Mátraszele Község Képviselő-testületének 18/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete

a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Hatályos: 2015. 08. 07- 2016. 05. 26

Mátraszele Község Képviselő-testületének

18/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete

a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról


Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 35.§ és 88.§ (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. fejezet

Általános rendelkezések


1. A rendelet hatálya, értelmező rendelkezések


1. §


(1)     A Mátraszele Község Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat), mint alapító tag részvételével működő Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás (a továbbiakban: Társulás) Mátraszele (a továbbiakban: település) közigazgatási területén a Társulás Társulási Megállapodásában, a Ht. alapján megkötött közszolgáltatási szerződésben, valamint a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően hulladékgazdálkodási közszolgáltatást szervez és tart fenn. 


(2)     A települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatás a település közigazgatási területére terjed ki.


(3)     A település közigazgatási területén a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás teljesítésére jogosult, illetőleg kötelezett közszolgáltató a Társulással kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés (továbbiakban: Közszolgáltatási Szerződés) alapján a VGÜ  Salgótarjáni Hulladékgazdálkodási és Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ( a továbbiakban: Közszolgáltató). A Közszolgáltató a központi jogszabályok, a jelen szakaszban megjelölt szerződések, valamint jelen rendelet alapján látja el feladatait.

Szerkesztés...

2. §


Jelen rendeletben használt fogalmak a Ht. és végrehajtási rendeletei szerint értendők.


Szerkesztés...

2. Adatkezelés


3. §


  1. A természetes személy és a gazdálkodó szervezet  ingatlanhasználók adatszolgáltatási kötelezettségeiket a Ht. szerint teljesítik. Az Önkormányzat személyes adatok kötelező adatkezelését rendeli el a természetes személy ingatlanhasználó vonatkozásában.


(2)     Az Önkormányzat a személyes adatok kezelésére a Közszolgáltatót jogosítja fel.


(3)     Az Önkormányzat a Közszolgáltató felé személyes adatok átadására köteles.


(4)     A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást igénybevevő természetes személy ingatlanhasználó  kötelezettsége a Ht. 38.§ (3)  bekezdésben meghatározott személyes adatok bejelentése a Közszolgáltatóhoz, a közszolgáltatás igénybevételét követő 15 napon belül, valamint a Közszolgáltató felhívására.

A természetes személy ingatlanhasználó  személyes adatainak változását a tény bekövetkezésétől számított 15 napon belül köteles a Közszolgáltatónak bejelenteni.


(5)     Az adatkezelés célja a közszolgáltatással összefüggően a természetes személy ingatlanhasználó  személyének megállapításához, a közszolgáltatási díj behajtásához szükséges és arra alkalmas adatbázis létrehozása és működtetése.


(6)     Az adatkezelés feltételei:

a., az Önkormányzat a Közszolgáltató részére – az általa kért személyes adatokat – negyedévente, díjmentesen adja át a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból,


b., a Közszolgáltató a személyes adatokat elsődlegesen a természetes személy ingatlanhasználó  kötelező adatszolgáltatása alapján ismeri meg, a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból feladatának ellátáshoz szükséges és hiányzó adatok beszerzésére jogosult,


c., a Közszolgáltató megteremti az adatkezelés személyi és tárgyi feltételeit, gondoskodik az adatok biztonságáról, meghatározza azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.


(7)     A kezelendő adatok köre:

a., a közszolgáltatást igénybe vevő természetes személy ingatlanhasználó  családi és utóneve,

b., lakóhelyének, tartózkodási és értesítési helyének címe,

c., születési helye, ideje,

d., anyja leánykori családi és utóneve.


(8)     Az adatok megismerhetősége: a nyilvántartott adatokat a Közszolgáltató feladatának ellátása érdekében, a természetes személy ingatlanhasználó a személyére vonatkozóan ismerheti meg.


(9)     Az adatkezelés időtartama: a Közszolgáltató a természetes személy ingatlanhasználó  személyes adatait – az adatok tárolása kivételével – a kötelező közszolgáltatás igénybe vételére vonatkozó jogviszony  létrejöttétől annak megszűnéséig, díjhátralék esetén a tartozás fennállásáig kezelheti.

Az adatok tárolásának időtartamára a számviteli és adó jogszabályok rendelkezései irányadók.

Szerkesztés...

