Ebes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2009. (VI. 18.) önkormányzati rendelete

a helyi környezet védelméről a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról

Hatályos: 2020. 12. 01- 2023. 06. 30

Ebes községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv. 46. § (1) bekezdés c) pontjában, és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) 23. § és 31. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Ebes község tiszta, esztétikus képének, valamint a környezet rendjének és tisztaságának kialakítása, fenntartása és védelme érdekében, a helyi körülményeket figyelembe véve, az alábbi rendeletet alkotja.


Általános rendelkezések

1.§


(1)A rendelet célja, hogy Ebes község közigazgatási területén a köztisztaságot fenntartsa, az ezzel kapcsolatos feladatokat, kötelezettségeket és tilalmakat a helyi sajátékosságoknak megfelelően rendezze. A rendelet célja továbbá, Ebes község közigazgatási területén élők és a környezet harmónikus kapcsolatának kialakítása, a környezet egészének, valamint elemeinek és folyamatainak magas szintű összehangolt védelme, a fenntartható fejlődés biztosítása.


(2) A rendelet hatálya kiterjed:

a) az élő szervezetek (életközösségeik) és a környezet élettelen elemei, valamint azok természetes és az emberi tevékenység által alakított környezetére;

b) az e rendeletben és más jogszabályban meghatározottak szerint, a környezetet igénybe vevő, terhelő, veszélyeztető, illetőleg szennyező tevékenységre.

c.)a rendelet területi hatálya kiterjed Ebes község [továbbiakban: község] közigazgatási területére.

d.)a rendelet személyi hatálya vonatkozik Ebes község közigazgatási területén lakó és tartózkodó természetes személyekre, valamint a községben székhellyel, telephellyel, vagy ingatlannal rendelkező jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre és a községben ideiglenesen munkát végző, illetve bármilyen tevékenységet folytató szervezetekre.


(3) A köztisztaság és a települési környezet fenntartása elsőrendű közegészségügyi érdek, ezért ennek előmozdításában mindenki köteles hathatóan közreműködni, a szennyeződést, fertőzést eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartástól tartózkodni.


(4) A település egész területén a szervezett szemétszállításról az Ebesi Községgondnokság Kft. gondoskodik, és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatást az önkormányzat külön rendeletben szabályozza.


(5) Nem terjed ki  a rendelet hatálya a veszélyes hulladékokra és az azokkal összefüggő tevékenységre.

 (6) Alapfogalmak:

a) köztisztasági szolgáltatás: megbízás, illetve megrendelés alapján a köztér tisztántartása, a települési szilárd hulladék kezelése,

b) tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek rendszeres tisztítása, hó-és síkosság mentesítése, illetőleg pormentesítése,

c) anyag: bármely kémiai elem és annak vegyületei, a radioaktív anyagok és a genetikailag módosított szervezetek kivételével,

d) kerti hulladék: a rendelet alkalmazásában a kert használata során keletkező és további hasznosításra nem kerülő növényi gally,

e) ingatlan: a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog,

f) ingatlan tulajdonosa: az a személy, vagy szervezet, aki/amely az ingatlan nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló, ingatlan nyilvántartási bejegyzésre alkalmas szerződést a földhivatalhoz benyújtották, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni. E rendelet alkalmazásában a tulajdonosra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, az ingatlan bérlőjére, kezelőjére, használójára is,

g) közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére - az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között - a közterületre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.), a közművek elhelyezése,


A csapadék- és szennyvíz elvezetése

2.§


(1) A csapadék és szennyvíz elvezetésére vonatkozó rendelkezések célja, hogy az emberi egészség és az emberi környezet megóvása érdekében megállapítsa a szennyvízelvezető árkokra/csatornákra, a közterületi elvezető és szikkasztó árkokra, és az ezekbe jutatott szennyvízre vagy csapadékra vonatkozó legfontosabb szabályokat.

