Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról
Hatályos: 2021. 05. 29az Önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról
Magyarország Kormánya a 27/2021. (II. 29.) Kormányrendeletében 2021. február 8-tól veszélyhelyzetet hirdetett ki, amelyet az Országgyűlés február 22-én további 90 nappal, majd május 22-én az őszi országgyűlési időszakáig meghosszabbított. Veszélyhelyzetben a képviselő-testülete feladat- és hatáskörében, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján, a polgármester jár el.
Általános rendelkezések
1. A rendelet hatálya
1. § A Rendelet hatálya a képviselő-testületre és annak bizottságaira, a közös önkormányzati hivatalra, valamint az önkormányzati fenntartású költségvetési szervekre (intézményekre), továbbá a képviselő-testület által vállalt kötelező és önként vállalt közszolgáltatási feladatokra terjed ki.
Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak teljesülése
2. Az Önkormányzat költségvetési főösszegei
2. § (1) A Képviselő-testület a 2020. évi költségvetés bevételeinek teljesítését az alábbi főösszegben hagyja jóvá:
1.011.627.716 Ft
719.990.692 Ft
3. Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése
3. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei működési és felhalmozási bevételeit és kiadásait önként vállalt, kötelező valamint államigazgatási bontásban az 1.1 – 1.4 számú mellékletek szerint hagyja jóvá.
(2) A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak mérlegét az 2.1 – 2.2 számú mellékletek szerint hagyja jóvá.
(3) A Képviselő-testület az Önkormányzat felhalmozási (beruházási és felújítási) kiadásainak teljesülését a 3-4. mellékletek szerint hagyja jóvá.
(4) A Képviselő-testület az Önkormányzat és intézményei létszámát az 5. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(5) A Képviselő-testület az Önkormányzat elemi költségvetésének teljesülését a 6.1-6.1.3 számú mellékletek szerint hagyja jóvá.
(6) A Képviselő-testület a Budajenői Közös Önkormányzati Hivatal elemi költségvetésének teljesülését 6.2-6.2.3. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(7) A Képviselő-testület az Budajenő Óvoda elemi költségvetésének teljesülését a 6.3-6.3.3. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
4. § (1) A Képviselő-testület a 2020. évi korrigált pénzmaradvány összegét 291.637.024 Ft összegben hagyja jóvá a 7. számú melléklet szerint.
(2) A Képviselő-testület a kapott állami támogatásokat a 8. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
Záró rendelkezések
5. § Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1.1. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
B E V É T E L E K |
||||
---|---|---|---|---|
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2020. évi |
||
Eredeti |
Módosított |
2020. XII. 31. |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
190 792 492 |
215 962 908 |
215 962 908 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
86 884 106 |
99 118 786 |
99 118 786 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
67 947 870 |
82 268 140 |
82 268 140 |
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
33 329 663 |
31 040 839 |
31 040 839 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 630 853 |
3 535 143 |
3 535 143 |
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|||
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
38 987 689 |
48 154 274 |
48 115 625 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
38 987 689 |
48 154 274 |
48 115 625 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
63 141 388 |
63 141 388 |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
63 141 388 |
63 141 388 |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
140 650 000 |
159 487 019 |
159 487 019 |
4.1. |
Építményadó |
28 000 000 |
32 526 120 |
32 526 120 |
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
16 250 |
16 250 |
|
4.3. |
Iparűzési adó |
50 000 000 |
44 821 220 |
44 821 220 |
4.4. |
Bírság, pótlék, egyéb |
650 000 |
3 575 582 |
3 575 582 |
4.5. |
Gépjárműadó |
4 000 000 |
||
4.6. |
Telekadó |
58 000 000 |
78 522 454 |
78 522 454 |
4.7. |
Magánszemélyek jövedelemadói |
25 393 |
25 393 |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
41 592 502 |
69 452 014 |
69 452 014 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
50 000 |
163 717 |
163 717 |
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
6 700 000 |
11 359 130 |
11 359 130 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
3 000 000 |
18 226 654 |
18 226 654 |
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
8 000 000 |
8 165 148 |
8 165 148 |
5.5. |
Ellátási díjak |
15 000 000 |
11 480 257 |
11 480 257 |
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
8 842 502 |
11 680 272 |
11 680 272 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
7 820 812 |
7 820 812 |
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
556 024 |
556 024 |
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
150 150 |
150 150 |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
150 150 |
150 150 |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
17 793 567 |
17 793 567 |
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
17 793 567 |
17 793 567 |
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
10 000 000 |
10 000 000 |
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
10 000 000 |
10 000 000 |
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
412 022 683 |
584 141 320 |
584 102 671 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
322 056 143 |
337 706 471 |
337 706 471 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
322 056 143 |
337 706 471 |
337 706 471 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
9 818 574 |
9 818 574 |
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
9 818 574 |
9 818 574 |
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
15. |
Váltóbevételek |
|||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
402 056 143 |
427 525 045 |
427 525 045 |
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
814 078 826 |
1 011 666 365 |
1 011 627 716 |
K I A D Á S O K |