II. Fejezet

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás

részletes szabályai


3. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma,

a Közszolgáltató kötelezettségei


4.§


A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kiterjed a közszolgáltatás ellátására feljogosított Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben gyűjtött települési hulladék – ideértve a háztartásban képződő zöldhulladékot, vegyes hulladékot, valamint elkülönített gyűjtés esetén az elkülönítetten gyűjtött hulladékot -  összegyűjtésére, elszállítására és kezelésére, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással érintett hulladékgazdálkodási létesítmény üzemeltetésére.

Szerkesztés...

5.§


(1)  A Közszolgáltató által végzett hulladékgazdálkodási tevékenység a központi jogszabályok szerinti hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladékra terjed ki. A Közszolgáltató biztosítja a közszolgáltatás folyamatos és teljes körű ellátását a település közigazgatási területén a jogszabályoknak, a Közszolgáltatási Szerződésnek és a jelen rendeletnek megfelelően.


(2)       A Közszolgáltató az ingatlanhasználók által a Közszolgáltató szállítóeszközéhez   rendszeresített gyűjtőedényben gyűjtött települési hulladékot az ingatlanhasználóktól        összegyűjti és elszállítja, ideértve a háztartásban képződő zöldhulladék, vegyes hulladék,         valamint elkülönített gyűjtés esetén az elkülönítetten gyűjtött hulladék         összegyűjtését             és elszállítását is.


(3)    A közszolgáltatás körében a szállítóeszközökhöz rendszeresített gyűjtőedények típusai és a gyűjtőedényben             elhelyezhető települési hulladék súlya:

a.) 120 literes edény,      36 kg

b.) 240 literes edény,     72 kg

c.) 1100 literes edény, 330 kg

d.) 5000 literes edény, 5000 kg

(3a)[1] A Közszolgáltató a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló 385/2014. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 7.§ (1a)-(1c) bekezdéseiben foglalt feltételeknek megfelelő ingatlanhasználók tekintetében a jogosultságokat a Korm. rendeletben meghatározott űrmértékű új edényzet biztosítását mellőzve, a 120 literes gyűjtőedényre irányadó közszolgáltatási díjnak az adott jogosultság figyelembevételével arányosított számlázása útján érvényesíti.


(3b)[2]  A Korm. rendelet 7.§ (1a) bekezdés b) pontjában írt jogosultság igazolására a feltételeknek megfelelő ingatlanhasználó részére a települési önkormányzat - a lakcímnyilvántartás adatai alapján - az ingatlanhasználó kérelmére igazolást ad ki.


(3c)[3] A Korm. rendelet 7.§ (1a) bekezdés a) pontjában írt 80 literes űrmértékű gyűjtőedényhez kapcsolódó jogosultságot a Közszolgáltató – a Korm. rendelet 7.§ (2) bekezdésében írtakra tekintettel – a lakóingatlan két természetes személy ingatlanhasználó általi használata esetén biztosítja.


(4)    A közszolgáltatás körében jelen rendeletben meghatározott feltételek esetén alkalmazásra   kerülő gyűjtőzsákok típusai:

80 literes, sárga (emblémázott)


(5)   A Közszolgáltató a jelen rendelet 1. mellékletében meghatározott gyakorisággal, rendben, időben és alkalommal végzi a feladatok ellátását.


(6)  A Közszolgáltató köteles évente legalább egy alkalommal gondoskodni a lomtalanítás megszervezéséről és annak során a Közszolgáltatónak átadott vagy a közterületre kihelyezett lomhulladék átvételéről, összegyűjtéséről és elszállításáról. A lomtalanítás meghirdetéséről a Közszolgáltató köteles gondoskodni.


(7)   Amennyiben a Közszolgáltató hulladékgyűjtő pontot, hulladékgyűjtő udvart üzemeltet, az ott gyűjtött vagy az átvételi helyen átvett hulladékot összegyűjti és elszállítja.


(8)  A Közszolgáltató feladatát képezi a település közterületein elhagyott, illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék – ideértve a településtisztasági feladatok körébe tartozó hulladékot is – elszállítása és kezelése, amennyiben a hulladék korábbi birtokosa vagy tulajdonosa a Ht. 61.§ (4) bekezdésében meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget.


