Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2020.(II.28.) önkormányzati rendelete

Az Algyői Ifjúsági Önkormányzatról

Hatályos: 2020. 02. 29

Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotó hatáskörében, a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a.) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 15. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja.


A rendelet célja


1. §


(1) A rendelet célja, hogy az Algyő Nagyközség településen élő gyermekek és fiatalok – az általuk megválasztott képviselőik által – képviseljék érdekeiket Algyő Nagyközség Önkormányzatában, a nevelési-oktatási intézményekben és az élet egyéb területein.

(2) A fiatalok megismertetése jogaikkal, érdekeik érvényesítésének módjával, önszerveződésük lehetőségeivel.

(3) Az Algyői Ifjúsági Önkormányzat révén segítsék sajátos korosztályi értékek föltárását és a problémák megoldását, támogassák a fiatalok részvételét a helyi önkormányzásban.

A rendelet hatálya


2. §


A rendelet hatálya kiterjed minden Algyő Nagyközség közigazgatási területén állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárra és az Európai Unió tagállamainak állampolgáraira, valamint a letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi személyekre, vagy állandó tartózkodásra jogosító személyazonosító igazolvánnyal rendelkező bevándoroltakra.

I. rész


ALGYŐI IFJÚSÁGI ÖNKORMÁNYZAT


I. fejezet


3. §


(1) Az önkormányzat hivatalos megnevezése: Algyői Ifjúsági Önkormányzat (Továbbiakban: Önkormányzat).

(2) Az Önkormányzat önkormányzati elven működik, a helyi gyermek- és ifjúsági érdekeket képviselő- és védő szervezet.

(3) Az Önkormányzat elő kívánja segíteni a fiatalok esélyegyenlőségét.

(4) Az Önkormányzat a helyi ifjúsági programok szervezésében, a helyi ifjúsági civil társadalom fejlesztésében - a kölcsönös érdekek alapján - együttműködik Algyő Nagyközség Önkormányzatával.

(5) Az Önkormányzat együttműködhet a Homokháti Kistérséghez, a Dél-alföldi régióhoz tartozó települések ifjúsági önkormányzataival, valamint a községben megalakult ifjúsági civil szervezetekkel, az általános iskolában működő diák-önkormányzattal, továbbá minden olyan jogi vagy természetes személlyel, akiknek segítségével biztosítható az algyői ifjúság helyzetének előmozdítása, fejlődése.

(6) Az együttműködések szerződés, megállapodás keretében szabályozhatók.

(7) A kapcsolattartás az ifjúsági polgármester feladata.


II. fejezet


Az ifjúsági önkormányzat feladata


4. §


(1) Az Önkormányzat feladata különösen:

a) a település gyermekeinek, ifjúságának összefogása, közösséggé szervezése, érdekeinek védelme és képviselete,

b) a közösségi élet fellendítésére irányuló rendezvények, programok szervezése, biztosítani azok létrejöttének feltételeit,

c) a fiatalok megismertetése jogaikkal, érdekeik érvényesítésének módjával, önszerveződésük lehetőségeivel,

d) sajátos korosztályi értékek föltárása és problémák megoldása,

e) a település fejlesztése és szépítése, hagyományainak ápolása, valamint a környezet védelme,

f) az épített és a természeti környezet védelme,

g) a munkanélküli fiatalok foglalkoztatásának elősegítése,

h) közösségi tér biztosítása,

i) a közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység és a sport támogatása,

j) az egészséges életmód közösségi feltételeinek segítése.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feladatok közül az Önkormányzat maga határozza meg – az ifjúsági korosztály igényei alapján és anyagi lehetőségeitől függően –, mely feladatokat milyen mértében és módon lát el.

(3) A feladatok ellátása érdekében az Önkormányzat:

a) kialakítja az Önkormányzat szervezetének és működésének szabályait a jelen rendeletben meghatározottak szerint,

b) részt vesz a település fejlesztését és mindennapi életét befolyásoló tervek, stratégiák (gyermek, ifjúsági, fejlesztési, közművelődési, sport, stb.) kidolgozásában,

c) megalkotja saját költségvetését, dönt annak végrehajtásáról és elfogadja az arról készített beszámolót,

d) gyermek- és ifjúsági kitüntetések és elismerő címek alkotására, használatuk szabályozására javaslatot tehet Algyő Nagyközség Képviselő-testületének,

e) a Települési Ifjúságpolitikai Koncepció elkészítésében és folyamatos véleményezésében részt vesz,

f) jogosult ifjúsági önkormányzati társulás létrehozása, társuláshoz, érdekképviseleti szervhez való csatlakozhat,

g) határozhat magyarországi ifjúsági önkormányzattal való együttműködésről, ifjúsági önkormányzati szervhez való csatlakozásról,

h) minden, a község ifjúságát érintő kérdésben véleményt nyilváníthat.