||||
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Kiadási jogcím |
2020. évi |
||
Eredeti |
Módosított |
2020. XII. 31. |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
503 546 985 |
758 044 636 |
480 598 120 |
1.1. |
Személyi juttatások |
225 502 476 |
222 642 781 |
222 642 781 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
39 378 029 |
36 448 484 |
36 448 484 |
1.3. |
Dologi kiadások |
142 637 000 |
189 953 242 |
183 738 465 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
3 986 268 |
1 090 000 |
1 045 000 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
34 465 945 |
36 723 390 |
36 723 390 |
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
1 768 192 |
1 768 192 |
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
26 915 945 |
13 866 221 |
13 866 221 |
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
7 550 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
1.18. |
Tartalékok |
57 577 267 |
271 186 739 |
|
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
57 577 267 |
271 186 739 |
|
1.20. |
- Céltartalék |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
302 900 141 |
236 171 455 |
231 760 872 |
2.1. |
Beruházások |
299 900 141 |
181 969 916 |
177 559 333 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
2.3. |
Felújítások |
3 000 000 |
54 201 539 |
54 201 539 |
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
2.8. |

2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
2.11. |

2.12. |
- Lakástámogatás |
|||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
806 447 126 |
994 216 091 |
712 358 992 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államházt-on kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
7 631 700 |
17 450 274 |
7 631 700 |
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
7 631 700 |
17 450 274 |
7 631 700 |
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
|||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
9. |
Váltókiadások |
|||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
7 631 700 |
17 450 274 |
7 631 700 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
814 078 826 |
1 011 666 365 |
719 990 692 |
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||||
3. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) |
-394 424 443 |
-410 074 771 |
-128 256 321 |
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor) |
394 424 443 |
410 074 771 |
419 893 345 |
1.2. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
B E V É T E L E K |
||||
---|---|---|---|---|
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2020. évi |
||
Eredeti |
Módosított |
2020. XII. 31. |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
125 710 692 |
138 989 731 |
138 989 731 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
21 802 306 |
22 145 609 |
22 145 609 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
67 947 870 |
82 268 140 |
82 268 140 |
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
33 329 663 |
31 040 839 |
31 040 839 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 630 853 |
3 535 143 |
3 535 143 |
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|||
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
11 080 019 |
33 957 680 |
33 957 680 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
11 080 019 |
33 957 680 |
33 957 680 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
63 141 388 |
63 141 388 |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
63 141 388 |
63 141 388 |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
133 100 000 |
151 487 019 |
151 487 019 |
4.1. |
Építményadó |
28 000 000 |
32 526 120 |
32 526 120 |
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
16 250 |
16 250 |
|
4.3. |
Iparűzési adó |
50 000 000 |
44 821 220 |
44 821 220 |
4.4. |
Bírság, pótlék, egyéb |
650 000 |
3 575 582 |
3 575 582 |
4.5. |
Gépjárműadó |
4 000 000 |
||
4.6. |
Telekadó |
50 450 000 |
70 522 454 |
70 522 454 |
4.7. |
Magánszemélyek jövedelemadói |
25 393 |
25 393 |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
41 592 502 |
69 039 201 |
69 039 201 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
50 000 |
163 717 |
163 717 |
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
6 700 000 |
11 359 130 |
11 359 130 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
3 000 000 |
17 815 475 |
17 815 475 |
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
8 000 000 |
8 165 148 |
8 165 148 |
5.5. |
Ellátási díjak |
15 000 000 |
11 480 257 |
11 480 257 |
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
8 842 502 |
11 680 272 |
11 680 272 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
7 820 812 |
7 820 812 |
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
554 390 |
554 390 |
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
150 150 |
150 150 |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
150 150 |
150 150 |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
17 793 567 |
17 793 567 |
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
17 793 567 |
17 793 567 |
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
10 000 000 |
10 000 000 |
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
10 000 000 |
10 000 000 |
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
311 483 213 |
484 558 736 |
484 558 736 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
322 056 143 |
323 070 609 |
323 070 609 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
322 056 143 |
323 070 609 |
323 070 609 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
9 818 574 |
9 818 574 |
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
9 818 574 |
9 818 574 |
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
15. |
Váltóbevételek |
|||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
402 056 143 |
412 889 183 |
412 889 183 |
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
713 539 356 |
897 447 919 |
897 447 919 |
K I A D Á S O K |
||||
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Kiadási jogcím |
2020. évi |
||
Eredeti |
Módosított |
