Kondó Község Önkormányzata képviselő-testületének 1/2018. (I.19.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

Hatályos: 2018. 02. 18

Kondó Község Önkormányzata képviselő-testületének 1/2018. (I.19.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

2018.02.18.

Kondó Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a) – h) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítész, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Örökségvédelmi Osztály, valamint a településfejlesztési és településrendezési dokumentumok, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézmények partnerségi egyeztetésének szabályairól szóló 8/2017. (VII. 7.) önkormányzati rendelet szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

I. Fejezet

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések

1. §

A rendelet célja

A település sajátos településképének védelme és alakítása a
a) helyi építészeti örökség egyedi védelem meghatározásával,
b) településképi szempontból meghatározó területek megállapításával,
c) településképi követelmények meghatározásával,
d) településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával,
e) településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával,
f) a településképi követelmények megvalósítását biztosító sajátos jogintézmények (településrendezési kötelezések: helyrehozatali kötelezettség; településképi véleményezési eljárás, településképi bejelentési eljárás, közterület-alakítás, településképi követelmények: területi és egyedi építészeti követelmény) rögzítésével.

2. §

A helyi védelem célja

A védett helyi építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, a külső értékek jellegzetes karakterének megóvása a jövő számára

3. §

A településképi szempontból meghatározó területek kijelölésének célja

(1) A település és a környék arculatát meghatározó építmények együttesének kijelölése, az épített környezet összefüggő, azonos karakterű részeinek kijelölése.
(2) A terület szerkezetének, telekstruktúrájának, utcavonal vezetésének, beépítésének védelme, a hagyományt őrző építészeti arculat megőrzése, a jellegzetes településszerkezet történelmi folyamatosságának dokumentálása.
(3) A kialakult beépítettség, szintszám, anyaghasználat, színhasználat, melléképületek, építmények megjelenésének, használatának szabályozása a korszerű építési technológiák mellett.

4. § (1) A rendelet területi hatálya Kondó település teljes közigazgatási területére terjed ki.

(2) A rendelet személyi hatálya minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetre kiterjed.

5. § A rendelet alkalmazásában használt fogalmak jegyzéke és magyarázata:

