Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 33/2012 (VIII.13.) önkormányzati rendelete

A közterületek elnevezéséről és a házszámozás rendjéről

Hatályos: 2012. 09. 01- 2014. 09. 24

Sárbogárd Város Önkormányzat
 Képviselőtestületének


         33/2012. (VIII. 13.) önkormányzati rendelete 


 a közterületek elnevezéséről és a házszámozás rendjéről



Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az közterületek elnevezéséről, valamint a házszámozás rendjéről a következőket rendeli el:


Általános rendelkezések


1. §  (1)  A   rendelet   hatálya   kiterjed   Sárbogárd  város  közigazgatási  területén  lévő lakó-, igazgatási és egyéb épületekkel, építési telekkel rendelkező jogi és magánszemélyekre.

  1. Célja, hogy Sárbogárd város közigazgatási területén közterületek, illetve utcák elnevezésére, valamint a házak számozására egységes rend alakuljon ki.


  1. Sárbogárd város közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új  házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületnevet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet.


  1. A közterületek nevének megállapítása és megváltoztatása a Képviselőtestület hatáskörébe tartozik.

Értelmező rendelkezések


2.§    E rendelet alkalmazásában:


  1. Közterület:  az  épített  környezet  alakításáról  és védelméről szóló törvény  szerinti közterület,
  2. Közterületnév:  a  magyarországi   hivatalos  földrajzi   nevek   megállapításáról   és nyilvántartásáról szóló kormányrendelet szerinti közterületnév,
  3. Házszám: olyan számmal, számmal  ill.  betűvel  meghatározott azonosító  jel, amely az ingatlan-nyilvántartásban helyrajzi számmal jelölt ingatlanhoz  tartozik,  és amely az ingatlan térbeli beazonosítását szolgálja,
  4. Gyűjtőút:   A település  lakó- és kiszolgáló útjainak forgalmát  összegyűjtve  vezetik a település főúthálózatára,
  5. Kiszolgáló és lakóutak:
    ea) lakóutak: a  lakófunkciót  kiszolgáló  közutak, a lakótelepek és lakótömbök belső  …. forgalmát bonyolítják le,
    eb) egyéb  kiszolgáló  utak:  intézmények,  szabadidő-,  sport-,   kulturális  és   egyéb  …. zöldterületek  kiszolgálását biztosító közutak,
    ec) köz:  szűk  kis  utca  vagy  bekerített  telkek,  keretek  között  húzódó keskeny út,
    ed) tér: épületekkel körülvett közterület,
    ee) gyalogutak: gyalogosok közlekedésére szolgáló önálló utak,
    ef) járdák: közútnak a gyalogosok  közlekedésére szolgáló, attól szintkülönbséggel, …..kiemelt szegéllyel vagy más módon elválasztott része. 

Közterület elnevezésének általános szabályai


3.§ (1) Minden közterületet el kell nevezni, melyek lakóingatlanok közvetlen megközelítésére szolgálnak kivéve a szerviz utakat, melyek a lakónépességet nem érintik.


  1. Közterületet, városrészt, lakótelepet, dűlőt élőlényről, tárgyról vagy fogalomról lehet elnevezni.     

  2. Amennyiben a szabályozási terv alapján olyan területeket építenek be, ahol korábban utcák nem voltak, illetve meglévő területek területrendezési besorolását alapvetően megváltoztatják, az új utcanevet a rendezési tervnek megfelelő telekalakítási terv jóváhagyásától számított 90 napon belül kell megadni.  A 90 napos határidőt a kialakítási, illetve a bejegyzést megállapító határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani.

  3. Ha egy utca egységes utcaként megszűnik – településrendezés, beépítés következtében két vagy több részre tagozódik, az elkülönült utcarészeknek 90 napon belül más nevet kell adni. Az utca eredeti nevét lehetőleg az eggyel kezdődő házszámú útszakaszon kell meghagyni.

  4. Az elnevezett utca természetes folytatásaként nyíló új útszakasz  külön  elnevezési  eljárás nélkül a már elnevezett utca nevét veszi fel (meghosszabbítás)

  5. Új  elnevezésnél  betűk   vagy  számjegyek  nem  helyettesíthetik  az  utcaneveket,  idegen eredetű,   nehezen  kiejthető  elnevezéseket  mellőzni  kell.  A  kiválasztásnál  tömörségre, közérthetőségre kell törekedni.