A község közigazgatási területén meg kell akadályozni mindenfajta káros hatású anyag vagy hulladék talajba, közterületi elvezető és szikkasztó árkokba való bejutását, beszivárgását.


(2) Ebes község közterületén gépjárművet és munkagépet mosni, olajcserét, vagy más olyan tevékenységet végezni, amely szennyeződést okoz tilos, továbbá magánterületen tilos a gépjárművek, munkagépek mosásának olyan módja, mely közvetlenül a közterületi elvezető és szikkasztó árkokat, a közterületet szennyezi. Magánterületen ilyen munkákat úgy kell elvégezni, hogy a szennyeződés közterületre ne kerüljön, a környezetet ne szennyezze, illetve a tevékenység a szomszédokat a legkisebb mértékig se zavarja.


(3) A közterületi elvezető és szikkasztó árokban a víz elfolyását gátolni tilos.


(4)Ha a csapadékvíz akadálytalan lefolyását az árokba, került szemét vagy hordalék akadályozza, az árok kitisztítását – a víz akadálytalan lefolyása érdekében – az érintett közterületnek az ingatlan előtti szakaszára terjedően- az ingatlan tulajdonosai, tényleges használói kötelesek elvégezni.


(5) A közterületi elvezető és szikkasztó árokba szennyezett (olajos, vegyszeres stb.) vizet, szennyvizet, bevezetni tilos. Eldugulás, vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot ( szemetet, iszapot, papírt, törmeléket, tűz-és robbanásveszélyes anyagot, avart, fanyesedéket, füvet stb.) a közterületi elvezető és szikkasztó árokba szórni, beleönteni, beleseperni, vagy bevezetni tilos.


(6) A közterületen lévő járműbehajtók átereszeinek jókarban- és tisztán tartása annak az ingatlantulajdonosnak vagy használónak a kötelssége, aki a közterületet az ingatlana megközelítése céljából használja.


(7) A közterületi elvezető és szikkasztó árkok partjain lévő növényzetet a terület tulajdonosai, tényleges használói kötelesek rendszeresen kaszálni és gondoskodni a terület tisztántartásáról.


(8)A területrendezési munkák során a felszíni vizek és a felszín alatti vizek minőségét veszélyeztető anyagok felhasználása tilos.


(9) Az ingatlanokon keletkező csapadékvizet szennyvízcsatornába bevezetni tilos.


(10) Ásott és fúrt kút létesítése csak létesítési engedély alapján lehetséges. Tilos ásott vagy fúrt kutakba szennyvizet, veszélyes, mérgező hulladékot juttatni, kutakat engedély nélkül betemetni.


(11) A gyűjtött, szippantott kommunális szenyvizek szenyvíztisztító telepen helyezhetők el. A szennyvíztároló folyamatos ürítéséről az ingatlan tulajdonosa, tényleges használója, köteles igazolható módon gondoskodni. A szennyvíz elszállítását, illetve az elszállítást igazoló számlákat az elsőfokú környezetvédelmi hatóság ellenőrizheti. Tilos a szennyvizet felszíni vizekbe, felhagyott kutakba, talajvízbe, közterületi elvezető és szikkasztó árokba, közterületre, kertre vezetni, illetve elhelyezni.


(12) A települési folyékony hulladék (szippantott kommunális szennyvíz) gyűjtését és szállítását a szakvállalatok, valamint más szervek és erre szóló engedéllyel rendelkező magánszemélyek végezhetik, a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával.


(13) A szennyvízcsatornába, a csatornarendszerbe, a tisztítási technológiára veszélyes anyagot beleengedni (pl.: hígtrágyát, savat, lúgot, maró hatású folyadékot, olajat, növényvédő szert, nehézfémeket, elhullott állat tetemét, csirkebelet, csireketollat, rongyokat stb.) tilos.




Az avar és a kerti hulladékok kezelése

3.§[1]



Zöldterületek fenntartása és kezelése

4.§


 (1) Közterületbe nyúló fák és sövény gallyazásáról az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni.


