Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2007. (III. 30.) önkormányzati rendelete

A temetőkről és a temetkezés rendjéről

Hatályos: 2019. 02. 02- 2019. 06. 01


BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

16/2007. (III. 30.)

r e n d e l e t e


A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL[1]



Békés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, továbbá a temetőkről, és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (továbbiakban: törvény) 41. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel a törvény végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet előírásaira, az alábbi rendeletet (továbbiakban: rendelet) alkotja:


Általános rendelkezések


1. §


A rendelet hatálya kiterjed a 2. §-ban meghatározott azon temetőkre, ahol Békés Város Önkormányzata a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségéről kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretében gondoskodik, valamint ezen temetők fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatos összes tevékenységre.


2. §


(1) Békés Város Önkormányzata a köztemető fenntartásával kapcsolatos kötelezettségét kegyeleti közszolgáltatási szerződés alapján az alábbi temetőben teljesíti:

            Rózsa temető (Békés, 3732. hrsz.)

(2) A temető tulajdonosa, fenntartója és üzemeltetője (továbbiakban: fenntartó) a Református Egyház.


3. §


A temető fenntartása, építési előírások


(1) Fenntartó feladata:

- a temető rendeltetésszerű használatához szükséges építmények, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények, valamint a közcélú zöldfelületek – törvényben meghatározott képesítésű alkalmazott általi - karbantartása, szükség szerinti felújítása és gondozása;

- a temetőhöz biztonságos megközelítést szolgáló út biztosítása;

- a ravatalozóhoz burkolt út biztosítása.

(2) A temetőt sírhelytáblákra (parcella), a sírhelytáblákat sorokra kell osztani. A sorokban a temetési helyeket a temető fenntartója jelöli ki.

(3) A sírhelytáblák olyan temetőrészeket jelölnek, amelyeket a nyugvási idő elteltével – szabályszerű eljárás mellett – ki lehet üríteni és temetés céljából igénybe lehet venni. Külön sírhelytáblákat kell kijelölni a felnőttek, a 10 éven aluli gyermekek, valamint a halva születettek, az elvetélt magzatok és a csonkolt testrészek eltemetésére.

(4) Az (1) bekezdésben foglaltak végrehajtása során az alábbi építési és egyéb előírásokat be kell tartani új parcella kialakítása esetén:

a) a temető területén belüli közcélú zöldfelületek és utak területe újabb temetési helyek létesítésével nem csökkenthető;

b) a sírgödör mélysége 200 cm. Rátemetés esetén a koporsót úgy kell mélyíteni, hogy a felülre kerülő koporsó aljzata legalább 160 cm mélységbe kerüljön. A sírhelyek, sírboltok méreteit egyebekben a temetőszabályzat tartalmazza; -

c) új parcellát nyitni csak parcellázási terv alapján, a tereprendezési munkák elvégzését és előfásítást követően lehet;

d) urnafülke (kolumbárium) és urnasírbolt, sírbolt csak építési engedély alapján építhető, a tervet a fenntartónak be kell mutatni;

e) a temetőterületen belül a kerítések mentén zöldsávot kell kialakítani. A temetési helyek, a terület maximum 60 %-át foglalhatják el;

f) a sírjel nem foglalhat el a temetési helynél nagyobb területet, magasságát a helyi építési szabályzat, ennek hiányában az építésügyi hatóság szabályozhatja;

g) a sírhelyeket kifalazni, kibetonozni nem lehet.


4. §


A sírhelyekkel, sírjelekkel, sírgondozással kapcsolatos szabályok


(1) A sírhelyeken sírdomb kialakítása (felhantolás) nem kötelező. A hant nélküli parcellák létesítésére kijelölt területen sírdomb nem alakítható ki.

(2) A sírbolt, síremlék karbantartásáról annak létesítője (örököse) vagy a sírhellyel egyébként rendelkezni jogosult köteles gondoskodni. A temető tulajdonosa a temetési hely felett rendelkezni jogosultat a biztonságos használatot veszélyeztető sírjel vagy a sírbolt helyreállítására köteles felhívni. A felhívást – a temetési hely megjelölésével – a temető hirdetőtábláján és a parcella sarkán 90 napra ki kell függeszteni, és a felhívás közlését a rendelkezésre jogosult ismert lakcímén is meg kell kísérelni. Ha a sírjel felett rendelkezni jogosult a felhívás ellenére nem állítja helyre és az életet is fenyegető közvetlen veszély áll fenn, akkor a közvetlen veszélyt a rendelkezni jogosult költségére a temető tulajdonosa szünteti meg. A sírjel vagy sírbolt helyreállításáig a temetési helyre további temetkezés nem történhet.


5. §


A temető üzemeltetésének, igénybevételének szabályai


(1) A halottat eltemetni, az elhamvasztott halott maradványait elhelyezni – a (6) bekezdésben foglaltak kivételével – temetőben vagy temetkezési emlékhelyen létesített temetési helyen szabad.

(2) A sírhelyeket a temetés alatt álló sírhelytáblákban – fő szabályként – folytatólagos sorrendben kell felhasználni.

(3) Felnőtt sírhelydíj befizetése mellett a felnőtt sírhelytáblába 10 éven aluli gyermek is temethető. Ilyen esetben azonban a sír méreteinek a felnőtt sír méreteivel azonosnak kell lenni. Felnőtt sírba elhelyezett két koporsón kívül még urnák is temethetők.

(4) A betelt sírhelytáblákat az utolsó temetés napjával le kell zárni. A lezárt táblába csak rátemetéssel lehet temetni.

(5) A felravatalozott koporsót – az eltemettető kívánságára – a búcsúztatás (szertartás) megkezdéséig nyitva lehet tartani. Kivételt képez ez alól a fertőző betegségben elhunytak koporsója.

(6) A hamvakat tartalmazó urnát urnafülkébe elhelyezni, urnasírba temetni vagy sírhelybe, sírboltba rátemetni egyaránt szabad. Az uránt a talaj szintétől legalább 0,5 méter mélységbe kell elhelyezni.

(7) Az eltemettető, vagy egyetértésével más hozzátartozó kívánságára az urnát az átvétel igazolásával ki kell adni, és ennek megtörténtét a nyilvántartásban is fel kell jegyezni.

(8) A temetőkben már korábban elhelyezett urnák kérelemre történő kiadásáról a fenntartó gondoskodik. Az urna kiadását az eltemettető vagy egyetértésével más hozzátartozó kérheti az átvétel egyidejű igazolásával.

(9)[2]


6. §


A sírboltra vonatkozó szabályok


(1) A sírbolt felett rendelkezőnek az tekinthető, aki a terület használati díját megfizette.

(2) Arra nézve, hogy a sírboltba kik temetkezhetnek, a létesítőnek a sírboltkönyvben bejegyzett rendelkezései az irányadók.

(3) Amennyiben a sírbolt tulajdonosa a temetkezési jogosultságról a sírboltkönyvben vagy végrendeletileg nem tett rendelkezést, úgy a sírboltban az elhalt hozzátartozói az elhalálozás sorrendjében temethetők el.

(4) A sírboltba koporsóban csak annyi elhalt temethető, ahány férőhelyre azt építették.


7. §


A temető lezárása, megszüntetése, kiürítése


(1) Temető és temetési hely lezárásáról, megszüntetéséről és kiürítéséről a fenntartó dönt.

(2) A temető lezárását és megszüntetését megelőzően a törvényben meghatározott módon a megszüntetés tényét közzé kell tenni.

(3) Lezárt temető vagy temetőrész betemetett sírjai, sírboltjai felett létesített síremlék a használati idő le nem jártáig – kegyeleti szempontból – nem idegeníthető el és más sírra, sírboltra nem helyezhető át.

(4) Működő temetőben vagy temetőrészben felállított síremléket lebontani, áthelyezni csak a fenntartó engedélyével szabad.


8. §


A temetési helyek megváltási díjai és a megváltás időtartama


A temetkezéssel összefüggő díjakat - a díszsírhelyek kivételével - az elhunyt hozzátartozójának, illetve az eltemetésre kötelezettnek kell fizetnie. A díszsírhely vonatkozásában a díjak megfizetése az adományozó feladata. A temetési hely megváltásának díját, a temető-fenntartási hozzájárulás díját, illetve a létesítmények vállalkozók részéről történő igénybevételének díját a temetőszabályzat tartalmazza.


9. §


Temetkezési szolgáltatások


(1) A temetőben temetkezési szolgáltatás csak az arra vonatkozó jogszabályi feltételek betartásával végezhető. A temetkezési szolgáltatást végzőknek a rendelet mellékletét képező temetőszabályzatban meghatározott díjat kell fizetni.

(2) A temetői munkák során (így különösen: rátemetés, exhumálás, áthelyezés) talált értékekről (ékszer, nemesfémből készült protézis) és a találás körülményeiről jegyzőkönyvet kell felvenni. A talált érték biztonságos megőrzéséről a jogosultaknak történő átadásig a fenntartó gondoskodik.


10. §


Nyilvántartások vezetése


(1) A temető fenntartója az új sírmezők (sírnegyedek, sírparcellák) megnyitása előtt köteles gondoskodni a sírnyilvántartási térkép elkészítéséről. A temetőtérképet a temető-nyilvántartó könyvvel összhangban a fenntartó köteles vezetni. A temető dokumentációkat a temető kiürítésének elrendeléséig a fenntartónak tűztől védve, páncélszekrényben kell megőriznie, azt követően pedig átadnia a Békés Megyei Levéltárnak.

(2) A nyilvántartó könyvbe minden temetést (urna elhelyezést) időrend szerint a következő adatok feltüntetése mellett kell bejegyezni:

  • folyószám;
  • a temetés napja (urnaelhelyezés vagy a hamvak szétszórásának napja);
  • az elhalt családi neve és utóneve, születési családi és utóneve, születési ideje, anyja neve, utolsó lakóhelyének a címe;
  • az elhalálozás időpontja;
  • fertőző betegségben elhunytaknál a halál oka;
  • a sírhelytábla, a sírhelysor, a temetési hely száma, valamint az eltemettető, illetve a temetési hely felett rendelkezni jogosult személy neve és lakcíme, továbbá a síremlékre vonatkozó bejegyzések.

(3) A nyilvántartó könyvhöz kapcsolódóan betűsoros névmutatót kell vezetni, amely az eltemetett halottak nevét és sírhelyeik pontos megjelölését tartalmazza. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a megváltásra jogosult személy nevét és címét.

(4) Külön jegyzéket kell vezetni a temetőben elhelyezett halva született gyermekekről. A jegyzékben fel kell tüntetni a halva született magzat anyjának nevét, az elhantolás (urna elhelyezés) időpontját és a föléje tűzött fejfa sorszámát.

(5) A sírboltkönyv, a sírboltban elhelyezett halottak bejegyzésére szolgál. A sírboltkönyvet a (3) bekezdésben meghatározott tartalommal kell vezetni, a sírbolt számának feltüntetésével. A sírboltkönyvbe be kell vezetni a létesítőnek a sírboltra vonatkozó rendelkezéseit.