  6. Az utcanév megállapításakor figyelemmel kell lenni a hagyományokra, a földrajzi környezetre, a környező utcákban használatos elnevezés fajtákra a telektulajdonosok, lakók javaslatára, és a nyelvhelyességi követelményekre.


  1. Ha városrendezés, beépítés vagy valamely más területhez csatolás miatt az utca megszűnik, akkor annak elnevezését – külön intézkedés nélkül – törölni kell az utca névjegyzékből.


  1. A törölt utcanév csak akkor adható ki ismét, ha ugyanott új utcát alakítanak ki.

Az elnevezés indítványozásának rendje


4.§ (1) Az utcanév felvételéről vagy megváltoztatásáról a Képviselőtestület határozattal dönt. 

  1. Utcanév felvételére, megváltoztatására javaslatot tehetnek:


a) az utcában lakó ingatlantulajdonosok,
b) a Képviselőtestület valamely bizottsága,

c) települési képviselők,
d) természetes személyek,

e) civil szervezetek


Utcanév megállapítása


5.§ (1) Személyről utcát elnevezni halála után legalább 10 év elmúltával lehet.

  1. Az utcanévnek meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel.

  2. Családi nevet alkalmazni csak akkor lehet, ha a névadó személyiség így is ismert vagy így ismert, továbbá ha egy családról történik az elnevezés és ahhoz a legközelebbi élő hozzátartozója írásban hozzájárul.

  3. Az (1) - (3) bekezdésben foglaltaktól eltérni akkor lehet, ha a személy nem  eredeti  nevén vált ismertté.

  4. Ha   a   névadó   személy   foglalkozása,  hivatása  vagy  egyéb  ismertető  jegye  szorosan kapcsolódik a személy névhez, akkor ez az utcanévben is feltüntethető.

  5. Utca elnevezéssel emléket állítani olyan személynek lehet,


a) akinek közismert  tevékenysége  a  nemzet történetében kiemelkedő jelentőségű volt és személye közmegbecsülésnek örvend,
b) aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet  egyéb  területén  kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, és ezáltal személyének emléke megőrzésre méltó,
c) akinek Sárbogárd város életében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Sárbogárd egészének vagy egy részének fejlődéséhez.

  1. Utcát  elnevezni  olyan  személyről  is  lehet,  akinek  élete,  munkássága  az emberiség egyetemes történetében kiemelkedő jelentőségű volt.

  2. A településen azonos nevű utcák nem lehetnek, ide nem értve a közigazgatási területen belül elhelyezkedő Pusztaegres, Sárhatvan, Rétszilas, Kislók település részeket.


6.§ (1) Az elnevezéstől számított tíz éven belül nem lehet az utcanevet megváltoztatni.


(2) Az utcanevet csak indokolt esetben szabad megváltoztatni, nevezetesen akkor, ha:


a) több utcanév hasonlósága miatt a pontos tájékozódást megnehezíti,
b) az utca jellege, a település életében betöltött szerepe jelentős mértékben megváltozik, s a meglévő     utcanév  e  változás  jellegének,   illetve   szerepnek   nem   felel   meg  (pld. mellékutcából  főútvonal lesz, az  utcában  jelentős  ipari,  kulturális,  egészségügyi  vagy egyéb létesítmény épül stb.),

(3) Sárbogárd Város Önkormányzata a helytörténeti szempontból jelentős utcaneveket védetté  nyilváníthat. A védett utcanév nem változtatható meg.


7.§ (1) Új utcák nevét tartalmazó táblákat, a névadást követő 90 napon belül el kell helyezni.


  1. Az utcanévtábla elkészíttetése, kihelyezése, cseréje és pótlása, valamint a megszűnő utca névtábláinak eltávolítása az önkormányzat feladata és költsége, melyet az éves költségvetésben tervezni kell.


  1. Névváltozás esetében a megszűnt utcanév tábláját átlós áthúzással  –  olvasható  módon –legalább egy évig meg kell tartani.

  2. A Képviselőtestület döntését követően a jegyző értesíti az utcanév elnevezésről, megváltoztatásáról a település közszolgálati és ingatlan-nyilvántartó szerveket, valamint gondoskodik az új és megszűnt utcanevekről szóló határozat helyben szokásos módon történő közzétételéről.