(9)  A Közszolgáltató gondoskodik a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó, a (2)-(8) bekezdések szerint összegyűjtött és elszállított települési hulladék kezeléséről (hasznosításáról és ártalmatlanításáról) a jogszabályokban és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésben foglaltaknak megfelelően a Salgótarján Térségi Hulladéklerakó (Salgótarján 0331/5. hrsz.)  hulladékgazdálkodási létesítményben (továbbiakban: Hulladéklerakó).


(10) A Közszolgáltató köteles a Közszolgáltatási Szerződésben meghatározott minősítési osztály szerinti követelmények biztosításáról gondoskodni, köteles továbbá biztosítani a minősítési okirat Közszolgáltatási Szerződés hatálya alatti folyamatos meglétét a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló 2013. évi CXXV. törvény előírásainak megfelelően.[4]


(11) A Közszolgáltató köteles a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges mennyiségű és minőségű járművet, gépet, eszközt, berendezést biztosítani, köteles továbbá a szükséges létszámú és képzettségű szakembert alkalmazni.


(12) A Közszolgáltató elvégzi a közszolgáltatás folyamatos, biztonságos, Közszolgáltatási Szerződésben és a jogszabályokban meghatározottak szerinti ellátásához szükséges fejlesztéseket és karbantartásokat.


(13)  A Közszolgáltató a jogszabályban meghatározottak szerint köteles folyamatosan eleget tenni a közszolgáltatással kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségének, köteles továbbá az ehhez szükséges feltételek biztosításáról gondoskodni.


(14)  A Közszolgáltató gondoskodik a közszolgáltatás díjain...ak beszedéséről és a kintlévőségek kezeléséről. A be nem fizetett díjak adók módjára történő behajtásáról a Ht. rendelkezéseivel összhangban a Nemzeti Adó-és Vámhivatalon (továbbiakban: NAV) keresztül gondoskodik.


(15)[5] A Közszolgáltató a hulladék gyűjtése, szállítása, kezelése során a Korm. rendelet előírásait köteles alkalmazni.

6.§


(1)  A Közszolgáltató az ingatlanhasználók hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos bejelentéseinek intézése, panaszainak kivizsgálása, orvoslása és a közszolgáltatással kapcsolatos általános tájékoztatásnyújtás biztosítása érdekében Salgótarján városban ügyfélszolgálatot működtet.


(2)  A Közszolgáltató az ügyfélszolgálat keretében  a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényben meghatározottakon túlmenően:

a.) az OHÜ által kiállított minősítő okiratot,

b.) az alkalmazott hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjakat,

c.) a közszolgáltatási területre vonatkozó adatokat,

d)[6] a közszolgáltatási szerződést és annak módosításait,

e.) a lomtalanítással kapcsolatos adatokat, információkat,

f.) - ha a Közszolgáltató alvállalkozót alkalmaz – az alvállalkozóra vonatkozó közérdekű adatokat

az ügyfélszolgálatán és honlapján mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé teszi.


(3)  A Közszolgáltató az ügyfélszolgálata keretében  a panaszok fogadását az alábbi módokon biztosítja:

a.) telefonon,

b.) elektronikus levél útján,

c.) postai levél útján,

d.) személyesen.


(4) A Közszolgáltató az ingatlanhasználók  tájékoztatása érdekében honlapján közzéteszi az alábbiakat:

a.) a Közszolgáltató bemutatása, hulladékgazdálkodási tevékenysége,

b.) közérdekű adatai,

c.) a közszolgáltatás díjai,

d.) panaszkezelés, ügyfélszolgálat elérhetőségei,

e.) [7]

f.) alvállalkozó igénybevétele esetén az alvállalkozó megnevezése, és az alvállalkozói szerződéssel érintett települések felsorolása,

g)[8] a Korm. rendelet 6.§ (1) bekezdésében foglaltakat.

4. A Társulás és az Önkormányzat  hulladékgazdálkodási

közszolgáltatással kapcsolatos feladatai


7. §


(1)     A Társulás a település közigazgatási területén a Társulás Társulási Megállapodásában, a Közszolgáltatási Szerződésben, valamint a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően hulladékgazdálkodási közszolgáltatást szervez és tart fenn.