II. rész


AZ ALGYŐI IFJÚSÁGI ÖNKORMÁNYZAT MEGVÁLASZTÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK


ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK


I. fejezet


A választójog


5. §


Az Algyői Ifjúsági Önkormányzat választásán választó és választható:

a) minden 12. életévét betöltött gyermek és fiatal felnőtt, aki a 25. életévét nem töltötte be, és

b) aki Algyő Nagyközség közigazgatási területén - a választások kitűzésének időpontjában - állandó bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik.


6. §


A választójog egyenlő, a szavazás közvetlen és titkos.

A választásra jogosultak nyilvántartása


7. §


Az Algyői Polgármesteri Hivatal Jegyzője (Továbbiakban: Jegyző) a választások előtt 45 nappal elkészíti a választók nyilvántartását, és értesíti a választásra jogosultakat (Továbbiakban: választópolgárok) a választási névjegyzékben történő rögzítésükről.

8. §


(1) A választási névjegyzékbe fel kell venni az 3. §-ban meghatározott választásra jogosultakat.

(2) A választási névjegyzéket úgy kell összeállítani, hogy az alkalmas legyen a választópolgár azonosítására.

(3) A választópolgárok nyilvántartását a választást megelőző második nap 12:00 órakor le kell zárni, amelyet a Jegyző hitelesít.

Választókerületek


9. §


(1) Algyő Nagyközség közigazgatási területe egy választókerületet alkot, amelyben a megválasztható képviselő-testületi tagok száma: 4 fő, megválasztható ifjúsági polgármester száma: 1 fő.

(2) Az ifjúsági polgármester a képviselő-testület tagja, így a képviselő-testület 5 tagból áll.


A választás kitűzése


10. §


(1) A választás egyfordulós, amely elektronikus formában kerül lebonyolításra.

(2) A választást négyévente, április hónapban, vasárnapi napra kell kitűzni.

(3) A szavazás napja nem eshet a munka törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, továbbá húsvét- vagy pünkösdvasárnapra.

(4) Szavazni a szavazás napján 8:00 órától 16:00 óráig lehet.

(5) Az első választást a Jegyző tűzi ki 2020. április hónapjára úgy, hogy a jelen rendeletben meghatározott rendelkezések teljesüljenek.

(6) Minden további választást az Önkormányzat javaslata alapján tűzi ki a Jegyző.


II. fejezet


A választási szervek


11. §


Helyi választási bizottság


(1) A helyi választási bizottság 3 főből áll, melynek elnöke a Jegyző. A bizottság további két tagja a Jegyző által megbízott 2 fő köztisztviselő.

(2) A helyi választási bizottság feladata a választás lebonyolítása, a szavazatok összesítése, a jogorvoslatok elbírálása és az eredmény kihirdetése.

(3) Az választási bizottságba további 2-2 tagot delegálhatnak a helyi ifjúsági életben aktívan részt vevő ifjúsági civil szervezetek.

(4) A delegálás feltétele, hogy a delegáló ifjúsági civil szervezet rendelkezzen a választási évre vonatkozó érvényes együttműködési megállapodással, melyet Algyő Nagyközség Önkormányzatával kötött a társadalmi szervezetek támogatásáról szóló 16/2019. (X.4.) önkormányzati rendelet alapján.

(5) A választott és a megbízott tagok jogai és kötelezettségei azonosak.

(6) A választási szervnek nem lehet tagja a jelölt vagy annak közeli hozzátartozója.

(7) A megbízott tagok bejelentésére a választás napja előtti 20. napig van lehetőség.


12. §


(1) A választási bizottság testületként működik. Döntésének érvényességéhez a tagok többségének jelenléte, és a jelenlévő tagok többségének szavazata szükséges.

(2) Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

(3) Döntéseit jegyzőkönyvbe foglalt határozati formában hozza.

(4) A választási szervet az elnök, akadályoztatása esetén az általa megbízott tag képviseli.

13. §


(1) A helyi választási bizottságot minden évben a választás előtt 45 nappal kell létrehozni.

