Szarvas Város Önkormányzat Képviselő-testülete 39/2003. (XII. 19.) önkormányzati rendelete

az ifjúságról

Hatályos: 2003. 12. 19

Szarvas Város Önkormányzat Képviselő-testülete 39/2003. (XII. 19.) önkormányzati rendelete

az ifjúságról

2003.12.19.

A Szarvasi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott feladatokat és a 16.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

A rendelet célja

1. § (1) A rendelet célja, hogy a város megfelelő környezeti feltételeket jelentsen a felnövekvő korosztály számára, ahol otthonosan érezhetik magukat, vagyis ahol kiszámíthatóak az életviszonyaik, ahol problémák esetén szakértő segítséget találhatnak azok megoldásához, és ahol felkészülhetnek a felelősen élő és cselekvő magyar állampolgárként és Európai Uniós polgárként való felnőtt életükre.

(2) A gyermek és ifjúsági korosztálynak a létbiztonsághoz, oktatáshoz, neveléshez, érdekeinek védelméhez alkotmányos joga van. Az Alkotmányban meghatározott jogokon kívül az 1991. évi LXIV: tv. a Gyermekek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló törvényben, a többször módosított 1997. évi XXXI. tv. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, illetve a többször módosított 1993. évi III. tv. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott jogok az irányadóak.

(3) A (2) bekezdésben megfogalmazottak gyakorlása közérdek, a gyermek és ifjúsági korosztály támogatása közcél.

A rendelet hatálya

2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Szarvas Város közigazgatási területén: lakóhellyel, illetve ideiglenes lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokra, tanulói jogviszonnyal rendelkezőkre, állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándoroltakra, letelepedési engedéllyel rendelkező személyekre, valamint a magyar hatóság által menekültként elismert személyekre 0-29 éves korig, etnikai, faji, vallási, szociális és kulturális különbségtétel nélkül.

(2) A rendelet hatálya kiterjed Szarvas Város közigazgatási területén működő önkormányzati finanszírozású és önkormányzati támogatásban részesülő gyermek és ifjúsággal kapcsolatos közvetlen vagy közvetett tevékenységet folytatókra, valamint mindazon szervezetekre, személyekre, amelyek/akik az 1. §-ban megvalósított célokkal azonosulnak

Helyi gyermek és ifjúsági feladatok meghatározása

3. § (1) A Szarvasi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermek és ifjúsággal kapcsolatos helyi feladatait Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő testülete által elfogadott Ifjúságpolitikai Koncepció és Sportkoncepció, valamint az Európai Bizottság által kiadott Fehér Könyv figyelembe vételével a következők szerint határozza meg:

a) Egészségügy, szociálpolitika

aa) A szociális hátrányból adódó egyenlőtlenségek csökkentése a gyermek és ifjúsági korosztályban.

ab) Kiemelt figyelem a szociálisan vagy egészségi állapotuk miatt hátrányt szenvedő csoportok egészségvédelmére.

ac) Családok segítése nevelő-védő funkciójuk eredményesebb betöltésében.

ad) Az oktatási intézmények egészségmegőrzést, prevenciót szolgáló tárgyi, személyi, pénzügyi feltételeinek biztosítása, fejlesztése.

ae) A szabadidő-szervezésben az egészséget támogató programok ösztönzése, a szabadidő színtereinek biztosítása, ellenőrzése a gyermek és ifjúsági korosztály testi – lelki egészségvédelme szempontjából.

af) Mentálhigiénés szemlélet és készség alakítása, kiemelt figyelem a szenvedélybetegségek megelőzésére minél korábbi életkorban.

ag) A gyermek és ifjúsági korosztály bevonása, motiválása a korosztály egészségét szolgáló célkitűzések megvalósításába

ah) A kommunikáció fejlesztése az oktatási intézmények, valamint az egészségügyi és szociális intézmények között a korosztály testi-lelki egészségének védelme érdekében.

ai) A média megnyerése az egészséget támogató alternatívák terjesztésére a gyermek és ifjúsági korosztály körében.

aj) A szociálpolitikai ellátó rendszer továbbfejlesztése.

ak) Preventív jellegű szolgáltatások ösztönzése, támogatása.

al) A család, mint érték támogatása az ellátó rendszerben.

b) Oktatás, képzés

ba) A közoktatási intézményekben a kultúrált nevelés feltételeinek biztosítása, fejlesztése.

bb) Információáramlás, infrastruktúra fejlesztése.

c) Szabadidő, kultúra, sport

ca) A gyermek és ifjúsági korosztály szabadidő-eltöltése helyszíneinek fejlesztése.

cb) A gyermek és ifjúsági korosztály szabadidős tevékenységeihez szükséges feltételek megteremtésének támogatása.

d) Pályaválasztás, munkavállalás

da) Fiatalok munkanélküliségének visszaszorítása.

db) Munkahelyteremtés segítése.

e) Érdekvédelem, jog, nemzetközi kapcsolatok

ea) A fiatalok képviseletének biztosítása a városi közéletben.

eb) Az ifjúsági kezdeményezések szerves beépítése a város döntéshozatali folyamatába.

ec) A hátrányos helyzetű, a kisebbséghez tartozó fiatalok fokozottabb részvételi lehetőségeinek kidolgozása a városi közéletben való részvételre.

ed) A mozgáskorlátozott fiatalok segítése annak érdekében, hogy a városi közéletben, kulturális és sportolási lehetőségekben részt vehessenek, az ehhez szükséges anyagi eszközök biztosítása, a szükséges építészeti kialakítások támogatása.

ee) A nemzetközi ifjúsági szakmai együttműködési formák, cserék, testvérintézményi kapcsolatok, hálózati együttműködések bátorítása, anyagi támogatása.