(6) A nyilvántartó könyvbe, és a sírboltkönyvbe az eltemettető és a temetési hely felett rendelkezni jogosult tekinthet be.


A temető rendje


11. §


(1) A temetők nyitvatartási idejét a temetőszabályzat tartalmazza.

(2) A temetőből a nyitvatartási idő leteltekor külön felszólítás nélkül el kell távozni.

(3) A temetőkben mindenki a hely csendjének, a kegyeletnek megfelelő magatartást köteles tanúsítani.

(4) A temetőkben a kegyeleti tárgyakat, a sírokra ültetett fákat és növényeket, valamint a sírok díszítésére szolgáló anyagokat beszennyezni, elmozdítani tilos.

(5) A temető területéről sírkövet, síremléket és fejfát – vagyonvédelmi okokból – csak a temető fenntartójával történő előzetes egyeztetést követően szabad kivinni.

(6) A temető területén hulladékot csak az arra kijelölt helyen lehet elhelyezni. A hulladék elszállításáról a temető fenntartója gondoskodik.


12. §


(1) A temetőkben gyertyát égetni legkésőbb a zárási időt megelőző egy óráig szabad. Ügyelni kell arra, hogy a gyertyagyújtás tűzveszélyt ne okozzon.

(2) A temetők területére kutyát bevinni – a vakvezető kutyák kivételével – tilos.


13. §


(1) Gépjárművel, motorkerékpárral és kerékpárral a temető területére behajtani tilos.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt tiltás a mozgáskorlátozottakra, az engedélyezett munkálatokat végzőkre és – esetenként – a láthatóan idős betegekre nem vonatkozik.

(3) A mozgáskorlátozottak kivételével a (2) bekezdés szerinti, további behajtási jogosultak, eseti behajtási engedéllyel közlekedhetnek gépjárművel a temetőben.


Vegyes és záró rendelkezések


14. §


Díszsírhely adományozása


(1) Az önkormányzat azon elhunyt személyeknek, akik a városi közélet valamely területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, haláluk esetén díszsírhelyeket adományozhat.

(2) A díszsírhelyek megváltását – kegyeleti közszolgáltatási szerződés alapján – az önkormányzat végzi. A díszsírhely használati ideje a temető megszüntetéséig tart.

(3) A díszsírhelybe – a sírnyitás és rátemetés szabályainak megtartása mellett – az elhalt özvegye és az elhalt közvetlen felmenő és lemenő hozzátartozói is eltemethetők.

(4) A sírok gondozásáról az elhunyt hozzátartozója, ennek hiányában az önkormányzat gondoskodik.


15. §


Megváltás nélküli sírhelyek újra hasznosítása csak Békés Város Polgármesteri Hivatala Városüzemeltetési Osztályának előzetes véleménye alapján lehetséges.


A temetői díjak


16. §


(1) A temetőben érvényes díjakat a képviselő-testület a temető tulajdonosával egyeztetve határozza meg.

(2) A temetőben a következő sírhelyárak érvényesek:

a) Egyszemélyes ingyenes sírhely: csak a Rózsa temetőben a kijelölt parcellában 25 évre 1,5 x 3 m-es terület

b) Egyszemélyes kedvezményes árú ásott sírhely 25 évre csak a kijelölt parcellában 17,500 Ft (700 Ft/év)

c) Valamennyi többi sírhely 2 vagy több személyre, de azonos méretben, 3 x 3 m-es területen az alábbi megosztásban (nagyobb méret esetén a díj is arányosan nő):

Ásott sír esetén 25 év megváltási időre:

      1. sorban 81,250 Ft (3250 Ft/év)

      2. sorban 60,000 Ft (2400 Ft/év)

      3. sortól 51,250 Ft (2050 Ft/év)

Kripta esetén 60 év megváltási időre:

1. sorban 162,000 Ft (2700 Ft/év)

2. sorban 120,000 Ft (2000 Ft/év)

3. sortól 102,000 Ft (1700 Ft/év)

d) Díszsírhely: (ravatalozó mellett, főútnál, ill a külön erre kijelölt területen) 2 személyre 3 x 3 m-es terület, 60 év megváltási időre egységesen 195,000 (3250 Ft/év)

e) Urna és gyermeksírhely az adott parcellában előírt ásott sírhely 50 %-a.

f) Kijelölt urnatáblában az alábbi árak érvényesek:

Az urnahelyek árai 25 év megváltási időre érvényesek. Ezen túlmenően csak a sírhely árát kell kifizetni, amit külön jelzünk egy évre kivetítve. A váltási idő a 25 éven túl 10, 25 vagy ezek többszöröse lehet. Újabb behelyezés esetén az eltelt időt az akkor érvényes sírhelyárral kell kifizetni (a mindenkori díszsírhely éves árának a fele). Türelmi idő: 2 év (rendes sírhely esetén 5 év)

Kis egyes                    95,000 Ft, minden további év 1600 Ft

Kis kettes                   130,000 Ft, minden további év 1600 Ft

Nagy kettes    150,000 Ft, minden további év 1600 Ft

Keretes kissír  150,000 Ft, minden további év 1600 Ft

g) Több személyes sírhely esetén újratemetkezésnél az eltelt idő arányában újraváltást kell fizetni.


17. §


(1) E rendelet alkalmazásában hozzátartozó alatt a Ptk. 685. § b) pontjában meghatározott hozzátartozókat kell érteni.

(2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a temető fenntartója által elkészített és e rendelet mellékletét képező temetőszabályzat irányadó.

(3) [3]


18. §


A rendelet 2007. április 1. napjával lép hatályba.


E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.[4]


Békés, 2007. március 29.


                              Izsó Gábor s.k.                         dr. Heinerné dr. Kecskés Aranka s.k.

                               polgármester                                                       jegyző



A rendelet kihirdetésre került: 2007. március 30-án.

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva: 2019. február 1-jén.


Tárnok Lászlóné s.k.

       jegyző



1. sz. melléklet a 16/2007. (III. 30.) önkormányzati rendelethez


Temetőszabályzat

a temetők használatának rendjéről

A Békési Református Egyházközség Presbitériuma a temetőkről szóló, többször módosított 1999. évi, XLIII. tv. (a továbbiakban tv.) és az annak végrehajtása tárgyában kiadott ugyancsak többször módosított 145/1999. Korm. r. (a továbbiakban: vhr.) alapján a tv. 6. §/4/bek.-ben kapott felhatalmazás alapján megalkotja az alábbi temetőszabályzatot.

  1. FEJEZET

A TEMETŐ

Általános szabályok

  1. § A Békési Református Egyházközség (a továbbiakban: tulajdonos) tulajdonában állnak, mint felekezeti temetők az alábbi ingatlanok:
    1. a békési 3732 hrszú Rózsa temető, területe: 19 ha 3691 m2,
  2. § A temető fenntartója és üzemeltetője a tulajdonos (továbbiakban tulajdonos).
  3. § A tulajdonos a tulajdonjogának és a temető felekezeti jellegének veszélyeztetése nélkül kegyeleti közszolgálati szerződésben biztosíthatja a helyi önkormányzat részére a köztemető fenntartásával járó kötelezettsége teljesítését. Biztosítja továbbá a viszonosság alapján más felekezetekhez tartozók részére is a temetkezést a temetőben. Az e rendelkezésekbe ütköző megállapodás semmis.
  4. § A szabályzat hatálya a tulajdonos temetőire, a temetőlátogatókra, a temetőben munkát végző vállalkozókra és a temetkezési szolgáltatókra, a szolgáltatások igénybevevőire terjed ki és rendelkezéseit alkalmazni kell a temetőre vonatkozó jogviszonyokban minden szerződő félre.

Fogalom meghatározások

  1. § E szabályzat alkalmazásában:
    1. Használati idő: a temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama, amely hamvasztásos temetés esetén 10 évnél, egyéb esetekben 25 évnél rövidebb nem lehet, sírbolt esetén legalább 60 év.
    2. Sírhely: koporsós temetésre szolgáló temetési hely, amely a betemetések számától függően lehet egyes, kettes vagy többes sírhely, a megváltás időpontjától függően előreváltott vagy a betemetéssel egy időben váltott sírhely, illetve a kialakítás módjától függően hantolt, hantolatlan, fedett vagy kerített sírhely, végül a méretétől függően kisméretű (gyermek- urna) sírhely. Díszsírhely az elhalt érdemeire tekintettel a tulajdonos ill. a helyi Önkormányzat által adományozott temetési hely ill. az e célra kijelölt parcellában létesített sírhelyek.
    3. Sírbolt: a sírhelyen létesített terepszint alatti és feletti vagy kizárólag terepszint feletti építmény.
    4. Keretezett sírhely: a szilárd építési anyagból körülépített, de nem fedett sírhely; fedett sírhely: a szilárd építési anyagból körülépített és lefedett sírhely (e két fogalom együtt a továbbiakban: keretezett sírhely.)
    5. Betemetés: koporsónak földbe vagy sírboltba temetése, illetve urnának sírhelybe, urnasírhelybe vagy urnasírboltba helyezése.
    6. Sírhelyváltás (megváltás): a temetési hely feletti rendelkezési jog megszerzése határozott időre díjfizetés ellenében; e jogról annak megszerzője lemondhat más kedvezményezett javára; újbóli sírhelyváltás (újraváltás): a használati idő meghosszabbítása; sírhely előreváltása: a sírhelynek a betemetést megelőző megváltása.
    7. Sírnyitás: a sírhelynek, sírboltnak az ÁNTSZ (a továbbiakban. intézet) által rátemetés, hamvasztás, máshová temetés vagy egyéb okból engedélyezett felnyitása.
    8. Urnasírhely: a hamvakat tartalmazó urna földbe temetésére szolgáló sírhely.
    9. Urnasírbolt: a hamvakat tartalmazó urna elhelyezésére szolgáló terepszint alatti és feletti vagy kizárólag terepszint feletti építmény.
    10. Sírgödör: a sírhelyen a koporsó elhelyezésére szolgáló legalább két méter (rátemetés esetén 1,6 m) mélyre ásott gödör, amelyet a sírhely hossztengelyével párhuzamosan úgy kell kiásni, hogy a sírhelyen betemetni szándékolt koporsók egymás mellett elhelyezhetők legyenek.
    11. Sírjel: a temetési hely megjelölésére szolgáló jel (fejfa), síremlék vagy más létesítmény.
    12. Rátemetés: koporsóval már betemetett sírhelyre történő sírnyitási engedélyhez kötött koporsós temetés. Nem rátemetés urnának a koporsóval betemetett sírba helyezése vagy urnatartónak a sírra helyezése.
    13. Exhumálás: a holttest-maradványok kivétele céljából történő sírnyitás.
    14. Újratemetés: eltemetett koporsónak, urnának exhumálás utáni eltemetése más temetési helyen.
    15. Hűtés: holttestnek a temetőben történő eltemetéséig tartása erre szolgáló hűtőben.
    16. Holttest ideiglenes tárolása: máshol eltemetésre kerülő holttest erre szolgáló hűtőben tartása átmeneti ideig.
    17. Beszámítás: a temetési hely újraváltásakor (átalakításakor ill. újabb temetéskor) a le nem járt használati időre eső arányos megváltási díj beszámítása a fizetendő összegbe.
    18. Köztemetés: Ha temetésre kötelezett személy nincs, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy a kötelezettségét nem teljesíti, a temetésről az elhalálozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jogszabályban meghatározott határidőn belül gondoskodik.