          Az Önkormányzat által a Társulásra átruházott feladat- és hatáskörök alapján a Társulás feladatát képezi:


a.) a ,,Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése” című, KEOP-7.1.1.1/09-11-2011-0001 és KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0003. azonosítószámú pályázat (továbbiakban: KEOP pályázat I.) keretében megvalósuló települési hulladék ártalmatlanítását szolgáló létesítmény létesítése, fejlesztése és működtetése,


            b.) begyűjtőhelyek (hulladékgyűjtő udvarok, átrakóállomások, gyűjtőpontok), előkezelő és           hasznosító (válogató, komposztáló stb.) telepek létesítése és működtetése a település             közigazgatási területén,


            c.) a település közigazgatási területén a települési hulladék elkülönített gyűjtésének,         szállításának megszervezése,


            d.) az ingatlanhasználó által a közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben gyűjtött települési hulladék ingatlanhasználótól történő összegyűjtése és elszállítása-ideértve a háztartásban képződő zöldhulladék, a vegyes hulladék, illetve az elkülönítetten gyűjtött hulladék összegyűjtését és elszállítását is,


e.) a lomtalanítás körébe tartozó  lomhulladék ingatlanhasználótól történő összegyűjtése, átvétele és elszállítása,


f.) a közszolgáltató által üzemeltetett hulladékgyűjtő ponton, hulladékgyűjtő udvaron gyűjtött, vagy átvételi helyen átvett hulladék összegyűjtése és elszállítása,


g.) az elhagyott, illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék összegyűjtése, elszállítása és kezelése,


h.) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladék kezelése,


i.) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással érintett hulladékgazdálkodási létesítmény üzemeltetése, ideértve a KEOP pályázat I. keretében megvalósuló valamennyi létesítményt is,


j.) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésére a jogszabályoknak megfelelő  közszolgáltató kiválasztása/kijelölése,


k.) a kiválasztott/kijelölt közszolgáltatóval a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelő   hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megkötése az Önkormányzat javára.


l)[9] a „Kelet-nógrádi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése eszközbeszerzésekkel” elnevezésű, KEOP-1.1.1/C/13-2013-0013 azonosítószámú pályázat keretében megvalósított projekt eszközeinek üzemeltetése a j-k.) pontok alapján kiválasztott/kijelölt közszolgáltatóval kötött külön szerződés alapján, a jelen szakaszban megjelölt feladatkörök ellátása során a komplex hulladékgazdálkodási rendszer működtetése érdekében.



(2)       Az Önkormányzat a jogszabályok keretei között, valamint a Társulás (1) bekezdésben     meghatározott feladatára tekintettel megalkotja a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás    helyi szabályaira vonatkozó önkormányzati rendeletet.

Szerkesztés...

Szerkesz

5. Az ingatlanhasználó  kötelezettségei


8. §


(1)     Az ingatlanhasználó köteles az ingatlanon keletkező vagy birtokába került települési  hulladékot a jogszabályokban meghatározott módon vagy helyen gyűjteni, továbbá azt a Közszolgáltatónak átadni.

          Ezen kötelezettség teljesítése során az ingatlanhasználó köteles:


a..) a Ht. rendelkezéseinek megfelelően a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásához szükséges feltételeket a Közszolgáltató számára biztosítani,


b..) az ingatlan területén képződő települési hulladékot gyűjteni, azt a Közszolgáltatónak átadni és az ingatlanon keletkező települési hulladék kezelésére a Társulás által szervezett közszolgáltatást igénybe venni; jelen pontban foglalt kötelezettség a gazdálkodó szervezet ingatlanhasználó tekintetében a háztartásihoz hasonló vegyes hulladék tekintetében áll fenn,


c..) a közszolgáltatási díjat kiegyenlíteni.


(2)   A természetes személy ingatlanhasználó a települési hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött hulladék Közszolgáltatónak való átadásáról a Ht. 39.§ (2) bekezdése szerint is gondoskodhat.


  1. A gazdálkodó szervezet ingatlanhasználó a háztartási hulladékhoz hasonló hulladék részét képező elkülönítetten gyűjtött hulladék kezeléséről a Ht. 39.§ (3) bekezdése szerint gondoskodik.


