Ebes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2009 (IX.17.) Ör. számú rendelete

a közterületek használatáról

Hatályos: 2018. 02. 01- 2018. 09. 27

Ebes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX. törvény 44/A. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, Ebes község helyi sajátosságaira tekintettel, a közbiztonsági, a közrendi, a községrendezési, a közlekedésbiztonsági szempontokat és a település képét figyelembe véve a közterületek használatára az alábbi rendeletet alkotja:

Általános rendelkezések

1. §

(1) A rendelet célja, hogy meghatározza, Ebes község közigazgatási területén lévő közterületek használatának rendjére vonatkozó szabályokat, figyelemmel a település képére, közbiztonsági, közrendi, községrendezési, közlekedésbiztonsági szempontokra.


(2) A rendelet hatálya kiterjed Ebes község közigazgatási területén belül, az ingatlan-nyilvántartásban közterületként (pl. közút, járda, tér) nyilvántartott földrészletekre, továbbá a földrészletek közhasználatra átadott részére.

(3) Rendelkezései minden természetes személyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre vonatkoznak, akik állandó vagy ideiglenes jelleggel a község területén tartózkodnak és tevékenykednek.

(4) A közterületeket, azok építményeit, berendezéseit és felszereléseit rendeltetésüknek megfelelően - állaguk sérelme nélkül és az általános magatartási szabályok betartásával - mindenki ingyenesen használhatja.

Közterület használat engedélyezése, a közterület igénybevétele

2. §

(1) A közterületek rendeltetéstől eltérő használatához (a továbbiakban: közterület használat)  engedély szükséges.

(2) Ebes község polgármesterének közterület használati engedélyét kell beszerezni:

a) a közterületbe 10 cm-en túl benyúló üzlethomlokzat (portál), kirakatszekrény, üzleti védőtető (előtető), hirdető-berendezés (fényreklám), cég- és címtábla elhelyezésére,

b) árusító pavilon (postai hírlapárus) és egyéb fülke (pl. élelmiszer, gyümölcs, virág, könyv, hírlap, dohány árusítására szolgáló bódé, pavilon) elhelyezésére,

c) bérkocsik (taxi stb.) állomáshelye, parkolás közterületen céljára,

d) az egyes létesítményekhez szükséges (közterületen bérelt) gépjármű várakozóhely, teher és különleges gépjárművek, valamint ezek vontatmányainak elhelyezésére,

e) önálló hirdető-berendezések elhelyezésére,

f) totó-lottó láda, távbeszélőfülke, levélszekrény elhelyezésére,

g) építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag, valamint tüzelő anyag elhelyezésére,

h) idényjellegű árusításra, alkalmi és mozgóárusításra, javító és szolgáltató tevékenységre,

i) film és televízió felvétel céljára,

j) vendéglátó-ipari előkert, üzleti szállítás, vagy rakodás alkalmával hordók, ládák, göngyölegek elhelyezésére, árukirakodásra,

k) kiállítás és vásár, alkalmi vásár, sport-és kulturális rendezvények, mutatványos tevékenység céljára,

l) közhasználatra még át nem adott közterület ideiglenes hasznosítására,

m) zöldfelület bármilyen célú igénybevételére.

(3) Nem kell közterület használati engedély, azonban, a közterület használatát be kell jelenteni a Polgármesteri Hivatalba:

a) a közút (járda) építésével, javításával, fenntartásával kapcsolatban, a közút (járda) területének elfoglalásához,

b) az úttartozékok és a közúti közlekedés irányítását szolgáló berendezések elhelyezéséhez,

c) a közterületen, illetve az alatt vagy felett elhelyezett postai távközlési kábelek, további közművek hibaelhárítása érdekében végzett munkához, illetve lerakásához, feltéve, hogy az a közlekedést nem akadályozza.