(2) A közutak melletti fasor fahiányainak pótlására a közút melletti ingatlan tulajdonosa csak az adott fasor vonalába történő telepítéssel, a fasorra jellemző faj, fajta felhasználásával, az önkormányzat jegyzőjével történt egyeztetést követően valósíthatja meg, amennyiben annak környezeti feltételei adottak. A szükséges facsemetéket amennyiben lehetősége van rá, az önkormányzat ingyenesen biztosítja.


(3) Tilos a fás szárú növények felületének jogellenes megsértése, csonkítása, továbbá részeinek közvetlen vagy közvetett károsítása.


(4) Az ingatlan tulajdonosa, tényleges használója köteles gondoskodni az ingatlanán lévő fás szárú növények emberi életet, egészségét veszélyeztető részeinek eltávolításáról.


(5) Az ingatlan tulajdonosa, tényleges használója köteles gondoskodni, az ingatlanán található fás szárú növények emberi életet, egészségét veszélyeztető származékainak, így különösen ágak, virágzat, termés, levelek összegyűjtéséről.


(6) Közterületen lévő fás szárú növény kivágását az önkormányzat jegyzője engedélyezi.


(7) Közterületen állatok legeltetése tilos.


(8) Közterületen hirdetményt, plakátot csak az e célra rendszeresített helyen szabad elhelyezni. Tilos az építményeket, kerítéseket, élőfákat bármilyen felirattal megrongálni. Hirdetményt, plakátot, bármilyen feliratot tilos középületen, középítményen, ezek kerítésén, illetve élőfán elhelyezni. A közszemérmet és közízlést sértő feliratokat a tulajdonos 24 órán belül köteles saját költségén eltávolítani.


(9) Ebes község közterületén lévő fák gallyazása, az önkormányzat feladata.


Építési terület környezetvédelmi szabályozása

5.§


(1) Építési területen és az építkezés közvetlen környékén ( az építkezés előtti területen) az ingatlan tulajdonosának kell biztosítani a tisztaságot.


(2) Építésnél, bontásnál vagy tatarozásnál a munkálatokat úgy kell elvégezni, hogy az építési és bontási anyagokat, a kiásott földet úgy kell tárolni, hogy por és egyéb szennyeződés ne keletkezzen.


(3) Munkálatok végzése során építési törmelék, illetve hulladékanyag közterületen, csak az arra jogosult Szolgáltató által biztosított konténerbe helyezhető el, és azt folyamatosan, legkésőbb a munka befejezésétől számított 48 órán belül az arra jogosult Szolgáltató szolgáltatását igénybe véve el kell szállítani, a közterületet helyre kell állítani, illetőleg meg kell tisztítani.


(4) Közterületen építési anyagot a polgármester által kiadott közterület-használati engedélyben meghatározott területen, az engedélyben megjelölt módon és időtartamig szabad tárolni. Magánterületen engedély nem szükséges, de csak olyan anyagot szabad tárolni, amely környezetvédelmi és közegészségügyi szempontból veszélytelen.


(5) Közterületen bontási anyagot tárolni tilos.


(6) Közútra, útpatkára tilos szállítani vagy ott elhelyezni salakot, építési törmeléket, szemetet, növényi eredetű, bármilyen állagú hulladékot, és düllő út kivételével földet és faaprítékot.


Allergén növények elleni védekezési szabályok

6.§


(1) Ebes község közigazgatási határán belül az egyes ingatlanterületek gyom, és allergiát okozó növényektől (pl.: parlagfű, üröm, útifű) való mentesítése, ezeknek a növényeknek terjedése illetve virágzásuk megakadályozása a tulajdonos, illetve a használó kötelessége.


(2) Kötelező az ingatlanok folyamatos kaszálása, gyomtalanítása, az allergén lágyszárú gyomnövények eltávolítása.


(3) A parlagfű irtásáról folyamatosan, de legkésőbb a virágzás előtt – az időjárástól függő gyakorisággal – kell gondoskodni.