A temető részei, a temetési helyek méretei, temetési helyek betemethetősége

  1. § (1) A temető területe sírhelytáblákra (parcellák) osztott, a sírhely táblák számozott sorokra osztottak, a sorokba rendezett sírhelyek, sírboltok sorszámokkal vannak ellátva. A sírboltok és urnasírboltok külön-külön számozással is el vannak látva és nyilvántartásuk sírbolt könyvben történik.

(2) A temetési helyek kijelölése, méreteinek meghatározása, a temetésre szolgáló parcellák kijelölése a tulajdonos hatáskörébe tartozik.

  1. § (1) Egyes sírhelyre egy koporsós betemetés, egy rátemetés, két urna betemetése és egy urnatartó elhelyezése engedélyezhető.

(2) Kettes sírhelyre két koporsós betemetés, két rátemetés, négy urna betemetése és két urnatartó elhelyezése engedélyezhető.

(3) Többes sírhelyre annyi koporsó temethető, amennyire azt eredetileg megváltották, engedélyezhető továbbá ugyanannyi rátemetés, kétszer annyi urna betemetése és a megváltási számnak megfelelő urnatartó elhelyezése. Többes sírhelyet újraváltani az egész sírhelyre csak egységesen lehet.

(4) A sírhely bekeretezését és lefedését a tulajdonossal engedélyeztetni kell a munka megkezdése előtt, vázlatterv benyújtásával. Az engedélyeztetés minden esetben engedélyezési díj köteles, melynek mértéke keretezett síremlék építésénél 30 %-a, sírboltnál 50 %-a az adott helyen érvényben lévő sírhely árának. A beépítéssel a használati idő az eredetihez képest nem változik meg, kivéve ha ezt a rendelkezésre jogosult külön meg nem hosszabbítja.

  1. § (1) Urnafülke, urnasírhely, urnasírbolt kizárólag urna elhelyezésére szolgáló temetési helyen, a temető erre kijelölt részén létesíthető.

(2) Háromnál több urnafülkét tartalmazó létesítményt a temetőben csak a tulajdonos létesíthet. Három vagy kevesebb urnafülkét a temető erre kijelölt helyén a tulajdonos engedélyével lehet létesíteni. A tulajdonos engedélye nem pótolja a szükséges más engedélyek beszerzését.

(3) Urnasírhelybe illetve urnasírboltba legfeljebb 6 urna helyezhető el.

(4) Urnának sírhelyre történő temetése a használati időt nem hosszabbítja meg és a sírhely sem minősül urna sírhelynek. Egyébként urnának földbe temetése (urnasírhely, vagy urnasírbolt) esetén a sírhelyre és a sírboltra vonatkozó szabályokat kell értelemszerűen alkalmazni a szabályzatban megjelölt eltérések figyelembevételével (pl. méretek, használati idő és megváltási díj stb.).

  1. § (1) Sírbolt (kripta) egyes, kettes vagy többes sírhelyen létesíthető. Az egyes sírboltba két koporsó és két urna, a kettes sírboltba hat koporsó és hat urna temethető be. Többes sírhelyen létesített sírboltba betemethető annyi koporsó amennyire megváltották és ugyanannyi urna. Az urna betemetése következtében a sírbolt nem minősül urnasírboltnak. Sírbolt építése csak a tulajdonos írásbeli engedélye alapján lehetséges a sírhely megváltását követően. Ez az engedély nem pótolja az esetleg szükséges más hatósági engedélyeket, amelynek beszerzése az építtető kötelessége.

(2) A sírbolt létesítője sem az építéssel sem más módon nem szerezheti meg a földterület tulajdonát.

(3) A sírbolt létesítése előtt erre vonatkozó írásbeli megállapodást kell kötni a tulajdonossal, amelyben meg kell jelölni a sírboltba temethető koporsók és urnák számát, meg kell állapítani a létesítmény használatára, karbantartására vonatkozó szabályokat, a tulajdoni kérdéseket, a használati idő megszűnése esetén követendő eljárást és azok biztosítékait továbbá a jogviszonyból eredő mindazokat a kérdéseket szabályozni kell, amelyeket bármelyik fél fontosnak tart.

(4) A sírbolt használati idejének kezdete a létesítés vagy az első betemetés ideje közül a korábbi.

(5) A sírbolt a sírhely újraváltására vonatkozó szabályok szerint újraváltható.

(6) A temető látványát rontó, a közízlést és a kegyeleti jogok gyakorlását sértő sírbolt létesítésére engedély nem adható, az elhanyagolt, romos sírbolt újraváltása nem engedélyezhető.

(7) A sírbolt használati idejének lejártakor a rendelkezési jog jogosultja a sírboltot lebonthatja és anyagát elviheti, a holttestmaradványok elhelyezéséről azonban köteles gondoskodni. Ha ezt 30 napon belül nem teszi, a sírbolt a temető tulajdonos tulajdonába kerül és azzal szabadon rendelkezik és egyidejűleg gondoskodik a holttestmaradványok erre kijelölt közös sírba helyezéséről.

(8) A biztonságot veszélyeztető illetve, életveszélyes sírbolt rendelkezési jogának jogosultja köteles a veszélyhelyzetet megszüntetni.

  1. § Egyéb temetői létesítmények és használatuk:

(1)Ravatalozó építménye a tulajdonos tulajdonában van. A ravatalozó és berendezésének használata kötelező (ez alól kivételt képeznek a köztemetése ill. indokolt esetben a tulajdonos a temettető kérésére eltekinthet tőle); a használat ellenében a szabályzat 1. sz. mellékletében megállapított esedékes díjat kell fizetni a tulajdonosnak.

(2) Kerítés és az utak a temető részei, karbantartásukról a tulajdonos gondoskodik.

(3) A sírjel a megváltott sírhelyen helyezhető el, az elhelyezéséről a jogosult köteles gondoskodni. A sírjellel az rendelkezik, aki a sírhellyel rendelkezik.

(4) Az ásott kutakat, a fúrott kutat és a vezetékes vízkifolyót víznyerés céljából a kegyeleti jogot gyakorlók és a vállalkozók ellenérték fizetése nélkül használhatják.

(5) A még meg nem váltott temetési helyek, a temetésre igénybe nem vett parcellák és egyéb területek, utak, fák, sövények a tulajdonos használatában vannak.

(6) A temető biztonságos használatát veszélyeztető sírjel, sírbolt helyreállítására a rendelkezési jog jogosultja köteles. A helyreállításra a temető tulajdonosa írásban hívja fel a rendelkezési jog jogosultját, egyidejűleg a temető hirdető táblájára is kihelyezi a felhívás másolatát. Ha 90 napon belül a helyreállítás nem történik meg, a veszélyhelyzetet a tulajdonos szünteti meg a rendelkezési jog jogosultjának költségére. A helyreállítás megtörténtéig a temetési helyre temetés nem történhet.


  1. § A temetési helyek méretei a következők (nem azonosak a síremlékek méretével!):
    • egyes sírhely 150 cm x 300 cm
    • kettes sírhely 300 cm x 300 cm,
    • kisméretű (gyermek és urna) sírhely 100 cm x 150 cm,
    • sírbolt méretét a betemethető koporsók számától függően a sírhelyekre vonatkozó méretek szerint kell megállapítani és írásban rögzíteni,
    • keretezett sírhely körül 15-30 cm széles járda létesítendő,
    • egymással szemben elhelyezkedő sírhelyek sírjele közötti távolság legalább 80 cm,
    • sírgödör mélysége 200 cm, rátemetés esetén 160 cm, urna rátemetése esetén 50 cm, urnatartó a sír felületére is helyezhető,
    • a sírhelyek közötti távolság legalább 60 cm.
  2. § A temető arra kijelölt részein csak azonos építészeti és kertészeti kialakítású sírhelyek létesíthetők (pl. urnaparcella).
  3. § Emberi szervek, szervmaradványok, csonkolt testrészek, halvaszületett valamint elvetélt magzatok temetési helyét a fenntartó jelöli ki.
  4. § A temetési helyek nyilvántartását a tulajdonos végzi. Ennek során elkészítteti a temető térképét, feltüntetve azon, hogy mely sírhelytáblák milyen temetési célra szolgálnak és gondoskodik a térkép naprakész vezetéséről. Vezeti a sírbolt könyvet és a temetési helyek nyilvántartását. A nyilvántartások tartalmára a tv. 18 §-ának rendelkezései irányadók. A nyilvántartás elektronikus úton is vezethető, de gondoskodni kell a biztonságos megőrzéséről írott (nyomtatott) formában is.

A temető és temetési hely megszűnése, megszüntetése

  1. § Ha a temető betelt a tulajdonos jogosult azt lezárni. Lezárt temetőbe további temetés nem végezhető és a használati idő lejártával a temető kiüríthető. A lezárt temetőben is gondoskodni kell a sírhely táblák megközelítésére alkalmas út karbantartásáról.
  2. § Ha a temetőrész, sírhely tábla, temetési hely betelt, oda csak urna helyezhető el, illetve koporsós temetés csak sírboltba vagy kettős sírhelyre történhet, ha annak feltételei fennállnak.
  3. § Ha a temetési hely használati ideje lejárt a temetési hely megszüntethető.


  1. FEJEZET

A TEMETŐ HASZNÁLATA ÉS MŰKÖDÉSE

Általános szabályok

  1. § (1) A temetőt és létesítményeit kegyeleti jogok gyakorlására és ezzel összefüggő munkák végzésére csak nyitvatartási idő alatt és rendeltetésszerűen lehet használni.

(2) A temetési hely ápolását és gondozását végző jogosult (rendelkezési jog jogosultja), a kegyeleti jogát gyakorló temető látogató, a temetési szertartás és a kegyeleti ünnepekkel és megemlékezésekkel kapcsolatos szertartások résztvevői kivételével a temetőt és létesítményeit csak a tulajdonos engedélye alapján lehet használni.

(3) Temetési hely használatára megváltás útján csak határozott időre lehet jogot szerezni (rendelkezési jog). Rendelkezési jog jogosultja az, aki a temetési helyet megváltotta vagy akit ő megjelöl, ennek hiányában az, aki az elhunyt temetéséről köteles gondoskodni.

Temetési hely váltása

  1. § (1) Temetési helyet megváltani csak a tulajdonostól lehet, az általa kijelölt temetési helyre. A megváltásról a tulajdonos számlát ad, melyen a címben szereplő személy a rendelkezési jog megszerzője. Ettől eltérő személy esetén a rendelkezésre jogosultat a számlán és a nyilvántartásban is fel kell külön tüntetni.