(2) E rendeletben foglalt helyi gyermek és ifjúsági korosztályt érintő feladatok az érintettek (4.§) tevékenysége útján valósul meg.

(3) E rendeletben meg nem fogalmazott gyermek és ifjúsági korosztállyal kapcsolatos feladatokat A Szarvasi Önkormányzat 15/2003. (VIII.29.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, valamint a térítési díjakról, illetve A Szarvasi Önkormányzat 12/2003. (VI.27.) rendelete a szociális igazgatásról, valamint a szociális és gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló rendelete határozza meg.

A gyermek és ifjúsági feladatok ellátásának szervezeti kerete

4. § A 3.§-ban megfogalmazottakat a település Képviselő-testülete és szervei: a polgármester és a bizottságok (főként az Ifjúsági és Sportbizottság, valamint a Művelődési és Oktatási Bizottság) látják el, elsősorban az önkormányzat által fenntartott közoktatási, közművelődési intézmények működtetése útján. A teendőkből részt kell vállaljanak a Polgármesteri Hivatal, a hatóságok, az egészségügyi és szociális intézmények, az alapítványok, egyesületek, civil szervezetek, egyházak, magánszemélyek, s mindazok, akik a rendelet szellemiségével azonosulni tudnak és a gyermek és ifjúsági korosztály segítését, fejlődését kívánják szolgálni.

Az önkormányzat gyermek és ifjúsági feladatainak finanszírozása

5. § (1) A gyermek és ifjúsági korosztályt szolgáló tevékenységek feltételeinek megteremtéséhez forrásként a résztvevők saját pénzügyi lehetőségei, az intézmények működési és egyéb forrásai (pályázati pénzeszközök, stb.), központi költségvetési, valamint a helyi önkormányzati támogatás szolgál.

(2) A helyi önkormányzat által fenntartott gyermek és ifjúsági korosztállyal kapcsolatos feladatokat (is) ellátó intézmények finanszírozása, adott költségvetési évre az önkormányzat költségvetési rendeletében kerül meghatározásra, amely tartalmazza az intézmény bér és járulékai, dologi kiadásait, valamint az intézményi bevételeket.

(3) Az önkormányzat adott éves költségvetésében az alábbi gyermek és ifjúsági korosztállyal kapcsolatos tevékenységeket szolgáló pénzügyi források kerülnek elkülönítésre:

a) Ifjúsági és Sportfeladatok támogatása

b) Közoktatás nem kötelező feladatainak támogatása

c) Alapítványok támogatása

d) Civil szervezetek támogatása

e) DADA program

f) Egyházak támogatása

g) Közművelődés támogatása

h) Média támogatása

(4) A támogatások felhasználásának egy részéről az érintett szakbizottságok döntenek a célok meghatározását követően, pályázati felhívás útján. A pályázati felhívás a helyi médiákban kerül meghirdetésre.

(5) A pályázati lehetőségek kihasználása minden gyermek és ifjúsági korosztállyal kapcsolatos feladatot ellátó, illetve szolgáltatást nyújtó elsődleges érdeke. Szarvas Város Önkormányzata anyagi lehetőségéhez mérten támogatja a pályázókat, ha a megvalósítandó tevékenységük megfelel a rendeletben foglalt gyermek és ifjúsági korosztállyal kapcsolatos céloknak és megvalósítandó feladatoknak.

A helyi gyermek és ifjúsági feladatok szakemberigénye

6. § (1) Az önkormányzat gyermek és ifjúsági feladatai szakszerű és folyamatos ellátását az általa fenntartott intézményekben a vonatkozó jogszabályokban meghatározott képzettségű vezetők és szakmunkatársak biztosítják. A gyermek és ifjúsági feladatok koordinálását, a célok, feladatok megvalósulásának segítését Szarvas Város Önkormányzata által foglalkoztatott ifjúsági referens biztosítja.

(2) Anyagi lehetőségekhez mérten támogatni kell a szakemberek képzését, továbbképzését, az utánpótlás-nevelést, s nem utolsó sorban ösztönözni kell a szakembereket az önképzésre.

Az ifjúsági feladatokban együttműködő partnerek

7. § Az önkormányzat gyermek és ifjúsági feladatainak megvalósításában, elősegítésében együttműködnek:

a) A város alap-, közép- és felsőfokú közoktatási intézményei,

b) közművelődési intézmények,

c) egészségügyi és szociális intézmények,

d) hatóságok (Szarvasi Rendőrkapitányság, ÁNTSZ Szarvasi Intézete),

e) Békés Megyei Munkaügyi Központ Szarvasi Kirendeltsége,

f) kisebbségi önkormányzatok,

g) a városban működő gyermek és ifjúsági, gyermek és ifjúsági korosztállyal foglalkozó, gyermekeket és ifjúságot segítő civil szervezetek, alapítványok,

h) sport és egyéb egyesületek,

i) testvérvárosok gyermek és ifjúsági szervezetei,

j) egyházak,

k) magánszemélyek,

l) és mindazon szervezetek/személyek, amelyek/akik a rendeletben foglaltakkal azonosulni tudnak.

Záró rendelkezések

8. § (1) E rendelet kihirdetése napjával lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az ifjúsággal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 15/2000. (IV.27.) sz. rendelettel módosított 6/1993. sz. rendelet.