(2) A bizottság tagjainak névsorát hirdetmény útján közzé kell tenni.

14. §


A választási szerv megbízatása a következő ifjúsági önkormányzat választásának kitűzéséig tart.

15. §


A választási szerv elnökének és tagjának megbízatása megszűnik:

a) ha a megbízatás szabályzat szerinti feltételei megszűnnek,

b) lemondással,

c) a megbízatás visszavonásával, illetve felmentéssel,

d) elhalálozással,

e) köztisztviselői jogviszony megszűnésével.

16. §


A helyi választási bizottság:

a) biztosítja a választás előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges feltételeket,

b) hirdetményt tesz közzé a választás előtt minimum 40 nappal a választás napjáról, a választással kapcsolatos tudnivalókról és a jelölt-ajánlásról,

c) átadja és visszaveszi az ajánlószelvényeket,

d) elbírálja a jelöltajánlással kapcsolatos kifogásokat,

e) nyilvántartásba veszi és közzéteszi - legkésőbb a szavazás napját megelőzően 10 nappal - a jelöltek nevét,

f) levezeti a szavazást, gondoskodik a szavazás törvényes lebonyolításáról,

g) dönt a szavazás során felmerülő vitás kérdésekben,

h) megszámlálja a szavazatokat és megállapítja a választás eredményét,

i) a szavazás eredményéről jegyzőkönyvet állít ki, melyet minden tagja hitelesít,

j) kiadja a képviselőknek és az ifjúsági polgármesternek a megbízólevelet.


III. fejezet


A választási kampány


17. §


(1) Bármely választópolgár ismertethet választási programot, népszerűsíthet jelöltet, szervezhet választási gyűlést /továbbiakban együtt választási kampány/.

(2) A választási gyűlések nyilvánosak. A választási gyűléseket akadályozni, rendjét megzavarni tilos!

(3) A szavazás napjának 00:00 órájától választási kampányt folytatni tilos!

IV. fejezet


A jelölés


18. §


(1) Képviselő- és ifjúsági polgármesterjelöltet ajánlhat minden, a 3. §-ban foglalt feltételeknek megfelelő választópolgár.

(2) Minden választópolgár több jelöltet is ajánlhat.

19. §


(1) Képviselő- és ifjúsági polgármesterjelöltet ajánlani csak a helyi választási bizottság által hitelesített ajánlószelvénnyel lehet.

(2) Az ajánló szelvények hitelesítéséről és kiosztásáról a helyi választási bizottság elnöke gondoskodik a választás napját megelőző 20. naptól.

(3) Az ajánlószelvények leadására a helyi választási bizottsághoz a választás napját megelőző 15. napig van lehetőség.

(4) A jelöltnek ajánlott választópolgár (a megfelelő számú ajánlószelvény leadásakor) a helyi választási bizottság tagja előtt írásban nyilatkozik, hogy elfogadja a jelölést.


20. §


(1)

a) Képviselőjelölt az, akit a választópolgárok legalább 5%-a jelöltnek ajánlott.

b) Polgármesterjelölt az, akit a választópolgárok legalább 10%-a jelöltnek ajánlott.

(2) Ha a szavazás megkezdése előtt a jelölt a jelölésről írásban lemond, nevét a jelöltek nyilvántartásából törölni kell.

V. fejezet


A szavazás


21. §


(1) Szavazni kizárólag a Jegyző által postai úton megküldött értesítőben található azonosító kóddal, elektronikusan letöltött applikáció segítségével, elektronikus formában lehet.

(2) Szavazni a szavazás napján 08:00 órától 16:00 óráig lehet.

(3) Szavazni a választópolgár legfeljebb annyi jelöltre szavazhat, ahány tagja a képviselő-testületnek lehet (jelen szabályzat szerint 4 fő képviselő, 1 fő polgármester).

(4) A választási bizottság elnöke a (2) bekezdés szerinti időpontban a szavazást lezárja.

(5) A szavazás lezárása után szavazatot elfogadni nem lehet.

22. §


(1) A helyi választási bizottság a szavazás lezárása után összesíti a képviselő-jelöltekre és a polgármesterjelöltekre leadott szavazatokat.

(2) A bizottság a szavazatok összeszámlálásáról jegyzőkönyvet készít, és megállapítja a választás eredményét.

(3) A választás eredményét a választási bizottság a helyben a szokásos módon közzéteszi.

(4) A szavazásra vonatkozó iratokat a jelöltek a szavazást követő 3 napon belül megtekinthetik.