1. Eredeti állapot: Az eredeti építéskori állapot vagy az a későbbi állapot, amelyet az értékvizsgálat a védelem elrendezésekor védendő értékként határozott meg.
2. Helyi védett egyedi érték: Az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított helyi jelentőséggel bíró épület, építmény, amely a hagyományos településkép és jellemzőkarakter megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, művészeti, vagy a használati mód szempontjából jelentős alkotás. A védett épület, építmény fogalmába beletartozik annak mindenalkotórésze, ideértve a kiegészítő, díszítő elemeket is.
3. Helyi értékvédelmi területek: A helyi értékvédelmi terület olyan területi védelem, amely az épített környezet egyes összefüggő részeire, valamint az ahhoz kapcsolódó térre, utcára, utcaszakaszra terjed ki, és a megjelenésével a településrész és a környezete arculatát meghatározó építmények együttest alkotnak, és melyeket a Rendelet védetté nyilvánított. A helyi értékvédelmi területi védelem magába foglalja a településszerkezet, a településkép elemeit, formáit, a jellegzetes építési anyagokat, a terület meghatározó színvilágát, valamint kiterjed a városképi jelentőségű közterületek felületeire is. Magába foglalja továbbá az utcahálózat, telekszerkezet, beépítési mód, a jellegzetes építési vonal védelmét is.
4. Védett műtárgy: Az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított műszaki alkotás, műtárgy, pl. az emlékmű, szobor, síremlék, utcabútorzat, díszkút, kerítés, híd, torony.
5. Településképi szempontból meghatározó terület: Jellegzetes, értékes, települési hagyományt őrző, településkaraktert meghatározó, lehatárolható településrész,
6. Településkarakter: Az épített és természeti környezet településképi jellemzőinek összessége, így a természetes környezet, a település megjelenése a tájban, a településszerkezet, a jellegzetes épülettípus, a tömegformálás, a homlokzati kialakítás, az anyaghasználat és növényzet.
7. Értékvizsgálat: A helyi védelem alá helyezést megalapozó, szakember által készített történeti, esztétikai, műszaki vizsgálati munkarész.
8. Reklám: Olyan közlés, tájékoztatás, megjelenítési mód, amely valamely forgalomképes termék, áru értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul.
Ide nem értve:
- a cégtáblát, üzletfeliratot, a vállalkozás használatában álló ingatlanon elhelyezett, a vállalkozást népszerűsítő egyéb feliratot és más grafikai megjelenést;
- az üzlethelyiség portáljában – kirakatában – elhelyezett gazdasági reklámot;
- a járművön elhelyezett gazdasági reklámot;
- a tulajdonos által az ingatlanán elhelyezett, annak elidegenítésére vonatkozó ajánlati felhívást – hirdetést - valamint a helyi önkormányzat által lakossági apróhirdetések közzétételének megkönnyítése céljából biztosított táblán vagy egyéb felületen elhelyezett kisméretű hirdetéseket.
1. Plakát: A gazdasági reklámnak, valamint a választási kampányeszköznek nem minősülő falragasz vagy felirat, mérettől és hordozóanyagtól függetlenül.
2. Utcabútor: Az utasváró, a kioszk, a közművelődési célú hirdetőoszlop és az információs vagy más célú berendezés.
3. Információs jelző: Az út/utca-mutató szerkezet, útirány-jelző tábla (pl. temetőhöz, telephelyhez).
4. Sajátos építmény: Többnyire épületnek nem minősülő, közlekedési, hírközlési, közmű- és energiaellátási, vízellátási és vízgazdálkodási, sajátos technológiájú építmények, amelyek létesítésekor - az építményekre, építési tevékenységekre vonatkozó általános érvényű településrendezési és építési követelményrendszeren túlmenően - eltérő, vagy sajátos, csak arra a rendeltetésű építményre jellemző, kiegészítő követelmények megállapítására és kielégítésére van szükség.
5. Köztulajdonban álló ingatlan: Közterületnek nem minősülő ingatlan, amely a Magyar Állam, a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzat jogi személyiséggel rendelkező társulása, fejlesztési tanács, nemzetiségi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat jogi személyiségű társulása, költségvetési szerv vagy közalapítvány kizárólagos vagy vegyes tulajdonában áll.
6. Magántulajdonban álló ingatlan: Olyan ingatlan, amely nem minősül köztulajdonban álló ingatlannak vagy közterületnek.
7. Magánterület: Magántulajdonban álló ingatlan és a köztulajdonban álló ingatlan.
8. Közterület: Közhasználatra szolgáló minden állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván, a Magyar Állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában álló, közforgalom elől el nem zárt magánút.
II. Fejezet

A HELYI VÉDELEM

2. A helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek

6. § (1) A helyi védelem feladata:

A védelmet igénylő építészeti örökség
a) meghatározása, dokumentálása;
b) védetté nyilvánítása, nyilvántartása;
c) megőrzése, megőriztetése;
d) a lakossággal történő megismertetése.
(2) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség károsodásának megelőzése során
a) el kell kerülni minden olyan beavatkozást, amely a védett érték pusztulását, megsemmisülését, vagy karakterének megváltozását, általános esztétikai értékcsökkenését okozná,
b) a tulajdonos köteles a védett értéket megóvni, karbantartani.

7. § (1) A helyi védelem alá helyezésről és annak megszüntetéséről a polgármester előterjesztése alapján a Képviselő-testület rendeletben dönt. A Képviselő-testület döntését megelőzően ismertetni kell a beérkezett észrevételeket. A védendő értékről készült dokumentáció (leírás, rajz, fotók) és az értékvizsgálat az előterjesztés mellékletét képezi.

(2) A helyi védelem alá helyezéshez és annak megszüntetéséhez be kell szerezni a főépítész véleményét.

(3) A helyi védelem megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha a védett érték károsodása olyan mértékű, hogy műszaki eszközökkel nem állítható helyre. Az állapotot dokumentálni kell rajzzal, fotókkal, leírással.

