Alsózsolca Város Önkormányzata képviselő-testületének 12/2005.(V.13.) önkormányzati rendelete

Alsózsolca Város Önkormányzata képviselő-testületének 12/2005.(V.13.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatról

Hatályos: 2017. 03. 28- 2020. 08. 02

Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, illetőleg a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyestelepülésrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 28. § (1) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró partnerek, valamint Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő- testülete szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 17/2014. (XI. 27.) önkormányzati rendelet 3. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el:


I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK


1. §

A rendelet hatálya1




(1) 2


2. §


  1. 3 Alsózsolca város illetékességi területén területet felhasználni, továbbá építési telket, telket, építési területet, közpark esetén területet alakítani, építési tevékenységet folytatni és ezekre hatósági engedélyt adni, valamint kötelezést előírni az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet, a vonatkozó hatályos jogszabályok, és jelen rendelet előírásainak együttes alkalmazása alapján lehet.
  2. 4     A    közigazgatási    terület    területfelhasználásának     szabályozását    és    az     egyes területfelhasználási egységek funkcionális meghatározását a rendelet
  1. 1. melléklete T-2 számú M = 1:10000 méretarányú Külterületi Szabályozási Terv
  2. 2. melléklete T-3 számú M = 1:4000 méretarányú Belterületi Szabályozási Terv
  1. T-6 számú M = 1:2000 méretarányú Üdülőterületi Szabályozási Terv
  2. T-5 számú M = 1:2000 méretarányú 890/4. hrsz.-ú belterületi ingatlan szabályozási terve
  1. 3.  melléklete  T-4  számú  M  =  1:4000  méretarányú  módosított  Szabályozási  Terv

tartalmazza.








1  Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától

2  Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 32. §-a Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától

3  Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendeletének

  1. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától

4  Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendeletének

  1. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától

3.      §

Közigazgatási és belterületi határ

(1) 5 A település közigazgatási határának határvonalát, a bel- és külterület határvonalát a Szabályozási Terv állapítja meg.

(2) 6

(3) 7 A belterület határvonala a  rendelet  kihirdetése  napján  érvényes  ingatlan- nyilvántartás szerinti állapot. A belterület határa, a beépítésre szánt terület felhasználásra kerülő területek folyamatosan, a településfejlesztés megvalósításától függően a terv távlatában a Szabályozási Tervben meghatározottak szerint vonhatók belterületbe.

(4)8

4. § Építéshatósági eljárások

(1) 9 Építési engedély e rendeletben és mellékleteiben megállapított előírások alapján adható. (2)10 A külterületen forgalmi út védőtávolságán belül és a település belterületén a reklámfelületek, reklámberendezések, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére, telepítésére, tilalmára vonatkozóan a településképi rendelet szabályai az irányadóak.

5. §

A Szabályozási Terv elemei

  1. A Szabályozási Terv kötelező és irányadó elemeket tartalmaz.
  2. Kötelező szabályozási elemek:
    1. közterületek és egyéb terület felhasználási egységek határvonalai (szabályozási

vonal),

  1. az eltérő terület felhasználási egységek határvonalai,
  2. a  Szabályozási  Tervben  meghatározott  terület  felhasználási  kategória,  terület- felhasználási besorolás, valamint övezeti besorolás,
  3. a legnagyobb beépítettség mértéke,
  4. a megengedett építménymagasság felső határa,
  5. a minimális telekméret,
  6. kötelező beépítési mód,
  7. építési vonalak.
  1. Irányadó szabályozási elemek:
    1. irányadó szabályozási vonal;
    2. az azonos övezeten belüli telekosztás és telekhatárok.
  2. A szabályozás elemei az alábbiak szerint módosíthatók:

A kötelező szabályozási elemek módosításához a Településszerkezeti Terv, a Szabályozási Terv és a Helyi Építési Szabályzat egyidejű módosítása szükséges.

5 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendeletének

  1. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

6    Hatályon   kívül   helyezte   Alsózsolca   Város   Önkormányzat   Képviselő-testülete   …/2017.   (III.   28.) önkormányzati rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától

7    Módosította  Alsózsolca  Város  Önkormányzat  Képviselő-testülete  7/2017.  (III.  28.)  önkormányzati

rendeletének 4. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

8 Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától

9    Módosította  Alsózsolca   Város  Önkormányzat  Képviselő-testülete  7/2017.  (III.  28.)  önkormányzati

rendeletének 5. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

10   Módosította  Alsózsolca  Város  Önkormányzat  Képviselő-testülete  7/2017.  (III.  28.)  önkormányzati rendeletének 6. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


II. FEJEZET

A beépítésre szánt területek, övezetek felhasználásának, beépítésének feltételei és szabályai

6. § 11

A beépítésre szánt területek építési használatuk szerinti tagozódása:

  1. lakóterületek (kertvárosias, falusias) Lke; Lf
  2. vegyes területek (településközpont terület, intézmény terület) Vt
  3. kereskedelmi, szolgáltató terület Gksz
  4. ipari terület Gip
  5. különleges területek K

ea) temető K-TE

eb) kegyeleti park K Tp

ec) sportpálya K-Sp

ed) szabadidőközpont K-Szk ee) horgásztelep K-

Ht

ef) bányaterületek:

K-B

  1. közműterület (trafó) K-VT
  2. üdülőházas terület Üü
  3. hétvégi házas terület Üh







(1)

Lke-1


7. §12


O-1

30

4,5

700


Lakóterületek Kertvárosias lakóterület


jelű építési övezet






Lke-2


jelű építési övezet




O-1

30

6,0

700


előírásai az alábbiak:
  1. A kialakítandó legkisebb telekterület: 700 m2.
  2. Beépítési mód: oldalhatáron álló.
  3. A beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m, illetve 6,0 m.
  5. A beépítés feltétele a teljes közművesítettség.
  6. Elő-, oldal- és hátsókertek előírásait az az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet alapján kell meghatározni.