2020. XII. 31. |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
403 007 515 |
643 875 520 |
366 467 654 |
1.1. |
Személyi juttatások |
150 022 076 |
147 578 230 |
147 578 230 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
26 868 959 |
23 785 596 |
23 785 596 |
1.3. |
Dologi kiadások |
137 637 000 |
184 600 542 |
178 424 415 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
3 986 268 |
1 090 000 |
1 045 000 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
26 915 945 |
15 634 413 |
15 634 413 |
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
1 768 192 |
1 768 192 |
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
26 915 945 |
13 866 221 |
13 866 221 |
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
1.18. |
Tartalékok |
57 577 267 |
271 186 739 |
|
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
57 577 267 |
271 186 739 |
|
1.20. |
- Céltartalék |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
302 900 141 |
236 122 125 |
231 711 542 |
2.1. |
Beruházások |
299 900 141 |
181 920 586 |
177 510 003 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
2.3. |
Felújítások |
3 000 000 |
54 201 539 |
54 201 539 |
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
705 907 656 |
879 997 645 |
598 179 196 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államházt-on kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
7 631 700 |
17 450 274 |
7 631 700 |
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
7 631 700 |
17 450 274 |
7 631 700 |
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
|||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
9. |
Váltókiadások |
|||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
7 631 700 |
17 450 274 |
7 631 700 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
713 539 356 |
897 447 919 |
605 810 896 |
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||||
3. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) |
-394 424 443 |
-395 438 909 |
-113 620 460 |
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor) |
394 424 443 |
395 438 909 |
405 257 483 |
1.3. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez

1.4. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
B E V É T E L E K |
||||
---|---|---|---|---|
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2020. évi |
||
Eredeti |
Módosított |
2020. XII. 31. |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
65 081 800 |
76 973 177 |
76 973 177 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
65 081 800 |
76 973 177 |
76 973 177 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|||
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
|||
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|||
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|||
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
27 907 670 |
14 196 594 |
14 157 945 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
27 907 670 |
14 196 594 |
14 157 945 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|||
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
|||
4.1. |
Építményadó |
|||
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||
4.3. |
Iparűzési adó |
|||
4.4. |
Bírság, pótlék, egyéb |
|||
4.5. |
Gépjárműadó |
|||
4.6. |
Telekadó |
|||
4.7. |
Magánszemélyek jövedelemadói |
|||
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
412 813 |
412 813 |
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|||
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
411 179 |
411 179 |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||
5.5. |
Ellátási díjak |
|||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
1 634 |
1 634 |
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|||
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|||
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|||
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|||
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
92 989 470 |
91 582 584 |
91 543 935 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|||
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
14 635 862 |
14 635 862 |
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
14 635 862 |
14 635 862 |
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
|||
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
13.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
|||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
15. |
Váltóbevételek |
|||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
14 635 862 |
14 635 862 |
|
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
92 989 470 |
106 218 446 |
106 179 797 |
K I A D Á S O K |
||||
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Kiadási jogcím |
2020. évi |
||
Eredeti |
Módosított |
2020. XII. 31. |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
92 989 470 |
106 169 116 |
106 130 466 |
1.1. |
Személyi juttatások |
75 480 400 |
75 064 551 |
75 064 551 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
12 509 070 |
12 662 888 |
12 662 888 |
1.3. |
Dologi kiadások |
5 000 000 |
5 352 700 |
5 314 050 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
13 088 977 |
13 088 977 |
|
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|||
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
1.18. |
Tartalékok |
|||
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|||
1.20. |
- Céltartalék |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
49 330 |
49 330 |
|
2.1. |
Beruházások |
49 330 |
49 330 |
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
2.3. |
Felújítások |
|||
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
92 989 470 |
106 218 446 |
106 179 796 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államházt-on kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
|||
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|||
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
|||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
9. |
Váltókiadások |
|||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
|||
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
