75 500 000

8 943 000

7 881 319

88,13

17

2.3.

Értékesítési és forgalmi adók

95 000 000

105 708 000

100 772 329

95,33

18

2.4.

Gépjárműadó

6 500 000

5 319

5 319

100,00

19

2.5.

Egyéb közhatalmi bevételek

3 500 000

10 858 000

6 816 010

62,77

20

3.

Működési bevételek

70 168 500

98 386 500

83 642 893

85,01

21

Szolgáltatások ellenértéke

52 000 000

65 919 000

54 901 089

83,29

22

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

6 400 000

12 051 000

10 926 697

90,67

23

Ellátási díjak

0

0

0

0,00

24

Kiszámlázott ÁFA

11 618 500

18 516 500

15 916 096

85,96

25

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0,00

26

Kamatbevételek

0

1 000

434

43,40

27

Egyéb működési bevételek

150 000

1 899 000

1 898 577

99,98

28

4.

Működési célú átvett pénzeszköz

0

26 452 000

12 451 610

47,07

29

Működési célú visszatér. Kölcsön

0

26 452 000

12 451 610

47,07

30

MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTEL (1+2+3)

710 401 631

738 898 923

691 177 017

93,54

31

B.

Felhalmozási bevételek

1 327 699 395

405 747 668

387 007 972

95,38

32

1.

Ingatlan értékesítés

0

6 734 000

6 733 760

100,00

33

2.

Egyéb tárgyi eszköz értékesítés

0

1 200 000

1 200 000

100,00

34

3.

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

1 920 000

21 082 000

2 342 544

11,11

35

4.

Egyéb felhalmozási célú tám. bev. áh. belülről

1 325 779 395

376 731 668

376 731 668

100,00

36

FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTEL

1 327 699 395

405 747 668

387 007 972

95,38

37

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN

2 038 101 026

1 144 646 591

1 078 184 989

94,19

38

C.

Finanszírozási bevételek

1 137 000 474

1 093 458 628

793 458 628

72,56

39

Hosszú lejáratú hitelek felvételei

387 000 000

306 850 000

6 850 000

2,23

40

Belföldi értékpapír beváltás

0

0

0

0,00

41

Államháztartáson belüli megelőlegezés

0

34 569 830

34 569 830

100,00

42

Előző év kv-i maradványának igénybevétele

750 000 474

752 038 798

752 038 798

100,00

43

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

3 175 101 500

2 238 105 219

1 871 643 617

83,63

44

Központi, irányító szervi támogatás (-)

0

0

0

0,00

45

BEVÉTEL MINDÖSSZESEN

3 175 101 500

2 238 105 219

1 871 643 617

83,63

46

II.

Kiadások

47

A.

Működési kiadások

48

1.

Személyi juttatások (1.1+1.2)

43 969 000

37 891 000

37 886 686

99,99

49

1.1.

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

23 315 000

21 830 000

21 827 245

99,99

50

Törvény szerinti illetmények

20 229 000

18 058 000

18 057 118

100,00

51

Jutalom

1 350 000

0

0

0,00

52

Céljuttatás

0

515 000

515 000

100,00

53

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra

0

0

0

0,00

54

Jubileumi jutalom

0

0

0

0,00

55

Béren kívüli juttatás

770 000

1 867 000

1 866 848

99,99

56

Közlekedési költségtérítés

210 000

0

0

0,00

57

Egyéb költségtérítések

620 000

55 000

54 138

98,43

58

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

136 000

1 335 000

1 334 141

99,94

59

1.2

Külső személyi juttatás

20 654 000

16 061 000

16 059 441

99,99

60

Választott tisztségviselők juttatása

13 775 000

10 768 000

10 767 385

99,99

61

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony

3 070 000

1 848 000

1 847 300

99,96

62

Egyéb külső személyi juttatás

3 809 000

3 445 000

3 444 756

99,99

63

2.

Munkaadót terhelő járulékok

10 261 000

8 906 000

8 905 947

100,00

64

3.

Dologi kiadások és különféle befizetések

175 969 100

134 775 500

134 049 430

99,46

65

3.1.

Dologi kiadások (3.1.1+3.1.2+3.1.3+3.1.4+3.1.5)

124 830 100

102 064 500

102 035 697

99,97

66

3.1.1.

Készletbeszerzés

11 294 300

11 435 400

11 411 344

99,79

67

3.1.2.

Kommunikációs szolgáltatás

9 409 000

8 944 000

8 943 675

100,00

68

3.1.3.

Szolgáltatási kiadások

103 646 800

77 497 600

77 493 482

99,99

69

Közüzemi díjak

27 250 000

23 201 000

23 200 705

100,00

70

Vásárolt élelmiszer

0

0

0

0,00

71

Bérleti és lízing díjak

3 815 000

3 311 000

3 310 312

99,98

72

Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások

32 835 000

6 904 000

6 903 472

99,99

73

Közvetített szolgáltatások

5 000 000

11 406 000

11 405 451

100,00

74

Szakmai tev.segítő szolgáltatás

16 255 300

9 708 300

9 727 348

100,20

75

Egyéb szolgáltatás

18 491 500

22 947 300

22 946 194

100,00

76

3.1.4.

Kiküldetés, reklám, propaganda

480 000

4 187 500

4 187 196

99,99

77

Kiküldetés kiadásai

280 000

240 000

239 844

99,94

78

Reklámkiadások

200 000

3 947 500

3 947 352

100,00

79

3.1.5.

Különféle befizetések és dologi kiadások

51 139 000

32 711 000

32 013 733

97,87

80

Működési célú ÁFA

26 789 000

23 996 000

23 989 410

99,97

81

Fizetendő ÁFA

19 800 000

1 632 000

1 632 000

100,00

82

Kamatkiadások

0

0

0

0,00

83

Egyéb dologi kiadás

4 550 000

7 083 000

6 392 323

90,25

84

3.2.

Ellátottak pénzbeli juttatása

16 403 000

8 178 000

8 177 732

100,00

85

Családi támogatások

450 000

0

0

0,00

86

Települési támogatás

0

0

0

0,00

87

Egyéb nem intézményi ellátás

15 953 000

8 178 000

8 177 732

100,00

88

4.

Egyéb működési célú kiadás

106 417 000

113 823 000

113 821 228

100,00

89

Helyi önkormányzatok befizetései

0

12 000

12 000

100,00

90

Egyéb működési célú támogatás áh. belülre

6 082 000

5 864 000

5 863 169

99,99

91

Működési célú visszat. Támogatások, kölcsönök

0

0

0

0,00

92

Egyéb működési célú támogatás áh. kívülre

100 335 000

107 947 000

107 946 059

100,00

93

Egyéb támogatások

0

0

0

0,00

94

5.

Működési tartalék

619 546 228

1 000 000 000

0

0,00

95

MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZ.

972 565 328

1 303 573 500

302 841 023

23,23

96

B.

Felhalmozási kiadások

1 771 176 395

346 445 002

346 437 508

100,00

97

1.

Beruházások

1 567 545 095

168 170 170

168 166 235

100,00

98

2.

Felújítások

187 131 300

146 980 291

146 977 732

100,00

99

3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök áh. kívülre

16 500 000

31 294 541

31 293 541

100,00

100

4.

Fejlesztési célú tartalék

0

168 280 798

0

0,00

101

FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁS

1 771 176 395

514 725 800

346 437 508

67,31

102

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

2 743 741 723

1 818 299 300

649 278 531

35,71

103

C.

Finanszírozási kiadások

431 359 777

419 805 919

419 437 122

99,91

104

1.

Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

424 929 500

383 886 500

383 517 703

99,90

105

1.1.

Központi, irányítószervi tám. Közös Hivatal

168 544 000

166 100 000

166 073 230

99,98

106

1.2.

Központi, irányítószervi tám. Intézmények

256 385 500

217 786 500

217 444 473

99,84

107

2.

Államháztartáson belüli megelőleg. visszafizetése

6 430 277

35 919 419

35 919 419

100,00

108

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

3 175 101 500

2 238 105 219

1 068 715 653

47,75

109

Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

0

0

0

0,00

110

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

3 175 101 500

2 238 105 219

1 068 715 653

47,75

3. melléklet

Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatal 2020. évi bevételeiről és kiadásairól

Adatok forintban.

A

B

C

D

E

F

1

Sor-

Megnevezés

2020. évi terv

módosított ei.

teljesítés

Teljesítés %-ban

2

I.

Bevételek

3

A.

Működési bevételek

4

1.

Önkormányzatok működési támogatása (1.1+1.2)

0

0

0

0,00

5

1.1.