Ingatlanok és közterületek tisztántartása

7.§


(1) Ebes község területén lévő ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan tulajdonosai, tényleges használói kötelesek gondoskodni, továbbá kötelességük, hogy ingatlanukat megműveljék, rendbe tartsák, gyomtól, gaztól megtisztítsák, és az ingatlanuk előtti közterületeket az úttest széléig e rendelet szerinti előírások alapján gondozzák, az ingatlan előtti járdán a hóeltakarításáról, és síkosság mentesítéséről gondoskodjanak.


(2) Köztisztasági szempontból járdának minősül az a gyalogos közlekedésére rendelt kiépített és kiépítetlen útterület, amely az ingatlan telekhatárától az úttest széléig (szegélyéig) terjed.


(3) Az ingatlan tulajdonosa, tényleges használója köteles, az ingatlana előtti járdát tisztán tartani, a járda mellett a fűnyírás, a kinövő gaz szakszerű kiirtására, a járdára kinyúló ágak és bokrok szakszerű nyesésére.


(4) Az ónos esőtől, jégtől, hótól síkossá vált járdát a szükséghez képest naponként többször fel kell hinteni. A felhintésre bomló, szerves anyagot nem tartalmazó szóróanyagot( homok, hamu, fűrészpor, kőporliszt) kell használni, a síkosság- mentesítéséhez sót, vagy tüzelés után visszamaradt darabos, sérülést okozó anyagot használni tilos. A szóróanyag beszerzéséről a tisztántartásra kötelezettnek kell gondoskodni.


(5) A járda és a közút síkosság-mentesítését a tisztántartásra kötelezettnek úgy kell elvégezni, hogy abból ne származzon baleset.


(6) Gondozatlan járdaterület tisztántartását, síkosságmentesítését, az ingatlan előtti közterületen a fűnyírást és a lakáshoz tartozó kert gaztalanítását az önkormányzat, a tulajdonos költségén elvégeztetheti.


(7) Az épület tulajdonosa gondoskodik arról, hogy az épület tetőzetéről az esővíz, hólé a járdára ne csorogjon.


(8) A járdáról letakarított jeget, havat a közút és a járda között lehetőleg az árokba kell elhelyezni, úgy hogy se a gyalogos, se a gépjármű forgalmat ne akadályozza.


(9) Tilos az összerakott hó elhelyezése:

- a gyalogos közlekedési útvonalon,

- az útkereszteződésben,

- az úttorkolatban,

- a kapubejárat elé, annak szélességében,

- a tömegközlekedésre szolgáló jármű megállóhelyénél, a jármű megállóhelye és a járda között.


(10) A járdáról a havat hóesés után folyamatosan el kell takarítani.


(11) Intézmények, kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységek és más elárusítóhelyek előtti járdaszakaszt a tényleges használónak kell tisztántartani, függetlenül attól, hogy a szemét üzleti tevékenységből származik-e. Ez a kötelesség kiterjed a hóeltakarítással, a síkosság megszüntetésével kapcsolatos feladatokra is.


(12) A közterület mindennemű szennyezése tilos.


(13) Magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyisséggel nem rendelkező egyéb szervezetek tevékenysége következtében közterületen keletkezett szennyeződés megszüntetése, a szennyeződést okozó szerv, illetve személy feladata.


(14) Az önkormányzati tulajdonú közparkok rendszeres tisztántartásáról, portalanításáról, az önkormányzati utak síkosság-mentesítéséről, a szilárd burkolatú utak tisztántartásáról az önkormányzat gondoskodik.


(15) Ebes község közigazgatási területén lévő közhasználatú parkok építéséről, felújításáról, gondozásáról és ápolásáról az önkormányzat gondoskodik.


(16) Közterületen anyagot, trágyát, szalmát csak olyan módon szabad szállítani, hogy a szállításból semmi ki ne hulljon, por és csepegés ne keletkezzen. Ha a szállítás közben a terület szennyeződnék, a szennyeződés előidézője köteles azt eltávolítani és a további szennyeződés megakadályozásáról gondoskodni.