92 989 470 |
106 218 446 |
106 179 796 |
KÖLTSÉGVETÉSI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE |
||||
3. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
1 |
Költségvetési hiány, többlet ( költségvetési bevételek 9. sor - költségvetési kiadások 3. sor) (+/-) |
-14 635 862 |
-14 635 861 |
|
2. |
Finanszírozási bevételek, kiadások egyenlege (finanszírozási bevételek 17. sor - finanszírozási kiadások 10. sor) |
14 635 862 |
14 635 862 |
2.1. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
Forintban! |
||||||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||
Megnevezés |
2020. évi eredeti előirányzat |
2020. évi módosított előirányzat |
2020. XII. 31. |
Megnevezés |
2020. évi eredeti előirányzat |
2020. évi módosított előirányzat |
2020. XII. 31. |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
190 792 492 |
215 962 908 |
215 962 908 |
Személyi juttatások |
225 502 476 |
222 642 781 |
222 642 781 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
38 987 689 |
48 154 274 |
48 115 625 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
39 378 029 |
36 448 484 |
36 448 484 |
3. |
2.-ból EU-s támogatás |
Dologi kiadások |
142 637 000 |
189 953 242 |
183 738 465 |
|||
4. |
Közhatalmi bevételek |
140 650 000 |
159 487 019 |
159 487 019 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
3 986 268 |
1 090 000 |
1 045 000 |
5. |
Működési bevételek |
41 592 502 |
69 452 014 |
69 452 014 |
Egyéb működési célú kiadások |
34 465 945 |
36 723 390 |
36 723 390 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
17 793 567 |
17 793 567 |
Tartalékok |
57 577 267 |
271 186 739 |
||
7. |
6.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||||
8. |
||||||||
9. |
||||||||
10. |
||||||||
11. |
||||||||
12. |
||||||||
13. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+6.+8.+…+12.) |
412 022 683 |
510 849 782 |
510 811 133 |
Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.) |
503 546 985 |
758 044 636 |
480 598 120 |
14. |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+19. ) |
99 156 002 |
264 645 128 |
269 055 711 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|||
15. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
99 156 002 |
254 826 554 |
259 237 137 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
|||
16. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
17. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek (megelőlegezés) |
9 818 574 |
9 818 574 |
Kölcsön törlesztése |
||||
19. |
Értékpapírok bevételei |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
20. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (21.+…+23.) |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||||||
21. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||||||
22. |
Váltóbevételek |
Váltókiadások |
||||||
23. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
Egyéb belső finanszírozási kiadások (megelőlegezés) |
7 631 700 |
17 450 274 |
7 631 700 |
|||
24. |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+20.) |
99 156 002 |
264 645 128 |
269 055 711 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (13.+...+23.) |
7 631 700 |
17 450 274 |
7 631 700 |
25. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+24.) |
511 178 685 |
775 494 910 |
779 866 844 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+24.) |
511 178 685 |
775 494 910 |
488 229 820 |
26. |
Költségvetési hiány: |
91 524 302 |
247 194 854 |
- |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
30 213 013 |
27. |
Bruttó hiány: |
- |
- |
- |
Bruttó többlet: |
- |
- |
291 637 024 |
2.2. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
Forintban! |
||||||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||
Megnevezés |
2020. évi eredeti előirányzat |
2020. évi módosított előirányzat |
2020. XII. 31. |
Megnevezés |
2020. évi eredeti előirányzat |
2020. évi módosított előirányzat |
2020. XII. 31. |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
63 141 388 |
63 141 388 |
Beruházások |
299 900 141 |
181 969 916 |
177 559 333 |
|
2. |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||||
3. |
Felhalmozási bevételek |
150 150 |
150 150 |
Felújítások |
3 000 000 |
54 201 539 |
54 201 539 |
|
4. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
10 000 000 |
10 000 000 |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||
5. |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||
6. |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||||||
7. |
||||||||
8. |
||||||||
9. |
||||||||
10. |
||||||||
11. |
Tartalékok |
|||||||
12. |
Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.) |
73 291 538 |
73 291 538 |
Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.) |
302 900 141 |
236 171 455 |
231 760 872 |
|
13. |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
222 900 141 |
82 879 917 |
78 469 334 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|||
14. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
222 900 141 |
82 879 917 |
78 469 334 |
Hitelek törlesztése |
|||
15. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
16. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
17. |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||||
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
Betét elhelyezése |
|||
20. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
21. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||||
22. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||||
23. |
Értékpapírok kibocsátása |
|||||||
24. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
|||||||
25. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.) |
302 900 141 |
162 879 917 |
158 469 334 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
|||
26. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
302 900 141 |
236 171 455 |
231 760 872 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
302 900 141 |
236 171 455 |
231 760 872 |
27. |
Költségvetési hiány: |
302 900 141 |
162 879 917 |
158 469 334 |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
- |
28. |
Bruttó hiány: |
- |
- |
- |
Bruttó többlet: |
