Tarján Község Önkormányzati Képviselő-testületének 6/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezésének, az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésnek és a házszám-megállapításának szabályairól

Hatályos: 2014. 12. 02
Tarján Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143.§ (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 3. pontjában meghatározott feladatkörben eljárva a következőket rendeli el:


1. A közterületek elnevezése, az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés


1.§ (1) A közterület elnevezése a közterület nevéből és a közterület közlekedési, funkcionális vonatkozású meghatározásából –

a) beépített vagy beépítésre szánt területen: út, utca, köz, tér, puszta, dűlő

b) beépítésre nem szánt területen: dűlő

– áll.

(2) A közterület nevének meghatározásakor – figyelemmel a nyelvhelyességi követelményekre – előtérbe kell helyezni Tarján község

a) jellegét, múltját, hagyományait,

b) földrajzi sajátosságait, környezetét,

c) kulturális, természeti, történelmi értékeit.

(3) Az újonnan létesített közterület nevét a közterület ingatlan-nyilvántartási bejegyzését megelőzően kell megállapítani.


2.§ (1) A közterület elnevezésére, az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés a Tarjáni Polgármesteri Hivatalban nyújtható be írásban.

(2) A közterület-név megállapítását vagy annak megváltoztatását kezdeményezheti

a) a polgármester,

b) a Képviselő-testület bizottsága,

c) a helyi önkormányzati képviselő,

d) a helyi nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete,

e) Tarján község területén bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgár,

f) Tarján község területén ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.

(3) A kezdeményezésnek tartalmaznia kell

a) a kezdeményezés okát,

b) az elnevezés megváltoztatásának szükségességét,

c) a javasolt elnevezést és annak indokolását,

d) a javasolt elnevezés kapcsolódását az adott közterület vagy a település környezetéhez,

e) utalást a történelmi vagy egyéb vonatkozásra.

3.§ A közterületek nevének megállapítása, az elnevezés megváltoztatása Tarkán Község Önkormányzati Képviselő-testületének hatásköre.


2. A házszám-megállapítás szabályai


4.§ (1) A lakóházakat, egyéb épületeket és az építési telkeket (a továbbiakban együtt: ingatlan) házszámmal kell ellátni. Az ingatlanok számozása arab számokkal történik.

(2) A házszámozásnál figyelemmel kell lenni azon beépítetlen telkekre is, amelyek a későbbi beépítés során a közbenső házszámot kapják.

(3) A foghíj-telek esetében a sorszámozás folytán rá eső házszámot fenn kell tartani.

(4) Egy adott közterületen több ingatlan azonos házszámmal nem jelölhető.

(5) Egy helyrajzi számmal jelölt ingatlanon álló több épület, továbbá a telekalakítás folytán létrejövő új ingatlan házszámát – ha az újonnan kialakuló telek ugyanarra a közterületre nyílik – a magyar ABC nagybetűivel kell megkülönböztetni. A betűvel történő megkülönböztetés esetén figyelmen kívül kell hagyni az ékezetes és az egynél több jegyű mássalhangzókat.

(6) Nyúlványos (nyeles) telek házszámozásánál az (5) bekezdés rendelkezéseit kell figyelembe venni.

(7) Amennyiben telekalakítás folytán egy vagy több ingatlan megszűnik önálló ingatlanként (telekegyesítés), a házszámokat össze kell vonni.

(8) Ha egy ingatlannak több közterületi kapcsolata is van, a házszámot arról a közterületről kell megállapítani, amely felől az ingatlan gyalogosan és gépjárművel megközelíthető, illetve amely közterületről az ingatlan bejárata nyílik. Amennyiben ez több közterület esetében is igaz, akkor az ingatlannak a közlekedési szempontból tágasabb közterület soron következő házszámát kell kapnia.


5.§ (1) Az út, utca, köz, tér, puszta, dűlő (a továbbiakban együtt: közterület) házszámozását úgy kell elvégezni, hogy a számozás a település központjának számító római katolikus templomtól távolodva, 1. sorszámmal kezdődően növekedjen.

(2) A kétoldalas beépítésű közterület esetében

a) a közterület jobb oldala 1. sorszámmal kezdődően páratlan számozású.

b) a közterület bal oldala 2. sorszámmal kezdődően páros számozású.

(3) Az egyoldalas beépítésű közterületen a házszámozás 1. sorszámtól kezdődően folyamatos számozású.

(4) Terek esetén a számozás 1-től kezdődően folyamatos, az óra járásával megegyező irányú.


6.§ (1) Az ingatlan házszámát megváltoztatni csak abban az esetben lehet, ha

a) az ingatlan házszáma az ingatlan-nyilvántartásban nem szerepel, csak helyrajzi számmal meghatározott,

b) az ingatlan közterületi házsorában elfoglalt egyedi számszaki megjelölése nem a kialakult növekvő számsorban található,

c) ingatlan megosztására, vagy ingatlanok egyesítésére került sor.

(2) A házszám megváltoztatására irányuló eljárás hivatalból, vagy annak a személynek a kérelmére indul, akinek a házszám megváltoztatásához jogos érdeke fűződik.

(3) A házszám-megállapítási kérelmet az adott ingatlan tulajdonjogának megfelelő igazolásával együtt kell benyújtani.


7.§ A házszámozást a polgármester határozattal állapítja meg.


8.§ (1) Ez a rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A rendelet rendelkezéseit

a) a hatálybalépést követő közterület-elnevezés és házszámozás folyamán, továbbá

b) a hatályba lépéskor meglévő közterületi elnevezések és házszámok módosítása során

kell alkalmazni.



                                  Marx Ernő                                                  Dics Mária

                                polgármester                                                    jegyző



Záradék


A rendeletet kihirdettem Tarjánban 2014. december hó 1. napján.




                                                                                                    Dics Mária

                                                                                                       jegyző

Mellékletek