Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelete

Szentes Város Önkormányzata 2023. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről

Hatályos: 2023. 03. 11

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelete

Szentes Város Önkormányzata 2023. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről

2023.03.11.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés f) pontjában biztosított feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el.

I. Fejezet

A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya kiterjed Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületére (továbbiakban: Képviselő-testület) és szerveire, valamint az Önkormányzat által alapított és irányított költségvetési szervekre, a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatalra (továbbiakban: intézmények), a címrend szerinti önkormányzati költségvetésében tervezett feladatokra, továbbá mindazon magánszemélyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, alapítványokra, közalapítványokra, gazdasági társaságokra, amelyek az Önkormányzat költségvetésében szereplő előirányzatokból részesülnek.

II. Fejezet

A költségvetés bevételei és kiadásai

2. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2023. évi költségvetési bevételeinek és kiadásainak főösszegét, valamint azok egyenlegét, az e rendelet mellékleteiben részletezett bevételi források és kiadási jogcímek figyelembevételével:

a) költségvetési bevételét 7.243.281 eFt-ban állapítja meg, melyből

aa) finanszírozási bevétel 1.872.407 eFt, amiből 1.782.985 eFt belső finanszírozású és 89.422 eFt külső finanszírozású bevétel az alábbiak szerint

ab) működési célú maradvány 843.404 eFt és

ac) felhalmozási célú maradvány 939.581 eFt,

ad) államháztartási megelőlegezés 89.422 eFt és

ae) hitel 0 eFt.

b) költségvetési kiadását 8.988.530 eFt-ban állapítja meg, melyből

ba) finanszírozási kiadás 127.158 eFt, amiből 127.158 eFt külső finanszírozású kiadás az alábbiak szerint

bb) államháztartási megelőlegezések visszatérítése 89.422 eFt és

bc) hiteltörlesztés 37.736 eFt

c) költségvetési egyenlegét 1.745.249 eFt, ban állapítja meg,

(2) A 2. melléklet szerinti kiemelt kiadási előirányzatokat a Képviselő-testület az alábbiak szerint állapítja meg:

a) személyi juttatások 2.636.899 eFt

b) munkaadót terhelő járulék, szociális hozzájárulási adó 353.018 eFt

c) dologi kiadások 2.830.894 eFt

d) ellátottak pénzbeli juttatásai 92.000 eFt

e) egyéb működési célú kiadások 1.596.602 eFt

f) beruházások 1.366.467 eFt

g) felújítások 109.650 eFt

h) egyéb felhalmozási kiadások 3.000 eFt

i) finanszírozási kiadások 127.158 eFt.

(3) A Képviselő-testület a 2. § (1) bekezdése szerinti költségvetési egyenleg megszüntetését az előző évi maradványt érintő felhasználások korlátozásával biztosítja. Az Önkormányzat folyamatos működőképessége érdekében szükségesnek tartja a feladatok finanszírozásához kapcsolódó források kontroll melletti likviditási terv alapján történő biztosítását.

3. § (1) A 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételi főösszegen belül a források összetételét az 1. melléklet (kötelező, önként vállalt és állami feladatok bontásban), 2. melléklet, 3. melléklet és 4. melléklet tartalmazz.

(2) A 2. § (1) bekezdésében megállapított és a 3. § (1) bekezdésében hivatkozott mellékletekben szereplő főösszegeken belül a költségvetési szervek előirányzat-csoportok kiemelt előirányzatok szerinti bevételeit, valamint a kiadások teljesítéséhez igénybe vehető általános önkormányzati támogatás, illetve a szociális és egyéb kedvezményhez igénybe vehető önkormányzati támogatás előirányzatát - kötelező, önként vállalt és állami feladatok bontásban - az 5. melléklet szerint hagyja jóvá a Képviselő-testület intézményenként.

(3) A 2. § (1) bekezdésében megállapított kiadási főösszegeken belül a költségvetési szervek tervezett kiadásait intézményenként, előirányzat-csoportonként, illetve kiemelt előirányzatonként - kötelező, önként vállalt és állami feladatok bontásban - a 6. melléklet szerint állapítja meg a Képviselő-testület.

(4) A 2. § (1) bekezdésében megállapított kiadási főösszegen belül az egyéb, szociális célú támogatások kiadásainak tételes előirányzatait a 7. melléklet, a működési célra juttatott egyéb támogatásokat a 8. melléklet szerint hagyja jóvá a Képviselő-testület.

(5) Az Önkormányzat tulajdonában lévő, bérbeadás útján hasznosított ingatlanok ingatlankezelési tervét a 11. mellékletben részletezettek szerint hagyja jóvá a Képviselő-testület.

(6) A 2. § (1) bekezdésében megállapított kiadási főösszegen belül az Önkormányzat költségvetésében tervezett fejlesztési feladatait a 9. melléklet és a 12. melléklet szerint fogadja el a Képviselő-testület.

(7) Az önkormányzat hitelállományát a 13. melléklet, a garancia-, kezességvállalását feladat és lejárat szerinti bontásban a 14. melléklet szerint hagyja jóvá a Képviselő-testület.

(8) A Képviselő-testület az Önkormányzat adósságot keletkeztető kötelezettségeinek és saját bevételeinek alakulását a 15. melléklet szerint hagyja jóvá azzal, hogy év közben kötelezettségek a hitelképesség folyamatos figyelemmel kísérése és bemutatása mellett vállalhatók.

(9) Uniós eszközök támogatásával megvalósuló projekteket, azok támogatási összegét és kiadásait a 16. melléklet szerint fogadja el a Képviselő-testület.

(10) Az éves létszám előirányzatot költségvetési szervenként a 17. mellékletben foglalt részletezés szerint 532,59 főben határozza meg a Képviselő-testület. A köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak intézményi létszámkeretét a 18. melléklet szerint állapítja meg a Képviselő-testület.

(11) Az önkormányzati költségvetési szervek engedélyezett álláshelyeinek számát a 19. melléklet, a közfoglalkoztatottak 2023. évi létszámát a 17. melléklet szerint hagyja jóvá a Képviselő-testület.

(12) A Képviselő-testület az Önkormányzat címrendjét a 20. melléklet alapján állapítja meg. A költségvetési intézmények - az 5. melléklet, illetve a 6. mellékletben részletezett előirányzatainak tagolását - bevételeinek forrásonkénti, kiadásainak tételes részletezését az intézmények elemi költségvetése tartalmazza.

4. § Az egészségügyi alapellátást (védőnői szolgálat, iskola egészségügy, anyatej gyűjtés) Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (továbbiakban: NEAK) közvetlenül finanszírozza. Az e célra tervezett kötött felhasználású előirányzat 120.500 eFt, mely a feladatokhoz kapcsolódóan a Szentesi Intézmények Gazdasági Szervezete költségvetésében megtervezésre került.

5. § (1) A 2. § (1) bekezdése szerinti kiadási főösszegen belül a költségvetés egyes működési feladataihoz a felhasználásra vonatkozó célokhoz és feltételekhez kötötten 126.396 eFt tartalékot állapít meg a Képviselő-testület (ebből a képviselői keret /500 eFt/fő/ 6.500 eFt). A tartalékokat e rendelet 10. melléklete részletezi.

(2) A működési céltartalékkal való rendelkezés (átcsoportosítás), a cél szerinti felhasználás engedélyezése - a források rendelkezésre állásának függvényében - a Képviselő-testület jogköre.

(3) A működési céltartalékban (10. melléklet) elkülönített bizottsági keret felosztására a Képviselő-testület Művelődési, Oktatási és Kulturális Bizottsága tesz javaslatot.

(4) Az előző évi keresetbe tartozó juttatások 2%-ának megfelelő, meghatározott munkateljesítmény eléréséért, illetve átmeneti többletfeladatok teljesítéséért fizetendő kereset-kiegészítésre - a céltartalékban - elkülönített összeg nyújt fedezetet a költségvetési intézményekben a teljesítmények ösztönzéséhez, melynek felhasználást a Képviselő-testület feltételekhez köti azzal, hogy a keret ténylegesen a teljesítmények ösztönzését kell, hogy szolgálja. A keret felhasználására vonatkozó szabályok, célok és az értékelés rendjének kialakítása, betartása kötelező és az intézményvezetők felelőssége. A szabályok maximális betartása nélkül a keret felhasználására nem kerülhet sor.

III. Fejezet

A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatok, a költségvetési gazdálkodás általános szabályai

6. § (1) Az Önkormányzat irányítása alá tartozó intézményekben ellátandó feladatokhoz a személyi feltételeket az Önkormányzat a költségvetésben biztosította, melynek fedezete minden intézmény költségvetési előirányzatába az engedélyezett létszámnak megfelelő, 2023. január 1-től hatályos bértábla szerint - a minimálbér, garantált bérminimum mértékének változását figyelembevéve - került beépítésre.

(2) A Szentes Közös Önkormányzati Hivatal (továbbiakban: Hivatal) költségvetésében jutalom, prémium címén teljesítményösztönzés, személyi ösztönzés céljából előirányzatot a költségvetés nem tartalmaz.

(3) A Képviselő-testület a 2023. évi köztisztviselői illetményalapot 60.000,- Ft-ban határozza meg. Az Önkormányzat középfokú iskolai végzettségű köztisztviselői részére 20%, felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselői részére 30% illetménykiegészítést állapít meg tárgyévre.

7. § (1) A Képviselő-testület a sportegyesületek pénzbeli támogatásának keretösszegét 15.000 eFt-ban állapítja meg, melynek felosztását a Képviselő-testület Ifjúsági és Sportbizottságra bízza.

(2) A sportszervezetek támogatása címén megállapított keret terhére a kiutalás az Ifjúsági és Sportbizottság határozata alapján, a támogatási szerződések megkötését követően, az elszámoltatás rendjének betartása mellett történhet. Korábbi támogatással való elszámolás és támogatási szerződés hiányában újabb kiutalásra nem kerülhet sor. A támogatásokról, az elszámolásokról a Hivatal sportért felelős köztisztviselője köteles pontos, naprakész és átlátható nyilvántartást vezetni. A támogatási szerződésekben rögzíteni kell a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ávr.). 74. §-ában foglalt kötelezettségek megtartását biztosító feltételeket, különösen, ha azokról más jogszabály nem rendelkezik.

(3) A sport- és közművelődési létesítmények kedvezményes használatát az Önkormányzat egységesen támogatja, melynek fedezeteként a költségvetésben összességében 8.804 eFt áll rendelkezésre, a keret felosztását - szakmai előkészítést követően - a Művelődési, Oktatási és Kulturális Bizottságra, valamint az Ifjúsági és Sportbizottságra bízza a Képviselő-testület.

(4) A (3) bekezdés szerinti támogatás kiutalása a tényleges használat alapján havonként, utólagos elszámolással dokumentáltan, háromoldalú megállapodás szerint történhet.

(5) A nem önkormányzati tulajdonú és irányítású, nem önkormányzati feladatot ellátó szervezeteknek nyújtott pénzbeli önkormányzati támogatás további feltétele annak igazolása, hogy a támogatottnak nincs adó (beleértve a helyi adót is), vám és egyéb köztartozása. Támogatás csak a szabályoknak megfelelő támogatási okirattal és elszámolási kötelezettség teljesítése mellett nyújtható.

(6) Az Önkormányzat költségvetése terhére bármely címen - jogszabályban rögzített tartalmú támogatási okirat alapján - kiutalt támogatással a támogatott 2023. december 31-ig -dokumentáltan - köteles elszámolni. Az elszámoltatással kapcsolatos felelősség a Hivatal szakmai feladatokat ellátó irodavezetőjét terheli.

8. § (1) Az Önkormányzat költségvetési gazdálkodása a bevételi előirányzatok teljesítésének kötelezettségét és a kiadási előirányzatok felhasználásának jogosultságát foglalja magába. A bevétel előirányzat-módosítás nélkül is túlteljesíthető, a kiadási előirányzat nem jár felhasználási kötelezettséggel. A bevételi többlet a tervezett bevételt meghaladóan realizált bevétel akkor, ha a betervezett bevételi jogcímeken a bevételi többlet időpontjában bevételkiesés nem várható.

(2) A költségvetésben nem tervezett bevételek realizálása esetén az előirányzat módosítás a Képviselő-testület hatásköre.

9. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat, valamint a felügyelete alá tartozó intézmények költségvetését - e rendeletének módosításával - év közben megváltoztathatja.

(2) Az önkormányzati költségvetési szervek e rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek, de az 5. melléklet, illetve a 6. mellékletekben megállapított kiemelt előirányzatok módosítása a Képviselő-testület hatásköre.

(3) A költségvetési szerv felel a saját költségvetésében meghatározott kiadási előirányzatok szabályszerű felhasználásáért, a bevételi előirányzatok teljesítéséért. Köteles feladatai ellátásáról, munkafolyamatai megszervezéséről úgy gondoskodni, hogy biztosítsa a költségvetésében megállapított előirányzatok gazdaságos, hatékony és takarékos felhasználását.

(4) Az intézmények a jelen rendeletben, illetve a rendelet 5. mellékletben foglalt részletezettséggel megállapított önkormányzati támogatást csak az alaptevékenység ellátásához használhatják fel.

(5) Az önkormányzati költségvetési szervek előirányzat-módosítási hatáskörükben - az irányító szerv egyidejű tájékoztatása mellett - a költségvetésük bevételi és kiadási előirányzatának főösszegét és a megfelelő részelőirányzatokat a tervezett előirányzatokon felüli többletbevételéből felemelhetik az alábbiak szerint:

a) a működési bevétel tervezett mértékét - nem tervezési hibából - meghaladó bevétel többletbevételnek minősül. A többletbevétel megszerzéséhez szükséges közvetlen költségeken túl az intézményi fenntartási költségek arányos fedezetére használható összeggel emelhető a kiadási előirányzat, a képződött maradvány nem használható fel intézményi hatáskörben.

b) az átvett pénzeszközök, valamint a támogatások esetében a megkötött megállapodás szerint emelhető a bevételi és kiadási előirányzat egyaránt.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott költségvetési szervek a többletbevételük terhére is csak a forrásképződés mértékének, illetve ütemének figyelembevételével és az intézmény biztonságos működését szem előtt tartva vállalhatnak kötelezettséget.

(7) Az Önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek a többletbevételük terhére vállalt felhalmozási jellegű kiadási előirányzataikat csak a Képviselő-testület jóváhagyását követően emelhetik fel.

(8) Az intézmények vezetői munkáltatói és bérgazdálkodói jogkörük gyakorlása során nem vállalhatnak olyan tartós kötelezettségeket, amelyek többlet költségvetési támogatást igényelnének 2023. évre, illetve az azt követő évekre.

(9) A Képviselő-testület a szakmai jogszabályokban foglaltak figyelembevételével elrendeli az Önkormányzat irányítása alá tartozó intézményekben foglalkoztatottak munkakör szerinti folyamatos és érdemi vizsgálatát, a megüresedő álláshelyek betöltésének kontrollját, illetve koordinálását a humán erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás érdekében az Önkormányzat munkaerő-gazdálkodásáról szóló 37/2009. (XII.31.) rendelete alapján.

(10) Az önkormányzati bevételt képező és az intézményi működéshez nyújtott önkormányzati támogatás részbeni forrását biztosító - az intézményi adatközlésekre, statisztikai adatokra, beszámolókra alapozottan megállapított ellátottak száma alapján igényelt - feladatalapú állami támogatás jogcímeit és összegét a 2. melléklet tartalmazza.

(11) Amennyiben az előző bekezdésben foglaltak a tervezettől - pontatlan adatszolgáltatás miatt - lényegesen eltérnek, akkor felelősségre vonás kezdeményezésére kell, hogy sor kerüljön, ami az adott intézmény önkormányzati támogatás csökkentését is maga után vonhatja.