- |
- |
- |
3. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata és teljesítése beruházásonként |
||||
---|---|---|---|---|
Forintban! |
||||
Beruházás megnevezése |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
2020. évi |
Teljesítés |
Összes teljesítés |
A |
C |
E |
F |
G=(D+F) |
Háztartási gépek vásárlása- Óvoda |
2020 |
59 787 |
59 787 |
59 787 |
PM- óvodafejlesztés (pályázat) |
2019-2020 |
114 883 620 |
110 473 037 |
110 473 037 |
Stációépítés (pályázat) |
2019-2020 |
2 407 130 |
2 407 130 |
2 407 130 |
Csere erdősítés |
2020 |
12 382 500 |
12 382 500 |
12 382 500 |
Budajenő Szüret u., Kápolna u., Kert. u., Erdőkerülő u. beruházás |
2020 |
11 986 061 |
11 986 061 |
11 986 061 |
Háztartási méretű kis erőmű (HMKE)- fogyasztásmérő kiépítése |
2020 |
36 195 |
36 195 |
36 195 |
Járdaépítés |
2020 |
24 967 446 |
24 967 446 |
24 967 446 |
Napelemes rendszer kivitelezése- Budajenő Község Orvosi Rendelő |
2020 |
1 871 980 |
1 871 980 |
1 871 980 |
Informatikai eszközök beszerzése |
2020 |
1 208 722 |
1 208 722 |
1 208 722 |
Orvosi rendelő fejlesztése (pályázat)- eszközbeszerzés |
2020 |
2 606 898 |
2 606 898 |
2 606 898 |
Nemzetiségi óvoda- eszközbeszerzés |
2020 |
5 135 799 |
5 135 799 |
5 135 799 |
Háztartási gépek vásárlása |
2020 |
494 998 |
494 998 |
494 998 |
Fűkasza, fűnyíró vásárlása gondnokságnak |
2020 |
245 119 |
245 119 |
245 119 |
Tárgyi eszközök beszerzése- Önkormányzat |
2020 |
3 634 331 |
3 634 331 |
3 634 331 |
Telefon készülék vásárlása- Polgármesteri Hivatal |
2020 |
49 330 |
49 330 |
49 330 |
ÖSSZESEN: |
181 969 916 |
177 559 333 |
177 559 333 |
4. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
Forintban! |
||||
Felújítás megnevezése |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
2020. évi |
Teljesítés |
Összes teljesítés |
A |
C |
E |
F |
G=(D+F) |
Orvosi rendelő fejlesztése (pályázat) |
2019-2020 |
15 382 556 |
15 382 556 |
15 382 556 |
Kőkereszt felújítása |
2019-2020 |
1 353 400 |
1 353 400 |
1 353 400 |
Budajenő Általános Iskola sportudvar és vizesblokk felújítása |
2019-2020 |
5 500 001 |
5 500 001 |
5 500 001 |
Budajenő temető fejlesztées (pályázat) |
2019-2020 |
7 416 794 |
7 416 794 |
7 416 794 |
Budajenő Általános Iskola (nemzetiségi) felújítása |
2019-2020 |
7 883 564 |
7 883 564 |
7 883 564 |
Magtár felújítása (pályázat) |
2019-2020 |
1 460 500 |
1 460 500 |
1 460 500 |
Északdunántúli Vízmű Zrt. felújítás |
2019-2020 |
15 204 724 |
15 204 724 |
15 204 724 |
ÖSSZESEN: |
54 201 539 |
54 201 539 |
54 201 539 |
5. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
MEGNEVEZÉS |
Budajenő Község Önkormányzata |
Budajenői Közös Önkormányzati Hivatal |
Budajenő Óvoda |
Összesen |
---|---|---|---|---|
főjegyző, jegyző, aljegyző, címzetes főjegyző, körjegyző |
2,00 |
2,00 |
||
vezető állású köztisztviselő (főosztályvezető, osztályvezető) |
6,00 |
|||
ügyintéző |
13,00 |
38,00 |
||
munkavállaló |
- |
- |
||
KÖZTISZTVISELŐK, KORMÁNYTISZTVISELŐK ÖSSZESEN |
- |
15,00 |
- |
15,00 |
igazgató (főigazgató), igazgatóhelyettes (főigazgató-helyettes) |
1,00 |
1,00 |
||
főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, ügykezelő osztályvezető, további vezető |
- |
|||
főtanácsos, főmunkatárs, tanácsos, munkatárs |
- |
|||
"A", "B" fizetési osztály összesen |
5,00 |
5,00 |
||
"C", "D" fizetési osztály összesen |
7,00 |
7,00 |
||
"E"-"J" fizetési osztály összesen |
1,00 |
2,00 |
3,00 |
|
gyakornok (pedagógus) |
1,00 |
1,00 |
||
pedagógus I. |
8,00 |
8,00 |
||
pedagógus II. |
3,00 |
3,00 |
||
mesterpedagógus |
- |
|||
KÖZALKALMAZOTTAK ÖSSZESEN |
1,00 |
- |
27,00 |
28,00 |
Megbízási díjjal foglalkoztatott |
6,00 |
6,00 |
||
Munkavállaló Mt szerint |
1,00 |
1,00 |
||
fizikai alkalmazott, |
6,00 |
6,00 |
||
ösztöndíjas foglalkoztatott |
- |
|||
közfoglalkoztatott |
- |
- |
||
EGYÉB BÉRRENDSZER ÖSSZESEN |
13,00 |
- |
- |
13,00 |
polgármester, főpolgármester |
1,00 |
1,00 |
||
helyi önkormányzati képviselő-testület tagja, megyei közgyűlés tagja |
9,00 |
9,00 |
||
alpolgármester, főpolgármester-helyettes, |
1,00 |
1,00 |
||
VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN |
11,00 |
- |
- |
11,00 |
KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE TARTOZÓ FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA MINDÖSSZESEN |
25,00 |
15,00 |
27,00 |
67,00 |
prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott prémiumévesek |
- |
|||
prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatott különleges foglalkoztatási állományba helyezettek létszáma |
- |
|||
ösztöndíjas foglalkoztatottak (Pftv, illetve Magyar Közigazgatási Ösztöndíjról szóló 228/2011. (X. 28.) Korm. rendelet ) |
- |
|||
munkaerőpiactól tartósan távol lévő személyek |
- |
|||
KÖLTSÉGVETÉSI ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMKERETBE NEM TARTOZÓ FOGLALKOZTATOTTAK LÉTSZÁMA AZ IDŐSZAK VÉGÉN ÖSSZESEN |
- |
- |
- |
- |
6.1. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
Forintban! |
||||
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
A |
B |
C |
D |
E |
Bevételek |
||||
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
190 792 492 |
215 962 908 |
215 962 908 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
86 884 106 |
99 118 786 |
99 118 786 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
67 947 870 |
82 268 140 |
82 268 140 |
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
33 329 663 |
31 040 839 |
31 040 839 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
2 630 853 |
3 535 143 |
3 535 143 |
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|||
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
11 080 019 |
33 957 680 |
33 957 680 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
11 080 019 |
33 957 680 |
33 957 680 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
63 141 388 |
63 141 388 |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
63 141 388 |
63 141 388 |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
140 650 000 |
159 487 019 |
159 487 019 |
4.1. |
Építményadó |
28 000 000 |
32 526 120 |
32 526 120 |
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