(4) Országos műemléki védetté nyilvánítással egyidejűleg a helyi védelem megszűnik.

3. A helyi védelem alá helyezésre és annak megszüntetésére irányuló eljárás megindítása, menete

8. § (1) A helyi védelem alá helyezést és annak megszüntetését bármely cselekvőképes természetes személy vagy jogi személy írásban kezdeményezheti a polgármesternél.

(2) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell

a) a védendő érték megnevezését, szükség esetén körülhatárolását,

b) pontos helymegjelölést (utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész),

c) a védendő érték rövid leírását (ha lehetséges, dokumentálását, különösen irodalom, fotók),

d) a kezdeményezés indoklását.

(3) A Kondói Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: hivatal) a javasolt értékről értékvizsgálatot készíttet.

(4) Amennyiben a kezdeményezés hiánypótlásra szorul, és azt az erre vonatkozó felhívás ellenére 15 munkanapon belül nem egészítik ki a kezdeményezés nem kerül megvizsgálásra, melyről a kezdeményezőt értesíteni kell.

9. § (1) A helyi védelem alá helyezésre és annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket 5 munkanapon belül értesíteni kell.

(2) A rendelet szempontjából érdekeltnek kell tekinteni:

a) az érintett ingatlan tulajdonosát, haszonélvezőjét és használóját,

b)a kezdeményezőt.

(3) A kezdeményezéssel kapcsolatban az érdekeltek annak benyújtásától számított 30 napon belül írásban észrevételt tehetnek.

(4) A védelemmel kapcsolatos javaslatot az értékvizsgálat elkészülte után haladéktalanul a helyben szokásos módon 30 napra írásbeli észrevételezés megtétele érdekében hirdetményi úton közzé kell tenni.

(5) A hirdetmény kifüggesztésének ideje alatt a javaslat és az értékvizsgálat megtekintését biztosítani kell.

(6) A helyi védelem elrendelésétől és megszüntetéséről értesíteni kell:

a) az ingatlan

aa) tulajdonosát,

ab) haszonélvezőjét, használóját a tulajdonos útján,

b) az illetékes földügyi hatóságot,

c) az illetékes építésügyi hatóságot,

d) illetékes állami főépítészt

e) az érdekelt közműveket,

f) a kezdeményezőt.

(7) A helyi védelem alá helyezett értékekről a jegyző nyilvántartást vezet, amelyet közzé kell tenni az önkormányzat honlapján.

(8) A védetté nyilvánított területet, épületet, építményt, alkotást kisméretű táblával meg kell jelölni, melyről a hivatal gondoskodik.

3. A helyi egyedi védelem meghatározása

9. § Egyes értékes, hagyományt őrző építészeti arculatú és sajátos megjelenésű építészeti örökség elemet az önkormányzat helyi védett egyedi értékké nyilvánítja.

4. A helyi egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

10. § (1) A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökséget nem veszélyeztetheti, településképi vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott védett értéken végzett építési tevékenység, a használat nem veszélyeztetheti az adott építészeti örökség fennmaradását.

(2) Tulajdonosi kötelezettség:

a) A tulajdonos köteles jókarbantartást végezni, állapotát megóvni. A kötelezettség kiterjed a védett érték minden alkotóelemére és részletére.

b) A védett érték fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésüknek megfelelő használattal kell biztosítani.

c) Építési tevékenység (korszerűsítés, átalakítás, bővítés, részleges bontás) során a védett érték jellemzőinek, karakterének megőrzése.

(3) A védett értéket érintő felújítási, helyreállítási, színezési, bővítési vagy bontási munkálatokat megkezdeni és végezni, annak rendeltetését megváltoztatni csak az önkormányzati főépítész szakmai ajánlása szerint lehet.

III. Fejezet

A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK

5. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása

11. § (1) A sajátos településszerkezet, a településkarakter, a tájképi elemek és egyéb helyi adottságok alapján az önkormányzat a településképi szempontból meghatározó területeket állapít meg.

(2) Az épített környezet településképi szempontból meghatározó területének térképi lehatárolását az 1. melléklet tartalmazza.