11  Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 7. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

12  Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 8. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


(2)




Lke-3





O-K

30

4,5

K


jelű építési övezet






O-Sz-K

30

4,5

K


Lke-4

jelű építési övezet






Lke-5




O-Ikr-K

30

4,5

K


jelű építési övezet
































(3)


előírásai az alábbiak:

  1. A kialakítandó legkisebb telekterület: kialakult teleknagyság.
  2. Meglévő   telekstruktúra   és   telekmegosztás   esetén   a   beépíthető   legkisebb telekterület:

ba) oldalhatáron álló beépítés esetén: 550 m bb) ikresen csatlakozó beépítés esetén: 550 m2 bc) szabadon álló beépítés esetén: 600 m2

  1. Beépítési mód:

ca) oldalhatáron álló cb) szabadon álló

cc) ikresen csatlakozó

Meglévő beépítés esetén a kialakult beépítési módot kell alkalmazni.

Az oldalhatáron álló és ikresen csatlakozó építési övezetekben a 14,0 m-es telkek is beépíthetők, amennyiben az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet előírási szerinti oldalkert, és az épületek közötti tűzvédelmi távolság betartható. A 14,0 m-nél keskenyebb telkek csak telekösszevonás után építhetők be.

  1. A beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
  2. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
  3. A beépítés feltétele a teljes közművesítettség.
  4. Elő-, oldal- és hátsókertek előírásait az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet alapján kell meghatározni. Meglévő beépítés esetén az előkertek megállapításánál az utcákban kialakult állapot szerint kell dönteni.
  5. Amennyiben a beépített lakótelken kötelező építési vonal nem került meghatározásra és az építési helyre vonatkozó előírások is betarthatók, új épületet a meglévő helyen lehet építeni, a régi épülettel azonos előkerttel.

Lke-6

Z-K

40

jelű építési övezet


4,5

K


előírásai az alábbiak:

  1. A kialakítandó legkisebb telekterület: kialakult teleknagyság.
  2. Meglévő telekstruktúra és telekmegosztás esetén a beépíthető legkisebb telekterület: zártsorú beépítés esetén: 400 m
  3. Beépítési mód: zártsorú
  4. A beépítettség legnagyobb mértéke: 40%
  5. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
  6. A beépítés feltétele a teljes közművesítettség.

  1. Elő-, oldal- és hátsókertek előírásait az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet alapján kell meghatározni.  Meglévő beépítés esetén az előkertek megállapításánál az utcákban kialakult állapot szerint kell dönteni.

(4)

Lke-7




Sz-K

30

6,0

K


jelű építési övezet






O-Sz-K

30

6,0

K


Lke-8


előírásai az alábbiak:


jelű építési övezet


  1. A kialakítandó legkisebb telekterület: kialakult teleknagyság.
  2. Meglévő    telekstruktúra    és    telekmegosztás    esetén    a    beépíthető    legkisebb

telekterület:

ba) oldalhatáron álló beépítés esetén: 550 m2

bb) szabadon álló beépítés esetén: 600 m2

  1. Beépítési mód:

ca) oldalhatáron álló cb) szabadon álló

Meglévő beépítés esetén a kialakult beépítési módot kell alkalmazni.

Az oldalhatáron álló építési övezetekben a 14,0 m-es telkek is beépíthetők, amennyiben az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet előírásai szerinti oldalkert, és az épületek közötti tűzvédelmi távolság betartható. A 14,0 m-nél keskenyebb telkek csak telekösszevonás után építhetők be.

  1. A beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
  2. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
  3. A beépítés feltétele a teljes közművesítettség.
  4. Elő-, oldal- és hátsókertek előírásait a vonatkozó rendelet alapján kell meghatározni. Meglévő beépítés esetén az előkertek megállapításánál az utcákban kialakult állapot szerint kell dönteni.
  5. Amennyiben a beépített lakótelken kötelező építési vonal nem került meghatározásra és az építési helyre vonatkozó előírások is betarthatók, új épületet a meglévő helyen lehet építeni, a régi épülettel azonos előkerttel.
  6. A kertvárosias lakóterületnél a 700 m2-nél kisebb lakótelkeken csak 1 db lakó

rendeltetési egység helyezhető el.


  1. Szociális kertvárosias lakóterület




O-K

30

4,5

K


Lke Sz

előírásai az alábbiak:


jelű építési övezet


  1. A kialakítandó legkisebb telekterület: kialakult teleknagyság.
  2. Meglévő    telekstruktúra    és    telekmegosztás    esetén    a    beépíthető    legkisebb telekterület: oldalhatáron álló beépítés esetén: 300 m2
  3. Beépítési mód: oldalhatáron álló.

Az oldalhatáron álló építési övezetekben a 12,0 m-es telkek is beépíthetők, amennyiben az az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet  előírásai  szerinti  oldalkert,  és  az  épületek  közötti  tűzvédelmi


távolság betartható.  A  12  m-nél  keskenyebb  telkek  csak  telekösszevonás  után építhetők be.

  1. A beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
  2. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
  3. A beépítés feltétele a teljes közművesítettség.
  4. Elő-, oldal- és hátsókertek előírásait az az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet alapján kell meghatározni. Meglévő beépítés esetén az előkertek megállapításánál az utcákban kialakult állapot szerint kell dönteni.
  5. Amennyiben a beépített lakótelken kötelező építési vonal nem került meghatározásra és az építési helyre vonatkozó előírások is betarthatók, új épületet a meglévő helyen lehet építeni, a régi épülettel azonos előkerttel.
  6. A lakótelken 1 db lakó rendeltetési egység helyezhető el.


8. § 13

Településközpont terület



(1)


Vt-1





SZ

30

6,0

1000


jelű építési övezet





SZ

30

6,0

2000


Vt-2

jelű építési övezet





Vt-3

SZ

30

jelű építési övezet


6,0

5000



előírásai az alábbiak:

Tervezett  településközpont  terület  (A  település  keleti  részén,  a  Bem  József  út tervezett szakaszának két oldalán.)