16 250 |
16 250 |
|
4.3. |
Iparűzési adó |
50 000 000 |
44 821 220 |
44 821 220 |
4.4. |
Bírság, pótlék, egyéb |
650 000 |
3 575 582 |
3 575 582 |
4.5. |
Gépjárműadó |
4 000 000 |
||
4.6. |
Telekadó |
58 000 000 |
78 522 454 |
78 522 454 |
4.7. |
Magánszemélyek jövedelemadói |
25 393 |
25 393 |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
22 542 502 |
53 878 310 |
53 878 310 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
50 000 |
163 717 |
163 717 |
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
6 700 000 |
10 902 791 |
10 902 791 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
3 000 000 |
17 815 475 |
17 815 475 |
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
8 000 000 |
8 165 148 |
8 165 148 |
5.5. |
Ellátási díjak |
|||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
4 792 502 |
8 457 384 |
8 457 384 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
7 820 812 |
7 820 812 |
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
552 983 |
552 983 |
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
150 150 |
150 150 |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
150 150 |
150 150 |
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
17 793 567 |
17 793 567 |
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
17 793 567 |
17 793 567 |
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
10 000 000 |
10 000 000 |
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
10 000 000 |
10 000 000 |
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
365 065 013 |
554 371 022 |
554 371 022 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
321 016 741 |
322 031 207 |
322 031 207 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
321 016 741 |
322 031 207 |
322 031 207 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
9 818 574 |
9 818 574 |
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
9 818 574 |
9 818 574 |
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
15. |
Váltóbevételek |
|||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
401 016 741 |
411 849 781 |
411 849 781 |
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
766 081 754 |
966 220 803 |
966 220 803 |
Kiadások |
||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) |
262 044 515 |
515 150 976 |
242 899 187 |
1.1. |
Személyi juttatások |
58 060 076 |
62 641 312 |
62 641 312 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
9 684 959 |
9 114 986 |
9 114 986 |
1.3. |
Dologi kiadások |
98 270 000 |
147 483 526 |
146 463 476 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
3 986 268 |
1 090 000 |
1 045 000 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
34 465 945 |
23 634 413 |
23 634 413 |
1.6. |
az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
1 768 192 |
1 768 192 |
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
26 915 945 |
13 866 221 |
13 866 221 |
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
7 550 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
1.18. |
Tartalékok |
57 577 267 |
271 186 739 |
|
1.19. |
az 1.18-ból: - Általános tartalék |
57 577 267 |
271 186 739 |
|
1.20. |
- Céltartalék |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
302 303 141 |
236 062 338 |
231 651 755 |
2.1. |
Beruházások |
299 303 141 |
181 860 799 |
177 450 216 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
2.3. |
Felújítások |
3 000 000 |
54 201 539 |
54 201 539 |
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
564 347 656 |
751 213 314 |
474 550 942 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
5.4. |
Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) |
201 734 098 |
215 007 489 |
205 188 915 |
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
7 631 700 |
17 450 274 |
7 631 700 |
6.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
194 102 398 |
197 557 215 |
197 557 215 |
6.4. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
6.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
9. |
Váltókiadások |
|||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
201 734 098 |
215 007 489 |
205 188 915 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
766 081 754 |
966 220 803 |
679 739 857 |
6.1.1. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez

357 515 013 |
546 371 022 |
546 371 022 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
80 000 000 |
80 000 000 |
80 000 000 |
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
321 016 741 |
322 031 207 |
322 031 207 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
321 016 741 |
322 031 207 |
322 031 207 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
9 818 574 |
9 818 574 |
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
9 818 574 |
9 818 574 |
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
15. |
Váltóbevételek |
|||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
401 016 741 |
411 849 781 |
411 849 781 |
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
758 531 754 |
958 220 803 |
958 220 803 |
Kiadások |
||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) |
254 494 515 |
507 150 976 |
234 899 187 |
1.1. |
Személyi juttatások |
58 060 076 |
62 641 312 |
62 641 312 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
9 684 959 |
9 114 986 |
9 114 986 |
1.3. |
Dologi kiadások |
98 270 000 |
147 483 526 |
146 463 476 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
3 986 268 |
1 090 000 |
1 045 000 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
26 915 945 |
15 634 413 |
15 634 413 |
1.6. |
az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
1 768 192 |
1 768 192 |
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
26 915 945 |
13 866 221 |
13 866 221 |
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
1.18. |
Tartalékok |
57 577 267 |
271 186 739 |
|
1.19. |
az 1.18-ból: - Általános tartalék |
57 577 267 |
271 186 739 |
|
1.20. |
- Céltartalék |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
302 303 141 |
236 062 338 |
231 651 755 |
2.1. |
Beruházások |
299 303 141 |
181 860 799 |
177 450 216 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