(4)[10] Az ingatlanhasználó köteles a közszolgáltatónak bejelenteni, a bejelentésre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított 15 napon belül:

a)   ha tulajdonosváltozás, vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik,

b)  ha tulajdonosváltozás, vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételének kötelezettsége megszűnik,

c)   ha személyes adataiban változás következik be,

d)  ha a jelen rendelet 5.§ (3a)-(3c) bekezdéseiben meghatározott, az ingatlanhasználó által igénybe vett jogosultságok feltételeinek már nem felel meg.

A határidőn túli bejelentés vagy a bejelentés elmulasztása esetén a mulasztó szolgáltatás igénybe vevő felel a szolgáltatási díj megfizetéséért.


(5)  A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlanhasználó a közszolgáltatásból nem vonhatja ki magát arra való hivatkozással, hogy a szolgáltatást a hulladéktermelés hiányában nem, illetve csak részben veszi igénybe.


(6)  Ha az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, az Önkormányzat jegyzője erre határozattal kötelezi. A határozat elleni fellebbezést Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő testülete bírálja el.


(7) Az ingatlanhasználó egyéb kötelezettségei tekintetében a Ht. és végrehajtási rendeletei irányadók.tés...

6. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás helyi ellátásának rendje


9. §


(1)     A hulladék begyűjtésének, elszállításának rendjét az 1. melléklet tartalmazza.


(2)     A közszolgáltatás körében az ingatlanhasználó és a Közszolgáltató közötti jogviszonyt a települési hulladék kezelésére vonatkozó közszolgáltatás esetében  - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - az a tény hozza létre, hogy a Közszolgáltató az ingatlanhasználó számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll.


(3)     A háztartásihoz hasonló (vegyes) hulladékra vonatkozó közszolgáltatást igénybe vevő gazdálkodó szervezet esetében a közszolgáltatási jogviszony az erre vonatkozó írásba foglalt szerződés megkötésével jön létre.


(4)     A közszolgáltatási jogviszony létrejöttéről, valamint a közszolgáltatás teljesítésének feltételeiről  a Közszolgáltató az ingatlanhasználót írásban köteles értesíteni.

          Az értesítésben meg kell jelölni:

a. a közszolgáltatás igénybevételének kezdő napját,

b.  a teljesítés helyét,

c.  az ingatlanhasználó rendelkezésére bocsátott gyűjtőedényt űrtartalom és darabszám szerint,

d.  az ürítési gyakoriságot és az ürítés idejét napok szerint,

e.  az ingatlanhasználó által meghatározott, az ingatlanon előreláthatólag keletkező hulladék mennyiségét, amelyre a közszolgáltatást az ingatlanhasználó  igénybe veszi.

f.   a gyűjtőedények használatának jogcímét és módját,

g.  a közszolgáltatási díjat és alkalmazásának feltételeit,

h.  a közszolgáltatás mértékét meghaladó, az ingatlanhasználó  igényei szerinti esetleges többletszolgáltatást és annak díját,

i.   a közszolgáltatási díj megfizetésének módját,

j.   a szerződés módosításának, felmondásának feltételeit,

k.  az irányadó jogszabályok meghatározását.


(5)     A közszolgáltatási jogviszony létrejöttéről szóló értesítés mintáját jelen rendelet  2. melléklete tartalmazza.

         

(6)     A közszolgáltatás tárgyában kötött szerződés tartalmi elemei megegyeznek a (4) bekezdésben foglalt értesítés tartalmával. 


(7)     A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás feltételeiben bekövetkezett változásokról a Közszolgáltató az ingatlanhasználót – a változás bekövetkezte előtt – írásban értesíteni köteles.


Szerkesztés...

7. A hulladék gyűjtésére és elszállítására való átadásra szolgáló

gyűjtőedények rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos jogok és kötelezettségek


10. §


(1)     Az ingatlanhasználó a települési hulladék gyűjtésére, illetve elszállítására a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényt – üdülő esetén gyűjtőzsákot [user711] - köteles igénybe venni.


(2)     Az igénybeveendő gyűjtőedények típusait, illetve a gyűjtőedényekben elhelyezhető települési szilárd hulladékok maximális súlyát az 5.§ (3) bekezdés tartalmazza.


(3)     Belterületen garázssor kivételével - a háztartási és a háztartásihoz hasonló hulladékok gyűjtéséhez rendszeresített gyűjtőedények méretének és számának meghatározásakor - heti egyszeri ürítést feltételezve - két ürítés közötti időszakra ingatlanonként legkevesebb 120 l hulladék mennyiséget kell figyelembe venni.


