Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2022. (V. 30.) önkormányzati rendeletének indokolása

a helyi népszavazásról

Hatályos: 2022. 05. 31
a helyi népszavazásról
Végső előterjesztői indokolás
A Csongrád- Csanád Megyei Kormányhivatal célvizsgálat keretében áttekintette a megye helyi önkormányzatainak rendeleteit a tekintetben, hogy azok eleget tettek-e a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló - 2014. 01. 18-án hatályba lépett - 2013. évi CCXXXVIII. törvény 92. §-ban kapott felhatalmazásnak, felülvizsgálták-e a vonatkozó helyi rendeletet.
A vizsgálat eredményeképpen megállapították, hogy – többek között – településünk Képviselő-testületei sem tettek eleget törvényi kötelezettségüknek.
A jelenleg hatályos rendelet a megalkotása óta új önkormányzati törvény van hatályban, új a népszavazásról szóló törvény, illetve kikerült a jogszabályból a népi kezdeményezés intézménye.
A Kormányhivatal célellenőrzése keretében feltárt jogsértések orvoslása érdekében indokoltnak láttuk a korábbi rendelet hatályon kívül helyezését és egy teljesen új rendelet megalkotását.