  1. Kialakítható legkisebb telekterület: 1000 m2, 2000 m2, 5000 m2.
  2. Beépítési mód: szabadon álló.
  3. Beépítettség legnagyobb mértéke: 30 %.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  6. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet alapján kell meghatározni.











13  Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendelet

  1. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

Intézményi terület



O-K

30

4,5

K


(2)


Vt-4                                                          jelű építési övezet





Vt-5




SZ-K

30

4,5

K


jelű építési övezet





SZ-O-K

30

4,5

K


Vt-6

jelű építési övezet






Vt-7


jelű építési övezet





SZ-K

40

4,5

K


előírásai az alábbiak:

Orvosi rendelő, takarékszövetkezet, posta, Vay-kastély, gyógyszertár, óvoda, piac,

kereskedelmi egységek:

  1. Telekterület: meglévő, kialakult állapot.
  2. Beépítési mód: oldalhatáron álló.
  3. Beépítettség legnagyobb mértéke: 30 %, illetve 40 % lehet.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  6. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.
  7. Meglévő beépítés esetén az előkertek megállapításánál az utcában kialakult állapot szerint kell dönteni.



(3)


Vt-8





O-SZ-K

40

6,0

K


jelű építési övezet




Vt-9


jelű építési övezet






Vt-10




O-SZ-K

30

6,0 (K)

K


SZ-K

30

6,0

K


jelű építési övezet




Vt-11

SZ-K

60

jelű építési övezet


6,0

K



előírásai az alábbiak:

Iskola tömb (református templom), polgármesteri hivatal térsége, katolikus templom, Kassai úti iskolatömb:

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő teleknagyság.
  2. Beépítési mód:

ba) szabadon álló,

bb) oldalhatáron álló.

  1. Beépítettség legnagyobb mértéke: 30 %, 40 % a COOP élelmiszerbolt (Kossuth Lajos

út) esetében 60 % lehet.

  1. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
  2. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  3. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.
  4. Meglévő beépítés esetén az előkertek megállapításánál az utcában kialakult állapotot

kell figyelembe venni.


(4)

Vt-12

SZ-K

30

jelűépítési övezet


9,0

K



előírásai az alábbiak:

Borsod-Abaúj-Zemplén  Megyei  Szociális  és  Gyermekvédelmi  Központ  és  Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, Levéltár, lakóházak:

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő teleknagyság.
  2. Beépítési mód: szabadon álló.
  3. Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 9,0 m.
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  6. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet rendelet tartalmazza


(5)

Vt-13

SZ-K

30

jelű építési övezet


9,5

K




előírásai az alábbiak:

Alsózsolca, 890/4 hrsz.-ú ingatlan:

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: kialakult
  2. Beépítési mód: szabadon álló.
  3. Beépítettség legnagyobb mértéke: 30%
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 9,5 m.
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  6. A zöldfelület legkisebb mértéke: 40 %
  7. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat a tömbben kialakult beépítés, és az illeszkedés szabályainak figyelembevételével kell megállapítani.
  8. A tervezett létesítmény a meglévő épülettel összeépíthető
  9. A 890/4 hrsz.-ú ingatlan keleti részén a 890/3 hrsz.-ú ingatlan felől 5,0 m-es sávban védőerdősávot kell kialakítani, melyre beültetési kötelezettség vonatkozik.
  10. Az idősek otthona lakószobáiban biztosítani kell a vonatkozó jogszabályokban meghatározott zaj- és rezgésterhelési határértékek teljesítését (figyelembe véve a szállítási feladatokból eredő hatásokat is).

(6)

Vk-1

SZ-K

30

jelű építési övezet


6,0

K



előírásai az alábbiak:

Tervezett lakóút és a vasút közötti terület (volt ERDÉRT telephely):

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő teleknagyság.
  2. Beépítési mód: szabadon álló.
  3. Beépítettség legnagyobb mértéke: 30 % lehet.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  6. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.


(7)

Vk-2

SZ

30

jelű építési övezet


6,0

500



előírásai az alábbiak:

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: 500 m2
  2. Beépítési mód: szabadon álló
  3. Beépítettség legnagyobb mértéke: 30 %
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m
  5. A beépítettség feltétele a teljes közművesítettség.
  6. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.
  7. A területen csak üdülési és idegenforgalmi funkciót kiszolgáló létesítmények helyezhetők el.


9. §14

  1. A település területén kialakítható gazdasági területek jellegük szerint:
    1. kereskedelmi, szolgáltató területek,
    2. ipari területek.

Kereskedelmi, szolgáltató terület

  1. A kereskedelmi, szolgáltató területen elhelyezhető
    1. Mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület.
    2. A gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, használó és a személyzet számára szolgáló lakások.
    3. Igazgatási, egyéb irodaépület
    4. Üzemanyagtöltő (csak a külterületen).








14  Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 12.) önkormányzati

rendeletének 10. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


(3)

Gksz-1





SZ-K

30

4,5

K


jelű építési övezet




Gksz-2


jelű építési övezet





O-K

40

4,5

K


Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő.
  1. Beépítési mód: ba) szabadon álló,

bb) oldalhatáron álló.

  1. A beépítettség legnagyobb mértéke: 30 %, illetve 40 % lehet.
  2. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
  3. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  4. A zöldfelület legkisebb mértéke minimum 30 %.
  5. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.


(4)

Gksz-3

O-SZ-K

30

jelű építési övezet


6,0

K



előírásai az alábbiak:

Meglévő telephelyek: Tanács út, Herman Ottó út sarok

  1. A legkisebb kialakítható telekterület: meglévő.
  2. Beépítési mód: oldalhatáron álló.
  3. A beépítettség legnagyobb mértéke: 30 % lehet.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  6. A zöldfelület legkisebb mértéke: 30 %.
  7. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.