(4)     Amennyiben a Közszolgáltató az (4) bekezdésben meghatározott minimális hulladékmennyiség egyszeri ürítéséhez szükséges edényzetet az ingatlan adottsága miatt nem tudja rendelkezésre bocsátani, abban az esetben a Közszolgáltató köteles a minimális közszolgáltatási szintet az ürítések gyakoriságának növelésével biztosítani.


(5)     Ha az ingatlanhasználó a Közszolgáltató felé a valóságnak meg nem felelő mennyiséget vagy adatot közöl, és ennek folytán az átadásra kerülő hulladék mennyisége rendszeresen meghaladja az átvett gyűjtőedények űrtartalmát, a Közszolgáltató – az ingatlanhasználó   megkeresésével egyidejűleg – jogosult a tényleges mennyiségű hulladéknak megfelelő űrtartalmú edényre cserélni az eredeti gyűjtőedényt, illetve jogosult megemelni az ürítési gyakoriságot vagy a gyűjtésre átadott gyűjtőedények számát.


(6)     Az ingatlanhasználó köteles írásban, három nappal korábban bejelenteni a Közszolgáltatónak, ha az ingatlanon az addig szokásos hulladékmennyiséget jelentősen meghaladó mennyiségű hulladék keletkezése várható. A bejelentés alapján a Közszolgáltató köteles az ingatlanhasználó  által megjelölt időpontra vagy időtartamra a hulladék adott mennyiségének megfelelő gyűjtéséhez, illetve elszállításához alkalmas nagyobb űrtartalmú, vagy további gyűjtőedényt, illetve a hulladék gyűjtésére alkalmas műanyagzsákot az ingatlanhasználó  rendelkezésére bocsátani, és a többletszolgáltatást teljesíteni.


(7)     Ha az ingatlanon keletkező hulladék mennyisége nem rendszeresen, hanem alkalmilag haladja meg az átadott gyűjtőedények űrtartalmát, és az ingatlanhasználó  elmulasztja a (7) bekezdésben írt bejelentési kötelezettségét, a Közszolgáltató jogosult az így átadott, illetőleg a gyűjtőedényzet mellé kirakott hulladék elszállítására. A többletszolgáltatás tényéről és az ennek megfelelő díj alkalmazásáról a Közszolgáltató az ingatlanhasználót egyidejűleg értesíteni köteles.


 [user711]Javasolt pirossal szedni, mert választható tétel.

Szerkesztés...

8. A hulladék gyűjtésére és elszállításra való átadásra szolgáló gyűjtőedények elhelyezésével, használatával és kezelésével kapcsolatos kötelezettségek


11. §


(1)     Az ingatlanhasználó a gyűjtőedényeket az ingatlan területén belül köteles elhelyezni. Gyűjtőedény közterületen tartósan csak közterület-használati engedély birtokában helyezhető el.


(2)     Az ingatlanhasználó köteles a gyűjtőedényeket a hulladék elszállítása céljából a Közszolgáltató által megjelölt időpontban, a közterületen, a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni.

          A gyűjtőedényt legfeljebb a szállítási napot megelőző napon, 18 órától lehet kihelyezni a közterületre, kivéve az (1) bekezdés második mondatában megjelölt esetet.


(3)     A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedények fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedényben úgy kell elhelyezni, hogy az az edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. 

          A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

Szerkesztés...

12. §


(1)     Az ingatlanhasználó köteles gondoskodni a gyűjtőedények tisztán tartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról, valamint környezetük tisztán tartásáról. E kötelezettség alól kivételt képeznek a közterületen tartósan elhelyezett 770, 1100, , 5000 literes gyűjtőedények, melyek tisztítását és fertőtlenítését legalább kéthavonta, illetőleg szükség szerint nagyobb gyakorisággal a Közszolgáltató végzi.

          Fertőtlenítésre csak a külön jogszabályban meghatározott és engedélyezett szerek használhatók.


(2)     A közterületre szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedények ürítése során esetlegesen keletkezett szennyeződés takarításáról a Közszolgáltató köteles gondoskodni.


(3)     A Közszolgáltató tulajdonát képező, az ingatlanhasználó rendelkezésére bocsátott és  rendeltetésszerűen használt gyűjtőedények szükség szerinti javításáról, cseréjéről és esetleges pótlásáról az ingatlanhasználó bejelentése alapján a Közszolgáltató köteles gondoskodni.