Utcanévjegyzék


8.§ (1) Sárbogárd város közterületeiről utcanévjegyzéket kell vezetni (1. melléket).

(2) Az utcanévjegyzék közhitelű nyilvántartás, mely tartalmazza:
      a)   a település nevét,
      b)   település részenként az utcanév elő- és utótagját,

  1. utca jellegét, hosszát, szélességét,
  2. az elnevezés időpontját,
  3. az elnevezést megállapító szerv nevét és határozatának számát.

  1. Az utcanévjegyzék vezetéséről Sárbogárd város Polgármesteri Hivatalának jegyzője gondoskodik.

  2. Az utcanévjegyzékbe bárki betekinthet.

  3. Az utca nevét feltüntető táblákat és jelzőoszlopokat az utca elején, végén minden betorkolló utcánál, legalább az utca egyik oldalán a közterületről jól látható módon – az erre vonatkozó építésügyi és egyéb szabályok szerint - kell elhelyezni, melyet az ingatlantulajdonos (bérlő, használó) tűrni köteles.


Házszám meghatározásának szabályai


9. § (1)  A     névvel      ellátott      közterületeken      házszámmal       kell      ellátni      minden   beépített  ingatlant.

(2) Az épület/ingatlan házszámáról – a használatbavételi engedélyben – a kiemelt építésügyi hatósági feladatot ellátó hatóság rendelkezik.


(3) A házszámot ahhoz a közterülethez kapcsolódóan kell megállapítani, amellyel az  ingatlan határos.


(4) A házszám arab szám, továbbá - amennyiben ez szükséges - arab szám és alátöréssel az ABC nagybetűit felhasználó kombináció lehet (pl. 54/B.), az előbbiekhez még további, lépcsőházra, épületre utalás tehető. Az összevont házszámokat kötőjellel kell egységessé tenni (pl. 142.-146.).


10. § (1) Egy közterülethez, utcanévhez tartozóan több azonos házszám nem tartozhat. Egy épület,  a (2), (3) és (4) bekezdésben foglaltak kivételével - egy házszámot kaphat.


  1. Ha egy telken belül több épület házszámozása szükséges, az épületek önálló házszámmal is elláthatóak. Amennyiben az épületek bejáratai nem azonos közterületre nyílnak, a házszámozás a tényleges közterületi kapcsolathoz igazodóan történhet.


  1. Társasház lépcsőházanként (bejáratonként), és sarokház a tényleges közterületi kapcsolathoz igazodóan lépcsőházanként (bejáratonként) több házszámmal is ellátható.


  1. Telekalakításkor, avagy megosztáskor amennyiben az ingatlanon épület található a házszámokat a kialakult állapothoz igazodva kell megállapítani.


  1. Teljesen vagy részben már beépített területen a házszámozás a kialakult állapotnak megfelelően történhet. Az újonnan kialakuló közterületeknél a házszámot a környező utcákban kialakult állapot figyelembevételével kell meghatározni. A zsákutcát a bejáratától kezdve kell számozni. A jobb és bal oldal meghatározásánál a számok növekedési irányába történő haladást kell figyelembe venni.


  1. A kétoldalt számozandó közterületek számozás növekedésének iránya szerinti jobb oldala kapja a folyamatos páratlan, a bal oldala a folyamatos páros számokat. Terek, parkok balról-jobbra haladóan folyamatosan számozhatók. Az egyoldalas utcában a számozás folyamatosan is történhet.


  1. A házszámokat úgy kell megállapítani, hogy azok a városon áthaladó 63.-as számú főút vonalától távolodó irányban növekedjenek, kivéve a kialakult állapot szerinti házszám megállapítást, illetve a főutakkal párhuzamos utcákat. A 63-as főúton a kiindulási pont a sárbogárdi vasúti kereszteződés. Amennyiben ezen szabályok alapján a házszámok növekedésének sorrendje nem állapítható meg egyértelműen, úgy a számok növekedésének az irányát egyedileg kell megállapítani.


  1. A  beépítésre   szánt   területen   az  építési  szabályoknak  megfelelően  kialakított  vagy kialakítható építési  telkeket a házszámozás során figyelembe kell venni.


  1. Ha a számsoron belül telekalakítás, vagy egyéb ok miatt újabb épület, építési telek beszámozása  szükséges - a 9.§ (4) bekezdésében foglaltak figyelembevételével - az azonos számot betű  alátöréssel kell megkülönböztetni.