(5)Belterületen



Gip-1


Ipari területek





SZ-K

30

9,0

K


jelű építési övezet





Gip-2


jelű építési övezet





SZ-K

40

20,0

K


előírásai az alábbiak: Meglévő iparterületek
  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: kialakult teleknagyság.
  1. Beépítési mód: szabadon álló.
  2. A beépítettség legnagyobb mértéke:

ca) a Gip-1 jelű építési övezetben 30%

cb) a Gip-2 jelűépítési övezetben 40% lehet.

  1. Megengedett  legnagyobb  önálló  homlokzat,-  és  épületmagasság mértéke:

da) a Gip-1 jelű építési övezetben 9,0 m

db) a Gip-2 jelű építési övezetben 20,0 m.

  1. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  2. A zöldfelület legkisebb mértéke minimum 30%.
  3. Az övezetek területén a technológiai igény miatti szükségességből a legnagyobb magasságot meghaladó építményrészekként és önálló technológiai elemként is kialakíthatók.


(6)


Gip-3

SZ-K

50

jelű építési övezet


15,0

K



előírásai az alábbiak:

Meglévő iparterület

  1. A legkisebb kialakítható telekterület: meglévő, kialakult.
  2. Beépítési mód: szabadon álló.
  3. A beépítettség legnagyobb mértéke: 50 % lehet.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 15,0 m
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség,
  6. A zöldfelület legkisebb mértéke: 20%
  7. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.




SZ

30

6,0

2000


Külterületen


Gip-4




jelű építési övezet






Gip-5


jelű építési övezet





SZ

50

6,0

2000


előírásai az alábbiak:

Tervezett iparterületek (Sajóládi út mellett, valamint a vasúttól északra)

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: 2000 m2.
  2. Beépítési mód: szabadon álló.
  3. A beépítettség legnagyobb mértéke: 30 %, illetve 50 % lehet.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  6. A zöldfelület legkisebb mértéke minimum 30 %, illetve 20 %.

(8)

Gip-6

SZ

50

jelű építési övezet


15,0

2000



előírásai az alábbiak:

Tervezett iparterület (vasúttól északra):

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: 2000 m2 (2,0 ha).
  2. Beépítési mód: szabadon álló.
  3. A beépítettség legnagyobb mértéke: 50 % lehet.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 15 m.
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  6. A zöldfelület legkisebb mértéke minimum 20 %.
  7. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.


  1. Az ipari területek új telephelyének kialakítása során a tervezett ipari tevékenységeknek a környezetre gyakorolt várható hatása alapján a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet előírása szerinti eljárást kell lefolytatni.



SZ-K

30

6,0

K


(10)



Gip-7


jelű építési övezet



előírásai az alábbiak:

Meglévő iparterületek (déli, kavicsbányák mellett lévő telephelyek)

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő.
  2. Beépítési mód: szabadon álló.
  3. A beépítettség legnagyobb mértéke: 30% lehet.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 6,0 m.
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  6. A zöldfelület legkisebb mértéke minimum 30%.
  7. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.


(11)

Gip-8

K

50

jelű építési övezet


30,0

K



előírásai az alábbiak:

Meglévő iparterület (Csavargyártó Kft. területe)

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: meglévő.
  2. Beépítési mód: szabadon álló.
  3. A beépítettség legnagyobb mértéke: 50 % lehet.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 30 m.
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  6. A zöldfelület legkisebb mértéke minimum 20 %.
  7. Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.

10.       § Különleges területek 15


Zöldfelületi intézmények területei:

  1. Temető: K-TE
    1. A temető bővítésére csak a lakóterület felé van lehetőség.
    2. A lakóházak felől 30 m széles védősáv létesítése szükséges.
  2. Kegyeleti park: K-Tp
    1. Volt zsidó temető területe.
  3. 16 Sportterület: K-Sp

Üdülőterületen kialakítandó sportterület.

Az övezet elsősorban sportcélú funkciók és kiszolgáló létesítményeik elhelyezésére szolgál.


K-Sp

Sz

10

jelű építési övezet


4,5

20000











Előírásai az alábbiak:

a.)

Kialakítható legkisebb telekterület: 20000 m2

b.)

Beépítési mód: szabadon álló.

c.)

Beépítettség legnagyobb mértéke: 100 % lehet.

d.)

Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.


e.) A beépítés feltétele: teljes közművesítettség.

f.) Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.

(3a)  Meglévő  sportpálya  bővítése  a  belterületen  nem  lehetséges.  Új  sportpályák  a

Szabadidőközpontban helyezhetők el.


  1. Szabadidőközpont:


K-Szk

SZ

10

jelű építési övezet


4,5

10000



előírásai az alábbiak:

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: 10000 m2, (1 ha).
  2. Beépítési mód: szabadon álló.
  3. A beépítettség legnagyobb mértéke: 10 % lehet.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m.
  5. Beépítés feltétele: teljes közművesítettség.
  6. 17 Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.
  7. A szabadidőközpontban elhelyezhető területeket a Szabályozási Terv állapítja meg.



15 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 11. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

16 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 12. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

17 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 13. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


  1. Horgásztelep:


K-Ht

O-SZ-K

20

jelű építési övezet


3,5

K



előírásai az alábbiak:

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: kialakult teleknagyságok.

200 m2-nél kisebb telek nem építhető be, csak telekösszevonás után.

  1. 18 Beépítési mód: ba) szabadon álló

bb) oldalhatáron álló.

  1. A beépítettség legnagyobb mértéke: 20 % lehet.
  2. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 3,5 m.
  3. Beépítés feltétele: részleges közművesítettség.
  4. 19 Elő-, oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.