(4)     Az ingatlanhasználó által a 10. § (4) bekezdésében foglaltak szerint átvett gyűjtőedény rendeltetésétől eltérő használata, valamint eltűnése vagy megsemmisítése miatt keletkezett kár megtérítésére a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Szerkesztés...

13. §


(1)     Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt üríteni nem lehet, az ingatlanhasználó a Közszolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni. Köteles továbbá az így okozott esetleges kárt megtéríteni.


  1. Tilos a gyűjtőedénybe a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe nem tartozó hulladékot, valamint olyan hulladékot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a gyűjtést, ürítést végző személyek vagy más személyek életét, testi épségét, egészségét.

Szerkesztés...

9. A lomtalanítás alá tartozó települési hulladékra

vonatkozó külön rendelkezések


14. §


(1)     A lomhulladékot az ingatlanhasználó a Közszolgáltató által előzetesen megjelölt időpontban helyezheti ki elszállítás céljából arra a helyre, amelyet a Közszolgáltató előzetesen megjelölt.


(2)     Az elszállítandó lomhulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy az a jármű és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, illetve ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

Szerkesztés...

10. Elhagyott hulladék


15. §


(1)     Az ingatlanon ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett vagy elhagyott hulladék Ht. 31.§-a szerinti elszállításának és kezelésének kötelezettsége a hulladék tulajdonosát vagy korábbi birtokosát terheli.


(2)     A közterületen elhagyott , illetve ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett hulladék elszállításáról és kezeléséről a Ht. 61.§ (4) bekezdésében meghatározott esetben az Önkormányzat gondoskodik.


(3)     Ha az a személy, aki a hulladékot az ingatlan területén vagy a közterületen elhagyta vagy jogellenesen elhelyezte, azonosíthatóvá válik, a Ht. rendelkezései szerint kell eljárni.

Szerkesztés...

Szerkesztés..

11. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj


16. §


  1. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a Ht.-ben meghatározottak szerint a miniszter  rendeletben állapítja meg.


(2)     A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj  összegét az ingatlanhasználó a Közszolgáltatónak fizeti meg.


(3)     A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megfizetésére az az ingatlanhasználó köteles, aki a jogszabályok szerint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételére köteles.


(4)     Az ingatlanhasználók – a lakásszövetkezet, garázsszövetkezet, társasház kivételével –   hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a Közszolgáltató részére – a teljesített közszolgáltatás alapján, számla ellenében – negyedévente fizetnek.

A lakásszövetkezet, garázsszövetkezet, társasház, valamint a 9. § (3) bekezdésében meghatározott gazdálkodó szervezetek a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat – számla alapján – havonta kötelesek megfizetni.


(5)     A közszolgáltatás díját számla ellenében a tárgyidőszak utolsó napjáig kell kiegyenlíteni.


(6)     Nem tagadhatja meg a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételével kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a Közszolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre áll.


(7)     Az Önkormányzat az általa az ingatlanhasználó számára részben vagy egészben biztosított díjkedvezményt a Közszolgáltató részére díjkompenzáció részére megtéríti a (4) bekezdés szerinti számlázási rendnek megfelelően. A díjkedvezményeket a 3. számú melléklet tartalmazza.


(8)     [11]Az a lakóingatlan tulajdonos, aki legalább 60 napig megszakítás nélkül nem tartózkodik az ingatlanán, és az ingatlant más nem használja, a távollét idejére legfeljebb 90 napig mentesül a közszolgáltatás díja alól. A várható távollét időtartamát a távollét megkezdését megelőző 30 nappal a Közszolgáltató felé írásban kell bejelenteni. A távollét tényét hitelt érdemlően – közüzemi elszámoló számlával – igazolni kell. Az igazolás elmaradása esetén a Közszolgáltató az engedélyezett időtartamra kiszámlázza a szolgáltatási díjat.


(9)       A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlanhasználót terhelő díjhátralék és az azzal összefüggésben megállapított késedelmi kamat, valamint a behajtás egyéb költségei adók módjára behajtható köztartozásnak minősülnek, melynek behajtásáról a Közszolgáltató a Ht. rendelkezéseinek megfelelően a NAV útján gondoskodik.

.