(2) Több koporsó (urna) befogadására váltott temetési hely csak együttesen váltható meg és ugyanígy váltható újra.

(3) Előre váltott sírhely betemetésekor, valamint több koporsó (urna) befogadására váltott temetési hely esetén minden betemetés és rátemetés alkalmával a temetési helyet újból meg kell váltani a le nem járt évek arányos díjának beszámításával. Ezt a szabályt kell alkalmazni sírboltba (urnasírboltba) temetés esetén is. 5 éven belüli betemetés ill. rátemetés esetén a tulajdonos nem él az arányos díjbeszámítás jogával, azonban a használati idő számítása újra indul.

(4) Temetési hely újraváltása a sírhelyre vonatkozó szabályok szerint koporsós betemetés esetén 25 évnél, sírboltba 60 évnél, urnás betemetés esetén 10 évnél rövidebb idő nem engedélyezhető. Újraváltásnál elsőbbséget élvez az eltemettető, halála esetén pedig a törvényes örököse.

(5) Urna sírhelybe temetésekor, a sírhelyre vonatkozó újraváltási szabályt kell alkalmazni.

(6) Urna sírboltba történő temetésekor biztosítani kell a minimális (10 év) használati időt. Ha ennél több idő van még hátra, akkor nem kell külön megváltási díjat fizetni.

A használati idő

  1. § (1) A temetkezési helyek megváltás útján megszerezhető rendelkezési jogának időtartama (használati idő):
    • sírhelybe, keretezett sírhelybe történő koporsós betemetés illetve rátemetés esetén az utolsó betemetéstől számított 25 év,
    • sírboltba történő koporsós temetés esetén az utolsó koporsós betemetéstől számított  60 év,
    • urnafülke és urna sírhely 10-25 év
    • urnasírbolt 25 év.

(2) A használati idő a megváltással azonos időtartamban többször is meghosszabbítható, kivéve, ha a terület átalakítására vagy más célra történő felhasználására sor kerül.

(3) A használati idő lejártával – újraváltás hiányában – a rendelkezési jog megszűnik és a temetési hellyel a rajta lévő felépítménnyel együtt a lejártát követő 30 nap után a tulajdonos rendelkezik.

(4) Urnának sírhelybe való betemetése és temetési helyre rátemetett holttest maradványok a használati időt nem hosszabbítják meg.

A temető működése

  1. § A temető működését a tulajdonos köteles folyamatosan biztosítani. Ennek körében e- szabályzat alapján:
    1. meghatározza a temetkezési szolgáltatás és a vállalkozási tevékenységek ellátásának rendjét,
    2. biztosítja az eltemetés feltételeit,
    3. biztosítja a kegyeletgyakorlás feltételeit és ellenőrzi annak betartását, gondoskodik a temető nyitásáról és zárásáról,
    4. elvégzi a temető és létesítményei takarítását, tisztán tartását, az utakat karbantartja, gondoskodik a hó eltakarításáról, az utak síkosság mentesítéséről,
    5. összegyűjti és elszállítja a hulladékot,
    6. összehangolja a temetői létesítmények használatát, a temetések zavartalan lebonyolítását,
    7. felügyeli a temetői szabályzat betartását és annak megszegőivel szemben a szükséges intézkedéseket megteszi,
    8. Nem tartozik a tulajdonosi feladat ellátás körébe halottak átvétele, hűtése, tárolása, ravatalozása, a temetési szertartás alatti szállítása. E tevékenységeket az eltemettető által kiválasztott temetkezési szolgáltató végzi.



III.  FEJEZET

A TEMETŐBEN VÉGEZHETŐ MUNKÁK

Általános szabályok

22. § (1) A temetőben munkát végezhetnek a kegyeleti jogok gyakorlói, temetkezési szolgáltatók és temetkezési szolgáltatóknak nem minősülő más vállalkozók. A temetőbeli munkavégzés rendjét ez a szabályzat illetve az ennek alapján a temető tulajdonosával kötött szerződés állapítja meg. A temetési szolgáltatók és más vállalkozók a kötelező szakmai előírásokat is kötelesek megtartani a temetőben végzett tevékenységük során.

(2) A kegyeleti jogok gyakorlói engedély nélkül végezhetik a temetési hely gondozása körébe tartozó munkát mások jogainak sérelme nélkül. Sövények és fák ültetéséhez ill. kivágásához, valamint műtárgyak elhelyezéséhez a temető tulajdonosának engedélye szükséges.

(3) Temetkezési szolgáltatást csak azok, a tevékenységre jogosultsággal rendelkező temetkezési szolgáltatók végezhetnek, akik a temetőfenntartási hozzájárulást megfizették.

(4) Más vállalkozási tevékenységet azok a vállalkozói jogosultsággal rendelkező vállalkozók végezhetnek, akik a temető fenntartási hozzájárulást megfizették. Külön megállapodás keretében ettől el lehet térni (pl. egyéb, a tulajdonosnak végzett munka végzése).

(5) A temetőben vállalkozási tevékenységet csak a kegyeleti jogok sérelme nélkül lehet végezni. Vasárnap és ünnepnapon a temetőben a temetési hely gondozását kivéve munkát végezni tilos.

23. § (1) A temetkezési szolgáltatások közül az alábbiakat kizárólag a tulajdonos ill. a vele szerződött temetkezési vállalkozó végezheti:

  • halott hűtése, ideiglenes tárolása
  • ravatalozás,
  • sírásás és visszahantolás, urnasírhely nyitás és urna visszahelyezés,
  • sírnyitás,
  • ravatalozó és a kellékek használata,
  • újratemetés,
  • exhumálás
  • sírbolt kialakításával összefüggő sírásás

(2) A temetkezési szolgáltatók közötti egyenlőséget a fenntartó köteles biztosítani.

A temetés és a hozzákapcsolódó tevékenység

24. § (1) A temetés egyházi vagy világi temetés lehet és történhet koporsóban vagy hamvasztásos temetés esetén urnában. A temetés méltóságának biztosítása érdekében a szükséges megrendeléseket az eltemettetőnek olyan időben kell megtennie, hogy a tulajdonos és a temetkezési szolgáltató felkészülése biztosítható legyen.

(2) A temetési szertartást a halott végakaratának tiszteletben tartásával az eltemettető választja meg. A temetési szertartás rendjét a temetőben folyó munkával megzavarni tilos. A sírba helyezésről (urna elhelyezéséről) a tulajdonos és a temetkezési szolgáltató szakszemélyzete együttesen gondoskodik.

(3) A betemetéshez a sírhely és egyéb díjak megfizetését igazoló számla szükséges, amelyet a tulajdonos hivatala ad ki. A halott eltemetéséhez a halott-vizsgálati bizonyítvány átadása, ha pedig a halál körülményeinek kivizsgálására hatósági eljárás indult, a hatóság engedélye is szükséges. A halott-vizsgálati bizonyítvány egy példányának megőrzéséről a temető tulajdonosa gondoskodik.

(4) Köztemetés esetén a tulajdonos ingyen sírhelyet biztosít az általa kijelölt temetőben és parcellában. A köztemetés tulajdonos felé felmerülő költségeit kegyeleti közszolgáltatási szerződés hiányában az Önkormányzattal való külön megállapodás rögzíti.

25. § (1) A sír kiásását az eltemettető rendeli meg a tulajdonostól. Az esetleges fedlap levételét és visszatételét az eltemettetőnek kell külön megrendelni a temetőőrnél. Az ebből keletkezett kárért a megbízottat terheli a felelősség. A sír kiásását megkezdeni csak azt követően lehet, hogy a megrendelő igazolja annak megváltását ill. újraváltását és felmutatja az erről kiállított számlát. A sírt szabályos méretek szerint úgy kell kiásni, hogy a sírgödörbe a betemetés biztonságosan végrehajtható legyen, ne veszélyeztesse az élet- és vagyonbiztonságot vagy mások érdekeit.

(2) A sírgödör visszatemetésére a tulajdonos köteles. A visszatemetés más temetési helyek károsítása nélkül a sírhely környezetének rendezését is jelenti. Ha ez a temetéskor nem végezhető el, a tulajdonos legkésőbb 30 napon belül gondoskodik annak elvégeztetéséről.

(3) A koporsó (urna, urnatartó) temetőn belüli szállításáról a temető rendjének biztonsága érdekében a temetkezési szolgáltató gondoskodik. A szállítás gépkocsival vagy kézben történhet.

(4) A ravatalozó és felszereltségei (székek, asztalok, állványok, kandelláberek stb.) a tulajdonos használatában vannak, igénybevételük kötelező. Máshonnan hozott felszerelésekkel a temetőben temetni tilos. A ravatalozó és a felszerelések, kellékek stb. tisztításáról, karbantartásáról a fenntartó köteles gondoskodni.

26. § A temetőben eltemetésre kerülő holttesteket a hűtőben – akkor is, ha a halott-kezelést korábban más temetkezési szolgáltató végezte – későbbi temetés esetén csak a hűtőt és a kiszolgáló helyiségeit bérlő temetkezési szolgáltató helyezheti el. A holttest elhelyezése a kegyeleti jogok sérelmével nem járhat.

27. § Sírnyitás munkáit elkezdeni csak az intézet engedélyének birtokában lehet. Urnának betemetett sírhelybe helyezése nem minősül sírnyitásnak. A sírnyitáshoz a rendelkezési jog jogosultjának hozzájárulása is szükséges, kivéve, ha azt nyomozó hatóság rendelte el, ilyenkor a jogosult értesítése is elég. (vhr.35)

28. § Újratemetés az intézet engedélye után a rendelkezési jog jogosultjának megrendelése alapján történik a betemetés ill. rátemetés szabályainak alkalmazásával.

29. § Rátemetés csak jelen szabályzatban írt feltételek fennállta esetén sírnyitási engedély alapján végezhető.

30. § (1) Sírnyitást és exhumálást a sírgödör fokozatos mélyítésével úgy kell elvégezni, hogy az a sírjelben, síremlékben kárt ne okozzon. Ha a sírnyitás előreláthatólag ezeket veszélyezteti, akkor a rendelkezési jog jogosultja felé ezt jelezni kell. A sírnyitást folytatni csak akkor lehet, ha arra a jogosult írásban utasítást ad a fennálló veszély ellenére. A sírnyitás során fokozott gondot kell fordítani a biztonságos munkavégzésre, a munkavédelmi szabályok betartására és a kegyeleti jogok megtartására.

(2) Az exhumálás során felszínre kerülő holttest maradványok összegyűjtését az engedélyben írottak szerint, a kegyeleti jogok megtartásával úgy kell elvégezni, hogy a temetőlátogatókat ne zavarja.

(3) Az exhumálás következtében megüresedett temetési hely használati joga megszűnik, hacsak a rendelkezési jog jogosultja annak fenntartásáról nem nyilatkozik. A nyilatkozat csak írásban tehető meg.