  1. 20 Bányaterületek: K-B

Az  Országos  Ásványvagyon  mérlegben  az  alábbi  nyersanyag  lelőhelyek  vannak nyilvántartva:

  1. 05-05-010-02-4321 kódszámon Alsózsolca I. kavics
  2. 05-05-010-06-4324 kódszámon Alsózsolca II. kavics

c) 05-05-010-07-4324  kódszámon  Alsózsolca  III.  kavics  -  05-05-010-08-4324  kód- számon Alsózsolca IV. kavics

  1. 05-05-010-05-4321 kódszámon Alsózsolca FTV Azs-2. fúrás körzete elnevezéssel –

kavics

(6a) A bányaterületre vonatkozó előírások

  1. A bányaterületen zárt tartályos konténeres WC-t lehet telepíteni.
  2. A  bányászati  tevékenység  előrehaladásával  a  felhagyott  területek  folyamatos rekultivációját is el kell végezni.
  3. A feltalaj humuszos részét külön kell deponálni a felhasználásig.
  4. A bányatóba humuszos meddő visszatöltése tilos.
  5. A meddőt a termőföldtől külön helyen kell tárolni.

f) A bányászati és a szállítási tevékenység lakott területeken levegő,- talaj, - és vízszennyezést nem okozhat, illetve a megengedett határértéken felül zajterhelést nem idézhet elő.

Üdülőházas terület


(7)

Üü

SZ

20

jelű építési övezet


6,0

1000




18 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 14. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

19 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 15. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

20 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 16. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


előírásai az alábbiak:

  1. Telekterület: kialakítandó legkisebb telekterület: 1000 m2
  2. Beépítési mód: szabadon álló
  3. Beépítettség legnagyobb mértéke: 20 %
  4. Megengedett legnagyobb építmény magasság: 6,0 m
  5. A beépítettség feltétele: teljes közművesítettség
  6. Legkisebb zöldfelület: 40 %
  7. Előkert mérete: 5 – 30 m között változhat.
  8. 21 Az oldal- és hátsókertre vonatkozó előírásokat az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet alapján kell meghatározni.


Hétvégi házas terület


(8)

Üh

O

20

jelű építési övezet


4,5

360



előírásai az alábbiak:

  1. Kialakítandó legkisebb telekterület: 360 m2
  2. Beépítési mód: oldalhatáron álló.
  3. Beépítettség legnagyobb mértéke: 20 %.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: 4,5 m
  5. A beépítettség feltétele: a teljes közművesítettség.
  6. 22 Az övezetben 14,0 m széles telkek is kialakíthatók, amennyiben az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet meghatározott oldalkert és tűzvédelmi távolság a szomszédos épülettől biztosítható. A telek mélysége 20 m-nél kisebb nem lehet.
  7. A legkisebb zöldfelület: 60 %
  8. Az előkert mérete: 5,0 – 15 m között változhat.
  9. 23  Oldal-  és  hátsókertre  vonatkozó  előírásokat  az  országos  településrendezési  és építési követelményekről szóló kormányrendelet tartalmazza.


Közműterületek

  1. Transzformátor telep K-VT (meglévő)


K-Vt

Sz

40

jelű építési övezet


K

1500



előírásai az alábbiak:

  1. Kialakítható legkisebb telekterület: 1500 m2
  2. Beépítési mód: szabadon álló.
  3. Beépítettség legnagyobb mértéke: 40 % lehet.
  4. Megengedett legnagyobb építménymagasság: meglévő

21 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 17. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

22 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 18. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

23 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 19. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


II.        FEJEZET

TERÜLETFELHASZNÁLÁSI EGYSÉGEK ÖVEZETI SZABÁLYOZÁSA BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

11. §

Közlekedési területek és létesítmények

  1. A  közlekedési  területeket  és  létesítményeit,  azok  szabályozási  szélességeit  és védőtávolságait a Szabályozási Terv ábrázolja.
  2. Az utak szabályozási szélességgel meghatározott területsávjai mentén létesítményt elhelyezni csak a területsáv megtartásával szabad.

(3) 24

(4) A közlekedési területek körébe a következő közlekedési létesítmények tartoznak:























a)

Forgalmi út

KÖu-3


Kossuth Lajos út

20,0 m szab. szélesség


Tervezett elkerülő út

30,0 m szab. szélesség


Kossuth Lajos út és 37. sz. forgalmi út közötti közút

30,0 m szab. szélesség

b)

Gyűjtőutak meglévő szab. szélesség

KÖu-4

Deák Ferenc út – Tanács út, Görgey Artúr út, Rákóczi út

Gárdonyi út, tervezett út, Johanna út, Bartók Béla út

c)

Lakóutak (tervezett lakóút 12,0 m szab. szélesség)

KÖu-5

d)

Vegyesforgalmi utak meglévő (10,0 m)

KÖu-6

e)

Gyalogút

KÖu-7

f)

Ipari területi feltáróutak meglévő

KÖu-8

g)

Kerékpárút

KÖu-9

A belterületen forgalmi út a 20,0 m-es, a külterületen a 30,0 m-es szabályozási

szélességen belül alakítható ki.


Autóbuszforduló

AF


Vasútterület

KÖk

h)

Üdülőterületi feltáró utak szabályozási szélesség 12 m.



(5)



  1. A külterületi szabályozási terven jelölt tervezett szabályozási vonalak a vasúti műszaki tervek alapján pontosítottan, legfeljebb ± 5,0 m mértékkel elmozdíthatók, amennyiben igazolhatóan más megoldás nem lehetséges. Belterületen a tervezett szabályozási vonal elmozdítása legfeljebb ± 3,0 méterrel történhet.
  2. A Deák Ferenc út és a Lévay József út vasút felőli szakaszán, valamint az újonnan kialakítandó, jelenleg beépítetlen építési telkek és a Kossuth Lajos út elején lévő házak hangvédelme érdekében a vasút nyomvonalában a környezeti zajvizsgálat alapján hangvédő fal megépítése szükséges

  1. 25   A  közút  kezelőjének  hozzájárulását  kell  kérni  a  közúti  közlekedésről  szóló törvényben előírtak fennállása esetén.




24 Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.)