2.3. |
Felújítások |
3 000 000 |
54 201 539 |
54 201 539 |
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
556 797 656 |
743 213 314 |
466 550 942 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
5.4. |
Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) |
201 734 098 |
215 007 489 |
205 188 915 |
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
7 631 700 |
17 450 274 |
7 631 700 |
6.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
194 102 398 |
197 557 215 |
197 557 215 |
6.4. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
6.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
9. |
Váltókiadások |
|||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
201 734 098 |
215 007 489 |
205 188 915 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
758 531 754 |
958 220 803 |
671 739 857 |
6.1.2. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
Forintban! |
||||
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
A |
B |
C |
D |
E |
Bevételek |
||||
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
|||
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
|||
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|||
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
|||
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|||
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|||
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
|||
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|||
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|||
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
7 550 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
4.1. |
Építményadó |
|||
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||
4.3. |
Iparűzési adó |
|||
4.4. |
Bírság, pótlék, egyéb |
|||
4.5. |
Gépjárműadó |
|||
4.6. |
Telekadó |
7 550 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
4.7. |
Magánszemélyek jövedelemadói |
|||
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
|||
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|||
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||
5.5. |
Ellátási díjak |
|||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
|||
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|||
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|||
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|||
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|||
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
7 550 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|||
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
|||
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
|||
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
|||
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
15. |
Váltóbevételek |
|||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
|||
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
7 550 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
Kiadások |
||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) |
7 550 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
1.1. |
Személyi juttatások |
|||
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
|||
1.3. |
Dologi kiadások |
|||
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
7 550 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
1.6. |
az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|||
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
7 550 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
1.18. |
Tartalékok |
|||
1.19. |
az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|||
1.20. |
- Céltartalék |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
|||
2.1. |
Beruházások |
|||
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
2.3. |
Felújítások |
|||
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
7 550 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
|||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
5.4. |
Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) |
|||
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|||
6.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
|||
6.4. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
6.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
|||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
9. |
Váltókiadások |
|||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
|||
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
7 550 000 |
8 000 000 |
8 000 000 |
6.1.3. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez

6.2. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
Forintban! |
||||
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
A |
B |
C |
D |
E |
Bevételek |
||||
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
412 813 |
412 813 |
|
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|||
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
411 179 |
411 179 |
|
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||
1.5. |
Ellátási díjak |
|||
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
|||
1.8. |
Kamatbevételek |
|||
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
1 634 |
1 634 |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
27 907 670 |
14 196 594 |
14 157 945 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
|||
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
27 907 670 |
14 196 594 |
14 157 945 |
2.4. |
2.3-ból EU támogatás |
|||
3. |
Közhatalmi bevételek |
|||
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+…+4.3.) |
|||
4.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
4.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
|||
4.3. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|||
4.4. |
4.3.-ból EU-s támogatás |
|||
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
|||
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|||
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||
8. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) |
27 907 670 |
14 609 407 |
14 570 758 |
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
65 081 800 |
