Eperjeske Község Önkormányzat Képviselő- testületének 12/2014(VIII.13.)

a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Hatályos: 2014. 09. 01

Eperjeske Község Önkormányzatának képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. §. 3. pontjában meghatározott feladat – és hatáskörében., a 143. §. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja.


I. FEJEZET



ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK


1. A rendelet célja, hatálya


1.§. 


(1) A rendelet célja, hogy egységesen szabályozza Eperjeske Község közigazgatási területén az út, utca, tér, a közjellegű közterület és nagyobb területű összefüggő településrész elnevezését, továbbá az utcanév – és házszám tábla elhelyezésének a rendjét a község működéséhez szükséges helyszíni tájékozódási feltételek jobbítása érdekében.


(2) A rendelet hatálya Eperjeske község közigazgatási területére, minden természetes személyre és székhellyel rendelkező jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra, az ingatlan- nyilvántartásban külön helyrajzi számon szereplő ingatlanra és a szabályozási terv által kijelölt területre terjed.


(3) A község közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterület nevet és házszámot megváltoztatni e rendelet szabályai szerint lehet.


1. Értelmező rendelkezések

2. §

E rendelet alkalmazásában:

1. Közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontjában meghatározott terület.


2. Közterületnév: a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI.14) kormányrendelet szerinti közterületnév



3. Házszám: olyan számmal, számmal és betűvel meghatározott azonosító jel amely az ingatlan-nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlannal tartozik, és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja.

II. FEJEZET


A KÖZTERÜLET ELNEVEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK


1. A közterületek elnevezésének általános szabályai


3. §.


(1) Minden belterületi közterületet el kell nevezni, és minden külterületi közterületet és magánutat el lehet nevezni. A közterületek nevének megállapítása és megváltoztatása Eperjeske Község Önkormányzata Képviselő-testületének a hatáskörébe tartozik.


(2) Az újonnan létesített közterület nevét a létrejöttét követő egy éven belül kell megállapítani.


(3) Az utcák, épületek közötti szerviz utakat, gyalogutakat, mezőgazdasági célú területet és lakónépességet nem érintő dűlőutakat nem szükséges elnevezni. 

4. §.


(1) A közterület elnevezésénél figyelemmel kell lenni a község jellegére, történelmére, hagyományaira, földrajzi adottságaira. Az elnevezés lehetőleg utaljon a közterületnek a községen belüli elhelyezkedésére és helytörténeti vonatkozásaira.


(2) A község közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet.


(3) Közterületet személyről, tárgyról, állatról, növényről, történelmi eseményről, földrajzi névről, elhelyezkedésről vagy fogalomról lehet elnevezni.

5. §.


(1) A közterület elnevezése során törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető, a magyar nyelvhelyesség szabályainak megfelelő legyen.


(2) A személyről történő elnevezés során törekedni kell arra, hogy az elnevezés olyan személynek állítson emléket, aki


a) a társadalmi élet bármely területén kimagasló érdemeket szerzett és


b) élete, munkássága, valamely módon a községhez vagy a térséghez kötődik, hozzájárult a község vagy térség fejlődéséhez, vagy példa értékű lehet a község lakói számára.


2. A közterületek elnevezésének eljárási szabályai


6. §.


(1) Közterület élő személyről nem nevezhető el, valamint alkalmazni kell a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § (2) – (3) bekezdéseit.


(2) A közterület elnevezésekor névazonosság nem állhat elő.


(3) A közterület nevének megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:


a) polgármester,


b) a helyi önkormányzat képviselője,


c) a községben bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgár


d) a község közigazgatási területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.


(4) A közterület nevét megváltoztatni különösen az alábbi esetekben lehet:


a) ha azonos hangzású közterület nevek zavart keltőek és a névazonosság másként nem kezelhető,


b) ha a névhasználatban kimutatható változás következett be,


c) ha a névhasználat a közérdek szempontjából nem megfelelő

7. §.


                                                           Hatásköri és eljárási szabályok


(1) A közterület elnevezése és megváltoztatása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik. Az elnevezésről a képviselő-testület határozattal dönt. A képviselő-testületi döntéssel kapcsolatos előkészítési és végrehajtási feladatokat Eperjeskei Közös Önkormányzati Hivatalának az arra kijelölt személyek végzik.


(2) Ha a közterület elnevezésének megváltoztatását az érintett lakosság kezdeményezi, akkor az adott közterületeken lakók véleményét ki kell kérni. A lakosság vélemény-nyilvánítása e rendelet 18. §.-a alapján történik, azonban a lakosság véleményének a képviselő-testület döntésére nincs kötelező ereje.