önkormányzati rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától

25 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 20. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


  1. A kialakítandó, áthelyezendő, ideiglenes és végleges közlekedésépítési létesítményekhez, valamint a megszüntetendő közlekedési létesítményekre a területileg illetékes eljáró hatóságtól engedélyt kell kérni. A szükséges útlezárások, elterelések végrehajtásához, útcsatlakozások építéséhez a közútkezelőtől engedélyt kell kérni, és azt a területileg illetékes eljáró hatósághoz be kell jelenteni.


12. §

Zöldterületek


(1) A zöldterületek szabályozását a Szabályozási Terv tartalmazza.

(2)26

(3) 27 Tervezett közparkok (Zkp) helyét és területét a Szabályozási Terv tartalmazza.


13. § 28

Erdőterületek (E)


  1. A Szabályozási Terv erdőterület megszüntetését nem rögzíti.
  2. A külterületen lévő erdőgazdasági hasznosítású (Eg) erdőterület.
  3. Védőerdőt kell telepíteni a Szabályozási Terv által jelölt területeken.
  4. Közjóléti erdő (Ek) területét a Szabályozási Terv állapítja meg.
  5. Védelmi célú erdők (Ev) területeit a Szabályozási Terv állapítja meg.


14. §

Mezőgazdasági rendeltetésű területek

  1. A mezőgazdasági terület a növénytermesztés és az állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás építményei elhelyezése céljára szolgáló terület.

A    mezőgazdasági    rendeltetésű   terület    a    külterületnek      a    Szabályozási    Terven mezőgazdasági területként (M) szabályozott része.

  1. 29 A mezőgazdasági rendeltetésű terület a következő övezetekre tagozódik:
    1. Általános mezőgazdasági terület

aa) szántó Má1

ab) rét, legelő Má2

  1. Kertes mezőgazdasági terület: ba) külterületi kert Mk1

bb) tanya területe Mk2

bc) belterületi kertek, illetve mezőgazdasági hasznosítású területek

  1. Mezőgazdasági üzemi terület (major) Mg



26 Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától

27  Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 21. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

28 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 22. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

29 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 23. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


(2a) Mezőgazdasági területen építményt elhelyezni csak az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően lehet.

(3) 30

(4) 31

15. § 32

Vízgazdálkodási területek

(V)

  1. A közigazgatási területen vízgazdálkodási terület:
    1. Sajó folyó, csatornák, árkok (V1)
    2. kavicsbánya tavak (V2)
    3. védőgát, árvízvédelmi töltés (Vt)
    4. vízmű területe (V5)
    5. hullámterek, nádasok (V6)
  2. A vízfolyások medreiben és parti sávjában létesítmények az országos település- rendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet szerinti előírások betartásával a vízfolyáskezelő hozzájárulása alapján helyezhetők el.
  3. A parti sáv szélessége a nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról, valamint az állam kizárólagos tulajdonában levő vizek és vízilétesítmények jegyzékének közzétételéről szóló rendelet alapján a település területén lévő, kizárólagos állami tulajdonú vízfolyások, tavak, tározók és holtágak mentén a partvonaltól számított 6 méter, az előzőbe nem tartozó vizek és közcélú vízilétesítmények partvonalától számított 3 méter.
  4. A vízfolyások mentén parti sáv használatát, a használat módját a nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló kormányrendelet szerinti kezelő látja el.
  5. Vízfolyások, patakok menti területek beépítésének, hasznosításának előfel-tétele a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló rendelet szerinti mértékadó vízhozamra történő kiépítése, mederrendezése.
  6. A külvizek védelmét és az egységes csapadékvíz-elvezető rendszer kialakítását az átfogó vízrendezési terv tartalmazza. A csapadékvizek befogadója a Sajó folyó.
  7. Beépítésre szánt területen magasépítési tevékenységhez kapcsolódó munkavégzés csak a vízrendezés megoldása, a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése után kezdhető meg. A csapadékvíz elvezető rendszer kialakításáról, folyamatos fejlesztéséről, fenntartásáról és üzemeltetéséről hatósági engedély alapján kell gondoskodni.







30 Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától

31 Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.)

önkormányzati rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától

32 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 24. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


  1. Beépítésre szánt területen az építmények magassági biztonságának kialakítása során a folyók mértékadó árvízszintjeiről szóló rendelet alapján megállapított mértékadó árvízszintekkel kell számolni és figyelembe kell venni a Sajó folyó völgyén végighúzódó kavicsteraszban fellépő, a folyó vízállásait követő talajvízszint emelkedést, illetve az ehhez kapcsolódó szivárgó és fakadó vizek esetleges megjelenését.
  2. A település belterületén a patakok, csatornák áradásai, a csapadék- és egyéb vizek által okozott kártételek megelőzése, kül- és belterületi védőművek építése, a védőművek fenntartása, fejlesztése és azokon a védekezés ellátása, a vizek kártételei elleni védelemmel összefüggő feladatok ellátása helyi vízrendezés és vízkárelhárítás alapján történik.
  3. Beépítésre szánt területen az építmények magassági biztonságának kialakítása során a folyók mértékadó árvízszintjeiről szóló rendelet alapján megállapított mértékadó árvízszintekkel kell számolni és figyelembe kell venni a Sajó folyó völgyén végighúzódó kavicsteraszban fellépő, a folyó vízállásait követő talaj-vízszint emelkedést, illetve az ehhez kapcsolódó szivárgó és fakadó vizek esetleges megjelenését.
  4. A felszíni víz vízszennyezettségi határértékeiről és azok alkalmazásának szabályairól, valamint a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól, továbbá a felszín alatti vizek védelméről és a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló rendelet előírásait a szem előtt kell tartani.
  5. A bányatavak hasznosításával kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről szóló rendelet alapján a bányató fenntartásának, hasznosításának engedélyezéséhez a bányatóval érintett ingatlan tulajdonosának - a bányabezárással összefüggő tájrendezési feladatokat meghatározó bányahatósági határozat közlését követő egy éven belül - a vízügyi hatóságtól a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről szóló rendelet alapján vízjogi üzemeltetési engedélyt kell kérnie.
  6. A védvonalakat rendeltetésüknek megfelelően a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános és műszaki szabályokról szóló rendeletek alapján kell kialakítani.
  7. Vízmű területek a Hernádnémeti ÉRV Rt. Keleti Csúcsvízmű X. telep és a Bőcs ÉRV ZRt. X/b. telep vízbázis (Sajóládi Vízmű).
  8. A területfelhasználás tervezése során figyelembe kell venni a vizsgált területen lévő üzemelő vízbázisok tervezett vagy meglévő védőterületeit és hidrogeológiai védőidomait, és az ezek területére eső tiltásokat és korlátozásokat. A tiltásokat és korlátozásokat általános érvénnyel a vízbázisok, távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást biztosító vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet, a kiegészítő előírásokat a védőidom határozat rögzíti.
  9. A vízmű védőterületek és hidrogeológiai védőövezet koordinátáit és a település területét érintő ingatlanok jegyzékét az 1/A. számú függelék tartalmazza.
  10. A védőterületeket érintő ingatlanokra vonatkozó tiltásokat és területhasználati korlátozásokat az 1/B. számú függelék tartalmazza.