(12) A költségvetési intézmények által igénybe vett, az ellátottak részére biztosított élelmezési feladatokra nyújtott önkormányzati támogatás előirányzata - beleértve a kedvezményesen, vagy térítés nélkül étkezőket is - a szolgáltatást nyújtó Szentes Város Szolgáltató Kft. Központi Konyhája intézményekkel egyeztetett adatai alapján a tervezett élelmezési napok szerint került kialakításra, melynek összegét az intézményi kiadások előirányzata tartalmazza. A 2023. évi költségvetési zárási feladatok keretében a tényleges élelmezési napok alapján a támogatás elszámolásra kerül.

10. § (1) Az önkormányzati alapítású gazdasági társaságok működéséhez szükséges támogatást a Képviselő-testület az alábbiak szerint állapítja meg:

a) Szentesi Sport- és Üdülőközpont Nkft.418.388 eFt, ebből

aa) működési támogatás 368.388 eFt

ab) adósságszolgálati támogatás 50.000 eFt

b) Szentes Városellátó Nkft.458.000 eFt

c) Szentes Városi Szolgáltató Kft. 54.600 eFt, ebből

ca) Városfejlesztési Csoport 27.600 eFt

cb) Iskolai tálaló konyhák támogatása 27.000 eFt

d) Szentesi Élet Kft. 18.165 eFt.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított támogatási összegek a XIV. cím Önkormányzati feladatok előirányzatai között kerültek megtervezésre, melyek kiutalására havi ütemezésben kerülhet sor, míg a Képviselő-testület által év közben biztosított egyszeri feladatok pótelőirányzatának kiutalásáról a döntést követő 20 napon belül kell gondoskodni. A havi ütemezés szerinti kiutalástól a Hivatal Számviteli és Tervezési Irodájával történt előzetes egyeztetést követően, a működés folyamatosságát veszélyeztető esetekben lehet eltérni.

(3) A Szentesi Sport-és Üdülőközpont Nkft., a Szentesi Élet Kft. működéséhez nyújtott támogatás az üzemeléssel, illetve az adósságszolgálattal kapcsolatos kiadásokhoz nyújt kiegészítő forrást.

(4) A Szentes Városellátó Nkft. működési támogatása a köztisztasági, valamint a belvízrendezési feladatok ellátáshoz biztosít fedezetet.

(5) Az SZVSZ Kft. részére nyújtott támogatás a Városfejlesztési Csoport működéséhez, valamint a gyermekétkeztetés támogatásához biztosít forrást.

11. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek e rendelettel jóváhagyott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.

(2) Valamennyi költségvetési szerv köteles a gazdálkodás vitelét, valamint számviteli rendjét meghatározó szabályzatait a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembevételével elkészíteni, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani.

(3) Az intézmények vezetői a 9. § (4) és (5) bekezdések szerinti kötelezettségvállalásaikat – beleértve a bér és egyéb személyi juttatásokra, valamint az azokat terhelő közterhekre vonatkozó kötelezettségvállalásokat is – az e rendelet 11. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével tehetik meg.

(4) A feladat elmaradásából származó - személyi és dologi - megtakarítások felhasználására csak a Képviselő-testület döntésének megfelelően kerülhet sor.

(5) A Képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi intézmény köteles betartani, illetve betartatni. Az előirányzat túllépés megakadályozása, megfelelő intézkedés megtétele az intézményvezetők feladata és felelőssége.

(6) A költségvetési szervek – a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozott feladatok kivételével – pénzellátásáról, kiadásaik teljesítéséhez szükséges pénzeszközök rendelkezésre bocsátásáról a Hivatal Számviteli és Tervezési Irodája az önkormányzati kincstár működtetésén keresztül gondoskodik.

(7) A Hivatal Számviteli és Tervezési Irodája köteles folyamatosan figyelemmel kísérni a pénzellátás szabályainak betartását, az önkormányzati támogatás kiutalására irányuló kérelmek jogosságát.

(8) Az intézmények költségvetésében jóváhagyott bevételi előirányzatok teljesítése, a bevételek beszedése az intézményvezetők felelőssége, ezért a hátralék beszedésére irányuló intézkedések elmulasztása miatt kieső bevételek pótlására önkormányzati támogatás kiutalására nem kerülhet sor.

12. § (1) Az Önkormányzat számára év közben biztosított pótelőirányzatok felhasználásáról, a költségvetési intézmények saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításainak jóváhagyásáról, valamint az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, az emiatt szükségessé váló költségvetési rendelet módosításáról a Képviselő-testület szükség szerint, de legalább negyedévente dönt.

(2) Amennyiben év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet, vagy elkülönített állami pénzalap az Önkormányzat számára meghatározott célra pótelőirányzatot biztosít, a polgármesternek a költségvetési rendelet módosítására irányuló javaslattal kell a Képviselő-testületet tájékoztatni. Amennyiben az Országgyűlés előirányzatot zárol az Önkormányzat költségvetéséből, annak kihirdetését követően haladéktalanul a Képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.

(3) A Képviselő-testület negyedévenként, de legkésőbb a jogszabályokban meghatározott határidőben - december 31-i hatállyal - dönt a költségvetési rendelet módosításáról.

(4) A jóváhagyott költségvetésen, képviselő-testületi döntésen alapuló előirányzat módosításokról szóló értesítések kiadására a Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda (irodavezető aláírásával) jogosult.

13. § (1) A költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről az Önkormányzat köteles gondoskodni a költségvetési szervek és a Hivatal, mint intézmény tekintetében az éves ellenőrzési munkatervben foglaltak szerint. Az ellenőrzés tapasztalatairól a polgármester a zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor köteles a Képviselő-testületet tájékoztatni.

(2) Az intézmények kötelesek - a működésük folyamatára is tekintettel - kialakítani, működtetni a belső kontroll rendszert - az Áht. 69-70. §-a figyelembevételével - és a tapasztalatokról a beszámolási kötelezettség teljesítésével egyidejűleg kötelesek számot adni.

14. § (1) A költségvetés teljesítéséről, a bevételek és kiadások alakulásáról, az önkormányzat likviditási helyzetéről a Képviselő-testület Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottságát folyamatosan tájékoztatni kell.

(2) Az intézmények által a maradvány felhasználására tett javaslatot az irányító szerv az Ávr. 155. §-ában foglaltak alapján felülvizsgálja, a felülvizsgált és jóváhagyott maradványt az intézmények az előző évi kötelezettségeikre használhatják fel.

(3) Az intézményi költségvetések előirányzatait a 2022. évi maradvány teljes összegére a Képviselő-testület a zárszámadás elfogadásával egyidejűleg módosítja.

(4) A beruházási feladatok részbeni forrását képező átvett pénzeszközök, felhalmozási célú támogatások, központosított előirányzatok teljesítésének elmaradása esetén a beruházások folytatásáról, az új körülményre való tekintettel, külön képviselő-testületi döntést kell hozni.

(5) A működési feladatokhoz kapcsolódó bevételi előirányzatok teljesítésében a tervezetthez viszonyított kiesés esetén a költségvetésben tervezett feladatok megvalósíthatóságáról, a költségvetési egyensúly megtartása érdekében teendő szükséges intézkedésekről a Képviselő-testület dönt.

(6) A költségvetés kiadási előirányzatai között nem szereplő feladatokra, a tervezett feladatok előirányzatát meghaladó kiadási szükségletekre kötelezettség nem vállalható, illetve a feladatok megvalósítását célzó, pénzügyi kötelezettséget keletkeztető intézkedés nem tehető.

15. § (1) Az Önkormányzat tulajdonosi minőségében hozott döntései a költségvetésben tervezett feladatok megvalósítását, a pénzügyi források felhasználhatóságát átmenetileg sem korlátozhatják.

(2) Az Önkormányzat irányítása alá tartozó intézmények, gazdasági társaságok az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I.11.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Áhsz.), Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének az Önkormányzat vagyonáról, a vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásának, hasznosításának és vagyonkezelésbe adásának szabályairól 15/2013. (VII.17.) önkormányzati rendeletében, valamint az intézményi számviteli politikában rögzítettek szerint törölhetik a 2021. december 31-én fennálló, egy évet meghaladó, a behajtás érdekében tett, többszöri intézkedéssel igazolt kintlévőséget.

16. § (1) Az intézmények vezetői a jóváhagyott költségvetési kereteken túl pénzügyi, fedezet nélküli, az irányító szervtől származó, többletforrást igazoló írásos dokumentum hiányában kötelezettséget nem vállalhatnak, a feladatok végrehajtását nem kezdhetik meg.

(2) A költségvetési intézményeknek az elismert vevői állományukról és egyéb követelésükről, valamint az elismert szállítói állományukról és egyéb kötelezettségeikről tételes, korosított adatszolgáltatást kell teljesíteniük tárgyhót követő hónap 15-ig a Hivatal Számviteli és Tervezési Irodája felé.

(3) A költségvetési rendelet hatálya alá tartozó intézmények, gazdasági társaságok a feladatellátásukhoz kapcsolódó beszerzéseiket kötelesek a jogszabályokban előírt feltételeknek megfelelő tartalommal elkészített szabályzataikban rögzítettek szerint, az Önkormányzat érdekeinek szem előtt tartásával végezni.

(4) A költségvetési intézmények létszámgazdálkodásukat Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szentesi önkormányzati intézmények munkaerő-gazdálkodási rendszeréről szóló 37/2009.(XII.31.) rendelet előírásainak szigorú betartása mellett kötelesek bonyolítani, ezen belül az átmenetileg üres álláshelyek alakulásáról negyedévente elszámolni.

(5) Az Önkormányzat többségi tulajdonában lévő gazdasági társaság ügyvezetője köteles a személyi jellegű ráfordításokat érintő kötelezettségvállalásairól (alkalmazás, megbízás stb.) előzetesen a gazdasági társaság felügyelő bizottságát tájékoztatni.

(6) A gazdálkodás biztonságáért a Képviselő-testület, míg a szabályszerűségért a polgármester a felelős. A Hivatal, illetve a XIV. cím Önkormányzati feladatok tekintetében a kötelezettségvállalásra, pénzügyi ellenjegyzésre, utalványozásra vonatkozó hatáskörök gyakorlásának rendjét, a feladatellátás előírásait külön szabályzat tartalmazza.

(7) A Képviselő-testület felhatalmazza az intézmények vezetőit az intézményi költségvetésben megtervezett bevételek beszedésére, kiadások teljesítésére.

(8) Az Önkormányzat irányítása alá tartozó intézmények működési vagy felhalmozási célú pályázat beadásához, azt megelőzően, az önkormányzati támogatást igénylő tervezett pályázat részleteinek a fenntartási kötelezettség és a további évek működési költségeinek ismertetésével kötelesek a Képviselő-testület döntését, jóváhagyását kérni.

IV. Fejezet

Az Önkormányzat vagyonával és a felhalmozásokkal kapcsolatos rendelkezések

17. § (1) Az Önkormányzat vagyonával való gazdálkodás szabályait az Önkormányzat vagyonáról, a vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásának, hasznosításának és vagyonkezelésbe adásának szabályairól 15/2013. (VII.17.) önkormányzati rendelet tartalmazza.

(2) Az Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodásban a tulajdonosi szemlélet, az önkormányzati érdekek fokozott érvényesítésével el kell érni, hogy a vagyontárgyak hozadéka a fejlesztések forrásaként maximálisan ki legyen használva.

(3) Az önkormányzati vagyontárgyak hasznosításából származó, e rendeletben forrásként nem tervezett bevételeket csak a Képviselő-testület döntésének megfelelően, elsődlegesen felhalmozási célok megvalósítására lehet felhasználni.

(4) A vagyontárgyak hasznosításáért az Önkormányzat fizetési eszközként csak forint átutalást, vagy készpénzt fogadhat el, más fizetési mód alkalmazása – csereingatlan, értékpapír, természetbeni teljesítés – a vonatkozó számviteli szabályok betartása mellett, a Képviselő-testület Városrendezési, -Fejlesztési és Idegenforgalmi, a Pénzügyi és Tulajdonosi, valamint a Jogi és Ügyrendi Bizottsága véleményének, jóváhagyásának előzetes kikérésével lehetséges. Az éves gazdálkodásról szóló zárszámadás keretében be kell mutatni az önkormányzati tulajdonban álló vagyon összetételét az ingatlankataszter adataival egyezően törzs-, illetve üzleti vagyon bontásban, valamint az Önkormányzat befektetett eszközeit.

(5) A felhalmozási célú feladatok megvalósítása, finanszírozhatósága érdekében fokozott figyelmet kell fordítani a pályázatok benyújtását megelőzően a költségek reális számba vételére, az előkészítésre.

(6) A költségek ismeretében a Képviselő-testület dönt a pályázatok benyújtásáról, mely döntés előkészítéshez szükséges a pályázattal történő beruházás összes költségének, az Önkormányzatot terhelő önerő konkrét összegének és megjelölésének, valamint a beruházás befejezését követően a működtetéssel kapcsolatosan felmerülő költségek bemutatása, a megtérülés prognosztizálása.

(7) Eredményes pályázat esetén a felelős személyek kijelölésével el kell érni, hogy a munkák megkezdésétől a befejezésig, a pályázati pénzek elszámolásának megtörténtéig a szakmai felügyelet koordináltan működjön.

(8) Kiemelt figyelmet kell fordítani az önkormányzati alapítású gazdasági társaságok által működtetett vagyonnal való gazdálkodásra, a feladatellátásra vonatkozó szerződésekben foglaltak teljesítésének értékelésére.

(9) A Szentes Városi Szolgáltató Kft. vagyonában bekövetkezett változásokról, az Önkormányzat tulajdonát képező és kezelésében lévő ingatlanokra fordított felújításokról és a beruházásokról az éves beszámoló keretében köteles adatot szolgáltatni a Hivatal Számviteli és Tervezési Irodájának.

(10) A Szentes Városi Szolgáltató Kft. és az Önkormányzat közötti elszámolásra a külön megállapodásban foglaltakat kell alkalmazni.

(11) Az Önkormányzat által alapított és támogatott gazdasági társaságok az éves beszámolók keretében kötelesek elszámolni a támogatás összegének felhasználásáról, az önkormányzati tulajdonú ingatlanokra fordított értéknövelő beruházásokról.

(12) A vagyongazdálkodásban kiemelt hangsúlyt kell fektetni a Képviselő-testület, a Hivatal, az önkormányzati tulajdonú, illetve résztulajdonú gazdálkodó szervezetek hatékony együttműködésére, a feladatok koordinált, ellenőrzött ellátására.

(13) Az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos kártérítési igények, peres eljárások miatt felmerülő kiadásokat a fejlesztési források terhére kell elszámolni, a peres eljárásokból származó bevételeket pedig a fejlesztési kiadások teljesítésére kell felhasználni.

(14) A vagyonmérleg alapja a leltár. Az önkormányzat irányítása alá tartozó intézmények – beleértve a Hivatalt is – kötelesek eszközeik és forrásaik leltározását az Áhsz 22. §-ában foglaltak szerint elvégezni és a mérlegtételeket alátámasztani. A leltározással kapcsolatos részletes szabályokra vonatkozó előírásokat külön szabályzat tartalmazza, melyben meghatározásra kerülnek az egyes vagyontárgyak leltározásával kapcsolatos eljárások a tulajdon védelmének szem előtt tartása mellett. Az Önkormányzat, mint irányító szerv hozzájárul ahhoz, hogy a tárgyi eszközöket az intézmények kétévente tényleges leltárfelvétellel leltározzák. A közbenső években a leltározás összehasonlító módszerrel kell, hogy történjen.