Önkormányzatok működési támogatása

0

0

0

0,00

6

Helyi önkormányzatok működési általános támogatása

0

0

0

0,00

7

Egyes köznevelési feladatok támogatása

0

0

0

0,00

8

Szociális gyermekjóléti feladatok támogatása

0

0

0

0,00

9

Kulturális feladatok támogatása

0

0

0

0,00

10

Működési célú központosított előirányzat

0

0

0

0,00

11

1.2

Egyéb működési célú támog. bev-ei áh. Belülről

0

0

0

0,00

12

2.

Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3)

0

0

0

0,00

13

2.1.

Vagyoni típusú adók

0

0

0

0,00

14

2.2.

Termékek és szolgáltatások adói

0

0

0

0,00

15

Értékesítési és forgalmi adók

0

0

0

0,00

16

Gépjárműadó

0

0

0

0,00

17

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

0

0

0

0,00

18

2.3.

Egyéb közhatalmi bevételek

0

0

0

0,00

19

3.

Működési bevételek

0

780 624

780 624

100,00

20

Szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0,00

21

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0,00

22

Ellátási díjak

0

0

0

0,00

23

Kiszámlázott ÁFA

0

0

0

0,00

24

Kamatbevételek

0

1

1

100,00

25

Egyéb működési bevételek

0

780 623

780 623

100,00

26

MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTEL (1+2+3)

0

780 624

780 624

100,00

27

B.

Felhalmozási bevételek

28

1.

Egyéb felhalmozási célú tám. bev. áh. belülről

0

0

0

0,00

29

FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTEL

0

0

0

0,00

30

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN

0

780 624

780 624

100,00

31

C.

Finanszírozási bevételek

168 544 000

174 919 357

174 892 587

99,98

32

Központi, irányító szervi támogatás

168 544 000

166 100 000

166 073 230

99,98

33

Központi, irányítószervi tám. Közös Hivatal

168 544 000

166 100 000

166 073 230

99,98

34

Előző év kv-i maradványának igénybevétele

0

8 819 357

8 819 357

100,00

35

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

168 544 000

175 699 981

174 892 587

99,54

36

II.

Kiadások

37

A.

Működési kiadások

38

1.

Személyi juttatások (1.1+1.2)

141 736 000

145 977 790

143 831 836

98,53

39

1.1.

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

137 520 000

144 247 790

142 116 274

98,52

40

Törvény szerinti illetmények

112 539 000

106 013 000

104 516 880

98,59

41

Jutalom

5 600 000

1 845 000

1 844 933

100,00

42

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra

4 396 000

3 706 000

3 705 500

99,99

43

Cáljuttatás

0

13 652 000

13 480 404

98,74

44

Jubileumi jutalom

5 705 000

1 516 000

1 516 000

100,00

45

Béren kívüli juttatás

4 705 000

7 542 000

7 432 669

98,55

46

Ruházati költségtérítés

0

50 000

33 750

67,50

47

Közlekedési költségtérítés

3 283 000

3 366 590

3 197 590

94,98

48

Egyéb költségtérítések

1 232 000

661 200

654 360

98,97

49

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

60 000

5 896 000

5 734 188

97,26

50

1.2

Külső személyi juttatás

4 216 000

1 730 000

1 715 562

99,17

51

Választott tisztségviselők juttatása

0

0

0

0,00

52

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony

4 216 000

1 700 000

1 693 172

99,60

53

Egyéb külső személyi juttatás

0

30 000

22 390

74,63

54

2.

Munkaadót terhelő járulékok

24 263 000

24 160 000

24 125 719

99,86

55

3.

Dologi kiadások és különféle befizetések

2 545 000

5 562 191

5 064 369

91,05

56

3.1.

Dologi kiadások (3.1.1+3.1.2+3.1.3+3.1.4+3.1.5)

2 449 000

5 345 791

4 849 251

90,71

57

3.1.1.

Készletbeszerzés

0

179 000

177 963

99,42

58

3.1.2.

Informatikai szolgáltatás

97 000

97 000

95 826

98,79

59

3.1.3.

Szolgáltatási kiadások

822 000

4 541 737

4 090 406

90,06

60

Közüzemi díjak

0

0

0

0,00

61

Bérleti és lízing díjak

0

0

0

0,00

62

Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások

0

0

0

0,00

63

Közvetített szolgáltatások

0

0

0

0,00

64

Szakmai tev.segítő szolgáltatás

72 000

3 398 737

2 948 400

86,75

65

Egyéb szolgáltatás

750 000

1 143 000

1 142 006

99,91

66

3.1.4.

Kiküldetés, reklám, propaganda

1 530 000

528 054

485 056

91,86

67

Kiküldetés kiadásai

1 530 000

528 054

485 056

91,86

68

Reklámkiadások

0

0

0

0,00

69

3.1.5.

Különféle befizetések és dologi kiadások

96 000

216 400

215 118

99,41

70

Működési célú ÁFA

96 000

211 000

210 002

99,53

71

Fizetendő ÁFA

0

0

0

0,00

72

Egyéb dologi kiadás

0

5 400

5 116

94,74

73

3.2.

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

0,00

74

Családi támogatások

0

0

0

0,00

75

Betegséggel kapcsolatos ellátások

0

0

0

0,00

76

Fogalkoztatással, munkanélküléséggel kapcsolatos ellátás

0

0

0

0,00

77

Lakhatással kapcsolatos ellátás

0

0

0

0,00

78

Egyéb nem intézményi ellátás

0

0

0

0,00

79

4.

Egyéb működési célú kiadás

0

0

0

0,00

80

Egyéb működési célú támogatás áh. belülre

0

0

0

0,00

81

Egyéb működési célú támogatás áh. kívülre

0

0

0

0,00

82

5.

Működési tartalék

0

0

0

0,00

83

MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN

168 544 000

175 699 981

173 021 924

98,48

84

B.

Felhalmozási kiadások

85

1.

Beruházások

0

0

0

0,00

86

2.

Felújítások

0

0

0

0,00

87

3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök áh. kívülre

0

0

0

0,00

88

FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN

0

0

0

0,00

89

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

168 544 000

175 699 981

173 021 924

98,48

90

C.

Finanszírozási kiadások

91

1.

Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

0

0

0

0,00

94

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

168 544 000

175 699 981

173 021 924

98,48

4. melléklet

Németh László Művelődési Ház 2020. évi költségvetésének teljesüléséről

Adatok forintban.

A

B

C

D

E

F

1

Sor-

Megnevezés

2020. évi tervadatok

módosított ei.

teljesítés

Teljesítés %-ban

2

I.

Bevételek

3

A.

Működési bevételek

4

1.

Önkormányzatok működési támogatása (1.1+1.2)

0

0

0

0,00

5

1.1.

Önkormányzatok működési támogatása

0

0

0

0,00

6

Helyi önkormányzatok működési általános támogatása

0

0

0

0,00

7

Egyes köznevelési feladatok támogatása

0

0

0

0,00

8

Szociális gyermekjóléti feladatok támogatása

0

0

0

0,00

9

Kulturális feladatok támogatása

0

0

0

0,00

10

Működési célú központosított előirányzat

0

0

0

0,00

11

1.2

Egyéb működési célú támogatások bev-ei áh. belülről

0

0

0

0,00

12

2.

Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3)

0

0

0

0,00

13

2.1.

Vagyoni típusú adók

0

0

0

0,00

14

2.2.

Termékek és szolgáltatások adói

0

0

0

0,00

15

Értékesítési és forgalmi adók

0

0

0

0,00

16

Gépjárműadó

0

0

0

0,00

17

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

0

0

0

0,00

18

2.3.

Egyéb közhatalmi bevételek

0

0

0

0,00

19

3.

Működési bevételek

35 000

112 335

99 145

88,26

20

Szolgáltatások ellenértéke

35 000

35 000

21 810

62,31

21

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0,00

22

Ellátási díjak

0

0

0

0,00

23

Kiszámlázott ÁFA

0

0

0

0,00

24

Kamatbevételek

0

1

1

100,00

25

Egyéb működési bevételek

0

77 334

77 334

100,00

26

MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTEL (1+2+3)

35 000

112 335

99 145

88,26

27

B.

Felhalmozási bevételek

28

1.

Egyéb felhalmozási célú tám. bev. áh. belülről

0

0

0

0,00

29

FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTEL

0

0

0

0,00

30

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN

35 000

112 335

99 145

88,26

31

C.