16. § 33

Közműterületek, közműlétesítmények


Közműellátás

  1. A település beépítésre szánt területén építmény csak közüzemi vagy közcélú szolgáltatással történő teljes közművesítés mellett vehető használatba.
  2. A közműves ivóvízellátó rendszer igénybevétele során figyelembe kell venni a víziközmű-szolgáltatásról szóló előírásait. A szolgáltatott ivóvíz minőségének ki kell elégítenie az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló rendelet előírásainak.
  1. Épület csak teljes közművesítés kialakítása mellett vehető használatba. A környezet- terhelési díjról szóló törvény alapján talajterhelési díjfizetési kötelezettség terheli azt a kibocsátót, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatorna által biztosított közszolgáltatást nem veszi igénybe.
  2. A szennyvízkezeléssel kapcsolatos települési célkitűzéseket és elvárásokat a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló rendelet alapján készülő települési szennyvízkezelési programban kell rögzíteni.
  3. A szennyvizek, használt vizek előtisztítása, a (tisztított) szennyvizek elhelyezése, csatornába, valamint felszíni befogadóba történő közvetett vagy közvetlen vezetése vonatkozásában a használt és szennyvizek kibocsátási határértékeiről és alkalmazásuk szabályairól szóló rendeletben, továbbá a felszín alatti vizek védelméről szóló rendeletben és a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló rendeletben foglalt előírásokat kell betartani és betartatni.
  4. Ipari/technológiai szennyvíz keletkezésével járó tevékenység esetén előtisztító beépítése és üzemeltetése vízügyi hatósági engedély alapján létesíthető.
  5. A település területén csak elválasztó rendszerű csatornázás valósítható meg.
  6. Az üdülőterületen a teljes közműhálózatot az érintett ingatlan tulajdonosoknak kell kialakítani.


III.      FEJEZET

AZ ÉPÍTETT ÉS TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELME


17. §34

18. §

Régészeti lelőhelyek védelme

  1. 35 A régészeti területek és leletek védelmében a vonatkozó törvény előírásait be kell tartani. A településen és külterületen jelentősebb földmunkát csak az illetékes hatóság engedélyével szabad végezni.





33 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendeletének 25. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

34 Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától.

35 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 26. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


  1. 36 A település beépítésre szánt területén a földmunkával járó beruházások során ezidáig még nem ismert, valamint ismert és nyilvántartott régészeti lelőhelyek védelme érdekében a beruházás régészeti örökségre gyakorolt hatása alapján a hatósági engedélyben a védettségi fokozat figyelembevételével előírt megelőző feltárást kell elvégezni.
  2. 37 Kezelésüket a kulturális örökség védelméről szóló törvény rendelkezései határozzák meg. Az ismert és nyilvántartott lelőhelyeket lehetőség szerint el kell kerülni, ha ez nem lehetséges, a

(2)        bekezdés szerinti előírt feltárást kell elvégezni.

(4) A régészeti emlékek és leletek előkerülése esetében is törekedni kell a régészeti örökség elemeinek helyszíni megőrzésére.

Ha régészeti feltárás esetén kívül régészeti emlék, illetőleg lelet kerül elő, a felfedező (a munka felelős vezetője) köteles a tevékenységet azonnal abbahagyni, és az illetékes múzeum nyilatkozatának kézhezvételéig szüneteltetni.

(5) 38

  1. A településrendezési terv szerint belterületbe vonni megjelölt területeken, illetve a jelentősebb területfelhasználás-változásokra kijelölt területeken el kell végezni a terület régészeti terepbejárását, a terület régészeti jelentőségének megállapítására, továbbá a kutatásnak ki kell terjednie a területileg illetékes miskolci Herman Ottó Múzeum Adattáraiban, illetve Gyűjteményeiben őrzött írásos, térképi,  légifotós,  valamint szakirodalmi adatok értékelésére.
  2. 39 A régészeti lelőhelyeket a rendelet 2. számú függeléke tartalmazza.

(8) 40

19. §41

Épített értékek védelme


  1. A védett műemlékek és a helyi védelemmel érintett épületek jegyzékét a 3. számú függelék tartalmazza.
  2. A helyi védelemmel érintett épületekkel, művi értékekkel kapcsolatos, a fenntartással, használattal, valamint az építési tevékenységekkel kapcsolatos eljárási szabályokat önkormányzati rendelet állapítja meg.

20. § 42

TERMÉSZETI KÖRNYEZET VÉDELME

Az élővilág, a táj és a föld védelme


  1. A területfelhasználás területére előírt zöldfelületi fedettség, védőfásítás kialakítását és módját az építmények engedélyezési tervében - egyedi előírás hiányában az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet szerint - kell igazolni.
  2. Új építmény létesítése esetén a környezetvédelmi határértékeknek - amennyiben a

terület védőtávolsága nem került meghatározásra - a telek határán kell teljesülniük.