(17) Ha bármilyen szállítmány fel-vagy lerakásánál, a közterület szennyeződik, a szennyeződés előidézőjének azt a fel-vagy lerakás elvégzése után nyomban meg kell tisztítani.


(18) Vállalkozói tevékenység ellátásához, magángazdálkodáshoz szükséges gépek, járművek tárolása közterületen tárolni külön rendeletben szabályozottak szerint lehet.


(19) Alkalmi jelleggel igénybe vett közterület és az azt körülvevő 10 méteres területsáv tisztántartása az alkalmi használó kötelessége. Az árusításból keletkező hulladék gyűjtésére zárható edényt kell kihelyezni és azt saját költségen elszállítani.


(20) A kereskedelmi-, illetve szolgáltató jellegű tevékenység folytatására szolgáló létesítmény üzemeltetője az ingatlana előtt lévő közterületen, illetve parkoló területén, továbbá bármilyen, nem természetes személy a használatában lévő ingatlan előtti közterületen, illetve parkoló területén köteles:

- az ingatlan előtt keletkező hulladék elszállításáról szabályszerűen gondoskodni,

- a hóeltakarításról és a síkosság-mentesítésről gondoskodni,

- a keletkező kátyút megszüntetni,

- a parkolót jelző tábla beszerzéséről és annak szakszerű kihelyezéséről gondoskodni.

- az ingatlanhoz tartozó parkoló területét tisztántartani.


(21) A gépjárművek, a mezőgazdasági gépek által az utakra felhordott földet, sarat a szennyeződés okozója köteles eltávolítani.

(22) Az állattartásból származó trágya híg részét ( hígtrágya, trágyalé, csurgalékvíz) földterületre elhelyezni, kijuttatni Ebes község összefüggő lakóterületétől 1000 méteren belül tilos.


Zaj és rezgésvédelem

8.§


(1) Hangjelzés útján reklám és üzleti tevékenységet folytatni nem lehet szombaton 14 óra után, illetve ünnepnapon és vasárnap.


(2) Hangjelzés útján reklám tevékenységet folytatni kizárólag a jegyző engedélyével lehet.


(3) Ünnepnap és vasárnap 8 óra előtt és 13 óra után tilos a lakók pihenését, nyugalmát zavaró hanghatással járó tevékenység végzése, eszközök használata így különösen:

a.) motoros fűrész használata

b.) sarokcsiszoló gép használata

c.) benzinmotoros fűnyíró és fűkasza használata


(4) A lakosság nyugalmát sértő hangoskodás és egyéb zavaró hanghatást okozó tevékenység folytatása tilos.


(5) Ebes község közigazgatási területén a lakossági panaszok kivizsgálására az Ebes községi önkormányzat jegyzője köteles.


Települési Környezetvédelmi Alap

9.§


(1) Az önkormányzat környezetvédelmi feladatainak megoldása érdekében környezetvédelmi alapot hoz létre, melynek előirányzatait csak környezetvédelmi célokra lehet felhasználni.


(2) A környezetvédelmi alapról, annak felhasználásáról a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi, Turisztikai és Sport Bizottság javaslatára a Képviselő-testületnek a költségvetési rendelet elfogadásával egyidejűleg kell rendelkeznie, felhasználásáról a zárszámadás elfogadásakor kell elszámolnia.


A köztisztasági rendelkezések betartásának ellenőrzése

10.§[2]



Záró rendelkezések

11.§


(1)Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, a kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.


(2) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács

2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.



Ebes, 2009. június 17.


Galgóczi Mihály                                            Szabóné Karsai Mária                                       polgármester                                                 jegyző helyettesítésével

                                                                     megbízott köztisztviselő

[1]

Hatályon kívül helyezte a 19/2020 (XI.23.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatálytalan: 2020.12.01.-től

[2]

Hatályon kívül helyezte a 14/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelet. Hatálytalan: 2012.05.31.-től