Finanszírozási bevételek

28 869 000

23 979 384

23 687 898

98,78

32

Központi, irányító szervi támogatás

28 869 000

23 000 000

22 708 514

98,73

33

Központi, irányítószervi tám.

28 869 000

23 000 000

22 708 514

98,73

34

Előző év költégvetési maradványának igénybevétele

0

979 384

979 384

100,00

35

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

28 904 000

24 091 719

23 687 898

98,32

36

II.

Kiadások

37

A.

Működési kiadások

38

1.

Személyi juttatások (1.1+1.2)

15 977 000

16 179 030

16 140 370

99,76

39

1.1.

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

15 217 000

15 920 330

15 883 900

99,77

40

Törvény szerinti illetmények

13 045 000

12 245 000

12 215 471

99,76

41

Jutalom

1 280 000

0

0

0,00

42

Céljuttatás

0

303 030

303 030

100,00

43

Végkielégítés

0

2 078 000

2 077 200

99,96

44

Jubileumi jutalom

0

0

0

0,00

45

Béren kívüli juttatás

600 000

915 000

913 043

99,79

46

Közlekedési költségtérítés

92 000

92 000

91 200

99,13

47

Egyéb költségtérítések

200 000

71 800

69 176

96,35

48

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

0

215 500

214 780

99,67

49

1.2

Külső személyi juttatás

760 000

258 700

256 470

99,14

50

Választott tisztségviselők juttatása

0

0

0

0,00

51

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony

700 000

195 000

192 780

98,86

52

Egyéb külső személyi juttatás

60 000

63 700

63 690

99,98

53

2.

Munkaadót terhelő járulékok

2 510 000

2 691 299

2 691 299

100,00

54

3.

Dologi kiadások és különféle befizetések

10 417 000

4 792 645

3 916 462

81,72

55

3.1.

Dologi kiadások (3.1.1+3.1.2+3.1.3+3.1.4+3.1.5)

8 065 000

4 109 821

3 263 092

79,40

56

3.1.1.

Készletbeszerzés

1 610 000

1 058 500

1 004 419

94,89

57

3.1.2.

Informatikai szolgáltatás

400 000

900 000

480 842

53,43

58

3.1.3.

Szolgáltatási kiadások

5 995 000

2 111 261

1 363 871

64,60

59

Közüzemi díjak

1 100 000

500 000

480 842

96,17

60

Vásárolt élelmezés

30 000

0

0

0,00

61

Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások

3 670 000

873 261

181 875

20,83

62

Közvetített szolgáltatások

0

0

0

0,00

63

Szakmai tev.segítő szolgáltatás

800 000

40 000

38 000

95,00

64

Egyéb szolgáltatás

395 000

698 000

663 154

95,01

65

3.1.4.

Kiküldetés, reklám, propaganda

60 000

40 000

31 712

79,28

66

Kiküldetés kiadásai

60 000

40 000

31 712

79,28

67

Reklámkiadások

0

0

0

0,00

68

3.1.5.

Különféle befizetések és dologi kiadások

2 352 000

682 824

653 370

95,69

69

Működési célú ÁFA

922 000

650 000

623 713

95,96

70

Fizetendő ÁFA

0

0

0

0,00

91

Egyéb dologi kiadás

1 430 000

32 824

29 657

90,35

72

3.2.

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

0,00

73

Családi támogatások

0

0

0

0,00

74

Betegséggel kapcsolatos ellátások

0

0

0

0,00

75

Fogalkoztatással, munkanélküléséggel kapcsolatos ellátás

0

0

0

0,00

76

Lakhatással kapcsolatos ellátás

0

0

0

0,00

77

Egyéb nem intézményi ellátás

0

0

0

0,00

78

4.

Egyéb működési célú kiadás

0

0

0

0,00

79

Egyéb működési célú támogatás áh. belülre

0

0

0

0,00

80

Egyéb működési célú támogatás áh. kívülre

0

0

0

0,00

81

5.

Működési tartalék

0

0

0

0,00

82

MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN

28 904 000

23 662 974

22 748 131

96,13

83

B.

Felhalmozási kiadások

84

1.

Beruházások

0

428 745

426 573

99,49

85

2.

Felújítások

0

0

0

0,00

86

3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök áh. kívülre

0

0

0

0,00

87

4.

Lakástámogatás

0

0

0

0,00

88

FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN

0

428 745

426 573

99,49

89

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

28 904 000

24 091 719

23 174 704

96,19

90

C.

Finanszírozási kiadások

91

1.

Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

0

0

0

0,00

92

1.1.

Központi, irányítószervi tám.

0

0

0

0,00

93

2.

Pénzügyi lízing kiadásai

0

0

0

0,00

94

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

28 904 000

24 091 719

23 174 704

96,19

5. melléklet

Tihanyi Falugondnokság 2020. évi költségvetésének teljesüléséről

Adatok forintban.

A

B

C

D

E

F

1

Sor-

Megnevezés

2020. évi terv

módosított ei.

teljesítés

Teljesítés %-ban

2

I.

Bevételek

3

A.

Működési bevételek

4

1.

Önkormányzatok működési támogatása (1.1+1.2)

0

0

0

0,00

5

1.1.

Önkormányzatok működési támogatása

0

0

0

0,00

6

Helyi önkormányzatok működési általános támogatása

0

0

0

0,00

7

Egyes köznevelési feladatok támogatása

0

0

0

0,00

8

Szociális gyermekjóléti feladatok támogatása

0

0

0

0,00

9

Kulturális feladatok támogatása

0

0

0

0,00

10

Működési célú központosított előirányzat

0

0

0

0,00

11

1.2

Egyéb működési célú támogatások bev-ei áh. belülről

0

0

0

0,00

12

2.

Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3)

0

0

0

0,00

13

2.1.

Vagyoni típusú adók

0

0

0

0,00

14

2.2.

Termékek és szolgáltatások adói

0

0

0

0,00

15

Értékesítési és forgalmi adók

0

0

0

0,00

16

Gépjárműadó

0

0

0

0,00

17

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

0

0

0

0,00

18

2.3.

Egyéb közhatalmi bevételek

0

0

0

0,00

19

3.

Működési bevételek

33 042 000

34 144 137

26 070 398

76,35

20

Szolgáltatások ellenértéke

13 100 000

13 100 000

11 378 425

86,86

21

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0,00

22

Ellátási díjak

12 918 000

12 918 000

8 054 827

62,35

23

Kiszámlázott ÁFA

7 024 000

7 024 000

5 535 009

78,80

24

Kamatbevételek

0

1

1

100,00

25

Egyéb működési bevételek

0

1 102 136

1 102 136

100,00

26

MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTEL (1+2+3)

33 042 000

34 144 137

26 070 398

76,35

27

B.

Felhalmozási bevételek

28

1.

Egyéb felhalmozási célú tám. bev. áh. belülről

0

0

0

0,00

29

FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTEL

0

0

0

0,00

30

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN

33 042 000

34 144 137

26 070 398

76,35

31

C.

Finanszírozási bevételek

168 153 000

148 267 709

148 267 286

100,00

32

Központi, irányító szervi támogatás

168 153 000

145 326 000

145 325 577

100,00

33

Központi, irányítószervi tám.

168 153 000

145 326 000

145 325 577

100,00

34

Előző év költégvetési maradványának igénybevétele

0

2 941 709

2 941 709

100,00

35

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

201 195 000

182 411 846

174 337 684

95,57

36

II.

Kiadások

37

A.

Működési kiadások

38

1.

Személyi juttatások (1.1+1.2)

88 263 000

90 181 000

89 748 947

99,52

39

1.1.

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

88 263 000

90 113 000

89 684 207

99,52

40

Törvény szerinti illetmények

69 197 000

76 070 000

75 694 350

99,51

41

Jutalom

6 970 000

0

0

0,00

42

Céljuttatás

0

1 143 000

1 142 856

99,99

43

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra

2 500 000

0

0

0,00

44

Jubileumi jutalom

2 257 000

2 257 000

2 256 100

99,96

45

Béren kívüli juttatás

4 050 000

8 704 000

8 701 966

99,98

46

Közlekedési költségtérítés

170 000

382 000

338 547

88,62

47

Egyéb költségtérítések

1 100 000

440 000

437 616

99,46

48

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

2 019 000

1 117 000

1 112 772

99,62

49

1.2

Külső személyi juttatás

0

68 000

64 740

95,21

50

Választott tisztségviselők juttatása

0

0

0

0,00

51

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony

0

56 000

56 000

100,00

52

Egyéb külső személyi juttatás

0

12 000

8 740

72,83

53

2.