(5) A választási iratok az Algyői Polgármesteri Hivatal irattárában kerülnek elhelyezésre.

A választás eredményének megállapítása


23. §


(1) Képviselők azok a jelöltek lesznek, akik a megválasztható képviselők száma szerint a legtöbb szavazatot kapták.

(2) Polgármester az a jelölt lesz, aki a választópolgárok által leadott érvényes szavazatok közül a legtöbb szavazatot kapta.

(3) Azonos szavazatszám esetén – képviselő- és polgármester esetén is – a helyi választási bizottság sorsolással állapítja meg a választás eredményét.

(4) Az a jelölt, akit képviselőnek és ifjúsági polgármesternek is megválasztanak, automatikusan lemond képviselői mandátumáról az utána következő, legtöbb szavazattal rendelkező javára.

(5) Az ifjúsági polgármester, illetve a képviselők mandátuma négy évre szól.

VI. fejezet


Jogorvoslat


24. §


(1) A választási szabályozás megsértése, továbbá a választási eredmény ellen bármely választópolgár a helyi választási bizottsághoz kifogást nyújthat be.

(2) A kifogás benyújtásával egyidejűleg bizonyítási indítványt kell előterjeszteni. A bizonyítási indítvány nélkül benyújtott kifogást érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

(3) A kifogást legkésőbb a sérelmezett tevékenység, illetőleg a döntéstől számított 2 napon belül lehet a választási bizottságnál benyújtani. A kifogást a beérkezéstől számított 2 napon belül a választási bizottságnak el kell bírálnia.

(4) A választási bizottság döntése ellen további jogorvoslatnak helye nincs.

VII. fejezet


Időközi választás


25. §


(1) Időközi választást kell kitűzni:

a) ha az ifjúsági polgármester megbízatása bármilyen okból idő előtt megszűnik,

b) a képviselő-testület feloszlik,

c) a képviselő-testület tagjainak száma a rendeletben meghatározott 4 fő alá csökken, és a (2)-(3) bekezdésben foglaltak szerint a mandátum nem tölthető be.

(2) Megüresedett képviselői mandátum esetén az a képviselőjelölt lesz a képviselő-testület tagja, amelyik a kieső képviselő után a legtöbb szavazatot kapta, amennyiben a mandátumot elfogadja.

(3) A (2) bekezdésben alkalmazott szabályt addig kell alkalmazni, amíg a kieső mandátum betöltésre nem kerül.

(4) Az időközi választást az ok felmerülésétől számított 30 napon belül a helyi választási bizottság tűzi ki. A választást a kitűzéstől számított 45 napon belül meg kell tartani. Az időközi választásra az általános választás szabályait kell alkalmazni.


VIII. fejezet


A választások finanszírozása


26. §


Az Ifjúsági Önkormányzat képviselő és polgármester választásának finanszírozására Algyő Nagyközség Önkormányzatának éves költségvetésében, a választás évében kell előirányzatot biztosítani.

A választásra vonatkozó vegyes rendelkezések


27. §


A megválasztott Ifjúsági Önkormányzat a választás eredményének megállapítását követő 30 napon belül alakuló ülést tart, melyet az ifjúsági polgármester hív össze.


28. §


Az alakuló ülésre meg kell hívni Algyő Nagyközség Önkormányzatának polgármesterét és képviselőit, és a helyi választási bizottság elnökét.


29. §


Az alakuló ülésen a helyi választási bizottság elnöke ismerteti a választás eredményét, a képviselők, illetve az ifjúsági polgármester esküt tesznek, és Algyő Nagyközség Önkormányzatának Polgármesterétől átveszik megbízólevelüket.

III. rész


AZ ALGYŐI IFJÚSÁGI ÖNKORMÁNYZAT MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK


I. fejezet


Az Önkormányzat működése


30. §


(1) Az Önkormányzat működésének alapja az éves munkaterv.

(2) Az éves munkatervről szóló javaslatot az ifjúsági polgármester terjeszti a képviselő-testület elé jóváhagyás céljából.


Az Önkormányzat képviselő-testületi ülései


31. §


(1) Az Önkormányzat évente legalább hat alkalommal tart képviselő-testületi ülést.

(2) A képviselő-testület ülését a polgármester hívja össze meghívó- és az előterjesztésre kerülő anyagok megküldésével, a testületi ülés helyének és idejének meghatározásával.