Házszámváltozás


11.§ (1) A házszámok megváltoztatása hivatalból vagy kérelemre történhet. Kérelmet az nyújthat be, akinek a házszám megváltoztatásához jogos érdeke fűződik.


(2)  A már meglévő megállapított házszám megváltoztatására csak indokolt esetben kerülhet sor. Ekkor arra kell törekedni, hogy minél kevesebb érintett lakcímének megváltoztatásával járjon.


(3) Az ingatlan házszámának megváltoztatása különösen akkor indokolt, ha

  1. az ingatlan-nyilvántartásban nem szerepel az ingatlan házszáma, csak a helyrajzi száma,
  2. a közterületen több ingatlan azonos házszámmal szerepel az ingatlan-nyilvántartásban,
  3. az ingatlan házszáma téves, a házszámozás rendezetlen, nem egyértelmű (pl. páros és páratlan számok keveredése vagy több azonos házszám esetén stb.),
  4. az ingatlan megosztására vagy egyesítésére kerül sor.


(4) Ha a közterületen több ingatlan azonos házszámmal rendelkezik, vagy az ingatlanok számozása hibás, akkor a közterületet vagy annak egy részét a legkisebb érdeksérelemmel járó módon át kell számozni.


  1. Ha a társasház, vagy az abban lévő lakások számozása hibás, követhetetlen illetve a beazonosítás körülményes, a társasház lakásait a legkisebb érdeksérelemmel járó módon át kell számozni.


  1. A kialakult számozás után megosztott ingatlanok eredeti (alátörés nélküli) sorszáma megszűnik, - kivéve, ha beépített ingatlan kerül megosztásra - s az  újonnan kialakított telkek számának megfelelően, a számsor növekedésének irányában az A, B, C, D stb. alátörést kap (pl.1/A, 1/B, 1/C stb.).


  1. A kialakult számozás után egyesített ingatlanok eredeti sorszámukat megtartják (pl.:1-3).


  1. A házszámváltozásról a kiemelt építésügyi hatósági feladatot ellátó hatóság rendelkezik


A házszám kihelyezésének szabályai


12.§ (1) Az ingatlan tulajdonosa (használója, kezelője) köteles az ingatlant házszámtáblával ellátni.


(2) A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, szükség szerinti cseréjéről, megrongálódása esetén pótlásáról és karbantartásáról az ingatlan tulajdonosa saját költségén köteles gondoskodni.


(3) A (2) bekezdés szerinti kötelezettséget

(a) új építmény esetében a használatbavételi engedély kiadásától számított 30 napon belül,

(b) házszám változás esetén az erről szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül kell teljesíteni.


  1. A házszámtáblát épületen, kerítésen, a közterület felőli bejáratnál, ezek hiányában külön tartószerkezeten, közterületről jól látható módon kell elhelyezni.


  1. Saroktelek esetén a házszámtáblát azon az oldalon kell elhelyezni, amely közterületre az ingatlant számozták, függetlenül attól, hogy hol van az ingatlan főbejárata.


  1. Többlakásos ingatlan esetében valamennyi lakáson, továbbá az ingatlan kerítésén, ennek hiányában tartószerkezeten, a közterületről jól látható módon valamennyi lakás házszámát fel kell tüntetni.


  1. Társasházak esetében a házszámtáblát lépcsőházanként, a bejárat felőli oldalon kell elhelyezni.


Egyéb rendelkezések


13.§ (1) Utcanévtáblát eltávolítani, megrongálni, eltakarni, vagy bármely más módon a tájékoztató jellegét megszüntetni tilos.


(2) A házszámok megállapítására, megváltoztatására vonatkozó eljárásban a közigazgatási eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (2004. évi CXL. tv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.


Záró rendelkezés


14.§ (1) Ezen rendelet 2012. szeptember 1-én lép hatályba.


  1. A rendelet hatálybalépését megelőzően megállapított házszámok – azok megváltoztatásának szükségességéig - továbbra is érvényesek.


Sárbogárd, 2012. augusztus 3.



                                Dr. Sükösd Tamás                 Demeterné Dr. Venicz Anita

                                     polgármester                                         jegyző

                                                                                                                                            



Kihirdetve: 2012. augusztus 13.

                                                                                 Demeterné Dr. Venicz Anita

                                                                                                    jegyző

Mellékletek