IV. Fejezet

TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK

6. Általános építészeti követelmények, az illeszkedésre vonatkozó rendelkezések

12. § (1) Az illeszkedés szabályait kell alkalmazni minden a rendeletben nem szabályozott esetben.

(2) Illeszkedőnek tekinthető az épület, amennyiben

a) a környezetéhez igazodik,

b) a település építészeti karakterét megőrzi,

c) a meglévő formakultúrát megtartja,

d) léptékhelyes épülettömeget eredményez, és

e) a környezetét figyelembe vevő építési anyagot és színezést alkalmaz.

(3) Az illeszkedés szabályait kell alkalmazni minden a rendeletben nem szabályozott esetben.

13. § (1) A település közigazgatási területén a használaton kívüli, romos, felhagyott épület felújítását, bontását az önkormányzat kötelezési eljárás keretében elrendelheti

a) a településkép védelmében,

b) a közbiztonság védelmében,

c) az életet, egészséget, vagyonbiztonságot veszélyeztető állapotok elhárításának érdekében,

d) az épület szomszédjainak védelme érdekében, vagy

e) az egyes területek leromlásának megakadályozása céljából.

(2) Építmények elhelyezésénél a lehető legnagyobb összefüggő zöldfelület kialakítására kell törekedni, a zöldfelületek kialakításánál a táji – és termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajok telepíthetők. A telepítésre javasolt és telepítésre nem javasolt növényfajták felsorolását a 2. függelék tartalmazza.

7. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények

14. § (1) Közterület határán épülő kerítések esetében:

a) a teljesen zárt, tömör fémlemez kerítés, színtől függetlenül, a közterületek felőli oldalon nem alkalmazható,

b) teljesen zárt, típus betonkerítés a gazdasági területek kivételével a közterületek felőli oldalon nem alkalmazható.

(2) Új építmények építése, meglévő épületek héjazatának felújítása, cseréje során nem megengedett a hullámpala, trapézlemez, cserepeslemez valamint a bitumenes hullámlemez alkalmazása.

15. § (1) Az egyéb területek - lakó (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó terület) karakterű - építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:

Anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól (vakolt felületek, téglaburkolat) eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés.
(2) Az egyéb területek – mezőgazdasági jellegű ipari területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
Homlokzat, szín: Az építményeken tilos az élénk, erős homlokzati színezés, kivéve az építményeken megjelenő céglogókat.

8. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények

16. § (1) Kötelező területi építészeti követelmények a kijelölt – történeti, átalakuló és településközponti karakterű – településképi szempontból meghatározó területeken:

a) Beépítési mód: A helyi építési szabályzat szerint, a történelmileg kialakult, jellemzően oldalhatáron álló beépítési móddal. Új építésű intézmény esetén adottságtól függő - a szomszédos beépítés és a funkciók által meghatározott - beépítési mód alkalmazására kerülhet sor.

aa) A település egyes telkeinek történeti beépítési módja a településkarakter egyik meghatározó eleme. Azokon a telkeken, ahol a telek szélessége lehetővé tette mindkét oldalon épület elhelyezését – 2 db főépület vagy főépület és melléképület (nyárikonyha) – és ez a beépítés máig fennmaradt, ott új épület építésénél igény esetén mód van ennek a beépítési módnak a fenntartására.

ab) Melléképület a kialakult állapot szerint, az illeszkedés szabályaira figyelemmel, a szabályozott beépítési módtól eltérő, más beépítési mód is alkalmazható.

b) A magastető

ba) építése egységes, teljes épületegyüttest magába foglaló módon történhet,

bb) építése esetén önálló álló tetőablak nem építhető, kizárólag a homlokzattal egybeépített, a homlokzatszélesség 1/3 részét meg nem haladó tetőfelépítmény létesíthető,

bc) építése esetén Mansard tető nem engedélyezhető,

bd) építése esetén a tetőszerkezetnek 30-45° között kell lenniük,

be) lapostető nem létesíthető lakóépületek főépülete esetében.