V. Fejezet

Költségvetési egyensúlyt javító intézkedések, feladatok

18. § (1) A költségvetési egyensúly megtartása valamennyi területen megköveteli a tervezett bevételek teljesítését, a bevételi többletek beszedésére irányuló intézkedések folyamatos megtételét. A működőképesség megtartását ésszerű takarékossággal, a tartalékok feltárásával, külső források bevonásával, továbbá a költségkímélő megoldások keresésével, a saját bevételek növelésével valamennyi területen kiemelt feladatként kell kezelni. Pótelőirányzati kérelem csak rendkívüli esetben terjeszthető elő a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság előzetes véleményezésével.

(2) Pénzügyi tartalmú, vagy a költségvetés évében, illetve az azt követő években pénzügyi kihatással járó előterjesztések csak a Képviselő-testület Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottsága, valamint az illetékes szakmai bizottság véleményével terjeszthetők a Képviselő-testület elé.

(3) A bizottságok költségvetést érintő, a kötelezettségeket növelő döntést nem hozhatnak. Javaslattal élhetnek a Képviselő-testület felé, mely javaslatot előzetesen a Képviselő-testület Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottságának kell véleményezni.

(4) Az Önkormányzat által fenntartott költségvetési intézményhálózatban - beleértve a Hivatalban kezelt feladatokat is - az ellátott feladatok ésszerű szervezésével a működési költségeket csökkenteni kell.

19. § (1) A Képviselő-testület a költségvetés likviditását biztosító 250.000 eFt forint alapú hitelkeret szükség szerinti igénybevételét engedélyezi, melynek felhasználásáról elkülönített nyilvántartást kell vezetni.

(2) A megkezdett beruházások megvalósításához a forrásokat az önkormányzati vagyon hatékony hasznosításával, pályázatok benyújtásával kell biztosítani az engedélyezési, közbeszerzési szabályok betartása mellett.

(3) A Képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy az igénybe vett külső források törlesztő részleteit és kamatjait a szerződés időtartama alatt – minden más kiadást megelőzően –teljesíti. Az Önkormányzat által vállalt készfizető kezességből adódó éves fizetési kötelezettségre is ugyanezek a szabályok vonatkoznak

VI. Fejezet

Nemzetiségi Önkormányzat

20. § (1) A Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat részére, költségvetésében tervezett feladatok ellátásához a Képviselő-testület összességében 200 eFt működési támogatást állapít meg.

(2) A működési célú támogatás igénybevétele a Nemzetiségi Önkormányzat likviditási helyzetének figyelembevételével történhet meg.

VII. Fejezet

Záró rendelkezések

21. § A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg Szentes Város 2023. évi költségvetési gazdálkodásának átmeneti szabályairól szóló 32/2022.(XII.28.) önkormányzati rendelet hatályát veszti.

22. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a 2023. évi költségvetés végrehajtása során kell alkalmazni.

(2) E rendeletben foglaltak végrehajtásáról a 2023. évi zárszámadásról szóló rendeletben kell számot adni.

1. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata 2023. évi bevételei

ezer Ft-ban

Megnevezés

2021. évi

2022. évi

2023. évi terv

ebből

Változás %-a

kötelező

önként vállalt

állami

eredeti

teljesítés

eredeti

várható

feladatok

(6./2.)

(6./4.)

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

I. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

Önkormányzatok működési támogatásai

Központosított előirányzatok

280 000

380 437

0

Feladatalapú kötött felhasználású állami támogatások

1 890 358

2 339 048

2 437 290

2 608 798

2 880 833

2 880 833

152,40

118,20

Működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

- ebből NEAK-tól

154 854

184 968

185 741

190 713

120 500

120 500

77,82

64,88

egyéb műk. célú támogatások bev.

407 189

208 821

372 319

539 119

476 233

446 558

29 675

116,96

127,91

Elvonások és befizetések bevételei

896

0

0

Működési c. támogatások összesen

2 452 401

3 013 733

2 995 350

3 719 067

3 477 566

3 447 891

29 675

0

141,80

116,10

II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

- EU Önerő Alapból

0

- egyéb támogatás

1 003

40 120

0

0,00

II. Felhalmozási célú tám. ÁHT-n belülről összesen

1 003

40 120

0

0

0

0

0

0

0,00

III. Közhatalmi bevételek

Jövedelemadók

Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó

500

358

500

630

650

650

130,00

130,00

Vagyoni típusú adók

Építményadó

170 000

175 758

170 000

175 000

177 000

177 000

104,12

104,12

Magánszemélyek kommunális adója

74 000

75 475

74 000

74 000

74 000

74 000

100,00

100,00

Értékesítési és forgalmi adók

Iparűzési adó

1 596 959

1 291 928

1 329 000

1 710 000

1 800 000

1 710 237

89 763

112,71

135,44

Gépjárműadók

Belf.gépjárművek adójának önkormányzatot megillető része

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

Idegenforgalmi

4 845

6 000

6 300

7 000

7 000

116,67

Talajterhelési díj

5 000

3 896

4 000

4 500

4 500

4 500

90,00

112,50

Egyéb átengedett adók

Egyéb közhatalmi bevételek

Igazagtási szolgáltatási díjak

7

0

Környezet-, természet-,műemlékvédelmi,építésügyi bírság

2 082

0

Helyi adókhoz kapcsolódó pótlékok, bírságok

5 000

10 770

7 000

8 800

8 800

8 800

176,00

125,71

Egyéb bírság (szabálysértési pénz- és helyszíni bírság,

40

0

közlekedési szabálysértés utáni közigazgatási bírság)

Közhatalmi bevételek összesen

1 851 459

1 565 159

1 590 500

1 979 230

2 071 950

1 982 187

89 763

0

111,91

130,27

IV. Működési bevételek

Tulajdonosi bevételek

Lakbér bevételek (SZVSZ Kft)

62 000

69 873

62 000

66 000

62 000

62 000

100,00

100,00

Nem lakás c. szolgáló helyiségek bérleti díja (SZVSZ Kft)

88 000

86 989

92 000

97 800

96 500

96 500

109,66

104,89

Egyéb bérleti díj

23 838

10 014

35 453

83 351

44 547

44 547

186,87

125,65

Osztalék, hozam bevétel

0

Üzemeltetésből, koncesszióból származó bevétel

0

Ellátási díjak

245 043

250 857

247 854

266 561

401 956

188 049

213 907

164,03

162,17

Kiszámlázott ÁFA

94 409

92 381

93 641

114 545

135 277

110 250

25 027

143,29

144,46

ÁFA visszatérülés

56 593

75 104

59 804

58 659

135 981

112 176

23 805

240,28

227,38

Kamatbevételek

1

27 316

32 000

32 000

3200000,00

Egyéb működési bevétel

146 615

146 280

108 661

16 010

294 765

263 060

31 705

201,05

271,27

Működési bevételek összesen

716 499

731 498

699 413

730 242

1 203 026

864 035

338 991

0

167,90

172,01

V. Felhalmozási bevételek

Immateriális javak értékesítése

0

Ingatlanok értékesítése

78 139

124 966

175 000

222 020

51 800

51 800

66,29

29,60

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

10

9 000

0

Részesedések értékesítése

0

Felhalmozási bevételek összesen

78 139

124 976

175 000

231 020

51 800

0

51 800

0

66,29

29,60

VI. Működési célú átvett pénzeszközök

Támogatási kölcsönök visszatérülése

5 312

0

Egyéb működési célra átvett pénzeszk

1 470

0

Működési célú átvett pénzeszközök összesen

0

6 782

0

0

0

0

0

0

VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

Támogatási kölcsönök visszatérülése

5 367

6 398

60 327

60 327

1 642

1 642

30,59

2,72

Egyéb felhalmozási célra átvett pénzeszk

31 506

452 390

498 327

504 651

437 297

437 297

1387,98

87,75

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen

36 873

458 788

558 654

564 978

438 939

0

438 939

0

1190,41

78,57

VIII. Egyéb felhalmozási bevételek

0

Költségvetési bevételek összesen

5 136 374

5 941 056

6 018 917

7 224 537

7 243 281

6 294 113

949 168

0

141,02

120,34

IX. Finanszírozási bevételek

Működési célú maradvány igénybevétele

15 148

396 463

349 192

569 429

843 404

1 500

841 904

5567,76

241,53

Felhalmozási célú maradvány igénybevétele

1 238 451

1 244 791

989 911

900 231

939 581

939 581

75,87

94,92

Hitel, kölcsönfelvétel

500 000

396 498

103 502

103 502

0

0

0,00

0,00

Államháztartáson belüli megelőlegezések

86 165

89 422

89 422

89 422

89 422

89 422

103,78

100,00

Kölcsönök megtérülése

0

Finanszírozási bevételek összesen

1 839 764

2 127 174

1 532 027

1 662 584

1 872 407

90 922

1 781 485

0

101,77

122,22

Bevételek mindösszesen

6 976 138

8 068 230

7 550 944

8 887 121

9 115 688

6 385 035

2 730 653

0

130,67

120,72

2. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata 2023. évi feladatalapú alap és kiegészítő támogatása

forintban

Megnevezés

2021. évi eredeti

2022. évi eredeti

2023. évi számított

Mutató

Normatíva

Áll.támogatás

Mutató

Normatíva

Áll.támogatás

Mutató

Normatíva

Áll.támogatás

I. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSA

Önkormányzati hivatal működésének támogatás

53,10

5 475 000

290 722 500

52,66

5 495 500

291 578 410

52,06

5 537 000

288 256 220

Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása összesen

202 056 317

209 819 621

210 130 522

A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása

1 723

25 200

43 409 520

1 722,60

25 200

44 755 782

1 722,60

26 000

44 787 600

Közvilágítás fenntartásának támogatása

113 640 000

117 288 046

117 751 500

Köztemető fenntartással kapcsolatos feladatok támogatása

1 350 336

1 392 214

1 493 160

Közutak fenntartásának támogatása

43 656 461

46 383 579

46 098 262

Egyéb önkormányzati feladatok támogatása

27 161

2 700

73 334 700

26 813

2 700

74 640 293

26 340

2 800

73 752 000

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása

1 649

2 550

4 204 950

1 637

2 550

4 303 809

1 567

2 550

3 995 850

Energia áremelkedés hatásai enyhítésének támogatása

279 776 484

I. Összesen:

570 318 467

580 342 133

855 911 076

II. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI ÉS GYERMEKÉTKEZTETÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA

pedagógusok átlagbéralapú támogatása

81,4

4 861 500

395 726 100

76,70

4 861 500

403 664 430

75,80

5 262 900

398 927 820

pedagógus szakképzettséggel nem rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása

50,5

2 919 000

147 409 500

50,50

3 339 000

195 839 000

48,50

3 878 000

188 083 000

pedagógus szakképzettséggel rendelkező segítők átlagbéralapú támogatása

0,5

4 861 500

2 430 750

0,50

4 861 500

2 631 450

0,50

5 262 900

2 631 450

óvodaműködtetési támogatás - óvoda napi nyitvatartási ideje eléri a nyolc órát

918,3

97 400

89 442 420

869,30

110 000

113 009 000

852,30

130 000

110 799 000

pedagógus II. kategóriába sorolt pedagógusok, szakképzettséggel rendelkező segítők kieg. tám.

32,8

432 000

14 169 600

34,60

432 000

16 182 074

33,90

467 690

15 854 691

mesterpedagógus, kutatótanár kategóriába sorolt pedagógusok kiegészítő támogatása

7,0

1 611 000

11 277 000

7,00

1 611 000

11 277 000

7,00

1 743 970

12 207 790

diabétesz ellátási pótlék

1,00

480 000

480 000

II. Összesen:

660 455 370

743 082 954

728 503 751

III. A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA

család- és gyermekjóléti szolgálat

4 100 000

13 940 000

3,40

4 287 440

17 438 396

3,30

5 128 940

16 925 502

család- és gyermekjóléti központ

3 650 000

25 185 000

6,80

3 864 270

33 036 966

6,70

4 843 970

32 454 599

óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység támogatása

21 048 576

20 899 308

20 072 326

szociális étkeztetés (fő)

285,00

66 360

18 912 600

280,00

67 810

20 666 800

300,00

73 810

22 143 000

házi segítségnyújtás szociális segítés(fő)

2,00

25 000

50 000

1,00

25 000

25 000

1,00

25 000

25 000

házi segítségnyújtás személyi gondozás(fő)

27,00

363 000

9 801 000

28,00

381 130

12 967 640

26,00

463 130

12 041 380

falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás összesen (működési hó)

5,00

4 479 000

22 395 000

5,00

4 590 600

25 711 500

5,00

5 142 300

25 711 500

időskorúak nappali intézményi ellátása (fő)

70,00

217 000

15 190 000

70,00

225 630

19 784 100

75,00

282 630

21 197 250

foglalkoztatási támogatásban részesülő időskorúak nappali intézményben ellátottak száma

1,00

130 200

130 200

1,00

135 360

169 560

1,00

169 560

169 560

fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása (fő)

17,00

732 000

12 444 000

18,00

760 660

15 761 880

16,00

875 660

14 010 560

foglalkoztatási támogatásban részesülő fogyatékos nappali intézményben ellátottal száma (fő)

7,00

439 200

3 074 400

6,00

456 390

3 152 340

8,00

525 390

4 203 120

demens személyek nappali intézményi ellátása (fő)

25,00

732 000

18 300 000

24,00

749 460

19 907 040

24,00

829 460

19 907 040

foglalkoztatási támogatásban részesülő demens ellátottak száma

1,00

439 200

439 200

0,00

449 670

0

pszichiátriai betegek nappali intézményi ellátása (fő)

30,00

375 000

11 250 000

33,00

383 580

13 912 140

33,00

421 580

13 912 140

hajléktalanok nappali intézményi ellátása (fő)

30,00

251 100

7 533 000

30,00

259 740

8 812 200

30,00

293 740

8 812 200

hajléktalanok nappali int. - a szociális és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter által kijelölt int.

10 065 900

10 065 900

11 045 900

hajléktalanok átmeneti szállása

27,00

601 350

16 236 450

28,00

621 670

19 702 760

30,00

703 670

21 110 100

hajléktalanok éjjeli menedékhely (férőhely)

26,00

601 350

15 635 100

26,00

621 670

18 295 420

26,00

703 670

18 295 420

pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás alaptám. (feladategység)

1,00

2 000 000

2 000 000

1,00

2 000 000

2 000 000

1,00

2 000 000

2 000 000

pszichiátriai betegek részére nyújtott közösségi alapellátás teljesítmény tám. (feladategység)

40,00

211 000

8 440 000

40,00

218 340

9 693 600

40,00

242 340

9 693 600

egyes szociális szakosított ellátások, valamint gyermekek átmeneti gondozásával kapcs. feladatok finansz. szemp. elismert szakmai dolgozók bértámogatása

44,00

4 234 040

186 297 760

42,00

4 500 000

228 475 800

42,00

5 439 900

228 475 800

egyes szociális szakosított ellátások, valamint gyermekek átmeneti gondozásával kapcs. intézményüzemeltetési támogatás

96 287 000

106 932 000

163 283 095

Gyermekétkeztetés tám.(elismert dolgozók bértámogatása)

35,81

2 376 000

85 084 560

37,08

2 442 000

100 127 124

55,09

2 700 300

148 759 527

Gyermekétkeztetés üzemeltetési tám.