Munkaadót terhelő járulékok

14 579 000

15 240 000

15 239 702

100,00

54

3.

Dologi kiadások és különféle befizetések

93 369 000

74 106 846

66 126 774

89,23

55

3.1.

Dologi kiadások (3.1.1+3.1.2+3.1.3+3.1.4+3.1.5)

77 682 000

58 282 709

54 477 869

93,47

56

3.1.1.

Készletbeszerzés

41 665 000

38 001 709

36 689 752

96,55

57

3.1.2.

Informatikai szolgáltatás

200 000

50 000

39 000

78,00

58

3.1.3.

Szolgáltatási kiadások

35 787 000

20 081 000

17 749 117

88,39

59

Közüzemi díjak

5 400 000

5 500 000

4 537 135

82,49

60

Vásárolt élelmiszerek

0

0

0

0,00

61

Bérleti és lízing díjak

1 840 000

2 024 085

2 024 085

100,00

62

Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások

15 132 000

3 291 915

2 919 858

88,70

63

Közvetített szolgáltatások

0

0

0

0,00

64

Szakmai tev.segítő szolgáltatás

3 150 000

1 000 000

548 485

54,85

65

Egyéb szolgáltatás

10 265 000

8 265 000

7 719 554

93,40

66

3.1.4.

Kiküldetés, reklám, propaganda

30 000

0

0

0,00

67

Kiküldetés kiadásai

30 000

0

0

0,00

68

Reklámkiadások

0

0

0

0,00

69

3.1.5.

Különféle befizetések és dologi kiadások

15 687 000

15 824 137

11 648 905

73,61

70

Működési célú ÁFA

15 127 000

14 459 137

11 160 592

77,19

71

Fizetendő ÁFA

0

805 000

305 000

37,89

72

Egyéb dologi kiadás

560 000

560 000

183 313

32,73

73

3.2.

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

0,00

74

Családi támogatások

0

0

0

0,00

75

Betegséggel kapcsolatos ellátások

0

0

0

0,00

76

Fogalkoztatással, munkanélküléséggel kapcsolatos ellátás

0

0

0

0,00

77

Lakhatással kapcsolatos ellátás

0

0

0

0,00

78

Egyéb nem intézményi ellátás

0

0

0

0,00

79

4.

Egyéb működési célú kiadás

1 858 000

1 858 000

583 594

31,41

80

Egyéb működési célú támogatás áh. belülre

1 858 000

1 858 000

583 594

31,41

81

Egyéb működési célú támogatás áh. kívülre

0

0

0

0,00

82

5.

Működési tartalék

0

0

0

0,00

83

MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN

198 069 000

181 385 846

171 699 017

94,66

84

B.

Felhalmozási kiadások

3 126 000

1 026 000

478 562

46,64

85

1.

Beruházások

3 126 000

1 026 000

478 562

46,64

86

2.

Felújítások

0

0

0

0,00

87

3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök áh. kívülre

0

0

0

0,00

88

4.

Lakástámogatás

0

0

0

0,00

89

FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN

3 126 000

1 026 000

478 562

46,64

90

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

201 195 000

182 411 846

172 177 579

94,39

91

C.

Finanszírozási kiadások

92

1.

Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

0

0

0

0,00

93

1.1.

Központi, irányítószervi tám.

0

0

0

0,00

94

2.

Pénzügyi lízing kiadásai

0

0

0

0,00

95

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

201 195 000

182 411 846

172 177 579

94,39

6. melléklet

Visszhang Óvoda 2020. évi költségvetésének teljesüléséről

Adatok forintban.

A

B

C

D

E

F

1

Sor-

Megnevezés

2020. évi terv

módosított ei.

teljesítés

Teljesítés %-ban

2

I.

Bevételek

3

A.

Működési bevételek

4

1.

Önkormányzatok működési támogatása (1.1+1.2)

0

0

0

0,00

5

1.1.

Önkormányzatok működési támogatása

0

0

0

0,00

6

Helyi önkormányzatok működési általános támogatása

0

0

0

0,00

7

Egyes köznevelési feladatok támogatása

0

0

0

0,00

8

Szociális gyermekjóléti feladatok támogatása

0

0

0

0,00

9

Kulturális feladatok támogatása

0

0

0

0,00

10

Működési célú központosított előirányzat

0

0

0

0,00

11

1.2

Egyéb működési célú támogatások bev-ei áh. belülről

0

0

0

0,00

12

2.

Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3)

0

0

0

0,00

13

2.1.

Vagyoni típusú adók

0

0

0

0,00

14

2.2.

Termékek és szolgáltatások adói

0

0

0

0,00

15

Értékesítési és forgalmi adók

0

0

0

0,00

16

Gépjárműadó

0

0

0

0,00

17

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

0

0

0

0,00

18

2.3.

Egyéb közhatalmi bevételek

0

0

0

0,00

19

3.

Működési bevételek

0

0

0

0,00

20

Szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0,00

21

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0,00

22

Ellátási díjak

0

0

0

0,00

23

Kiszámlázott ÁFA

0

0

0

0,00

24

Kamatbevételek

0

1

1

100,00

25

Egyéb működési bevételek

0

3 060

3 060

100,00

26

MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTEL (1+2+3)

0

3 061

3 061

100,00

27

B.

Felhalmozási bevételek

28

1.

Egyéb felhalmozási célú tám. bev. áh. belülről

0

0

0

0,00

29

FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTEL

0

0

0

0,00

30

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN

0

3 061

3 061

100,00

31

C.

Finanszírozási bevételek

53 363 500

51 419 569

51 369 451

99,90

32

Központi, irányító szervi támogatás

59 363 500

49 460 500

49 410 382

99,90

33

Központi, irányítószervi tám.

59 363 500

49 460 500

49 410 382

99,90

34

Előző év költégvetési maradványának igénybevétele

0

1 959 069

1 959 069

100,00

35

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

59 363 500

51 422 630

51 369 451

99,90

36

II.

Kiadások

37

A.

Működési kiadások

38

1.

Személyi juttatások (1.1+1.2)

41 516 500

39 836 500

39 566 540

99,32

39

1.1.

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

41 316 500

39 826 500

39 558 863

99,33

40

Törvény szerinti illetmények

32 468 500

31 588 500

31 409 247

99,43

41

Jutalom

3 000 000

0

0

0,00

42

Céljuttatás

0

87 000

86 580

99,52

43

Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, túlóra

100 000

0

0

0,00

44

Jubileumi jutalom

2 238 000

3 929 000

3 928 050

99,98

45

Béren kívüli juttatás

1 700 000

2 450 000

2 438 888

99,55

46

Közlekedési költségtérítés

950 000

1 112 000

1 111 999

100,00

47

Egyéb költségtérítések

460 000

260 000

242 112

93,12

48

Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai

400 000

400 000

341 987

85,50

49

1.2

Külső személyi juttatás

200 000

10 000

7 677

76,77

50

Választott tisztségviselők juttatása

0

0

0

0,00

51

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony

0

0

0

0,00

52

Egyéb külső személyi juttatás

200 000

10 000

7 677

76,77

53

2.

Munkaadót terhelő járulékok

6 900 000

6 500 000

6 471 261

99,56

54

3.

Dologi kiadások és különféle befizetések

8 615 000

4 877 130

4 517 686

92,63

55

3.1.

Dologi kiadások (3.1.1+3.1.2+3.1.3+3.1.4+3.1.5)

6 875 000

4 072 130

3 750 842

92,11

56

3.1.1.

Készletbeszerzés

2 215 000

1 599 130

1 593 072

99,62

57

3.1.2.

Informatikai szolgáltatás

320 000

0

0

0,00

58

3.1.3.

Szolgáltatási kiadások

4 240 000

2 470 000

2 154 796

87,24

59

Közüzemi díjak

1 500 000

1 605 000

1 296 938

80,81

60

Bérleti és lízing díjak

0

0

0

0,00

61

Karbantartás, kisjavítási szolgáltatások

1 600 000

0

0

0,00

62

Közvetített szolgáltatások

0

0

0

0,00

63

Szakmai tev.segítő szolgáltatás

190 000

291 000

284 600

97,80

64

Egyéb szolgáltatás

950 000

574 000

573 258

99,87

65

3.1.4.

Kiküldetés, reklám, propaganda

100 000

3 000

2 974

99,13

66

Kiküldetés kiadásai

100 000

3 000

2 974

99,13

67

Reklámkiadások

0

0

0

0,00

68

3.1.5.