IV. FEJEZET

A TEMETŐI DÍJAK

31. § (1) A tulajdonos presbitériumának hatáskörébe tartozik a temetőben érvényes díjak megállapítása és módosítása. Ennek keretében a presbitérium a temető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos szükséges és indokolt költségek figyelembevételével állapítja meg:

a.) temetési hely megváltásának és újraváltásának díjait,

b.) a ravatalozó használatának és a temetőfenntartás díjait,

c.) temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők által fizetendő temetőfenntartási hozzájárulás díját, valamint

d.) a temetkezési szolgáltatók által fizetendő díjakat.

(2) A díjak megállapítása a temető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos szükséges és indokolt költségek figyelembevételével történik.

(3) A temetőben szedhető díjakat a szabályzat 1. sz. melléklete tartalmazza.



V. FEJEZET

VEGYES RENDELKEZÉSEK

32. § A köztemetésből adódó kötelezettségek biztosítására a tulajdonos a helyi Önkormányzattal kegyeleti közszolgáltatási szerződést köt.

33. §. (1) A temető kegyeleti méltóságának megőrzésére mindenki köteles, ennek érdekében tilos a temetőben mindenféle olyan tevékenység, amely a temető kegyeleti méltóságával össze nem egyeztethető, így különösen sportolás, játék, kedvtelésből történő kerékpározás és motorozás.

(2) Tilos a temetőbe kutyát bevinni.

(3) A temetőben a hulladékot az erre kijelölt helyen kell elhelyezni.

(4) Tilos a temetőbe gépkocsival behajtani. Gépjárművekkel az arra kijelölt parkolóban kell várakozni. Ez alól kivételt képeznek a fenntartó által kiadott behajtási engedéllyel rendelkezők (mozgássérültek, vállalkozók).

34. § A temető nyitvatartási rendje:

nyári időszámítás alatt: 07 órától 20 óráig,

téli időszámítás alatt: 08 órától 16 óráig.

A temető teherbejáratát zárva kell tartani. A teherbejáratot csak arra jogosult nyithatja ki.

35. § A temetőben reklámot elhelyezni tilos. Hirdetményt csak a fenntartó helyezhet ki!

36. § (1) A kiemelkedő jelentőségű helyi és országos történelmi személyiségek temetési helyei a tulajdonos döntése alapján védelem alatt állnak (a továbbiakban: védett sírhelyek). A védett sírhelyek a használati időtől függetlenül megváltott sírhelyeknek minősülnek, gondozásukra a tulajdonos köteles.

(2) A védett sírhelyek felsorolását a 2. sz. melléklet tartalmazza.

(3) Valamely sírhely védelem alá vételét bármely természetes vagy jogi személy kezdeményezheti. A döntés a tulajdonos hatáskörébe tartozik, kivéve a Nemzeti Kegyeleti Bizottság által meghatározott sírhelyek.

(4) A tulajdonos jogosult a sírhely védettségét megszüntetni. Védelem alatt álló sírhelynek további védettségét társadalmi szervezetek kezdeményezhetik a sírhely gondozásának írásbeli vállalása és a megváltási ár egyidejű megfizetése mellett.

(5) Védett sírhelyre további temetés nem engedélyezhető.


Ezt a szabályzatot a Békési Református Egyházközség Presbitériuma 2007. február 25-i ülésén jóváhagyta. A szabályzat 2007. március 1. napjától kezdődően hatályos és a Rózsa temetőben kifüggesztendő.

Békés, 2007. február 25.



                  (Katona Gyula)                                                         (Kelemen János)

                     lelkipásztor                                                                   gondnok


(Remeczki Ferenc)

presbiteri jegyző

                  Ellenjegyezte:

                 


                  (Dr. Petneházi Zsigmond)

                  presbiter, em-i jogtanácsos



2. sz. melléklet a 16/2007. (III. 30.) önkormányzati rendelethez[5]



Szentháromság Plébánia

5630 Békés, Széchenyi tér 3.

Tel: 06 66/633-473

E-mail: bekes.plebania@gmail.com


TEMETŐSZABÁLYZAT

a temető használatának rendjéről


A békési Szentháromság Plébánia a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által 2015. július 1-jén hatályba léptetett, a Magyarországi Egyházközségi Képviselőtestületek szabályzata, (továbbiakban: MEKSZ) temetőiről, temetési tevékenységéről és a katolikus egyházi szertatás szerinti temetkezésről szóló 11. § (1) bekezdése, valamint az 1999. évi XLIII. törvény – a temetőkről és a temetkezésről – (továbbiakban: Ttv.) 4. § (4) bekezdése alapján, és annak végrehajtásáról szóló 145/1999.(X. I.) Korm. rendelet (továbbiakban Vhr.) szerint az alábbi Temetőszabályzatot alkotta meg:



Általános rendelkezések


1. A Temetőszabályzat célja, hogy a békési Római Katolikus temetőben a helyi viszonyok figyelembevételével biztosítsa a zavartalan temetkezési tevékenységet, e temető szent jellegének védelmét, az elhunytak illő és tisztességes eltemetését, emlékük méltó megőrzését, ápolását, szabályozza a temetők működésének rendjét, a kegyeleti funkciók érvényesítését, valamint megteremtse a temetés lebonyolításában résztvevők együttműködésének feltételeit.


2. A tisztességes és méltó eltemetés, valamint a halottak nyughelye előtt a tiszteletadás joga mindenkit bármely megkülönböztetés nélkül megillet.


A Temetőszabályzatot ügyfélfogadási idő alatt minden érdekelt személy megtekintheti a plébánián.


I. FEJEZET

A TEMETŐ


Általános szabályok


Békés város közigazgatási területén belül található a Szentháromság Plébánia tulajdonában és fenntartásában álló, 3722 hrsz. 4.2658 hektár területen elhelyezkedő, 5630 Békés, Szarvasi utca 27. szám alatti, az ingatlan-nyilvántartás szerint kivett temető megjelölésű ingatlan, a Római Katolikus Temető.


A Tulajdonos a temető üzemeltetéséről Üzemeltető útján gondoskodik a Tulajdonossal megkötött üzemeltetési megállapodás alapján.


Jelen Temetőszabályzat a hatályos jogszabályok keretei között a temető használatának rendjét és működésével kapcsolatos kérdéseket tartalmazza.


Fogalom-meghatározások


1.§ E szabályzat alkalmazásában:

  1. Használati idő: a temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama.
  2. Temetési hely: koporsós és urnás temetésre szolgáló temetési hely, amely a betemetések számától függően lehet egyes, vagy kettes sírhely, a megváltás időpontjától függően megváltott vagy a betemetéssel egy időben váltott sírhely, illetve a kialakítás módjától függően hantolt, hantolatlan, fedett sírhely.
  3. Keretezett sírhely: a szilárd építési anyagból körülépített, de nem fedett sírhely.
  4. Fedett sírhely: a szilárd építési anyagból körülépített és lefedett sírhely (e két fogalom együtt a továbbiakban: keretezett sírhely.)
  5. Sírbolt (kripta): a sírhelyen létesített terepszint alatti és feletti vagy kizárólag terepszint feletti részből álló, legalább négy koporsó elhelyezését biztosító temetési hely.  A sírbolt felszíni mérete legalább a kettes sírhely mérete, egyedi megállapodás alapján lehet nagyobb. A sírbolt temetőn belüli elhelyezését a temető tulajdonosa jelöli ki. A temető tulajdonos hozzájárulásával, a sírbolt helyének megváltásával külön jogszabályban meghatározott estekben az építési hatóság engedélyével építhető (mérete az építési tevékenység után meghaladja a nettó 50 m2 alapterületet, vagy a 3,0 méter magasságot).
  6. Urnafal: a hamvakat tartalmazó urna elhelyezésére szolgáló terepszint feletti építmény, amely fülkékre van osztva.
  7. Betemetés: a koporsónak földbe vagy sírboltba temetése, illetve urnának sírhelybe, vagy urnasírboltba való helyezése.
  8. Sírhelyváltás (megváltás): a temetési hely feletti rendelkezési jog megszerzése határozott időre díjfizetés ellenében; e jogról annak rendelkezője lemondhat más kedvezményezett javára; meghosszabbítás: a használati idő meghosszabbítása; újraváltás: a lejárt és meghirdetett sírhely megváltása.
  9. Sírnyitás: a sírhelynek, sírboltnakazilletékes népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal által rátemetés, hamvasztás, máshová temetés vagy egyéb okból engedélyezett felnyitása.
  10. Sírgödör: a sírhelyen a koporsó elhelyezésére szolgáló legalább két méter (rátemetés esetén 1,6 m) mélyre ásott gödör, amelyet a sírhely hossztengelyével párhuzamosan úgy kell kiásni, hogy a sírhelyen betemetni szándékolt koporsók egymás mellett elhelyezhetők legyenek.
  11. Sírjel: a temetési hely megjelölésére szolgáló jel (kereszt), síremlék vagy létesítmény.
  12. Rátemetés: koporsóval már betemetett sírhelyre történő koporsós temetés. Nem rátemetés urnának a koporsóval betemetett sírba helyezése vagy urnatartónak a sírra helyezése.
  13. Exhumálás: a holttest-maradványok kivétele céljából történő sírnyitás.
  14. Újratemetés: eltemetett koporsónak, urnának exhumálás utáni eltemetése más temetési helyen.
  15. Beszámítás: a temetési hely újraváltásakor (átalakításakor, ill. újabb temetéskor) a le nem járt használati időre eső arányos megváltási díj.
  16. Rendelkezési jog: azt a személyt illeti meg, aki a sírhelyet megváltotta, vagy aki javára más megváltotta. A nyilvántartásban több rendelkező is rögzíthető, ez esetben a rendelkezők együtt gyakorolják a rendelkezési jogot. A nyilvántartásban rögzített rendelkező halála esetén az elhunyt egyenes ági leszármazottjai, illetve a rendelkező által írásban meghatározott személy gyakorolhatja a rendelkezési jogot.


2. § A temetők fenntartója a temető tulajdonosa: a Szentháromság Plébánia, 5630 Békés, Széchenyi tér 3., üzemeltetője a Szent Gellért Egyházi Kegyeleti Kft (székhely: 6722 Szeged, Szentháromság u. 19.)


3. § A temető tulajdonosa a tulajdonjogának és a temető felekezeti jellegének veszélyeztetése nélkül a temetőben a viszonosság alapján más felekezetekhez tartozók részére is - de csak az Országgyűlés által elismert egyházak szertartása szerint és a polgári búcsúztatókkal - biztosítja a temetést.


4. § A Temetőszabályzat hatálya a temetőre, a temetőlátogatókra, a temetőüzemeltetőre, a temetőben munkát végző vállalkozókra, a temetkezési szolgáltatókra, a szolgáltatások igénybe vevőire terjed ki és rendelkezéseit minden szerződő félre alkalmazni kell a temetőre vonatkozó jogviszonyokban.