91 609 039 |
91 609 039 |
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
14 635 862 |
14 635 862 |
|
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
|||
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
65 081 800 |
76 973 177 |
76 973 177 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
92 989 470 |
106 218 446 |
106 179 797 |
Kiadások |
||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
92 989 470 |
106 169 116 |
106 130 466 |
1.1. |
Személyi juttatások |
75 480 400 |
75 064 551 |
75 064 551 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
12 509 070 |
12 662 888 |
12 662 888 |
1.3. |
Dologi kiadások |
5 000 000 |
5 352 700 |
5 314 050 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
13 088 977 |
13 088 977 |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
49 330 |
49 330 |
|
2.1. |
Beruházások |
49 330 |
49 330 |
|
2.2. |
Felújítások |
|||
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
|||
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
|||
3. |
Finanszírozási kiadások |
|||
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
92 989 470 |
106 218 446 |
106 179 796 |
6.2.1. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez

6.2.2. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez

6.2.3. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez

6.3. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
Forintban! |
||||
Száma |
Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
A |
B |
C |
D |
E |
Bevételek |
||||
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
19 050 000 |
15 160 891 |
15 160 891 |
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
456 339 |
456 339 |
|
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||
1.5. |
Ellátási díjak |
15 000 000 |
11 480 257 |
11 480 257 |
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
4 050 000 |
3 222 888 |
3 222 888 |
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
|||
1.8. |
Kamatbevételek |
|||
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
1 407 |
1 407 |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
|||
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
|||
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|||
2.4. |
2.3.-ból EU támogatás |
|||
3. |
Közhatalmi bevételek |
|||
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) |
|||
4.1. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
|||
4.2. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
|||
4.3. |
4.2.-ből EU-s támogatás |
|||
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
|||
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|||
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+…+7.) |
19 050 000 |
15 160 891 |
15 160 891 |
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
130 060 000 |
121 623 440 |
121 623 440 |
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
1 039 402 |
1 039 402 |
1 039 402 |
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
|||
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
129 020 598 |
120 584 038 |
120 584 038 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
149 110 000 |
136 784 331 |
136 784 331 |
Kiadások |
||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
148 513 000 |
136 724 544 |
131 568 467 |
1.1. |
Személyi juttatások |
91 962 000 |
84 936 918 |
84 936 918 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
17 184 000 |
14 670 610 |
14 670 610 |
1.3. |
Dologi kiadások |
39 367 000 |
37 117 016 |
31 960 939 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
|||
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
597 000 |
59 787 |
59 787 |
2.1. |
Beruházások |
597 000 |
59 787 |
59 787 |
2.2. |
Felújítások |
|||
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
|||
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
|||
3. |
Finanszírozási kiadások |
|||
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
149 110 000 |
136 784 331 |
131 628 254 |
6.3.1. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez

6.3.2. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez

6.3.3. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez

7. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
Forintban! |
||||||
Sor-szám |
Költségvetési szerv neve |
Költségvetési maradvány összege |
Elvonás |
Intézményt megillető maradvány |
||
Jóváhagyott |
Jóváhagyott-ból működési |
Jóváhagyott-ból felhalmozási |
||||
A |
B |
C |
D |
E=(C-D) |
F |
G |
1. |
Budajenő Község Önkormányzata |
286 480 946 |
286 480 946 |
241 480 946 |
45 000 000 |
|
2. |
Budajenő Közös Önkormányzati Hivatal |
1 |
1 |
1 |
||
3. |
Budajenői Óvoda |
5 156 077 |
5 156 077 |
5 156 077 |
||
4. |
||||||
5. |
||||||
6. |
||||||
7. |
||||||
8. |
||||||
9. |
||||||
10. |
||||||
11. |
||||||
12. |
||||||
13. |
||||||
14. |
||||||
15. |
||||||
16. |
||||||
17. |
||||||
18. |
||||||
19. |
||||||
20. |
||||||
21. |
||||||
22. |
||||||
23. |
||||||
24. |
||||||
25. |
||||||
26. |
||||||
27. |
||||||
28. |
||||||
29. |
||||||
30. |
||||||
31. |
||||||
Összesen: |
291 637 024 |
291 637 024 |
246 637 024 |
45 000 000 |
8. melléklet a 7/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelethez
Forintban |
||||
2020. évi XC. törvény 2. melléklet e száma* |
Jogcím |
2020. évi tervezett támogatás összesen |
Tényleges támogatás összege |
Önkormányzat által felhasznált |
A |
B |
C |
D |
E |
I.1 |
I.1. A települési önkormányzatok működésének támogatása 09 01 01 01 00 |
99 118 786 |
99 118 786 |
99 118 786 |
II |
II. A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 09 01 02 00 00 |
82 268 140 |
82 268 140 |
82 268 140 |
III.5 |
III.5.a Intézményi gyermekétkeztetés támogatása 09 01 03 05 01 |
27 054 571 |
27 054 571 |
27 054 571 |
III.5.b |
III.5.b Rászoruló gyermekek szünidei étkeztetése 09 01 03 05 02 |
|||
III. 1 |
Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása |
3 986 268 |
3 986 268 |
3 986 268 |
IV. |
Kulturális feladatok támogatása |
3 535 143 |
3 535 143 |
3 535 143 |
Összesen: |
215 962 908 |
215 962 908 |
215 962 908 |
|
* Magyarország 2021. évi központi költségvetéséról szóló törvény |