Különféle befizetések és dologi kiadások

1 740 000

805 000

766 844

95,26

69

Működési célú ÁFA

1 740 000

800 000

764 485

95,56

70

Fizetendő ÁFA

0

0

0

0,00

71

Egyéb dologi kiadás

0

5 000

2 359

47,18

72

3.2.

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

0

0,00

73

Családi támogatások

0

0

0

0,00

74

Betegséggel kapcsolatos ellátások

0

0

0

0,00

75

Fogalkoztatással, munkanélküléséggel kapcsolatos ellátás

0

0

0

0,00

76

Lakhatással kapcsolatos ellátás

0

0

0

0,00

77

Egyéb nem intézményi ellátás

0

0

0

0,00

78

4.

Egyéb működési célú kiadás

0

0

0

0,00

79

Egyéb működési célú támogatás áh. belülre

0

0

0

0,00

80

Egyéb működési célú támogatás áh. kívülre

0

0

0

0,00

81

5.

Működési tartalék

0

0

0

0,00

82

MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN

57 031 500

51 213 630

50 555 487

98,71

83

B.

Felhalmozási kiadások

2 332 000

209 000

199 900

95,65

84

1.

Beruházások

2 332 000

209 000

199 900

95,65

85

2.

Felújítások

0

0

0

0,00

86

3.

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök áh. kívülre

0

0

0

0,00

87

4.

Lakástámogatás

0

0

0

0,00

88

FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK ÖSSZESEN

2 332 000

209 000

199 900

95,65

89

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN

59 363 500

51 422 630

50 755 387

98,70

90

C.

Finanszírozási kiadások

91

1.

Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

0

0

0,00

92

1.1.

Központi, irányítószervi tám.

0

0

0,00

93

2.

Pénzügyi lízing kiadásai

0

0

0,00

94

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

59 363 500

51 422 630

50 755 387

98,70

7. melléklet

Tihany Község Önkormányzat 2020. évi költségvetésének teljesüléséről

Adatok forintban.

Sor-

Megnevezés

Eredeti

Módosít.

Teljesítés

Telj.

szám

előir.

előir.

%

I.

Bevételek

A.

Működési bevételek

1.

Működési támogatások ÁH. belülről (1.1+1.2)

266 733 131

277 950 104

277 950 104

100,0

1.1

Önkormányzatok működési támogatása

161 709 781

182 565 806

182 565 806

100,0

1.2

Egyéb működési célú támogatások bev-ei áh. belülről

105 023 350

95 384 298

95 384 298

100,0

2.

Közhatalmi bevételek (2.1+2.2+2.3)

373 500 000

336 110 319

317 132 410

94,4

2.1

Vagyoni típusú adók

193 000 000

210 596 000

201 657 433

95,8

2.2

Értékesítési és forgalmi adók

95 000 000

105 708 000

100 772 329

95,3

2.3

Gépjárműadók

6 500 000

5 319

5 319

100,0

2.4

Egyéb áruhasználati és forgalmi adók

75 500 000

8 943 000

7 881 319

88,1

2.5

Egyéb közhatalmi bevételek

3 500 000

10 858 000

6 816 010

62,8

3.

Működési bevételek

70 168 500

98 386 500

83 642 893

85,0

4.

Működési célú átvett pénzeszközök

0

26 452 000

12 451 610

47,1

KÖLTSÉGVETÉSI MŰKÖDÉSI BEVÉTEL (1+2+3)

710 401 631

738 898 923

691 177 017

93,5

B.

Felhalmozási bevételek

1.

Egyéb tárgyi eszköz értékesítés

0

1 200 000

1 200 000

100,0

2.

Ingatlan értékesítés

0

6 734 000

6 733 760

100,0

3.

Részesedések értékesítése

0

0

0

0,0

4.

Felhalmozási célú támogatások ÁH. Belül

1 325 779 395

376 731 668

376 731 668

100,0

5.

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

1 920 000

21 082 000

2 342 544

11,1

KÖLTSÉGVETÉSI FELHALMOZÁSI BEVÉTEL

1 327 699 395

405 747 668

387 007 972

95,4

C.

Finanszírozási bevételek

1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

0

34 569 830

34 569 830

100,0

2.

Hosszú lejáratú hitelek felvétele

387 000 000

306 850 000

6 850 000

2,2

3.

Rövidlejáratú hitelek felvétele

0

0

0

0,0

4.

Belföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0,0

5.

Befektetési célú belföldi értékpapír

0

0

0

0,0

6.

Előző év költégvetési maradványának igénybevétele

750 000 074

752 038 798

752 038 798

100,0

I.

BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN

3 175 101 100

############

1 871 643 617

83,6

II.

Kiadások

A.

Működési kiadások

1.

Személyi juttatások (1.1+1.2)

43 969 000

37 891 000

37 886 686

100,0

1.1

Foglalkoztatottak személyi juttatásai

23 315 000

21 830 000

21 827 245

100,0

1.2

Külső személyi juttatás

20 654 000

16 061 000

16 059 441

100,0

2.

Munkaadót terhelő járulékok

10 261 000

8 906 000

8 905 947

100,0

3.

Dologi kiadások és különféle befizetések

175 969 100

134 775 500

134 049 430

99,5

4.

Ellátottak pénzbeli juttatása

16 403 000

8 178 000

8 177 732

100,0

5.

Egyéb működési célú kiadás

106 417 000

113 823 000

113 821 228

100,0

6.

Működési tartalék

619 546 228

1 168 280 798

0

0,0

KÖLTSÉVETÉSI MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZ.

972 565 328

############

302 841 023

20,6

B.

Felhalmozási kiadások

1.

Beruházások

1 567 545 095

168 170 170

168 166 235

100,0

2.

Felújítások

187 131 300

146 980 291

146 977 732

100,0

3.

Egyéb, felhalmozási célú kiadás

16 500 000

31 294 541

31 293 541

100,0

KÖLTSÉGVETÉSI FELHALMOZÁSI KIADÁS

1 771 176 395

346 445 002

346 437 508

100,0

C.

Finanszírozási kiadások

1.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök visszafizetése

0

0

0

0,0

2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

6 430 277

35 919 419

35 919 419

100,0

3.

Központi, irányítószervi támogatás folyósítása

424 929 500

383 886 500

383 517 703

99,9

4.

Hosszú lejáratú hitel törlesztés

0

0

0

0,0

5.

Pénzügyi lízing kiadásai

0

0

0

0,0

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK

431 359 777

419 805 919

419 437 122

99,9

II.

KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

3 175 101 500

2 238 105 219

1 068 715 653

47,8

8. melléklet

Tihany Község Önkormányzat és intézményei 2020. évi felújítási kiadásairól

Adatok forintban.

A

B

C

D

E

F

1

Sor-szám

Megnevezés

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

teljesítés

telj. %

2

1

Aranyház utca szegély építés

2 540 000

0

0

0,00

3

2

Közvilágítás felújítás

2 540 000

0

0

0,00

4

3

Csokonai u. 38. felújítása

500 000

0

0

0,00

5

4

Illyés ház légkábel

5 500 000

0

0

0,00

6

5

Iskola felújítás tenderterv

1 500 000

0

0

0,00

7

6

Egészségház beázás felújítás

1 000 000

0

0

0,00

8

7

Hivatal belső festése, ajtók festése

6 000 000

0

0

0,00

9

8

Hivatal külső festése, nyílászárók festése

4 000 000

0

0

0,00

10

9

Strandpályázat hajóállomás (várható támogatás 10 795 000)

10 795 000

10 731 500

10 731 500

100,00

11

10

Sajkod strand (várható támogatás 37 325 300)

37 325 300

37 281 879

37 279 320

99,99

12

11

Somos strand (várható támogatás 9 652 000)

9 652 000

9 588 500

9 588 500

100,00

13

12

Gödrös strand (várható támogatás 99 684 000)

99 684 000

87 945 734

87 945 734

100,00

14

13

Pisky sétány növényzet

4 000 000

0

0

0,00

15

14

Kossuth u. nyilvános WC felújítás tenderterv

650 000

0

0

0,00

16

15

Hivatal fűtésének korzserűsítése

550 000

0

0

0,00

17

16

Parsztudvar felmérési tervezés

895 000

698 500

698 500

100,00

18

17

Hivatal bejárati ajtó

0

300 000

300 000

100,00

19

18

Iskola tető felújítás

0

434 178

434 178

100,00

20

Felújítási kiadások összesen:

187 131 300

146 980 291

146 977 732

99,99

9. melléklet

Tihany Község Önkormányzat és intézményei 2020. évi fejlesztési kiadásairól

Adatok forintban.