A temető részei, a temetési helyek méretei, temetési helyek betemethetősége


5. § A temetési helyek kijelölése, méreteinek meghatározása, a temetésre szolgáló parcellák kijelölése a tulajdonos hatáskörébe tartozik.


6. §

  1. Egyes sírhelyre egy koporsós betemetés, egy koporsós rátemetés és négy urna betemetése engedélyezhető.
  2. Kettes sírhelyre két koporsós betemetés, két koporsós rátemetés és nyolc urna betemetése engedélyezhető.
  3. A sírhelyen történő mindennemű munka elvégzését (tisztítás, keretezés, lefedés) a sírgondozás kivételével a temető üzemeltetővel engedélyeztetni kell a munka megkezdése előtt, vázlatterv benyújtásával.

A kőfaragó, kőműves, és műkőkészítő munkákat csak szakirányú képesítéssel és a vállalkozás végzéséhez szükséges jogosultsággal rendelkező szakember végezhet (a rendelkezni jogosult illetve családtagjai, továbbá vállalkozási tevékenység végzésére nem jogosult személy nem). A jogosultság igazolását a tevékenység elvégzése előtt be kell mutatni, valamint a temető fenntartási hozzájárulást be kell fizetni a temető üzemeltető irodájában.


A munka végeztével a vállalkozónak át kell adni a területet a temető üzemeltetőnek.


Az engedély kiadása kizárólag a temető arculatára, esztétikai szempontok figyelembe vételére vonatkozik. A tulajdonos, valamint az üzemeltető nem vizsgálja a technológiai, kivitelezési szempontokat, azok hibáiból eredő károkért nem vállal semminemű felelősséget.

Munkavégzés kizárólag külön megállapodás megkötését követően történhet.


7. § Sírbolt a temető területén csak a békési Szentháromság Plébánia engedélye alapján létesíthető. Az új sírbolt építésére irányuló írásos kérelem benyújtása esetén – amely tartalmazza a vázrajzot is –, a temető tulajdonos 15 napon belül dönt a kérelemben foglaltak elfogadásáról vagy elutasításáról anyagi érdekének, illetve a temető fejlesztése érdekének megfelelően.


8. § Egyéb temetői létesítmények és használatuk:

  1. A ravatalozói célokat szolgáló kápolna építménye a békési Szentháromság Plébánia tulajdonában van, használatáért meghatározott díjat köteles fizetni a szolgáltatást igénylő.
  2. A kerítés és az utak a temető részei, karbantartásukról a temető tulajdonosa gondoskodik.
  3. A sírjel a megváltott sírhelyen helyezhető el, az elhelyezéséről a sírhely felett rendelkező köteles gondoskodni temetőüzemeltető útján. A sírjellel az rendelkezik, aki a sírhellyel rendelkezik. A megváltási idő lejárta után 6 hónap múlva a lejárt sírhely értékesíthető. A meg nem váltott sírhelyeken lévő sírjelek elbontásáról és elszállításáról a sírhely felett rendelkező köteles gondoskodni. Amennyiben a sírhellyel rendelkező nem lelhető fel, illetve annak elbontásáról, elszállításáról nem gondoskodik, a sírhellyel, síremlékkel továbbiakban a temető tulajdonosa rendelkezik.
  4. A vezetékes vízkifolyót víznyerés céljából a kegyeleti jogot gyakorlók ellenérték fizetése nélkül használhatják.
  5. Sírhelyet előre megváltani nem lehet. A még meg nem váltott temetési helyek, a temetésre igénybe nem vett parcellák és egyéb területek, utak, fák, sövények a temetőtulajdonos használatában vannak. Annak karbantartásáról a tulajdonos gondoskodik.
  6. A sírbolt, síremlék karbantartásáról annak létesítője (örököse) vagy a sírhellyel egyébként rendelkezni jogosult köteles gondoskodni. A temető tulajdonosa (üzemeltetője) a temetési hely felett rendelkezni jogosultat a biztonságos használatot veszélyeztető sírjel vagy a sírbolt helyreállítására köteles felhívni, a felhívással egyidejűleg a sírhelyet körbe kell kerítenie. A felhívást – a temetési hely megjelölésével – a temető hirdetőtábláján 60 napra ki kell függeszteni, és a felhívás közlését a rendelkezésre jogosult ismert lakcímén is meg kell kísérelni. Ha a sírjel felett rendelkezni jogosult a felhívás ellenére nem állítja helyre és az életet is fenyegető közvetlen veszély áll fenn, akkor a közvetlen veszélyt a rendelkezni jogosult költségére a temető tulajdonosa szünteti meg. A sírjel vagy sírbolt helyreállításáig a költségek rendezéséig a temetési helyre további temetkezés nem történhet.
  7. Új sírjel létesítése esetén:
  • A sírjel (síremlék) tervét (vázlatát) vagy leírását az építtető a temető tulajdonosának (üzemeltetőjének) az elhelyezés előtt köteles bemutatni.
  • A 150 cm-nél magasabb sírjelet (síremlék) a temetőben felállítani nem lehet.
  • Sírbolt jogszabályban meghatározott esetekben építésügyi hatósági engedély nélkül is létesíthető.
  • Sírjel (síremlék), sírbolt köré maximum 30 cm szélességű szilárd burkolatú szegély építhető.
  • A sírhely használati ideje alatt a sírjelet (síremléket) eltávolítani vagy arról a halott nevét törölni tilos. Mindez nem vonatkozik a meglévő sírjel átépítésére, helyette új sírjel állítására. A sírjelen a sírban eltemetettek teljes nevét, születési és halálozás évszámát fel kell tüntetni.
  • A sírjel (síremlék) szabályszerű felállítását, átépítését, lebontását a temető tulajdonosa (üzemeltetője) ellenőrzi. A sírjel balesetmentes, biztonságos felállításáért, bontásáért, az építéskor keletkezett hulladék temető területéről történő elszállításáért a sírhellyel rendelkező, a munka megrendelője a felelős. A sír környezetét a munkák befejezését követően rendezetten kell hagynia.


Lejárt, elhagyott sírhelyek újrahasznosítására a temető tulajdonosa jogosult. Minden esetben fel kell hívni a korábbi eltemetésekre az új sírhely megváltójának a figyelmét, valamint arra, hogy a temetés alkalmával a sírban fellelt maradványok illő módon elhelyezve ott maradnak, a felmerülő költségek az új tulajdonost terhelik.


Az elhagyott, meg nem váltott síron lévő síremlékkel a temető tulajdonosa rendelkezik. A betonkeretek, fedlapok újra felhasználása, vagy elbontása a tulajdonos joga és kötelessége.


9. § A temetési helyek méretei – amelynél nagyobb helyet a síremlék sem foglalhat el – a következők:

  1. Sírhelyek:
  • egyes sírhely 100 cm×200 cm,
  • kettes sírhely 160 cm×200 cm,
  • keretezett sírhely körül 30 cm széles járda létesíthető,
  • egymással szemben elhelyezkedő sírhelyek szélei közötti távolság 80 cm,
  • az egymás mellett lévő sírhelyek közötti távolság 60 cm,
  • sírgödör mélysége 200 cm, rátemetés esetén 160 cm,
  • urna rátemetése esetén 50 cm.
  • urnasírhely 80 cm
  1. Sírboltok (kripták) mérete, helye: a temető tulajdonossal kötött egyedi megállapodás alapján.
  2. Urnafal: a temető tulajdonossal kötött egyedi megállapodás alapján.


A sírhelyek méretének be nem tartása esetén a temető tulajdonos (üzemeltető) a rendelkezőt felszólítja a méret módosítására; ha ő a felszólításnak határidőig nem tesz eleget, a temető tulajdonos a sírjelet határozatban foglaltaknak megfelelően elbontatja, ennek költségét a rendelkezőre terheli; ill. a sírhely újraváltását is megtagadja.

A sírgödröt kifalazni, oldalfülkével ellátni tilos.


10. § Halvaszületett magzatok, csonkolt testrészek, emberi szervek, szervmaradványok eltemetésével összefüggésben az 1999. évi XLIII. törvény, valamint a 145/1999.(X.1.) kormányrendelet rendelkezései az irányadók.


11. § A temetési helyekről a nyilvántartást a temető tulajdonos a temető üzemeltető által vezeti. A temetőtérkép elkészítése a temetőtulajdonos kötelezettsége.


A nyilvántartás elektronikus úton is vezethető, de gondoskodni kell a biztonságos megőrzéséről (elektronikus másolat, írott, nyomtatott formában) is. A temető feltérképezése, a sírhelyek nyilvántartásba vétele után a sírhely táblák (parcellák) a helyszínen is jelölésre kerülnek.A rátemetést a nyilvántartó könyvben jegyezni kell.


A temető és a temetési hely megszűnése, megszüntetése


12. § Ha a temető betelt, a temető tulajdonos jogosult azt lezárni. Lezárt temetőbe további temetés nem végezhető és a használati idő lejártával a temető kiüríthető. A lezárt temetőben is gondoskodni kell a sírhely táblák megközelítésére alkalmas út karbantartásáról.


Ha a temetési hely használati ideje lejárt, a temetési hely megszüntethető a Vhr. 19.§-ban foglaltakra tekintettel.


II. FEJEZET

A TEMETŐ HASZNÁLATA ÉS MŰKÖDÉSE


Általános szabályok


13. §

  1. A temetőt és létesítményeit kegyeleti jogok gyakorlására és ezzel összefüggő munkák végzésére csak rendeltetés-szerűen lehet használni, a temető nyitvatartási ideje alatt.
  2. A temetési hely ápolását és gondozását végző rendelkezni jogosult, a kegyeleti jogát gyakorló temető látogató, a temetési szertartás és a kegyeleti ünnepekkel és megemlékezésekkel kapcsolatos szertartások résztvevői kivételével a temetőt és létesítményeit csak a tulajdonos engedélye alapján lehet használni.
  3. Temetési hely használatára megváltás útján csak határozott időre lehet jogot szerezni (rendelkezési jog).


Temetési hely váltása


14. §

  1. Temetési helyet megváltani, kijelölni csak a temető tulajdonostól a temető üzemeltető által lehet, a temettetővel közösen egyeztetve.


Időtartama:

  • sírhely (koporsós, urnás temetés) esetén 25 év
  • urnahely esetén 25 év
  • sírbolt (kripta) esetén 60 év


A megváltási díjról a temető tulajdonosa számlát ad, amely mellé a díjat fizető nevére, vagy az ő írásos nyilatkozatában megjelölt személy nevére a rendelkezési jogról igazolást állít ki.

  1. Kettes temetési hely csak együttesen váltható meg és ugyanígy váltható újra.
  2. Amennyiben a rendelkező elhunyt, a sírt törvényes örököse(i) válthatja(ák) újra.
  3. Koporsós rátemetés esetén a korábban megváltott sírhely rendelkezési idejét meg kell hosszabbítani a rátemetés napjától számított 25 évre.
  4. Amennyiben a rendelkezésre jogosult - vagy ha elhunyt az örököse(i)- nem kívánják a sírhelyet újraváltani, arról írásban lemondhatnak. Ebben az esetben a sírhely újra hasznosítható.
  5. A lemondott sírhelyről a síremléket a lemondónak el kell bontania, és 15 napon belül el kell szállíttatnia. Ha a felszólítás ellenére azt nem viszi el, a temető tulajdonosa szabadon hasznosíthatja.