(3) A (2) bekezdésben meghatározottakat a testületi ülést megelőző hét nappal elektronikus formában meg kell küldeni a testület tagjainak.

(4) A képviselő-testület ülését az ifjúsági polgármester, távolléte esetén az ifjúsági alpolgármester, mindkettejük akadályoztatása esetén a jelenlévő képviselők közül a legidősebb, mint korelnök vezeti.

(5) Az Önkormányzat határozatképes, ha a megválasztott képviselők közül az ülésen legalább 3 fő jelen van.

(6) A képviselő-testület döntéseit határozati formában hozza, a képviselő-testület üléséről jegyzőkönyv készül.

(7) A jegyzőkönyv és a határozatok elkészítéséről és megőrzéséről a polgármester gondoskodik.


II. fejezet


A képviselők jogai és kötelezettségei


32. §


Az ifjúsági képviselő jogai


(1) Az ifjúsági képviselő jogosult az Önkormányzat ülésein részt venni, ott felszólalni, előterjesztés formájában javaslatot tenni.

(2) Az ifjúsági képviselő jogosult az Önkormányzat ügyeit tartalmazó iratokba betekinteni, azokról jegyzetet, feljegyzést készíteni, az adatvédelemre és iratkezelésre vonatkozó szabályok betartásával.


33. §


Az ifjúsági képviselő kötelezettségei


(1) A képviselő köteles tevékenyen részt venni az Önkormányzat munkájában, a testületi ülésen megjelenni, annak egész tartama alatt részt venni.

(2) Írásban vagy szóban előzetesen bejelenteni, ha az ülésen nem tud részt venni, vagy egyéb megbízatásának teljesítésében akadályoztatva van.

(3) Felkérés vagy az Önkormányzat döntése alapján részt venni az ülés előkészítésében.

(4) Erkölcsi kötelessége bejelenteni, ha valamely ügyben személyesen vagy hozzátartozója útján közvetlenül érdekelt, amely miatt a döntés meghozatalában nem vesz részt.

(5) A tudomására jutott titkot megőrizni.

(6) A település ifjúsági rendezvényein részt venni, és az Önkormányzatot képviselni.

(7) Az az ifjúsági képviselő, aki az Önkormányzat eseti meghatalmazása alapján jár el, a testület bármely tagja kérésére, a feladat ellátása közben is köteles tájékoztatást adni.

III. fejezet


34. §


Az ifjúsági polgármester


(1) Képviseli mind az Önkormányzatot, mind a Nagyközség fiatal lakosságát.

(2) Biztosítja az Önkormányzat demokratikus működését, széleskörű nyilvánosságát.

(3) Vezeti az üléseket és felelős azok rendjéért.

(4) Kézjegyével hitelesíti az Önkormányzat dokumentumait, leveleit.

(5) Ellátja mindazokat a feladatokat, melyeket az Önkormányzat számára meghatároz.

(6) Képviseli az Önkormányzatot Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületi és Bizottsági ülésein, az ifjúságot érintő kérdések tekintetében.


35. §


Az ifjúsági alpolgármester


(1) A képviselő-testület a tagjai közül a polgármester helyettesítésére ifjúsági alpolgármestert választhat.

(2) Az ifjúsági polgármester távollétében ellátja annak teendőit és segíti a határozatok végrehajtását.

(3) Az ifjúsági alpolgármester általános és egyedi ügyekre kiterjedő feladatait az ifjúsági polgármester határozza meg.

IV. fejezet


36. §


Az Önkormányzat gazdasági alapjai, költségvetése


(1) Az Önkormányzat a költségvetését határozatban állapítja meg.

(2) Az ifjúsági polgármester az Önkormányzat feladatai és bevételi forrásai, kiadásai alapján alakítja ki az Önkormányzat költségvetési koncepcióját, melyet a képviselő-testület elé terjeszt.

(3) Az Önkormányzat pénzkezeléséért - a képviselő-testület döntéseinek megfelelően - a polgármester felelős.

V. fejezet


Vegyes rendelkezések


37. §


A megválasztott Algyői Ifjúsági Önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát jelen rendelet alapján saját maga határozza meg.


38. §


(1) Két választás közötti időszakban felmerülő, jelen rendeletben nem érintett kérdésekben az Önkormányzat dönt.


(2) Amennyiben a döntés jelen rendelet módosítására irányul, a rendelet módosítására tett képviselő-testületi javaslatot az Önkormányzat polgármestere nyújtja be a Jegyző részére.



Záró rendelkezések


39. §


Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.