12. Elkülönítetten gyűjtött hulladék


17.  §


(1)     A Közszolgáltató a település közigazgatási területén a Ht. 39.§ (5) bekezdés szerinti (kötelező) elkülönített gyűjtés bevezetéséig jogosult az elkülönített gyűjtést megszervezni, az ingatlanhasználó jogosult azt igénybe venni. Az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtését a Közszolgáltatónak úgy kell megszerveznie, hogy az elősegítse a hulladék összetevőinek:

a)  anyagában történő, vagy energetikai hasznosítását, vagy

b)  ártalmatlanítását.


(2)     Az elkülönített hulladék kezelésének feltételeit:

a) házhoz menő gyűjtőjáratokkal,

b) hulladékgyűjtő udvarokkal,

c) gyűjtőszigetekkel

vagy ezek kombinációjával a fokozatosság elve alapján a közszolgáltatói hulladékgazdálkodási tervnek megfelelően ütemezett tervezéssel, egymásra épülő lépésekben, az érintettek lehetőségeinek és teherviselő képességeinek figyelembe vételével kell kialakítani. A létesítmények olyan rendszert alkotnak, amely a hulladék birtokosai számára kedvező feltételeket teremt azok igénybevételére.


(3)     A hulladékgyűjtő udvarban – a létesítésre kiadott engedélyben foglaltak szerint
  – begyűjthetők a települési hulladék hasznosítható, valamint veszélyes
hulladék összetevői.


(4)     A hulladékgyűjtő udvarban ártalmatlanítási művelteket nem szabad végezni.


(5)     A hulladékgyűjtő szigeten csak a települési hulladék hasznosítható
összetevőinek begyűjtése történhet.


(6)     A gyűjtőjárat eszközeinek alkalmasnak kell lennie a tervezett hasznosítható, illetőleg veszélyes hulladékösszetevők begyűjtésére.


(7)     Elkülönített hulladékgyűjtés esetén a gyűjtést szolgáló szabványos gyűjtőedényként és gyűjtőzsákként a Ht. végrehajtási rendeleteiben megjelölt színű és jelzéssel vagy felirattal ellátott gyűjtőedény, illetve gyűjtőzsák használható.

Szerkesztés...

Szerkeszt

18. §


          A hulladékgyűjtő udvar, illetve gyűjtősziget használatáért a közszolgáltatást
igénybe vevő természetes személy ingatlanhasználó számára – amennyiben a Ht. 39.§ (2)  bekezdésében meghatározott szabályok szerint veszi igénybe a közszolgáltatást – a közszolgáltatás díján felül külön díjazás nem számítható fel.

és...

Szerke

13. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás

teljesítésének szüneteltetése, korlátozása


19. §


A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítése a Ht. és végrehajtási rendeleteiben foglaltak szerint szüneteltethető és korlátozható.

sztés...

III. fejezet

Záró rendelkezések


14. Hatályba léptető rendelkezések


20.§


(1)     Jelen rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - 2014. január 1. napján lép hatályba.


(2)    Az 5.§ (8) bekezdés 2015. január 1. napján lép hatályba.

Szerkesztés...

15. Átmeneti rendelkezések


21.§


[12]A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a Ht. 91.§-a állapítja meg.

16. Hatályon kívül helyező rendelkezések


22. §


(1) Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló, 10/2001. (XII. 21.) számú rendelete.




(2) Jelen rendelet 21.§-a 2015. január 1-jén hatályát veszti.


Mátraszele, 2013. december 27.




                         Vincze László                                                Babjákné Bocsok Anna

                           polgármester                                                                  jegyző





A rendelet a mai napon kihirdetve: 2013. december 30.



Mátraszele, 2013. december 30.




Babjákné Bocsok Anna

jegyző

Szerkesztés...

[6]

Módosította a  9/2015. (VIII. 06.) Rendelet. Hatályos 2015.augusztus 7. napjától.

[7]

A rendelet szövegét a 9/2015 (VIII.06.) önkormányzati rendelet 11. §-a módosította. Hatályos: 2015.VIII.07-től

[8]

Módosította a  9/2015. (VIII. 06.) Rendelet. Hatályos 2015.augusztus 7. napjától.

[11]

Módosította   9/2015. (VIII. 06.) Rendelet. Hatályos 2015. augusztus 7. napjától