36 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 26. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

37 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendeletének26. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

38 Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától.

39 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 27. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

40 Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától.

41 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 28. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

42 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 29. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


  1. Talajmozgatással járó tevékenység végzése, illetve a terület előkészítése során a termőréteg védelméről, összegyűjtéséről és újrahasznosításáról gondoskodni kell.
  2. A település területén feltöltésre környezetkárosító anyag nem használható.
  3. Építés előkészítési munkák, tereprendezés során minőség-tanúsítvány nélküli töltőanyag nem építhető be.
  4. A telkeken rézsűk  kizárólag oly módon alakíthatók ki, hogy a rézsű állékonysága  a telekterületén biztosítható legyen.
  5. A település területén csak olyan tevékenység végezhető, melynek hatására a talajerózió veszélye nem növekszik.
  6. A település területén a környezeti elemek minőségének megóvása érdekében, csak olyan építmények, illetve azokhoz tartozó létesítmények, tevékenységek megvalósítása, üzemeltetése engedélyezhető, amelyek ellenőrzött körülmények közötti működtetése hosszú távon sem veszélyezteti a földtani közeg állapotának, továbbá az általános normatív emberi elvárások és a vonatkozó hatályos jogszabályokban megfogalmazott környezeti célkitűzések teljesülését.
  7. A környezeti előírásokat is kielégítő normatív célkitűzések megfogalmazása során a földtani közeg védelme szempontjából figyelembe kell venni az ágazati jogszabályokban foglalt előírásokat.

21. § 43

A levegőtisztaság védelme

  1. A légszennyezettség mértéke alapján a levegő védelméről szóló kormányrendelet szerinti zónák előírásait kell figyelembe venni.
  2. A település területén tilos a környezeti levegő olyan mértékű terhelése, amely lég- szennyezést, vagy határértéken felüli légszennyezettséget okoz, valamint tilos a környezeti levegő bűzzel való terhelése.


21/A. § Vízvédelem

  1. A felszín alatti víz állapota szempontjából fokozottan érzékeny  területeken bányászati tevékenység, valamint olyan tevékenység melynek következtében a fedőréteg eltávolítása következtében a felszín alatti víz a felszínre kerül nem folytatható.
  2. A vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezése megakadályozása érdekében felszíni víz-folyásokhoz 100 méternél közelebb, valamint hullámtéren és fakadóvizes területen, árvízi tározó területén, parti és védősáv területén továbbá vízbázisok védőterületén állattartó telep, komposztáló telep nem létesíthető.

Vízjárta területeken, felszín alatti vízkivétel 100 méteres körzetében és bányatavak 300 méteres parti sávjában trágyatároló nem létesíthető.

  1. A felszíni vizek öntisztulásának elősegítése miatt a parti sáv természetközeli ökoszisztémáinak (nádasok, ligetes, fás társulások, gyepek) védelmét biztosítani kell.






43 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 30. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


21/B. §

A területek zaj- és rezgésvédelme

  1. Zaj- és rezgésvédelmi szempontból a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló kormányrendelet, valamint a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló KvVM-EüM együttes rendelet szabályai az irányadóak.
  2. Zajt és rezgést előidéző üzemi létesítményt és egyéb helyhez kötött külső zajforrást csak úgy szabad elhelyezni, hogy a keletkező zaj és rezgés az (1) bekezdés szerinti rendeletekben meghatározott határértékeket ne haladja meg.


21/C. § Hulladékgazdálkodás

  1. A település területén végzett tevékenységek során képződő veszélyes és nem veszélyes hulladékokat elkülönítve, a környezet szennyezését megelőző, károsítását kizáró módon az e célra kijelölt, a vonatkozó hatályos jogszabályokban foglalt műszaki előírásoknak megfelelő gyűjtőhelyen kell összegyűjteni, és az üzemeltető gondoskodik a hulladékok átvételére feljogosított szervezet részére történő átadásáról.
  2. A település területén feltöltésre hulladék (így különösen építési – bontási hulladék, beleértve az építési területről kikerült szennyezetlen földet is), környezetet szennyező, veszélyeztető, illetve károsító anyag nem használható.

21/D. §

A természeti értékek védelme

  1. Az országos védelemre tervezett Hernád völgy érintett területeinek jegyzékét a rendelet

4. számú függeléke rögzíti.

  1. A település érzékeny természeti területeit az érzékeny természeti területekre vonatkozó szabályokról szóló KöM-FVM együttes rendelet állapítja meg.
  2. A természeti területek jegyzékét a rendelet 5. számú függeléke rögzíti.
  3. Az egyedi tájértékek jegyzékét a rendelet 6. számú függeléke rögzíti.
  4. A kiemelt jelentőségű természetmegőrzési (Natura 2000) területek jegyzékét a rendelet

7. számú függeléke rögzíti.


V. FEJEZET

Általános érvényű előírások 22. § 44

Sajátos jogintézmények

  1. Beültetési kötelezettséggel érintett ingatlanok. A tervben tervezett közparkként jelölt terület a 039. és a 040. hrsz.-ú területek.
  2. A 890/3. hrsz.-ú ingatlanon ipari tevékenység nem folytatható, ott csak raktározás, legfeljebb kézi (összeszerelési) munkavégzés, illetve kereskedelmi tevékenység végzése történhet.



44 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati

rendeletének 31. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.


23. § 45

24. § 46

VI. FEJEZET

25. § 47

Záró rendelkezések

(1) A rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.



26. § 48


































45 Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától.

46 Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától.

47 Módosította Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendeletének 31. §-a. Hatályos 2017. IV. 12. napjától.

48 Hatályon kívül helyezte Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (III. 28.) önkormányzati rendeletének 32. §-a. Hatálytalan 2017. IV. 12. napjától