1

Sorszám

Feladat megnevezése

eredeti előirányzat

módosított előirányzat

teljesítés

telj. %

előir.

2

I. Beruházások

3

1

TOP 3.1.1-15 Tihany közlekedésfejlesztése (Major u. Visszhang domb várható támogatás 60 000 000)

60 000 000

40 172 878

40 172 878

100,00

4

2

GINOP 7.1.9-17 Tihany turisztikai attraktivitásának fejlesztése (várható támogatás 559 500 000)

559 500 000

59 690 000

59 690 000

100,00

5

3

TOP 1.4.1-19. VE1 Bölcsödei szolgáltatás infrastruktúrális hátterének megteremtése Tihanyban (várható támogatás)

112 823 095

2 107 335

2 107 335

100,00

6

4

Alsókopaszhegyi utca terveztetése, kivitelezése (várható támogatás 36 000 000)

40 000 000

0

0

0,00

7

5

Kecskeköröm utca Árpád utca közvilágítás bővítés

2 000 000

2 837 587

2 833 652

99,86

8

6

TOP 1.4.1 Óvodai szolgáltatás fejlesztés (várható támogatás 400 000 000)

400 000 000

10 013 920

10 013 920

100,00

9

7

Óvoda-bölcsöde épületében lakások kivitelezése

387 000 000

7 430 281

7 430 281

100,00

10

8

Irattár tervezés

1 500 000

0

0

0,00

11

9

Somos strand gyalogátkelőhely tervezés (engedélyezési és kiviteli tervek)

1 000 000

0

0

0,00

12

10

Óvodai udvari játék létesítése

1 100 000

0

0

0,00

13

11

Kenderföld utca csapadékcsatorna tervezés

250 000

0

0

0,00

14

12

AMAROK gépkocsi beszerzése (várható támogatás 1 920 000)

2 920 000

2 920 000

2 920 000

100,00

15

13

Hírközl. Hálózat terv

0

1 016 000

1 016 000

100,00

16

14

487/4 hrsz szennyvíz bekötés

0

425 000

425 000

100,00

17

15

055/1 053/1 hrsz-ú ingatlan vétel

0

10 000

10 000

100,00

18

16

Szőlő u. Major u. légvezeték hálózat

0

3 078 649

3 078 649

100,00

19

17

Mulcsozó

0

825 500

825 500

100,00

20

18

Településfejlesztési projekt hangláda vás.

0

635 000

635 000

100,00

21

19

Parkoló automaták

0

18 491 200

18 491 200

100,00

22

20

Ford busz + üzembe helyezés

0

12 036 190

12 036 190

100,00

23

21

Gyalogátkelőhely figyelmeztető berendezés Limnológiánál

0

734 060

734 060

100,00

24

Építés beruházás, és nagyértékű eszközbeszerzés összesen:

1 568 093 095

162 423 600

162 419 665

99,99

25

22

Falugondnokság eszközbeszerzés

1 475 000

1 026 000

478 562

46,64

26

23

Védőnői szolgálat kisértékű eszközök beszerzése

254 000

377 985

377 985

100,00

27

24

Óvoda kiértékű eszközbeszerzés

1 232 000

209 000

199 900

95,64

28

25

Munkahelyi étkeztetés kisértékű eszközbeszerzés

1 651 000

0

0

0,00

29

26

Ifjúsági szálló eszközbeszerzés

298 000

610 415

610 415

100,00

30

27

Műv. Ház eszközbeszerzés

0

428 745

426 573

99,49

31

28

Igazgatás eszközbeszerzés

0

572 262

572 262

100,00

32

29

Önk. Vagyongazd. Eszközbeszerzés

0

363 440

363 440

100,00

33

30

Háziorvosi szolgálat

0

2 418 850

2 418 850

100,00

34

31

Város községgazd. Szemetesek

0

498 348

498 348

100,00

35

32

Településfejl. Projekt eszközök

0

905 270

905 270

100,00

36

Kisértékű eszközbeszerzés összesen:

4 910 000

7 410 315

6 851 605

92,46

37

Beruházási kiadások összesen:

1 573 003 095

169 833 915

169 271 270

99,66

38

II. Felhalm. célú támogatási kiadás

39

33

Felhalmozási célú támogatások, kölcsönök nyújtása

16 500 000

31 294 541

31 293 541

99,99

40

Felhalm. célú támogatási kiadás összesen

16 500 000

31 294 541

31 293 541

99,99

41

Fejlesztési kiadások összesen

1 589 503 095

201 128 456

200 564 811

99,71

10. melléklet

Maradványkimutatás

Adatok forintban.

#

Megnevezés

Összeg

1

2

3

01

01 Alaptevékenység költségvetési bevételei

1 105 138 217

02

02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai

1 068 408 125

03

I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02)

36 730 092

04

03 Alaptevékenység finanszírozási bevételei

1 191 675 850

05

04 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

419 437 122

06

II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04)

772 238 728

07

A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II)

808 968 820

08

C) Összes maradvány (=A+B)

808 968 820

09

D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

0

10

E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D)

808 968 820

11. melléklet

Eredménykimutatás

Adatok forintban.

#

Megnevezés

Előző időszak

Módosítások (+/-)

Tárgyi időszak

1

2

3

4

5

01

01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

405 904 500

0

320 318 089

02

02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

128 942 047

0

83 661 946

3

03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

0

0

0

04

I Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele (=01+02+03)

534 846 547

0

403 980 035

5

06 Központi működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

186 370 674

0

182 565 806

6

07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

73 515 535

0

69 894 275

7

08 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei

31 119 938

0

10 322 434

8

09 Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

36 451 852

0

14 897 219

9

III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=06+07+08+09)

327 457 999

0

277 679 734

10

10 Anyagköltség

55 303 888

0

49 611 855

11

11 Igénybe vett szolgáltatások értéke

155 246 628

0

106 094 750

12

12 Eladott áruk beszerzési értéke

0

0

0

13

13 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke

14 988 481

0

11 405 451

14

IV Anyagjellegű ráfordítások (=10+11+12+13)

225 498 997

0

167 112 056

15

14 Bérköltség

283 200 887

0

254 951 725

16

15 Személyi jellegű egyéb kifizetések

67 022 252

0

57 859 028

17

16 Bérjárulékok

71 802 378

0

54 396 539

18

V Személyi jellegű ráfordítások (=14+15+16)

422 025 517

0

367 207 292

19

VI Értékcsökkenési leírás

100 313 799

0

107 951 647

20

VII Egyéb ráfordítások

351 657 293

0

255 577 285

21

A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE (=I±II+III-IV-V-VI-VII)

-237 191 060

0

-216 188 511

22

17 Kapott (járó) osztalék és részesedés

0

0

0

23

18 Részesedésekből származó eredményszemléletű bevételek

0

0

0

24

20 Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek

481

0

438

25

21 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei (>=21a+21b)

0

0

0

26

VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei (=17+18+19+20+21)

481

0

438

27

22. Részesedésekből származó ráfordítások, árfolyamveszteség

500 000

0

0

28

24 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások

0

0

0

29

IX Pénzügyi műveletek ráfordításai (=22+23+24+25+26)

500 000

0

0

30

B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE (=VIII-IX)

-499 519

0

438

31

C) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (=±A±B)

-237 690 579

0

-216 188 073

12. melléklet

Az önkormányzatok általános, köznevelési és szociális feladataihoz kapcsolódó támogatások elszámolása

Adatok forintban.

#

Megnevezés

Költségvetési törvény alapján feladatátvétellel/feladatátadással korrigált támogatás

Támogatás évközi változása - Május 15.

Támogatás évközi változása - Október 1.

Tényleges támogatás

Évvégi eltérés (+,-) mutatószám szerinti támogatás (=6-(3+4+5))

A 05. űrlap alapján a támogatási jogcímhez kapcsolódó kormányzati funkció szerinti kiadások összege

Az önkormányzat által az adott célra december 31-ig ténylegesen felhasznált összeg

Többlet-támogatás (ha a 7-6+9 >0, akkor 7-6+9; egyébként 0)

Visszafizetési kötelezettség (ha a 7-6+9 <0, akkor 7-6+9 abszolútértéke; egyébként 0)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

1

I.1. A települési önkormányzatok működésének támogatása (09 01 01 01 00)

87 579 423

0

0

87 579 423

0

1 007 776 698

87 579 423

0

0

2

III.3.Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása

0

0

0

0

0

0

0

0

3

II. A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása, a II.4. jogcím kivételével (09 01 02 00 00)

27 289 550

1 981 850

0

29 668 100

396 700

50 833 937

29 668 100

396 700

0

4

III.3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása 09 01 03 03 00

0

0

0

0

0

9 154 047

0

0

0

5

III.5. a) és b) Intézményi gyermekétkeztetés támogatása (09 01 03 05 00)

6 392 790

91 120

65 520

5 229 430

-1 320 000

10 572 174

5 229 430

0

1 320 000

6

Összesen

121 261 763

2 072 970

65 520

122 476 953

-923 300

1 142 959 899

122 476 953

396 700

1 320 000

13. melléklet

Tihany Község Önkormányzat a 2020. évben igénybe vett kiegészítő és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolása

Adatok forintban.