c) A közterületi terv készítésénél figyelembe kell venni:

ca) a közterület-alakítási tervben, legalább utcaszakaszonként egységes megjelenést biztosító fajösszetételű fasorokat kell használni,

cb) csak a környezetbe illő, stílusban nem idegen elemek, és építmények helyezhetők el

d) Kerti építmények, műtárgyak: a hátsókertben kell elhelyezni.

e) Kerítés-kialakítás: Az utcára jellemző anyagú és arányú, épített lábazatos, oszlopos kialakítással, vakolt, kő vagy tégla felülettel, a kerítésmezők fém vagy fa-anyagú áttört kivitelben készüljenek. Lábazati magasságban, teljes magasságban igazodni kell a környezetben lévő kerítésmagasságokhoz, a teljes magasság max. 2,0 m lehet. Utcai kerítésen 1 db max. 4,0 m-es gépkocsi behajtó nagykapu, és 1 db max. 1,50 m-es személyi kiskapu nyitható.

f) Cégérek: Utcai homlokzaton a cégérek, cégtáblák elhelyezése a nyílászárók rendszeréhez igazodóan, összhangban történjen.

(2) Tiltó területi építészeti követelmények a kijelölt – történeti, átalakuló és településközponti karakterű – településképi szempontból meghatározó területeken:

a) Anyag-, színhasználat: Építményeken, kerítéseken tilos a vakolt és festett felületképzéstől eltérő, valamint a történelmileg kialakult világos (szürke, okker, barna, fehér) színektől eltérő élénk, harsány színek alkalmazása.

b) Tömegformálás: A közterület felöli oldalon felújítás, átalakítás során a meglévő építmény tömegkontúrját tilos meghaladni. Új épületnél a szomszédos épületekhez való igazodást figyelembe kell venni.

c) Homlokzatképzés: A meglévő épületeken tilos átalakítani vagy megszüntetni a történelmileg kialakult homlokzati architektúrát és homlokzattagolást, részletképzést, tagozatokat, díszeket. Tilos annak a homlokzati nyílásrendnek, nyílásosztásnak a megtartása, amely történeti architektúrát szüntetett meg. Az épületek utcai homlokzatán műszaki berendezések (riasztó, tv-antenna, parabola) elhelyezése, égéstermék kivezetése tilos.

d) Zöldfelületek: Utcai telekhatár előtt és a telekhatártól mért 3,0 m-en belül tilos tájidegen fás szárú növények, allergén és invazív fajok telepítése.

9. A helyi egyedi értékre vonatkozó építészeti követelmények

17. § (1) Az egyedi védelemben részesített épületek telkén, közvetlen környezetében a változtatásokat, beavatkozásokat, a helyileg védett épület településképi megjelenésének és értékei érvényesülésének kell alárendelni.

(2) A helyileg védett építészeti értékek megőrzése érdekében az eredeti vagy ahhoz közel álló rendeltetésnek megfelelő használatot fenn kell tartani, vagy a közcélú hasznosítást kell biztosítani.

(3) A helyi védett egyedi értékre vonatkozó egyedi építészeti követelmények:

a) Kötelező követelmények:

aa) A történelmileg kialakult tömegforma, az értéket képviselő homlokzatképzés, az építés korának megfelelő színezés megtartása.

ab) A védett épület bővítése esetén az eredeti tömegforma, homlokzati kialakítás, utcaképi és településszerkezeti szerep nem változhat és a tervezett bővítés a meglevő épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen.

ac) A meglévő tetőforma és a héjazat anyaghasználatának megtartása.

ad) A hiteles nyílászáró-osztás és díszítés megtartása.

af) Az eredeti utcai kerítés megtartása, helyreállítása, új esetén az épülethez igazodó stílusú és anyaghasználatú kerítés építése.

b) Megengedő követelmények:

ba) Helyi védelem alatt álló építményt csak a helyi védettség megszüntetését követően lehet elbontani.

bb) A helyi védelem alatt álló építmény részlegesen bontható, ha a bontani kívánt építményrész építészeti értéket nem hordoz és a bontás a helyi védelem alatt álló építmény használata érdekében, a megalapozó építészeti értékek sérelme nélkül történhet meg.