115 748 425

134 901 499

155 164 109

A rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének támogatása

3 282,00

285

935 370

3 410,00

285

971 850

3 506,00

285

999 210

Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása, finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása: felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők, szaktanácsadók

13,80

5 100 000

70 380 000

14,00

5 100 000

97 869 800

14,00

6 990 700

97 869 800

Bölcsőde, mini bölcsőde támogatása, finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása: bölcsődei dajkák, középfokú végzettségű kisgyermeknevelők, szaktanácsadók

11,70

4 260 000

49 842 000

13,00

4 260 000

70 889 000

13,00

5 453 000

70 889 000

Bölcsődei üzemeltetési támogatás

1 468 000

15 127 000

32 710 000

III. Összesen:

838 113 541

1 027 296 623

1 171 880 738

települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása

27 161

2 170

58 939 370

26 813

2 213

59 337 169

26 340,00

2 213

58 290 420

települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatás

26 300 000

26 300 000

28 300 000

települési önkormányzatok kulturális feladatainak bérjellegű támogatása

37 947 224

IV. Összesen:

85 239 370

85 637 169

124 537 644

Mindösszesen:

2 154 126 748

2 436 358 879

2 880 833 209

3. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata 2023. évi számított működési bevételei

ezer Ft-ban

Megnevezés

2021. évi

2022. évi

2023. évi terv

ebből

Változás %-a

kötelező

önként vállalt

állami

eredeti

teljesítés

eredeti

várható

feladatok

(6./2.)

(6./4.)

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

I. Működési célú támogatások államháztartáson belülről

Önkormányzatok működési támogatásai

Központosított előirányzatok

280 000

380 437

0

0,00

Feladatalapú kötött felhasználású állami támogatások

1 890 358

2 339 048

2 437 290

2 575 902

2 880 833

2 880 833

118,20

111,84

Működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről

0

- ebből NEAK-tól

154 854

184 968

185 741

190 713

120 500

120 500

64,88

63,18

egyéb műk. célú támogatások bev.

407 189

208 821

372 319

516 189

476 233

446 558

29 675

127,91

92,26

Elvonások és befizetések bevételei

896

0

Működési c. támogatások összesen

2 452 401

3 013 733

2 995 350

3 663 241

3 477 566

3 447 891

29 675

0

116,10

94,93

II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

1 003

120

0

III. Közhatalmi bevételek

Jövedelemadók

Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó

500

358

500

630

650

650

130,00

103,17

Vagyoni típusú adók

Építményadó

170 000

175 758

170 000

175 000

177 000

177 000

104,12

101,14

Magánszemélyek kommunális adója

74 000

75 475

74 000

74 000

74 000

74 000

100,00

100,00

Értékesítési és forgalmi adók

Iparűzési adó

1 596 959

1 291 928

1 329 000

1 710 000

1 800 000

1 710 237

89 763

135,44

105,26

Gépjárműadók

Belf.gépjárművek adójának önkormányzatot megillető része

0

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

Idegenforgalmi

4 845

6 000

6 300

7 000

7 000

116,67

111,11

Talajterhelési díj

5 000

3 896

4 000

4 500

4 500

4 500

112,50

100,00

Egyéb átengedett adók

Egyéb közhatalmi bevételek

Igazagatási szolgáltatási díjak

7

0

Környezet-, természet-,műemlékvédelmi,építésügyi bírság

2 082

0

Helyi adókhoz kapcsolódó pótlékok, bírságok

5 000

10 770

7 000

8 800

8 800

8 800

125,71

100,00

Egyéb bírság (szabálysértési pénz- és helyszíni bírság,

40

0

közlekedési szabálysértés utáni közigazgatási bírság)

Közhatalmi bevételek összesen

1 851 459

1 565 159

1 590 500

1 979 230

2 071 950

1 982 187

89 763

0

130,27

104,68

IV. Működési bevételek

Tulajdonosi bevételek

Lakbér bevételek (SZVSZ Kft)

62 000

69 873

62 000

66 000

62 000

62 000

100,00

93,94

Egyéb bérleti díj (SZVSZ Kft)

88 000

86 989

92 000

97 800

96 500

96 500

104,89

98,67

Osztalék, hozam bevétel

0

Üzemeltetésből, koncesszióból származó bevétel

0

Ellátási díjak

245 043

250 857

247 854

257 270

401 956

188 049

213 907

162,17

156,24

Kiszámlázott ÁFA

87 971

89 677

84 105

92 191

123 249

110 250

12 999

146,54

133,69

ÁFA visszatérülés

56 593

75 104

59 804

58 398

135 981

112 176

23 805

227,38

232,85

Kamatbevételek

1

0

27 316

32 000

32 000

117,15

Egyéb működési bevétel

146 615

146 280

108 661

29 799

294 765

263 060

31 705

271,27

989,18

Működési bevételek összesen

686 223

718 780

654 424

628 774

1 146 451

864 035

282 416

0

175,18

182,33

V. Felhalmozási bevételek

Immateriális javak értékesítése

0

Ingatlanok értékesítése

0

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

9 000

0

0,00

Részesedések értékesítése

0

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

0

9 000

0

0

0

0

0,00

VI. Működési célú átvett pénzeszközök

Támogatási kölcsönök visszatérülése

5 312

0

Egyéb működési célra átvett pénzeszk

1 470

390

0

0,00

Működési célú átvett pénzeszközök összesen

0

6 782

0

390

0

0

0

0

0,00

VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

Támogatási kölcsönök visszatérülése

57 579

57 579

0

0,00

0,00

Egyéb felhalmozási célra átvett pénzeszk

0

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen

0

0

57 579

57 579

0

0

0

0

0,00

0,00

Költségvetési bevételek összesen

4 991 086

5 304 574

5 297 853

6 338 214

6 695 967

6 294 113

401 854

0

126,39

105,64

VIII. Finanszírozási bevételek

Működési célú maradvány igénybevétele

15 148

396 463

349 192

553 880

843 404

1 500

841 904

241,53

152,27

Hitel, kölcsönfelvétel

0

Államháztartáson belüli megelőlegezések

86 165

89 422

89 422

89 422

89 422

89 422

Kölcsönök megtérülése

0

Finanszírozási bevételek összesen

101 313

485 885

438 614

643 302

932 826

90 922

841 904

0

212,68

145,01

Bevételek mindösszesen

5 092 399

5 790 459

5 736 467

6 981 516

7 628 793

6 385 035

1 243 758

0

132,99

109,27

4. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata 2023. évi központi kezelésű fejlesztési célú bevételei

eFt-ban

Megnevezés

2023. évi

előirányzat

I. Működési bevételek

Tulajdonosi bevételek

Egyéb bérleti díj - TermálPaprika Kft.

6 840

- Alföldvíz Zrt.

28 274

- Vantage Towers Zrt

1 048

- Mozaik Mozi

135

- Szentesi Ágazati Képzőközpont Nkft.

8 250

Kiszámlázott ÁFA

tárgyi eszköz értékesítés ÁFÁ-ja

bérleti díj áfa bevétele - TermálPaprika Kft.

1 847

- Alföldvíz Zrt.

7 634

- Vantage Towers Zrt

283

- Mozaik Mozi

36

- Szentesi Ágazati Képzőközpont Nkft.

2 228

I. Működési bevételek összesen

56 575

II. Felhalmozási bevételek

Ingatlan értékesítés

3967/61, 3967/98. hrsz ingatlan értékesítés (Ipari Park)

17 000

Volt legénységi épület értékesítés (Ipari Park)

32 000

3408. hrsz. ingatlan értékesítés (nagyhegyi zártkert)

2 800

II. Felhalmozási bevételek összesen

51 800

III. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belül

Lakástámogatási hiteltörlesztés

1 542

Panel Programból kamatmentes kölcsön visszatérítése

100

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök

Szentesi Kurca-parton harmonikus vízparti környezet megteremtése a helyi közösségek számára

20 000

TOP-os pályázatok

335 000

VP6-7.2.1.1-21 "Külterületi helyi közutak fejlesztése" pályázat

82 297

III. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen:

438 939

Költségvetési bevételek összesen:

547 314

IV. Finanszírozási bevételek

Fejlesztési célú maradvány

939 581

IV. Finanszírozási bevételek összesen:

939 581

Bevételek mindösszesen

1 486 895

5. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata 2023. évi összes bevétele kiemelt előirányzatonként és intézményenként

eFt-ban

Intézmény

2021. évi

2022. évi

2023. évi terv

ebből

Változás %-a

kötelező

önként vállalt

állami

eredeti

teljesítés

eredeti

várható

feladatok

(6./2.)

(6./4.)