A közterület állandó jellegű használata

3. §

(1) A közterület állandó jellegű használatához, a Képviselő-testület közterület használati engedélye szükséges az alábbiak szerint:

a) az üzlethelyiségek és egyéb árusítóépületek,

b) az üzemanyagtöltő állomás és a hozzá kapcsolódó tárolóhelyek,

c) az ipari és raktárépületek elhelyezéséhez,

d) köztárgyak elhelyezéséhez,

e) valamint egyéb termelési célú területhasználathoz.

(2) A közterület állandó jellegű használatát építmény létesítése céljára a funkció megkötésével hagyja jóvá a Képviselő-testület.

A közterület használati engedély

4. §

(1) A közterület használati engedélyt annak kell kérnie, aki a közterületet használni kívánja.


(2) A kérelmet a tevékenység megkezdése előtt legalább 15 nappal az 1. melléklet szerint kell benyújtani az Ebes Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalba. Az engedély megadása a 2.§ (2) bekezdésben szabályozott esetekben a polgármester, a 3.§-ban szabályozott esetekben a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik. A közterület használati engedély előkészítése a jegyző feladata.

(3) A közterület használati engedély ideiglenes jelleggel

a) meghatározott idő elteltéig,

b) a megállapított feltétel bekövetkeztéig, illetőleg

c) a visszavonásig adható meg.

(4) A határozott időre szóló közterület használat legrövidebb időtartama 1 nap, mely kérelemre többször meghosszabbítható.

(5) Ha az engedély érvényét veszti, az engedélyes saját költségén köteles az eredeti állapotot - minden kártalanítási igény nélkül – helyreállítani.

(6) Az engedélyes köteles az igénybe vett területet és környezetét tisztán tartani, gondozni, a keletkezett hulladékot összegyűjteni és annak elszállításáról gondoskodni. Az engedély érvényének meghosszabbítására irányuló eljárás során a jegyző köteles ellenőrizni, hogy a közterület használója a jogszabály által előírtakat betartja-e.

(7) A Széchenyi téren és ahhoz tartozó ingatlanok épületei előtt az alkalmi-, mozgó árusítás, vásár csak indokolt esetben engedélyezhető. (Indokoltnak minősül az alkalmi-, mozgó árusításra, vásárra irányuló kérelem különösen, ha olyan áru, vagy szolgáltatás nyújtását biztosítja a kérelmező, amely a településen egyéb módon nem vehető igénybe.)[1]

(8) A (7) bekezdésben foglalt korlátozások nem vonatkoznak az önkormányzat, illetve intézményei, gazdasági társaságai által szervezett, a Széchenyi teret is igénybe vevő rendezvényekre.[2]

A közterület használati díj mértéke, fizetésének módja

5. §

(1) Az engedélyes (használó) a közterület használatáért díjat (használati díjat) köteles fizetni. A díj mértékét a 2. melléklet tartalmazza. A fizetendő díjat (használati díjat) és megfizetésének határidejét, módját, határozatban kell meghatározni.

(2) Az engedélyes a közterület használati díjat a közterület tényleges használatára, illetőleg a közterületen lévő létesítmény tényleges üzemeltetésére tekintet nélkül köteles megfizetni.

(3) A létesítményekkel elfoglalt közterületek nagyságának meghatározásánál a létesítmény alapterületét és használathoz szükséges csatlakozó terület mértékét az OTÉK szerint kell figyelembe venni. Cég-, cím- és hirdetőtábla, hirdetőberendezés, transzparens elhelyezése esetén annak felületét kell alapul venni. A díj szempontjából minden megkezdett hónap, nap, m2 egésznek számít.

(4) Ha a használó a közterület használatát meg kívánja szüntetni, köteles ezt a szándékát írásban a Polgármesteri Hivatalba bejelenteni, és a közterületet - saját költségén, kártalanítási igény nélkül történő - eredeti állapotának megfelelően helyreállítani. Amennyiben a használó ezen kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a polgármester jogosult az igénybevevő költségére azt elvégeztetni.

