Harka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014 (VII.23.) rendelete

A közterületek elnevezéséről

Hatályos: 2014. 07. 24


Harka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. §. (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a közterületek elnevezéséről az alábbi rendeletet alkotja:

Általános rendelkezések

1. §

(1) A rendelet célja, hogy egységesen szabályozza Harka község közigazgatási területén az út, az utca, a tér, a köz, stb. jellegű közterület és nagyobb területű összefüggő településrész stb. elnevezését, továbbá az utcanév- és házszámtábla elhelyezésének a rendjét a község működéséhez szükséges helyszíni tájékozódási feltételek jobbítása érdekében.

(2) A rendelet hatálya Harka község közigazgatási területére, minden természetes személyre, székhellyel rendelkező jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságra, az ingatlan-nyilvántartásban külön helyrajzi számon szereplő ingatlanra és a szabályozási terv által kijelölt területre kiterjed.

(3) A rendeletet az érintett ingatlan tulajdonosainak kérelme alapján megfelelően alkalmazni kell a közcélra igénybe vett kül- és belterületi magánutak elnevezésére, a magánutakhoz csatlakozó ingatlanok házszámának megállapítására.

Értelmező rendelkezések

2. §

E rendelet alkalmazásában

a) közterület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontjában meghatározott terület.

b) közterület elnevezése: a közterület neve és közlekedési vonatkozású megnevezése.

c) utcanév: földrajzi név, az út, az utca, a tér, a park, a köz, stb. jellegű közterület neve, mely előtagból (pl. személynév, fogalom, tárgy) és utca jelentésű utótagból áll. Az utcanév a közterületek megjelölésére, földrajzi azonosítására, a tájékozódás biztosítására szolgál, egyúttal emléket állít és hagyományt őriz.

d) házszám: Az ingatlannak az ingatlan-nyilvántartás szerinti és a többlakásos épületben lévő egyes lakásoknak az utca házsorában elfoglalt egyedi számszaki megjelölése, az utcanév nélkül.

Közterületek elnevezése

3. §

(1) Minden belterületi utcát el kell nevezni és minden külterületi utcát és magánutat el lehet nevezni.

(2) A mezőgazdasági célú és a lakónépességet nem érintő mellékutakat nem szükséges elnevezni.

(3) Az elnevezett utca természetes folytatásaként nyíló új útszakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már elnevezett utca nevét veszi fel.

(4) A hasonló beépítettségű közterületek lehetőség szerint egy adott fogalomkörből származó néven kerüljenek elnevezésre. (5) Az utca településrendezés, beépítés vagy más módon történő megszűnésével – külön hatósági döntés nélkül – az utca neve is megszűnik.

4. §

(1) A település közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület – ide nem értve az egymás folytatásában lévő, de különböző helyrajzi számon szereplő utakat, utcákat – nem lehet.

(2) A közterület elnevezése során törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető, a magyar nyelvhelyesség szabályainak megfelelő legyen.

(3) Élő személyről közterületet elnevezni nem lehet. Erre legkorábban a személy halálát követő 20 év múltán kerülhet sor. (4) A személyről történő elnevezés során törekedni kell arra, hogy az elnevezés olyan személynek állítson emléket:

a) akinek közismert tevékenysége a társadalmi haladást, a nemzet szellemi, anyagi gyarapodását szolgálta, és személye közmegbecsülésnek örvend, vagy

b) aki a tudomány, művelődés, sport, vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett, vagy alkotott, és ez által személyének emléke megőrzése méltó, vagy

c) akinek Harka életében, történetében kiemelkedő szerepe volt, , tevékenységével hozzájárult a település egészének vagy egy részének fejlődéséhez.

(5) Utcát elnevezni külföldi személyről is lehet, akinek élete, munkássága az emberiség egyetemes értékeit gyarapította, vagy jelentős szerepet játszott hazánk vagy a településünk életében.

(6) A személyről történő elnevezés esetén az utcanév előtagjának meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel.

(7) Kizárólag családi nevet alkalmazni csak akkor szabad, ha a névadó személyiség csak így ismert, illetőleg az elnevezés egy családról történik.

(8) Ha a névadó személy foglakozása, hivatása, vagy egyéb ismertető jegye szorosan kapcsolódik a személynévhez, akkor ez az utcanévben is feltüntethető.

5. §

(1) A település közterületeinek (utcáinak) elnevezéséről nyilvántartást (jegyzéket) kell vezetni. Az utcanévjegyzéket az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Harkai Kirendeltsége vezeti

(2) Az utcanévjegyzék a következő adatokat tartalmazza:

a) az utca nevét,

b) az utca jellegét,

c) a jegyzékbe vétel érvényességének kezdő időpontját.

6. §

A településrészek elnevezésére az utca elnevezési szabályokat kell alkalmazni.

Közterület elnevezésének eljárási szabályai

7. §

(1) A közterületek elnevezésére és az utcanévjegyzékbe felvett nevek megváltoztatására a képviselő-testület jogosult

(2) A képviselő- testület lakossági fórumon kikérheti az érintett közterület lakóközösségének véleményét, ajánlását.

(3) A képviselő- testület a javaslatokra is figyelemmel elsősorban tájegységi, helytörténeti, művelődéstörténeti, névtani, és stilisztikai szempontok alapján, a kialakult helyrajzi viszonyokra és a névhasználat gyakorlata során várható körülményekre figyelemmel dönt a közterület elnevezéséről.

8. §

A közterület elnevezésével kapcsolatos döntést a helyben szokásos módon közzé kell tenni, továbbá a döntésről értesíteni kell az Okmányirodát, a Levéltárat, az illetékes földhivatalt, a helyi rendőrkapitányságot, postahivatalt, tűzoltóságot, mentőállomást, a közmű-szolgáltatókat és a cégbíróságot.

Utca névtáblák

9. §

(1) Az utca nevét a tájékozódást jól segítő utca-névtáblán kell feltüntetni. Az elhelyezés határidejéről a képviselő-testület az elnevező határozatában rendelkezik.

(2) Az utca-névtábla kihelyezése, karbantartása és pótlása az önkormányzat feladata, kivéve a külterületi ingatlanok és magánutak esetén, ahol az utca-névtábla elhelyezésének költsége a kérelmező(ke)t terhelik.

(3) A utca- névtáblát az utcák végein és az útkereszteződés minden oldalán ki kell helyezni.

(4) Az utcák névtábláit a saroktelek kerítésén, ennek hiányában a saroképületen, vagy külön tartószerkezeten kell elhelyezni.

(5) A névtábla kihelyezésével érintett ingatlan tulajdonosa vagy használója az utca- névtábla kihelyezését tűrni köteles.