#

Megnevezés

A központi költségvetésből támogatásként rendelkezésre bocsátott összeg

Az önkormányzat által az adott célra ténylegesen felhasznált összeg

Az önkormányzat által fel nem használt, de a következő évben jogszerűen felhasználható összeg

Eltérés (=3-4-5)

1

2

3

4

5

6

1

2. melléklet 1.5 A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2019. évi kompenzációja

228 528

228 528

0

2

2. melléklet III.2.A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása

0

0

0

3

2. melléklet III.2.A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása

1 800 000

1 800 000

0

4

2. melléklet IV.3. Kulturális illetménypótlék

1 126 335

1 126 335

0

5

3 melléklet I.1.Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása

811 600

811 600

0

6

3. melléklet 1.9. A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatás

1 200 150

1 200 150

0

7

3. melléklet I.10. Települési önkormányzatok IFA-hoz kapcsolódó támogatása

49 044 080

55 088 200

-6 044 120

8

3. melléklet I. Helyi önkormányzatok működési célú költségvetési támogatása összesen

52 410 693

58 454 813

-6 044 120

9

23. cím Kiegészítő támogatás

3 011 870

2 923 270

88 600

10

Mindösszesen (=36+37+...+41+51+58+59+…+87)

57 222 563

63 178 083

-5 955 520

14. melléklet

Az előző évek kötelezettségvállalással terhelt kiegészítő támogatásainak és egyéb kötött felhasználású támogatások maradványainak elszámolása

Adatok forintban.

Megnevezés

A központi költségvetésből rendelkezésre bocsátott összeg

Ebből 2019. évben az előirt határidőig ténylegesen felhasznált

Az önkormányzat 2020. vagy további écekben felhasználható támogatása

1

2

3

4

5

2

Önkormányzatok feladatainak 2016. évi döntés szerinti támogatása

100 000 000

100 000 000

0

3

Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések előirányzatból forráshiány miatt nem részesült pályázatok támogatása

12 890 750

12 890 750

0

4

3.melléklet Belterületi utak, járdák , hidak felújítása

16 236 762

0

16 236 762

5

Összesen

129 127 512

112 890 750

16 236 762

15. melléklet

Gyermekétkeztetés elszámolása

Adatok forintban.

#

Megnevezés

Összeg

1

2

3

1

III.5. a) és b) Intézményi gyermekétkeztetés támogatása

5 229 430

2

III.5. a) és b) Intézményi gyermekétkeztetés támogatása terhére elszámolt kiadások

12 430 604

3

Intézményi gyermekétkeztetési térítési díj bevételek összege

1 858 430

4

Az önkormányzat által elszámolható intézményi gyermekétkeztetési támogatás összege

5 229 430

5

A minimálbér és garantált bérminimum emelésre elszámolható összeg

190 080

6

Az önkormányzat által egyéb (szociális és köznevelési) támogatással szemben elszámolható összeg

5 152 664

16. melléklet

Tihany Község Önkormányzat 2020. évi működési és felhalmozási bevételeiről és kiadásairól

Adatok forintban.

Sorsz

M E G N E V E Z É S

2020.

Sorsz

M E G N E V E Z É S

2020.

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

1.

Működési támogatások

277 950 104

1.

Személyi juttatások

37 886 686

2.

Közhatalmi bevételek

317 132 410

2.

Munkaadókat terhelő járulékok

8 905 947

3.

Működési bevételek

83 642 893

3.

Dologi kiadások

134 049 430

4.

Államháztartáson belüli megelőlegezések

34 569 830

4.

Ellátottak pénzbeli juttatása

8 177 732

5.

Működési célú átvett pe.

12 451 610

5.

Egyéb működési kiadások

113 821 228

6.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafiz.

35 919 419

7.

Értékpapír vásárlás

0

8.

Irányítószervi támogatás

383 517 703

Működési célú bevételek összesen:

725 746 847

Működési célú kiadások összesen

722 278 145

Belföldi értékpapír és befektetési értékp.

Kv-i hiány belső finanszírozása pénzmaradványból

Összes működési bevétel:

725 746 847

Összes működési kiadás:

722 278 145

1.

Egyéb felhalm. célú tám. bev. áh. belülről

376 731 668

1.

Beruházások

168 166 235

2.

Egyéb tárgyi eszköz értékesítés

1 200 000

2.

Felújítások

146 977 732

3.

Ingatlan értékesítés

6 733 760

3.

Egyéb felhalmozási célú kiadás

31 293 541

4.

Felhalmozási célú átvett pénzeszköz

2 342 544

4.

Pénzügyi lízing kiadásai

0

5.

Hosszú lejáratú hitel felvétele

6 850 000

Felhalmozási célú bevételek összesen

393 857 972

Felhalmozási célú kiadások összesen

346 437 508

Kv-i hiány belső finanszírozása Befektetési jegy beváltás

Kv-i hiány belső finanszírozása pénzmaradványból

Összes felhalmozási bevétel:

393 857 972

Összes felhalmozási kiadás:

253 890 428

BEVÉTELEK

KIADÁSOK

Múködési célú bevételek összesen

725 746 847

Működési célú kiadások összesen

722 278 145

Felhalmozási célú bevételek összesen

393 857 972

Felhalmozási célú kiadások összesen

346 437 508

Kv-i bevételek összesen:

1 119 604 819

Kv-i kiadások összesen:

1 068 715 653

Befektetési célú belf. Értékpapír

0

Maradvány igénybevétel

752 038 798

Összes bevétel

1 871 643 617

Összes kiadás

1 068 715 653

17. melléklet

Az önkormányzat által adott közvetett támogatások

Adatok forintban.

A

B

C

D

E

1

Sor-szám

Bevételi jogcím

Intézmények

Kedvezmény nélkül

Kedvezmények

2

elérhető

összege

3

bevétel

4

1.

2.

3.

4.

5.

5

2.

Vagyoni típusú adók után

201 971 810

314 377

6

Építményadó után

137 117 186

314 377

7

Telekadó után

64 854 624

0

8

3.

Értékesítési és fogalmi adók

100 772 329

0

9

4.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók után

7 881 319

0

10

5.

Egyéb közhatalmi bevételek

6 816 010

0

13

6.

Szolgáltatások ellenértéke Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevétel (bérleti díj)

95 807 256

0

15

Összesen :

508 880 693

761 243

18. melléklet

Ingatlanvagyon bruttó értéke 2020.

Adatok forintban.

1

Önkormányzati ingatlanvagyon

Állomány 2019. dec. 31-én

Forgalom(átvezetések 2020. év)

Állomány 2020. dec. 31-én

2

Forgalomképes

1 295 212

37 806

1 333 018

3

Korlátozottan forgalomképes

1 226 883

6 614

1 233 497

4

Forgalomképtelen

5 485 852

205 969

5 691 821

5

Összesen:

8 007 947

250 389

8 258 336

19. melléklet

Vagyonkimutatás

Adatok forintban.