Mentesség a közterület használati díj fizetése alól

6. §

A polgármester a következő esetekben a közterület használati díj fizetésének kötelezettsége alól - kérelemre - részben vagy egészben felmentést adhat:

a) ha azt az engedélyes jövedelmi, vagyoni, szociális helyzete indokolja,

b) jótékony és közcélú rendezvényhez.


6/A §[3]

Ingyenes közterület használat


(1) Ingyenesen kell biztosítani a közterülethasználatot abban az esetben ha a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 7. § (1) bekezdés a)-h) pontja szerinti nevelési-oktatási intézmény papírhulladék gyűjtése céljából évente legfeljebb 2 alkalommal, és alkalmanként legfeljebb 5 nap időtartamban papírhulladék-gyűjtési kampányt szervez és az átvételre nincs saját területe.

(2) Ingyenesen kell továbbá biztosítani a közterülethasználatot azon legalább 300 m2 alapterületű üzlettel rendelkező forgalmazó számára,amely - a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 12. § (2b) bekezdése alapján - a forgalmazás helyén köteles az általa forgalmazott termékcsoportból származó termékből, és a termék csomagolásából származó szennyeződésmentes, nem veszélyes, elkülönítetten gyűjtött csomagolási üveghulladék hulladékbirtokostól történő átvételére, elkülönített gyűjtésére és az átvételre nincs saját területe.

Az engedély visszavonása

7. §

(1) Az engedélyt azonnali hatállyal meg kell vonni, ha az engedélyes a közterületet az engedélytől eltérő célra vagy módon használja, vagy a díjfizetési kötelezettségének az esedékesség időpontjáig nem tesz eleget.

(2) A közterület használati engedély közérdekből bármikor visszavonható.

Ellenőrzés, az engedély nélküli használat következményei

8. §

(1) A közterület használat szabályszerűségének ellenőrzését, Ebes község közigazgatási területén  közterület-felügyelő végzi.

(2) A közterület engedélyhez kötött, de engedély nélküli vagy engedélytől eltérő használata esetén a használót a polgármester határidő tűzésével felhívja a használat megszüntetésére, és a közterület - saját költségén, kártalanítási igény nélkül történő - eredeti állapotának helyreállítására. Amennyiben a használó ezen kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a polgármester jogosult az igénybevevő költségére azt elvégeztetni.

Vegyes rendelkezések

9. §

(1) Aki a (2) bekezdésben meghatározott magatartási szabályokat, kötelezettségeket és tilalmakat megszegi- amennyiben súlyosabbnak minősülő cselekmény nem valósul meg- „közterület használat szabályainak megszegése" szabálysértést követi el és harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

(2) Szabálysértést követ el az, és vele szemben az (1) bekezdés szerint kell eljárni, aki

a) az engedélyhez kötött közterület használatot engedély nélkül végez,

b) közterületet az engedélyben foglalt feltételektől eltérő módon használ.

(3) A szabálysértés jogkövetkezményein túlmenően az engedély nélküli vagy az engedélytől eltérő használat tartamára az egyébként fizetendő közterület használati díj megfizetésére és a közterület eredeti állapotába történő helyreállítására kell kötelezni a közterületet használót.

Záró rendelkezés

10. §

(1)Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, a kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.

(2) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvbe ütköző rendelkezést nem tartalmaz.

(3) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a Képviselő-testületnek a közterület használatáról szóló többször módosított 21/2005.(X.25.) számú rendelete.


Galgóczi Mihály  sk.                                                 Szabóné Karsai Mária   sk.

     polgármester                                                       a jegyző helyettesítésével

                                                                                megbízott köztisztviselő

[1]

Kiegészítette az 1/2012.(II.23.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2012.03.01-től

[2]

Kiegészítette az 1/2012.(II.23.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2012.03.01-től

[3]

A rendelet szövegét a 2/2018 (I.31) önkormányzati rendelet egészítette ki. Hatályos: 2018.02.01-től