c) Tiltó követelmények:

ca) Tilos a védett épületek eredeti telkének megosztása vagy a szomszédos telekkel összevonása, telekalakítása.

cb) A helyi védettségű építészeti örökség jókarbantartása keretében nem végezhető olyan tevékenység, amely a védett építészeti érték fizikai sérülésével, roncsolásával, továbbá a védett építészeti érték megjelenésének megváltoztatásával jár.

cc) Az épület előtt a közterületen, valamint a telken belül, az épület mélységében tájidegen örökzöld növény telepítése.

cd) A magastetőn nem építhető kiugró tömegű tetőfelépítmény, tetőablak.

ce) Utcáról látható felületeken (homloksíkon, tetőfelületen) gépészeti, elektromos, hírközlési, riasztó műszaki berendezés elhelyezése tilos.

9. A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak

18. § (1) A hírközlési sajátos építmények elhelyezésére alkalmas területek:

a) az elektronikus hírközlési építményt elsősorban közterületen, meglévő hírközlési építmények közös eszközhasználatával, vagy más fizikai infrastruktúra elemeinek felhasználásával kell elhelyezni,

b) alkalmas területek a különleges közműterületek, közlekedési és közműterületek,

c) az elektronikus hírközlési építmény a legkisebb mértékben érintsen egyéb nem köztulajdonú ingatlant.

(2) A villamosenergia-ellátási, közvilágítási, távközlési vezeték elhelyezésére alkalmas területek:

a) a hálózat felszíni vezetése a nem védett külterületen lehetséges,

b) a településképi szempontból nem meghatározó (egyéb) belterületeken törekedni kell a föld feletti légvezetékek egyoldali közös oszlopsoron való elhelyezésére,

c) utak, utcák rekonstrukciója, közművesítése, szilárd burkolása során a vezetékek földkábeles megoldása elsődleges.

(3) A településképi szempontból meghatározó területeken a teljes település ellátását biztosító felszíni villamosenergia-ellátási és hírközlési sajátos építmények, műtárgyak nem helyezhetők el.

(4) A helyi védett egyedi értékek látványát befolyásoló helyeken az (1) - (2) bekezdés szerinti sajátos építmények és műtárgyak nem helyezhetők el.

(5) A csapadékvíz elvezetésére szolgáló nyílt árokrendszerű felszíni vízelvezetést a korszerűsítés, útépítés során zárt csapadékvíz-hálózatba kell átépíteni.

10. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények

19. § (1) A település fokozott védelem alatt álló területein, közterületen és magánterületen reklámhordozó és reklám a Tktv. 11/B. § (1) bekezdése alapján nem helyezhető el.

(2) Egyéb (nem védett, nem meghatározó) terület közterületein reklám kizárólag az utcabútorzaton (utasvárón, hirdetőoszlopon) helyezhető el legfeljebb 2 m2 felületen.

(3) Jelzésekre (utca-mutatóra, irány-jelző táblára) reklámot tenni tilos.

(4) Reklámhordozók, reklámok elhelyezésére, a Tktv.-től eltérő szabályok:

a) Jelentős esemény (falunap, fesztivál) hirdetése,

b) Nyilvánosság biztosítására szolgáló információs felület - önkormányzati hirdetőtábla - időkorlát nélkül a település egész területén elhelyezhető.

c) Építési reklámháló esetén: reklám elhelyezhető az építési tevékenység időtartama alatt, feltétele az építési napló-bejegyzés. Az építési tevékenység befejezésével az építési reklámhálót 8 napon belül el kell bontani. Az eltávolításáért a reklám közzétevője, a tartóberendezés tulajdonosa és az ingatlan tulajdonosa egyetemleges felelősséggel tartozik.

11. Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

20. § (1) Az épület utcai homlokzatán és az épülettömeg utca felőli 1/3-mad részén és ezek tetőfelületén klímaberendezés kültéri egységét elhelyezni tilos.

(2) Műholdas parabola-antenna az utcai fronton és az épülettömeg utca felőli 1/3-mad részén nem helyezhető el.

(3) Épület utcai homloksíkján síkból kiálló közmű-berendezés nem helyezhető el.