(3) Nem lakossági kezdeményezés esetében a képviselő-testület kikérheti a közterület elnevezésével, megváltoztatásával érintett lakosság véleményét, azonban a lakosság véleményének, a képviselő-testület döntésére nincsen kötelező ereje.


8. §.


(1) A közterületnév megállapításáról, illetőleg megváltoztatásáról szóló határozatban a képviselő-testület köteles rendelkezni arról, hogy az új, illetőleg megváltozott közterületnév mely időponttól lép hatályba. A határozatban rendelkeznie kell az utcanév-táblák elhelyezésének határidejéről.


(2) A képviselő-testület döntéséről az Eperjeskei Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 30 napon belül köteles értesíteni:


a) az érintett tulajdonosokat (lista szerint, ingatlanonként egy személyt),


b) a települési lakcímnyilvántartót helyben,


c) a települési adóhivatalt helyben,


d) a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal Záhonyi Járási Hivatalát,


e) a közhiteles ingatlan-nyilvántartási vezető szervet,


f) a Magyar Posta Eperjeskei postahivatalát,


g) a Záhonyi Rendőrkapitányságot,


h) a tűzvédelmi hatóságot,


i) Kisvárda Város Kórházát,


j) Záhonyi Mentőállomást,


k) a közműszolgáltatókat (Eon Zrt. Tigáz)


l) a Földmérési és Távérzékelési Intézetet (csak településrész-névvel kapcsolatos döntés esetében).

Személyről történő közterület elnevezés


9. §.


(1) Személyről közterületet elnevezni halála után legalább 5 év multával lehet.


(2) A közterületnév előtagjaként a személyi családi és utónevét kell megállapítani, kivéve, ha a névadó családi nevéről, vagy más általánosan elfogadott elnevezésről is közismert és személyek ez által nem téveszthető össze.

10. §.


(1) Közterület-elnevezéssel emléket állítani olyan magyar személyiségnek lehet:


a) akinek tevékenysége a közjót, a nemzeti szellemi, anyagi gyarapodását példaértékűen szolgálta és személye közmegbecsülést szerzett;


b) aki a tudomány, a művelődés, a sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, és ez által személyének emléke megőrzésre méltó;


c) aki a település életében, történetében kiemelkedő szerepe folytán jelentősen hozzájárult a település fejlődéséhez, hírnevének gyarapodásához.


(2) Közterületet lehet elnevezni olyan külföldi személyiségről is, akinek életműve az emberiség egyetemes értékeit gyarapította és jelentős pozitív szerepet játszott hazánk, illetve Eperjeske község életében.

A közterületnevek nyilvántartása


11. §.


(1) A jegyző gondoskodik a földrajzi nevek nyilvántartásának vezetéséről, a nyilvántartások közzétételéről, illetve hozzáférhetőségéről.


(2) A nyilvántartás tartalmazza:


a) településrészenként a közterületnév elő-és utótagját valamint kódszámát,


b) az elnevezés, megszűnés vagy névváltozás jelölését, ismert időpontját,


c) a korábbi elnevezés ismert adatait,


d) a korábbi elnevezést megállapító Képviselő testületi határozat számát,


e) a védetté nyilvánítást és dátumát.

III. FEJEZET


A HÁZSZÁM MEGÁLLAPÍTÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK


12. §.


(1) A névvel ellátott közterület mentén lévő lakóházakat, egyéb épületeket és az építési telkeket (a továbbiakban: ingatlan) házszámmal kell ellátni.


(2) A házszámozásnál figyelemmel kell lenni azon beépítetlen telkekre is, melyek a későbbi beépítéskor a közbenső házszámot kapják.


(3) Ingatlan megosztása esetén, amennyiben az újonnan kialakuló telep ugyanarra a közterületre nyílik, a házszámot az ABC nagybetűivel kell megkülönböztetni.


(4) Telekegyesítéskor a házszámokat össze kell vonni.


(5) Amennyiben az ingatlan több közterülettel, utcával is érintkezik, a házszámot arról a közterületről kell megállapítani, amely felől az ingatlan megközelíthető, amely közterületre az ingatlan bejárata esik.

13. §.


(1) Az út, utca, köz, sétány (a továbbiakban együttesen: utca) házszámozása 1-től kezdődően, növekvő arab számozással történik, és a házszám növekedésének irányát tekintve az utca bal oldalán lévő ingatlan páros, a jobb oldalán lévő ingatlanok páratlan számozást kapnak.