A temető működése


15. § A temető működését a temető tulajdonosa köteles folyamatosan biztosítani.


A temető tulajdonosának, fenntartójának feladata:

  • a temetők területén a sírok és a ravatalozó megközelítéséhez szükséges utak kialakítása
  • ravatalozó épület és annak eszközökkel való biztosítása
  • a temető bekerítése
  • az üzemeltetéssel kapcsolatos, megfelelő körülmények megteremtése
  • ügyfélfogadásra alkalmas helyiség biztosítása
  • vízvételi lehetőséges biztosítása
  • illemhely kialakítása
  • biztosítja a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével a fenntartást, működtetést lehetővé tevő, szükséges munkák, javítások, beszerzések időben történő tervezését és végrehajtását, a temetők területének hatékony és gazdaságos kihasználását
  • a temető nyitvatartási idejének meghatározása, a temető nyilvántartásának megőrzése


A temető üzemeltető feladata:

  • köteles a szerződéskötéskor és évente legalább egy alkalommal vizsgálni, hogy a vállalkozók a szolgáltatás végzése során rendelkeznek-e a jogszabályokban előírt követelményekkel (vállalkozói engedély, 30 napnál nem régebbi cégkivonat, aláírási címpéldány, a tevékenység végzését lehetővé tevő, szakképesítést igazoló dokumentumok, stb.)
  • meghatározza a temetkezési szolgáltatás és a vállalkozási tevékenységek végzésének rendjét
  • biztosítja az eltemetés feltételeit:
  • sírásás és visszahantolás,
  • sírhelynyitás,
  • ravatalozás
  • újratemetés,
  • exhumálás,
  • intézkedik síremlék szétszedése, visszaállítása iránt, vagy megbízás alapján elvégzi
  • biztosítja a kegyeletgyakorlás feltételeit és ellenőrzi annak betartását
  • biztosítja a temető és létesítményei takarítását, tisztán tartását, az utak szükség szerinti tisztítását, síkosság mentesítését, a hó eltakarítást, a szemét elszállítását
  •  az egyenlő bánásmód betartásával biztosítja a temetői létesítmények használatát, a temetések zavartalan lebonyolítását
  • felügyeli a temetői szabályzat betartását és annak megszegőivel szemben a szükséges intézkedéseket megteszi
  • a temető üzemeltetési feladatellátás körébe tartozik a temetkezési szolgáltatóktól a temetés napján az elhunyt, kegyeleti kellékek átvétele, a temetőn belüli, az elhunyt hűtésével, ravatalozásával, a temetőben erre a célra rendszeresített szállító járművön történő szállításával, továbbá a hamvaknak az erre szolgáló berendezéssel történő szórásával, urnaelhelyezéssel, sírásással, sírhelynyitással, sírba helyezéssel, visszahantolással, újratemetéssel és exhumálással kapcsolatos feladatok ellátása (üzemeltető által biztosított szolgáltatások).


16. § A temető üzemeltetését a tulajdonos-fenntartó a választása szerinti üzemeltetővel, szerződés útján biztosítja.


III. FEJEZET

A TEMETŐBEN VÉGEZHETŐ MUNKÁK


17. §

  1. A temetőbeli munkavégzés rendjét a Temetőszabályzat, illetve ennek alapján a temető tulajdonosával, illetve üzemeltetőjével kötött megállapodás állapítja meg.
  2. A temetőben végzett munkálatok: új síremlék építése, régi síremlék felújítása, átépítése vagy gépi tisztítása engedély köteles, ezért ezeket csak érvényes engedéllyel rendelkező vállalkozók végezhetik.
  3. A temetkezési szolgáltatók és más vállalkozók a kötelező szakmai előírásokat kötelesek betartani, munkavállalójukkal betartatni, a temetőben végzett tevékenységük során.
  4. A kegyeleti jogok gyakorlói engedély nélkül végezhetik a temetési hely gondozása körébe tartozó munkákat - mások jogainak sérelme nélkül. Sövények és fák ültetéséhez ill. kivágásához, valamint műtárgyak elhelyezéséhez a temető tulajdonosának (üzemeltetőjének) írásos engedélye szükséges.
  5. A temetőn belül az üzemeltető által biztosított szolgáltatások (lsd.15. § utolsó bekezdése) igénybevétele kötelező.
  6. A temetőben vállalkozási tevékenységet csak a kegyeleti jogok sérelme nélkül lehet végezni. Vasárnap és ünnepnapon a temetőben a temetési hely gondozását kivéve munkát végezni tilos. Ez vonatkozik a temetésekre, az egyházi temetésekre és a polgári szertartásokra vagy a családi körben történő búcsútatásokra is.


18. § A temetkezési szolgáltatások közül az alábbiakat a temetőn belül, illetve a templomban a tulajdonossal kötött temető üzemeltetői megállapodás alapján a mindenkori temető üzemeltető végzi:

-    üzemeltető által biztosított szolgáltatások (15. § utolsó bekezdése),

  • a temetkezési szolgáltatóktól a temetés napján az elhunyt és a kegyeleti kellékek átvétele.


A temetés és a hozzá kapcsolódó tevékenység


19. §

  1. Temetés csak koporsóban vagy hamvasztásos temetés esetén urnában történhet. A temetés méltóságának biztosítása érdekében a szükséges megrendeléseket az eltemettetőnek olyan időben kell megtennie, hogy a temető tulajdonos, a temető üzemeltető és a temetkezési szolgáltató felkészülése biztosítható legyen.
  2. A temetési szertartást a halott végakaratának tiszteletben tartásával az eltemettető választja meg. Az elhunyt felravatalozására a temető ravatalozójában (kápolnában), valamint a templomban van lehetőség. A sírhelynél ravatalozni NEM lehet. A temetési szertartás rendjét a temetőben folyó munkával megzavarni tilos.
  3. A halott eltemetéséhez a halott-vizsgálati bizonyítvány átadása, szükséges, ha pedig a halál körülményeinek kivizsgálására hatósági eljárás indult, a hatóság engedélye is szükséges.
  4. A temetéshez szükséges engedélyek beszerzése a temettető által megbízott temetkezési szolgáltató feladata, míg a sírnyitási engedélyt a temetőüzemeltető szerzi be. A beszerzett engedélyeket a temetkezési szolgáltató legkésőbb a temetés előtti napon köteles leadni a temetőüzemeltető irodájában.
  5. A temető üzemeltető a szükséges ügyintézésekhez a sírhelyről dokumentációt köteles kiadni.
  6. Az eltemetés megváltott sírhelybe történhet, a sírhely felett rendelkező beleegyezésével.
  7. A halottvizsgálati bizonyítvány és - amennyiben rendelkezésre áll - a halotti anyakönyvi kivonat egy másolati példányának megőrzéséről a temető tulajdonosa (üzemeltetője) gondoskodik.


20. § A sír kiásását az eltemettető rendeli meg az üzemeltetőtől. A sír kiásását megkezdeni csak azt követően lehet, hogy a megrendelő igazolja annak megváltását és felmutatja az erre kiadott engedélyt. A sírt szabályos méretek szerint úgy kell kiásni, hogy a sírgödörbe a betemetés biztonságosan végrehajtható legyen, ne veszélyeztesse az élet- és vagyonbiztonságot, vagy mások érdekeit.


A sírgödör visszatemetésére az üzemeltető köteles. A visszatemetés más temetési helyek károsítása nélkül a sírhely környezetének rendezését is jelenti. Ha ez a temetéskor nem végezhető el az üzemeltető legkésőbb 3 napon belül gondoskodik annak elvégeztetéséről.

A koporsó (urna, urnatartó) temetőn belüli szállításáról a temetkezési szolgáltató köteles gondoskodni. A szállítás gépkocsival, kerekes targoncával, vagy kézben történhet.


A ravatalozó és felszerelései (asztalok, állványok, világítás, stb.) a tulajdonos, illetve az üzemeltető tulajdonában vannak, igénybevételük kötelező. Máshonnan hozott felszerelésekkel a temetőben temetni tilos. A ravatalozó és a felszerelések, kellékek stb. tisztításáról, karbantartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni.


21. §

a) A temető tulajdonosa hűtővel nem rendelkezik.

b) A holttest hűtéséről és a temetés helyére történő szállításáról annak a temetkezési szolgáltatónak kell gondoskodnia, aki a temetés ügyintézését felvállalta, akit a temettető ezzel megbízott. A holttest elhelyezése a kegyeleti jogok sérelmével nem járhat.

c) Az eltemetésre kerülő holttest a temetés időpontja előtt 1,5 – 2 órával ravatalozható fel; ezen időpontra köteles a temettető által megbízott temetkezési szolgáltató az elhunytat és a kegyeleti kellékeket a temetőbe szállítani és az üzemeltetőnek ravatalozásra átadni.


22. § Sírnyitás, sírboltnyitás munkáit elkezdeni – amennyiben ezt jogszabály előírja – csak az illetékes népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal engedélyének birtokában lehet. A sírnyitáshoz a rendelkezési jog jogosultjának hozzájárulása is szükséges, kivéve, ha azt nyomozó hatóság rendelte el, ilyenkor a jogosult értesítése is elég. (145/1999. (X. 1.) kormányrendelet 35. §. (2) bekezdése).

Urnának betemetett sírhelybe helyezése nem minősül sírnyitásnak.


23. § Újratemetés a sírhely felett rendelkező engedélye alapján történhet, a rátemetés szabályainak alkalmazásával.


24. § Rátemetés csak jelen temetőszabályzatban írt feltételek fennállta esetén, sírnyitási engedély alapján végezhető. Az eltemetéstől számított tizenöt éven túl a sírnyitáshoz nem kell a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal engedélyét beszerezni.


25. §

  1. Sírhely nyitást és exhumálást a sírgödör fokozatos mélyítésével úgy kell elvégezni, hogy az a sírjelben, síremlékben kárt ne okozzon. Ha a sírnyitás előreláthatólag ezeket veszélyezteti, akkor a sírhely rendelkezési jog jogosultja felé ezt jelezni kell.

A sírnyitást folytatni csak a veszélyhelyzet megszüntetése után lehet. A sírnyitás során fokozott gondot kell fordítani a biztonságos munkavégzésre, a munkavédelmi szabályok betartására és a kegyeleti jogok megtartására.

  1. Az exhumálás során felszínre kerülő holttest maradványok összegyűjtését az engedélyben írottak szerint, a kegyeleti jogok megtartásával úgy kell elvégezni, hogy az a temetőlátogatókat ne zavarja.
  2. Az exhumálás következtében megüresedett temetési hely használati joga megszűnik, hacsak a rendelkezési jog jogosultja annak fenntartásáról nem nyilatkozik. A nyilatkozat csak írásban tehető meg.