(4) Településképi szempontból meghatározó területen magas tetős épület esetén, táblás napelem vagy napkollektor a településképi jelentőségű út felé néző homlokzaton nem helyezhető el.

(5) Napelemcserép a tető teljes felületén alkalmazható, kivéve védett épületen.

(6) Napelem, napkollektor védett épületen nem helyezhető el.

V. Fejezet

TELEPÜLÉSKÉP ÉRVÉNYESÍTÉSI ESZKÖZÖK

12. Településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció

21. § (1) Kötelező a szakmai konzultáció minden egyszerűsített bejelentés alapján végezhető építési tevékenység, valamint a településképi értelemben meghatározó és kiemelt jelentőségű területeken végzett építési tevékenység megkezdése előtt, legyen az építési engedély köteles, egyszerű bejelentés köteles, vagy építési engedély és egyszerű bejelentés nélkül végezhető építési tevékenység.

(2) Igény esetén a főépítész bármely építési ügyben tájékoztatást és szakmai konzultációt biztosít. A szakmai konzultáció során a főépítész javaslatot tehet a településképi követelmények érvényesítésének módjára.

(3) A szakmai konzultációt és tájékoztatást az önkormányzati főépítész akadályoztatása esetén a polgármester látja el.

(4) A kérelemhez csatolni kell az elbíráláshoz szükséges mélységgel kidolgozott vázlatterv szintű tervdokumentációt, pontos anyag- és színhasználat megjelölésével.

(5) A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben rögzíteni kell a javaslatokat, és a főépítész vagy a polgármester nyilatkozatát.

(6) A településképi konzultáció, szakmai tájékoztatás díj- és illetékmentes.

13. A településképi véleményezési eljárás

22. § (1) Az építési, összevont vagy fennmaradási engedélyhez kötött építési tevékenységekhez a polgármester településképi véleményezési eljárást folytat le az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján.

(2) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása kötelező minden olyan építési, átalakítási, felújítási, bővítési, színezési munkával kapcsolatban, amely:

a) a helyi védett egyedi értéket érintő, és annak szomszédságában történik és melyek a településképet befolyásolják;

b) a településképi szempontból meghatározó területeken lévő magántulajdonú ingatlanon és közterületen,

c) a műemléki környezetben,

d) egyéb területeken,

e) rendeltetéstől függetlenül, a 300 m2 beépített területet meghaladó új épület, építmény esetén.

(3) A településképi véleményezési eljárás lefolytatásához szükséges kérelmet a rendelet 2. melléklete tartalmazza.

14. A településképi véleményezési eljárás részletes szabályai

23. § (1) A kérelmező kérelmét papír alapon adja be, és a véleményezendő dokumentációt elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre (ÉTDR), melyhez hozzáférést biztosít a polgármester számára.

(2) A kérelemnek tartalmaznia kell az építtető/ kérelmező nevét, címét, a tervezett építési tevékenység helyét, az ingatlan helyrajzi számát.

(3) A kérelemhez csatolni kell az építésügyi hatósági eljáráshoz szükséges kidolgozottságú építészeti-műszaki tervdokumentációt.

(4) A településképi véleményezés során vizsgálni kell a településképi követelményeknek való megfelelést, tömeg-, héjazat-, anyag-, színhasználatot, homlokzatképzést, a telepítés környezetbe, településképbe való illeszkedését, a helyi építészeti érték védelmének érvényesülését, a közterületet befolyásoló burkolat, műtárgy, növényzet, utcabútorzat, reklámhordozó, reklám, egyéb műszaki berendezések kialakítását.

(5) A polgármester a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül megküldi véleményét az építtetőnek/ kérelmezőnek, és elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre.

(6) A településképi vélemény ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, csak az építésügyi hatósági ügyben hozott döntés ellen lehet fellebbezni.

(7) Ha a polgármester az (5) bekezdésben foglalt határidőn belül nem nyilvánít véleményt, a hozzájárulását megadottnak kell tekinteni.

(8) A településképi véleményezési eljárás díj- és illetékmentes.