(2) Terek esetén a házszámozás 1-től kezdődően folyamatos, az óramutató járásával megegyező irányú.


(3) A földrajzi okokból csak az egyik oldalán beépíthető utcák házszámozása arab számozással 1-től kezdődően folyamatos.


(4) Az (1)-(3) bekezdés rendelkezései a rendelet hatályba lépésekor már meglévő közterületek számozását nem érintik.

14.§. 


(1) Egy helyrajzi számú ingatlanon álló több épület esetén, továbbá telekmegosztás során keletkező új helyrajzi számú ingatlan esetén a magyar ABC sorrend szerinti nagybetűivel történő megkülönböztetés alkalmazható, szám/ betűjel formátumban, a kettős, hármas és ékezetes betűk alkalmazása nélkül.


(2) A kialakult házszámozást követően egyesített ingatlanok megtartják eredeti házszámukat.


(3) Egy közterületre nyíló több ingatlan azonos számmal nem jelölhető.

15.§.


A házszám megállapításáról szóló döntést az érintett ingatlannal rendelkezni jogosultakon túl közölni kell a 8.§-ban (2) bekezdésében meghatározott szervekkel.

IV. FEJEZET


NÉVTÁBLÁK ÉS HÁZSZÁMTÁBLÁK ELHELYEZÉSE


1.Névtáblák elhelyezésének szabályai


16. §.


(1)A közterület nevét jól látható módon, névtáblán kell feltüntetni.


(2)A közterületek névtábláit a saroktelek kerítésén, ennek hiányában a saroképületen, vagy külön tartószerkezeten kell elhelyezni.


(3) a névtábla kihelyezésével érintett ingatlan tulajdonosa vagy használója a névtábla kihelyezését tűrni köteles. A kihelyezés időpontjáról előzetesen írásban értesíteni kell az érintett ingatlan tulajdonosát vagy használóját.


(4)A névtáblák kihelyezéséről, karbantartásáról, szükség esetén cseréjéről az önkormányzat gondoskodik. 

17. §.


A közterület elnevezésének megváltoztatása esetén a régi elnevezést feltüntető névtáblákat, a változásról szóló döntést követő 1 évig, piros átlós vonallal áthúzva az eredeti helyén kell hagyni. Az új elnevezést feltüntető névtáblákat közvetlenül a régi fölött vagy alatt kell elhelyezni.

2. Házszámtábla elhelyezésének szabályai


(1) A házszámot vagy a házszámot tartalmazó táblát (továbbiakban együtt: házszámtábla) az épület használója, kezelője ennek hiányában tulajdonosa köteles kihelyezni az épületre az építési frontban levő épületek esetében annak homlokvonalán a talajtól számított 2,5 méterig úgy, hogy az utcáról jól olvasható és látható legyen.


(2) Az építési fronttól 10 méter távolságon túl levő épületek házszámtábláit a bejárati kapukra kell kifüggeszteni.


(3) A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, olvasható állapotban tartásáról, szüksége szerint cseréjéről, pótlásáról az (1) bekezdés szerinti kötelezettnek kell gondoskodnia.


(4) A házszámtáblával nem rendelkező ingatlan tulajdonosa, kezelője, használója a jelen rendelet 17. § (1) bekezdésében foglalt tábla-kihelyezési kötelezettségének e rendelet hatályba lépését követő fél éven belül köteles eleget tenni.

18. §.


A lakosság vélemény-nyilvánításának rendjére vonatkozó szabályok


(1) A lakosság véleményének kikérésében, azok összesítésében, a képviselő-testület döntésének előkészítésében az Eperjeskei Közös Önkormányzati Hivatal működik közre.


(2) A lakosság a képviselő-testülethez a véleményét, kérelmét, javaslatát postai és elektronikus úton egyaránt benyújthatja.


(3) Az érintett lakosság véleményének kikérése esetén az Eperjeskei Közös Önkormányzati Hivatal hirdetményt tesz közzé –az Önkormányzat honlapján, illetőleg a Hivatal hirdetőfalán a tervezett névváltozásról, amelyre a helyi érdekeltségű civil szervezetek, illetve bármely helyi lakos észrevételt tehet.


V. FEJEZET


 ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


19. §.


(1) Ez a rendelet 2014. szeptember 1- én lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.


(2) Azon ingatlan tulajdonosa, ahol az ingatlan házszámozása hiányzik, e rendeletben foglalt kötelezettségének a rendelet hatályba lépését követő 60 napon belül köteles eleget tenni.


      Pásztor Gábor                                                                                                                        Lakatos Enikő

       polgármester                                                                                                                               jegyző