IV. FEJEZET

A TEMETŐI DÍJAK


26. § A Tulajdonos hatáskörébe tartozik a temetőben érvényes díjak megállapítása, módosítása és beszedése. Ennek értelmében:

  • sírhelyek, sírboltok, urnahelyek, urnafülkék megváltási díja,
  • a temetési hely megváltásának és újra-váltásának díja,
  • a ravatalozó használati díja,
  • a karbantartási hozzájárulás díja
  • polgári szónok belépési díja.


Temető üzemeltetői hatáskörbe tartozik az üzemeltetéssel kapcsolatos szükséges és indokolt költségek figyelembevételével a temetőn belüli érvényes alábbi díjak megállapítása a temető tulajdonosával egyeztetve:

  • temetőüzemeltetési díj és a járulékos költségek meghatározása, illetve beszedése a temetések alkalmával,
  • a sírásás, a behantolás, a fedőlap-mozgatás, a földdeponálás díja,
  • az urnaátvétel, a halottátvétel, az urnaelhelyezés díja,
  • a kommunális díj beszedése,
  • temetőfenntartási hozzájárulás beszedése,
  • síremlék-állítási illeték beszedése,
  • vállalkozásszerű munkavégzési engedélyek díjainak megállapítása, azok behajtási díjának beszedése.


A temetéssel és a temetőben végzett munkálatokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos fizetendő díjakat jelen szabályzat 1. és 2. számú melléklete tartalmazza.


V. FEJEZET

VEGYES RENDELKEZÉSEK

27. §

  1. A temető kegyeleti méltóságának megőrzésére mindenki köteles, ennek érdekében tilos a temetőben mindenféle olyan tevékenység, amely a temető kegyeleti méltóságával össze nem egyeztethető, így különösen a hangoskodás, trágár beszéd, szeszes ital fogyasztása, dohányzás, sportolás, játék, kedvtelésből történő kerékpározás és motorozás, lakossági és egyéb szemét behordása a temetőben.
  2. A temetőben keletkezett hulladékot, szemetet csak az arra a célra kialakított hulladék kosarakba lehet elhelyezni. Ezek rendszeres ürítéséről és a szemét elszállításáról a temető üzemeltetője köteles gondoskodni.
  3. Tilos a temetőbe kutyát bevinni, kivéve a vakvezető és a mozgáskorlátozottakat segítő speciális kutyákat.
  4. A temetőbe járművel behajtani és azzal közlekedni tilos. Azonban a mozgássérültek az erre vonatkozó parkolási engedélyük birtokában, az egészségi vagy életkoruk miatt mozgásukban korlátozott személyek a temető üzemeltetőjének írásos engedélye alapján a temetőben kiépített utakat gépjárművekkel ingyenesen használhatják. Továbbá azon temetkezési szolgáltatók, illetve temetői munkát végzők, akik a Tulajdonossal erre vonatkozóan írásos megállapodást kötöttek, s azt az Üzemeltetőnek bemutatják, szintén jogosan és díjtalanul behajthatnak. Egyéb esetekben gépjárművekkel a temetőn kívül, az arra kijelölt parkolóban kell várakozni.
  5. A temetőben 14 éven aluli gyermek csak nagykorú személy kíséretében, akkor is csak annak felelősségére tartózkodhat a temető területén.
  6. A sírok gondozását, díszítését a hozzátartozók szabad belátásuk szerint végezhetik. A sírhely megváltója (rendelkezési jog jogosultja) köteles a sírhelynek és környékének gondozásáról, gyomtalanításáról gondoskodni; amennyiben ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, a temető tulajdonosa felszólíthatja. Anyagi juttatás nélkül a temető üzemeltetője is besegít a sírhely tulajdonosoknak a sírhelyek környezetének gondozásába.
  7. A temetőben padot elhelyezni nem lehet.
  8. A sírra a sírhelynél nagyobb méretűre növő futó növényt, 1 méternél nagyobbra növő fát ültetni nem szabad. A temetőben a fenti méretnél nagyobb olyan fáknak, bokroknak, amelyek veszélyeztetik a körülöttük lévő síremlékeket, megnehezítik vagy gátolják a bejárást a sírokhoz, illetve a sírhely körbejárását, a sírhely tulajdonossal egyeztetve a temető üzemeltető elvégzi a kivágását.
  9. Ha a sírhely felett rendelkezőt egy fa vagy bármilyen más növény, engedély nélkül kihelyezett virágtartó, pad akadályozza a sírhely megközelítésében, ill. veszélyezteti a síremléket, jelentenie kell ezt a temető üzemeltetőjének.
  10. A temetőben tilos minden olyan tárgy elhelyezése, ami akadályozza a sírok közti közlekedést.
  11. Síremlék, ill. sírszegély állítása, felújítása, lebontása stb. kizárólag a temető üzemeltetőjének engedélyével és tudtával végezhető. Építőanyag beszállításáról vagy bontási anyag elszállításáról a temető üzemeltetőjét értesíteni kell. Az építési hulladékot a keletkezésétől számított 3 napon belül el kell szállítani.
  12. A temető területéről sírkövet, síremléket és fejfát kiszállítani – vagyonvédelmi okból – csak a temető üzemeltetőjének előzetes értesítése után szabad.
  13. A temetőben a hulladékot - csak a temetőben keletkezett növényi részeket, száraz virágot, koszurút, mécsest! - az erre kijelölt helyen lehet és kell elhelyezni.
  14. A temető működését, üzemeltetését a temető tulajdonos vagy annak megbízottja ellenőrzi.


28. § A temető nyitvatartási rendje:

  • nyáron (április 1-től szeptember 30-ig)                  7:00 - 20:00 óráig
  • télen (október 1-től március 31-ig)                        8:00 - 17:00 óráig

A temető teherbejáratát zárva kell tartani. A teherbejáratot csak arra jogosult részére lehet kinyitni.


29. § A temetőben reklámot elhelyezni tilos. Hirdetményt csak a fenntartó helyezhet ki!


30. § A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által a 258/2010. (XI. 12.) Kormányrendelet alapján védettnek nyilvánított sírhelyeken sírnyitás, sírjelen végzett munka csak a NÖRI engedélyével lehetséges. Sírhelyet a temetőtulajdonos helyi védelem alá helyezhet az oda eltemetett érdemeire való tekintettel. E sírok nem számolhatók fel és betemetés csak a temető tulajdonos engedélyével történhet.


31. § Jelen temetőszabályzat 2018. december 17. napján lép hatályba. Minden korábbi szabályzat, rendelkezés ezzel egyidejűleg hatályát veszti. A jelen szabályzatban nem szabályozott kérdésekben Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2015. július 1-jén hatályba lépett, a Magyar Katolikus Egyház temetőiről, temetési tevékenységéről és a katolikus egyházi szertatás szerinti temetkezésről szóló szabályzata, az 1999. évi XLIII. törvény és a végrehajtása tárgyában kiadott 145./1999. (X.1.) kormányrendelet szabályai az irányadók.


Békés, 2018. december 10.



Szentháromság Plébánia

Szent Gellért Egyházi Kegyeleti Kft

Tulajdonos

Üzemeltető

Képviseletében: Nagy Tibor s.k.

Képviseletében: Gonda Ilona s.k.

Plébániai Kormányzó

ügyvezető


A békési Szentháromság Plébánia Temető szabályzatának

1. számú melléklete


A temetésekkel, sírhelyekkel, síremlékek állításával, a temetőben végzett vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos költségekről


1. Sírhely és temető árak


Temetési hely díja

Megváltási idő

Bruttó ár

Éves bruttó ár

Temetési hely megváltásának díja

egyes sírhely 25 évre

50.000 forint

2.000 forint

Temetési hely megváltásának díja

kettes sírhely 25 évre

75.000 forint

3.000 forint

Temetési hely megváltásának díja

hármas sírhely 25 évre

90.000 forint

3.600 forint

Sírbolt (kripta) megváltásának díja

60 évre

162.000 forint

2.700 forint

Urnahely

25 évre

37.500 forint

1.500 forint

Karbantartási hozzájárulás


11.000 forint


Ravatalozó használati díja


16.000 forint





A koporsós temetésnél az adott sírhelybe az utolsó temetéstől számítva időarányosan minden esetben sírhelyváltási díjat számítunk fel úgy, hogy a 25 éves nyugvási idő biztosítva legyen.


Az urna koporsós temetési helyre is betemethető, viszont ilyenkor a sírhely érvényességi ideje nem hosszabbodik meg (nincs megváltási díj).


2. Egyéb díjak


Polgári szónok, illetve más szertartást végző személy temetőbe hajtási díja: 4.000,- Ft + ÁFA


A békési Szentháromság Plébánia Temető szabályzatának

2. számú melléklete


1. Temető üzemeltetési díjak


Sír

Sírásás

Behantolás


Urnasír

11.400 forint

5.000 forint


Normál sír

25.000 forint

10.000 forint


Mélyített sír

27.500 forint

12.500 forint


Kripta

30.000 forint

-




Fedőlap mozgatása



Műkő

15.000 forint


Gránit

20.000 forint




Egyéb díjak


Elhunyt megtekintése

 3.000 forint


Kommunális díj

15.000 forint


Exhumálás 25 év felett

15.000 forint









2. Temető fenntartási hozzájárulás


A járulékos költségek fedezése a vállalkozókat terheli, amely az 1999. évi XLIII. törvény 40 §. (4) bekezdése értelmében az aktuális sírhelyárak számtani átlagának maximum 5 %-a (50.000 + 75.000 + 90.000 + 162.500 + 37.500 = 415.000 * 5% = 4.145 forint


Megnevezés

Költség

Megjegyzés

Teljes / komplett síremlék készítés

3.500 forint

Sírköves fizeti az üzemeltető részére az e Szabályzat 26 §-a alapján

Sírkeret készítés (fedőlapok nélkül)

3.500 forint

Fedőlap készítés / csere

(fedőlapok számától függetlenül)

3.500 forint

Síremlék fejrészének készítése / cseréje

3.500 forint

Régi síremlék általános felújítása, javítása (csiszolás, felületjavítás)

3.500 forint



A feltüntetett árak NEM tartalmazzák a 27 %-os ÁFA összegét!



[1]

Módosította a 30/2009. (VIII. 28.), 16/2012. (V. 25.), 30/2013. (XII. 18.), 5/2014. (II. 28.) és az 5/2019. (II. 1.) önkormányzati rendelet.

[2]

Kiegészítve a 30/2013. (XII. 18.), ill. módosítva az 5/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelettel

[3]

Hatályon kívül helyezte a 16/2012. (V. 25.) önkormányzati rendelet.

[4]

A 30/2009. (VIII. 28.) önkormányzati rendelettel kiegészített záradék.

[5]

Beiktatta az 5/2019. (II. 1.) önkormányzati rendelet 1. §-a.