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

Gondozási Központ

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

4 217

32 202

1 548

0

0,00

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

9 021

8 715

8 912

9 765

10 982

10 982

121,74

123,23

- ÁFA visszatérülések

7 066

9 565

6 023

4 878

12 481

12 481

176,63

207,22

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

41 736

43 738

41 580

47 264

58 217

58 217

139,49

140,01

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

20

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

7 297

17 202

0

- önkormányzati támogatás általános

148 030

185 560

174 528

218 323

230 998

230 998

156,05

132,36

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

3 100

3 746

3 750

5 212

7 500

7 500

241,94

200,00

- finanszírozási bevételek

0

Gondozási Központ összesen

213 170

290 843

234 793

304 192

320 178

320 178

0

0

150,20

136,37

Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

4 217

5 981

5 437

7 206

7 327

7 327

173,75

134,76

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

11 258

11 063

11 258

13 540

12 605

12 605

111,96

111,96

- ÁFA visszatérülések

7 431

14 818

8 194

5 893

23 723

23 723

319,24

289,52

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

160 884

159 582

163 406

179 270

222 604

222 604

138,36

136,23

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

2 100

1 246

0

- önkormányzati támogatás általános

208 178

277 122

263 555

333 486

383 898

383 898

184,41

145,66

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

0

- finanszírozási bevételek

0

Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon összesen

391 968

470 666

451 850

540 641

650 157

0

650 157

0

165,87

143,89

Központi Óvoda

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

3 163

3 458

2 559

2 216

1 482

1 482

46,85

57,91

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

726

875

810

949

1 523

1 523

209,78

188,02

- ÁFA visszatérülések

6 006

10 448

6 549

6 549

13 370

13 370

222,61

204,15

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

2 688

3 309

2 999

3 348

5 640

5 640

209,82

188,06

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

250

30

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

1 653

1 223

0

- önkormányzati támogatás általános

351 072

390 249

374 092

433 369

406 517

406 517

115,79

108,67

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

64 625

40 004

70 903

34 792

136 566

136 566

211,32

192,61

- finanszírozási bevételek

0

Központi Óvoda összesen

428 280

450 246

457 912

482 476

565 098

565 098

0

0

131,95

123,41

Felsőpárti Óvoda

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

5 271

3 692

3 078

3 078

2 931

2 931

55,61

95,22

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

645

492

909

571

1 028

1 028

159,38

113,09

- ÁFA visszatérülések

8 045

9 780

8 805

9 157

16 779

16 779

208,56

190,56

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

2 388

2 066

3 368

2 113

3 807

3 807

159,42

113,03

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

200

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

1 158

2 295

0

- önkormányzati támogatás általános

338 041

376 364

358 808

362 003

430 619

430 619

127,39

120,01

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

79 868

36 961

86 043

93 150

161 249

161 249

201,89

187,41

- finanszírozási bevételek

0

Felsőpárti Óvoda összesen

434 258

430 713

461 011

472 367

616 413

616 413

0

0

141,95

133,71

Családsegítő Központ

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

251

0

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

1 409

639

978

978

1 276

1 276

90,56

130,47

- ÁFA visszatérülések

250

505

250

250

250

250

100,00

100,00

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

21 187

20 068

20 595

20 595

26 258

26 258

123,93

127,50

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

1 404

6 637

0

- önkormányzati támogatás általános

214 075

278 474

240 780

274 001

297 948

297 948

139,18

123,74

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

0

- finanszírozási bevételek

0

Családsegítő Központ összesen

236 921

301 341

262 603

302 461

325 732

325 732

0

0

137,49

124,04

Bölcsőde

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

2 128

1 748

1 086

1 086

1 465

1 465

68,84

134,90

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

418

403

418

418

528

528

126,32

126,32

- ÁFA visszatérülések

87

87

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

1 729

1 519

1 729

1 729

6 311

6 311

365,01

365,01

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

518

1 029

0

- önkormányzati támogatás általános

184 293

191 437

217 124

215 222

243 480

243 480

132,12

112,14

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

12 066

11 301

13 115

13 115

24 829

24 829

205,78

189,32

- finanszírozási bevételek

Bölcsőde összesen

200 634

206 926

233 472

232 599

276 700

276 700

0

0

137,91

118,52

Hajléktalan Segítő Központ

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

15 220

21 102

15 680

15 680

20 883

20 883

137,21

133,18

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

0

- ÁFA visszatérülések

0

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

3 395

5 367

3 718

6 241

5 937

5 937

174,87

159,68

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

2 548

17 342

2 284

17 558

488

488

19,15

21,37

- önkormányzati támogatás általános

73 153

82 640

81 412

91 350

104 808

104 808

143,27

128,74

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

0

- finanszírozási bevételek

0

Hajléktalan Segítő Központ összesen

94 316

126 451

103 094

130 829

132 116

0

132 116

0

140,08

128,15

Sportközpont

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

1 055

1 278

1 465

1 465

138,86

114,63

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

754

711

404

400

394

394

52,25

97,52

- ÁFA visszatérülések

24

85

80

82

82

341,67

96,47

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

37 463

38 114

17 459

20 887

17 071

17 071

45,57

97,78

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

585

1 122

3 000

3 000

- önkormányzati támogatás általános

39 590

45 580

51 098

50 176

56 365

56 365

142,37

110,31

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

0

- finanszírozási bevételek

0

Sportközpont összesen

78 886

84 990

70 324

72 665

78 377

0

78 377

0

99,35

111,45

Szentesi Intézmények Gazdasági Szervezete

- működési célú támogatások NEAK-tól

154 854

184 968

185 741

190 713

120 500

120 500

77,82

64,88

- egyéb működési célú támogatások

0

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

11 483

12 568

11 436

11 436

31 291

31 291

272,50

273,62

- ÁFA visszatérülések

16 320

22 788

17 421

17 421

49 011

49 011

300,31

281,33

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

50 096

51 051

49 961

49 961

120 122

120 122

239,78

240,43

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

19 136

15 693

0

- önkormányzati támogatás általános

162 229

160 501

175 330

183 330

389 220

389 220

239,92

221,99

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

0

- finanszírozási bevételek

0

Szentesi Intézmények Gazdasági Szervezete összesen

394 982

451 012

439 889

468 554

710 144

710 144

0

0

179,79

161,44

Művelődési Központ

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

1 200

6 552

22 537

0

0,00

- felhalmozási célú támogatások

1 003

120

0

0,00

- ÁFA bevételek

4 082

3 700

4 701

5 937

3 931

3 931

96,30

83,62

- ÁFA visszatérülések

2 137

2 226

2 226

2 226

2 226

104,16

100,00

- kamatbevételek

1

0

0,00

- egyéb működési bevételek

34 190

21 170

35 441

35 441

29 679

29 679

86,81

83,74

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

1 000

10

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

6 900

1 728

2 700

646

1 000

1 000

14,49

37,04

- önkormányzati támogatás általános

146 386

151 011

219 929

214 113

270 818

270 818

185,00

123,14

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

0

- finanszírozási bevételek

0

Művelődési Közp. összesen

195 899

185 281

264 997

280 910

307 654

307 654

0

0

157,05

116,10

Koszta J. Múzeum

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

11 591

12 045

0

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

1 054

676

705

2 996

810

810

76,85

114,89

- ÁFA visszatérülések

6 206

3 358

7 118

8 809

9 851

9 851

158,73

138,40

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

3 903

2 523

2 610

2 395

3 000

3 000

76,86

114,94

- felhalmozási bevételek

9 000

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

350

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

5 700

7 931

7 502

0

0,00

- önkormányzati támogatás általános

85 185

89 250

93 823

72 647

130 050

130 050

152,67

138,61

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

0

- finanszírozási bevételek

0

Koszta J. Múzeum összesen

102 048

115 329

104 256

115 744

143 711

143 711

0

0

140,83

137,84

Szentes Városi Könyvtár

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

401

10 115

0

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

349

404

349

349

436

436

124,93

124,93

- ÁFA visszatérülések

3 108

3 842

3 133

3 133

5 417

5 417

174,29

172,90

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

3 090

1 884

3 090

3 090

5 690

5 690

184,14

184,14

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

606

1 798

500

500

- önkormányzati támogatás általános

79 604

85 603

98 795

94 019

125 065

125 065

157,11

126,59

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

0

- finanszírozási bevételek

0

Szentes Városi Könyvtár összesen

86 151

92 740

105 367

112 504

137 108

137 108

0

0

159,15

130,12

Közös Önkormányzati Hivatal

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

4 248

10 897

22 786

78 702

1 352

1 352

31,83

5,93

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

945

837

1 350

1 350

142,86

161,29

- ÁFA visszatérülések

0

- kamatbevételek

0

- egyéb működési bevételek

6 200

7 761

6 600

12 089

7 880

7 880

127,10

119,39

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

18 016

0

- önkormányzati támogatás általános

515 175

469 879

528 450

489 883

607 692

607 692

117,96

115,00

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

0

- finanszírozási bevételek

0

Közös Önkormányzati Hivatal összesen

526 568

506 553

558 673

580 674

618 274

618 274

0

0

117,42

110,67

Intézmények összesen

- működési célú támogatások NEAK-tól

154 854

184 968

185 741

190 713

120 500

120 500

0

0

77,82

64,88

- egyéb működési célú támogatások

40 719

97 875

51 904

154 213

36 905

7 230

29 675

0

90,63

71,10

- felhalmozási célú támogatások

1 003

120

0

0

0

0

0

0

0,00

- ÁFA bevételek

42 144

40 246

41 717

47 333

66 154

53 155

12 999

0

156,97

158,58

- ÁFA visszatérülések

56 593

75 104

59 804

58 398

133 277

109 472

23 805

0

235,50

222,86

- kamatbevételek

1

0

0

0

0

0

0

0

0,00

- egyéb működési bevételek

368 949

358 152

352 556

380 607

512 216

266 604

245 612

0

138,83

145,29

- felhalmozási bevételek

0

0

0

9 000

0

0

0

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

1 470

0

390

0

0

0

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

0

0

0

0

0

0

0

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0

0

- előző évi maradvány

15 148

79 474

4 984

73 951

4 988

1 500

3 488

0

32,93

100,08

- önkormányzati támogatás általános

2 545 011

2 783 670

2 877 724

3 031 922

3 677 478

3 132 407

545 071

0

144,50

127,79

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

159 659

92 012

173 811

146 269

330 144

330 144

0

0

206,78

189,94

- finanszírozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

Összesen

3 384 081

3 713 091

3 748 241

4 092 796

4 881 662

4 021 012

860 650

0

144,25

130,24

Önkormányzati feladatok

- működési célú támogatások NEAK-tól

0

- egyéb működési célú támogatások

366 470

110 946

320 415

361 976

439 328

439 328

119,88

137,11

- felhalmozási célú támogatások

0

- ÁFA bevételek

45 827

49 431

42 388

44 858

57 095

57 095

124,59

134,70

- ÁFA visszatérülések

2 704

2 704

- kamatbevételek

27 316

32 000

32 000

- egyéb működési bevételek

172 709

195 847

157 959

70 262

343 005

343 005

198,60

217,15

- felhalmozási bevételek

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

5 312

57 579

57 579

0

0,00

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

- előző évi maradvány

316 989

344 208

479 929

838 416

838 416

243,58

- önkormányzati támogatás általános

937 147

1 247 163

884 255

1 665 378

1 783 577

1 400 469

383 108

190,32

201,70

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

100 000

62 258

92 000

92 000

0

0,00

0,00

- finanszírozási bevételek

86 165

89 422

89 422

89 422

89 422

89 422

Önkormányzati feladatok összesen

1 708 318

2 077 368

1 988 226

2 888 720

3 585 547

2 364 023

1 221 524

0

209,89

180,34

- működési célú támogatások NEAK-tól

154 854

184 968

185 741

190 713

120 500

120 500

0

0

77,82

64,88

- egyéb működési célú támogatások

407 189

208 821

372 319

516 189

476 233

446 558

29 675

0

116,96

127,91

- felhalmozási célú támogatások

1 003

120

0

0

0

0

0

0

0,00

- ÁFA bevételek

87 971

89 677

84 105

92 191

123 249

110 250

12 999

0

140,10

146,54

- ÁFA visszatérülések

56 593

75 104

59 804

58 398

135 981

112 176

23 805

0

240,28

227,38

- kamatbevételek

1

0

0

27 316

32 000

32 000

0

0

3200000,00

- egyéb működési bevételek

541 658

553 999

510 515

450 869

855 221

609 609

245 612

0

157,89

167,52

- felhalmozási bevételek

0

0

0

9 000

0

0

0

0

- műk. c. átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

1 470

0

390

0

0

0

0

- támogatási kölcsönök visszatérülése

0

5 312

57 579

57 579

0

0

0

0

0,00

- felhalm.c.átvett pénzeszk. ÁHT-on kívülről

0

0

0

0

0

0

0

0

- előző évi maradvány

15 148

396 463

349 192

553 880

843 404

1 500

841 904

0

5567,76

241,53

- önkormányzati támogatás általános

3 482 158

4 030 833

3 761 979

4 697 300

5 461 055

4 532 876

928 179

0

156,83

145,16

- önkormányzati támogatás szociális, egyéb kedvezményhez

259 659

154 270

265 811

238 269

330 144

330 144

0

0

127,15

124,20

- finanszírozási bevételek

86 165

89 422

89 422

89 422

89 422

89 422

0

0

103,78

100,00

Mindösszesen

5 092 399

5 790 459

5 736 467

6 981 516

8 467 209

6 385 035

2 082 174

0

166,27

147,60

6. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata 2023. évi összes kiadása kiemelt előirányzatonként és intézményenként

ezer Ft-ban

Intézmény

2021. évi

2022. évi

2023. évi terv

ebből

Változás %-a

kötelező

önként vállalt

állami

eredeti

teljesítés

eredeti

várható

feladatok

(6./2.)

(6./4.)

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

Gondozási Központ

- személyi juttatások

107 490

136 918

127 594

156 145

146 252

146 252

136,06

114,62

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

16 119

21 816

16 569

21 371

20 887

20 887

129,58

126,06

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

3 911

5 884

4 576

6 270

6 781

6 781

173,38

148,19

ebből élelmiszer

220

59

0

gyógyszer

18

50

21

7

0

0

0,00

0,00

üzemanyag

1 740

2 174

2 368

3 101

3 726

3 726

214,14

157,35

- kommunikációs szolgáltatások

1 381

4 260

1 265

4 579

1 250

1 250

90,51

98,81

- szolgáltatási kiadások

65 157

77 782

65 431

89 313

112 704

112 704

172,97

172,25

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

856

1 023

1 048

2 072

7 174

7 174

838,08

684,54

- gázenergia

2 862

2 891

2 947

8 080

16 342

16 342

571,00

554,53

- távhő-, melegvíz

0

- víz- és csatornadíj

759

585

683

679

679

679

89,46

99,41

- vásárolt élelmezés

55 006

55 324

54 948

63 388

81 819

81 819

148,75

148,90

- szemétszállítás

140

147

140

138

140

140

100,00

100,00

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

163

116

140

80

80

80

49,08

57,14

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

18 619

20 236

18 888

25 654

32 224

32 224

173,07

170,61

- működési célú ÁFA

18 519

19 968

18 788

24 871

32 124

32 124

173,47

170,98

- fizetendő ÁFA

0

- kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

89 231

108 278

90 300

125 896

153 039

153 039

0

0

171,51

169,48

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

0

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

0

- beruházások

330

6 630

330

780

0

0

0,00

0,00

ebből kisértékű tárgyi eszközök

330

1 244

330

330

0

0

0,00

0,00

- felújítások

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Gondozási Központ összesen

213 170

273 642

234 793

304 192

320 178

320 178

0

0

150,20

136,37

Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon

- személyi juttatások

195 539

255 665

242 583

287 908

284 056

284 056

145,27

117,10

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

30 412

41 753

31 935

39 174

36 497

36 497

120,01

114,29

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

30 774

28 919

31 084

29 847

38 089

38 089

123,77

122,54

ebből élelmiszer

92

82

109

94

119

119

129,35

109,17

gyógyszer

9 000

8 603

9 000

7 596

10 000

10 000

111,11

111,11

üzemanyag

775

767

1 008

759

1 575

1 575

203,23

156,25

- kommunikációs szolgáltatások

1 844

1 739

2 408

1 757

1 893

1 893

102,66

78,61

- szolgáltatási kiadások

101 192

108 318

109 133

138 478

224 607

224 607

221,96

205,81

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

4 151

4 075

4 094

7 137

15 240

15 240

367,14

372,25

- gázenergia

8 736

8 625

10 992

16 740

46 400

46 400

531,14

422,13

- távhő-, melegvíz

0

- víz- és csatornadíj

2 612

2 914

2 830

2 947

2 917

2 917

111,68

103,07

- vásárolt élelmezés

69 219

74 534

72 043

89 638

134 548

134 548

194,38

186,76

- szemétszállítás

927

972

927

1 198

1 016

1 016

109,60

109,60

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

18

5

18

18

18

100,00

100,00

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

31 689

32 689

34 689

42 800

63 377

63 377

200,00

182,70

- működési célú ÁFA

31 487

32 497

34 487

42 450

63 068

63 068

200,30

182,87

- fizetendő ÁFA

0

- kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

165 517

171 670

177 332

212 882

327 984

0

327 984

0

198,16

184,95

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

0

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

0

- beruházások

500

334

677

1 620

1 620

324,00

ebből kisértékű tárgyi eszközök

500

334

677

500

500

100,00

- felújítások

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Dr. Sipos F. Parkerdő Otthon összesen

391 968

469 422

451 850

540 641

650 157

0

650 157

0

165,87

143,89

Központi Óvoda

- személyi juttatások

292 579

300 828

320 270

322 614

349 610

349 610

119,49

109,16

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

44 939

48 526

41 573

42 728

45 212

45 212

100,61

108,75

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

3 485

2 834

3 485

2 489

3 485

3 485

100,00

100,00

ebből élelmiszer

0

gyógyszer

20

19

20

14

20

20

100,00

100,00

üzemanyag

0

- kommunikációs szolgáltatások

800

1 047

800

869

831

831

103,88

103,88

- szolgáltatási kiadások

68 589

75 454

72 527

89 119

131 089

131 089

191,12

180,75

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

1 800

1 369

1 800

1 442

4 180

4 180

232,22

232,22

- gázenergia

1 764

987

1 734

2 365

6 031

6 031

341,89

347,81

- távhő-, melegvíz

6 500

5 348

6 500

4 072

6 500

6 500

100,00

100,00

- víz- és csatornadíj

1 800

1 286

1 800

1 117

1 800

1 800

100,00

100,00

- vásárolt élelmezés

52 125

62 025

55 691

76 042

107 689

107 689

206,60

193,37

- szemétszállítás

182

158

182

159

199

199

109,34

109,34

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

40

58

40

37

40

40

100,00

100,00

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

17 848

19 426

19 217

23 949

34 831

34 831

195,15

181,25

- működési célú ÁFA

17 818

19 392

19 207

23 478

34 821

34 821

195,43

181,29

- fizetendő ÁFA

0

- kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

90 762

98 819

96 069

116 463

170 276

170 276

0

0

187,61

177,24

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

0

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

0

- beruházások

850

671

0

ebből kisértékű tárgyi eszközök

850

235

0

- felújítások

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Központi Óvoda összesen

428 280

449 023

457 912

482 476

565 098

565 098

0

0

131,95

123,41

Felsőpárti Óvoda

- személyi juttatások

280 975

293 099

302 010

306 636

362 224

362 224

128,92

119,94

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

43 059

46 780

39 512

40 926

46 728

46 728

108,52

118,26

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

1 799

1 551

1 799

1 799

2 214

2 214

123,07

123,07

ebből élelmiszer

0

gyógyszer

0

üzemanyag

0

- kommunikációs szolgáltatások

696

679

744

744

744

744

106,90

100,00

- szolgáltatási kiadások

84 691

66 969

92 130

96 331

160 892

160 892

189,98

174,64

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

2 490

2 269

2 490

2 490

3 298

3 298

132,45

132,45

- gázenergia

4 118

3 186

4 118

7 343

11 666

11 666

283,29

283,29

- távhő-, melegvíz

1 262

1 182

1 262

1 262

1 262

1 262

100,00

100,00

- víz- és csatornadíj

1 742

1 202

1 742

1 742

1 742

1 742

100,00

100,00

- vásárolt élelmezés

69 476

55 519

77 059

79 235

137 814

137 814

198,36

178,84

- szemétszállítás

210

229

210

210

210

210

100,00

100,00

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

51

47

51

60

51

51

100,00

100,00

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

22 987

17 850

24 765

25 871

43 560

43 560

189,50

175,89

működési célú ÁFA

22 987

17 844

24 765

25 871

43 560

43 560

189,50

175,89

fizetendő ÁFA

0

kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

110 224

87 096

119 489

124 805

207 461

207 461

0

0

188,22

173,62

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

0

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

0

- beruházások

950

1 936

0

ebből kisértékű tárgyi eszközök

950

1 936

0

- felújítások

493

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Felsőpárti Óvoda összesen

434 258

428 418

461 011

474 303

616 413

616 413

0

0

141,95

133,71

Családsegítő Központ

- személyi juttatások

164 004

218 864

190 623

218 187

220 341

220 341

134,35

115,59

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

28 580

38 489

29 685

33 787

33 913

33 913

118,66

114,24

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

12 390

9 076

12 272

13 707

15 587

15 587

125,80

127,01

ebből élelmiszer

1 100

159

320

320

455

455

41,36

142,19

gyógyszer

50

90

50

52

50

50

100,00

100,00

üzemanyag

3 197

3 151

3 999

5 120

5 939

5 939

185,77

148,51

- kommunikációs szolgáltatások

2 200

2 458

2 206

2 332

2 236

2 236

101,64

101,36

- szolgáltatási kiadások

19 301

16 180

18 094

23 981

36 993

36 993

191,66

204,45

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

2 590

1 743

2 685

6 338

14 306

14 306

552,36

532,81

- gázenergia

1 792

1 093

1 920

3 846

4 888

4 888

272,77

254,58

- távhő-, melegvíz

1 740

1 420

1 640

1 798

1 759

1 759

101,09

107,26

- víz- és csatornadíj

1 970

1 110

1 520

1 500

1 440

1 440

73,10

94,74

- vásárolt élelmezés

2 468

2 636

2 930

2 930

5 828

5 828

236,14

198,91

- szemétszállítás

571

280

529

529

583

583

102,10

110,21

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

270

288

270

270

325

325

120,37

120,37

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

9 576

5 791

9 453

9 817

16 337

16 337

170,60

172,82

működési célú ÁFA

7 205

5 243

7 514

7 878

14 578

14 578

202,33

194,01

fizetendő ÁFA

1 409

172

978

978

1 276

1 276

90,56

130,47

kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

43 737

33 793

42 295

50 107

71 478

71 478

0

0

163,43

169,00

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

0

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

0

- beruházások

600

3 559

380

0

0,00

ebből kisértékű tárgyi eszközök

600

3 559

380

0

0,00

- felújítások

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Családsegítő Központ összesen