Megnevezés

Előző időszak

Tárgyi időszak

Változás %-ban

1

2

4

5

ESZKÖZÖK

1

A/I/2 Szellemi termékek

1 041 256

285 556

120,6

2

A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3)

1 041 256

285 556

120,60

3

A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

7 044 027 647

7 206 048 855

98,49

4

A/II/1/1. Forgalomképtelen ingatlanok

4 926 378 250

5 036 155 852

102,23

5

A/II/1/2. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok

946 681 026

929 941 284

98,23

6

A/II/1/3. Forgalomképes ingatlanok

1 170 968 371

1 239 951 719

105,89

7

A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

54 104 516

69 841 941

129,09

8

A/II/2 /1. Forgalomképtelen gépek, berendezések, felszerelések, járművek

52 952 523

69 333 628

130,94

9

A/II/2 /2. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek

1 151 993

508 313

44,12

10

A/II/2 /3. Forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek

0

0

0,00

11

A/II/3 Tenyészállatok

0

0

0,00

12

A/II/4 Beruházások, felújítások

151 762 526

110 556 802

72,85

A/II/4/1 Forgalomképtelen eszköz létesítésére irányuló beruházások, felújítások

151 762 526

110 556 802

72,85

13

A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése

0

0

0,00

14

A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5)

7 249 894 689

7 386 447 598

101,88

15

A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3)

31 190 000

30 190 000

96,79

16

A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2)

0

0

0,00

17

A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV)

7 281 125 945

7 416 923 154

101,87

18

B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5)

491 394

1 779 734

362,18

19

B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2)

0

0

0,00

20

B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II)

491 394

1 779 734

362,18

21

C/I Hosszú lejáratú betétek

0

0

0,00

22

C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek

298 325

255 190

85,54

23

C/III Forintszámlák

767 215 503

724 599 189

94,45

24

C/IV Devizaszámlák

0

0

0,00

25

C/V Idegen pénzeszközök

0

0

0,00

26

C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/V)

767 513 828

724 854 379

94,44

27

D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

0

0

0,00

28

D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

0

0

0,00

29

D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre

22 105 808

18 976 518

85,84

30

D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre

18 062 919

16 017 050

88,67

31

D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre

0

0

0,00

32

D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre

26 000 000

14 000 000

53,85

33

D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felh. célú átvett pénzeszközre

6 908 576

18 739 095

89,36

34

D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre

0

0

0,00

35

D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8)

73 077 303

67 732 663

92,69

36

D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

0

0

0,00

37

D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

0

0

0,00

38

D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre

41 061 612

49 161 179

119,72

39

D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre

0

0

0,00

40

D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre

0

0

0,00

41

D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre

0

0

0,00

42

D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre

1 429 588

943 196

65,98

43

D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre

0

0

0,00

44

D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8)

42 491 200

50 104 375

117,92

45

D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/7)

459 644

104 025 528

0,00

46

D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III)

116 028 147

221 862 566

191,21

47

E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZ.

8 904 509

-14 687 762

-164,95

48

F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3)

0

0

0,00

49

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F)

8 174 063 823

8 350 732 071

102,16

50

FORRÁSOK

51

G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke

7 805 942 795

7 805 942 795

100,00

52

G/II Nemzeti vagyon változásai

-2 916 705

-3 858 021

132,27

53

G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

153 654 467

153 654 467

100,00

54

G/IV Felhalmozott eredmény

-580 184 139

-817 874 718

83,13

55

G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása

0

0

0,00

56

G/VI Mérleg szerinti eredmény

-237 690 579

-216 188 073

7,91

57

G) SAJÁT TŐKE (=G/I+…+G/VI)

7 138 805 839

6 921 676 450

96,96

58

H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

0

0

0,00

59

H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

0

0

0,00

60

H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

690 500

720 530

104,35

61

H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

0

0

0,00

62

H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra

0

0

0,00

63

H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra

0

0

0,00

64

H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

0

0

0,00

65

H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra

0

0

0,00

66

H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra

0

0

0,00

67

H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…H/I/9)

690 500

720 530

104,35

68

H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra

0

0

0,00

69

H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra

0

0

0,00

70

H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

0

0

0,00

71

H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira

0

0

0,00

72

H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra

0

0

0,00

73

H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra

0

0

0,00

74

H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra

0

0

0,00

75

H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felh. célú kiadásokra

0

0

0,00

76

H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra

6 430 277

11 930 688

185,54

77

H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére

6 430 277

5 080 688

101,83

78

H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére

0

0

0,00

79

H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira

0

6 850 000

0,00

80

H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…H/II/9)

6 430 277

11 930 688

185,54

81

H/III/1 Kapott előlegek

6 749 892

8 006 280

118,61

82

H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása

0

0

0,00

83

H/III/3 Más szervezetet megillető bev. elsz.

50 000

50 000

100,00

84

H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár)

0

0

0,00

85

H/III/5 Nemzeti vagyonba tart.bef.eszk.kel kapcsolatos kötelezettség jellegű sajátos elsz.

2 916 705

3 858 021

132,27

86

H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása

0

0

0,00

87

H/III/8 Letétre,megőrzésre átvett pénzeszközök,biztosítékok

3 866 297

14 178 114

101,96

88

H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H)/III/1+…+H)/III/7)

13 562 679

26 092 415

192,38

89

H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III)

20 703 671

38 743 633

187,13

90

I) EGYÉB SAJÁTOS FORRÁSOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

0

0

0,00

91

J) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK

0

0

0,00

92

K/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása

41 537 949

68 237 172

0,00

93

K/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

43 629 607

26 228 592

174,34

94

K/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek

929 386 757

1 295 846 224

164,87

95

K) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=K/1+K/2+K/3)

1 014 554 313

1 390 311 988

164,87

96

FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J+K)

8 174 063 823

8 350 732 071

102,16

20. melléklet

Tárgyidőszaki pénzforgalom levezetése

Adatok forintban.

1

Megnevezés

Önkormányzat

Közös Hivatal

Műv. Ház

Falugondnokság

Óvoda

2

A. 32-33. számlák nyitó tárgyidőszaki egyenlege összesen

760 807 210

2 574 048

990 239

2 491 954

650 377

3

32. számlák nyitó tárgyidőszaki egyenlege (+32)

63 970

0

132 285

74 150

27 920

4

33. számlák nyitó tárgyidőszaki egyenlege /+(331-3318)+(332-3328)/

760 743 240

2 574 048

857 954

2 417 804

622 457

5

B. Korrekciós tételek összesen:

-39 679 697

-908 170

-448 055

-1 147 380

-476 147

6

Kiadások nyilvántartási ellenszámla tárgyidőszaki egyenlege (-003)

-1 068 715 653

-173 021 924

-23 174 704

-172 177 579

-50 755 387

7

Bevételek nyilvántartási ellenszámla tárgyidőszaki egyenlege (+005)

1 871 643 617

175 673 211

23 787 043

174 337 684

51 372 512

8

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele teljesítése tárgyidőszaki egyenlege (-0981313)

-752 038 798

-8 819 357

-979 384

-2 941 709

-1 959 069

Adott előlegekhez kapcsolódó előzetesen felszámított le nem vonható ÁFA tárgyidőszaki forgalma (+/-36413)

2 657

0

0

0

0

Adott előlegek számla tárgyidőszaki forgalma összesen (+/-3651

103 805 884

-240 000

0

0

0

Beruházásokra, felújításokra adott előlegek tárgyidőszaki forgalma (+/-36512)

103 779 685

0

0

0

0

Készletekre adott előlegek tárgyidőszaki forgalma (+/-36513)

9 843

0

0

0

0

Foglalkoztatottaknak adott előlegek tárgyidőszaki forgalma (+/-36515)

0

-240 000

0

0

0

Túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések tárgyidőszaki forgalma összesen((+/-36516)

16 356

0

0

0

0

9

Forgótőke számla tárgyidőszaki forgalma (+/-3654)

0

0

0

0

10

Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások tárgyidőszaki forgalma összesen (+/-366)

-1 651 258

-5 019 900

60 795

365 776

-865 797

11

December havi illetmények, munkabérek elszámolása számla tárgyidőszaki forgalma (+/-3661)

-936 458

-5 019 900

60 795

365 776

-865 797

Utalványok, bérletek és más hasonló készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai tárgyidőszaki forgalma (+-3662)

-714 800

0

0

0

0

12

Kapott előlegek tárgyidőszaki forgalma (+/-3671)

-1 276 603

0

20 215

0

0

13

Túlfizetések, téves és visszajáró befizetések tárgyidőszaki forgalma (+/-36711)

-1 366 082

0

0

0

0

14

Egyéb kapott előlegek tárgyidőszaki forgalma (+/-36712)

89 479

0

20 215

0

0

Letétre, megőrzésre fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok tárgyidőszaki forgalma (+/-3678)

-10 311 817

0

0

0

0

15

C. 32-33. számlák számított tárgyidőszaki záró egyenlege (A+B)

72 127 513

1 665 878

542 184

1 344 574

174 230

16

D. 32-33. számlák főkönyvi kivonat szerinti záró tárgyidőszaki egyenlege /+32+(331-3318)+)332-3328)/

721 127 513

1 665 878

542 184

1 344 574

174 230

17

- bankszámlákon:

721 076 433

1 665 878

503 709

1 254 904

98 265

18

- házipénztárban:

51 080

0

38 475

89 670

75 965