15. A településképi bejelentési eljárás

24. § (1) Építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységekhez, reklámhordozók elhelyezéséhez, és rendeltetésváltozáshoz a polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le.

(2) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező:

a) a helyi védett egyedi értéket érintően, és annak szomszédsága esetén;

b) a településképi szempontból meghatározó területen történő tevékenység esetén;

c) műemléki környezetben folyó munkálatok esetén;

d) egyéb területeken a településképet befolyásoló tevékenység esetén.

16. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai

25. § (1) A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentő nevét, címét, a tervezett építési tevékenység reklámhordozó elhelyezés vagy rendeltetésváltozás helyét, a telek helyrajzi számát.

(2) A bejelentéshez csatolni kell a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló tervet és/vagy dokumentumokat.

(3) A településképi bejelentési eljárás során vizsgálni kell, hogy a tevékenység illeszkedik-e a településképbe, megfelel-e a településképi követelményeknek.

(4) A polgármester az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül meghozza a tudomásulvételről, vagy az megtiltásról szóló döntését, és írásban közli azt a bejelentővel.

(5) A polgármester önkormányzati hatósági döntésével szemben az érintett a települési önkormányzat képviselő-testületéhez fellebbezhet.

(6) A településképi bejelentési eljárás díj- és illetékmentes.

17. A településképi kötelezési eljárás

26. § (1) A polgármester településképi kötelezési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében:

a) a kötelező szakmai konzultáció elmulasztása esetén,

b) a településképi véleményezési eljárás elmulasztása esetén,

c) a településképi bejelentési eljárás elmulasztása esetén,

d) a településképi bejelentés során meghozott döntés megszegésekor.

(2) A kötelezési eljárás hivatalból vagy kérelemre, bejelentésre indul, és a polgármester az eljárás lefolytatása után, szükség esetén településképi kötelezést ad ki a jogsértő állapot 90 napon belüli megszüntetésére.

(3) A polgármester településképi kötelezés formájában az ingatlan tulajdonosát az épület, építmény vagy annak egy részének felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti.

18. A településképi bírság kiszabásának esetkörei és mértéke

27. § (1) Amennyiben a kötelezett a településképi kötelezésnek a megadott határidőig nem tesz eleget, a jogsértő állapot továbbra is fennmarad, úgy a polgármester pénzbírságot (a továbbiakban: településképi bírság) szab ki. A kötelezésben foglaltak elmaradása, nem megfelelő teljesítése esetén a bírságot ismételten ki kell szabni.

(2) A településképi bírság legkisebb összege esetenként tízezer forint, legnagyobb összege egymillió forint.

(3) A településképi bírság kiszabásánál figyelembe kell venni:

a) a jogellenes magatartás súlyát,

b) az érintett vagyoni helyzetét és jövedelmi viszonyait, továbbá

c) a településképi bírságnak ugyanabban az eljárásban történő ismételt kiszabása esetén az előző bírságolások számát és mértékét.

(4) A kiszabott és be nem fizetett településképi bírság adók módjára behajtandó tartozás.

VI. Fejezet

ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER

19. A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése

28. § (1) Az önkormányzati Képviselő-testülete az évenként elfogadásra kerülő költségvetési rendeletében kialakíthatja a településképi követelmények érvényesítését segítő támogató és ösztönző rendszerét.

VII. Fejezet

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

21. Hatálybaléptetés

29. § A rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

22. Átmeneti rendelkezések

30. § A rendelet előírásait a hatálybalépést követően induló eljárásokban kell alkalmazni.



Fajder Gábor
polgármester



Dr. Ignácz Dávid
jegyző

Kihirdetési záradék:
A rendeletet 2018. január 19-én kihirdettem.
Dr. Ignácz Dávid
jegyző

1. melléklet az 1/2018. (I. 19.) önkormányzati rendelethez

üres cím

1. függelék az 1. melléklethez az 1/2018. (I. 19.) önkormányzati rendelethez

üres cím

2. melléklet az 1/2018. (I. 19.) önkormányzati rendelethez

üres cím

1. függelék a 2. melléklethez az 1/2018. (I. 19.) önkormányzati rendelethez

üres cím