236 921

294 705

262 603

302 461

325 732

325 732

0

0

137,49

124,04

Bölcsőde

- személyi juttatások

143 298

149 899

174 679

178 583

202 289

202 289

141,17

115,81

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

24 438

26 194

28 888

29 690

29 703

29 703

121,54

102,82

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

14 925

13 746

15 566

12 600

25 279

25 279

169,37

162,40

ebből élelmiszer

11 360

10 348

11 879

12 500

21 839

21 839

192,24

183,85

gyógyszer

50

49

150

100

100

100

200,00

66,67

üzemanyag

0

- kommunikációs szolgáltatások

200

220

225

225

225

225

112,50

100,00

- szolgáltatási kiadások

8 790

7 562

8 476

5 220

10 534

10 534

119,84

124,28

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

850

611

850

1 400

2 000

2 000

235,29

235,29

- gázenergia

900

552

600

850

750

750

83,33

125,00

- távhő-, melegvíz

1 600

1 849

2 000

2 000

2 500

2 500

156,25

125,00

- víz- és csatornadíj

680

542

700

670

0

0,00

0,00

- vásárolt élelmezés

0

- szemétszállítás

284

250

315

300

315

315

110,92

100,00

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

55

6

141

140

100

100

181,82

70,92

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

5 588

4 731

5 497

5 436

8 570

8 570

153,36

155,90

működési célú ÁFA

5 588

4 719

5 497

5 436

8 015

8 015

143,43

145,81

fizetendő ÁFA

0

kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

29 558

26 265

29 905

23 621

44 708

44 708

0

0

151,26

149,50

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

0

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

0

- beruházások

3 340

3 539

705

0

0,00

ebből kisértékű tárgyi eszközök

838

539

32

0

0,00

- felújítások

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Bölcsőde összesen

200 634

205 897

233 472

232 599

276 700

276 700

0

0

137,91

118,52

Hajléktalan Segítő Központ

- személyi juttatások

59 185

71 052

66 184

76 592

79 983

79 983

135,14

120,85

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

8 079

10 294

9 659

11 016

9 123

9 123

112,92

94,45

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

2 490

3 827

2 490

2 638

2 871

2 871

115,30

115,30

ebből élelmiszer

160

160

160

160

160

100,00

100,00

gyógyszer

40

79

40

40

40

40

100,00

100,00

üzemanyag

396

510

396

707

677

677

170,96

170,96

- kommunikációs szolgáltatások

450

304

570

570

570

570

126,67

100,00

- szolgáltatási kiadások

16 071

14 921

16 302

21 683

29 927

29 927

186,22

183,58

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

1 200

1 057

1 200

2 059

4 585

4 585

382,08

382,08

- gázenergia

4 100

3 125

4 100

6 537

12 000

12 000

292,68

292,68

- távhő-, melegvíz

1 327

0

- víz- és csatornadíj

1 273

1 327

1 305

1 305

1 305

1 305

102,51

100,00

- vásárolt élelmezés

5 766

6 833

5 966

8 044

8 365

8 365

145,07

140,21

- szemétszállítás

371

299

371

371

371

371

100,00

100,00

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

170

26

170

140

170

170

100,00

100,00

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

5 173

6 579

5 285

6 771

8 984

8 984

173,67

169,99

működési célú ÁFA

4 741

4 653

5 180

5 380

8 792

8 792

185,45

169,73

fizetendő ÁFA

0

kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

24 354

25 657

24 817

31 802

42 522

0

42 522

0

174,60

171,34

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

2 548

2 284

488

488

19,15

21,37

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

2 548

2 284

488

488

19,15

21,37

- beruházások

150

1 888

150

1 950

0

0

0,00

0,00

ebből kisértékű tárgyi eszközök

150

753

150

182

0

0

0,00

0,00

- felújítások

9 469

0

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Hajléktalan Segítő Kp. összesen

94 316

108 891

103 094

130 829

132 116

0

132 116

0

140,08

128,15

Sportközpont

- személyi juttatások

41 526

42 830

38 846

39 422

44 913

44 913

108,16

115,62

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

6 360

7 044

4 897

5 058

5 749

5 749

90,39

117,40

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

4 542

2 570

2 225

2 055

2 205

2 205

48,55

99,10

ebből élelmiszer

0

gyógyszer

0

üzemanyag

450

381

450

700

850

850

188,89

188,89

- kommunikációs szolgáltatások

566

538

543

578

548

548

96,82

100,92

- szolgáltatási kiadások

16 527

14 608

17 349

17 430

15 981

15 981

96,70

92,11

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

4 211

4 165

3 100

2 868

3 508

3 508

83,31

113,16

- gázenergia

5 200

4 374

2 985

4 228

5 849

5 849

112,48

195,95

- távhő-, melegvíz

0

- víz- és csatornadíj

1 500

1 445

1 500

1 050

1 300

1 300

86,67

86,67

- vásárolt élelmezés

300

307

300

300

300

100,00

100,00

- szemétszállítás

250

127

250

70

70

70

28,00

28,00

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

50

29

600

600

600

1200,00

100,00

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

9 215

4 529

5 764

6 147

5 381

5 381

58,39

93,36

működési célú ÁFA

6 030

3 891

5 350

5 733

4 977

4 977

82,54

93,03

fizetendő ÁFA

3 185

449

404

404

394

394

12,37

97,52

kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

30 900

22 274

26 481

26 210

24 715

0

24 715

0

79,98

93,33

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

3 000

3 000

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

3 000

3 000

- beruházások

100

1 631

100

1 256

0

0

0,00

0,00

ebből kisértékű tárgyi eszközök

100

575

100

537

0

0

0,00

0,00

- felújítások

10 826

719

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Sportközpont összesen

78 886

84 605

70 324

72 665

78 377

0

78 377

0

99,35

111,45

Szentesi Intézmények Gazdasági Szervezete

- személyi juttatások

152 713

171 319

187 321

200 642

171 149

171 149

112,07

91,37

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

24 227

27 975

25 502

27 602

22 197

22 197

91,62

87,04

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

11 729

8 886

11 729

11 729

9 240

9 240

78,78

78,78

ebből élelmiszer

0

gyógyszer

400

145

400

400

200

200

50,00

50,00

üzemanyag

369

243

369

369

420

420

113,82

113,82

- kommunikációs szolgáltatások

2 000

2 266

4 530

4 530

2 480

2 480

124,00

54,75

- szolgáltatási kiadások

168 619

183 609

174 167

182 887

407 040

407 040

241,40

233,71

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

1 340

846

1 340

2 430

3 094

3 094

230,90

230,90

- gázenergia

1 840

2 466

1 840

4 730

12 080

12 080

656,52

656,52

- távhő-, melegvíz

0

- víz- és csatornadíj

324

171

324

324

330

330

101,85

101,85

- vásárolt élelmezés

117 488

130 315

119 890

124 200

334 523

334 523

284,73

279,02

- szemétszállítás

58

38

58

58

58

58

100,00

100,00

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

180

13

180

180

420

420

233,33

233,33

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

35 314

38 910

36 460

97 618

97 618

276,43

267,74

működési célú ÁFA

35 314

38 862

36 460

52 546

97 618

97 618

276,43

267,74

fizetendő ÁFA

0

kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

217 842

233 684

227 066

199 326

516 798

516 798

0

0

237,24

227,60

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

0

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

0

- beruházások

200

4 790

1 200

0

0,00

ebből kisértékű tárgyi eszközök

200

691

0

0,00

- felújítások

11 614

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Szentesi Intézmények Gazdasági Szervezete összesen

394 982

437 768

439 889

440 384

710 144

710 144

0

0

179,79

161,44

Művelődési Központ

- személyi juttatások

74 838

79 000

102 735

105 407

125 854

125 854

168,17

122,50

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

11 470

13 320

16 229

16 882

19 852

19 852

173,08

122,32

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

5 320

6 213

8 091

6 425

8 073

8 073

151,75

99,78

ebből élelmiszer

0

gyógyszer

0

üzemanyag

0

- kommunikációs szolgáltatások

1 957

1 491

2 051

1 771

2 181

2 181

111,45

106,34

- szolgáltatási kiadások

75 843

60 206

102 219

118 004

124 677

124 677

164,39

121,97

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

4 191

3 525

6 676

15 055

5 894

5 894

140,63

88,29

- gázenergia

1 900

1 529

2 500

10 251

1 146

1 146

60,32

45,84

- távhő-, melegvíz

6 720

11 782

10 890

9 291

11 986

11 986

178,36

110,06

- víz- és csatornadíj

685

452

1 294

667

1 570

1 570

229,20

121,33

- vásárolt élelmezés

0

- szemétszállítás

240

176

413

413

618

618

257,50

149,64

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

2 286

2 019

2 764

2 640

3 104

3 104

135,78

112,30

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

17 285

12 589

28 208

27 338

22 913

22 913

132,56

81,23

működési célú ÁFA

16 694

10 763

27 558

27 338

22 443

22 443

134,44

81,44

fizetendő ÁFA

590

1 767

651

590

470

470

79,66

72,20

kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

102 691

82 518

143 333

156 178

160 948

160 948

0

0

156,73

112,29

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

6 900

336

2 700

1 000

1 000

14,49

37,04

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

336

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

6 900

2 700

1 000

1 000

14,49

37,04

- beruházások

9 461

2 443

0

ebből kisértékű tárgyi eszközök

2 561

2 443

0

- felújítások

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Művelődési Közp. összesen

195 899

184 635

264 997

280 910

307 654

307 654

0

0

157,05

116,10

Koszta J. Múzeum

- személyi juttatások

47 269

58 963

55 431

64 174

74 358

74 358

157,31

134,15

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

7 137

9 195

7 145

8 362

9 452

9 452

132,44

132,29

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

3 652

1 507

5 750

1 889

6 550

6 550

179,35

113,91

ebből élelmiszer

0

gyógyszer

200

200

50

50

25,00

25,00

üzemanyag

1 572

833

1 800

1 153

2 600

2 600

165,39

144,44

- kommunikációs szolgáltatások

978

1 151

750

2 812

1 200

1 200

122,70

160,00

- szolgáltatási kiadások

26 126

23 986

24 667

24 323

38 720

38 720

148,20

156,97

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

2 323

1 923

2 291

2 114

5 000

5 000

215,24

218,25

- gázenergia

2 100

19 929

1 500

1 360

2 100

2 100

100,00

140,00

- távhő-, melegvíz

4 014

4 048

3 500

3 123

4 200

4 200

104,63

120,00

- víz- és csatornadíj

323

125

127

82

350

350

108,36

275,59

- vásárolt élelmezés

0

- szemétszállítás

74

71

90

70

120

120

162,16

133,33

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

1 600

266

1 600

12

1 600

1 600

100,00

100,00

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

7 855

5 668

8 913

8 663

11 831

11 831

150,62

132,74

működési célú ÁFA

7 259

5 191

7 823

6 073

10 661

10 661

146,87

136,28

fizetendő ÁFA

0

kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

40 211

32 578

41 680

37 699

59 901

59 901

0

0

148,97

143,72

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

- egyéb működési célú kiadások

5 700

0

0,00

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

5 700

0

0,00

- beruházások

1 731

948

154

0

0,00

ebből kisértékű tárgyi eszközök

731

576

154

0

0,00

- felújítások

6 144

5 355

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Koszta J. Múzeum összesen

102 048

107 828

104 256

115 744

143 711

143 711

0

0

140,83

137,84

Szentes Városi Könyvtár

- személyi juttatások

53 826

55 949

68 719

70 110

88 074

88 074

163,63

128,17

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

8 259

6 922

8 991

9 380

11 406

11 406

138,10

126,86

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

8 100

12 989

10 600

11 013

10 270

10 270

126,79

96,89

ebből élelmiszer

0

gyógyszer

0

üzemanyag

0

- kommunikációs szolgáltatások

3 072

2 487

3 072

3 072

3 072

3 072

100,00

100,00

- szolgáltatási kiadások

9 105

9 012

10 171

14 671

17 791

17 791

195,40

174,92

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

2 266

1 414

2 266

6 986

10 836

10 836

478,20

478,20

- gázenergia

0

- távhő-, melegvíz

3 052

3 073

3 052

3 052

3 064

3 064

100,39

100,39

- víz- és csatornadíj

213

79

213

110

213

213

100,00

100,00

- vásárolt élelmezés

0

- szemétszállítás

42

30

42

42

42

42

100,00

100,00

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

332

316

332

526

332

332

100,00

100,00

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

3 457

2 877

3 482

3 482

5 663

5 663

163,81

162,64

működési célú ÁFA

3 457

2 863

3 482

3 482

5 663

5 663

163,81

162,64

fizetendő ÁFA

0

kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

24 066

27 681

27 657

32 764

37 128

37 128

0

0

154,28

134,24

-ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

500

500

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

500

500

- beruházások

1 775

250

0

ebből kisértékű tárgyi eszközök

1 775

0

- felújítások

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Szentes Városi Könyvtár összesen

86 151

92 327

105 367

112 504

137 108

137 108

0

0

159,15

130,12

Közös Önkormányzati Hivatal

- személyi juttatások

329 314

327 108

359 251

398 623

392 146

392 146

119,08

109,16

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

48 145

50 001

45 085

51 105

49 606

49 606

103,03

110,03

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

31 160

21 092

32 570

32 141

31 610

31 610

101,44

97,05

ebből élelmiszer

0

gyógyszer

0

üzemanyag

3 850

3 393

4 050

4 328

8 100

8 100

210,39

200,00

-kommunikációs szolgáltatások

6 410

6 424

8 160

7 477

7 958

7 958

124,15

97,52

- szolgáltatási kiadások

77 052

44 335

77 793

62 129

96 291

96 291

124,97

123,78

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

4 000

2 866

4 000

9 525

16 500

16 500

412,50

412,50

- gázenergia

0

- távhő-, melegvíz

7 500

6 289

6 500

5 974

0

0,00

0,00

- víz- és csatornadíj

800

544

800

617

800

800

100,00

100,00

- vásárolt élelmezés

0

- szemétszállítás

250

161

250

246

600

600

240,00

240,00

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

470

10

400

15

230

230

48,94

57,50

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

34 017

17 779

35 414

29 184

40 433

40 433

118,86

114,17

működési célú ÁFA

34 968

12 136

28 655

22 648

32 822

32 822

93,86

114,54

fizetendő ÁFA

945

0

0,00

kamatkiadások

0

dologi kiadások összesen:

149 109

89 640

154 337

130 946

176 522

176 522

0

0

118,38

114,37

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

- egyéb működési célú kiadások

0

ebből elvonások, befizetések

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

tartalék

0

- beruházások

11 086

0

ebből kisértékű tárgyi eszközök

1 321

0

- felújítások

8 598

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

lakástámogatás

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

- finanszírozási kiadások

0

Közös Önkorm. Hivatal összesen

526 568

486 433

558 673

580 674

618 274

618 274

0

0

117,42

110,67

Intézmények összesen

- személyi juttatások

1 942 556

2 161 494

2 236 246

2 425 043

2 541 249

2 132 297

408 952

0

130,82

113,64

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

301 224

348 309

305 670

337 081

340 325

288 956

51 369

0

112,98

111,34

- dologi kiadások

- készletbeszerzés

134 277

119 094

142 237

134 602

162 254

119 089

43 165

0

120,84

114,07

ebből élelmiszer

12 712

10 969

12 468

12 973

22 573

22 294

279

0

177,57

181,05

gyógyszer

9 778

9 035

9 881

8 209

10 460

420

10 040

0

106,97

105,86

üzemanyag

12 349

11 452

14 440

15 084

23 887

20 785

3 102

0

193,43

165,42

- kommunikációs szolgáltatások

22 554

25 064

27 324

29 657

25 188

22 177

3 011

0

111,68

92,18

- szolgáltatási kiadások

737 063

702 942

788 459

862 058

1 407 246

1 136 731

270 515

0

190,93

178,48

ebből közüzemi díjak

0

0

0

0

0

0

0

0

- villamos energia

32 268

26 886

33 840

61 916

95 615

72 282

23 333

0

296,32

282,55

- gázenergia

35 312

48 757

35 236

66 330

119 252

55 003

64 249

0

337,71

338,44

- távhő-, melegvíz

32 388

36 318

35 344

30 572

31 271

31 271

0

0

96,55

88,48

- víz- és csatornadíj

14 681

11 782

14 838

12 810

14 446

8 924

5 522

0

98,40

97,36

- vásárolt élelmezés

371 848

387 493

388 827

443 477

810 886

667 673

143 213

0

218,07

208,55

- szemétszállítás

3 599

2 938

3 777

3 804

4 342

2 885

1 457

0

120,64

114,96

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

5 685

3 199

6 706

4 100

7 070

6 282

788

0

124,36

105,43

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

218 623

189 654

236 035

215 112

391 722

313 980

77 742

0

179,18

165,96

működési célú ÁFA

212 067

178 022

224 766

253 184

379 142

302 305

76 837

0

178,78

168,68

fizetendő ÁFA

6 129

2 388

2 033

1 972

2 140

1 746

394

0

34,92

105,26

kamatkiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

dologi kiadások összesen:

1 118 202

1 039 953

1 200 761

1 268 699

1 993 480

1 598 259

395 221

0

178,28

166,02

- ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

0

0

0

0

- egyéb működési célú kiadások

15 148

336

4 984

0

4 988

1 500

3 488

0

32,93

100,08

ebből elvonások, befizetések

0

0

0

0

0

0

0

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

0

336

0

0

0

0

0

0

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

0

0

0

0

0

0

0

0

tartalék

15 148

0

4 984

0

4 988

1 500

3 488

0

32,93

100,08

- beruházások

6 951

47 441

580

12 402

1 620

0

1 620

0

23,31

279,31

ebből kisértékű tárgyi eszközök

3 449

15 728

580

6 906

500

0

500

0

14,50

86,21

- felújítások

0

26 061

0

27 157

0

0

0

0

- egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

0

0

0

0

0

0

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

0

0

0

0

0

0

0

lakástámogatás

0

0

0

0

0

0

0

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

0

0

0

0

0

0

0

- finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

Összesen:

3 384 081

3 623 594

3 748 241

4 070 382

4 881 662

4 021 012

860 650

0

144,25

130,24

Önkormányzati feladatok

- személyi juttatások

69 425

118 973

80 057

159 970

95 650

95 650

0

137,77

119,48

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

10 539

12 465

11 409

17 064

12 693

12 693

0

120,44

111,25

- dologi kiadások

0

- készletbeszerzés

7 009

23 472

3 673

18 992

7 184

5 684

1 500

102,50

195,59

ebből élelmiszer

0

0

gyógyszer

0

0

üzemanyag

2 696

2 995

0

- kommunikációs szolgáltatások

2 983

2 886

3 500

3 833

3 560

3 500

60

119,34

101,71

- szolgáltatási kiadások

400 828

438 147

393 117

635 803

550 680

507 820

42 860

137,39

140,08

ebből közüzemi díjak

0

- villamos energia

45 515

52 251

55 855

91 327

196 144

196 144

0

430,94

351,17

- gázenergia

514

0

2 000

2 000

- távhő-, melegvíz

900

13 656

1 000

1 000

111,11

- víz- és csatornadíj

77

165

448

215

215

0

130,30

- vásárolt élelmezés

0

0

- szemétszállítás

1 920

1 920

0

0,00

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

2 840

4 170

4 140

4 140

6 150

0

6 150

216,55

148,55

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

150 149

317 365

153 481

534 999

269 840

247 729

22 111

179,71

175,81

működési célú ÁFA

102 839

96 258

111 673

222 566

158 562

148 499

10 063

154,18

141,99

fizetendő ÁFA

9 720

196 375

9 365

12 159

21 893

9 845

12 048

225,24

233,77

kamatkiadások

3 307

6 607

25 144

46 144

68 150

68 150

0

2060,78

271,04

dologi kiadások összesen:

563 809

786 040

557 911

1 197 767

837 414

764 733

72 681

148,53

150,10

- ellátottak pénzbeli juttatásai

100 000

60 900

92 000

89 778

92 000

50 000

42 000

92,00

100,00

- egyéb működési célú kiadások

829 947

904 664

1 101 410

1 288 713

1 591 614

1 311 139

280 475

191,77

144,51

ebből elvonások, befizetések

216 420

180 465

180 465

393 751

393 751

0

218,19

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

500

190

200

370

200

200

40,00

100,00

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

644 490

688 054

791 383

874 510

1 070 667

917 388

153 279

166,13

135,29

tartalék

184 957

128 762

126 396

126 396

68,34

98,16

- beruházások

1 584 333

250 607

1 421 595

1 362 965

1 364 847

0

1 364 847

86,15

96,01

ebből kisértékű tárgyi eszközök

1 195

0

0

0

0

- felújítások

293 265

578 402

337 990

378 479

109 650

2 650

107 000

37,39

32,44

- egyéb felhalmozási célú kiadások

6 000

99 887

24 600

46 300

3 000

3 000

50,00

12,20

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

3 000

3 000

lakástámogatás

800

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

45 500

0

- finanszírozási kiadások

134 739

163 039

175 731

175 731

127 158

127 158

0

Önkormányzati feladatok összesen

3 592 057

2 974 977

3 802 703

4 716 767

4 234 026

2 364 023

1 870 003

0

117,87

111,34

- személyi juttatások

2 011 981

2 280 467

2 316 303

2 585 013

2 636 899

2 227 947

408 952

0

131,06

113,84

- munkaadókat terhelő jár. és szociális hozzájár. adó

311 763

360 774

317 079

354 145

353 018

301 649

51 369

0

113,23

111,33

- dologi kiadások

- készletbeszerzés

141 286

142 566

145 910

153 594

169 438

124 773

44 665

0

119,93

116,13

ebből élelmiszer

12 712

10 969

12 468

12 973

22 573

22 294

279

0

177,57

181,05

gyógyszer

9 778

9 035

9 881

8 209

10 460

420

10 040

0

106,97

105,86

üzemanyag

12 349

14 148

14 440

18 079

23 887

20 785

3 102

0

193,43

165,42

- kommunikációs szolgáltatások

25 537

27 950

30 824

33 490

28 748

25 677

3 071

0

112,57

93,26

- szolgáltatási kiadások

1 137 891

1 141 089

1 181 576

1 497 861

1 957 926

1 644 551

313 375

0

172,07

165,70

ebből közüzemi díjak

- villamos energia

77 783

79 137

89 695

153 243

291 759

268 426

23 333

0

375,09

325,28

- gázenergia

35 312

49 271

35 236

66 330

121 252

55 003

66 249

0

343,37

344,11

- távhő-, melegvíz

32 388

36 318

36 244

44 228

32 271

32 271

0

0

99,64

89,04

- víz- és csatornadíj

14 681

11 859

15 003

13 258

14 661

9 139

5 522

0

99,86

97,72

- vásárolt élelmezés

371 848

387 493

388 827

443 477

810 886

667 673

143 213

0

218,07

208,55

- szemétszállítás

3 599

2 938

5 697

5 724

4 342

2 885

1 457

0

120,64

76,22

- kiküldetések, reklám- és propagandakiadások

8 525

7 369

10 846

8 240

13 220

6 282

6 938

0

155,07

121,89

- különféle befizetések és egyéb dologi kiadások

368 772

507 019

389 516

750 111

661 562

561 709

99 853

0

179,40

169,84

működési célú ÁFA

314 906

274 280

336 439

475 750

537 704

450 804

86 900

0

170,75

159,82

fizetendő ÁFA

15 849

198 763

11 398

14 131

24 033

11 591

12 442

0

151,64

210,85

kamatkiadások

3 307

6 607

25 144

46 144

68 150

68 150

0

0

2 060,78

271,04

dologi kiadások összesen:

1 682 011

1 825 993

1 758 672

2 466 466

2 830 894

2 362 992

467 902

0

168,30

160,97

- ellátottak pénzbeli juttatásai

100 000

60 900

92 000

89 778

92 000

50 000

42 000

0

92,00

100,00

- egyéb működési célú kiadások

845 095

905 000

1 106 394

1 288 713

1 596 602

1 312 639

283 963

0

188,93

144,31

ebből elvonások, befizetések

0

216 420

180 465

180 465

393 751

393 751

0

0

218,19

egyéb működési célú tám.ÁHT-on belülre

500

526

200

370

200

0

200

0

40,00

100,00

egyéb működési célú tám.ÁHT-on kívülre

644 490

688 054

791 383

874 510

1 070 667

917 388

153 279

0

166,13

135,29

tartalék

200 105

0

133 746

0

131 384

1 500

129 884

0

65,66

98,23

- beruházások

1 591 284

298 048

1 422 175

1 375 367

1 366 467

0

1 366 467

0

85,87

96,08

ebből kisértékű tárgyi eszközök

3 449

16 923

580

6 906

500

0

500

0

14,50

86,21

- felújítások

293 265

604 463

337 990

405 636

109 650

2 650

107 000

0

37,39

32,44

- egyéb felhalmozási célú kiadások

6 000

99 887

24 600

46 300

3 000

0

3 000

0

50,00

12,20

ebből felhalmozási célú tám.ÁHT-on belülre

0

0

0

0

0

0

0

0

felhalmozási célú kölcsönök ÁHT-on kívülre

0

0

0

46 300

3 000

0

3 000

0

lakástámogatás

0

0

0

0

0

0

0

0

egyéb felhalmozási célú tám.ÁHT-on kívülre

0

0

0

45 500

0

0

0

0

- finanszírozási kiadások

134 739

163 039

175 731

175 731

127 158

127 158

0

0

94,37

72,36

Kiadási előirányzat-csoportok összesen

6 976 138

6 598 571

7 550 944

8 787 149

9 115 688

6 385 035

2 730 653

0

130,67

120,72

7. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata által nyújtott 2023. évi szociális támogatások

ezer Ft-ban

Megnevezés

2023. évi terv

ebből

kötelező

önként vállalt

állami

feladatok

Betegséggel kapcsolatos (nem TB) ellátások

- gyógyszertámogatás

7 000

7 000

Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai

- Arany J. Tehetséggondozó Program támogatása

0

- nyári gyermekétkeztetés támogatása

0

Lakhatással kapcsolatos ellátások

- lakásfenntartási támogatás

15 000

15 000

Egyéb nem intézményi ellátások

- aktív korúak közfoglalkoztatása

12 000

12 000

- adósságcsökkentési támogatás

2 000

2 000

- temetési segély

3 000

3 000

- települési támogatás

40 000

40 000

- önkormányzati ösztöndíj

6 000

6 000

- köztemetés

7 000

7 000

Mindösszesen:

92 000

50 000

42 000

0

8. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata által nyújtott egyéb támogatások 2023. évi előirányzata

ezer Ft-ban

Megnevezés

2023. évi terv

ebből

kötelező

önként vállalt

állami

feladatok

Egyéb működési célú támogatások ÁHT-on belülre

200

0

200

0

- Szentesi Romák Nemzetiségi Önkormányzata

200

200

- egyéb támogatások

0

Egyéb működési célú támogatások ÁHT-on kívülre

1 070 667

917 388

153 279

0

Társadalmi szervek támogatása

- sportegyesületek támogatása

15 000

15 000

- sportegyesületek, oktatási int. létesítmény használatának támogatása

5 905

0

5 905

0

- ebből uszodai, teniszpálya létesítmény használat

3 489

3 489

Sportközpont létesítmény használat

2 416

2 416

- közművelődési int. létesítmény használatának támogatása

2 899

2 899

- polgármesteri keret

2 000

2 000

- alpolgármesteri keret

1 250

1 250

- egyéb szervezetek támogatása

0

- szakszervezet támogatása

360

360

- polgárőrség támogatása

600

600

- TIT működési támogatás

180

180

- Zenebarátok Egyesületének támogatása

720

720

- lakásmobil (SZVSZ Kft)

1 000

1 000

- lakbér támogatás (SZVSZ Kft)

10 000

10 000

- Katona-Kiss Ferenc Alapítvány támogatása

500

500

- Horgászegyesület támogatása

300

300

- Szentes Városért Közalapítvány támogatás

1 500

1 500

- Szentesi Tenisz Klub támogatása

1 000

1 000

- Vármegyei Szabadidősport Szövetség támogatása

100

100

- Városi Amatőr Színkör Egyesület támogatása

100

100

- Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítvány támogatása

500

500

- Fogorvosi praxisok támogatása

3 600

3 600

- Szentesi Vendégszeretet Egyesület

200

200

- Fatima Ház Alapítvány

200

200

- szentesi újszülöttek támogatása

13 300

13 300

- Honvéd Rákóczi SE

300

300

Vállalkozások támogatása

Szentesi Sport -és Üdülőközpont Nkft működési támogatása

368 388

368 388

Szentesi Sport -és Üdülőközpont Nkft adósságszolgálati támogatása

50 000

50 000

Városellátó Nkft támogatása

458 000

458 000

SZVSZ Kft (Városfejlesztési Csoport)

27 600

27 600

SZVSZ Kft (iskolai tálaló konyhák támogatás)

27 000

27 000

Szentesi Élet Kft

18 165

18 165

Színház működési támogatása

30 000

30 000

Helyi közlekedés támogatása

30 000

30 000

Összesen:

1 070 867

917 388

153 479

0

9. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata irányítása alá tartozó intézmények 2023. évi működési költségvetésben megvalósuló felújítási, felhalmozási feladatai

ezer Ft-ban

Feladat megnevezése

2023. évi

terv

Beruházások, felújítások

I. Nagyértékű tárgyi eszközök

Önkormányzat

- Ady E.u.1. elektromos felújítás

1 900

- Petőfi u.1. (volt Nyomda) elektromos felújítás

750

Parkerdő Otthon

- fűtés korszerűsítés terv

1 120

II. Kisértékű tárgyi eszközök

Parkerdő Otthon

- konyhai eszközök, ételszállító badella, telefon

500

Összesen:

4 270

10. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata 2023. évi működési költségvetésében tervezett tartalék előirányzat részletezése

ezer Ft-ban

M e g n e v e z é s

2023. évi

terv

- Arany János Tehetséggondozó Program

24

- Szociális Bizottság 87/2015.(IX.27.) Szoc. hat. szerinti keret

2 000

- szociális ágazat munkavállalóinak rekreációs támogatása

2 000

- Szociális munka napja

1 100

- elsősegély nyújtás oktatáshoz támogatás

2 000

- Esélyegyenlőség

- Fogyatékkal élők (Szeretet mindent elfogad, művészeti szakkör, kiállítás)

400

- Gyermekek (ifjúsági kezdeményezések, az ifjúsági stratégia CST-jének végrehajtásához)

1 000

- Idősek (demens konferencia, közlekedésbiztonsági nap)

200

- Romák (Mikulás)

200

- pedagógus napi elismerések

2 800

- Magyar Kultúra Napja

250

- Don-kanyar áldozataira emlékezés

30

- Az év sportolói ünnepség

1 100

- Hősök napja megemlékezés

40

- Jeles évfordulók

600

- Civil keret (MOK Bizottság)

3 500

- Bor- és Pálinka ünnep

150

- Kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tanulók és felkészítő tanáraik köszöntése

1 500

- Aradi vértanúkra emlékezés

40

- Halottak Napi megemlékezés

100

- Civil Fórum

300

- Derekegyházi Palacsinta fesztivál

150

- Tiszai Halászléfőző Fesztivál

2 000

- városrészi fejlesztések támogatása (Lapistó, Kaján, Magyartés)

3 000

- céljellegű parkfenntartási feladatok

- koros fák endoterápiás kezelése

1 000

- koros fák gyökérinjektálása

500

- fiatal erdők fenntartásával összefüggő feladatok, új fák telepítése

1 300

- önkormányzati területek gépi kaszálása

2 500

- Hősök erdejében fanyesés, fapótlás

2 000

- fásítási program folytatása (utcák, Hősök Erdeje)

1 000

- lakossági fásszárú növények pótlása

300

- Tiszai üdülőterület fáinak kezelése

3 000

- Erzsébet tér revitalizációja

1 000

- automata öntözőrendszerek felújítása, átalakítása

2 000

- Virágkiállítás, "nagymama" virágosztás, "Virágszínvonalasabb Szentesért"

3 000

- ballagók emlékfája

700

- teljesítményösztönző keret, étkezési, nyugdíjpénztári

62 522

- Ipari Park

- Ipari Park honlap készítés

140

- Zöld felületek gondozása, karbantartása, szemétgyűjtés, favágás

1 000

- Marketing és PR tevékenység

150

- Idegenforgalom, marketing

- ajándéktárgyak

2 500

- többnyelvű, összefoglaló idegenforgalmi, turisztikai információs kiadvány

1 000

- Szentes filmek aktualizálása, üdvözlőtáblák kihelyezése

1 500

- Turisztikai portál működtetése

600

- Aktív turisztika

2 000

- Turisztika-marketing kommunikáció (megjelenés országos sajtóban)

2 000

- Hungarikumok, tradicionális intézmények Magyarországon (angol)

200

- kórházi osztályok, mentőrök támogatása

500

- gazdasági együttműködés keresése testvérvárosokkal

1 000

- nemzetközi kapcsolatok keresése testvérvárosokkal

1 000

- karácsonyi fények lakosságnak, üzleti partnereknek ajándék

1 000

- Képviselői keret (15fő-2 fő= 13 fő * 500 eFt)

6 500

Céltartalék összesen:

126 396

- általános tartalék

Tartalék összesen:

126 396

11. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata tulajdonában lévő, bérbeadás útján hasznosított ingatlanok kezelésével összefüggő 2023. évi tervezett kiadások, bevételek (Szentes Városi Szolgáltató Kft)

ezer Ft-ban

F e l a d a t

2022. évi

2023. évi

eredeti

Bevételek

lakbér

62 000

111 000

üzemeltetési költséghez hozzájárulás

21 000

nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díja

91 000

100 000

üdülő bérletidíj

1 000

2 500

ÁFA bevétel

41 360

57 095

összesen:

195 360

291 595

Kiadások

beruházás, felújítás

12 700

2 750

üzemeltetési költség, közüzemi díjak

60 000

60 000

karbantartás

25 000

47 250

társasházi közös költségek

29 000

34 000

bonyolítási díj

9 800

14 500

lakásmobilitás támogatás

1 000

1 000

lakbér támogatás

5 500

10 000

Városfejlesztési Csoport rezsi költség

11 000

előzetesen felszámított levonható ÁFA

31 995

33 615

fizetendő ÁFA

9 365

23 480

önkormányzati működési költségek

65 000

összesen:

195 360

291 595

12. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata 2023. évi fejlesztési feladatai

adatok ezer Ft-ban

M e g n e v e z é s

2023. évi előirányzat

I. Áthúzódó beruházások

TOP-1.1.3-16-CS1-2017-00010 "Szentes Városi Élelmiszer és Zöldségpiac fejlesztése"

1 300

TOP-Plusz projektekhez kapcsolódó tervezési munkák

255 000

TOP-Plusz-1.3-1-21 „Fenntartható városfejlesztési stratégiák támogatása”

61 839

Ipari park Északi Zóna C szektor "T" út terv

8 382

Sportszálló tetőtér terv

5 956

Kurca part rehabilitációja, sétány és pihenőövezet kialakítása; útfelújítás, futópálya közvilágításának kialakítása

350 060

"Szentesi Kurca-parton harmonikus vízparti környezet megteremtése a helyi közösségek számára"

40 000

VP6-7.2.1.1-21 "Külterületi helyi közutak fejlesztése" pályázat

157 473

Új településrendezési terv készítése

31 750

3967/2. hrsz ingatlan vásárlás

20 000

Ivóvízhálózat fejlesztés

119 500

Közvilágítás fejlesztési projektek

Bánomháti temetőhöz vezető 7167 hrsz. út- Szt. Vendel u. között

4 700

Tiszaparti strandfürdő és környezete

9 000

Sportcsarnok helyreállításának költsége (adományokból)

18 849

Családok Átmeneti Otthona külső férőhely bővítés

25 810

Bringapark pályázat Pusztai László sporttelepre

16 743

Kalandpark vásárlás belterület 7517/17/A hrsz

10 033

Petőfi Sándor és Tóth József - egész alakos bronz szobor állítása

31 000

ÁFA befizetés (bérleti díj, tárgyi eszköz értékesítés miatt)

12 048

TermálPaprika Kft. bérleti díjba beszámítható beruházási költség

1 000

Ady E. u.36., Tóth J. u. 19. felújítás bérleti díjból

8 250

Tervezési díj (pályázattal nem támogatott munkák előkészítése)

21 542

Lakáshoz jutás támogatása

3 000

I. Áthúzódó beruházások összesen

1 213 235

II. Egyéb kötelezettségek

Közvilágítás fejlesztési projektek

Árpád u.- Bereklapos u. játszótér megvilágítása

1 000

Gyalogátkelők megvilágítása

4 500

Köztársaság u. óvoda melletti kerékpárút. Megvilágítása

9 000

Ilonaparti út- 082/1 hrsz. út- 076/61 hrsz út (a 076/12 hrsz. Ingatlanig

6 800

Berki úton a 01432 hrsz. út - 01441 hrsz út közötti szakaszon lévő oszlopokon hiányzó lámpák

700

Ipartelepi úti kerékpárút a Mágocsi út- Hadzsy J. u. között

36 860

Szt. Vendel utcán üzemelő 19 db hagyományos közvilágítási lámpa kisfogyasztású Led lámpára történő cseréje

1 900

Magyartés 0388/3 hrsz. út (Árvíz u.- 0381/5 hrsz. ingatlan között)

960

Mentettrét 18762 hrsz. út a 18807 és a 18815 hrsz. ingatlanok között:

190

Dr. Berényi u. 75 előtt hiányzó 1 db közvilágítási lámpa felszerelése meglévő oszlopra

150

Lámpatestek felszerelése (fametszés elkerülése érdekében, 20 db)

2 700

Elektromos tartóoszlop áthelyezések

Sima F. u. 59 sz. előtt a Babos u-i csomópontban

5 400

Ady E. u. 24-32 sz. közötti zug bejáratánál

4 000

Térfigyelő kamera rendszer korszerűsítése

5 000

Gyalogátkelőhely létesítése a Berekháti buszmegállóhoz

7 000

Belsőecser, Kajánújfalu összekötő járda építése

2 000

Horváth Mihály Gimnázium (HSZC) tálalókonyha kialakítás befejezése

6 000

Kurca úszó szökőkutak vízkivitelének átépítése (1 db)

2500

Játszóterek fejlesztése, eszközcsere

6000

Közlekedési infrastruktúra fejlesztése

Járda (1000 m)

10 000

Új parkoló kialakítása (Gólyás-ház melletti telek, Kossuth u. 15., Bacsó B., Kossuth u. 10. mögött)

15 000

Meglévő parkolók felújítása (Szabadság-téri parkolók, Klauzál utcai parkolók Klauzál u. 3-tól - Jövendő utcáig)

10 000

Csongrádi úti kerékpárút szakaszos felújítása

5 000

Útépítés (Boros Sámuel utca nagy parkolótól Szalai utcáig, Munkás utca és fénysorompó közötti útszakasz és járda teljes felújítása)

30 000

Tervezés

"É-i elkerülő út" egy szakaszának tervezése

3 000

Gilicze Antal utca felújításának tervezése (Kikelet utcától Sárgarigó utcáig)

2 000

Szent Vendel utca felújítás, valamint víz, csatorna közmű kialakításának tervezése

2 000

Szentesi Kurca-parton harmonikus vízparti környezet megteremtése, környezetrendezés a Csongrádi hídtól a Kutatóig lévő város alatti szakaszon - engedélyes terv

3 000

Szentesi Kurca-parton harmonikus vízparti környezet megteremtése, környezetrendezés a Csongrádi hídtól az Ifjúsági ház hídig a Dózsa ház alatti szakaszon - engedélyes terv

3 000

Belvízvédekezés, csatornák, árkok, mirhók tisztítása, karbantartása

10 000

Városháza szennyvíz bekötő vezeték rekonstrukciója

5 000

Városellátó Mágocsi út 2. szám alatti telephelyének épület felújítása I. üteme

2 000

"É-i elkerülő út" egy szakaszának kivitelezése

30 000

Rákóczi utcai "Kisdedóvó" elektromos hálózat felújítás

11 000

Dózsa György utcai III. Idősek Klubja kerítés felújítás

3 000

Horváth Mihály Gimnázium (HSZC) eresz-, párkány- és homlokzatvakolat javítás előkészítése

5 000

Damjanich utcai Tagóvoda tetőszerkezet megerősítése

2 000

Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ homlokzatvakolatjavítások folytatása

2 000

Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon fürdetők leázás miatti helyreállítás

8 000

Zsoldos F. Szakk.isk. gyakorló műhely tetőszerkezet megerősítés

3 000

Rákóczi utcai "Kisdedóvó" udvaroldali homlokzati nyílászárók cseréje

5 000

Vörösmarty u-i orvosi rendelő gáz- víz gépészeti korszerűsítés

2 000

II. Egyéb kötelezettségek összesen:

273 660

Mindösszesen:

1 486 895

13. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata hitel-, kötvényállománya (ezer forintban)

Megnevezés

devizanem

kamatláb

állomány

2023.01.01

Beruházási hitel

Ft

3 havi BUBOR + 1,25%

433 964

Beruházási hitelek összesen:

433 964

14. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

N E M L E G E S Szentes Város Önkormányzata garancia- és kezeségvállalásai célonként és lejárat szerint

ezer Ft-ban

Megnevezés

Feladat

Összeg

Vállalás időpontjának kezdete

Lejárat éve

Megjegyzés

2022. év

Garancia vállalás

-

Kezesség vállalás

Összesen:

0

15. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata adósságot keletkeztető kötelezettségeinek és saját bevételeinek alakulása

ezer Ft-ban

MEGNEVEZÉS

Sor-szám

Saját bevétel és adósságot keletkeztető ügyletből eredő fizetési kötelezettség összegei

Összesen

2023.

2024.

2025.

2026.

2027-2028.

9=(4+...+8)

1

2

4

5

6

7

8

9

Helyi adók

1

2 063 150

2 083 782

2 104 620

2 146 712

4 293 425

12 691 689

Osztalék, koncessziós díjak

2

0

Díjak, pótlékok, bírságok

3

8 800

8 888

8 977

17 954

35 908

80 527

Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból származó bevétel

4

51 800

51 800

Részvények, részesedések értékesítése

5

0

Vállalatértékesítésből, privatizációból származó bevételek

6

0

Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés

7

0

Saját bevételek (01+… .+07)

8

2 123 750

2 092 670

2 113 597

2 164 666

4 329 333

12 824 016

Saját bevételek (08. sor) 50%-a

9

1 061 875

1 046 335

1 056 799

1 082 333

2 164 666

6 412 008

Előző év(ek)ben keletkezett tárgyévi fizetési kötelezettség (11+…..+17)

10

37 736

37 736

37 736

37 736

75 472

226 416

Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása

11

37 736

37 736

37 736

37 736

75 472

226 416

Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása

12

0

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír

13

0

Adott váltó

14

0

Pénzügyi lízing

15

0

Halasztott fizetés

16

0

Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség

17

0

Tárgyévben keletkezett, illetve keletkező, tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (19+…..+25)

18

11 322

22 641

22 641

22 641

45 282

124 527

Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása

19

11 322

22 641

22 641

22 641

45 282

124 527

Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása

20

0

Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír

21

0

Adott váltó

22

0

Pénzügyi lízing

23

0

Halasztott fizetés

24

0

Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség

25

0

Fizetési kötelezettség összesen (10+18)

26

49 058

60 377

60 377

60 377

120 754

350 943

Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel (09-26)

27

1 012 817

985 958

996 422

1 021 956

2 043 912

6 061 065

16. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Az Európai Uniós eszközök támogatásával megvalósuló projektek

ezer Ft-ban

Megnevezés

Bevétel

Saját forrás

Kiadás

Támogatást biztosító megnevezés

Támogatás összege

Terv évben

További években

Fenntartható városfejlesztési stratégiák támogatása

TOP

61 839

61 839

TOP-Plusz projektekhez kapcsolódó fejlesztések

TOP

255 000

255 000

5 745 000

Szentes Városi Élelmiszer és Zöldségpiac fejlesztése

TOP

1 300

1 300

"Szentesi Kurca-parton harmonikus vízparti környezet megteremtése a helyi közösségek számára"

TOP

20 000

20 000

40 000

Önkormányzaton belül megvalósuló projektek összesen:

338 139

20 000

358 139

5 745 000

17. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata irányítása alá tartozó intézmények 2023. évi engedélyezett létszámkerete intézményenként (fő)

M e g n e v e z é s

2023. évi engedélyezett átlag

ebből

közcélú foglalkozt.

1.

Gondozási Központ

39,00

2.

Dr.Sipos Ferenc Parkerdő Otthon

69,00

5,00

3.

Felsőpárti Óvoda

73,00

2,00

4.

Központi Óvoda

70,50

1,00

5.

Családsegítő Központ

53,75

6.

Bölcsőde

35,00

1,00

7.

Hajléktalan Segítő Központ

27,00

14,00

8.

Sportközpont

10,33

1,00

9.

Szentesi Intézmények Gazdasági Szervezete

20,76

10.

Szentesi Művelődési Központ

28,25

11.

Koszta József Múzeum

14,50

12.

Szentes Városi Könytár

17,50

13.

Közös Önkormányzati Hivatal

70,00

14.

Önkormányzati feladatok

4,00

Összesen:

532,59

24,00

18. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata irányítása alá tartozó intézmények 2023. évi engedélyezett létszámkeretéből a pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók engedélyezett létszámkerete (fő)

M e g n e v e z é s

2022/2023.

2023/2024.

nevelési év

Felsőpárti Óvoda

40,50

40,50

Központi Óvoda

41,00

39,00

Összesen:

81,50

79,50

19. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata irányítása alá tartozó intézmények 2023. évi engedélyezett álláshelyeinek száma intézményenként

M e g n e v e z é s

Engedélyezett álláshely

állandó

időszaki

részfoglal-kozású

főfoglalkozású

1.

Gondozási Központ

39

2.

Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon

64

3.

Felsőpárti Óvoda

68

6

4.

Központi Óvoda

66

7

5.

Családsegítő Központ

52

4

6.

Bölcsőde

34

7.

Hajléktalan Segítő Központ

13

8.

Sportközpont

10

9.

Szentesi Intézmények Gazdasági Szervezete

31

2

10.

Szentesi Művelődési Központ

25

6

11.

Koszta József Múzeum

11

6

12.

Szentes Városi Könyvtár

15

4

13.

Közös Önkormányzati Hivatal

68

2

14.

Önkormányzati feladatok

4

Összesen:

500

4

33

20. melléklet az 5/2023. (III. 10.) önkormányzati rendelethez

Szentes Város Önkormányzata címrendje

Cím

I.

Szentes Város Gondozási Központja

II.

Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon

III.

Szentesi Felsőpárti Óvoda

IV.

Szentesi Központi Óvoda

V.

Szentesi Családsegítő Központ

VI.

Szentes Város Önkormányzata Bölcsődéje

VII.

Szentes Város Hajléktalan Segítő Központja

VIII.

Szentes Város Önkormányzatának Sportközpontja

IX.

Szentesi Intézmények Gazdasági Szervezete

X.

Szentesi Művelődési Központ

XI.

Koszta József Múzeum

XII.

Szentes Városi Könyvtár

XIII.

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal

XIV.

Önkormányzati feladatok